Isten hatalma (II.) Második rész

Az emberi élet hat fordulópontja

Élete során mindenki elérkezik egy sor kritikus ponthoz. Ezek a legalapvetőbb és legfontosabb lépések, amelyek meghatározzák az ember sorsát az életben. A következőkben röviden ismertetjük ezeket az útjelzőket, amelyeken minden embernek át kell haladnia élete során.

Az első fordulópont: születés

Hova születik valaki, milyen családba születik, milyen nemű, milyen külsejű és mikor jön a világra – ezek az emberi élet első fordulópontjának részletei.

Senki sem választhatja meg ennek a fordulópontnak bizonyos részleteit; azokat a Teremtő már mind eleve elrendelte. A külső környezet semmilyen módon nem befolyásolja őket, és semmilyen ember alkotta tényező nem változtathatja meg e tényeket, melyeket a Teremtő előre meghatározott. Az, hogy egy ember megszületik, azt jelenti, hogy a Teremtő már beteljesítette a sors első lépését, amelyet az adott személy számára elrendezett. Mivel Ő már jóval előre meghatározta ezeket a részleteket, senkinek sem áll hatalmában bármelyiket is megváltoztatni. Függetlenül az ember későbbi sorsától, a születés feltételei eleve elrendeltek, és úgy is maradnak; ezeket semmilyen módon nem befolyásolja az ember sorsának alakulása, és semmilyen módon nem befolyásolják a Teremtőnek az ember sorsa feletti szuverenitását sem.

1) Új élet születik a Teremtő terveiből

Az első fordulópont – a születési hely, a család, a nem, a fizikai megjelenés, a születés időpontja – mely részleteit választhatja meg az ember? Nyilvánvaló, hogy a születés passzív esemény. Az ember önkéntelenül születik meg, egy adott helyen, egy adott időben, egy adott családba, egy adott fizikai megjelenéssel; önkéntelenül válik egy bizonyos háztartás tagjává, egy bizonyos családfa ágává. Az embernek nincs választási lehetősége élete ezen első fordulópontján, hanem a Teremtő tervei szerinti konkrét környezetben születik meg, egy konkrét családba, konkrét nemmel és megjelenéssel, és egy konkrét időpontban, amely szorosan kapcsolódik az ember életútjához. Mit tehet az ember ezen a kritikus fordulóponton? Mindent egybevetve, az embernek nincs választási lehetősége a születésével kapcsolatos egyetlen ilyen részletet illetően sem. Ha nem lenne a Teremtő eleve elrendelése és az Ő vezetése, egy újonnan e világra született élet nem tudná, hová menjen, vagy hol lakjon, nem lennének rokonai, nem tartozna sehová, és nem lenne igazi otthona. De a Teremtő aprólékos intézkedései miatt ennek az új életnek van helye, ahol tartózkodhat, vannak szülei, tartozhat valahová, vannak rokonai, így ez az élet elindul a maga útjára. E folyamat során ennek az új életnek a materializálódását a Teremtő tervei határozzák meg, és mindent, amivel rendelkezni fog, a Teremtő adományoz neki. Egy szabadon lebegő testből, amelynek semmi köze a nevéhez, fokozatosan hús-vér, látható, kézzelfogható emberi lénnyé válik, Isten egyik teremtményévé, aki gondolkodik, lélegzik, érzékeli a hideget és a meleget; aki részt vehet az anyagi világban a teremtett lények minden szokásos tevékenységében; és aki át fog esni mindazokon a dolgokon, amiket egy teremtett emberi lénynek az életben meg kell tapasztalnia. Az, hogy a Teremtő előre meghatározta egy ember születését, azt jelenti, hogy a Teremtő minden, a túléléshez szükséges dologgal megajándékozza ezt az embert; és hasonlóképpen, az a tény, hogy egy ember megszületik, azt jelenti, hogy a Teremtőtől megkapja a túléléshez szükséges dolgokat, és ettől kezdve más formában fog élni, a Teremtő által ellátva és a Teremtő szuverenitásának alávetve.

2) Miért születnek különböző emberi lények különböző körülmények között?

Az emberek gyakran szeretik elképzelni, hogy ha újjászületnének, akkor egy illusztris családba kerülnének; ha nők lennének, akkor úgy néznének ki, mint Hófehérke, és mindenki imádná őket, ha pedig férfiak lennének, akkor ők lennének a szőke herceg, akinek mindene megvan, és akinek az egész világ a rendelkezésére áll. Sokan vannak, akik a születésükkel kapcsolatban sok illúziót táplálnak, és nagyon elégedetlenek vele, neheztelnek a családjukra, a megjelenésükre, a nemükre, sőt még a születésük időpontjára is. De az emberek soha nem értik meg, hogy miért születtek egy bizonyos családba, vagy miért néznek ki egy bizonyos módon. Nem tudják, hogy függetlenül attól, hogy hová születtek vagy hogyan néznek ki, különböző szerepeket kell játszaniuk és különböző küldetéseket kell betölteniük a Teremtő irányítása alatt, és ez a cél soha nem fog változni. A Teremtő szemében a születési hely, az ember neme és a fizikai megjelenése mind átmeneti dolgok. Ezek aprócska pontok, pici szimbólumok sorozatai az egész emberiség Isten általi irányításának minden egyes fázisában. Egy ember valódi rendeltetési helyét és kimenetelét pedig nem a születése határozza meg bármely konkrét fázisban, hanem az a küldetés, amelyet életében teljesít, és a Teremtő róla hozott ítélete, amikor az Ő irányítási terve véget ér.

Azt mondják, hogy minden hatásnak van oka, és hogy nincs olyan hatás, amelynek ne lenne oka. Tehát az ember születése szükségszerűen kötődik mind a jelenlegi életéhez, mind az előző életéhez. Ha egy ember halálával véget ér a jelenlegi életciklusa, akkor a születése egy új ciklus kezdete; ha egy régi ciklus az ember előző életét képviseli, akkor az új ciklus természetesen a jelenlegi életét képviseli. Mivel az ember születése az előző életéhez és a jelenlegi életéhez is kapcsolódik, ebből következik, hogy a hely, a család, a nem, a megjelenés és más hasonló tényezők, amelyek az ember születéséhez kötődnek, szükségszerűen kapcsolódnak az ember előző és jelenlegi életéhez is. Ez azt jelenti, hogy az ember születésének tényezőit nemcsak az előző élete befolyásolja, hanem jelenlegi életének sorsa is meghatározza, ami megmagyarázza a különböző körülmények sokféleségét, amelyek közé az emberek születnek: egyesek szegény családba születnek, mások gazdag családba. Egyesek egyszerű származásúak, míg mások előkelő származásúak. Egyesek délen születnek, mások északon. Egyesek a sivatagban születnek, mások zöldellő vidéken. Egyesek születését ujjongás, nevetés és ünneplés kíséri, másoké könnyeket, szerencsétlenséget és bánatot hoz. Egyesek azért születnek, hogy becsben tartsák őket, mások pedig azért, hogy félresöpörjék őket, mint a gyomot. Egyesek szép vonásokkal születnek, mások girbe-gurba vonásokkal. Vannak, akikre jó ránézni, mások csúnyák. Egyesek éjfélkor születnek, mások a déli nap fénye alatt... A különféle emberek születését a Teremtő által számukra kijelölt sors határozza meg; születésük meghatározza sorsukat jelenlegi életükben, valamint azt, hogy milyen szerepet fognak játszani és milyen küldetést fognak betölteni. Mindez a Teremtő szuverenitásának van alávetve, Általa előre el van rendelve; senki sem menekülhet elrendelt sorsa elől, senki sem változtathatja meg a születését, és senki sem választhatja meg a sorsát.

A második fordulópont: felnőtté válás

Attól függően, hogy az emberek milyen családba születnek, különböző otthoni környezetben nőnek fel, és különböző leckéket tanulnak meg a szüleiktől. Ezek a tényezők határozzák meg azokat a feltételeket, amelyek között az ember felnőtté válik, és a felnőtté válás képviseli az ember életének második kritikus fordulópontját. Mondanom sem kell, hogy az embereknek ezen a fordulóponton sincs választási lehetőségük. Ez is rögzített, előre elrendezett.

1) A Teremtő megtervezte az egyes emberek felnőtté válásának rögzített feltételeit

Az ember nem választhatja meg, hogy milyen emberek, események vagy dolgok neveljék és befolyásolják felnőtté válása során. Nem választhatja meg, hogy milyen tudást vagy készségeket szerez, milyen szokásokat alakít ki. Az embernek nincs beleszólása abba, hogy kik a szülei és rokonai, milyen környezetben nő fel; az embernek nincs ráhatása, hogy milyen kapcsolata van a környezetében lévő emberekkel, eseményekkel és dolgokkal, és ezek hogyan befolyásolják a fejlődését. Akkor hát ki dönti el ezeket a dolgokat? Ki rendezi el őket? Mivel az embereknek nincs választásuk e kérdésekben, mivel nem dönthetnek maguk ezekről a dolgokról, és mivel ezek nyilvánvalóan nem természetes módon formálódnak, magától értetődik, hogy mindezen emberek, események és dolgok kialakítása a Teremtő kezében van. Természetesen, ahogy a Teremtő elrendezi minden ember születésének sajátos körülményeit, úgy rendezi el azokat a sajátos körülményeket is, amelyek között az ember felnő. Ha egy ember születése változásokat hoz a körülötte lévő emberek, események és dolgok számára, akkor az adott ember növekedése és fejlődése is szükségszerűen hatással lesz rájuk. Vannak például olyan emberek, akik szegény családba születnek, de gazdagsággal körülvéve nőnek fel; mások tehetős családba születnek, de miattuk a családjuk vagyona megcsappan, így szegény környezetben nőnek fel. Senki születését nem szabályozza kőbe vésett szabály, és senki sem elkerülhetetlen, rögzített körülmények között nő fel. Ezeket a dolgokat az ember nem tudja elképzelni vagy szabályozni; az ember sorsának termékei, és az ember sorsa határozza meg őket. Természetesen ezeket a dolgokat alapvetően az a sors határozza meg, amelyet a Teremtő minden egyes ember számára előre megszab; a Teremtő szuverenitása az adott személy sorsa és a vele kapcsolatos tervei felett az, ami meghatározza ezeket.

2) A különféle körülmények, amelyek között az emberek felnőnek, különböző szerepeket eredményeznek

Egy ember születésének körülményei alapvetően meghatározzák azt a környezetet és körülményeket, amelyben felnő, és azok a körülmények, amelyek között egy ember felnő, szintúgy a születésének körülményeiből fakadnak. Ez idő alatt az ember elkezd nyelvet tanulni, az elméje sok új dologgal találkozik és elsajátítja azokat, és e folyamat során szüntelenül gyarapodik. Amit az ember a fülével hall, a szemével lát és az elméjével befogad, az fokozatosan kitölti és megeleveníti a belső világát. Az emberek, események és dolgok, amelyekkel az ember kapcsolatba kerül, a józan ész, a tudás és a készségek, amelyeket megtanul, valamint az emberre ható gondolkodásmódok, amelyek az emberbe bevésődnek vagy amiket elsajátít, mind-mind irányítják és befolyásolják az ember sorsát az életben. A nyelv, amelyet az ember a felnőtté válása során megtanul, és a gondolkodásmódja elválaszthatatlan attól a környezettől, amelyben a fiatalkorát tölti, és ez a környezet a szülőkből és a testvérekből, valamint a körülöttük lévő többi emberből, eseményekből és dolgokból áll. Az ember fejlődésének menetét tehát az a környezet határozza meg, amelyben felnő, és függ azoktól az emberektől, eseményektől és dolgoktól is, amelyekkel az ember ebben az időszakban kapcsolatba kerül. Mivel a körülmények, amelyek között az ember felnő, már jó előre meg vannak határozva, természetesen az a környezet is előre meghatározott, amelyben az ember e folyamat során él. Nem az ember választása és preferenciái döntik el, hanem a Teremtő tervei, amelyeket az Ő gondos intézkedései és az ember életének sorsa feletti szuverenitása határoznak meg. Tehát az emberek, akikkel az ember a felnőtté válása során találkozik, és a dolgok, amelyekkel kapcsolatba kerül, mind-mind természetes módon kapcsolódnak a Teremtő vezényléseihez és elrendezéseihez. Az emberek nem láthatják előre az effajta összetett összefüggéseket, és nem tudják irányítani vagy megfejteni őket. Sok különböző dolog és ember befolyásolja azt a környezetet, amelyben egy ember felnő, és egyetlen emberi lény sem képes a kapcsolatok ilyen hatalmas hálóját elrendezni vagy levezényelni. A Teremtőn kívül egyetlen ember vagy dolog sem képes szabályozni az összes ember, dolog és esemény megjelenését, és nem tudja fenntartani azokat vagy irányítani az eltűnésüket, és éppen az összefüggések ilyen hatalmas hálója az, ami a Teremtő által előre meghatározott módon alakítja az ember fejlődését, és felépíti a különféle környezeteket, amelyekben az emberek felnőnek. Ez az, ami létrehozza a Teremtő irányítási munkájához szükséges különböző szerepeket, szilárd, erős alapokat teremtve az emberek számára, hogy sikeresen teljesíthessék küldetésüket.

A harmadik fordulópont: függetlenség

Miután az ember túljutott a gyermek- és serdülőkorán, és fokozatosan, elkerülhetetlenül eléri az érettséget, a következő lépés az, hogy teljesen megváljon ifjúságától, elbúcsúzzon a szüleitől, és önálló felnőttként nézzen szembe az előtte álló úttal. Ezen a ponton szembesülnie kell mindazokkal az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal, amelyekkel egy felnőttnek szembe kell néznie, szembesülnie kell sorsa minden olyan részével, amely hamarosan megmutatkozik. Ez a harmadik fordulópont, amelyen egy embernek át kell haladnia.

1) A függetlenné válás után az ember elkezdi megtapasztalni a Teremtő szuverenitását

Ha az ember születése és felnőtté válása az életút „előkészítő szakasza”, amely lefekteti az ember életsorsának sarokkövét, akkor az ember függetlensége a sorsa nyitó monológja. Ha egy ember születése és felnőtté válása az életsorsára való felkészülés során felhalmozott vagyon, akkor az ember függetlensége az, amikor elkezdi elkölteni vagy gyarapítani ezt a vagyont. Amikor valaki elhagyja a szüleit és függetlenné válik, a társadalmi körülményeket, amelyekkel szembesül, valamint a számára elérhető munka és karrier fajtáját a sors határozza meg, és semmi köze a szüleihez. Vannak, akik jó szakot választanak a főiskolán, és a diploma megszerzése után kielégítő munkát találnak, amivel életútjuk első diadalmas lépését teszik meg. Vannak, akik sokféle készséget tanulnak meg és sajátítanak el tökéletesen, mégsem találnak megfelelő munkát, vagy soha nem találják meg a helyüket, nemhogy karriert csinálnának; életútjuk kezdetén minden lépésnél kudarccal találkoznak, gondok gyötrik őket, kilátásaik sötétek, életük bizonytalan. Vannak, akik szorgalmasan tanulnak, mégis pont lecsúsznak minden esélyről, hogy felsőfokú végzettséget szerezzenek; úgy tűnik, az a sorsuk, hogy soha ne érjenek el sikereket, életútjuk legelső törekvése a semmibe veszett. Mivel nem tudják, hogy az előttük álló út sima vagy rögös, először érzik meg, hogy az emberi sors mennyire változékony, ezért várakozással és rettegéssel tekintenek az életre. Vannak, akik annak ellenére, hogy nem túl képzettek, könyveket írnak és hírnevet szereznek; vannak, akik, bár szinte teljesen analfabéták, sok pénzt keresnek az üzleti életben, ezáltal képesek eltartani magukat... Milyen foglalkozást választ valaki, hogyan keresi meg a kenyerét: vajon van az embereknek bármilyen ráhatásuk arra, hogy ezekben a dolgokban jó vagy rossz döntést hoznak? Összhangban vannak ezek a dolgok az emberek vágyaival és döntéseivel? A legtöbb embernek a következő kívánságai vannak: kevesebbet dolgozni és többet keresni, nem a napon és esőben gürcölni, jól öltözködni, mindenhol ragyogni és tündökölni, mások fölé tornyosulni és megbecsülést szerezni felmenőiknek. Az emberek a tökéletességben reménykednek, de amikor megteszik első lépéseiket életútjukon, fokozatosan rájönnek, hogy mennyire tökéletlen az emberi sors, és először fogják fel igazán, hogy bár az ember merész terveket szőhet a jövőjével kapcsolatban és vakmerő fantáziákat dédelgethet, senkinek sincs meg a képessége vagy a hatalma, hogy megvalósítsa saját álmait, és senki sincs abban a helyzetben, hogy irányítsa saját jövőjét. Mindig lesz némi távolság az ember álmai és a valóság között, amellyel szembe kell néznie; a dolgok soha nem olyanok, mint amilyennek az ember szeretné, és az ilyen valósággal szembesülve az emberek soha nem lehetnek elégedettek vagy boldogok. Vannak, akik minden elképzelhető határig elmennek, nagy erőfeszítéseket tesznek és nagy áldozatokat hoznak a megélhetésük és jövőjük érdekében, hogy megpróbálják megváltoztatni saját sorsukat. De végül, még ha saját kemény munkájukkal meg is tudják valósítani álmaikat és vágyaikat, a sorsukon soha nem tudnak változtatni, és bármennyire is kitartóan próbálkoznak, soha nem tudják túlszárnyalni azt, amit a sors kijelölt számukra. Függetlenül a képességekben, az intelligenciában és az akaraterőben mutatkozó különbségektől, az emberek mind egyenlők a sors előtt, amely nem tesz különbséget nagyok és kicsik, magasak és alacsonyak, magasztosak és középszerűek között. Azt, hogy ki milyen foglalkozást űz, miből él és mekkora vagyont halmoz fel az életben, nem a szülei, a tehetsége, az erőfeszítései vagy az ambíciói döntik el, hanem a Teremtő határozza meg előre.

2) A szülők elhagyása és az ember saját szerepének komoly felvállalása az élet színházában

Amikor az ember eléri az érettséget, képes elhagyni a szüleit és a saját útját járni, és ekkor kezdi el igazán saját szerepét játszani, a köd felszáll, és fokozatosan világossá válik az életfeladata. Névlegesen az ember még mindig szorosan kötődik a szüleihez, de mivel a küldetésének és az életben betöltött szerepének semmi köze az anyjához és az apjához, lényegében ez a bensőséges kötelék elszakad, amint az ember fokozatosan függetlenné válik. Biológiai szempontból az emberek nem tehetnek róla, hogy tudat alatt még mindig függnek a szüleiktől, de objektív tekintetben, ha már teljesen felnőttek, akkor teljesen különálló életet élnek a szüleiktől, és az általuk vállalt szerepeket önállóan töltik be. A világra hozatalon és a gyermeknevelésen kívül a szülők felelőssége a gyermekeik életében csak annyi, hogy környezetet biztosítanak számukra, amelyben felnőhetnek, és ez minden, mert a Teremtő eleve elrendelésén kívül semmi másnak nincs befolyása az ember sorsára. Senki sem tudja irányítani, hogy milyen jövője lesz valakinek; ez már jó előre el van döntve, és az ember sorsát még a szülei sem változtathatják meg. Ami a sorsot illeti, mindenki független, és mindenkinek megvan a saját sorsa. Tehát senkinek a szülei semmiképp nem akadályozhatják a sorsát, illetve a legkevésbé sem ösztönözhetik őt, amikor az életben játszott szerepéről van szó. Azt mondhatnánk, hogy a család, amelybe az ember sorsa beleszületni, és a környezet, amelyben felnő, nem több, mint élete küldetése teljesítésének előfeltétele. Ezek semmilyen módon nem határozzák meg egy ember sorsát az életben, vagy azt, hogy az illető milyen sors keretében teljesíti küldetését. Így tehát senkinek a szülei nem segíthetnek abban, hogy az életének küldetését teljesítse, és hasonlóképpen, a rokonok sem segíthetnek abban, hogy az illető magára vegye az életben betöltött szerepét. Azt, hogy valaki hogyan teljesíti küldetését, és milyen életkörnyezetben tölti be a szerepét, teljes mértékben az életsorsa határozza meg. Más szóval, semmilyen más objektív körülmény nem befolyásolhatja az ember küldetését, amelyet a Teremtő előre elrendelt. Minden ember abban az adott környezetben válik éretté, amelyben felnő; majd fokozatosan, lépésről lépésre elindul a saját életútján, és beteljesíti a Teremtő által számára eltervezett sorsot. Természetes módon, önkéntelenül belépnek az emberiség hatalmas tengerébe, és elfoglalják saját helyüket az életben, ahol teremtett lényként elkezdik teljesíteni kötelességeiket a Teremtő eleve elrendelése és az Ő szuverenitása kedvéért.

A negyedik fordulópont: házasság

Ahogy az ember idősödik és érik, egyre távolabb kerül a szüleitől és attól a környezettől, amelyben született és nevelkedett, helyette elkezd irányt keresni az életében, és a szüleitől eltérő stílusban követni saját életcéljait. Ebben az időszakban az embernek már nem a szüleire van szüksége, hanem egy olyan társra, akivel leélheti az életét, vagyis egy házastársra, egy olyan személyre, akivel a sorsa szorosan összefonódik. A függetlenség utáni első nagy életesemény tehát a házasság, a negyedik fordulópont, amelyen az embernek át kell esnie.

1) Az egyéni választás nem játszik szerepet a házasságban

A házasság kulcsfontosságú esemény minden ember életében; ez az az időszak, amikor az ember valóban elkezd különböző feladatokat vállalni és fokozatosan különböző küldetéseket teljesíteni. Az emberek sok illúziót dédelgetnek a házassággal kapcsolatban, mielőtt maguk is megtapasztalnák, és ezek az illúziók mind nagyon szépek. A nők azt képzelik, hogy a másik felük a szőke herceg lesz, a férfiak pedig azt, hogy Hófehérkét veszik feleségül. Ezek a fantáziák azt mutatják, hogy minden embernek vannak bizonyos elvárásai a házassággal szemben, saját igényei és normái. Bár ebben a gonosz korban az embereket folyamatosan torz üzenetekkel bombázzák a házasságról, amelyek még több plusz követelményt kreálnak, és mindenféle teherrel és furcsa hozzáállással ruházzák fel az embereket, minden ember, aki megtapasztalta a házasságot, tudja, hogy bárhogyan is értelmezzük, bárhogyan is viszonyulunk hozzá, a házasság nem egyéni döntés kérdése.

Az ember sok más emberrel találkozik életében, de senki sem tudja, hogy ki lesz a házastársa. Bár mindenkinek megvannak a saját elképzelései és személyes álláspontjai a házassággal kapcsolatban, senki sem láthatja előre, hogy ki lesz valóban és véglegesen a másik fele, és a saját elképzelései ebben a kérdésben vajmi keveset számítanak. Miután találkozol valakivel, aki tetszik neked, hajszolhatod őt; de hogy érdekled-e őt, hogy képes-e a társaddá válni, az nem a te döntésed. Vonzalmad tárgya nem feltétlenül az a személy, akivel képes leszel megosztani az életedet; közben valaki, akire sosem számítottál, csendben beléphet az életedbe, és a társaddá válhat, sorsod legfontosabb elemévé, a másik feleddé, akihez a sorsod elválaszthatatlanul hozzáköt. És így, bár több millió házasság van a világon, mindegyik más és más: sok házasság nem kielégítő, sok boldog; sok van, mely átível Kelet és Nyugat között, vagy Észak és Dél között; sok tökéletes pár van, sok azonos társadalmi rangú; sok boldog és harmonikus, sok fájdalmas és szomorú; sok házasság felkelti mások irigységét, sokat pedig félreértenek és rosszallnak; sok örömteli, sok pedig könnyekkel teli és kétségbeejtő... E számtalanféle házasságban az emberek hűséget és élethosszig tartó elkötelezettséget mutatnak a házasság iránt; szerelmet, ragaszkodást és elválaszthatatlanságot, vagy épp lemondást és meg nem értést. Egyesek elárulják a házasságukat, vagy akár gyűlöletet is éreznek iránta. Akár boldogságot, akár fájdalmat hoz a házasság, a Teremtő mindenkinek előre megszabta a házasságban betöltött küldetését, amely nem változik; ezt a küldetést mindenkinek be kell töltenie. Minden egyes ember sorsa, amely minden házasság mögött ott áll, változatlan és a Teremtő által már régen előre elrendelt.

2) A házasság mindkét partner sorsából születik

A házasság fontos fordulópont az ember életében. A házasság az ember sorsának terméke és az ember sorsának döntő fontosságú láncszeme; nem az egyén saját akaratán vagy preferenciáin alapul, és nem befolyásolják semmilyen külső tényezők, hanem teljes mértékben a két fél sorsa határozza meg, a Teremtőnek azon rendelkezései és eleve elrendelései, amelyek a pár mindkét tagjának sorsára vonatkoznak. A felszínen a házasság célja az emberi faj fenntartása, de valójában a házasság nem más, mint egy rituálé, amelyen az ember a küldetése teljesítése során átesik. A házasságban az emberek nem csupán a következő nemzedék felnevelésének szerepét játsszák; elfogadják a házasság fenntartásával járó összes különféle szerepet és a küldetéseket, amelyeket ezek a szerepek megkövetelnek tőlük. Mivel az ember születése befolyásolja az őt körülvevő emberek, események és dolgok változását, a házassága is elkerülhetetlenül hatással lesz ezekre az emberekre, eseményekre és dolgokra, sőt, különböző módokon át is alakítja őket mind.

Amikor az ember függetlenné válik, elindul a saját életútján, amely lépésről lépésre elvezeti őt azokhoz az emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz, amelyek kapcsolódnak a házasságához. Ugyanakkor a másik személy, aki abban a házasságban fog élni, lépésről lépésre közeledik ugyanezen emberek, események és dolgok felé. A Teremtő szuverenitása alatt két, egymástól független, de összefüggő sorsú ember fokozatosan belép egy házasságba, és csodával határos módon családdá válik: „egy hajóban eveznek”. Amikor tehát valaki házasságra lép, az életútja befolyásolja és érinti a másik felét, és ugyanígy a partner életútja is befolyásolja és érinti az ő sorsát az életben. Más szóval, az emberi sorsok összekapcsolódnak, és senki sem tudja teljesíteni az életfeladatát vagy betölteni a szerepét másoktól teljesen függetlenül. Az ember születése kapcsolatok hatalmas láncolatára van hatással; a felnőtté válás szintén kapcsolatok összetett láncolatát foglalja magában; és hasonlóképpen, egy házasság elkerülhetetlenül emberi kapcsolatok hatalmas és összetett hálójában létezik és működik, ami a háló minden tagját magában foglalja, és befolyásolja mindazok sorsát, akik annak részei. A házasság nem a két fél családjának, felnőtté válásuk körülményeinek, megjelenésüknek, életkoruknak, képességüknek, tehetségüknek vagy bármilyen más tényezőnek a terméke; sokkal inkább egy közös küldetésből és közös sorsból fakad. Ez a házasság eredete, a Teremtő által vezényelt és elrendezett emberi sors terméke.

Az ötödik fordulópont: utód

A házasságkötés után az ember elkezdi felnevelni a következő generációt. Az embernek nincs beleszólása abba, hogy hány és milyen gyermeke lesz; ezt is az ember sorsa határozza meg, amelyet a Teremtő eleve elrendelt. Ez az ötödik fordulópont, amelyen az embernek át kell haladnia.

Ha az ember azért születik, hogy betöltse valaki számára a gyermek szerepét, akkor a következő generációt azért neveli fel, hogy betöltse valaki számára a szülő szerepét. E szerepváltás miatt az ember az élet különböző szakaszait különböző perspektívákból tapasztalja meg. Ez különféle élettapasztalatokat is ad, melyek révén az ember megismeri a Teremtő szuverenitását, ami mindig azonos módon valósul meg, és amelyek révén találkozik azzal a ténnyel, hogy senki sem lépheti át vagy változtathatja meg a Teremtő eleve elrendelését.

1) Az embernek nincs befolyása arra, hogy mi lesz az utódaiból

A születés, a felnőtté válás és a házasság mind-mind különböző típusú és mértékű csalódásokkal jár. Vannak, akik elégedetlenek a családjukkal vagy a saját fizikai megjelenésükkel; vannak, akik nem kedvelik a szüleiket; vannak, akik neheztelnek vagy panaszkodnak a környezetre, amelyben felnőttek. És a legtöbb ember számára mindezen csalódások közül a házasság a legelszomorítóbb. Bármennyire is elégedetlen valaki a születésével, érettségével vagy házasságával, mindenki, aki átesett ezeken a dolgokon, tudja, hogy nem választhatja meg, hogy hol és mikor születik, hogy néz ki, kik a szülei és ki a házastársa, hanem egyszerűen el kell fogadnia az Ég akaratát. Mégis, amikor eljön az idő, hogy az emberek felneveljék a következő generációt, az összes olyan vágyat, amelyet életük első felében nem sikerült megvalósítaniuk, kivetítik az utódaikra, abban a reményben, hogy az utódok majd kárpótolják őket a saját életük első felének összes csalódásáért. Ezért az emberek mindenféle fantáziálgatásban ringatják magukat a gyermekeikről: a lányaikból lenyűgöző szépség, a fiaikból pedig daliás úriember lesz; a lányaik műveltek és tehetségesek lesznek, a fiaik pedig briliáns diákok és sztársportolók; a lányaik szelídek, erényesek és értelmesek lesznek, a fiaik pedig intelligensek, tehetségesek és fogékonyak. Remélik, hogy utódaik, akár lányok, akár fiúk, tisztelni fogják felmenőiket, tekintettel lesznek a szüleikre, mindenki szeretni és dicsérni fogja őket... Ezen a ponton az élettel kapcsolatban táplált remények újjáélednek, és új szenvedélyek gyúlnak az emberek szívében. Az emberek tudják, hogy tehetetlenek és reménytelenek ebben az életben, és nem lesz több esélyük vagy reményük arra, hogy kitűnjenek a tömegből, s nincs más választásuk, mint elfogadni a sorsukat. Ezért minden reményüket, meg nem valósult vágyaikat és eszményeiket kivetítik a következő generációra, remélve, hogy az utódaik segíthetnek nekik álmaik elérésében és vágyaik megvalósításában; hogy lányaik és fiaik dicsőséget szereznek a család nevének, fontosak, gazdagok vagy híresek lesznek. Röviden, azt szeretnék, hogy gyermekeik szerencséje szárnyaljon. Az emberek tervei és fantáziái tökéletesek; nem tudják, hogy a gyermekeik száma, gyermekeik külseje, képességei és a többi, nem az ő döntésük, hogy a gyermekeik sorsának egy morzsája sincs az ő kezükben? Az emberek nem urai saját sorsuknak, mégis azt remélik, hogy megváltoztathatják a fiatalabb generáció sorsát; nem menekülhetnek saját sorsuk elől, mégis megpróbálják irányítani fiaik és lányaik sorsát. Vajon nem értékelik túl magukat? Nem emberi ostobaság és tudatlanság ez? Az emberek bármeddig elmennek utódaik érdekében, de végül az ember tervei és vágyai nem szabhatják meg, hogy hány gyermeke legyen, vagy hogy milyenek legyenek azok a gyermekek. Vannak, akik nincstelenek, de sok gyermeket nemzenek; vannak, akik gazdagok, mégsem születik egyetlen gyermekük sem. Van, aki lányt szeretne, de nem teljesül ez a kívánsága; van, aki fiút szeretne, de nem sikerül fiúgyermeket nemzenie. Egyesek számára a gyermek áldás, mások számára átok. Vannak intelligens párok, akiknek lassú eszű gyermekeik születnek; vannak szorgalmas és becsületes szülők, de az általuk felnevelt gyermekek tunyák. Vannak kedves és tisztességes szülők, de gyermekeik ravaszok és rosszindulatúak lesznek. Vannak testileg és lelkileg egészséges szülők, akik mégis fogyatékos gyermekeket hoznak a világra. Vannak átlagos és sikertelen szülők, de gyermekeik mégis nagy dolgokat érnek el. Vannak alacsony státuszú szülők, mégis olyan gyermekeik vannak, akik magasan kiemelkednek...

2) A következő generáció felnevelése után az emberek a sors újfajta megértésére tesznek szert

A legtöbb ember, aki házasságot köt, harmincéves kora körül teszi ezt, egy olyan életszakaszban, amikor az ember még nem érti az emberi sorsot. De amikor az emberek elkezdenek gyermeket nevelni, és utódaik felnőnek, végignézik, ahogy az új generáció megismétli az előző generáció életét és minden tapasztalatát, és ahogy saját múltjukat látják tükröződni bennük, rájönnek, hogy a fiatalabb generáció által bejárt út, akárcsak az övék, nem tervezhető és nem választható. Szembesülve ezzel a ténnyel, nincs más választásuk, mint beismerni, hogy minden ember sorsa eleve elrendelt, és anélkül, hogy ezt teljesen felismernék, fokozatosan félreteszik saját vágyaikat, a szívükben lévő szenvedélyek pedig elporladnak és elhalnak... Az emberek ebben az időszakban, miután lényegében már túljutottak az élet fontos útjelzőin, már új életfelfogásra tettek szert, új hozzáállást vettek fel. Mennyit várhat egy ilyen korú ember a jövőtől, és milyen kilátások elé nézhet? Milyen ötvenéves nő álmodik még mindig a szőke hercegről? Milyen ötvenéves férfi keresi még mindig az ő Hófehérkéjét? Milyen középkorú nő reménykedik még abban, hogy rút kiskacsából hattyúvá válik? A legtöbb idősebb férfi ugyanolyan motivációval rendelkezik a karrierjében, mint a fiatalok? Összefoglalva, függetlenül attól, hogy valaki férfi vagy nő, bárki, aki megéli ezt a kort, valószínűleg viszonylag racionálisan és gyakorlatiasan viszonyul a házassághoz, a családhoz és a gyermekekhez. Az ilyen embernek lényegében nincs több választási lehetősége, nincs késztetése arra, hogy kihívja a sorsot. Ami az emberi tapasztalatokat illeti, amint valaki eléri ezt a kort, természetes módon kialakul benne egy bizonyos hozzáállás: „El kell fogadni a sorsot; a gyermekeinknek megvan a maguk sorsa; az emberi sorsot az Ég rendeli el.” A legtöbb ember, aki nem érti az igazságot, miután átvészelte e világ minden viszontagságát, csalódását és nehézségét, három szóban foglalja össze az emberi életről szerzett felismeréseit: „Ez a sors!” Bár ez a mondat összefoglalja a világi emberek felismerését az emberi sorsról és a következtetést, amelyre jutottak, és bár kifejezi az emberiség tehetetlenségét, és markánsnak és pontosnak mondható, messze áll a Teremtő szuverenitásának megértésétől, és egyszerűen nem helyettesíti a Teremtő hatalmának ismeretét.

3) A sorsban való hit nem helyettesíti a Teremtő szuverenitásának ismeretét

Miután annyi éven át követtétek Istent, van lényeges különbség a ti sorsról való tudásotok és a világi emberek tudása között? Igazán megértettétek a Teremtő eleve elrendelését, és valóban megismertétek a Teremtő szuverenitását? Vannak emberek, akik alaposan, mélyen átérzik a „ez a sors” kifejezést, de a legkevésbé sem hisznek Isten szuverenitásában; nem hiszik, hogy az emberi sorsot Isten rendezi el és vezényli, és nem hajlandók alávetni magukat Isten szuverenitásának. Az ilyen emberek olyanok, mintha az óceánon hánykolódnának, a hullámok taszigálják őket, sodródnak az árral, és nincs más választásuk, mint passzívan várakozni és beletörődni a sorsba. Mégsem ismerik fel, hogy az emberi sors Isten szuverenitásának van alávetve; nem képesek saját kezdeményezésükre megismerni Isten szuverenitását, és ezáltal eljutni Isten hatalmának megismeréséhez, alávetni magukat Isten vezényléseinek és intézkedéseinek, felhagyni a sorsnak való ellenállással, és Isten gondviselése, védelme és vezetése alatt élni. Más szóval a sors elfogadása nem ugyanaz, mint alávetni magunkat a Teremtő szuverenitásának; a sorsba vetett hit nem jelenti azt, hogy az ember elfogadja, elismeri és ismeri a Teremtő szuverenitását; a sorsba vetett hit csupán a sors igazságának és felszínes megnyilvánulásainak elismerése. Ez különbözik attól, mint amikor tudjuk, hogyan irányítja a Teremtő az emberiség sorsát, és attól, amikor felismerjük, hogy a Teremtő az uralom forrása minden dolog sorsa felett, és bizonyosan távol áll attól, amikor alávetjük magunkat a Teremtő emberiség sorsát érintő vezényléseinek és intézkedéseinek. Tegyük fel, hogy valaki csak hisz a sorsban, és még mélyen át is érzi azt, de nem képes általa megismerni és elismerni a Teremtő szuverenitását az emberiség sorsa felett, alávetni magát neki és elfogadni azt. Ez esetben az élete tragédia lesz; mégis egy hiába élt élet, egy légüres tér lesz. Ő továbbra sem lesz képes megadni magát a Teremtő uralmának, a szó igazi értelmében teremtett emberi lénnyé válni és kiérdemelni a Teremtő elismerését. Aki valóban ismeri és megtapasztalja a Teremtő szuverenitását, annak pozitív állapotban kell lennie, nem pedig negatív vagy rezignált állapotban. Miközben elismeri, hogy minden dolog sorsszerű, a szívében meglesz az élet és a sors pontos meghatározása, miszerint az ember élete teljes egészében a Teremtő szuverenitása alatt áll. Amikor visszatekint a megtett útra, amikor visszaemlékszik az életútja minden szakaszára, akkor látja, hogy minden lépésnél, akár fáradságos volt az utazás, akár könnyű, Isten mutatta az útját, és Ő rendezte el azt neki. Isten aprólékos tervezése és az Ő gondos elrendezései vezették el őt tudtán kívül a mába. Felismeri, hogy képesnek lenni arra, hogy elfogadja a Teremtő szuverenitását, elfogadja az Ő üdvösségét – ez a legnagyobb áldás egy ember életében! Ha valaki negatívan áll hozzá a sorshoz, az azt bizonyítja, hogy ellenáll mindannak, amit Isten elrendezett számára, és nem alávetett a hozzáállása. Ha valaki pozitívan áll hozzá Isten emberi sors feletti szuverenitásához, akkor amikor visszatekint az útjára, és valóban megtapasztalja Isten szuverenitását, akkor már őszintébben vágyik arra, hogy alávesse magát mindannak, amit Isten elrendezett, nagyobb elszántsággal és hittel hagyja, hogy Isten vezényelje a sorsát, és nem lázad tovább Isten ellen. Ez azért van, mert látja, hogy amikor az emberek nem tudnak semmit arról, hogy mi a sors, vagy nem értik Isten szuverenitását, akkor csak küszködnek és botladoznak a ködben a saját akaratuk szerint; az az út pedig túl fáradságos és túl sok szívfájdalmat okoz. Tehát amikor az emberek felismerik, hogy Isten szuverén az emberi sors felett, az okosak úgy döntenek, hogy megismerik és elfogadják Isten szuverenitását, és búcsút intenek azoknak a fájdalmas napoknak, amikor „a saját két kezükkel próbáltak jó életet építeni,” ahelyett, hogy tovább küzdenének a sors ellen, és a maguk módján törekednének az úgynevezett életcéljaikra. Amikor valaki Isten nélkül van, amikor nem képes látni Őt, amikor nem képes valóban és világosan megismerni Isten szuverenitását, akkor minden nap értelmetlen, értéktelen és leírhatatlanul fájdalmas. Nem számít, hol van az ember és hogy mi a munkája, a túlélési eszközei és a célok, amelyekre törekszik, nem hoznak mást számára, mint végtelen szívfájdalmat és olyan fájdalmat, amelyen nehéz túljutni, olyannyira, hogy vissza sem bír tekinteni a múltjára. Az ember csak akkor tud fokozatosan megszabadulni minden szívfájdalomtól és fájdalomtól, és fokozatosan megszabadulni az emberi élet minden ürességétől, ha elfogadja a Teremtő szuverenitását, aláveti magát az Ő vezényléseinek és elrendezéseinek, és valódi emberi élet elérésére törekszik.

4) Csak azok érhetik el az igazi szabadságot, akik alávetik magukat a Teremtő szuverenitásának

Mivel az emberek nem ismerik Isten vezényléseit és Isten szuverenitását, mindig dacosan és lázadó hozzáállással néznek szembe a sorssal, és mindig le akarják vetni Isten hatalmát és szuverenitását, és azt, amit a sors tartogat számukra, hiába remélve, hogy megváltoztathatják jelenlegi körülményeiket és sorsukat. De ez soha nem sikerülhet nekik, és minden lépésnél kudarcot vallanak. Ez a küzdelem, amely a lelkük mélyén zajlik, mély fájdalmat okoz nekik, és ez a fájdalom a csontjaikba mar, és egyúttal arra sarkallja őket, hogy csak fecséreljék az életüket. Mi az oka ennek a fájdalomnak? Isten szuverenitása miatt van, vagy azért, mert valaki szerencsétlennek született? Nyilvánvalóan egyik sem igaz. Alapvetően az emberek által választott utak okozzák, az emberek életvezetési döntései. Lehet, hogy egyesek ezekre a dolgokra nem jöttek rá. De amikor valóban megtudod, amikor valóban felismered, hogy Isten szuverenitással rendelkezik az ember sorsa felett, amikor valóban megérted, hogy minden, amit Isten szuverenitása és intézkedései hoznak neked, nagy előnyt és védelmet nyújt, akkor érzed, hogy fájdalmad fokozatosan enyhül, és egész lényed fokozatosan ellazul, szabaddá és felszabadulttá válik. Az emberek többségének állapotából ítélve, objektív módon nem tudnak igazán megbirkózni a Teremtő emberi sors feletti szuverenitásának gyakorlati értékével és értelmével, még akkor sem, ha szubjektív szinten nem akarnak tovább úgy élni, ahogy korábban, és fájdalmaik enyhülését szeretnék; objektíven nem tudják igazán felismerni és alávetni magukat a Teremtő szuverenitásának, és még kevésbé tudják, hogyan leljenek rá és fogadják el a Teremtő vezényléseit és intézkedéseit. Ha tehát az emberek nem képesek valóban felismerni azt a tényt, hogy a Teremtő szuverenitással rendelkezik az ember sorsa és minden emberi dolog felett, ha nem képesek valóban alávetni magukat a Teremtő uralmának, akkor nehéz lesz számukra, hogy ne az a gondolat vezérelje és kösse őket béklyóba, hogy „az ember sorsa a saját kezében van”. Nehéz lesz számukra lerázni a sors és a Teremtő hatalma elleni intenzív küzdelmük fájdalmát, és mondanom sem kell, hogy nehéz lesz számukra az is, hogy valóban felszabaduljanak és szabaddá váljanak, hogy Istent imádó emberekké váljanak. Van azonban egy rendkívül egyszerű módja annak, hogy az ember megszabaduljon ettől az állapottól, mégpedig az, hogy búcsút vesz korábbi életmódjától; búcsút mond korábbi életcéljainak; összegzi és elemzi korábbi életmódját, életszemléletét, törekvéseit, vágyait és eszményeit; majd összeveti ezeket Isten szándékaival és emberrel szemben támasztott követelményeivel, és megnézi, hogy ezek közül bármelyik összhangban van-e Isten szándékaival és követelményeivel, hogy bármelyik az élet helyes értékeit közvetíti-e, elvezet-e az igazság jobb megértéséhez, és lehetővé teszi-e, hogy az ember emberi mivoltában és emberi lényhez való hasonlatossággal éljen. Amikor ismételten megvizsgálod és gondosan boncolgatod az emberek által hajszolt különféle életcélokat, és számtalanféle életmódjukat, azt fogod látni, hogy ezek közül egyik sem felel meg a Teremtő eredeti szándékának, amellyel az emberiséget teremtette. Ezek mindegyike eltávolítja az embereket a Teremtő szuverenitásától és gondoskodásától; mind olyan csapdák, amelyek az embereket züllötté teszik és a pokolba vezetik. Miután ezt felismered, az lesz a feladatod, hogy félretedd a régi életszemléletedet, távol maradj a különböző csapdáktól, hagyd, hogy Isten átvegye az irányítást az életed felett, és megszervezze a dolgaidat; csak igyekezz alávetni magad Isten vezényléseinek és útmutatásának, próbálj egyéni döntés nélkül élni, és olyan emberré válni, aki imádja Istent. Ez könnyűnek hangzik, de nehéz megtenni. Vannak, akik el tudják viselni ennek fájdalmát, mások nem. Vannak, akik hajlandóak engedelmeskedni, mások nem. Azokban, akik nem hajlandók, nincs meg a vágy és az elhatározás, hogy megtegyék; egyértelműen tisztában vannak Isten szuverenitásával, tökéletesen tudják, hogy Isten az, aki megtervezi és elrendezi az emberi sorsot, mégis rúgkapálnak és küzdenek, és továbbra sem békélnek meg azzal, hogy sorsukat Isten tenyerébe helyezzék és alávessék magukat Isten szuverenitásának; sőt, neheztelnek Isten vezényléseire és intézkedéseire. Mindig lesznek tehát olyan emberek, akik saját maguk akarják megtapasztalni, hogy mire képesek; saját kezükkel akarják megváltoztatni a sorsukat, vagy saját erejükből akarják elérni a boldogságot, hogy lássák, képesek-e átlépni Isten hatalmának határait, és Isten szuverenitása fölé emelkedni. Az ember tragédiája nem az, hogy boldog életre törekszik, nem az, hogy hajszolja a hírnevet és a vagyont, vagy hogy a ködben küzd saját sorsa ellen, hanem az, hogy miután meglátta a Teremtő létezését, miután megismerte azt a tényt, hogy a Teremtő szuverenitással rendelkezik az emberi sors felett, akkor sem képes visszafordulni a rossz útról, nem tudja kihúzni lábát a mocsárból, hanem megkeményíti a szívét és kitart a hibái mellett. Inkább tovább vergődik a sárban, makacsul harcol a Teremtő szuverenitása ellen, dacol vele a keserű végig, mindezt a bűnbánat legcsekélyebb jele nélkül. Csak akkor dönt végre úgy, hogy feladja és visszafordul, amikor megtört és vérző testtel fekszik. Ez az ember igazi tragédiája. Ezért azt mondom, hogy akik úgy döntenek, hogy alávetik magukat, bölcsek, azok pedig, akik a küzdelmet és a menekülést választják, tényleg bolondok.