Vannak egyesek, akik, habár hisznek Istenben, nem áldozzák fel magukat Érte készségesen és boldogan, hanem helyette vonakodva végzik a kötelességüket. Csak azon gondolkodnak, hogy az áldások elnyerése végett végezzenek munkát, de nem hajlandóak törekedni az igazság felé. Amikor a kötelességeiket végzik, gyakran felületesen cselekszenek és nem pontosak, valamint azzal is elégedettek, ha mindössze néhány eredményt elérnek, csak hogy ne takarítsák ki őket. De függetlenül attól, hogy igazán hisznek-e Istenben és feláldozzák-e magukat Érte az emberek, Isten lehetőséget ad nekik a megtérésre. Isten nem fog kárhoztatni téged amiatt, hogy nem érted az igazságot, vagy mert felületesen cselekszel a kötelességed végzésekor. Isten állandóan át fog vizsgálni téged, hogy lássa, el tudod-e fogadni az igazságot, és képes vagy-e igazán megtérni és az élet helyes útját választani. Ez a választásodtól függ. Egyesek semmilyen igazságot nem értettek, amikor elkezdték végezni a kötelességeiket, de mivel gyakran hallgatnak prédikációkat, és gyakran jönnek össze és beszélgetnek, fokozatosan megértik az igazságot. Egyre inkább megvilágosodik a szívük, és látják, hogy túl sok mindennek híján vannak, egyáltalán nincsenek az igazság birtokában, és alapelvek nélkül végzik a kötelességeiket, mindössze a saját kívánságaik szerint végezve bizonyos munkát. Érzik, hogy ha így végzik a kötelességeiket, az nincs összhangban Isten szándékaival, és bűnbánat tölti el a szívüket. Elkezdenek törekedni az igazság felé, és egyre jobb eredményeket érnek el, ahogy a kötelességeiket végzik. Így egyfelől belépést nyernek az életbe, másfelől pedig fokozatosan megfelelő színvonalúvá válnak a kötelességeik végzésében. Az ilyen emberek el tudják fogadni az igazságot a kötelességeik végzése során. Ahogy egyre világosabbá válik az igazsággal kapcsolatos megértésük, azt is tisztán látják, amikor ők maguk romlottságot mutatnak. Képesek imádkozni Istenhez és ráhagyatkozni Istenre a szívükben, hajlandónak lenni a romlottságuk elvetésére, gyakorlatba ültetni az igazságot és az igazságra törekvés útját választani. Ez az élet fokozatos növekedése a kötelességteljesítés során. Azok, akik Istent követik, mind megértik az igazságot és belépnek az igazságvalóságba, miközben a kötelességeiket végzik. Ha valaki nem szereti az igazságot, annál vajon történhet ilyen változás? Egész biztosan nem. Egyesek különösen arrogánsak és önhittek. Amikor Isten házába jönnek, különösen a kötelességeik végzését követően, láthatóvá válik ennek a mértéke. A mellük előtt összefont karral vagy csípőre tett kézzel dacot és elégedetlenséget mutatnak. Miért ennyire arrogánsak? Ezt mondják a szívükben: „Elhagytam a világot, a családomat és a munkámat azért, hogy higgyek istenben és megtegyem a kötelességem. Nem nagy ez az ár? Olyan sok mindenről lemondtam istenért. Nem kellene, hogy valamivel kárpótoljon isten? Azonkívül a társadalomban meglévő státuszom és jövedelmem alapján nem kellene, hogy legalább ugyanolyan bánásmódban részesítsen engem isten háza? Most, hogy a kötelességemet végzem, nem tud valamilyen különleges szívességet tenni nekem isten? Én különleges tehetség vagyok, sokkal jobb a hétköznapi embereknél. Státuszomnak kellene lennie isten házában. Ha mások tudnak vezetni, akkor én is tudok vezetni. Az én státuszomnak nem kellene alacsonyabbnak lennie másokénál, és a hétköznapi embereknél magasabb szintű bánásmódot kellene élveznem. És ami a legfontosabb: vajon képes isten garantálni számomra, hogy áldásokat nyerjek és jó rendeltetési helyem legyen a jövőben?” A szívükben lévő gondolatokból láthatjuk, hogy miért is jöttek: üzletet kötni Istennel, nem pedig őszintén feláldozni magukat Érte. Ugyanúgy gondolkodnak, mint Pál: Isten áldásaiért cserébe akarják a kötelességüket végezni. A józan eszük azonban sokkal kevesebb, mint Pálnak volt – messze alacsonyabb rendű Pálénál. Miért mondom ezt? Azért, mert Pál valóban sokat szenvedett a sok év alatt, amíg az evangéliumot hirdette, és annak, ahogyan ő az evangéliumot hirdette, sokkal jobb gyümölcsei voltak, mint annak, ahogyan a hétköznapi emberek teszik. A legkevesebb, ami elmondható, hogy ő Európa nagy részén otthagyta a lábnyomát; sok gyülekezetet alapított Európa-szerte. Ebben a tekintetben a hétköznapi antikrisztusok nem vethetők össze Pál észszerűségével vagy azzal, hogy ő mennyi munkát végzett. Az általam imént említett illető azonban rendkívül arrogánssá válik a kötelessége végzését követően. Nem az értelem hiánya ez is? Az ilyenek teljességgel észszerűtlenek, és akár a haramiák, ha egyszer megragadták a lehetőséget, hogy áldásokban részesüljenek, nem tudják azt elengedni. Az ilyen emberek mindig szándékosan keresik a lehetőséget, hogy rivaldafénybe kerüljenek Isten házában, még akkor is, ha csak csapatvezetővé vagy felügyelővé válásról van szó. Röviden: amikor Isten házába jönnek, nem hajlandóak hétköznapi követők lenni. Nem számít, ki képes elismerni magáról, hogy teremtett lény, hogy ő is csak hétköznapi teremtett lény, akárcsak az összes többi élőlény: ők sosem fogják elfogadni ezt a nézőpontot – sosem fogják engedni, hogy így megsértsék őket. Úgy hiszik, hogy különleges bánásmód járna nekik, és hogy Istennek különleges kegyelemben és áldásokban kellene részesítenie őket. Isten házában is a státuszból fakadó különleges előnyöket akarnak. Nem engedik meg, hogy Isten háza kétségbe vonja a talentumaikat, azt pedig még kevésbé, hogy az emberek a munkájukról kérdezősködjenek – mindenkinek maradéktalanul hinnie kell bennük, mivel mindent elhagytak Istenért és teljes mértékben hűségesek Hozzá. Nem észszerűtlen kérés ez? Van bármennyi józan eszük az ilyen embereknek? Hány ilyen ember van? A gyülekezet hány százaléka lehet ilyen? Az ilyen emberek mindig azt gondolják, hogy rendelkeznek némi képességgel és talentummal, így aztán dicsekednek azzal, hogy milyen ragyogóak is ők. Mit jelent tehát ez az úgynevezett „talentum”? Azt jelenti, hogy képesek fellengzősen szónokolni, sok ostobaságot beszélni, attól függően változtatni a beszédmódjukon, hogy kihez szólnak, valamint az átlagos embereket meghaladó készségeik vannak a becsapás terén. Azt hiszik, hogy ez talentum és képesség, és felvágásra és blöffölésre akarják használni ezt a képességet. Mit jelent az igazi talentum? Azt jelenti, hogy különleges készségei vannak valakinek. Amikor Isten megteremtette az embert, különféle speciális készségeket adott az emberek különféle típusainak. Egyesek az irodalomban jók, mások az orvostudományban, megint mások a tanulási készségek terén, ismét mások a tudományos kutatásban és így tovább. A speciális készségeket Isten adja az embereknek, és nincs mit dicsekedni velük. Nem számít, milyen speciális készségei vannak valakinek, az nem azt jelenti, hogy érti az igazságot, és egész biztosan nem azt jelenti, hogy birtokában van az igazságvalóságnak. Az embereknek vannak bizonyos speciális készségeik, és ha hisznek Istenben, akkor a kötelességeik végzésére kell használniuk azokat. Ez elfogadható Isten számára. Dicsekedni egy bizonyos speciális készséggel vagy arra használni, hogy üzletet kössön Istennel az ember – ez arra utal, hogy az illetőből túlságosan hiányzik a józan ész. Isten nem kedveli az ilyen embereket. Némelyek értenek egy bizonyos készséghez, így amikor Isten házába jönnek, úgy érzik, hogy kiválóbbak másoknál, különleges bánásmódot akarnak élvezni és úgy érzik, mintha lenne egy aranytojást tojó tyúkjuk. Egyfajta tőkeként tekintenek erre a készségre – micsoda arrogancia! Hogyan kell tehát tekintened ezekre az adottságokra és speciális készségekre? Ha hasznosak ezek a dolgok Isten házában, akkor is csak a kötelességed teljesítésének eszközei. Semmi közük az igazsághoz. Nem számít, hány adottságod és talentumod van, azok mindössze emberi készségek, és semmi közük az igazsághoz. Az adottságaid és a speciális készségeid nem azt jelentik, hogy érted az igazságot, és bizonyosan nem azt jelentik, hogy birtokában vagy az igazságvalóságnak. Ha a kötelességed végzésére használod az adottságaidat és a speciális készségeidet, és jól végzed el a kötelességedet, akkor a megfelelő helyen használtad fel azokat, és Isten helyesli a használatukat. Ám ha arra használod az adottságaidat és speciális készségeidet, hogy felvágj, hogy önmagad mellett tégy bizonyságot, és hogy önálló királyságot építs, akkor nagyok lesznek a bűneid, és Istennek ellenállva súlyos szabályszegővé válsz. Az adottságokat Isten adja. Ha nem tudod őket a kötelességed végzésére és az Isten melletti bizonyságtételre használni, akkor túlságosan gátlástalan és józan ész nélkül való leszel, és sokkal leszel adósa Istennek – ez felháborító lázadó mivolt! De nem számít, mennyire jól kihasználod az adottságaidat és a speciális készségeidet, az nem azt jelenti, hogy birtokában vagy az igazságvalóságnak. Az igazság gyakorlása és az elvszerű cselekvés jelenti azt, hogy birtokában vagy az igazságvalóságnak. Az adottságok és talentumok mindig adottságok és talentumok maradnak. Semmi közük az igazsághoz. Akármennyi adottságod és talentumod van, és akármilyen nagy hírneved vagy magas státuszod, az sosem fogja azt jelenteni, hogy birtokában vagy az igazságvalóságnak. Az adottságok és a talentumok sosem válnak az igazsággá. Semmi közük az igazsághoz. Az antikrisztusok azonban nem így gondolkodnak, és pontosan ezeket a dolgokat értékelik nagyra. Egyeseknek például színjátszó talentumuk van. Miután eljátszották a főszerepet egy Isten házában forgatott filmben, elkezdenek felvágni. Még az sem elégíti ki az igényeiket, ha hárman segítenek nekik a sminkelésben. Azelőtt hétköznapi emberek voltak, de most, hogy hisznek Istenben, és színészi kötelezettséget végeztek, elkezdenek felvágni. Hát nem a halállal cimborálnak? Szerintem éppen ezt teszik! Megjelenésüket tekintve nem különlegesek, és átlagosak a színjátszó képességeik. Egyszerűen alkalmasak bizonyos szerepek eljátszására, ezért újabb szerepet kapnak – hát nem felmagasztalja ez őket? Amikor lehetőséget kapnak a kötelességük végzésére, még fel is vágnak. Amikor színészkednek, arra utasítják a körülöttük lévőket, hogy szolgálják ki őket: vigyenek teát és töltsenek vizet nekik, és minden testvért feldühítenek, aki csak látja ezt. Ezt mondtam: „Takarítsátok el őket!” Így a gyülekezet eltakarította őket. Avagy nem kell kitakarítani ezeket az embereket? Azt gondolták, hogy a gyülekezet nem tud nélkülük filmeket készíteni, ezért merészeltek felvágni. Nem számítottak erre a következményre. Ez a természetükből adódott. Az ilyen emberek nagy becsben tartják a tudást, a talentumot, a tanulást és a tapasztalatot. Túl nagy jelentőséget tulajdonítanak ezeknek a dolgoknak, a legértékesebbet – az igazságot – azonban figyelmen kívül hagyják. Nem ismerik fel, hogy Isten házában az igazság uralkodik. Ha nem törekednek az igazságra, akkor bármilyen nagy is a tudásuk, vagy bármennyire ékesszólók is, nem lesznek képesek megállni. Előbb vagy utóbb felfedik és kirekesztik őket. Vajon könnyű az embereknek megérteni ezt a doktrínát? Azok, akik sok éve hisznek Istenben, de még eddig sem tudnak ellátni, egyszerűen zavaros fejű emberek, akiknek egyáltalán semmi értékük. Ha egy kissé értelmesebbek volnának, nem lennének ilyen arrogánsak. Az ilyen emberek önmagukat eláruló ördögök és Sátánok. Most közvetlenül kifejtettem ezt a dolgot, hogy ti is világosan megérthessétek; azért, hogy egy kissé fel tudjátok ismerni és át tudjátok látni. Ha nem fejtettem volna ki világosan, vajon képesek lennétek ennyire felismerni? Képesek lennétek kitakarítani őket? Az emberek nem látják a problémát, úgyhogy egyenesen kell beszélnem. Ha nem beszélnék egyenesen, nem lehetne megoldani a problémát. Mindössze az általatok megértett néhány doktrínára hagyatkozva semmilyen problémát nem lehet megoldani.

Az antikrisztusok mindig úgy gondolnak magukra, mintha különleges talentumaik lennének. Azt gondolják, hogy ők főiskolai végzettségű emberek, akik rendkívül tanultak és tömérdek tudás birtokában vannak. Nagyra becsülik és értékelik a saját tudásukat és a spirituális elméleteket, amelyeket megtanulnak, sőt, az igazságként kezelik ezeket a dolgokat. Ráadásul gyakran fogják ezt az általuk helyesnek vélt tudást és tapasztalatot, és a körülöttük lévők utasítására, félrevezetésére vagy kondicionálására használják azt. Különösen jellemző, hogy gyakran beszélnek a „dicsőséges” múltjukról, hogy ezzel rábeszéljenek és meggyőzzenek másokat, illetve elérjék náluk, hogy nagyra tartsák és imádják őket. És vajon miféle „dicsőséges” múltjuk van? Némelyikük ezt mondja: „Valaha oktató voltam egy egyetemen. Minden hallgatóm mesterképzésre vagy doktori képzésre járt. Akárhányszor előadást tartottam, sosem volt egyetlen üres hely sem; minden hallgató néma csendben ült, és imádattal és rajongással a szemében tekintett rám. Én pedig még csak ideges sem voltam. Milyen nagyszerű és lenyűgöző volt az egész! Ilyen talentummal és idegekkel születtem.” Mások ezt mondják: „14 évesen tanultam meg vezetni. Immár 40 éve vezetek, és kiválóak a vezetési készségeim.” Mit akarnak mondani ezzel? A következőt: „Te még csak néhány napja vezetsz. Mit tudsz te? Egy magamfajta tapasztalt sofőr egy életen át vezetett. Van mindenféle tapasztalatom. A jövőben engem kérdezz, ha nem értesz valamit. Hallgatnod kell a mondandómra.” Ha van valamiféle készségük az antikrisztusoknak, akkor figyelemre méltónak gondolják magukat, titokzatosnak állítják be magukat, valamint mutogatják magukat és maguk mellett tesznek bizonyságot, minek köszönhetően mások nagyra becsülik és imádják őket. Amikor az ilyesfajta embereknek van egy kis erősségük vagy egy adottságuk, azt gondolják miatta, hogy jobbak másoknál, és ők akarják vezetni a többieket. Amikor válaszokért fordulnak hozzájuk az emberek, az antikrisztusok magas lóról oktatják ki őket, és ha azok még ezután sem értik, akkor azt egyszerűen annak tudják be, hogy gyenge képességűek, holott valójában maguk az antikrisztusok azok, akik nem adtak világos magyarázatot. Amikor azt látja például egy antikrisztus, hogy valaki nem képes megjavítani egy meghibásodott gépet, ezt fogja mondani: „Hogy lehet az, hogy még mindig nem tudod, hogyan kell ezt csinálni? Hát nem megmondtam már neked, hogyan csináld? Olyan világosan elmagyaráztam, és mégsem érted még mindig. Igazán gyenge képességű vagy. Akárhányszor elmagyarázom, hogyan csináld, nem sikerül megtanulnod.” Csakhogy amikor ez az illető megkéri az antikrisztust, hogy javítsa meg ő a gépet, az hosszasan nézegeti, és ő sem tudja, hogyan javítsa meg, sőt még el is titkolja a másik elől azt a tényt, hogy nem tudja, miként kell megjavítani. Miután elküldte az illetőt, titokban kutatni kezd és megpróbál rájönni, hogy miként kell megjavítani a gépet, de még ekkor sem lesz képes azt megjavítani. Végül aztán szétszedi a gépet, teljes felfordulást csinál, és nem tudja újra összerakni. Azután – mivel fél, hogy a többiek is meglátják ezt – elrejti a darabjait. Vajon szégyellni való-e az, ha valaki nem tudja, hogyan kell bizonyos dolgokat csinálni? Van-e bárki is, aki mindent meg tud csinálni? Nincs abban semmi szégyellni való, ha valaki nem tudja, hogyan kell bizonyos dolgokat csinálni. Ne feledd, hogy te is csak egy hétköznapi ember vagy. Senki sem tart nagyra és nem imád téged. Egy hétköznapi ember, az csak egy hétköznapi ember. Ha nem tudod, hogyan kell valamit csinálni, csak mondd, hogy nem tudod, hogyan kell csinálni. Miért próbálnád álcázni magad? Az emberek undorodni fognak tőled, ha állandóan álcázod magad. Előbb-utóbb elárulod magad, és akkor elveszíted a méltóságodat és az integritásodat. Ez az antikrisztus beállítottsága – mindig úgy gondol magára, mint egy ezermesterre, mint aki mindent meg tud csinálni, aki mindenben ügyes és kompetens. Nem fogja-e ez bajba sodorni őt? Vajon mit tenne, ha becsületes volna a hozzáállása? Azt mondaná: „Nem vagyok jártas ebben a technikai készségben, csak egy kevés tapasztalatom van. Mindent bevetettem, amit csak tudok, de nem értem ezeket az új problémákat, amelyekkel szembesülünk. Ezért el kell sajátítanunk némi szakmai tudást, ha jól szeretnénk végezni a kötelességünket. A szakmai tudás elsajátítása lehetővé teszi majd számunkra, hogy hatékonyan végezzük a kötelességünket. Isten ránk bízta ezt a kötelességet, így felelősséggel tartozunk azért, hogy jól végezzük. Mennünk kell, és a kötelességünkhöz való felelősségteljes hozzáállással kell elsajátítanunk ezt a szakmai tudást.” Ez az igazság gyakorlása. Egy antikrisztusi beállítottságú ember nem ezt tenné. Ha valakinek van egy kis józan esze, azt fogja mondani: „Én csupán ennyit tudok. Nem kell nagyra tartanod engem, és nekem sem kell játszanom az eszemet – nem könnyíti-e meg ez a dolgokat? Szánalmas, hogy mindig álcázzuk magunkat. Ha van valami, amit nem tudunk, azt közösen megtanulhatjuk, és aztán harmonikusan együttműködhetünk, hogy jól végezzük a kötelességünket. Felelősségteljes hozzáállásunk kell, hogy legyen.” Ezt látva az emberek azt gondolnák: „Ez az ember jobb, mint mi; ha problémába ütközik, nem kényszeríti magát vakon, hogy túllépje a határait, nem hárítja át másokra, és nem bújik ki a felelősség alól. Inkább magára vállalja, és komolyan és felelősségteljesen áll hozzá. Ez egy jó ember, aki komolyan és felelősségteljesen viszonyul a munkájához és a kötelességéhez. Megbízható. Isten háza helyesen tette, hogy rábízta ezt a fontos feladatot. Isten valóban átvizsgálja az emberek szívének mélyét!” Azzal, hogy így végzi a kötelességét, fejlesztheti a képességeit, és mindenki elismerését elnyeri. Vajon hogyan jelenik meg ez az elismerés? Elsősorban komoly és felelősségteljes hozzáállással közelít a kötelességéhez; másodsorban képes becsületes embernek lenni, illetve gyakorlatias és szorgalmas a hozzáállása; harmadsorban pedig nem zárható ki az, hogy a Szentlélek vezetésével és megvilágosításával rendelkezik. Az ilyen ember Isten áldásával bír; ez az, amit egy lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező ember elérhet. Bár vannak romlott beállítottságai, hiányosságai és hibái, és sok mindenről nem tudja, hogy hogyan kell csinálni, mégis a gyakorlás helyes útján jár. Nem álcázza magát és nem ámít; komolyan és felelősségteljesen viszonyul a kötelességéhez, az igazsághoz való hozzáállása pedig vágyakozó és jámbor. Az antikrisztusok soha nem lesznek képesek megtenni ezeket a dolgokat, mert a gondolkodásmódjuk mindig különbözni fog azokétól, akik szeretik az igazságot és törekednek arra. Vajon miért gondolkodnak másképp? Mert a Sátán természete lakozik bennük; a Sátán beállítottsága szerint élnek, mindig a hírnévre és a státuszra törekednek, és folyamatosan azt kívánják, hogy elérjék céljukat, a hatalom átvételét. Mindig különféle eszközöket igyekeznek használni arra, hogy cselszövésekbe és trükkökbe bocsátkozzanak, hogy az embereket, ha törik, ha szakad, félrevezessék, hogy azok imádják és kövessék őket. Ezért, hogy port hintsenek az emberek szemébe, mindenféle módot találnak arra, hogy álcázzák magukat, trükközzenek, hazudozzanak és ámítsanak, hogy elhitessék másokkal, hogy mindenben igazuk van, hogy mindenre képesek, és hogy bármit meg tudnak tenni; hogy okosabbak másoknál, hogy bölcsebbek másoknál, hogy többet értenek meg másoknál; hogy mindenben jobbak másoknál, és hogy minden tekintetben mások felett állnak – még azt is, hogy bármely csoportban ők a legjobbak közül is a legjobbak. Erre van szükségük; ez az antikrisztusok beállítottsága. Így megtanulnak úgy tenni, mintha másmilyenek lennének, mint valójában, egytől egyig felvonultatva ezt a sokféle gyakorlatot és megnyilvánulást.

Gondoljátok meg: milyen beállítottságuk van azoknak az embereknek, akik szeretik másnak tettetni magukat, mint amik? Minek tettetik magukat? Nem ördögnek vagy negatív alaknak tettetik magukat; úgy tesznek, mintha magasztosak, jók, szépek és kedvesek lennének, olyanok, amit nagyra becsülnek és csodálnak az emberek – olyannak tettetik magukat, amit dicsérnek és helyeselnek az emberek. Úgy tesznek, mintha mindent tudnának és értenének; úgy tesznek, mintha birtokában lennének az igazságnak, mintha pozitív alakok lennének, és mintha ők lennének az igazságvalóság. Hát nem a saját pusztulásukat keresik ezzel? Van ilyen valóságuk? Van ilyen lényegük? Nincs. Pontosan ezért mondjuk rájuk, hogy csak tettetik magukat. Mondaná hát azt rájuk bárki is, hogy az igazság megtestesítői, mivel birtokában vannak az igazságvalóságnak? Megállja a helyét ez a kijelentés? (Nem, nem állja meg.) Még ha birtokában vagy is bizonyos igazságvalóságoknak, akkor sem vagy semmi esetre sem az igazság megtestesítője. Éppen ezért bárki, aki az igazság megtestesítőjének tetteti magát, arrogáns személy és abszurd típus! Egy olyan ember, akinek mindössze az igazságvalóság egy kicsiny része van a birtokában, és mégis veszi a bátorságot, hogy az igazság megtestesítőjének tettesse magát, olyan, mintha egyetlen csepp víz azt állítaná magáról, hogy hatalmas, határtalan tenger. Vajon nem az arrogancia csúcsa ez? Nem arcátlan szégyentelenség? Ahhoz, hogy valaki az igazság megtestesítőjének tettesse magát, meg kell, hogy legyen az ehhez szükséges alapja. És mit használnak fel az antikrisztusok ahhoz, hogy az igazság megtestesítőinek tettessék magukat? Azokat a dolgokat, amelyeket az imént említettem: a tudást, a tapasztalatot és a megtanult leckéket. Ezek közé tartoznak azok a speciális készségek és talentumok, amelyeket tanulással sajátítanak el az emberek, valamint azok az adottságok is, amelyek velük születettek. Egyeseknek arra van adottságuk, hogy nyelveken szóljanak, míg másoknak a prédikáláshoz van adottságuk vagy ékesszólásuk. Megint mások bizonyos sajátos szakmai készségeket tanultak meg vagy sajátítottak el magas szinten. Egyesek például a tánc, a zene, a képzőművészetek, a nyelvek vagy az irodalom területén különösen kiemelkedők, míg mások a politikához értenek, ami azt jelenti, hogy különösen jók az emberek manipulálásában, hogy kiválóak a diplomáciában és így tovább. Röviden: az élet minden területéről ide tartoznak a sajátos talentumokkal bíró emberek. Ezeknek a sajátos talentumokkal vagy adottságokkal rendelkező embereknek nem feltétlenül van egy bizonyos státuszuk vagy meghatározott karrierjük a társadalomban. Némelyek kis helyeken élnek, és mégis képesek témák széles köréről világosan, logikusan és különösen ékesszólóan beszélni a múlttól elkezdve a jelenig. Ha az ilyen sajátos talentumú emberek antikrisztusi beállítottságúak, akkor, amikor Isten házába jönnek, nem fognak megelégedni azzal, hogy úgy maradjanak a dolgok, amint vannak; bizonyos ambíciókat és vágyakat táplálnak magukban, és ezek fokozatosan feltárulnak.

Azt illetően, hogy az antikrisztusok az igazság megtestesítőinek tettetik magukat, amint némi tapasztalatra és tudásra tettek szert, illetve megtanultak néhány leckét: az imént beszéltük meg az ilyen tudás, tapasztalat és leckék körét. És mi volt ennek a megbeszélésnek a fókuszában? (A tettetés.) Így van. Az volt a lényege, hogy az antikrisztusok az igazság megtestesítőinek tettetik magukat. Tudás, tapasztalat és megtanult leckék – ezek egyike sem egyenlő az igazsággal, egyáltalán semmi közük sincs az igazsághoz. Ezek ráadásul az igazsággal szembemenő és Istentől elítélt dolgok. Vegyük például a tudást: a történelem vajon a tudás egyik formájának számít? (Igen.) Hogyan jött létre az emberi történelemről szóló tudás és a történelemkönyvek sora, bizonyos országok vagy etnikai csoportok történelme, a modern kori történelem, az ókori történelem vagy akár bizonyos nem hivatalos történelmek? (Emberek írták le őket.) Akkor hát az emberek által leírt dolgok megegyeznek az igazi történelemmel? Nem állnak vajon ellentétben az emberek elgondolásai és nézetei Isten cselekedeteinek az alapelveivel, módjaival és eszközeivel? Kapcsolatban vannak vajon az igazi történelemmel ezek az emberek által mondott szavak? (Nem.) Semmilyen kapcsolat nincs közöttük. Éppen ezért, függetlenül attól, hogy mennyire pontosak a történelemkönyvekben található feljegyzések, azok mindössze tudásnak tekinthetők. Függetlenül attól, hogy mennyire ékesszólóak azok a történészek, és hogy mennyire logikusan és világosan beszélik el ezeket a történéseket, milyen következtetésre jutsz, miután meghallgattad őket? (Tudni fogunk azokról az eseményekről.) Igen, tudni fogtok azokról az eseményekről. De vajon csakis azért beszélik el ezeket a történéseket, hogy információval szolgáljanak azokról az eseményekről? Van egy bizonyos elgondolásuk, amelyet beléd akarnak sulykolni. És mi áll ennek a belesulykolásnak a fókuszában? Ez az, amit elemeznünk és boncolgatnunk kell. Hadd adjak egy példát, hogy megérthessétek, mit is szeretnének belesulykolni az emberekbe. Az emberek az ókori időktől a jelenig tartó történelem áttekintését követően végül előálltak egy mondással; megfigyeltek egy tényt az emberi történelemből, amely a következő: „A győzteseket királyként ünneplik, míg a veszteseket törvényen kívülinek bélyegzik.” Ez tudás? (Igen.) Ez történelmi tényeken alapuló tudás. Van bármi köze ennek a mondásnak ahhoz, ahogyan és amilyen eszközökkel Isten szuverenitást gyakorol minden dolog felett? (Nincs.) Valójában éppen ellenkezőleg: ellentmond neki és szembemegy vele. Tehát beléd sulykolták ezt a mondást, és ha nem érted az igazságot, vagy ha nem hívő vagy, mit gondolhatsz, miután hallottad? Hogyan fogod fel ezt a mondást? Mindenekelőtt ezek a történészek, illetve történelemkönyvek minden ilyesfajta eseményt felsorolnak, elegendő bizonyítékkal, valamint történelmi eseményekkel támasztva alá a mondás pontosságát. Először talán csak egy könyvből tanultad ezt a mondást, és mindössze magát a mondást ismered. Lehet, hogy csupán egy szinten vagy csak egy bizonyos mértékig érted, amíg tudomást nem szerzel ezekről az eseményekről. De amint meghallod ezeket a történelmi tényeket, mélyebben el fogod ismerni és el fogod fogadni ezt a mondást. Egyáltalán nem fogod ezt mondani: „Bizonyos dolgok nem így vannak.” Helyette ezt fogod mondani: „Így vannak a dolgok; ha megnézzük a történelmet az ókortól a jelenig, így fejlődött az emberiség – a győzteseket királyként ünneplik, míg a veszteseket törvényen kívülinek bélyegzik.” Amikor így fogod fel a kérdést, milyen nézetekkel és hozzáállással viszonyulsz a magatartásodhoz, a karrieredhez és a mindennapi életedhez, valamint a körülötted lévő emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz? Meg fogja változtatni ez a felfogás a hozzáállásodat? (Igen.) Igen, mindenek felett. No és hogyan fogja megváltoztatni a hozzáállásodat? Megszabja és megváltoztatja majd az életed irányát és a világi ügyeknél alkalmazott módszereidet? Korábban talán azt hitted, hogy „a harmónia kincs; a türelem drágakő”, és hogy „a jóknak békés az életük”. Most ezt fogod gondolni: „Mivel »a győzteseket királyként ünneplik, míg a veszteseket törvényen kívülinek bélyegzik«, ha hivatalnok akarok lenni, akkor alaposan el kell gondolkoznom X. Y.-on. Nem az én oldalamon áll, úgyhogy nem léptethetem elő – még akkor sem, ha megérdemli, hogy előléptessék.” Ahogy így gondolkodsz ezeken a dolgokon, meg fog változni a hozzáállásod – mégpedig gyorsan fog megváltozni. Hogyan fog megtörténni ez a változás? Azért következik be, mert elfogadtad azt az elgondolást és nézőpontot, miszerint: „A győzteseket királyként ünneplik, míg a veszteseket törvényen kívülinek bélyegzik.” Ha sok tényt hallasz, az csak tovább erősíti benned ennek a nézetnek a valóságos emberi életben való helytállóságát. Mélyen hinni fogod, hogy ezt a nézőpontot kell alkalmaznod a saját cselekedeteidre és magatartásodra a jövőbeni életed és kilátásaid előmozdítása végett. Akkor vajon nem változtat meg téged ez az elgondolás és nézőpont? (De igen.) És miközben megváltoztat, meg is ront téged. Ez így történik. Az efféle tudás megváltoztat és megront téged. Ha tehát megnézzük e dolog gyökerét, függetlenül attól, hogy mennyire pontosan vannak bemutatva ezek a történések, végső soron ebben a mondásban vannak összefoglalva, és beléd sulykolják ezt az elgondolást. Ez a tudás vajon az igazság megtestesülése vagy a Sátán logikája? (A Sátán logikája.) Így igaz. Elég részletesen elmagyaráztam ezt? (Igen.) Most tehát világos. Ha nem hiszel Istenben, akkor még két emberöltőt követően sem fogod megérteni ezt – minél tovább élsz, annál inkább azt fogod érezni, hogy ostoba vagy, és azt fogod gondolni, hogy nem vagy elég könyörtelen, valamint hogy könyörtelenebbnek, ravaszabbnak, baljósabbnak, rosszabbnak és gonoszabbnak kellene lenned. Ezt fogod gondolni magadban: „Ha ő tud ölni, akkor nekem gyújtogatnom kell. Ha ő megöl egy embert, akkor nekem tízet kell megölnöm. Ha ő anélkül öl, hogy nyomot hagyna, akkor én anélkül fogok ártani embereknek, hogy tudnának róla – gondoskodom róla, hogy a leszármazottaik harmadíziglen köszönetet mondjanak nekem!” Ez a Sátán filozófiájának, tudásának, tapasztalatának és leckéinek az emberiségre gyakorolt hatása. A valóságban csak bántalmazás és romlottság az egész. Éppen ezért nem számít, hogy milyen tudást prédikálnak vagy népszerűsítenek ezen a világon, az beléd fog sulykolni egy elgondolást vagy nézőpontot. Ha nem tudod ezt felismerni, akkor meg leszel mérgezve. Mindent egybevetve, egy dolog biztos: mindegy, hogy közönséges embertől vagy hivatalos forrásból származik ez a tudás, mindegy, hogy egy kisebbség becsüli nagyra vagy a többség – egyik sem releváns az igazság szempontjából. Az igazság minden pozitív dolog valósága. Helytállóságát nem az azt elismerő emberek száma határozza meg. A pozitív dolgok valósága maga az igazság. Senki sem tudja ezt megváltoztatni, és tagadni sem tudja senki. Az igazság mindig az igazság lesz.

Beszéljünk most arról a tényről, hogy Isten szuverenitást gyakorol minden dolog felett! Amióta Isten elkezdte vezetni az emberiséget, azóta vezeti a történelmüket és a róluk szóló nyilvántartást is. Hogyan látja Isten az emberi történelmet? Isten azt akarja, hogy az igazságot lássák az emberek, és azok az értékelések és következtetések, amelyekre az emberek a dolgokat illetően jutnak, nem az igazság. De miért nem Isten szavai és az igazság alapján szemlélik az emberi lények a történelmet? Azért, mert az emberi lények idegenkednek az igazságtól, gyűlölik az igazságot, és egyáltalán nem fogadják el az igazság szemernyi részét sem. Ezért képesek annyi megtévesztő, nevetséges és abszurd elmélettel előállni. Az Úr Jézus például a Szentlélektől fogant. Ez egy pozitív dolog. Ugyanakkor mit mond erről a Sátán? A Sátán nem ismeri el a Szentlélektől való fogantatás tényét, sőt istenkáromló módon azt állítja, hogy az Úr Jézus egy fattyú, hogy férfitól született. A Sátán fogja az emberiség legmocskosabb szavát, egy olyan kifejezést, amellyel gúnyolódnak és megvetően beszélnek az emberek, majd az Úr Jézus születésére alkalmazza azt. Nem a tények eltorzítása ez vajon? (De igen.) A Szentlélektől való fogantatás Isten munkája, és függetlenül attól, hogy milyen formában történik, egy dolog biztos Isten munkájával kapcsolatban: az az igazság, a változhatatlan igazság. Akkor hát miért nem fogad el a Sátán egy ilyen nyilvánvaló tényt, egy olyan tényt, amelyet Isten előre elrendelt, és amely mellett tanúságot tett? Miért hagyja ezt figyelmen kívül a Sátán és jellemzi ráadásul férfitól született, törvénytelen gyermekként az Úr Jézust? (Gyűlöli az igazságot, gyűlöli a pozitív dolgokat.) Szántszándékkal lejáratja Istent! A Sátán nagyon is tisztában van ezzel a ténnyel; tökéletesen világosan látja ezt a szellemi birodalomban. Akkor hát miért teszi ezt? Mi az indítéka, mi a szándéka? Miért terjeszt egy ilyen állítást? Szándékosan rágalmazza és lejáratja Istent. Mi célból járatja le Istent? Azért, hogy az emberek elhiggyék, hogy Jézus egy törvénytelen gyermek, hogy szégyenletesnek találják ezt, és ezáltal ne higgyenek Benne. A Sátán ezt gondolja: „Ha nem hisznek benned az emberek, akkor nem leszel képes elvégezni a munkádat, igaz?” Valójában azonban az igazság mindig igazság lesz. Még ha ott és akkor az egész emberiség el is vetette, kétezer évvel később végül mégis szerte a világon vannak az Úr Jézusnak követői és olyan emberek, akik Őt dicsőítik, a kereszt mindenütt jól láthatóan megjelenik, és a Sátán kudarcot vallott. Működött a Sátán állítása? (Nem működött.) Éppen ezért az nem az igazság; nem állja meg a helyét, és haszontalan az Úr Jézus lejáratása. Istent nem érdekli, hogy az, amit tett, megfelel-e az emberek elképzeléseinek és képzelődéseinek, vagy hogy ellentétes-e az emberiség hagyományos kultúrájával, mondásaival vagy etikai elveivel. Miért nem érdekli ez Istent? Vajon mit érint ez? Mivel Isten szuverenitást gyakorol minden felett, tönkretehetik vajon a Sátánnak ezek az ördögi szavai az Ő munkáját? Nem tudjátok ezt átlátni, igaz? (Nem tudjuk.) Mondjátok meg Nekem, hát nem Isten kezében van minden? (De igen.) Tönkretehetné Isten irányítási tervét a Sátán ördögi kijelentése, az a néhány szó? Lehetséges ez? (Nem, nem az.) A Sátán sikerrel akar járni, de képes erre így? Az igazság mindig igazság lesz. Ez az igazság ereje. Az igazság ereje olyasvalami, amit senki, még a Sátán sem tud megváltoztatni. A Sátán mindmáig tovább terjeszti ezt az állítást. És működik? Nem, nem működik. A Kegyelem Korának munkája véget ért; az Úr Jézus evangéliuma a föld végső határáig terjesztve lett, és sok éve tart már az ítélet utolsó napokbeli új munkája. A Sátán már régen kudarcot vallott és megalázták őt. Van akkor most bármi haszna annak, hogy dühös és frusztrált a Sátán? Nem, semmi haszna nincs. Ezért aztán nem számít a nézet, vagy hogy milyen magas szintű a tudás, és az sem, hogy hány ember körében kerül alkalmazásra és terjesztésre az a nézet: ez mind hasztalan; nem állja meg a helyét. Isten munkája megállíthatatlan; még a Sátán sem tudja megállítani. Valóban azt gondolja néhány jelentéktelen ember, hogy ők megállíthatják Isten munkáját? Ez egy téveszme! Sokan közületek ezek között az alaptalan szóbeszédek között nőttetek fel, elfogadva a Sátán félrevezető nézeteit; olyan dolgokkal telt meg a fejetek, amilyen a Sátán logikája, filozófiája, tudása és tudománya. És mi történt azután? Amikor Isten szavai eljutottak hozzátok, így is hallottátok Isten hangját, és visszatértetek a színe elé. A Sátán pletykái és ördögi szavai hasztalanok voltak. A legkevésbé sem állították meg Isten munkájának előrehaladását. Isten választott népe minden országban elkezdte elfogadni Istennek az utolsó napokban végzett munkáját. Mindennap eszik és isszák Isten szavait, prédikációkat hallgatnak és beszélgetnek. Végzik a kötelességeiket Istenért és tanúságot tesznek Mellette. A Sátán elgondolkozik ezen és ezt mondja: „Miért nem működik a sok-sok félrevezető szavam? Annyi mindent tettem azért, hogy elnyomjam, letartóztassam és bántalmazzam isten választott népét, akkor hát miért nem jártak ezek olyan nagy hatással? Miért növekszik helyette az istenben hívők száma?” Akkor megtudja a szívében, hogy Isten igazán mindenható, és ezt követően teljes megaláztatás lesz a része – innen a mondás: „Isten keze mindig győzelmet arat a Sátán felett.” Ez egy tény? (Igen.) Ezek bizony Isten szavai, amelyek mindent véghez tudnak vinni! A Sátán és az ördögkirályok is mind Istennek tesznek szolgálatot. Szolgálók és ellenpontok ők Isten kezében. Van bármi köze hozzánk ezeknek a szolgálóknak és ellenpontoknak? (Nincs.) Nem, nincsen. Nekünk csak az Istenben való hitre kell összpontosítanunk, nincs hozzájuk semmi közünk. Legyenek bár királyok vagy törvényen kívüliek, a Sátántól valók és el fognak pusztulni. Nekünk csak teljes szívünkkel követnünk kell Istent, mindörökre elárulva a Sátánt, és csakis Istennel járva. Ez a helyes cselekedet.

Hoztam példát a tudásra és a tapasztalatra, úgyhogy most már valamennyivel pontosabban kellene értenetek ezeket a dolgokat. Mi a célja annak, hogy ezekről a dolgokról beszélgetünk? Egyfelől az, hogy e tényeket és példákat felhasználva képesek legyetek tisztán látni az antikrisztusokat, valamint hogy önmagatokban is felismerjétek az antikrisztusok beállítottságának ezt az aspektusát. Másfelől, nem tarthat vajon vissza egyeseket ez a fajta megbeszélés attól, hogy vakmerőn cselekedjenek? (De igen.) A múltban bizonyos emberek hajlamosak voltak tapasztalatra és régimódi módszerekre hagyatkozni a kötelességük végzése terén, és ragaszkodtak ahhoz, hogy a maguk módján tegyék a dolgokat, így aztán akadályozták és megzavarták Isten házának a munkáját, majd ennek következtében foglalkoztak velük. Minden másnál többre értékelték az idejétmúlt gyakorlataikat és tapasztalatukat, és sosem gondolkodtak el a legfontosabb dolgokról: arról, hogy Isten mit mondott vagy hogy mit követelt meg az emberektől, vagy hogy miként kell betartani az igazságalapelveket. Azonkívül makacsul ragaszkodtak az idejétmúlt gyakorlataikhoz, továbbá abszurd logikát használtak ennek alátámasztására: „Mindig így csináltuk.” „Ahová valósiak vagyunk, ott ezt mindig így csinálták. Így csinálták az őseink.” Miért hangsúlyoztak mindig efféle dolgokat? Ez azt bizonyította, hogy nem fogadták el az új dolgokat; hogy nem fogadták el az igazságot. Nem tudták átlátni ezeknek az idejétmúlt módszereknek az ügyetlen, elmaradott és nevetséges voltát. Nem voltak tisztában azzal, hogy újféle módon is lehet tenni a dolgokat – fejlettebb, pontosabb és helyénvalóbb módokon. Mindig a régimódi módszereikhez ragaszkodtak, a régi tapasztalatukra hagyatkoztak, azt gondolván, hogy azok elég fejlettek, és hogy ők az igazságot gyakorolják. Hát nem abszurd típusú emberek ezek? „Ahonnan én jövök, ott mindig is így csinálták.” „Ahogyan korábban csináltam.” „Mi ezt mindig így csináltuk.” Vajon helyettesíthetők az igazságalapelvek ezekkel a régi módszerekkel, ezekkel az ósdi dolgokkal? Ha régimódi módon teszi valaki a dolgokat, az azt jelenti, hogy az igazságot gyakorolja? Azok az emberek semmit sem értettek, és semmit sem láttak át. Hát nem a régi módszerekhez ragaszkodó és makacsul viselkedő őskövületek ezek? Az ilyen embereknek borzasztóan nehezükre esik elfogadni az igazságot! Mondjátok meg Nekem, hogyan közelítetek meg valamit, függetlenül attól, hogy régi-e vagy új? Hogyan kezelitek? Milyen alapon foglalkoztok vele? Ha mindenkinek korlátolt tudása van csak valamiről, hogyan közelítitek meg azt olyan módon, ami helyes és összhangban van az alapelvekkel? Először is meg kell kérdeznetek valakit, aki viszonylag tapasztalt ezen a téren. Ha találtok valakit, aki hozzáértő, lesz utatok. Ha nem találtok hozzáértő személyt, akkor is teljes mértékben megoldhatjátok a kérdést úgy, hogy az interneten kértek tanácsot és kerestek információt. És miközben kutattok, továbbra is szükségetek lesz arra, hogy imádkozzatok Istenhez és felnézzetek Rá; engedjétek, hogy Isten nyisson nektek utat előre! Minek nevezzük ezt? Ezt a gyakorlás alapelveinek nevezzük. Némelyikőtök ezt gondolja magában: „Én tömérdek tapasztalattal bíró szakértő vagyok ezen a területen. Még díjakat is nyertem érte, úgyhogy van okom ezt mondani. Mivel rám bízták ezt a munkát, én vagyok az illetékes. Én vagyok felhatalmazva arra, hogy döntéseket hozzak, és minden rajtam múlik. Mindenkinek követnie kell a parancsaimat és engedelmeskednie kell nekem. Semmi sem számít, amit más mond, és ha valaki nem ért egyet velem, az fogja be a száját!” Helyes ez a gondolkodásmód? Egész biztosan nem helyes. Problémás a hozzáállásod és az a beállítottság, amelyet tanúsítasz. Azt gondolod a szívedben, hogy ennek a megbízatásnak az elfogadása feljogosít arra, hogy hatalmat gyakorolj. Te akarsz dönteni a dolgokról, és senki másnak nem szabad megszólalnia. Mintha nem lenne szükséged más emberekkel való együttműködésre vagy arra, hogy mindenki kimondja a véleményét; minden aszerint történik, amit te mondasz, minden tőled függ. Miféle beállítottság ez? Hát nem túlságosan arrogáns és észszerűség nélkül való? Ez antikrisztusi beállítottság. Lehet, hogy enyhén jobb képességű vagy másoknál, lehet, hogy van egy kis felfogóképességed és van egy kis tapasztalatod ebben a dologban. Van azonban egy dolog, amellyel kapcsolatban tisztán kell látnod: a birtokodban lévő dolgok egyike sem az igazság. Ha valamivel jobb képességű, némi felfogóképességgel, talentummal rendelkező és némi tudással bíró embernek hiszed magad, és ha ezeket a dolgokat tekinted igazságnak, valamint azt hiszed, hogy te magad vagy az igazság, és azt gondolod, hogy mindenki másnak követnie kell a parancsaidat és engedelmeskednie kell az elrendezéseidnek, az vajon nem antikrisztusi beállítottság? Ha igazán így teszed a dolgokat, akkor semmivel sem maradsz el egy antikrisztustól. Mi baj van azzal, ha igazságként kezeled az adottságaidat? A képesség, a felfogás, a talentumok és a tudás, amelyeknek birtokában vagy, nem rosszak. Akkor hát mit boncolgatunk itt? A beállítottságodat boncolgatjuk – egy romlott beállítottságot, amelyet mindezek hátterében hordozol magadban; egy arrogáns beállítottságot, egy önigaz beállítottságot. Amikor az igazságként kezeled az adottságaidat, akkor azt hiszed, hogy nálad van az igazság, mivel birtokában vagy ezeknek az adottságoknak. Ezekkel az adottságokkal helyettesíted az igazságot, úgyhogy akkor miféle beállítottság ez? Nem antikrisztusi beállítottság vajon? Az antikrisztusok mind igazságként kezelik a saját gondolataikat, a saját tanultságukat, adottságaikat és talentumaikat. Azt gondolják, hogy mindezen adottságokkal az igazságnak vannak birtokában. Éppen ezért megkövetelik másoktól, hogy engedelmeskedjenek nekik, kövessék a parancsaikat és engedelmeskedjenek a hatalmuknak. Ez az, amiben az antikrisztusok tévednek. Te vajon igazán birtokában vagy az igazságnak? Nincs igazi megértésed Istenről, istenfélő szíved sincs, olyan ember pedig még annyira sem vagy, aki aláveti magát Istennek, és a legkevésbé sem vagy az igazság birtokában, de mégis arrogáns, önhitt és önelégült vagy, azt gondolván, hogy birtokodban van az igazság, és hogy a többieknek engedelmeskedniük kell neked és követniük kell a parancsaidat. Te egy valódi antikrisztus vagy.