Isten Maga, az egyedülálló VIII.
Isten az élet forrása minden dolog számára (II.) Első rész
Folytatjuk a legutóbbi témához való kapcsolódásunkat. Emlékeztek, mi volt a témánk, amikor utoljára közösségben voltunk? (Isten az élet forrása minden dolog számára.) Ez a téma, hogy „Isten az élet forrása minden dolog számára”, nagyon távolinak érződik számotokra? Vagy van már róla egy közelítőleges fogalmatok a szívetekben? Tudna valaki egy pillanatig beszélni arról, mi állt a legutóbbi közlésünk középpontjában erről a témáról? (Abból, ahogy Isten minden dolgot megteremtett, látom, hogy Ő gondoz mindent, és Ő gondozza az emberiséget. A múltban mindig úgy gondoltam, hogy amikor Isten gondoskodik az emberről, csak az Ő szavát adja át az Ő választott népének; azt sohasem láttam, hogy a mindent kormányzó törvényeken keresztül Isten az egész emberiséget gondozza. Csak amikor Isten kommunikálta ezt az igazságot, az ébresztett rá, hogy mindennek Ő a forrása, hogy minden dolog életét Ő biztosítja, hogy Isten rendezi el ezeket a törvényeket, és Ő gondoz mindent. Abból, ahogy Isten mindent megteremtett, látom az Ő szeretetét.) Legutóbb elsősorban arról volt szó a közösségben, hogyan teremtett meg Isten minden dolgot, és hogyan szabott nekik törvényeket és alapelveket. E törvények és alapelvek szerint minden dolog Isten uralma alatt és Isten látókörében él, hal és létezik együtt az emberrel. Először arról beszéltünk, hogy Isten megteremtett mindent, és a saját módszereivel határozta meg a törvényeket, amelyek szerint minden növekszik, valamint a dolgok növekedésének ívét és mintázatát. Annak módjait is meghatározta, ahogyan minden dolog életben marad ezen a földön, hogy továbbra is növekedhessen, sokasodhasson, és egymásra támaszkodva túlélhessen. E módszerek és törvények segítségével minden könnyedén és békésen képes létezni és növekedni ezen a földön, az emberiségnek pedig csak ilyen környezetben lehet stabil otthona és stabil helyzete, amelyben élhet, folyamatosan előrehaladva Isten vezérletével – mindig előre.
Legutóbb azt az alapvető gondolatot beszéltük át, hogy mindenről Isten gondoskodik: Isten azért gondoskodik ily módon mindenről, hogy minden dolog az emberiség javára létezhessen és élhessen. Más szóval: ez a környezet az Isten által megszabott törvények miatt létezik. Az emberiség jelenlegi élő környezete kizárólag annak köszönhető, hogy Isten fenntartja és működteti ezeket a törvényeket. Ez egy nagy ugrás aközött, amiről legutóbb beszéltünk, és Isten ismerete között, amelyről a múltban volt szó. Miért van ez az ugrás? Azért, mert amikor a múltban Isten megismeréséről beszéltünk, annak a témának a keretében tettük, hogy Isten megmenti és irányítja az emberiséget – vagyis Isten választott népének üdvösségén és irányításán belül –, és ennek keretében beszéltünk Isten ismeretéről, Isten tetteiről, az Ő természetéről, arról, amivel rendelkezik és ami Ő, az Ő szándékairól és arról, hogyan látja el az embert az igazsággal és élettel. Legutóbb azonban a téma, amelybe belekezdtünk, nem korlátozódik a Bibliában leírtakra és annak kereteire, hogy Isten üdvözíti az Ő választott népét. Ellenkezőleg, a téma túlmutat ezeken a kereteken, túlcsordul a Bibliának és az Isten által az Ő választott népén végzett munka három szakaszának korlátain, és ehelyett Magát Istent tárgyalja. Amikor tehát az Én közlésemnek ezt a részét hallod, nem szabad istenismeretedet a Bibliára és Isten munkájának három szakaszára korlátoznod. Ehelyett meg kell őrizned nyitott perspektívádat; minden dologban Isten tetteit kell látnod és azt, mivel rendelkezik Ő, mi Ő, és hogyan szab meg és irányít mindent. Ezzel a módszerrel és ezen az alapon láthatod, hogyan gondoskodik Isten mindenről, ennek révén pedig az emberiség képessé válik megérteni, hogy Isten minden dolog számára az élet igaz forrása, hogy Magának Istennek valójában ez az igazi identitása. Ez annyit jelent, hogy Isten identitása, státusza és hatalma, az Ő mindene nemcsak azoknak szól, akik jelenleg követik Őt – nemcsak nektek, ennek az embercsoportnak szól –, hanem minden dolognak. A „minden dolog” pedig egy nagyon tág kategória. A „minden dolog” kifejezéssel írom le Isten minden fölötti uralmának kiterjedését, mert el akarom mondani nektek, hogy az Isten által megszabott dolgok nem pusztán azok a dolgok, amelyeket a szemeitekkel láttok – nemcsak az anyagi világot foglalják magukba, amelyet mindenki láthat, hanem egy másik világot is az anyagi világon túl, amely emberi szem számára nem látható, és még azon túl is, a bolygókat és a világűrt, ahol ember nem lakhat. Ez a kiterjedése Isten minden dolog fölötti uralmának. Az Ő uralmának kiterjedése nagyon széles; ami pedig benneteket illet, mindegyikőtöknek meg kell és szükséges értenie, látnia, valamint tisztában lennie azzal, mit kell értenetek, mit kell látnotok, és milyen dolgokról kell tudnotok. Bár a „minden dolog” kifejezés valóban nagyon széles tartományt ölel fel, Én nem fogok beszélni nektek azokról a dolgokról ezen a tartományon belül, amelyeket nem láthattok, vagy amelyekkel nem kerülhettek személyesen kapcsolatba. Csak azokról a dolgokról fogok beszélni nektek ezen a tartományon belül, amelyekkel az emberek kapcsolatba kerülhetnek, amelyeket megérthetnek és felfoghatnak, hogy mindenki ráébredhessen annak a mondatnak az igazi jelentésére, hogy „Isten az élet forrása minden dolog számára”. Így az Én hozzátok intézett közlendőm egyetlen szava sem lesz üres.
Legutóbb a történetmesélés módszerével adtunk egyszerű áttekintést arról a témáról, hogy „Isten az élet forrása minden dolog számára”, hogy az emberek alapvető megértést nyerhessenek arról, hogyan gondoskodik Isten mindenről. Mi a célja annak, hogy megtanítom nektek ezt az alapvető elgondolást? Az, hogy megértessem az emberekkel, hogy Isten munkája túlmutat a Biblián és az Ő munkájának három szakaszán. Ő sokkal több munkát végez, amelyet az emberek nem láthatnak, és amellyel nem kerülhetnek érintkezésbe, olyan munkát, amellyel Ő személyesen foglalkozik. Ha Isten csak az Ő irányításán és az Ő választott népének vezetésén dolgozna, a többi munkával pedig nem foglalkozna, akkor ennek az emberiségnek, mindannyiótokat beleértve, igen nehéz dolga lenne, ha tovább akarna haladni előre. Ez az emberiség és ez a világ nem volna képes folyamatosan fejlődni. Ebben rejlik annak a mondatnak a jelentősége, hogy „Isten az élet forrása minden dolog számára”, ami a mai közösségünk témája lesz.
Az élet alapvető környezete, amelyet Isten teremt az emberiség számára
Sok témát és tartalmat megvitattunk azokkal a szavakkal kapcsolatban, hogy „Isten az élet forrása minden dolog számára”, de tudjátok-e a szívetekben, mi mindent ajándékoz Isten az emberiségnek azon kívül, hogy ellát benneteket az Ő szavával és elvégzi rajtatok a fenyítés és ítélet munkáját? Egyesek talán azt mondják: „Isten kegyelmet és áldásokat ajándékoz nekem; fegyelmez és vigaszt nyújt, és minden lehetséges módon gondoskodásban és védelemben részesít.” Mások ezt mondják majd: „Isten ajándékozza nekem a mindennapi ételt-italt.” Megint mások pedig akár ezt is: „Mindent Isten ajándékozott nekem.” Ti talán azokra a problémákra, amelyekkel az emberek mindennapi életük során találkoznak, oly módon reagáltok, amely kapcsolódik a saját testi élettapasztalatotok köréhez. Isten minden egyes embert sok mindennel megajándékoz, bár amiről itt beszélünk, az nem korlátozódik csupán az emberek mindennapi szükségleteinek körére, hanem az a célja, hogy minden ember látóterét kitágítsa, és lehetővé tegye, hogy makroperspektívából lássátok a dolgokat. Ha egyszer Isten az élet forrása minden dolog számára, hogyan tartja fenn Ő mindennek az életét? Más szóval: mit ad Isten minden Általa teremtett dolognak, hogy fenntartsa létezésüket és a törvényeket, amelyen létezésük nyugszik, hogy továbbra is fennmaradhassanak? Ez a mai beszélgetésünk fő témája. Értitek, amit mondtam? Ez a téma talán nagyon idegen tőletek, de nem fogok túlságosan mély doktrínákról beszélni. Igyekszem majd elérni, hogy figyelni tudjatok szavaimra, és megértést nyerjetek belőlük. Nem kell semmilyen terhet éreznetek – mindössze annyi a dolgotok, hogy hallgassatok figyelmesen. Ezen a ponton azonban újra hangsúlyoznom kell: mi az a téma, amelyről beszélek? Mondjátok el Nekem! (Isten az élet forrása minden dolog számára.) Akkor hát hogyan gondoskodik Isten mindenről? Mit biztosít Ő minden számára, hogy elmondhassuk: „Isten az élet forrása minden dolog számára”? Van erről bármilyen fogalmatok vagy gondolatotok? Úgy tűnik, olyan témát tárgyalok, amely szinte teljesen ismeretlen számotokra szívetekben és elmétekben. De remélem, ezt a témát és azt, amit mondani fogok, össze tudjátok majd kapcsolni Isten tetteivel, ahelyett hogy ismeretekkel, emberi kultúrával vagy kutatással hoznátok összefüggésbe. Én csak Istenről, Istenről Magáról beszélek. Ez az Én javaslatom számotokra. Biztos vagyok benne, hogy értitek, igaz?
Isten sok mindent ajándékozott az emberiségnek. Elsőként arról fogok beszélni, amit az emberek láthatnak, vagyis amit érezhetnek. Ezek olyan dolgok, amelyeket az emberek képesek felfogni és megérteni szívükben. Így hát először is kezdjük az anyagi világ tárgyalásával, és beszéljünk arról, mivel látta el Isten az emberiséget.
a. Levegő
Isten először is levegőt teremtett, hogy az ember lélegezhessen. A levegő olyan anyag, amellyel az emberek naponta érintkezhetnek, és amire az embereknek minden egyes pillanatban, még álmukban is szükségük van. A levegő, amelyet Isten teremtett, hihetetlenül fontos az emberiség számára: létfontosságú minden lélegzetvételükhöz és magához az élethez. Ez az anyag, amely nem látható, csak érezhető, ez volt Isten első ajándéka minden dolog számára az Ő teremtett világában. De miután megteremtette a levegőt, Isten vajon megállt, mintha munkája véget ért volna? Vagy átgondolta, mennyire legyen sűrű a levegő? Átgondolta, mit tartalmazzon a levegő? Mire gondolt Isten, amikor levegőt teremtett? Miért és milyen megfontolásból teremtett Isten levegőt? Az embereknek szükségük van levegőre – hisz lélegezniük kell. Először is, a levegő sűrűségének megfelelőnek kell lennie az emberi tüdő számára. Tudja valaki, mekkora a levegő sűrűsége? Igazság szerint nincs különösebb szükség arra, hogy az emberek számok vagy adatok szintjén tudják a választ erre a kérdésre, sőt, tulajdonképpen teljesen fölösleges tudni a választ – tökéletesen elég, ha csak nagy vonalakban van róla elképzelésünk. Isten olyan sűrűségűre alkotta meg a levegőt, amely a legmegfelelőbb az emberi tüdő számára a légzéshez. Vagyis úgy alkotta meg a levegőt, hogy a lélegzettel könnyedén bejuthasson az emberi testbe, és légzés közben ne tegyen kárt a testben. Ezek voltak Isten szempontjai, amikor levegőt teremtett. Ezután arról beszélünk, hogy mit tartalmaz a levegő. A tartalma nem mérgező az emberekre nézve, és nem károsítja a tüdőt vagy a test bármely más részét. Istennek ezt mind szem előtt kellett tartania. Istennek számításba kellett vennie, hogy az emberek által belélegzett levegőnek könnyedén kell bejutnia a testbe és távoznia onnan, és hogy belégzés után a levegőben található anyagok természetének és mennyiségének olyannak kell lennie, hogy a vér, valamint a tüdőkben és a test egészében lévő elhasznált levegő anyagcseréje megfelelő legyen. Továbbá azt is szem előtt kellett tartania, hogy a levegő ne tartalmazzon mérgező anyagokat. Azzal, hogy a levegőre vonatkozó két követelményről beszélek nektek, nem az a célom, hogy konkrét ismereteket adjak át nektek, hanem hogy megmutassam: Isten az Ő teremtett világán belül minden egyes dolgot a saját megfontolásainak megfelelően teremtett meg, és minden, amit teremtett, a lehető legjobb. Továbbá, ami a levegőben található por mennyiségét, a földön lévő por, homok és talaj mennyiségét, valamint az égből a földre leszállingózó por mennyiségét illeti – Istennek megvannak a maga módszerei ezeknek a dolgoknak a kezelésére is, amelyekkel eltakaríthatja vagy lebonthatja ezeket. Bár van egy bizonyos mennyiségű por, Isten úgy rendezte, hogy a por ne károsítsa az ember testét és ne veszélyeztesse az ember légzését, és a porrészecskéket olyan méretűre alkotta, amely nem ártalmas a szervezet számára. Hát nem valóságos misztérium volt, ahogy Isten megteremtette a levegőt? Talán egyszerű dolog volt, mintha csak kilehelt volna egy lélegzetnyi levegőt a szájából? (Nem.) Még a legegyszerűbb dolgok megteremtésében is szemmel látható Isten misztériuma, az Ő elméjének működése, az Ő gondolkodásmódja és az Ő bölcsessége. Hát nem gyakorlatias Isten? (De igen.) Ez azt jelenti, hogy Isten még az egyszerű dolgok megteremtése során is az emberiségre gondolt. Először is az emberek által belélegzett levegő tiszta, az összetétele pedig alkalmas arra, hogy az emberek belélegezzék, nem mérgező, nem árt az embereknek; hasonlóképpen a levegő sűrűsége is megfelelő az emberi légzés céljára. Ez a levegő, amelyet az emberek folyamatosan be- és kilélegeznek, létfontosságú az emberi szervezet, az emberi test számára. Ezért van, hogy az emberek szabadon, korlátlanul és minden aggodalom nélkül lélegezhetnek. Így normálisan tudnak lélegezni. Isten legelőször is a levegőt teremtette meg, amely nélkülözhetetlen az emberi légzéshez.
b. Hőmérséklet
A következő dolog, amit tárgyalunk, a hőmérséklet. Mindenki tudja, mi az a hőmérséklet. A hőmérséklet olyasvalami, ami létfontosságú az emberi túlélésre alkalmas környezet szempontjából. Ha a hőmérséklet túl magas – tegyük fel például, hogy magasabb, mint 40°C –, az nem szívná le nagyon az emberek energiáját? Nem lenne kimerítő az emberek számára, ha ilyen körülmények között kellene élniük? És ha a hőmérséklet túl alacsony lenne? Tegyük fel, hogy a hőmérséklet elérné a -40°C-t – az emberek ezeket a körülményeket sem bírnák. Így hát Isten nagy körültekintéssel határozta meg a hőmérsékleti tartományt, mivel az a hőmérsékleti tartomány, amelyhez az emberi szervezet képes alkalmazkodni, körülbelül -30°C és +40°C közé esik. A hőmérsékleti értékek a szárazföldön észak-déli irányban lényegében ebbe a tartományba esnek bele. A fagyos térségekben a hőmérséklet akár -50-60°C-ig is süllyedhet. Isten nem akarná, hogy emberek éljenek ezekben a térségekben. Akkor miért léteznek ezek a jéghideg térségek? Istennek megvan a Maga bölcsessége, és megvannak ezzel kapcsolatban a Maga szándékai. Nem várja el, hogy ezeknek a területeknek a közelébe menj. A túl forró és túl hideg területek Isten védelme alatt állnak, vagyis Ő nem úgy tervezte, hogy ott emberek éljenek. Ezek a területek nem az emberiségnek valók. De akkor miért tűr meg Isten ilyen vidékeket a földön? Ha ezek olyan vidékek, ahol Isten nem akarja, hogy ember lakjon vagy akár életben maradjon, akkor miért teremtette meg őket? Ebben rejlik Isten bölcsessége. Vagyis Isten észszerűen beállította a környezet hőmérsékleti tartományát, amelyben az emberek képesek életben maradni. Egy természeti törvény is működik itt. Isten bizonyos dolgokat a hőmérséklet fenntartására és szabályozására teremtett. Melyek ezek? Először is, a nap meleget adhat az embereknek, de képesek az emberek elviselni ezt a meleget, amikor az túl nagy? Van bárki, aki a nap közelébe mer menni? Van bármilyen tudományos eszköz a földön, amely képes a nap közelébe jutni? (Nincs.) Miért nincs? A nap túl forró. Ami túl közel kerül hozzá, elolvad. Ezért Isten kifejezetten úgy végezte munkáját, hogy a nap magasságát az emberiség fölött és az attól való távolságát a saját aprólékos számításaival és a saját követelményeivel összhangban határozta meg. Aztán ott a föld két pólusa, a déli és az északi. Ezek a térségek jéghidegek, és teljesen el vannak jegesedve. Élhet az emberiség eljegesedett területeken? Alkalmasak az ilyen vidékek az emberi túlélésre? Nem, ezért az emberek nem is mennek ezekre a helyekre. Mivel a Déli- és Északi-sarkra nem járnak emberek, az ottani gleccserek megmaradnak és képesek betölteni rendeltetésüket, ami nem más, mint a hőmérséklet szabályozása. Értitek, ugye? Ha nem lenne Déli-sark és Északi-sark, akkor a nap állandó forrósága miatt a földön elpusztulnának az emberek. De vajon Isten kizárólag ezzel a két dologgal tartja a hőmérsékletet olyan tartományban, amely megfelelő az ember túlélése szempontjából? Nem. Van még mindenféle élőlény, például a fű a mezőkön, a különféle fák, mindenféle növény az erdőkben, amelyek felveszik a nap melegét, és ezáltal oly módon semlegesítik a nap hőenergiáját, amely szabályozza az emberiség által lakott környezet hőmérsékletét. Vannak továbbá vízforrások is, például folyók és tavak. Senki nem dönthet arról, hogy mely területet borítsák folyók és tavak. Senki nem irányíthatja, mennyi víz van a földön, sem azt, hol folyjon ez a víz, sem a folyásirányát, a térfogatát vagy a sebességét. Csak Isten tudja. Ezek a különböző vízforrások, a talajvíztől a föld feletti, látható folyókig és tavakig, szintén képesek szabályozni a környezet hőmérsékletét, amelyben az ember él. A vízforrásokon kívül van még mindenféle természeti képződmény, például hegyek, síkságok, kanyonok, lápvidékek, amelyek mind a földrajzi kiterjedésükkel és területükkel arányos mértékben szabályozzák a hőmérsékletet. Például, ha egy hegy kerülete száz kilométer, akkor ez a száz kilométer száz kilométernyi hasznossággal járul hozzá ehhez. Ami azt illeti, hogy hány ilyen hegyláncot és kanyont teremtett Isten a földön, ezt a számot Isten átgondolta. Más szóval: minden egyes Isten által teremtett dolog létezése mögött egy történet áll, és minden egyes dolog magában foglalja Isten bölcsességét és terveit. Vegyük például az erdőket és a növényzet mindenféle fajtáit – a létezésük és növekedésük területének kiterjedését és nagyságát ember nem szabályozhatja, és ezekbe senki nem szólhat bele. Hasonlóképpen ember nem szabályozhatja, mennyi vizet vesznek fel, sem azt, mennyi hőenergiát szívnak magukba a napból. Mindezek a dolgok annak a tervnek a hatókörébe tartoznak, amelyet Isten készített, amikor mindent megteremtett.
Csak Isten gondos és mindenre kiterjedő tervezésének, megfontolásának és elrendezésének köszönhető, hogy az ember ennyire megfelelő hőmérsékletű környezetben élhet. Ezért minden egyes dolog, amit az ember a szemével lát, mint például a nap, a Déli- és Északi-sark, amelyekről az emberek olyan gyakran hallanak, valamint a különféle élőlények a földön, a föld alatt és a vízben, az erdők és másfajta növénytársulások által fedett terület mennyisége, a vízforrások, különféle víztestek, a tengervíz és édesvíz mennyisége, a különféle földrajzi környezetek – ezek mind olyan dolgok, amelyek révén Isten fenntartja az ember túléléséhez szükséges normális hőmérsékleti értékeket. Ez megkérdőjelezhetetlen. Az ember csakis azért élhet ilyen megfelelő hőmérsékletű környezetben, mert Isten mélyen átgondolta mindezt. Nem lehet sem túl hideg, sem túl meleg. A túl forró területeket, ahol a hőmérséklet meghaladja azokat az értékeket, amelyekhez az emberi szervezet még képes alkalmazkodni, Isten biztosan nem számodra tartogatja. A túl hideg területeket, ahol a hőmérséklet túl alacsony, ahol az emberek odaérkezésük után mindössze néhány perc alatt alaposan átfagynának, annyira, hogy nem tudnának beszélni, lebénulna az agyuk, képtelenné válnának a gondolkodásra, és hamarosan levegőt sem kapnának – az ilyen területeket szintén nem az emberiség számára tartogatja Isten. Bármilyen kutatást akarnak is végezni az emberek, akár újítani akarnak, akár áttörni ezeket a korlátokat – bármi jár is az emberek fejében, soha nem lesznek képesek túllépni az emberi test alkalmazkodóképességének határain. Soha nem lesznek képesek levetni magukról ezeket a korlátokat, amelyeket Isten teremtett az ember számára. Ez azért van így, mert az emberi lényeket Isten teremtette, és Isten tudja a legjobban, milyen hőmérséklethez tud az emberi szervezet alkalmazkodni. Maguk az emberek azonban nem tudják. Miért mondom, hogy az emberek nem tudják? Milyen ostobaságokat csináltak az emberek? Nem próbálkoztak sokan folyamatosan az Északi- és a Déli-sark meghódításával? Az ilyen emberek mindig ezekre a vidékekre kívánkoztak, hogy elfoglalják a területet, és gyökeret verjenek ott. Ez abszurd cselekedet volna. Még ha alapos kutatásokat végeztél is a sarkvidékeken – na és? Még ha tudsz is alkalmazkodni az ottani hőmérséklethez, és képes vagy ott élni, vajon hasznára volna az bármilyen módon az emberiségnek, ha „javítanád” a jelenlegi környezetet annak érdekében, hogy élni lehessen a Déli- és Északi-sarkon? Az emberiségnek van egy környezete, amelyben fenn tud maradni, de az emberek nem maradnak ott nyugodtan és készségesen, hanem mindenáron olyan vidékekre akarnak merészkedni, ahol nem maradhatnak életben. Mit jelent ez? Megunták és megelégelték az életet ezen a megfelelő hőmérsékleten, és túl sok áldásban részesültek. Ezenkívül az életnek ezt a szokásos környezetét az emberiség már szinte teljesen tönkretette, ezért most úgy gondolják, akár elmehetnének a Déli- és az Északi-sarkra is, hogy még több kárt okozzanak, vagy valamiféle „ügyet” győzelemre vigyenek, és valahogyan „új utat törjenek”. Hát nem ostobaság ez? Vagyis ez az emberiség – ősapja, a Sátán vezetése alatt – továbbra is egyik abszurd dolgot a másik után csinálja, hebehurgyán és önkényesen pusztítva a gyönyörű otthont, amelyet Isten teremtett számára. Ez a Sátán műve. Továbbá látva, hogy az emberiség túlélése a földön némiképp veszélyben forog, sok ember keresi a módját, hogy eljusson a holdra, és ott akar felépíteni egyfajta túlélési lehetőséget. De végső soron a holdon nincs oxigén. Életben tudnak maradni az emberek oxigén nélkül? A hold, mivel nincs rajta oxigén, nem olyan hely, ahol az ember tartósan időzhet, az ember mégis kitart vágya mellett, hogy odautazzon. Minek nevezhetnénk ezt a magatartást? Akár önpusztításnak is. A holdon nincs levegő, a hőmérséklete pedig nem megfelelő az emberi túléléshez – tehát nem olyan hely, amelyet Isten az ember számára tartogat.
Iménti témánk, a hőmérséklet olyasmi, amivel az emberek mindennapi életük során találkoznak. A hőmérsékletet minden emberi test képes érzékelni, de senki nem gondolkodik el azon, hogyan jött létre a hőmérséklet, vagy hogy ki felelős érte és ki szabályozza, hogy megfelelő legyen az emberi túléléshez. Erről tanulunk most. Isten bölcsessége van ebben? Isten cselekvése van ebben? (Igen.) Tekintve, hogy Isten olyan környezetet teremtett, amelyben a hőmérséklet megfelelő az emberi túléléshez, ez az egyik módja annak, ahogy Isten minden dologról gondoskodik? Igen.
c. Hang
Mi a harmadik dolog? Ez is olyasmi, ami az emberi létezés normális környezetének létfontosságú része, olyasmi, amit Istennek el kellett rendeznie, amikor mindent megteremtett. Ez nagyon fontos Isten és minden egyes emberi lény számára. Ha Isten nem törődött volna ezzel, az nagymértékben zavarta volna az emberiség fennmaradását, vagyis olyan jelentős hatást gyakorolt volna az ember életére és hús-vér testére, hogy az emberiség nem lett volna képes életben maradni egy ilyen környezetben. Azt lehet mondani, hogy egyetlen élőlény sem maradhatott volna életben egy ilyen környezetben. Nos, mi ez, amiről beszélek? A hangról beszélek. Isten teremtett mindent, és minden Isten tenyerén él. Isten teremtett világában minden dolog az Ő szeme előtt él és forog szüntelen mozgással. Ezzel azt akarom mondani, hogy minden dolognak, amit Isten teremtett, megvan az értéke és jelentése a maga létezésében; vagyis minden egyes dolog létezésében van valami létfontosságú. Isten szemében minden eleven, és mivel minden eleven, minden egyes dolog hangot is ad. Például a föld folyamatosan forog, a nap folyamatosan forog, és a hold is folyamatosan forog. Ahogy minden szaporodik, fejlődik és mozog, folyamatosan hangot bocsát ki. Isten teremtett világában minden, ami létezik a földön, folytonos szaporodásban, fejlődésben és mozgásban van. Például a hegyek alapjai mozognak és eltolódnak, és a tengerek mélyén minden élőlény úszkál és mozgolódik. Ez azt jelenti, hogy ezek az élőlények – vagyis minden dolog Isten szeme előtt – folyamatos és rendszeres mozgásban vannak, rögzített mintázatokat követve. Mit hoz hát létre ez a sok minden, ami a sötétben szaporodik, fejlődik, és titokban mozgolódik? Hangokat – nagyszerű, erőteljes hangokat. A Föld bolygón túl mindenféle más bolygó is folyamatos mozgásban van, és ezeken a bolygókon minden élőlény és organizmus szintén folyamatosan szaporodik, fejlődik és mozog. Vagyis minden dolog, legyen bár élő vagy élettelen, folyamatosan előrehalad Isten szeme előtt, és miközben így tesz, mindegyikük hangot is ad. Isten ezeket a hangokat is elrendezte, és azt hiszem, ti már tudjátok, milyen okból tette, nem igaz? Amikor egy repülőgép közelébe kerülsz, milyen hatással van rád a motor zúgása? Ha túl sokáig maradsz a közelében, megsüketülsz. Na és a szíved – képes kibírni egy ilyen megpróbáltatást? Egyes emberek, akiknek a szíve gyenge, nem bírnák ki. Természetesen még azok sem bírják túl sokáig, akiknek erős a szíve. Vagyis a hang hatása az emberi testre, akár a fülre, akár a szívre, rendkívül jelentős minden emberi lény esetében, és a túl erős hangok ártanak az embernek. Ezért, amikor Isten minden dolgot megteremtett, és miután azok elkezdtek normálisan működni, Isten megtette a megfelelő intézkedéseket ezekkel a hangokkal, minden dolog mozgásának hangjaival kapcsolatban. Ez is azoknak a problémáknak az egyike, amelyeket Istennek fontolóra kellett vennie, amikor környezetet teremtett az emberiség számára.
Először is, a légkör magassága a föld felszíne fölött hatással van a hangra. Továbbá a talajban lévő rések mérete szintén befolyásolja a hangot, és hatással van rá. Ezenkívül vannak különféle földrajzi körülmények, amelyek találkozása szintén befolyásolja a hangot. Vagyis Isten bizonyos módszerekkel kiküszöböl egyes hangokat, hogy az emberek életben maradhassanak egy olyan környezetben, amelyet a fülük és a szívük kibír. Másként a hangok komoly akadályt gördítenének az emberiség túlélésének útjába, nagy bosszúságot okoznának az életükben, és súlyos problémát jelentenének nekik. Ez azt jelenti, hogy Isten nagyon aprólékos munkával teremtette meg a szárazföldet, a légkört és a földrajzi környezet különféle fajtáit, és mindegyikben ott rejlik Isten bölcsessége. Az emberiség erről alkotott megértésének nem kell túl részletesnek lennie – elég, ha az emberek tudják, hogy ezek Isten cselekedeteit foglalják magukban. Most ti mondjátok meg Nekem: ez az Isten által végzett munka, a hang pontos kalibrálása az emberiség élő környezetének és normális életének fenntartása érdekében, szükséges volt? (Igen.) Mivel ez a munka szükséges volt, ebből a szemszögből mondhatjuk-e azt, hogy Isten ezt a munkát módszerként használta arra, hogy minden dologról gondoskodjon? Isten olyan csendes környezetet teremtett az emberiség ellátása érdekében, hogy az emberi szervezet egészen normálisan tudjon benne élni, zavaró hatások nélkül, és így az emberiség normálisan létezhessen és élhessen. Akkor hát ez nem az egyik módja annak, ahogy Isten az emberiségről gondoskodik? Ez, amit Isten tett, talán nem volt nagyon fontos dolog? (De.) Nagy szükség volt rá. Hogyan értékelitek hát ezt? Bár nem érzitek, hogy ez Isten cselekedete volt, és azt sem tudjátok, hogyan hajtotta végre Isten ezt a cselekedetet annak idején, érzékelitek-e legalább azt, mennyire szükséges volt, hogy Isten ezt megtegye? Érzitek Isten bölcsességét, a törődést és megfontolást, amelyet ebbe fektetett? (Igen, érezzük.) Ha képesek vagytok ezt érezni, az már elég. Isten sok cselekedetet hajtott végre az Általa teremtett dolgok körében, amelyet az emberek sem nem éreznek, sem nem látnak. Ezt csak azért vetem fel, hogy tájékoztassalak benneteket Isten cselekedeteiről, hogy eljuthassatok Isten ismeretére. Ezek olyan utalások, amelyek segítségével jobban meg tudjátok ismerni és érteni Istent.
d. Fény
A negyedik dolog az emberek szemével kapcsolatos: a fény. Ez is rendkívül fontos. Amikor ragyogó fényt látsz, és a fényerősség elér egy bizonyos szintet, az képes megvakítani az emberi szemet. Végtére is az emberi szem a test szeme. Nem bírja az irritációt. Mer valaki közvetlenül a napba nézni? Néhányan megpróbálták, és ha napszemüveg van rajtuk, nincs is ezzel semmi gond – de ehhez egy eszköz használata szükséges. Eszköz nélkül az ember szabad szeme nem képes a nap felé fordulni és közvetlenül belenézni. Isten azonban azért teremtette a napot, hogy fényt hozzon az emberiségnek, és ez a fény is olyasmi, amit Ő rendezett el. Isten nem érte be annyival, hogy befejezte a nap megteremtését és elhelyezte valahol, hogy aztán ne is törődjön vele tovább; Isten nem így csinálja. Ő nagyon gondos az Ő cselekedeteiben, és alaposan megfontolja őket. Isten azért teremtett szemeket az emberek számára, hogy lássanak, és előre meghatározta a fény paramétereit is, amelyek mellett az ember lát. Ha a fény túl gyenge volna, nem érne semmit. Amikor olyan sötét van, hogy az emberek a maguk elé tartott ujjaikat sem látják, akkor a szemük elvesztette működőképességét, és nem jó semmire. Az emberi szem azonban a túl erős fénytől ugyanúgy képtelenné válik a látásra, mert a fényerő elviselhetetlen számára. Ezért Isten az emberiség létezésének környezetét az emberi szem számára megfelelő mennyiségű fénnyel látta el – olyan mennyiséggel, amely nem bántja és nem károsítja az emberek szemét, és főleg nem teszi azt működésképtelenné. Ezért helyezett Isten felhőrétegeket a nap és a föld köré, és ezért képes a levegő sűrűsége megfelelően kiszűrni bizonyos fénytípusokat, amelyek árthatnak az ember szemének vagy bőrének – ezek arányai épp megfelelőek. Továbbá az Isten által teremtett föld színei visszaverik a napfényt és a fény minden más fajtáját, és képesek kiküszöbölni azokat a fénytípusokat, amelyek túl erősek ahhoz, hogy az emberi szem alkalmazkodjon hozzájuk. Így az emberek járhatnak a szabadban, élhetik az életüket, és nem kell ehhez állandóan nagyon sötét napszemüveget viselniük. Normális körülmények között az emberi szem látja a látóterébe eső dolgokat anélkül, hogy zavarná a fény. Vagyis nem lenne jó sem az, ha a fény túl átható lenne, sem az, ha túl gyenge. Ha túl gyenge volna, az emberek szeme károsodna, majd rövid használat után tönkremenne; ha pedig túl erős, az emberek szeme nem bírná ki. Ennek a fénynek, amely az embereknek adatott, alkalmasnak kell lennie arra, hogy az emberi szem lásson, Isten pedig különböző módszerekkel minimumra csökkentette a károsodást, amelyet a fény az emberi szemnek okoz; és bár ez a fény jót is tehet az emberi szemnek, árthat is neki, mégis épp elegendő ahhoz, hogy az emberek úgy érhessenek el életük végére, hogy mindvégig tudták használni a szemüket. Hát nem gondolta ezt át Isten alaposan? Az ördög, a Sátán azonban anélkül cselekszik, hogy ilyen megfontolások valaha is átfutnának az elméjén. A Sátánnál a fény mindig vagy túl erős, vagy túl gyenge. Így cselekszik a Sátán.
Isten azért tette mindezt az emberi test minden aspektusával – a látásával, hallásával, ízlelésével, légzésével, érzéseivel és így tovább –, hogy a maximumra növelje az emberiség alkalmazkodóképességét a túlélés érdekében, hogy normálisan élhessenek, és ez így is maradjon. Más szóval: az élet jelenlegi környezete, amelyet Isten teremtett, az emberiség túlélésére legmegfelelőbb és legelőnyösebb környezet. Néhányan talán azt gondolják, hogy ez nem sokat számít, hogy mindez teljesen hétköznapi dolog. A hang, a fény és a levegő olyan dolgok, amelyekre az emberek születésüktől fogva jogosultnak érzik magukat, és amelyeket a születésük pillanatától kezdve élveznek. De ezeknek a dolgoknak a hátterében, amelyeket képes vagy élvezni, Isten munkája húzódik meg; ez olyasmi, amit az embereknek meg kell érteniük, amit tudniuk kell. Akkor is, ha úgy érzed, semmi szükség ezeknek a dolgoknak a megértésére vagy ismeretére – röviden: amikor Isten megteremtette mindezt, alaposan átgondolta, volt egy terve, voltak bizonyos ötletei. Nem csak úgy hanyagul vagy egyszerűen beletette az emberiséget az élet ilyen környezetébe, anélkül hogy jobban belegondolt volna. Úgy gondolhatjátok, túl nagyszabásúan beszéltem minden ilyen apróságról, de az Én nézetem szerint minden egyes dolog, amit Isten az emberiség számára biztosított, szükséges az emberiség túléléséhez. Ebben ott van Isten cselekvése.
e. Légáramlás
Mi az ötödik dolog? Valami, ami szorosan kapcsolódik minden ember életének minden egyes napjához. Olyan közeli kapcsolatban áll az emberi élettel, hogy az emberi szervezet nem is tudna ebben az anyagi világban élni nélküle. Ez a légáramlás. A „légáramlás” főnevet talán mindenki képes megérteni, akkor is, ha azelőtt soha nem hallotta. Mi tehát a légáramlás? Mondhatnátok, hogy a „légáramlás” egyszerűen a levegő áramló mozgása. A légáramlás egyfajta szél, amely emberi szemmel nem látható. Egyúttal a gázok mozgásának egy módja is. Ebben a beszélgetésben azonban mire utal elsődlegesen a „légáramlás”? Mihelyt elmondom, meg fogjátok érteni. A föld hordozza a hegyeket, a tengereket és minden teremtett dolgot, miközben forog, és amikor elfordul, nagy sebességgel teszi. Bár ebből a pörgésből semmit nem érzékelsz, a föld forgása ettől függetlenül létezik. Mit hoz létre a föld forgása? Amikor futsz, nem támad szél, amely a füled mellett süvít? Ha szél képződhet, amikor te futsz, hogyne képződne szél akkor is, amikor a föld forog? Amikor a föld forog, minden dolog mozgásban van. Maga a föld is mozgásban van és egy bizonyos sebességgel forog, miközben minden, ami rajta van, szintén folyamatosan szaporodik és fejlődik. Ezért egy bizonyos sebességgel történő mozgás természetes módon légáramlást kelt. Ezt értem „légáramlás” alatt. Vajon nincs hatással ez a légáramlás az emberi testre bizonyos mértékig? Vegyük például a tájfunt. Az átlagos tájfun nem túlságosan erős, de amikor lecsap, az emberek még a lábukon sem képesek szilárdan állni, és nehezükre esik gyalogolni a szélben. Már egyetlen lépés is megerőltető, és az is előfordulhat, hogy valakit nekilök a szél valaminek, és többé nem tud onnan elmozdulni. Ez az egyik módja annak, ahogy a légáramlás hatást gyakorolhat az emberiségre. Ha az egész földet síkságok borítanák, akkor, miközben a föld és rajta minden forog, az emberi test egyáltalán nem lenne képes ellenállni az ezáltal okozott légáramlásnak. Erre a helyzetre rendkívül nehéz volna reagálni. Ha valóban így lenne, ez a légáramlás nemcsak bajt, de egyenesen teljes pusztulást hozna az emberiségre. Ilyen környezetben az emberek képtelenek lennének életben maradni. Ezért alkotott Isten különböző földrajzi környezeteket, hogy felbontsa ezeket a légáramlásokat – különböző környezetekben a légáramlások gyengülnek, irányt változtatnak, megváltozik a sebességük, megváltozik az erejük. Ezért láthatnak az emberek különböző földrajzi formákat, például hegyeket, nagy hegyláncokat, síkságokat, dombokat, medencéket, völgyeket, fennsíkokat és nagy folyókat. Ezeknek a különböző felszíni adottságoknak a segítségével változtatja meg Isten egy-egy légáramlás sebességét, irányát és erejét. Ő ezzel a módszerrel csökkenti vagy formálja a légáramlást olyan széllé, amelynek sebessége, iránya és ereje megfelelő, hogy az embereknek normális környezetük legyen, amelyben élhetnek. Szükség van erre? (Igen.) Ilyesmit megtenni nehéznek tűnik az emberek számára, de Istennek könnyű, mert Ő szemmel tart mindent. Az Ő számára nem is lehetne könnyebb vagy egyszerűbb megfelelő légáramlással rendelkező környezetet teremteni az emberiség számára. Ezért ebben az Isten által teremtett környezetben az Ő teremtett világán belül minden egyes dolog nélkülözhetetlen. Minden egyes dolog létezésében érték és szükségszerűség van. Ezt az alapelvet azonban a Sátán és a megrontott emberiség nem érti. Ők egyfolytában pusztítanak és fejlesztenek és kizsákmányolnak, hiú álmokkal arról, hogy síksággá változtatják a hegyeket, feltöltik a kanyonokat, a síkságon pedig betondzsungelt építenek felhőkarcolókból. Isten azt reméli, hogy az emberiség boldogan élhet, boldogan gyarapodhat, és minden napját boldogan töltheti ebben a teljesen megfelelő környezetben, amelyet Ő készített számukra. Ezért van, hogy Isten soha nem bánt gondatlanul a természettel, amelyben az emberiség él. A hőmérséklettől a levegőig, a hangtól a fényig Isten mindenről bonyolult terveket és intézkedéseket alkotott, hogy az emberek teste és élő környezete ne legyen alávetve természeti feltételek zavaró hatásainak, hanem az emberiség képes legyen normálisan élni, szaporodni és harmóniában, normálisan együtt élni minden dologgal. Mindezt Isten biztosítja minden dolognak és az emberiségnek.
Abban, ahogyan Isten elrendezte az emberi túlélésnek ezt az öt alapfeltételét, látjátok, hogyan gondoskodik Ő az emberiségről? (Igen.) Ez azt jelenti, hogy Isten az emberi túlélés összes legalapvetőbb feltételének Teremtője, és Isten irányítja és ellenőrzi is ezeket a dolgokat; Isten még most, az emberiség létezésének több ezer éve után is folyamatosan módosításokat végez élő környezetükön, a legjobb és legmegfelelőbb környezetet biztosítva számukra, hogy életüket a szokásos módon tarthassák fenn. Meddig tartható fenn egy ilyen helyzet? Más szóval: meddig fog még Isten ilyen környezetet biztosítani? Ez addig fog tartani, amíg Isten teljesen be nem fejezi irányítási munkáját. Ekkor Isten megváltoztatja majd az emberiség élő környezetét. Lehetséges, hogy ugyanilyen módszerekkel végzi majd el ezeket a változtatásokat, de az is lehet, hogy más módszerekkel. Azt azonban már most tudniuk kell az embereknek, hogy Isten folyamatosan gondoskodik az emberiség szükségleteiről; irányítja a környezetet, amelyben az emberiség él; megőrzi, védelmezi és fenntartja ezt a környezetet. Ilyen környezetben Isten választott népe képes a szokásos módon élni és elfogadni Isten üdvösségét, fenyítését és ítéletét. Isten szuverenitásának köszönhetően továbbra is életben marad minden, és Isten ezen ellátásának köszönhetően az egész emberiség tovább halad előre.
Közlésünknek ez az utolsó része ébresztett bennetek bármilyen új gondolatot? Ráébredtetek már a legnagyobb különbségre Isten és az emberiség között? Végső soron ki minden dolog mestere? Az ember? (Nem.) Akkor mi a különbség aközött, ahogy Isten és az emberek bánnak az egész teremtett világgal? (Isten uralkodik minden fölött és rendez el mindent, az ember pedig ennek haszonélvezője.) Egyetértetek ezzel? A legnagyobb különbség Isten és az emberiség között az, hogy Isten uralkodik az egész teremtett világ fölött, és gondoskodik arról. Ő minden forrása, és míg Isten gondoskodik az egész teremtett világról, az ember élvezi azt. Vagyis az ember élvez minden dolgot a teremtésben, amikor elfogadja az életet, amelyet Isten ajándékoz mindennek. Isten a Legfőbb Úr, az emberiség pedig élvezi annak gyümölcseit, hogy Isten megteremtett mindent. Akkor hát minden Isten által teremtett dolog szempontjából mi a különbség Isten és az emberiség között? Isten világosan látja annak törvényeit, hogyan növekszik minden, és ezeket a törvényeket Ő szabályozza és uralja. Vagyis minden dolog Isten látóterében és az Ő vizsgálódásának hatókörében van. Az emberiség talán mindent lát? Amit az emberiség lát, az arra korlátozódik, ami közvetlenül az orra előtt van. Ha hegyet mászol, csak a hegyet látod. Nem láthatod, mi van a hegy túloldalán. Ha kimész a tengerpartra, csak az óceán egyik szélét látod, és nem tudhatod, milyen a másik széle. Ha bemész egy erdőbe, láthatod a növényzetet magad előtt és magad körül, de nem láthatod, mi van beljebb. Az emberek nem láthatják a magasabban, messzebb, mélyebben fekvő területeket. Mindössze azt láthatják, ami közvetlenül előttük, a látóterükben van. Még ha az emberek ismerik is a négy évszakot szabályozó törvényt vagy azt a törvényt, amely szerint minden növekszik, akkor is képtelenek mindent irányítani vagy megszabni. Isten azonban ugyanúgy látja az egész teremtett világot, mintha egy gépet látna, amelyet Ő Maga épített. Mélyrehatóan ismer minden egyes alkatrészt és csatlakozást, hogy milyen alapelvek és mintázatok szerint, milyen célok érdekében működik – Isten mindezzel a legvilágosabban tisztában van. Ezért van az, hogy Isten Isten, az ember pedig ember! Bár az ember mélyre hatolhat tudományos kutatásaiban és a mindent szabályozó törvényekben, ennek a kutatásnak a hatóköre korlátozott, Isten pedig mindent irányít, ami az ember számára végtelen irányítást jelent. Egy ember az egész életét eltöltheti Isten legapróbb tettének kutatásával anélkül, hogy igazi eredményre jutna. Ezért van az, hogy ha csak a tudást és a tanultakat használod Isten tanulmányozására, soha nem leszel képes megismerni vagy megérteni Istent. Ha viszont az igazságkeresés és istenkeresés útját választod, és Istenre az Ő megismerésének szempontjából tekintesz, akkor egy napon felismered majd, hogy Isten cselekedetei és bölcsessége egyszerre mindenütt jelenvalók, és tudni fogod, miért nevezik Istent minden dolog Legfőbb Urának és minden számára az élet forrásának. Minél inkább elnyered ezt a megértést, annál inkább meg fogod érteni, miért nevezik Istent minden dolgok Legfőbb Urának. Az összes dolog és minden, téged is beleértve, folyamatosan Isten ellátásának állandó áramlatában részesül. Te is képes leszel majd világosan érzékelni, hogy ebben a világban, ebben az emberiségben senki nincs Istenen kívül, akiben megvolna az a képesség és az a lényeg, amellyel Ő uralkodik minden dolog létezése fölött, irányítva és fenntartva azt. Amikor eljutsz erre a megértésre, akkor fogod igazán felismerni, hogy Isten a te Istened. Amikor eljutsz erre a pontra, akkor már igazán elfogadtad Istent, és engedted, hogy a te Istened és Legfőbb Urad legyen. Amikor megszerezted ezt a megértést, és életed eljutott erre a pontra, Isten többé nem tesz próbára és nem ítél meg, nem is támaszt veled szemben követelményeket, mert te már érteni fogod Istent, ismerni fogod az Ő szívét, és már igazán elfogadtad Istent a szívedben. Ez egy fontos oka annak, hogy miért vagyunk közösségben ezekkel a témákkal Isten uralmáról és irányításáról minden dolog fölött. Azért teszünk így, hogy több tudást és megértést adjunk az embereknek – nem pusztán azért, hogy elismerjétek, hanem hogy gyakorlatiasabb módon ismerjétek és értsétek meg Isten cselekedeteit.