Első rész

Először is, énekeljünk egy himnuszt: A királyság himnusza (I) A királyság leszáll az emberek világára.

A sokaság Engem éljenez, a sokaság Engem dicsér; minden száj az egy igaz Istent nevezi meg. A királyság leszáll az emberek világára.

1  A sokaság Engem éljenez, a sokaság Engem dicsér; minden száj az egy igaz Istent nevezi meg; minden ember feltekint, hogy megnézze a tetteimet. A királyság leszáll az emberek világára, az Én személyem gazdag és bőséges. Ki ne örvendezne ezen? Ki ne táncolna örömében? Ó, Sion! Ó, Sion! Ó, Sion! Emeld fel diadalmas zászlódat, hogy Engem ünnepelj! Énekeld el diadalmas győzelmi dalodat, hogy terjeszd szent nevemet!

2  Egész teremtettség a föld végéig! Siessetek megtisztítani magatokat, hogy felajánlott áldozattá legyetek Számomra! Egek csillagképei! Siessetek vissza a helyetekre, hogy megmutassátok nagy hatalmamat az égbolton! Odafordítom a fülem az emberek hangjára a földön, akik Irántam való végtelen szeretetüket és tiszteletüket énekben öntik ki! Ha-ha, ha-ha. Ha-ha, ha-ha. Ha-ha. Ezen a napon, amikor az egész teremtettség visszatér az életbe, lejövök az emberek világába. Ebben a pillanatban, ebben a minutumban, minden virág lázasan virágba borul, minden madár egy hangon énekel, minden dolog örömtől lüktet! A királyság tisztelgésének hangjára a Sátán királysága összeomlik. Ezen a napon, amikor az egész teremtettség visszatér az életbe, lejövök az emberek világába. Ebben a pillanatban, ebben a minutumban, minden virág lázasan virágba borul, minden madár egy hangon énekel, minden dolog örömtől lüktet! A királyság tisztelgésének hangjára a Sátán királysága összeomlik, megsemmisül a királyság himnuszának dübörgésében, és soha többé nem emelkedik fel!

3  A világon kicsoda mer felkelni és ellenállni? Amikor leszállok a földre, perzselést hozok, haragot hozok, mindenféle katasztrófát hozok. A földi királyságok most már az Én királyságom! Fenn az égen a felhők kavarognak és gomolyognak; az ég alatt tavak és folyók áradnak, és vidáman csobognak egy megindító dallamot. A pihenő állatok előbújnak odúikból, és minden népet felébresztek szendergéséből. Végre eljött a nap, amit számtalan nép várt! Végre eljött a nap, amit számtalan nép várt! A leggyönyörűbb énekeket ajánlják fel Nekem! Nekem! Nekem! Nekem! A leggyönyörűbb énekeket ajánlják fel Nekem!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, A királyság himnusza)

Mire gondoltok minden alkalommal, amikor ezt az éneket éneklitek? (Nagyon izgatottak vagyunk és el vagyunk ragadtatva, és arra gondolunk, hogy milyen dicsőséges a királyság szépsége, és hogy az emberiség és Isten örökké együtt lesz.) Gondolt már valaki arra, hogy az embereknek milyen formát kell felvenniük, hogy együtt lehessenek Istennel? A képzeletetekben milyennek kell lenniük az embereknek ahhoz, hogy csatlakozhassanak Istenhez, és élvezhessék a dicsőséges életet, amely a királyságban vár rájuk? (Meg kell változtatni a beállítottságukat.) Meg kell változtatni a beállítottságukat, de milyen mértékben? Milyenek lesznek, miután a beállítottságuk megváltozott? (Szentté válnak.) Mi a szentség kritériuma? (Az ember minden gondolatának és megfontolásának összeegyeztethetőnek kell lennie Krisztussal.) Hogyan nyilvánul meg ez az összeegyeztethetőség? (Az ember nem áll ellen Istennek és nem árulja Őt el, teljesen alá tudja vetni magát Neki, és Istent félő szíve van.) Néhány válaszotok jó irányba mutat. Nyissátok ki mindannyian a szíveteket, és adjatok hangot annak, amit mondani szeretnétek. (Azoknak, akik Istennel élnek a királyságban, képesnek kell lenniük arra, hogy kötelességüket – hűségesen – teljesítsék, az igazságra törekedve, és nem engedve, hogy bármely személy, esemény vagy dolog korlátozza őket. Ezután lehetővé válik számukra, hogy elszakadjanak a sötétség befolyásától, szívüket Istenre hangolják, és féljék Istent és kerüljék a gonoszt.) (Ahogy a dolgokat szemléljük, az egyre jobban ráhangolódhat Istenre, és elszakadhatunk a sötétség befolyásától. Legalább odáig eljuthatunk, ahol a Sátán többé nem használ ki bennünket, és ahol levetjük minden romlott beállítottságunkat, és alávetjük magunkat Istennek. Létfontosságúnak hisszük, hogy az embereknek el kell szakadniuk a sötétség befolyásától. Azok, akik nem tudnak elszakadni a sötétség befolyásától, és nem tudnak kiszabadulni a Sátán kötelékeiből, nem nyerték el Isten üdvösségét.) (Ahhoz, hogy az emberek megfeleljenek az Isten általi tökéletesítés mércéjének, szívben és elmében egynek kell Vele lenniük, és nem szabad többé ellenállniuk Neki. Képesnek kell lenniük arra, hogy megismerjék önmagukat, a gyakorlatba ültessék az igazságot, elérjék Isten megértését, szeressék Istent és összhangba kerüljenek Istennel. Ez minden, ami ehhez szükséges.)

Mekkora teherként nehezedik az emberek szívére a sorsuk

Úgy tűnik, van néhány gondolatotok azzal kapcsolatban, hogy milyen úthoz kellene ragaszkodnotok, és kialakítottatok valamiféle megértést vagy elismerést iránta. Azonban az, hogy mindazok a szavak, amelyeket kimondtatok, üresnek vagy valósnak bizonyulnak-e, a mindennapi gyakorlásotok során történő összpontosításotoktól függ. Az évek során mindannyian learattatok bizonyos gyümölcsöket az igazság minden egyes aspektusából, mind a doktrína, mind az igazság tényleges tartalma szempontjából. Ez azt bizonyítja, hogy az emberek manapság nagy hangsúlyt fektetnek az igazságra való törekvésre, és ennek eredményeként az igazság minden egyes aspektusa és eleme biztosan gyökeret vert egyes emberek szívében. Ám mi az, amitől a legjobban félek? Attól, hogy annak ellenére, hogy az igazság ezen tárgyai és elméletei gyökeret vertek a szívetekben, a tényleges tartalmuknak vajmi kevés alkotóeleme van ott. Amikor problémákkal találkoztok, és próbatételek és döntések előtt álltok, mennyire lesz gyakorlati hasznotokra ezeknek az igazságoknak a valósága? Vajon segíthet nektek túllépni a nehézségeiteken és kikerülni a próbatételeitekből, Isten szándékainak eleget téve? Meg fogtok állni szilárdan a próbatételeitek közepette, és tesztek majd hangzatos tanúságot Isten mellett? Foglalkoztatok valaha is ezekkel a kérdésekkel? Azt kérdezem tőletek: Mi az, ami a legfontosabb számotokra a szívetekben és mindennapi gondolataitokban és elmélkedéseitekben? Jutottatok valaha következtetésre ezzel kapcsolatban? Mit hisztek, mi a legfontosabb számotokra? Egyesek azt mondják: „Természetesen az igazság gyakorlatba ültetése”, míg mások azt mondják: „Természetesen Isten szavainak mindennapi olvasása”. Vannak, akik azt mondják: „Természetesen az, hogy mindennap Isten elé járulok és imádkozom Hozzá”, mások pedig azt mondják: „Természetesen az, hogy mindennap megfelelően végzem a kötelességemet.” Még olyanok is akadnak, akik azt mondják, hogy mindig csak arra gondolnak, hogyan tegyenek eleget Istennek, hogyan vessék alá magukat Neki mindenben, és hogyan cselekedjenek az Ő szándékaival összhangban. Így van ez? Ez minden, ami van? Egyesek például azt mondják: „Én csak alá akarom vetni magam Istennek, de valahányszor problémába ütközöm, képtelen vagyok rá”. Mások azt mondják: „Én csak meg akarok felelni Istennek, és az is jó lenne, ha csak egyszer meg tudnék Neki felelni – de soha nem tudok Neki eleget tenni”. Egyesek azt mondják: „Én csak alá akarom vetni magam Istennek. A próbatételek idején csak rá akarom bízni magam az Ő vezényléseire, és alá akarom vetni magam az Ő szuverenitásának és intézkedéseinek, mindenféle panasz vagy kérés nélkül. De mégsem sikerül alávetnem magam szinte egyetlen alkalommal sem”. Megint mások azt mondják: „Amikor döntések előtt állok, sohasem tudok úgy dönteni, hogy átültessem az igazságot a gyakorlatba. Mindig a testet akarom kielégíteni, és a saját személyes, önző vágyaimat akarom beteljesíteni”. Mi ennek az oka? Mielőtt Isten próbája eljön, vajon ti már többször is kihívás elé állítottátok magatokat, újra és újra próbára téve és tesztelve magatokat? Hogy lássátok, hogy valóban alá tudjátok-e vetni magatokat Istennek, és valóban meg tudtok-e felelni Neki, és tudjátok-e garantálni, hogy nem fogjátok elárulni Őt; hogy lássátok, képesek vagytok-e tartózkodni attól, hogy kielégítsétek magatokat és beteljesítsétek önző vágyaitokat, és helyette csak Istennek tegyetek eleget, anélkül, hogy egyéni döntéseket hoznátok? Megteszi ezt bárki? Valójában csak egyetlen tény van, ami a szemetek elé került, és ez az, ami mindannyiótokat a legjobban érdekel, és amit a legjobban szeretnétek tudni – mindenki kimenetelének és rendeltetési helyének a kérdése. Lehet, hogy nem veszitek észre, de ez olyasmi, amit senki sem tagadhat. Amikor az emberek kimenetelének igazságáról van szó, Isten emberiségnek tett ígéretéről, és arról, hogy Isten milyen rendeltetési helyre akarja bevinni az embereket, tudom, hogy vannak olyanok, akik már többször tanulmányozták Isten szavait ezekről a témákról. Aztán vannak olyanok is, akik ismételten keresik a választ, és elméjükben töprengenek róla, de mégsem jutnak semmire, vagy esetleg valami kétértelmű következtetésre jutnak. A végén bizonytalanok maradnak azzal kapcsolatban, hogy milyen kimenetel vár rájuk. Feladataik ellátása során a legtöbb ember hajlamos arra, hogy végleges választ akarjon kapni a következő kérdésekre: „Mi lesz számomra a kimenetel? Vajon végigjárhatom ezt az utat egészen a végéig? Hogyan viszonyul Isten az emberiséghez?” Egyesek még aggodalmaskodnak is: „A múltban tettem és mondtam néhány dolgot, lázadoztam Isten ellen, olyan tetteket követtem el, amelyekkel elárultam Istent, és bizonyos esetekben nem tettem eleget Istennek, megbántottam az érzéseit, csalódást okoztam Neki, ami miatt meggyűlölt és megutált engem. Emiatt talán nem tudható, milyen kimenetel vár rám.” Joggal mondhatnánk, hogy a legtöbb ember kényelmetlenül érzi magát a saját kimenetelét illetően. Senki sem meri azt mondani: „Száz százalékos bizonyossággal érzem, hogy túlélő leszek; száz százalékig biztos vagyok benne, hogy eleget tudok tenni Isten szándékainak. Olyan ember vagyok, aki igazodik Isten szándékaihoz, olyan ember vagyok, akit Isten dicsér.” Vannak, akik úgy gondolják, hogy különösen nehéz Isten útját követni, és hogy az igazság gyakorlatba ültetése a legeslegnehezebb dolog. Következésképpen az ilyen emberek meg vannak győződve arról, hogy nincs számukra segítség, és nem mernek reményt táplálni a jó kimenetel elérése iránt; vagy talán azt hiszik, hogy nem tudnak eleget tenni Isten szándékainak, ezért nem lehetnek túlélők. Emiatt azt állítják, hogy nincs számukra kimenetel, és nem tudnak jó rendeltetési helyre jutni. Függetlenül attól, hogy az emberek pontosan hogyan gondolkodnak, mindannyian sokszor elgondolkodtak már a kimenetelükön. A jövőjükkel és az azzal kapcsolatos kérdésekben, hogy mit kapnak majd, ha Isten befejezte a munkáját, állandóan számolgatnak és tervezgetnek. Vannak, akik kétszeres árat fizetnek; vannak, akik elhagyják családjukat és állásukat; vannak, akik lemondanak házasságukról; vannak, akik lemondanak azért, hogy Isten kedvéért feláldozzák magukat; vannak, akik elhagyják otthonukat, hogy végezzék a kötelességeiket; vannak, akik a nehézséget választják, és a legkeservesebb és legkimerítőbb feladatokba kezdenek; vannak, akik vagyonuk feláldozását választják, és mindenüket odaadják; megint mások az igazság keresését választják, és Isten megismerésére törekszenek. Bármilyen módját is választjátok a gyakorlásnak, vajon fontos a gyakorlás módja vagy sem? (Nem, nem az.) Akkor hogyan magyarázzuk meg, hogy „nem fontos”? Ha a gyakorlás módja nem fontos, akkor mi az? (A jó viselkedés a külvilág felé nem tükrözi az igazság gyakorlatba ültetését.) (Az egyes emberek gondolatai nem fontosak; itt az a lényeg, hogy átültettük-e az igazságot a gyakorlatba vagy sem, és hogy van-e Istent szerető szívünk, vagy sem.) (Az antikrisztusok és hamis vezetők bukása segít megérteni, hogy nem a külső viselkedés a legfontosabb. A felszínen úgy tűnik, hogy sok mindenről lemondtak, és úgy tűnik, hajlandóak megfizetni az árat, de ha ízekre szedjük, láthatjuk, hogy egyszerűen nincs Istent félő szívük, hanem minden tekintetben Ellene szegülnek. Döntő pillanatokban mindig a Sátán oldalára állnak, és megzavarják Isten munkáját. Ezért a fő szempont itt az, hogy melyik oldalra állunk, amikor eljön az idő, és milyen álláspontot képviselünk a dolgokkal kapcsolatban.) Mindannyian jól beszéltek, és úgy tűnik, hogy már rendelkeztek alapvető megértéssel és egy bizonyos normának megfelelően éltek, amikor az igazság gyakorlatba ültetéséről és Isten szándékairól van szó, illetve arról, hogy mit vár el Isten az emberiségtől. Az, hogy képesek vagytok így beszélni, nagyon megindító. Bár néhány dolog, amit mondotok, nem túl pontos, már közel kerültetek az igazság megfelelő magyarázatához – ez pedig azt bizonyítja, hogy kifejlesztettétek saját tényleges megértéseteket a körülöttetek lévő emberekről, eseményekről és tárgyakról, az Isten által elrendezett környezetetek egészéről, és mindarról, amit láttok. Ez a megértés közel áll az igazsághoz. Bár amit mondtatok, nem teljesen átfogó, és néhány szavatok nem túl találó, a felfogásotok már közelít az igazság valóságához. Nagyon jó érzés hallanom, hogy így beszéltek.

Az emberek hiedelmei nem vehetik át az igazság helyét

Egyesek képesek elviselni a nehézségeket, meg tudják fizetni az árát, látszólag nagyon jól viselkednek, eléggé megbecsültek és élvezik mások csodálatát. Mondanátok, hogy az effajta látszólagos viselkedés az igazság gyakorlatba ültetésének tekinthető? Megállapítható az, hogy az ilyen emberek eleget tesznek Isten szándékainak? Miért van az, hogy újra és újra ilyen embereket látva az emberek azt gondolják, hogy ők eleget tesznek Istennek, az igazság gyakorlatba ültetésének útját járják és követik Isten útját? Miért gondolkodnak egyesek így? Erre csak egy magyarázat van. Mi az a magyarázat? Arról van szó, hogy nagyon sok ember számára bizonyos kérdések – például, hogy mit jelent az igazság gyakorlatba való átültetése, mit jelent Istennek eleget tenni, és mit jelent az igazságvalóság hiteles birtoklása – nem igazán világosak. Így vannak olyan emberek, akiket gyakran félrevezetnek azok, akik kívülről spirituálisnak, nemesnek, magasztosnak és nagyszerűnek tűnnek. Ami azokat az embereket illeti, akik ékesszólóan tudnak beszélni a szavakról és a doktrínákról, és akiknek beszéde és tettei csodálatra méltónak tűnnek, az ő cselekedeteik lényegét, a tetteik mögötti elveket, vagy azt, hogy mik a céljaik, soha nem vizsgálták meg azok, akiket félrevezetnek. Sőt, soha nem vizsgálták meg, hogy ezek az emberek valóban alávetik-e magukat Istennek, és azt sem állapították meg, hogy ezek az emberek valóban félik-e Istent és kerülik-e a rosszat. Soha nem ismerték fel ezen emberek emberi mivoltának lényegét. Ehelyett a velük való megismerkedés első lépésétől kezdve, apránként eljutottak oda, hogy csodálják és tisztelik ezeket az embereket, akik végül a bálványaik lettek. Ráadásul egyesek fejében azok a bálványok, akiket imádnak – és akikről azt hiszik, hogy képesek elhagyni a családjukat és a munkájukat, és akikről a felszínen úgy tűnik, hogy képesek megfizetni az árat –, azok, akik valóban eleget tesznek Istennek, és akik valóban jó kimenetelt és jó rendeltetési helyet érhetnek el. Az ő elméjükben ezek a bálványok azok, akiket Isten jóváhagy. Mi készteti őket arra, hogy ilyesmit higgyenek? Mi a lényege ennek a kérdésnek? Milyen következményekkel járhat? Először is vitassuk meg ennek lényegét.

Lényegében ezeknek a kérdéseknek, amelyek az emberek nézeteire, gyakorlati módszereire és elfogadott gyakorlati elveire vonatkoznak, illetve arra, amire összpontosítani szoktak, semmi közük Isten emberiséggel szemben támasztott követelményeihez. Akár sekélyes dolgokra, akár mélyreható kérdésekre, akár szavakra és doktrínákra, akár a valóságra összpontosítanak az emberek, nem ahhoz tartják magukat, amihez leginkább kellene, és nem is tudják azt, amit leginkább tudniuk kellene. Ennek az az oka, hogy az emberek egyáltalán nem szeretik az igazságot; ilyeténképpen nem hajlandók időt és energiát fektetni az Isten kijelentéseiben található gyakorlati alapelvek felkutatásába és gyakorlatba ültetésébe. Helyette inkább rövidebb utat használnak, összegezve azt, amit ők jó gyakorlatnak és jó viselkedésnek értelmeznek és tartanak; ez az összegzés válik aztán saját elérendő céljukká, amelyet alkalmazandó igazságnak tekintenek. Ennek egyenes következménye, hogy az emberek az emberi jó viselkedést az igazság gyakorlatba ültetésének helyettesítőjeként alkalmazzák, ami kielégíti azon vágyukat is, hogy Istennek hízelegjenek. Ez tőkét ad nekik az igazsággal való vitatkozáshoz, és amelyet arra is felhasználnak, hogy okoskodjanak és versengjenek Istennel. Ugyanakkor az emberek gátlástalanul félreteszik Istent, és az általuk csodált bálványokat helyezik a helyére. Csak egyetlen alapvető ok van, ami az embereket ilyen tudatlan cselekedetekre és nézetekre, vagy egyoldalú véleményekre és gyakorlatokra készteti – és ma erről fogok nektek beszélni: az ok az, hogy bár az emberek talán követik Istent, mindennap imádkoznak Hozzá és mindennap olvassák az Ő kijelentéseit, valójában nem értik az Ő szándékait. Ebben rejlik a probléma gyökere. Ha valaki megértené Isten szívét, és tudná, hogy Ő mit szeret, mit utál, mit akar, mit utasít el, milyen embert szeret, milyen embert nem szeret, milyen mércét alkalmaz, amikor követelményeket támaszt az emberekkel szemben, és milyen megközelítést alkalmaz a tökéletesítésükhöz, akkor vajon lehetne annak az embernek továbbra is saját személyes véleménye? Az ilyen emberek el tudnának csak úgy menni és imádni valaki mást? Válhatna egy közönséges ember a bálványukká? Az Isten szándékait értő emberek ennél valamivel racionálisabb szemlélettel rendelkeznek. Nem fognak önhatalmúlag bálványozni egy romlott embert, és az igazság gyakorlatba ültetésének útján járva azt sem fogják hinni, hogy ha vakon betartanak néhány egyszerű szabályt vagy alapelvet, az egyenlő az igazság gyakorlatba ültetésével.

Sokféle vélemény van arról a mércéről, amely alapján Isten meghatározza az emberek kimenetelét

Térjünk vissza erre a témára, és folytassuk a kimenetel kérdésének megvitatását.

Tekintettel arra, hogy minden ember a saját kimenetelével van elfoglalva, tudjátok, hogy Isten miként határozza meg ezt a kimenetelt? Milyen módon határozza meg Isten valakinek a kimenetelét? Sőt, milyen mércét alkalmaz ennek meghatározásához? Amikor egy ember kimenetele még nincs meghatározva, mit tesz Isten, hogy feltárja azt? Tudja valaki? Ahogy az imént mondtam, vannak, akik már nagyon hosszú időt töltöttek Isten szavainak kutatásával, hogy támpontokat keressenek az emberek kimeneteléről, azokról a kategóriákról, amelyekbe ezek a kimenetelek be vannak sorolva, és a különböző típusú emberekre váró különféle kimenetelekről. Abban is reménykednek, hogy megtudják, miként irányítja Isten szava az emberek kimenetelét, milyen mércét használ Ő, és pontosan hogyan határozza meg egy ember kimenetelét. Végül azonban ezeknek az embereknek soha nem sikerül választ találniuk. Valójában Isten kijelentései között igencsak kevés szó esik erről a kérdésről. Miért van ez így? Amíg az emberek kimenetele fel nem tárul, addig Isten nem akarja megmondani senkinek, hogy mi fog történni a végén, és nem akar senkit sem előre tájékoztatni a rendeltetési helyéről, mivel ez nem lenne hasznos az emberiség számára. Itt és most csak arról akarok nektek beszélni, hogy Isten milyen módon határozza meg az emberek kimenetelét, milyen elveket alkalmaz munkája során a kimenetelek meghatározásához és kinyilvánításához, továbbá milyen mérce alapján határozza meg, hogy valaki életben maradhat-e vagy sem. Nem ezek azok a kérdések, amelyek a leginkább foglalkoztatnak titeket? Nos tehát, mit hisznek az emberek, miként határozza meg Isten az emberek kimenetelét? Az imént részben említettétek: néhányan azt mondtátok, hogy ennek ahhoz van köze, hogy az ember hűségesen végzi a kötelességeit és feláldozza magát Istenért; néhányan azt mondták, hogy az Istennek való alávetettségről és a Neki való megfelelésről szól; néhányan azt mondták, hogy az egyik tényező az, hogy Isten kegyelmére vagyunk bízva; néhányan pedig azt mondták, hogy az a kulcs, ha tartózkodunk a feltűnéstől... Amikor ezeket az igazságokat a gyakorlatba ültetitek, és amikor az általatok helyesnek hitt alapelvek szerint gyakoroltok, vajon tudjátok, hogy mit gondol Isten? Gondoltatok valaha arra, hogy ha így folytatjátok, akkor eleget tesztek-e az Ő szándékainak, vagy sem? Megfelel ez az Ő mércéjének? Megfelel az Ő igényeinek? Azt hiszem, hogy a legtöbb ember nem igazán gondolkodik el ezeken a kérdéseken. Csak mechanikusan alkalmazzák Isten szavának vagy a prédikációknak egy részét, vagy bizonyos szellemi alakok normáit, akiket bálványoznak, és kényszerítik magukat, hogy ezt vagy azt tegyék. Azt hiszik, hogy ez a helyes út, ezért szüntelenül ragaszkodnak hozzá, és ezt csinálják, nem számít, mi történik a végén. Egyesek azt gondolják: „Annyi éven át volt hitem, mindig is így gyakoroltam. Úgy érzem, hogy valóban eleget tettem Istennek, és úgy érzem, hogy sokat is kaptam ettől. Azért van így, mert ez idő alatt sok igazságot megértettem, és sok olyan dolgot is, melyeket korábban nem értettem. Konkrétan sok elképzelésem és nézetem megváltozott, az értékrendem óriási mértékben megváltozott, és most már elég jól értem ezt a világot.” Az ilyen emberek hisznek abban, hogy ez egyfajta aratás, és hogy ez Isten emberiségért végzett munkájának végső eredménye. A ti véleményetek szerint ezekkel a normákkal és az összes gyakorlatotokkal együtt eleget tesztek Isten szándékainak? Néhányan közületek teljes bizonyossággal azt fogják mondani: „Természetesen! Isten szava szerint gyakorlunk; aszerint gyakorlunk, amit a Fennvaló hirdetett és közölt. Mindig teljesítjük a kötelességeinket, és folyamatosan követjük Istent, és soha nem hagytuk Őt el. Ezért teljes bizonyossággal mondhatjuk, hogy eleget teszünk Istennek. Nem számít, mennyire értjük meg az Ő szándékait, és nem számít, mennyit fogunk fel az Ő szavából, mindig is olyan úton jártunk, hogy igyekeztünk összeférhetőek lenni Istennel. Amennyiben helyesen cselekszünk és helyesen gyakorlunk, biztosan a megfelelő eredményt fogjuk elérni.” Mit gondoltok erről a nézőpontról? Vajon helyes? Lehetnek olyanok is, akik azt mondják: „Még soha nem gondolkoztam ezeken a dolgokon. Én csak azt gondolom, hogy amíg folyamatosan teszem a kötelességemet, és az Isten kijelentéseiben megfogalmazott követelményeknek megfelelően cselekszem, addig életben maradhatok. Soha nem töprengtem azon a kérdésen, hogy vajon eleget tudok-e tenni Isten szívének, és soha nem gondoltam arra sem, hogy megfelelek-e az Általa szabott mércének. Mivel Isten soha nem mondta nekem, illetve nem adott egyértelmű utasításokat, úgy gondolom, hogy amíg dolgozom, és nem hagyom abba, addig Isten elégedett lesz, és nem kellene további követeléseket támasztania velem szemben.” Vajon helyesek ezek a hiedelmek? Ami engem illet, a gyakorlásnak ez a módja, ez a gondolkodásmód és ezek a nézőpontok mind fantazmagóriákat, illetve némi vakságot hordoznak magukban. Talán amiatt, hogy ezt mondom, néhányan közületek kissé elcsüggednek és azt gondolják: „Vakság? Ha ez vakság, akkor a reményünk az üdvösségre és a túlélésre nagyon kicsi és bizonytalan, nem igaz? Azzal, hogy így fogalmazol, nem hideg vizet zúdítasz ránk?” Függetlenül attól, hogy mit hisztek, az Általam mondott és tett dolgoknak nem az a célja, hogy úgy érezzétek, mintha hideg vizet öntenék rátok. Inkább az a céljuk, hogy jobban megértsétek Isten szándékait, és jobban felfogjátok, mire gondol, mit akar elérni, milyen embereket szeret, mit utál, mit vet meg, milyen típusú embereket akar megnyerni és milyen embereket utasít el. Az a céljuk, hogy megvilágosítsák az elméteket és tisztán értsétek, mennyire eltávolodtak mindannyiótok cselekedetei és gondolatai az Isten által megkövetelt mércétől. Vajon nagy szükség van ezen témák megvitatására? Mert tudom, hogy olyan régóta hisztek, és olyan sok prédikációt hallgattatok végig, de pontosan ezek azok a dolgok, amelyekből leginkább hiányt szenvedtek. Bár minden igazságot feljegyeztetek a jegyzetfüzetetekbe, valamint megjegyeztetek és a szívetekbe véstetek pár dolgot, amelyeket személy szerint fontosnak tartotok, és bár azt tervezitek, hogy ezeket a dolgokat arra használjátok, hogy megfeleljetek Istennek a gyakorlásotok során, hogy használjátok őket, amikor szükséget szenvedtek, hogy átvészeljétek az előttetek álló nehéz időket, vagy egyszerűen csak hagyjátok, hogy ezek a dolgok elkísérjenek benneteket, miközben élitek az életeteket, ami engem illet – függetlenül attól, hogy hogyan csináljátok –, ha csináljátok, mindez nem olyan fontos. Akkor mi az, ami nagyon fontos? Az, hogy miközben gyakorolsz, mélyen belül, teljes bizonyossággal tudnod kell, hogy minden, amit teszel – minden egyes cselekedeted – összhangban van-e azzal, amit Isten akar vagy sem, illetve hogy minden cselekedeted, minden gondolatod, valamint minden eredmény és cél, amit el akarsz érni, ténylegesen eleget tesz-e Isten szándékainak és megfelel-e az Ő igényeinek vagy sem, továbbá hogy Ő helyesli-e azokat vagy sem. Ezek azok, amik nagyon fontosak.