Egyesek kudarcokat éltek át a múltban, például elbocsátották őket, mert vezetőként semmilyen valós munkát nem végeztek, vagy azért, mert a státuszból származó előnyökre áhítoztak. Többszöri elbocsátás után némelyikük valóban keresztülmegy egy kevés valódi változáson, az elbocsátás tehát jó vagy rossz dolog az emberek számára? (Jó dolog.) Amikor először bocsátják el őket, az emberek úgy érzik, hogy összedől a világ. Olyan, mintha egyszerűen összetört volna a szívük. Nem tudják tovább tartani magukat, és nem tudják, hogy melyik irányba induljanak tovább. De a megtapasztalás után azt gondolják: „Nem is volt olyan nagy dolog. Miért voltam ennyire híján az érettségnek ezelőtt? Hogy lehettem ennyire éretlen?” Ez azt bizonyítja, hogy előrehaladtak az életben, és hogy valamelyest megértették Isten szándékait, az igazságot, valamint az ember Isten általi megmentésének célját. Ez Isten munkája megtapasztalásának a folyamata. El kell ismerned és el kell fogadnod ezeket a módszereket, amelyeket Isten az Ő munkájában használ, vagyis azt, hogy folyamatosan megmetsz vagy ítéleteket mond rólad, azt mondja, hogy reménytelen vagy, azt mondja, hogy nem olyasvalaki vagy, aki meg lesz mentve, sőt elítél és elátkoz. Lehet, hogy negatív érzéseid lesznek ettől, de az igazság keresésével, azzal, hogy elgondolkozol önmagadon, és megismered önmagadat, hamarosan képes leszel visszakapaszkodni, követni Istent és normálisan végezni a kötelességeidet. Ezt jelenti az életben való növekedés. Szóval, ha több elbocsátást él meg valaki, az jó vagy rossz dolog? Helyes ez a módszer, amit Isten az Ő munkájában használ? (Helyes.) Az emberek azonban ezt néha nem ismerik fel, és nem tudják elfogadni. Különösen, amikor először élik meg, hogy elbocsátják őket, úgy érzik, hogy igazságtalanul bánnak velük, mindig vitatkoznak Istennel és panaszkodnak Rá: képtelenek leküzdeni ezt az akadályt. Vajon miért nem tudják leküzdeni? Azért, mert keresik a bajt Istennel és az igazsággal kapcsolatban? Ez azért van, mert az emberek nem értik az igazságot, nem tudják, hogyan gondolkodjanak el önmagukon, és nem önmagukban keresik a problémákat. Szívükben mindig megtagadják az engedelmességet, és amikor elbocsátják őket, elkezdik kérdőre vonni Istent. Képtelenek elfogadni az elbocsátásuk tényét, és tele vannak nehezteléssel. Ilyenkor a romlott beállítottságuk nagyon súlyos, később azonban, amikor visszatekintenek a dologra, belátják, hogy helyes volt, hogy elbocsátották őket – jó dolognak bizonyult, ami lehetővé tette számukra, hogy valamelyest előrehaladjanak az életben. Ha a jövőben ismét elbocsátással néznek szembe, vajon akkor is ilyen módon vitatják majd azt? (Minden alkalommal egyre kevésbé.) Az a normális, ha ez fokozatosan javul. Ha semmi sem változik, az azt bizonyítja, hogy egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és hogy álhívők. Ekkor alaposan felfedik és kivetik őket, és nincsen módjuk az üdvösség elérésére.

A kudarcok, botlások és elbocsátások olyan dolgok, amelyeket minden embernek meg kell tapasztalnia az üdvösség elérésének és a tökéletességre jutásnak a folyamata során, ezért ne csinálj nagy ügyet belőlük. Amikor azt látod, hogy az elbocsátott emberek szenvednek és negatívvá válnak, ne gúnyolódj rajtuk, mert egy nap téged is elbocsáthatnak, és rosszabbul járhatsz, mint ők. Vajon negatívak lesztek és keservesen sírni fogtok, ha egy napon elbocsátással szembesültök? Fogtok panaszkodni? Fel akarjátok majd adni a hiteteket? Ez attól függ, hogy elfogadtad-e az igazságot az alatt az idő alatt, amíg hittél Istenben, hogy hány igazságot értettél meg ténylegesen, és hogy azok az igazságok, amelyekről úgy gondolod, hogy megérted, a valóságoddá váltak-e. Ha ezek az igazságok a valóságoddá váltak, akkor meglesz az érettséged ahhoz, hogy legyőzd ezt a próbatételt és finomítást; ha nem rendelkezel az igazságvalósággal, akkor ez az elbocsátás katasztrófa lesz számodra, és ha rosszul végződik, akkor a padlóra fogsz kerülni, és képtelen leszel újra felállni. Egyesekben van egy kis lelkiismeret, és azt mondják: „Annyi mindent élveztem Isten kegyelméből, annyi éven át hallgattam a prédikációkat, és Isten rengeteg szeretetet adott nekem. Ezt nem felejthetem el. Az a legkevesebb, hogy meghálálom Isten szeretetét.” Majd negatívan és passzívan végzik a kötelességeiket, nem törekednek az igazság felé, és egyáltalán nem rendelkeznek életbe való belépéssel. Ha ki tudsz tartani a kötelességed mellett, akkor úgy tekinthetünk rád, mint akinek van némi lelkiismerete; ez a legkevesebb, amit el kell érned. De ha mindig felületesen végzed a kötelességedet, ha nem követed az alapelveket, ha nem rendelkezel életbe való belépéssel, és nem érsz el semmilyen eredményt a kötelességed terén, akkor ez vajon a kötelességed végzése? Ha mindig felületesen végzed a kötelességedet, képes leszel szilárdan megállni a katasztrófákban? Tudod garantálni, hogy nem fogod elárulni Istent? Ezért ahhoz, hogy végrehajtsd a kötelességedet, legalább lelkiismerettel és józan ésszel kell rendelkezned; valódi eredményeket csak akkor lehet elérni, ha a kötelességünket a lelkiismeretünkkel és a józan eszünkkel összhangban teljesítjük. Ez a minimális követelmény. Ha még ennek a követelménynek sem tudsz megfelelni, akkor felületes vagy, akkor képes vagy arra, hogy becsapd és eláruld Istent, és még csak a munkát sem végzed megfelelően. Még ha nem is hagyod el Isten házát, Isten már régen kivetett téged. Az ilyen ember menthetetlen. Ez a lelkiismeret és a józan ész hiánya miatt van, valamint amiatt, hogy az illető következetesen felületesen végzi a kötelességét. A hólyagokat a lábadon az általad járt út okozta: nem hibáztathatsz ezekért másokat. Ha végül nem leszel megmentve, hanem átkozott leszel, és úgy végzed, mint Pál, akkor nem hibáztathatsz ezért senki mást. Ez a saját utad és a saját választásod. Ezért annak határvonala, hogy az embereket meg lehet-e menteni vagy sem, főként ott húzódik, hogy van-e lelkiismeretük és józan eszük. Ha az emberek képesek ragaszkodni ehhez a határhoz, akkor rendelkeznek lelkiismerettel és józan ésszel. Az ilyen embereknek van reményük az üdvösségre. Ha viszont átlépik ezt a határvonalat, akkor ki lesznek vetve. Mi a ti vörös vonalatok? Azt mondod: „Még ha Isten meg is ver, ha megfedd, elutasít, és nem ment meg, akkor sem panaszkodom. Olyan leszek, mint egy ökör vagy egy ló: A végsőkig végezni fogom a munkát és meghálálom Isten szeretetét.” Mindez szépen hangzik, de vajon tényleg képes vagy ezt megvalósítani? Ha valóban ilyen jellemmel és elszántsággal rendelkezel, akkor megmondom neked világosan: van reményed az üdvösségre. Ha nincs meg benned ez a tulajdonság, ha nincs meg benned ez a fajta lelkiismeret és józan ész, akkor hiába akarsz munkát végezni, képtelen leszel kitartani a végsőkig. Tudod, hogyan fog Isten cselekedni veled szemben? Nem tudod. Tudod, hogyan fog Isten próbára tenni? Ezt sem tudod. Ha hiányzik belőled a lelkiismeret és a józan ész alapja, amely szerint viselkedned kell, ha nem rendelkezel a törekvés helyes módjával, és ha az életről és az értékekről alkotott nézeteid nincsenek összhangban az igazsággal, akkor amikor visszaesésekkel és kudarcokkal, vagy próbatételekkel és finomításokkal szembesülsz, nem leszel képes szilárdan megállni – és ebben az esetben veszélybe kerülsz. Milyen szerepet játszik a lelkiismeret és a józan ész? Ha azt mondod: „Annyi prédikációt hallottam, és valóban megértettem néhány igazságot. De nem ültettem gyakorlatba azokat, nem tettem eleget Istennek, Isten nem támogat engem – és ha végül Isten elhagy, és nem akar többé engem, akkor ez lesz Isten igazsága. Még ha Isten meg is büntet és meg is átkoz engem, én nem fogom elhagyni Istent. Bárhová megyek, Isten teremtett lénye vagyok, örökké hinni fogok Istenben, és még ha úgy is kell dolgoznom, mint egy ökör vagy egy ló, soha nem fogom abbahagyni Isten követését, és nem érdekel, mi lesz a sorsom” – ha valóban megvan benned ez az elszántság, ez a lelkiismeret és józan ész, akkor képes leszel szilárdan megállni. Ha hiányzik belőletek ez az elszántság, és soha nem is gondoltatok ezekre a dolgokra, akkor kétségtelenül gond van a jellemetekkel, a lelkiismeretetekkel és a józan eszetekkel. Ez azért van, mert a szívetekben soha nem akartátok jól végezni az Isten iránti kötelességeteket. Mást sem teszel, csak áldást követelsz Istentől. Mindig azt számolgatod magadban, hogy milyen áldásokat fogsz kapni azért, mert valamilyen erőfeszítést teszel, vagy viszontagságot szenvedsz el Isten házában. Ha csak ezeket a dolgokat számolgatod, akkor nagyon nehéz lesz szilárdan megállnod. Az, hogy meg lehet-e menteni téged vagy sem, egyszerűen attól függ, hogy van-e lelkiismereted és józan eszed. Ha nem rendelkezel lelkiismerettel és józan ésszel, akkor nem vagy alkalmas arra, hogy megmentsenek, mert Isten nem ment meg démonokat és vadállatokat. Ha úgy döntesz, hogy az igazságra való törekvés útját választod, és Péter útját járod, a Szentlélek megvilágosít majd és vezetni fog téged az igazság megértésében, és olyan helyzeteket teremt számodra, amelyek során sok próbatételt és finomítást kell átélned, hogy tökéletességre juss. Ha nem az igazságra való törekvés útját választod, hanem az antikrisztus Pál útját járod, sajnos Isten akkor is próbára tesz és megvizsgál majd téged. De tagadhatatlan, hogy nem fogod kiállni Isten vizsgálatát; amikor valami történik veled, panaszkodni fogsz Istenre, és amikor próbatétel elé kerülsz, elhagyod majd Istent. Ekkor a lelkiismereted és a józan eszed nem lesz hasznodra, és ki leszel vetve. Isten nem ment meg olyan embereket, akiknek nincs lelkiismeretük vagy józan eszük; ez a minimális követelmény.

Legalább a lelkiismeret és a józan ész mércéjének meg kell felelned. Vagyis, ha Isten már nem akar téged, hogyan kell bánnod Vele? Azt kell mondanod: „Isten adta nekem ezt a lélegzetet. Isten választott engem. Ma megismertem a Teremtőt, és megértettem oly sok igazságot, de még nem ültettem azokat gyakorlatba. A természetemből fakad, hogy nem szeretem az igazságot, és nincs lelkiismeretem. De függetlenül attól, hogy a jövőben tudom-e gyakorolni az igazságot, vagy attól, hogy meg leszek-e mentve, mindig el fogom ismerni Istent, és azt, hogy a Teremtő igazságos. Ez a tény nem változtatható meg. Nem szabad felhagyni Isten és a Teremtő elismerésével csak azért, mert nincs remény a saját üdvösségünkre, vagy mert nincs számunkra kimenetel vagy rendeltetési hely. Ez lázadó gondolat lenne. Ha így gondolkodom, akkor legyek átkozott. Nem számít, mit tesz Isten, az embernek alá kell vetnie magát; ezt jelenti az, hogy rendelkezik józan ésszel. Túlságosan éretlen vagyok ahhoz, hogy alávessem magam, és meg kell büntetni engem, ha lázadok Isten ellen vagy elárulom Istent. Ugyanakkor nem számít, hogyan bánik velem Isten, az elhatározásom, hogy követem Őt, nem fog változni. Mindig Isten teremtett lénye leszek. Függetlenül attól, hogy Isten elfogad-e engem vagy sem, hajlandó vagyok Isten szuverenitása alatt gyalogos, szolgálattevő és ellenpont lenni. Ezzel az elszántsággal kell rendelkeznem.” Nem számít, hogy most gondolod-e ezt, hogy gondolkodtál-e valaha így, vagy hoztál-e valaha ilyen elhatározást, vagy sem, mindenképpen meg kell, hogy legyen benned ez a józan ész. Ha nincs meg benned ez a fajta józan ész vagy ez a fajta emberi mivolt, akkor az üdvösség számodra csak üres beszéd. Hát nem tény ez? Így van ez. Tájékoztatást kaptál a minimális követelményekről. Amikor problémákkal nézel szembe, többet kellene gondolnod erre az aspektusra. Ez jót tesz neked és egy módja annak, hogy megóvd magad. Ha valóban nem rendelkezel az emberi mivoltnak ezzel az aspektusával, akkor nagy veszélyben vagy. Így kell imádkoznod: „Istenem, soha nem bántam Veled Istenként. Úgy bántam Veled, mint a levegővel, mint valami homályos és láthatatlan dologgal. Ma, szembesülve ezzel a problémával úgy érzem, hogy kivetettek, és nincs jó rendeltetési helyem. Függetlenül attól, hogyan határozod meg a sorsomat, hajlandó vagyok alávetni magam Neked. Követnem kell Téged, és nem hagyhatlak el. Azok, akik elhagynak Téged és a Sátán hatalma alatt élnek, nem emberek. Ők ördögök. Én nem akarok ördög lenni. Ember akarok lenni. Istent akarom követni, nem a Sátánt.” Ha képes vagy minden nap imádkozni ezért az ügyért, és feljebb emelkedni, a szíved egyre tisztább lesz, és lesz utad a gyakorlásra. Ha valaki, aki lázadó beállítottságú, nehézségekkel szembesül, akkor a szíve hajthatatlanná válik, és nem hajlandó az igazság felé törekedni. Még ha hibázik is, nem törődik vele. Azt teszi, amit csak akar. Önfejűvé és kicsapongóvá kezd válni, és nem akar többé imádkozni. Mit kell ilyenkor tenni? Van egy legalapvetőbb elv, amely megóvhat. Azaz, amikor a legnegatívabb és leggyengébb vagy, ha vannak olyan szavak a szívedben, amelyek lázadnak Isten ellen, amelyek ellenállnak Istennek, káromolják vagy elítélik Istent, akkor ne mondd ki őket hangosan, és ne tegyél semmi olyat, ami másokat arra uszítana, hogy ellenálljanak Istennek. Így, amikor Istenhez imádkozol, és oltalmat kérsz tőle, le tudod győzni a nehézségeket. Ez a legfontosabb. Amikor normális racionalitással rendelkezel, amikor kijössz a negatív, elfajult, engedékeny vagy ellenálló állapotokból, azt gondolhatod magadban: „Szerencse, hogy nem ezt tettem az elején. Ha megtettem volna, akkor örök időkre elítélt bűnös lettem volna, és vétkes megbocsáthatatlan gonoszságban.” Milyen ez az út? (Jó.) Mi a jó benne? (Visszatarthatja az embereket attól, hogy megsértsék Isten természetét.) Ne sértsd meg Isten természetét. Miután hangosan kimondtál valamit, ami sérti Isten természetét, vissza tudod vonni? Amint egy szó elhangzik, az megmásíthatatlan ténnyé válik. Isten elítéli. Ha Isten elítél téged, akkor bajban vagy: Amikor az ember hisz Istenben, függetlenül attól, hogy mennyit szenved, mennyire áldozza fel magát, illetve, hogy miként dönt a hitet illetően, a célja nem az, hogy Isten elátkozza vagy elítélje, hanem az, hogy hallja, hogy a Teremtő így szól: „Isten elismer téged. Életben maradhatsz és Isten üdvösségének a tárgya vagy.” Nehéz ezt elérni. Nem egyszerű, ezért az embereknek együtt kell működniük. Soha ne mondj semmi olyat, ami ártalmas a saját üdvösségedre. A kritikus pillanatokban vissza kell fognod magad, és nem szabad semmi olyat tenned, ami bajt okoz. Hadd mondjam el neked, ha egyszer bajt okozol, és Isten elítél, ha megsérted Isten természetét, azt soha nem leszel képes visszacsinálni. Ne tégy vagy mondj dolgokat válogatás nélkül. Vissza kell fognod magad, és nem szabad engedned. Ha visszafogtad magad, az azt bizonyítja, hogy van egy alapod. Ha visszafogod magad, elismered Isten létezését, hiszel Isten szuverenitásában, és a legvégsőkig istenfélő szíved van, Isten látni fogja ezt. Nem mondtál semmi olyat, ami megsértette Istent, és nem tettél semmi bűnös dolgot. Isten át tudja vizsgálni a szívedben lévő gondolatokat. Mivel valamennyire istenfélő szíved van, még ha vannak is abszurd gondolataid, ezeket nem mondtad ki hangosan, és nem tettél semmit, amivel ellenálltál volna Istennek. Isten elfogadhatónak fogja találni ezt a viselkedést. Hogyan fog bánni veled? Isten továbbra is ki fog vezetni téged az ilyen szorult helyzetekből. Tehát továbbra sincs reményed az üdvösségre? Ez egy olyan ritka dolog, amivel rendelkezhetsz. Mit kell tenned, ha problémákkal szembesülsz? Fogd vissza magad, és ne engedj. Ha engedsz, az impulzív érzelmekből fakad. Arrogáns természeted a kitörés határán van, és úgy érzed, tele vagy sérelmekkel és mentségekkel. Túlságosan neheztelsz majd, és úgy érzed, hogy kénytelen vagy megszólalni. Ebben a pillanatban lehetetlen visszafogni magad. Ennek eredményeképpen a sátáni beállítottságod csúnyábbik arca mutatkozik meg, és ilyenkor valószínűleg megsérted Isten természetét. Mi a célja annak, hogy visszafogod magad? Az, hogy óvatos legyél a szavaiddal, cselekedeteiddel és lépteiddel kapcsolatban, hogy megóvd magad, hogy ne sértsd meg Isten természetét, és hogy meghagyd magadnak az utolsó reménysugarat az üdvösségre. Ezért szükséges visszafogni magad. Nem számít, hogy milyen nagy mértékben érzed úgy, hogy megbántottak, nem számít, hogy mennyi fájdalmat és szomorúságot érzel a szívedben, vissza kell fognod magad. Ez kiváltképp értékes törekvés! Miután visszafogtad magad, kizárt, hogy megbánod. Az ilyen módon való gyakorlás összességében jótékony hatással van az emberekre, akár az Istenben való hit eszközeként, akár önmaguk megóvására szolgáló titkos trükként végzik. A romlott beállítottságú emberek néha az őrület bizonyos fokát mutatják, cselekedeteikben nincs racionalitás és nincsenek alapelvek. Még azt sem tudod, mikor lobban fel a romlott beállítottságod. Amikor kifakadsz, és valami Istent tagadó és elítélő dolgot mondasz, akkor már túl késő, és a megbánás nem segít majd. A következmények elképzelhetetlenek lesznek. Lehet, hogy kiiktatnak, és a Szentlélek nem fog többé munkálkodni rajtad. Hát nem azt jelenti ez, hogy mindennek vége? Egyáltalán nem lesz reményed az üdvösségre.