Második rész

Isten útját kövesd: féld Istent és kerüld a gonoszt

Van egy mondás, melyet le kell jegyeznetek. Úgy gondolom, hogy ez a mondás nagyon fontos, mert Nekem minden egyes nap számtalanszor eszembe jut. Miért van ez így? Azért, mert minden alkalommal, amikor szembe kerülök valakivel, minden alkalommal, amikor hallom valakinek a történetét, és minden alkalommal, amikor hallom valakinek a tapasztalatát vagy bizonyságát arról, hogy hisz Istenben, mindig ezt a mondást használom arra, hogy eldöntsem a szívemben, hogy ez az illető olyan ember-e, akit Isten akar, és olyan ember-e, akit Isten kedvel. Nos tehát: hogy szól ez a mondás? Most már mindannyian tűkön ültök. Amikor elárulom a mondást, talán csalódottak lesztek, mert vannak, akik már évek óta a levegőbe beszélve mondogatják. Én azonban soha, egyetlenegyszer se a levegőbe beszéltem. Ez a mondás az Én szívemben lakozik. Nos, mi ez a mondás? A következő: „Isten útját kövesd: féld Istent és kerüld a gonoszt.” Hát nem egy rendkívül egyszerű mondat ez? Mindazonáltal, egyszerűsége ellenére, azok az emberek, akik valóban mélyen megértik ezeket a szavakat, érezni fogják, hogy nagy súlyuk van, hogy ez a mondás nagyon értékes az ember gyakorlásához, hogy ez egy sor az élet nyelvéből, amely az igazságvalóságot tartalmazza, hogy ez egy életre szóló célt jelent azok számára, akik eleget akarnak tenni Istennek, és hogy ez egy életre szóló út, amelyet mindenkinek, aki tekintettel van Isten szándékaira, követnie kell. Szóval, mit gondoltok: ez a mondás nem az igazság? Van vagy nincs ilyen jelentősége? Továbbá, talán néhányan közületek elgondolkodnak ezen a mondáson és próbálják megfejteni, és talán vannak olyanok is, akik még kételkednek is benne: Vajon nagyon fontos ez a mondás? Nagyon fontos? Szükséges ezt ennyire kihangsúlyozni? Lehetnek köztetek olyanok is, akiknek nem nagyon tetszik ez a mondás, mert úgy gondoljátok, hogy Isten útját ebbe az egyetlen mondásba sűríteni túlságosan leegyszerűsítő. Fogni mindazt, amit Isten mondott, és egyetlen mondásra leszűkíteni – nem tennénk egy kissé túl jelentéktelenné ezzel Istent? Így van? Lehet, hogy a legtöbben közületek nem teljesen értik e szavak mély jelentőségét. Bár mindannyian feljegyeztétek, nem áll szándékotokban elraktározni ezt a mondást a szívetekben; egyszerűen csak leírtátok a jegyzetfüzetetekbe, hogy szabad időtökben újra felidézzétek és elgondolkodjatok rajta. Néhányan közületek még arra sem veszik a fáradságot, hogy megjegyezzék ezt a mondást, nemhogy megpróbálnák hasznosítani. Miért akarom mégis megemlíteni ezt a mondást? Függetlenül a nézőpontotoktól, és függetlenül attól, hogy mit gondoltok, meg kellett említenem ezt a mondást, mert rendkívül fontos a tekintetben, hogy Isten miként határozza meg az emberek kimenetelét. Függetlenül attól, hogy jelenleg hogyan értelmezitek ezt a mondást, vagy hogyan kezelitek, én akkor is ezt mondom nektek: ha az emberek képesek e mondás szavait a gyakorlatba ültetni és megtapasztalni, és meg tudják ütni az istenfélelem és a gonoszság kerülésének mércéjét, akkor biztosan túlélők lesznek, és bizonyosan jó kimenetelük lesz. Ha azonban nem tudod megütni az ebben a mondásban lefektetett mércét, akkor azt lehet mondani, hogy a kimeneteled ismeretlen. Vagyis, a saját mentális felkészülésetek érdekében beszélek nektek erről a mondásról, és azért, hogy tudjátok, milyen mércével mér benneteket Isten. Ahogy az imént mondtam, ez a mondás rendkívül lényeges az emberiség Isten általi megváltásához, valamint ahhoz, hogy Ő miként határozza meg az emberek kimenetelét. Milyen szempontból lényeges? Nagyon szeretnétek tudni, úgyhogy ma erről fogunk beszélni.

Isten különböző próbatételeket alkalmaz annak ellenőrzésére, hogy az emberek félik-e Istent és kerülik-e a gonoszt

Isten munkájának minden korában átad néhány szót az embereknek, és közöl velük néhány igazságot. Ezek az igazságok az út, amelyhez az embereknek ragaszkodniuk kell, az út, amelyet követniük kell, és az út, amely lehetővé teszi számukra, hogy féljék Istent és kerüljék a rosszat, továbbá az út, amelyet át kell ültetniük a gyakorlatba, és amelyhez ragaszkodniuk kell az életükben és életútjuk során. Ezen okok miatt mondja ki Isten ezeket a kijelentéseket az emberiségnek. Ezekhez az Istentől származó szavakhoz az embereknek ragaszkodniuk kellene, és ha ragaszkodnak hozzájuk, akkor életet kapnak. Ha valaki nem ragaszkodik hozzájuk, nem ülteti őket a gyakorlatba, és nem éli meg Isten szavait az életében, akkor ez az ember nem ülteti át az igazságot a gyakorlatba. Továbbá, ha az emberek nem ültetik az igazságot a gyakorlatba, akkor nem félik Istent és nem kerülik a rosszat, és eleget sem tudnak tenni Istennek. Azok az emberek, akik képtelenek eleget tenni Istennek, nem kaphatják meg az Ő jóváhagyását, és az ilyen embereknek nincs kimenetelük. Hogyan határozza meg tehát Isten az Ő munkája során az ember kimenetelét? Milyen módszereket használ Isten arra, hogy meghatározza egy ember kimenetelét? Lehet, hogy ez egy kicsit még most is homályos számotokra, de amikor elmondom nektek a folyamatot, akkor meglehetősen világossá válik, hiszen közületek sokan már magatok is megtapasztaltátok.

A munkája során, a kezdetektől fogva, Isten minden ember számára – vagy mondhatnánk, hogy minden Őt követő ember számára – próbatételeket szabott meg, és ezek különböző méretű próbatételek. Vannak, akik a családjuk által való elutasítás próbatételét tapasztalták meg, vannak, akik a kedvezőtlen környezet próbatételét, vannak, akik a letartóztatás és a kínzás próbatételét mások a választási lehetőségek próbatételét, és vannak, akik a pénz és a státusz próbatételét. Általánosságban elmondható, hogy mindegyikőtök szembenézett mindenféle próbatétellel. Miért így munkálkodik Isten? Miért bánik így mindenkivel? Milyen eredményre törekszik? Íme a lényeg, amit közölni szeretnék veletek: Isten látni akarja, hogy az adott ember olyan típus-e, aki féli Őt és kerüli a gonoszt. Ez azt jelenti, hogy amikor Isten próbatétel elé állít téged, és egyik vagy másik körülménnyel szembesít, akkor az a szándéka, hogy megvizsgálja, olyan ember vagy-e, aki féli Őt és kerüli a gonoszt. Ha valaki azzal a feladattal kerül szembe, hogy egy felajánlást kell őriznie, és ez a feladat oda vezet, hogy kapcsolatba kerül az Istenhez tartozó adománnyal, akkor azt mondanád, hogy ezt Isten rendezte el? Kétségtelenül igen! Minden, amivel találkozol, azt Isten rendezte el. Amikor szembesülsz ezzel a dologgal, Isten titokban megfigyel téged, figyeli, milyen döntéseket hozol, hogyan gyakorolsz és milyen gondolataid vannak. Ami Istent a legjobban érdekli, az a végeredmény, mivel ez az eredmény az, ami segít Neki felmérni, hogy megfeleltél-e az Ő mércéjének ebben a bizonyos próbatételben, vagy sem. Amikor azonban az emberek problémával találkoznak, gyakran nem gondolkodnak el azon, hogy miért szembesülnek vele, milyen mércének való megfelelést vár el tőlük Isten, mit akar látni bennük, vagy mit szeretne kapni tőlük. Amikor az ilyen emberek szembesülnek ezzel a problémával, csupán azt gondolják: „Ezzel kerültem szembe; óvatosnak kell lennem, nem pedig óvatlannak! Bármi is történik, ez az áldozat Istené, és én nem érhetek hozzá.” Ilyen leegyszerűsített gondolatokkal felvértezve az emberek azt hiszik, hogy eleget tettek kötelezettségeiknek. Vajon ennek a próbatételnek az eredménye elégedettséggel töltené el Istent vagy sem? Folytasd, és beszélj róla. (Ha az embereknek Istent félő szívük van, akkor ha olyan feladat elé kerülnek, amely lehetővé teszi számukra, hogy kapcsolatba kerüljenek az Istenhez tartozó adománnyal, majd elgondolkodnak azon, milyen könnyű lenne megsérteni Isten természetét, ez pedig arra készteti őket, hogy biztosan elővigyázatosan járjanak el.) A válaszod jó úton halad, de még nem egészen tart ott. Isten útját követni nem arról szól, hogy felszínes előírásokat tartasz be; inkább azt jelenti, hogy amikor egy problémával szembesülsz, akkor azt elsősorban olyan helyzetnek tekinted, amelyet Isten rendezett el, olyan felelősségnek, amelyet Ő ruházott rád, vagy olyan feladatnak, amelyet Ő bízott rád. Amikor ezzel a problémával szembesülsz, olyan próbatételként kellene tekintened rá, amelyet Isten szabott ki rád. Amikor ezzel a problémával találkozol, akkor kell, hogy legyen egy mérce a szívedben, és azt kell gondolnod, hogy ez a dolog Istentől ered. El kell gondolkodnod azon, hogyan kezeld úgy, hogy teljesíteni tudd kötelességedet, miközben hűséges maradsz Istenhez, továbbá, hogy miként tedd meg anélkül, hogy feldühítenéd Őt vagy megsértenéd a természetét. Az imént a felajánlások megóvásáról beszéltünk. Ez a kérdés magában foglalja az adományokat, és érinti a kötelességedet és felelősségedet is. Ez a felelősség kötelez téged. Amikor azonban ezzel a problémával szembesülsz, vajon van kísértés? Van. Honnan ered ez a kísértés? Ez a kísértés a Sátántól ered és az emberek gonosz, romlott beállítottságából is. Tekintettel arra, hogy van kísértés, ez a kérdés magában foglalja a tanúságtételt, amelyben az embereknek meg kellene állniuk, ami szintén a te felelősséged és kötelességed is. Egyesek azt mondják: „Ez olyan jelentéktelen dolog; tényleg szükséges ekkora ügyet csinálni belőle?” Ennél szükségesebb nem is lehetne! Azért, mert ahhoz, hogy Isten útját kövessük, nem engedhetünk el semmit, ami velünk vagy körülöttünk történik, még az apró dolgokat sem; akár úgy gondoljuk, hogy oda kell figyelnünk rá, akár nem, amíg bármilyen dolog szembejön velünk, nem szabad elengednünk. Minden dologra, ami történik, úgy kell tekintenünk, mint egy próbára, amelyet Isten szabott ki ránk. Mit gondolsz erről a szemléletmódról? Ha ilyen a hozzáállásod, akkor ez egy tényt igazol: mélyen legbelül féled Istent és hajlandó vagy elkerülni a gonoszt. Ha megvan benned ez a vágy, hogy megfelelj Istennek, akkor amit átültetsz a gyakorlatba, nem lesz messze attól, hogy megfeleljen az istenfélelem és a gonosz elkerülése mércéjének.

Gyakran vannak olyanok, akik szerint azok a dolgok, amelyekre az emberek nem fordítanak nagy figyelmet és amelyeket többnyire nem is emlegetnek, csak apróságok, amelyeknek semmi közük az igazság gyakorlatba ültetéséhez. Amikor ezek az emberek ilyen kérdéssel szembesülnek, nem sokat gondolkodnak rajta, aztán annyiban hagyják. Valójában azonban pontosan akkor találkozol ezzel a kérdéssel, amikor le kell vonnod a tanulságot arról, hogy miként kell félni Istent és kerülni a rosszat, és még inkább tudatában kell lenned annak, hogy mit csinál Isten, amikor ezzel találkozol. Isten melletted áll, figyeli minden szavadat és cselekedetedet, és figyel mindent, amit teszel, valamint azt, hogy milyen változások mennek végbe a gondolataidban – ez Isten munkája. Egyesek azt kérdezik: „Ha ez igaz, akkor miért nem éreztem?” Azért nem érezted, mert nem ragaszkodtál az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útjához, mint elsődleges utadhoz; ezért nem érzékeled azt a finom munkát, amit Isten végez az emberekben, ami az emberek különböző gondolatai és cselekedetei szerint nyilvánul meg. Kelekótya vagy! Mi számít nagy dolognak? Mi kicsinek? Azok a dolgok, amelyek az Isten útjának követését foglalják magukban, nem oszlanak nagyobb és kisebb dolgokra, hanem mind nagy dolgok – képesek vagytok megérteni ezt? (Képesek vagyunk.) A mindennapi dolgok tekintetében vannak olyanok, amelyeket az emberek nagyon fontosnak tartanak, másokat pedig apróságnak. Az emberek gyakran nagyon fontosnak tartják ezeket a nagy dolgokat, és úgy vélik, hogy Isten küldte őket. Azonban amint ezek a fontos dolgok lejátszódnak, az emberek csekély érettségük és gyenge képességeik miatt gyakran elmaradnak Isten szándékaitól, nem tudnak kinyilatkoztatásokat kapni és nem tudnak tényleges, értékes tudásra szert tenni. Ami a kisebb dolgokat illeti, ezeket az emberek egyszerűen figyelmen kívül hagyják, és engedik, hogy apránként kicsússzanak a kezükből. Így az emberek sok lehetőséget elveszítettek, hogy megmérettessenek és próbára tegyék őket Isten előtt. Mit jelent az, ha mindig figyelmen kívül hagyod azokat az embereket, eseményeket, dolgokat és helyzeteket, amelyeket Isten vezényelt számodra? Azt jelenti, hogy minden nap, sőt, minden pillanatban folyamatosan lemondasz arról, hogy Isten tökéletessé tegyen és vezessen téged. Valahányszor Isten egy helyzetet vezényel számodra, titokban megfigyel, átvizsgálja a szívedet, a gondolataidat és az elgondolásaidat, figyeli, hogyan gondolkodsz, és miként fogsz cselekedni. Ha gondatlan ember vagy – olyan, aki soha nem vette komolyan Isten útját, szavait vagy az igazságot –, akkor nem leszel tudatában annak, vagy nem fogsz odafigyelni arra, amit Isten meg akar valósítani, illetve arra, amit követel tőled az Általa számodra elrendezett környezetekben. Azt sem fogod tudni, hogy az emberek, események és dolgok, amelyekkel találkozol, hogyan kapcsolódnak az igazsághoz vagy Isten szándékaihoz. Miután ilyen ismételt körülményekkel és ismételt próbatételekkel szembesülsz, Isten pedig nem lát benned semmilyen eredményt, vajon hogyan fog cselekedni? Miután többször is szembesültél megpróbáltatásokkal, nem tisztelted nagyként Istent a szívedben, és nem vetted komolyan, és tekintetted Istentől jövő próbatételeknek vagy vizsgáknak az Isten által számodra vezényelt körülményeket. Ehelyett egymás után utasítottad vissza a lehetőségeket, amelyeket Isten adományozott neked, és hagytad, hogy újra és újra kicsússzanak a kezedből. Hát nem szélsőséges lázadás ez, amit az emberek tanúsítanak? (De az.) Vajon Isten megbántódik emiatt? (Igen.) Tévedés, Isten nem fog megbántódni! Az, hogy ilyesmit hallotok Tőlem, ismét megdöbbentett titeket. Talán azt gondoljátok: „Nem azt mondták korábban, hogy Isten mindig megbántva érzi magát? Isten nem fog emiatt megbántódni? Hát akkor mikor bántódik meg?” Röviden, Isten nem fog ebben a helyzetben megbántódni. Akkor hát hogyan viszonyul Isten a fent vázolt viselkedésfajtához? Amikor az emberek elutasítják a próbatételeket és vizsgákat, amelyeket Isten küld nekik, és amikor kibújnak alóluk, akkor Isten csak egyféleképpen viszonyul az ilyen emberekhez. Hogyan viszonyul? Isten a szíve mélyéből megveti az ilyen embereket. A „megvetés” szónak két jelentésrétege van. Hogyan magyarázom meg az Én szemszögemből? A „megvetés” szó a mélységes utálat és gyűlölet jelentéseit hordozza. Mi a helyzet a másik jelentésréteggel? Ez az a rész, amely azt jelenti, hogy lemondunk valamiről. Mindannyian tudjátok, hogy mit jelent a „lemondás”, igaz? Dióhéjban a „megvetés” olyan szó, amely Isten végső reakcióját és hozzáállását jelenti azokkal az emberekkel szemben, akik így viselkednek; szélsőséges utálat és undor irántuk, ami azt a döntést eredményezi, hogy lemondjon róluk. Ez Isten végső döntése egy olyan emberrel szemben, aki soha nem követte Isten útját, aki soha nem félte Istent és nem kerülte el a gonoszt. Most már mindannyian látjátok annak a mondásnak a fontosságát, amit korábban említettem?

Most már értitek, hogy Isten milyen módszerrel határozza meg az emberek kimenetelét? (Minden nap más-más körülményeket rendez.) Különböző körülményeket rendez el – olyasmi ez, amit az emberek érezhetnek és tapinthatnak. Mi tehát Isten indítéka, amiért ezt csinálja? Az az indítéka, hogy minden egyes embernek különféle próbatételeket adjon különböző időpontokban és különböző helyeken. Az ember milyen aspektusai vannak próbára téve a próbatételek során? A próbatétel meghatározza, hogy olyan embertípus vagy-e vagy sem, aki féli Istent és elkerüli a gonoszt minden olyan kérdésben, amellyel szembesülsz, amelyet hallasz, látsz és személyesen megtapasztalsz. Mindenkinek szembe kell néznie ezzel a fajta megpróbáltatással, mert Isten minden emberrel szemben igazságos. Néhányan azt mondjátok: „Sok éve hiszek Istenben, hogyhogy nem kellett még megpróbáltatásokkal szembenéznem?” Úgy érzed, hogy még nem szembesültél eggyel sem, mert valahányszor Isten körülményeket rendezett el számodra, nem vetted azokat komolyan, és nem akartad Isten útját követni. Így egyszerűen egyáltalán nem érzékeled az Isten általi megpróbáltatásokat. Egyesek azt mondják: „Szembesültem néhány próbatétellel, de nem tudom, hogyan gyakoroljak megfelelően. Még amikor gyakoroltam is, akkor sem tudom, hogy Isten próbatételei során szilárdan megálltam-e.” Az ilyesféle állapotban lévő emberek egész biztosan nincsenek kisebbségben. Mi tehát az a mérce, amellyel Isten az embereket méri? Pont ahogy az imént mondtam: az, hogy féled-e Istent és elkerülöd-e a gonoszt mindenben, amit teszel, gondolsz és kifejezel. Így lehet megállapítani, hogy olyan ember vagy-e, aki féli Istent és elkerüli a gonoszt. Egyszerű ez az elgondolás vagy nem? Elég egyszerű kimondani, de vajon könnyű-e átültetni a gyakorlatba? (Nem olyan könnyű.) Miért nem olyan könnyű? (Mert az emberek nem ismerik Istent, és nem tudják, hogyan teszi Isten tökéletessé az embereket, így amikor dolgokkal szembesülnek, nem tudják, hogyan keressék az igazságot, hogy megoldják a problémáikat. Különböző próbatételeken, finomításokon, fenyítéseken és ítéleteken kell keresztülmenniük, mielőtt övék lehetne az istenfélelem valósága.) Talán ti így fogalmaztok, de ami titeket illet, az istenfélelem és a gonosz elkerülése most nagyon könnyen megvalósíthatónak tűnik. Miért mondom ezt? Azért, mert sok prédikációt meghallgattatok és nem kevés öntözést kaptatok az igazságvalóságból; ez lehetővé tette számotokra, hogy elméletileg és intellektuálisan megértsétek, hogyan kell félni Istent és elkerülni a gonoszt. Ami azt illeti, hogy miként lehet ezt az istenfélelmet és a gonosz elkerülését a gyakorlatba átültetni, ez a tudás mind nagyon hasznos volt, és azt az érzést keltette bennetek, mintha egy ilyen dolog könnyen megvalósítható lenne. Akkor miért nem tudják az emberek igazából sohasem megvalósítani? Azért, mert az emberek természetlényege nem féli Istent és kedveli a gonoszt. Ez a valódi ok.

Nem félni Istent és nem elkerülni a gonoszt annyi, mint szembeszállni Istennel

Hadd kezdjem azzal a kérdéssel, hogy honnan származik ez a mondás: „Féld Istent és kerüld el a gonoszt.” (Jób könyve.) Mivel már említettük Jóbot, beszéljünk róla. Jób idejében Isten az emberiség megmentésén és meghódításán munkálkodott? Nem. Nem így van? Továbbá, ami Jóbot illeti, mennyi tudása volt akkoriban Istenről? (Nem sok.) Több vagy kevesebb ismerete volt Jóbnak Istenről, mint nektek most? Miért van az, hogy nem mertek válaszolni? Erre a kérdésre nagyon könnyű válaszolni. Kevesebb! Ez biztos! Ezekben a napokban szemtől szembe álltok Istennel, és szemtől szembe álltok Isten szavaival; sokkal több ismeretetek van Istenről, mint Jóbnak volt. Miért hozom ezt fel? Mi a célom azzal, hogy ezeket a dolgokat mondom? Szeretnék elmagyarázni nektek egy tényt, de mielőtt ezt megtenném, szeretnék feltenni nektek egy kérdést: Jób nagyon keveset tudott Istenről, mégis képes volt félni Őt és elkerülni a gonoszt; miért van az, hogy manapság az emberek nem képesek erre? (Mélységesen romlottak.) Az, hogy mélységesen romlottak, a problémát okozó felszínes jelenség, de Én soha nem tekintenék így erre. Gyakran elővesztek sűrűn használt doktrínákat és szavakat, mint például „mélységes romlottság”, „Isten elleni lázadás”, „hűtlenség Istenhez”, „az alávetettség hiánya”, „nem kedvelni az igazságot” és így tovább, és ezekkel a szlogenekkel magyarázzátok meg minden egyes dolog lényegét. Ez a gyakorlás hibás módja. Ha ugyanazt a választ használjátok különböző természetű dolgok megmagyarázására, az elkerülhetetlenül istenkáromló gyanút kelt az igazsággal és Istennel kapcsolatban; nem szeretek ilyen válaszokat hallani. Gondolkodjatok el ezen hosszan és alaposan! Egyikőtök sem gondolkodott el ezen a kérdésen, de én minden egyes nap látom, és minden egyes nap érzem. Ezért, amíg ti cselekedtek, Én figyelek. Amikor csináltok valamit, nem érzitek a lényegét, de amikor Én nézem, látom a lényegét és érzem is a lényegét. Akkor mi ez a lényeg? Miért képtelenek manapság az emberek félni Istent és elkerülni a gonoszt? A válaszaitok messze nem képesek megmagyarázni ennek a problémának a lényegét, és nem is tudják megoldani azt. Azért van ez így, mert olyan forrása van, amelynek nem vagytok tudatában. Mi ez a forrás? Tudom, hogy hallani akartok róla, ezért elmondom nektek a probléma forrását.

Mióta Isten elkezdett munkálkodni, miként tekintett az emberi lényekre? Isten megmentette őket; úgy tekintett az emberekre mint családtagjaira, mint munkájának tárgyaira, mint azokra, akiket meg akar hódítani és menteni, és mint azokra, akiket tökéletessé akar tenni. Ez volt Isten hozzáállása az emberiséghez munkájának kezdetén. Mi volt ugyanakkor az emberiség hozzáállása Istenhez abban az időben? Isten ismeretlen volt az emberek számára, és ők idegennek tekintették Istent. Azt lehet mondani, hogy az Istenhez való hozzáállásuk nem hozott megfelelő eredményeket, és nem volt világos megértésük arról, hogyan kellene bánniuk Istennel. Így aztán úgy bántak Vele, ahogy nekik tetszett, és azt tettek, amihez csak kedvük szottyant. Volt bármilyen véleményük Istenről? Eleinte nem; az úgynevezett véleményeik csupán bizonyos elképzeléseket és feltételezéseket tartalmaztak Róla. Ami megfelelt az elképzeléseiknek, azt elfogadták, és ha valami nem felelt meg az elképzeléseiknek, akkor annak a felszínen engedelmeskedtek, de mélyen legbelül erősen vívódtak és ellenszegültek. Kezdetben ez volt a kapcsolat Isten és az emberek között: Isten családtagként tekintett rájuk, ők mégis idegenként kezelték Őt. Isten munkájának egy időszaka után azonban az emberek megértették, hogy mit próbál elérni, és tudták, hogy Ő az igaz Isten; azt is megtudták, hogy mit kaphatnak Istentől. Hogyan tekintettek az emberek Istenre ebben az időben? Mentőkötélnek tekintették Őt, és remélték, hogy megkapják kegyelmét, áldásait és ígéreteit. Hogyan tekintett Isten ebben az időben az emberekre? Meghódítása célpontjainak látta őket. Isten szavakkal akarta megítélni, próbára tenni és próbatételeknek alávetni őket. Ami azonban az akkori embereket illeti, Isten csak egy tárgy volt, amelyet saját céljaik elérésére használhattak. Az emberek úgy látták, hogy az Isten által kimondott igazság meghódíthatja és megmentheti őket, hogy lehetőségük van arra, hogy megszerezzék azokat a dolgokat, amiket akartak Tőle, valamint elérjék a kívánt rendeltetési helyeket. Emiatt egy picike őszinteség alakult ki a szívükben, és hajlandóak lettek követni ezt az Istent. Telt-múlt az idő, és mivel szert tettek némi felszínes és elvi tudásra Istenről, még azt is mondhatnánk, hogy az emberek kezdtek „megismerkedni” Istennel és az Általa mondott szavakkal, az Ő igehirdetésével, az Általa előhozott igazságokkal és az Ő munkájával. Ezért abban a tévhitben éltek, hogy Isten már nem ismeretlen, és már ráléptek az Istennel való összeférhetőség útjára. Mostanra az emberek már sok prédikációt meghallgattak az igazságról, és sok mindent megtapasztaltak Isten munkájából. Mindazonáltal a sok különböző tényező és körülmény által okozott zavar és akadály miatt a legtöbb embernek nem sikerül átültetnie az igazságot a gyakorlatba, és megfelelni sem képesek Istennek. Az emberek egyre inkább lankadnak, és egyre inkább hiányzik belőlük a bizalom. Egyre inkább úgy érzik, hogy saját kimenetelük ismeretlen. Nem mernek túlzó ötletekkel előállni, és nem törekszenek az előrelépésre; csak vonakodva kullognak, lépésről lépésre haladnak előre. Az emberek jelenlegi állapotát tekintve hogyan viszonyul hozzájuk Isten? Ő csak azt kívánja, hogy megajándékozza őket ezekkel az igazságokkal és beléjük nevelje az Ő útját, majd elrendezzen különféle körülményeket annak érdekében, hogy különböző módokon próbára tehesse őket. Az Ő célja az, hogy ezeket a szavakat, ezeket az igazságokat és az Ő munkáját felhasználva olyan eredményt érjen el, amely által az emberek képesek lesznek félni Őt és elkerülni a gonoszt. A legtöbb ember, akit láttam, csak fogja Isten szavait és doktrínaként tekint rájuk, puszta szavakként, betartandó előírásokként. Tetteikben és beszédükben, vagy amikor próbatételekkel néznek szembe, nem úgy tekintenek Isten útjára, mint az egy útra, amihez tartaniuk kellene magukat. Ez különösen igaz akkor, amikor az emberek nagy próbatételekkel néznek szembe; soha nem láttam még, hogy az ilyen emberek közül akár egy is az istenfélelem és a gonosz elkerülésének irányában cselekedett volna. Ezért Isten hozzáállása az emberekhez tele van rendkívüli utálattal és ellenszenvvel! Annak ellenére, hogy ismételten, akár több százszor is próbatételek elé állította őket, továbbra sincs olyan egyértelmű hozzáállásuk, amellyel bizonyítani tudnák elszántságukat: „Félni akarom Istent és elkerülni a gonoszt!” Mivel az emberek nem rendelkeznek ezzel az elszántsággal, és nem ilyennek mutatkoznak, Isten jelenleg nem ugyanúgy viszonyul hozzájuk, mint a múltban, amikor irgalmat, toleranciát, hosszútűrést és türelmet tanúsított irántuk. Ehelyett rendkívül csalódott az emberiségben. Ki okozta ezt a csalódást? Kitől függ Isten hozzáállása az emberekhez? Minden egyes embertől függ, aki követi Őt. Sokéves munkája során Isten sok követelményt támasztott az emberekkel szemben, és sok körülményt rendezett el számukra. Függetlenül azonban attól, hogy hogyan teljesítettek, és függetlenül attól, hogy milyen a hozzáállásuk Istenhez, az emberek nem cselekedtek egyértelműen az istenfélelem és a gonosz elkerülésének céljával összhangban. Ezért ajánlok egy összegző mondatot, és ezzel a mondattal magyarázom el mindazt, amit az imént mondtunk arról, hogy az emberek miért nem tudják az istenfélelem és a gonosz elkerülésének Isten szerinti útját követni. Mi ez a mondat? Íme: Isten az embereket üdvössége és munkája tárgyának tekinti; az emberek Istent ellenségüknek és antitézisüknek tekintik. Most már tisztán érted ezt a dolgot? Nagyon egyértelmű, hogy mi az emberiség hozzáállása, mi Isten hozzáállása, és mi a kapcsolat az emberek és Isten között. Nem számít, hogy mennyi prédikációt hallgattatok meg, azok a dolgok, amelyekről levontátok saját következtetéseiteket, mint például hűségesnek lenni Istenhez, alávetni magatokat Istennek, keresni az Istennel való összeegyeztethetővé válás útját, a szándék, hogy az egész életeteket Istennek áldozzátok és Istennek éljetek – Számomra ezek a dolgok nem példák arra, hogy tudatosan Isten útját követitek, ami az istenfélelem és a gonosz elkerülése, hanem ehelyett egyszerűen csatornák, amelyeken keresztül elérhettek bizonyos célokat. Ahhoz, hogy ezeket elérjétek, vonakodva betartotok néhány szabályt, és pontosan ezek a szabályok azok, amelyek még távolabb viszik az embereket az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útjától, és amelyek ismételten szembeállítják Istent az emberiséggel.

A mai téma egy kicsit nehéz, de történjék bármi, mégis remélem, hogy amikor átmentek az elkövetkezendő tapasztalatokon és az eljövendő időkön, képesek lesztek megtenni azt, amit az imént mondtam nektek. Ne tekintsd Istent pusztán üres levegőnek – mintha csak akkor létezne, amikor hasznodra van, de nem létezik, amikor nem válik hasznodra. Ha már egyszer ilyen gondolat van a tudatalattidban, máris feldühítetted Istent. Talán vannak, akik azt mondják: „Én nem tekintem Istent pusztán üres levegőnek. Mindig imádkozom Hozzá és mindig megpróbálok megfelelni Neki, és minden, amit teszek, az az Isten által megkövetelt keretek, normák és alapelvek közé tartozik. Határozottan nem a saját elképzeléseim szerint gyakorlok.” Igen, ez a mód, ahogyan gyakorolsz, helyes. Mindazonáltal mire gondolsz, amikor szembesülsz egy problémával? Hogyan gyakorolsz, amikor egy problémával szembesülsz? Egyesek úgy érzik, hogy Isten létezik, amikor imádkoznak és könyörögnek Hozzá, de aztán amikor problémával találkoznak, előállnak a saját elképzeléseikkel és azokhoz akarnak ragaszkodni. Ez azt jelenti, hogy Istent csak üres levegőnek tekintik, és egy ilyen helyzet nemlétezővé teszi Istent az elméjükben. Az emberek úgy gondolják, hogy Istennek akkor kell léteznie, amikor szükségük van Rá, akkor viszont nem, amikor nincs Rá szükségük. Az emberek úgy gondolják, hogy elegendő a saját elképzeléseik alapján gyakorolni. Azt hiszik, azt tehetnek, amit akarnak; egyszerűen nem hiszik el, hogy Isten útját kell keresniük. Ami azokat az embereket illeti, akik jelenleg efféle helyzetben vannak és megrekedtek ebben az állapotban, vajon ők nem a veszéllyel kacérkodnak? Egyesek azt mondják: „Akár kacérkodom a veszéllyel, akár nem, annyi éven át volt hitem, és hiszem, hogy Isten nem fog elhagyni engem, mert nem bírnám elviselni.” Mások azt mondják: „Azóta hittem az Úrban, mióta anyám méhében voltam. Ez negyven vagy ötven évet jelent, tehát az időt tekintve én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy Isten megmentsen, és én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy életben maradjak. Ez alatt a négy-öt évtized alatt elhagytam a családomat és a munkámat, és lemondtam mindenről, amim volt – olyasmikről, mint pénz, státusz, élvezetek és a családommal töltött idő. Nem ettem sok finom ételt, nem szórakoztam sokat, nem jártam sok érdekes helyen, és még olyan szenvedést is átéltem, amit az átlagemberek nem tudnának elviselni. Ha Isten mindezek okán nem tud engem megmenteni, akkor igazságtalanul bánik velem, és én nem tudok hinni egy efféle Istenben.” Sokan vannak, akiknek ilyen nézeteik vannak? (Sokan.) Nos, akkor ma segíteni fogok nektek megérteni egy tényt: az ilyen nézeteket valló emberek mind lábon lövik magukat. Azért, mert saját képzeletükkel takarják el a szemüket. Pontosan ezek a képzelgések, valamint saját következtetéseik veszik át annak a mércének a helyét, amelynek betartását Isten megköveteli az emberektől, és ezek tartják vissza őket, hogy elfogadják Isten tényleges szándékait. Emiatt képtelenek érzékelni az Ő valódi létezését, és emiatt azt a lehetőséget is elveszítik, hogy Isten tökéletessé tegye őket, így lemondanak Isten ígéretének bármely részéről vagy hányadáról.