Értsd meg Isten hozzáállását, és tegyél félre minden téves elképzelést Istenről

Pontosan miféle Isten az, akiben jelenleg hisztek? Gondolkoztatok már ezen valaha? Amikor látja, hogy egy gonosz ember gonosz cselekedeteket hajt végre, megveti azt? (Igen, megveti.) Hogyan viszonyul ahhoz, amikor azt látja, hogy tudatlan emberek hibákat követnek el? (Szomorú.) Amikor látja, hogy az emberek ellopják az adományait, milyen hozzáállást tanúsít? (Megveti őket.) Ez mind nagyon világos. Amikor Isten azt látja, hogy valaki evickél a Benne való hitében, aki semmiképpen sem törekszik az igazságra, milyen Isten hozzáállása? Nem vagytok egészen biztosak benne, ugye? Az „evickélés” hozzáállása nem bűn, nem is sérti Istent, és az emberek úgy érzik, hogy ez nem valamiféle súlyos hiba. Mondd meg hát – mi Isten hozzáállása ebben az esetben? (Ügyet sem hajlandó vetni arra az emberre.) „Ügyet sem hajlandó vetni arra az emberre” – miféle hozzáállás ez? Azt jelenti, hogy Isten lenézi és megveti az ilyen embereket! Úgy bánik az ilyen emberekkel, hogy közömbös irántuk. Isten megközelítése az, hogy félreállítja őket, nem végez rajtuk semmilyen munkát, és ez magában foglalja a megvilágosítás, a megvilágítás, a fenyítés és a fegyelmezés munkáját is. Isten a munkájában egyszerűen nem számol az ilyen emberekkel. Hogy viszonyul Isten azokhoz, akik megkeserítik az Ő természetét és megszegik az adminisztratív rendeleteit? Rendkívüli utálattal! Istent rettenetesen felbőszítik azok az emberek, akik bűnbánat nélkül megkeserítik az Ő természetét! A „felbőszült” nem több, mint egy érzés, egy hangulat; nem felel meg egy egyértelmű hozzáállásnak. Ez az érzés – ez a hangulat – azonban hozni fog egy kimenetelt az ilyen emberek számára: rendkívüli utálattal fogja eltölteni Istent! Mi a következménye ennek a szélsőséges utálatnak? Az, hogy Isten félreteszi ezeket az embereket, és egyelőre nem reagál rájuk. Majd vár, hogy az „ősz után” elrendezze őket. Mit jelent ez? Lesz még ezeknek az embereknek kimenetelük? Isten soha nem szándékozott az ilyen embereknek semmilyen kimenetelt adni! Ezért hát nem teljesen normális, hogy Isten most nem reagál az ilyen emberekre? (De, normális.) Mire készüljenek az ilyen emberek? Fel kell készülniük arra, hogy viseljék magatartásuk és az általuk elkövetett gonosz cselekedetek kedvezőtlen következményeit. Ez Isten reakciója az ilyen emberre. Ezért most világosan mondom az ilyen embereknek: ne ragaszkodjatok tovább a téveszméitekhez, és ne tápláljatok többé hiú reményeket. Isten nem lesz a végtelenségig elfogadó az emberekkel szemben; nem fogja örökké elviselni a vétkeiket vagy a lázadásukat. Egyesek majd azt mondják: „Én is láttam pár ilyen embert. Amikor imádkoznak, úgy érzik, hogy Isten különösen megérinti őket, majd keservesen sírnak. Általában nagyon boldogok is; úgy tűnik, hogy velük van Isten jelenléte és Isten útmutatása.” Ne mondj ilyen ostobaságot! A keserű könnyek nem feltétlenül jelentik azt, hogy Isten megérintett valakit vagy azt, hogy az illető élvezi Isten jelenlétét, pláne Isten útmutatását. Ha az emberek dühítik Istent, Ő akkor is vezetni fogja őket? Röviden, amikor Isten eldöntötte, hogy kiiktat és magára hagy valakit, akkor annak az embernek már nincs kimenetele. Nem számít, mennyire ígéretesek az érzéseik, amikor imádkoznak, vagy mennyire hisznek szívükben Istenben, ennek már nem lesz következménye. Az a fontos, hogy Istennek nincs szüksége ilyen hitre; ezeket az embereket már elutasította. Az sem fontos, hogy a jövőben miként kell foglalkozni velük. Ami fontos, hogy abban a pillanatban, amikor ezek az emberek feldühítik Istent, a kimenetelük eldől. Ha Isten úgy döntött, hogy nem menti meg az ilyen embereket, akkor hátrahagyja őket, hogy megbűnhődjenek. Ez Isten hozzáállása.

Bár Isten lényegében benne van a szeretet eleme, és minden egyes emberrel szemben irgalmas, az emberek figyelmen kívül hagyták és elfelejtették azt a tényt, hogy az Ő lényegéhez a méltóság is hozzátartozik. Az, hogy van Benne szeretet, nem jelenti azt, hogy az emberek szabadon megsérthetik Őt anélkül, hogy érzéseket vagy reakciót váltanának ki Belőle, az a tény pedig, hogy irgalmas, nem jelenti azt, hogy nincsenek elvei arra vonatkozóan, ahogyan az emberekkel bánik. Isten él; Ő tényleg létezik. Ő nem egy elképzelt bábu és nem is valamilyen egyéb tárgy. Tekintettel arra, hogy Ő valóban létezik, mindenkor gondosan figyelnünk kell szívének hangjára, nagy figyelmet kell fordítanunk a hozzáállására és meg kell értenünk az érzéseit. Nem kellene emberi képzelődéseket használnunk Isten meghatározására, és nem kellene emberi gondolatokat vagy kívánságokat ráerőltetnünk, hogy Isten ezáltal emberi képzelődések alapján, emberi módokon bánjon az emberekkel. Ha ezt teszed, akkor feldühíted Istent, megkísérted a haragját és megkérdőjelezed a méltóságát! Ezért, miután megértettétek az ügy súlyosságát, arra buzdítalak mindannyiótokat, hogy legyetek óvatosak és körültekintőek a tetteitekben és a beszédetekben, és legyetek a lehető legóvatosabbak és legkörültekintőbbek abban, ahogyan Istennel bántok! Amikor nem érted, hogy mi Isten hozzáállása, tartózkodj attól, hogy meggondolatlanul beszélj, ne légy meggondolatlan a cselekedeteidben, és ne alkalmazz címkéket hanyag módon. Még fontosabb, hogy ne vonj le önkényes következtetéseket. Ehelyett inkább várj és keress; ezek a cselekedetek is az istenfélelem és a gonosz elkerülésének kifejeződései. Mindenekelőtt, ha ezt el tudod érni, és mindenekelőtt, ha rendelkezel ezzel a hozzáállással, akkor Isten nem fog téged hibáztatni az ostobaságodért, tudatlanságodért és a dolgok mögött rejlő okok megértésének hiányáért. Inkább az attól való félelmet, hogy megsérted Istent, az Ő szándékainak tiszteletét és a Neki való alávetettségre való hajlandóságot magában foglaló hozzáállásodnak köszönhetően Isten emlékezni fog rád, vezetni fog és meg fog világosítani téged, avagy eltűri éretlenségedet és tudatlanságodat. Ugyanakkor, ha a Vele szembeni hozzáállásod tiszteletlen lenne – úgy ítélkezel felette, ahogy akarsz vagy önkényesen találgatod és értelmezed az Ő elképzeléseit –, akkor Isten el fog ítélni téged, meg fog fegyelmezni, és még meg is büntet; vagy pedig megjegyzést tehet rólad. Ez a megjegyzés talán magában foglalja a kimeneteledet. Ezért szeretném még egyszer hangsúlyozni: mindegyikőtöknek óvatosnak és körültekintőnek kell lennie mindazzal kapcsolatban, ami Istentől ered. Ne beszéljetek meggondolatlanul, és ne legyetek meggondolatlanok a tetteitekben. Mielőtt bármit mondasz, állj meg és gondold át: vajon ez a cselekedetem feldühítené Istent? Félem vele Istent? Még az egyszerű dolgokban is meg kell próbálnod megfejteni ezeket a kérdéseket, és több időt kell rászánnod, hogy átgondold őket. Ha valóban ezen elvek mentén tudsz gyakorolni minden szempontból, minden dologban, minden időben, és ilyen hozzáállást teszel magadévá, különösen, amikor nem értesz valamit, akkor Isten mindig vezetni fog téged és biztosít neked egy követendő utat. Nem számít, hogy az emberek milyen színjátékot adnak elő, Isten tisztán és világosan látja őket, és pontos, megfelelő értékelést fog adni ezekről a megnyilvánulásaidról. Miután átestél a végső próbatételen, Isten az összes viselkedésedet fogja nézni és teljesen összegezni a kimeneteled meghatározásához. Ez az eredmény minden egyes embert minden kétséget kizáróan meggyőz majd. Amit itt mondani szeretnék nektek, az a következő: minden cselekedetetek, minden tettetek és minden gondolatotok dönt a sorsotokról.

Ki határozza meg az emberek kimenetelét?

Van egy másik rendkívül fontos kérdés, amit meg kell beszélnünk, ez pedig az Istenhez való hozzáállásotok. Ez a hozzáállás rendkívül fontos! Ez határozza meg, hogy végül a pusztulás felé mentek-e majd, vagy arra a gyönyörű rendeltetési helyre, amelyet Isten készített elő számotokra. A Királyság Korában Isten már több mint húsz éve munkálkodik, és talán e két évtized alatt mélyen legbelül egy kicsit elbizonytalanodtatok, hogy hogyan teljesítettetek. Isten azonban az Ő szívében mindannyiótokról valós és igaz nyilvántartást készített. Attól kezdve, hogy minden ember elkezdi követni Istent és hallgatni a prédikációit, minek során fokozatosan egyre többet megért az igazságból, addig, amikor minden ember végzi a kötelességeit, Isten nyilvántartást vezet minden egyes ember különféle megnyilvánulásairól ez idő alatt. Isten többek között számontartja és nyilvántartást vezet arról, hogy milyen az emberek hozzáállása, milyenek a különféle megnyilvánulásaik, valamint, hogy miként éreznek Isten iránt a szívükben, amikor mindenféle környezettel és próbatétellel szembesülnek a kötelességeik végzése során. Lehet, hogy zavarodott vagy ezekkel a kérdésekkel kapcsolatosan. Azonban Isten számára ezek mind kristálytiszták, és hanyagságnak a legkisebb jele sem látszik. Ez egy olyan dolog, amely minden egyes ember kimenetelét magában foglalja, és minden egyes ember sorsát és jövőbeli kilátásait is érinti, sőt, mi több, Isten erre fordítja szívének összes vérét, ezért Isten a legkevésbé sem merészelne figyelmetlennek lenni, és nem tűrne meg semmiféle hanyagságot. Isten feljegyzi az emberiség eme elszámolását, feljegyzi az emberek teljes útját, ahogy Istent követték a kezdetektől egészen a végéig. Az ebben az időszakban Iránta tanúsított hozzáállásod határozza meg a sorsodat. Nem így van ez? Elhiszed hát, hogy Isten igazságos? Helyénvalóak az Ő cselekedetei? Még mindig vannak más elképzeléseitek is a fejetekben Istenről? (Nincsenek.) Akkor azt mondanátok, hogy az emberek kimenetelét Istennek kell meghatároznia, vagy maguknak az embereknek? (Istennek kell meghatároznia.) Ki az, aki meghatározza őket? (Isten.) Nem vagy benne biztos, ugye? Hongkongi testvérek, szólaljatok meg – ki határozza meg őket? (Az emberek maguk határozzák meg őket.) Maguk az emberek határozzák meg őket? Akkor ez nem azt jelentené, hogy az emberek kimenetelének semmi köze Istenhez? Dél-koreai testvérek, szólaljatok meg! (Isten határozza meg az emberek kimenetelét az összes cselekedetük és tettük alapján, illetve azzal összhangban, hogy milyen úton járnak.) Ez egy nagyon objektív válasz. Van itt egy tény, amelyről mindannyiótokat tájékoztatnom kell: Isten megváltó munkája során felállított egy mércét az emberek számára. Ez a mérce az, hogy hallgatniuk kell Isten szavára és el kell érniük, hogy Isten útját kövessék. Ez az a mérce, amely alapján mérlegelik az emberek kimenetelét. Ha Isten e mércéje szerint gyakorolsz, akkor jó kimenetelt érhetsz el; ha nem, akkor nem érhetsz el jó kimenetelt. Akkor szerinted ki határozza meg ezt a kimenetelt? Nem egyedül Isten határozza meg, hanem Isten és az emberek együtt. Ez így helyes? (Igen.) Miért van ez így? Azért, mert Isten az, aki aktívan végezni akarja az emberiség megváltásának munkáját, és egy gyönyörű rendeltetési helyet akar előkészíteni az emberiség számára; az emberek képezik Isten munkájának tárgyát, és ez a kimenetel, ez a rendeltetési hely az, amelyet Isten előkészít számukra. Ha a munkájának nem lennének tárgyai, amelyeken dolgozhat, akkor nem kellene ezt a munkát végeznie; ha nem végezné ezt a munkát, akkor az embereknek nem lenne lehetőségük elnyerni az üdvösséget. Az embereket kell megmenteni, és bár azok, akik megmenekülnek, a passzív oldalon állnak, az ezen az oldalon állók hozzáállása határozza meg, hogy Isten megvalósítja-e az emberiség megmentésére irányuló munkáját vagy sem. Ha Isten nem adna neked útmutatást, akkor nem ismernéd az Ő mércéjét, és nem lenne célod sem. Ha rendelkezel ezzel a mércével, ezzel a céllal, de nem működsz együtt, nem ülteted a gyakorlatba vagy nem fizeted meg az árát, akkor nem fogod elérni ezt a kimenetelt. Ezért azt mondom, hogy az ember kimenetele nem választható el Istentől, és nem választható el az embertől sem. Most tehát tudod, hogy ki határozza meg az emberek kimenetelét.

Az emberek hajlamosak a tapasztalatok alapján meghatározni Istent

Amikor Isten megismerésének témájáról beszéltek, észrevettetek valamit? Észrevettétek, hogy az Ő hozzáállása ezekben a napokban átalakult? Változatlan az Ő hozzáállása az emberekhez? Mindig így fog tűrni, a végtelenségig kiterjesztve minden szeretetét és irgalmát az emberekre? Ez a kérdés Isten lényegét is magában foglalja. Térjünk vissza a korábban említett úgynevezett tékozló fiú kérdéséhez. Miután felmerült ez a kérdés, a válaszaitok nem voltak túl egyértelműek; más szóval, még mindig nem értitek nagy bizonyossággal Isten szándékait. Mivel tudják, hogy Isten szereti az emberiséget, a szeretet szimbólumaként határolják Őt le: hiszik, hogy bármit is tesznek az emberek, bárhogyan is viselkednek, bárhogyan is bánnak Istennel, és bármennyire is lázadnak, mindez nem igazán számít, mert Isten szeretettel teli, és az Ő szeretete korlátlan és mérhetetlen; Isten szeretettel teli, ezért elfogadó tud lenni az emberekkel szemben; és Isten szeretettel teli, ezért irgalmas tud lenni az emberekkel szemben, irgalmas tud lenni az éretlenségükkel, irgalmas a tudatlanságukkal és irgalmas a lázadó mivoltukkal szemben. Tényleg így van ez? Egyesek, miután egyszer vagy akár néhányszor megtapasztalták Isten türelmét, ezeket a tapasztalatokat tőkeként kezelik abban, ahogy Istent ismerik, és azt hiszik, hogy Ő örökké türelmes és irgalmas lesz velük szemben, majd életük során Isten effajta türelmét veszik alapul és ezt tekintik mércének, amely szerint Ő bánik velük. Vannak olyanok is, akik miután egyszer megtapasztalták Isten elfogadását, örökké toleránsnak fogják Őt lehatárolni – és az ő elméjükben ez a tolerancia korlátlan, feltétel nélküli, sőt, teljesen elvtelen is. Helyesek az ilyen hiedelmek? Minden alkalommal, amikor Isten lényegével vagy Isten természetével kapcsolatos kérdések kerülnek szóba, bizonytalannak tűntök. Engem nagyon nyugtalanít, amikor ilyennek látlak titeket. Sok igazságot hallottatok már Isten lényegéről; sok vitát hallgattatok már meg az Ő természetéről is. Azonban az elmétekben ezek a kérdések és ezen aspektusok igazsága csak elméleten és írott szavakon alapuló emlék; a mindennapi életetekben egyikőtök sem képes olyannak megtapasztalni vagy látni Isten természetét, amilyen az valójában. Így mindannyian zavartak vagytok a hitetekben; vakon hisztek, olyannyira, hogy tiszteletlenül viszonyultok Istenhez, sőt félre is söpritek Őt. Mihez vezet az efféle hozzáállásotok Istennel szemben? Ahhoz vezet, hogy folyton lehatároljátok Istent. Ha már megszereztél egy kis tudást, akkor nagyon elégedettnek érzed magad, mintha megszerezted volna Istent az Ő teljességében. Utána arra a következtetésre jutsz, hogy Isten ilyen, és nem hagyod, hogy szabadon mozogjon. Továbbá, amikor Isten valami újat tesz, egyszerűen nem vagy hajlandó elismerni, hogy Ő Isten. Egy nap, amikor Isten azt mondja: „Nem szeretem többé az emberiséget; nem nyújtok többé irgalmat az embereknek; nincs Bennem többé elfogadás vagy türelem irántuk; csordultig vagyok kimondhatatlan utálattal és ellenszenvvel irántuk”, az ilyen kijelentések konfliktust fognak okozni az emberek szíve mélyén. Néhányan közülük még azt is mondják majd: „Nem vagy többé az én Istenem; nem vagy már az az Isten, akit követni akarok. Ha ezt mondod, akkor már nem vagy alkalmas arra, hogy az én Istenem légy, és nem kell tovább követnem Téged. Ha nem adsz nekem többé irgalmat, szeretetet és elfogadást, akkor nem követlek többé Téged. Ha a végtelenségig elfogadó vagy velem, mindig türelmes vagy velem, és hagyod, hogy lássam, hogy Te vagy a szeretet, Te vagy a türelem és Te vagy az elfogadás, csak akkor tudlak követni Téged, és csak akkor lesz bizalmam, hogy a végsőkig kövesselek Téged. Mivel enyém a Te türelmed és irgalmad, lázadásom és vétkeim a végtelenségig megbocsáthatók és elnézhetők, és bármikor és bárhol vétkezhetek, bármikor és bárhol meggyónhatok és megbocsátást nyerhetek, és bármikor és bárhol feldühíthetlek. Te nem alkothatsz véleményt vagy nem vonhatsz le következtetéseket rólam.” Bár talán egyikőtök sem gondolkodik ilyen szubjektíven vagy tudatosan az ilyen kérdésekről, de valahányszor Istent eszköznek tekinted, akit arra kell használni, hogy megbocsássa a bűneidet, vagy tárgynak, amit egy szép rendeltetési hely eléréséhez kell használnod, akkor az élő Istent ellenségedként finoman szembeállítottad magaddal. Én ezt látom. Mondogathatsz továbbra is olyan dolgokat, hogy „hiszek Istenben”, „az igazságra törekszem”, „meg akarom változtatni a beállítottságomat”, „meg akarok szabadulni a sötétség befolyásától”, „meg akarok felelni Istennek”, „alá akarom vetni magamat Istennek”, „hű akarok lenni Istenhez és jól akarom teljesíteni a kötelességemet”, és így tovább. Azonban bármennyire is jól hangzanak a szavaid, bármennyi elméletet is ismersz, és bármennyire is impozáns vagy méltóságteljes ez az elmélet, tény, hogy sokan vagytok, akik már megtanultátok, miként használjátok az általatok elsajátított szabályokat, doktrínákat, elméleteket arra, hogy következtetéseket vonjatok le Istenről, ezáltal természetesen szembeállítva Őt magatokkal. Bár lehet, hogy elsajátítottad a szavakat és a doktrínákat, de valójában nem léptél be az igazság valóságába, ezért nagyon nehéz számodra, hogy közel kerülj Istenhez, megismerd és megértsd Őt. Ez annyira siralmas!

A következő jelenetet láttam egy videóban: néhány testvérnőnek volt egy példánya Az Ige testet ölt című könyvből, és feltartották nagyon magasra; magasan a fejük fölé emelték a könyvet. Bár ez csak egy kép volt, de amit belőlem kiváltott, az nem egy kép volt; inkább elgondolkodtatott, hogy amit minden ember magasan tart a szívében, az nem Isten szava, hanem Isten szavának a könyve. Ez egy rendkívül szomorú dolog. Egy ilyen cselekedet egyáltalán nem azonos azzal, mintha Istent tartanátok magasra, mert az, hogy nem értitek Istent, odáig fajult, hogy még egy nagyon is nyilvánvaló kérdés, egy rendkívül jelentéktelen dolog kapcsán is a saját elképzeléseitekkel álltok elő. Amikor kérdezek tőletek dolgokat, és komolyan beszélek veletek, ti feltételezésekkel és a saját képzelgéseitekkel válaszoltok; némelyikőtök még kétkedő hangnemet is felvesz, és kérdésekkel válaszol a kérdéseimre. Ez még világosabban elárulja Nekem, hogy az Isten, akiben ti hisztek, nem az igaz Isten. Miután annyi éven át olvastátok Isten szavait, arra használjátok ezeket, Isten munkáját és még több doktrínát, hogy ismét lehatároljátok Őt. Sőt, soha még csak nem is próbáljátok megérteni Istent; soha nem próbáljátok megfejteni a szándékait, megérteni az emberekhez való hozzáállását, vagy megérteni, hogyan gondolkodik Isten, miért szomorú, miért haragszik, miért veti meg az embereket, és más hasonló kérdéseket. Sőt, még többen vélik úgy, hogy Isten mindig is hallgatott, mert egyszerűen csak figyeli az emberiség különféle cselekedeteit, és nincs állásfoglalása vagy elképzelése róluk. Az emberek egy másik csoportja úgy véli, hogy Isten azért nem szólal meg, mert beletörődött, és azért marad csendben, mert várakozik, vagy mert nincs állásfoglalása; úgy gondolják, hogy mivel Isten hozzáállása már teljes mértékben ki lett dolgozva a könyvben, és teljes egészében kifejezésre lett juttatva az emberiség számára, ezért azt nem kell újra és újra elmondani az embereknek. Bár Isten hallgat, mégis van hozzáállása és nézőpontja, valamint van egy mérce, és megköveteli, hogy az emberek megfeleljenek ennek. Bár az emberek nem próbálják megérteni vagy keresni Őt, Isten hozzáállása nagyon világos. Gondoljunk csak olyasvalakire, aki egykor szenvedélyesen követte Istent, de aztán egy bizonyos ponton elhagyta Őt és távozott. Ha ez a személy most vissza akarna jönni, meglepő módon nem tudjátok, hogy mi lenne Isten álláspontja, vagy mi lenne a hozzáállása. Nem rendkívül szomorú ez? Az a helyzet, hogy ez egy meglehetősen felszínes dolog. Ha valóban értenétek Isten szívét, ismernétek az ilyen emberrel szemben tanúsított hozzáállását, és nem adnátok kétértelmű választ. Mivel nem tudjátok, engedjétek meg Nekem, hogy felvilágosítsalak titeket.

Isten hozzáállása azokhoz, akik az Ő munkája során elszöknek

Mindenhol vannak ilyen emberek: miután meggyőződtek Isten útjáról, különféle okokból csendben, búcsú nélkül távoznak, hogy azt tegyék, amit a szívük kíván. Egyelőre nem fogunk belemenni abba, hogy ezek az emberek milyen okokból mennek el; először is megnézzük, hogy Isten hogyan viszonyul az ilyen emberekhez. Nagyon világos. Attól a pillanattól kezdve, hogy ezek az emberek elmennek, Isten szemében a hitük időtartama véget ért. Nem az egyén vetett véget neki, hanem Isten. Az, hogy ez az ember elhagyta Istent, azt jelenti, hogy már elutasította Istent, nem akarja Őt többé és nem fogadja el többé Isten üdvösségét. Mivel az ilyen emberek nem akarják Istent, vajon Ő akarhatja még őket? Továbbá, ha az ilyen emberek ilyen hozzáállással, ilyen nézettel rendelkeznek, és elszántak arra, hogy elhagyják Istent, akkor máris megkeserítették Isten természetét. Ez annak ellenére van így, hogy ezek az emberek talán nem gerjedtek haragra és nem átkozták meg Istent, és talán nem tanúsítottak aljas vagy túlzó viselkedést, továbbá annak a ténynek ellenére, hogy ezek az emberek azt gondolják: „Ha eljön a nap, amikor elég volt a kinti szórakozásból, vagy amikor még szükségem van Istenre valamiért, akkor majd visszajövök. Vagy ha Isten hív engem, akkor visszajövök”, vagy azt mondják, hogy „Ha odakint sérelem ér, vagy ha látom, hogy a külvilág túl sötét és túl gonosz, és nem akarok tovább sodródni az árral, akkor visszajövök Istenhez”. Még ha ezek az emberek ki is számolták a fejükben, hogy pontosan mikor fognak visszajönni, és még ha meg is próbálták nyitva hagyni az ajtót a visszatérésükhöz, nem veszik észre, hogy bármit is hisznek, vagy bárhogy is terveznek, mindez csak hiú ábránd. A legnagyobb hibájuk az, hogy nem világos számukra, hogy a távozás iránti vágyuk milyen érzéseket vált ki Istenből. Attól a pillanattól kezdve, hogy eldöntötték, hogy elhagyják Istent, Ő teljesen magukra hagyja őket; addigra már eldöntötte a szívében, hogy mi lesz az ilyen ember kimenetele. Miféle kimenetel az? Olyan, hogy ez az ember az egerek közé fog tartozni, ezért velük együtt fog elpusztulni. Így az emberek gyakran látnak efféle helyzetet: valaki elhagyja Istent, de aztán nem kap büntetést. Isten a saját elvei szerint tevékenykedik; egyes dolgok láthatóak, míg mások csak Isten szívében zárulnak le, így az emberek nem láthatják az eredményeket. Az emberek számára látható rész nem feltétlenül a dolgok igaz oldala, de a másik oldal – az, amelyiket te nem látod – valóban tartalmazza Isten valódi, szívből jövő gondolatait és következtetéseit.

Akik Isten munkája során elszöknek, azok elhagyják az igaz utat

Miért ad Isten ilyen súlyos büntetést azoknak az embereknek, akik az Ő munkája során elszöknek? Miért haragszik rájuk ennyire? Először is, tudjuk, hogy Isten természete a fenség és a harag; Ő nem egy bárány, akit bárki levághat, még kevésbé egy bábu, akit az emberek úgy irányíthatnak, ahogy csak akarnak. Nem is egy rakás üres levegő, akinek parancsolgatni lehet. Ha valóban hiszed, hogy Isten létezik, akkor istenfélő szíved kell, hogy legyen, és tudnod kellene, hogy az Ő lényegét nem szabad feldühíteni. Ezt a dühöt kiválthatja egy szó, egy gondolat, valamilyen aljas viselkedés, akár egy szelíd viselkedési forma, vagy az emberek szemében és etikája szerint elfogadható viselkedési forma is; vagy kiválthatja esetleg egy doktrína vagy elmélet. Azonban, ha már egyszer feldühítetted Istent, a lehetőséged elveszett és elérkeztek a végnapjaid. Ez egy szörnyű dolog! Ha nem érted meg, hogy Istent nem szabad megsérteni, akkor lehet, hogy nem félsz Tőle és talán rutinszerűen sértegeted Őt. Ha nem tudod, hogyan kell félni Istent, akkor képtelen vagy félni Istent, és nem fogod tudni, hogyan kezdd el Isten útját követni – félni Istent és elkerülni a gonoszt. Ha ráébredtél és már tudatában vagy annak, hogy Istent nem szabad megsérteni, akkor tudni fogod, hogy mit tegyél azért, hogy féld Istent és kerüld a rosszat.

Az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útját követni nem feltétlenül arról szól, hogy mennyi igazságot tudsz, hány próbatételt éltél át, vagy mennyire lettél megfegyelmezve. Sokkal inkább attól függ, hogy milyen hozzáállás van a szívedben Isten iránt, és milyen lényeget fejezel ki. Az emberek lényege és szubjektív hozzáállása nagyon fontos, nagyon sarkalatos. Ami azokat illeti, akik megtagadták és elhagyták Istent, az Ő hitvány hozzáállásuk Istenhez és az igazságot megvető szívük már megkeserítette az Ő természetét, így a Maga részéről soha nem fog megbocsátani nekik. Ők tudtak Isten létezéséről, értesültek a hírről, hogy már megérkezett, és még Isten új munkáját is megtapasztalták. Távozásuk nem félrevezetésből vagy zavarodottságból történt, még kevésbé kényszerből. Inkább tudatosan és tiszta elmével döntöttek úgy, hogy elhagyják Istent. Távozásuk nem eltévedés volt, és nem is lettek elűzve. Ezért Isten szemében ők nem a nyájtól elkóborolt bárányok, még kevésbé tékozló fiúk, akik eltévedtek. Büntetlenül távoztak – és egy ilyen állapot, egy ilyen helyzet bosszantja Isten természetét, és ebből a bosszúságból kifolyólag ad nekik reménytelen kimenetelt. Hát nem félelmetes az effajta kimenetel? Ezért, ha az emberek nem ismerik Istent, megsérthetik Őt. Ez nem kis dolog! Ha az emberek nem veszik komolyan Isten hozzáállását, és továbbra is azt hiszik, hogy örömmel várja a visszatérésüket, hiszen ők az Ő elveszett bárányai közé tartoznak, és Ő még mindig várja, hogy megváltozzon a szívük, akkor nincsenek messze büntetésük napjaitól. Isten nem pusztán megtagadja, hogy elfogadja őket – mivel ez a második alkalom, hogy megkeserítik a természetét, a dolog még ennél is szörnyűbb! Ezeknek az embereknek a tiszteletlen hozzáállása már megsértette Isten adminisztratív rendeleteit. Vajon mégis elfogadja őket? Az Ő szívében Isten elvei ebben a kérdésben kimondják, hogy ha valaki bizonyosságot szerzett arról, hogy melyik az igaz út, mégis képes tudatosan és tiszta elmével elutasítani Istent és elhagyni Istent, akkor Ő lezárja az ilyen ember üdvösségéhez vezető utat, és ezen ember számára a királyságba vezető kapu ezentúl zárva lesz. Amikor ez az illető még egyszer kopogtat, Isten nem fogja kinyitni az ajtót; ez a személy örökre ki lesz zárva. Talán néhányan olvastátok Mózes történetét a Bibliában. Miután Isten felkente Mózest, a 250 vezető kifejezésre juttatta engedetlenségét Mózessel szemben a tettei és különféle egyéb okok miatt. Kinek nem voltak hajlandók alávetni magukat? Nem Mózesnek. Nem voltak hajlandók alávetni magukat Isten intézkedéseinek; nem voltak hajlandók alávetni magukat Isten munkájának ebben a kérdésben. A következőket mondták: „Túl sokat vesztek magatokra, hiszen az egész gyülekezet szent, mindegyikük, és Jahve közöttük van.” Ezek a szavak és sorok emberi szempontból nagyon súlyosak? Nem súlyosak. Legalábbis e szavak szó szerinti jelentése nem súlyos. Jogi értelemben nem sértenek semmilyen törvényt, mert a felszínen ez nem ellenséges nyelvezet vagy szóhasználat, még kevésbé van istenkáromló felhangja. Ezek csak hétköznapi mondatok, semmi több. Akkor miért van az, hogy ezek a szavak ilyen dühöt tudnak kiváltani Istenből? Azért, mert nem az emberekhez, hanem Istenhez szóltak. Pontosan az általuk kifejezett hozzáállás és beállítottság az, ami bosszantja Isten természetét, és megsérti Isten természetét, amit nem szabad megsérteni. Mindannyian tudjuk, hogy végül mi lett azoknak a vezetőknek a kimenetele. Az Istent elhagyó emberekkel kapcsolatban mi az ő nézőpontjuk? Milyen a hozzáállásuk? És miért van az, hogy az ő nézőpontjuk és hozzáállásuk miatt Isten így bánik velük? Ennek az az oka, hogy bár egyértelműen tudják, hogy Ő Isten, mégis úgy döntenek, hogy elárulják Őt, és ezért vannak teljesen megfosztva az üdvösségre való esélyüktől. Ahogy a Bibliában írva van: „Mert ha szándékosan vétkezünk, miután megismertük az igazságot, akkor nincs többé bűneinkért való áldozat” (Zsidók 10:26). Most már tisztán értitek ezt a dolgot?

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.