Melléklet: Az út, amelyen az emberek járnak, meghatározza, hogy végül mit aratnak

Mi az Istenben való hit célja? A kegyelem és áldások megszerzése? Elkerülni, hogy az ember üres életet éljen, és megszabadulni az alantas érdeklődési köröktől? (Nem.) Akkor hát mi? (Elnyerni az igazságot.) Elnyerni az igazságot, elnyerni az életet. Akkor hát mindaz, amit az emberek nap mint nap tesznek, e cél felé irányul? Az idő és energia, amit a kötelességed végzésével töltesz mindennap, mind e cél érdekében van? Az emberek az igazság elnyerésének világos célja nélkül hisznek Istenben. A szívükben ködös számukra a látomások ezen aspektusa, és nem tudják, hogy mi az Istenben való hit célja. Mintha csak azt tudnák a szívükben, hogy az áldások megszerzése az – de mit tegyen az ember, hogy áldásokhoz jusson? Nem tudják, hogy az áldások megszerzése megköveteli az igazság megértését, az igazság gyakorlását és az igazságra való törekvést. Olyan emberek hát ők, akik az igazságra törekszenek? Ebben sem biztosak. Úgy vélik: „Ez nem nagy probléma. Őszintén hiszek Istenben; Isten nem fog elhagyni engem. Még ha az emberek azt is mondják, hogy nem olyasvalaki vagyok, aki az igazságra törekszik, nem számít.” Néha, amikor azt látják, hogy mások megosztják a tapasztalati tanúságtételüket, míg ők maguk egyet sem tudnak megosztani, a szívükben zaklatottak, kissé nyugtalanok és szoronganak. Azonban gyakrabban érzik úgy, hogy ez nem nagy probléma. Így múlik el öt év egy szempillantás alatt, elmúlik tíz év egy szempillantás alatt – egyesek most a harmincas vagy negyvenes éveikben járnak, mások elmúltak ötvenévesek; nem házasodtak meg, és mindig a kötelességüket teszik. Egészen mostanáig mennyi igazságot nyertek el? Van életük? Ők maguk sem teljesen biztosak efelől. Így éreznek: „Úgy tűnik, hogy egészen sok igazságot megértettem és sok prédikációt tudok prédikálni; kell, hogy legyen életem, ugye?” Akár az összejövetelek alatt, akár amikor a kötelességeikben problémákkal találkoznak, hosszasan tudnak beszélni, mintha minden igazságot értenének, ám semmilyen tényleges problémát nem tudnak megoldani. Bármilyen magasztosan hangzanak az általuk mondott doktrínák, a kötelességeik végrehajtásában továbbra sem tudnak az igazságalapelvek szerint cselekedni, sőt, sok dologban továbbra is a saját akaratukat követik, a legkevésbé sem értve az igazságalapelveket. Így hát a szívükben tanácstalanságot éreznek: „Most akkor olyasvalaki vagyok, aki érti az igazságot, vagy nem?” Nem tudják magukról, hogy olyasvalakik-e, akik értik az igazságot. Akkor hát olyan emberek ők, akik törekszenek az igazságra és gyakorolják az igazságot? Ők maguk is bizonytalanok efelől. Akkor valójában elnyerték az igazságot vagy sem? Még mindig kételkednek efelől. Akkor valójában van életük, vagy nincs? Egyébként is, pontosan mi az élet? Milyen érzés, ha az embernek van élete? Milyen változások fognak történni egy ember mindennapi életében, amikor van élete? Miként fognak megváltozni a gondolatai? Milyen változások mennek majd végbe az emberi mivoltában? Ezek közül semmi nem világos számukra. Akárhány éve hisznek Istenben, amikor az igazság némely aspektusáról beszélnek, tudnak néhány szót és doktrínát prédikálni; amikor azonban az igazság gyakorlásának alapelveiről van szó, nem tudják azokat világosan elmagyarázni. Néhányan különösen azután, hogy megmetszik őket, amiért a cselekedeteikben szembementek az alapelvekkel, nem csupán negatívvá válnak, hanem össze is zavarodnak, és kételkednek önmagukban, ezt mondva: „Valójában nyertem életet, vagy sem? Van helye az igazságnak a szívemben, az életemmé vált? Valójában elérhetem még az üdvösséget?” Össze vannak zavarodva mindezekkel az igazságot érintő dolgokkal kapcsolatban, ám amikor külsődleges ügyekről van szó, amelyek nem érintik az igazságot, azokra nagyon tisztán emlékeznek. Arra például, hogy hány éve, hónapja és napja hisznek Istenben, milyen szintű vezetőként vagy munkásként szolgáltak, milyen kötelességeket végeztek, mennyi gyülekezeti munkát végeztek, hány helyre utaztak, hány embert nyertek meg az evangélium hirdetése által, hány gyülekezetet öntöztek, mennyit szenvedtek, miközben feláldozták magukat Istenért, mennyi pénzt ajánlottak fel, milyen dolgokat adományoztak a testvéreknek, mennyi ideig voltak letartóztatva és bebörtönözve, hány verésben részesültek, mennyi kínzásnak voltak kitéve, hány alkalommal álltak meg szilárdan az Isten melletti bizonyságtételükben, és így tovább – mindezeknek a külső dolgoknak nagy jelentőséget tulajdonítanak az emlékezetükben, gyakran felidézve őket. Mindezt számon tartják az elméjükben, minden egyes bejegyzésre tisztán emlékezve és soha el nem felejtve. De amikor arról van szó, hogy hány igazságot értenek és mennyi valóságot birtokolnak, arról mindig zavaros kép él bennük. Soha nem világos az elméjükben, hogy mely igazságokat értik, mely igazságokat ültették gyakorlatba, és hogy képesek-e az igazsághoz ragaszkodni és alapelvek szerint cselekedni, amikor történik velük valami; minderről zavaros kép él bennük. Azzal sincsenek tisztában az elméjükben, hogy a romlott beállítottságaik közül melyekről van valódi megértésük, hogy levetették-e azokat, és mely romlott beállítottságok azok, amelyeket gyakran feltárnak, de nem vetették le őket; minderről zavaros kép él bennük. Miután oly sok éve hisznek Istenben, mely igazságokat tudják gyakorlatba ültetni, és melyeket nem ültették gyakorlatba, az igazság mely aspektusaiban fejlődtek, és mennyit fejlődtek – minderről zavaros kép él bennük. Pontosan mit élnek meg az emberi mivoltuk tekintetében – van-e lelkiismeretük és józan eszük, és normális emberi mivoltot élnek-e meg – minderről zavaros kép él bennük. A kötelességeik közül hányat végeztek őszinteséggel és hűséggel, hány kötelességet végeztek szándékos felületességgel, hányat végeztek megfelelő színvonalon, és hány van, amely még nem megfelelő színvonalú, mely kötelességekben voltak képesek az alapelvek szerint gyakorolni úgy, hogy ezeket a kötelességeket Isten számára kielégítő módon és Isten szándékaival összhangban hajtsák végre, illetve mely kötelességekben nem fogták még fel az igazságalapelveket és nem érték el azt, hogy eleget tegyenek Istennek – minderről zavaros kép él bennük. Pontosan milyen szempontokból képesek eleget tenni Isten követelményeinek és alávetni magukat Istennek, milyen mértékben vetették alá magukat Istennek, mely aspektusokban nem tudják még mindig alávetni magukat Istennek, mi okozta azt, hogy képtelenek alávetni magukat Istennek, és pontosan hogyan kellene bemenniük a fejlődésbe – mindezeket a dolgokat tekintve nincs tervük és nincsenek gondolataik, és természetesen még kevésbé van világos ösvényük. Miután oly sok éve hisznek már Istenben, nem tudják, hány dolgot tettek Isten háza érdekeinek védelméért, vagy hány jótettet készítettek elő; nem tudják, mennyi gonoszságot műveltek, vagy hány olyan dolgot tettek, amelyek bomlasztásokat és zavarokat okoztak – az emlékezetükben úgy tűnik, mintha megtették volna e dolgok némelyikét, de nem tudják, hogy megtértek-e, miután gonoszságot tettek. Noha időnként képesek felismerni, hogy gonoszságot tettek, és feldúltnak érzik magukat, és imádkoztak Istenhez és megvallották a bűneiket, elnyerték vajon Isten megbocsátását? Van a szívükben bármi vádlás? Ezeket a dolgokat sem tudják. Így gondolkodnak magukban: „Kit érdekel, hogy vádolva érzem-e magam vagy sem? Bárhogy is vesszük, most egészen kényelmesen élek; még mindig teszem a kötelességemet.” Akkor hány jó cselekedetet vittek végbe a kötelességük végrehajtása során? Ezt sem tudják igazán megmondani, mégis úgy érzik, hogy végrehajtottak néhány jó cselekedetet – nemrégiben hirdették az evangéliumot és megnyertek két embert. Ez a kevés jótettük megvan, de alapelvek nélkül tesznek dolgokat, sőt, a saját akaratuk szerint, önkényesen és vakmerően is cselekszenek – ez gonosz cselekedeteknek számít? Ezzel sincsenek tisztában. Úgy gondolják, hogy mivel a gyülekezet nem kezelte őket, a vezetők pedig nem metszették meg és nem vonták felelősségre őket ezekért a dolgokért, akkor ezek nem gonosz tettek; ha felelősségre vonnák őket, akkor talán gonosz tettek lennének ezek a dolgok. Nem tudják, hány jótettet készítettek elő. Hogy jótettek vagy gonosz cselekedetek-e azok a dolgok, amelyeket jelenleg tesznek, közülük hány a jó cselekedet, hány a gonosz cselekedet, hány felel meg az igazságalapelveknek, hány megy szembe a munkarendekkel és az igazságalapelvekkel – ezek közül semmit nem tudnak. Soha nem tartották nyilván ezeket az ügyeket. Mindenesetre mindennap időben esznek és alszanak, a lelki áhítatokra vagy munkára felkelnek a beállított időben, és fenntartják ugyanazt az állapotot munka közben és ugyanazokat a munkalépéseket, mint előző nap, és ugyanazokat a dolgokat teszik, amiket mindig is tettek. Sosem ismerték meg, illetve foglalták össze konkrétan vagy szisztematikusan az igazságra való törekvésnek és az igazságvalóságba való belépésnek, illetve a romlott beállítottságok levetésének és az élet elnyerésének dolgait. Ezért bármiről, ami az igazságra való törekvéshez vagy az életbe való belépéshez kapcsolódik, zavaros kép él bennük. Mondd meg Nekem, ha valaki mindennap így él, ilyen állapotban élve, nincs összezavarodva vajon? (De igen.) Az „összezavarodott” egy irodalmi kifejezés; köznyelven ez annyit tesz, hogy céltalanul sodródni. Ez az életállapot, a létezésnek ez az állapota jó vagy sem? (Nem jó.) A felszínen nem tanúsítanak Istennek nyilvánvalóan ellenálló viselkedéseket vagy megnyilvánulásokat, de amikor az igazságra való törekvésnek és az életbe való belépésnek a dolgairól van szó, össze vannak zavarodva és nem veszik azt komolyan. Pontosan ezt az állapotot jelenti az, hogy valaki össze van zavarodva. Ez világosan megmutatja egy ember problémáját és világosan felfedi az utat, amelyet az Istenben való hitben jár.

Amikor az Istenben való hit folyamatában az igazságra való törekvés és az életbe való belépés kérdéseire kerül sor, akkor egy személy hozzáállásától, szubjektív kívánságaitól vagy megnyilvánulásaitól függetlenül Isten szemében az illető állapota megmutatja, hogy milyen úton jár. Vannak, akik attól a pillanattól kezdve, hogy hinni kezdenek Istenben, nem szeretik az igazságot, és akárhogyan is kerül közlésre az igazság, ők nem fogadják el. Az út, amelyen járnak, egyenesen a halál és a pokol felé vezet. Némelyek, amikor hinni kezdenek Istenben, nem értik Isten követelményeit, és csak az áldások megszerzésére és a mennyek országába való belépésre törekednek. Isten szavainak folyamatos evése és ivása által azonban megértik az igazságot és képesek törekedni az igazságra, valamint képesek nehézséget elviselni és árat fizetni az igazság elnyeréséért. Végül látható, hogy az általuk járt út a fényhez és a mennyek országába vezet. Az életbe való belépés kérdéseit illetően a legtöbb ember hasonlóképpen nincs tisztában a céljaival, és továbbra is összezavart állapotban van. Ezeknek az embereknek a megnyilvánulásaiból ítélve azonban néhányan egyáltalán nem fogadják el az igazságot, következetesen felületesek a kötelességeik végzésében, miután pedig sok éven át hittek Istenben, a legkevésbé sem változtak meg – az út, amelyen járnak, a pusztuláshoz és a pokolba vezet. Másrészt vannak, akik képesek elfogadni az igazságot, el tudják fogadni a metszést a kötelességeik végzése során, valódi alávetettség van bennük, és fokozatosan eljutnak oda, hogy megfelelő színvonalon végezzék a kötelességeiket – az általuk járt út a fényhez és a mennyek országába vezet. Azok, akik a legkisebb mértékben sem fogadják el az igazságot – más szóval azok, akik egyenesen a pusztulás útján haladnak –, a kötelességük végzése közben, szüntelenül gonoszságot tesznek, és gyakran olyan cselekedeteket követnek el, amelyek ellentétesek az igazsággal és amelyeket Isten utál, megzavarva a gyülekezeti életet és a gyülekezeti munkát. Ezek az emberek bizonyos „különleges” megnyilvánulásokat tanúsítanak. Vagyis attól a pillanattól kezdve, hogy hinni kezdtek Istenben, egészen mostanáig soha nem tartottak bűnbánatot, a kötelességük végzésében pedig gyakran felületesek, dörzsöltek és lazsálnak, könnyű feladatokat választanak, a nehezek alól pedig kibújnak, és nem védik meg Isten házának érdekeit; ők különösen önzőek és megvetendőek, és csak a saját élvezetükkel törődnek. Ez szintén jellemző ezekre az emberekre. Vannak olyanok, akik még gonoszabbak – kötelességük végzése során ámokfutóként követnek el gaztetteket, és önkényesen és vakmerően cselekszenek, soha nem a munkarendek szerint gyakorolnak, illetve valósítják meg a munkát. Vannak olyan emberek is, akik a kötelességükben gyakran versengenek a státuszért, önmagukat magasztalják fel és önmaguk mellett tesznek bizonyságot, és azért húzzák be az embereket, hogy létrehozzák a saját független királyságukat. Olyanok is vannak, akik a kötelességük végzése közben lopják a felajánlásokat, elherdálják a felajánlásokat, és elárulják Isten házának érdekeit. Ezek pozitív vagy negatív megnyilvánulások? (Negatívak.) Ezek az emberek attól a pillanattól kezdve ilyen megnyilvánulásokat tanúsítottak, hogy hinni kezdtek Istenben. Isten háza folyamatosan lehetőségeket ad nekik – némelyeket, akiknek van egy kis képessége, felügyelői kötelesség végzésére osztanak be, ám miután egy ideig rosszul teljesítenek, akkor csupán egyetlen területet érintő kötelességre osztják be őket; ők azonban még csupán egyetlen területet érintő kötelességben is felületesek maradnak, ámokfutóként gaztetteket követnek el, önkényes és vakmerő módon cselekszenek, bomlasztásokat és zavarokat okoznak, néhányan pedig még a státuszért és hatalomért is versengenek, és nem védik Isten házának érdekeit. Amikor lehetőségük adódik, még a felajánlásokat is lopják és tékozolják. Akárhány éve hisznek Istenben, ezek a bennük lévő megnyilvánulások a legcsekélyebb mértékben sem csökkentek, és a legkisebb mértékben sem változtak meg. Végső soron mi látható bennük? Az, hogy a kötelességük végzésében ezek az emberek következetesen felületes módon cselekszenek, dörzsöltek és lazsálnak, könnyű feladatokat választanak, a nehezek alól pedig kihúzzák magukat, sőt, még a hús-vér testi kényelemben is elmerülnek és felelőtlenül viselkednek. A megnyilvánulásaik nem alkalmiak vagy átmenetiek, hanem állandóak – ez számukra problémás. Kötelességük végzése során következetesen felületesen cselekszenek, ámokfutóként gaztetteket követnek el, illetve bomlasztásokat és zavarokat okoznak, és bárki is beszél velük, nem változnak meg. Akárhány prédikációt hallanak, soha nem térnek meg és soha nincs bűnbánó szívük. Olyanok is vannak, akik következetesen versengenek a státuszért, következetesen elárulják Isten házának érdekeit, és soha nem védik meg Isten házának érdekeit. Könnyű megérteni a „következetesen” szót? Bárki is legyen az, aki a kötelessége végzése során felületesen cselekszik, önkényes és vakmerő, vagy rossz megnyilvánulásai vannak, Isten háza mindig sok lehetőséget ad neki a megtérésre. Soha nem az ideiglenes megnyilvánulásai miatt van az, hogy elküldik és többé nem engedik meg neki, hogy tegye a kötelességét. Ehelyett ismételten buzdítják őt, beszélgetnek vele az igazságról, és szeretettel segítik és támogatják őt. Ráadásul a Szentlélek a szokásosnál nagyobb mértékben indítja, világosítja és dorgálja meg őt. Az emberek végzik a munkát, és a Szentlélek is végzi a munkát, az ilyen emberek a szívükben mégis egyszerűen hajthatatlanok és idegenkednek az igazságtól. Sosem fogadják el az igazságot, soha nem fogadják el a testvérek segítségét, kritikáját, utánkövetését és felügyeletét, és még kevésbé fogadják el a Szentlélek megvilágosítását és fenyítését. Akár három-öt, akár tíz-húsz éve hisznek Istenben, ilyenek maradnak. Bár most már idősebbek, és valamivel érettebbnek és tapasztaltabbnak tűnnek, továbbra is ugyanúgy végzik a kötelességeiket – következetesen felületesen viselkednek és féktelenül teszik a rossz dolgokat. Ilyenek voltak ebben a húsz évben anélkül, hogy bármennyit is változtak volna. Amikor beszélnek, a szájuk túlcsordul hazugságokkal, és soha nem mondják el az igazat. Még most is ilyenek; akárhány szót mondanak, az ember nem tudja, melyik igaz és melyik hamis – egyetlen becsületes szó sincs közöttük. Bár ez alatt a húsz év alatt szenvedtek valamennyire a kötelességeik végzése közben, és néhány embert megnyertek az evangélium hirdetésével, életfelfogásuk a legkevésbé sem változott. Még mindig kimondottan dörzsöltek és csalárdak; csak öreg kígyók ők, akik képtelenek egyetlen becsületes szót is kimondani. Ez elég annak bizonyítására, hogy ők nem olyan emberek, akik szeretik az igazságot; még ha értenek is belőle egy keveset, nem tudják a gyakorlatba ültetni. Miféle emberek ezek? Olyan emberek, akik következetesen felületesen cselekednek, következetesen ámokfutóként rossz dolgokat művelnek és önkényesen, vakmerő módon viselkednek, következetesen bomlasztásokat és zavarokat okoznak, hatalomért versengenek, és következetesen trükköznek, hazudnak és megtévesztenek. Elmondható, hogy ravasz öreg rókák – csak öreg kígyók ők, öreg, síkos angolnák, öreg ördögök, öreg Sátánok. Minden cselekedetük elé oda kell tenni a „következetesen” jelzőt. Ha odakerült a „következetesen”, akkor nem az ellenük irányuló személyes előítélet kérdése lesz a dolog, hanem inkább olyasmi, amit a saját tetteik és viselkedésük okoz. Ezt az embert mindenki úgy látja, hogy nem csak egyszer-kétszer tette meg ezeket a dolgokat – ő egy visszaeső bűnöző. Hogyan bánnak a különböző országok rendőrségei a visszaeső bűnözőkkel? A visszaeső bűnözőkről bűnügyi nyilvántartást kell vezetni. Amikor bűncselekmény történik, ezek a visszaeső bűnözők az első számú gyanúsítottak, és a rendőrség biztosan velük fogja kezdeni, amikor vizsgálni kezdik az ügyet és elindítják a nyomozást. Akkor mi a helyzet azokkal, akik következetesen felületesen teszik a kötelességüket Isten házában? Azon megnyilvánulásaik, hogy felületesek és ámokfutóként gaztetteket követnek el, nem csak olyan dolgok, amelyek egyszer-kétszer fordulnak elő, és nem is csak különleges körülmények között történnek. Ezek az állapotok és megnyilvánulások az a következetes mód, ahogyan ők a kötelességüket kezelik. A kötelességük kezelésének ebből a következetes módjából ítélve látható, hogy mi az igazsághoz való hozzáállásuk. Mi tehát a hozzáállásuk az igazsághoz? (Idegenkednek tőle és úgy érzik, hogy ellenállás van bennük iránta.) Az ilyen emberek idegenkednek az igazságtól, és ellenállónak érzik magukat az igazsággal szemben. Sosem fogadják el. Mélyen legbelül lenézik és megvetik a pozitív dolgokat. Bárki is beszélgessen velük az igazságról, ők nem figyelnek oda. Bármennyi lehetőséget kapnak a megtérésre, nem becsülik meg és nem veszik komolyan azokat. Úgy cselekszenek, ahogy akarnak, ahogy csak tetszik nekik. Amikor a Szentlélek megindítja őket, nem éreznek semmit és nem törődnek vele. Idegenkednek az emberek buzdításaitól és segítségétől és figyelmen kívül hagyják azokat, és ha ezek az emberek aztán megmetszik őket, mérgesek és dühösek lesznek, megharagszanak rájuk, és a szívükben undort éreznek. Az egyház minden szakaszban felméri minden egyes ember megnyilvánulásait, és ez az értékelés nagyon fontos egy egyén sorsa szempontjából. Ha egy személy jellemzése során a „következetesen” szót hozzáadják a gonosz cselekedetei megnyilvánulásaihoz, akkor ez problémás az illető számára. Nagyon világossá válik, hogy pontosan milyen úton járnak az ilyen emberek. Pontosan milyen úton járnak tehát? Olyan út ez, amely a pusztuláshoz vezet, vagy olyan út, amely az üdvösséghez vezet? (Olyan út, amely a pusztuláshoz vezet.) Miért jön létre ez az eredmény? Ez ítélkezés ezek felett az emberek felett? Eltér ez a tényleges helyzettől? (Nem.) Kellene további lehetőségeket kapniuk a megtérésre? (Nem.) Vannak, akik azt mondják: „Nem szabadna teljesen leírnunk őket – talán egy nap majd bűnbánatot tartanak!” Ninive népe számos gonosz cselekedetet követett el, és a gonosz tetteik Isten fülébe jutottak. Amikor Isten el akarta pusztítani őket, előreküldte Jónást, hogy átadjon egy üzenetet, elmondva nekik, hogy Ninive negyven nap múlva elpusztul. Hogyan viselkedett Ninive népe, miután ezt hallották? Negyven napon belül zsákruhát öltöttek és hamuba ültek, és megtértek Istenhez. De most azok, akik következetesen gyengén teljesítenek a kötelességük végzése során, hányszor negyven napot kaptak már a megtérésre? Tartottak bűnbánatot? Van hajlandóságuk megtérni? Mutatnak bármilyen hajlandóságot a megtérésre? (Nem.) Az elmúlt tíz-húsz év során a megnyilvánulásaik következetesen a gonoszság elkövetésének megnyilvánulásai voltak, meg tudnak hát változni vajon a következő tíz-húsz évben? Fel tudnak hagyni azzal, hogy gonoszságot cselekedjenek? Ez talán nem tudható, ám ezeknek az embereknek az elmúlt tíz-húsz évben tanúsított különböző megnyilvánulásai elegendőek ahhoz, hogy megmutassák: minden viselkedésük és megnyilvánulásuk ellentétes az igazsággal, ellenáll Istennek, és szembeszegül Istennel. Ez bizonyítja, hogy a szívük idegenkedik az igazságtól, hogy a természetlényegük elvetemült és az igazság szeretetének egyetlen eleme sincs meg benne, valamint hogy nem rendelkeznek az igazságot szerető és gyakorló emberi mivolttal. Az elmúlt tíz-húsz év során tanúsított megnyilvánulásaikból ítélve ez a következtetés. Mivel mostanáig ez a következtetés, az emberi mivoltukból és a lényegükből ítélve vajon a következő tíz, húsz vagy harminc évben képes lesz bármelyikük igazán megtérni és megváltozni? Harminc ember közül akadhat egy? Ötven ember közül akadhat egy? Száz ember közül akadhat egy? Vagyis a következő tíz-húsz évben hirtelen tudatára ébredhetnek-e a lelkiismeretüknek, elkezdhetnek-e érdeklődni az igazság és a pozitív dolgok iránt, képessé válhatnak-e elfogadni az igazságot és a pozitív dolgokat, megismerhetik-e önmagukat és őszinte megtérésre juthatnak-e, illetve lehet-e bűntudatuk és adósnak érezhetik-e magukat a múltban elkövetett gonoszságért? A megfigyeléseitek alapján mi az arány? Ezer ember közül akadhat egy? (Szerintem még ezer ember között sincs ilyen.) Mire alapozod ezt? (Arra a tényre, hogy a tíz-húsz év alatt, amióta az ilyen emberek hisznek Istenben, az igazsághoz való hozzáállásuk következetesen a viszolygás és az ellenállás volt, a legkevésbé sem fogadják el az igazságot, és a megbánás legkisebb megnyilvánulását sem mutatták. Ez bizonyítja, hogy a jövőben sem fognak igazán megbánást tanúsítani.) Pontos ez az állítás? (Igen.) Vannak, akik azt mondják: „Toleránsnak és türelmesnek kell lennünk másokkal. Ha az elmúlt tíz-húsz évben nem tértek meg, az azért volt, mert fiatalok és éretlenek voltak, vagy mert jó családi körülményeik voltak és pátyolgatták és elkényeztették őket, vagy azért, mert magas társadalmi státuszuk és bizonyos erősségeik voltak. Nem ezeknek a különleges körülményeknek és környezeteknek a hatására lettek ilyenek? Talán a következő tíz-húsz évben megszabadulnak majd azoknak a családi környezeteknek és hátrányos tényezőknek a hatásaitól, és talán megváltoznak.” Ezt nehéz megmondani. Azonban ezeknek az embereknek a múltbeli megnyilvánulásai alapján mindazok, akiknek a megnyilvánulásai előtt szerepel a „következetesen” minősítés, nagy veszélyben vannak. Még száz vagy ezer ilyen ember közül sem létezhet egyetlenegy sem, aki képes igazán megtérni. Ha idáig még egyik gonosz cselekedetüket sem előzte meg a „következetesen” jelző, akkor talán még van egy kis remény az ilyen emberek számára. Attól függ, hogy milyen megnyilvánulásaik lesznek a következő három-öt évben. Ha azért van, mert fiatalok és éretlenek, vagy mert az Istenbe vetett hitüknek nincs meg az alapja, vagy szegényes képességűek, vagy mert bizonyos objektív környezeti tényezők befolyásolták őket az igazság elfogadásában és megértésében – ha ezek az objektív okok okozzák, és a gonosz cselekedeteik megnyilvánulásai csak átmenetiek, akkor további megfigyelésre van szükség. De mostanáig azok, akik folyamatosan gonosz tetteket követnek el – akiknek a megnyilvánulásait a „következetesen” szó előzi meg –, nem készítettek elő elegendő jótettet a rendeltetési helyükhöz. Ehelyett az Istenbe vetett hitük során sok gonosz cselekedetet halmoztak fel. Csak arról van szó, hogy nem hajlandók beismerni, hogy gonosz emberek, és igazolni is próbálják magukat azokkal a nehézségekkel, amelyeket átéltek, az árral, amit megfizettek, valamint azzal, hogy rangidősnek számítanak, mivel már régóta hisznek Istenben. Az út, amelyen ezek az emberek járnak, nemcsak előttük rajzolódik ki, hanem mindenki más előtt is feltárul. Megnyilvánulásaik és feltárulásaik, tetteik és viselkedésük, a kötelességük végzéséhez való hozzáállásuk, az igazsághoz való hozzáállásuk és minden pozitív dologhoz való hozzáállásuk már elegendő ahhoz, hogy megmutassa a lényegüket. A kötelességükhöz és az igazsághoz való hozzáállásuk természetesen már feltárta azt az utat, amin járnak.

Az emberek által járt út határozza meg, hogy végül mit aratnak. Ha az emberek a pusztulás útján járnak, akkor végül azt aratják, hogy kitárják a pokol kapuit és alászállnak a pokolba. Ennek semmi köze másokhoz – nem más emberek idézik elő, hanem az az út eredményezi ezt végül, amelyen jársz. Lehetséges, hogy sok éve hiszel Istenben és sok vétket követtél el, pár helyen rossz irányba fordultál és tettél néhány olyan dolgot, amely eltér az igaz úttól; még olyan emberek is akadnak, akik Isten ellen lázadó és Istennek ellenálló cselekedeteket követtek el. Habár ezek a megnyilvánulások nem jók, és Isten szemében el vannak ítélve, ha – egy időben azzal, hogy feltársz egy romlott beállítottságot, lázadsz Isten ellen és ellenállsz Neki – képes vagy elgondolkodni magadon és valóban az ellenkező irányba fordulni, valamint az őszinteségeddel, azzal, hogy árat fizetsz, gyakorlod az igazságot, illetve pozitívan és proaktívan állsz az igazsághoz, hogy aktívan sok jótettet készíts elő, akkor Isten hozzád való viszonyulása meg fog változni. Tegyük fel például, hogy amikor antikrisztusok és gonosz emberek akadályozzák és zavarják meg a gyülekezet munkáját és vezetik félre a testvéreket, te képes vagy azonnal leleplezni az antikrisztusok és gonosz emberek gonosz tetteit, megállítva a bomlasztásaikat és zavarásaikat, megóvva a testvéreket, és védelmezve Isten házának érdekeit. Ezenfelül a kötelességed végzése során sok előre nem látható nehézség és akadály volt, te pedig az idődet, energiádat és a fizikai erődet ölted bele, feláldozva a hús-vér testi élvezetből fakadó boldog pillanataidat, és minden erőfeszítésedet ezeknek a nehézségeknek és problémáknak a megoldására fordítva. Az ösztönzésed, felügyeleted és utánkövetésed révén, a szenvedésed és az ár megfizetése révén a gyülekezet evangelizációs munkája képes volt normálisan és zökkenőmentesen fejlődni és haladni. Továbbá az evangélium hirdetése során behoztál néhány jó képességű és az igazság felfogására képes embert, és világosan beszélgettél velük különféle igazságokról, képessé téve őket arra, hogy alapot vessenek az igaz útban, és tegyék kötelességüket a gyülekezetben, bizonyos munkafeladatokban pedig alkalmas segédek váljanak belőlük. Vagy döntő szerepet játszottál valamilyen konkrét speciális munkában Isten házában, hatékony munkamódszereket vagy munkalépéseket alkalmazva a munka előrehaladásának elősegítésére és eredményeinek a javítására. Vagy pedig a gyülekezeti életben segítettél néhány negatív és gyenge testvérnek, vagy olyanoknak, akik elveszettnek érzik magukat és nincs útjuk, segítve őket abban, hogy találjanak egy előrevezető utat, megértsék Isten szándékait és ne értsék félre Őt, és legyen meg az elhatározásuk az igazságra való törekvéshez. Az még jobb, ha képes voltál bátorítani ezeket az embereket, hogy hajlandóak legyenek kötelességet végezni és feláldozni magukat Istenért. Vagy valamilyen szakmunkában vállaltál nélkülözhetetlen szerepet – lehet, hogy az általad végzett feladat fárasztó, kimerítő és láthatatlan, te mégis hajlandó vagy egy ismeretlen, kulisszák mögötti dolgozó lenni és erődet megfeszítve dolgozni anélkül, hogy bármilyen jutalmat kérnél, csak azon igyekezve, hogy felajánld az őszinteségedet és hűségedet. Isten szemében minden ilyen pozitív megnyilvánulás jó cselekedet, amely méltó az emlékezésre. Másrészt előfordulhat, hogy amikor ezekkel a dolgokkal szembesülsz, nem pusztán nem végzed a kötelességedet és nem teszel eleget a felelősségeidnek, hanem ráhagyó hozzáállást veszel fel, a partvonalról figyeled a dolgokat és nevetsz rajtuk, teljesen figyelmen kívül hagyva őket, szemet hunyva és becsukva a füleidet. Nem teszed meg, amit tudsz, és még arra sem veszed a fáradságot, hogy javaslatot tegyél, attól félve, hogy kifárasztod magad. Elkerülöd a dolgokat, amikor csak lehet, azt gondolva, hogy minél tétlenebb vagy, annál jobb. Mindig úgy érzed, hogy nem éri meg aprólékosnak és felelősségteljesnek lenni, és hogy a munkaügyekkel való bajlódás túl macerás. Bár ezek a megnyilvánulások eltérnek a gyülekezeti munka akadályozásának és megzavarásának gonosz cselekedeteitől, és Isten nem fog rossz értékelést adni neked, de jót sem fog adni. Mit értek azalatt, hogy nem ad neked jó értékelést? Azt jelenti, hogy ezekben a dolgokban nem készítettél elő jótetteket, és olyan dolgokat sem tettél, amelyek kiérdemlik azt, hogy Isten emlékezzen rájuk. Amikor ezekkel a dolgokkal találkoztál, kihagytad a lehetőséget, hogy jótetteket készíts elő. Nagyon ostoba vagy; nem vagy megbízható, nem vagy méltó az előléptetésre, nem vagy méltó arra, hogy felmagasztaljanak, és nem vagy méltó arra, hogy Isten ügyeket bízzon rád. Világok választanak el téged Nóétól és Ábrahámtól. Mondd meg Nekem, egy olyan személy, akit Isten semmivel nem mer megbízni, végül nem feltétlen kerül a pokolba, de vajon bemehet a menny királyságába? Csak annyit lehet mondani, hogy ez bizonytalan, és rengeteg kérdőjel követi; telis-tele van bizonytalansággal. Ez a bizonytalanság a következetes megnyilvánulásain alapul. Ha megkérdezel mindenkit, hogy miért hisz Istenben, hogy a mennyek országába akar-e bemenni vagy a pokolba akar-e menni, egyesek gúnyolni fognak téged, mondván, hogy ez a kérdés hihetetlenül ostoba: „Ki akarna a pokolba menni és elpusztulni? Ki ne akarna bemenni a mennyek országába és elérni az üdvösséget?” De ezt a kérdést valóban fel kell tenni. Ez nem ostobaság. Vannak, akik soha nem gondolkodtak el így magukon. Amikor helyzetekkel találkoznak, mindig félnek a bajtól és félnek attól, hogy vitákat idéznek elő. Különösen, amikor azt látják, hogy gonosz emberek akadályozzák és megzavarják a gyülekezeti munkát, miközben Isten választott népét félrevezetik és kihasználják, és ennek következtében a gyülekezeti munka képtelen haladni, akkor ők nincsenek tisztában azzal, hogy Isten most vizsgálja át az embereket, és azzal sincsenek tisztában, hogy ez éppen egy lehetőség a jótettek előkészítésére. Ehelyett úgy döntenek, hogy az embereknek akarnak megfelelni, elhagyják az igazságalapelveket, és a legkevésbé sem gondolkodnak el magukon. Mi a te felelősséged? Mi a te kötelezettséged? Mi Isten megbízatása számodra? Isten oly sok szót mondott és oly sok munkát elvégzett – mit vár el Isten tőled? Tudsz kielégítő választ adni Istennek? Készítettél elő jótetteket? Mindezekben a kérdésekben gyakran el kell gondolkodnod önmagadon, és a szívedben tisztában kell lenned a dolgokkal.