II. A második jellemző: tompaság

Az állatokból reinkarnálódott emberek másik megnyilvánulása az, hogy különösen tompák sok emberrel, eseménnyel és dologgal szemben. Nemcsak csökönyös és eltorzult módon szemlélik a dolgokat, hanem egyáltalán nem képesek érzékelni azt sem, hogy bármilyen felmerülő dolognak mi a természete, a lényege vagy az eredendő oka, milyen hatással járhat vagy milyen következményei lehetnek. Még akkor sem képesek érzékelni ezeket a dolgokat, és továbbra sem lesz fogalmuk róluk, amikor egyesek már mondtak vagy tettek bizonyos dolgokat, vagy felfedtek bizonyos jeleket és utalásokat – olyan, mintha bolondok lennének. Mire végre észreveszik őket, az ügy már lezárult, és már felmerültek a következmények. Még azt követően sem tudják és nem képesek érzékelni, hogy milyen emberek veszik körül őket, mi a lényegük vagy mire képesek, hogy oly sok igazságot hallottak. Egyesek nyilvánvalóan problémás dolgokat mondanak, ők mégsem képesek azt érzékelni. Amikor például egyesek dicsekednek, nagyot mondanak, felvágnak és kérkednek, az nyilvánvalóan egy arrogáns beállítottság feltárulása, az állatokból reinkarnálódott emberek azonban nem képesek érzékelni a problémát. Ehelyett úgy vélik, hogy ezek az emberek ügyesek, csodálják őket és felnéznek rájuk, sőt utána még követni is akarják az ilyen embereket. Ez mutatja, hogy tompák. Nyilvánvalóan gonosz emberek és gonosz tettek, a romlott beállítottságok nyilvánvaló feltárulása, az irány, amerre a dolgok nyilvánvalóan tartanak – az efféle emberek mindebből semmit sem érzékelnek. Nem tudják, mi a dolog lényege vagy mi a probléma gyökere; egyáltalán nem képesek érzékelni ezt, még a tudatosságuk sincs meg. Ők azok, amiket gyakran lélek nélküli holttesteknek nevezünk. Az efféle ember még inkább elmarad, amikor az igazságalapelvekkel kapcsolatos dolgokról van szó. Elmondod neki, hogy melyik alapelv szerint kellene gyakorolnia, de nem érti; csak megjegyzi azokat az előírásokat, amelyeket be kell tartania. Nem képes megérteni az alapelveket, amelyekről beszélsz, azok túlmutatnak rajta. Felhívod a figyelmét egy bizonyos állapotára, ami annak a megnyilvánulása, hogy egy romlott beállítottság tárul fel benne, de ő azt hiszi, hogy valaki másról beszélsz. Még ha szóban el is ismeri, hogy benne is van ilyen romlott beállítottság, nem ismeri fel, hogy mely szavai vagy mely tettei felelnek meg ennek az állapotnak vagy ennek a megnyilvánulásnak. Nem érti és nem tudja, miről beszélsz. Amikor az összejövetelek során az igazságról folyik a beszélgetés, míg mások már áttértek a következő témára, ő akkor is visszafordítja a beszélgetést, hogy az előzőről beszéljen. Hát nem korlátoltság és tompaság ez? Amikor mások beszélnek, nem tudja követni – nem azért, mert a gondolkodása nem képes tartani a lépést, hanem azért, mert a képessége nem elegendő és nem üti meg a mércét. Amikor bizonyos gonosz emberek megpróbálják becsapni őt, játszadozni vele vagy gyötörni, nem képes érzékelni; ehelyett testvérekként bánik a gonosz emberekkel és bizalmas viszonyt ápol velük, és csak azután ébred rá, hogy rászedték, miután azok ártottak neki. Aztán erre gondol: „Olyan ostoba vagyok! Nem tudom, hogyan ítéljem meg az embereket, nem tudom, hogyan ismerjem fel az embereket! Ezúttal valóban megtanultam a leckét – a jövőben senkiben sem fogok bízni, egyedül magamban bízom majd. Ez a legnagyobb bölcsesség!” Miután egyszer becsapták, azt hiszi, hogy rálátást szerzett, sőt úgy véli, hogy most okosabb, egyik végletből a másikba csúszva. Az állatokból reinkarnálódott emberek minden dologban tompák. Például az állattenyésztés és az ültetés egy ilyen emberre volt bízva. Egy napon leesett a hőmérséklet, és ezt mondtam neki: „Ma éjjel mínusz öt fok lesz. Nem kellene gondoskodni azokról a növényekről és állatokról, amelyek nem bírják a hideget?” Ezt hallván így válaszolt: „Pamuttal bélelt kabátom van, és paplannal és takaróval alszom éjszaka, úgyhogy nem fogok fázni.” Megértette vajon, amit mondtam? E válasz alapján nyilvánvalóan nem. Nem tompaság ez? (De az.) Ha ezt mondtam volna: „Ma éjjel mínusz öt fok lesz. Ha a virágok kinn vannak az udvaron, halálra fognak fagyni. A hidegre érzékeny és a gyenge állatokat istállóban kellene tartani. Fel kellene tenned még egy függönyt az ajtóra, és megjavítani a huzatos helyeket az istállókban.” Miután ezt hallotta, eltűnődött volna egy pillanatig, majd ezt gondolta volna: „Szóval az állatokról és a növényekről beszéltél. Akkor nem lenne elég, ha egyszerűen csak behoznánk a virágokat? Olyan sok állat van, és nem mondtad meg, hogy melyek érzékenyek a hidegre és melyek nem, melyeket kellene behozni és melyeket nem.” Valóban nem konkretizáltam, de nem tudsz alapelvek szerint cselekedni? Még azt sem ismered fel, hogy a télen odakinn hagyott virágok halálra fagyhatnak, és ha nem bízlak meg azzal, hogy elvégezd ezeket a dolgokat, nem fogod megcsinálni – ez milyen probléma? Hát nem tompaság? (De az.) Ez azt mutatja, hogy az illető tompa. Például odakinn napos az idő és ruhák lógnak az udvaron, hogy száradjanak, valaki pedig ezt mondja: „Úgy néz ki, délután eshet az eső. Eláznak majd az odakinn száradó ruhák?” – ezek a szavak egy kis emlékeztetőül szolgálnak. Egy normális emberi gondolkodással bíró ember meghallaná ezt, és elgondolkodna: „Oda kellene figyelnem – amikor beborul az ég, gyorsan behozom majd a ruhákat.” Azok azonban, akikben nincs meg a normális emberi mivolthoz tartozó gondolkodás, nem lesznek tudatában ennek. Amikor azt mondod, hogy délután esni fog, ezt hallván a következőt gondolják: „Mi értelme ezt mondani? Nekem semmi közöm ehhez. Én benn leszek, úgyhogy nem fogok elázni, ha esik. Mellesleg mit tudok én tenni azzal, hogy esik? Semmi értelme annak, hogy ezt mondja nekem!” Egyszerűen nem ismerik fel, hogy miért mondják ezt nekik, vagy hogy miért hozzák fel ezt a dolgot. Akkor hogy kell beszélned velük ahhoz, hogy tényleg megértsék? Ezt kell mondanod nekik: „Délután ekkor és ekkor esni fog. Mielőtt esik, amikor azt látod, hogy beborul az ég, gyorsan hozd be a ruhákat. Ha nem teszed, eláznak és újra ki kell mosni őket. És amikor a ruhákat összeszeded, ellenőrizd azt is, hogy nincs-e valami más is az udvaron, aminek nem szabadna eláznia vagy kitéve lennie az esőnek, és azt is hozd be.” Így kell eligazítanod őket. Ha nem igazítod el őket így, nem fognak rájönni, hogy be kell hozniuk a ruhákat, és azt sem fogják felismerni, hogy az összes olyan tárgyat össze kell gyűjteniük, amely nem ázhat el. Nem fogják megcsinálni ezeket a dolgokat. Miért? Azért, mert túlságosan tompák, nincs meg bennük a normális emberi mivolthoz tartozó gondolkodás, és nem felelnek meg a normális emberi mivolt mércéjének. Nevezetesen az intelligenciájuk és a képességük nem éri el a normális emberi mivolt mércéjét. Ilyenek az állatokból reinkarnálódott emberek. Amikor egy ilyen embert arra kérek, hogy csináljon meg valamit, még ha több ízben el is igazítottam őt és korábban már sokszor csinálta ezt, még mindig újra el kell igazítanom. Ha nem igazítom el, nem fog rájönni, hogy mit kell csinálni, és képes sem lesz rá. Tehát minden alkalommal, amikor ilyen feladattal találkozik, pontosan meg kell mondanod neki, hogy mit és hogyan kell csinálni, a folyamat minden egyes lépését elmagyarázva neki. Ha csak egyetlen dolgot is kihagysz, azt nem fogja megcsinálni, vagy esetleg az egész dolgot összekuszálja. Ha pedig aztán rámutatsz a problémáira, egy csomó eltorzult érvvel fog válaszolni, és ismét elkezd makacsul oktalankodni. Ez a tompaság megnyilvánulása.

Az állatokból reinkarnálódott emberek e jellemzője, a tompaságuk nagyon nyilvánvaló. Az igazságról szóló beszélgetésből például a doktrína szempontjából megértik azt, hogy miként kell felismerni, hogy egy gyülekezetvezető végez-e tényleges munkát, hogy megfelelő színvonalú vezető-e, vagy hogy hamis vezető vagy antikrisztus-e. Amikor azonban annak tisztánlátásáról van szó, hogy a saját gyülekezetvezetőjük melyik kategóriába tartozik, még amikor tanúi lesznek is a gyülekezetvezető által mutatott bizonyos megnyilvánulásoknak, nem tudják, hogyan kell felismerni azokat. Ha megkérdezed őket, hogy a gyülekezetvezetőjük végez-e tényleges munkát, ezt fogják mondani: „Látom, ahogy mindennap foglalatoskodik az összejövetelekkel, és fontoskodva szervezi a dolgokat, könyveket osztott a testvéreknek és nyomon követte az evangelizációs munkát.” Aztán megkérdezed: „Nos, mennyire jól végzi a munkáját? Olyan ember, aki az igazságra törekszik?” Így válaszolnak: „Lemondott a karrierjéről és a családjáról. Még akkor is túlságosan el volt foglalva a kötelessége végzésével ahhoz, hogy találkozzon velük, amikor a szülei látogatóba jöttek. Olyan embernek kell lennie, aki az igazságra törekszik, nem igaz?” A gyülekezetvezetőnek csak ezeket a külsődleges megnyilvánulásait nézik; de titokban bármennyi gonoszságot is követ el a vezető, még ha látják is, akkor sem azonosítják problémaként, nem tudják, hogy ez probléma. Függetlenül attól, hogy hány ilyen dolog történik előttük, olyan, mintha sosem láttak volna semmit, mintha nem emberek között, hanem egy teljesen más világban élnének. Hát nem a végletekig tompák az ilyen emberek? (De igen.) Ez tompaság. Amikor olyasvalakivel találkoznak, akiben gonosz szellemek munkálkodnak, aki folyton természetfeletti dolgokra figyel, folyton olyasmikről beszél, amiket érzékel, és folyton efféle dolgokat mond: „Hangot hallottam, Isten megvilágosított engem, Isten megvilágított engem, Isten vezetett engem, Isten ismét kinyilatkoztatott bennem valamit”, a tompa emberek a következőt gondolják: „Az illető igazán szereti Istent. Ő kapott kinyilatkoztatásokat – én miért nem?” Egyszerűen nem jönnek rá, hogy ez gonosz szellemek munkája. Csak akkor látják meg végre, hogy ez egy gonosz szellem, amikor egy napon az illető hirtelen megőrül, óriási jelenetet rendez mindenki előtt, a földön hempereg és meztelenül fut az utcákon keresztül. Ami azt illeti, mielőtt az illető megőrült, már sok jel volt, és ezeknek a megnyilvánulásoknak elégnek kellett volna lenniük ahhoz, hogy akként jellemezzék, mint akiben gonosz szellemek munkálkodnak, és hogy időben kezeljék azzal, hogy kitakarítják. Ők azonban tompák, nem képesek érzékelni ezeket a dolgokat és nem ismerik fel, hogy milyen következményekkel járhat az, ha egy ilyen embert meghagynak a gyülekezetben – hát nem okozhat ez csapásokat? Egyes gonosz szellemek és gonosz démonok egészen odáig jutnak, hogy kárt okoznak az embereknek, a tompa emberek azonban továbbra sem tudják annak érzékelni őket, amik valójában, sőt azt hiszik, hogy ezek az egyének igazán szeretik Istent és teli vannak buzgalommal, gyakran késő éjszakáig ébren maradnak és olvassák Isten szavait és énekeket tanulnak, napokig nem esznek és nem alszanak, és mégsem érzik fáradtnak magukat. Bár ez nyilvánvalóan abnormális, azt állítják, hogy ez Isten iránti szeretet. Nem túlságosan tompák? A tompa emberek egyrészt nem képesek átlátni a dolgokat; képtelenek a felszíni jelenségek mögé nézni, hogy átlássák a problémák lényegét. Így igen nehezükre esik pontosan jellemezni bármilyen problémát. A tompa emberek ezenkívül nem gondolkodnak normális módon és nem képesek azonosítani a dolgokat, ezért sok körülöttük történő dologról nem szereznek semmilyen tudomást. Az efféle emberek több éven át élhetnek valahol, ám amikor megkérdezik tőlük, hogy milyen ott az éghajlat, milyenek az évszakok mintázatai és hogy kényelmes hely-e az az élethez, nem tudnak válaszolni. Ezt mondják: „Hogy mi a helyzet az éghajlattal? Nem tudom. Nos, áprilisban nyílnak a virágok, szeptember-október környékén elsárgulnak a levelek és hullani kezdenek, amikor pedig eljön a tél, ideje a havazásnak.” Ha megkérdezik őket, hogy milyenek a helyi szokások, milyen a társadalmi rendszer, van-e faji megkülönböztetés, milyen a kormányzati politika, hogyan bánnak a máshonnan érkezett emberekkel, halvány fogalmuk sincs, elképedve bámulnak és képtelenek bármit mondani. Még amikor a legfontosabb dologról – a kormány vallásos hithez való hozzáállásáról – van szó, akkor sem tudnak mondani semmit, csak így válaszolnak: „Nos, itt élünk, a kormány pedig sosem okoz gondot nekünk.” Olyanok, mint a fabábuk, semmiről nem tudnak semmit – ez rendkívüli tompaság. Olyanok is vannak, akik azt mondják, hogy túlságosan el vannak foglalva a kötelességük végzésével és nincs idejük elintézni ezeket a dolgokat – hát nem csak egy kifogás ez? (De igen.) Nyilvánvaló, hogy kifogás. Igényelnek az ilyen egyszerű dolgok körültekintő figyelmet és nyilvántartást? Nem, nem igényelnek. Ha megvan benned a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodás, akkor miután több mint három éve élsz egy helyen, alapvetően lennie kellene fogalmadnak a helyi éghajlatról, a szokásokról, az életmódbeli szokásokról, a vallásos hittel kapcsolatos helyzetről, valamint a kormányzat máshonnan érkezett emberekkel szemben tanúsított politikájáról és hozzáállásáról. Nem kellene különösebben megismerned, utánajárnod vagy összegyűjtened ezeket az információkat – egyszerűen csak tudnád. Bárki, aki normális emberi mivoltra jellemző módon gondolkodik, képes lenne igen természetes módon felfogni ezeket a dolgokat. Mire utal az, ha még azokat a dolgokat sem tudod felfogni, amelyeket a normális emberek képesek felfogni és világosan látni? Arra utal, hogy nincs meg benned a normális emberi mivolthoz tartozó gondolkodás és észszerűség, és hogy nem felelsz meg a normális emberi mivolt mércéjének. Az alapvető oka annak, hogy az ilyen típusú ember nem felel meg a normális emberi mivolt mércéjének az, hogy nem emberből, hanem állatból reinkarnálódott. Érted? (Igen.) Ha egy ember tompasága nagyon nyilvánvaló, az sokat elárul a problémáról.

Mit értettetek meg az állatokból reinkarnálódott emberek jellemzőit tárgyaló iménti beszélgetésünkből? Észrevettétek-e a tényt, miszerint az eltorzult felfogás és a tompaság – ez a két jellemző – egyaránt nagyon nyilvánvaló az emberek e kategóriájában? (Igen.) Miért van ezeknek az embereknek ez a két megnyilvánulása? Mi hiányzik az emberi mivoltukból? (A normális gondolkodás.) Ez valamelyest áll – nem rendelkeznek emberi intelligenciával. Látszólag úgy tűnik, mintha ezek az emberek gyenge képességűek lennének – de pontosan mennyire gyenge? Egyaránt hajlamosak a torzulásokra és tompák; amikor olyan kérdésekről van szó, amelyekkel a normális emberi mivolttal rendelkezők gyakran találkoznak és képesek önállóan kezelni és megoldani, ők kudarcot vallanak és nem tudják megoldani, nagyon gyerekesnek, nevetségesnek és éretlennek tűnnek. Ami még súlyosabb, ezen emberek némelyike nem tud önállóan túlélni – nem tudják eltartani magukat, és akár elmennek dolgozni, akár bármilyen állást vállalnak, alkalmatlanok. Bárhová is mennek, a munkáltatók vagy nem akarják, vagy elbocsátják őket. Ezenkívül a lényeg az, hogy amikor a saját életük területén különféle problémákkal, mint például az élet gyakori problémáival, sőt akár jelentéktelen dolgokkal szembesülnek, nem tudják jól kezelni azokat. Még egy nagyon egyszerű kérdést is képesek összekavarni; mindig csak vakon alkalmazzák az előírásokat. Rendkívül idióta és ügyetlen módszerekkel és megközelítéssel kezelik a dolgokat; nincsenek meg azok a módszereik és eszközeik, amelyek segítségével egy felnőtt kezelné a világ dolgait. Ez nagyon nyilvánvalóvá teszi azt, hogy nincs emberi intelligenciájuk. Egy ilyen ember például beteg lesz és folyton rosszul érzi magát. Kikeres néhány információt, és az azt mondja, hogy súlyos betegség vagy komoly kór lehet; megrémül és rohan a kórházba kivizsgálásra. Az orvos a következőt mondja: „Ez a betegség nagyon súlyos. Rendkívül magas a halálozási aránya. Ha nem kezelik, súlyosbodni fog, és halál lesz a vége. A kezelés egyetlen módja a műtét. Ha nem műtenek meg, legfeljebb három hónapod van hátra.” Ennek hallatán rendkívül megrémül és nem tudja, mit tegyen. A diagnózis megerősítésére szolgáló további vizsgálatok elvégzése nélkül egyszerűen az orvosra hallgat, és a műtét mellett dönt. A műtét előtt azt sem kérdezi meg, hogy milyen óvintézkedéseket kell tenni, hogy a műtétet követően lesznek-e utóhatások – nem is tudja, hogy fel kell tenni ezeket a kérdéseket, és az orvos ijesztgetésének hatására engedelmesen a műtőasztalra fekszik. A műtétet követően végül itt is, ott is kellemetlenséget érez, és már a gyógyszer sem segít. Később azt hallja másoktól, hogy ez a betegség nem igényel műtétet, hogy nem igazán súlyos kór, és hogy testmozgással és néhány általános gyógyszer szedése mellett fokozatosan javulni fog, és nem fog előrehaladni vagy súlyosbodni. Az orvosok azért, hogy pénzt keressenek, időnként riasztó kijelentéseket tesznek, hogy megijesszék az embereket, a tompa embernek pedig nincsenek saját elgondolásai és nem tudja megítélni a dolgokat; hallván azt, amit az orvos mond, halálra rémül, és amikor az orvos azt mondja, hogy műtétre van szüksége, belemegy. Ha van valaki a közelben, akinek vannak saját elgondolásai, erélyes és elég intelligens ahhoz, hogy segítsen neki megvizsgálni a dolgokat, akkor amikor ilyesmi történik vele, elkerülheti a kerülőutakat és egy kicsit kevesebbet fog szenvedni. Ha azonban magára marad abban, hogy kezelje az ilyesmit, különösen a fontos dolgokat, el fog térni vagy egyik vagy másik irányba, vagy rászedik, vagy ártanak neki; mindig szélsőséges intézkedéseket tesz. Egyszerűen képtelen átfogóan mérlegelni a dolgokat alapelvek vagy az ilyen ügyek intézésére általánosan bevett módok és módszerek alapján, majd megtalálni a leginkább értelmes és észszerű megoldást azok kezelésére. Bárki becsaphatja őket, játszadozhat velük, megingathatja és félrevezetheti őket. Egyesek megkérdezik: „Nincsenek ezeknek az embereknek saját gondolataik és véleményük?” Ami azt illeti, nem arról van szó, hogy nincsenek saját gondolataik és véleményük – látod, amikor gaztetteket követnek el és téves érveket szajkóznak, akkor bizonyára van véleményük. Nem számít, ki mond helytálló dolgokat, nem hallgatják meg, és még ha valaki helytálló dolgokat mond, akkor is dacolnak, és csak kitartanak a saját téves, elferdített érveik mellett. Amikor azonban arról van szó, hogy tényleg normális józan ész használatára és normális gondolkodásra lenne szükség ahhoz, hogy szembenézzenek a mindennapi életben felmerülő dolgokkal, valamint helyesen közelítsenek hozzájuk és kezeljék őket, nem tudják, milyen módszerrel vagy eljárással kezeljék azokat, nem tudják, hogyan közelítsenek hozzájuk, nincsenek megoldásaik és módszereik, és nincsenek saját gondolataik és véleményük. Végül csak az történhet, hogy mások manipulálják őket – bármit megtesznek, amit mások mondanak nekik. Az állatokból reinkarnálódott emberek jellemzője az, hogy nincs meg bennük a normális emberi mivolthoz tartozó intelligencia. Nos, miért képesek kitartani a téves, elferdített érveik mellett, sőt hangoztatni és mindenütt terjeszteni azokat? Ez azt bizonyítja, hogy az intelligenciájukat illetően képtelenek felismerni, hogy mi az igazság és mi téves érvelés, mi felel meg a normális észszerűségnek és mi nem – nem tudnak különbséget tenni ezek között; ezért amikor helytálló érvelést osztasz meg, nem tudják elfogadni és nem értik. Csak a saját eltorzult, elferdített érvelésükhöz ragaszkodnak, és azt hiszik, hogy az helytálló. Nem számít, hogy valaki más milyen módszerrel beszél hozzájuk, nem számít, mennyire jól vagy bölcsességgel telve beszél, az állatokból reinkarnálódottak nem képesek befogadni és nem értik – nekik végük. Ez azt mutatja, hogy nincs meg bennük a normális emberi mivolthoz tartozó intelligencia. Még a mindennapi élet legnormálisabb kérdését illetően is – amikor érvelsz nekik, nem megy át, továbbra is ragaszkodnak az elferdített érvelésükhöz. Amikor az emberek látják ezt, erre gondolnak: „Miért ilyen furcsa ez az ember? Miért ennyire érzéketlen a józan észre? Olyan, mint aki egyszerre elmebeteg és mint aki nem nőtt fel – miért beszél folyton gyerekes módon?” Pedig nem fiatalok – ilyenek, amikor ötven-hatvan évesek, és még akkor is ilyenek, amikor nyolcvan évesek lesznek. Egész életükben hiányos intelligenciával rendelkező emberek, egész életükben nincs normális emberi gondolkodásuk és normális emberi intelligenciájuk. Ez jellemzi az állatokból reinkarnálódott embereket. Nyilvánvaló ez a jellemvonás? (Igen.) Tegyük fel például, hogy van egy ostoba nő, aki viszonylag jól néz ki, majd miután egy szemét csirkefogó elcsábítja, összeköltöznek. Az a szemét csirkefogó állandóan flörtöl az otthonán kívül, amikor azonban a nő rájön, nem dühös – neki mindenesetre megfelel ez, amíg vele jól bánik. A szemét csirkefogó később összejön valaki mással, amikor azonban a nő ráébred, nem érdekli, és továbbra is rendíthetetlen odaadással a szemét csirkefogóval marad. Sőt ezt mondja: „Amíg nem hagy el, addig nekem jól van így.” Valaki ezt tanácsolja neki: „Már most ilyen mélyre süllyedt – nem kellene vele maradnod.” „Nem, nem tudok meglenni nélküle. Szeret engem, és én kedvelem őt!” Egy ilyen ember megérdemli, hogy ezzel a szemét csirkefogóval maradjon és egész életében szenvedjen – egyszerűen képtelen felismerni, hogy milyen egy jó vagy egy tisztességes ember. Összejön egy szemét csirkefogóval, és még azt hiszi, hogy az igazán szereti őt. A szemét csirkefogó mond neki néhány kedves szót és vesz neki valami finom ételt, és így mézes-mázos beszéddel egyszerűen a karjaiba csábítja. Úgy játszik vele, mintha gyurmázna. Amikor a háta mögött flörtöl és a nő rájön, mindössze pár szóval elsimítja a dolgokat, becsapja őt, a nő pedig egyszerűen nem lát át rajta. A szemét csirkefogó végül a nő egész vagyonát és a házát elragadja, majd kidobja őt. A nő átkozza, hogy lelkiismeretlen, ám azt nem mondja ki, hogy azért csapták be őt, mert nem lát át az embereken. Miért nem másokat csapott be az a szemét csirkefogó, és miért tudta őt rászedni? Nem azért, mert a nő ostoba? Az efféle ember elsődleges jellemzője az, hogy mindent csökönyös és nevetséges módon értelmez és kezel, és nem rendelkezik a normális emberi mivolthoz tartozó intelligenciával. Ezért mondjuk, hogy állatból reinkarnálódott. Mivel állat, nem rendelkezik emberi intelligenciával. A tény, miszerint nem rendelkezik emberi intelligenciával, kellően bizonyítja azt, hogy a benne lévő lényeg nem emberi lényeg. Ezért nem tud megbirkózni olyan emberi kérdésekkel, illetve nem tud kezelni és megoldani olyan ügyeket, amelyeket a normális embereknek képesnek kellene lenniük kezelni és megoldani. Még amikor arról van szó, hogy miként közelíti meg a dolgokat a saját mindennapi életében – a napi étkezéseit, az alapvető szükségleteket, valamint az emberi kapcsolatokat és az őt körülvevő környezetet – abban is nagyon tompa. Ráadásul amikor bizonyos ügyekkel találkozik, amelyekkel szembe kell néznie és amelyeket kezelnie kell, nincs meg benne a normális emberek intelligenciája, a bölcsességről természetesen nem is beszélve. Amikor ezekkel a problémákkal szembesül, nagy nehézségek árán, nagy kimerültséggel és rendkívül ügyetlenül kezeli őket. Olyan idős és oly hosszú időt élt meg: hogy kezelheti így a dolgokat? Miért hangoznak oly undorítónak és oly kínosnak az általa mondott dolgok? Miért nem beszél normális emberek módjára? Oly sok évet megélt és igen sokat tapasztalt, mégis hogy viselkedhet így, amikor egy ilyen egyszerű dolgot intéz? Az emberi mivolt legalapvetőbb határai, illetve azok a legalapvetőbb alapelvek sincsenek meg benne, amelyekkel az embereknek rendelkezniük kellene.