Most, hogy beszéltünk az embereknek ezekről az Isten munkájával kapcsolatos elképzeléseiről és képzelődéseiről és kielemeztük őket, valamivel világosabb-e a számotokra, hogy miként szemléljétek az olyan viselkedéseket, mint az, hogy az emberek elszenvednek-e viszontagságot, fizetnek-e árat, és fékezik-e magukat a kötelességeik végzése során, illetve hogy szeretnek-e jókat enni és szépen öltözködni, és így tovább, valamint hogy Isten milyen alapelveket követel meg az emberektől, és pontosan mi az az eredmény, amit Isten az Ő munkájával el akar érni az emberekben? Az eredmény, amit Isten el akar érni az emberekben, nem az, hogy állandóan a munkád iránti szenvedélyedet lássa. Vagyis Isten nem a lelkesedésedet vagy az abbéli elhatározásodat akarja látni, hogy viszontagságot szenvedj el és árat fizess. Isten szemében, ha nem érted az igazságot, akkor ezek a megnyilvánulások csupán pillanatnyi impulzusok. Más szóval, mindez csupán a lelkesedésed. Mi lényegében a lelkesedés? A te hevességed, pontosabban szólva: a dolgok érzelmi megközelítése. Isten nem az emberek lelkesedését, a dolgok érzelmi alapon való megközelítését, átmeneti impulzusait, vagy ezt a fajta szenvedélyes állapotot akarja. Mit akar Isten? (Azt akarja, hogy az emberek képesek legyenek megérteni az igazságot.) Azt akarja, hogy legalább képes legyél szeretni az igazságot és megérteni az igazságot, amikor pedig különféle dolgokkal szembesülsz, ne egy előíráshoz, formalitáshoz vagy viselkedési formához ragaszkodj, hanem inkább az igazságalapelveket tartsd be; azt is akarja, hogy az általad végzett kötelességben és mindenben képes legyél keresni az igazságalapelveket és az igazságalapelvek szerint gyakorolni, valamint a valóságoddá tenni Isten szavait és igazságát – ezt az eredményt hivatott elérni Isten munkája. Ami azt illeti, hogy a magánéletedben korán akarsz-e lefeküdni és kelni, vagy későn akarsz lefeküdni és kelni, vagy hogy milyen adottságaid vannak és mennyire tudod jól kifejezni magad, ezek közül semmi sem számít Istennek. Függetlenül attól, hogy megvan-e az eltökéltséged a nehézség elszenvedésére, vagy hogy mekkora árat fizetsz, Isten nem értékeli ezeket a dolgokat. Vannak, akik azt mondják: „Az Istenbe vetett hitem kedvéért évek óta nem vettem szép ruhákat, és már több mint tíz éve nem jártam fodrásznál.” Még ha nem is eszel jókat, nem hordasz szép ruhákat, és egész életedben sok nehézséget szenvedsz is el, akkor mi van? Ez az, amit Isten akar? Vajon Isten végső célja azzal, hogy az emberek sok igazsággal való ellátása érdekében prédikál és beszél, az, hogy téged aszkétává tegyen? Csak az a célja, hogy egy szánalmas nyomorultat, koldust vagy dühös fiatalt csináljon belőled? Nem. Amit Isten tenni akar, az nem más, mint hogy a szavait és az igazságalapelveket az emberekbe munkálja. Ezért, amikor sokan azt hiszik, hogy Isten szereti látni, ha az emberek több nehézséget szenvednek el és nagyobb árat fizetnek, és hogy szereti látni, ha rendkívül mértékletes, kemény és egyszerű életet élnek, rendkívüli eltökéltséggel és törekvésekkel rendelkeznek, és rendkívül szenvedélyesek, vagy rendkívüli önuralmuk van és valóban ragaszkodnak a helyükhöz és viselkednek, ezek csak az ő elképzeléseik és képzelődéseik Isten munkájáról. Tegyük fel, hogy életed során hosszú évekig csak napi egyszer eszel és három órát alszol éjszakánként, és nem tudsz jó ételeket enni vagy szép ruhákat viselni, és hogy sok éven át azt teszed, amit úgy gondolsz, hogy tenned kell, és számtalan nehézséget szenvedtél el, és számtalan fogadalmat tettél. Saját szavaitokkal élve, „hűek maradtok eredeti törekvésetekhez”, és nehézségeket szenvedtek el, feláldozzátok magatokat Istenért, és egész életeteket Istennek szentelitek. Mindezek ellenére azonban, ha soha nem fektetsz erőfeszítéseket Isten szavaiba vagy az igazságba, és nem keresed az igazságalapelveket mindabban, amit teszel, akkor elkerülhetetlenül el leszel hagyva. Úgy akarod elérni az üdvösséget, hogy nehézséget szenvedsz el és árat fizetsz, és soha nem változtatod meg az eredeti törekvésedet, és egész életedben feláldozod magad Istenért, és mindenedet felajánlod Neki. Ez csak egy álom – egy vágyálom. Még akkor is, ha egész életedben kukoricalisztet és párolt kukoricakenyeret eszel, és soha nem eszel jó ételeket, illetve nem élvezel szép dolgokat, ennek semmi haszna nem lesz. Isten soha nem az ember viselkedését nézi, és azt sem nézi, hogy az ember külsőleg milyen szabályokat követ, vagy hogy külsőleg egyszerű és szerény életet él-e. Isten azt akarja látni, hogy milyen úton jársz, milyen alapelvekhez ragaszkodsz minden kérdésben, amivel szembesülsz, és hogy betartod-e az igazságalapelveket a problémák kezelésében. Ha nem tartod be az igazságalapelveket, akkor függetlenül attól, hogy milyen jól követed ezeket a rögzített előírásokat és szabályokat, az hasztalan lesz. Ez csupán azt jelzi majd, hogy olyan ember vagy, aki elképzelésekben és képzelődésekben él, olyan személy, aki teljesen szubjektív, szép kívánságokban él, akinek egyáltalán semmi köze sincs Isten munkájához, és semmi köze egyik módszerhez sem, amellyel Isten az Ő üdvözítő munkáját végzi az embereken – olyan személy, aki távol van Isten munkájától. Ezért, ha nyerni akarsz valamit Isten munkájából, először keményen kell dolgoznod az igazságon; semmilyen munkát vagy erőfeszítést nem szabad fektetned a saját elképzeléseidbe és képzelődéseidbe – ezt tenni hasztalan. Némelyek megkérdezik Tőlem: „Szerinted hosszú vagy rövid hajjal nézek ki illendőbbnek és rendesebbnek?” Válaszul megkérdezem tőlük: „Azt szereted, ha hosszú a hajad, vagy azt, ha rövid?” Ezt felelik: „Szeretem, ha hosszú a hajam. De úgy gondolom, hogy a hosszú haj nem illendő és helyénvaló, és hogy nem tetszik Istennek.” Én pedig azt válaszolom: „Mikor mondta ezt Isten? Van ennek bármi köze az igazsághoz?” Vannak mások, akik azt kérdezik Tőlem: „Ehetek rágcsálnivalót?” Én pedig azt válaszolom: „A nassolás a normális emberi mivolt szükséglete? Isten előírja vajon, hogy az emberek nem nassolhatnak? Isten elítéli ezt?” Erre azt mondják: „Szerintem Isten elítéli, mert a nassolás kicsapongó dolog.” Mit jelent az, hogy „kicsapongó”? Ha úgy gondolod, hogy a rágcsálnivalók fogyasztása kicsapongó, akkor az, ha nem fogyasztasz rágcsálnivalókat, azt jelenti vajon, hogy nem vagy kicsapongó? Ha nem nassolsz, az vajon azt jelenti, hogy érted az igazságot és gyakorlod az igazságot? Ha így fogalmazom meg, akkor ugye érted? (Igen.) Az elképzelések és képzelődések nem az igazság, és semmi közük az igazsághoz. Ha okos vagy, sietve meg kell vizsgálnod, hogy milyen elképzeléseid és képzelődéseid vannak még mindig, illetve a farizeusok mely gyakorlataival, gondolataival és nézőpontjaival rendelkezel még mindig, és késedelem nélkül el kell engedned őket. E dolgok elengedésének nem az a célja, hogy kicsapongóvá és élvhajhásszá válj, hanem az, hogy járulj Isten elé az igazságalapelvek keresése végett, és hogy elnyerd az igazságot a te életedként. Isten nem azt akarja látni, hogy koldus vagy és aszkéta életet élsz. Egyesek ezt mondják: „Isten nem szereti, ha az emberek koldusok, tehát ez azt jelenti, hogy azt szereti, ha gazdagok?” Isten azt sem szereti, ha az emberek gazdagok. Vannak, akik azt mondják: „Emberi elképzelés és képzelődés, hogy Isten szereti, ha az emberek fizikai nehézségeket szenvednek el. Tehát ha Isten nem szereti, ha az emberek nehézséget szenvednek el, ez azt jelenti vajon, hogy azt szeretné, ha kényelmesen élnének?” Tévedés, ez szintén a te elképzelésed és képzelődésed. Mi tehát a cselekvés helyes módja? (Isten azt szereti, ha az emberek képesek Őelé járulni és keresni az igazságalapelveket függetlenül attól, hogy mi történik velük.) Az igazságalapelveket soha nem lehet elfelejteni. Némelyek ezt mondják: „Isten szereti, ha az emberek fogadalmakat tesznek az Ő színe előtt és megvan bennük az elhatározás, hogy viszontagságot szenvedjenek el.” Mások azt mondják: „Isten nem szereti azokat az embereket, akik nem hajlandóak viszontagságot elszenvedni.” Helyes vagy helytelen ezeket mondani? Melyik állítás helyes és melyik helytelen? (Mindkettő helytelen.) Vannak, akik mindig a saját státuszuk, hírnevük és nyereségük érdekében szenvednek el viszontagságot – erős az elhatározásuk, hogy nehézséget szenvedjenek el. Tetszenek vajon Istennek ezek a megnyilvánulások? (Nem.) Némelyek nem hajlandóak viszontagságot elszenvedni, amikor személyes ügyekről van szó, a kötelességük végzése és az igazság érdekében azonban hajlandóak viszontagságot elszenvedni, és hajlandóak elszenvedni egy kis nehézséget azért, hogy az igazságalapelvek szerint cselekedjenek. Melyik a jobb e megnyilvánulások közül? (Ha az igazságalapelvek érdekében szenvednek el nehézséget.) Mi látható ezekből a dolgokból? Hogy helyes az igazságalapelvek szerint cselekedni és az igazságot gyakorolni. Legyen szó az ember kötelességének végzéséről vagy a saját személyes életének ügyeiről, az, hogy valaki elszenved-e nehézséget vagy sem, nem norma vagy alapelv. Mik az alapelvek? Az alapelvek Isten követelményei, Isten szavai és az igazság. Ha az igazságalapelvek szerint gyakorolsz, akkor még ha nem is szenvedsz el viszontagságot eközben, amit teszel, az helyes, és Isten helyesli azt; ha nem az igazságalapelvek szerint cselekszel, akkor az hiábavaló még akkor is, ha sok nehézséget szenvedsz el vagy nagy megaláztatást tapasztalsz meg a folyamat során, Isten pedig nem hagyja jóvá a cselekedeteidet. Ez pont olyan, mint amikor egyesek parancsot hallanak egy antikrisztustól és megteszik, amit mondanak nekik, az antikrisztus preferenciái szerint hajtják végre a munkát, sokat beszélnek és szenvednek, és nagyon elfoglalják magukat, egészen addig a pontig, hogy a testük meggörbül és összeroppan a fizikai kimerültségtől. Vajon Isten helyesli ezt? Isten emlékezni fog erre? (Nem helyesli, és nem is fog emlékezni rá.) Mi tehát Isten hozzáállása? (Isten gyűlöli az ilyen embereket.) Mit mondott Isten? „Távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” Ez Isten hozzáállása, ugye? (Igen.) Nem számít, mennyi nehézséget szenvedtél el, vagy mekkora árat fizettél, használhatod ezeket arra, hogy dicsekedj a hozzájárulásaiddal, Isten azonban nem nézi ezeket a dolgokat. Isten csak azt nézi, hogy az igazságalapelvek szerint és Isten szavait követve tetted-e ezeket a dolgokat – Ő ezt az alapelvet használja arra, hogy megmérjen téged. Ha nem Isten szavait követed, hanem helyette a saját elgondolásaid szerint cselekszel, akkor bármennyi nehézséget szenvedsz is el, vagy bármekkora árat fizetsz is, mindez hiábavaló lesz. Isten nemcsak hogy nem fog emlékezni rá, hanem el is fogja ítélni. Ez a saját pusztulásodat idézné elő, vagy nem? (De igen.) Az ilyen emberek végül ki lesznek iktatva – megérdemlik ezt, ugye? (Igen.) Isten ezer és ezer szót szólt és elmondta neked az igazságalapelveket, de te egyszerűen nem figyelsz. Mindig megvannak a saját elgondolásaid, és vágyakozva reméled, hogy a saját elképzeléseiddel és képzelődéseiddel helyettesítheted az igazságot, és ezáltal elnyered Isten jóváhagyását, belépsz a királyságba, áldott leszel és jutalomban részesülsz. Hát nem a halállal való kacérkodás ez? Az ilyen embereket nem ugyanolyan fából faragták, mint Pált? (De igen.) Ezért, ha az emberek el akarják engedni a köztük és Isten között lévő korlátokat és az Istennel szembeni ellenségeskedésüket, akkor pontosan meg kell érteniük Isten munkáját. Nem tehetik meg, hogy spekulálnak Istenről, hogy az Ő munkáját vagy saját viselkedésüket és gyakorlataikat az elképzeléseik és képzelődéseik alapján mérik, majd mindent ezen elképzelések és képzelődések alapján kezelnek. Ennek a megközelítésnek a végső eredménye az lesz, hogy semmivé válik, súlyos esetekben pedig ezek az emberek megzavarják és akadályozzák a gyülekezet munkáját, megsértik Isten természetét, és meg lesznek büntetve. Ezért az embereknek úgy kell megközelíteniük Isten munkáját, hogy elengedik az Istennel kapcsolatos különféle elképzeléseiket és képzelődéseiket. Vagyis meg kell vizsgálniuk és boncolgatniuk kell a saját elképzeléseiket és képzelődéseiket, majd el kell engedniük őket, el kell jutniuk oda, hogy Isten szándékait és az igazságot keresik, és az igazságalapelveket kell használniuk az elképzeléseik, képzelődéseik, helytelen alapelveik és gyakorlataik helyettesítésére. Csak így léphetsz rá az üdvösség útjára. Máskülönben lehetetlen megmenekülnöd, ez szóba sem jöhet! Ez az emberek egyik fajta elképzelése és képzelődése Isten munkájáról. Fejezzük be itt a beszélgetésünket.

C. Az emberek elképzelései és képzelődései arról, hogy Isten miként tisztítja és menti meg az embert

Az embereknek van egy másik fajta elképzelésük és képzelődésük is Isten munkájáról, mégpedig az, hogy a mindennapi életükben, amikor gyengék, amikor különféle lázadó mivoltok támadnak bennük Istennel szemben, vagy amikor Isten ellen lázadó és Istennel ellenkező dolgokat tettek, az elképzeléseikben és képzelődéseikben úgy hiszik, hogy meg kellene őket fegyelmezni, fenyíteni, sőt akár meg is kellene büntetni őket, elátkozni és így tovább. Például az emberek néha helytelen dolgot mondanak, vagy felfednek bizonyos elképzeléseket, vagy valamivel kapcsolatban bizonyos véleményeket és dacot táplálnak, és egy idő után azt gondolják: „Feltártam ezt a lázadó mivoltot és árulást, de miért nem lettem megfegyelmezve érte? A nyelvemen sincsenek hólyagok, nincsenek rémálmaim éjszaka, és nem érzek nyugtalanságot a szívemben. Miért van ez? Hogy lehet, hogy nem érzem a Szentlélek munkáját?” Elképzeléseikben és képzelődéseikben azt hiszik, hogy mivel Isten azért jött, hogy megmentse őket, és mivel Isten munkájának nemcsak meg kell hódítania őket, hanem át is kell alakítania és meg kell tisztítania őket, illetve meg kell változtatnia mindenféle olyan általuk táplált gondolatot és nézőpontot, amelyek ellentmondanak az igazságnak, majd ha vannak a gondolataikban az igazsággal összeegyeztethetetlen dolgok, vagy szennyes, piszkos vagy elvetemült dolgok, akkor meg kell őket fegyelmezni, feddeni, vagy akár meg is kell büntetni őket értük, azt gondolják: „Hogyan változhatnak meg az emberek, és hogyan szentelődhetnek meg, ha nem fegyelmezik meg őket gyakran?” Mik az emberek elképzelései és képzelődései ebben a helyzetben? Nevezetesen azok, hogy gyakran fegyelmezni, feddeni, inteni, büntetni kell őket, sőt meg is kell fenyíteni és el kell ítélni őket, és csak így érhetnek el beállítottságbeli változást. A mindennapi életben azonban, amikor az emberek erkölcstelenséget, elvetemültséget és romlottságot tárnak fel, azt nagyon természetesen teszik, érzik is, sőt békességük van afelől, hogy így élnek, és nem érzékelik, amikor fegyelmezésben vagy büntetésben részesülnek, és ezt abnormálisnak találják. Az emberek azt gondolják, hogy ha romlottságot tárnak fel, akkor legalább azt kellene érezniük, hogy szemrehányást tesznek nekik, vagy meg kellene betegedniük, vagy amikor esznek, a szájuknak fel kellene hólyagosodnia, vagy félre kellene nyelniük és elharapni a nyelvüket, amikor pedig valami olyat néznek, amit nem szabadna, akkor a szemüknek be kellene vörösödnie és dagadnia. Mondjátok meg Nekem, Isten megteszi ezeket a dolgokat? (Nem.) Egyáltalán nem teszi meg őket? (Amikor az emberek nem értik az igazságot, Isten talán egy kissé megfegyelmezi őket és szemrehányást tesz nekik az érettségüknek megfelelően, hogy elgondolkodhassanak önmagukon és beléphessenek az igazságba. De amikor az emberek megértik az igazságot és világosan tudják a szívükben, hogy amit tettek, az helytelen, akkor ebben az esetben Isten egész biztosan nem fogja megfegyelmezni őket, mert reméli, hogy képesek keresni az igazságot, valamint képesek az Ő szavait és az igazságot felhasználva mérni a saját cselekedeteiket és viselkedésüket.) Ez nagyon jól került közlésre. Az elképzeléseikben és képzelődéseikben azt hiszik az emberek, hogy valahányszor romlottságot és lázadó mivoltot fednek fel, Istennek meg kell fegyelmeznie őket, és hogy különösen akkor, amikor gonosz emberek gonoszságot tesznek, Isten büntetésének azonnal utol kellene érnie őket, hogy a gonosz emberek határozottan meg legyenek büntetve. A való életben azonban ritkán látják ezeket a büntetéseket megtörténni. Egyrészt, amikor az emberek különféle romlottságot és lázadó mivoltot tárnak fel, nem részesülnek fegyelmezésben vagy fenyítésben, másrészt pedig, amikor a gonosz emberek gonoszságot tesznek, nem lesznek megbüntetve. Ez bizonyos elképzeléseket szül Isten munkájával kapcsolatban az emberek szíve mélyén, és néhányan még a hitüket is elveszítik, és ezek alapján a külsőségek alapján mérik Isten munkáját és ítélkeznek az Ő munkája felett. Ezek az emberek elképzelései és képzelődései, nem igaz? Amikor az emberek romlottságot és lázadó mivoltot tárnak fel, Istennek vajon muszáj megfegyelmeznie, vagy megfenyítenie és elítélnie őket? (Nem.) Némelyek azt mondják: „Amikor Isten megmenti az embereket, alaposan meg kell mentenie őket. Mi a célja Isten munkájának? Nem az, hogy megtisztítsa az embereket? Tehát amikor az emberek romlottságot és lázadó mivoltot tárnak fel, Istennek meg kell fegyelmeznie őket és szemrehányást kell tennie nekik – ez a felelősségteljes viselkedés velük szemben. Máskülönben nem törődik az emberekkel és nem szereti őket igazán, és nincs irgalommal irántuk”. Nem így gondolkodnak az emberek? (De igen.) Melyek azok az igazságok, amelyeket itt meg kell érteni? Az, hogy fegyelmezésben, fenyítésben és büntetésben részesülnek az emberek, vajon lényegi folyamatok ahhoz, hogy megértsék az igazságot és belépjenek az igazságvalóságba? Ezek vajon szükségszerű eszközök és módszerek ahhoz, hogy Isten megmentse és átformálja az embereket? Némelyek nem tudják ezt megérteni, és azt gondolják: „Ha Isten valóban létezik és azért végzi a munkáját, hogy megmentse az embereket, akkor miért nem fegyelmezi meg az embereket, amikor romlottságot tárnak fel vagy lázadnak Ellene? Miért nem bünteti meg Isten a gonosz embereket a gonoszság elkövetéséért?” Amikor Isten nem fegyelmezi meg az embereket, vagy amikor a gonosz emberek nem részesülnek büntetésben a gonosztettekért, akkor ennek hatására némelyek nem fogják vajon megkérdőjelezni Isten létezését és az Ő munkájának eredményeit? Ha a gyakori fegyelmezés és büntetés helyettesíthetné azt, hogy az emberek keresik az igazságot, vagy képessé tehetné őket arra, hogy belépjenek az igazságvalóságba, akkor a fegyelmezés és a büntetés lenne a fő módja és szükséges eszköze annak, ahogy Isten az emberek megmentésén munkálkodik. De figyelembe véve az emberek romlottságának jelenlegi szintjét, vajon a sátáni természetük átalakulhatna-e azonnal Isten fegyelmezése és büntetése által? Vajon az emberek képesek lennének azonnal eljutni az igazi bűnbánathoz? Vajon rögtön be tudnának lépni az igazságvalóságba? (Nem, nem tudnának.) Ez meghaladná őket. Ezért Isten munkájának ebben a szakaszában, azzal egyidejűleg, hogy Isten igazságokat mond ki az emberek élettel való ellátása érdekében, Ő – a Szentlélek embereket megvilágosító és nekik útmutatást adó munkáján kívül – nem tesz semmi természetfelettit, és még olyasmit is csak ritkán tesz, mint az emberek fenyítése, fegyelmezése vagy megbüntetése. Az emberek fenyítése, fegyelmezése és megbüntetése nem képezi Isten munkájának túlnyomó részét, de Ő mégis megteszi ezeket a dolgokat. Vagyis bizonyos különleges emberek vagy különleges ügyek esetében, vagy bizonyos különleges környezetekben, bizonyos különleges eredmények elérése érdekében, vagy bizonyos különleges okok miatt, Isten elvégzi az emberek fegyelmezésének, fenyítésének vagy megbüntetésének munkáját. Összességében azonban munkájának ebben a szakaszában az Ő munkálkodásának elsődleges módja az, hogy kimondja és kifejezi az igazságot, hogy ellássa az embereket azzal, amire az igazságra való törekvésük útján szükségük van, ennek célja pedig az, hogy képessé tegye őket az igazságalapelvek megértésére és az igazságvalóságba való belépésre. Most, hogy Isten számos igazságot kimondott, ritkán végzi ezt a fegyelmező, fenyítő, sőt büntető munkát, amit a múltban végzett. Tehát az embereknek azokra a különböző igazságalapelvekre kellene jobban összpontosítaniuk, amelyeket gyakorlatba kell ültetniük, amikor a mindennapi életben dolgokkal találkoznak, ahelyett, hogy arra és más hasonló módokra és gyakorlatokra összpontosítanának, hogy egy adott ügyben Isten fegyelmezi-e őket, akadályozza-e őket, vagy gördülékennyé teszi-e a dolgokat a számukra. Mivel Isten ritkán azért használ olyan módszereket, mint a fegyelmezés, a fenyítés és a büntetés, nem arról van szó, hogy soha nem használja őket, egyszerűen csak ritkán alkalmazza őket. Mit értek azon, hogy „ritkán alkalmazza őket”? Alkalmanként, bizonyos különleges körülmények között, a fegyelmezés, a fenyítés vagy a büntetés módszereit használja arra, hogy – enyhébb, reprezentatív és jelképes módon – olyan munkát végezzen, amely segít az embereknek megérteni az igazságot és az igazságalapelvek szerint gyakorolni. Vagyis arra használja ezeket a módszereket, hogy segítsen az embereknek belépni az igazságvalóságba, de ez minden. Akkor hát miért nem használja Isten sokszor ezeket a módszereket a munkájában? Miért nem így munkálkodik túlnyomórészt? Egyrészt azért, mert munkájának e szakaszában már elmondta és odaadta az embereknek a különböző igazságokat, amelyeket meg kell érteniük, ők pedig már hallották ezeket az igazságokat, és a felfogásuk keretein belül már van róluk megértésük és ismeretük. Ez az egyik ok. A másik ok az emberek szubjektív tényezőihez kapcsolódik. Az emberekben megvan a normális emberi mivolt lelkiismerete, és ennek a lelkiismeretnek a hatására felmérik, hogy az általuk feltárt romlott beállítottságok, illetve a saját cselekedeteik, gondolataik és nézőpontjaik pozitívak-e vagy negatívak. A legkevesebb, hogy az emberekben megvan a lelkiismeret mércéje, amellyel mindezt felmérhetik. Ha a lelkiismeretedet használod egy bizonyos dolog felmérésére és megállapítod, hogy az pozitív, akkor menj tovább és tedd meg, és nem kell szemrehányást tenned magadnak, ha egy kicsit lassan vagy késve teszed meg. Ha a lelkiismeretedet használod arra, hogy felmérd azt a dolgot és megállapítod, hogy az negatív és olyasmi, amit nem szabad megtenni, akkor meg kell fékezned magad, és nem szabad kimondanod vagy megtenned azt. Ha azonban nincsenek a lelkiismereted és a józan eszed által vezérelt érzéseid, akkor nem vagy emberi lény. Ha még lelkiismereted és józan eszed sincs, akkor nem lehetséges felmérned, hogy valami helyes-e vagy helytelen, pozitív vagy negatív, és így értelmetlen lenne Istennek megfegyelmeznie és megbüntetnie téged. Más szavakkal, Isten nem munkálkodik azokon, akikre nem hat a lelkiismeret, és nem menti meg az ilyen embereket. Mit foglal magában az, hogy „nem menti meg őket”? Még csak meg sem akarja fegyelmezni őket; Ő nem fegyelmezi és nem fenyíti meg őket. Vannak, akik azt kérdezik: „Ha valaki gonoszságot tesz, Isten megbünteti vajon?” Isten nem fogja közvetlenül megbüntetni őt, mert az egyháznak vannak adminisztratív rendeletei. Ha az illető egy gonosz ember, aki bomlaszt vagy zavart kelt, akkor végül ki lesz takarítva vagy ki lesz zárva. Még ha nem is felel meg a kitakarítás vagy kizárás feltételeinek, akkor is elküldik egy B csoportba. Ha valaki eltékozolja az Istennek szánt felajánlásokat, az súlyosabb dolog, és meg kell térítenie, amit meg kell téríteni, utána pedig megfelelően kell foglalkozni az illetővel. Ez Isten munkájának alapelve és az az alapelv, amely szerint Ő az emberekkel bánik. Ez egyszerű, nem? (Igen, az.) Az, hogy Isten kiválaszt téged, szerinted azt jelenti, hogy teljessé kell tennie téged, és nem fog megállni, amíg ezt meg nem teszi? Ez csak azokra igaz, akiknek van lelkiismeretük és józan eszük, és akik az igazságot keresik – ez csak azokra igaz, akiket meg lehet menteni. Ami pedig azokat illeti, akik még a lelkiismeretnek sincsenek tudatában, velük kizárólag az egyház adminisztratív rendeletei szerint kell foglalkozni – Isten nem fogja megfegyelmezni őket. Mi értelme van fegyelmezni őket? A normális emberi mivolt és lelkiismeret híján lévő emberek fegyelmezése egyenértékű azzal, mint megpróbálni arra kényszeríteni egy halat, hogy a szárazföldön éljen, vagy egy disznót arra, hogy repüljön, ez ugyanaz, mint gyöngyöt vetni a disznók elé, és szent dolgokat dobni a tisztátalanoknak, hogy egyék meg – Isten határozottan nem teszi ezt. Ezért ebben a kérdésben az embereknek nem szabadna azt gondolniuk: „Isten választott ki engem, Isten juha vagyok, és még ha hibázom is és gonoszságot cselekszem, Isten nem fog elhagyni engem.” Ez a kijelentés nem állja meg a helyét – nehéz megmondani, hogy bárány vagy farkas vagy-e. Hogyan méred fel, hogy Isten juhai közé tartozol-e? Attól függ, hogy tudatában vagy-e ennek, és hogy a lelkiismereted érez-e szemrehányást és feddést, miután az emberi mivolttal és a lelkiismerettel ellentétes dolgot tettél. Ha a lelkiismereted úgy érzi, hogy meg lett feddve, akkor meg fogsz fordulni, és még ha nem is érted az igazságot, akkor is képes leszel a lelkiismeret mércéje szerint cselekedni. Az a legkevesebb, hogy képes leszel a normális emberi mivoltnak megfelelően cselekedni. Ha ilyen megnyilvánulásaid vannak, akkor Isten egyik juha vagy. Ha olyankor, amikor a normális emberi mivolt lelkiismeretével ellentétes, az erkölcsi igazságosságot megsértő dologgal találkozol, a legcsekélyebb igazságérzeted sincs és nem érzel utálatot vagy gyűlöletet az általad elkövetett gonoszság vagy a gonosz emberek által okozott zavarás miatt, a lelkiismereted pedig egyáltalán nem érzi magát megfeddve, akkor nem tartozol Isten juhai közé. Farkas vagy, fenevad vagy és ördög vagy. Ez az a mérce, amellyel fel lehet mérni, hogy Isten juhai közé tartozol-e, vagy pedig farkas vagy. Ha nem tartozol Isten juhai közé, és mégis folyamatosan olyan elgondolások, elképzelések és képzelődések segítségével méred Isten munkáját, mint például: „Romlottságot és lázadó mivoltot tártam fel, Isten mégsem fegyelmezett meg engem; Istennek meg kellene fegyelmeznie”, akkor ostoba vagy. Egyáltalán nem vagy Isten juhai közül való, és Istennek nem áll szándékában megmenteni téged, alkalmas vagy-e tehát arra, hogy felmérd és megítéld Isten munkáját? Ha ez nem ostobaság, akkor mi az? Fel tudod mérni ezt a kérdést, igaz? (Most már igen.)

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.