Első rész

Ma egy fontos témához kapcsolódunk. Ez egy olyan téma, amelyről Isten munkájának kezdete óta folyik az eszmecsere, és amely minden egyes ember számára nagyon nagy jelentőséggel bír. Más szóval, ez egy olyan kérdés, amellyel mindenki találkozni fog Istenbe vetett hite során; olyan kérdés, amellyel muszáj találkozni. Ez egy kritikus, megkerülhetetlen kérdés, amely elől az emberiség nem sétálhat el. Ha már a fontosságról beszélünk, mi a legfontosabb dolog minden Istenben hívő ember számára? Egyesek úgy vélik, hogy a legfontosabb Isten szándékainak megértése; mások szerint az a legfontosabb, hogy többet együnk és igyunk Isten szavaiból; vannak, akik az önismeretet érzik legfontosabbnak; mások pedig azon a véleményen vannak, hogy a legfontosabb tudni azt, hogyan találjuk meg az üdvösséget Isten által, hogyan kövessük Istent és hogyan tegyünk eleget Isten szándékainak. Mindezeket a kérdéseket mára félretesszük. Akkor miről beszélgetünk? A téma Isten. Ez a legfontosabb téma minden ember számára? Mit foglal magában ez a téma? Természetesen semmiképpen sem választható el Isten természetétől, Isten lényegétől és Isten munkájától. Ma tehát beszéljünk „Isten munkájáról, Isten természetéről és Istenről Magáról”.

Amióta az ember elkezdett hinni Istenben, olyan témákkal találkozott, mint Isten munkája, Isten természete és Isten Maga. Amikor Isten munkájáról van szó, egyesek azt mondják: „Isten rajtunk végzi a munkáját, mindennap tapasztaljuk, így nem ismeretlen a számunkra.” Amikor Isten természetéről beszélünk, egyesek azt mondják: „Isten természete olyan téma, amelyet egész életünkben tanulmányozunk, vizsgálunk, illetve amelyre összpontosítunk, tehát ismernünk kell.” Ami Magát Istent illeti, egyesek azt mondják: „Maga Isten az, akit követünk, akiben hiszünk és akire törekszünk; és nem is vagyunk tájékozatlanok Vele kapcsolatban.” Isten a teremtés óta soha nem hagyta abba a munkáját; munkája során folyamatosan kifejezte a természetét, és különféle eszközöket használt, hogy kifejezésre juttassa az Ő szavát. Ugyanakkor soha nem hagyott fel azzal, hogy kifejezze Önmagát és lényegét az emberiség felé, kifejezze szándékait az emberrel kapcsolatban, illetve azt, hogy mit követel az embertől. Ezért a szó szoros értelmében senkinek sem idegenek ezek a témák. Az Istent ma követő emberek számára azonban Isten munkája, Isten természete és Isten Maga valójában nagyon is idegen. Miért van ez így? Ahogy az ember megtapasztalja Isten munkáját, úgy Istennel is kapcsolatba kerül, ami azt az érzést kelti benne, mintha megértené Isten természetét, vagy lenne némi tudása arról, hogy az milyen. Ennek megfelelően az ember nem gondolja, hogy ő idegen lenne Isten munkája vagy Isten természete számára. Az ember inkább úgy véli, hogy nagyon is ismeri Istent, és sok mindent ért Istenről. De ahogyan most áll a helyzet, Isten e megértése sokaknál a könyvekben olvasottakra szorítkozik, a személyes tapasztalatokra korlátozódik, behatárolja a képzelet, és mindenekelőtt a saját szemükkel látható tények keretei közé van zárva – mindezek messze vannak Magától az igaz Istentől. És hogy mennyire van messze ez a „messze”? Talán az ember maga sem biztos benne, vagy talán van egy halvány megérzése, sejtelme, de amikor Magáról Istenről van szó, az ember Vele kapcsolatos megértése túlságosan távol áll Magának az igaz Istennek a lényegétől. Ezért van az, hogy egy olyan téma esetében, mint az „Isten munkája, Isten természete és Isten Maga”, elengedhetetlenül fontos, hogy szisztematikusan és konkrétan vegyünk részt a közösségben.

Isten természete valójában mindenki számára nyitott és nem rejtett, mert Isten soha nem került el tudatosan egyetlen embert sem, és soha nem próbált tudatosan elrejtőzni, hogy megakadályozza az embereket abban, hogy megismerjék vagy megértsék Őt. Isten természete mindig nyitott volt, és benne volt az, hogy minden emberrel őszintén szembenézzen. Isten irányításában Isten végzi az Ő munkáját, szembenézve mindenkivel, s a munkáját minden egyes emberen elvégzi. Miközben ezt a munkát végzi, folyamatosan feltárja a természetét, és szüntelenül alkalmazza az Ő lényegét, mindazt, amije van és ami Ő, hogy minden egyes embert vezessen és gondoskodjon róluk. Minden korban és minden szakaszban, függetlenül attól, hogy a körülmények jók vagy rosszak, Isten természete mindig nyitva áll minden egyes ember előtt, és az Ő javai és lénye mindig nyitva állnak minden egyes ember előtt, ahogyan az Ő élete is folyamatosan és szüntelenül ellátja és támogatja az emberiséget. Mindezek ellenére Isten természete egyesek számára rejtve marad. Miért? Mert bár ezek az emberek Isten munkáján belül élnek és követik Istent, soha nem törekedtek arra, hogy megértsék Istent, és soha nem is akarták megismerni Istent, nemhogy közelebb kerülni Istenhez. Ezeknek az embereknek Isten természetének megértése előrevetíti, hogy közeleg a végük; azt jelenti, hogy Isten természete hamarosan elítéli és elmarasztalja őket. Ezért soha nem vágytak arra, hogy megértsék Istent vagy az Ő természetét, és soha nem vágytak Isten szándékainak mélyebb megértésére vagy megismerésére. Nem törekszenek arra, hogy tudatos együttműködéssel felfogják Isten szándékait – egyszerűen csak örökké örvendeznek, és soha nem fáradnak bele abba, hogy azt tegyék, amit akarnak; abban az Istenben hisznek, akiben hinni akarnak; abban az Istenben hisznek, aki csak a képzeletükben létezik, aki csak az elképzeléseikben létezik; és egy olyan Istenben hisznek, aki mindennapi életükben elválaszthatatlan tőlük. Amikor Magáról az igaz Istenről van szó, teljesen elutasítóak és nem vágynak arra, hogy megértsék Őt, vagy odafigyeljenek Rá, még kevésbé arra, hogy közelebb kerüljenek Hozzá. Csak arra használják az Isten által kifejezett szavakat, hogy felékesítsék és becsomagolják önmagukat. Számukra ez azt jelenti, hogy már sikeres hívők és olyan emberek, akiknek a szívében ott van az Istenbe vetett hit. A szívükben a képzelgéseik, az elképzeléseik, sőt, az Istenről alkotott személyes meghatározásaik vezérlik őket. Magának az igaz Istennek viszont egyáltalán semmi köze hozzájuk. Mert ha megértenék Magát az igaz Istent, megértenék Isten valódi természetét és megértenék, hogy Istennek mije van és Ő Maga mi, ez pedig azt jelentené, hogy a cselekedeteik, a hitük és a törekvéseik el lennének ítélve. Ezért vonakodnak megérteni Isten lényegét, valamint vonakodnak és nem hajlandóak aktívan arra törekedni, vagy azért imádkozni, hogy jobban megértsék Istent, jobban megismerjék Isten szándékait és jobban megértsék Isten természetét. Inkább azt szeretnék, ha Isten valami kitalált, üres és homályos dolog lenne. Inkább azt szeretnék, ha Isten olyasvalaki lenne, aki pontosan olyan, amilyennek elképzelték, valaki, aki a rendelkezésükre állhat, kimeríthetetlenül ellátja őket és mindig elérhető. Amikor élvezni akarják Isten kegyelmét, akkor arra kérik Istent, hogy legyen Ő az a kegyelem. Amikor szükségük van Isten áldására, akkor arra kérik Istent, hogy legyen Ő az az áldás. Amikor csapások érik őket, arra kérik Istent, hogy bátorítsa fel őket, legyen a védőpajzsuk. Ezeknek az embereknek az Istenről való tudása megrekedt a kegyelem és az áldás hatókörén belül. Az Isten munkájáról, Isten természetéről és Istenről Magáról való megértésük is csupán a képzelgéseikre, valamint szavakra és doktrínákra korlátozódik. Vannak azonban olyan emberek, akik buzgón meg akarják érteni Isten természetét, valóban látni akarják Magát Istent, és igazán meg akarják érteni Isten természetét, illetve azt, hogy mije van és Ő Maga mi. Ezek az emberek az igazság és az Isten általi üdvösség valóságát keresik, és arra törekszenek, hogy az Isten általi meghódításban, üdvösségben és tökéletesítésben részesüljenek. A szívük segítségével olvassák Isten szavát, a szívükkel értékelnek minden helyzetet és minden embert, eseményt és dolgot, amit Isten rendezett el számukra, valamint őszintén imádkoznak és keresnek. Leginkább Isten szándékait akarják megismerni, leginkább Isten igazi természetét és lényegét akarják megérteni, hogy többé ne sértsék meg Istent, és tapasztalataik révén többet lássanak meg Isten szeretetreméltóságából és igazi arcából. Azért is, hogy egy igazán valóságos Isten létezzen a szívükben és legyen helye Istennek a szívükben, hogy többé ne képzelgések és elképzelések közepette vagy homályban éljenek. Ezek az emberek azért éreznek sürgető vágyat arra, hogy megértsék Isten természetét és lényegét, mert Isten természetére és lényegére az emberiségnek pillanatról pillanatra szüksége van a tapasztalásuk során; az Ő természete és lényege látja el őket élettel egész életük során. Ha egyszer megértik Isten természetét, akkor képesek lesznek jobban félni Istent, jobban együttműködni Isten munkájával és jobban odafigyelni Isten szándékaira, továbbá megfelelően végezni kötelességüket. Ilyen az Isten természetéhez való hozzáállás a kétféle embertípusnál. Az első típus nem akarja megérteni Isten természetét. Bár azt mondják, hogy meg akarják érteni Isten természetét, meg akarják ismerni Magát Istent, látni akarják, hogy Istennek mije van és Ő Maga mi, továbbá őszintén méltányolni akarják Isten szándékait, legbelül mégis azt szeretnék, ha Isten nem létezne. Ez azért van, mert az ilyen típusú emberek következetesen lázadoznak Isten ellen és ellenállnak Neki; saját szívükben harcolnak Istennel pozícióért, és gyakran kételkednek Isten létezésében, sőt tagadják azt. Nem akarják, hogy Isten természete vagy Maga a valódi Isten elfoglalja a szívüket. Csak a saját vágyaikat, képzelgéseiket és ambícióikat akarják kielégíteni. Tehát ezek az emberek talán hisznek Istenben, követik Istent, és lehet, hogy még a családjukat és a munkájukat is feladják Érte, de nem hagynak fel gonosz módszereikkel. Egyesek még a felajánlásokat is ellopják vagy elherdálják, vagy magukban elátkozzák Istent, míg mások esetleg arra használják a pozíciójukat, hogy ismételten bizonyságot tegyenek saját maguk mellett, felmagasztalják magukat és versengjenek Istennel emberekért és státuszért. Különféle módszereket és intézkedéseket alkalmaznak, hogy az emberek imádják őket, folyamatosan próbálják megnyerni és irányítani őket. Néhányan még szándékosan félre is vezetik az embereket, hogy azt higgyék, ők maguk az Isten, hogy úgy bánjanak velük, mint Istennel. Soha nem mondanák el senkinek, hogy ők meg lettek rontva – hogy ők is romlottak és arrogánsak, és ne imádják őket, s hogy bármennyire is jól teljesítenek, mindez Isten felmagasztalásának köszönhető, meg hogy amúgy is azt teszik, amit kell. Miért nem mondják ki ezeket a dolgokat? Mert mélyen félnek attól, hogy elveszítik helyüket az emberek szívében. Ezért az ilyen emberek soha nem magasztalják Istent, és soha nem tesznek tanúságot Isten mellett. Nem magasztalják Istent és nem tesznek tanúságot Mellette, mivel soha nem próbálták megérteni Istent. Vajon megismerhetik Istent anélkül, hogy megértenék Őt? Képtelenség! Így, bár az „Isten munkája, Isten természete és Isten Maga” témakörben szereplő szavak talán egyszerűek, minden ember számára más-más jelentéssel bírnak. Olyasvalaki számára, aki gyakran lázadozik Isten ellen, ellenáll Istennek és ellenséges Istennel szemben, a szavak elítélést jeleznek; míg annak, aki az igazságvalóságra törekszik és gyakran jön Isten elé, hogy Isten szándékait keresse, az ilyen szavak olyanok lesznek, mint halnak a víz. Vannak tehát köztetek olyanok, akiknek megfájdul a fejük, amikor Isten természetéről és Isten munkájáról esik szó, a szívük megtelik ellenállással és rendkívül kényelmetlenül érzik magukat. De vannak köztetek olyanok is, akik úgy érzik, hogy ez a téma pontosan az, amire szükségük van, mert annyira hasznos számukra. Olyasvalami ez, ami nem hiányozhat az élettapasztalatukból; ez minden lényegi dolog veleje, az Istenbe vetett hit alapja, és olyasvalami, amit az emberiség nem vethet el. Ez a téma mindannyiótoknak egyszerre tűnhet közelinek és távolinak, ismeretlennek, mégis ismerősnek. De nem számít, ez egy olyan téma, amelyet mindenkinek meg kell hallgatnia, meg kell ismernie és meg kell értenie. Bárhogy is viszonyultok hozzá, bárhogy is tekintetek rá, vagy bárhogy is értitek meg, ennek a témának a fontosságát nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Isten azóta végzi a munkáját, amióta megteremtette az emberiséget. Kezdetben ez nagyon egyszerű munka volt, de egyszerűsége ellenére tartalmazta Isten lényegének és természetének kifejeződéseit. Míg Isten munkája mára felfokozódott, és az Ő szavának nagyszerű kifejeződésével ez a munka minden Őt követő emberen bámulatos és konkrét lett, addig Isten személye mindvégig rejtve maradt az emberiség elől. Bár kétszer is megtestesült, a bibliai beszámolók idejétől napjainkig ki látta valaha is Isten valódi személyét? A ti megértésetek szerint látta már valaki Isten valódi személyét? Nem. Senki sem látta még Isten valódi személyét, vagyis senki sem látta még Isten valódi énjét. Ebben mindenki egyetért. Tehát Isten valódi személye, vagyis Isten Lelke el van rejtve az egész emberiség elől, beleértve Ádámot és Évát, akiket Ő teremtett, és beleértve az igaz Jóbot, akit elfogadott. Egyikük sem látta Isten valódi személyét. De miért rejti el Isten tudatosan az Ő valódi személyét? Egyesek azt mondják: „Isten fél attól, hogy megijeszti az embereket.” Mások azt mondják: „Isten azért rejti el valódi személyét, mert az ember túl kicsi, Isten pedig túl nagy; az emberek nem láthatják Őt, különben meghalnak.” Vannak olyanok is, akik azt mondják: „Isten minden nap elfoglalt a munkája igazgatásával, és lehet, hogy nincs ideje megjelenni, hogy láthassák Őt.” Nem számít, mit hisztek, nekem van egy következtetésem. Mi ez a következtetés? Az, hogy Isten egyszerűen nem akarja, hogy az emberek meglássák az Ő valódi személyét. Isten szándékosan marad rejtve az emberiség elől. Más szóval, Isten szándéka, hogy az emberek ne lássák az Ő valódi személyét. Ennek mostanra már mindenki számára világosnak kellene lennie. Ha Isten soha senkinek nem tárta fel a személyét, akkor szerintetek létezik Isten személye? (Létezik.) Természetesen létezik. Isten személyének létezéséhez nem férhet kétség. De hogy milyen nagyszerű Isten személye, vagy hogy hogyan néz ki, vajon ezeket a kérdéseket meg kellene vizsgálnia az emberiségnek? Nem. A válasz nemleges. Ha Isten személye nem olyan téma, amit fel kellene fedeznünk, akkor mi az? (Isten természete.) (Isten munkája.) Mielőtt azonban elkezdenénk kommunikálni a hivatalos témáról, térjünk vissza ahhoz, amiről az imént beszéltünk: miért nem tárta fel Isten soha az Ő személyét az emberiségnek? Miért rejti el Isten szándékosan az Ő személyét az emberiség elől? Ennek egyetlen oka van, mégpedig ez: bár az ember, akit Isten teremtett, már több ezer éve tapasztalja az Ő munkáját, nincs egyetlen ember sem, aki ismeri Isten munkáját, Isten természetét és Isten lényegét. Az ilyen emberek Isten szemében szemben állnak Vele, és Isten nem mutatná meg Magát olyan embereknek, akik ellenségesek vele. Ez az egyetlen oka annak, hogy Isten soha nem fedte fel személyét az emberiség előtt, és ezért palástolja szándékosan személyét az emberiség elől. Most már világos számotokra, hogy mennyire fontos ismerni Isten természetét?

Isten az Ő irányításának létezése óta mindig is teljes odaadással végezte munkáját. Annak ellenére, hogy személyét elfedte az ember elől, mindig is az ember oldalán állt, munkálkodott az emberen, kifejezte a természetét, az egész emberiséget vezette az Ő lényegével, és minden egyes emberen munkálkodott ereje, bölcsessége és hatalma által, így hozva létre a Törvény Korát, a Kegyelem Korát és a mai Királyság Korát. Bár Isten elrejti személyét az ember elől, de az Ő természete, lénye és tulajdonai, valamint az emberiségre vonatkozó szándékai fenntartás nélkül feltárulnak az ember számára, hogy lássa és megtapasztalja azokat. Más szóval, bár az emberi lények nem láthatják vagy érinthetik Istent, az Ő emberiség által megtapasztalt természete és lényege teljes mértékben Magának Istennek a kifejeződései. Nem ez az igazság? Függetlenül attól, hogy Isten milyen megközelítési módot vagy szemszöget választ a munkájához, mindig az Ő valódi identitásán keresztül kezeli az embereket, elvégzi a Rá háruló munkát, és kimondja a szavakat, amelyeket ki kell mondania. Nem számít, milyen pozícióból beszél Isten – állhat a harmadik mennyben, vagy állhat testben, vagy akár hétköznapi emberként –, mindig teljes szívéből és teljes elméjéből szól az emberhez, mindenféle megtévesztés vagy rejtegetés nélkül. Amikor munkálkodik, Isten mindenféle fenntartás nélkül kifejezi a szavát és természetét, valamint kifejezi azt, amije van és ami Ő Maga. Vezeti az emberiséget az Ő életével, lényével és tulajdonaival. Így élt az ember a Törvény Korában – az emberiség bölcsőjének korszakában – a „láthatatlan és érinthetetlen” Isten vezetése alatt.

Isten a Törvény Kora után öltött először testet – ez a megtestesülés harminchárom és fél évig tartott. Egy emberi lény számára harminchárom és fél év hosszú idő? (Nem hosszú.) Mivel egy emberi lény élettartama általában sokkal hosszabb, mint harmincvalahány év, ez nem túl hosszú idő egy ember számára. De a megtestesült Isten számára ez a harminchárom és fél év valóban hosszú volt. Emberré vált – hétköznapi emberré, aki felvállalta Isten munkáját és megbízatását. Ez azt jelentette, hogy olyan munkát kellett magára vállalnia, amellyel egy közönséges ember nem tud megbirkózni, miközben olyan szenvedést is el kellett viselnie, amelyet közönséges emberek nem bírnak ki. Az Úr Jézus által a Kegyelem Korában elviselt szenvedés mennyisége munkájának kezdetétől a keresztre szögezéséig talán nem olyasmi, amit a mai emberek személyesen láthattak, de nem tudtok legalább egy képet alkotni róla a Biblia történeteiből? Függetlenül attól, hogy mennyi részlet van ezekben a feljegyzett tényekben, összességében Isten munkája ebben az időszakban tele volt nehézséggel és szenvedéssel. Egy romlott ember számára harminchárom és fél év nem hosszú idő; egy kis szenvedés semmiség. De a szent, makulátlan Isten számára, akinek el kellett hordoznia az emberiség összes bűnét, és együtt kellett ennie, aludnia és élnie bűnösökkel, ez a fájdalom hihetetlenül nagy volt. Ő a Teremtő, minden dolgok Legfőbb Ura és mindennek a Legfőbb Ura, mégis, amikor eljött a világra, el kellett viselnie a romlott emberek elnyomását és kegyetlenségét. Annak érdekében, hogy befejezze munkáját és kimentse az emberiséget a nyomorúság tengeréből, az embereknek el kellett ítélniük Őt és hordoznia kellett az egész emberiség bűneit. A szenvedés mértékét, amelyen keresztülment, az átlagemberek nem tudják felfogni, sem méltányolni. Mit képvisel ez a szenvedés? Isten odaadását jelképezi az emberiség iránt. Azt a megaláztatást jelképezi, amelyet elszenvedett és azt az árat, amelyet Ő az emberek üdvösségéért, bűneik megváltásáért és munkája ezen szakaszának befejezéséért fizetett. Ez azt is jelenti, hogy az embert Isten megváltja a kereszttől. Ezt az árat vérrel, élettel fizette meg, és ezt az árat egyetlen teremtett lény sem engedhetné meg magának. Azért tudta elviselni ezt a fajta szenvedést és elvégezni ezt a fajta munkát, mert Őbenne megvan Isten lényege és birtokolja azt, ami Istennek van és ami Ő Maga. Ezt egyetlen teremtett lény sem tudta volna elvégezni Helyette. Ez Isten munkája a Kegyelem Korában és az Ő természetének kinyilatkoztatása. Felfed ez valamit arról, hogy mije van Istennek, és mi Ő Maga? Érdemes az emberiségnek megismernie ezt? Abban a korban, bár az emberek nem látták Isten személyét, mégis elfogadták Isten vétekáldozatát, és Isten megváltotta őket a kereszttől. Az emberiség számára talán nem ismeretlen Isten munkája a Kegyelem Korában, de vajon ismeri-e bárki is azt a természetet és szándékokat, amelyeket Isten ebben az időszakban kifejezésre juttatott? Az ember csupán különböző korokban és különböző csatornákon keresztül tud Isten munkájának részleteiről, vagy ismer Istennel kapcsolatos történeteket, amelyek ugyanakkor történtek meg, amikor Isten végezte az Ő munkáját. Ezek a részletek és történetek nem többek, mint néhány információ vagy legenda Istenről, de semmi közük Isten természetéhez és lényegéhez. Tehát akárhány történetet is ismernek az emberek Istenről, ez nem jelenti azt, hogy mélyen megértik és ismerik Isten természetét vagy lényegét. Bár ahogy a Törvény Korában, úgy a Kegyelem Korában is közvetlen és bensőséges találkozást éltek át az emberek a megtestesült Istennel, gyakorlatilag mégsem volt tudásuk Isten természetéről és Isten lényegéről.

A Királyság Korában Isten még egyszer testet öltött, ugyanúgy, mint az első alkalommal. A munka ezen időszakában Isten továbbra is fenntartás nélkül kifejezésre juttatja a szavát, elvégzi a munkát, amit el kell végeznie, és kifejezi azt, amije van és ami Ő. Ugyanakkor továbbra is elviseli és eltűri az ember lázadó mivoltját és tudatlanságát. Vajon Isten nem fedi-e fel folyamatosan az Ő természetét, és nem juttatja-e kifejezésre a szándékait a munka ezen időszakában is? Ezért az ember teremtésétől kezdve egészen mostanáig Isten természete, lénye és tulajdonai, valamint szándékai mindig is nyitva álltak minden ember előtt. Isten soha nem rejtette el szándékosan az Ő lényegét, természetét vagy szándékait. Csakhogy az emberiséget nem érdekli, hogy Isten mit csinál, mik az Ő szándékai – ezért van az, hogy az embernek ilyen szánalmas megértése van Istenről. Más szóval, miközben Isten elrejti a személyét, ugyanakkor minden pillanatban az emberiség mellett áll, és minden pillanatban nyíltan kivetíti szándékait, természetét és lényegét. Bizonyos értelemben Isten személye is nyitott az emberek előtt, de az ember vaksága és lázadó mivoltja miatt soha nem képes meglátni Isten megjelenését. Ha tehát ez a helyzet, akkor Isten természetének és Magának Istennek a megértése nem kellene hogy könnyű legyen mindenki számára? Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni, ugye? Mondhatod, hogy könnyű, de miközben egyesek arra törekszenek, hogy megismerjék Istent, nem igazán tudják megismerni Őt, vagy nem tudnak tiszta képet kapni Róla – az mindig ködös és homályos. De ha azt mondod, hogy nem könnyű, az sem igaz. Mivel ilyen hosszú ideig Isten munkájának tárgyát képezték, tapasztalataik révén mindenkinek valódi kapcsolatban kellett volna lennie Istennel. Legalábbis valamilyen mértékben érzékelniük kellett volna Istent a szívükben, vagy szellemi érintkezésbe kellett volna kerülniük Istennel, és legalább valamilyen módon érzékelniük kellett volna Isten természetét, vagy valamilyen megértést kellett volna nyerniük Róla. Attól kezdve, hogy az ember elkezdte követni Istent, egészen mostanáig, az emberiség túl sokat kapott, de mindenféle okok miatt – az ember gyenge képessége, tudatlansága, lázadó mivolta és különféle szándékai miatt – az emberiség túl sokat el is vesztett belőle. Vajon Isten nem adott már épp eleget az emberiségnek? Bár Isten elrejti személyét az emberiség elől, mégis ellátja az embereket azzal, amije van, és ami Ő, valamint az Ő életével; az emberiség Istenről való tudásának nem csak annyinak kellene lennie, mint amennyi most. Ezért tartom szükségesnek, hogy további közösséget vállaljak veletek Isten munkájának, Isten természetének és Istennek Magának a témájában. A cél az, hogy az a több ezer éves gondoskodás és megfontolás, amellyel Isten az embert felruházta, ne érjen véget hiába, és hogy az emberiség valóban megértse és méltányolja Isten felé irányuló szándékait. Az a cél, hogy az emberek új szintre léphessenek Isten megismerésében. Ez Istent is visszahelyezi majd az emberek szívében elfoglalt igazi helyére; vagyis igazságot szolgáltat Neki.