Hogyan kell törekedni az igazságra? (1.) Első rész
Az igazságra való törekvés első gyakorlata: elengedés
Elég régóta beszélgetünk már erről a témáról, hogy hogyan kell törekedni az igazságra, és mindaz, amiről beszélgettünk, az igazságra való törekvés gyakorlásának egyik aspektusát érintette: az elengedést. Vagyis a beszélgetésünk egésze olyan dolgokról szólt, amelyeket az embereknek el kell engedniük az Istenben való hit és az igazságra való törekvés során, ezek pedig olyan dolgok, amelyeket az életükben és az általuk járt életúton is el kell engedniük. Ezek pontosan azon dolgok közé tartoznak, amelyek befolyásolják az emberek igazságra való törekvését. Mi volt tehát az elengedésről szóló tartalmunk első tétele? (A különböző negatív emberi érzelmek elengedése.) És mi volt a második tétel? (Az emberi törekvések, célkitűzések és vágyak elengedése.) Az elengedéssel kapcsolatos tartalmunk első tétele a különböző negatív érzelmek elengedése volt, a második pedig az emberi törekvések, célkitűzések és vágyak elengedése. A tételek mindegyike jó pár altémát és részletet foglalt magában, igaz? (Igen.) Függetlenül attól, hogy miről beszélgettünk, vagy hogy milyen kategóriák és tételek voltak ebben a tartalomban, és függetlenül attól, hogy hány példa volt felhozva, vagy hány állapot és a problémáknak hány lényege került leleplezésre, dióhéjban minden tartalom, amiről beszélgettünk, az embereket az Istenben való hit és az igazságra való törekvés során vagy a valós életükben érintő különféle problémákkal kapcsolatos, valamint azokkal a gyakorlási utakkal, amelyeket választaniuk kell, és az igazságalapelvekkel, amelyeket be kell tartaniuk, valahányszor ezekkel a problémákkal szembesülnek. Ezeknek a problémáknak a különböző aspektusai nem tartalmatlanok, és nem kizárólag az emberek gondolataiban vagy lelkivilágában léteznek, sokkal inkább a valós életükben. Ha tehát hajlandó vagy törekedni az igazságra, akkor bármilyen probléma is érjen, remélem, hogy keresni tudod az igazságot és megtalálod a megfelelő igazságalapelveket, amelyeket alapul vehetsz, felfedezed a gyakorlás útját, és így, valahányszor ezekkel a problémákkal találkozol, lesz egy utad, amelyet követhetsz. Ez egy alapvető célja annak, hogy minderről a tartalomról beszélgetünk. Habár befejeztük a beszélgetést mindezekről az igazságokról, időbe telik, amíg az emberek belépnek ezekbe az igazságvalóságokba. Azzal kell kezdeniük, hogy beszélgetnek ezekről az igazságokról, és alapul kell venniük a különböző igazságalapelveket és mindenféle dologról meg kell változtatniuk a nézőpontjukat, valamint az életszemléletüket és a létezésmódjukat. Így az Istenbe vetett hit, illetve az élet és a létezés folyamatában ezen igazságalapelvek elfogadása által – anélkül, hogy észrevennék – az embereknek sikerül megváltoztatniuk a korábban meglévő, régi, Sátántól származó különböző téves gondolataikat, nézeteiket, valamint életszemléletüket és létezésmódjukat, illetve képesek lesznek levetni romlott beállítottságaikat. Ezért ezek a szavak, amelyekről korábban beszéltünk, és a szavak, amelyekről a későbbiekben beszélni fogunk, nem egyfajta tudás, vagy egyfajta akadémiai műveltség, és semmiképpen sem egy elmélet. Inkább arra szolgálnak, hogy útmutatást nyújtsanak az embereknek, eligazítsák és segítsék őket a mindennapi életük során felmerülő különböző problémák és nehézségek megoldásában. Valahányszor problémába ütközöl, illetve valahányszor egy körülménnyel, emberrel, eseménnyel vagy dologgal szembesülsz, akkor a beszélgetésünk tartalmából kikeresheted az igazság azon mércéit, amelyeket be kell tartanod és gyakorlatba kell ültetned, hogy az igazságot alapodként és mércédként tekintve tudj cselekedni, ahelyett, hogy a romlott beállítottságaid és a régi, nem helytálló nézeteid szerint gyakorolnál. Az emberek azért hisznek Istenben, hogy az igazságra törekedjenek, de az igazságra való törekvés célja nem az, hogy betöltse az emberek üres életét, vagy megváltoztassa üres életüket, vagy gazdagítsa lelkivilágukat. Mi az igazságra való törekvés célja? Az emberek számára az a cél, hogy levessék romlott beállítottságaikat azért, hogy üdvözüljenek; természetesen romlott beállítottságaik levetése annak érdekében is történik, hogy alávessék magukat Istennek, féljék Istent és kerüljék a rosszat. Isten számára azonban az emberek igazságra való törekvésének célja és jelentősége nem ilyen hétköznapi; nem csak arról szól, hogy valaki üdvözüljön. Hanem arról, hogy Isten olyan embert nyerjen meg, akit többé nem tévesztenek meg a Sátán romlott beállítottságai, és persze arról is, hogy olyan embert nyerjen meg, aki összeegyeztethető tud lenni Istennel; de ami még fontosabb, arról szól, hogy Isten a teremtett emberiségből megnyerhesse azt a fajta embert, akit Ő akar, aki képes mindent irányítani és örökké együtt létezni mindennel. Ez a jelentőség nem olyan egyszerű, mint pusztán megmenekülni, ahogy az az emberek esetében van. Ezért, akár az emberek számára, akár Isten számára, az igazságra való törekvés nagyon fontos. Mivel ez annyira fontos, az igazságra való törekvéssel kapcsolatos gyakorlat egyik aspektusának tartalma – az „elengedés” – létfontosságú mindenki számára, aki az üdvösség elérésére akar törekedni. Mivel az „elengedés” gyakorlása olyan fontos, az embereknek alaposan meg kell érteniük az „elengedéssel” kapcsolatos különböző igazságalapelveket, valamint az „elengedés” gyakorlásával összefüggő különböző állapotokat, a romlott beállítottságok feltárulásait, valamint a romlott gondolatokat és nézőpontokat, amelyek lelepleződtek. Az emberek csak akkor érik el az igazságra való törekvés célját, amikor megvizsgálják és megértik a mindennapi életben gyakran megnyilvánuló téves gondolatokat és nézőpontokat, valamint a romlott beállítottságaikat és a romlottság feltárulásait, ezáltal pedig megismerik önmagukat, megértik és elfogadják az igazság egy aspektusát, majd a megfelelő igazságalapelvek szerint gyakorolnak. Lényegében a hogyan kell törekedni az igazságra témán belüli „elengedés” két fő tételével kapcsolatos, ebben az időszakban folytatott beszélgetésünk végéhez értünk. Mi volt az első tétel? A különböző negatív emberi érzelmek elengedése. Mi volt a második tétel? Az emberi törekvések, célkitűzések és vágyak elengedése. Bár az e két tételt érintő beszélgetésünkben sok tartalommal foglalkoztunk, ennél is fontosabb, hogy meg kell értened minden egyes konkrét igazságalapelvet, amely ezekhez a témákhoz kapcsolódik. Mindennapi életük és életútjuk során az emberek csak akkor tudnak ezen igazságalapelvek szerint viselkedni és cselekedni, fokozatosan belépni az igazságvalóságba, és az igazságra való törekvés folyamatában fokozatosan elérni az igazság megértésének és elnyerésének eredményeit, ha megértik az igazságalapelveket.
Az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedésének elengedése
A hogyan kell törekedni az igazságra témán belüli „elengedés” gyakorlásának két tétele, amiről korábban beszélgettünk, az emberek romlott beállítottságaihoz, különböző gondolataihoz és nézeteihez, valamint a mindennapi életükben őket érintő különböző problémákhoz kapcsolódik. De az „elengedésnek” van egy másik, még fontosabb, vagy mondhatni, még nagyobb tétele is, amiről valóban beszélnünk kell. Mi ez a tétel? Ez magában foglalja az emberek Istenhez való viszonyulását, az Istennel kapcsolatos gondolataikat és nézeteiket, valamint azokat a gyakorlási alapelveket, amelyek szerint Istennel a mindennapi életükben bánnak. Azt lehet mondani, hogy ez a tétel kissé fontosabb, mint az előző kettő. Mivel ez a tétel közvetlenül érinti az emberek Istenhez való viszonyulását, az Istennel kapcsolatos gondolataikat és nézeteiket, valamint az emberek és Isten közötti kapcsolatot, ez az utolsó, és természetesen a legfontosabb is, amiről az „elengedés” témakörben beszélgetni fogunk. Az előzőekben tárgyalt két tétel néhány témája az emberek Istennel kapcsolatban táplált bizonyos attitűdjeiről és nézeteiről, illetve az emberek és Isten közötti kapcsolatról szól, de a beszélgetésünkben felvett álláspontot tekintve alapvetően emberi szempontból boncolgattuk az emberekkel kapcsolatos különböző problémákat – az emberek különböző romlott beállítottságait, illetve téves gondolatait és nézeteit boncolgattuk a különböző problémáik kontextusában. Amiről ma beszélgetni fogunk, az az emberek Istenhez való viszonyulásával, valamint az Istennel kapcsolatos gondolataival és nézeteivel kapcsolatos. Ezek a legfontosabb dolgok, amelyeket az embereknek el kell engedniük az igazságra való törekvés folyamatában. Ez a tétel sem olyan egyszerű, mert bárki is legyen, bármilyen típusú ember is legyen valaki, senki sem csak egyféleképpen viszonyul Istenhez, illetve nem csak egyfajta gondolata és nézőpontja van Istennel kapcsolatban, és természetesen az ember és Isten közötti kapcsolat sem csak egyfajta kapcsolat, és nem is csak egyfajta emberi állapotot foglal magában. Az emberek Istenhez való különböző viszonyulásai, valamint az Isten identitásával, státuszával és képmásával kapcsolatban táplált különböző gondolatai és nézetei, valamint egyéb okok miatt is különféle kapcsolatok alakulnak ki közöttük és Isten között. Ma tehát erről a tételről fogunk beszélgetni, és megnézzük, milyen súlyos problémák és kibékíthetetlen ellentétek vannak még mindig az emberek és Isten között, és pontosan mit is kell még elengedniük az embereknek. Ha olyasvalaki vagy, aki törekszik az igazságra, akkor, miután ezt megértetted, javulni fog az Istennel való kapcsolatod, az Istennel kapcsolatos nézőpontod pedig fokozatosan közelebb fog kerülni ahhoz, hogy helytálló, pozitív, illetve az igazsággal összhangban lévő legyen. Az elengedésről szóló tartalom harmadik tétele az kell, hogy legyen, hogy el kell engedni az ember és Isten közötti akadályokat, valamint az Istennel szembeni ellenségeskedést – ez a harmadik tétele azoknak a dolgoknak, amelyeket az embereknek el kell engedniük. Mielőtt hivatalosan is beszélgetnénk erről a témáról, beszéljünk először röviden arról, hogy a mindennapi életben mely problémák foglalják magukban az emberek és Isten közötti akadályokat, valamint az emberek Istennel szembeni ellenségeskedését. A magukkal az emberekkel kapcsolatos szubjektív dolgokon kívül, nincs-e mindenféle probléma azzal, ahogyan az emberek Istenben való hitük és az igazságra való törekvésük során Istennel bánnak? Az embereknek mindenféle téves gondolataik, nézeteik és nem helytálló gyakorlási alapelveik vannak azzal kapcsolatban, ahogyan a különböző eseményekhez és dolgokhoz viszonyulnak, és ugyanígy mindenféle téves gondolataik, nézeteik és nem helytálló gyakorlási alapelveik vannak abban, ahogyan Istennel bánnak. Ha képes vagy mindenféle emberrel, eseménnyel és dologgal az igazságalapelvek szerint bánni és azok alapján gyakorolni – vagyis, ha felismered a téves gondolatokat és nézőpontokat, amelyeket mindenféle emberrel, eseménnyel és dologgal kapcsolatban táplálsz, ugyanakkor helyesbíted és elengeded ezeket a téves gondolatokat és nézőpontokat, majd az Isten által az embereknek elmondott helytálló gondolatok és nézőpontok szerint nézel szembe a különböző problémákkal és oldod meg azokat – akkor a mindenféle emberrel, eseménnyel és dologgal való bánásmódod gyakorlási alapelvei viszonylag összhangban lesznek az igazságalapelvekkel. Tekinthető ez annak jeléül, hogy valaki üdvözült? Most ránézve, nem, nem tekinthető annak. Ha nem hoztam volna elő a mai beszélgetés tartalmát, az emberek azt gondolhatták volna: „Bármilyen dologról is legyen szó, képes vagyok az Isten szavaiban foglalt igazságalapelvek szerint szemlélni azt, és azoknak megfelelően gyakorolni, így azt gondolom, olyan ember vagyok, aki törekszik az igazságra, olyan ember, aki eredményesen törekszik az igazságra, és olyan ember, aki üdvözült.” A ma felhozott téma – az emberek Istenhez való különböző viszonyulásai – alapján ítélve, vajon ez az elgondolásuk megfelel a tényeknek? (Nem, nem felel meg.) Ez nyilvánvalóan nem felel meg a tényeknek. Noha van bizonyos alapod és bizonyos pozitív hozzáállásod abban, ahogyan mindenféle emberhez, eseményhez és dologhoz viszonyulsz, de továbbra is mindenféle akadályok vannak közted és Isten között, és még mindig ellenségesen viszonyulsz Istenhez, amikor különböző kérdésekről van szó. Ez súlyos probléma, és ez a legnagyobb probléma mind közül. Abban az időszakban, amikor követed Istent és végzed a kötelességedet, a teljesítményed minden szempontból elég tisztességesnek tűnik mások számára, és kívülről úgy látszik, hogy összhangban van az igazsággal és az alapelvekkel. Szíved mélyén azonban sok elképzelés van Istenről és akadályok állnak közted és Isten között, sőt, amikor sok problémával szembesülsz, még mindig ellenségesen viszonyulsz Istenhez. Ezek a problémák nagyon súlyosak. Ha szíved mélyén ott vannak ezek a problémák, az nem azt bizonyítja, hogy üdvözült ember vagy. Mivel még mindig sok akadály van közted és Isten között, és még mindig ellenségesen viszonyulsz Istenhez, amikor kulcsfontosságú, jelentős kérdésekről van szó, nemcsak hogy nem vagy üdvözült ember, de veszélyben is vagy. Még ha azt hiszed is, hogy képes vagy az igazságalapelvek szerint cselekedni, amikor sok problémával szembesülsz az életben, és hogy a cselekedeteid viszonylag összhangban vannak az igazsággal, akkor is azt lehet mondani, hogy ez csupán külsőség és nem bizonyítja, hogy üdvözültél. Ez azért van, mert még nem érted el az összeegyeztethetőséget az Istennel való kapcsolatodban, és még nem veted alá magad Istennek és nem féled Őt. Ezért, valahányszor különböző dolgok történnek veled, a külső viselkedésed, illetve a gondolataid és nézeteid csak azt mutatják, hogy olyan doktrínákhoz, szlogenekhez és előírásokhoz ragaszkodsz, amelyeket ezekben a kérdésekben helyesnek hiszel, ahelyett, hogy az igazságalapelvekhez ragaszkodnál. Lehet, hogy ez itt egyfajta következtetési összefüggés, és talán bonyolultnak hangzik, de miután beszélgettünk az ember és Isten közötti akadályok valamint az Istennel szembeni ellenségeskedés elengedésének a konkrét tartalmáról, és az emberek alapos vizsgálódásba kezdtek, meg fogják érteni az Én szavaim értelmét.
Mielőtt hivatalosan is beszélgetnénk az ember és Isten közötti akadályok valamint az Istennel szembeni ellenségeskedés elengedésének a témájáról, először beszéljük meg, hogy milyen akadályok léteznek az emberek és Isten között. Milyen emberek és Isten közötti akadályokat és milyen Istennel szembeni ellenségeskedést érzékelsz és veszel észre a mindennapi életedben vagy más emberekben? Ezek a megnyilvánulások határozottan léteznek. Minden nap megtörténnek az emberek körében, és veled is minden nap megtörténnek, így nem kell túl sok energiát fordítanod a gondolkodásra – ha kinyitod a szádat, egyből előjön egy sor ilyen probléma. Hát nem ez a helyzet? (De igen.) Pontosan mik is az emberek és Isten közötti akadályok? Először is beszéljünk arról, hogy mit foglal magában az „akadályok” kifejezés. Beletartozik az ellentét, a dacolás, az elképzelések, a félreértések és hasonlók, nemde? Mondjatok Nekem még többet! (Ha valaki a kötelessége végzése közben felfedetik vagy megmetszik, akkor lehet, hogy félreértései lesznek Istenről és bizalmatlanná válik Vele szemben, azt gondolva, hogy minél fontosabb kötelességet végez, annál gyorsabban fog felfedetni. Ezért szíve mélyén bizonyos akadályok keletkeznek közte és Isten között, és nem lesz képes tiszta és nyitott szívvel elfogadni bizonyos kötelességeket és megbízatásokat.) Mi itt az akadály? (A tartózkodás és a félreértések.) A tartózkodás és a félreértések. Ez az akadályok egyik fajtája. Ki tudja folytatni? Hát nincsenek korlátok a többiek és Isten között? Tiszta és megszentelt a szívetek? Soha nem voltak negatív gondolataitok Istennel kapcsolatban? (Istenem, én is hozzá tudok tenni valamit. Amikor a dolgok elég simán mennek az Isten által számomra vezényelt körülmények között, akkor a köztem és Isten közötti kapcsolat viszonylag normálisnak tűnik. De ha valaha is viszontagsággal szembesülök, vagy valami olyasmivel, ami nem felel meg az elképzeléseimnek, akkor elkezdek azon spekulálni, hogy mit fog tenni Isten, és mi fog történni velem legközelebb, és mi lesz annak a kimenetele. Sok gondolat kavarog a fejemben, és még panaszokat is gyártok, elmémben megítélem és félreértem Istent, és ilyenkor a szívem bezárul. Szeretnék beszélni még valamiről, amit láttam. Egyesek, amikor nemkívánatos körülményekkel találkoznak, ellenállást éreznek a szívükben és azt mondják: „Miért alakítja úgy Isten, hogy ilyen körülményekkel szembesüljek? Miért nem másokkal történik ez?” Nem tudják alávetni magukat azoknak a körülményeknek, amelyeket Isten alakít ki számukra, és ellentét támad közöttük és Isten között.) Az általad elsőként említett probléma az volt, hogy az emberek és Isten között akadályok vannak, hogy bizonyos körülményekre való feltételes reflexként az emberek akadályokat alakítanak ki maguk és Isten között, valamint Istennel szembeni tartózkodást és Istennel kapcsolatos félreértéseket. A második probléma, amit említettél, az volt, hogy az emberek ellenségessé válnak Istennel szemben, mert belülről dacosak. Ki tudna még valamit hozzátenni? (Valahányszor a Fennvaló megmetsz engem és felfedetik a gyenge képességem, ítéleteket mondok magam felett és azt gondolom, hogy én nem üdvözülhetek, és nincs motivációm törekedni az igazságra, bár szeretnék. Ez egyfajta félreértés Istennel kapcsolatban. Ráadásul, amikor egyes testvérek megbetegszenek és szembesülnek a halállal, azt gondolják: „Vajon Isten nem emlékszik arra a sok sürgölődésre és áldozathozatalra, amit Őérte tettem?” Szívük mélyén vitatkoznak Istennel, hangosan tiltakoznak és harcolnak Ellene. Ez a fajta állapot elég gyakori.) Ami az ember és Isten közötti akadályokat és az Istennel szembeni ellenségeskedést illeti, a legtöbb emberben megnyilvánuló problémák többé-kevésbé a tartózkodás és a félreértések, valamint a dac és az elégedetlenség, amelyet az emberek felfednek, amikor bizonyos dolgokkal találkoznak, vagyis más szóval, az Istennel szembeni ellenségeskedés. Lényegében ez az összes. Az emberek Istennel szembeni belső hozzáállásaival kapcsolatos különböző problémák valójában messze túlmutatnak azon dolgok hatókörén, amelyekről beszéltetek. Van néhány olyan probléma, amellyel nem vagytok tisztában. Egyrészt azért, mert az emberek nem vizsgálják meg, hogy milyen problémák vannak bennük, amikor különféle körülményeket tapasztalnak meg. Másrészt pedig azért, mert az emberek soha nem gondolták át alaposan, hogy pontosan milyen is az Istennel való kapcsolatuk, illetve melyek azok a helytálló hozzáállások és nézetek, amelyeket Istennel szemben tanúsítaniuk kellene. Ezért az emberek különböző megnyilvánulásai és a bennük jelenleg valóban meglévő állapotok alapján, ma kifejezetten az emberek és Isten közötti akadályoknak és az emberek Istennel szembeni ellenségeskedésének a különböző megnyilvánulásairól fogunk beszélgetni. Ezen különböző megnyilvánulásokról való beszélgetés célja, hogy az emberek képesek legyenek proaktívan elengedni a köztük és Isten közötti akadályokat, valamint az Istennel szembeni ellenségeskedést, valahányszor ezek felmerülnek bennük a mindennapi életükben, harmonikus kapcsolatot kialakítani Vele, és végül teljesen összeférhetővé válni Vele. Így maradéktalanul eltávolítják majd a köztük és Isten közötti akadályokat, valamint az Istennel szembeni ellenségeskedésüket, és eljutnak oda, hogy féljék Istent és valóban alávessék magukat Neki. Csak ez az emberek és Isten közötti normális kapcsolat, és csak az ilyen emberek igaz teremtett lények.
I. Az ember Istenről alkotott elképzeléseinek és képzelődéseinek elengedése: az ember Isten munkájáról alkotott elképzeléseinek és képzelődéseinek elengedése
A. Az emberek képzelődése, miszerint Isten munkája a valóságtól különösképp elrugaszkodott és természetfeletti
Amikor arról van szó, hogy az emberek elengedjék a köztük és Isten közötti akadályokat és az Istennel szembeni ellenségeskedésüket, az első dolog, amit el kell engedniük, az elképzeléseik és képzelődéseik. Ez nagyon fontos tartalom, nem igaz? (De igen.) Nem élnek-e mindenkiben elképzelések és képzelődések Istenről? (De igen.) Senki sem él légüres térben, és senki sem robot. Mindenkinek szabad akarata van, és különböző gondolatokat és nézőpontokat hordoz, amelyeket a külvilágtól kapott; természetesen mindenkinek vannak olyan különféle elképzelései és képzelődései is Istenről, amelyek a saját szubjektív akaratán belül, a saját szükségletei, preferenciái és vágyai alapján alakultak ki. Az a tény, hogy ezeket „elképzeléseknek” és „képzelődéseknek” nevezik, azt jelenti, hogy ezek egyáltalán nincsenek összhangban az igazsággal vagy a tényekkel; az a minimum, hogy nincsenek összhangban Isten szándékaival, Isten identitásával és Isten lényegével. Ezért ezek az elképzelések és képzelődések az első fontos dolog, amit az embereknek el kell engedniük. Nos, elsősorban mit foglal magában az Istenről alkotott elképzelésekkel és képzelődésekkel kapcsolatos tartalom? Egyrészt, az embereknek azokat a már meglévő elképzeléseit, amelyeket még azelőtt alakítanak ki Istenről, hogy hinni kezdenének Benne. Másrészt, azokat az új elképzeléseket, amelyeket az emberek azután alakítanak ki Istenről, miután hinni kezdenek Benne, ezek az új elképzelések pedig konkrétabb és realisztikusabb elképzelések és képzelődések. Mielőtt az emberek hinni kezdenének Istenben, a szívük tele van képzelődésekkel Istenről, és ezek a képzelődések minden emberi lény számára közös elképzeléseknek is nevezhetők. Ez olyan, mint ahogyan a kínaiak Istent „az égi Öregembernek” hívják annak ellenére, hogy nem hisznek Benne, és ahogyan a nyugatiak – akik közül többen hisznek Istenben – „Úrnak” hívják Őt. Bár sokan nem hisznek Istenben, a legtöbb ember mégis hiszi, hogy van Isten, és tele van Róla alkotott képzelődésekkel, azt gondolva, hogy Isten mindenek között létezik és mindenek fölé magasodik, és hogy Ő mindenütt jelen van, mindenható, és nagy, hihetetlen hatalommal rendelkezik. Ki is hát pontosan ez az Isten? Senki sem tudja, de azt mindenesetre tudják, hogy Isten a legnagyobb, és hogy Ő mindenek felett uralkodik. Milyen tehát Isten konkrét képmása? Minden ember hordoz az elméjében egy elgondolást Isten megjelenéséről és képmásáról, amelyet ő képzelt el és határozott meg. Ezeket az egyetemes emberi elképzeléseket és képzelődéseket korábban már megvitattuk, és nem ez a mai beszélgetésünk fő tartalma. Ma azokról a különféle elképzelésekről és képzelődésekről fogunk beszélgetni, amelyek ellentétesek Istennel és nincsenek összhangban az Ő lényegével, amelyeket az embereknek el kellene engedniük azok közül a különféle elképzelések és képzelődések közül, amelyek a köztük és Isten közötti akadályokkal és az Istennel szembeni ellenségeskedésükkel kapcsolatosak. Amazokról az üres, irreális és kifürkészhetetlen elképzelésekről és képzelődésekről nem fogunk beszélni. Elmondható, hogy a jelenlegi érettségeteket tekintve ezek a dolgok alapvetően nem jelentenek problémát és nem fogják befolyásolni az igazságra való törekvéseteket, még kevésbé azt, ahogyan Istent követitek, és hogy még akkor is, ha egyesek elméjében még mindig vannak fantáziaszülte képzelődések, azok nem fogják befolyásolni őket Isten követésében, és így nem jelentenek olyan nagy problémát. Azok az emberi elképzelések és képzelődések, amelyekről beszélgetni fogunk, azzal kapcsolatosak, ahogyan az emberek Istenhez viszonyulnak a mindennapi életükben, valamint az emberek kötelességeinek végrehajtásával, az általuk választott utakkal, és persze még inkább az emberek törekvéseivel. Az emberek Istenről alkotott különböző elképzelései és képzelődései között mindenekelőtt rengeteg elképzelés és képzelődés van az Ő munkájáról, amelyek sokkal realisztikusabbak, mint a nem hívők Istenről való különböző képzelődései, és sem nem üresek, sem nem kifürkészhetetlenek. Ezek olyan dolgok, amelyek minden ember elméjében ott vannak, mialatt Istent követik. Vagyis az emberek sok fantáziaszülte és irreális elképzeléssel és képzelődéssel vannak tele Isten munkájával kapcsolatban. Például azt képzelik, hogy az Ő munkája tele van csodákkal és olyan csodálatos dolgokkal, amelyeket az emberek nem láthatnak előre és nem érhetnek el. Természetesen az emberek legnagyobb elképzelései és képzelődései ezzel kapcsolatban azok, hogy Isten munkája képes lehet arra, hogy valakit azonnal teljessé tegyen, illetve, hogy Isten csupán néhány szót kimondva vagy egy csodát vagy csodálatos tettet végrehajtva egy pillanat alatt megváltoztathatja az embert, és olyasvalakivé teheti, aki megszabadult a hús-vér testben való életétől és a hús-vér test különböző gyakorlati nehézségeitől. Elképzelésük szerint ez az ember nem eszik és nem iszik, és nincsenek fizikai szükségletei, akárcsak egy robotnak; továbbá úgy gondolják, hogy ez az ember tisztán, önző megfontolások nélkül gondolkodik, és hogy belül rendkívül szent. Úgy képzelik, hogy ennek eléréséhez nem szükséges törekedni az igazságra, sem pedig beszélgetni az igazságról vagy elfogadni, hogy éveken keresztül megmetszik az embert; ehelyett Isten képes elérni mindezt csupán néhány szóval, mert bármi, amit Isten mond, az megvalósul, és bármi, amit Ő parancsol, az szilárdan megáll. Különösen az elején, amikor az emberek épphogy csak elfogadták Isten munkájának harmadik szakaszát, még inkább tele voltak mindenféle elképzelésekkel és képzelődésekkel az Ő munkájáról. Egyesek, amikor meghallották, hogy „Isten munkája hamarosan véget ér”, bár nem tudták, melyik évben, hónapban vagy napon fog véget érni, mégis szorongtak, sőt még a munkájukról és a családjukról is lemondtak. Voltak olyan gazdák, akik felhagytak a növénytermesztéssel, mások pedig a marha- és juhtenyésztéssel. Egyesek még az ingatlanjaikat és autóikat is eladták, kivették az összes pénzüket a bankból, összeszedték a vagyontárgyaikat, és elkezdték magukon hordani az aranyukat, ezüstjüket és értékeiket, készen arra, hogy kövessék Istent. Ennek az volt az oka, hogy az emberek azt gondolták, Isten munkája hamarosan véget ér, és hogy már nem kell tovább élniük az életüket, és azt hitték, hogy Isten felbontotta a családokat és a házasságokat, és hogy le kell mondaniuk a házasságukról, a munkájukról, a jövőjükről, és fel kell adniuk minden világi örömöt, hogy kövessék Istent. Ha valaki azt kérdezte tőlük: „Hová mész azzal a bőrönddel és az egész családoddal magad mögött?”, azt mondták: „A mennyek országába megyek.” Ha ezután megkérdezték tőlük: „Hol van a mennyek országa?”, azt válaszolták: „Még nem tudom, oda megyek, ahová Isten visz.” Függetlenül attól, hogy hirtelen felindulásból cselekedtek-e, vagy átgondolták, mindenesetre ezek a megnyilvánulások egy tényt felfednek, éspedig azt, hogy az embereknek rengeteg képzelődésük van Isten munkájáról. Nem tudják, hogyan fog Isten munkálkodni a megmentésükön, vagy hogy hogyan fogják érezni magukat, vagy milyen állapotban és környezetben fognak élni, miután Ő megmentette őket. És hogy pontosan mik is Isten szándékai, vagy milyen eredményt akar Isten elérni az embereken végzett munkájával, ők mindezekről sem tudnak semmit. Hát akkor mit tudnak? Csak egyetlen mondatra emlékeznek: közel van Isten napja, a katasztrófák alászálltak, Isten munkája hamarosan véget ér, nekünk pedig mindenről le kell mondanunk és követnünk kell Istent. Ez a kiindulópontja és alapja minden elképzelésük és képzelődésük kialakulásának, és ők ezeken az elképzeléseken és képzelődéseken keresztül választottak mindenféle dologban és hoztak meg mindenféle döntést. Milyen választásaik voltak és milyen döntéseket hoztak? Úgy döntöttek, hogy elhagyják a világot, felhagynak a tanulmányaikkal, a karrierjükkel, lemondanak a házasságukról, elhagyják a családjukat, sőt még a testi, családi szeretetet is elhagyják, és így tovább, miután pedig mindezeket elengedték, várják, hogy Isten munkája véget érjen. Mi a céljuk azzal, hogy várják, hogy Isten munkája véget érjen? Az, hogy elragadtassanak és kövessék Istent. Pontosan hová ragadtassanak el? Azt gondolják, hogy mindegy, hogy hová ragadtatnak el, vagy hogy pontosan melyik napon fognak elragadtatni, semmi esetre sem fognak a pokolra jutni. Hiszik, hogy még ha nem is a mennyországba, de akkor is egy magasabb helyre kerülnek, és még ha az nem is a mennyország, vagy egy fizikai királyság, nem tévedhetnek, ha Istent követik, és hogy valószínűleg oda ragadtatnak majd el, ahol Isten van. Bár az embereknek ezen elképzelései és képzelődései tökéletesek, vajon valóra válhatnak-e? Elérkezett-e már az a pillanat, amelyre vártak – Isten munkájának a vége? (Nem.) És mivel Isten munkája még nem ért véget, vajon az emberek csalódottak és nyugtalanok? Éreznek megbánást? Vannak, akik csalódottak, igaz? Vannak, akik negatívvá válnak, amikor kötelességük végzése közben nehézségekbe ütköznek, vagy megbánást éreznek, amikor családi életükben nyomorúságot tapasztalnak, vagy amikor üldöztetést szenvednek, és nincs kiút a számukra. Természetesen vannak, akiknek nem volt könnyű egészen idáig kitartaniuk, de szívük mélyén valóban nagyon aggódnak. Miért aggódnak? Arra gondolnak: „Miért nem ért még véget Isten munkája? Meddig tart még Isten munkája? Vajon haza kellene mennem, hogy folytassam az életemet? Vissza kellene mennem dolgozni, hogy megtaláljam a jövőmet a világban? Vissza kellene vásárolnom a házamat? Isten nem válaszol nekünk, és nem is ad egyértelmű feleletet erre! Nem kellene-e elmondania nekünk, hogy mikor ér véget Isten munkája, és milyen más munkát fog végezni, hogy felkészülhessünk? Isten nem mondja el nekünk ezeket a dolgokat, csak folyamatosan igazságokat fejez ki, igazságokat közöl, és az üdvösségről beszél. Soha nem beszél arról, hogy mi lesz később, sem pedig a jövőről, vagy arról, hogy az emberiség mikor megy be egy gyönyörű rendeltetési helyre, vagy hogy mikor ér véget a hús-vér test élete; Ő csak várakoztat minket a végtelenségig.” Az emberek nem ismerik Isten munkáját. Pontosabban, nincsenek tisztában azzal, hogy Isten miként menti meg az embereket, milyen módszereket használ a megmentésükre, az egész munkáján belül milyen konkrét munkát végez Isten, hogy lehetővé tegye az emberek megmentését, és így tovább. Ehelyett mindig a saját elképzeléseikben és képzelődéseikben élnek, Isten munkáját pedig formaságnak vagy egy képzeletbeli varázslatnak tekintik. Mintha az Ő munkája csak retorika lenne, és nem lenne semmilyen konkrét tartalma – Istennek csak néhány szót kell szólnia, és bármit mond, az megvalósul, és bármit parancsol, az szilárdan megáll, azután pedig az emberek megváltoznak, és úgy lesz, ahogyan a Jelenések könyvében megjövendölték, szentté lesznek és megszenteltté válnak. Függetlenül attól, hogy az embereknek milyen képzeletbeli és üres elgondolásaik vannak Isten munkájáról, legyenek azok konkrétak vagy nem konkrétak, mindent összevéve az emberek tele vannak elképzelésekkel és képzelődésekkel az Ő munkájáról, mindig üres elképzelések és képzelődések között élnek abban, ahogyan megközelítik Isten munkáját, és ahogy az Isten által végzett munka minden konkrét részletét megközelítik, és minden konkrét dolgot, amit Ő az emberiség megmentése érdekében mond. Természetesen az emberek többségének csak egyetlen elképzelése és képzelődése van Isten munkájáról, mégpedig az, hogy ha egyszer Isten munkája véget ér, az azt jelenti majd, hogy az emberek végül átvészelték a dolgokat, és amennyiben ki tudják várni, hogy az Ő munkája véget érjen, és addig életben maradnak, akkor győztek, és megérte mindaz, amiről lemondtak és amit felajánlottak, és a megpróbáltatások, amiket elszenvedtek, és az árak, amelyeket megfizettek. Ez alapján ítélve, egyrészt az emberek tele vannak mindenféle képzelődéssel Isten munkájáról. Másrészt, az emberek Istenbe vetett hitükben nem törekednek az igazságra, a hitük inkább szerencsejátékra hasonlít – felteszik az életüket és minden vagyonukat, a jövőjüket, a házasságukat és mindenüket, amijük van, és azt gondolják, hogy csak ki kell tartaniuk, amíg Isten munkája véget ér, és amennyiben még életben vannak, amikor Isten kihirdeti, hogy az Ő munkája véget ért, akkor profitáltak, és visszakapnak mindent, amit befizettek. Hát nem így gondolkodnak az emberek? (De igen.) Most, hogy már annyit beszéltünk erről, vajon mik az emberek fő elképzelései és képzelődései Isten munkájával kapcsolatban? (Az emberek azt hiszik, hogy Isten munkája csodákkal teli, és hogy Isten csupán néhány szóval meg tudja tisztítani az embereket, azok pedig beléphetnek a mennyek országába anélkül, hogy bármilyen árat is kellene fizetniük vagy az igazságra kellene törekedniük.) Ezek az emberek elképzelései és képzelődései Isten munkájáról. Milyen más elképzelések és képzelődések vannak még? (Az emberek nem tudják pontosan, hogy Isten milyen eredményt akar elérni az embereken végzett munkájával, és azt gondolják, hogy amennyiben képesek kibírni, amíg Isten munkája befejeződik, akkor lesz reményük arra, hogy bemenjenek a mennyek országába.) Ez is egy elképzelés és képzelődés – az emberek azt gondolják, hogy Isten munkája csak egy formalitás és egy procedúra. Mi van még? (Istenbe vetett hitükben az emberek nem törekednek az igazságra, hanem a hitük inkább szerencsejátékra hasonlít.) Ez vajon elképzelés és képzelődés? Ez a lényege az emberek Istenbe vetett hitének, és a törekvésüknek is ez a lényege. Milyen elképzelések és képzelődések vannak ebben? Nem arról van-e szó, hogy az emberek azt hiszik, hogy amennyiben mindenről lemondanak és Istent követve kötelességet végeznek, akkor mintegy varázsütésre megváltoznak? (De igen.) Az emberek gondolatai rendkívül üresek, természetfeletti dolgokkal foglalkoznak, és fantáziadúsak. Az emberek azt gondolják, hogy nem kell elfogadniuk a fenyítést, az ítéletet vagy a metszést, vagy Isten szavainak ellátását, hogy csupán követniük kell Istent ezen az úton, elvégezve bármilyen kötelességet, amire megkérik őket, és hogy amennyiben a végsőkig követik, akkor meg fognak változni, és végül belépnek a mennyek országába, amint Isten munkája véget ér. Hát nem ezek az emberek elképzelései és képzelődései? (De igen.)