Harmadik rész

Hogyan határozza meg Isten az emberek kimenetelét, és milyen mércével teszi ezt

Mielőtt bármilyen nézet vagy következtetés mellett kikötnél, először meg kell értened, hogy Isten miként viszonyul hozzád és mit gondol, s csak ezután döntheted el, hogy a saját gondolkodásod helyes-e vagy sem. Isten soha nem használta az időt mértékegységként egy ember kimenetelének meghatározásához, és soha nem alapozott egy ilyen meghatározást arra, hogy egy ember mennyit szenvedett. Mit használ hát Isten mérceként, hogy meghatározza egy ember kimenetelét? Az idő alapján történő meghatározás lenne az, ami leginkább megfelel az emberek elképzeléseinek. Ráadásul vannak olyan emberek – gyakran látjátok őket –, akik egy ponton nagyon sok mindent feláldoztak, sokat ráfordítottak, hatalmas árat fizettek és sokat szenvedtek. Ők azok, akiket – ahogy ti látjátok – Isten megmenthet. Mindaz, amit ezek az emberek bemutatnak és megélnek, pontosan megfelel az emberek elképzeléseinek azokról a mércékről, amelyeket Isten állított, hogy meghatározza egy ember kimenetelét. Bármit is hisztek, nem fogom ezeket a példákat egyenként felsorolni. Röviden, minden, ami nem Isten saját gondolkodásán belüli mérce, inkább az emberi képzeletből származik, és minden ilyen dolog emberi elképzelés. Ha vakon ragaszkodsz saját elképzeléseidhez és ábrándjaidhoz, mi lesz az eredmény? Teljesen nyilvánvaló, hogy ennek csak az lehet a következménye, hogy Isten megvet téged. Ez azért van, mert mindig az alkalmasságodat fitogtatod Isten előtt, versengsz Vele, vitatkozol Vele, és nem próbálod meg igazán megérteni a gondolkodását, és nem próbálod megérteni a szándékait vagy az emberiséghez való hozzáállását sem. Az efféle eljárással önmagadat tiszteled nagyként; ez nem Istent tiszteli nagyként. Te önmagadban hiszel; nem Istenben. Isten nem akar ilyen embereket, és nem is fogja elhozni számukra az üdvösséget. Ha el tudod engedni ezt a fajta nézőpontot, továbbá helyre tudod hozni azokat a helytelen nézőpontokat, amelyeket a múltban képviseltél, ha Isten követelései szerint tudsz eljárni, ha ettől a ponttól kezdve gyakorolni tudod az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útját, ha sikerül Istent tisztelned, mint aki mindenben nagyszerű, és tartózkodni tudsz attól, hogy a saját személyes ábrándjaidat, nézeteidet vagy hiedelmeidet alkalmazd önmagad és Isten meghatározására, és ha mindezek helyett minden tekintetben Isten szándékait tudod keresni, ha eljutsz az emberiséghez való hozzáállásának felismeréséhez és megértéséhez, és eleget tudsz Neki tenni azáltal, hogy megfelelsz az Ő mércéinek, az csodálatos lesz! Ez fogja jelezni, hogy az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útjára készülsz lépni.

Ha Isten nem az emberek különböző gondolatait, elképzeléseit és nézeteit használja mérceként, hogy meghatározza kimenetelüket, akkor milyen mércét használ az emberek kimenetelének meghatározásához? Próbatételeket használ a kimenetelek meghatározásához. Két mércéje van annak, ahogy Isten a próbatételeket az emberek kimenetelének meghatározásához használja: az egyik a próbatételek száma, amelyeken az emberek keresztülmennek, a másik pedig az, hogy ezek a próbatételek milyen eredményeket érnek el az embereken. Ez a két mutató határozza meg egy ember kimenetelét. Most pedig fejtsük ki ezt a két mércét.

Kezdjük azzal, hogy amikor valaki Istentől kapott próbatétellel szembesül (ez a próbatétel lehet, hogy számodra jelentéktelen, említésre sem méltó), Ő egyértelműen világossá teszi számodra, hogy ez az Ő keze rajtad, és Ő rendezte el számodra ezt a körülményt. Amíg még éretlen vagy, Isten megpróbáltatásokat fog elrendezni, hogy próbára tegyen téged, és ezek a megpróbáltatások megfelelnek majd az érettségednek, annak, amit képes vagy megérteni és amit el tudsz viselni. Melyik részed lesz próbára téve? Az Istenhez való hozzáállásod. Nagyon fontos ez a hozzáállás? Természetesen fontos! Különös fontossággal bír! Az emberek ezen hozzáállása az az eredmény, amit Isten óhajt, tehát ami Őt illeti, ez a legeslegfontosabb dolog. Máskülönben Isten nem fordítaná erőfeszítéseit az emberekre azzal, hogy ilyen munkába bocsátkozik. E próbatételek révén Isten a Vele kapcsolatos hozzáállásodat akarja látni; azt akarja látni, hogy a helyes úton jársz-e vagy sem. Azt is látni akarja, hogy féled-e Istent és elkerülöd-e a gonoszt. Ezért akár sokat, akár keveset értesz az igazságból egy adott időpontban, mindenképp szembe kerülsz Isten próbatételeivel, és az általad megértett igazság mennyiségének növekedését követően Ő továbbra is megfelelő próbatételeket fog számodra elrendezni. Amikor újra próbatétel elé kerülsz, Isten látni akarja, hogy a nézőpontod, az elképzeléseid és a Hozzá való viszonyulásod fejlődött-e az eltelt idő alatt. Egyesek elgondolkodnak: „Miért akarja Isten mindig látni az emberek hozzáállását? Nem látta még, hogyan ültetik át az igazságot a gyakorlatba? Miért akarná még mindig látni a hozzáállásukat?” Ez esztelen badarság! Tekintve, hogy Isten így működik, az Ő szándékainak benne kell lennie. Isten fél szemmel állandóan figyeli az embereket, figyeli minden szavukat és cselekedetüket, minden tettüket és mozdulatukat; sőt minden gondolatukat és elképzelésüket is megfigyeli. Isten mindent feljegyez, ami az emberekkel történik – a jótetteiket, hibáikat, vétkeiket, még lázadásaikat és árulásaikat is –, bizonyítékként, melynek segítségével meghatározza kimenetelüket. Lépésről lépésre, ahogy Isten munkája fokozódik, egyre több igazságot fogsz hallani, és egyre több pozitív dolgot és információt fogsz elfogadni, valamint egyre többet fogsz elnyerni az igazság valóságából. E folyamat során Isten követelményei is növekedni fognak veled szemben, és ahogy növekednek, Ő komolyabb próbatételeket fog elrendezni számodra. A célja, hogy megvizsgálja, hogy időközben fejlődött-e a Hozzá való viszonyulásod. Természetesen amikor ez megtörténik, az a nézőpont, amelyet Isten megkövetel tőled, meg fog felelni az igazságvalóságról alkotott felfogásodnak.

Ahogy az érettséged fokozatosan felépül, úgy fog növekedni az a mérce is, amelyet Isten elvár tőled. Amíg még éretlen vagy, addig nagyon alacsony mércét állít fel számodra; amikor az érettséged kicsit nagyobb lesz, akkor némileg magasabbra emeli a mércét. De mit fog tenni Isten, miután megértést nyertél az egész igazságról? Még nagyobb próbatételek elé fog állítani téged. Amit Isten e próbatételek közepette szeretne megkapni és látni tőled, az az Ő mélyebb ismerete és tényleges félelme. Ebben az időben az Ő veled szemben támasztott követelményei magasabbak és „keményebbek” lesznek, mint amikor még éretlenebb voltál (az emberek talán keménynek tekintik ezeket, de Isten igazából észszerűnek tekinti őket). Amikor Isten próbára teszi az embereket, milyen valóságot kíván teremteni? Folyamatosan azt kéri, hogy az emberek adják Neki a szívüket. Egyesek azt fogják mondani: „Hogy adhatnám oda? Tettem a kötelességemet; elhagytam az otthonomat és a megélhetésemet, és feláldoztam magam. Ezek nem mind példák arra, hogy átadom a szívemet Istennek? Hogy másként adhatnám még a szívemet Istennek? Lehet, hogy amikor ezeket tettem, valójában nem is adtam Neki a szívemet? Mi Isten konkrét követelménye?” A követelmény nagyon egyszerű. Tulajdonképpen vannak olyanok, akik próbatételeik különböző szakaszaiban már különféle mértékben átadták a szívüket Istennek, de az emberek zöme soha nem adja át a szívét Istennek. Amikor Isten próbára tesz téged, látja, hogy a szíved Vele, vagy a testtel és a Sátánnal van-e. Amikor Isten próbára tesz téged, látja, hogy szemben állsz-e Vele vagy pedig Vele összeegyeztethető helyzetben vagy-e, és azt is látja, hogy a szíved az Ő oldalán áll-e. Amikor éretlen vagy és próbatételek előtt állsz, kevés hited van, és nem tudod pontosan, mit kell tenned ahhoz, hogy eleget tégy Isten szándékainak, mivel megértésed az igazságról korlátozott. Ha azonban még mindig igazán és őszintén tudsz imádkozni Istenhez, és ha hajlandó vagy átadni Neki a szívedet, és hagyod, hogy Ő uralkodjon fölötted, valamint hajlandó vagy felajánlani Neki mindazt, amit a legértékesebbnek vélsz, akkor már átadtad a szívedet Istennek. Ahogy egyre több prédikációt hallgatsz és egyre többet értesz meg az igazságból, úgy fog fokozatosan növekedni az érettséged is. Ekkor Isten követelményeinek mércéje már nem ugyanaz lesz, mint amikor még éretlen voltál; magasabb mércét fog követelni tőled. Ahogy az emberek fokozatosan átadják szívüket Istennek, a szívük lassan közelebb kerül Hozzá; ahogy az emberek ténylegesen közelebb tudnak kerülni Istenhez, egyre inkább istenfélő szívük lesz. Isten éppen ilyen szívet akar.

Amikor Isten meg akarja szerezni valakinek a szívét, számos próbatétel elé állítja az embert. E próbatételek során, ha Isten nem kapja meg az illető szívét, vagy nem látja, hogy az illetőnek adott a hozzáállása – vagyis ha Isten nem látja, hogy az illető úgy gyakorol vagy úgy viselkedik, ami az Ő félelmét jelzi, és ha nem látja azt a hozzáállást és elhatározást sem az illetőben, hogy elkerülje a gonoszt, akkor – számos próbatétel után – Isten megvonja tőle a türelmét, és nem fogja többé megtűrni őt. Nem fogja többé próbára tenni ezt az embert, és nem fog többé munkálkodni rajta. Mit jelent ez ennek az embernek a kimenetelére nézve? Azt jelenti, hogy nincs kimenetele. Talán ez az ember nem tett semmi rosszat; talán nem tett semmi bomlasztót és nem okozott semmilyen zavart. Talán nem állt nyíltan ellen Istennek. Ennek az embernek a szíve azonban rejtve marad Isten előtt; soha nem volt egyértelmű hozzáállása és álláspontja Istennel kapcsolatban, és Isten nem látja világosan, hogy Neki adta-e a szívét, vagy hogy igyekszik-e félni Őt és elkerülni a gonoszt. Isten elveszíti türelmét az ilyen emberekkel szemben, és többé nem fizet értük semmilyen árat, nem részesíti őket kegyelemben és nem munkálkodik rajtuk. Az ilyen ember Istenbe vetett hitéletének már vége van. Ez azért van, mert a sok próbatétel összessége során, amit Isten adott neki, Isten nem kapta meg azt az eredményt, amit akar. Így van egy sor olyan ember, akikben soha nem láttam a Szentlélek megvilágosodását és megvilágosítását. Hogyan lehet ezt látni? Ezek az emberek talán sok éven át hittek Istenben, és a felszínen életerősen viselkedtek; sok könyvet olvastak, sok ügyet intéztek, megtöltöttek vagy egy tucatnyi jegyzetfüzetet és tökéletesen elsajátítottak rengeteg szót és doktrínát. Azonban soha nincs bennük látható növekedés, az Istenről alkotott nézeteik láthatatlanok maradnak és hozzáállásuk továbbra is tisztázatlan. Más szóval, nem lehet látni a szívüket; mindig be vannak burkolva és el vannak zárva: el vannak zárva Istentől. Ennek következtében Ő nem látta az igazi szívüket, nem látta ezekben az emberekben az Ő igazi félelmét, sőt, nem látta, hogyan követik ezek az emberek az Ő útját. Ha Isten mostanra még mindig nem nyerte meg az ilyen embereket, vajon a jövőben meg tudja őket nyerni? Nem tudja! Vajon továbbra is erőltetni fog olyan dolgokat, amelyeket nem érhet el? Nem fog! Mi tehát Isten jelenlegi hozzáállása az ilyen emberekhez? (Megveti és semmibe veszi őket.) Semmibe veszi őket! Isten nem törődik az ilyen emberekkel; megveti őket. Nagyon gyorsan és nagyon pontosan megjegyeztétek ezeket a szavakat. Úgy tűnik, mintha megértettétek volna, amit hallottatok!

Vannak emberek, akik éretlenek és tudatlanok, amikor elkezdik követni Istent; nem értik az Ő szándékait, és nem tudják, mit jelent hinni Benne. Az Istenben való hitnek és Isten követésének egy ember által kigondolt és téves módját teszik magukévá. Amikor az ilyen emberek próbatételekkel szembesülnek, nem tudatosul bennük; érzéketlenek maradnak Isten útmutatása és megvilágosítása iránt. Nem tudják, mit jelent átadni a szívüket Istennek, vagy mit jelent szilárdan megállni egy próbatétel alatt. Isten korlátozott időt ad az ilyen embereknek, és ez idő alatt megérteti velük próbatételei természetét, valamint azt, hogy mik az Ő szándékai. Ezután ezeknek az embereknek be kell mutatniuk álláspontjukat. Isten még vár azokra, akik ebben a szakaszban vannak. Ami pedig azokat illeti, akiknek van pár nézetük, de még ingadoznak, akik át akarják adni szívüket Istennek, de nem békültek meg ezzel, továbbá akik annak ellenére, hogy néhány alapvető igazságot átültettek a gyakorlatba, megpróbálnak elbújni és feladni, amikor nagyobb próbatételek elé kerülnek – őhozzájuk hogyan viszonyul Isten? Még mindig vár tőlük egy keveset, az eredmény pedig a hozzáállásukon és a teljesítményükön múlik. Ha az emberek nem fejlődnek aktívan, akkor mit tesz Isten? Lemond róluk. Ez azért van így, mert mielőtt Isten lemondana rólad, te már lemondtál saját magadról. Így nem hibáztathatod Istent, hogy ezt teszi. Helytelen, ha sérelmeket hordozol Istennel szemben.

Milyen különböző módokon ejti zavarba az embereket egy gyakorlati kérdés

Van egy másik típusú ember, akinek a legtragikusabb a kimenetele; ezt az embertípust szeretem a legkevésbé megemlíteni. Ők nem azért tragikusak, mert Isten büntetésében részesültek, vagy mert Isten velük szemben támasztott követelményei kemények, ezért a kimenetelük tragikus; inkább azért tragikusak, mert ők teszik ezt saját magukkal. Ahogy a közmondás tartja, a saját sírjukat ássák. Miféle ember tesz ilyet? Ezek az emberek nem a helyes úton járnak, és kimenetelük előre megmutatkozik. Isten szemében az ilyen emberek az Ő utálatának legnagyobb tárgyai. Emberi szempontból az ilyen emberek a legszánalmasabbak. Amikor az ilyen emberek elkezdik követni Istent, nagyon buzgók; nagy árat fizetnek, jó véleménnyel vannak Isten munkájának kilátásairól és bőséges képzelőerővel rendelkeznek, amikor saját jövőjükről van szó. Különösen bíznak Istenben is, hisznek abban, hogy Ő képes teljessé tenni az embereket és dicsőséges rendeltetési helyre juttatni őket. Mindazonáltal, valamilyen okból kifolyólag, ezek az emberek Isten munkája során elszöknek. Mit jelent itt az „elszökés”? Azt jelenti, hogy eltűnnek búcsú nélkül, egy hang nélkül; szó nélkül távoznak. Bár az ilyen emberek azt állítják, hogy hisznek Istenben, valójában soha nem eresztenek gyökeret a hit útján. Így – függetlenül attól, hogy milyen régóta hittek Benne – még mindig képesek elfordulni Istentől. Vannak, akik azért mennek el, hogy üzleti vállalkozásba kezdjenek, vannak, akik azért, hogy éljék az életüket, vannak, akik azért, hogy meggazdagodjanak, és vannak, akik azért, hogy megházasodjanak és gyerekeket vállaljanak... Azok között, akik elmennek, vannak olyanok, akiket később lelkiismeret-furdalás gyötör és vissza akarnak térni, és vannak, akik nagyon nehezen boldogulnak s végül éveken át sodródnak a világban. Ezek a sodródók sok szenvedést élnek át és úgy gondolják, hogy a világban való létezés túlságosan fájdalmas, és hogy nem tudnak elszakadni Istentől. Vissza akarnak térni Isten házába, hogy vigaszra, békére és örömre leljenek, és továbbra is hinni akarnak Istenben, hogy elkerüljék a katasztrófát, vagy hogy elérjék az üdvösséget és egy gyönyörű rendeltetési helyet. Ez azért van így, mert ezek az emberek úgy hiszik, hogy Isten szeretete határtalan és kegyelme kimeríthetetlen. Úgy gondolják, hogy bármit is tett valaki, Istennek meg kell neki bocsátania, és elfogadónak kell lennie a múltjával szemben. Ezek az emberek újra és újra elmondják, hogy vissza akarnak térni és teljesíteni akarják a kötelességüket. Még olyanok is akadnak, akik a vagyonuk egy részét az egyháznak adják abban a reményben, hogy ez majd kikövezi az utat vissza Isten házába. Hogyan viszonyul Isten az ilyen emberekhez? Hogyan kellene meghatároznia a kimenetelüket? Bátran szóljatok hozzá. (Azt hittem, hogy Isten elfogadná az ilyen típusú embert, de az imént hallottak után úgy érzem, hogy talán mégsem.) Mondd el az érveidet. (Az ilyen emberek csak azért jönnek Isten elé, hogy ne a halál legyen a kimenetelük. Nem valódi őszinteségből jönnek, hogy higgyenek Istenben; azért jönnek, mert tudják, hogy Isten munkája hamarosan befejeződik, ezért abban a tévhitben élnek, hogy eljöhetnek és áldásokat kaphatnak.) Azt mondod, hogy ezek az emberek nem hisznek őszintén Istenben, ezért Ő nem tudja elfogadni őket, igaz? (Igaz.) (Ha jól értem, az ilyen emberek csak opportunisták, és nem hisznek őszintén Istenben.) Nem azért jöttek, hogy higgyenek Istenben; ők opportunisták. Jól mondod! Ezek az opportunisták képviselik azt az embertípust, amelyet mindenki gyűlöl. Arra hajóznak, amerre a szél fúj, és nem lehet megkérni őket, hogy bármit is tegyenek, hacsak nem húznak valami hasznot belőle, ezért természetesen megvetendők! Van más testvérnek is valamilyen véleménye, melyet szívesen megosztana? (Isten nem fogadja el őket többé, mert az Ő munkája hamarosan befejeződik, és most van itt az idő, amikor meghatározza az emberek kimenetelét. Ezek az emberek ilyenkor akarnak visszajönni – nem azért, mert tényleg az igazságra akarnak törekedni, hanem mert látják alászállni a katasztrófákat, vagy mert külső tényezők befolyásolják őket. Ha valóban szándékukban állna az igazságra törekedni, akkor soha nem szöktek volna el Isten munkájának kellős közepén.) Van más vélemény? (Nem fogadja el őket. Igazából Isten már adott nekik lehetőségeket, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy figyelmetlenül viszonyuljanak Hozzá. Nem számít, milyen szándékaik vannak ezeknek az embereknek, és még ha valódi megbánást tanúsítanak is, Isten akkor sem engedi visszajönni őket. Ez azért van, mert olyan sok lehetőséget adott nekik, de ők már megmutatták a hozzáállásukat: el akarták hagyni Istent. Ezért ha most megpróbálnak visszatérni, Isten nem fogadja el őket.) (Egyetértek azzal, hogy Isten nem fogadja el az ilyen típusú embert, mert ha valaki látta az igaz utat, ilyen hosszú időn keresztül megtapasztalta Isten munkáját, mégis képes visszatérni a világba és a Sátán ölelésébe, akkor ez Isten hatalmas elárulása. Annak ellenére, hogy Isten lényege irgalom és szeretet, nem mindegy, hogy ez a lényeg milyen emberre irányul. Ha ez az ember azért jön Isten elé, hogy vigaszt találjon, vagy olyasmit keres, amiben reménykedhet, akkor egyszerűen nem az a típus, aki őszintén hisz Istenben, és Isten irgalma az ilyen emberek felé csak egy bizonyos pontig terjed.) Ha Isten lényege az irgalom, akkor miért nem ad egy kicsit többet belőle az ilyen embernek? Egy kicsivel több irgalommal nem kapna ez az ember akkor egy lehetőséget? A múltban gyakran mondták az emberek, hogy Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és nem akarja, hogy bárki is elkárhozzon; ha száz juh közül egy elveszik, Isten otthagyja a kilencvenkilencet, hogy megkeresse a hiányzót. Most, amikor ezekről az emberekről van szó, Istennek vajon el kellene fogadnia őket és adni nekik egy második esélyt őszinte hitük miatt? Ez valójában nem nehéz kérdés; nagyon egyszerű! Ha valóban értitek Istent és valódi tudással rendelkeztek Róla, akkor nincs szükség sok magyarázatra – és nincs szükség sok találgatásra sem, igaz? A válaszaitok jó nyomon vannak, de még mindig messze elmaradnak Isten hozzáállásától.

Az imént néhányan közületek abbéli bizonyosságuknak adtak hangot, hogy Isten nem tudná elfogadni az ilyen típusú embereket. Mások nem voltak túl egyértelműek, és úgy gondolták, hogy Isten talán elfogadja őket, talán nem – ez a mérsékeltebb hozzáállás. Voltak köztetek olyanok is, akiknek az volt az álláspontja, hogy remélik, Isten elfogadja majd az effajta embert – ez a kétértelműbb hozzáállás. Ti, akik biztosak vagytok abban, amit gondoltok, úgy vélitek, hogy Isten már olyan régóta munkálkodik, és a munkája befejeződött, ezért nincs szüksége arra, hogy toleráns legyen ezekkel az emberekkel szemben; ezért úgy gondoljátok, hogy nem fogja őket újra elfogadni. A mérsékeltebbek közületek úgy vélik, hogy ezeket az ügyeket az egyéni körülményeknek megfelelően kellene kezelni; ha ezeknek az embereknek a szíve elválaszthatatlan Istentől, és ha őszintén hisznek Istenben és az igazságra törekszenek, akkor Istennek el kellene felejtenie korábbi gyengeségeiket és hibáikat – meg kellene bocsátania ezeknek az embereknek, adnia kellene nekik egy második esélyt, és meg kellene engednie nekik, hogy visszatérjenek az Ő házába és elfogadják az Ő üdvösségét. Ha azonban ezek az emberek később ismét elszöknek, akkor Isten többé már nem akarja őket, és ezen emberek elhagyása nem tekinthető igazságtalanságnak. Van egy másik csoport, akik remélik, hogy Isten el tudja fogadni az ilyen embert. Ez a csoport nem egészen biztos abban, hogy Isten valóban így tesz-e majd vagy sem. Ha azt hiszik, hogy el kellene fogadnia az efféle embert, de Ő mégsem teszi, akkor úgy tűnik, hogy ez a nézet kissé eltér Isten szemléletétől. Ha úgy gondolják, hogy Istennek nem kellene elfogadnia egy ilyen embert, és Isten történetesen azt mondja, hogy az Ő szeretete az emberek iránt határtalan, és hajlandó adni még egy esélyt egy ilyen embernek, akkor ez nem az emberi tudatlanság lelepleződésének egy példája? Mindenesetre mindegyikőtöknek megvan a saját nézőpontja. Ezek a nézőpontok egyfajta tudást képviselnek a saját gondolataitokon belül; egyben tükrözik azt is, milyen mélyen értitek az igazságot és Isten szándékait. Ez a helyes megfogalmazás, nem igaz? Csodálatos, hogy van véleményetek erről a dologról. Azonban még mindig fennáll a kérdés, hogy a véleményetek helyes-e. Mindannyian aggódtok egy kicsit, nem igaz? „Akkor mi a helyes? Nem látok tisztán, és nem tudom pontosan, hogy Isten mit gondol, Ő pedig nem mondott nekem semmit. Honnan tudhatnám, hogy mit gondol? Isten hozzáállása az emberiséghez a szeretet. A múltban tanúsított hozzáállása alapján el kellene fogadnia egy ilyen embert, de nem vagyok túlságosan tisztában Isten jelenlegi hozzáállásával; csak azt tudom mondani, hogy talán elfogadja ezt az embert, talán nem.” Ez nevetséges, nem igaz? Ez a kérdés valóban összezavart titeket. Ha nincs megfelelő álláspontotok erről a kérdésről, akkor mit fogtok tenni, amikor a gyülekezetetek ténylegesen szembesül egy ilyen emberrel? Ha nem kezelitek megfelelően a helyzetet, akkor megsérthetitek Istent. Vajon ez nem egy veszélyes ügy?

Miért akartalak megkérdezni titeket az általam felvetett kérdéssel kapcsolatos nézeteitekről? Le akartam tesztelni a nézőpontjaitokat, meg akartam vizsgálni, hogy mennyi ismeretetek van Istenről, és mennyire értitek a szándékait és a hozzáállását. Mi a válasz? A válasz maguk az álláspontok, amelyeket képviseltek. Néhányan közületek nagyon konzervatívak, néhányan pedig a fantáziátokat használjátok a találgatásokhoz. Mi az a „találgatás”? Azt jelenti, hogy képtelenek vagytok felismerni, hogyan gondolkodik Isten, és ezért alaptalan feltételezésekkel álltok elő, miszerint Istennek valamilyen módon kellene gondolkodnia; valójában magatok sem tudjátok, hogy igazatok van-e vagy sem, ezért kétértelmű álláspontot hangoztattok. Ezzel a ténnyel szembesülve mit láttatok? Amikor az emberek Istent követik, ritkán figyelnek az Ő szándékaira, és ritkán veszik figyelembe az Ő gondolatait és az Ő hozzáállását az emberekhez. Az emberek nem értik Isten gondolatait, ezért amikor kérdéseket tesznek fel nekik az Ő szándékairól és természetéről, akkor összezavarodtok; mély bizonytalanságba estek, és akkor vagy találgattok, vagy hazardíroztok. Miféle gondolkodásmód ez? Egy tényt bizonyít: a legtöbb ember, aki hisz Istenben, úgy tekint rá, mint egy rakás üres levegőre, illetve olyasvalamire, ami az egyik percben látszólag létezik, a másikban pedig nem. Miért mondom ezt így? Mert valahányszor problémával találkoztok, nem ismeritek Isten szándékait. Miért nem ismeritek az Ő szándékait? Nemcsak most, hanem az elejétől a végéig nem ismeritek Isten hozzáállását ehhez a problémához. Nem tudsz rájönni, és nem tudod, hogy mi Isten hozzáállása, de gondolkodtál ezen sokat? Törekedtél arra, hogy megismerd? Vállaltál már vele közösséget? Nem! Ez megerősít egy tényt: a te hited Istenének nincs kapcsolata a valóság Istenével. A te Istenbe vetett hitedben csak a saját és vezetőid szándékain töprengsz; csupán Isten szavainak felszínes és elvi értelmén gondolkodsz, anélkül, hogy valóban meg akarnád ismerni vagy keresni Isten szándékait. Nem ez a helyzet? E dolog lényege egészen szörnyű! Ennyi év után sok olyan embert láttam, akik hisznek Istenben. Mivé alakította át a hitük Istent az elméjükben? Vannak, akik úgy hisznek Istenben, mintha Ő csak egy rakás üres levegő lenne. Ezeknek az embereknek nincs válaszuk az Isten létezésével kapcsolatos kérdésekre, mert sem a jelenlétét, sem a hiányát nem érzik és nem is érzékelik, nemhogy tisztán látnák vagy értenék. Tudat alatt ezek az emberek azt gondolják, hogy Isten nem létezik. Mások úgy hisznek Istenben, mintha Ő egy ember lenne. Ezek az emberek azt gondolják, hogy Ő képtelen mindarra, amire ők is képtelenek, és hogy úgy kellene gondolkodnia, ahogy ők gondolkodnak. Isten az ő definíciójuk szerint „egy láthatatlan és érinthetetlen személy”. Van egy olyan embercsoport is, akik úgy hisznek Istenben, mintha egy báb lenne; ezek az emberek úgy vélik, hogy Istennek nincsenek érzelmei. Úgy gondolják, hogy Isten egy agyagszobor, és hogy amikor egy kérdéssel szembesül, nincs hozzáállása, álláspontja vagy ötletei; úgy vélik, hogy ki van szolgáltatva az emberiség irgalmának. Az emberek egyszerűen úgy hisznek, ahogy hinni akarnak. Ha hatalmassá teszik Őt, akkor hatalmas; ha kicsinek állítják Őt be, akkor kicsi. Amikor az emberek bűnt követnek el, és szükségük van Isten irgalmára, elfogadására és szeretetére, akkor azt feltételezik, hogy Istennek ki kell terjesztenie az Ő irgalmát. Ezek az emberek feltalálnak egy „Istent” a saját elméjükben, majd ráveszik ezt az „Istent”, hogy teljesítse a követelményeiket és kielégítse minden vágyukat. Nem számít, hogy mikor és hol, és nem számít, hogy az ilyen emberek mit csinálnak, magukévá teszik ezt a fantazmagóriát az Istennel kapcsolatos bánásmódjukban és a hitükben. Még olyanok is vannak, akik, miután megkeserítették Isten természetét, továbbra is azt hiszik, hogy Ő meg tudja őket menteni, mert azt feltételezik, hogy Isten szeretete határtalan, természete igazságos, és hogy bármennyire is megsérti az ember Istent, Ő semmire sem fog emlékezni abból. Úgy gondolják, hogy mivel az emberi hibák, az emberi vétkek és az emberi lázadás az ember beállítottságának pillanatnyi megnyilvánulásai, Isten esélyt ad az embereknek, toleráns és türelmes lesz velük; úgy gondolják, hogy Isten ezután is úgy fogja szeretni őket, mint korábban. Így továbbra is nagy reményeket fűznek az üdvösség eléréséhez. Valójában nem számít, hogy az emberek hogyan hisznek Istenben, mindaddig, amíg nem törekednek az igazságra, Ő negatívan fog viszonyulni hozzájuk. Ennek az az oka, hogy az Istenbe vetett hited során, bár magadhoz vetted és kincsnek tekintetted Isten szavainak könyvét, továbbá minden nap tanulmányozod és olvasod, a valódi Istent mégis félreteszed. Úgy tekintesz Rá, mint puszta üres levegőre, vagy mint egy személyre – néhányan közületek pedig csak úgy tekintenek Rá, mint egy bábura. Miért mondom ezt így? Azért, mert ahogy én látom, akár egy problémával szembesültök, akár valamilyen körülménnyel találkoztok, azok a dolgok, amelyek a tudatalattidban léteznek, azok a dolgok, amelyeket belsőleg létrehozol, soha nem voltak kapcsolatban Isten szavaival vagy az igazságra való törekvéssel. Csak azt tudod, hogy te magad mit gondolsz, mi a saját nézőpontod, és aztán ráerőlteted a saját elképzeléseidet és véleményedet Istenre. A te elmédben ezek Isten nézőpontjaivá válnak, és te ezekből a nézőpontokból olyan normákat alkotsz, amelyeket rendíthetetlenül fenntartasz. Idővel ez az eljárás egyre távolabb és távolabb visz téged Istentől.