Második rész

Ahhoz, hogy megértsd Isten természetét és Magát Istent, kicsiben kell kezdened. De honnan kell kicsiben kezdeni? Kezdetnek kiválasztottam néhány fejezetet a Bibliából. Az alábbiak olyan bibliai verseket tartalmaznak, amelyek mindegyike Isten munkájával, Isten természetével és Istennel Magával kapcsolatos. Ezeket a szemelvényeket kifejezetten referenciaanyagként találtam, hogy segítsek nektek megismerni Isten munkáját, Isten természetét és Istent Magát. Ezek bemutatásával láthatjuk, hogy Isten milyen természetet tárt fel a múltbeli munkája által, és hogy lényegének mely aspektusai ismeretlenek az ember számára. Lehet, hogy ezek a fejezetek régiek, de a téma, amelyről közösségben beszélgetünk, az valami új, ami nincs az emberek birtokában, és amiről még soha nem hallottak. Néhányan talán elképzelhetetlennek tartjátok ezt – vajon ha Ádámot és Évát felemlegetjük és visszatérünk Noéhoz, akkor nem ugyanazokat a lépéseket tesszük meg újból? Bármit is gondoltok, ezek a fejezetek nagyon hasznosak a közösségvállaláshoz ebben a témában, és oktatószövegként vagy első kézből származó anyagként szolgálhatnak a mai közösség számára. Mire befejezem ezt a közösséget, meg fogjátok érteni a szándékomat, amiért ezeket a fejezeteket választottam. Azok, akik már olvasták korábban a Bibliát, talán olvasták ezt a néhány verset, de lehet, hogy nem értik igazán. Először is tekintsük át őket röviden, majd közösségvállalásunk során részletesen vegyük őket végig.

Ádám és Éva az emberiség ősei. Ha bibliai szereplőket akarunk említeni, akkor kettejükkel kell kezdenünk. A következő Noé, az emberiség második őse. Ki a harmadik szereplő? (Ábrahám.) Mindannyian ismeritek Ábrahám történetét? Néhányan talán ismerik, de mások számára lehet, hogy nem teljesen világos. Ki a negyedik szereplő? Kit említ Szodoma pusztulásának története? (Lótot.) De Lótra itt nem történik utalás. Kire utal a szöveg? (Ábrahámra.) A legfontosabb dolog, amit Ábrahám története megemlít, az az, amit Jahve Isten mondott. Értitek? Ki az ötödik szereplő? (Jób.) Vajon Isten nem említ sok mindent Jób történetéből munkája jelenlegi szakaszában? Akkor nagyon érdekel titeket ez a történet? Ha nagyon érdekel, akkor figyelmesen elolvastátok Jób történetét a Bibliában? Tudjátok, hogy Jób milyen dolgokat mondott és milyen dolgokat tett? Ti, akik a legtöbbet olvastátok, hányszor olvastátok el? Gyakran olvassátok? Hongkongi nővérek, kérlek, mondjátok el nekünk. (Párszor olvastam már régebben, amikor a Kegyelem Korában éltünk.) Azóta nem olvastad újra? Ez sajnálatos. Hadd mondjam el nektek: Isten munkájának ebben a szakaszában sokszor említette Jóbot, ami az Ő szándékainak a tükröződése. Az, hogy sokszor említette Jóbot, de ez nem keltette fel a figyelmeteket, egy tényről tanúskodik: nem érdekel titeket, hogy jó emberek legyetek, akik félik Istent és elkerülik a rosszat. Ez azért van, mert megelégedtek azzal, hogy csak elnagyolt elképzelésetek van Jób történetéről, melyet Isten idézett. Megelégedtek azzal, hogy megértitek csupán magát a történetet, de azzal nem törődtök, és nem is próbáljátok megérteni a részleteit annak, hogy ki is Jób valójában, és mi célból hivatkozik Isten oly sokszor Jóbra. Ha egy ilyen, Isten által dicsért személy nem érdekel titeket, akkor pontosan mire is figyeltek oda? Ha nem érdekel titeket, vagy nem próbáltok megérteni egy ilyen fontos személyt, akit Isten emlegetett, mit árul ez el a hozzáállásotokról Isten szavához? Nem lenne ez szánalmas? Vajon nem azt bizonyítaná, hogy a legtöbbetek nem foglalkozik gyakorlati dolgokkal és nem törekszik az igazságra? Ha tényleg az igazságra törekszel, akkor kellő figyelmet fogsz fordítani azokra az emberekre, akiket Isten elismer, és a szereplők történeteire, melyekről Isten beszélt. Függetlenül attól, hogy képes vagy-e felérni ezekhez, vagy kézzelfoghatónak találod-e a történeteiket, gyorsan elmész majd és olvasol róluk, próbálod megérteni őket, megtalálod a módját, hogy kövesd a példájukat, és megteszed, ami tőled telik. Így kellene cselekednie annak, aki az igazságra vágyik. De az az igazság, hogy az itt ülők többsége még soha nem olvasta Jób történetét, és ez elég sokatmondó.

Térjünk vissza az imént tárgyalt témához. Úgy döntöttem, hogy a Szentírásnak ebben az ószövetségi Törvény Korát érintő részében bizonyos történetekre összpontosítok, amelyek igen jellemző szereplőkről szólnak, akik a legtöbb embernek, aki olvasta a Bibliát, ismerősek lesznek. Bárki, aki elolvassa a történeteket ezekről a szereplőkről, érezni fogja, hogy Isten munkája, amelyet rajtuk végzett, és a szavak, amelyeket szólt hozzájuk, ugyanolyan kézzelfoghatóak és elérhetőek a mai emberek számára is. Amikor elolvasod ezeket a történeteket és bibliai feljegyzéseket, jobban megértheted, hogyan végezte Isten a munkáját és hogyan bánt az emberekkel a történelem azon időszakaiban. De nem azért döntöttem úgy, hogy ma ezeket a fejezeteket tárgyalom, hogy magukra a történetekre vagy a bennük szereplő karakterekre próbálj koncentrálni. Sokkal inkább azért, hogy – e szereplők történetein keresztül – meglásd Isten tetteit és az Ő természetét. Ez lehetővé teszi számodra, hogy könnyebben megismerd és megértsd Istent, meglásd a valódi oldalát; eloszlatja a Vele kapcsolatos képzelődéseidet és elképzeléseidet, és segít elterelni téged a homályosság által szorongatott hittől. Hacsak nem rendelkezünk szilárd alapokkal, az Isten természetének megértésével való próbálkozás és Magának Istennek a megismerése gyakran a tehetetlenség, az erőtlenség és a bizonytalanság érzéséhez vezethet, hogy hol is kezdjünk hozzá. Ez ösztönzött arra, hogy kidolgozzak egy olyan módszert és megközelítést, amely segíthet neked jobban megérteni Istent, hitelesebben értékelni Isten szándékait, megismerni Isten természetét és Magát Istent, és lehetővé tenni, hogy valóban érezd Isten létezését és tisztán lásd az emberiséggel szembeni szándékait. Hát nem szolgálja ez mindannyiótok javát? Amikor most újra felidézitek ezeket a történeteket és a Szentírás egyes részeit, mit éreztek a szívetekben? Úgy gondoljátok, hogy a Szentírás általam kiválasztott részei feleslegesek? Ismételten hangsúlyoznom kell, amit az imént mondtam nektek: e szereplők történeteinek elolvastatásával az a célom, hogy segítsek nektek meglátni, hogyan munkálkodik Isten az embereken, és jobban megérteni az Ő emberiséggel szembeni hozzáállását. Mi fog segíteni nektek abban, hogy elérjétek ezt a megértést? Ha megértitek Isten múltban végzett munkáját, és összekötitek azzal a munkával, amit most végez, az segít megérteni az Ő számtalan aspektusát. E számtalan aspektus valóságos, és mindenkinek, aki meg akarja ismerni Istent, ismernie és értenie kell őket.

Kezdjük Ádám és Éva történetével, azon belül is a Szentírásból vett idézettel.

A. Ádám és Éva

1. Isten parancsa Ádámnak

1Mózes 2:15-17  Fogta tehát Jahve Isten az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. Ezt parancsolta Jahve Isten az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz.

Mit szűrtök le ezekből a versekből? Milyen érzéseket kelt bennetek a Szentírásnak ez a része? Miért döntöttem úgy, hogy Isten Ádámnak adott parancsáról beszélek? Van most mindegyikőtök fejében egy kép Istenről és Ádámról? Megpróbálhatjátok elképzelni: ha ti lennétek a jelenet szereplői, mit gondoltok mélyen legbelül, milyen lenne Isten? Mit éreztek, ha erre gondoltok? Ez egy megható és szívmelengető kép. Bár csak Isten és ember szerepel benne, a köztük lévő meghittség csodálattal tölt el titeket: Isten túláradó szeretetét ingyen ajándékba kapja az ember, és az körülveszi őt; az ember ártatlan és tiszta, tehermentes és gondtalan, boldogan él Isten tekintete alatt; Isten törődik az emberrel, miközben az ember Isten védelme és áldása alatt él; minden egyes dolog, amit az ember tesz és mond, elválaszthatatlanul kapcsolódik Istenhez és nem különíthető el Tőle.

Ezt nevezhetjük Isten első parancsának az emberhez, miután megteremtette őt. Mit fejez ki ez a parancs? Kifejezi Isten szándékát, de az emberiséggel kapcsolatos aggályait is. Ez Isten első parancsa, és ez az első alkalom, amikor Isten aggodalmát fejezi ki az ember iránt. Ez azt jelenti, hogy Isten felelősséget érez az ember iránt attól a pillanattól kezdve, hogy megteremtette őt. Mi az Ő felelőssége? Meg kell védenie az embert, gondoskodnia kell róla. Reméli, hogy az ember képes bízni az Ő szavaiban és engedelmeskedni azoknak. Ez egyúttal Isten első elvárása is az emberrel szemben. Ezzel az elvárással Isten a következőket mondja: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz.” Ezek az egyszerű szavak Isten szándékát képviselik. Azt is felfedik, hogy Isten a szívében elkezdett aggódni az emberért. Minden dolog közül egyedül Ádámot teremtette Isten a saját képmására; Ádám volt az egyetlen élő dolog, akinek Isten az orrába lehelte az élet leheletét; ő tudott Isten oldalán járni, Istennel beszélgetni. Ezért adta neki Isten ezt a parancsot. Isten nagyon világossá tette a parancsában, hogy az ember mit tehet meg és mit nem.

Ebben a néhány egyszerű szóban Isten szívét látjuk. De milyen szív mutatkozik meg? Vajon van szeretet Isten szívében? Van benne aggodalom? Ezekben a versekben Isten szeretetét és aggodalmát nemcsak méltányolni lehet, hanem bensőségesen érezni is. Nem értetek egyet? Miután hallottátok, hogy ezt mondom, még mindig azt hiszitek, hogy mindez csak néhány egyszerű szó? Mégsem olyan egyszerűek, ugye? Tisztában voltatok ezzel korábban? Ha Isten személyesen mondaná neked ezt a pár szót, mit éreznél belül? Ha nem lennél emberséges ember, ha a szíved jéghideg lenne, akkor nem éreznél semmit, nem értékelnéd Isten szeretetét és nem próbálnád megérteni Isten szívét. De lelkiismeretes és az emberi mivolt érzetével rendelkező emberként másképp éreznél. Melegséget éreznél, úgy éreznéd, hogy törődnek veled és szeretnek, és boldogságot éreznél. Nem így van? Amikor ezeket a dolgokat érzed, hogyan viselkedsz Istennel szemben? Úgy éreznéd, hogy kötődsz Istenhez? Szeretnéd és tisztelnéd Istent szíved mélyéből? Közelebb kerülne a szíved Istenhez? Ebből láthatod, mennyire fontos Isten szeretete az ember számára. De ami még ennél is döntőbb, az az, hogy az ember értékelje és megértse Isten szeretetét. Valójában nem mond Isten sok hasonló dolgot munkájának ebben a szakaszában? Vannak ma olyan emberek, akik értékelik Isten szívét? Tudjátok értékelni Isten szándékát, amiről az imént beszéltem? Nem tudjátok igazán értékelni Isten szándékát, ha az ilyen konkrét, kézzelfogható és valóságos. Ezért mondom, hogy nincs valódi tudásotok és megértésetek Istenről. Nem így van? De most hagyjuk ezt ennyiben.

2. Isten megteremti Évát

1Mózes 2:18-20  Azután ezt mondta Jahve Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. Formált tehát Jahve Isten a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi. Így adott az ember nevet minden jószágnak, az égi madaraknak és minden vadállatnak, de az emberhez illő segítőtársat nem talált.

1Mózes 2:22-23  Az emberből kivett oldalbordát Jahve Isten asszonnyá formálta, és odavezette az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.

Van egy kulcsfontosságú sor a Szentírásnak ebben a részében: „minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi.” Ki adta tehát minden élőlénynek a nevét? Ádám volt az, nem Isten. Ez a sor egy tényt közöl az emberiséggel: Isten intelligenciát adott az embernek, amikor megteremtette. Vagyis az ember intelligenciája Istentől származik. Ez bizonyosság. De miért? Miután Isten megteremtette Ádámot, járt Ádám iskolába? Tudott olvasni? Miután Isten megalkotta a különféle élőlényeket, Ádám felismerte mindezen teremtményeket? Megmondta neki Isten, hogy mi a nevük? Természetesen Isten azt sem tanította meg neki, hogyan találja ki ezeknek a teremtményeknek a nevét. Ez az igazság! Honnan tudta tehát Ádám, hogyan és milyen neveket adjon ezeknek az élőlényeknek? Ez összefügg azzal a kérdéssel, hogy mit tett hozzá Isten Ádámhoz, amikor megteremtette őt. A tények azt bizonyítják, hogy amikor Isten megteremtette az embert, intelligenciát is adott neki. Ez egy kulcsfontosságú pont, ezért jól figyelj. Van még egy másik kulcsfontosságú pont is, amit meg kell értenetek: miután Ádám nevet adott ezeknek az élőlényeknek, ezek a nevek bekerültek Isten szókincsébe. Miért említem ezt? Mert ez Isten természetét is magában foglalja, és ezt a pontot jobban ki kell fejtenem.

Isten megteremtette az embert, az orrába lehelte az élet leheletét, és átadott neki valamennyit az intelligenciájából, a képességeiből, abból, amije van és ami Ő. Miután Isten mindezen dolgokat megadta az embernek, az ember képes lett néhány dolgot önállóan elvégezni és önállóan gondolkodni. Ha az, amit az ember kitalál és megtesz, Isten szemében jó, akkor Isten elfogadja és nem avatkozik közbe. Ha az, amit az ember tesz, helyes, akkor Isten hagyja, hogy megmaradjon. Mire utal tehát az a mondat, hogy „minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi”? Ez azt jelzi, hogy Isten nem látta jónak, hogy megváltoztassa a különféle élőlényeknek adott neveket. Bármilyen nevet is adott Ádám egy teremtménynek, Isten azt mondta: „Így van”, megerősítve a teremtmény nevét. Kifejezésre juttatott Isten bármilyen véleményt a kérdésben? Nem, biztosan nem. Tehát, mire következtettek ebből? Isten adott intelligenciát az embernek, az ember pedig arra használta istenadta intelligenciáját, hogy megtegyen dolgokat. Ha az, amit az ember tesz, Isten szemében pozitív, akkor azt Isten megerősíti, elismeri és elfogadja mindenféle ítélet vagy kritika nélkül. Ez olyasvalami, amire egyetlen ember, gonosz szellem vagy a Sátán sem képes. Látjátok itt Isten természetének kinyilatkoztatását? Vajon megengedné egy emberi lény, egy romlott személy vagy a Sátán, hogy valaki más az ő nevében, az orra előtt tegyen valamit? Természetesen nem! Harcolnának ezért a pozícióért azzal a másik illetővel vagy más, tőlük eltérő erővel? Természetesen megtennék! Ha akkoriban egy romlott személy vagy a Sátán lett volna Ádámmal, akkor ők bizonyosan elutasították volna azt, amit Ádám tett. Annak érdekében, hogy bebizonyítsák, hogy képesek önállóan gondolkodni és saját, egyedi meglátásaik vannak, teljesen megtagadták volna mindazt, amit Ádám tett: „Te így akarod ezt elnevezni? Nos, én nem így fogom hívni, hanem amúgy; te Tomnak nevezted el, de én Harrynek fogom hívni. Meg kell mutatnom, milyen okos vagyok.” Miféle természet ez? Nem vadul arrogáns? És mi a helyzet Istennel? Ő is ilyen természetű? Volt Istennek valami szokatlan ellenvetése azzal szemben, amit Ádám tett? A válasz egyértelműen nem! Az Isten által kinyilatkoztatott természetben a legcsekélyebb nyomát sem találjuk az okoskodásnak, arroganciának vagy az önelégültségnek. Ennyi itt világosan látszik. Ez jelentéktelen pontnak tűnhet, de ha nem érted meg Isten lényegét, ha a szíved nem próbál rájönni, hogyan cselekszik Isten és mi Isten hozzáállása, akkor nem fogod megismerni Isten természetét, és nem fogod látni Isten természetének kifejeződését és kinyilatkoztatását. Nem így van? Egyetértetek azzal, amit épp most elmagyaráztam nektek? Ádám tetteire válaszul Isten nem hirdette ki magasztosan: „Jól tetted, helyesen cselekedtél, Én pedig egyetértek!” A szívében azonban Isten jóváhagyta, értékelte és megtapsolta, amit Ádám tett. A teremtés óta ez volt az első dolog, amit az ember Isten utasítására Istenért tett. Olyasvalami volt, amit az ember Isten helyett és Isten nevében tett. Isten szemében ez abból az intelligenciából fakadt, amellyel Ő felruházta az embert. Isten ezt jó és pozitív dolognak látta. Amit Ádám akkoriban tett, az Isten intelligenciájának első megnyilvánulása volt az emberben. Isten szemszögéből nézve ez egy szép megnyilvánulás volt. Azt akarom itt elmondani nektek, hogy Isten célja azzal, hogy átadott az embernek valamennyit abból, amije van és ami Ő, illetve az Ő intelligenciájából, az az, hogy az emberiség lehessen az az élő teremtmény, amely megjeleníti Őt. Az, hogy egy ilyen élő teremtmény az Ő nevében cselekedjen – pontosan ez volt az, amire Isten vágyott.

3. Isten bőrruhát készít Ádámnak és Évának

1Mózes 3:20-21  Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek. Jahve Isten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.

Vessünk egy pillantást erre a harmadik passzusra, amely azt állítja, hogy valóban van jelentés a név mögött, amelyet Ádám adott Évának. Ez azt mutatja, hogy a teremtés után Ádámnak voltak saját gondolatai és sok mindent megértett. De most nem fogjuk tanulmányozni vagy feltárni, hogy mit értett meg vagy mennyit értett meg, mert nem ez a fő célom a harmadik szakasz megvitatásával. Mi tehát a fő szempont, amit ki akarok emelni? Vessünk egy pillantást a következő sorra: „Jahve Isten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.” Ha nem beszéljük meg a Szentírásnak ezt a sorát a mai közösségünkben, lehet, hogy soha nem fogjátok felismerni e szavak mélyebb jelentőségét. Először is, hadd adjak néhány támpontot. Képzeljétek el, ha úgy tetszik, az Édenkertet, ahol Ádám és Éva élt. Isten meglátogatja őket, de ők elbújnak, mert meztelenek. Isten nem látja őket, és miután szólítja őket, azt mondják: „Nem merünk találkozni Veled, mert meztelen a testünk.” Nem mernek találkozni Istennel, mert meztelenek. Mit tesz hát értük Jahve Isten? Az eredeti szöveg így szól: „Jahve Isten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.” Ebből megértitek, hogy Isten miből készítette a ruháikat? Isten állatbőröket használt ruháik elkészítéséhez. Vagyis Isten szőrmebundákat készített az embereknek, hogy ruhaként viseljék. Ezek voltak az első ruhadarabok, amelyeket Isten készített az ember számára. A szőrmebunda mai mércével mérve luxuscikk és nem olyan viselet, melyet mindenki megengedhet magának. Ha valaki megkérdezi tőled: „Mi volt az első ruhadarab, amelyet őseink viseltek?” Azt válaszolhatod: „Szőrmebunda.” „Ki készítette ezt a bundát?” Ekkor így válaszolhatsz: „Isten készítette!” Ez itt a lényeg: ezt a ruhát Isten készítette. Vajon nem érdemes erről beszélgetni? Miután meghallgattátok a leírásomat, kialakult egy kép a fejetekben? Legalább egy nyers vázlatnak kellene lennie. Nem azért mondom ezt el ma nektek, hogy tudjátok, mi volt az ember első ruhadarabja. Akkor mi a lényeg? A lényeg nem a bunda, hanem az, hogy az emberek miként ismerik meg – abból, ahogy Isten kinyilatkoztatta azzal, amit itt tett – az Ő természetét, azt, amije van, és azt, ami Ő.

„Jahve Isten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.” Ebben a jelenetben milyen szerepben látjuk Istent, amikor Ádámmal és Évával van? Milyen módon nyilvánul meg Isten ebben a világban, ahol csak két ember van? Isten szerepében nyilvánul meg? Hongkongi testvéreim és nővéreim, kérlek, válaszoljatok! (A szülő szerepében.) Dél-koreai testvérek és nővérek, ti mit gondoltok, Isten milyen szerepben jelenik meg? (Családfő.) Tajvani testvérek és nővérek, ti mit gondoltok? (Valakinek a szerepében Ádám és Éva családjából, egy családtag szerepében.) Egyesek közületek úgy gondolják, hogy Isten Ádám és Éva családtagjaként jelenik meg, míg mások szerint Isten családfőként, megint mások szerint pedig szülőként. Mindegyik nagyon is helyénvaló. De értitek, mire akarok kilyukadni? Isten megteremtette ezt a két embert, és társaiként kezelte őket. Mint az egyetlen családtagjuk, Isten gondoskodott az életükről és az élelmükről, a ruházatukról és a menedék iránti szükségleteikről. Itt Isten úgy jelenik meg, mint Ádám és Éva szülője. Ebből a dologból az ember nem látja, hogy Isten milyen magasztos; nem látja Isten felsőbbrendűségét, misztériumát és különösen haragját vagy fenségét. Csak Isten alázatosságát, szeretetteljességét, az ember iránti aggodalmát, felelősségét és gondoskodását látja. Az a hozzáállás és az a mód, ahogy Isten Ádámmal és Évával bánt, hasonlít ahhoz, ahogy a szülők törődnek gyermekeikkel. Ez is olyan, mint mikor a szülők szeretik, gondozzák és ápolják saját fiaikat és lányaikat: valóságos, látható és kézzelfogható. Ahelyett, hogy felvállalná magas és tekintélyes pozícióját, Isten személyesen készített bőrből ruhát az ember számára. Nem számít, hogy ezt a szőrmebundát arra használta-e, hogy eltakarja a szemérmüket vagy megvédje őket a hidegtől. Az számít, hogy ezt az ember testét takaró ruházatot Isten személyesen, saját kezével készítette. Ahelyett, hogy egyszerűen a gondolatával alkotta volna meg a ruhát, vagy más csodás eszközt használt volna, ahogy az emberek talán elképzelik, hogy Isten tenné, Isten jogszerűen olyasmit tett, amiről az emberek azt gondolták volna, hogy Isten ilyet nem tenne és nem is kellene neki. Ez talán jelentéktelen dolognak tűnik – egyesek talán nem is tartják említésre méltónak –, de lehetővé teszi, hogy Isten bármely követője, akit homályos képzelődések töltöttek el Róla, betekintést nyerjen az Ő valódiságába és szeretetreméltóságába, és meglássa hűségét és alázatosságát. Ettől az elviselhetetlenül arrogáns emberek, akik magasztosnak és tekintélyesnek hiszik magukat, szégyenkezve meghajtják beképzelt fejüket Isten őszinteségével és alázatosságával szemben. Itt Isten őszintesége és alázatossága még inkább lehetővé teszi az emberek számára, hogy meglássák, mennyire szeretetreméltó is Ő. Ezzel szemben a „hatalmas” Isten, a „szeretetreméltó” Isten és a „mindenható” Isten, akit az emberek a szívükben hordoznak, jelentéktelenné és csúnyává vált, és a legkisebb érintésre is összeomlik. Amikor látod ezt a verset és hallod ezt a történetet, lenézed Istent, mert ilyesmit csinált? Néhányan talán igen, mások viszont ellenkezőleg fognak reagálni. Ők azt fogják gondolni, hogy Isten őszinte és szeretetreméltó, és éppen Isten őszintesége és szeretetreméltósága az, ami meghatja őket. Minél inkább látják Isten valódi oldalát, annál jobban tudják értékelni Isten szeretetének valódi létezését, Isten fontosságát a szívükben, és azt, ahogy Ő minden pillanatban mellettük áll.

Tereljük vissza beszélgetésünket a jelenre. Ha Isten meg tudta tenni ezeket a különféle apró dolgokat az emberekért, akiket a kezdet kezdetén teremtett, még olyan dolgokat is, amelyekre az emberek soha nem mernének gondolni vagy elvárni őket, akkor vajon Isten meg tudna tenni ilyen dolgokat a mai emberekért? Néhányan azt mondják: „Igen!” Miért van ez így? Mert Isten lényege nem megjátszott, és az Ő szeretetreméltósága sem megjátszott. Isten lényege valóban létezik, és nem olyasvalami, amit mások adnak Hozzá, és főleg nem olyasvalami, ami változik a különböző időkben, helyeken és korokban. Isten valódisága és szeretetreméltósága csak úgy tud igazán megmutatkozni, ha olyasmit tesz, amit az emberek jelentéktelennek és lényegtelennek tartanak – valami annyira mellékes dolgot, amiről az emberek nem is gondolnák, hogy Ő valaha is megtenné. Isten nem talmi. Nincs túlzás, álcázás, büszkeség vagy arrogancia az Ő természetében és lényegében. Soha nem dicsekszik, helyette szereti az Általa teremtett emberi lényeket, törődik velük, gondjukat viseli, valamint hűséggel és őszinteséggel vezeti őket. Nem számít mennyire értékelik, érzik vagy látják az emberek azt, amit Isten tesz, Ő egészen biztosan így cselekszik. Befolyásolná az emberek Iránta érzett szeretetét, ha tudnák, hogy Istennek ilyen a lényege? Befolyásolná istenfélelmüket? Remélem, hogy amikor megérted Isten valódi oldalát, akkor még közelebb kerülsz majd Hozzá, és még inkább képes leszel érzékelni az Ő emberiség iránti szeretetét és gondoskodását, valamint képes leszel Istennek adni a szívedet és megszabadulsz a Vele kapcsolatos gyanakvástól és kétségektől. Isten csendben mindent megtesz az emberért, és mindezt halkan teszi őszinteségén, hűségén és szeretetén keresztül. De soha nincs Benne nyugtalanság vagy megbánás azzal kapcsolatban, amit tesz, és soha nincs szüksége arra sem, hogy bárki bármilyen módon törlesszen Neki, illetve soha nem áll szándékában bármit is megszerezni az emberiségtől. Mindennek, amit valaha is tett, egyetlen célja az, hogy elnyerje az emberiség igaz hitét és szeretetét. És ezzel az első témát itt be is fejezem.

Segítettek nektek ezek a beszélgetések? Mennyire voltak hasznosak? (Jobban értjük és jobban ismerjük Isten szeretetét.) (A közösségnek ez a módszere segíthet nekünk a jövőben jobban értékelni Isten szavát, megérteni az Ő érzelmeit és az Általa mondott dolgok mögött rejlő jelentéseket, amikor mondta őket, továbbá érzékelni, hogy mit érzett akkor.) Van közöttetek olyan, aki e szavak olvasása után élénkebben tudatában van Isten tényleges létezésének? Érzitek, hogy Isten létezése többé nem üres vagy homályos? Ha már egyszer megvan benned ez az érzés, érzékeled, hogy Isten közvetlenül melletted áll? Lehet, hogy az érzés most nem nyilvánvaló, vagy talán még nem is érzed. De egy nap, amikor valóban mély megbecsülésetek és valódi tudásotok lesz Isten természetéről és lényegéről a szívetekben, érezni fogjátok, hogy Isten közvetlenül mellettetek áll – csak még soha nem fogadtátok be igazán Istent a szívetekbe. És ez az igazság!

Mi a véleményetek arról, ha így közelítjük meg a közösséget? Képesek vagytok lépést tartani? Úgy gondoljátok, hogy ez a fajta közösség Isten munkájának és Isten természetének témájáról nagyon nehéz? Hogy érzitek magatokat? (Nagyon jól, izgatottan.) Mitől érzitek jól magatokat? Miért voltatok izgatottak? (Olyan volt, mintha visszatértünk volna az Édenkertbe, mintha újra Isten oldalán lettünk volna.) „Isten természete” valójában egy meglehetősen ismeretlen téma az emberek számára, mert amit általában elképzeltek, és amit a könyvekben olvastok vagy a közösségekben hallotok, attól egy kissé úgy szoktátok érezni magatokat, mint egy vak ember, aki megérint egy elefántot: csak tapogatjátok a kezetekkel, de valójában nem tudtok semmit sem vizualizálni. A vakon tapogatózás még csak hozzávetőleges megértést sem adhat neked Istenről, nem is beszélve arról, hogy világos fogalmad legyen Róla; csak tovább gerjeszti a képzeletedet, megakadályozva téged abban, hogy pontosan meghatározd, hogy mi Isten természete és lényege, a képzeletedből eredő bizonytalanságok pedig óhatatlanul kétségekkel fogják megtölteni a szívedet. Amikor nem lehetsz biztos valamiben, mégis próbálod megérteni, mindig lesznek ellentmondások és konfliktusok a szívedben, sőt, a zavarodottság érzése is, ami dezorientálttá és nyugtalanná tesz téged. Hát nem gyötrelmes dolog, ha az ember keresni akarja Istent, meg akarja ismerni és tisztán akarja látni Őt, de úgy tűnik, soha nem találja meg a válaszokat? Természetesen ezek a szavak csak azoknak szólnak, akik arra vágynak törekedni, hogy féljék Istent és megfeleljenek Neki. Az ilyen dolgokra nem figyelő embereknek ez valójában nem számít, mert ők leginkább abban reménykednek, hogy Isten valódisága és létezése csupán legenda vagy fantázia, hogy azt tehessenek, amit akarnak, hogy ők legyenek a legnagyobbak és a legfontosabbak, hogy a következményekre való tekintet nélkül követhessenek el gonosz cselekedeteket, hogy ne kelljen büntetést vagy bármilyen felelősséget viselniük, és hogy még az se vonatkozzon rájuk, amit Isten a gonosz emberekről mond. Ezek az emberek idegenkednek attól, hogy megértsék Isten természetét. Elegük van abból, hogy megpróbálják megismerni Istent és mindent, ami Vele kapcsolatos. Jobban szeretnék, ha Isten nem létezne. Ezek az emberek ellenzik Istent, és azok közé tartoznak, akik ki lesznek iktatva.