Az emberek tele vannak mindenféle elképzeléssel és képzelődéssel Isten munkájáról. Amiről az imént beszéltünk, az az emberek Isten munkájának napjaival kapcsolatos elképzeléseit érinti. Ezeken az elképzeléseken túlmenően egy másik fajta elképzelés és képzelődés is létezik. Ez pedig az, hogy néhány valódi nehézséggel szembesülve az emberek gyakran azt remélik a szubjektív akaratukban, hogy egy villanásszerű sugallatot fognak kapni Istentől, majd pedig megvilágosodik az elméjük anélkül, hogy enniük és inniuk kellene Isten szavait, fel kellene vértezniük magukat az igazsággal, vagy fel kellene fogniuk az igazságalapelveket a hétköznapi időkben, és hogy Isten segíthet nekik megoldani akármilyen problémát, amellyel a mindennapi életükben találkoznak, legyen az bármilyen nagy vagy kicsi. Az emberek felfogása és megértése Isten munkájáról a valóságtól rendkívül elrugaszkodott és üres, emellett az emberek arról is tele vannak elképzelésekkel és képzelődésekkel, hogy Isten milyen módszereket használ az ember megmentésére. Az emberek nem akarnak különféle igazságokat keresni Isten munkájában és minden ügyet gyakorlatiasan kezelni az igazságalapelvek szerint. Ehelyett azt remélik, hogy amikor csak bármiféle problémába ütköznek, Isten majd világosságot és kinyilatkoztatásokat ad nekik, mint ahogy kinyilatkoztatásokat adott a prófétáknak, hogy így bármi is történjék velük a valódi életükben, meglegyen a bölcsességük és képességük, valamint a módszereik mindenféle probléma kezeléséhez, anélkül, hogy Istenhez kellene imádkozniuk és keresniük kellene az igazságot, vagy enniük és inniuk kellene Isten szavait, mintha egy varázslatos világban élnének. Az emberek a képzelődéseik szerint azt gondolják, hogy amint hinni kezdenek Istenben, máris ügyesek és okosak lesznek. Néhányan még azt is gondolják, hogy amint hinni kezdenek Istenben, máris szépek lesznek, a hús-vér test nehézségei és problémái, illetve a romlott beállítottságok gátjai, vagy a valódi nehézségek közül pedig egy sem lesz jelen a mindennapi életükben. Úgy hiszik, hogy amíg megvan bennük az akarat, hogy eleget tegyenek Istennek, Ő erőt ad nekik, jó és felsőbbrendű körülményeket teremt a számukra, mindezt valósággá teszi, valamint minden törekvésüket és kívánságukat valóra váltja, illetve azt, hogy különösen olyankor, amikor a képességük és ösztöneik által nem megvalósítható dolgokkal szembesülnek, Isten még inkább segítő kezet nyújt majd, hogy okosan vagy könnyedén megtehessék, amit akarnak. Vannak olyan, szegényes képességű és hiányos szakmai készséggel rendelkező emberek is, akik azt hiszik, hogy Istennek csak véghez kell vinnie egy csodát vagy egy csodálatos dolgot, és hirtelen jó lesz a képességük, és hirtelen okosak lesznek. Azt is hiszik, hogy Istennek semmit sem nehéz elérnie, és Isten segíthet nekik megvalósítani olyan dolgokat, amelyeket ők maguk nem tudnak megvalósítani, és segíthet nekik megoldani azokat a bonyolult problémákat, amelyeket ők maguk nem tudnak legyőzni, és amelyek meghaladják a képességeiket. Összefoglalva, Isten munkájáról az emberek sok elképzeléssel és képzelődéssel rendelkeznek. Egyrészt tele vannak különféle képzelődésekkel Isten munkájának időtartamáról, és ezzel kapcsolatban különféle cselekedeteket is véghez vittek, illetve megfizettek különféle árakat is. Ugyanakkor az emberek tele vannak mindenféle elképzeléssel és képzelődésekkel azokról a különféle nehézségekről és problémákról is, amelyekkel szembesülnek, sőt még a saját romlott beállítottságaikról is. Ezeknek az elképzeléseknek és képzelődéseknek a többsége üres, valóságtól elrugaszkodott és valószerűtlen, és még inkább, meghaladja az emberek képességét és elméjét, és túlmutat az ösztöneik hatókörén. Az emberek gyakran azt remélik, hogy Isten nem a tényleges nehézségeik, vagy a képességük, az elméjük és az ösztöneik alapján fog cselekedni, hanem ehelyett képessé teszi majd őket arra, hogy mindezt felülmúlják, és felülmúlják a normális emberi mivoltukat, valamint a képességüket és az ösztöneiket, hogy bizonyos dolgokat megtehessenek. Az emberek tele vannak elképzelésekkel és képzelődésekkel Isten munkájáról, a képzelődéseik tartalma pedig rendkívül természetfeletti. Ezek az elképzelések és képzelődések teljesen ellentmondanak az Isten által kimondott igazságoknak és ellenségesek azokkal szemben. Az emberek nem így gondolkodnak magukban: ha Isten ezeket a természetfeletti dolgokat teszi, miért szól még mindig annyi szót és ad annyi igazságot az embereknek? Nem lenne rá szükség, hogy ezt tegye. Isten munkája azért olyan gyakorlatias, mert Isten reméli, hogy az összes szavát és igazságát átadhatja az embereknek és belemunkálhatja az emberekbe, hogy ők e szavak és igazságok szerint élhessenek. Nem az a szándéka, hogy képessé tegye az embereket a normális emberi mivolt vagy az ösztöneik felülmúlására, hanem az, hogy a normális emberi mivolt alapján képessé tegye őket az igazságalapelvekhez való ragaszkodásra, valamint az Általa nekik adott kötelességekhez és megbízatásokhoz való ragaszkodásra. Az emberek elképzelései és képzelődései azonban szöges ellentétben állnak Isten munkájával, és egyáltalán nem felelnek meg annak, ahogyan Isten munkálkodik. Isten gyakorlati módon akar munkálkodni, míg az emberek képzelődései Isten munkájáról természetfeletti, üres és valószerűtlen dolgokkal foglalkoznak. Természetesen vannak, akik azt remélik, hogy Isten még különlegesebb módszereket is alkalmaz majd, hogy kinyilatkoztatásokat adjon nekik, gondoskodjon róluk, támogassa és segítse őket, sőt, meg is változtassa őket és lehetővé tegye számukra az üdvözülést. Például amikor egyesek problémával szembesülnek, sokszor nem keresnek válaszokat vagy gyakorlási utakat Isten szavaiban, hanem csak letérdelnek, lehunyják a szemüket és imádkoznak. Nem keresik a problémával kapcsolatos igazságot, amikor imádkoznak, és nem találják meg Isten megfelelő szavait a megoldásához. Ehelyett azt remélik, hogy Isten meg tudja mondani nekik a szívükben, mit tegyenek; vagy megvilágosítja őket egy mondattal, egy ötlettel vagy egy képpel; vagy képessé teszi őket arra, hogy némi világosságot nyerjenek és valamilyen motivációt ad nekik – így akarják megérteni az igazságot. Természetesen vannak olyanok, akik szélsőségesebb megközelítést alkalmaznak, mégpedig azt, hogy valahányszor egy problémába ütköznek, azt remélik, hogy Isten egy álomban ki tud nyilatkoztatni nekik egy részt az Ő szavaiból, megmondva nekik, hogy megtegyék-e ezt és ezt a dolgot, és hogyan tegyék meg, vagy elmenjenek-e erre vagy arra a helyre, vagy hirdessék-e az evangéliumot X. Y.-nak. Vannak, akik nagy nehézségekkel szembesülve azt remélik, hogy álmot kapnak, vagy egy álomban hozzájutnak a válaszhoz, sőt még azt is remélik, hogy kielemezhetik és értelmezhetik az álmukat a testvéreikkel vagy a gyülekezetvezetőkkel, azt gondolva: „Mi a jelentése ennek az álomnak, amelyet Isten adott nekem? Mit akar vajon, hogy tegyek? Azt mondja vajon, hogy menjek, vagy azt, hogy ne?” Úgy vélik, hogy Isten munkája az, hogy kinyilatkoztatásokat adjon az embereknek, vezesse az embereket, és gondoskodjon az emberekről ezekkel a különleges eszközökkel, és így lehetővé tegye számukra, hogy megmeneküljenek. Ez nem egy elképzelés és képzelődés? (De igen, az.) Vannak mások, akik, amikor probléma éri őket, és nem tudják, mit tegyenek, és nem kapnak válaszokat Istentől, amikor imádkoznak, ahhoz folyamodnak, hogy érmefeldobással hozzanak döntéseket. Például, amikor arról van szó, hogy elmenjenek-e valahova hirdetni az evangéliumot, imádkoznak Istenhez, hogy menjenek-e vagy sem, és nem kapnak választ, akkor pedig mit tesznek? Egyszerűen csak feldobnak egy érmét, hogy eldöntsék, menjenek-e vagy sem. Azt gondolják, hogy ha fejjel felfelé landol, az azt bizonyítja, hogy Isten azt akarja, hogy elmenjenek, míg ha írással felfelé landol, akkor azt bizonyítja, hogy Isten nem akarja, hogy elmenjenek. Három dobásból egyszer fej, kétszer pedig írás jön ki, így arra a következtetésre jutnak, hogy „kettő az egyhez, ami azt jelenti, hogy Isten nem akarja, hogy elmenjek”, és nem mennek. Egészen nyugodtak is afelől, hogy nem mennek el, azt gondolva, hogy ez Isten kívánsága, és ezt mondják maguknak: „Követnem kell Isten útmutatását. Ez Isten döntése, nem az enyém. Alá kell vetnem magam Isten útmutatásának, és nem kell mennem.” Valójában akkor el kell-e menniük vagy sem? Vajon pontos választ adhat, ha ily módon keresik Isten szándékait? A válasz egyáltalán nem lehet pontos. Ilyen helyzettel szembesülve az alapelvek és az alapján kell döntést hoznod, hogy a körülmények lehetővé teszik-e – egyedül ez a módszer helytálló. Az evangélium prédikálása a kötelességed, a feladatod, és az a munka, amit ma végezned kell, ezért el kell menned – úgy helyes, ha elmész. Az emberek azonban gyakran nem e valóságok alapján fogják fel és kezelik az ilyen ügyeket. Ehelyett gyakran valamilyen elképzelés és képzelődés alapján közelítik meg őket, illetve valamilyen szokatlan eszközt és módszert használva ítélik meg őket, végül pedig abszurd és eltorzult döntéseket hoznak. Hát nem az elképzeléseik és képzelődéseik okozzák ezt? (De igen.) Isten munkáján belül, amikor Isten nem nyújt világos szavakat, amelyek megmondják az embereknek, hogy miként kell megtenni minden egyes dolgot, vagy milyen alapelveket kell betartani minden egyes problématípus kezelésében, az embereknek követniük kell a Szentlélek utasítását és követniük kell azt az útmutatást, amelyet Isten valós körülmények között ad nekik. Természetesen a testvéreikkel együtt is kell beszélgetniük, vagy imádkozniuk és keresniük, végül pedig el kell dönteniük, hogyan foglalkozzanak az adott problémával a tényleges helyzet alapján. Isten munkájában azonban, amikor Istennek világos szavai és világos utasításai vannak, amelyek elmondják az embereknek a különböző dolgokra vonatkozó gyakorlati alapelveket, akkor fel lehet hagyni ezekkel a korábban elsajátított formaságokkal, és az embereknek nem kell többé betartaniuk őket. Ha továbbra is betartják őket, az csak késleltetni fogja a dolgokat. Tegyük fel például, hogy valahányszor felmerül valami, és szükséges elmenni és cselekedni, az emberek még akkor is térdre ereszkednek és imádkoznak, azt kérdezve: „Istenem, menjek vagy ne menjek? Ha Te nem akarod, hogy menjek, csak teremts valamilyen körülményt, hogy megakadályozz, ha pedig azt akarod, hogy menjek, akkor csak tegyél mindent zökkenőmentessé a számomra.” Ez a formaságokhoz való szigorú ragaszkodás, és Isten nem ezt várja el az emberektől. Amikor Istennek világos szavai vannak az Ő követelményeit és kritériumait illetően, az embereknek többé nem kell átmenniük a keresés, az imádkozás, a vizsgálódás és egyéb dolgok semmilyen formaságain. Ehelyett egyrészt a tényleges helyzet és a valós körülmények szerint kell cselekedniük, másrészt pedig mindenekelőtt az igazságalapelvek szerint kell cselekedniük – ez helytálló. Minden nap megfelelő sorrendben kezeld a dolgokat, tedd meg mindazt, amit tenned kell, azokat a dolgokat pedig ne tedd meg, amelyeket nem kell megtenned; foglalkozz mindazzal, ami sürgős és amivel foglalkozni kell, tedd félre azt, amit egyelőre félre lehet tenni, és először a sürgős ügyekkel foglalkozz. Hát nem alapelvek ezek? (De igen, azok.) Ezek bizony alapelvek. Emlékezned kell erre: amikor imádkozol Istenhez és igyekszel felfogni az Ő szándékait, azt az Ő szavai alapján kell tenned; különleges helyzetekben, nevezetesen, amikor nincsenek világos szavak Istentől, amelyek eligazítást adnak, ettől függetlenül tudnod kell, hogy Neki mindenféle dologra világos szavai és gyakorlati alapelvei vannak, és ilyen esetekben a különféle igazságalapelvek szerint kell cselekedned, amelyekkel Isten a múltban intette az embereket. Azonban az emberek sok olyan elképzelést és képzelődést alakítottak ki Isten munkájáról az elméjükben, amelyek nevetségesek, bizarrok és természetfeletti dolgokkal foglalkoznak, amelyek Isten szavait és a különböző igazságalapelveket dekorációs elemekké és üres doktrínákká változtatják, és úgy alakítják, hogy azok nem lehetnek kritériumok az emberek számára a dolgok kezeléséhez, sem a gyakorlásuk útjai, amikor problémák érik őket. Ez sajnálatos dolog, és teljes egészében annak a ténynek köszönhető, hogy az emberek rengeteg elképzelést és képzelődést alakítottak ki Isten munkájáról.

Az embereknek egyéb nevetséges, bizarr és furcsa elképzeléseik és képzelődéseik is vannak Isten munkájával kapcsolatban, amelyek áthatják a mindennapi életüket. Tegyük fel például, hogy pont akkor, amikor valaki készül elvégezni azt a feladatot, amit a leginkább el kellene végeznie, történik valami olyasmi, amiről úgy véli, hogy nem kellett volna megtörténnie, például ellopják a mobiltelefonját, miközben úton van, hogy elvégezze a feladatot, vagy lerobban az autója, vagy elesik az odafelé vezető úton, vagy valami más balul sül el. Mit jelent ez? Azt jelenti vajon, hogy Isten akadályozza őt ennek a feladatnak az elvégzésében? Azt jelenti, hogy ennek a feladatnak az elvégzése nincs összhangban Isten szándékaival? Azt jelenti, hogy ezt a feladatot nem szabadna elvégezni? Szabadna ezt így érteni és felfogni? (Nem, nem szabadna.) Ha ez a legfontosabb dolog, amit jelen pillanatban meg kell tenned a kötelességed végzése során, te pedig elmész és megteszed, akkor még ha néhány kudarccal és nehézséggel találkozol is az út során, vagy akár olyan dolgokkal, amelyekről az emberek azt gondolják, hogy nem szabadna megtörténniük, nem lehet azt mondani, hogy ez a kötelesség, amit végrehajtasz, és ez a munka, amit végzel, nem tetszik Istennek, vagy hogy Isten gátol abban, hogy megtedd ezeket a dolgokat – ez emberi elképzelés és képzelődés. Ha Isten akadályozni akar téged, nem ezeket a módszereket fogja használni. Ehelyett közvetlenül fog kialakítani egy körülményt, hogy neked magától értetődően ne kelljen elmenned és elvégezned azt a feladatot. Vagyis Isten nagyon világossá teszi az elmédben, hogy van valami fontosabb, amit ma meg kell tenned, és következésképpen azt a feladatot lejjebb kell sorolni a listád második vagy harmadik helyére, és későbbre kell hagyni. Bárhogy is számolgatsz, rá fogsz jönni, hogy a tényleges helyzet alapján ma nem lesz lehetséges elvégezni azt a feladatot. Ilyen az, amikor Isten akadályoz téged. De nem számít, mit gondolsz, és nem számít, milyen kudarcok vagy nehézségek merülnek fel annak a feladatnak a végrehajtása során, az biztos, hogy ha azt a feladatot ma el kell végezni, akkor el kell menned és meg kell csinálnod. Ha Isten akadályoz téged, akkor Ő a legmegfelelőbb és legtesthezállóbb eszközöket fogja használni, hogy magától értetődően felhagyj azzal a feladattal – Isten így munkálkodik. Isten úgy munkálkodik, hogy megengedi az embereknek, hogy az emberiség ösztöneinek keretein belül megtegyék azt, amit tenniük kell. Egyfelől ez az a hozzáállás, amellyel az embereknek rendelkezniük kell. Másfelől ott van az objektív körülmények tényezője is – ha a körülmények megengedik a feladat elvégzését, akkor el kell azt végezni; ha a körülmények nem teszik lehetővé, akkor az embereknek várniuk kell egy darabig az elvégzésével. Mi a várakozás célja? Az, hogy meg kell várni a megfelelő időt és körülményeket, amelyeket Isten alakít ki. Ha a körülmények állandóan alkalmatlanok, a dolgok pedig folyamatosan rosszul alakulnak, miközben megpróbálod végrehajtani ezt a feladatot, akkor nem szabad megtenned. Megértetted? (Igen.) Az emberek mindennapi életében nincs szükség arra, hogy megpróbálják megragadni, amit a lelkükben éreznek a feladatok végzése közben, függetlenül attól, hogy milyen feladatokról van szó, legyenek azok nagy vagy kis dolgok, személyes ügyek vagy egyházi ügyek. Ha ma csüggedést érzel a lelkedben, és a szívedben nem akarsz elvégezni egy feladatot, akkor kérdezd meg a többieket, akik veled együtt fogják azt végrehajtani, hogy ők csüggedtek-e a lelkük mélyén. Ha a többiek nem érzik magukat lehangoltnak, és szívükben hajlandóak elvégezni a feladatot, te pedig a saját érzéseid alapján mégis arra a következtetésre jutsz, hogy ezt nem kellene megtenni, akkor nem vagy egy kissé túl szubjektív ezzel kapcsolatban? (De igen.) Ezért bármikor, amikor az emberek egy feladatot hajtanak végre, legalább azt meg kell érteniük, hogy nem szabad megpróbálniuk megragadni az érzéseiket vagy az érzéseik alapján cselekedniük. Mondjuk például, hogy el kell végezned valamilyen feladatot, és egy kicsit idegesnek érzed magad, a szemed folyamatosan rángatózik, a füled pedig zúg, és azt mondod: „Rángatózik a jobb szemhéjam, vajon ez rossz hírt jelent? El kellene végeznem ezt a feladatot?” Ekkor valaki azt mondja: „A bal szem rángása szerencsét jelez, míg a jobb szemé csapást”, és miután ezt hallod, nem mersz elmenni és elvégezni a feladatot. Nem számít, melyik szemed ráng, ha ez egy olyan feladat, amiben korábban megegyezés született, és a feladat elvégzéséhez szükséges valamennyi tényező a helyén van, valamint az idő és a hely megfelelő, akkor el kell menned és meg kell csinálnod. Ha úgy döntesz, hogy nem mész el pusztán azért, mert egy ember azt mondja, hogy a jobb szemed rángása csapást jelez, az helyénvaló? (Nem, nem az.) Miért nem helyénvaló? Ha ez a te felelősséged és a te kötelességed, és ma az objektív körülmények és az összes feltétel lehetővé teszi az elvégzését, sőt, a feladatot sürgősen kell elvégezni, akkor el kell menned és meg kell csinálnod. Na és ha rángatózik a jobb szemhéj? Előfordulhat, hogy kisebb problémák merülnek fel, és a dolgok nem mennek túl simán, de a feladat ennek ellenére elvégzésre kerül. Csak akkor teheted meg, hogy nem mész el és nem végzed el a feladatot, ha Isten akadályozza ezt, és a körülmények nem teszik lehetővé. Valaki azt mondja: „Valami biztosan nincs rendben, ha rángatózik a jobb szemed”, de valaki más azt mondja: „Ez egy olyan feladat, amiben korábban megállapodtunk, ezért el kell mennünk és meg kell csinálnunk.” Végül mégiscsak elindultok mindannyian, hogy megtegyétek, de félúton az autó váratlanul lerobban. Mondjátok meg Nekem, ha valakinek rángatózik a jobb szeme, amikor a csoport elindul, ebben az esetben elmenjenek? Látni akarom, hogy valóban értitek-e az igazságot vagy sem. Mit gondoltok, helyes lenne elmenni és elvégezni ezt a feladatot? (Igen, az lenne.) Ez biztos. Nem ítélheted meg az alapján, hogy el kell-e menned vagy sem, hogy a jobb vagy a bal szemed rángatózik-e. Először is: elmenni és elvégezni ezt a feladatot helyes. Akkor miért robbant le az autó odafelé menet? Isten tette ezt lehetővé? Ugye nehéz ezt elmagyarázni? (Lehet, hogy emberi gondatlanság okozta az autó útközbeni meghibásodását, például, ha az autót nem nézték át előtte, hogy lássák, van-e vele bármilyen probléma.) Ez az egyik lehetséges ok. Ha ezt az okot kizárjuk, normális dolog, ha egy autó útközben elromlik? (Igen.) Ha veszel egy használt kínai autót, amely már eleve nem volt túl jó minőségű, és te sem tartod karban és javíttatod meg rendesen, hanem csak hajtod, az autó menet közben le fog robbanni. Ha az autó útközben elromlik, az azt jelenti, hogy a feladatot biztosan nem lehet végrehajtani? (Nem feltétlenül.) Az autó elromlik, és a javítása egy-két órát igénybe vesz. Amikor megérkezel a célállomásra, az ottani testvérek azt mondják: „Még szerencse, hogy most jöttetek. A felderítő ügynökök éppen most távoztak. Ha két órával korábban jöttetek volna, akkor biztosan elfogott volna titeket a nagy vörös sárkány. Ezt épphogy megúsztátok!” Látod, egy rossz dolog jó dolognak bizonyult. Helyes volt elmenni és elvégezni a feladatot? (Igen.) Isten jó szándéka volt abban, hogy az autó meghibásodott? (Igen.) Tehát a rángatózó jobb szemed a szerencsétlenség vagy a jószerencse jele volt? (Egyik sem.) Semmilyen történést nem eredményezett. Ha megszakítanánk a történetet azon a ponton, amikor az autó elromlott, akkor az az állítás, miszerint „a jobb szem rángatózása csapást jelez előre”, eléggé pontosnak tűnne. Az autó meghibásodása balszerencse volt, nem igaz? A végkifejletet nézve azonban jó dolognak bizonyult az autó meghibásodása. Ha az autó nem romlott volna el, mindannyian bajba kerültetek volna, amint eléritek az úticélotokat – nemcsak a feladatot nem tudtátok volna elvégezni, hanem le is tartóztattak volna titeket. De mint kiderült, az autó útközben lerobbant és két órát vett igénybe a javítás, így mire odaértetek, a veszély pont elmúlt, és biztonságban voltatok. Isten óvott meg titeket! Gondoljatok bele, az autó lerobbanásának szemszögéből nézve úgy tűnik, mintha Isten gátolt volna meg titeket abban, hogy elmenjetek, de valójában csak azután tudtátok meg, hogy mi történt, miután az autót megjavították, ti pedig minden további incidens nélkül megérkeztetek. Hogyan látjátok Isten cselekedeteinek alapelveit és módszereit ebben az egész folyamatban? Milyen megértéssel kell rendelkezniük az embereknek Isten munkájáról? Tekintsétek át ezeket a dolgokat; vannak itt igazságok, amelyeket meg lehet keresni, és meglátom, hogy képesek vagytok-e keresni őket, vagy sem. (Istenem, az én megértésem az, hogy akár jó, akár rossz dolgok történnek az emberekkel, ebben Isten jó szándéka van jelen.) Ez az egyik szempont. (Van egy másik szempont is, mégpedig az, hogy Isten munkája nem természetfeletti és valóságtól elrugaszkodott, hanem nagyon gyakorlati.) Igen, ez egy jó megértés. Isten munkája gyakorlatias, nem pedig valóságtól elrugaszkodott és természetfeletti; bárki, aki normális emberi mivolttal rendelkezik, érezheti és megismerheti tapasztalaton keresztül, és ez egyben olyasvalami is, amit képesek felfogni az emberek. Hát nem ezzel a megértéssel kell rendelkezniük az embereknek Isten munkájával kapcsolatban? (De igen.) Ezen a megértésen kívül mit kell még megérteniük az embereknek? Azt kell megérteniük, hogy Isten mindenek felett szuverenitást gyakorol. Isten munkájában minden konkrét dolog, amit tesz, képessé teszi az embereket annak meglátására, hogy az Ő cselekedetei rendkívül gyakorlatiak. Az elején, amikor a csoportotok elindult, néhányan közületek megvitatták, hogy menjetek-e vagy sem. Isten nem akadályozott téged; nem okozott neked hányingert, hányást vagy hasmenést. Nem akadályozott téged, és nem is biztatott, hogy menj. Ugye, hogy mennyire gyakorlati? Megengedte a csoportnak, hogy együtt átbeszéljék a dolgot. Némelyek azt mondták, hogy rángatózott a jobb szemük, míg mások azt mondták, hogy kényelmetlenül érezték magukat belül, de függetlenül attól, hogy az érzéseidre és a hangulatodra hagyatkoztál-e, vagy a természetfeletti dolgokkal kapcsolatos képzelődésekre, végső soron oda kell menned, ahová menned kellett, Isten pedig semmi módon nem akadályozott meg. Hát nem nagyon gyakorlatias dolog Isten részéről, hogy így munkálkodik? (De igen.) Isten cselekedetei a legkevésbé sem üresek; mindenféle emberi megnyilvánulás megengedett, amelyek még egyes emberek szemhéjának rángatózását is magukban foglalják. Mondd meg Nekem, Isten vajon képes megállítani vagy irányítani az emberek szemhéjának rángatózását? Istennek nem lett volna olyan könnyű irányítania ezt? De megtette vajon? (Nem.) Isten nem tett ilyet. Nem avatkozott közbe, Ő szabadságot adott neked. A szemhéjad rángatózott, ahogy akart, de végül mégis elindult a csoport – mindez annyira gyakorlatias volt. A célállomáson azonban gond volt, Isten pedig nem távolította el ezt a veszélyt csak azért, mert ti oda tartottatok. Isten nem tette meg ezt, a baj pedig ugyanúgy megtörtént, ahogy meg kellett történnie. Isten mégis okos dolgot tett: félúton lerobbantotta az autótokat, így mire az autót megjavították, és ti mindannyian megérkeztetek a célállomásra, a veszély elmúlt. Isten óvott meg titeket a történtekkel. Látod, ennek az időbeli csúszásnak köszönhetően Ő ügyesen lehetővé tette számodra, hogy elkerüld a veszélyt. Minden, amit Isten tesz, annyira gyakorlatias, ugye? (Igen.) Ez tehát nagyon gyakorlatias módon azt mutatja meg nektek, hogy amit Isten tesz, az egyáltalán nem üres vagy természetfeletti, és hogy minden egyes dolog bekövetkezése természetes és elkerülhetetlen, de ebben rejlik Isten mindenhatósága. Az egész esemény során, függetlenül attól, hogy milyen képzelődései voltak az embereknek, függetlenül attól, hogy mik voltak a nehézségeik, a gyengeségeik és a problémáik, függetlenül attól, hogy a közösen megvitatott nézőpontok helyesek vagy helytelenek voltak-e, ezek közül semmi nem befolyásolta azt, ami végül történt, és az esemény elkerülhetetlen kimenetelére sem volt kihatással. Minden egyes dolog, aminek meg kellett történnie, megtörtént, a baj, aminek meg kellett történnie, megtörtént, az autó, aminek le kellett robbannia, lerobbant, és az emberek nézőpontjai is napvilágot láttak, ám az esemény végkimenetele továbbra is az Isten által kijelölt módon és aszerint történt, amit Isten előre elrendelt, és ahogyan Isten szuverenitást gyakorolt az esemény felett. Ez Isten mindenhatósága, ugye? (Igen.) Mindez olyan gyakorlatiasan és normálisan történt, mint minden, ami az emberekkel a mindennapi életükben történik minden egyes nap; természetesen történt és nem volt természetfeletti, valóságtól elrugaszkodott vagy üres. Ezért ebben a kérdésben meg kell érteniük az embereknek, hogy Isten munkája gyakorlatias, és hogy Ő mindenek felett szuverenitást gyakorol. Hogyan kell gyakorolniuk az embereknek? Először is meg kell érteniük, hogy milyen alapelvekhez kell ragaszkodniuk, bármi is történjék velük. Ha kizárólag emberi érzésekre hagyatkoznak, az megbízhatatlan. Nem szabad természetfeletti érzésekre hagyatkozniuk, vagy üres képzelődések alapján vad találgatásokba kezdeniük. Ehelyett el kell menniük és meg kell tenniük, amit a tényleges körülmények és az elvégzendő kötelességeik alapján tenniük kell. Továbbá az a fontos, hogy menjenek és tegyék meg azt, amit az igazságalapelvek alapján tenniük kell. Akkor hát ez nem sokkal könnyebb? (De igen.) Ezért nem számít, milyen problémákkal találkozol, és nem számít, milyen szintet ért el Isten munkája, nem kell az érzéseidre hagyatkoznod, nem kell ellenőrizned, hogy egy dátum kedvező-e vagy sem, arra pedig természetesen különösen nincs szükség, hogy bármilyen csillagászati jelenségeket figyelj vagy próféciákat hallgass – csak tedd, amit tenned kell. Vannak, akik szeretik a csillagászati jelenségeket figyelni vagy ellenőrizni, hogy a dátumok kedvezőek-e vagy sem, mondván: „A holnapi dátum nem jó, vajon minden balul fog elsülni, ha elmegyek otthonról? Vajon a nagy vörös sárkány letartóztatásokat fog végrehajtani? Hogy lehet, hogy egy varjú károgott az ajtónál, amikor ma reggel korán felkeltem és kimentem? Hallottam, hogy néhányan láttak egy fekete macskát, amikor tegnap este kimentek. Ezek mind baljós jelek! Mit tegyek? Valamilyen veszély fog bekövetkezni hamarosan?” Ha normális emberi mivolttal és normális emberi gondolkodással bírsz, akkor képesnek kell lenned megítélni, hogy milyen körülmények veszélyesek és milyen körülmények viszonylag biztonságosak, és tudnod kell, miként közelítsd meg és kezeld őket a tényleges helyzetnek megfelelően – más dolgokkal pedig nem kell foglalkoznod. Ami azt illeti, hogy mit kell tenned és mit nem szabad megtenned mindennap, egyrészt Istennek vannak világos szavai, amelyek igazságalapelvként szolgálnak, másrészt pedig normális emberi mivolttal, lelkiismerettel és józan ésszel rendelkezel, és mindaddig, amíg minden nap azt teszed, amit a tényleges körülmények elrendezése és az általuk nyújtott útmutatás, illetve a normális emberi mivolt tényleges szükségletei, valamint a saját felelősségeid és kötelezettségeid alapján tenned kell, addig ez rendben van. Vajon nem lesznek sokkal egyszerűbbek a dolgok, ha az emberek így közelítik meg a mindennapjaikat? (De igen.)