Kisebb-nagyobb mértékben minden ember elkövetett már vétkeket. Amikor nem tudod, hogy valami vétek, akkor homályos lelkiállapotban fogod azt szemlélni, és talán még mindig ragaszkodsz a saját véleményedhez, gyakorlásodhoz és megértési módjaidhoz – de egy napon, akár Isten szavainak olvasása, akár a testvéreiddel való közösség, vagy Isten kijelentése által, meg fogod tanulni, hogy ez a dolog vétek, és Isten elleni sértés. Mi lesz akkor a hozzáállásod? Igazán bűnbánó leszel, vagy érvelni és vitatkozni fogsz, ragaszkodva a saját elképzeléseidhez, azt gondolva, hogy amit tettél, az ugyan nem felel meg az igazságnak, de nem is olyan nagy baj? Ez azzal a hozzáállással kapcsolatos, amit Istennel szemben tanúsítasz. Hogyan viszonyult Dávid a vétkéhez? (Bűntudattal.) Bűntudattal – ami azt jelenti, hogy szívében gyűlölte magát, és soha többé nem követte el azt a vétket. Mit tett tehát? Imádkozott, kérve Istent, hogy büntesse meg őt, és így szólt: „Ha még egyszer elkövetem ezt a hibát, Isten büntessen meg, és juttasson halálra!” Ilyen volt az elhatározása; ez volt az igazi bűnbánat. Vajon a hétköznapi emberek el tudják ezt érni? A hétköznapi emberek számára, ha nem próbálnak érvelni, vagy ha hallgatólagosan be tudják ismerni a hibát, akkor az már elég jó. Vajon az, hogy nem hajlandóak újra felhozni az ügyet, mert félnek, hogy elveszítik a tekintélyüket, valódi bűntudat? Ez a megszégyenülés miatti szorongás és felzaklatottság, nem pedig bűntudat. Az igazi bűntudat az, hogy gyűlöljük magunkat azért, mert rosszat tettünk, fájdalmat és kellemetlenséget érzünk azért, mert képesek voltunk rosszat tenni, hibáztatjuk magunkat, sőt átkozzuk magunkat. Képesnek lenni arra, hogy utána megfogadd, hogy soha többé nem teszel ilyen gonoszságot, és hajlandó lenni arra, hogy elfogadd Isten büntetését és nyomorúságos halált szenvedj, ha valaha is újra gonoszságot teszel. Ez az igazi bűntudat. Ha valaki mindig úgy érzi a szívében, hogy nem tett semmi rosszat, és hogy a tettei csupán nem feleltek meg az alapelveknek, vagy a bölcsesség hiánya okozta őket, és úgy gondolja, hogy ha titokban cselekszik, akkor semmi baj nem lesz, érezhet-e valódi bűntudatot, ha így gondolkodik? Egyáltalán nem, mert nem ismeri saját gonosztetteinek lényegét. Még ha egy kicsit utálja is önmagát, csak azért utálja, mert nem volt okos, és mert nem kezelte jól a helyzetet. Valójában nem ismeri-e fel, hogy az ok, amiért képes rosszat tenni, az a természetlényegével kapcsolatos probléma, az emberi mivoltának hiánya, rossz beállítottsága és erkölcstelensége miatt van. Az ilyen embereknek soha nem lesz igazi bűntudatuk. Miért kell az embereknek Isten előtt önmagukról elmélkedniük, amikor valami rosszat tettek vagy vétkeket követtek el? Azért, mert nem könnyű dolog megismerni az embernek saját természetlényegét. Elismerni, hogy az ember hibázott, és tudni, hogy hol a hiba, könnyű dolog. Nem könnyű azonban megismerni az ember hibáinak forrását, és hogy pontosan milyen beállítottságot tanúsított. Éppen ezért, a legtöbb ember, amikor valami rosszat tett, csak azt ismeri el, hogy hibázott, de nem érez bűntudatot a szívében, és nem gyűlöli meg önmagát. Ennélfogva nem jutnak valódi bűnbánatra. Az igazi megtérés eléréséhez az embernek el kell hagynia a gonoszságot, amit elkövetett, és képesnek kell lennie garantálni, hogy soha többé nem követi el azt. Csak így érhető el valódi megtérés. Ha mindig a saját elképzeléseid és képzelődéseid alapján közelítesz a dolgokhoz, ha soha nem gondolkodsz el önmagadon és nem ismered meg magad, és csak felületesen, ímmel-ámmal teszed a dolgodat, akkor nem igazán tértél meg, és valójában egyáltalán nem is változtál meg. Hogyan kell megközelítened azt, ha Isten fel akar fedni téged? Milyen lesz a hozzáállásod? (Elfogadom Isten büntetését.) Isten büntetésének elfogadása – ez az a fajta hozzáállás, amellyel rendelkezned kell. Ugyanakkor el kell fogadnod Isten átvizsgálását. Ez így a legjobb, így valóban megismerheted önmagadat, és igazán megtérhetsz. Ha valakiből hiányzik a valódi bűnbánat, akkor lehetetlen lesz számára szakítani a gonoszsággal. Az ilyen ember bármikor és bárhol képes lesz visszatérni a régi életéhez, hogy sátáni beállítottsága szerint éljen, sőt, újra és újra elkövetheti ugyanazokat a hibákat. Így tehát az ilyen személy nem tért meg igazán. Ily módon alaposan lelepleződik. Mit tehetnek tehát az emberek, hogy teljesen megszabaduljanak a vétkektől? Az igazságot kell keresniük a problémák megoldásához, és képesnek kell lenniük az igazság gyakorlására is. Ez az emberek helyes hozzáállása az igazsághoz. Tehát akkor hogyan kell az embereknek gyakorolniuk az igazságot? Nem számít, hogy milyen kísértésekkel vagy megpróbáltatásokkal szembesülsz, a szívedben valóban Istenhez kell imádkoznod, és alá kell vetned magad Isten vezényléseinek. Bizonyos próbatételek egyben kísértések is – miért engedi meg Isten, hogy ilyenekkel szembesülj? Nem véletlenül történik, hogy Isten megengedi, hogy ilyesmi előforduljon veled. Ezzel Isten próbára tesz és átvizsgál téged. Ha nem fogadod el ezt a vizsgálatot, ha nem figyelsz rá ebben a kérdésben, akkor vajon ilyenkor az Istennel szembeni hozzáállásod nem mutatkozik-e meg? Milyen magatartást tanúsítasz Istennel szemben? Ha közömbösen és megvetően viszonyulsz a környezethez, amelyet Isten biztosít számodra, és a próbatételekhez, amelyeket Isten ad, ha nem imádkozol, sem nem keresel, és nem találod meg a gyakorlás útját ezeken keresztül, akkor ez azt árulja el, hogy nincs benned alávetett magatartás Istennel szemben. Egy ilyen embert hogyan menthet meg Isten? Lehetséges az illető számára, hogy Isten tökéletessé tegye? Egyáltalán nem. Ez azért van, mert nincs benned alávetett magatartás Istennel szemben, és még ha Isten gondoskodik is valamilyen környezetről számodra, nem fogod megtapasztalni, és nem fogsz együttműködni vele. Ez mutatja az Isten iránti megvetésedet, azt, hogy nem veszed komolyan Isten munkáját, és rávilágít arra, hogy még Isten szavait és igazságait is képes vagy félretenni, ami azt jelenti, hogy nem tapasztalod meg Isten munkáját. Hogyan érheted el az üdvösséget ebben az esetben? Akik nem szeretik az igazságot, azok nem tapasztalhatják meg Isten munkáját. Amíg valaki ilyen módon hisz Istenben, semmiképpen sem érheti el az üdvösséget. Ez azt jelenti, hogy az ember Istenhez és az igazsághoz való hozzáállása nagyon fontos, és azt, hogy ez szorosan összefügg azzal, hogy valaki üdvözülhet-e. Azok az emberek, akik nem figyelnek oda erre, ostobák és tudatlanok.