Az ember munkájából mennyi a Szentlélek munkája, és mennyi az ember tapasztalata? Azt lehet mondani, hogy az emberek még mindig nem értik ezeket a kérdéseket, és ennek az az oka, hogy nem értik a Szentlélek munkájának alapelveit. Amikor azt mondom, hogy „az ember munkája”, akkor természetesen azoknak a munkájára gondolok, akikben megvan a Szentlélek munkája, vagy akiket a Szentlélek használ. Nem az emberi akaratból eredő munkára gondolok, hanem az apostolok, munkások vagy egyszerű testvérek munkájára, amely a Szentlélek munkájának körébe tartozik. „Az ember munkája” itt nem a megtestesült Isten munkájára utal, hanem a Szentlélek által az emberekben végzett munka hatókörére és elveire. Bár ezek az elvek a Szentlélek munkájának elvei, és annak hatókörét képezik, nem azonosak a megtestesült Isten munkájának elveivel és hatókörével. Az ember munkájának emberi lényege és elvei vannak, Isten munkájának pedig isteni lényege és elvei.

A Szentlélek áramlatában végzett munka – akár Isten saját munkája, akár a felhasznált embereké – a Szentlélek munkája. Maga Isten lényege a Lélek, amelyet nevezhetünk Szentléleknek vagy hétszeresen felerősödött Léleknek. Összességében Ők Isten Lelke, bár Isten Lelkét különböző korszakokban más-más néven nevezték. A lényegük mégis egy. Tehát maga Isten munkája a Szentlélek munkája, míg a megtestesült Isten munkája nem más, mint a Szentlélek munkálkodása. A felhasznált emberek munkája szintén a Szentlélek munkája. Isten munkája azonban a Szentlélek maradéktalan kifejeződése, ami teljes mértékben igaz, míg a felhasznált emberek munkája sok emberi dologgal keveredik, és nem a Szentlélek közvetlen kifejeződése, nemhogy az Ő maradéktalan kifejeződése lenne. A Szentlélek munkája változatos, és nem korlátozza semmiféle feltétel. A Szentlélek munkája más és más a különböző emberekben; különböző lényeget nyilvánít meg, és korszakonként, valamint országonként is különbözik. Természetesen, bár a Szentlélek sokféleképpen és sokféle elv szerint munkálkodik, függetlenül attól, hogy a munka hogyan vagy milyen emberekben történik, a lényege mindig más és más; minden munkának, amelyet különböző emberekben végez, megvannak az elvei, és mindegyik képviselheti a tárgyai lényegét. Ez azért van így, mert a Szentlélek munkája eléggé specifikus kiterjedésű és eléggé kimért. A megtestesült testben végzett munka nem azonos az embereken végzett munkával, és a munka is változik annak a személynek a képességei szerint, akin végzi. A megtestesült testben végzett munka nem embereken történik, és nem ugyanaz a munka, mint az embereken végzett munka. Röviden, függetlenül attól, hogy hogyan történik, a különböző alanyokon végzett munka soha nem egyforma, és az elvek, amelyek alapján Ő dolgozik, különböznek azoknak az embereknek az állapota és természete szerint, akiket Ő munkál. A Szentlélek a különböző emberekben eredendő lényegük alapján munkálkodik, és nem támaszt velük szemben olyan követelményeket, amelyek meghaladják ezt a lényeget, és nem végez rajtuk olyan munkát, amely meghaladja eredendő képességüket. A Szentlélek emberben végzett munkája tehát lehetővé teszi az emberek számára, hogy meglássák e munka tárgyának lényegét. Az ember eredendő lényege nem változik; eredendő képességei pedig korlátozottak. A Szentlélek az embereket képességük korlátai szerint használja, illetve munkálja, hogy az hasznukra legyen. Amikor a Szentlélek a felhasznált emberekben munkálkodik, akkor az emberek tehetsége és eredendő képessége felszabadul, nem pedig visszaszorul. Eredendő képességük a munka érdekében érvényesül. Azt lehet mondani, hogy Ő az embereknek azokat a részeit használja, amelyek felhasználhatók az Ő munkájában, hogy eredményeket érjen el ebben a munkában. Ezzel szemben a megtestesült formában végzett munka közvetlenül fejezi ki a Lélek munkáját, amelyet az ember elméje és gondolatai nem hamisítanak meg; ezt nem érhetik el sem az ember adottságai, sem az ember tapasztalata, sem az ember veleszületett állapota. A Szentlélek számtalan munkája az ember javát és épülését hivatott szolgálni. Vannak azonban olyan emberek, akik tökéletesíthetőek, míg mások nem rendelkeznek a tökéletesedés feltételeivel, ami azt jelenti, hogy nem tökéletesíthetőek, és aligha üdvözülhetnek, és bár a Szentlélek munkája talán megvolt bennük, végül mégis ki lettek iktatva. Ez azt jelenti, hogy bár a Szentlélek munkája az emberek építése, mégsem mondhatjuk, hogy mindazok, akik a Szentlélek munkájában részesültek, teljesen tökéletessé válnak, mert az út, amelyet sokan követnek törekvésük során, nem a tökéletessé válás útja. Náluk csak a Szentlélek egyoldalú munkája van meg, nem pedig a szubjektív emberi együttműködés, sem a helyes emberi törekvés. Így a Szentlélek munkája ezekben az emberekben azért történik, hogy szolgálja azokat, akik tökéletessé válnak. A Szentlélek munkáját az emberek közvetlenül nem láthatják, és maguk az emberek közvetlenül nem érinthetik. Ezt csak azok fejezhetik ki, akik rendelkeznek a munka ajándékával, ami azt jelenti, hogy a Szentlélek munkája az emberek kifejezései által jut el a követőkhöz.

A Szentlélek munkája sokféle emberen és sokféle körülményen keresztül valósul meg. Bár a megtestesült Isten munkája képviselheti egy egész korszak munkáját, és képviselheti az emberek belépését egy egész korszakba, az emberek belépésének részletein végzett munkát még mindig embereknek kell elvégezniük, akiket a Szentlélek használ, nem pedig a megtestesült Istennek. Tehát Isten munkája vagy Isten saját szolgálata Isten megtestesülésének munkája, amelyet ember nem végezhet el helyette. A Szentlélek munkája sokféle emberen keresztül valósul meg; egyetlen ember sem tudja azt teljes egészében elvégezni, és egyetlen ember sem tudja azt teljes mértékben kifejezni. Azok, akik a gyülekezeteket vezetik, szintén nem képviselhetik teljes mértékben a Szentlélek munkáját, ők csak bizonyos vezetői munkát végezhetnek. A Szentlélek munkája tehát három részre osztható: Isten saját munkája, a felhasznált emberek munkája, és mindazokon végzett munka, akik a Szentlélek áramlatában vannak. Isten saját munkája az egész korszak vezetése; a felhasználtak munkája az, hogy – azáltal, hogy küldetést vagy megbízást kapnak, miután Isten elvégezte a saját munkáját – Isten összes követőjét vezessék, és ők azok, akik együttműködnek Isten munkájával; a Szentlélek által az áramlatban lévőkben végzett munka pedig az, hogy fenntartsa minden munkáját, azaz fenntartsa az egész irányítását és bizonyságtételét, és ezzel egyidejűleg tökéletessé tegye azokat, akiket tökéletessé lehet tenni. Ez a három rész együttesen a Szentlélek teljes munkája, de maga Isten munkája nélkül az irányítási munka teljes egészében stagnálna. Maga Isten munkája az egész emberiség munkáját érinti, és az egész korszak munkáját is képviseli, ami azt jelenti, hogy Isten saját munkája a Szentlélek munkájának minden dinamikáját és tendenciáját képviseli, míg az apostolok munkája Isten saját munkája után jön és abból következik, és nem vezeti a korszakot, sem nem képviseli a Szentlélek munkájának tendenciáit egy egész korszakban. Ők csak azt a munkát végzik, amit az embernek végeznie kell, aminek semmi köze az irányítási munkához. Az a munka, amelyet Isten maga végez, egy projekt az irányítási munkán belül. Az ember munkája csak az a kötelesség, amelyet a felhasznált emberek teljesítenek, és ennek semmi köze az irányítási munkához. Annak ellenére, hogy mindkettő a Szentlélek munkája, a munka azonossága és ábrázolása közötti különbségek miatt egyértelmű és lényegi különbségek vannak Isten saját munkája és az ember munkája között. Ráadásul a Szentlélek által végzett munka mértéke a különböző azonosságú alanyokon eltérő. Ezek tehát a Szentlélek munkájának alapelvei és ez a hatásköre.

Az ember munkája az ő tapasztalatát és emberi mivoltát jelzi. Amit az ember nyújt, és a munka, amit végez, őt képviselik. Az ember éleslátása, az ember gondolkodása, az ember logikája és gazdag képzelőereje mind benne van a munkájában. Az ember tapasztalata különösképp szolgálhat a munkájának jeleként, és az ember tapasztalatai a munkájának alkotóelemeivé válnak. Az ember munkája kifejezheti a tapasztalatait. Ha egyes emberek negatív élményeket élnek át, akkor a közösségük nyelvezetének nagy része negatív elemekből fog állni. Ha a tapasztalataik egy bizonyos ideig pozitívak, és kifejezetten egy pozitív vonatkozású út birtokában vannak, akkor a velük való közösség nagyon bátorító, és az emberek pozitív gondoskodást kaphatnak tőlük. Ha egy munkás egy időre negatív állapotba kerül, a közösségében mindig lesznek negatív elemek. Ez a fajta közösség lehangoló, és mások öntudatlanul is lehangoltak lesznek a vele való közösség következtében. A követők állapota a vezető állapotától függően változik. Amilyen egy munkás belül, azt fejezi ki, és a Szentlélek munkája gyakran az ember állapotával együtt változik. Ő az emberek tapasztalatai szerint dolgozik, és nem kényszeríti őket, hanem a tapasztalataik normális menetének megfelelően támaszt igényeket az emberekkel szemben. Ez azt jelenti, hogy az ember közössége különbözik Isten szavától. Az, amivel az emberek közösséget vállalnak, az egyéni meglátásaikat és tapasztalataikat közvetíti, Isten munkája alapján kifejezve meglátásaikat és tapasztalataikat. Az ő felelősségük az, hogy miután Isten munkálkodik vagy beszél, rájöjjenek, hogy mit kell belőle gyakorolniuk vagy elkezdeniük, majd átadniuk a követőknek. Ezért az ember munkája az ő belépését és gyakorlatát jelenti. Természetesen az ilyen munka keveredik az emberi tanulságokkal és tapasztalatokkal vagy néhány emberi gondolattal. Bárhogyan is munkálkodik a Szentlélek, akár az emberben, akár a megtestesült Istenben, a munkások mindig önmagukat fejezik ki. Bár a Szentlélek az, aki munkálkodik, a munka azon alapszik, ami az ember eredendően, mert a Szentlélek nem munkálkodik alap nélkül. Más szóval, a munka nem a semmiből jön, hanem mindig a tényleges körülményeknek és a valós helyzetnek megfelelően történik. Csak így alakulhat át az ember beállítottsága, és csak így változtathatók meg régi elképzelései és régi gondolatai. Az ember azt fejezi ki, amit lát, tapasztal és el tud képzelni, és az ember gondolkodásával elérhető, még akkor is, ha ez doktrína vagy elképzelés. Az ember munkája nem haladhatja meg az ember tapasztalati körét, sem azt, amit az ember lát, sem azt, amit az ember el tud képzelni vagy fel tud fogni, függetlenül a munka méretétől. Minden, amit Isten kifejez, az Ő Maga, és ez az ember számára elérhetetlen – vagyis az ember gondolkodásának hatókörén kívül esik. Ő az egész emberiség vezetésének munkáját fejezi ki, és ez nem kapcsolódik az emberi tapasztalat részleteihez, hanem ehelyett az Ő saját irányításával foglalkozik. Az ember a saját tapasztalatát fejezi ki, míg Isten az Ő lényét, ami az eredendő természete, ami az ember számára elérhetetlen. Az ember tapasztalata az a belátás és tudás, amelyet Isten lényének kifejeződése alapján szerzett. Az ilyen belátást és tudást az ember lényének nevezzük, és a kifejeződésük alapja az ember eredendő beállítottsága és képessége – ezért is nevezzük ezeket az ember lényének. Az ember azzal képes közösséget vállalni, amit tapasztal és lát. Azzal senki sem tud közösséget vállalni, amit nem tapasztalt, nem látott, vagy amit a gondolkodása nem tud felérni, mivel ezek olyan dolgok, amelyek nincsenek az emberben. Ha az, amit az ember kifejez, nem a tapasztalatából származik, akkor az a képzelete vagy a doktrínája. Egyszerűen fogalmazva, nincs valóság a szavaiban. Ha soha nem kerülnél kapcsolatba a társadalom dolgaival, nem lennél képes világosan közösséget vállalni a társadalom komplex összefüggéseivel. Ha nem lenne családod, és mások családi kérdésekről beszélnének, a legnagyobb részét nem értenéd annak, amit mondanak. Tehát az, amivel az ember közösséget vállal, és a munka, amit végez, a belső lényét képviseli. Ha valaki megosztaná a közösséggel, hogy mit ért a fenyítés és az ítélet alatt, de neked nincs tapasztalatod erről, nem mernéd tagadni a tudását, még kevésbé mernéd száz százalékig biztosra venni. Ez azért van, mert az ő viszonyulásuk olyasvalami, amit te soha nem tapasztaltál, amit soha nem ismertél, és az elméd nem tudja azt elképzelni. Az ő tudásukból csak annyit tudsz megragadni, hogy a jövőben hogyan követheted a fenyítés és ítélet ösvényét. Ez az út azonban csak doktrinális ismeret lehet; nem veheti át a saját megértésed helyét, még kevésbé a tapasztalatodét. Talán azt gondolod, hogy amit ők mondanak, az nagyon is helyes, de a saját tapasztalatod alapján sok tekintetben megvalósíthatatlannak találod. Talán úgy érzed, hogy néhány dolog, amit hallasz, teljesen kivitelezhetetlen; ilyenkor elképzeléseid vannak róla, és bár elfogadod, csak vonakodva teszed. De a saját tapasztalatod szerint az a tudás, amelyből elképzeléseket származtattál, a gyakorlás útjává válik számodra, és minél többet gyakorolsz, annál jobban megérted a hallott szavak valódi értékét és jelentését. Miután átélted a saját tapasztalatodat, beszélhetsz arról a tudásról, amivel rendelkezned kell arról, amit megtapasztaltál. Ezenkívül különbséget tehetsz azok között is, akiknek a tudása valódi és gyakorlati, és azok között, akiknek a tudása doktrínán alapul és értéktelen. Tehát az, hogy az általad vallott tudás megfelel-e az igazságnak, nagymértékben attól függ, hogy van-e gyakorlati tapasztalatod róla. Ahol a tapasztalataidban igazság van, ott a tudásod gyakorlati és értékes lesz. Tapasztalataid révén ítélőképességre és belátásra is szert tehetsz, elmélyítheted tudásodat, és növelheted bölcsességedet és jó belátásodat azzal kapcsolatosan, hogy hogyan kell viselkedned. Az olyan emberek által kifejezett tudás, akik nem rendelkeznek az igazsággal, doktrína, bármilyen magasztos is legyen. Az ilyen típusú emberek nagyon is intelligensek lehetnek, amikor a test dolgairól van szó, de nem tudnak különbséget tenni, amikor lelki dolgokról van szó. Ennek az az oka, hogy az ilyen embereknek egyáltalán nincs tapasztalatuk a lelki dolgokban. Ezek olyan emberek, akik nincsenek megvilágosodva a lelki kérdésekben, és nincs lelki megértésük. Bármilyen tudást is fejezel ki, amennyiben ez a te lényed, akkor ez a te személyes tapasztalatod, a te valódi tudásod. Amit azok az emberek tárgyalnak, akik csak doktrínákról beszélnek – ezek olyan emberek, akikben nincs meg sem az igazság, sem a valóság –, azt is nevezhetjük a lényüknek, mert ők kizárólag mély elmélkedés útján jutottak el a doktrínájukhoz, amely az elmélyült töprengésük eredménye. Ugyanakkor ez csak doktrína, és nem több, mint képzelgés! Valamennyi embertípus tapasztalatai a bennük rejlő dolgokat képviselik. Akinek nincs lelki tapasztalata, nem beszélhet az igazság ismeretéről, sem a különböző lelki dolgok helyes ismeretéről. Az ember azt fejezi ki, ami ő maga belül – ez bizonyos. Ha valaki a lelki dolgok ismeretére és az igazság ismeretére vágyik, akkor valódi tapasztalattal kell rendelkeznie. Ha nem tudsz világosan beszélni a józan észről az emberi életben, mennyivel kevésbé leszel képes lelki dolgokról beszélni? Azoknak, akik gyülekezeteket vezethetnek, az életet biztosíthatják az embereknek, és apostolok lehetnek az emberek számára, tényleges tapasztalatokkal kell rendelkezniük; helyesen kell érteniük a lelki dolgokat, és helyesen kell felfogniuk és megtapasztalniuk az igazságot. Csak az ilyen emberek alkalmasak arra, hogy munkások vagy apostolok legyenek, akik a gyülekezeteket vezetik. Máskülönben csak követni tudnak, mint a legkisebbek, és nem tudnak vezetni, még kevésbé apostolok lenni, akik képesek az embereket élettel ellátni. Az apostolok feladata ugyanis nem az, hogy ide-oda rohanjanak vagy harcoljanak, hanem az, hogy az élet szolgálatának munkáját végezzék, és másokat vezessenek, hogy átalakítsák beállítottságukat. Akik ezt a feladatot ellátják, súlyos felelősséggel vannak megbízva, amelyet nem mindenki képes vállalni. Ezt a fajta munkát csak azok vállalhatják, akiknek a létük az élet, vagyis akiknek van tapasztalatuk az igazságról. Nem vállalhatja ezt pusztán bárki, aki le tud mondani, aki képes lótni-futni, vagy aki hajlandó magát feláldozni; azok az emberek, akiknek nincs tapasztalatuk az igazságról, akik nem részesültek metszésben vagy ítéletben, nem képesek ilyen típusú munkát végezni. A tapasztalattal nem rendelkező emberek, akik valóság nélküli emberek, képtelenek tisztán látni a valóságot, mert ők maguk is nélkülözik ezt a fajta létezést. Az ilyen típusú emberek tehát nemcsak hogy nem képesek vezetői munkát végezni, de ha hosszú ideig az igazság nélkül maradnak, akkor ki kell őket iktatni. Az általad kifejtett belátás bizonyítékként szolgálhat az életedben tapasztalt nehézségekről, azokról a dolgokról, amelyekért fenyítésben részesülsz, és azokról a kérdésekről, amelyek miatt megítéltettél. Ez a próbákra is igaz: ahol az ember finomításban részesül, és ahol gyenge – ezek azok a területek, amelyeken az embernek tapasztalata van, amelyeken az ő útja vezet. Például, ha valaki csalódásoktól szenved a házasságban, gyakran fog így viszonyulni ahhoz: „Hála Istennek, dicsőség Istennek, eleget kell tennem Isten szándékainak, fel kell ajánlanom az egész életemet, és a házasságomat teljesen Isten kezébe kell helyeznem. Hajlandó vagyok egész életemet Istennek ígérni.” Minden, ami az emberben van, a viszonyuláson keresztül mutathatja meg, hogy mi is ő valójában. Az ember beszédritmusa, az, hogy hangosan vagy halkan beszél – ezek a dolgok nem a tapasztalat kérdései, és nem tudják képviselni azt, amivel rendelkezik és ami ő maga. Ezek a dolgok csak azt tudják elárulni, hogy az ember jelleme jó vagy rossz, vagy hogy a természete jó vagy rossz, de nem lehet őket egyenlővé tenni azzal, hogy rendelkezik-e valaki tapasztalattal. A beszéd közbeni kifejezőkészség, a beszédkészség vagy a beszédsebesség csak gyakorlás kérdése, és nem helyettesítheti az ember tapasztalatait. Amikor az egyéni tapasztalataidról beszélsz, kapcsolódsz ahhoz, amit fontosnak tartasz, és mindazzal, ami benned van. Az Én beszédem az Én lényemet képviseli, de amit mondok, az az ember számára elérhetetlen. Amit mondok, az nem az, amit az ember tapasztal, és nem olyasmi, amit az ember láthat; nem is olyasmi, amit az ember megérinthet, hanem az, ami Én vagyok. Vannak, akik csak azt ismerik el, hogy amihez kapcsolódom, az az, amit megtapasztaltam, de nem ismerik el, hogy ez a Lélek közvetlen kifejeződése. Természetesen azt mondom, amit megtapasztaltam. Én vagyok az, aki hatezer éven át végeztem az irányítási munkát. Mindent megtapasztaltam az emberiség teremtésének kezdetétől napjainkig; hogyan lennék képtelen erről beszélni? Ami az ember természetét illeti, tisztán láttam; már régen megfigyeltem. Hogyne tudnék erről világosan beszélni? Mivel tisztán láttam az ember lényegét, alkalmas vagyok arra, hogy megfenyítsem és megítéljem az embert, mert minden ember Tőlem származik, de a Sátán megrontotta őket. Természetesen arra is alkalmas vagyok, hogy kiértékeljem az Általam végzett munkát. Bár ezt a munkát nem az Én testem végzi, ez a Lélek közvetlen kifejeződése, és ez az, amivel rendelkezem és ami vagyok. Ezért alkalmas vagyok arra, hogy ezt kifejezzem, és elvégezzem azt a munkát, amit kell tennem. Az emberek azt mondják, amit ők megtapasztaltak. Azt, amit láttak, amit az elméjük fel tud érni, és amit az érzékeik fel tudnak fogni. Ez az, amivel közösséget tudnak vállalni. Az Isten hús-vér teste által kimondott szavak a Lélek közvetlen kifejezései, és a Lélek által végzett munkát fejezik ki, amelyet a test nem tapasztalt és nem látott, Ő mégis az Ő lényét fejezi ki, mert a test lényege a Lélek, és Ő a Lélek munkáját fejezi ki. Ez a Lélek által már elvégzett munka, habár ez a test számára elérhetetlen. A megtestesülés után, a test kifejeződése által Ő képessé teszi az embereket arra, hogy megismerjék Isten lényét, és lehetővé teszi, hogy az emberek lássák Isten természetét és az Általa elvégzett munkát. Az ember munkája egyértelműbbé teszi az emberek számára, hogy mibe kell belépniük és mit kell megérteniük; ez magában foglalja az emberek vezetését az igazság megértése és megtapasztalása felé. Az ember munkája az emberek fenntartása; Isten munkája az, hogy új utakat és új korszakokat nyisson az emberiség számára, és hogy feltárja az embereknek azt, amit a halandók nem ismernek, lehetővé téve számukra, hogy megismerjék az Ő természetét. Isten munkája az egész emberiség vezetése.

A Szentlélek minden munkája az emberek javára történik. Az egész az emberek építéséről szól; nincs olyan munka, amely ne szolgálná az emberek javát. Nem számít, hogy az igazság mély vagy sekélyes, és nem számít azoknak a képessége, akik elfogadják az igazságot, bármit is tesz a Szentlélek, az az emberek javára válik. De a Szentlélek munkája nem végezhető közvetlenül; azt a Vele együttműködő embereken keresztül kell kifejtenie. Csak így érhető el a Szentlélek munkájának eredménye. Természetesen, amikor a Szentlélek közvetlenül munkálkodik, munkája egyáltalán nem hamisított; de amikor a Szentlélek az emberen keresztül munkálkodik, akkor az a munka nagyon beszennyeződik, és már nem a Szentlélek eredeti munkája. Mivel ez így van, az igazság különböző mértékben változik. A követők nem a Szentlélek eredeti szándékát kapják, hanem a Szentlélek munkájának és az ember tapasztalatának és tudásának kombinációját. Abból, amit a követők kapnak, az a rész, ami a Szentlélek munkája, helyes, míg az ember tapasztalata és tudása, amit kapnak, különböző, mert a munkások különbözőek. A Szentlélek megvilágosításával és vezetésével rendelkező munkások továbbra is erre a megvilágosításra és vezetésre alapozott tapasztalatokhoz fognak jutni. Ezekben a tapasztalatokban egyesül az ember elméje és tapasztalata, valamint az emberi mivolt, és utána elnyerik a tudást vagy a belátást, amellyel rendelkezniük kell. Ez az ember gyakorlatának módja miután megtapasztalta az igazságot. A gyakorlásnak ez a módja nem mindig ugyanaz, mert az emberek másképp tapasztalnak, és az általuk tapasztalt dolgok is különbözőek. Ily módon a Szentléleknek ugyanaz a megvilágosítása különböző tudást és gyakorlatot eredményez, mert akik a megvilágosodást kapják, különbözőek. Vannak, akik kisebb hibákat követnek el a gyakorlás során, míg mások nagyobb hibákat, és vannak, akik semmi mást nem tesznek, csak hibáznak. Ez azért van, mert az emberek eltérőek a felfogóképességükben, és azért is, mert az eredendő képességeik is különböznek. Egyeseknek egyfajta megértésük van egy üzenet meghallgatása után, másoknak pedig más, miután hallottak egy igazságot. Vannak, akik kissé eltérnek, míg mások egyáltalán nem értik meg az igazság valódi jelentését. Ezért az ember megértése diktálja, hogyan fog másokat vezetni; ez pontosan így van, mert az ember munkája egyszerűen a saját lényének kifejeződése. Azok az emberek, akiket az igazságot helyesen értő emberek vezetnek, szintén helyesen fogják érteni az igazságot. Még ha vannak is köztük olyan emberek, akik megértése abszurd, nagyon kevesen vannak, és nem mindenki lesz ilyen. Ha valakinek abszurd megértése van az igazságról, akkor azok, akik követik őt, kétségtelenül szintén eltorzultak lesznek, és ezek az emberek a szó minden értelmében abszurd típusok lesznek. Az, hogy a követők mennyire értik meg az igazságot, nagyban függ a munkásoktól. Természetesen az Istentől származó igazság helyes, tévedhetetlen és teljesen biztos. A munkások azonban nem teljesen pontosak, és nem mondható, hogy teljesen megbízhatóak. Ha a munkásoknak van egy nagyon gyakorlatias módjuk arra, hogy az igazságot a gyakorlatba ültessék, akkor a követőknek is lesz módjuk arra, hogy gyakorolják. Ha azonban a munkásoknál hiányzik az igazság gyakorlása, és csak a doktrína van meg, akkor a követők nem fognak rendelkezni a valósággal. A követők képessége és természete a születés által meghatározott, és nincs összefüggésben a munkásokkal, de az, hogy a követők mennyire fogják fel az igazságot és ismerik meg Istent, a munkásoktól függ (ez csak néhány ember esetében van így). Amilyen egy munkás, olyanok lesznek az általa vezetett követők is. Amit egy munkás kifejez, az a saját lénye, fenntartás nélkül. Olyan követelményeket támaszt azokkal szemben, akik követik őt, amilyeneket ő maga hajlandó vagy képes elérni. A legtöbb munkás azt veszi alapul, amit ő maga tesz, hogy követeléseket támasszon a követőivel szemben, annak ellenére, hogy a követői sok mindent egyáltalán nem tudnak elérni – és amit az ember nem tud elérni, az a belépés akadályává válik számára.

Sokkal kevesebb eltérés van azok munkájában, akik átmentek a metszésen, az ítéleten és a fenyítésen, és sokkal pontosabban fejezik ki munkájukat. Azok, akik a természetességükre hagyatkozva munkálkodnak, elég nagy hibákat követnek el. A nem tökéletesített emberek munkája túlságosan is kifejezi saját természetességüket, ami nagy akadályt jelent a Szentlélek munkája előtt. Bármilyen jó képességű is valaki, a metszésen és ítéleten is át kell esnie, mielőtt elvégezheti Isten megbízatásának munkáját. Ha nem mentek át ilyen ítéleten, akkor munkájuk, bármennyire is jól végzik, nem lehet összhangban az igazság elveivel, és mindig a saját természetességük és emberi jóságuk terméke. Azok munkája, akik már átmentek a metszésen és ítéleten, sokkal pontosabb, mint azoké, akik nem részesültek metszésben és ítéletben. Azok, akik nem estek át ítéleten, nem fejeznek ki mást, mint az emberi testet és gondolatokat, sok emberi intelligenciával és veleszületett tehetséggel elegyítve. Ez nem Isten munkájának pontos kifejezése az ember által. Akik az ilyen embereket követik, azokat a veleszületett képességük vonzza hozzájuk. Mivel ők túlságosan az emberi belátást és tapasztalatot fejezik ki, amelyek szinte nincsenek is kapcsolatban Isten eredeti szándékával, és túlságosan eltérnek attól, az ilyen típusú emberek munkája nem tudja az embereket Isten elé vinni, hanem inkább az ember elé hozza őket. Tehát azok, akik nem mentek át ítéleten és fenyítésen, alkalmatlanok arra, hogy elvégezzék Isten megbízatásának munkáját. Az alkalmas munkás munkája képes az embereket a helyes útra terelni, és nagyobb bejutást biztosíthat számukra az igazságba. Az ő munkája képes az embereket Isten elé vinni. Ráadásul az általa végzett munka egyénenként változhat, és nem kötik szabályok, ami lehetővé teszi az emberek számára a felszabadulást és a szabadságot, valamint azt a képességet, hogy fokozatosan növekedjenek az életben, és mélyebb belépést nyerjenek az igazságba. Egy alkalmatlan munkás munkája messze elmarad ettől. Munkája ostoba. Az embereket csak szabályokba tudja belevinni, és amit az emberektől megkövetel, az nem változik egyénenként; nem az emberek tényleges szükségletei szerint munkálkodik. Az ilyen típusú munkában túl sok szabály és túl sok doktrína van, és nem tudja az embereket rávezetni a valóságra, sem az életben való növekedés normális gyakorlatára. Ez csak azt teheti lehetővé az emberek számára, hogy betartsanak néhány értéktelen szabályt. Az ilyen útmutatás csak tévútra vezetheti az embereket. Arra vezet, hogy olyanná válj, mint ő; ő képes bevezetni téged abba, ami neki van, és ami ő maga. Ahhoz, hogy a követők meg tudják ítélni, hogy a vezetők alkalmasak-e, a kulcs az, hogy megnézzék az utat, amelyen vezetnek, és a munkájuk eredményeit, és azt, hogy a követők az igazságnak megfelelő elveket kapnak-e, és hogy megkapják-e az átalakulásukhoz szükséges megfelelő gyakorlási módokat. Különbséget kell tenned a különböző típusú emberek eltérő munkája között; nem szabad ostoba követőnek lenned. Ez az emberek belépésének kérdésére vonatkozik. Ha nem tudod megkülönböztetni, hogy melyik ember vezetése vezet valahová, és melyiké nem, akkor könnyen félrevezetnek. Mindennek közvetlen hatása van a saját életedre. A nem tökéletesített emberek munkájában túl sok a természetesség; túl sok emberi akarattal keveredik. Lényük a természetesség – amivel születnek. Ez nem a megmetszés utáni élet vagy az átformálódás utáni valóság. Hogyan támogathatja az ilyen ember azokat, akik az életre törekszenek? Az élet, amellyel az ember eredetileg rendelkezik, a veleszületett intelligenciája vagy tehetsége. Ez a fajta intelligencia vagy tehetség meglehetősen távol áll Isten pontos követelményeitől az emberrel szemben. Ha az ember nem lett tökéletesítve, és romlott beállítottsága nem lett megmetszve, akkor nagy lesz a szakadék aközött, amit kifejez, és az igazság között; az, amit kifejez, homályos dolgokkal keveredik, például a képzeletével és egyoldalú tapasztalatával. Ráadásul, függetlenül attól, hogy hogyan munkálkodik, az emberek érzik, hogy nincs átfogó cél, és nincs olyan igazság, amely alkalmas lenne minden ember belépésére. A legtöbb dolog, amit az emberektől megkövetelnek, meghaladja a képességeiket, mintha kacsák lennének, akiket arra kényszerítenek, hogy kakasülőn üljenek. Ez az emberi akarat munkája. Az ember romlott beállítottsága, gondolatai és elképzelései áthatják testének minden részét. Az ember nem azzal az ösztönnel születik, hogy gyakorolja az igazságot, és nincs meg benne az ösztön, hogy közvetlenül megértse az igazságot. Ha ehhez hozzávesszük az ember romlott beállítottságát – amikor az ilyen természetes ember munkálkodik, nem okoz-e félbeszakításokat? De a tökéletessé tett embernek van tapasztalata az igazságról, amelyet az embereknek meg kell érteniük, és ismerete van romlott beállítottságukról, így munkájában fokozatosan csökkennek a homályos és valótlan dolgok, az emberi torzítás egyre kevesebb lesz, és munkája és szolgálata egyre közelebb kerül az Isten által megkövetelt mércéhez. Így munkája belépett az igazságvalóságba, és reálissá is vált. Különösen az ember elméjében lévő gondolatok akadályozzák a Szentlélek munkáját. Az embernek gazdag képzelőereje és észszerű logikája van, és hosszú tapasztalata van az ügyek intézésében. Ha az embernek ezek az aspektusai nem esnek át metszésen és korrekción, akkor ezek mind akadályai a munkának. Ezért az ember munkája nem tudja elérni a legnagyobb pontosságot, különösen a nem tökéletesített emberek munkája.