Isten napi igéi: A munka három szakasza | 38. szemelvény
Abban az időben Jézus munkája az egész emberiség megváltásának munkája volt. Mindenkinek, aki hitt Benne, megbocsáttattak a bűnei;...
Sok minden van, amit remélem, hogy megvalósítotok, de a cselekedeteitek és az életetek nem képes teljesen megfelelni annak, amit kérek, ezért nincs más választásom, mint egyenesen a lényegre térni, és elmagyarázni nektek a szándékaimat. Mivel az ítélőképességetek fejletlen, és nem tudjátok kellően megbecsülni a dolgokat, szinte teljes tudatlanságban vagytok természetemet és lényegemet illetően – ezért tehát sürgető feladat, hogy tájékoztassalak titeket ezen kérdésekről. Nem számít, hogy korábban mennyire értetted meg, sem az, hogy meg akarod-e érteni ezeket a kérdéseket, részletesen el kell magyaráznom nektek. Ezek a témák nem teljesen idegenek a számotokra, mégsem értitek igazán, sem nem ismeritek igazán a bennük rejlő értelmet. Sokatoknak csak homályos, részleges és hiányos megértése van erről. Hogy segítselek benneteket az igazság jobb gyakorlásában – az Én szavaim jobb gyakorlásában –, úgy gondolom, hogy elsősorban ezekkel a kérdésekkel kell tisztában lennetek. Ha nem, úgy a hitetek ködös, képmutató és vallási külsőségekkel teljes marad. Ha nem érted meg Isten természetét, akkor lehetetlen lesz véghez vinned a munkát, amit Őérte kell elvégezned. Ha nem ismered Isten lényegét, akkor lehetetlen lesz számodra, hogy félelemmel és rettegéssel viseltess Őiránta; ehelyett csak figyelmetlen felületesség és köntörfalazás lesz, sőt, helyrehozhatatlan istenkáromlás. Bár Isten természetének megértése valóban fontos, és Isten lényegének ismerete nem hagyható figyelmen kívül, mégsem tanulmányozta ezeket a kérdéseket alaposan senki, sem nem mélyült el bennük. Világosan látható, hogy az általam kihirdetett adminisztratív rendeleteket mindannyian elutasítottátok. Ha nem értitek meg Isten természetét, akkor nagy valószínűséggel meg fogjátok sérteni Isten természetét. Az Ő természetének megsértése egyenértékű magának Isten haragjának kihívásával, amikor is cselekedeteid végső gyümölcse az adminisztratív rendeletek megsértése lesz. Látnod kell tehát, hogy ha ismered Isten lényegét, akkor megértheted az Ő természetét is – és amikor megérted az Ő természetét, akkor megérted az adminisztratív rendeleteket is. Szükségtelen mondani, hogy az adminisztratív rendeletekben foglaltak nagy része érinti Isten természetét, de természete nem fejeződik ki teljességében az adminisztratív rendeletekben; ezért tehát nektek egy lépéssel tovább kell mennetek Isten természetének megértésében.
(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Igen fontos megérteni Isten természetét)
Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?
Abban az időben Jézus munkája az egész emberiség megváltásának munkája volt. Mindenkinek, aki hitt Benne, megbocsáttattak a bűnei;...
Megérteni Isten munkájának célját, a hatást, amit az Ő munkája az emberben elér, és hogy pontosan mi az Ő akarata az ember számára: ide...
Amikor Isten a munkáját végzi, nem azért jön, hogy bármilyen építkezésbe vagy mozgalomba fogjon, hanem hogy teljesítse szolgálatát. Minden...
Isten a különböző koroknak megfelelően mondja szavait és végzi munkáját, és a különböző korokban más-más szavakat mond. Isten nem tartja...