Isten napi igéi: Isten megismerése | 30. szemelvény
Isten a szivárványt használja az emberrel kötött szövetségének jelképeként (Válogatott szakaszok) 1Mózes 9:11-13 Szövetségre lépek...
Azt mondják: „aki mindvégig kitart, az biztosan üdvözül”, de könnyű-e ezt a gyakorlatba ültetni? Nem az, és sokan, akiket a nagy vörös sárkány üldöz és gyötör, túlságosan félénkké válnak és félnek Istent követni. Miért buktak el? Mert hiányzik belőlük a valódi hit. Vannak, akik el tudják fogadni az igazságot, imádkoznak Istenhez, rábízzák magukat Istenre, és szilárdan állnak a megpróbáltatások és csapások közepette, míg mások nem tudnak mindvégig kitartani. A megpróbáltatások és csapások során egyszer csak elbuknak, elveszítik a bizonyságukat, és képtelenek összeszedni magukat és folytatni. Mindazok az apróságok vagy nagy dolgok, amelyek nap mint nap felmerülnek, amelyek megingathatják elszántságodat, beköltözhetnek a szívedbe, vagy korlátozhatják képességedet a kötelességed végzésére és az előrehaladásra, gondos kezelést igényelnek; alaposan meg kell vizsgálnod őket, és keresned kell az igazságot. Ezek mind olyan problémák, amelyeket tapasztalás közben kell megoldanod. Egyesek negatívvá válnak, panaszkodnak és elhanyagolják kötelességeiket, amikor nehézségekbe ütköznek, és képtelenek arra, hogy talpra álljanak minden egyes kudarc után. Az ilyen emberek mind bolondok, akik nem szeretik az igazságot, és még egy életen át tartó hittel sem nyernék el azt. Hogyan is tarthatnának ki az ilyen ostobák a végsőkig? Ha tízszer megtörténik veled ugyanaz a dolog, de te semmit sem profitálsz belőle, akkor középszerű, haszontalan ember vagy. Az éles eszű emberek és azok, akik igazi képességgel rendelkeznek, akiknek van lelki megértésük – ők keresik az igazságot. Ha tízszer megtörténne velük valami, akkor ezek közül talán nyolc esetben képesek lennének némi megvilágosodásra jutni, tanulni valamit az esetből, megérteni valamennyi igazságot és előrehaladni. Amikor egy ostoba embert – akinek nincs lelki megértése – tízszer ér utol valami, az egyszer sem válik életének hasznára, egyszer sem változtatja meg őt, és egynek a hatására sem látja meg a csúfabbik arcát, és ezzel számára mindennek vége. Minden alkalommal elbukik, amikor valami történik vele, és minden alkalommal szüksége van valakire, aki támogatja és noszogatja őt, amikor elbukik. Támogatás és noszogatás nélkül képtelen talpra állni, és minden alkalommal, amikor valami történik, fennáll a veszélye, hogy elbukik és lealacsonyodik. Vajon nem ez a vég számára? Van-e bármi indoka az ilyen haszontalan emberek megmentésének? Isten üdvössége az emberiség számára azok üdvössége, akik szeretik az igazságot, az emberiség azon részének az üdvössége, amely akarattal és elszántsággal rendelkezik, és amely szívében vágyakozik az igazság és igazságosság után. Az ember elszántsága a szívének az a része, amely az igazságosság, a jóság és az igazság után vágyakozik, és amely lelkiismerettel rendelkezik. Isten ezt a részét menti meg az embereknek, és ezáltal Ő megváltoztatja romlott beállítottságukat, hogy képesek legyenek megérteni és elnyerni az igazságot, hogy megtisztuljon romlottságuk, és átalakuljon az életfelfogásuk. Ha nincsenek meg benned ezek a dolgok, akkor nem lehet megmenteni téged. Ha nincs meg benned az igazság szeretete vagy a törekvés az igazságosság és a világosság felé; ha nincs meg benned az akarat, hogy elutasítsd a rossz dolgokat, valahányszor találkozol velük, sem az elszántság, hogy elviseld a nehézségeket; ha emellett még a lelkiismereted is tompa; ha az igazság befogadására való képességed is el van tompulva, és nem érzékeled az igazságot vagy a felmerülő eseményeket; és ha minden kérdésben érzéketlen vagy, és bármi történjék is veled, képtelen vagy az igazság keresésére a problémák megoldása érdekében, és állandóan negatív vagy, akkor téged lehetetlen megmenteni. Nincs semmi, ami egy ilyen ember mellett szólhatna, nincs semmi, amin Istennek érdemes lenne munkálkodnia. Lelkiismeretük tompa, elméjük zavaros, és nem szeretik az igazságot, nem vágynak az igazságosságra szívük mélyén, és bármennyire is világosan és átláthatóan beszél Isten az igazságról, a legcsekélyebb reakciót sem mutatják: olyan, mintha már halott lenne a szívük. Vajon nincs mindennek vége számukra? Akiben van még egy utolsó lehelet, azt mesterséges lélegeztetéssel meg lehet menteni, de ha már meghalt, és a lelke elhagyta a testet, a mesterséges lélegeztetés mit sem ér. Ha valaki, amikor problémákkal és nehézségekkel szembesül, meghátrál és kitér azok elől, ha egyáltalán nem keresi az igazságot, és inkább negatívvá és lanyhává válik munkájában, akkor felfedi, hogy milyen ember is valójában. Az ilyen ember egyáltalán nem rendelkezik tapasztalati tanúságtétellel. Egyszerű ingyenélő, holt teher, haszontalan Isten házában, aki teljes kárhozatra van ítélve. Csak azok az emberek rendelkeznek érettséggel, akik képesek az igazságot keresni a problémák megoldására, és csak ők tudnak szilárdan megállni tanúságtételükben. Amikor problémákkal és nehézségekkel találkozol, higgadtan szembe kell nézned velük, a megfelelő módon reagálnod kell rájuk, és választanod kell. Meg kell tanulnod az igazságot használni a problémák megoldására. Akár mélyek, akár felszínesek azok az igazságok, amelyeket általában megértesz, fel kell használnod őket. Az igazságok nem puszta szavak, amelyek elhagyják a szádat, amikor valami történik veled, és nem is kifejezetten mások problémáinak megoldására szolgálnak, hanem a te problémáid és nehézségeid megoldására kell használnod őket. Ez a legfontosabb. És csak akkor leszel képes megoldani mások problémáit, ha előbb megoldod a saját problémáidat. Miért mondják, hogy Péter gyümölcs? Mert vannak benne értékes dolgok, amelyeket érdemes tökéletesíteni. Mindenben az igazságot kereste, elszánt volt, és szilárd akarattal rendelkezett; eszes volt, hajlandó volt nehézségeket elszenvedni, és szívből szerette az igazságot; nem hagyta annyiban a történéseket, és képes volt mindenből tanulságot levonni. Ezek mind erős jellemvonások. Ha ezek közül az erősségek közül egyikkel sem rendelkezel, az azt jelenti, hogy bajban vagy. Nem lesz könnyű számodra elnyerni az igazságot és megmenekülni. Ha nem tudod, hogyan kell tapasztalni, vagy nincs tapasztalatod, nem leszel képes megoldani mások nehézségeit. Mivel képtelen vagy gyakorolni és megtapasztalni Isten szavait, fogalmad sincs, mit tegyél, amikor bizonyos dolgok történnek veled, feldúlt leszel és sírva fakadsz, amikor problémákkal szembesülsz, negatívvá válsz és elmenekülsz, amikor valamilyen kisebb kudarc ér, és képtelen vagy a helyes módon reagálni. Ezek miatt lehetetlen számodra az életbe való belépés elnyerése. Hogyan is tudnál ellátni másokat az életbe való belépés nélkül? Ahhoz, hogy gondoskodhass más emberek életéről, világosan közölnöd kell az igazságot, és képesnek kell lenned világosan közölni a gyakorlati elveket a problémák megoldása érdekében. Annak, akinek van szíve és lelke, elég egy keveset mondanod, máris érteni fogja. Nem elég azonban csak egy kevés igazságot megérteni. A gyakorlás útját és elveit is birtokolnia kell. Csak ez segít majd neki az igazság gyakorlásában. Még ha az embereknek van is lelki megértésük, és elég néhány szó ahhoz, hogy megértsék őket; ha nem gyakorolják az igazságot, nem lesz belépés az életbe. Ha képtelenek elfogadni az igazságot, akkor számukra mindennek vége, és soha nem lesznek képesek belépni az igazságvalóságokba. Lehetnek olyan emberek, akiknek, ha fogod a kezét, miközben tanítod őket, akkor úgy tűnik, hogy megértésre lelnek, de amint elengeded őket, újra összezavarodnak. Az ilyen embereknek nincs lelki megértésük. Ha egy problémával való szembesüléskor, legyen az bármilyen, negatív és gyönge vagy, ha egyáltalán nem rendelkezel tanúságtétellel, és nem működsz együtt abban, amit tenned kellene, és amiben együtt kellene működnöd, az azt bizonyítja, hogy nincs ott Isten a szívedben, és nem olyan ember vagy, aki szereti az igazságot. Nem számít, hogy a Szentlélek munkája hogyan mozgatja az embereket, pusztán azáltal, hogy az emberek sok éven át tapasztalják Isten munkáját, sok igazságot hallgatnak, van egy kis lelkiismeretük, és az önuralomra támaszkodnak, legalább a minimális mércéknek meg kellene tudniuk felelni, és nem kellene, hogy a lelkiismeretük megfeddje őket. Az embereknek nem lenne szabad ilyen érzéketlennek és gyöngének lenniük, mint amilyenek napjainkban, és egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ilyen állapotban vannak. Lehet, hogy az elmúlt néhány évet kábulatban töltöttétek, és egyáltalán nem törekedtetek az igazságra, vagy egyáltalán nem haladtatok előre. Ha nem így van, akkor hogyan lehettek mégis ennyire érzéketlenek és fásultak? Ha ilyenek vagytok, az kizárólag a saját ostobaságotoknak és tudatlanságotoknak köszönhető, és nem hibáztathattok senki mást. Az igazság nem részrehajló bizonyos emberekkel szemben. Ha nem fogadod el az igazságot, és nem keresed az igazságot a problémák megoldására, hogyan is változhatnál meg? Vannak, akik úgy érzik, hogy túl szerény képességgel rendelkeznek, és hogy nincs felfogóképességük, ezért lekorlátozzák önmagukat, és úgy érzik, hogy bármennyire is törekednek az igazságra, nem lesznek képesek megfelelni Isten követelményeinek. Azt gondolják, hogy bármennyire is igyekeznek, annak semmi haszna, és ennyi az egész, ezért mindig negatívak, és emiatt még évekig tartó istenhitük után sem nyertek semmi igazságot. Anélkül, hogy keményen dolgoznál az igazságra való törekvésen, azt mondod, hogy szerény képességgel rendelkezel, lemondasz önmagadról, és mindig negatív állapotban élsz. Ennek következtében nem érted meg az igazságot, amit meg kellene értened, vagy nem gyakorlod az igazságot a képességeid szerint – vajon nem te vagy saját magad akadálya? Ha mindig azt mondod, hogy a képességed nem elég jó, akkor ez vajon nem kitérés és kibújás a felelősség alól? Ha képes vagy szenvedni, megfizetni az árat és elnyerni a Szentlélek munkáját, akkor elkerülhetetlen, hogy képes légy megérteni bizonyos igazságokat és belépni bizonyos valóságokba. Ha nem tekintesz Istenre, vagy nem bízod magad Rá, és feladod önmagad anélkül, hogy erőfeszítéseket tennél, vagy megfizetnéd az árat, és egyszerűen csak megadod magad, akkor egy semmirekellő alak vagy, és hiányzik belőled a lelkiismeret és a józan ész szikrája is. Nem számít, hogy szerény vagy kiemelkedő képességgel rendelkezel, ha van egy kis lelkiismereted és józan eszed, akkor megfelelően végig kell csinálnod azt, amit tenned kell, a küldetésedet: dezertőrnek lenni rettenetes dolog és Isten elárulása. Jóvátehetetlen. Az igazságra való törekvés szilárd akaratot igényel, és a túl negatív vagy gyönge emberek semmit sem fognak elérni. Nem lesznek képesek mindvégig hinni Istenben, és ha el akarják érni az igazságot, és meg akarják változtatni a beállítottságukat, akkor pedig még kevesebb reményük van. Csak azok nyerhetik el az igazságot és tökéletesedhetnek Isten által, akik elszántak és törekszenek arra.
(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)
Isten a szivárványt használja az emberrel kötött szövetségének jelképeként (Válogatott szakaszok) 1Mózes 9:11-13 Szövetségre lépek...
Péter sok éven át hűséges volt Hozzám, mégsem zúgolódott sosem, sem panasza nem volt; még Jób sem ért fel hozzá, és az idők során, a...
Az emberiség irányításának munkája három szakaszra oszlik, ami azt jelenti, hogy az emberiség megmentésének munkája is három szakaszra...
Jónás 3 Jahve igéje másodszor is szólt Jónáshoz: Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az üzenetet, amelyet Én mondok...