Hogyan kell törekedni az igazságra? (10.) Második rész
6. A veleszületett adottságok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok különféle megnyilvánulásai
Aljasság
Korábban már beszélgettünk számos konkrét megnyilvánulásról, amelyek az emberi mivolttal, a veleszületett adottságokkal és a romlott beállítottságokkal kapcsolatosak. Ma folytatjuk a beszélgetést néhány olyan konkrét megnyilvánulásról, amelyek e három aspektust érintik. Az első megnyilvánulással kezdjük: az aljassággal. Mit jelent ez a kifejezés? (Azt jelenti, hogy valakinek nincs tartása, nem egyenes és nem rendes, valamint titkolózó és sunyi.) (Azt jelenti, hogy valakinek a viselkedése és modora viszonylag elvetemültnek hat.) Viszonylag elvetemült – ez kissé elvontnak tűnik. A legtöbb ember nem tudja elképzelni, hogy ez az elvetemültség pontosan miben is nyilvánul meg. Még valami? (Az aljasság azt jelenti, hogy valakinek a viselkedése és a modora viszonylag alacsony színvonalú.) Hány aspektust említettetek? Titkolózó és sunyi, elvetemült, alacsony színvonalú, megvetendő, gyalázatos – hát nem ezek a megnyilvánulások? (De igen.) Akkor az aljasság fogalma helyettesíthető-e azzal, hogy valaki megvetendő és alacsony színvonalú? (Helyettesíthető.) Melyik aspektus alá sorolhatók az aljasság ezen megnyilvánulásai? (A hitvány jellem alá.) Ez az emberi mivolt egy hiányossága? (Nem.) Ez a megnyilvánulás jóval súlyosabb természetű, mint az emberi mivolt egy hiányossága, ezért nem sorolható az emberi mivolt hiányosságai közé. Az aljasság a hitvány jellem megnyilvánulása. Ha valaki aljas módon viselkedik, bár nem mondható, hogy az illető gonosz ember, az aljasság megnyilvánulásait tekintve mégis mindig idegenkedést és undort vált ki az emberekből. Az olyan emberek, akik aljasságot tanúsítanak, kétségkívül sunyi és titkolózó módon tesznek meg dolgokat, egyáltalán nem korrektek, viszonylag alantas módon viselkednek, és mindig megvetendő dolgokat tesznek. Vagyis megvetendő, szégyentelen és gyalázatos módszereket alkalmaznak a dolgok megtételében, olyan módszereket, amelyek nem egyenesek és nem nyíltak. A legtöbb ember undort és megvetést érez, amikor ezt látja. Ez azt mutatja, hogy megvetendők és aljasok. A legszembetűnőbb jellemzőjük az, hogy különösen nyomorultak, alantasak és megvetendők. Bármit is tesznek vagy mondanak, nem tudnak egyenesek és nyíltak lenni; mindig kétes manővereket vetnek be, és gyalázatos dolgokba bocsátkoznak. Az Istenben való hit például egyetemesen nagyon helyénvaló dologként, olyasvalamiként ismert, amit az emberek meg tudnak érteni és helyeselni tudnak. Ám amikor ezek az emberek hisznek Istenben, úgy viselkednek, mintha rossz útra tértek volna, mintha ez valami gyalázatos dolog lenne. Ezek azok a fajta emberek, akik megvetendők és aljasak. Rendszerint milyen szerepet töltenek be az aljas emberek mások között? (Negatív karakterek, megvetésre méltó személyek.) Negatív szerepet töltenek be. Milyen jellemzői vannak az ilyen embereknek? Lehet, hogy a megjelenésük alapján nem tudod megállapítani, hogy nagyon rosszak, vagy nem tudod észrevenni, hogy bármi rossz szándékuk lenne abban, amit tesznek. Ám miután egy ideje kapcsolatban vagy velük, azt érzed, hogy mindig olyan módon beszélnek és cselekszenek, ami nem egyenes és nem nyílt. Amit mondanak, az szépen hangzik, viszont amit a színfalak mögött tesznek, az valami egészen más. Mindig úgy érzed, hogy a szándékaik nem helyesek, vagy hogy nem beszélnek azokról a dolgokról, amiket tenni szándékoznak, ettől pedig összezavartnak érzed magad. Végül egyre inkább úgy érzed, hogy az ilyen emberek rendkívül megbízhatatlanok, és csak megvetendő, alattomos dolgokat művelnek, és mindig keresztbe tesznek neked. Ezek aljas emberek. Nem fogod azt látni, hogy ezek az emberek nyíltan kifejeznék eltérő véleményeiket, vagy nyíltan hangot adnának az ellenvetéseiknek. Mások előtt talán még valami szépen hangzót is mondanak, például: „Ezt nem tehetjük meg; lelkiismerettel kell cselekednünk.” A színfalak mögött azonban manipulálják a dolgokat, felbujtva néhány tisztánlátás nélküli, ostoba és tudatlan embert, hogy az ő szándékaik szerint cselekedjenek. Végül az a dolog, amit el akartak érni, megvalósul, ők élvezik ennek a teljesítménynek az eredményeit, és mégsem veszi észre senki, hogy ez az ő művük volt. Te azt látod, hogy mások jelenlétében semmit sem mondanak vagy tesznek, az események folyamata végül mégis az általuk manipulált irányba halad. Ebből a szempontból az ilyen emberek valamelyest alattomosak is. Vannak körülöttetek aljas emberek? Általában könnyű másoknak felismerni vagy átlátni az aljas embereket? (Nem.) Ezek az emberek elég mélyen elrejtőznek. A probléma velük jellembeli probléma: silány emberi mivolt lényegük van. Találkoztatok már aljas emberekkel? Tisztában vagytok az ilyen emberek főbb megnyilvánulásaival? (Nem igazán.) Mostantól oda kell figyelnetek és észre kell vennetek, hogy körülöttetek miféle emberek tárják fel gyakran az aljasság különféle megnyilvánulásait. A megnyilvánulások ebből a szempontból viszonylag elvontak és rejtettek? (Igen.) Még ha vannak is ilyen emberek körülötted, mivel nehéz felismerni őket, nem lesz könnyű észrevenned őket. Amikor egy nap majd azonosítotok egy ilyen embert, megfigyelhetitek őt, és az elejétől a végéig feljegyezhetitek a megnyilvánulásait, hogy meglássátok, valójában mik a jellemzői, és mi a lényege, majd foglaljátok össze ezeket. Az aljasság megnyilvánulásának témáját egyelőre itt befejezzük.
Feslettség
A következő megnyilvánulás a feslettség. Először nézzük meg – melyik aspektus alá tartozik a feslettség? (Hitvány jellem.) A hitvány jellem kategóriája alá tartozik. Akkor miféle problémákra utal általában a feslettség? (Az egyén társas viselkedésével kapcsolatos problémákra.) Ez meglehetősen pontos – a feslettség általában a férfiak és nők közötti társas viselkedés problémáit foglalja magában. Tehát a férfiakra vagy a nőkre vonatkozik a feslettség? (Férfiakra és nőkre egyaránt.) Nem csupán az egyik nemre érvényes. Vannak ilyen férfiak, és vannak ilyen nők is. Ezért tehát nem csupán a férfiak azok, akik feslettek lehetnek. Ha nőknek vannak problémái a társas viselkedéssel, az is feslettség. Melyek tehát a feslettség konkrét megnyilvánulásai? Mindig szívesen vegyülnek az ellenkező nem közé, és mutogatják magukat – vajon ez miféle probléma? Hát nem feslettség ez egy kissé? (De igen.) Az ellenkező nem látványa izgalomba hozza őket. Minél több az ellenkező nemű ember, annál izgatottabbak lesznek, és annál inkább szeretnék mutogatni magukat. Különösen bizonyos emberek esetében – milyen mértékben mutogatják magukat? Kivillantják a mellkasukat és mutogatják a hátukat, kihívó mozdulatokat tesznek, kihívó szavakat mondanak – hát nem a feslettség megnyilvánulásai ezek? (De igen.) Mindaddig, amíg ellenkező nemű tagok vannak a közelben, függetlenül az életkoruktól vagy attól, hogy tetszenek-e nekik, hivalkodóan, csábítóan és bájosan öltözködnek, hogy vonzzák az ellenkező nemet. Ez vajon nem a feslettség egy megnyilvánulása? (De igen.) Ez a leggyakoribb megnyilvánulás. Ezek a jelenségek már megszokottá váltak, és a nem hívők körében egyáltalán nem tekintik rendkívülinek őket. Ők ezt nem tartják feslettségnek, inkább nagyon is normálisnak és helyénvalónak látják. Úgy vélik, hogy mindkét nemnek szépen kell öltözködnie, hogy vonzóvá tegyék magukat és az ellenkező neműek csodálják őket, hogy az ellenkező nem tagjai csábítást érezzenek arra, hogy törekedjenek a megszerzésükre. Vajon az ilyen gondolatok és nézőpontok feslett gondolatok és nézőpontok? (Igen.) Mindig ők akarnak lenni az ellenkező nem figyelmének középpontja, mindig vonzani akarják őket és felkelteni az érdeklődésüket; a házassági állapotuktól vagy az életkoruktól függetlenül mindig ilyen gondolataik és tetteik vannak, az életük pedig ilyen gondolkodással van tele – hát nem feslettség ez? (De igen.) Ezek olyan megnyilvánulások, amelyeket a legtöbb ember viszonylag elfogadhatónak tart, és nem lát túlságosan feslettnek – pusztán annyinak, hogy valaki szeret megjelenni és mutogatni magát az ellenkező nem előtt. Például szép ruhákat viselni, parfümöt fújni, kicsit csábosan öltözködni, kihívó szavakat mondani, vagy fitogtatni a bájait – ezek a feslett megnyilvánulások olyan dolgok, amelyeket a legtöbb ember elfogadhatónak tart. A feslettség egy súlyosabb megnyilvánulása az, amikor az ilyen emberek, bármilyen környezetben is látják az ellenkező nem tagjait, szemtelenül veszik a bátorságot és megérintik őket. Lazán közelednek hozzájuk és megérintik őket, anélkül, hogy figyelembe vennék, hogy a másik fél beleegyezik-e, úgy viselkedve, mintha mindig is ismerősök lettek volna. Különösen értenek ahhoz, hogy megfigyeljék mások arckifejezéseit és reakcióit. Ha azt látják, hogy valakit nem taszítanak, és viszonylag szelíd, akkor lazán hozzá mernek érni az illető fejéhez vagy hátához, vagy akár közel is ülnek hozzá, vagy ha a másik nem ellenkezik, megfogják a kezét. Egyes nők képesek egyenesen a férfiak ölébe ülni, mit sem törődve azzal, hogyan érezhetnek mások, amikor ezt látják. Ez az egyszerű magamutogatásból valami lényegibb dologgá fejlődött tovább. Vajon ez nem feslettség? (De igen.) A legtöbb ember el tudja fogadni az efféle feslettséget? (Nem tudja elfogadni.) Egyesek nem gondolják, hogy ez nagy ügy, és még azt is mondják: „Ez nem feslettség. Az, hogy a férfiak és a nők vonzalmat mutatnak egymás iránt, nagyon is normális. Máskülönben mi értelme élni? A férfiaknak örömet kell lelniük a nőkben, a nőknek pedig örömet kell lelniük a férfiakban – az élet csak így érdekes.” Ha az ellenkező nemből senki nem tesz ilyen feslett gesztusokat feléjük, azt gondolják: „Talán nincs bennem semmi vonzóerő? Miért nem tudom vonzani az ellenkező nemet?” Ekkor csalódottnak érzik magukat. Amikor az ilyen emberek olyasvalakivel találkoznak, aki feslett, és közeledik hozzájuk, akkor nagyon elégedettnek érzik magukat és magukban örülnek. Legalábbis testileg és lelkileg kielégítve érzik magukat, úgy gondolva, hogy ha van valaki, aki érdeklődik irántuk, akkor van értelme az életüknek. Ezért egyesek képesek elfogadni az efféle feslettséget. Tegyük fel például, hogy valakinek tetszik egy másik ember, és érzései vannak iránta; ha az illető mindig figyelmen kívül hagyja őt, és semmilyen érdeklődést nem mutat iránta, akkor nagyon csalódottnak érzi magát. Ha viszont az illető időnként megérinti, incselkedik vele, megsimogatja a kezét, vagy elég közel ül hozzá ahhoz, hogy érezze a teste melegét – vagy ha még tovább megyünk, ha egy férfiről van szó, aki tolakodóan viselkedik egy nővel szemben, akkor a nő azt gondolja: „Ó, ez kedves, tetszem neki. Még ha ezen a világon nem is lehetünk egyek, az, hogy ő ilyen feslett módon bánik velem, legalább értelmet ad az életemnek!” Látod, egyesek a szívük legmélyéről elfogadják az efféle feslettséget, ahelyett, hogy megvetnék azt. A hozzáállásuk attól függ, hogy az ellenkező nemű személy, aki ezeket teszi, olyasvalaki-e, aki tetszik nekik. Ha tetszik nekik, és nem taszítja őket, vagy akár a szívükben még vágynak is rá, akkor nem vetik meg az ilyen feslett embereket vagy feslett tetteket. Ehelyett a szívükben képesek elfogadni és üdvözölni őket, helyet adva nekik a szívükben. Így tehát egyesek belül elfogadják az ilyen feslett személyeket. Mivel a feslett emberek nem jók, vajon ez nem azt jelenti, hogy azok, akik képesek elfogadni az ilyen feslett viselkedést, szintén feslettek? (De igen.) Ők is feslettek. Vannak olyan megnyilvánulások, amelyek az efféle feslettségnél is súlyosabbak – nem csupán egy kis magamutogatás, nem csupán összepillantások vagy némi testi érintés, hanem még ennél is tovább mennek. Ezeknek az embereknek az elméjét teljes mértékben felemésztik az ilyen feslett dolgok. Ha ez olyankor történik, amikor valaki épp randevúzik valakivel, akkor az normális megnyilvánulás. Ha viszont valakinek az életkora és a tényleges körülményei ezt nem engedik, és mégis kizárólag ilyen dolgokra gondol, amikor az ellenkező nemet látja, akkor mi ennek a megnyilvánulásnak a lényege? Ez azt jelenti, hogy amikor szembenéz az ellenkező nemmel, mindig van benne egyfajta vágy vagy sóvárgás, illetve valamilyen cél lebeg a szeme előtt – nem arról van szó, hogy egyszerűen egy pszichológiai szükségletet akar kielégíteni, és ennyi – hanem érdemi lépéseket akar tenni és tényleges előrehaladást akar elérni. A szívében folyamatosan ezeket a dolgokat hajszolja; amellett, hogy az elméjében feslett dolgokon gondolkodik, viselkedését tekintve is keresni kezdi az ellenkező nem megfelelő tagjait, akikkel kapcsolatba léphet, hogy átadhassa magát a szexuális vágyának és levezethesse azt. Hát nem feslettek az ilyen emberek? (De igen.) A feslett emberek előző kétféle típusához képest nem nagyon veszélyes és ijesztő az ilyen típusú feslett ember? (De igen.) Az ilyen feslett emberek bármikor cselekvésbe lendülhetnek – már ez is azt mutatja, hogy nagyon elvetemültek és feslettek. Ami pedig az ezen túlmenő szinteket illeti, azokat nem fogjuk tovább tárgyalni.
Szóval, a feslettség e három típusa közül melyiket tudjátok elfogadni? Vagyis melyik kelti bennetek azt az érzést, hogy ha valaki így viselkedik, az normális, nem nagy probléma, és hogy olyasvalaki, aki iránt nem éreztek különösebb undort vagy megvetést, és akit valamennyire el tudtok fogadni? Milyen szintű feslettséget tudtok elfogadni? (Egyik szintet sem tudjuk elfogadni.) Miért nem tudjátok elfogadni a feslettség egyik szintjét sem? (Az utolsó típusú feslettség természete igen hitvány, és bár az első típusú feslettség csak az ellenkező nem előtti magamutogatásból áll, mégis zavarásokat okoz a körülötte lévők számára.) Az első típusú ember szívében nincs világos érzék a nemek megkülönböztetésére. A legtöbb ember odafigyel a férfiak és nők közötti határokra, amikor az ellenkező nemmel érintkezik. Különösen, amikor nők férfiakkal való érintkezéséről van szó: tartózkodónak kell maradniuk, és fenn kell tartaniuk bizonyos határokat a férfiak előtt. Azonban vannak olyan nők, akik élvezik az ellenkező nemmel való érintkezést, és izgatottá válnak, amikor meglátnak valakit, aki tetszik nekik. Amint lehetőségük nyílik, ürügyet találnak a kapcsolatfelvételre. Bárki is az, aki szándékosan keresi az ellenkező nemmel való érintkezést, annak a szívében van valami rendellenes. Bár az első típusú feslettség nem jár tényleges feslett cselekvési módokkal, illetve nem vezet konkrét eseményekhez, továbbá nem foglalja magában a szexuális zaklatást sem, a megnyilvánulásaik alapján – a társas viselkedés szempontjából – ezeknél az embereknél hiányoznak a férfiak és nők közötti világos határok. Vagyis a szívükben nincsenek világos határok, és nem értik meg, hogy a normális embereknek rendelkezniük kellene szégyenérzettel, és nem szabadna azt kiváltaniuk másokból, hogy lenézzék őket. Ha valaki feslett megnyilvánulásokat tanúsít, anélkül, hogy bármit is érezne ezzel kapcsolatban, akkor nem normális ember, és legalábbis hiányzik belőle a normális emberek lelkiismerete és józan esze. Függetlenül attól, hogy valaki férfi-e vagy nő, be kell tartania a nemek közötti határokat, a szívében pedig világosnak kell lennie számára, hogy ezeket a határokat nem lehet átlépni. Isten a férfiakat és a nőket velük született különbségekkel teremtette; a közöttük lévő határvonal összemosása nem lehetséges. Ha valakinél mindig hiányoznak a férfiak és nők közötti világos határok, és állandóan mutogatja magát az ellenkező nem előtt, az nem csupán általános züllöttség vagy az önfegyelem hiánya – ez már a társas viselkedés kérdését érinti. Függetlenül attól, hogy azok a dolgok, amiket tesz, tartalmaznak-e lényegi problémákat vagy sem, amennyiben ezek a megnyilvánulások magukban foglalják a társas viselkedés kérdéseit, azok összeegyeztethetetlenek az emberi szégyenérzettel. Különösen a férfiak és nők közötti dolgokban, ha valaki nem ismeri a szégyent vagy hiányzik belőle a szégyenérzet, akkor az illető nagy veszélyben van. Ha képes vagy szándékosan fitogtatni a bájaidat az ellenkező nem előtt, és igyekszel vonzani őket, akkor nagy valószínűséggel a feslettség következő szintjére lépsz. Talán a magamutogatással kezded, ám ez könnyen átcsaphat fogdosásba, a fogdosásból pedig könnyen továbbfejlődhet valami komolyabbá, ami végül teljesen kicsúszhat az irányításod alól. Látod, függetlenül a feslettség szintjétől, amennyiben az a feslettség körébe esik, az magában foglalja a társas viselkedés problémáját. Amint magában foglalja a társas viselkedés problémáját, nincs különbség a súlyossági szintek között. Ez azért van, mert az ilyen problémák fokozódhatnak – a magamutogatással és a szégyenérzet hiányával indulnak, könnyen továbbfejlődhetnek testi érintkezéssé, vonzalommá, majd pedig kölcsönös elválaszthatatlansággá. Innen aztán tovább eszkalálódhat, kicsúszhat az irányítás alól, mígnem már túl késő lesz megbánni. Amint ez valósággá válik, nehéz megfelelően lezárni. Ezért függetlenül attól, hogy a feslettség mely megnyilvánulásait tanúsítod, amennyiben azok a társas viselkedés problémáját érintik, ha nem fékezed meg magadat, és hiányzik belőled a szégyenérzet – ha teljesen közömbös vagy azzal kapcsolatban, hogy mások mit mondanak rólad, hogyan értékelnek az emberek, vagy hogyan tekint rád Isten – akkor nagy veszélyben vagy. Mit jelent nagy veszélyben lenni? Azt jelenti, hogy a hétköznapi feslett cselekedetekből és megnyilvánulásokból kiindulva nagyon könnyű lesüllyedni és olyan abszurd dolgokat tenni, amelyeket egy életen át bánni fogsz. Érted? (Igen.) Vagyis ha nem tudod átlátni a feslettség problémájának lényegét, és nem sikerül időben megoldanod, akkor nagy bajban vagy. Ha ilyen megnyilvánulásokat tanúsítasz, vagy élvezed az ilyen dolgok hajszolását, az azt bizonyítja, hogy komoly probléma van az emberi mivoltodban. Milyen probléma? A szégyenérzet hiánya. A társas viselkedés kérdése az ember szégyenérzetével függ össze. Ha hiányzik a szégyenérzeted, akkor nincsenek határaid, amikor ilyen dolgokat teszel. Amit csak kigondolsz, azt meg is tudod tenni. Sem kontrollálva, sem korlátozva nem lesznek a gondolataid és a vágyaid. Amennyiben a környezet megfelelő, a gondolataid és a vágyaid megragadják az alkalmat, hogy működésbe lépjenek, fokozatosan felduzzadnak, és elérik a kitörési pontot. Ez pedig borzasztó következményekhez vezet.
Ha vannak körülöttetek ilyen feslett emberek, akiknél a feslettség problémája nem csupán annyi, hogy időnként tesznek egy-egy kihívó megjegyzést, és akiknek a feslettsége nem csupán néhány konkrét személyre irányul, hanem gyakran viselkednek így, egyáltalán nincs semmiféle szégyenérzetük, és a probléma akkor is megoldatlan marad, amikor mások megvetik, emlékeztetik vagy figyelmeztetik őket, ők pedig továbbra is feslettek maradnak, sőt a feslettségük egyre súlyosabbá válik – ha ilyen emberekkel találkoztok, akkor el kell kerülnötök őket. Miért kell elkerülnötök őket? Mert a feslett embereknek nincs szégyenérzetük. Van-e a szégyentelen emberek tetteiben bármiféle visszatartó erő? Meg tudják-e fékezni magukat? (Nem.) Nem tudják megfékezni magukat, ezért el kell kerülnöd az ilyen embereket; tégy meg minden tőled telhetőt, hogy elkerüld a velük való érintkezést. Ha a munka megköveteli, hogy kapcsolatba lépj velük, és ez elkerülhetetlen, akkor maradj szigorúan a munkakapcsolat keretein belül, de a legjobb, ha több másik ember is jelen van, amikor érintkezel velük. Ne foglalkozz velük egyedül, és semmi lehetőséget ne adj nekik arra, hogy kihasználjanak. Tégy meg minden tőled telhetőt, hogy elkerüld, hogy kettesben maradj velük, hogy ne ess kísértésbe, és ne adj lehetőséget a Sátánnak, hogy kihasználjon. Függetlenül attól, hogy miféle feslett viselkedésről van szó, amennyiben megállapítod, hogy az ilyen emberek nem éreznek szégyent a társas viselkedésük során, hogy az ellenkező nem bármely tagjával képesek flörtölni, sőt annyira feslettek, hogy képesek trágár vicceket mesélni sok ellenkező nemű személy jelenlétében, úgy beszélve, mintha ez teljesen normális volna, miközben a hallgatóság elpirul, zavarba jön, és nem bírja elviselni, hogy hallgassa, ők pedig mindeközben semmit sem éreznek, nincsenek tudatában, és nem is érdekli őket, akkor az ilyen embereket el kell kerülni. Érted? (Igen.) Különösen akkor tanúsítanak különös törődést és figyelmet irántad, amikor egyedül érintkezel velük, még inkább elnézik a hibáidat és gyengeségeidet, majd gyakran kezdeményeznek testi kontaktust, vagy kifelé úriembernek és kifinomultnak mutatják magukat, a szavaik viszont mindig valamiféle obszcén felhangot hordoznak – az ilyen emberek nagyon veszélyesek, és résen kell lennetek velük szemben. Olyan emberek is vannak, akik olyan ügyekben, amelyekről egyértelműen lehetne beszélni valakivel az azonos neműek közül vagy tőlük érdeklődni, illetve olyan munkák során, amelyeket azonos nemű személlyel is el lehetne végezni, nem ezt teszik, hanem ragaszkodnak ahhoz, hogy az ellenkező nemből keressenek valakit. Amelyik tagra szemet vetnek az ellenkező neműek közül, azt állandóan kérdésekkel ostromolják, nyaggatják, felesleges beszélgetéseket kezdeményeznek, és kitalált dolgokkal zaklatják, mindig olyan haszontalan kérdéseket tesznek fel, amelyeket nem is kellene megkérdezni, és nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy alkalmat teremtsenek arra, hogy négyszemközt lehessenek az illetővel. Azzal, hogy keresik az alkalmakat, az a céljuk, hogy kielégítsék saját vágyaikat. Függetlenül attól, hogy férfi vagy nő vagy, mit kellene tenned, amikor ilyen emberekkel találkozol? (Távol kell maradni tőlük.) Ki kell találnod valamilyen módot, hogy visszautasítsd őket; nagyon világosan magyarázd el nekik a dolgokat. Ne egyszerűen csak csendben maradj távol tőlük, és ne gondold azt, hogy ez elég. Ha csak alkalmanként zaklatnak téged, akkor lehet, hogy nem leszel képes megállapítani, hogy illetlenül viselkednek-e. Ha viszont többször is zaklatnak, akkor világossá kell tenned a számukra. Mit kell mondanod? Mondhatod nekik: „Már kettőnél is többször zaklattál engem – mit akarsz ezzel elérni? Tedd világossá! Tényleg ilyen munkakapcsolat van köztünk? Annyi ember van, akit megkérdezhetnél, mégis ragaszkodsz ahhoz, hogy engem kérdezz és hozzám fordulj – tényleg ennyire közel állunk egymáshoz? Ne csináld ezt! Engem nem érdekel, és nem szeretek ilyen módon érintkezni az emberekkel. Kérlek, a jövőben ne zavarj többé. Egyáltalán nem érdeklődöm irántad. Ha a jövőben továbbra is így zaklatsz, nem leszek kedves!” Milyen hozzáállást kell felvenni az ilyen emberekkel szemben? (Maradj távol tőlük, és utasítsd el őket.) Ha az ilyen emberek többszöri figyelmeztetés ellenére is javíthatatlanok maradnak, akkor hogyan kell velük bánni? Az egyház adminisztratív rendeletei szerint kell foglalkozni velük, az elszigetelésükkel vagy a kitakarításukkal. Némelyek az embereknek megfelelni vágyó egyének, akik nem mernek megsérteni másokat, belül pedig félnek az efféle feslett embertől. Ez problémás. Velük csak játékszerként tudnak bánni az ilyen emberek. Az ilyen feslett emberekkel szigorúan kell bánni. Velük szemben a modorod legyen hűvösebb, de nincs szükség arra, hogy duzzogni kezdj – egyszerűen beszélj csak nyugodtan: „Ne játsszuk már ezeket a gyerekes játékokat! Világosan látom, mire megy ki a játék. Ezt a játszmát velem nem fogod eljátszani. Nem kedvellek, úgyhogy kérlek, ne zavarj többé! Ha ismételten zaklatsz, rengeteg módom van arra, hogy elbánjak veled!” Vajon ez nem a visszautasításuk? (De igen.) Képesek lesztek ily módon visszautasítani őket? (Miután hallottuk Isten szavait, igen. Mielőtt Isten beszélt volna, nem mertük volna így visszautasítani őket.) Természetesen ez csupán egy példa. Az ilyen helyzetek nem korlátozódnak arra, hogy a férfiak zaklatják a nőket; ide tartozik az is, amikor nők zaklatnak férfiakat. Röviden: függetlenül attól, hogy férfiként vagy nőként zaklatnak-e, ha képes vagy tisztán látni, hogy az ilyen feslett emberek valóban nem normális módon vesznek részt az interakciókban, nem szívből jövő beszélgetést folytatnak, és nem így kérnek tanácsot tőled, akkor visszautasíthatod őket. Amikor ilyen emberekkel érintkezel, nagyon könnyű érzékelni a szándékukat, és résen kell lenned. Azt kell mondanod nekik: „Nem ismerjük egymást, úgyhogy jobb lenne, ha nem zaklatnál engem!” Ha ismételten zaklat téged, és még mindig túlságosan zavarban vagy ahhoz, hogy visszautasítsd, azon aggódva, hogy megbántod az érzéseit, úgy gondolva, hogy testvérként türelmesnek kellene lenned vele, akkor meg kell értened, milyen következményekkel járhat az efféle türelem. Ha tetszik neked, és hajlandó vagy szóba állni vele, az a te szabadságod. Persze nem ostobaság vajon együtt érezni egy feslett emberrel, sőt még kedvelni is őt? Ha veled szemben feslett módon tud viselkedni, akkor ugyanígy tud viselkedni másokkal is. Az ilyen emberekkel való kapcsolattartás annyi, mint megásni a saját sírodat – kacérkodás a halállal. Ezért az ilyen embereket közvetlenül el kell utasítanod; tedd világossá számukra a dolgokat, és mondd meg nekik, hogy tartsák meg a tisztes távolságot. Hát nem nagyon egyszerű ez? (De igen.) Az igazán feslett ember kifejezés azokra vonatkozik, akiknek az emberi mivoltából hiányzik a szégyenérzet. Természetesen, legyen akár férfi, akár nő, az emberek olykor tanúsíthatnak néhány kissé rendellenes megnyilvánulást, amikor az ellenkező nemmel találkoznak. Amennyiben ez nem szokásszerű, nem vezet tettekhez vagy következményekhez, és az ember képes korrigálni, amikor egy idő után úgy érzi, hogy nem helyénvaló, addig ezt nem lehet feslettségként kategorizálni. Az ilyen enyhén rendellenes megnyilvánulásokat nem szabad általánosítani. A feslettség az emberi mivolton belüli szégyenérzet hiányának a megnyilvánulása. Az ilyen emberek elsődleges megnyilvánulása az, hogy a társas kapcsolataik során nem éreznek szégyent – zabolátlanok, féktelenek és különösen buják. Ezt az emberi mivolton belül megnyilvánuló feslettségként kategorizáljuk. Most már tudjátok, hogyan bánjatok az ilyen emberekkel, és hogyan kezeljétek őket? (Igen.) Ennyi volt a beszélgetésünk a feslettség témájáról.