Hogyan kell törekedni az igazságra? (12.) Első rész

Az igazságra való törekvés első gyakorlata: elengedés

Az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedése

I. Az ember Istenről alkotott elképzeléseinek és képzelődéseinek elengedése: az ember Isten munkájáról alkotott elképzeléseinek és képzelődéseinek elengedése

F. Isten munkája nem változtat az emberek veleszületett adottságain; célja a romlott beállítottságaik megváltoztatása

Legutóbb milyen témáról beszélgettünk? Három aspektus – a veleszületett adottságok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok – egyes konkrét megnyilvánulásairól beszélgettünk. Megtárgyaltuk ezeket a konkrét megnyilvánulásokat, és ily módon felismertük, hogy a három aspektus közül melyikhez tartoznak. Ha látjátok ezeket az általunk tárgyalt megnyilvánulásokat a mindennapi életben, alapvetően tudjátok jellemezni és osztályozni őket – hogy a veleszületett adottságokhoz, az emberi mivolthoz vagy a romlott beállítottságokhoz tartoznak-e. Ami azokat a megnyilvánulásokat illeti, amelyekről nem esett szó, most már tudjátok, miként osztályozzátok őket ezen alapelvek vagy a bennük megnyilvánuló lényeg szerint? (Úgy érezzük, hogy kicsit jobban megy, mint korábban – képesek vagyunk ebben az irányban töprengeni, de még nem jutottunk el egészen odáig, hogy képesek legyünk tisztán látni.) Általában fel tudjátok ismerni azokat a megnyilvánulásokat, amelyekről beszélgettünk, ám ami azokat a megnyilvánulásokat illeti, amelyekről nem esett szó, és amelyeknek semmi közük a korábban tárgyalt megnyilvánulásokhoz, nem tudjátok, hogy képesek vagytok-e tisztán látni őket. (Így van.) Az elmúlt néhány prédikációban beszélgettünk az érdeklődési körök, a hobbik és az erősségek egyes megnyilvánulásairól a veleszületett adottságokon belül, valamint azokról a problémákról, amelyek ezeket az aspektusokat illetően megnyilvánulnak az emberekben. Arról a hozzáállásról és gyakorlási útról is beszélgettünk, amelyekkel az embereknek ezekkel a problémákkal kapcsolatosan rendelkezniük kell, valamint Isten követelményeiről azokkal az emberekkel szemben, akiknek érdeklődési köreik, hobbijaik és erősségeik vannak. Az erről szóló beszélgetés főként azt célozza, hogy ismertesse az emberekkel azokat a gondolatokat és nézőpontokat, amelyekkel az érdeklődési köröket, a hobbikat és az erősségeket illetően rendelkezniük kellene – az általuk megértendő gyakorlási úttal együtt –, valamint Istennek ezekkel az aspektusokkal kapcsolatos, általuk megértendő szándékait és követelményeit. Ami az érdeklődési körök, hobbik és erősségek kérdésköreit illeti, csak általánosságban beszélgettünk, és nem beszéltünk konkrétan arról, hogy az embereknek e tekintetben milyen téves gondolataik és nézőpontjaik vannak, milyen téves gyakorlási utakat választhatnak, vagy hogy milyen téves értelmezéseik vannak Isten e tekintetben támasztott követelményeit illetően. Szóval most beszéljük meg részletesen azokat a konkrét kérdéseket, amelyeket az embereknek az érdeklődési körök, hobbik és erősségek tekintetében meg kell érteniük, az emberek ezen kérdéseire alapozva.

7. Az érdeklődési körök, a hobbik és az erősségek közötti különbség

Észrevettétek már, hogy milyen téves értelmezéseitek vagy eltorzult felfogásaitok vannak az érdeklődési körök, hobbik és erősségek tekintetében? A legtöbb kérdést illetően vajon az a helyzet, hogy csak addig értitek, amíg beszélek, utána pedig se nem elmélkedtek, sem nem vetitek össze az elmondottakat az életetekben előforduló dolgokkal, mégis úgy érzitek, hogy mindent értetek és nagyon egyszerűnek tartjátok a kérdéseket? Először gondolkodjatok a következő kérdésről: van különbség az érdeklődési körök és hobbik és az erősségek között? (Igen.) Mi a különbség? Ha látod, hogy van különbség, milyen módon különböznek? (Az, hogy valakinek van egy érdeklődési köre és hobbija, csupán annyit jelent, hogy az illető igazán kedvel egy bizonyos dolgot, nem feltétlenül jelenti azt, hogy erőssége van azon a területen.) A fő különbségtételi pontokat lényegében már megfogalmaztuk – nagyjából így áll a helyzet. Az emberi mivolt szempontjából az érdeklődési körök és hobbik arra utalnak, hogy valaki érdeklődik egy bizonyos típusú speciális tevékenység vagy valamilyen dolog iránt, és kész figyelmet szentelni neki vagy részt venni benne. Nevezetesen a személyes preferenciája viszonylag azok felé a dolgok felé hajlik, amelyek érdeklik és amelyekért szenvedélyesen rajong. Nem csupán kicsit kedveli a velük kapcsolatos szakmai készségeket, hanem nagyon érdeklik őt, ami meghaladja a kedvelés vagy a szeretet azon szintjét, amelyet a hétköznapi dolgokkal szemben tanúsíthat. Ezek az érdeklődési körök és hobbik. Ami azonban annak a speciális tevékenységnek vagy dolognak a típusát illeti, amely iránt érdeklődnek vagy amiért szenvedélyesen rajonganak, ami a képességüket illeti, az, hogy jártasak-e benne, hogy jól tudják-e csinálni és hogy milyen szinten képesek űzni – ezek egyike sem bizonyos. Az érdeklődési körök és hobbik ezért azokra a dolgokra vonatkoznak, amelyek érdeklik az embereket és amelyeket kedvelnek, olyasmikre, amelyekkel hajlandóak gyakran foglalkozni, és amelyek esetében hajlandóak időt és energiát fordítani arra, hogy figyelmet szenteljenek nekik és csinálják őket a mindennapi életben. Az, hogy milyen jól tudják csinálni ezeket a dolgokat, a képességüktől és attól függ, hogy jártasak-e bennük. Tegyük fel, hogy az adott dolog olyasmi, ami különösképp érdekli őket és amelyért szenvedélyesen rajonganak, ugyanakkor jártasak is benne – vagyis azonfelül, hogy érdekli őket és szenvedélyesen rajonganak a dolog iránt, nagyon jól is tudják csinálni, jelentős eredményeket és nagyszerű teljesítményt érnek el. Más szóval a szóban forgó érdeklődési körben és hobbiban való jártasságuk felülmúlja az átlagemberét, a fogékonyságuk pedig, a tanulási sebességük és az a sebesség, amellyel felfogják az alapelveket ezen a területen, szintén meghaladja az átlagemberét. Az ilyen megnyilvánulások meglétét nevezzük erősségnek. Mielőtt önállóan jól tudnának csinálni valamit, másoknak lehet, hogy többek között formális, hosszú távú szakmai képzésen, oktatáson, ismeretszerzésen és gyakorlaton kell keresztülmenniük, valamint adott szakemberek útmutatásában, vezetésében, ellenőrzésében, hitelesítésében és tanácsában kell részesülniük. Az erősségekkel rendelkező embereknek azonban van egy bizonyos szintű fogékonyságuk azokat a szakmai készségeket illetően, amelyekben jártasak, anélkül, hogy szakmai képzésen vagy módszeres tanulásban vennének részt. Van némi gyakorlati megértésük, gyakorlati tapasztalatuk vagy személyes eredményük ezen a területen. Szakmai képzéssel pedig még magasabb szintre emelhetik az erősségüket ezen a területen. Röviden az, hogy valakinek van egy erőssége, azt jelenti, hogy igen jártas azokban a dolgokban, amelyek érdeklik és amelyekért szenvedélyesen rajong, az átlagembert meghaladva. Mit jelent a „jártasság”? (Azt, hogy valaki erősséggel bír egy bizonyos területen, viszonylag jól ismeri ezeket a dolgokat és könnyed profizmussal kezeli őket.) Az, hogy valaki jártas valamiben, nem csupán arról szól, hogy jól ismeri azt; hanem inkább azt, hogy kiemelkedő alkalmassággal és viszonylag erős veleszületett tehetséggel bír ezen a területen. Mások útmutatása nélkül is képes megérteni olyan dolgokat, amelyeket mások nem tudnak felfogni. Formális képzéssel vagy egy neves tanár útmutatásával együttesen pedig még jobban tud teljesíteni ezen a területen. Amikor arról van szó, hogy valakinek van egy erőssége, az azt jelenti, hogy az illető különösen kiváló egy bizonyos érdeklődési körben vagy hobbiban, kivételes alkalmassággal az adott területen. A felfogóképessége, a fogékonysága és a tanulási képessége mind kivételesen erős ezen a területen, és nagyon gyorsan felfogja. Az átlagemberhez képest szembeötlően jártas ezen a területen. Ezt értjük az alatt, hogy valakinek van egy erőssége.

Most, hogy már értitek, mik az erősségek, beszéljünk az érdeklődési körökről és hobbikról. Mi a különbség az érdeklődési körök és hobbik, valamint az erősségek között? Az érdeklődési körök és hobbik ugyanazok, mint az erősségek? (Nem ugyanazok.) Miért nem ugyanazok az érdeklődési körök és hobbik, mint az erősségek? (Azért, mert az, hogy valakit érdekel valami, nem feltétlenül jelenti azt, hogy jól tudja csinálni, és azt sem feltétlenül jelenti, hogy jártas benne; továbbá nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető oly gyorsan fel tudja fogni az adott dolgot.) Az, hogy vannak érdeklődési köreid és hobbijaid, azt jelenti, hogy kedveled a dolgok egy bizonyos kategóriáját, ám az, hogy az az erősséged-e, az adott területet illető felfogóképességedtől, tanulási képességedtől és fogékonyságodtól, valamint a természetes alkalmasságodtól függ ezen a területen, és attól, hogy eredendően jártas vagy-e benne. Ha jártas vagy benne, akkor az az erősséged. Ha nem vagy jártas benne és csupán személyes preferencia – egy olyan területen, amely érdekel – ám a képességed gyenge és hiányzik a természetes alkalmasságod, ami azt jelenti, hogy csekély a felfogóképességed ezzel az érdeklődési köröddel és hobbiddal kapcsolatosan, egyáltalán nem vagy jártas benne, ügyetlenül csinálod, hiányzik a hatékonyságod és nem érsz el eredményeket ezen a területen, akkor ez a terület nem az erősséged – csupán egy érdeklődési kör és hobbi szintjén marad a számodra. Miért csak az érdeklődési köröd és hobbid, és nem az erősséged? Azért, mert nem vagy jártas benne. Egyesek például ezt mondják: „Nagyon szeretek énekelni.” Mennyire szeretnek? Attól a pillanattól kezdve, hogy reggel kinyitják a szemüket, popdalokat játszanak; mindenféle dalt hallgatnak, köztük külföldi dalokat, valamint nyugati és kínai operákat – szeretnek hallgatni bármit, ami zenének számít. Énekelni is akarnak, ám van egy nagy probléma – eredendően botfülűek vagy egyszerűen nincs erősségük ezen a területen. Vannak olyan emberek is, akik több évnyi énektanulást követően sem találnak rá a helyes technikákra. Nem tudják, hogyan énekeljenek a legkellemesebb módon, hogyan tegyék meghatóvá az éneklésüket, vagy hogyan érjenek el jó eredményeket az éneklésükkel. Bár gyermekkoruk óta szeretnek énekelni, és ez az egyik érdeklődési körük és hobbijuk, a veleszületett adottságaik korlátai miatt az érdeklődési körük és hobbijuk csak egy érdeklődési kör és hobbi szintjén maradhat – nem erősség. Amikor például egy éneklésben jártas ember megtanul egy éneket, mindössze nagyjából háromszori eléneklés után el tudja énekelni a fő dallamot, négy-öt alkalmat követően pedig alapvetően az egész éneket el tudja énekelni. Ugyanakkor azok, akik élvezik a zenehallgatást, ám nem jártasak az éneklésben, háromszori meghallgatást követően is képtelenek lehetnek arra, hogy megjegyezzék az általános dallamot. Lehet, hogy még öt alkalmat követően sem képesek elénekelni, és állandóan nézniük kell a szöveget vagy a kottát. Amikor a tényleges éneklésre kerül sor, nem éreznek rá a dalra, illetve nem találják a megfelelő hangszínt. A dalszöveget sem tudják megjegyezni, és néha még a dallamot is elrontják. Amikor pedig viszonylag érzelmes dalokat énekelnek, sosem tudják megfelelően szabályozni az érzelmek kifejezését. Mások mondják, hogy kellemetlen és nem élvezetes hallgatni az éneklésüket, ők azonban nem csüggednek el vagy nem adják fel – továbbra is kitartanak a tanulásban és az éneklésben. Persze az éneklés személyes szabadság és személyi jog; senki sem korlátozza őket. Amiről azonban ma beszélünk, az az érdeklődési körök és hobbik, valamint az erősségek közötti különbség. Ezekből a megnyilvánulásokból ítélve az érdeklődési körük és a hobbijuk nem olyasmi, amiben jártasak. Nos, miért kell világosan beszélgetnünk erről a dologról? Azért, hogy segítsük az embereket annak megértésében, hogy az érdeklődési köreik és hobbijaik nem azonosak az erősségeikkel. Ha a veleszületett adottságaid összes aspektusa alapján nem vagy jártas egy bizonyos területen, akkor még ha az az érdeklődési köröd és hobbid is, a veleszületett adottságaid korlátai meghatározzák, hogy az érdeklődési köröd és hobbid nem az erősséged. Bár nagyon kedveled, akár olyannyira, hogy oly kedves számodra, mint a saját életed, sajnos ez egyszerűen nem az, amiben jártas vagy. Egyesek például nagyon szeretnek táncolni. Amikor zenét hallanak, a testük elkezd mozogni a ritmusra és a dallamra, és igen nagy örömöt éreznek, amint mozognak. A természetes megjelenésük azonban nem jó, nem nagyon magasak, a végtagjaik nem különösebben hosszúak, és a fizikumuk sem különösebben elegáns. A táncuk összességében nem nagyon vonzó látvány. De ők egyszerűen csak szeretnek táncolni, és időnként teljesen önfeledten táncolnak nyilvános helyeken vagy az útszélén. A járókelők ezt nevetségesnek találják, ők azonban akkor is úgy táncolnak, mintha senki sem lenne körülöttük, teljesen közömbösen az iránt, hogy mások hogyan látják őket, mintha egyáltalán nem lennének tudatában ennek. Ilyen mértékben megszállottak. Bár ők úgy érzik, hogy elég jól táncolnak, valójában nem jártasak a táncban. Nem tudják megragadni a tánc lényegét, és azt sem tudják, hogy mely mozdulatok megfelelőek, mely mozdulatok kecsesek és mely mozdulatok képesek jobban kifejezni a különböző emberi érzelmeket, vagyis nem igazán értenek sok tánccal kapcsolatos szempontot. Ami a saját veleszületett képességüket illeti, még egy profi tanár útmutatása vagy egy profi iskola képzése mellett sem lesznek jártasak benne és nem tudják felfogni a lényegét. Ezért a veleszületett adottságaik összes aspektusát figyelembe véve a tánc, amit szeretnek, nem olyasmi, amiben jártasak. Bár nagyon kedvelik és megmámorosodnak tőle, gyakran gyönyörködve a saját mozgásukban és jelenlétükben amikor egy kamera vagy tükör előtt táncolnak, ha a tényleges helyzetet nézzük, nem jártasak a táncban. Más szóval a tánc csak az érdeklődési körük és hobbijuk, nem az erősségük.

Egyesek nagyon kedvelik az irodalmat. Szeretnek cikkeket írni, verseket szavalni és költeni, kedvelik az irodalmi fórumokat, és szeretnek külföldi és hazai, modern és klasszikus regényeket és különféle irodalmi műveket olvasni is – mindezek a művek tetszenek nekik. Kedvelik a szerzők által az irodalmi műveikben használt különféle szókészleteket és nyelvi stílusokat, és azokat a különféle elgondolásokat is kedvelik, amelyeket a szerzők a műveikben kifejtenek. Az érdeklődési körük és hobbijuk ez? (Igen.) Nagyon nyilvánvaló, hogy ez az érdeklődési körük és hobbijuk. Az, amit egy ember kedvel, ami a szívében és az elméjében érdekli, veleszületett – nem olyasmi, amit később szerez az életében, még kevésbé olyasmi, amit a szülei vagy a családja nevelt belé. Egyesek az irodalmat szeretik, és sok irodalmi művet olvastak. Mások szisztematikusan tanultak irodalmat az egyetemen. Vannak, akik még irodalomprofesszorként is dolgoztak, vagy irodalommal kapcsolatos munkát és karriert folytattak, sőt hosszú időn át voltak ezen a pályán; életük nagy részét az érdeklődési körükkel és hobbijukkal kapcsolatos dolgokkal való foglalatoskodással töltötték; az életüknek gyakorlatilag minden egyes napjában ott volt az irodalom, amely iránt érdeklődnek és amiért szenvedélyesen rajonganak. De azt jelenti ez, hogy az érdeklődési körük és hobbijuk valóban az erősségük? Nem feltétlenül – meg kell néznetek, hogy vannak-e olyan ismereteik vagy gondolataik és nézőpontjaik az irodalomban, amelyek felülmúlják az átlagemberekét vagy különböznek azoktól. Ha az, amit felfogtak és megértettek az irodalomból, csupán annyi, amit könyvekből tanultak, vagy csak hagyományos általános ismeretekből áll, amit bárki meg tud tanulni és fel tud fogni, akkor az nem számít erősségnek. Ha például arra kéred őket, hogy írjanak egy cikket, nincsenek benne nyelvtani hibák, helyesen használják a központozást, a bekezdések jól strukturáltak és a cikk általános felépítése igen jó. A cikkben még sok szóvirág is használatos. Van azonban egy probléma – amikor egy bizonyos dolog, egy bizonyos nézőpont vagy egy bizonyos cselekmény kifejtéséről van szó, nincs egyedi kifejezésmódjuk, sem különösen művészi vagy szellemes kifejezésmódjaik nincsenek. Az összes irodalmi művükből hiányoznak ezek a sajátosságok. Nevezetesen, a cikkeik igen jó felépítésűnek és nagyon szakavatottnak tűnnek, gondosan megválogatott szavakkal, ám hiányzik belőlük a gondolatok és nézőpontok, a jelenségek vagy a cselekmények egyedi kifejezésmódja, amellyel egy hozzáértő irodalmárnak rendelkeznie kellene. A legtöbb cikkük meglehetősen középszerű. A szerkezetük és az elgondolások kifejezésmódja rendkívül merev, nehézkes és dogmatikus; se nem innovatívak, se nem egyediek, hiányzik belőlük a bölcsesség és a szellemesség, és kétségkívül nem tekinthetők elegánsnak. Mit mutat ez a jelenség? (Azt, hogy nem jártasak az írásban és nem értenek hozzá.) Nem jártasak az írásban és nem tudnak rugalmasan történeteket kanyarítani az események háttere vagy a hasonló történetek prototípusa alapján. Végül amikor az emberek a cikkeiket és az irodalmi műveiket olvassák, azok mind monotonnak és ismétlődőnek tűnnek, ugyanazt a sémát követve. Miért mondjuk, hogy monotonnak és ismétlődőnek tűnnek? A cikkeik összességében igen jó felépítésűnek, előírás szerintinek és profinak tűnnek; amikor technikai szempontokról van szó, az átlagember kevés kivetnivalót találna bennük – alapvetően még a szerkezet is mindig ugyanaz. Bár képesek megtanulni az irodalmi művek különféle formáit, többek között idegen nyelvű költészetet, prózát és narratív írást, soha nem képesek ezeket átültetni vagy felhasználni a saját irodalmi alkotásaikban. Ez azért van, mert az irodalmi készségük és tehetségük mindig meg fog maradni az érdeklődési körök és hobbik szintjén, és sosem éri el egy erősség szintjét. Lehetséges, hogy nagy az irodalmi tudásuk, ám nem igazán van irodalmi szakértelmük. Más szóval nincs igazán újításuk az irodalomban, nem igazán tudnak semmilyen saját reprezentatív művet alkotni, és híján vannak az egyedi gondolatoknak és nézőpontoknak, valamint az egyedi kifejezésmódnak. Ez azt bizonyítja, hogy az irodalom nem az erősségük. Csak azért rendelkeznek ismeretekkel és általános tudással az irodalomról, mert ez a terület az érdeklődési körük és hobbijuk, ám nincs erősségük az irodalomban. Látod, sokan olvasnak könyveket, köztük különféle irodalmi műveket; sokan állítják, hogy irodalomrajongók vagy szerzők, ám vajon hányan rendelkeznek valóban saját művekkel azok közül, akik irodalmi alkotással foglalkoznak? Hányan írtak olyan irodalmi műveket, amelyek képesek kiállni az idő próbáját és klasszikussá válnak? Igen kevesen, nem igaz? Ezeknek az embereknek a többségében van egy kevés veleszületett érdeklődés és szenvedély az irodalom iránt, majd később szakiskolákban tanulnak, képezik magukat és gyakorolnak, és történetesen irodalommal kapcsolatos munkát vállalnak. Bár irodalommal kapcsolatos munkával foglalkoznak, ami látszólag arra utal, hogy ez az érdeklődési kör és hobbi egész életük során elkísérheti őket, az, hogy hány kész művet alkotnak, hány hozzájárulást tesznek és hány eredeti alkotásuk születik az idő alatt, amíg ezen a területen dolgoznak, attól függ, hogy van-e erősségük az irodalomban. Sokan űznek olyan foglalkozást, amit kedvelnek és amely a szenvedélyük, és ezzel megélhetési forrást vagy bizonyos előnyöket szereznek, ám jó eredményeket nem érnek el ebben a szakmában. Ez elegendő bizonyítéka annak, hogy a szakma, amelyet kedvelnek és amelyért szenvedélyesen rajonganak, nem az erősségük. Másfelől, egyesek annak ellenére, hogy nem az érdeklődési körükkel és hobbijukkal kapcsolatos foglalkozást űznek, képesek valódi eredményeket elérni, mivel az az erősségük. Többek között vannak például feltalálók, akik kimagasló hozzájárulásokat tettek különböző területeken, azok, akik megalkották a saját egyedi stílusukat különböző területeken, és különböző területek vezető személyiségei. Ezeket a helyzeteket mérlegelve tehát az, hogy valakinek vannak érdeklődési körei és hobbijai, nem feltétlenül jelenti azt, hogy erősséggel rendelkezik ezeken a területeken. Egyesek azonban nem képesek tisztán látni az érdeklődési körök és hobbik, valamint az erősségek közötti viszonyt. Azt hiszik, hogy az érdeklődési köreik és hobbijaik az erősségeik, ám miután sok éven át foglalkoznak egy olyan területtel, amely iránt érdeklődnek és szenvedélyesen rajonganak, nem igazán érnek el semmilyen eredményt. Miután ezek a dolgok világossá válnak számukra, hogyan kellene az embereknek kezelniük az érdeklődési köreiket és hobbijaikat, valamint az erősségeiket? Ez nagyon egyszerű – helyesen kellene kezelniük őket. Ha Isten háza azt igényli tőled, hogy egy bizonyos területen olyan kötelességet végezz, amelyhez hozzátartozik az érdeklődési köreiddel és hobbijaiddal kapcsolatos szakmai tudás, készségek vagy adottságok, akkor a kötelességvégzés alapelvei szerint kell kezelned azt – sem visszautasítva, sem hangzatos ötleteket szónokolva vagy hirtelenkedve. Ha az olyasmi, amiben nem vagy jártas, valami, ami meghaladja a képességedet és nem tudod megtenni, akkor ne válj negatívvá vagy ne panaszkodj Istenre; képesnek kell lenned helyesen kezelni azt. Mit jelent az, hogy helyesen kezelni? Azt jelenti, hogy ha úgy érzed, hogy egyedülálló módon érdekel ez a terület és egyedülálló szenvedéllyel viseltetsz iránta, ám amikor ezzel kapcsolatos munkát végzel, soha nem tudsz megfelelni Isten háza követelményeinek, sem az Isten háza által megkövetelt alapelveket nem sikerül elérned, akkor azt kell megvalósítanod, amit meg tudsz valósítani. Isten soha nem kényszeríti arra a halat, hogy szárazföldön éljen, vagy a disznót arra, hogy repüljön. Isten tudja, mennyit tudsz megvalósítani és mennyi súlyt tudsz viselni. Több tapasztalattal te is tudni fogod majd. A tényleges körülmények és a veleszületett adottságaid alapján valósíts meg annyit, amennyit csak tudsz – ne nehezítsd meg a saját dolgodat. Ha képes vagy rá, ne fogd vissza magad; ha nem vagy képes, ne válj negatívvá vagy ne kényszerítsd magad olyasmire, ami meghaladja a képességedet – kezeld helyesen.

Oly sok éve hisztek Istenben, és a többségetek több mint három éve végzi a kötelességét – nem csak egy-két éve végeztek egy bizonyos kötelességet Isten házában. Akkor hát az általad végzett kötelesség vagy bizonyos szakmai munka tekintetében a szívedben tisztában vagy vele, hogy mennyit tudsz elérni és milyen szintre tudsz eljutni, és mennyit és milyen mértékben tudsz beleadni? (Igen.) Alapvetően tisztában vagy mindezzel. Egyesek még nem jutottak el a jártasság szintjére egy bizonyos kötelességben, mert keveset gyakoroltak. Mások ugyanakkor sok éve végzik ezt a munkát és sokat gyakoroltak, ám még mindig nem tudják megvalósítani az Isten háza által megkövetelt alapelveket. Nem nagyon jártasak ezen a területen. Bár nagyon szeretik és szenvedéllyel végzik ezt a kötelességet, és megtiszteltetésnek érzik és boldogan csinálják, egyszerűen nem jártasak benne. Bármilyen követelményei is legyenek Isten házának, egyszerűen nem tudnak megfelelni nekik. Nem arról van szó, hogy lázadóak és engedetlenek, sem arról, hogy nem teszik meg a magukét, hanem arról, hogy a veleszületett adottságaik nem teszik lehetővé, és azoknak vannak korlátaik. Nos, akkor mi a teendő? Csak hagyjátok, hogy a dolgok menjenek a maguk útján – ne legyetek negatívak, ne legyetek gyengék és ne panaszkodjatok, vagy a szívetekben ne érezzétek úgy, hogy ez igazságtalan. Egyesek ezt mondják: „Szeretek táncolni, de két ballábbal születtem és nem vagyok vonzó. Táncos kötelességet akarok végezni, de nem tudok. Mit tegyek hát? Annyira szeretnék táncolni.” A tánc utáni vágyad a személyes vágyad és preferenciád, de Istennek vajon ki kell elégítenie a te preferenciáidat? Nem kell. Isten házának megvannak az általa megkövetelt alapelvei és előírásai. Annak kiválasztása, hogy ki melyik munkát végzi, alapelvekre épül. A személyes vágyad, személyes preferenciád vagy személyes hangulatod alapján nem követelheted erőszakosan, hogy Isten háza eleget tegyen neked – ez nem helyénvaló. Ha nem vagy alkalmas arra, hogy ezen a területen végezz kötelességet, akkor a szívedben csendesen kívánj áldásokat azoknak, akik tudnak kötelességet végezni ezen a területen. Csak tedd meg azt, amit tudsz, vagy lehetsz névtelen háttérmunkás – aki útmutatással és ellenőrzéssel segít, segít a próbákban vagy a táncos videók utószerkesztésében, segít különféle anyagokat keresni vagy segít keresni az igazságot. Sok munka van, amit a különböző területeken végezni lehet, és széles az érdeklődési köreidhez és hobbijaidhoz kapcsolódó munkák köre. Nem feltétlenül neked kell a képernyőn lenned – részmunkaidőben is vállalhatsz háttérmunkát. Ez is a kötelességed végzése. Ily módon kielégíted a személyes kívánságaidat, és annak az alapelvnek és mércének is megfelelsz, hogy a kötelességed végzése révén eleget tégy Istennek – ez oly nagyszerű! Hát nem két legyet ütsz ezzel egy csapásra? (De igen.) Mivel Isten a veleszületett adottságaid részeként nem adott neked erősségeket ezen a területen, nincs választásod. Nem panaszkodhatsz, zúgolódhatsz vagy neheztelhetsz csak azért, mert veleszületett hiányosságaid vannak ezen a területen, és nem felelsz meg annak a mércének, amelyet Isten háza a tehetségek kiválasztására szabott ezen a területen, és emiatt nem leszel hajlandó kötelességet végezni ezen a területen, és még akkor sem vagy hajlandó megtenni, ha Isten háza megköveteli tőled – ez nem helyénvaló. Ez nem a helyes hozzáállás a kötelességvégzéshez. Csak tedd meg azt, amit meg tudsz tenni. Nem utasíthatod vissza azt, hogy megtedd, akkor is visszautasítva, ha Isten háza megköveteli tőled, csak azért, mert nem vagy rá alkalmas vagy nem vagy jártas benne. Ha így teszel, nem végzed a kötelességed – személyes vágyakat elégítesz ki és a saját vállalkozásoddal foglalkozol. Nem az Istennek való alávetettség hozzáállásával, se nem őszinte és Istenhez hű hozzáállással végzel kötelességet. Ez nem helyénvaló. Olyasmi ez, amit meg kell érteniük az embereknek. Egyrészt helyesen értelmezni az érdeklődési köröket, hobbikat és erősségeket; továbbá helyesen kezelni az érdeklődési köröket, hobbikat és erősségeket.

Egyesek szeretnek cikkeket írni és irodalommal kapcsolatos munkával foglalatoskodni. Folyton cikkeket akarnak átnézni és lektorálni, mindennap cikkekkel foglalkozni. Különféle – egyaránt szubjektív és objektív – okok miatt azonban nem alkalmasak erre a munkára. Egyrészről híján vannak az alapvető ismereteknek az irodalom területén; másrészt viszonylag szegényes a képességük és nincs felfogóképességük. Ezért még ha szenvedélyük is az irodalom és több éven át gyakorolnak, akkor sem tudják elérni azt a szintet, hogy legyen íráskészségük. Isten háza azonban megköveteli, hogy az embereknek legalább egy alapképességük legyen ahhoz, hogy szövegalapú munkával foglalkozzanak. Ha a képességük nem alkalmas arra, hogy szövegalapú munkát végezzenek, és még az sem felel meg a mércének, ahogyan a cikkeket korrektúrázzák és lektorálják, akkor csak másféle kötelességet választhatnak. Lehet, hogy inkább csak bizonyos általános ügyekkel kapcsolatos munka végzésére vagy anyaggyűjtésre alkalmasak úgy-ahogy. Röviden, a szövegalapú munka, amit szívből szeretnek, olyasmi, amit nem tudnak végezni – még ha nem is bocsátanák el őket a szövegalapú munkavégzés területéről, akkor is csak a helyet foglalnák és nem érnének el tényleges eredményeket. Hogyan kellene az embereknek tisztán értelmezniük egy ilyen dolgot? (Meg kell tanulniuk alávetni magukat Isten háza intézkedéseinek, és észszerűnek kell lenniük.) Ez az általános irány – hogyan kellene az embereknek konkrétan gyakorolniuk? Ha olyasvalakiről van szó, aki torzulásokra hajlamos, így szólna: „Mindenki azt mondja, hogy az érdeklődési köröket és hobbikat Isten adja, hogy azok veleszületett adottságok. Mivel Isten ezt az érdeklődési kört és hobbit adta nekem, biztosan arra rendelt, hogy ezzel kapcsolatos munkával foglalatoskodjam. Mivel Isten rendelte el ezt, ezért Isten házában nekem kell megkapnom az ezzel az érdeklődési körrel és hobbival kapcsolatos munkát – részesülnöm kell belőle. Ha nem kérnek meg arra, hogy ezt a munkát végezzem, akkor az az emberekkel kapcsolatos probléma – azt jelenti, hogy az emberek lenéznek engem, azt jelenti, hogy a vezetők és dolgozók nem tudják, hogyan értékeljék az embereket. Itt vagyok én, egy tehetséges ember, ám nincs egy olyan tehetségkutató, aki felfedezne! Annyira szeretem az irodalmat és igazán jártas vagyok benne – cikkeket korrektúrázni túl könnyű számomra. Az, hogy elküldenek hirdetni az evangéliumot vagy fizikai munkát végezni – hát nem olyan ez, mint kőtörő kalapáccsal diót törni? Hát nem egy tehetséges ember elvesztegetése ez? Nem olyan, mint aranyat temetni a sárba? Nem tehetek semmit – amikor az ember alacsony eresz alatt áll, nincs más választása, mint lehajtani a fejét! De van egy szólás, miszerint az igazi aranynak előbb-utóbb fel kell csillannia. Csak várjatok – talán arról van szó, hogy Isten finomít, próbára tesz engem. Egy napon biztosan azzal a munkával foglalkozom majd, amit Isten elrendelt számomra, az érdeklődési körömmel kapcsolatos munkával. A jó dolgokra érdemes várni. Amikor mindannyiótokat kiiktatnak, akkor jön el az én időm, hogy ragyogjak – ekkor lesz lehetőségem bevetni a képességeimet! Ahogyan a szólások mondják: »A bosszú hidegen tálalva a legédesebb« és »Amíg élsz, remélsz«.” Mit gondoltok ezekről a nézőpontokról? Nem helytállóak, ugye? Az ilyen emberek biztosan vágyálmokban gondolkodnak és még hosszú távú terveket is szőnek, de hogy ténylegesen van-e valódi képességük, az nem ismeretes. Egyesek még úgy is érzik, hogy igazságtalanul bántak velük, és ezt mondják: „Természetes irodalmi tehetséggel vagyok megáldva, mégis elküldtek, hogy fizikai munkát végezzek és egész nap sár borít. Aztán kihez fordulhatok emiatt? Semmit sem tehetek – Isten így vezényelte. Milyen választásom van?” Ami azt illeti, a lektoráló csapat már megvizsgálta őket, és az íráskészségük nem megfelelő. Nincsenek irodalmi alapismereteik, még csak az írásjeleket sem használják helyesen. Vesszőt használnak ott, ahol egy mondatot meg kell szakítani vagy szünetet kell tartani. Mégis irodalomzseninek tartják magukat, és azt hiszik, hogy a fizikai munkavégzés a tehetség elvesztegetése. A szívük teli van sérelmekkel: „Úgy születtem, hogy szeretem az irodalmat. Gyermekként szerettem mesekönyveket olvasni. Ahogyan idősebb lettem, szerettem híres emberek által írt műveket olvasni. Hazai és külföldi szerzőktől is sok irodalmi klasszikust olvastam; számos művet olvastam minden műfajból, többek között drámákat, prózát, költészetet. A szövegalapú munka végzése könnyen megy nekem; egy cikket írni gyerekjáték számomra. De nézzetek meg most – lefokoztak, hogy piszkos, kimerítő munkát végezzek. Isten házában elutasították az irodalom iránti szeretetemet, amely fél életemen át elkísért engem. Isten házában nem veszik hasznát mindannak a tudásnak, amit az életem során felhalmoztam – véget ért az irodalmi pályafutásom! Korábban úgy gondoltam, hogy Isten háza az a hely, ahol az igazság uralkodik, ahol méltányosság és igazságosság van hatalmon. A világban semmibe vettek és lenéztek egy ilyen nagy tehetséget, irodalomrajongót, mint én, és nem volt lehetőségem arra, hogy kihasználjam a képességeimet. Azt hittem, hogy Isten házában bevethetem a megmaradt erőmet. Lelkesedéssel telve jelentkeztem a lektori csapatba, hogy aztán kiderüljön, hogy nem választottak be. Nézzetek csak rám – most, hogy itt állok, ki mondaná meg, hogy irodalomrajongó, irodalmi tehetség vagyok? Ez a piszkos, kimerítő munka elkoptatta az összes irodalmi érzékemet. Az egyetlen, ami most elhagyja a számat, durva és faragatlan szavak.” A szívük mélyén nagyon sértve érzik magukat. Bár azt hangoztatják, hogy alávetik magukat Isten vezénylésének és bármit megtesznek, amire Isten háza megkéri őket, a szívükben pontatlanul értékelik önmagukat, az érdeklődési köreiket és hobbijaikat tévesen az erősségeiknek tartják, olyasminek, ami alkalmas arra, hogy Isten használja, nem találták meg a helyüket, nem ismerték fel a tényleges helyzetüket, nem tudják, mennyit érnek és nem tudják, hogy az érdeklődési köreik és hobbijaik valójában azok-e, amiben jártasak – nincsenek tisztában és tájékozatlanok mindezekkel kapcsolatban, mégis azt állítják, hogy irodalmi tehetségek, épphogy csak nem nevezik magukat az irodalom mesterének. Mi ennek a végeredménye? (Teli vannak panasszal a gyülekezet intézkedéseit illetően, a szívük mélyén pedig nem hajlandóak alávetni magukat.) A szívükben állandóan úgy érzik, hogy igazságtalanul bántak velük. Bár a kötelességük végzése során nem lazítanak és minden erejüket beleadják – épp csak alávetve magukat – a pontatlan önértékelésük miatt úgy érzik, hogy igazságtalanul bántak velük. Egy gondolat gyakran villan át az agyukon: „Sok a gyors ló, de kevés, aki felismeri őket.” Miféle gyors ló? Mi az, hogy kevés, aki felismeri őket? Mivel egy kicsit érdekli őket egy bizonyos terület és szenvedéllyel viseltetnek iránta, majd később szisztematikusan tanulmányozzák, páratlannak vélik magukat, „gyors lóként” gondolnak magukra, és azt hiszik, hogy tehetségesek. Hát nem az öntudat teljes hiánya ez? Csak abban hisznek, hogy az érdeklődési köröket és hobbikat Isten adja, ám azt nem ismerik fel, hogy Isten milyen képességet adott nekik. Nincsenek tisztában azzal, hogy valójában jártasak-e azokban a dolgokban, amelyek érdeklik őket és amelyekért szenvedélyesen rajonganak, és hogy ténylegesen el tudják-e végezni az érdeklődési köreikkel és hobbijaikkal kapcsolatos munkát és kötelességet, hogy értenek-e hozzájuk és tudják-e vállalni őket. Nincsenek tisztában ezzel, és nem tudnak róla. Hát nem nagyon bajos ez? (De igen.) Mivel nem képesek felismerni vagy megtalálni a helyüket, úgy érzik, hogy nagy igazságtalanság érte őket. Kifelé mit mutatnak? Gyakran sóhajtoznak mélyeket és sűrűn kifejezik az elszántságukat Isten előtt, remélve, hogy Isten egy napon majd lehetőséget teremt nekik, orvosolja a sérelmeiket, igazságot szolgáltat nekik, és lehetővé teszi számukra, hogy teljesüljön abbéli kívánságuk, hogy az érdeklődési köreikkel és hobbijaikkal kapcsolatos kötelességet végezzenek. Nézzétek meg a dalt, amelyet gyakran énekelnek: „Nem gondolok az előttem álló útra.” Mi a következő sor? („Egyetlen becsületbeli kötelességem, hogy kövessem Isten akaratát.”) Ami azokat illeti, akiknek valóban van ilyen érettségük, akiknek valóban megvan ez a valóságuk, és akik valóban képesek követni Isten akaratát, tökéletesen odaillő, ha ezt a dalt éneklik – pontosan helyénvaló. Amikor azonban egy ilyen ember énekli ezt a dalt, milyen érzelmi állapotban van? Milyen helyzetben énekli? (Amikor panaszkodik és úgy érzi, hogy igazságtalanság érte.) Amikor tehát énekel, nincs vajon teli nehezteléssel az, amit énekel? (De igen.) Az, amit énekel, teli van panasszal, daccal és elégedetlenséggel – nem más, mint bánat és neheztelés. Az illető olyankor a legmelankolikusabb, amikor azt hallod, hogy ezt a dalt énekli. Van egy szólás Kínában – hogy hangzik? „A férfiak énekléssel fejezik ki a bánatot, a nők sírással fejezik ki a bánatot, az öreg nagymamák pedig zagyvaságok mormolásával fejezik ki a bánatot.” Látod, a különféle emberek különféle módokon fejezik ki a bánatukat. Amikor ilyen helyzettel szembesülnek, egyes nők csak sírnak, titokban állandóan a könnyeiket törölgetve. Nem tudják elengedni, és minden alkalommal, amikor rá gondolnak, vöröslik a szemük a könnyektől, a szívük pedig úgy érzi, hogy igazságtalanságot és sérelmet szenvedett. Egyszerűen nem tudják helyesen kezelni ezt a kérdést. Ami azt illeti, ez egy nagyon egyszerű kérdés – az érdeklődési körök és hobbik, valamint az erősségek eredendően két különálló dolog. Ha van egy bizonyos erősséged, függetlenül attól, hogy az az érdeklődési köröd vagy hobbid-e, igen alkalmas vagy a szóban forgó erősséggel kapcsolatos munkára – vagyis a veleszületett képességed, tehetséged vagy adottságod miatt ügyesen végzed azt a bizonyos dolgot és jól tudod csinálni – ebben az esetben, amikor ezzel a munkával foglalkozol, el tudsz érni bizonyos eredményeket, és ez a munka viszonylag alkalmas arra, hogy végezd. Ha azonban csak érdeklődési köröd és hobbid van ezen a területen, ám nincs benne erősséged, akkor nem feltétlenül tudod jól csinálni azt. Ez egy nagyon egyszerű dolog. Amikor az emberek nem tudnak azzal a munkával foglalkozni, ami érdekli őket, az ostobaságukkal és tudatlanságukkal vegyített csökönyösségük és eltorzult felfogásuk miatt elkedvetlenednek, elcsüggednek, negatívvá válnak és panaszkodnak, mindenféle negatív érzelemmel telve. Ezért nagyon nagy szükség van arra, hogy az emberek megértsék az érdeklődési köreik és hobbijaik, valamint az erősségeik tényleges helyzetét. Ha egyszer megértik, helyesen kell kezelniük őket – ez az egyik aspektus. A másik aspektus az, hogy alá kell vetniük magukat Isten háza intézkedéseinek, és az Isten háza által megkövetelt alapelvekkel összhangban jól kell végezniük a kötelességüket. Ha Isten háza azt követeli tőled, hogy egy bizonyos területen végezd a kötelességed, ám nem vagy jártas ezen a munkaterületen, csak érdekel és szenvedélyesen rajongsz iránta, és szereted ezt a munkát végezni, és mégis, az Isten háza által megkövetelt legalacsonyabb színvonal szerint is épphogy csak alkalmasnak bizonyulsz rá, akkor alá kell vetned magad és igyekezned kell megtenni a magadét – ne keress mindenféle objektív kifogást, hogy visszautasítsd vagy megtagadd. Persze ha a különböző területeken fennálló veleszületett adottságaid korlátozottak vagy vannak bizonyos valóságos problémáid, és Isten háza nem engedheti meg, hogy kötelességet végezz ezen a területen, akkor nem szabad panaszkodnod, se negatívvá vagy gyengévé nem szabad válnod. Tedd meg, amit csak tudsz. Ami az érdeklődési köreidet és hobbijaidat illeti, tartsd meg magadnak őket – a gyülekezet népe nem fog akadályozni, sem abbéli jogodtól nem fog megfosztani, hogy érdeklődj vagy szenvedéllyel viseltess bizonyos dolgok iránt. Ez a te személyes ügyed. Amikor azonban kötelességvégzésről van szó, világosan fel kell ismerned az érdeklődési körökkel, hobbikkal és erősségekkel kapcsolatos összes különböző kérdést, és képesnek kell lenned mindet helyesen kezelni – ez a legfontosabb dolog. Érted? (Igen.)

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren