Nos, vannak olyan emberek, akik hajnaltól estig dolgoznak, és elfelejtenek enni vagy aludni, amikor a kötelességüket teljesítik, képesek legyőzni a hús-vér testet, fellázadni a fizikai megpróbáltatások ellen, még akkor is képesek dolgozni, amikor betegek. Bár rendelkeznek ezekkel a megváltó tulajdonságokkal, és jó és helyes emberek, mégis vannak a szívükben olyan dolgok, amelyeket nem képesek félretenni: hírnév, nyereség, státusz és hiúság. Ha soha nem teszik félre ezeket a dolgokat, akkor vajon olyan emberek ők, akik az igazságra törekszenek? A válasz magától értetődő. Az Istenbe vetett hit legnehezebb része az, hogy elérjük a beállítottság megváltozását. Talán képes vagy rá, hogy egész életedben ne házasodj meg, vagy soha ne egyél tápláló ételeket, vagy viselj szép ruhákat; sőt, van, aki azt mondja: „Nem számít, ha egész életemben szenvedek, vagy ha egész életemben magányos vagyok, el tudom viselni – Istennel az oldalamon ezek a dolgok semmit sem jelentenek.” Könnyű legyőzni és megoldani az ilyen fizikai fájdalmakat és nehézségeket. Mit nem könnyű legyőzni? Az ember romlott beállítottságait. A romlott beállítottságokat nem lehet pusztán önuralommal megoldani. Az emberek képesek elviselni a fizikai szenvedést, hogy megfelelően teljesítsék kötelességeiket, hogy eleget tegyenek Isten szándékainak, és hogy a jövőben beléphessenek a királyságba – de vajon az, hogy képesek szenvedni és megfizetni az árat, azt jelenti, hogy megváltozott a beállítottságuk? Nem. Annak mérésére, hogy megváltozott-e valakinek a beállítottsága, ne azt nézzük, hogy mennyi szenvedést képes elviselni, vagy hogy a felszínen mennyi jó magatartást tanúsít. Az egyetlen mód annak pontos mérésére, hogy megváltozott-e egy személy beállítottsága, ha megnézzük a cselekedetei mögött álló célokat, indítékokat és szándékokat, az elveket, amelyek szerint viselkedik és intézi ügyeit, valamint az igazsághoz való hozzáállását.

Miután eljutottak az Istenben való hitre, némelyek már nem követik a világi trendeket, vagy nem figyelnek a ruhájukra és a megjelenésükre. Képesek szenvedni és keményen dolgozni, és képesek leigázni a hús-vér testet és fellázadni ellene. Ám amikor a kötelességüket teljesítik, másokkal érintkeznek és dolgokat kezelnek, ritkán becsületesek. Nem szeretnek becsületesek lenni, mindig ki akarnak tűnni és megkülönböztetni magukat, és minden mögött, amit mondanak és tesznek, szándékosság van. Fáradságos, aprólékos számításokat végeznek annak érdekében, hogy megmutassák az embereknek, milyen jók, hogy megnyerjék az emberek szívét, és hogy az emberek kedveljék őket és hódoljanak nekik, olyannyira, hogy az emberek odajönnek hozzájuk és tőlük várnak segítséget, ha valami történik velük. Ezzel felvágnak. Milyen beállítottságot fednek fel? Ez egy sátáni beállítottság. Sok ilyen ember van? Mindenki ilyen. Külsőleg minden előírást betartanak, képesek egy kicsit szenvedni, és valamennyire hajlandóak önmagukat feláldozni. Képesek elengedni néhány világi dolgot, van bennük egy kis elszántság és hajlandóság az igazság keresésére, és megalapozták az Istenbe vetett hit útját. Csakhogy a romlott beállítottságuk megmarad. Egyáltalán nem változtak meg. Még ha meg is értik az igazságot, nem tudják azt a gyakorlatba átültetni. Ezt jelenti az, hogy egyáltalán nem változtak meg. Önfejűen viselkednek mindenben – ilyen azoknak a magatartása, akik sátáni beállítottságokkal élnek. Amikor a cselekedeteik mögött álló szándék rossz, nem imádkoznak Istenhez vagy tagadják meg saját akaratukat, nem keresik az igazság alapelveit, nem fordulnak másokhoz, és nem kommunikálnak velük. Azt teszik, amit akarnak, amire éppen vágynak; meggondolatlanul és féktelenül cselekednek. Lehet, hogy külsőleg nem tesznek rosszat, de az igazságot sem gyakorolják. Tetteikben a saját akaratukat követik, és sátáni beállítottságban élnek. Ez azt jelenti, hogy nincs bennük szeretet az igazság iránt, sem istenfélő szív, és nem Isten előtt élnek. Néhányan közülük talán még meg is értik Isten szavait és az igazságot, de nem tudják azokat a gyakorlatba átültetni. Ez azért van, mert nem tudják legyőzni saját vágyaikat és ambícióikat. Világosan tudják, hogy amit tesznek, az helytelen, hogy zavart és fennakadást okoz, hogy Istennek undorító, mégis újra és újra megteszik, azt gondolván: „Az Istenben való hit nem arról szól, hogy áldásokat nyerjünk? Mi a baj azzal, ha áldásokra törekszem? Elég sokat szenvedtem azokban az években, amióta hiszek Istenben; elengedtem a munkámat és feladtam a kilátásaimat a világban, hogy elnyerjem Isten jóváhagyását és áldásait. Csak az összes szenvedés alapján, amit elviseltem, Istennek meg kellene emlékeznie rólam. Meg kellene áldania és szerencsével kellene megajándékoznia engem.” Ezek a szavak megfelelnek az emberi ízlésnek. Mindenki, aki hisz Istenben, így gondolkodik – úgy érzi, hogy az áldások megszerzésének szándéka miatt egy kicsit beszennyeződni nem is olyan nagy baj. De ha alaposan átgondolod ezeket a szavakat, vajon bármelyikük megfelel-e az igazságnak, vagy része az igazság valóságának? Mindez a lemondás és szenvedés csak egyfajta jó emberi viselkedés. Ezeket a cselekedeteket az áldások megszerzésének szándéka vezérli, és mindez nem az igazság gyakorlása. Ha az ember erkölcsi mércéjével mérnénk ezeknek az embereknek a viselkedését, akkor szorgalmasnak és takarékosnak, dolgosnak és keménynek tartanánk őket. Időnként annyira belefeledkeznek a munkájukba, hogy elfelejtenek enni és aludni, és némelyikük még arra is hajlandó, hogy visszaadja az elveszett tárgyakat a tulajdonosuknak, hogy segítőkész és jótékony legyen, hogy megértéssel és nagylelkűen bánjon másokkal, hogy ne legyen fukar vagy finnyás, és hogy még azt is elajándékozza másoknak, amit a legjobban szeret. Mindezeket a viselkedéseket az ember dicséri, és aki így tesz, azt jó emberként ismeri el. Az ilyen emberek dicsőségesnek, csodálatra és elismerésre méltónak tűnnek; cselekedeteikben lelkiismeretesen erkölcsösek, igazságosak és észszerűek. Viszonozzák mások kedvességét, és törődnek a testvériséggel, olyannyira, hogy bármelyik barátjukért feláldoznák magukat, és a szenvedést is elviselnék és a világ végére is elmennének a hozzájuk legközelebb állókért. Bár talán sokan dicsérik az ilyen jó embereket, vajon ezek az emberek valóban el tudják-e fogadni az igazságot és gyakorolni tudják-e azt? Valóban feláldoznák az életüket, hogy Istent magasztalják és tanúságot tegyenek Róla? Nem feltétlenül. Nevezhetjük-e őket akkor jó embernek? Ha azt próbáljuk megítélni, hogy valaki féli-e Istent és kerüli-e a rosszat, vagy hogy megvan-e benne az igazság valósága, pontos lenne-e, ha mindig az emberi elképzelések, képzelgések, etika és erkölcs alapján értékelnénk őket? Ez megfelelne az igazságnak? Ha az emberi elképzelések, képzelgések, etika és erkölcs lenne az igazság, akkor Istennek nem kellene kifejeznie az igazságot, és nem kellene elvégeznie az ítélet és a fenyítés munkáját. Világosan kell látnod, hogy a világ és az emberiség sötét és gonosz, hogy teljesen nélkülözi az igazságot, és hogy a romlott emberiségnek szüksége van Isten megváltására. Világosan kell látnod, hogy egyedül Isten az igazság, hogy csak Isten szavai tisztíthatják meg az embert, hogy csak Isten mentheti meg az embert, és hogy bármilyen jó is egy ember viselkedése, az nem az igazság valósága, és még inkább elmarad magától az igazságtól. Bár ezek a jó magatartásformák elterjedtek és elismertek az emberek között, ezek nem az igazság, és soha nem is lesznek az, és nem tudnak semmit sem megváltoztatni. Egy olyan embert, aki feláldozná magát a barátaiért, és a világ végére is elmenne értük, rá tudnál venni, hogy elfogadja Istent és az igazságot? Abszolút nem, mivel ez a személy ateista. Rá tudnál venni egy olyan személyt, aki tele van elképzelésekkel és képzelgésekkel Istenről, hogy elérje a Neki való valódi alávetettséget? Abszolút nem, mivel ha valaki tele van elképzelésekkel, akkor nagyon nehéz elfogadnia az igazságot és alávetnie magát neki. Képessé tehet-e bármilyen sok jó viselkedés egy személyt arra, hogy valóban alávesse magát Istennek? Tudja-e Őt igazán szeretni? Tudja-e Őt magasztalni és bizonyságot tenni Róla? Egyáltalán nem. Tudod garantálni, hogy mindenki, aki az Úrért prédikál és dolgozik, igazán istenszerető emberré válik? Ez teljességgel lehetetlen lenne. Tehát mindegy, hogy egy ember mennyi jó magatartást tanúsít, ez nem jelenti azt, hogy valóban bűnbánatot tartott és megváltozott, és még kevésbé jelenti azt, hogy az életfelfogása megváltozott.

Meg kell tanulnotok megkülönböztetni, hogy mi a jó viselkedés és mi az igazság gyakorlása, valamint a változás elérése a beállítottságotokban. A beállítottságotok megváltoztatása magában foglalja az igazság gyakorlását, Isten szavainak hallgatását, a Neki való alávetettséget, valamint az Ő szavai szerinti életet. Akkor hát mit tegyen valaki azért, hogy Isten szavait gyakorolja és azok szerint éljen? Tegyük fel például, hogy van két ember, akik nagyon jó barátok. A múltban már kisegítették egymást, nehéz időket vészeltek át együtt, és feláldoznák az életüket egymás megmentéséért. Ez vajon az igazság gyakorlása? Ez a testvériesség, amikor feláldozod magad másokért, ez jó viselkedés, de egyáltalán nem az igazság gyakorlása. Az igazság gyakorlása abból áll, hogy Isten szavai és követelményei szerint cselekszel; aláveted magad Istennek és eleget teszel Neki. A jó viselkedés teljes mértékben a hús-vér test kapcsolatainak megvalósításáról és az érzelmi kötelékek megőrzéséről szól. Vagyis a testvériesség, a kapcsolatok megvédése, a segítségnyújtás, a másik tolerálása és kielégítése – ezek mind privát, személyes dolgok, és semmi közük sincs az igazság gyakorlásához. Akkor hát mit követel meg Isten, hogyan bánjunk másokkal? (Isten megköveteli, hogy alapelvek szerint bánjunk egymással. Ha valaki valami rosszat tesz, olyasmit, ami nincs összhangban az igazságalapelvekkel, akkor mi nem hallgathatunk rá, még akkor sem, ha a saját anyánkról vagy apánkról van szó. Ragaszkodnunk kell az igazságalapelvekhez, és óvnunk kell Isten házának az érdekeit.) (Isten megköveteli, hogy a testvérek segítsék egymást. Ha azt látjuk, hogy valakinek problémája van, akkor rá kell mutatnunk, közölnünk kell azt, és a megoldásához közösen keresnünk kell az igazságalapelveket. Csak ezáltal segítünk neki igazán.) Azt akarja, hogy az emberek egymás iránti magatartása az igazságalapelvek alapzatára épüljön, legyen szó bármilyen kapcsolatról. Ami ezen alapelveken kívül esik, az nem számít az igazság gyakorlásának. Például valaki csinál valamit, ami kárt tesz a gyülekezet munkájában, amit mindenki leleplez és tiltakozik ellene. A barátja azt mondja: „Nem kell lelepleznetek őt csupán azért, mert hibát követett el! Én a barátja vagyok, elsősorban megértőnek kell lennem vele szemben, toleránsnak lenni vele és segíteni neki. Nem leplezhetem le úgy, ahogy azt ti tettétek. Vigasztalnom kell, nem pedig bántanom, és elmondanom neki, hogy ez a hiba nem nagy ügy. Ha bármelyikőtök újra leleplezi őt és zaklatja emiatt, akkor velem kell majd számolnia. Senki nem áll nálam közelebb hozzá. Jó barátok vagyunk. Ki fogok állni mellette, ha kell.” Vajon ez az igazság gyakorlása? (Nem, ez egy világi ügyekre vonatkozó filozófia.) Az illető mentalitása szintén más elméleti alapon nyugszik – úgy gondolja, hogy „a barátom kisegített engem az életem legkeményebb, legfájdalmasabb időszakában. Mindenki magamra hagyott, csak ő gondoskodott rólam és segített nekem. Most ő van bajban, és én vagyok soron, hogy segítsek neki. Úgy érzem, ezt jelenti a lelkiismeret és az emberi mivolt megléte. Hogyan nevezhetnéd magad embernek, ha hiszel Istenben, ám még ilyen kis mértékben sincs lelkiismereted? Nem teszi ez üres szavakká az Istenbe vetett hitedet és az igazság gyakorlását?” Úgy hangzik, mintha ezek a szavak helytállóak lennének. A legtöbben nem ismerik fel az igaz valójukat – még az sem, aki mondta, és azt gondolja, hogy a tettei mögötti motiváció összhangban van az igazsággal. De vajon helyesek a cselekedetei? Valójában nem. Nézd meg közelebbről, minden általa kimondott szó emberi etikából, erkölcsből és lelkiismeretből születik. Ha valaki az emberi etika alapján ítélné meg, akkor van lelkiismerete és hűséges. Jó emberré teszi az, hogy így kiáll a barátja mellett. De tudja valaki, hogy milyen beállítottság és lényeg rejlik e „jó ember” mögött? Nem Isten igaz hívője ő. Először is, amikor valami történik, nem Isten szavai szerint tekint a helyzetre. Nem keresi az igazságot Isten szavaiban, inkább úgy dönt, hogy a nem hívők erkölcse, etikája és életelvei szerint tekint a dologra. A Sátán eretnekségeit és téveszméit tekinti igazságnak, Isten szavait pedig félrelöki, figyelmen kívül hagyva, mit mondanak Isten szavai. Ezáltal kigúnyolja az igazságot. Ebből az derül ki, hogy nem szereti az igazságot. Sátáni életelvekkel, valamint az ember elképzeléseivel, etikájával és erkölcsével helyettesíti az igazságot, és sátáni filozófiák szerint cselekszik. Sőt, magabiztosan állítja, hogy ez az igazság gyakorlása és ezzel eleget tesz Isten szándékainak, hogy ez a cselekvés igazságos módja. Vajon nem az igazság áthágására használja az igazságosság emez álcáját? Vajon nem gyakori-e az ilyen helyzet, amikor arról van szó, hogy miként viselik magukat az emberek és kezelnek ügyeket? Amikor mindig a szavakat és doktrínákat mondod, tudatában vagy annak, hogy híján vagy az igazságnak, és valójában az igazságról szóló beszélgetésnek van értéke, és azt is tudod, hogy ebben a sötét és gonosz világban csak azok életének van reménysége és értéke, akik elnyerték az igazságot. Mégis, amikor olyan lényegi esemény történik, amely megköveteli, hogy szembenézz vele és döntéseket hozz, úgy fogod érezni, hogy a Sátán filozófiái, erkölcse és etikája az, ami az igazság és ami hasznos. Ekkor az Isten szavaiban rejlő igazság, amelyre törekedni kívánsz, bizony nem hasznos. Milyen probléma ez? Ha el tudod ismerni, hogy Isten szava az igazság, akkor miért nem tudod átültetni a gyakorlatba? Miért nem mered átültetni a gyakorlatba az igazságot? Mitől félsz? Mások rágalmazásától és ítélkezésétől félsz, a világi kilátásaid elvesztésétől és a személyes érdekeid megkárosításától. Amikor nem gyakorlod az igazságot, amikor dezertőrré válsz, és kritikus helyzetben megtagadod az Isten szavaiban lévő igazság értékét, akkor ez elegendő annak bizonyítására, hogy nem olyan valaki vagy, aki szereti az igazságot, és hogy inkább a Sátán filozófiáit, eretnekségeit és téveszméit szereted, hogy világi kilátásokra törekszel, a hús-vér tested érdekeire, valamint a hírnevedre és a státuszodra. Mégis azt állítod, hogy szereted az igazságot – ez álszentség. Mindez elegendő annak kimutatására, hogy soha nem fogadtad el az igazságot, illetve nem ültetted át az igazságot a gyakorlatba az Istenbe vetett hitedben. Ha ez a helyzet, akkor vajon van Istent félő szíved? Van hely Isten számára a szívedben? Mindamellett, hogy rendszerint elismered, hogy Isten szavai az igazság, ha valami történik, akkor Isten nem lesz ott a szívedben, és mindenek felett állónak tartod majd magad, és az igazságként bánsz az emberi kapcsolatokkal, a világi ügyekre vonatkozó filozófiákkal, az etikai szabályokkal és előírásokkal, valamint a lelkiismereti normákkal és az erkölccsel. Ezek a Sátánhoz tartozó dolgok már felváltották az igazságot a szívedben – akkor vajon nem fajzottál már el? Mostanra teljes mértékben elárultad Istent és egészen a sötétségbe zuhantál.

Sokan annyira elfoglaltak a sok-sok év alatt, amióta hisznek Istenben, akkor hát miért nem rendelkeznek az igazságvalósággal? Lényegében a probléma gyökere az, hogy ezek az emberek nem szeretik az igazságot. Sértve érzik magukat, ha azt mondod nekik, hogy nem szeretik az igazságot, valójában azonban vajon indokolt a sértődésük? Nem, nem az. Nem számít, hány prédikációt hallottak már ezek az emberek, vagy hány doktrínát értettek meg, amikor eljön az ideje, nem gyakorolják az igazságot; nem az igazságalapelvek szerint cselekednek, kezelnek ügyeket, vagy állnak hozzá a körülöttük lévő emberekhez, az eseményekhez és dolgokhoz, és mindig megvan a saját véleményük. Amikor valaki Hozzám beszél, ezek az emberek mindig azt mondják: „Hallgass meg, hadd fejtsem ki a nézőpontomat; ez az én nézőpontom, ezt értem alatta”, valamint „ily módon akarok cselekedni, hallgatni fogsz rám?” Anélkül is tudom, mire gondolsz, hogy kimondanád; nem kell mindig arról beszélned, hogy mit értesz alatta, ez nem az igazság, és ha egyértelműen megfogalmazod, attól még nem lesz belőle igazság. Ha úgy gondolod, hogy születésed óta birtokában vagy az igazságnak, akkor miért hiszel még Istenben? Ha ösztönösen megértesz minden olyan igazságot, amelyet Isten kifejezésre juttatott – mintha minden igazságot fel tudnál fogni, és te magad lennél az igazság, és minden problémát meg tudnál oldani –, akkor miért hiszel még Istenben? Némelyek azt mondják: „Miért van neked mindig igazad, és miért hozhatod meg te az összes döntést? Rám miért nem hallgatsz?” Milyen szavak ezek? Már sok-sok éve hallgatlak téged, de még nem hallottam egyetlen helytálló vagy az igazságnak megfelelő szót sem, akkor vajon miért hallgassak rád? Szeretnék hallani néhány viszonylag helytálló nézetet az embertől. Ez megtakarítana nekem némi gondolkodást és energiát, de egyet sem hallok. Csupán téveszméket és lázadó szavakat, morgolódást és negatív beszédet hallok; ez mind szemben áll az igazsággal, akkor hát miért hallgassam? Ha mindenkinek rád kellene hallgatnia, akkor fellázadnának Isten ellen, ellenállnának Istennek, és ellenkeznének a Mennyel – mindannyian a Sátánt követnék és végső soron elvesznének. Ha az Én szavaimra hallgatsz és eltűnődsz rajtuk, akkor meg fogod érteni az igazságot, Isten elé tudsz járulni és rátérni az üdvösség felé vezető útra. Csupán Isten szavai tudják megmenteni az embereket, és csak az igazság megértése, az igazság gyakorlása, valamint az Istennek való alávetettség elérése által nyerhetik el az emberek Isten üdvösségét. Az embereknek nem könnyű elfogadni az igazságot. Amikor emberek között vagyok, hallani akarom, hogyan mentek be a testvérek mostanában az igazságba; hogyan jutottak előre az emberek, események és dolgok felismerésében, valamint az igazság gyakorlatba való átültetésében; milyen állapotban vannak; vajon visszafordultak és visszaváltoztak-e a helytelen állapotukba; mennyire ismerik a saját romlott beállítottságaikat; mennyire értették meg magukat a romlott beállítottságaik feltárulásaiból; mennyi félreértésüket oszlatták el Istent illetően; és mennyire bővültek az Istenre vonatkozó ismereteik. Szeretnék hallani ezekről a tapasztalatokról és tudásról, de sajnos a legtöbb ember nem tud ilyesfajta tapasztalati bizonyságtétellel előállni. Híján vannak az igazságvalóságnak, és csupán üres szavakat és doktrínákat mondanak; eltorzult, előítéletes szavakat és panaszokat; avagy olyan szavakat, amelyekkel fel akarnak vágni, érdemet szerezni vagy jutalomra törekedni. Mit gondoltok, milyen érzés nekem őket hallgatni? Jó lesz tőlük a hangulatom? (Nem.) Az emberek nagyon ritkán mondanak bármit is gyakorlati tapasztalataikról vagy az igazságra vonatkozó meglátásaikról – olyan szavakat, amelyek hallatán az emberek jobban érzik magukat. Márpedig ilyen szavak nélkül, amit az emberek mondanak, az vagy babérok learatása és jutalomra törekvés, vagy jelentéktelen, üres szó. Muszáj, hogy ezekről az üres doktrínákról beszéljetek Nekem? Még a tudatlan embereket is alig tudod félrevezetni azzal, hogy ezekről a doktrínákról beszélsz, akkor hát nem értelmetlen Nekem beszélned róluk? Némelyek velem cseverészve mindig hamis lelki doktrínákról beszélnek, és amikor megvitatnak valamit, mindig azt mondják: „Minden Isten kezében van, mindent Isten rendelt el.” Azt gondolják, hogy nem lelki dolog külső ügyekről beszélni, és csupán az lelki, ha tudják, hogyan beszéljenek lelki doktrínákról. Amikor gyakorlatias szavakat szólok hozzájuk az élet részleteire vonatkozóan, akkor azt nem fogják fel; csupán hangzatos prédikációkat és nagyszabású lelki doktrínákat akarnak hallani. Vajon az ilyen emberek rendelkeznek a valósággal? Nem csupán a valóságnak vannak híján, hanem az értelemnek is teljesen híján vannak. Valóban öntelt és tudatlan emberek ők.