Meg kell tanulnunk kezelni azt, amikor az embereknek problémáik vannak a kötelességük során a másokkal való együttműködéssel. Milyen alapelv szerint kezeljük ezt? Milyen hatást kell elérnünk? Tanuljatok meg mindenkivel összehangoltan dolgozni, és az igazság szerint, Isten szava és az alapelvek szerint, nem pedig érzések vagy lobbanékonyság szerint bánni másokkal. Ily módon vajon nem az igazság fog uralkodni az egyházban? Ameddig az igazság uralkodik, nem lesznek-e igazságos és észszerű módon kezelve a dolgok? Nem gondoljátok, hogy a harmonikus együttműködés mindenki javára válik? (Dehogynem.) Ha ily módon tesszük a dolgokat, az nagyon is a javatokra válik. Először is, ez mindenképp felemelő és értékes számotokra a kötelességeitek teljesítése során. Ráadásul megóv attól, hogy hibákat kövessetek el, megszakításokat és zavarokat keltsetek és az antikrisztusok útjára lépjetek. Féltek attól, hogy az antikrisztusok útján járjatok? (Igen.) Önmagában véve hasznos a félelem? Nem – a félelem önmagában nem tudja megoldani a problémát. Normális félni attól, hogy az antikrisztusok útján járjatok. Azt jelzi, hogy az illető szereti az igazságot, hajlandó az igazság felé igyekezni és hajlandó törekedni rá. Ha féltek a szívetekben, akkor keressétek az igazságot és találjatok rá a gyakorlat ösvényére. Azzal kell kezdenetek, hogy megtanultok összehangoltan együttműködni másokkal. Ha probléma merül fel, oldjátok meg közösséget vállalva és megbeszéléssel, hogy mindenki megismerhesse az alapelveket, valamint a megoldásra vonatkozó konkrét érvelést és programot. Vajon ez nem tart vissza attól, hogy önkényes, egyoldalú módon cselekedj? Ha emellett Istent félő szívvel rendelkezel, akkor ösztönösen képes leszel Isten alapos vizsgálatának a fogadására, azonban meg kell tanulnod elfogadni Isten kiválasztott embereinek a felügyeletét is, ami megköveteli, hogy toleráns és elfogadó legyél. Ha azt látod, hogy valaki a tudtodon kívül felügyel téged, megvizsgálja a munkádat vagy utánad néz, és te forrófejűvé válsz, ellenségedként kezeled és megveted az illetőt, sőt rátámadsz és árulóként bánsz vele, azt kívánva, bárcsak eltűnne, akkor bajban vagy. Vajon nem rendkívül hitvány dolog ez? Mi a különbség e között és az ördögi király között? Igazságos bánásmód ez? Ha a helyes úton jársz és a helyes módon cselekszel, akkor mi félnivalód van attól, hogy az emberek utánad néznek? Ha megrémülsz, az arról árulkodik, hogy valami lappang a szívedben. Ha a szívedben tudod, hogy problémád van, akkor fogadd el Isten ítéletét és fenyítését. Ez észszerű. Ha tudod, hogy problémád van, de nem engeded meg senkinek, hogy felügyeljen, megvizsgálja a munkádat vagy utánajárjon a problémádnak, akkor rendkívül esztelen vagy, fellázadsz és ellenállsz Istennek, és ez esetben még komolyabb a problémád. Ha Isten kiválasztott emberei észreveszik, hogy gonosz ember vagy, illetve álhívő, akkor még nyugtalanítóbbak lesznek a következmények. Így hát, akik el tudják fogadni a felügyeletet, a vizsgálatot és az ellenőrzést másoktól, azok a leginkább észszerűek, ők toleránsak és normális az emberi mivoltuk. Amikor felfedezed, hogy valamit rosszul teszel vagy romlott beállítottságot fedsz fel, ha képes vagy megnyílni és kommunikálni az emberekkel, akkor ez segíteni fog a körülötted lévőknek, hogy rajtad tartsák a szemüket. Minden bizonnyal szükséges a felügyelet elfogadása, ám a lényeg az, hogy imádkozz Istenhez, támaszkodj Őrá, és tarts folyamatos önvizsgálatot. Különösen akkor, amikor tévútra mentél vagy valami rosszat tettél, vagy amikor arra készülsz, hogy önkényes, egyoldalú módon cselekedj, és valaki a közeledben megemlíti ezt és felhívja rá a figyelmedet, akkor el kell fogadnod ezt, magadba tekinteni, elismerni a hibádat és kijavítani. Ez vissza tud tartani téged attól, hogy az antikrisztusok ösvényére lépj. Ha van valaki, aki ily módon segít és éberségre int, akkor a tudtodon kívül vajon nem a megóvásodat szolgálja ez? De igen – ez a te megóvásod. Ezért hát ne óvakodj állandóan a testvéreidtől, illetve a körülötted lévőktől. Ne álcázd és leplezd magad folyton, nem engedve másoknak azt, hogy megértsenek vagy lássák, ki vagy. Ha a szíved állandóan óvakodik másoktól, az hatással lesz az igazságkeresésedre, és könnyen lemaradhatsz a Szentlélek munkájáról, valamint a tökéletességre jutás számos lehetőségéről. Ha mindig óvakodsz másoktól, akkor titkaid lesznek a szívedben, és nem tudsz majd együttműködni az emberekkel. Könnyű lesz számodra helytelen dolgokat tenni és rossz úton járni, és a rémülettől megnémulsz, amikor hibákat követsz el. Akkor majd mit fogsz gondolni? „Ha tudtam volna, akkor a kötelességem teljesítésében kezdettől fogva együttműködtem volna a testvéreimmel, és bizonyára nem lennének problémáim. Azonban mivel mindig is féltem attól, hogy mások átlátnak rajtam, óvakodtam tőlük. Végső soron azonban nem más követett el hibát – én voltam az, aki az első hibát elkövette. Milyen kínos és ostoba dolog is ez!” Ha az igazság keresésére tudsz összpontosítani, és a közösségben megnyílsz a testvéreid előtt, amikor nehézségeid vannak, akkor a testvéreid segíteni tudnak neked, és meg tudják értetni veled a gyakorlat helyes ösvényét, a gyakorlat alapelveit. Ez meg tud védeni téged attól, hogy rossz úton járj, amikor a kötelességedet teljesíted, és akkor nem fogsz kudarcot vallani vagy elbukni, illetve Isten nem fog visszautasítani és kirekeszteni. Ehelyett oltalmat kapsz, megfelelően teljesíted a kötelességed, és elnyered Isten jóváhagyását. Mily hatalmas hasznot húznak az emberek az összehangolt együttműködésből!

Az „összehangolt együttműködés” szókapcsolatot könnyű szó szerint megérteni, azonban nehéz gyakorlatba ültetni. Nem könnyű megélni e szavak gyakorlati oldalát. Vajon miért nem könnyű? (Mert az embereknek romlott beállítottságaik vannak.) Így van. Az embernek romlott beállítottságai vannak: arrogancia, elvetemültség, hajthatatlanság stb., és ezek akadályozzák az igazság gyakorlását. Másokkal együttműködve mindenféle romlott beállítottságodat felfeded. Például azt gondolod: „Szeretnéd, ha együttműködnék az illetővel, de vajon megüti a mércét? Nem fognak lenézni engem az emberek, ha olyasvalakivel működök együtt, aki híján van a képességeknek?” Időnként talán még azt is gondolod: „Az illető olyan buta, nem érti, amit mondok!” vagy „Átgondolt és éleslátó a mondandóm. Vajon akkor is ki fogok tűnni, ha elmondom nekik és hagyom, hogy a magukévá tegyék? Az én javaslatom a legjobb. Ha csak úgy elmondom, és hagyom, hogy megvalósítsák, akkor ki fogja tudni, hogy tőlem származott?” Rendszerint hallunk és látunk ilyen gondolatokat és véleményeket – ilyen ördögi szavakat. Ha ilyen gondolataid és véleményeid vannak, akkor vajon hajlandó vagy együttműködni másokkal? Képes vagy az összehangolt együttműködés elérésére? Ez nem könnyű, rejt némi kihívást! Az „összehangolt együttműködés” szókapcsolatot könnyű kimondani, csak nyisd ki a szád és nyomban kijön rajta. Azonban amikor eljön a gyakorlás ideje, akkor felduzzadnak benned az akadályok. Csaponganak a gondolataid. Időnként, amikor jókedvedben vagy, talán előfordul, hogy némileg közösséget tudsz vállalni másokkal; ám ha rossz a kedved és romlott beállítottság akadályoz, akkor egyáltalán nem leszel képes ennek a gyakorlására. Némelyek vezetőkként senkivel nem tudnak együttműködni. Mindig lenézik a többieket, mindig finnyáskodnak velük, és amikor a szemükbe ötlik a másik hiányossága, akkor ítélkeznek és megtámadják az illetőt. Ez rothadt almává teszi az ilyen vezetőt, akit aztán leváltanak. Hát nem értik mit jelent az „összehangolt együttműködés” szókapcsolat? Valójában nagyon is értik, azonban egyszerűen képtelenek gyakorlatba ültetni. Miért nem tudják gyakorlatba ültetni? Azért, mert túl nagyra értékelik a státuszt, és túlságosan arrogáns a beállítottságuk. Hencegni akarnak, és amikor státuszt szereztek, nem engedik ki a kezükből, attól tartva, hogy valaki más fogja megkaparintani azt, nekik pedig már nem lesz valós hatalmuk. Félnek attól, hogy mások mellőzni fogják és nem tartják majd nagyra őket, félnek attól, hogy a szavuknak nem lesz hatalma vagy tekintélye. Ettől félnek. Meddig terjed az arroganciájuk? Elvesztik az eszüket és önkényes, elhamarkodott intézkedést hoznak. Ennek aztán mi az eredménye? Nem csupán ők maguk végzik gyatrán a kötelességüket, hanem a tetteik is megszakítást és zavart okoznak, őket pedig áthelyezik és leváltják. Áruld el Nekem, vajon az ilyen ember, ilyen beállítottsággal, alkalmas-e bárhol arra, hogy teljesítsen egy kötelességet? Attól tartok, hogy bárhová kerülnek is, nem fogják megfelelően teljesíteni a kötelességüket. Nem tudnak együttműködni másokkal – vajon ez azt jelenti, hogy képesek jól teljesíteni valamilyen kötelességet egyedül? Semmiképp sem. Ha egymaguk teljesítenek valamilyen kötelességet, akkor még kevésbé fogják mérsékelni magukat, és még hajlamosabbak lesznek önkényesen, elhamarkodottan cselekedni. Nem az adottságaidtól, a képességeid nagyszerűségétől, az emberi mivoltodtól, a rátermettségedtől vagy a készségeidtől függ az, hogy jól tudod-e teljesíteni a kötelességedet. Azon múlik, hogy olyasvalaki vagy-e, aki elfogadja az igazságot, és hogy képes vagy-e gyakorlatba ültetni az igazságot. Ha képes vagy az igazságot gyakorlatba ültetni és igazságosan bánni másokkal, akkor el tudod érni a másokkal való összehangolt együttműködést. Annak kulcsa, hogy valaki jól tudja-e teljesíteni a kötelességét és el tudja-e érni a másokkal való összehangolt együttműködést, abban rejlik, hogy el tudja-e fogadni az igazságot és alá tudja-e vetni magát annak. Az emberek képessége, ajándékai, adottságai, életkora stb. nem lényegesek, ezek mind másodlagosak. A legfontosabb az, hogy megnézzük, vajon az illető szereti-e az igazságot és gyakorolni tudja-e az igazságot. Akik szeretik az igazságot és gyakorolni tudják az igazságot, azok egy prédikáció hallatán el fogják ismerni, hogy az helyes. A valós életben emberekkel, eseményekkel és dolgokkal találkozva alkalmazni fogják magukra ezeket az igazságokat. Gyakorlatba ültetik az igazságot, ami a saját valóságukká válik, a saját életük részévé. Olyan mérce és alapelvek lesznek belőle, amelyek szerint viselkednek és teszik a dolgokat; ezt fogják megélni és ezt fogják felfedni. Akik nem szeretik az igazságot, azok egy prédikáció hallatán szintén elismerik, hogy az helyes, és azt fogják hinni, hogy teljesen megértették. Feljegyezték a szívükbe a doktrínákat, azonban milyen alapelveket és mércét fognak használni valamely tettük megfontolásakor? Mindig a saját érdekeik szerint fogják fontolóra venni a dolgokat; nem az igazságot használva veszik fontolóra a dolgokat. Attól félnek, hogy az igazság gyakorlása miatt lemaradnak valamiről, és attól félnek, hogy mások megítélik és lenézik őket, hogy megszégyenülnek. Ingadoznak a megfontolásaikban, majd végül azt gondolják: „Csak a státuszomat, a hírnevemet és az érdekeimet fogom védeni, ez a lényeg. Amikor ezek meglesznek, elégedett leszek. Ha ezek a dolgok nem lesznek meg, akkor nem szívesen fogom gyakorolni az igazságot, és nem is találom élvezetesnek.” Olyan valaki ez, aki szereti az igazságot? Egyáltalán nem. Némelyek nagyon komolyan hallgatják a prédikációkat, még jegyzetelnek is. Minden alkalommal, amikor hallanak egy kulcsfontosságú szót vagy fontos kifejezést, jegyzetfüzetbe írják, aztán viszont nem használják és nem alkalmazzák. Nem számít, mennyi idő telik el, nem látható valós változás. Olyasvalakinek tűnik az ilyen ember, aki szereti az igazságot? Azok, akik szeretik az igazságot – feltéve, hogy értik is –, a gyakorlatba tudják ültetni, azok viszont, akik nem szeretik az igazságot, nem képesek azt a gyakorlatba ültetni, még akkor sem ha értik. A legfőbb jele annak, hogy valaki szereti az igazságot, az, hogy képes gyakorlatba ültetni azt. Mit gondoltok, aki nem szereti az igazságot, az különbséget tud tenni helyes és helytelen között? (Nem tud.) De, valójában igen. Ha például valakihez kegyes volt a múltban, ám később az illető sérti az érdekeit, azt mondja: „Ez az ember lelkiismeretlen. Korábban segítettem neki, és most így bánik velem?!” Látod, lelkiismeretről beszél, de milyen mércével méri az illető lelkiismeretét, avagy a helyest és a helytelent? Aki hasznos számára, és amely szavak vagy tettek a javára válnak – ezek pozitív dolgok, míg ami nem válik a javára, az negatív. Ilyen önző a nézőpontja. Szerintetek az ilyen ember szert tud tenni az igazságra? (Nem, nem tud.) Miért nem? (Azért nem tud szert tenni az igazságra, mert a tettei elvtelenek, és nem az igazság szerint gyakorol. Ehelyett a saját javukra cselekednek, és minden tekintetben a saját malmukra hajtják a vizet.) Pontosan. Nem tudják elnyerni az igazságot. Milyen embereknek van előkészítve az igazság? Olyanoknak, akik szeretik az igazságot, és képesek mindent elhagyni érte. Ezek azok az emberek, akik el tudják nyerni az igazságot, akikhez végső soron az igazság tartozik, és akiknek megadatik. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatba tudják ültetni az igazságot, és nem számít, mi az ára, meg tudják élni az igazságot, még akkor is, ha az a saját személyes érdekeik vagy azon dolgok feláldozását jelenti, amelyeket a legjobban szeretnek, és mindezeket felajánlják. Ily módon nyerhető el az igazság.

Szerintetek mit becsülnek a legtöbbre az emberek? Az emberi életet? (Igen.) Valójában nem. Tegyük fel, hogy arra kérnek, mondj le az életedről Istenért. Fel tudnád adni? Tegyük fel, hogy arra kérnek, ajánld fel magad Istennek, és halj meg azonnal – meg tudnád tenni? Vannak, akik képesek rá. Tehát nem az élet a legfontosabb dolog az emberek számára, mert némelyek igenis készen állnak felajánlani magukat Istennek, avagy bármikor, bárhol lemondani az életükről Istenért. Azonban amikor a saját személyes érdekeik, illetve a hírnevük és státuszuk forognak kockán, különösen akkor, amikor a jövőjükről és a sorsukról is szó van, akkor vajon gyakorlatba tudják ültetni az igazságot, és fel tudnak lázadni a saját testük ellen? Ezt a legnehezebb megtenni. Ebben a helyzetben mi az ember számára a legfontosabb dolog? (Az érdekei, a jövője és a sorsa.) Így van. Nem az élet, hanem az érdekei, a státusza, a jövője és a sorsa – ezeket a dolgokat értékelik és becsülik leginkább az emberek. Valaki, aki le tud mondani az életéről Istenért, nem feltétlenül olyasvalaki, aki szereti az igazságot és gyakorlatba ülteti az igazságot. Puszta jelmondat is lehet az, hogy le tudsz mondani az életedről Istenért. Azt mondod, hogy fel tudod ajánlani az életedet Istennek, de vajon el tudod engedni a státusz előnyeit? El tudod engedni a kevélységet? Melyiket könnyebb feláldozni? (Az életet könnyebb feláldozni.) Igen. Némelyek, döntéshelyzetbe kerülve a saját életüket fel tudják ugyan áldozni, de a státusz előnyeit nem tudják feladni, és a saját téves ösvényükről sem tudnak lemondani. Tegyük fel, hogy választanod kellene két út között. Az egyik út az, hogy becsületes ember vagy, az igazat mondod és azt, ami a szívedben van, megosztod másokkal a szíved, vagyis bevallod a hibáidat és úgy közlöd a tényeket, ahogy azok vannak, megmutatva másoknak romlott csúfságodat és szégyent hozva magadra. A másik út az, hogy vértanúhalált halsz Istenért, és amikor meghalsz, belépsz a mennyek országába. Melyiket választod? Némelyek talán azt mondják: „Én az életem feladását választom Istenért. Hajlandó vagyok meghalni Őérte; a halál után meglesz a jutalmam és belépek a mennyek országába.” Akik eltökéltek, azok egyetlen erőteljes lökéssel meg tudják valósítani azt, hogy lemondjanak az életükről Istenért. Azonban az igazság gyakorlása és az, hogy valaki becsületes ember legyen, megvalósítható egy ilyen lökéssel? Nem, még két lökéssel sem. Ha valaminek az elvégzése közben megvan hozzá az akaratod, akkor egyetlen lökéssel le tudod rendezni; ám ha egyetlen alkalommal igazat mondasz, hazugság nélkül, az nem tesz téged egyszer s mindenkorra becsületes emberré. A becsületességhez hozzátartozik, hogy az ember a beállítottságát is megváltoztatja, és ehhez tíz vagy húsz év tapasztalatára van szükség. Le kell vetned a hazugság és a kétszínűség csalárd beállítottságát, mielőtt alapvetően el tudnád érni a becsületes emberi lét mércéjét. Ez mindenki számára nehéz, nemde? Hatalmas kihívás ez. Isten most tökéletesíteni akar egy csoport embert, és megnyerni Magának őket. Mindazoknak, akik az igazságra törekednek, el kell fogadniuk az ítéletet és a fenyítést, a próbatételeket és a finomítást, amelyeknek az a célja, hogy feloldja csalárd beállítottságaikat, és becsületes emberekké tegye őket, olyan emberekké, akik alávetik magukat Istennek. Ez nem olyasvalami, ami egyetlen lökéssel megvalósítható; igaz hitet igényel, és sok próbatételt, sok finomítást kell elszenvedni az embernek, mielőtt el tudná érni. Ha Isten most arra kérne, hogy legyél becsületes ember és mondd az igazat, olyasvalamit, ami tényeket, a jövődet és a sorsodat foglalja magában, aminek a következményei esetleg nem lesznek a hasznodra, és mások nem fognak többé nagyra tartani, és úgy érzed, hogy le lett rombolva a hírneved – ilyen körülmények között vajon tudnál nyílt lenni és az igazat szólni? Tudnál így is becsületes lenni? Ezt a legnehezebb megtenni, sokkal nehezebb, mint feladni az életedet. Talán azt mondod: „Nem megoldható, hogy az igazat mondjam. Inkább meghalok Istenért, mintsem igazat szóljak. Egyáltalán nem akarok becsületes ember lenni. Inkább meghalok, mintsem mindenki lenézzen engem és azt gondolja, hogy hétköznapi ember vagyok.” Miről tanúskodik ez, mit dédelgetnek leginkább az emberek? Az emberek leginkább a státuszukat és a hírnevüket dédelgetik – olyan dolgokat, amelyeket a sátáni beállítottságaik irányítanak. Az élet másodlagos. Ha a helyzet rákényszeríti őket, összeszedik az életük feláldozásához szükséges erőt, azonban a státuszt és a hírnevet nem könnyű feladni. Azok számára, akik hisznek Istenben, nem az életük feladása a legfontosabb: Isten megköveteli az emberektől az igazság elfogadását, és hogy valóban becsületes emberek legyenek, akik azt mondják, ami a szívükben van, megnyílva és mindenki előtt lecsupaszítva magukat. Könnyű ezt megtenni? (Nem, nem az.) Isten valójában nem az életed feladását kéri tőled. Vajon nem Isten adta neked az életedet? Mi hasznát venné Isten az életednek? Isten nem az életedet akarja. Azt akarja, hogy becsületesen szólj, hogy mondd meg, ki vagy, és mit gondolsz a szívedben. Képes vagy megmondani ezeket a dolgokat? Itt megnehezedik a feladat és esetleg azt mondod: „Dolgoztass keményen, és meglesz hozzá az erőm. Kérd tőlem, hogy feláldozzam a vagyonom egészét, ezt meg tudnám tenni. Könnyen el tudnám hagyni a szüleimet és a gyermekeimet, a házasságomat és a karrieremet. Azonban azt szólni, ami a szívemben van, becsületesen beszélni – ez olyasvalami, amit nem tudok megtenni.” Mi az oka annak, hogy nem tudod megtenni? Az, hogy amint így teszel, mindenki, aki ismer, másképp tekint majd rád. Már nem fog felnézni rád. Megszégyenülsz és teljesen megaláznak, oda lesz a feddhetetlenséged és a méltóságod. Nem lesz többé magas státuszod és tekintélyed mások szívében. Ezért van az, hogy ilyen körülmények közepette bármi történjék is, nem fogsz igazat szólni. Az emberek szívében ezzel szembesülve csata dúl és a csata végeztével némelyek végül áttörnek a nehézségeiken, míg mások nem, és őket továbbra is a romlott sátáni beállítottságaik irányítják, valamint a saját státuszuk, hírnevük és úgynevezett méltóságuk. Ez egy nehézség, nemde? Nem valami nagy dolog az, ha valaki becsületesen beszél és az igazat mondja, mégis sok bátor hős, oly sokan azok közül, akik megfogadták, hogy Istennek szentelik magukat és feláldozzák magukat Őérte, illetve Neki szánják az életüket, oly sokan, akik grandiózus dolgokat mondtak Istennek, úgy vélik, hogy ezt lehetetlen megtenni. Mit értek ez alatt? Amikor Isten megköveteli, hogy az emberek jól teljesítsék a kötelességüket, akkor nem arra kéri őket, hogy végezzenek el bizonyos számú feladatot vagy valósítsanak meg valami hatalmas törekvést, és nem is azt, hogy valami nagy vállalkozást vigyenek véghez. Isten azt akarja, hogy az emberek képesek legyenek gyakorlatiasan megtenni mindent, amit csak tudnak, és éljenek az Ő szavai szerint. Istennek nem arra van szüksége, hogy hatalmas vagy nemes legyél, vagy csodákat tegyél, és kellemes meglepetéseket sem akar látni benned. Nincs szüksége ilyen dolgokra. Istennek mindössze arra van szüksége, hogy rendületlenül az Ő szavai szerint gyakorolj. Isten szavai hallatán tedd meg azt, amit megértettél, végezd el azt, amit felfogtál, emlékezz jól arra, amit hallottál, és amikor majd eljön a gyakorlás ideje, akkor Isten szavai szerint gyakorolj. Váljanak az életeddé, a valóságaiddá, és azzá, amit megélsz. Így fog megelégedni Isten. Mindig a nagyságot, a nemességet és a státuszt hajszolod, mindig arra törekszel, hogy mások felett állj. Vajon hogyan érez Isten ennek láttán? Utálja ezt, és el fog határolódni tőled. Minél inkább olyan dolgokra törekszel, amilyen a nagyság, a nemesség, és az, hogy másoknál felsőbbrendű, kiváló, kiemelkedő és figyelemre méltó legyél, annál utálatosabbnak talál téged Isten. Ha nem tartasz önvizsgálatot és bűnbánatot, akkor Isten utálni fog és el fog hagyni téged. Kerüld el, hogy olyan valakivé válj, akit undorítónak talál Isten. Legyél olyan ember, akit szeret Isten. Hogyan nyerhető el Isten szeretete? Az igazság engedelmes elfogadásával, a teremtett lény pozíciójának elfoglalásával, az Isten szavai szerinti cselekvéssel két lábbal a földön állva, a kötelességünk megfelelő elvégzésével, azzal, hogy becsületes emberek vagyunk és megéljük az emberi hasonlatosságot. Ez elegendő, Isten meg lesz elégedve. Az embereknek meg kell győződniük arról, hogy nem dédelgetnek ambíciókat vagy haszontalan álmokat, nem keresik a hírnevet, a nyereséget, a státuszt vagy azt, hogy kitűnjenek a tömegből. Még kevésbé szabad megpróbálkozniuk azzal, hogy hatalmasok vagy emberfelettiek legyenek, felsőbbrendűek az emberek között, elérve, hogy mások hódoljanak nekik. Erre vágyik a romlott emberiség, és ez a Sátán ösvénye. Isten nem menti meg az ilyen embereket. Ha az emberek állandóan hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek anélkül, hogy bűnbánatot tartanának, akkor nincs számukra gyógymód és ennek csak egy kimenetele lehet: kirekesztik őket. Ma, ha gyorsan bűnbánatot tartotok, akkor még van idő, azonban el fog jönni a nap, amikor Isten befejezi a munkáját, és még ennél is nagyobbak lesznek a csapások, akkor már nem lesz többé esélyetek. Amikor eljön ez az idő, akkor akik hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek, azonban makacsul visszautasítják a bűnbánatot, azokat kiiktatják majd. Mindannyiótoknak tisztában kell lennie azzal, hogy milyen embereket ment meg Isten munkája, és mit jelent az Ő üdvössége. Isten arra kéri az embereket, hogy járuljanak Elé, hallgassák meg a szavait, fogadják el az igazságot, vessék le a romlott beállítottságukat, és gyakoroljanak úgy, ahogy Isten mondja és parancsolja. Ez azt jelenti, hogy a szavai szerint élnek, nem pedig saját elképzeléseik, képzelgéseik és sátáni filozófiáik szerint, és nem az emberi „boldogságra” törekednek. Aki nem hallgat Isten szavaira, illetve nem fogadja el az igazságot, hanem továbbra is bűnbánat nélkül, a Sátán filozófiái szerint és sátáni beállítottsággal él, az ilyen embert nem tudja megmenteni Isten. Istent követed, de természetesen ez is azért van, mert Isten kiválasztott téged – vajon mi a jelentése annak, hogy Isten kiválasztott téged? Az, hogy olyan valakivé változtasson, aki bízik Istenben, aki valóban követi Istent, aki mindent el tud hagyni Istenért, és aki képes követni Isten útját. Olyan valakivé, aki levetette sátáni beállítottságát, és már nem követi a Sátánt, nem él az uralma alatt. Ha követed Istent és teljesíted a kötelességedet az Ő házában, azonban minden tekintetben megszeged az igazságot, és nem az Ő szavai szerint gyakorolsz vagy tapasztalsz, sőt, talán ellen is állsz Neki, akkor vajon el tud fogadni téged Isten? Semmiképp sem. Mit értek ez alatt? A kötelességed teljesítése valójában nem nehéz, és az sem nehéz, hogy ezt hűségesen tedd, elfogadható mérce szerint. Nem kell feláldozni az életedet, illetve bármi különlegeset vagy nehezet tenned, csupán becsületesen és rendületlenül követned kell Isten szavait és utasításait, nem adva hozzá a saját ötleteidet, és nem a saját vállalkozásodat működtetve, hanem az igazságra való törekvés ösvényét járva. Ha az emberek meg tudják tenni ezt, akkor alapvetően emberi hasonlatosságuk lesz. Ha valóban alávetik magukat Istennek, és becsületes emberré váltak, akkor övék lesz az igazi emberi lény hasonlatossága.

2019. június 25.