Isten hatalma (I.) Első rész

Az utolsó néhány közlésem Isten munkájáról, Isten természetéről és Magáról Istenről szólt. Miután hallottátok ezeket a közléseket, úgy érzitek, hogy megértést és tudást nyertetek Isten természetéről? Milyen fokú megértést és tudást nyertetek? Hozzá tudtok rendelni egy számot? Ezek a közlések mélyebb megértést adtak nektek Istenről? Lehet mondani, hogy ez a megértés igaz istenismeret? Lehet mondani, hogy ez a tudás és megértés Istenről Isten teljes lényegének ismerete, és mindazé, amit Ő birtokol és ami Ő? Nem, nyilvánvalóan nem! Azért nem, mert ezek a közlések Isten természetének és annak, ami Ő és amivel Ő rendelkezik, csupán egy részével, nem pedig teljes egészével kapcsolatos megértést biztosítottak. Ezek a közlések képessé tettek benneteket arra, hogy megértsétek az Isten által a múltban elvégzett munka egy részét; ezeken a közléseken keresztül szemléltétek Isten természetét és azt, ami Ő és amivel rendelkezik, valamint az Ő minden tette mögött meghúzódó megközelítést és gondolkodást. Ez azonban Istennek csak betű szerinti, megfogalmazott megértése, szívetekben azonban továbbra is bizonytalanok vagytok abban, hogy ebből mennyi a valóság. Mi határozza meg elsősorban, hogy az embereknek az ilyesmikről alkotott megértésében van-e bármi valóság? Az határozza meg, hogy Isten szavaiból és természetéből mennyit tapasztaltak meg igazán tényleges tapasztalataik révén, és mennyit láthattak és ismerhettek meg ezen tényleges tapasztalatok folyamán. Mondott bárki ilyen szavakat: „Az utolsó néhány közlés révén megértettük az Isten által véghezvitt dolgokat, Isten gondolatait, sőt, mi több, Isten hozzáállását az emberiséghez és az Ő cselekedeteinek alapját, valamint az Ő cselekedeteinek alapelveit; így megértettük Isten természetét, és megismertük Isten teljességét”? Helyénvaló ezt mondani? Egyértelmű, hogy nem. Miért mondom, hogy nem helyes ezt mondani? Isten természete és az, ami Ő és amivel rendelkezik, az Általa véghezvitt dolgokban és az Általa mondott szavakban fejeződik ki. Az Isten által elvégzett munka és az Általa kimondott szavak révén képes az ember szemlélni azt, ami Isten és amivel Ő rendelkezik, de ez mindössze annyit jelent, hogy a munka és a szavak képessé teszik az embert arra, hogy Isten természetének és annak, ami Ő és amivel rendelkezik, egy részét megértse. Ha az ember Isten nagyobb és mélyebb megértését kívánja elnyerni, akkor az embernek többet kell megtapasztalnia Isten szavaiból és munkájából. Bár az ember csak részleges megértést nyer Istenről, amikor Isten szavainak vagy munkájának egy részét megtapasztalja, vajon ez a részleges megértés Isten igazi természetét képviseli? Isten lényegét képviseli? Természetesen Isten igazi természetét és Isten lényegét képviseli; efelől semmi kétség. Tekintet nélkül helyre és időre vagy arra, milyen módon végzi Isten az Ő munkáját, milyen formában jelenik meg az embernek, vagy milyen módon fejezi ki szándékait, mindaz, amit Ő felfed és kifejez, Magát Istent, Isten lényegét és azt képviseli, ami Ő és amivel Ő rendelkezik. Isten azzal viszi véghez munkáját, ami Ő és amivel rendelkezik, és az Ő igazi identitásában teszi ezt; ez teljes mértékben igaz. Ma az emberek mégis csak részleges megértéssel rendelkeznek Istenről az Ő szavaiból és abból, amit a prédikációban hallanak, így bizonyos mértékig elmondható, hogy ez a megértés csupán elméleti tudás. Tényleges állapototokat tekintve mindegyikőtök csak akkor ellenőrizheti le az Istenről alkotott megértést vagy ismeretet, amelyet ma hallott, látott vagy megtudott és szívében megértett, ha valóságos tapasztalataiban keresztülmegy ezen, és apránként megismeri. Ha nem közölném veletek ezeket a szavakat, képesek lennétek pusztán a tapasztalataitok révén elérni Isten igaz ismeretét? Attól tartok, hogy ez nagyon nehéz lenne. Azért van ez így, mert az embereknek ahhoz, hogy tudják, hogyan kell tapasztalni, először birtokában kell lenniük Isten szavainak. Istennek bármilyen sok szavát eszik is az emberek, csak ugyanennyit képesek ténylegesen megtapasztalni. Isten szavai járnak az ember előtt az úton és vezérlik az embert tapasztalásában. Röviden: azoknak, akik rendelkeznek némi igazi tapasztalattal, ez az utolsó néhány közlés segít eljutni az igazság mélyebb megértésére és Isten valóságosabb ismeretére. Azoknak viszont, akik nem rendelkeznek igazi tapasztalattal, vagy akik még csak most kezdték meg a tapasztalást, vagy még csak most kezdtek érintkezésbe lépni a valósággal, ez egy nagy próbatétel.

Az utolsó néhány közlés fő tartalma „Isten természete, Isten munkája és Maga Isten” körül forgott. Mit láttatok a fő és központi részeiben mindannak, amiről beszéltem? Ezen közlések révén képesek vagytok felismerni, hogy Ő, aki ezt a munkát elvégezte, aki ezeket a beállítottságokat feltárta, Maga az egyedülálló Isten, aki szuverén hatalmat gyakorol minden dolog fölött? Ha a válaszotok igen, mi vezet benneteket erre a következtetésre? Hány aspektust gondoltatok át, amíg erre a következtetésre jutottatok? Meg tudja mondani Nekem valaki? Tudom, hogy az utolsó néhány közösség mélyen érintett benneteket, és szívetekben új kezdetet biztosított istenismeretetek számára, ami kitűnő dolog. Viszont, jóllehet az előbbiekhez képest nagy ugrást tettetek meg Istenről alkotott megértésetekben, Isten identitásáról adott meghatározásotok még nem haladta meg a Törvény Korából való Jahve Isten, a Kegyelem Korából való Úr Jézus és a Királyság Korából való Mindenható Isten neveket. Ez annyit tesz, hogy bár ezek a közlések „Isten természetéről, Isten munkájáról és Magáról Istenről” adtak nektek némi megértést az Isten által valaha kimondott szavakról, az Isten által valaha elvégzett munkáról, az Isten által egykor feltárt lényről és tulajdonairól, mégis képtelenek vagytok igazán meghatározni és pontosan betájolni az „Isten” szót. Nem rendelkeztek Maga Isten státuszának és identitásának – vagyis Isten minden dolog között és az egész világegyetemben betöltött státuszának – igaz és pontos betájolásával és ismeretével sem. Ez azért van, mert a korábbi, Magáról Istenről és Isten természetéről szóló közlésekben az egész tartalom Isten korábbi kifejezéseiről és kinyilatkoztatásairól szólt, ahogy azok a Bibliában fel vannak jegyezve. Az ember számára azonban nehéz annak a lénynek és tulajdonainak felfedezése, amelyeket Isten aközben vagy azon kívül tár fel és juttat kifejezésre, hogy irányítja és üdvözíti az emberiséget. Tehát, még ha értitek is Isten lényét és tulajdonait, amely az Általa a múltban végzett munkában tárult fel, Isten identitásáról és státuszáról alkotott definíciótok akkor is távol áll még „az egyedülálló Istentől, az Egyetlentől, aki szuverenitással rendelkezik minden dolog fölött”, és különbözik „a Teremtő” fogalmától. Az utolsó néhány közlés mindenkiben ugyanolyan érzéseket keltett: Hogyan ismerhetné az ember Isten gondolatait? Ha valaki valóban tudná, az a személy bizonyosan Isten lenne, hiszen csak Maga Isten ismeri a saját gondolatait, és csak Maga Isten ismeri az alapot és megközelítést, amely minden cselekedete hátterében meghúzódik. Racionálisnak és logikusnak tűnik számotokra, hogy ily módon felismerjétek Isten identitását, de ki tudná Isten természetéből és munkájából megállapítani, hogy ez valóban Magának Istennek a munkája, nem pedig az emberé, hogy olyan munka, amelyet az ember nem végezhet el Isten helyett? Ki láthatja, hogy ez a munka az Egyetlen szuverenitása alá tartozik, aki Isten lényegével és erejével bír? Vagyis milyen jellemzők vagy lényeg alapján ismeritek fel, hogy Ő Isten Maga, aki Isten identitásával rendelkezik, és az Egyetlen, aki szuverén hatalmat gyakorol minden dolog fölött? Gondoltatok erre valaha? Ha nem, az egyetlen tényt bizonyít: az utolsó néhány közlés csak bizonyos megértést adott nektek a történelemnek arról a darabjáról, amelyben Isten az Ő munkáját végezte, valamint Isten hozzáállásáról, megnyilvánulásáról és kinyilatkoztatásairól e munka folyamán. Bár ez a megértés mindegyikőtökkel kétségkívül felismerteti, hogy az Egyetlen, aki a munkának ezt a két szakaszát elvégezte, Maga az az Isten, akiben ti hisztek és akit követtek, akit mindig követnetek kell, azt még mindig képtelenek vagytok felismerni, hogy Ő az az Isten, aki a világ teremtése óta létezik és mindörökké létezni fog, és azt sem vagytok képesek felismerni, hogy Ő az, aki az egész emberiséget vezeti és szuverenitást gyakorol fölötte. Erről a problémáról biztosan nem gondolkodtatok soha. Legyen szó akár Jahvéról, akár az Úr Jézusról, lényegének és megnyilvánulásának mely aspektusai révén tudjátok felismerni, hogy Ő nemcsak az az Isten, akit követnetek kell, hanem az is, aki az emberiségnek parancsol, és az emberiség sorsa fölött szuverenitást gyakorol, továbbá aki Maga az egyedülálló Isten, aki szuverén hatalmat gyakorol a menny és a föld és minden dolog fölött? Milyen csatornákon keresztül ismeritek fel, hogy az Egyetlen, akiben hisztek és akit követtek, Maga Isten, aki szuverén hatalmat gyakorol minden dolog fölött? Mely csatornákon keresztül kapcsoljátok össze azt az Istent, akiben hisztek, azzal az Istennel, aki szuverenitással rendelkezik az emberiség sorsa fölött? Mi teszi lehetővé számotokra annak felismerését, hogy az Isten, akiben hisztek, Maga az egyedülálló Isten, aki jelen van a mennyben és a földön és minden dolog között? Ezt a problémát fogom megoldani a következő szakaszban.

Meglehet, hogy éppen azok a problémák a legfontosabbak Isten megismerése szempontjából, és azokban lehet az ember számára kifürkészhetetlen igazságokat keresni, amelyekre ti sohasem gondoltatok, vagy nem is vagytok képesek gondolni. Amikor ezek a problémák rátok találnak, nektek pedig szembe kell néznetek velük és döntést kell hoznotok, ha képtelenek vagytok teljesen megoldani őket ostobaságotok és tudatlanságotok miatt, vagy mert a tapasztalataitok túl felszínesek, és nincs valódi ismeretetek Istenről, akkor ezek lesznek a legnagyobb akadályok és a legsúlyosabb hátrányok Istenbe vetett hitetek útján. Ezért úgy érzem, nagy szükség van arra, hogy ebben a témában közösségben legyek veletek. Tudjátok, mi a problémátok most? Tisztában vagytok a problémákkal, amelyekről beszélek? Ezek azok a problémák, amelyekkel szembe fogtok kerülni? Ezek azok a problémák, amelyeket nem értetek? Ezek azok a problémák, amelyek soha fel sem merültek bennetek? Fontosak a számotokra ezek a problémák? Valóban problémák ezek? Ez a téma nagy zavarodottság forrása számotokra, ami azt mutatja, hogy nem rendelkeztek igaz megértéssel arról az Istenről, akiben hisztek, és hogy nem veszitek Őt komolyan. Néhányan azt mondják: „Én tudom, hogy Ő Isten, ezért követem Őt, mert az Ő szavai Isten kifejeződései. Ennyi elég. Milyen más bizonyíték kell még? Ugye nem kell kétségeket felvetnünk Istennel kapcsolatban? Ugye nem kell próbára tennünk Istent? Ugye nem kell megkérdőjeleznünk Isten lényegét és Magának Istennek az identitását?” Akár így gondolkodtok, akár nem, Én nem azért állok elő ilyen kérdésekkel, hogy összezavarjalak benneteket Istennel kapcsolatban, vagy hogy rávegyelek benneteket arra, hogy próbára tegyétek Őt, és még kevésbé azért, hogy kétségeket ébresszek bennetek Isten identitásával és lényegével kapcsolatban. Nem, hanem azért teszem ezt, hogy elősegítsem bennetek Isten lényegének nagyobb fokú megértését és az Isten státuszával kapcsolatos nagyobb bizonyosságot és hitet, hogy Isten lehessen az Egyetlen mindazok szívében, akik Istent követik, és hogy Isten eredeti státusza – mint Teremtő, mint minden dolog Legfőbb Ura, az egyedülálló Isten Maga – helyreálljon minden teremtett lény szívében. Egyúttal ez az a téma, amelyről most beszélni fogok.

Most tehát kezdjük a következő Biblia-részletek olvasását.

1. Isten szavakkal teremt meg mindent

1Mózes 1:3-5  Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte el. Így lett este, és lett reggel: első nap.

1Mózes 1:6-7  Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket! Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt.

1Mózes 1:9-11  Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a szárazföld! És úgy történt. Azután elnevezte Isten a szárazföldet földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte el. És látta Isten, hogy ez jó. Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füveket, amelyek magvakat hoznak, és különféle gyümölcsfákat, amelyek gyümölcsöt teremnek, és majd abban magvuk lesz a földön. És úgy történt.

1Mózes 1:14-15  Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és jelezzék az ünnepeket, a napokat és az esztendőket, és legyenek világító testekként az égbolton, hogy világítsanak a földre! És úgy történt.

1Mózes 1:20-21  Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élőlények nyüzsgésétől, és repdessenek madarak a föld felett, az égbolt alatt! És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle úszó élőlényeket és a különféle madarakat. És látta Isten, hogy ez jó.

1Mózes 1:24-25  Azután ezt mondta Isten: Hozzon elő a föld különféle élőlényeket: különféle jószágokat, csúszómászókat és vadállatokat! És úgy történt. Megalkotta Isten a különféle vadállatokat, a különféle jószágokat és a különféle csúszómászókat. És látta Isten, hogy ez jó.

Az első napon Isten hatalmának köszönhetően megszületik és szilárdan áll az emberiség nappala és éjjele

Nézzük az első szakaszt: „Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte el. Így lett este, és lett reggel: első nap” (1Mózes 1:3-5). Ez a szakasz Isten első cselekedetét írja le a teremtés kezdetén, az Isten által eltöltött első olyan napot, amelyen volt este és reggel. Ez azonban különleges nap volt: Isten elkezdte elkészíteni a világosságot minden dolog számára, majd elválasztotta a világosságot a sötétségtől. Ezen a napon kezdett Isten beszélni, és az Ő szavai és hatalma egymás mellett léteztek. Az Ő hatalma elkezdett megnyilvánulni mindenek között, és ereje elterjedt mindenek között az Ő szavai következtében. Ettől a naptól kezdve minden dolog Isten szavai, Isten hatalma és Isten ereje miatt formálódott meg és állt szilárdan, és Isten szavainak, Isten hatalmának és Isten erejének köszönhetően kezdtek működni. Amikor Isten e szavakat mondta: „Legyen világosság!” – ezért világosság lett. Isten nem valami munkaprogramba kezdett: a világosság az Ő szavai következtében jelent meg. Ez volt az a világosság, amelyet Isten nappalnak nevezett, és amelytől az ember léte ma is függ. Isten parancsára a világosság lényege és értéke sohasem változott, és soha nem tűnt el. Létezése Isten hatalmát és erejét nyilvánítja ki, és a Teremtő létét hirdeti. Újra meg újra megerősíti a Teremtő identitását és státuszát. Nem megfoghatatlan, vagy illúzió csupán, hanem igazi fény, amelyet az ember láthat. Attól az időtől kezdve ebben az üres világban, amelyben „a föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt”, létrejött az első anyagi dolog. Ez a dolog Isten szájának szavaiból jött, és minden dolog megteremtésének első felvonásában jelent meg Isten hatalmának és kijelentéseinek köszönhetően. Nem sokkal ezután Isten elrendelte, hogy a világosság és a sötétség váljon szét egymástól... Minden Isten szavai miatt változott meg és készült el... Isten ezt a világosságot „Nappalnak” nevezte el, a sötétséget pedig „Éjszakának” nevezte. Abban az időben a világban, amelyet Isten teremteni szándékozott, létrejött az első este és az első reggel, és Isten azt mondta, hogy ez az első nap. Ez volt az első napja annak, hogy a Teremtő minden dolgot megteremtett, és ez volt minden dolog megteremtésének kezdete, és az első alkalom, amikor a Teremtő hatalma és ereje megnyilvánult ebben a világban, amelyet Ő teremtett.

E szavak révén képes az ember Istennek és Isten szavainak hatalmát, valamint Isten erejét szemlélni. Mivel kizárólag Isten rendelkezik ilyen erővel, ezért kizárólag Istennek van ilyen hatalma; mivel Isten rendelkezik ilyen hatalommal, ezért kizárólag Istennek van ilyen ereje. Lehet-e bármelyik embernek vagy tárgynak ehhez hasonló hatalma és ereje? Van erre válasz a szívetekben? Istenen kívül rendelkezik-e bármely teremtett vagy teremtetlen lény ilyen hatalommal? Láttatok valaha példát ilyesmire bármilyen könyvben vagy kiadványban? Van feljegyzés arról, hogy valaki megteremtette a mennyet és a földet és minden dolgot? Ez nem található meg egyetlen más könyvben vagy feljegyzésben sem; természetesen ezek az egyedüli, hatalommal és erővel teli szavak a világ Isten általi nagyszerű megteremtéséről, amelyeket a Biblia feljegyez; ezek a szavak Isten egyedülálló hatalma és identitása mellett szólnak. Lehet azt mondani, hogy ez a hatalom és erő Isten egyedülálló identitását jelképezi? Lehet azt mondani, hogy ezekkel Isten és csakis Isten rendelkezik? Semmi kétség, hogy ilyen hatalma és ereje egyedül Istennek van! Ezt a hatalmat és erőt nem birtokolhatja és nem helyettesítheti egy teremtett vagy teremtetlen lény sem! Ez magának az egyedülálló Istennek az egyik jellemvonása? Ti tanúi voltatok ennek? Ezek a szavak gyorsan és világosan megértetik az emberekkel azt a tényt, hogy Isten egyedülálló hatalommal és egyedülálló erővel, mindenek fölött álló identitással és státusszal rendelkezik. A közösség elé tárt fenti gondolatok alapján mondhatjátok-e, hogy az Isten, akiben hisztek, Maga az egyedülálló Isten?

A második napon Isten hatalma elrendezi a vizeket, megteremti az égboltot, és megjelenik a tér a legalapvetőbb emberi túlélés számára

Olvassuk el a második Biblia-szakaszt: „Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket! Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől. És úgy történt” (1Mózes 1:6-7). Milyen változások történtek, miután azt mondta Isten: „Legyen boltozat a vizek között, hogy elválassza egymástól a vizeket”? Az Írásban ez áll: „Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt levő vizeket a boltozat felett levő vizektől.” Mi lett az eredmény, miután Isten így szólt és így tett? A választ a szakasz vége adja meg: „És úgy történt.”

Ez a két rövid mondat egy nagyszerű eseményt örökít meg, és egy csodálatos jelenetet ír le – azt az elképesztő vállalkozást, amelyben Isten kormányozta a vizeket, és megteremtette a teret, amelyben az ember létezhet...

Ebben a jelenetben a vizek és a boltozat egy pillanat alatt jelennek meg Isten szeme előtt, és Isten szavainak hatalma választja szét és különíti el őket egy „felső” és egy „alsó” részre, az Isten által kijelölt módon. Ez annyit tesz, hogy az Isten által megteremtett boltozat nemcsak lefedte az alsó vizeket, hanem a felső vizeket is a helyükön tartotta... Ezen a ponton az ember nem tehet mást, csak lenyűgözve bámul, és levegő után kapkodva csodálja az Ő hatalmának nagyságát és a jelenet fenségét, amelyben a Teremtő elmozdította a vizeket, parancsolt nekik, és megteremtette az égboltot. Isten szavai, Isten ereje és Isten hatalma által Isten újabb nagyszerű tettet vitt véghez. Hát nem ez a Teremtő hatalmának nagysága? Használjuk az Írásokat Isten tetteinek megmagyarázására: Isten kimondta szavait, és Isten e szavai miatt lett egy égboltozat a vizek között. Ugyanakkor Isten e szavai miatt elképesztő változás zajlott le ebben a térben, és ez nem a hétköznapi értelemben vett változás volt, hanem egy olyan fajta helyettesítés, amelyben a semmi valamivé vált. A Teremtő gondolataiból született, és a Teremtő által kimondott szavak miatt vált semmiből valamivé, sőt mi több, ettől kezdve a Teremtő kedvéért létezik és áll szilárdan, és a Teremtő gondolataival összhangban mozdul, változik és újul meg. Ez a szakasz a Teremtő második cselekedetét írja le az egész világ megteremtése során. Ez a Teremtő hatalmának és erejének egy másik kifejeződése, a Teremtő egy másik úttörő vállalkozása volt. Ez a nap volt a második nap, amelyet a Teremtő a világ megalapítása óta eltöltött, és ez egy újabb csodálatos nap volt az Ő számára. A fényben járt, elhozta a boltozatot, elrendezte és kormányozta a vizeket, tetteit, hatalmát és erejét pedig munkára fogta az új napon...

Volt boltozat a vizek között, mielőtt Isten kimondta szavait? Természetesen nem! És miután azt mondta Isten: „Legyen boltozat a vizek között”? Az Isten szándékában szereplő dolgok megjelentek: boltozat lett a vizek között, és a vizek elkülönültek, mert Isten azt mondta: „hogy elválassza egymástól a vizeket”. Így Isten szavait követve két új tárgy, két újszülött dolog jelent meg minden dolog között, Isten hatalmának és erejének eredményeként. Mi az érzésetek e két új dolog megjelenésével kapcsolatban? Érzitek a Teremtő erejének nagyságát? Érzitek a Teremtő egyedülálló és rendkívüli erejét? Ennek az erőnek a nagysága Isten hatalmának köszönhető, ez a hatalom pedig Magának Istennek a kifejeződése és Magának Istennek egyedülálló jellemvonása.

Segített nektek ez a szakasz, hogy újra mélységében érzékeljétek Isten egyediségét? Valójában ez még távolról sem elég; a Teremtő hatalma és ereje ezen messze túlmutat. Az Ő egyedisége nem pusztán abban áll, hogy Ő olyan lényeggel rendelkezik, amely különbözik minden teremtmény lényegétől, hanem abban is, hogy az Ő hatalma és ereje rendkívüli, határtalan, mindent felülmúló és mindenek fölött álló, továbbá abban, hogy az Ő hatalma és az, ami Ő és amivel Ő rendelkezik, képes életet teremteni, csodákat tenni és megteremteni minden egyes lenyűgöző és rendkívüli percet és másodpercet. Ugyanakkor Ő képes kormányozni az életet, amelyet megteremt, és uralmat gyakorolni a csodák és minden egyes Általa teremtett perc és másodperc fölött.

A harmadik napon Isten szavai világra hozzák a földet és a tengereket, és Isten hatalma által a világ élettel telik meg

Következőként olvassuk el 1Mózes 1:9-11 első mondatát: „Azután ezt mondta Isten: Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a szárazföld!” Milyen változások történtek, miután Isten egyszerűen azt mondta: „Gyűljenek össze az ég alatt levő vizek egy helyre, hogy láthatóvá váljék a szárazföld”? És mi volt ebben a térben a világosságon és a boltozaton kívül? Az Írásban ez áll: „Azután elnevezte Isten a szárazföldet földnek, az összegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte el. És látta Isten, hogy ez jó.” Ez annyit tesz, hogy most már szárazföld és tengerek voltak ebben a térben, és a szárazföld és a tengerek elkülönültek egymástól. Ezeknek az új dolgoknak a megjelenése az Isten szájából elhangzott parancsot követte, „És úgy történt.” Úgy írja le Istent az Írás, mint aki kapkod, miközben ezt véghezviszi? Úgy írja le Őt, mint aki fizikai munkát végez? Akkor hát hogy csinálta ezt Isten? Hogyan okozta Isten ezeknek az új dolgoknak a létrejöttét? Magától értetődő, hogy Isten szavakkal érte el mindezt, így teremtette meg mindezek teljességét.

A fenti három szakaszban három nagy esemény bekövetkeztéről szereztünk tudomást. Ez a három nagy esemény Isten szavainak révén zajlott le és jött létre, és az Ő szavai miatt jelentek meg ezek az események Isten szeme előtt, egyik a másik után. Így látható, hogy ezek: „Mert amit Ő mondott, meglett, és amit parancsolt, előállott” – nem pusztán üres szavak. Istennek ez a lényege megerősítést nyer abban a pillanatban, amikor az Ő gondolatai megfogannak, és amikor Isten szóra nyitja a száját, az Ő lényege teljes mértékben tükröződik abban.

Lépjünk tovább ennek a szakasznak a zárómondatára: „Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füveket, amelyek magvakat hoznak, és különféle gyümölcsfákat, amelyek gyümölcsöt teremnek, és majd abban magvuk lesz a földön. És úgy történt.” Mialatt Isten beszélt, mindezek a dolgok létrejöttek Isten gondolatainak nyomán, és egy pillanat alatt egy egész sor kifinomult kis életforma dugta ki bizonytalanul a fejét a talajból, és még mielőtt lerázták volna testükről a földdarabkákat, máris buzgón integettek egymásnak üdvözlésként, bólogatva és mosolyogva a világra. Megköszönték a Teremtőnek az életet, amellyel megajándékozta őket, és hírül adták a világnak, hogy ők is minden dolog része, és hogy mindegyikük a Teremtő hatalmának kinyilvánítására szenteli életét. Amint Isten szavai elhangzottak, a föld buja zöldbe borult, mindenféle ember által élvezhető lágyszárúak sarjadtak és törtek elő a földből, a hegyeket és síkságokat pedig dúsan benépesítették a fák és erdők... Ezt a meddő világot, amelyben életnek nyoma sem volt, rohamosan ellepte a füvek, lágyszárú növények és fák áradata, és túlcsordult a zöldellő növényzettől... A fű illata és a talaj szaga terjengett a levegőben, és a növények egész sora kezdett lélegezni a levegő körforgásával összhangban, és megkezdték a növekedés folyamatát. Ezzel egyidőben Isten szavainak köszönhetően és Isten gondolatainak nyomán minden növény megkezdte az élet szakadatlan ciklusait, amelyekben növekednek, virágot bontanak, gyümölcsöt hoznak és szaporodnak. Szigorúan tartani kezdték magukat a saját életpályájukhoz, és megkezdték a maguk szerepének betöltését minden dolog között... Mind a Teremtő szavainak köszönhetően születtek és éltek. A Teremtő szüntelen ellátásában és gondoskodásában részesülnek, és mindig makacsul törekednek majd a túlélésre a föld minden sarkában, hogy megmutassák a Teremtő hatalmát és erejét, és mindenkor kinyilvánítják a Teremtő által rájuk ruházott életerőt...

A Teremtő élete rendkívüli, az Ő gondolatai rendkívüliek, és az Ő hatalma is rendkívüli, ezért, amikor az Ő szavai kimondattak, a végeredmény az lett, hogy „ úgy történt.” Világos, hogy amikor Isten cselekszik, nem kell a kezével végeznie a munkát; csupán a gondolataival parancsol, és a szavaival rendez, így valósítja meg a dolgokat. Ezen a napon Isten egy helyre gyűjtötte össze a vizeket, és lehetővé tette, hogy láthatóvá váljon a szárazföld, ezután pedig Isten füvet sarjasztott a földből, és kinőttek a magokat hozó lágyszárú növények, a gyümölcsöt hozó fák, és Isten mindegyiküket fajtája szerint sorolta osztályokba, és mindegyikben a saját magját érlelte. Mindez Isten gondolatai szerint és Isten szavainak parancsai szerint valósult meg, és egymás után mindegyik megjelent ebben az új világban.

Amikor Isten még nem kezdte meg munkáját, elméjében már akkor is volt egy képe arról, hogy mit szándékozik megvalósítani, és amikor Isten nekilátott, hogy megvalósítsa mindezt – ez pedig akkor volt, amikor Isten megnyitotta száját, hogy ennek a képnek a tartalmáról beszéljen –, minden dologban változások kezdődtek Isten hatalmának és erejének köszönhetően. Tekintet nélkül arra, hogyan csinálta ezt Isten, vagy hogyan gyakorolta hatalmát, lépésről lépésre minden megvalósult Isten terve szerint és Isten szavai miatt, és Isten szavainak és hatalmának köszönhetően lépésről lépésre változások történtek a menny és a föld között. Mindezek a változások és történések a Teremtő hatalmát és a Teremtő élete erejének rendkívüliségét és nagyságát nyilvánították ki. Az Ő gondolatai nem puszta ötletek, nem is egy üres kép, hanem vitalitással és rendkívüli energiával rendelkező hatalom, és ezek a gondolatok az az erő, amely minden dolog változását, újraéledését, megújulását és pusztulását okozza. Ezért minden az Ő gondolatai miatt működik, és ugyanakkor az Ő szájából származó szavak miatt valósul meg...

Mielőtt minden dolog megjelent volna, Isten gondolataiban már rég megformálódott egy teljes terv, és már régen megvalósult egy új világ. Bár a harmadik napon jelent meg mindenféle növény a szárazföldön, Istennek nem volt oka megállítani e világ teremtésének lépéseit; folytatni szándékozott szavainak kimondását, hogy folytassa minden új dolog teremtésének megvalósítását. Beszélni akart, kiadni parancsait, gyakorolni hatalmát és kinyilvánítani erejét, és mindent előkészített, aminek az előkészítését tervbe vette az összes dolog és az emberiség számára, amelyet szándékában állt megteremteni...

A negyedik napon létrejönnek az emberiség évszakjai, napjai és évei, ahogy Isten újra gyakorolja hatalmát

A Teremtő a szavaival teljesítette be tervét, és így töltötte tervének első három napját. Ez alatt a három nap alatt nem láthatta senki, hogy Isten buzgón foglalatoskodik, vagy kimeríti Magát; épp ellenkezőleg, csodálatosan töltötte terve első három napját, és így valósította meg a világ gyökeres átalakításának nagy vállalkozását. Egy vadonatúj világ jelent meg a szemei előtt, és a gyönyörű kép, amely az Ő gondolataiban megpecsételtetett, végül részletről részletre feltárult Isten szavaiban. Minden új dolog megjelenése olyan volt, mint egy újszülött világra jövetele, és a Teremtő örömét lelte a képben, amely valaha a gondolataiban élt, most azonban életre kelt. Ekkor szíve egy szilánk elégedettséget nyert, de a terve még csak most vette kezdetét. Egy szempillantás alatt eljött egy új nap – és mi állt a Teremtő tervének következő lapján? Mit mondott? Hogyan gyakorolta hatalmát? Közben milyen új dolgok érkeztek erre az új világra? A Teremtő útmutatását követve minden dolog Isten általi megteremtésének negyedik napjára esik pillantásunk, egy napra, amely megint egy új kezdet volt. Természetesen a Teremtő számára kétségkívül ez is egy csodálatos nap volt, a mai emberiség számára pedig szintén egy rendkívül fontos nap. Természetesen felbecsülhetetlen értékű nap volt. Mitől volt olyan csodálatos, mitől volt olyan fontos, és mitől volt olyan felbecsülhetetlen értékű? Először hallgassuk meg a Teremtő által mondott szavakat...

„Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és jelezzék az ünnepeket, a napokat és az esztendőket, és legyenek világító testekként az égbolton, hogy világítsanak a földre!” (1Mózes 1:14-15). Ez is Isten hatalmának egy gyakorlása volt, amely a szárazföld és a rajta sarjadó növények megteremtését követően a teremtményekben megnyilvánult. Isten számára ez a cselekedet éppoly könnyű volt, mint amiket már megtett, mert Istennek ilyen ereje van; Isten éppolyan jó, mint az Ő szava, az Ő szava pedig beteljesedik. Isten elrendelte, hogy világító testek jelenjenek meg a mennybolton, és ezek a világító testek nemcsak az égen és a földön szórták fényüket, hanem a nappal és éjszaka, az évszakok, napok és évek jeleként is szolgáltak. Így, amint Isten kimondta szavait, minden cselekedet, amelyet Isten meg kívánt valósítani, beteljesedett úgy, ahogy azt Isten gondolta, és oly módon, ahogy azt Isten kijelölte.

A világító testek a mennybolton nem mások, mint fény kisugárzására képes anyag az égen; képesek megvilágítani az eget, a földet és a tengereket. Az Isten által elrendelt ritmus és frekvencia szerint forognak, és különböző időszakokat világítanak meg a földön, így a világító testek ismétlődő ciklusai hozzák el a nappalt és az éjszakát a föld keleti és nyugati részén, és nemcsak az éjszaka és nappal jeleiként szolgálnak, hanem különböző ciklusaik révén az emberiség ünnepeit és különböző kiemelt jelentőségű napjait is jelölik. Ők az Isten által elrendelt négy évszak – tavasz, nyár, ősz és tél – tökéletes kiegészítői és kísérői, amelyekkel együtt a világító testek teljes harmóniában szolgálnak az emberiség holdfázisainak, napjainak és éveinek szabályos és pontos jelölőiként. Bár az emberiség csak a földművelés eljövetele után kezdte érteni és ismerte meg a holdfázisoknak, napoknak és éveknek az Isten által teremtett világító testeken alapuló felosztását, valójában az ember által ma ismert holdfázisok, napok és évek már régen létrejöttek, minden dolog Isten általi megteremtésének negyedik napján, ahogy a tavasz, nyár, ősz és tél váltakozó ciklusai, amelyeket az ember megtapasztal, szintén réges-régen, minden dolog Isten általi megteremtésének negyedik napján kezdődtek el. Az Isten által megteremtett világító testek tették lehetővé az ember számára, hogy rendszeresen, pontosan és világosan különbséget tegyen éjszaka és nappal között, hogy számolja a napokat, és hogy világosan számon tartsa a holdfázisokat és az éveket. (A telihold napja jelezte egy hónap elteltét, és az ember ebből tudhatta, hogy a világító testek fénye új ciklust kezd; a félhold napja egy hónap egyik felének elteltét jelezte, amiből az ember megtudhatta, hogy új holdfázis kezdődik; ebből pedig le lehetett vezetni, hogy egy holdfázist hány nap és éjszaka alkot, egy évszak hány holdfázisból áll, egy év pedig hány évszakból, és mindez nagyfokú rendszerességgel tárult fel.) Így az ember könnyen számon tarthatta a holdfázisokat, napokat és éveket, amelyeket a világító testek körülfordulásai jeleztek. Ettől a ponttól kezdve az emberiség és minden dolog öntudatlanul is az éjszaka és nappal szabályos váltakozása és a világító testek körülfordulásai által okozott évszakok egymásra következése közepette élt. Ez volt a jelentősége annak, hogy a Teremtő a negyedik napon megteremtette a világító testeket. Hasonlóképpen a Teremtő e cselekedetének céljai és jelentősége továbbra is elválaszthatatlanok voltak az Ő hatalmától és erejétől. És így az Isten által teremtett világító testek és az érték, amelyet nemsokára biztosítani fognak az ember számára, újabb mesteri húzás volt a Teremtő hatalmának gyakorlásában.

Ebben az új világban, amelyben az emberiség még nem jelent meg, a Teremtő elkészítette az estét és a reggelt, a boltozatot, a szárazföldet és a tengereket, a füveket, a lágyszárú növényeket és a különféle fákat, valamint a világító testeket, az évszakokat, a napokat és az éveket a hamarosan megteremtendő új élet számára. A Teremtő hatalma és ereje fejeződött ki minden új dologban, amelyet megteremtett, és az Ő szavai és cselekedetei egymással egyidejűleg folytak, a legcsekélyebb ellentmondás és a legcsekélyebb szünet nélkül. Mindezen új dolgok megjelenése és születése a Teremtő hatalmának és erejének bizonyítéka volt: Ő amit mond, azt úgy is gondolja; amit Ő mond, az megtörténik; és amit Ő megtesz, az mindörökké megmarad. Ez a tény soha nem változott: így volt a múltban, így van ma, és így lesz mindörökké. Amikor újra a Szentírás e szavaira néztek, frissnek érzitek őket? Láttatok új tartalmat, tettetek új felfedezéseket? Ez azért van, mert a Teremtő tettei felkavarták a szíveteket, irányt mutattak az Ő hatalmáról és erejéről való tudásotoknak, megnyitották az ajtót nektek a Teremtő megértése előtt, és az Ő tettei és hatalma élettel töltötték meg ezeket a szavakat. Így ezekben a szavakban az ember a Teremtő hatalmának valós, eleven kifejeződésével találkozott, valóban tanúja volt a Teremtő fensőbbségének, és meglátta a Teremtő hatalmának és erejének rendkívüliségét.

A Teremtő hatalma és ereje egyik csodát a másik után műveli; Ő magára vonja az ember figyelmét, az ember pedig nem tehet mást, mint döbbenten bámul az Ő hatalmának gyakorlásából születő lenyűgöző tettek láttán. Az Ő szédületes hatalma örömöt örömre halmoz, az ember pedig elkápráztatva, túláradó örömmel kapkod levegő után a csodálattól, ámulattal és ujjongva; továbbá az ember láthatóan meghatódik, és tisztelet, félelem és kötődés alakul ki benne. A Teremtő hatalma és tettei nagy befolyást és tisztító hatást gyakorolnak az ember szellemére, sőt, mi több, eltelítik az ember szellemét. Az Ő minden egyes gondolata, minden egyes kijelentése és hatalmának minden egyes kinyilatkoztatása mestermunka minden dolog között, és nagyszerű vállalkozás, amely a legméltóbb a teremtett emberiség mélyreható megértésére és ismeretére. Amikor számba veszünk minden teremtményt, amely a Teremtő szavaiból született, szellemünket magához vonzza Isten erejének csodálatossága, és azon kapjuk magunkat, hogy követjük a Teremtő nyomdokait a következő napig: minden dolog Isten általi megteremtésének ötödik napjáig.

Folytassuk a Szentírás olvasását szakaszról szakaszra, miközben szemügyre vesszük a Teremtő további tetteit.

Az ötödik napon a változatos és különféle formákban megjelenő élet különböző módokon láttatja a Teremtő hatalmát

Ezt mondja az Írás: „Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élőlények nyüzsgésétől, és repdessenek madarak a föld felett, az égbolt alatt! És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle úszó élőlényeket és a különféle madarakat. És látta Isten, hogy ez jó” (1Mózes 1:20-21). Az Írás világosan elmondja nekünk, hogy ezen a napon Isten megteremtette a vizekben élő teremtményeket és a levegő madarait, ami annyit tesz, hogy megteremtette a különféle halakat és madarakat, és mindegyiküket fajtája szerint osztályozta. Ily módon a föld, az egek és a vizek Isten teremtésével gazdagodtak...

Ahogy Isten szavai elhangzottak, azonnal friss új élet elevenedett meg a Teremtő szavai közepette, mindegyik különböző formában. Helyükért tülekedve, ugrándozva, örömükben hancúrozva érkeztek a világba... Mindenféle alakú és méretű halak szelték a vizet; mindenféle kagylók nőttek ki a homokból; pikkelyes, páncélos és gerinctelen teremtmények sarjadtak sietve különféle formákban, nagyok és kicsik, hosszúak és rövidek. Ugyanígy a hínár különféle fajtái is élénk növekedésnek indultak, a változatos vízi élet ritmusára himbálózva, hullámozva, felpezsdítve az állóvizeket, mintha ezt mondanák nekik: „Gyerünk már! Hozd a barátaidat is! Hiszen soha többé nem leszel egyedül!” Attól a pillanattól, hogy az Isten által megteremtett különféle élő teremtmények megjelentek a vízben, minden friss új élet vitalitást hozott a vizekbe, amelyek oly sokáig nyugalomban voltak, és új korszakot vezetett be... Ettől a ponttól kezdve összebújtak, együtt maradtak, és nem tartottak távolságot maguk között. A víz a benne élő teremtményekért létezett, táplálva az ölelésében lakozó minden életformát, és minden élet a víz kedvéért, gondoskodása miatt létezett. Mindegyik élettel ruházta fel a másikat, ugyanakkor mindegyik ugyanúgy bizonyságot tett a Teremtő teremtésének csodálatos és nagyszerű voltáról és a Teremtő hatalmának felülmúlhatatlan erejéről...

Ahogy a tenger nem volt néma többé, úgy az egeket is elkezdte betölteni az élet. Egymás után röppentek fel kisebb-nagyobb madarak a földről az égre. A tengeri teremtményektől eltérően nekik szárnyaik voltak, karcsú és kecses testüket pedig tollak borították. Szárnyaikkal csapkodtak, büszkén, gőgösen mutogatták csodaszép tollazatukat és a Teremtőtől kapott különleges képességeiket és funkcióikat. Szabadon szárnyaltak, ügyesen siklottak menny és föld között, füves síkságokon és erdőkön keresztül... A levegő kedvencei, minden dolog kedvencei voltak. Hamarosan ők lettek a kapocs menny és föld között, és ők továbbították az üzeneteket minden dolognak... Énekeltek, vidáman le-lecsaptak, ujjongást, nevetést és élénkséget hoztak az egykor még üres világba... Tiszta, dallamos énekükkel, a szívükben rejlő szavakkal dicsőítették a Teremtőt az életért, amelyet Tőle kaptak. Vígan táncoltak, hogy megmutassák a Teremtő teremtésének tökéletességét és csodálatos voltát, és egész életüket annak szentelik majd, hogy bizonyságot tegyenek a Teremtő hatalmáról az Általa rájuk ruházott különleges élet révén...

Akár a vízben voltak, akár az égen, a Teremtő parancsára az élőlényeknek ez a bősége az élet különféle konfigurációiban létezett, és a Teremtő parancsára fajuk szerint gyűltek össze – és ezen a törvényen, ezen a szabályon egy teremtmény sem változtathatott. Sohasem merészelték áthágni a Teremtő által számukra szabott határokat, és nem is voltak képesek erre. Ahogy a Teremtő elrendelte, éltek és szaporodtak, szigorúan ragaszkodtak a Teremtő által számukra megszabott életpályához és törvényekhez, és tudatosan betartották az Ő kimondatlan parancsait, mennyei rendeleteit és utasításait, amelyeket nekik adott, egészen a mai napig. A maguk különleges módján társalogtak a Teremtővel, eljutottak odáig, hogy értékeljék a Teremtő szándékát, és engedelmeskedtek az Ő parancsainak. Soha egyikük sem vétett a Teremtő hatalma ellen, Ő pedig gondolataiban gyakorolta fölöttük uralmát és parancsolt nekik; nem ejtett ki szavakat, de a Teremtő egyedülálló hatalma irányította az összes néma dolgot, amely nem rendelkezett nyelvi funkcióval, és különbözött az emberiségtől. Az Ő hatalmának e különleges módon való gyakorlása arra késztette az embert, hogy új tudást nyerjen és új értelmezést alkosson meg a Teremtő egyedülálló hatalmáról. Itt el kell mondanom nektek, hogy ezen az új napon a Teremtő hatalmának gyakorlása ismét megmutatta a Teremtő egyediségét.

Következőként nézzük meg az Írás e szakaszának utolsó mondatát: „Látta Isten, hogy ez jó.” Szerintetek mit jelent ez? Ezek a szavak Isten érzelmeit tartalmazzák. Isten figyelte, hogyan jön létre és áll szilárdan az Ő szavainak köszönhetően minden, amit megteremtett, és hogyan kezd fokozatosan változni. Isten ekkor elégedett volt a szavai által létrehozott különféle dolgokkal és a különféle cselekedetekkel, amelyeket véghezvitt? A válasz az, hogy „látta Isten, hogy ez jó”. Mit láttok itt? Mit jelent az, hogy „látta Isten, hogy ez jó”? Mit jelképez? Azt jelenti, hogy Istennek megvolt az ereje és bölcsessége megvalósítani azt, amit eltervezett és előírt, megvalósítani a célokat, amelyeknek megvalósításába belekezdett. Amikor Isten végzett az egyes feladatokkal, megbánást érzett? A válasz továbbra is az, hogy „látta Isten, hogy ez jó”. Más szavakkal: nemcsak hogy megbánást nem érzett, de egyenesen elégedett volt. Mit jelent az, hogy nem érzett megbánást? Azt jelenti, hogy Isten terve tökéletes, hogy az Ő ereje és bölcsessége tökéletes, és hogy egyedül az Ő hatalma által lehet megvalósítani ezt a tökéletességet. Amikor az ember teljesít egy feladatot, Istenhez hasonlóan ő is láthatja, hogy az jó? Elérheti a tökéletességet mindaz, amit az ember tesz? Elvégezhet az ember valamit egyszer s mindenkorra? Ahogy az emberek mondják: „semmi nem tökéletes, csak jobb” – semmi, amit az ember tesz, nem érheti el a tökéletességet. Amikor Isten látta, hogy minden, amit tett és elért, jó, mindent, amit Isten készített, az Ő szavai véglegesítettek, vagyis amikor „látta Isten, hogy ez jó”, minden, amit Ő készített, maradandó formát öltött, fajtája szerint osztályozódott, és egyszer s mindenkorra rögzített pozíciót, célt és funkciót kapott. Továbbá a szerepüket minden dolog között és az utat, amelyet meg kell tenniük Isten minden dologra kiterjedő irányítása folyamán, Isten már megváltoztathatatlanul elrendelte. Ezt a mennyei törvényt adta a Teremtő minden dolognak.

„Látta Isten, hogy ez jó” – ezek az egyszerű, alulértékelt, oly sokszor figyelmen kívül hagyott szavak az Isten által minden teremtménynek adott mennyei törvény és mennyei rendelet szavai. Ezek a Teremtő hatalmának egy másik, gyakorlatiasabb és mélyebb megtestesülése. Szavai által a Teremtő nemcsak képes volt megnyerni mindazt, aminek megnyerésébe belekezdett, és megvalósítani mindazt, aminek megvalósításába belekezdett, hanem kezében is tudta tartani mindazt, amit megteremtett, és hatalma alatt uralni minden dolgot, amelyet készített, sőt, mi több, minden rendszeres és szabályos volt. Minden dolog szintén az Ő szava által szaporodott, létezett és pusztult el, sőt az Ő hatalma révén létezett az Ő általa megszabott törvény közepette, és egy sem volt kivétel ez alól! Ez a törvény abban a pillanatban lépett érvénybe, amikor „látta Isten, hogy ez jó”, és Isten irányítási tervéért létezni, folytatódni és működni fog mindaddig a napig, amíg a Teremtő vissza nem vonja! A Teremtő egyedülálló hatalma nemcsak abban nyilvánult meg, hogy Ő képes volt minden dolgot megteremteni és megparancsolni létrejöttüket, hanem abban is, hogy képes minden dolgot kormányozni és uralmat gyakorolni fölöttük, életet és vitalitást adományozni minden dolognak, mi több, abban is, hogy képes egyszer s mindenkorra elérni, hogy mindaz, amit az Ő terve keretében meg fog teremteni, tökéletes formában, tökéletes életfelépítésben és tökéletes szerepben jelenjen meg és létezzen az Őáltala alkotott világban. Így abban is megnyilvánult, hogy a Teremtő gondolatai nem voltak alávetve semmiféle korlátozásnak, nem határolta be őket az idő, a tér vagy a földrajzi adottságok. Amint az Ő hatalma, úgy a Teremtő egyedülálló identitása is változatlan marad örökkévalóságtól örökkévalóságig. Az Ő hatalma mindig is az Ő egyedülálló identitásának képviselője és szimbóluma lesz, az Ő hatalma és identitása pedig mindig is egymás mellett fognak létezni!

A hatodik napon a Teremtő szól, és az elméjében lévő élő teremtmények minden fajtája megjelenik, egyik a másik után

A Teremtő munkája minden dolog létrehozásán észrevétlenül folyt öt napon át, amely után közvetlenül a Teremtő minden dolog megteremtésének hatodik napját köszöntötte. Ez a nap ismét egy új kezdet és ismét egy rendkívüli nap volt. Mi volt hát a Teremtő terve ennek az új napnak az előestéjén? Miféle új teremtményeket fog előhozni, megteremteni? Figyeljetek, ez a Teremtő hangja...

„Azután ezt mondta Isten: Hozzon elő a föld különféle élőlényeket: különféle jószágokat, csúszómászókat és vadállatokat! És úgy történt. Megalkotta Isten a különféle vadállatokat, a különféle jószágokat és a különféle csúszómászókat. És látta Isten, hogy ez jó” (1Mózes 1:24-25). Miféle élő teremtmények tartoznak ebbe bele? Azt mondja az Írás: különféle jószágok, csúszómászók és vadállatok. Ez annyit tesz, hogy ezen a napon nemcsak mindenféle élő teremtmény volt a földön, hanem mind fajtájuk szerint osztályokba voltak sorolva, és ismét „látta Isten, hogy ez jó”.

Akárcsak az előző öt nap alatt, a Teremtő ugyanazon a hangon szólt, és elrendelte az Általa kívánt élő teremtmények születését, és hogy jelenjenek meg a földön, mindegyik a maga fajtája szerint. Amikor a Teremtő az Ő hatalmát gyakorolja, az Ő szavai közül egy sem hangzik el hiába, így a hatodik napon minden élő teremtmény, amelyet Neki szándékában állt megteremteni, megjelent a kijelölt időben. Ahogy a Teremtő kimondta: „Hozzon elő a föld különféle élőlényeket”, a föld egyszeriben megtelt élettel, és a szárazföldön hirtelen felbukkant mindenféle élő teremtmény lélegzete... A füves, zöld vadonban egymás után jelentek meg a jól megtermett tehenek, ide-oda csapkodva a farkukkal, bégető juhok gyűltek nyájakba, és nyerítő lovak kezdtek vágtázni... A néma mező hatalmas térségeiben egy pillanat alatt kirobbant az élet... Ezeknek a különféle jószágoknak a megjelenése gyönyörű látvány volt a nyugodt mezőn, és határtalan életerőt hozott magával... Ők lesznek a mezők társai, a mezők urai, kölcsönös függésben egymástól; így lesznek ők az állandó lakóhelyükként szolgáló földeknek az őrzői és fenntartói, amelyek majd ellátják őket mindennel, amire szükségük van, létezésük örök táplálásának forrásaként...

Ugyanazon a napon, amikor ezek a különféle jószágok létrejöttek, a Teremtő szavára rengeteg rovar is megjelent, egyik a másik után. Jóllehet minden teremtmény közül ők voltak a legapróbb élőlények, életerejük mégis a Teremtő csodálatos teremtése volt, és nem érkeztek túl későn... Egyesek apró szárnyaikat lebegtették, míg mások lassan másztak; egyesek ugráltak és pattogtak, mások imbolyogtak; egyesek előreszáguldottak, míg mások gyorsan visszahúzódtak; egyesek oldalaztak, mások fel-le ugrándoztak... Mind buzgón próbáltak otthont találni maguknak. Egyesek benyomultak a fű közé, mások nekiláttak járatokat fúrni a talajba, megint mások felrepültek a fákra és elrejtőztek az erdőkben... Bár apró méretűek voltak, ők sem akarták az üres gyomor kínjait szenvedni, és miután mindegyikük otthonra talált, rohantak élelmet keresni maguknak. Egyesek megmászták a füvet, hogy a zsenge fűszálakat rágják, mások falatszámra nyelték gyomrukba a földet, örömmel és jó étvággyal (számukra még a föld is ízletes csemege); megint mások az erdőkben rejtőztek, de nem álltak meg pihenni, hiszen a fényes, sötétzöld levelek nedve ízletes eledelt kínált... Miután jóllaktak, a rovarok még mindig nem hagytak fel tevékenységükkel; bár termetük apró volt, hihetetlen energia és határtalan lelkesedés töltötte el őket, épp ezért minden teremtmény közül ők a legaktívabbak és legszorgalmasabbak. Sohasem lustálkodtak, sohasem engedték meg maguknak a pihenést. Amikor étvágyuk már kielégült, ők tovább fáradoztak munkájukkal a jövőjükért, rohangálva és buzgón foglalatoskodva a holnapjuk, a túlélésük érdekében... Különféle dallamú és ritmusú balladákat zümmögtek halkan, hogy tovább biztassák és sürgessék önmagukat. Örömöt is adtak a fűnek, a fáknak és minden hüvelyknyi talajnak, és minden napot, minden évet megismételhetetlenné tettek... Saját nyelveikkel és saját módjaikon információt adtak át a szárazföldön élő összes élőlénynek. Saját különleges életpályájuk segítségével megjelöltek mindent, amin nyomokat hagytak... Bensőséges viszonyban voltak a talajjal, a fűvel és az erdőkkel, életerőt és vitalitást hoztak a talaj, a fű és az erdők számára. Minden élőlénynek elhozták a Teremtő buzdító és üdvözlő üzenetét...

A Teremtő tekintete végigsöpört mindenen, amit megteremtett, és ebben a pillanatban szemei megpihentek az erdőkön és hegyeken, és elgondolkodott. Mihelyt kiejtette szavait, a sűrű erdőkben és a hegyeken megjelent a teremtmények egy fajtája, amely különbözött minden előzőtől: ezek voltak az Isten szája által kimondott vadállatok. Legfőbb ideje volt: fejüket rázták és farkukkal csapkodtak, és mindegyiküknek egyedi ábrázata volt. Volt köztük szőrös, páncélos, vicsorgó, vigyorgó, hosszú nyakú, rövid farkú, vad vagy félénk tekintetű; volt lehajolva füvet legelő, véres szájú, két lábon ugráló, négy patán lépkedő, fák fölött a távolba tekintő, erdőben zsákmányra leső, barlangokban pihenni térő, síkságokon futkosó-hancúrozó, erdőn át lopakodó...; volt köztük ordító, üvöltő, ugató, síró...; volt szoprán, bariton, teli torkú, tiszta és dallamos hangú...; volt könyörtelen, szép, visszataszító, szeretetre méltó, ijesztő, bájosan együgyű... Egymás után mind előjöttek. Nézzétek, milyen büszkék és hatalmasak, szabad lelkűek, egymással mit sem törődők, a másikra rá sem nézők... Mindegyik azt a sajátos életet hordozva, amellyel a Teremtő megajándékozta, a maguk vadságában és állatiasságában, megjelentek az erdőkben és a hegyeken. Teljes gőgjükben lenézve mindent – végtére is ők voltak a hegyek és erdők igazi urai. Attól a pillanattól, amikor a Teremtő elrendelte megjelenésüket, „igényt támasztottak” az erdőkre és hegyekre, mert a Teremtő már megpecsételte határaikat, és meghatározta életterüket. Csakis ők voltak a hegyek és erdők igazi urai, és ezért voltak oly vadak, oly gőgösek. Pusztán azért hívták őket „vadállatoknak”, mert minden teremtmény közül ők voltak azok, amelyek igazán vadak, állatiasak és megszelídíthetetlenek voltak. Nem lehetett őket megszelídíteni, így nem lehetett háznál tartani őket, és nem voltak képesek harmóniában élni az emberiséggel, sem az emberiség számára munkát végezni. Mivel nem lehetett őket háziasítani és nem tudtak az emberiségnek dolgozni, ezért kellett az emberiségtől bizonyos távolságban élniük, és ember nem mehetett a közelükbe. Másrészt viszont, mivel az emberiségtől bizonyos távolságban éltek, és ember nem mehetett a közelükbe, ezért be tudták tölteni a Teremtő által rájuk ruházott felelősségteljes feladatot: a hegyek és az erdők őrzését. Vadságuk védelmezte a hegyeket és őrizte az erdőket, és ez volt létezésük és szaporodásuk legjobb védelme és biztosítéka. Ugyanakkor vadságuk tartotta fenn és biztosította az egyensúlyt minden dolog között. Érkezésük támogatást és biztos pontot nyújtott a hegyeknek és erdőknek; érkezésük határtalan életerővel és vitalitással oltotta be a néma és üres hegyeket és erdőket. Ettől a ponttól kezdve a hegyek és erdők lettek állandó lakóhelyükké, és soha nem veszítik el otthonukat, mert értük jelentek meg és léteztek a hegyek és az erdők; a vadállatok teljesítik kötelességüket, és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy őrizzék őket. Így a vadállatok is szigorúan betartják majd a Teremtő buzdításait, hogy ragaszkodjanak területükhöz, és vadállati természetük segítségével folyamatosan fenntartják minden dolognak a Teremtő által megalkotott egyensúlyát, és kinyilvánítják a Teremtő hatalmát és erejét.

A Teremtő hatalma alatt minden dolog tökéletes

Minden Isten által teremtett dolog, beleértve a mozogni képeseket és képteleneket, mint például a madarakat és halakat, illetve a fákat és virágokat, valamint beleértve a hatodik napon teremtett háziállatokat, rovarokat és vadállatokat – ezek mind jók voltak Isten szemében, sőt, mi több, Isten szemében ezek a dolgok az Ő tervével összhangban mind eljutottak a tökéletesség csúcsára, és megfeleltek annak a szintnek, amelyet Isten el akart érni. A Teremtő lépésről lépésre, terve szerint elvégezte a munkát, amelyet szándékában állt elvégezni. A dolgok, amelyeket szándékában állt megteremteni, egymás után megjelentek, és mindegyikük megjelenése a Teremtő hatalmának tükröződése, az Ő hatalmának kikristályosodása volt; e kikristályosodások miatt minden teremtmény csak hálás lehetett a Teremtő kegyelméért és gondoskodásáért. Ahogy Isten csodálatos tettei megnyilvánultak, ez a világ fokozatosan megduzzadt az Isten által teremtett minden dologtól, és megváltozott: a káoszból és sötétségből világosság és ragyogás, a halálos némaságból elevenség és határtalan vitalitás támadt. A teremtés minden dolga között, a nagytól az apróig, az aprótól a mikroszkopikus méretűig, nem volt egy sem, amelyet ne a Teremtő hatalma és ereje teremtett volna, és minden egyes teremtmény létezésének egyedi és eredendő szükségessége és értéke volt. Függetlenül formájuk és felépítésük különbségeitől, ahhoz, hogy a Teremtő hatalma alatt létezzenek, csak annyi kellett, hogy a Teremtő megalkossa őket. Néha, ha az emberek meglátnak egy nagyon csúnya rovart, ezt mondják: „Ez a rovar annyira förtelmes; lehetetlen, hogy egy ilyen csúfság Isten teremtménye legyen – Isten nem teremthetett ilyen csúnyát.” Micsoda ostoba vélekedés! Inkább ezt kellene mondaniuk: „Bár ez a rovar nagyon csúnya, de Isten teremtette, úgyhogy biztosan megvan a maga egyedi rendeltetése.” Isten gondolataiban Ő minden egyes megjelenést és mindenféle funkciót és hasznosságot ki akart osztani az Általa teremtett különféle élőlényeknek, ezért aztán az Isten által teremtett dolgok között nincs kettő, amelyet ugyanabból a fából faragtak. A külsejüktől a belső összetételükig, az életmódjuktól az élőhelyükig – mindegyik különböző. A tehenek úgy néznek ki, mint a tehenek, a szamarak úgy, mint a szamarak, a szarvasok úgy, mint a szarvasok, az elefántok pedig úgy, mint az elefántok. Meg tudnád mondani, melyik a legjobb külsejű, és melyik a legcsúnyább? Meg tudnád mondani, melyik a leghasznosabb, és melyikük létezése a legkevésbé szükséges? Egyeseknek tetszik az elefántok kinézete, de senki nem használ elefántokat földműveléshez; másoknak az oroszlánok és tigrisek külseje tetszik, mert az ő megjelenésük mind között a legimpozánsabb, de tarthatnád őket házi kedvencként? Röviden: ha a teremtés tízezernyi dolgáról van szó, az ember vesse alá magát a Teremtő hatalmának, azaz hajtson fejet a Teremtő által minden dolog számára kijelölt rend előtt; ez a legbölcsebb hozzáállás. Kizárólag az a hozzáállás tükrözi a Teremtő hatalmának igazi elfogadását és az abban való bizonyosságot, ha a Teremtő eredeti szándékait kutatjuk, és alávetjük magunkat azoknak. Isten szemében jó, akkor hát mi oka van az embernek hibát keresni?

Így a Teremtő hatalma alatt minden dolognak új szimfóniát kell játszania a Teremtő uralmához, ragyogó előjátékot kell kezdenie az új napon végzendő munkájához, és ebben a pillanatban a Teremtő is új oldalt nyit majd irányítási munkájában! Az új tavaszi hajtásokról, a nyári érlelődésről, az őszi betakarításról és a téli tárolásról a Teremtő által szabott törvény szerint minden dolog a Teremtő irányítási tervét visszhangozza majd, és örömmel köszöntik a saját új napjukat, új kezdetüket és új életpályájukat. Tovább élnek, és végtelen egymásra következésben szaporodnak, hogy örömmel fogadjanak minden napot a Teremtő hatalmának uralma alatt...

Sem teremtett, sem a teremtetlen lények nem léphetnek a Teremtő identitásának helyébe

Attól fogva, hogy megkezdte minden dolog megteremtését, Isten ereje elkezdett kifejeződni és megnyilvánulni, mivel Isten szavakat használt minden dolog megteremtéséhez. Függetlenül attól, hogy milyen módon teremtette őket, függetlenül attól, hogy miért teremtette őket, minden dolog Isten szavai miatt jött létre, állt szilárdan és létezett; ebben áll a Teremtő egyedülálló hatalma. Mielőtt az emberiség megjelent a világon, a Teremtő az Ő ereje és hatalma segítségével mindent megteremtett az emberiség számára, és egyedi módszereivel megfelelő eleven környezetet készített elő az emberiségnek. Mindazt, amit tett, az emberiségre való előkészületként tette, amely aztán hamarosan megkapta az Ő leheletét. Ez azt jelenti, hogy az emberiség megteremtése előtti időben Isten hatalma minden, az emberiségtől különböző teremtett lényben megnyilvánult, olyan nagy dolgokban is, mint a mennyek, a világító testek, a tengerek és a szárazföld, és olyan kicsinyekben is, mint az állatok és madarak, vagy mindenféle rovarok és mikroorganizmusok, beleértve a különféle, szabad szemmel láthatatlan baktériumokat is. Mindegyiknek a Teremtő szavai adtak életet, mindegyik a Teremtő szavai miatt szaporodott, és mindegyik a Teremtő szavai miatt élt az Ő uralma alatt. Bár ők nem kapták meg a Teremtő leheletét, különféle formájukkal és felépítésükkel ők is kinyilvánították a Teremtő által rájuk ruházott élet vitalitását; bár ők nem kapták meg a beszéd képességét, amelyet a Teremtő adott az emberiségnek, mindegyikük módot kapott arra, hogy kifejezze a Teremtő által rá ruházott életet, és ez a mód különbözött az ember nyelvétől. A Teremtő hatalma nemcsak látszólag statikus anyagi tárgyaknak adja meg az élet vitalitását, hogy soha el ne tűnjenek, hanem a szaporodás és sokasodás ösztönét is Ő adja minden élőlénynek, hogy soha el ne enyésszenek, és hogy nemzedékről nemzedékre továbbadják a túlélés törvényeit és alapelveit, amelyet a Teremtő bízott rájuk. A mód, ahogyan a Teremtő az Ő hatalmát gyakorolja, nem ragaszkodik mereven egy makro-vagy mikronézőponthoz, és nem korlátozódik semmilyen formára; Ő képes parancsolni a világmindenség működésének, és szuverenitást gyakorolni minden dolog élete és halála fölött, sőt, mi több, képes minden dolgot úgy mozgósítani, hogy Őt szolgálják; képes a hegyek, folyók és tavak minden működését irányítani, és uralni mindent, ami bennük van, továbbá képes minden dolgot ellátni azzal, amire szüksége van. Ez a Teremtő egyedülálló hatalmának megnyilvánulása minden dolog körében, az emberiséget nem számítva. Ez a megnyilvánulás nem pusztán egy életre szól; ez sohasem szűnik meg, sohasem pihen, és semmiféle személy vagy dolog nem változtathat rajta és nem tehet kárt benne, és senki vagy semmi nem adhat hozzá és nem vehet el belőle – hiszen senki nem léphet a Teremtő identitása helyébe, és épp ezért a Teremtő hatalmát sem helyettesítheti egyetlen teremtett lény sem; de teremtetlen lények számára is elérhetetlen. Vegyük például Isten küldötteit és angyalait. Ők nem rendelkeznek Isten erejével, még kevésbé a Teremtő hatalmával; méghozzá azért nincs meg bennük Isten ereje és hatalma, mert nem rendelkeznek a Teremtő lényegével. A teremtetlen lények, mint például Isten küldöttei és angyalai, bár képesek elvégezni néhány dolgot Isten nevében, nem képviselhetik Istent. Bár van némi erejük, ami az emberben nincs meg, de nem rendelkeznek Isten hatalmával; nincs meg bennük Isten hatalma minden dolog megteremtésére, minden dolog irányítására és uralom gyakorlására minden dolog fölött. Így Isten egyediségének nem léphet helyébe egyetlen teremtetlen lény sem, és ehhez hasonlóan Isten hatalmát és erejét sem pótolhatja teremtetlen lény. Olvastál a Bibliában Isten bármely küldöttéről, aki minden dolgot megteremtett? Miért nem küldte el Isten valamelyik küldöttét vagy angyalát, hogy mindent megteremtsen? Azért, mert ők nem rendelkeztek Isten hatalmával, ezért nem volt meg a képességük arra, hogy Isten hatalmát gyakorolják. Akárcsak minden teremtett lény, ők is mind a Teremtő uralma alatt és a Teremtő hatalma alatt állnak, ezért ugyanígy a Teremtő az Ő Istenük és Uralkodójuk is. Mindegyikük között – legyenek bár nemesek vagy alacsonyrendűek, nagy vagy csekély hatalmúak – egy sincs, aki felülmúlhatná a Teremtő hatalmát, ezért egy sincs közöttük, aki a Teremtő identitásának helyébe léphetne. Őket sohasem fogják Istennek nevezni, és sohasem válhatnak a Teremtővé. Ezek megváltoztathatatlan igazságok és tények!

A fenti közösségi gondolatok által megállapíthatjuk-e a következőt: csakis minden dolog Teremtője és Legfőbb Ura, aki ezt az egyedülálló hatalmat és egyedülálló erőt birtokolja, csakis Ő nevezhető Magának az egyedülálló Istennek? Ezen a ponton talán úgy érzitek, ez a kérdés túlságosan mély. Pillanatnyilag még képtelenek vagytok megérteni, és nem fogjátok fel a benne rejlő lényeget, ezért most még úgy érzitek, nehéz rá választ adni. Ebben az esetben folytatom kapcsolódásomat a közösséghez. A következőkben lehetővé teszem számotokra, hogy az egyedül Isten által birtokolt hatalom és erő számos aspektusának gyakorlatias tetteit szemléljétek, és ezáltal lehetővé teszem, hogy igazán megértsétek, értékeljétek és megismerjétek Isten egyediségét és azt, hogy mit jelent Isten egyedülálló hatalma.

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.