Isten azért lett testté, mert munkájának tárgya nem a Sátán szelleme vagy bármely testetlen dolog, hanem az ember, aki a testből való, és akit megrontott a Sátán. Isten pontosan azért tette munkája tárgyává a testi embert, mert az ember teste megromlott; továbbá azért tette Isten az embert munkája egyetlen tárgyává az Ő üdvözítő munkájának valamennyi szakaszában, mert a megrontás tárgya is az ember. Az ember halandó lény, testből és vérből való, és Isten az Egyetlen, aki képes megmenteni az embert. Így Istennek ahhoz, hogy munkáját elvégezhesse, olyan testté kell lennie, amely ugyanazokkal a jellemzőkkel rendelkezik, mint az ember, hogy munkája jobb hatásokat érhessen el. Istennek éppen azért kell testté lennie munkája elvégzéséhez, mert az ember a testből való, és képtelen leküzdeni a bűnt vagy levetkőzni magáról a testet. Bár a megtestesült Isten lényege és identitása nagymértékben eltér az ember lényegétől és identitásától, megjelenése mégis megegyezik az emberével; egy normális személy külsejével rendelkezik, egy normális személy életét éli, és akik látják Őt, nem tudják megkülönböztetni egy normális személytől. Ez a normális megjelenés és normális emberi mivolt elég Neki ahhoz, hogy normális emberi mivoltában végrehajtsa isteni munkáját. Teste lehetővé teszi Számára, hogy normális emberi mivoltában végezze munkáját, és segít elvégeznie munkáját az emberek között, ráadásul normális emberi mivolta is segít véghezvinnie az üdvösség munkáját az emberek között. Jóllehet az Ő normális emberi mivolta nagy felzúdulást keltett az emberek között, ez a felzúdulás nem befolyásolta munkájának normális hatásait. Röviden: az Ő normális testének munkája a legelőnyösebb az ember számára. Bár a legtöbb ember nem fogadja el az Ő normális emberi mivoltát, az Ő munkája mégis képes eredményeket elérni, és ezeket az eredményeket normális emberi mivoltának köszönhetően éri el. Efelől semmi kétség. Az Ő testben végzett munkájából az ember tízszer, sőt több tucatszor többet nyer, mint az emberek között elterjedt elképzelésekből az Ő normális emberi mivoltával kapcsolatban, és ezeket az elképzeléseket végül mind elnyeli az Ő munkája. A hatás pedig, amelyet az Ő munkája elért, vagyis az ember tudása Őróla, messze felülmúlja az ember Róla alkotott elképzeléseit. Nem lehet sem elképzelni, sem felmérni a munkát, amelyet Ő a testben végez, mivel az Ő teste nem olyan, mint bármely testi emberi lényé; bár a külső burok megegyezik, a lényeg nem ugyanaz. Az Ő teste sok elképzelésnek ad tápot az emberek között Istenről, de az Ő teste azt is lehetővé teheti az ember számára, hogy sok tudást szerezzen, sőt még meg is hódíthatja bármelyik személyt, aki hasonló külső burokkal rendelkezik. Ő ugyanis nem pusztán ember, hanem Isten egy külső emberi burokkal, és senki nem képes teljesen kifürkészni vagy megérteni Őt. Egy láthatatlan és megfoghatatlan Istent mindenki szeret és szívesen fogad. Oly könnyű az embernek hinnie Istenben, ha Isten csak egy Lélek, aki láthatatlan az ember számára. Az emberek szabad folyást engedhetnek képzeletüknek, tetszésük szerint választhatnak ki bármilyen képet Isten képmásául, hogy a saját kedvükben járjanak, és boldoggá tegyék saját magukat. Így az emberek aggályok nélkül megtehetnek bármit, ami a saját Istenüknek tetszik és amit Ő kíván, hogy megtegyenek. Sőt, mi több: az emberek hisznek abban, hogy senki nem hűségesebb és odaadóbb Isten iránt, mint ők, mindenki más pedig Istenhez hűtlen, pogány kutya. Mondhatni, ezt keresik azok, akiknek Istenbe vetett hite homályos és doktrínán alapul; ők nagyjából, kis különbségekkel mind ugyanazt keresik. Csupán a képzelgéseikben szereplő istenképek térnek el egymástól, de a lényegük tulajdonképpen ugyanaz.

Az embert nem zavarja gondtalan hite Istenben, és úgy hisz Istenben, ahogy kedve tartja. Ez az „ember jogainak és szabadságainak” egyike, amelybe senki nem avatkozhat bele, hiszen az emberek a saját Istenükben hisznek, nem pedig bárki más Istenében; ez az ő magánterületük, és ilyen magánterülete jóformán mindenkinek van. Az emberek ezt a magánterületet drága kincsnek tekintik, de Isten szemében nincs ennél alantasabb és értéktelenebb, hiszen nincs egyértelműbb jele az Istennel szembeni ellenállásnak, mint az ember ilyesfajta magánterülete. A megtestesült Isten munkája miatt válik Isten megfogható formával rendelkező testté, akit az ember láthat és megérinthet. Nem formátlan Lélek Ő, hanem test, amelyet az ember láthat, és amellyel kapcsolatba léphet. Ezzel szemben a legtöbb Isten, akiben az emberek hisznek, testetlen, formátlan és egyúttal szabad formájú istenség. Így lett a megtestesült Isten az Istenben hívők legtöbbjének ellensége, és azok, akik nem képesek elfogadni Isten megtestesülésének tényét, hasonlóképpen Isten ellenségeivé váltak. Az embernek nem a gondolkodásmódja miatt vannak elképzelései, nem is lázadó természete miatt, hanem az ember eme magánterülete miatt. Emiatt a magánterület miatt hal meg a legtöbb, és ez a homályos, megfoghatatlan, láthatatlan és a valóságban nem is létező Isten az, aki tönkreteszi az ember életét. Az ember életét nem a megtestesült Isten veszíti el, még kevésbé a mennyei Isten, hanem az ember saját képzelgésének Istene. A megtestesült Isten egyedül a romlott ember szükségletei miatt jött el a testbe. Az ember, nem pedig Isten szükségletei miatt történt így, és az Ő minden áldozata és szenvedése az emberiség érdekét, nem pedig magának Istennek a javát szolgálja. Isten számára nincsenek nyereségek és veszteségek vagy jutalmak; Ő nem valami jövőbeli termést fog learatni, csak azt, ami eredetileg járt Neki. Mindaz, amit Ő véghezvisz és feláldoz az emberiségért, nem azt a célt szolgálja, hogy Ő nagy jutalmakat nyerjen, hanem tisztán az emberiség javát. Bár Isten munkája a testben sok elképzelhetetlen nehézséggel jár, a hatások, amelyeket végül elér, messze meghaladják annak a munkának a hatásait, amelyet a Lélek közvetlenül végez. A test munkája sok nehézséget foglal magában, és a test nem rendelkezhet ugyanazzal a nagyszerű identitással, mint a Lélek, Ő nem viheti véghez ugyanazokat a természetfeletti tetteket, mint a Lélek, és még kevésbé rendelkezhet ugyanazzal a hatalommal, mint a Lélek. Mégis, a munka lényege, amelyet ez a jelentéktelen test végez, messze felülmúlja a közvetlenül a Lélek által végzett munkáét, és Maga ez a test a válasz az egész emberiség szükségleteire. A megmentésre várók számára a Lélek használati értéke sokkal csekélyebb, mint a testé: a Lélek munkája képes lefedni az egész világegyetemet, átérni minden hegyet, folyót, tavat és óceánt, a test munkája mégis hatékonyabban kapcsolódik minden egyes személyhez, akivel Ő érintkezésbe lép. Sőt, mi több, Isten megfogható formájú testét az ember jobban meg tudja érteni és jobban meg tud bízni benne, tovább mélyítheti az ember istenismeretét, és mélyebb benyomást tehet az emberre Isten gyakorlati tetteivel kapcsolatban. A Lélek munkáját misztérium lengi be; halandó lényeknek nehéz megjósolniuk, és még nehezebb meglátniuk, így csak üres képzelődésekre támaszkodhatnak. A test munkája azonban normális, gyakorlati, tele van gazdag bölcsességgel, és olyan tény, amelyet az ember fizikai szeme láthat; az ember személyesen tapasztalhatja meg Isten munkájának bölcsességét, és nem kell gazdag fantáziáját használnia ehhez. Ebben áll a testet öltött Isten munkájának pontossága és gyakorlati értéke. A Lélek csak olyan dolgokat tud tenni, amelyek az ember számára láthatatlanok és nehezen elképzelhetők; ilyen például a Lélek megvilágosítása, a Lélek mozdulása és a Lélek útmutatása, de értelmes ember számára ezek nem biztosítanak világos jelentést. Csak változékony vagy átfogó jelentést biztosítanak, szavakba foglalt utasítást azonban nem képesek adni. A testet öltött Isten munkája azonban nagymértékben különbözik ettől: szavakba foglalt, pontos útmutatással jár, világos szándékai és világosan megkövetelt céljai vannak. Így az embernek nem kell tapogatóznia vagy a fantáziáját használnia, még kevésbé találgatnia. Ez a testben végzett munka egyértelműsége, és ez a nagy különbség a Lélek munkájához képest. A Lélek munkája csak korlátozott hatáskörben alkalmazható, és nem pótolhatja a test munkáját. A test munkája sokkal pontosabb és szükségesebb célokat, valamint sokkal gyakorlatiasabb, értékesebb tudást ad az embernek, mint a Lélek munkája. Az a munka a legértékesebb a romlott ember számára, amely pontos szavakat, világos, követendő célokat biztosít, és amely látható és megfogható. Az ember ízlésének csak a valóságos munka és az időszerű útmutatás felel meg, és az embert csak a gyakorlati munka mentheti meg saját romlott és elfajult beállítottságától. Ezt csak a megtestesült Isten képes elérni; csak a megtestesült Isten tudja megmenteni az embert régi romlott és elfajult beállítottságától. Bár a Lélek Isten eredendő lényege, az ilyen munkát mégis csak az Ő teste képes elvégezni. Ha a Lélek egymagában munkálkodna, akkor munkája nem lehetne hatékony – egyszerű igazság ez. Jóllehet a legtöbb ember e test miatt vált Isten ellenségévé, amikor Ő befejezi munkáját, azok, akik Ellene vannak, nemcsak megszűnnek az Ő ellenségeinek lenni, hanem épp ellenkezőleg, az Ő tanúivá lesznek. Ők lesznek a tanúk, akiket Ő meghódított, a tanúk, akik összeegyeztethetőek Vele és elválaszthatatlanok Tőle. Ő az ember tudomására fogja hozni, hogy mi az Ő testben végzett munkájának jelentősége az ember számára, az ember pedig megismeri majd e test jelentőségét az ember létezésének értelme szempontjából, ismerni fogja az Ő gyakorlati értékét az ember életének növekedését illetően, sőt, tudni fogja, hogy ez a test az élet eleven kútforrása lesz, amelytől az ember nem bír elszakadni. Bár az Isten által felöltött test egyáltalán nem felel meg Isten identitásának és pozíciójának, és az ember számára úgy tűnik, hogy összeegyeztethetetlen az Ő tényleges státuszával, ez a test, amely nem rendelkezik Isten igazi képmásával sem Isten valódi identitásával, képes elvégezni azt a munkát, amelyet Isten Lelke képtelen közvetlenül elvégezni. Ez az igazi jelentősége és értéke Isten megtestesülésének, és ezt a jelentőséget és értéket nem tudja az ember megbecsülni és elismerni. Jóllehet az egész emberiség felnéz Isten Lelkére és lenézi Isten testét, tekintet nélkül nézeteikre vagy gondolkodásmódjukra, a test gyakorlati jelentősége és értéke messze felülmúlja a Lélekét. Ez természetesen csak a romlott emberiségre nézve igaz. Mindenkinek, aki az igazságot keresi, és Isten megjelenésére vágyik, a Lélek munkája csak megérinthet vagy ihletet adhat, és a csodálat érzését, miszerint ez a munka megmagyarázhatatlan és elképzelhetetlen, azt az érzést, hogy ez a nagy, transzcendens és bámulatos dolog egyúttal mindenki számára elérhetetlen és megszerezhetetlen is. Az ember és Isten Lelke csak messziről nézhetnek egymásra, mintha nagy távolság lenne köztük, és soha nem lehetnek hasonlóak egymáshoz, mintha az embert és Istent láthatatlan szakadék választaná el egymástól. Valójában ezt az illúziót a Lélek kelti az emberben, mert a Lélek és az ember nem ugyanabból a fajtából való, és sohasem létezhetnek egymás mellett ugyanabban a világban, és mert a Lélekben nincs semmi emberi. Így az embernek nincs szüksége a Lélekre, mert a Lélek nem képes közvetlenül elvégezni azt a munkát, amelyre az embernek a legnagyobb szüksége van. A test munkája az embernek gyakorlati célkitűzéseket ad, amelyekre törekedhet, világos szavakat és azt az érzést, hogy Ő gyakorlati és normális, hogy Ő alázatos és hétköznapi. Bár az ember talán retteg Tőle, a legtöbb ember számára könnyű Hozzá kapcsolódni: az ember láthatja az Ő arcát, hallhatja az Ő hangját, és nem kell messziről néznie Őt. Ez a test az ember számára megközelíthetőnek érződik, nem távolinak vagy kifürkészhetetlennek, hanem láthatónak és megfoghatónak, mert ez a test ugyanabban a világban van, mint az ember.

Mindazoknak, akik a testben élnek, a beállítottságuk megváltoztatásához célokra van szükségük, amelyek felé törekedhetnek, Isten ismeretéhez pedig arra van szükségük, hogy tanúi lehessenek Isten gyakorlati tetteinek és valódi arcának. Mindkettőt csak az Isten által felöltött test képes elérni, és mindkettőt csak a normális, kézzelfogható test képes megvalósítani. Ezért szükséges a megtestesülés, és ezért van rá szüksége az egész romlott emberiségnek. Mivel az emberekkel szemben követelmény, hogy ismerjék Istent, a homályos és természetfeletti istenek képmásait el kell oszlatni a szívükből, és mivel követelmény velük szemben, hogy romlott beállítottságukat levessék, először is meg kell ismerniük romlott beállítottságukat. Ha csak az ember végzi a munkát, hogy eloszlassa a homályos istenek képmásait az emberek szívéből, akkor nem fogja elérni a szándékozott hatást. A homályos istenek képmásait az emberek szívében nem lehet csupán szavakkal leleplezni, levetni vagy teljesen kiűzni. Ha így tesz valaki, végül még mindig nem lehet majd ezeket a mélyen gyökerező dolgokat eloszlatni az emberekből. A megfelelő hatás csak azáltal érhető el, ha sikerül ezeket a homályos és természetfeletti dolgokat a gyakorlati Istennel és Isten igaz képmásával helyettesíteni, és fokozatosan megismertetni azokat az emberekkel. Az ember felismeri, hogy az az Isten, akit az elmúlt időkben keresett, homályos és természetfeletti. Ami képes ezt a hatást elérni, az nem a Lélek közvetlen vezetése, még kevésbé egy bizonyos egyén tanításai, hanem a megtestesült Isten. Az ember elképzelései lelepleződnek, amikor a megtestesült Isten hivatalosan végzi munkáját, mivel a megtestesült Isten normalitása és gyakorlatiassága az ember fantáziájában élő homályos és természetfeletti Isten ellentéte. Az ember eredeti elképzeléseit csak a megtestesült Istennel szembeállítva lehet felfedni. A megtestesült Istennel való összehasonlítás nélkül nem lehetne felfedni az ember elképzeléseit; más szóval, a gyakorlatiasság mint ellenpont nélkül nem lehetne felfedni a homályos dolgokat. Senki nem képes szavakkal elvégezni ezt a munkát, és senki nem képes ezt a munkát szavakkal megfogalmazni. Saját munkáját csak Maga Isten képes elvégezni, senki más nem képes elvégezni ezt a munkát az Ő nevében. Bármilyen gazdag is az ember nyelve, nem képes megfogalmazni Isten gyakorlatiasságát és normalitását. Az ember csak akkor képes gyakorlatibb módon megismerni Istent és tisztábban látni Őt, ha Isten személyesen munkálkodik az emberek között, és teljes mértékben megmutatja képmását és lényét. Ezt a hatást egyetlen testből való emberi lény sem képes elérni. Természetesen Isten Lelke is képtelen elérni ezt a hatást. Isten meg tudja menteni a romlott embert a Sátán befolyásától, ezt a munkát azonban Isten Lelke nem tudja közvetlenül beteljesíteni, hanem csak az a test végezheti el, amelyet Isten Lelke visel: az Isten által felöltött test. Ez a test ember és egyúttal Isten is, egy normális emberi mivolttal rendelkező ember és egyúttal a teljes istenséggel rendelkező Isten. Így, bár ez a test nem Isten Lelke, és nagymértékben különbözik a Lélektől, akkor is maga a megtestesült Isten, aki a Lélek és egyúttal a test is, menti meg az embert. Bárminek nevezik is Őt, végső soron akkor is Maga Isten az, aki megmenti az emberiséget. Hiszen Isten Lelke elválaszthatatlan a testtől, és a test munkája egyúttal Isten Lelkének munkája is; annyi az egész, hogy ez a munka nem a Lélek identitása, hanem a test identitása segítségével valósul meg. Ahhoz a munkához, amelyet közvetlenül a Léleknek kell elvégeznie, nem szükséges a megtestesülés, azt a munkát pedig, amelynek elvégzéséhez a test szükséges, közvetlenül a Lélek nem végezheti el, csak a megtestesült Isten képes azt megtenni. Ez szükséges ehhez a munkához, és erre van szüksége a romlott emberiségnek. Isten munkájának három szakasza közül csak egyet végzett közvetlenül a Lélek, a másik két szakaszt a megtestesült Isten végzi, nem pedig közvetlenül a Lélek. A Törvény Korának munkája, amelyet a Lélek végzett, nem terjedt ki az ember romlott beállítottságának megváltoztatására, és az ember Istenről alkotott ismeretéhez sem kapcsolódott. Isten testének munkája a Kegyelem Korában és a Királyság Korában azonban kiterjed az ember romlott beállítottságára és istenismeretére, és az üdvösség munkájának jelentős, létfontosságú részét képezi. Ezért a romlott emberiségnek a megtestesült Isten üdvösségére van nagyobb szüksége, és nagyobb szüksége van a megtestesült Isten közvetlen munkájára. Az emberiségnek szüksége van a megtestesült Istenre, hogy terelgesse, támogassa, öntözze, táplálja, megítélje és megfenyítse őt, és több kegyelemre, nagyobb megváltásra van szüksége a megtestesült Istentől. Csak a testet öltött Isten lehet az ember bizalmasa, az ember pásztora, az ember nagyon is jelenvaló segítsége, ez tehát a megtestesülés szükségessége mind ma, mind pedig az elmúlt időkben.

Isten valamennyi teremtménye közül az ember a legmagasabb rendű, és megrontotta őt a Sátán, ezért az embernek szüksége van Isten üdvösségére. Isten üdvösségének tárgya az ember, nem a Sátán, és ami megmenekül, az az ember teste és az ember lelke, nem pedig ördögök. A Sátán Isten megsemmisítésének tárgya, az ember pedig Isten üdvösségének tárgya, és mivel az ember testét megrontotta a Sátán, ezért először az ember testét kell megmenteni. Az ember teste mélységesen megromlott, és olyasmivé lett, ami szembeszegül Istennel, olyannyira, hogy még Isten létezésének is nyíltan ellenszegül, és tagadja azt. Ez a romlott test egyszerűen túlságosan kezelhetetlen, és nincs, amit nehezebb volna metszeni vagy megváltoztatni, mint a test romlott beállítottsága. A Sátán eljön az ember testébe, hogy zavart keltsen, és az ember testét használva zavarja meg Isten munkáját és húzza keresztül Isten tervét; így az ember Sátánná vált, és Isten ellensége lett. Az ember megmentéséhez először meg kell hódítani őt. Ezért van az, hogy Isten vállalja a kihívást, és megtestesül, hogy elvégezze a munkát, amelyet szándékában áll elvégezni, és hogy megvívja csatáját a Sátánnal. Az Ő célja a megrontott ember üdvössége és az Ellene lázadó Sátán legyőzése és megsemmisítése. Az ember meghódításának munkáján keresztül győzi le a Sátánt, és egyúttal megmenti a romlott emberiséget. Így ez a munka két célt valósít meg egyszerre. Ő azért munkálkodik a testben, beszél a testben, és vállal fel minden munkát a testben, hogy jobban kapcsolatba tudjon lépni az emberrel, és jobban meg tudja hódítani az embert. Amikor Isten utoljára ölt testet, az utolsó napokban végzett munkája a testben lezárul. Minden embert fajtája szerint fog osztályokba sorolni, befejezi egész irányító tevékenységét, és a testben végzett minden munkáját is befejezi. Miután minden munkája véget ér a földön, teljes lesz az Ő diadala. Addigra a testben munkálkodva Isten teljes mértékben meghódítja és teljes mértékben megnyeri magának az emberiséget. Hát nem azt jelenti ez, hogy addigra az Ő egész irányítása véget ér? Amikor Isten befejezi az Ő munkáját a testben, mert már teljesen legyőzte a Sátánt, és diadalt aratott, a Sátánnak többé nem lesz lehetősége, hogy megrontsa az embert. Isten első megtestesülésének munkája az ember megváltása és bűneinek megbocsátása volt. Most a munka az emberiség meghódításáról és teljes megnyeréséről szól, hogy a Sátánnak ne legyen többé módja a maga munkáját végezni, és teljes mértékben csatát veszítsen, Isten pedig teljes diadalt arasson. Ez a test munkája, és az az a munka, amelyet Maga Isten végez. Isten munkájának három szakaszából a legelső munkát közvetlenül a Lélek végezte, nem pedig a test. Isten munkájának három szakaszából a legvégső munkát azonban a megtestesült Isten végzi, nem pedig közvetlenül a Lélek. A közbülső szakaszban a megváltás munkáját szintén a testet öltött Isten végezte. A teljes irányítási munka során a legfontosabb munka az ember megmentése a Sátán befolyásától. A fő munka a romlott ember teljes meghódítása, ezáltal az ember által egykor birtokolt, Istent félő szív helyreállítása a meghódított emberekben, és annak lehetővé tétele, hogy az ember elérhesse a normális életet, vagyis egy teremtett lény normális életét. Ez a munka kulcsfontosságú, és ez az irányítási munka lényege. Az üdvösség munkájának három szakaszából az első szakasz, a Törvény Korában végzett munka messze nem volt az irányítási munka lényege; külsőre is alig tűnt úgy, mintha az üdvösség munkája lenne, és ez még nem volt a kezdete Isten munkájának, amely megmenti az embert a Sátán hatalma alól. A munka első szakaszát azért végezte közvetlenül a Lélek, mert a törvény alatt az ember csak annyit tudott, hogy be kell tartania a törvényt, és ennél több igazsággal nem rendelkezett az ember, és mert a Törvény Korában végzett munka alig foglalt magában az ember beállítottságában végbemenő változásokat, még kevésbé foglalkozott az ember megmentésének munkájával a Sátán hatalma alól. Isten Lelke tehát ezt a rendkívül egyszerű munkafázist fejezte be, amely nem érintette az ember romlott beállítottságát. Ez a munkafázis nemigen kapcsolódott az irányítás lényegéhez, és nem kötődött nagymértékben az ember üdvösségének hivatalos munkájához, így nem tette szükségessé, hogy Isten testet öltsön, és személyesen végezze el munkáját. A Lélek által végzett munka kimondatlan és kifürkészhetetlen, az ember számára mélységesen rémisztő és megközelíthetetlen; a Lélek nem alkalmas arra, hogy közvetlenül végezze az üdvösség munkáját, és nem alkalmas arra, hogy közvetlenül biztosítson életet az ember számára. Az ember számára az a legmegfelelőbb, ha a Lélek munkája emberközeli megközelítéssé alakul át, vagyis az ember számára az a legmegfelelőbb, hogy Isten hétköznapi, normális személlyé váljon, és így végezze el munkáját. Ehhez az kell, hogy Isten megtestesüljön, hogy munkájában átvegye a Lélek helyét, és Isten munkálkodásának nincs az ember számára ennél megfelelőbb módja. A munka e három szakasza közül két szakaszt végez a test, és ez a két szakasz az irányítási munka két legfontosabb fázisa. A két megtestesülés kölcsönösen kiegészíti egymást, méghozzá tökéletesen egészítik ki egymást. Isten megtestesülésének első szakasza fektette le az alapokat a második szakaszhoz, és mondhatni, Isten két megtestesülése egyetlen egészet képez, és nem összeegyeztethetetlenek egymással. Isten munkájának ezt a két szakaszát Isten az Ő megtestesült identitásában végzi, mivel ezek oly fontosak az irányítási munka egésze szempontjából. Majdhogynem azt lehet mondani, hogy Isten két megtestesülésének munkája nélkül az egész irányítási munka leállt volna, és az emberiség megmentésének munkája nem lenne semmi más, mint üres fecsegés. Hogy ez a munka fontos-e, az az emberiség szükségletein, az emberiség romlottságának valóságosságán, valamint a Sátán lázadó mivoltának és a munkát megzavaró hatásának súlyosságán múlik. Hogy ki a megfelelő a feladat elvégzésére, azt a munkálkodó által elvégzett munka természete és a munka jelentősége határozza meg. Ami ennek a munkának a jelentőségét illeti, azt, hogy melyik munkamódszer legyen alkalmazva – közvetlenül Isten Lelke által végzett munka, a megtestesült Isten által végzett munka vagy az ember révén végzett munka – az első, amit ki kell zárni, az ember révén végzett munka; és a munka természete, valamint a Lélek és a test által végzett munka természetének szembeállítása alapján születik meg végső soron az a döntés, hogy a test által végzett munka az ember számára hasznosabb és több előnnyel jár, mint a közvetlenül a Lélek által végzett munka. Ez Isten gondolata abban az időben, amikor eldöntötte, hogy a munkát a Lélek vagy a test végezze-e el. A munka összes fázisának megvan a maga jelentősége és alapja. Egyik sem alaptalan képzelgés, és nem véletlenszerűen mennek végbe; van bennük bizonyos bölcsesség. Ez az igazság van Isten minden munkája mögött. Konkrétan Isten tervéből még több van egy olyan nagyszerű munkában, mint a megtestesült Isten személyes munkálkodása az emberek között. Ezért Isten bölcsessége és az Ő lényének teljessége tükröződik az Ő munkájának minden cselekedetében, gondolatában és eszméjében; ez Isten konkrétabb és rendszerszerűbb lénye. Ezeket az árnyalt gondolatokat és eszméket az ember nehezen tudja elképzelni, és nehezen tudja elhinni, sőt, még ismernie is nehéz. Az ember által végzett munka az általános elv alapján történik, amely az ember számára nagymértékben kielégítő. Isten munkájával összehasonlítva azonban az egyenlőtlenség egyszerűen túl nagy; bár Isten tettei nagyok, és Isten munkája lenyűgöző léptékű, ezek mögött számtalan apró, precíz terv és elrendezés áll, amely az ember számára elképzelhetetlen. Az Ő munkájának minden egyes szakasza nemcsak elvszerűen történik, hanem minden egyes szakasz sok olyasmit is magában foglal, amit az emberi nyelv nem képes megfogalmazni, és ezek azok a dolgok, amelyek az ember számára láthatatlanok. Tekintet nélkül arra, hogy a Lélek munkájáról vagy a megtestesült Isten munkájáról van-e szó, mindegyik magában foglalja az Ő munkájának terveit. Ő nem munkálkodik megalapozatlanul, és nem végez jelentéktelen munkát. Amikor a Lélek közvetlenül munkálkodik, az Ő céljaival teszi, és amikor Ő emberré lesz (vagyis amikor átváltoztatja saját külső burkát), hogy munkálkodjon, azt még inkább az Ő célját szem előtt tartva teszi. Mi másért változtatná meg oly készségesen identitását? Mi másért válna Ő oly készségesen egy lenézett, üldözött személlyé?