Hogyan lehet megismerni Isten természetét és az eredményeket, amelyeket munkája el fog érni?
Ötödik rész
Az emberek sorsát az Isten iránt tanúsított hozzáállásuk dönti el
Isten egy élő Isten, és ahogyan az emberek különböző helyzetekben különbözőképpen viselkednek, úgy az Ő hozzáállása is más és más e viselkedések iránt, mert Ő nem egy bábu, és nem is egy rakás üres levegő. Isten hozzáállásának megismerése méltó törekvés az emberiség számára. Az embereknek meg kell tanulniuk, hogy Isten hozzáállásának megismerése által hogyan juthatnak el apránként Isten természetének megismeréséhez és szívének megértéséhez. Amikor fokozatosan megérted Isten szívét, nem fogod úgy érezni, hogy Őt félni és a gonoszt elkerülni olyan nehezen teljesíthető dolog. Sőt, ha megérted Istent, nem fogod olyan könnyen behatárolni Őt. Ha már nem határolod be Istent, kevésbé valószínű, hogy megbántod Őt, és anélkül, hogy észrevennéd, Isten rá fog vezetni téged, hogy ismeretre tegyél szert Róla; ez pedig megtölti a szívedet az Ő félelmével. Akkor többé már nem a szavak és doktrínák, vagy az általad elsajátított elméletek alapján fogod meghatározni Istent. Ehelyett azáltal, hogy folyamatosan Isten vágyait keresed mindenben, öntudatlanul is olyan emberré válsz, aki igazodik Isten szándékaihoz.
Isten munkája az emberek számára láthatatlan és érinthetetlen, de ami Őt illeti, minden egyes ember cselekedetei – az Iránta tanúsított hozzáállásukkal együtt – nem csupán érzékelhetőek Isten számára, hanem láthatóak is. Ezt mindenkinek fel kellene ismernie és nagyon is tisztában kellene vele lennie. Talán folyton azt kérdezed magadtól: „Isten vajon tudja, hogy mit csinálok itt? Tudja, hogy most mire gondolok? Talán tudja, talán nem.” Ha efféle nézőpontot teszel magadévá, miszerint követed Istent és hiszel Benne, mégis kételkedsz a munkájában és a létezésében, akkor előbb-utóbb eljön a nap, amikor haragra gerjeszted, mert már most is veszélyes szakadék szélén tántorogsz. Láttam olyan embereket, akik sok éven át hittek Istenben, mégsem nyerték még el az igazságvalóságot, még kevésbé értették meg Isten szándékait. Ezek az emberek nem haladnak előre az életükben és érettségükben, csak a legfelszínesebb doktrínákhoz tartják magukat. Ez azért van, mert az ilyen emberek soha nem tekintették Isten szavát magának az életnek, soha nem néztek szembe az Ő létezésével és nem is fogadták azt el. Gondolod, hogy az ilyen emberek láttán Istent eltölti az öröm? Vigaszt nyújtanak Neki? Tehát az emberek sorsát az dönti el, hogy hogyan hisznek Istenben. Abban, hogy az emberek miként keresik és hogyan közelítik meg Istent, az emberek hozzáállása elsődleges fontosságú. Ne hanyagold el Istent, mintha Ő csak egy rakás üres levegő lenne, ami a fejedben lebeg; mindig úgy gondolj arra az Istenre, akiben hiszel, mint egy élő Istenre, egy valódi Istenre. Ő nem ücsörög odafent a harmadik mennyországban és henyél. Sőt, inkább állandóan vizsgálja mindenkinek a szívét, figyeli, hogy mire készülsz, figyeli minden szavadat és minden cselekedetedet, figyeli, hogyan viselkedsz, és látja, hogy milyen hozzáállást tanúsítasz Iránta. Akár hajlandó vagy átadni magad Istennek, akár nem, minden viselkedésed, legbelsőbb gondolatod és elképzelésed nyitott könyv Előtte, és Ő szemügyre veszi azokat. A viselkedésed, a cselekedeteid és az Iránta tanúsított hozzáállásod következtében Isten véleménye rólad és a hozzáállása irántad folyamatosan változik. Szeretnék pár tanácsot adni néhány embernek: ne bízzátok magatok csecsemőként Isten kezére, mintha dédelgetnie kellene titeket, mintha soha nem hagyhatna el titeket, és mintha az irántatok tanúsított hozzáállása állandó lenne, és soha nem változhatna meg. Azt javaslom továbbá, hogy hagyjátok abba az álmodozást! Isten minden egyes emberrel igazságosan bánik, és komolyan közelíti meg az emberek meghódításának és megmentésének munkáját. Ez az Ő irányítása. Minden egyes emberrel komolyan bánik, nem pedig úgy, mint egy háziállattal, akivel játszani lehet. Isten szeretete az emberek iránt nem dédelgető vagy kényeztető jellegű, az Ő irgalma és elfogadása az emberiség iránt pedig nem elnéző vagy figyelmetlen. Éppen ellenkezőleg, Isten szeretete az emberek iránt magában foglalja az élet megbecsülését, szánalmát és tiszteletét; irgalmassága és elfogadása kifejezi az emberekkel szembeni elvárásait, az embereknek pedig ezekre van szükségük a túléléshez. Isten él, Isten valóban létezik; az emberiséghez való hozzáállása elvi alapokon áll, egyáltalán nem valamifajta előírás, és meg is változhat. Az emberiséggel kapcsolatos szándékai fokozatosan változnak és átalakulnak az idő múlásával, a felmerülő körülményektől függően és minden egyes ember hozzáállásával együtt. Ezért teljesen egyértelműen tudnotok kell a szívetekben, hogy Isten lényege megváltoztathatatlan, és hogy az Ő természete különböző időpontokban és különböző összefüggésekben fog megjelenni. Lehet, hogy nem tartod ezt komoly dolognak, és lehet, hogy a saját személyes elképzeléseid segítségével képzeled el, hogyan kellene Istennek cselekednie. Vannak azonban olyan esetek, amikor a te nézőpontod szöges ellentéte igaz, és azzal, hogy a saját személyes elképzeléseidet használod arra, hogy megpróbáld felmérni Istent, máris feldühítetted Őt. Ez azért van, mert Isten nem úgy működik, ahogyan te gondolod, és nem is úgy fogja kezelni ezt az ügyet, ahogyan te mondod. Ezért emlékeztetlek téged, hogy óvatosan és körültekintően viszonyulj mindenhez, ami körülötted van, és tanuld meg, hogyan kell mindenben aszerint az alapelv szerint gyakorolnod, miszerint „Isten útját követni – félni Istent és kerülni a rosszat”. Pontos megértést kell kialakítanod az Isten szándékaival és Isten hozzáállásával kapcsolatos dolgokban, találnod kell megvilágosodott embereket, akik közlik veled ezeket a dolgokat, és komolyan kell venned a keresést. Ne tekintsd a hited Istenét bábunak azáltal, hogy tetszés szerint ítélkezel Fölötte, önkényes következtetéseket vonsz le Róla és tiszteletlenül közelítesz Hozzá. Miközben Isten elhozza számodra az üdvösséget és meghatározza a kimeneteledet, részesíthet téged irgalomban vagy elfogadásban, avagy ítéletben és fenyítésben, de az Ő hozzáállása irántad sohasem állandó. Ez a te Iránta tanúsított hozzáállásodtól függ, valamint attól, hogy milyen megértésed van Róla. Ne engedd, hogy az Istenről való tudásod vagy megértésed egyetlen múló aspektusa örökre meghatározza Őt. Ne egy halott Istenben higgy; higgy az élő Istenben. Emlékezz erre! Bár tárgyaltam itt néhány igazságot – igazságokat, amelyeket hallanotok kellett –, a jelenlegi állapototok és érettségetek fényében egyelőre nem támasztok veletek szemben nagyobb követelményeket, hogy ne törjem le a lelkesedéseteket. Ha ezt tenném, az túl sok sivársággal tölthetné el a szíveteket és túl nagy csalódást érezhetnétek Isten iránt. Ehelyett remélem, hogy tudjátok alkalmazni az istenszerető szívet, és tiszteletteljes hozzáállást tanúsítotok Isten iránt, amikor az előttetek álló úton jártok. Ne kezeld könnyelműen azt a kérdést, hogy miként higgy Istenben; kezeld úgy, mint az egyik legnagyobb kérdést, ami létezik. Helyezd a szívedbe, kapcsold a valósághoz és kösd össze a valós élettel; ne csak a levegőbe beszélj, mert ez élet-halál kérdése, és ez határozza meg a sorsodat. Ne kezeld ezt viccként vagy gyerekjátékként! Miután ma megosztottam veletek ezeket a szavakat, kíváncsi vagyok, vajon mennyi megértést aratott az elmétek. Van-e bármilyen kérdés, amit fel szeretnétek tenni azzal kapcsolatban, amit ma itt elmondtam?
Bár ezek a témák kicsit újak és kicsit távol állnak a nézeteitektől a szokásos törekvéseitektől és attól, amire hajlamosak vagytok figyelni, úgy gondolom, hogy ha egyszer egy ideig közösséget vállaltatok velük, közös megértést fogtok kialakítani mindazzal kapcsolatban, amit itt elmondtam. Ezek a témák mind nagyon újak, és olyanok, amelyekkel még soha nem foglalkoztatok, ezért remélem, hogy semmilyen módon nem fogják növelni a terheiteket. Nem azért mondom ma ezeket a szavakat, hogy megijesszelek benneteket, és nem is azért használom őket, hogy így metsszelek meg benneteket; inkább az a célom, hogy segítsek nektek megérteni a valós tényeket az igazságról. Mivel az emberiség és Isten között szakadék tátong, az emberek – bár hisznek Istenben – soha nem értették Őt meg, illetve nem ismerték meg a hozzáállását. Az emberek soha nem is aggodalmaskodtak túlzottan Isten hozzáállását illetően. Inkább vakon hittek és haladtak előre, és nem törődtek Isten megismerésével és megértésével. Ezért kötelességemnek érzem, hogy tisztázzam ezeket a kérdéseket számotokra, és segítsek nektek megérteni, hogy pontosan milyen Isten az az Isten, akiben hisztek, valamint hogy mit gondol, milyen a hozzáállása a különféle emberekkel való bánásmódjában, milyen messze vagytok az Ő követelményeinek teljesítésétől, és milyen nagy az eltérés a tetteitek és az Általa megkövetelt színvonal között. Azzal, hogy tájékoztatlak benneteket ezekről a dolgokról, az a célom, hogy adjak nektek egy mércét, amihez mérhetitek magatokat, illetve hogy tudjátok, milyen termést hozott az út, amelyen jártok, mi az, amit ezen az úton nem értetek el, és melyek azok a területek, amelyeket egyszerűen nem érintettetek. Miközben egymás közt kommunikáltok, többnyire néhány általánosan megvitatott témáról beszéltek, amelyek nagyon szűkkörűek és tartalmukban sekélyesek. Van egy távolság, egy szakadék az általatok megvitatottak és Isten szándékai között, valamint a ti eszmecseréitek és Isten követelményeinek hatóköre és színvonala között. Ha így folytatjátok, az idővel azt fogja eredményezni, hogy egyre messzebb kerültök Isten útjától. Ti csak fogjátok Isten jelenlegi kijelentéseit, imádat tárgyává teszitek és rituáléknak és előírásoknak tekintitek őket. Ez minden, amit csináltok! Valójában Istennek egyszerűen nincs helye a szívetekben, és soha nem is nyerte el igazán a szíveteket. Néhányan azt gondolják, hogy Istent nagyon nehéz megismerni, és ez az igazság. Nehéz. Ha az embereket ráveszik, hogy elvégezzék feladataikat, megtegyenek dolgokat a külvilág felé és keményen dolgozzanak, akkor azt fogják gondolni, hogy nagyon könnyű hinni Istenben, mert mindezek a dolgok az emberi képességek hatókörén belül vannak. Abban a pillanatban azonban, amikor a téma áttevődik Isten szándékaira és az emberiséghez való hozzáállására, akkor mindenki szemszögéből nézve a dolgok valóban egy kicsit nehezebbé válnak. Ez ugyanis az emberek igazságértelmezését és a valóságba való belépését érinti, így természetesen lesz egy bizonyos fokú nehézség! Mindazonáltal, amint átjutsz az első ajtón és elkezded elérni a belépést, a dolgok fokozatosan könnyebbé válnak.
Az istenfélelem kiindulópontja az, hogy Istenként bánunk Vele
Nemrég valaki feltett egy kérdést: hogy lehet az, hogy bár többet tudunk Istenről, mint Jób, mégsem tudjuk félni Őt? Ezt a kérdést már korábban is érintettük valamelyest. Tulajdonképpen ennek a kérdésnek a lényegéről is beszéltünk már korábban, vagyis arról a tényről, hogy bár Jób akkoriban nem ismerte Istent, mégis Istenként kezelte Őt, és úgy tekintett Rá, mint a menny, a föld és minden dolgok Legfőbb Urára. Jób nem tekintette Istent ellenségnek, hanem imádta Őt mint minden dolgok Teremtőjét. Miért van az, hogy az emberek manapság annyira szembeszegülnek Istennel? Miért képtelenek félni Őt? Ennek egyik oka, hogy a Sátán mélyen megrontotta őket, és ezzel a mélyen beléjük ivódott sátáni természettel Isten ellenségévé váltak. Így, bár hisznek Istenben és elismerik Istent, mégis képesek ellenállni Neki és szembehelyezkedni Vele. Ez az emberi természetből fakad. A másik ok az, hogy az emberek az Istenbe vetett hitük ellenére egyszerűen nem bánnak Vele Istenként. Ehelyett az emberiséggel szemben állónak és ellenségüknek tekintik Őt, és úgy érzik, hogy kibékíthetetlenek Istennel. Ez ilyen egyszerű. Nem volt szó erről a kérdésről az előző ülésünkön? Gondolj bele: nem ez az oka? Lehet, hogy rendelkezel némi tudással Istenről, de pontosan mit foglal magában ez a tudás? Nem erről beszél mindenki? Nem ezt mondta neked Isten? Te csak az elméleti és elvi aspektusait ismered, de méltányoltad valaha is Isten valódi arcát? Van szubjektív tudásod? Van gyakorlati tudásod és tapasztalatod? Ha Isten nem mondta volna neked, akkor is tudnád? Az elméleti tudásod nem jelent valós tudást. Röviden, nem számít, hogy mennyit tudsz, vagy hogyan tudtad meg, amíg nem éred el Isten valódi megértését, addig Ő az ellenséged lesz, és amíg nem kezded el ténylegesen Istenként kezelni Istent, addig Ő szembe fog helyezkedni veled, mert a Sátán megtestesülése vagy.
Amikor együtt vagy Krisztussal, talán tudsz Neki napi háromszor ételt adni, vagy talán teát felszolgálni és gondoskodni élete szükségleteiről; úgy fog tűnni, hogy Istenként kezelted Krisztust. Amikor valami történik, az emberek nézőpontja mindig ellentétes Istenével; az emberek soha nem értik meg és nem fogadják el Isten nézőpontját. Bár az emberek a felszínen talán jól kijönnek Istennel, ez nem jelenti azt, hogy összeegyeztethetőek Vele. Amint történik valami, felbukkan az emberiség lázadó mivoltjának igazsága, ami megerősíti az emberek és Isten között fennálló ellenségeskedést. Ez az ellenségeskedés nem arról szól, hogy Isten szemben áll az emberekkel, vagy hogy Isten ellenséges akar lenni velük, és nem is arról, hogy szembeállítja őket Önmagával, és aztán úgy is kezeli őket. Inkább arról van szó, hogy ez az Istennel ellentétes lényeg ott lappang az emberek szubjektív akaratában és tudatalattijában. Mivel az emberek minden Istentől származó dolgot kutatásuk tárgyának tekintenek, az Istentől származó dolgokra és mindenre, ami Istennel kapcsolatos, mindenekelőtt találgatással és kételkedéssel reagálnak, majd gyorsan olyan magatartást vesznek fel, amely ellenkezik és szembeszegül Istennel. Nem sokkal később negatív hangulatot visznek az Istennel folytatott vitákba vagy vetélkedésekbe, és odáig mennek, hogy még azt is kétségbe vonják, hogy érdemes-e egy ilyen Istent követni. Annak ellenére, hogy a józan eszük azt súgja nekik, hogy nem szabadna így folytatniuk, mégis úgy döntenek, hogy saját maguk ellenében is ezt teszik úgy, hogy habozás nélkül folytatják egészen a legvégsőkig. Például mi egyes emberek első reakciója, amikor pletykákat vagy rágalmakat hallanak Istenről? Az első reakciójuk az, hogy elgondolkodnak, vajon igazak-e ezek a híresztelések vagy sem, illetve hogy léteznek-e ezek a szóbeszédek vagy sem, majd várakozó álláspontra helyezkednek. Aztán azt gondolják: „Ezt sehogy sem lehet leellenőrizni. Tényleg megtörtént? Igaz ez a pletyka vagy sem?” Bár az ilyen emberek a felszínen nem mutatják ki, a szívükben már elkezdtek kételkedni és már elkezdték megtagadni Istent. Mi a lényege az effajta hozzáállásnak és nézőpontnak? Vajon nem árulás ez? Amíg nem szembesülnek ezzel a kérdéssel, addig nem láthatod, hogy mi ezeknek az embereknek a nézőpontja; úgy tűnik, mintha nem állnának konfliktusban Istennel és nem tekintenék Őt ellenségnek. Amint azonban egy problémával szembesülnek, azonnal a Sátán mellé állnak és szembefordulnak Istennel. Mit sugall ez? Azt sugallja, hogy az emberek és Isten szemben állnak egymással! Nem arról van szó, hogy Isten ellenségnek tekinti az emberiséget, hanem arról, hogy magának az emberiségnek a lényege ellenséges Istennel. Nem számít, hogy valaki milyen régóta követi Őt vagy milyen nagy árat fizetett, és függetlenül attól, hogy hogyan dicsőíti Istent, hogyan tud tartózkodni attól, hogy ellenálljon Neki, és attól is függetlenül, hogy milyen erélyesen ösztökéli magát, hogy szeresse Istent, soha nem sikerül Istent Istenként kezelnie. Vajon nem az emberek lényege határozza ezt meg? Ha Istenként kezeled Őt és valóban hiszed, hogy Ő Isten, akkor lehetnek még kétségeid Vele kapcsolatban? Rejthet a szíved még kérdőjeleket Vele kapcsolatban? Többé már nem, igaz? E világ tendenciái annyira gonoszak, és ez az emberi faj is az; hát hogyne lennének elképzeléseid róluk? Te magad is annyira gonosz vagy, hogy lehet, hogy nincs róla elképzelésed? És mégis, csak néhány szóbeszéd és pár rágalom ilyen óriási elképzeléseket szülhet Istenről, és oda vezethet, hogy csomó mindent elképzelsz, ami azt mutatja, hogy mennyire csekély az érettséged! Csak néhány szúnyog és visszataszító légy „zümmögése” – ennyi elég ahhoz, hogy félrevezessen téged? Miféle ember az ilyen? Tudod, mit gondol Isten az ilyen emberekről? Igazából a velük való bánásmódot illetően Isten hozzáállása nagyon is egyértelmű. Isten egyszerűen csak úgy bánik ezekkel az emberekkel, hogy közömbös irántuk – az a hozzáállása, hogy nem figyel rájuk és nem veszi komolyan ezeket a tudatlan embereket. Miért van ez így? Azért, mert Isten az Ő szívében soha nem tervezte, hogy megszerzi azokat az embereket, akik megfogadták, hogy a végsőkig ellenségesek lesznek Vele, illetve akik soha nem tervezték, hogy megkeresik a Vele való összeegyeztethetőség útját. Talán e szavak, melyeket kimondtam, megbántanak pár embert. Nos, hajlandóak vagytok mindig megengedni, hogy így megbántsalak titeket? Akár igen, akár nem, minden amit mondok, az az igazság! Ha mindig megbántalak benneteket és így feltárom a sebeiteket, az hatással lesz arra a magasztos istenképre, amit a szívetekben őriztek? (Nem lesz.) Egyetértek azzal, hogy nem, mert egyszerűen nincs is Isten a szívetekben. A magasztos Isten, aki a szívetekben lakozik – akit erősen védelmeztek és óvtok – egyszerűen nem Isten. Inkább az emberi képzelet szüleménye ő; egyszerűen nem létezik. Annál jobb tehát, ha felfedem a választ erre a rejtélyre; vajon nem ez tárja fel a teljes igazságot? Az igazi Isten nem az, aminek az emberek képzelik. Remélem, hogy mindannyian szembe tudtok nézni ezzel a valósággal, és ez segíteni fog nektek Isten megismerésében.
Azok az emberek, akiket Isten nem ismer el
Vannak emberek, akiknek a hite soha nem talált elismerésre Isten szívében. Más szóval, Isten nem ismeri el, hogy ők az Ő követői, mert nem dicséri a hiedelmeiket. Függetlenül attól, hogy hány éve követik Istent, ezeknek az embereknek az elképzelései és nézetei soha nem változtak; olyanok ők, mint a nem hívők, ragaszkodnak a nem hívők elveihez és az emberekkel való interakcióik módszereihez, valamint a nem hívők túlélési és hitbeli törvényeihez. Soha nem fogadták úgy Isten szavát, mint életüket, soha nem hitték el, hogy Isten szava igazság, soha nem akarták elfogadni Isten üdvösségét és soha nem ismerték el Istent Istenüknek. Az Istenbe vetett hitet valamiféle amatőr hobbinak tekintik, puszta szellemi táplálékként kezelik Őt; mivel ilyenek, nem gondolják, hogy érdemes próbálkozni Isten természetének vagy lényegének megértésével. Elmondható, hogy mindannak, ami összhangban van az igaz Istennel, semmi köze ezekhez az emberekhez; nem érdekli őket, és nem is akarnak odafigyelni rá. Ennek az az oka, hogy a szívük mélyén egy erős hang mindig azt mondja nekik: „Isten láthatatlan és érinthetetlen, és nem létezik.” Úgy gondolják, hogy nem érné meg az erőfeszítéseiket, ha megpróbálnák megérteni ezt a fajta Istent, és hogy csak saját magukat csapnák be ezzel. Azt hiszik, hogy nagyon okosak, amikor pusztán szavakkal elismerik Istent anélkül, hogy valódi álláspontot foglalnának el, vagy valódi tettekbe vetnék bele magukat. Hogyan tekint Isten az ilyen emberekre? Nem hívőknek tekinti őket. Egyesek azt kérdezik: „A nem hívők olvashatják Isten szavait? Tudják végezni a kötelességeiket? Ki tudják mondani e szavakat: »Istenért fogok élni«?” Amit az emberek legtöbbször látnak, azok az emberek felszíni megnyilvánulásai; nem látják az emberek lényegét. Isten azonban nem ezeket a felszínes megnyilvánulásokat nézi; Ő csak a belső lényegüket látja. Ezért viszonyul Isten ilyen módon ezekhez az emberekhez, és ezért határozza meg őket így. Ezek az emberek azt mondják: „Miért csinálja Isten ezt? Miért csinálja Isten azt? Nem értem ezt; nem értem azt; ez nem felel meg az emberi elképzeléseknek; el kell ezt magyaráznod nekem...” Erre válaszolva azt kérdezem: Valóban szükség van arra, hogy megmagyarázzam neked ezeket a dolgokat? Van egyáltalán ezeknek a dolgoknak bármi köze hozzád? Mit gondolsz, ki vagy te? Honnan jöttél? Valóban alkalmas vagy arra, hogy tanácsokat adj Istennek? Hiszel Őbenne? Elismeri Ő a te hitedet? Mivel a te hitednek semmi köze Istenhez, mi közöd van neked az Ő tetteihez? Nem tudod, hogy hol vagy Isten szívében, hogyan lehetsz hát alkalmas arra, hogy párbeszédet folytass Vele?
Figyelmeztető szavak
Nem érzitek magatokat kényelmetlenül, miután hallottátok ezeket a megjegyzéseket? Bár lehet, hogy nem akartok odafigyelni rájuk, vagy nem akarjátok elfogadni őket, de ezek mind tények. Mivel a munkának ezt a szakaszát Isten végzi, ha téged nem érdekelnek az Ő szándékai, nem törődsz az Ő hozzáállásával és nem érted meg az Ő lényegét és természetét, akkor végül te leszel az, aki veszíteni fog. Ne a szavaimat hibáztassátok, ha nehéz hallgatni őket, és ne őket hibáztassátok, ha letörik a lelkesedéseteket. Az igazat mondom; nem áll szándékomban elbátortalanítani titeket. Nem számít, hogy mit kérek tőletek, és nem számít, hogyan kell megtennetek azt, remélem, hogy a helyes úton jártok és Isten útját követitek, és hogy soha nem tértek le a helyes útról. Ha nem Isten szava szerint jársz el, vagy nem az Ő útját követed, akkor nem lehet kétséges, hogy lázadsz Isten ellen és letértél a helyes útról. Ezért úgy érzem, hogy van pár dolog, amit tisztáznom kell számotokra, és amit egyértelműen, világosan és a legkisebb bizonytalanság nélkül el kell hitetnem veletek, és segítenem kell nektek, hogy világosan megértsétek Isten hozzáállását, szándékait, azt, hogy miként tökéletesíti az embereket, illetve milyen módon határozza meg az emberek kimenetelét. Ha eljön egy olyan nap, amikor nem vagy képes elindulni ezen az úton, az nem az Én felelősségem, hiszen ezeket a szavakat már nagyon világosan elmondtam neked. Ami pedig azt illeti, hogy miként kezeled a saját kimeneteledet, az teljesen rajtad múlik. Ami a különböző típusú emberek kimenetelét illeti, Istennek különböző hozzáállásai vannak, megvan a saját mérlegelési módja, valamint a saját követelményszintje is velük szemben. Az emberek kimenetelének mérlegelésére felállított mércéje mindenki számára igazságos – ehhez kétség sem férhet! Ezért egyesek félelmei szükségtelenek. Most már megkönnyebbültetek? Mára ennyi volt. Viszontlátásra!
2013. október 17.