Harmadik rész

A kezdetektől napjainkig csak az ember volt képes beszélgetni Istennel. Vagyis Isten minden élőlénye és teremtménye közül az emberen kívül senki más nem volt képes beszélgetni Istennel. Az embernek van füle, amellyel hallhat, és szeme, amellyel láthat; van nyelve, saját gondolatai és szabad akarata. Rendelkezik mindazzal, ami ahhoz szükséges, hogy hallja Isten beszédét, megértse Isten szándékait és elfogadja Isten megbízatását, ezért Isten minden kívánságát ráruházza az emberre, mert olyan társává akarja tenni az embert, aki Vele egy lélek és Vele tud tartani. Amióta csak irányít, Isten arra várt, hogy az ember Neki adja a szívét, hogy Isten megtisztíthassa és felvértezhesse azt, hogy az ember Istennek megfelelő és Isten által szeretett legyen, félje Istent és kerülje a rosszat. Isten mindig is örömmel várta ezt a kimenetelt. Vannak ilyen emberek a Biblia feljegyzéseiben? Vagyis van olyan a Bibliában, aki képes volt a szívét Istennek adni? Van erre példa a jelenlegi kor előtt? Ma folytassuk a Biblia elbeszéléseinek olvasását, és nézzük meg, hogy az, amit ez az ember – Jób – tett, kapcsolódik-e valamilyen módon a „szívünk átadása Istennek” témához, amelyről ma beszélünk. Nézzük meg, hogy Jób megfelelt-e Istennek, és szerette-e őt Isten.

Mi a benyomásotok Jóbról? Az eredeti Szentírásra hivatkozva egyesek azt mondják, hogy Jób félte az Istent, és kerülte a rosszat. „Félte az Istent, és kerülte a rosszat”: így értékeli Isten Jóbot. A saját szavaitokkal hogyan jellemeznétek Jóbot? Egyesek szerint Jób jó és értelmes ember volt; mások szerint igaz hite volt Istenben; megint mások szerint Jób igaz és emberséges ember volt. Láttátok Jób hitét, ami azt jelenti, hogy a szívetekben nagy jelentőséget tulajdonítotok Jób hitének, és irigyek vagytok rá. Ma tehát nézzük meg, mivel rendelkezett Jób, hogy Isten ilyen elégedett volt vele. Most olvassuk el az alábbi részeket a Szentírásból!

C. Jób

1. Isten és a Biblia értékelése Jóbról

Jób 1:1  Élt Úc földjén egy Jób nevű ember. Feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat.

Jób 1:5  Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal.

Jób 1:8  Erre ezt mondta Jahve a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.

Mi az a kulcskérdés, amit ezekben a passzusokban láttok? A szentírás e három rövid passzusa mind Jóbhoz kötődik. Bár rövidek, mégis világosan elmondják, hogy milyen ember volt. Jób mindennapi viselkedésének és magatartásának leírásán keresztül mindenkinek elmondják, hogy Isten Jóbról alkotott értékelése nem alaptalan, hanem megalapozott volt. Elmondják, hogy mind az ember (Jób 1:1), mind Isten értékelése Jóbról (Jób 1:8), Jób Isten és ember előtti tetteinek eredménye (Jób 1:5).

Először az első passzust olvassuk el: „Élt Úc földjén egy Jób nevű ember. Feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat.” Ez az első értékelés Jóbról a Bibliában, és ez a mondat a szerző értékelése Jóbról. Természetesen az ember Jóbról alkotott értékelését is mutatja, amely szerint „Feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat.” Ezután olvassuk el Isten értékelését Jóbról: „Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.” A kettő közül az egyik az embertől származott, a másik pedig Istentől; ez két azonos tartalmú értékelés. Látható tehát, hogy Jób viselkedése és magatartása ismert volt az ember előtt, és Isten is méltatta azt. Más szóval, Jób viselkedése az ember és Isten előtt ugyanaz volt; viselkedését és motivációját mindig Isten elé tárta, hogy Isten megfigyelhesse azokat, és olyan ember volt, aki félte Istent és kerülte a rosszat. Így Isten szemében a földi emberek közül egyedül Jób volt tökéletes és becsületes, aki félte Istent és kerülte a rosszat.

Az istenfélelem és a rossz kerülésének konkrét megnyilvánulásai Jób mindennapi életében

Ezután nézzük meg Jób istenfélelmének és a gonosz elkerülésének konkrét megnyilvánulásait. Az ezt megelőző és követő passzusokon kívül olvassuk el a Jób 1:5 passzusát is, amely Jób istenfélelmének és a gonosz elkerülésének egyik konkrét megnyilvánulása. Azt mondja el, hogyan félte Istent és kerülte el a gonoszt mindennapi életében; az a legszembeötlőbb, hogy nemcsak azt tette, amit a saját istenfélelme és a gonosz elkerülése érdekében tennie kellett, hanem rendszeresen mutatott be égőáldozatot is Isten előtt a fiai nevében. Attól félt, hogy ők lakomázás közben gyakran „vétkeztek [...], és káromolták Istent szívükben”. Hogyan nyilvánult meg ez a félelem Jóbban? Az eredeti szöveg a következő beszámolót adja: „Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak.” Jób magatartása azt mutatja, hogy az istenfélelem nem a külső viselkedésében nyilvánult meg, hanem a szívéből fakadt, és az istenfélelem mindennapi életének minden területén, minden időben megmutatkozott, hiszen ő maga nemcsak elkerülte a gonoszt, hanem gyakran égőáldozatot is hozott a fiai nevében. Más szóval Jób nemcsak attól félt mélységesen, hogy vétkezik Isten ellen és saját szívében megtagadja Istent, hanem amiatt is aggódott, hogy fiai vétkeznek Isten ellen, és szívükben megtagadják Őt. Ebből látható, hogy Jób istenfélelmének igazsága kiállja a tüzetes vizsgálatot, és senki sem kételkedhet benne. Alkalmanként tette ezt, vagy gyakran? A szöveg utolsó mondata: „Így szokott tenni Jób minden alkalommal.” Ezek a szavak azt jelentik, hogy Jób nem időnként nézett rá a fiaira, vagy amikor neki úgy tetszett, és nem is imádságban vallott Istennek. Ehelyett rendszeresen elküldte a fiait, hogy megtisztuljanak, és égőáldozatokat mutatott be értük. A „minden alkalommal” kifejezés itt nem azt jelenti, hogy egy vagy két napig, vagy egy pillanatig tette ezt. Azt jelenti, hogy Jób istenfélelmének megnyilvánulása nem átmeneti volt, és nem állt meg a tudásnál vagy a kimondott szavaknál; ehelyett az istenfélelem és a gonosz elkerülésének módja vezette a szívét, vezérelte a viselkedését, valamint ez volt létezésének gyökere az ő szívében. Az, hogy „minden alkalommal” ezt csinálta, azt mutatja, hogy szíve mélyén gyakran félt attól, hogy ő maga is vétkezni fog Isten ellen, és attól is félt, hogy fiai és lányai vétkeznek majd Isten ellen. Ez jól mutatja, hogy az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útja mennyit nyomott a latba a szívében. Azért csinálta ezt minden alkalommal, mert a szíve mélyén félt és rettegett – félt attól, hogy rosszat követett el és vétkezett Isten ellen, illetve hogy letért Isten útjáról, így nem volt képes megfelelni Istennek. Ugyanakkor fiai és lányai miatt is aggódott, mert attól félt, hogy megsértették Istent. Ilyen volt Jób normális viselkedése a mindennapi életében. Éppen ez a normális viselkedés bizonyítja, hogy Jób istenfélelme, és az, hogy elkerülte a gonoszt, nem üres szavak, és hogy Jób valóban ezt a valóságot élte. „Így szokott tenni Jób minden alkalommal”: Ezek a szavak Jób mindennapi, Isten előtti tetteiről szólnak. Amikor így cselekedett minden alkalommal, vajon viselkedése és szíve elért Istenhez? Más szavakkal: Isten gyakran volt elégedett az ő szívével és viselkedésével? Akkor milyen állapotban és milyen összefüggésben tette ezt Jób minden alkalommal? Egyesek azt mondják: „Azért cselekedett így, mert Isten gyakran megjelent Jóbnak.” Néhányan azt mondják: „Azért csinálta ezt minden alkalommal, mert megvolt benne az akarat, hogy elkerülje a gonoszt.” Mások pedig azt mondják: „Talán úgy gondolta, hogy a vagyona nem jött könnyen, és tudta, hogy Isten adományozta azt neki, ezért mélyen félt attól, hogy elveszíti a vagyonát, ha vétkezik Isten ellen vagy megsérti Őt.” Igazak ezek az állítások? Egyértelműen nem. Isten ugyanis nem csupán azt fogadta el és becsülte meg leginkább Jóbban, hogy minden alkalommal így cselekedett, hanem még inkább az Isten, az emberek és a Sátán előtti magatartását, amikor Jób a Sátánhoz került és az megkísértette őt. Az alábbi szakaszok nyújtják a legmeggyőzőbb bizonyítékot, olyan bizonyítékot, amely megmutatja nekünk Isten Jóbra vonatkozó értékelésének igazságát. Most pedig olvassuk el a Szentírás következő passzusait.

2. A Sátán először kísérti meg Jóbot (ellopják a jószágait, és szerencsétlenség éri a gyermekeit)

a. Az Isten által mondott szavak

Jób 1:8  Erre ezt mondta Jahve a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.

Jób 1:12  Jahve ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán Jahve elől.

b. A Sátán válasza

Jób 1:9-11  A Sátán így felelt Jahvénak: Megvan rá az oka, azért féli az Istent! Hiszen Te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még Téged!

Isten megengedi a Sátánnak, hogy megkísértse Jóbot, hogy Jób hite tökéletessé váljon

A Jób 1:8 passzusa az első feljegyzés, amelyet a Bibliában Jahve Isten és a Sátán közötti szóváltásról találunk. Nos, mit mondott Isten? Az eredeti szöveg a következőképpen számol be: „Erre ezt mondta Jahve a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.” Így értékelte Isten Jóbot a Sátán előtt; Isten azt mondta, hogy tökéletes és becsületes ember, aki féli Istent és elkerüli a gonoszt. Az Isten és a Sátán között elhangzott szavakat megelőzően Isten elhatározta, hogy a Sátánt használja fel Jób megkísértésére: átadja Jóbot a Sátánnak. Egyrészt ez bizonyítaná, hogy Isten megfigyelése és értékelése Jóbról pontos és hibátlan volt, és Jób tanúságtétele által megszégyenítené a Sátánt; másrészt tökéletessé tenné Jób Istenbe vetett hitét és istenfélelmét. Így amikor a Sátán Isten elé állt, Isten nem beszélt mellé. Egyenesen a lényegre tért, és megkérdezte a Sátánt: „Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.” Isten kérdésében a következő jelentés rejlik: Isten tudta, hogy a Sátán mindenfelé bolyongott és gyakran kémkedett Jób után, aki Isten szolgája volt. Gyakran kísértette és támadta Jóbot, próbálta megtalálni a módját, hogy romlásba döntse, hogy bebizonyítsa, hogy az Istenbe vetett hite és istenfélelme nem tart ki. A Sátán szívesen kereste az alkalmat arra is, hogy tönkretegye Jóbot, hogy Jób megtagadja Istent, és hogy kiragadhassa őt Isten kezéből. Isten azonban belenézett Jób szívébe, és látta, hogy Jób tökéletes és becsületes, valamint féli Istent és elkerüli a gonoszt. Isten egy kérdést használt arra, hogy elmondja a Sátánnak, hogy Jób tökéletes és becsületes ember, aki féli Istent és elkerüli a gonoszt, hogy Jób soha nem tagadná meg Istent és nem követné a Sátánt. Miután meghallotta Isten értékelését Jóbról, a Sátánban harag támadt a megaláztatásból fakadóan, és egyre dühösebb és türelmetlenebb lett, hogy elragadja Jóbot, mert a Sátán soha nem hitte el, hogy valaki lehet tökéletes és becsületes, vagy hogy félheti Istent és elkerülheti a gonoszt. Ugyanakkor a Sátán utálta a tökéletességet és a becsületességet is az emberben, és gyűlölte azokat az embereket, akik képesek félni Istent és elkerülni a gonoszt. Ezért írja a Jób 1:9-11, hogy „A Sátán így felelt Jahvénak: Megvan rá az oka, azért féli az Istent! Hiszen Te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még Téged!” Isten behatóan ismerte a Sátán rosszindulatú természetét, és jól tudta, hogy már régóta tervezi Jób romlásba döntését, ezért Isten azzal, hogy még egyszer elmondta a Sátánnak, hogy Jób tökéletes és becsületes, hogy féli Istent és elkerüli a gonoszt, bátorítani akarta a Sátánt, hogy felfedje valódi arcát, megtámadja és megkísértse Jóbot. Más szóval, Isten szándékosan hangsúlyozta, hogy Jób tökéletes és becsületes, féli Istent és elkerüli a gonoszt, s ezzel elérte, hogy a Sátán megtámadja Jóbot, mert a Sátán gyűlölte és haragudott amiatt, hogy Jób tökéletes és becsületes ember volt, aki félte Istent és elkerülte a gonoszt. Ennek eredményeként Isten szégyent hozott a Sátánra azáltal, hogy Jób tökéletes és becsületes ember volt, aki félte Istent és elkerülte a gonoszt, a Sátán pedig teljesen megalázottá és legyőzötté vált. Ezután a Sátán többé nem kételkedett és nem vádaskodott azzal kapcsolatban, hogy Jób tökéletes, becsületes, féli Istent és elkerüli a gonoszt. Így Isten próbatétele és a Sátán kísértése szinte elkerülhetetlen volt. Az egyetlen, aki képes volt kiállni Isten próbatételét és a Sátán kísértését, az Jób volt. Ezt az eszmecserét követően a Sátán engedélyt kapott, hogy megkísértse Jóbot. Így elkezdődött a Sátán első támadássorozata. E támadások célpontja Jób vagyona volt, mivel a Sátán a következő vádat emelte Jób ellen: „Megvan rá az oka, azért féli az Istent! [...] Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön.” Ennek eredményeképpen Isten megengedte a Sátánnak, hogy mindent elvegyen Jóbtól – éppen ez volt a célja annak, hogy Isten beszélt a Sátánnal. Mindazonáltal Isten támasztott egy követelést a Sátánnal szemben: „Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet!” (Jób 1:12). Ezt a feltételt szabta Isten, miután megengedte a Sátánnak, hogy megkísértse Jóbot, és a Sátán kezébe adta őt, valamint ezt a határt szabta meg a Sátánnak: megparancsolta neki, hogy ne bántsa Jóbot. Mivel Isten felismerte, hogy Jób tökéletes és becsületes, és mivel hitt abban, hogy Jób tökéletességéhez és becsületéhez nem fér kétség, továbbá hogy kiállja a próbát, ezért megengedte a Sátánnak, hogy megkísértse Jóbot, de egy korlátot szabott neki: megengedte a Sátánnak, hogy elvegye Jób minden vagyonát, de Jóbhoz egy ujjal sem nyúlhatott. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Isten abban a pillanatban nem adta át Jóbot teljesen a Sátánnak. A Sátán bármilyen eszközzel megkísérthette Jóbot, de magát Jóbot nem bánthatta – egy hajszála sem görbülhetett –, mert az embernek mindenét Isten irányítja, és mert az ember életéről vagy haláláról Isten dönt. A Sátánnak nincs erre felhatalmazása. Miután Isten elmondta ezeket a Sátánnak, a Sátán alig várta, hogy hozzáfogjon. Minden eszközt bevetett, hogy megkísértse Jóbot, és Jób nemsokára elveszített egy hegynyi juhot és ökröt, valamint minden vagyonát, amit Isten adott neki... Így érkeztek el hozzá Isten próbatételei.

Bár a Biblia beszámol Jób megkísértésének eredetéről, vajon maga Jób, aki ki volt téve ezeknek a kísértéseknek, tudatában volt annak, ami történik? Jób csak egy halandó ember volt; természetesen semmit sem tudott a körülötte kibontakozó történetről. Mindazonáltal istenfélelme, tökéletessége és becsületessége ráébresztette, hogy Isten próbatételei érték utol. Nem tudta, hogy mi történt a szellemi világban, sem azt, hogy Istennek mi volt a szándéka e próbatételek mögött. De tudta, hogy bármi is történik vele, hűnek kell maradnia tökéletességéhez és becsületességéhez, és az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útján kell maradnia. Jób hozzáállását és reakcióját ezekben az ügyekben Isten világosan látta. Mit látott Isten? Látta Jób istenfélő szívét, mert a kezdetektől egészen addig, amíg Jóbot próbára tette, Jób szíve nyitott maradt Isten előtt, kitárult Isten előtt, és Jób nem tagadta meg tökéletességét vagy becsületességét, nem vetette el az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útját és nem tért le róla – semmi sem volt ennél jólesőbb Istennek. Ezután megnézzük, milyen kísértéseknek volt kitéve Jób, és hogyan birkózott meg ezekkel a próbatételekkel. Olvassunk a Szentírásból!

c. Jób reakciója

Jób 1:20-21  Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, és így szólt: Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!

Az, hogy Jób vállalja, hogy visszaadja mindazt, amije van, az ő istenfélelméből fakad

Miután Isten azt mondta a Sátánnak, hogy „Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet”, a Sátán távozott, és nem sokkal később Jóbot váratlan és heves támadások érték: először elrabolták az ökreit és a szamarait, és megölték néhány szolgáját; ezután a juhai és még több szolgája a tűz martalékává vált; majd elvették a tevéit és megölték még több szolgáját; végül pedig elvették fiai és lányai életét. Ez a támadássorozat volt az a gyötrelem, amelyet Jób az első megkísértés alatt szenvedett el. Isten parancsának megfelelően a Sátán e támadások során csak Jób vagyonát és gyermekeit vette célba, magát Jóbot nem bántotta. Mindazonáltal Jób egy nagy vagyonnal rendelkező, gazdag emberből azonnal nincstelenné vált. Senki sem tudta volna átvészelni ezt a megdöbbentő, meglepetésszerű csapást, vagy megfelelően reagálni rá, Jób mégis megmutatta rendkívüli oldalát. A Szentírás a következőképpen számol be: „Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult.” Ez volt Jób első reakciója, miután megtudta, hogy elvesztette gyermekeit és minden vagyonát. Ráadásul nem tűnt meglepettnek vagy pánikba esettnek, még kevésbé mutatott haragot vagy gyűlöletet. Látjátok tehát, hogy szívében már felismerte, hogy ezek a katasztrófák nem véletlenek, nem emberi kéztől származnak, még kevésbé a megtorlás vagy a büntetés érkeztét jelentik. Inkább Jahve próbatételei érkeztek el; Jahve volt az, aki el akarta venni a vagyonát és a gyermekeit. Jób akkor nagyon nyugodt és józan volt. Tökéletes és becsületes emberi mivolta lehetővé tette számára, hogy racionális és természetes módon hozzon pontos ítéleteket és döntéseket az őt ért katasztrófákkal kapcsolatban, és ennek következtében szokatlan nyugalommal viselkedett: „Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult.” Az, hogy „megszaggatta köntösét” azt jelenti, hogy ruhátlan volt, és nem volt semmije; az, hogy „megnyírta a fejét”, azt jelenti, hogy újszülöttként tért vissza Isten elé; az, hogy „a földre esve leborult”, azt jelenti, hogy meztelenül jött a világra, és ma sincs semmije, úgy tért vissza Istenhez, mint egy újszülött. Jób hozzáállását mindahhoz, ami vele történt, Isten egyetlen teremtett lénye sem tudta volna megvalósítani. Az ő Jahvéba vetett hite túlmutatott a hiedelemvilágon; ez az ő istenfélelme volt, az Isten iránti alávetettsége; nemcsak azért volt képes hálát adni Istennek, hogy Ő adott neki, hanem azért is, hogy elvett tőle. Sőt, képes volt kezdeményezni azt, hogy visszaadja Istennek mindazt, amije volt, beleértve az életét is.

Jób istenfélelme és Istennek való alávetettsége példaértékű az emberiség számára, tökéletessége és becsületessége pedig az emberi mivolt tetőpontja volt, amellyel az embernek rendelkeznie kellene. Bár nem látta Istent, felismerte, hogy Isten valóban létezik, e felismerés miatt félte Istent, és istenfélelme miatt képes volt alávetni magát Istennek. Szabad kezet adott Istennek, hogy elvegye tőle, amije van, mégis zokszó nélkül leborult Isten előtt és azt mondta Neki, hogy még ha ebben a pillanatban el is venné tőle a testét, ő szívesen, panaszkodás nélkül megengedné ezt Neki. Egész viselkedése tökéletes és becsületes emberi mivoltának volt köszönhető. Ez azt jelenti, hogy ártatlanságának, őszinteségének és jóságának eredményeként Jób rendíthetetlen volt Isten létezésének felismerésében és megtapasztalásában. Erre alapozva támasztott magával szemben követelményeket és egységesítette gondolkodását, viselkedését, magatartását és cselekvésének alapelveit Isten előtt, összhangban Isten vezetésével és Isten tetteivel, amelyeket minden dologban látott. Az idő múlásával a tapasztalatai valódi és tényleges istenfélelmet váltottak ki belőle, és ezek hatására elkerülte a gonoszt. Ez volt a forrása a tisztességnek, amelyhez Jób szilárdan ragaszkodott. Jób becsületes, ártatlan és jóságos emberi mivolttal rendelkezett, tényleges tapasztalata volt az istenfélelemről, az Isten iránti alávetettségről és a gonosz elkerüléséről, valamint arról a tudásról, hogy „Jahve adta, Jahve vette el”. Csak ezen dolgok miatt tudott szilárdan megállni tanúságtételében a Sátán ilyen aljas támadásai közepette, és csak ezek miatt volt képes arra, hogy ne okozzon csalódást Istennek, valamint kielégítő választ adjon Istennek, amikor elérték őt Isten próbatételei. Bár Jób viselkedése az első megkísértés alatt nagyon egyenes volt, a későbbi nemzedékek esetében még egy életen át tartó erőfeszítés után sem volt biztos, hogy elérik ezt az egyenességet, és nem is feltétlenül rendelkeztek Jób fent leírt magatartásával. Ma, szembesülve Jób egyenes viselkedésével, és összevetve azt az „abszolút alávetettség és holtig tartó hűség” felkiáltásaival és elszántságával, amit azok tanúsítanak Isten iránt, akik azt állítják, hogy hisznek Benne és követik Őt, vajon éreztek mélységes szégyent, vagy nem?

Amikor olvasol a Szentírásban mindarról, amit Jób és családja elszenvedett, hogy reagálsz? Elveszel a gondolataidban? Megdöbbensz? Lehet „borzalmasnak” nevezni a Jóbot sújtó próbatételeket? Más szóval, elég megdöbbentő olvasni Jób Szentírásban leírt próbatételeit, nem beszélve arról, hogy milyenek lettek volna azok a való életben. Láthatjuk tehát, hogy ami Jóbbal történt, az nem „ujjgyakorlat” volt, hanem valódi „csata”, valódi „fegyverekkel” és „golyókkal”. De kinek a keze által volt kitéve ezeknek a próbatételeknek? Mindez természetesen a Sátán műve volt, és a Sátán a saját kezével csinálta ezeket a dolgokat. Ennek ellenére ezeket a dolgokat Isten jóváhagyta. Megmondta Isten a Sátánnak, hogy milyen eszközökkel kísértse meg Jóbot? Nem. Isten csupán egy feltételt szabott, amelyet a Sátánnak be kell tartania, és ekkor Jóbot elérte a megkísértés. Amikor a megkísértés elérte Jóbot, az emberek megérezték a Sátán gonoszságát és rútságát, rosszindulatát és embergyűlöletét, valamint Isten iránti ellenségességét. Ebből láthatjuk, hogy szavakkal nem lehet leírni, milyen kegyetlen volt ez a megkísértés. Elmondható, hogy a rosszindulatú természet, amellyel a Sátán bántalmazta az embert, és csúnya ábrázata ebben a pillanatban teljesen feltárult. A Sátán kihasználta ezt az alkalmat, az Isten engedélye által biztosított lehetőséget, hogy Jóbot lázas és könyörtelen bántalmazásnak tegye ki, melynek módszere és kegyetlenségi foka a mai ember számára elképzelhetetlen és teljesen elviselhetetlen. Ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy a Sátán megkísértette Jóbot, és hogy ő e megkísértés alatt bizonyságtételében szilárdan megállt, jobb azt mondani, hogy az Isten által rá kiszabott próbatételek során Jób harcba szállt a Sátánnal, hogy megvédje tökéletességét és becsületességét, és hogy megvédje az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útját. Ebben a küzdelemben Jób elveszített egy hegynyi juhot és marhát, elveszítette minden vagyonát és elveszítette fiait és lányait. Azonban nem adta fel tökéletességét, becsületességét és istenfélelmét. Más szóval, a Sátánnal folytatott küzdelemben Jób inkább megfosztatott vagyonától és gyermekeitől, minthogy elveszítse tökéletességét, becsületességét és istenfélelmét. Inkább ragaszkodott az emberi lét gyökeréhez. A Szentírás tömören beszámol az egész folyamatról, melynek során Jób elveszítette vagyonát, illetve dokumentálja Jób magatartását és hozzáállását is. Ezek a szűkszavú, tömör beszámolók azt az érzetet keltik, hogy Jób szinte higgadtan nézett szembe ezzel a megkísértéssel, de ha a ténylegesen történteket újra megismételnénk – figyelembe véve a Sátán rosszindulatú természetét is –, akkor a dolgok nem lennének olyan egyszerűek és könnyűek, mint ahogy azt ezek a mondatok leírják. A valóság sokkal kegyetlenebb volt. Ilyen szintű pusztítással és gyűlölettel bánik a Sátán az emberiséggel és mindazokkal, akiket Isten jóváhagy. Ha Isten nem kérte volna, hogy a Sátán ne bántsa Jóbot, kétségtelen, hogy a Sátán lelkiismeret-furdalás nélkül megölte volna őt. A Sátán nem akarja, hogy bárki is imádja Istent, és azt sem kívánja, hogy azok, akik Isten szemében igazak, tökéletesek és becsületesek, továbbra is féljék Istent és elkerüljék a gonoszt. Az, hogy az emberek félik Istent és elkerülik a gonoszt, azt jelenti, hogy elkerülik a Sátánt és fellázadnak ellene, így a Sátán kihasználta Isten engedélyét, hogy minden dühét és gyűlöletét könyörtelenül rázúdítsa Jóbra. Látod tehát, milyen nagy volt a gyötrelem, amit Jób elszenvedett, elméjében és testében, kívül-belül. Ma már nem értjük, milyen volt akkoriban, és csak a Biblia beszámolóiból nyerhetünk rövid bepillantást Jób akkori érzelmeibe, amikor ki volt téve a gyötrelemnek.

Jób rendíthetetlen tisztessége szégyent hoz a Sátánra és pánikszerű menekülésre készteti

Mit tett hát Isten, amikor Jób ilyen gyötrelemnek volt kitéve? Isten nézett, figyelt és várta a végkifejletet. Miközben Isten nézett és figyelt, mit érzett? Természetesen búslakodott. De vajon lehetséges, hogy e bánat miatt Isten megbánta, hogy megengedte a Sátánnak, hogy megkísértse Jóbot? A válasz: nem, nem érezhetett volna ilyen megbánást. Mert szilárdan hitte, hogy Jób tökéletes és becsületes, hogy féli Istent és elkerüli a gonoszt. Isten egyszerűen csak lehetőséget adott a Sátánnak, hogy ellenőrizze Jób Isten előtti igaz mivoltát és felfedje saját gonoszságát és hitványságát. Továbbá Jóbnak alkalma nyílt arra, hogy a világ emberei, a Sátán, sőt mindazok előtt, akik követik Istent, tanúságot tegyen igaz mivolta, istenfélelme és a gonosz elkerülése mellett. A végkifejlet vajon bebizonyította, hogy Isten értékelése Jóbról helyes és hibátlan volt? Jób tényleg legyőzte a Sátánt? Itt olvashatjuk Jób eredeti szavait, amelyek bizonyítják, hogy legyőzte a Sátánt. Így szólt: „Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el.” Ez Jób alávetett magatartása Istennel szemben. Ezután azt mondta: „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” Ezek a Jób által elmondott szavak bizonyítják, hogy Isten megfigyeli az ember szívének mélységeit és képes belelátni az ember elméjébe, továbbá azt is bizonyítják, hogy Isten Jóbbal kapcsolatos jóváhagyása nem volt tévedés, és hogy ez az ember, akit Isten jóváhagyott, igaz volt. „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” Ezek a szavak Jób bizonyságtétele Isten mellett. Ezek a hétköznapi szavak félemlítették meg a Sátánt, hoztak rá szégyent és kényszerítették pánikszerű menekülésre, sőt, ezek béklyózták meg és fosztották meg erőforrásaitól. E szavak éreztették a Sátánnal Jahve Isten tetteinek csodálatosságát és hatalmát is, és általuk érzékelhette annak rendkívüli karizmáját, akinek a szívét Isten útja vezérelte. Ráadásul megmutatták a Sátánnak, hogy egy kis és jelentéktelen ember milyen hatalmas életerővel ragaszkodik az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útjához. Így a Sátán az első küzdelemben legyőzetett. Annak ellenére, hogy „tanult ebből”, a Sátánnak nem állt szándékában elengedni Jóbot, és rosszindulatú természete sem változott. A Sátán megpróbálta tovább támadni Jóbot, ezért ismét Isten elé állt...

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.