Melléklet:

Egy nap Hsziaocsia életében

Térjünk át a következő témára. Mi is legyen az? Talán el kellene mesélnem egy történetet. A történetek az igazságot és az ember magatartásának, cselekedeteinek és Isten iránti imádatának mércéit is érintik. Figyeljétek meg, mi köze van ennek a történetnek az igazsághoz és az emberi viselkedés mércéihez. Témája egy nap Hsziaocsia életében. Hősünk Hsziaocsia, és nagyjából mekkora időszakot fog át a történet? (Egy napot.) Egy napot. Néhányan talán azt mondják: „Érdemes egyáltalán elmondani egy nap eseményeit?” Nos, ez attól függ, hogy mit mondasz el. Ha az egész csak pletyka, meg helyes és helytelen, akkor nem érdemes elmondani. De ha az igazságot érinti, akkor mindegy, hogy egy nap – akár egy perc eseményeit is érdemes elmondani, ugye? (Így igaz.)

Hsziaocsia olyasvalaki, aki szenvedélyesen törekszik és lelkesen végzi a kötelességét, a története pedig egy kora reggelen kezdődik, miután éppen felkelt. Hsziaocsia felkelés után olvasgatta Isten szavát és elvégezte a reggeli áhítatát, majd reggelizni indult, és szedett egy tál zabkását meg egy kis zöldséget. Aztán meglátott néhány tojást, és arra gondolt: „El kellene vennem kettőt. Napi két tojás elegendő táplálék.” De ahogy kinyújtotta a kezét, tétován elgondolkozott: „Kettőt vegyek el vagy egyet? Nem lesz az jó, ha mások meglátják, hogy kettőt veszek el. Az túlzott mohóság, és mások azt gondolják majd, hogy falánk vagyok. Jobb, ha csak egyet veszek el.” Visszahúzta a kezét, majd újra kinyújtotta, és felkapott egy tojást. Éppen ekkor jött oda valaki, hogy elvegyen egy tojást, és ettől Hsziaocsia szíve kihagyott egy ütemet. Azt gondolta: „Tulajdonképpen a legjobb, ha nem eszem tojást. Van zabkásám és zöldségem, valamint néhány párolt zsemlém, és ez elég reggelire. Nem kellene ennyire mohónak lennem. És miért is vágynék rá, hogy tojást egyek? Milyen szörnyű lenne, ha meglátnák mások. Az nem arról szólna, hogy átadom magam a kényelemnek? Nem eszem egyet sem.” Hsziaocsia így gondolkodva visszatette a tojást, és miután néhány perc múlva befejezte a reggelit, nekilátott a kötelességét végezni. Elfoglalta magát az elvégzendő feladatokkal, egyiket a másik után fejezte be. Az idő gyorsan eltelt, és egy szempillantás alatt eljött az ebéd ideje. Mindenki más elment enni, de Hsziaocsia az órájára nézett, és látta, hogy 12 óra múlt 40 perccel. „Várjunk csak. Nem kellene igyekeznem akkor menni, amikor mindenki más is megy enni. Ha elrohanok mindenki mással együtt, akkor nem leszek-e ugyanolyan, mint ők, és nem tűnök-e falánknak? Várok még egy kicsit.” Folytatta a munkáját, de a gyomra cserben hagyta és korogni kezdett. A hasára szorította a kezét, és szórakozottan nézett a számítógépre, elgondolkozva: „Éhen halok! Mi van ma ebédre? Lehet, hogy van egy kis hús is? Jó volna, ha ehetnék egy kis húst!” Miközben gondolkodott, folyamatosan korgott a gyomra, és csak nagy nehezen tudta megvárni, amíg mindenki más visszajött az ebédből. Valaki azt mondta: „Hogyhogy te nem ebédeltél? Siess, indulj, mert kihűl az étel!” Hsziaocsia azt mondta: „Ne aggódj. Még nem fejeztem be, amit éppen csinálok. Majd elmegyek, amikor végeztem.” „Nem volna jobb, ha evés után folytatnád a munkát?” „Semmi gond. Hamarosan végzek.” Hsziaocsia tehát tűrte az éhségét, és folytatta a munkát. Ami azt illeti, most már nagyon éhes volt, és semmi kedve nem volt tovább dolgozni, mégis tűrte az éhségét, és fenntartotta a látszatot. Egy idő után ismét az órájára nézett, látta, hogy fél kettő van, és arra gondolt: „Ez jó lesz. Most már valószínűleg mennem kéne ebédelni.” Éppen amikor fel akart állni, hogy enni menjen, az egyik nővér hozott neki egy tálca ételt, és azt mondta: „Olyan késő van! Hogyhogy nem mentél el ebédelni? Nem számít, hogy mennyire elfoglalt vagy, attól még enned kell, és gyomorbajod lesz, ha nem eszel időben.” Ő így válaszolt: „Semmi gond. Majd eszem, miután végeztem.” „Nem kell elmenned. Elhoztam neked az ételedet, úgyhogy igyekezz, és egyél.” „Mi ez a sietség? Még nem is vagyok éhes.” Épp amikor kimondta, hogy nem éhes, a gyomra mennydörgésszerűen megkordult. Hsziaocsia a hasára szorította a kezét, szégyenlősen elmosolyodott, és azt mondta a nővérnek: „Ne fáradj máskor, hogy ételt hozz nekem.” „De ha nem hozok, akkor az étel ki fog hűlni, és újra meg kell melegíteni. Egyszer már felmelegítettük.” „Hát akkor köszönöm!” Hsziaocsia szájában összefutott a nyál, amikor átvette az ételt a nővértől. A tálcára pillantva nagyon boldog volt: két párolt zsemle, zöldségek, hús és leves. Hsziaocsiának újabb gondolata támadt, amikor meglátta a párolt zsemléket, és azt mondta a nővérnek: „Nem tudok két zsemlét megenni. Mostanában túl elfoglalt vagyok, nem alszom jól, és nincs túl jó étvágyam. Nem pazarlás, ha két zsemlét adsz nekem? Vigyél vissza egyet.” „Semmi baj. Visszaküldheted, ha tényleg nem tudod megenni” – válaszolta a nővér távozás előtt. Hsziaocsia ezt gondolta magában: „Igyekezz, menj már. Éhen halok.” Felemelte a tálat, látva, hogy senki sincs a közelben, mégis kissé zavarban érezte magát, és óvatosan belekortyolt. Aztán ránézett a húsra: „Ejha! Kilométerekről éreztem a párolt sertéshús illatát. De nem ehetem meg azonnal, mert előbb a zöldségeimet kell megennem. Kevesebb húst eszem majd, ha teleeszem magam zöldséggel, különben megenném a tál hús felét, az pedig kínos volna, nemde?” Egy pillanatig mérlegelte, mielőtt így tett volna. Majszolta a párolt zsemlét és a zöldségeket, és itta a levesét. Evés közben megkívánt egy kis húst, úgyhogy felkapott egy darabot a párolt sertéshúsból. A szájához emelve behunyta a szemét, és óvatosan ízlelgette: „Olyan finom! A hús tényleg jó, de nem ehetek túl sokat. Elég lesz éppen csak egy falat, aztán még zöldségek és még leves.” Tovább ette a párolt zsemlét, de a zöldségek evése közben egyre a húst bámulta: „Megegyem ezt a húst? Annyira finom, hogy kár lenne nem megenni.” Megint összefutott a nyál a szájában, és arra gondolt: „Tudom már! A zsemléket darabokra tépkedem, és belemártogatom a szaftba. Hát nem ugyanolyan az, mintha a húst enném? Így mások láthatják, hogy nem eszem húst, mégis hozzájutok ahhoz a húsos ízhez. Milyen nagyszerű is ez!” Ezzel a gondolattal beletett egy darabka párolt zsemlét a szaftba, azután kihalászta és megette, és nagyon finomnak találta, szinte pontosan olyannak, mint a húst. Hsziaocsia ezután azonnal széttépte az egész zsemlét, és belerakta a szaftba... Tíz percen belül mindet megette, és a levesével is végzett. Csak egy párolt zsemlét evett meg, elviselve a vágyát, hogy a másikat is megegye, és türtőztetve magát. Miután terve szerint végzett az összes fogással, Hsziaocsia többé-kevésbé jóllakott, és úgy gondolta, nincs is szüksége többre. Aztán azt gondolta: „Ó, nem igazán illik ilyen gyorsan enni, mintha éheznék. Tényleg nagyon éhes voltam, de nem jó, ha az emberek így látnak. Lassan kell ennem. De mit tehetek most, hogy már befejeztem? Nos, van egy ötletem. Tíz perc múlva fogom visszaküldeni.” Felemelte az óráját, és a számlapot bámulta: „Öt perc... tíz... tizenöt... rendben, két óra van. Nagyszerű, küldd vissza!” Boldogan küldte vissza a maradék párolt sertéshúst és párolt zsemlét.

Elmúlt délután 2 óra, amikor Hsziaocsia visszaért. A testvérek már elmentek a délutáni pihenőre, ő pedig egyedül nem tudott mit csinálni, így nagyon unatkozott. Azt gondolta: „Szundítsak egyet én is? Evés után mindig jót tesz egy szunyókálás. De nem, ha alszom, miközben mindenki más is alszik, mi vagyok én akkor? Nem alhatok. Ki kell tartanom. De hogyan maradjak ébren? Állva nem tudnék elaludni, de ha folyton állok, akkor, ha hirtelen bejön valaki, megijesztem. Nem, nem állhatok. Hát, akkor majd csak ülök a számítógépem előtt. Ha valaki meglát majd, azt hiszi, hogy dolgozom, pedig valójában pihenőt tartok. Milyen jó húzás.” Így hát természetes pózban ült a számítógép előtt, üres tekintettel bámulva azt, de öt percen belül elaludt, és a billentyűzeten horkolt. Hsziaocsia negyven perc múlva hirtelen ébredt mély álmából, és felugrott: „Hát nem állok? Hogyhogy elaludtam?” Megnézte az időt, látta, hogy későre jár, és elment arcot mosni, amíg senki nem volt ott. Amikor meglátta magát a mosdóban, felnyögött: „Jaj, ne! Az arcom tele van billentyűzetlenyomattal! Hogyan mutatkozhatok így?” Sietősen súrolta az arcát, dörzsölgetve és paskolva, és egy jó darabig a mosdóban volt. Aztán belenézett a tükörbe, és látta, hogy a billentyűzet nyomai nagyrészt eltűntek, és repesett a szíve az örömtől: „Senki se fogja észrevenni, hacsak nem figyel nagyon.” Ezután megfésülte a haját és megigazította a gallérját, miközben hirtelen rájött, hogy világos színű ingének gallérja kissé zsíros, és jobban megnézve a mandzsettája is piszkos kicsit. Azt gondolta magában: „Néhány napja nem mosakodtam és nem cseréltem ruhát, de van némi előnye annak, ha nem mosakodom. Egy kis kosz senkinek sem árt, és engem nem zavar egy kis piszok. Különben is, nem tűnik az ember lelkibbnek, ha egy kicsit koszos?” Egyszerűen kifordította az inge gallérját és ujjait, és feltűrte a dzsekije ujját, felfedve ezzel az összes piszkos részt. Nagyon elégedett volt, felvidult, és nyugodtan sétált ki a mosdóból. Egy idő után a legtöbb ember a helyén volt, és elkezdett a munkájával foglalatoskodni. Amikor Hsziaocsia látta, hogy mindenki ott van, megszólalt: „Nem sokat szundikáltatok, srácok! Ti aztán tényleg tudtok szenvedni és megfizetni az árat! Én még csak nem is szundítottam, csak egy percet pihentettem a szemem, mielőtt egy kis vizet fröcsköltem volna az arcomra. Különben nem lenne semmi energiám.” Senki nem válaszolt. Eléggé unatkozott, így ő is munkához látott. Mivel ebédnél olyan sok levest evett, folyton ki kellett volna mennie a mosdóba, de ellenállt a késztetésnek, arra gondolva: „Ha kimegyek, nem fogják-e azt gondolni az emberek, hogy lusta vagyok? Ez nem egy jó hírnév, úgyhogy nem mehetek.” Így hát kitartott, elviselte, amíg végre valaki más ki nem ment a mosdóba, ő pedig meglátta az esélyét. Gyorsan beállt a sorba, arra gondolva közben: „Jó, ha csak követem a tömeget, és akkor senki nem fog rólam semmit mondani.”

Mozgalmas délután volt. Hsziaocsia rengeteget dolgozott, beszélgetett ezzel, kérdezősködött annál, erőforrásokat keresett ki, és mindenféle, a kötelességeihez tartozó feladatot végzett. A nagy nyüzsgés után végre eljött a vacsora ideje. Hsziaocsia ezúttal csak egy kicsivel érkezett később, mint a többiek, de többé-kevésbé időben befejezte az evést. A vacsora utáni időszak volt Hsziaocsia legboldogabb napszaka, mert ez volt az egyetlen alkalom, amikor nyugodtan, lelkiismeret-furdalás nélkül, mások bírálata nélkül, nyugodt szívvel meg tudott inni egy csésze kávét, amit szeretett. Miért? Mert elég oka volt arra, hogy miért volt szükséges kávéznia, olyan okok, amelyek mindenki más szemében teljesen jogosak voltak. Így ez volt a legboldogabb időszaka. Miközben a kávéját készítette, azt motyogta magában: „Eh, ma megint túlóráznom kell. Azt sem tudom, meddig. Azt hiszem, majd meglátom, meddig tartok ki ezzel a kávéval.” A frissen főzött kávét az asztalra csapta, mintha ezzel azt akarná mondani mindenkinek: „Na és? Megiszom a kávémat, mit tudsz tenni ellene?” A körülötte lévőkre pillantott. Senki sem nézett rá, ő mégis hanyagul emelte fel a csészéjét és kortyolt egyet a kávéjából, miközben arra gondolt: „Mindenki azt mondja, hogy a kávé jó, és tényleg az. Mindennap más az íze, más élményt nyújt. Csodálatos!” Boldogan, büszkén kortyolgatta a kávéját, majd üres tekintettel nézett körül az esti munkája után. Alapvetően nem voltak céljai, és kimerültnek érezte magát a mozgalmas nap után, de kényszerítette magát a folytatásra. Nem bóbiskolhatott el, és nem hagyhatta, hogy mások lássák, hogy fáradt, vagy hogy felületesen, felelőtlenül vagy tiszteletlenül áll a munkájához vagy a kötelességéhez. Kényszerrel élénkítgette magát, azután leült a számítógépéhez, hogy tovább dolgozzon, és természetesen egyik kávét itta a másik után. Minél többet ivott meg, annál éberebbé vált, és annál kevésbé volt álmos. Hsziaocsia időnként az órájára pillantott: „Elmúlt egy óra, de nem alhatok, mivel a hajnali három órát tűztem ki célul magam elé. Még 2 óra 50 perckor sem mehetek aludni, mert azzal megszegném az ígéretemet, és nem tudnék magyarázatot adni Istennek. Ezt az ígéretet egy teremtett lénynek be kell tartania, ezért tiszteletben kell tartanom. Azt mondtam, hogy hajnali 3-kor alszom, úgyhogy hajnali 3-kor alszom, még akkor is, ha rengeteg kávét kell meginnom.” Így hát itta a kávét, és ellenállt a fáradtságnak, lelkileg visszafogva és kontrollálva magát. Három órakor Hsziaocsiának fontos feladata volt, fogta hát a telefonját, és elküldött egy üzenetet, amelyben ez állt: „X. Y. nővér, Hsziaocsia vagyok. Fontos emlékeztetőm van számodra, hogy ne felejtsd el, hogy holnap reggel 10 órakor csoportgyűlés lesz. Kötelező a részvétel, és ne késs el. Aláírás: Hsziaocsia.” Az üzenet elküldése utáni megkönnyebbüléssel egy időben Hsziaocsia elgondolkodott: „Elküldeni egy dolog, de mi van, ha nem kapja meg? Tudja vajon, hogy küldtem neki egy üzenetet? Még nem alhatok. Meg kell várnom, hogy válaszol-e.” Félóra várakozás után még mindig nem érkezett válasz, és arra gondolt: „Vajon alszik? Hogyhogy ilyen korán alszik? Milyen haszontalan, háromkor már alszik.” Várt, mígnem a nővér hajnali 3 óra 50 perckor válaszolt: „Nem felejtettem el a holnapi 10 órát. Remélem, te sem felejted el, és időben jössz.” Hsziaocsia elolvasta, és azt gondolta: „Ó, miféle ember ez? Hogy lehet, hogy ő később megy aludni, mint én?” De nem bírta tovább. „Nincs több kávé! Ha iszom még, akkor egyáltalán nem fogok aludni ma éjjel. Le kell feküdnöm, mert fél hatkor, legkésőbb hatkor fel kell kelnem. Nem érhetek oda később, mint a többi testvérem, mert miután felkeltek, mindenkinek látnia kell, ahogy imádkozom, Isten szavait olvasom, és prédikációt hallgatok. Úgyhogy nem kelhetek későn. Mindez e miatt az üzenet miatt van, ezért nem tudtam korán lefeküdni. De nem számít, a többiek tudják, hogy sokáig fent voltam. A célomat viszont elértem, és holnap megpróbálok négy órakor lefeküdni.” Miközben Hsziaocsia gondolkodni próbált, nem tehetett róla, olyan kábának érezte magát, hogy még a ruháit sem vette le, amikor visszaért a szobájába. Lerogyott az ágyára, már félig alva, de még mindig kényszerítette magát, hogy emlékezzen: reggel ne egyél tojást, ebédhez csak egy párolt zsemlét egyél, ne egyél párolt sertéshúst, hajnali 3-kor feküdj le, még vannak elküldendő üzeneteid... Hsziaocsia csak gondolkodott és gondolkodott, míg végül el nem nyugodott, és elaludt a fáradtságtól, a kimerültségtől, álmok és illúziók közepette. És ez volt egy nap Hsziaocsia életében.

Mondjátok, mi volt ez az egész? Hsziaocsia számára nem volt fárasztó mindig így színlelni? (De, az volt.) A robotok nem fáradnak bele abba, hogy egész nap ugyanazt csinálják, mert nincsenek érzékeik és nem észlelnek, de az emberek számára ez kimerítő. Miért élt így Hsziaocsia, amikor olyan fáradt volt? Miért csinálta? Volt valami terve? (Igen, volt.) Mi volt az, ami körül a terve forgott? (Kérkedés mások előtt.) Volt valami haszna belőle, hogy kérkedett? (Arra késztethette az embereket, hogy csodálják őt.) Arra késztethette az embereket, hogy csodálják őt. Ismerős nektek Hsziaocsia felfogása? Miféle emberek viselkednek így? (A farizeusok.) Így van. A farizeusok fogják a jó viselkedési mintákat, azokat a viselkedési mintákat és gyakorlatokat, amelyek igazodnak az emberek elképzeléseihez, és előadják ezeket mások előtt, hogy jó színben tűnjenek fel, és imádják őket. Ezzel a módszerrel érik el céljukat, az emberek félrevezetését. Mi az elsődleges természetük, hogy így színlelnek és mindenféle jó viselkedést tanúsítanak azért, hogy mások előtt kérkedjenek? Ez a színlelés, a trükközés, a félrevezetés – bármi más? (Hamis lelkiség.) Hány olyan dolog fordult elő Hsziaocsia napja során, amelyekben benne voltak a beállítottságok, és amelyek közösek mindazokban, akik képesek a hamisságra? Tojást, párolt zsemlét, párolt sertéshúst enni és kávét inni. Ezek mind külsődleges dolgok, de milyen lényeget vagy képes meglátni bennük? Színlelést és önuralmat. Minek a színlelését? (A szenvedés színlelését.) Az emberek a szenvedést jó vagy rossz dolognak tekintik? (Jó dolognak.) A szenvedés egy jó viselkedés, amelyet mindenki nagyra értékel. Minek tartják az emberek? Az igazság gyakorlásának tartják. Hsziaocsia tehát nem habozott szenvedni és megfizetni az árat. Mire terjedt ki a szenvedése? Nem evett finom ételeket, és későig fennmaradt, korán kelt és fegyelmezte a testét. Mi a természete a szenvedés ilyen fajtáinak? Ez mind csak színlelés. Nem az igazságért vagy az igazságosságért szenvedett, hanem mások megbecsüléséért és imádatáért, valamint a saját jó hírnevéért és tekintélyéért. Az igazságért szenvedett? (Nem, nem azért.) Melyik cselekedete volt összhangban az igazság alapelveivel, és melyik jelentett lázadást az énnel szemben és melyik jelentette a személyes érdekek félretételét az igazság kedvéért? Volt ilyen akár egy is? (Nem.) Mi volt a szenvedésének a természete? Az igazság gyakorlatba ültetése? Az igazság iránti szeretetének megnyilvánulása? (Nem, nem az volt.) Nos, mi volt az? (Képmutatás.) Képmutatás volt, az igazságtól való idegenkedés, trükközés, színlelés, hamisság és félrevezetés; csupa olyan cselekedet és döntés volt, amelyek a saját képzelődésein és elképzelésein alapultak és a saját érdekei köré összpontosultak, és egyáltalán semmi közük nem volt az igazsághoz. Nem kereste az igazságot, így a tettei sem az igazság voltak; nemcsak hogy semmi közük nem volt az igazsághoz, a szíve mélyén rejlő normális emberi szükségletekkel is teljesen ellentétesek voltak. Bűn az, ha valaki tojást eszik? (Nem, nem az.) Hsziaocsia azonban mohóságnak tartotta a tojásevést. A tojás olyan étel, amelyet Isten teremtett az ember számára. Ha módodban áll tojást enni, akkor nem mohóság ezt megtenni, de ha nem áll módodban, és mások tojását lopod el és eszed meg, akkor az mohóság. Hogyan határozta meg Hsziaocsia ezt a kérdést? Úgy vélte, hogy tojást enni mohóság, és még nagyobb mohóság, ha mások is látják. Azt gondolta, hogy ha úgy tudna tojást enni, hogy senki sem látná, mindenki háta mögött, az nem volna mohóság. Mi volt a mércéje a mohóság mérésére? Azon alapult, hogy látta-e valaki. Vajon Isten szavaira alapozta ezt? Nem, ez az ő személyes nézete volt. Valójában van-e másoknak bármilyen gondolata vagy nézete a tojásfogyasztás e témájában? (Nincs.) Ez egy színtiszta elmélet volt, amelyet Hsziaocsia maga alkotott meg. Úgy vélte, hogy reggelire tojást enni mohóság, kényelemben való elmerülés és a test kívánságainak való engedés. Akkor az ő nézete alapján mindenki, aki tojást eszik, az elmerül a kényelemben és enged a test kívánságainak, nem igaz? Ezzel burkoltan azt fejezte ki, hogy: „Amikor tojást esztek, mindannyian a test kívánságainak engedtek. Én nem engedek a test kívánságainak, türtőztetni tudom magam, ezért nem eszem tojást. Tegyetek közvetlenül elém tojásokat, és én még ekkor is vissza tudom tenni őket, akár azután is, hogy felvettem őket. Egyszerűen ilyen elszántsággal és határozottsággal rendelkezem, és ennyire szeretem az igazságot. Ti meg tudnátok ezt tenni? Ha nem tudnátok, akkor nem szeretitek az igazságot.” Miként kezelte az elgondolását? A helyes és helytelen mércéjeként. Nem hamisság volt ez? (De, az volt.) Ez hamisság volt.

Egy másik, Hsziaocsia által mutatott megnyilvánulás az volt, hogy nem ment el enni, amikor eljött az ebédidő. Mit csinált helyette? (Elhalasztotta.) Elnyomta az éhségét és elhalasztotta az evést. De miért? (Hogy kérkedjen mások előtt.) Színjátékot rendezett, és azért tette ezt, hogy mások láthassák. Mit akart, hogy mit lássanak és értsenek meg ebből a többiek? Meg akarta mutatni másoknak, hogy mennyi szenvedést képes elviselni, és hogy milyen szorgalmas, hűséges, komoly és felelősségteljes a munkájában! Azt akarta, hogy az emberek lássák, hogy ő valóban emberfeletti! Akkor elérte volna a célját; ez volt az az értékelés, amelyre vágyott. Mit jelentett számára ez az értékelés? Ez volt az élete, az éltető eleme. Vajon ez az igazság szeretete? (Nem, nem az.) Szóval mit szeretnek az olyan emberek, mint ő? Nem haboznak kérkedni, összeesküvéseket szőni és mesterkedni, és maszkot öltve becsapni másokat, bemutatva nekik, hogy mennyire tudnak szenvedni, és ezáltal olyan megjegyzéseket kapni tőlük, mint: „Te aztán tényleg képes vagy elviselni a szenvedést. Te aztán igazán szereted Istent, és hűségesen végzed a kötelességedet.” Nem haboznak a hamis látszat és trükkök segítségével eltitkolni a valós tényeket, becsapni Istent és átverni az embereket, mindezt azért, hogy másoktól egy jó szót vagy egy kedvező értékelést kapjanak. Miféle beállítottság ez? (Elvetemült beállítottság.) Elvetemült. Annyira jók a színlelésben, a színjátékban és a trükközésben! Ez csak egy étkezés, miért baj az, ha valaki nyugodtan elmegy enni? Melyik élő ember nem eszik? Bűn az, ha valaki időben eszik? Bűn az, ha valaki keres valami ennivalót, amikor éhes? (Nem, nem az.) Ez egy fizikai szükséglet; ez észszerű. Ezek az emberek minden észszerű igényt észszerűtlennek tartanak, és elítélik azokat. Mit népszerűsítenek? Az állandó testi fegyelmet népszerűsítik, elrejtve a valós tényeket, és egy látszatot mutatnak, hogy mások azt láthassák, mennyire szenvednek ők, hogyan tartózkodnak a kényelemben való elmerüléstől, és hogyan fizetnek meg bármilyen árat és ajánlják fel idejüket, energiájukat és mindenüket a munkájukért. Azt akarják, hogy ezt lássák az emberek. És valóban ezt csinálják? Nem, nem ezt. Hamis látszattal vezetnek félre másokat, és ez egy elvetemült beállítottság megnyilvánulása. Ekkora erőfeszítéseket tesznek egy olyan jelentéktelen dolog miatt, mint egy étel elfogyasztása – miféle emberek ezek? Ezt kellene tennie egy normális emberi mivolttal rendelkező embernek? (Nem, nem ezt.) Nem ezt. Ez túl alattomos! Vajon a legtöbb ember helyeselné vagy felháborodna, ha hallaná, hogy valaki ennyire kérkedik egy jelentéktelen dolog miatt? (Felháborodnának.) Ti képesek lennétek valaha is így viselkedni? (Néha.) Ilyen mértékben, mint itt? (Nem.) Az éhség egy nehezen elviselhető érzés, de vannak, akik képesek elviselni ezt a szenvedést. Ha arra kéred őket, hogy vessék alá magukat Isten szavainak, szenteljenek erőfeszítéseket az Ő szavainak, cselekedjenek Isten szavainak alapelvei szerint és beszéljenek őszintén, azt túlságosan megerőltetőnek és nehéznek találnák. Ezeknek az embereknek a saját érdekeikről és büszkeségükről való lemondás nehezebb lenne, mint a mennybemenetel, de bármi áron hajlandóak félretenni Isten szavait, a saját képzelődéseik szerint cselekedni és megvédeni a saját testi érdekeiket. Ez nem annak a megnyilvánulása, hogy nem szeretik az igazságot? (De igen.) Ez az egyik vonatkozás.

Milyen más megnyilvánulásokat mutatott Hsziaocsia? Rettenetesen álmos volt, de nem feküdt le. Mondjátok meg Nekem, ha valaki álmos, és lefekszik egy időre, vagy szundikál egy kicsit, és utána több ereje van a munkához, ez nem észszerű? (De igen.) Ez észszerű. Elítélné bárki is Hsziaocsiát, ha aludna? (Nem, nem ítélnék el.) Akkor miért rettegett annyira, ha senki sem ítélte volna el? Mitől félt? (Attól, hogy kiderül a titka.) Így van, attól félt, hogy kiderül a titka. A képzelődéseiben azt hitte, hogy őt mindenki nagyra becsüli, hogy mindenki úgy gondolja, hogy ő különösen képes elviselni a szenvedést, és kivételesen jámbor. Úgy érezte, hogy ha lelepleződik az igazi arca, és mindenki rájön, hogy ő nem az a fajta ember, akkor a teljes jó imidzse összeomlik. Nem bírta elviselni ennek a gondolatát, ezért még egy szunyókálástól is visszatartotta magát. Ennyire szigorú volt önmagával szemben. Miféle ember ő? Nem beteg ő mentálisan? Az ilyen emberek gyakran hallgatnak prédikációkat, olvassák Isten szavait, és összegyűlnek beszélgetni – akkor meg hogy lehet, hogy nem az igazságra összpontosítanak? Az nagyszerű, ha elgondolkodsz az igazság alapelvein. Nézd meg, mit mondanak Isten szavai: van-e bármilyen kijelentés Isten szavaiban az emberek szunyókálásáról? (Nincsen.) Isten nem tett semmilyen kijelentést erről a kérdésről, még csak nem is említette azt. Bárkinek tudnia kellene ezt kezelni, aki rendelkezik a normális emberi mivolt gondolkodásával. Észszerű dolog szundítani egyet, amikor álmos vagy. Észszerű dolog megpihenni délben egy forró nyári napon. Különösen egyes idősebb embereknek, akik nem tudnak lépést tartani a testük, energiaszintjük stb. tekintetében, ebéd után aludniuk kell valamennyit. Ez nem az életmódbeli szokásaikon, hanem a fizikai szükségleteiken alapul. Isten megadta neked a normális emberi mivolt tudatosságát, tudatát és válaszait, hogy a saját munkádnak és környezetednek megfelelően kezelhesd a napi étrendedet, fáradozásodat és pihenésedet; nem szabadna túlhajtanod magadat. Tegyük fel például, hogy nem eszel bőséges ételeket, és azt mondod: „Isten nem engedi meg az embereknek, hogy finom ételeket egyenek; ha mindig finom ételeket eszik az ember, mohóvá válik.” Isten soha nem mondta ezt, és nincsenek ilyen jellegű követelményei az emberekkel szemben. De Hsziaocsia ezt gondolta, és úgy vélte, hogy Isten valószínűleg ugyanígy gondolkodik. Úgy gondolta, hogy ha valaki túl korán fekszik le, az a kényelemben való elmerülés, és az nem tetszik Istennek. Vajon ez nem az igazság meg nem értése? (De igen.) Amikor Hsziaocsia nem értette az igazságot, kereshette volna azt, de nem tette, csak a saját szubjektív akarata szerint cselekedett. Milyen messzire ment el ebben? Három-négy csésze kávét ivott meg egy nap, csak azért, hogy sokáig fenn tudjon maradni. Egyesek azt mondják: „Az elmúlt években sok kávét megittam a kötelességem teljesítése közben, hogy képes legyek elvégezni Isten házának munkáját.” Ha más megkérdezi: „Ki kényszerített arra, hogy kávét igyál? Nem te döntöttél úgy, hogy iszod?” – ők azt gondolják magukban: „Tudod, miért iszom kávét? Nem azért, hogy sokáig fent maradjak, hanem azért, hogy lefogyjak. Ezt nem tudtad? De nem árulhatom el neked, mert akkor tudnád. Vajon vékonynak fogok-e tűnni, ha te vékonyabb vagy nálam?” Ez igazán számító gondolkodás, ugye? Milyen nézetek és elképzelések vannak ebben? Van-e benne bármi a normális emberi mivolt megértéséből vagy racionalitásából? (Nincsen.) Nem, ebben csak szellemi csatározások, trükkök és cselszövések, színlelés, hamisság és félrevezetés van. Csak ez van benne. Ez az, amikor valaki számító, ha bármi történik. Egyáltalán nem mondja el senkinek az őszinte nézeteit és gondolatait, nem is szólva arról, hogy mindenki megtudhassa, vagy hogy Isten láthassa. Az ő mentalitása nem ez: „Felfedem magam. A tetteim összhangban vannak a gondolataimmal, és ez vagyok én.” A mentalitása biztosan nem ez; hát akkor mi? Titkolózik és színlel, amennyire csak tud, attól félve, hogy a mások által róla alkotott kép nem elég nagyszerű, buzgó vagy lelkiekben gazdag.

Miért akart Hsziaocsia sokáig fent maradni? Sokféle munka nem igényel késő éjszakai tevékenységet, és az emberek este 10 óra után többnyire álmosak. Még ha tovább is dolgoznának, az sem lenne hatékony, mert az emberek energiája véges. De Hsziaocsia mindig kényszerítette magát, nem törődve azzal, hogy ez hatékony-e, még akkor se, amikor nagyon jól tudta, hogy nem az. Miért küldött üzenetet elalvás előtt? (Hogy mások felfigyeljenek rá.) Hogy mások is tanúi legyenek annak, hogy három órakor feküdt le. Még ha nem is alszol egész éjjel, nem te leszel álmos végül? És nem magadnak köszönheted majd? Vannak, akik sokáig fennmaradnak, és hajnali 3-kor küldenek üzenetet. Amikor a címzett hajnali 4 órakor válaszol, 5 óráig várnak a válasszal, hogy demonstrálják, hogy ők még később fekszenek le. Így kínozzák magukat és ártanak egymásnak, és a végén egyikük sem alszik egész éjjel. Hát nem meggondolatlan idióták ezek? Miféle viselkedés ez? Ez ostoba viselkedés. Honnan ered ez a fajta viselkedés? Mindez egy romlott beállítottságból ered. Egyelőre nem vizsgáljuk, hogy ez a viselkedés melyik romlott beállítottságból ered, csak azt mondjuk ki, hogy mennyire nevetséges. Ezek az emberek megváltoztathatnák ezt a fajta nevetséges viselkedést és gyakorlatot azáltal, hogy Isten bármelyik szavát választják a gyakorláshoz. Az Ő szavai közül bármelyik lehetővé tehetné számukra, hogy békésen és biztonságban éljenek, és életüket reálisabbá és gyakorlatiasabbá tegyék. Miért nem választják azt, hogy Isten szavai szerint élnek? Miért gyötrik így magukat? Vajon nem azt aratják-e, amit vetnek? (De, azt.) Bármennyit szenvedjen is így valaki, az mindig hiábavaló lesz, és bármennyi szenvedést is viseljen el, a következményeit ő viseli majd. Egyesek azt mondják: „Ennyi éven át hittem Istenben, és 20 éve vagyok vezető. Mindig sokáig fent maradtam, nem aludtam, és a végén idegkimerültségtől szenvedtem.” Azt mondom: „Könnyen megúsztad az idegkimerültséggel. Ha továbbra is ostobán kínzod magad, és így viselkedsz, akkor a pszichózis vár rád.” Lehet-e egészséges valaki, aki nem alszik éjszaka, állandóan feszült, és a teste rendellenesen működik? Ezt saját magának köszönheti! Tegyük fel, hogy azt mondod neki: „Nem lesz jó, ha így cselekszel. Próbáld meg a lehető legjobban megszervezni a napközbeni munkát és növelni a termelékenységedet. Amikor a munkát beszéli meg mindenki, kevesebb ostobaságot mondj, és ne beszélj annyit jelentéktelen dolgokról. Értsd meg a megbeszélés kulcspontjait, lényegét és témáját, és ha vége, mindenki folytassa a feladatát. Ne fecsegj folyton, és ne vesztegesd az időt.” Nem fog hallgatni rád. Nem tudja jól kifejezni magát, de nem foglalja össze a tapasztalatokat, csak zagyvaságokat fecseg, hajnali egy-két óráig elfecsérelve az időt, nem alszik, és nem hagy mást sem aludni. Ez vajon nem mások gyötrése és bántása? Végül azt gondolja: „Isten, Te láttad, ugye? Három óra volt, és még mindig nem aludtam!” Isten látta. Ő nemcsak azt látta, ahogyan kívülről kinézett, hanem belül a szívét is, és azt mondja: „A szíved szennyes. Egész éjjel fent maradsz értelmetlenül gyötrődni, de Isten erre soha nem fog emlékezni. Amikor eljön az alvás ideje, nem fekszel le, hanem kényszeríted magad, hogy kitarts. Ezt a szenvedést magadnak köszönheted!” Amikor álmosak az emberek, a szemhéjuk természetes módon lecsukódik. Ez egy ösztön, tehát megérdemled a szenvedést, ha folyton az ösztönök és a természet törvényei ellen cselekszel! Isten nem fogja kérni, hogy olyan szenvedést viselj el, amely értelmetlen, vagy amelyet a természet törvényeinek megsértése, vagy az alapelvek vagy az igazság megsértése okoz. Ha ragaszkodsz az ilyen jellegű szenvedésekhez, akkor legyen. Vannak, akik, amikor meghallják, hogy valaki hajnali 3-ig nem fekszik le, azt gondolják: „Hát nem pont olyan, mint én? Nos, ezentúl hajnali fél négykor fekszem le aludni.” Aztán meghallják, hogy valaki hajnali fél négykor fekszik le, ezért ők hajnali négykor akarnak lefeküdni. Hát nem elmebetegség ez? Akármiben versenyezhetnél, erre te úgy döntesz, hogy abban versenyzel, hogy ki fekszik le legkésőbb – ez azt jelenti, hogy szellemileg rendellenes vagy. Van-e az ilyen embereknek problémájuk a felfogásukkal? (Igen, van.) Nem képesek felfogni az igazságot. Ha van időd, ne fáradj tovább, ne törd az agyad és ne gondolkodj olyan dolgokon, mint a kifelé megnyilvánuló viselkedés, a színlelés és a hamisság. Akkor mire is kellene energiát fordítanod? Nézd meg, hogyan leplezik le Isten szavai az emberiség romlott természetét és elvetemült beállítottságát, és hogyan leplezi le Isten, hogy az emberek felületesek. Tegyél erőfeszítést arra, hogy összehasonlítsd magadat Isten e szavaival, amelyek leleplezik az embert, gondolkodj el azon, hogy hány olyan megnyilvánulással rendelkezel, amelyeket Isten leleplez, és ezek közül mennyi az, amelyet gyakran viszel át a gyakorlatba vagy fedsz fel. Nagyszerű dolog összefoglalni ezeket! Milyen megvetendő az, amikor valaki néhány tojás vagy párolt zsemle, illetve dolgok szaftba mártogatása miatt tesz állandóan erőfeszítéseket! Mi ez? Ez számítás és a bölcsesség hiánya. Mi az ilyen személy? (Egy idióta.) Jól mondjátok. Amikor olyan emberekről van szó, akik mindig azt mérlegelik, hogy hány tojást egyenek, vagy mindig azon jár az eszük, hogy kávét igyanak, hogy ébren maradjanak éjszaka, őket nem túlzás idiótának nevezni, akik az ételek megszállottjai. Milyen területeken ostobák? Miért mondjuk, hogy ezek az emberek ostobák? (Amit elszenvednek, az teljesen értéktelen.) Határozottan értéktelen. Miért akarnál ilyen gyerekes dolgokat csinálni? Azt hiszed, hogy ha egy életen át nem eszel tojást, attól képes leszel megérteni az igazságot? Nem bolondság így viselkedni? (De igen.) Ne csinálj ostoba dolgokat. Milyen emberek hajlamosak ostoba dolgokat tenni? (Olyanok, akiknek nincs lelki megértésük.) Vajon ezek az emberek képesek felfogni az igazságot? (Nem, nem képesek.) Egyesek azt mondják: „Jó képességűek, és olyan ügyesen tudnak prédikálni.” Lehet, hogy ügyesen prédikálnak, de miért kezdenek folyton gyerekes tevékenységekbe, amikor eljön a cselekvés ideje? Miért viselkednek ilyen éretlenül és nevetségesen? Mi folyik itt? Egyféleképpen beszélnek, de másképp cselekednek. Amiről beszélnek, az a doktrinális megértésük, amit pedig a gyakorlatba visznek át, azok a dolgok azok, amelyeket valóban megértenek és el tudnak fogadni. Vajon mélyen belül támogatják vagy elismerik az általuk prédikált doktrínákat? (Nem, nem ismerik el azokat.) Nem ismerik el, hogy azok a dolgok az igazság, vagy olyan mércék, amelyeket a gyakorlatba kellene ültetniük és betartaniuk. Valójában a szívükben élő mesterkedések és elképzelések, a hamis eszmék és gyakorlatok, valamint a mások által jónak tartott viselkedésmódok azok, amelyeket igazán a gyakorlás mércéinek és útjainak hisznek. Nem lesznek leírva az ilyen emberek, ha soha nem változnak meg? Lesz-e bármi esélyük az üdvösségre? Kevés remény van rá.

Mondjátok meg Nekem, észszerű-e napernyőt használni vagy szalmakalapot viselni a tűző napon? (Igen, észszerű.) A napon dolgozó emberek gyorsan leégnek, ha nem viselnek kalapot, ezért teljesen észszerű, hogy ezt tegyék. Vannak, akik nem így gondolkodnak, és azt mondják: „Szalmakalapot viselni? Nem lenne ez sértő számomra? Viselhetnék én kalapot? Nem félek a szenvedéstől, sem a lebarnulástól. Valójában egészséges az.” Ha valóban ezt gondolják, akkor az nem probléma, de a lényeg az, hogy mélyen legbelül egyesek nem így gondolkodnak. Azt gondolják: „Nézzetek csak oda, szalmakalapot viseltek, mert féltek, hogy lebarnultok vagy leégtek egy forró napon. Én nem fogok felvenni! Miért kellene félni a lebarnulástól vagy a leégéstől? Isten szereti ezeket a dolgokat, ezért nem érdekel, hogy mások mit gondolnak!” Mit gondoltok azokról az emberekről, akik ezt mondják? Nem gondoljátok, hogy egy kicsit csalárdak, egy kicsit hamisak? Valójában van egy indíték a kalapviselés elutasítása mögött, mégpedig az, hogy megmutassák az embereknek, hogy képesek szenvedni, és hogy ők valóban lelki emberek. Ez a fajta képmutató viselkedés undorító! Képesek-e jól végezni a kötelezettségeiket azok, akik ennyire jól tudnak színlelni? Vajon képesek-e szenvedni kötelességeikért és megfizetni az árat? Ha egyszer lebarnulnak vagy leégnek, nem fognak-e panaszkodni és Istent hibáztatni? A képmutató farizeusok soha nem ültetik át az igazságot a gyakorlatba, hanem csak színlelik a lelkiséget. Vajon tényleg képesek volnának szenvedni és megfizetni az árat? A képmutatók lényege alapján látható, hogy egyáltalán nem szeretik az igazságot, és még kevésbé képesek szenvedni érte, illetve megfizetni érte az árat. Mi több, bármennyi szavát is hallják az igazságnak, soha nem úgy figyelnek azokra és nem úgy értik azokat, mint az igazságot, hanem egyfajta lelki elméletként kezelik és prédikálják azokat. Az ilyen képmutatók nem értik, miért hisznek az emberek Istenben, miért akarja Ő az igazságot nyújtani az embereknek, milyen az a folyamat, amikor az emberek elfogadják Isten üdvösségét, mi a jelentősége annak, és mit ért Isten valójában üdvösség alatt. Egyet sem értenek ezekből az igazságokból. Ha egy gyülekezetben van egy képmutató, aki nem szereti az igazságot, de szeret hamisnak lenni, akkor ő valójában farizeus. A viselkedésre, a külsőségekre és az emberek szívében kialakuló értékelésekre figyel, és bármennyi igazságot is hall, soha nem ülteti át a gyakorlatba azokat. Minden helyes, amit mond, és mindenféle doktrínát el tud mondani, de nem gyakorolja azt, amit prédikál. Ha valaki teljesen hozzá alkalmazkodik, vajon ugyanolyan ember-e? (Igen, ugyanolyan.) Vajon aki normálisan gondolkodik, hogyan látja majd ennek a képmutatónak a megnyilvánulásait? Azt fogja gondolni: „Rossz a gyakorlási módszere, nem igaz? Miért olyan furcsa? Amikor eljön az étkezés ideje, egyszerűen el kellene mennie enni, akkor miért bonyolítja ezt meg ennyire?” Azt fogja mondani, hogy ez a személy furcsa, hogy másképp érti a dolgokat, mint mások, torz módon – és nem lesz rá hatással. De ha valaki ugyanolyan ember, mint ez a képmutató, és különös figyelmet fordít a külsődleges viselkedésre és az emberek véleményére, akkor összehasonlítja magát vele, és versenyez vele. Ez olyan, mint amikor Hsziaocsia hajnali 3-kor küldött egy üzenetet, a címzett pedig hajnali 4-kor válaszolt, ezt gondolva: „Hajnali 3-kor küldtél nekem üzenetet, ezért én 4-kor fogok válaszolni”, ekkor Hsziaocsia arra gondolt: „Te 4-kor válaszoltál nekem, ezért én 5-kor küldöm a válaszomat.” Idővel, így versenyezve, fokozatosan mindenki képmutatóvá válik. Ha egy gyülekezetvezető ilyen ember, és a testvéreknek nincs tisztánlátásuk, akkor veszélyben vannak, bármikor félrevezethetik őket. Miért mondom ezt? Az igazságot nem értő ember könnyen félrevezethető és befolyásolható mások külsőleg jó viselkedése által. Mivel nem tudja, mi a helyes, hisz abban az elképzelésében, hogy az ilyen viselkedés jó. Ha valaki más képes ezeket a viselkedési formákat megvalósítani, akkor az a személy lesz az imádata tárgya, és azt gondolja, hogy annak a személynek vezetőnek kellene lennie, és Isten által tökéletessé kellene válnia, és Istennek szeretnie kellene őt. Helyeselni fogja ezt a fajta viselkedést, és a szíve mélyén elismeri azt. Mi fog történni, ha elismeri? Követni fogja azt a személyt. Ha mindketten vezetők, akkor össze fogják mérni magukat, és versenyezni fognak egymással. Egy alkalommal különböző országok gyülekezeteinek vezetői és dolgozói gyűltek össze online. Miután becsatlakoztam, és figyeltem egy darabig, úgy éreztem, hogy valami nincs rendben. Arra gondoltam: „Mit csinálnak itt ezek az emberek? Prédikálnak?” Miután megértettem a helyzetet, rájöttem, hogy imádkoznak. Csodálkoztam Magamban, hogy vajon miért így imádkoznak. Ijesztően hangzott, olyan volt, mintha vicsorognának és kieresztenék a karmaikat. Ez önmagában nem egy nagy dolog, akkor mi volt hát a fő probléma? Úgy tűnt, hogy nyitott szemmel imádkoznak, nem Isten előtt, és nem azt mondják, ami a szívükben van. Inkább azon versengtek, hogy ki a legékesszólóbb, ki tud több doktrínát mondani, és ki beszél a legátfogóbban és a legmélyértelműbben. Úgy hangzott, mint egy mérkőzés egy arénában, és semmiképpen sem úgy, mint egy ima Istenhez. Hát nincs végük ezeknek az embereknek? Nincsenek leírva? Ha ilyen emberek szolgálnak vezetőként, vajon mennyi szenvedést kell elviselniük az alattuk állóknak? Vajon nem éri sérelem az alattuk állókat? Mindegyikük lelkesen imádkozott legalább 20 percig, és annak ellenére, hogy a Fennvaló előírta, hogy az összejöveteleket nem uralhatja egyetlen személy sem, és hogy az emberek csak 5-10 percig beszélhetnek, ők mégis szemtelen módon ilyen sok időt töltöttek imádkozással. Később végre megértettem, hogy miért tart olyan sok összejövetel reggeltől éjszakáig: ezek az úgynevezett vezetők hosszú időn át csak imádkoznak, egyik a másik után, miközben a beosztottjaik szenvednek. Ezek a hamis vezetők azért voltak ott, hogy szócsatázzanak, csapongjanak, némelyikük olyan összefüggéstelenül, hogy el is felejtették, miről beszéltek már. Számukra minden rendben volt, amíg ők beszéltek hosszabban, mint a többiek. Tanácstalan voltam. Amikor valaki imádkozik, csukott szemmel kellene imádkoznia Istenhez, akkor miért volt nyitva a szemük? Tényleg nem zavarta az elméjüket, hogy nyitva van a szemük, és látják, hogyan imádkoznak mások? Különösen úgy, hogy közben azon kellett gondolkodniuk, hogyan imádkoznak mások, és milyen szavakat használnak, és föléjük akartak kerekedni –, amikor a szívük tele van ilyen dolgokkal, vajon lehetséges-e Istenhez imádkozni és szívből beszélni? Ez nem abnormális észjárás? Mindezek vajon nem a hamis vezetők és hamis dolgozók hamis lelkiségének megnyilvánulásai? Jó dolog, hogy mindenki összegyűlik, olvassa Isten szavait és beszélget az igazságról, de néhányan jelezték: „Ó, el sem tudod képzelni. Amikor ezek a vezetők összegyűlnek és imádkoznak, olyan, mintha szentírásokat kántálnának; folyton egy dologról beszélnek, és ez így megy minden alkalommal, amikor összegyűlünk. Elegem van már abból, hogy ezt hallgatom.” Az ilyen összejövetelek hogyan szolgálnak az emberek épülésére? A hamis vezetők és dolgozók mindig ezt csinálják; vajon összhangban lehetnek Isten szándékaival? Nem figyelnek arra, hogy az igazságról beszélgessenek, hogy segítsenek az embereknek megérteni azt, sem arra, hogy az igazságról beszélgetve oldják meg a problémákat; ehelyett a vallás hamis lelkiségével foglalkoznak. Nem vezeti ez tévútra az embereket? Mi itt a probléma? Egyáltalán nem értik Isten szándékait, sem az emberekkel szemben támasztott követelményeit. Csak vallási szertartásokat végeznek és kérkednek! Még rosszabb, hogy az imát arra használják, hogy másokat leleplezzenek, megtámadjanak és elítéljenek, míg egyesek arra használják az imát, hogy önmagukat igazolják. Úgy tűnik, mintha az imáik Isten füléhez szólnának, de valójában az emberek füléhez szólnak. Ennélfogva ezeknek az embereknek nincs egy cseppnyi istenfélő szívük sem, ők mind álhívők, akik megzavarják Isten házának munkáját. Ezek a hamis vezetők olyan sok csúfságot fednek fel imáikban. Néhányan ilyeneket mondanak ima közben: „Isten, néhány ember félreértett engem. Nem úgy értettem. Imádkozom hozzád, nem érzem magam negatívnak, mások pedig gondoljanak, amit akarnak.” Egyesek doktrínákat hangoztatnak, mások pedig azon versengenek, hogy ki hallgat meg több prédikációt, ki emlékszik a legtöbb ének szövegére vagy Isten legtöbb szavára, kinek az imái tartanak a legtovább imádkozással, ki a legékesszólóbb, vagy ki az, aki a legváltozatosabb módon tud imádkozni, és sok különböző fajta imádságot végezni. Imádkozás ez? (Nem, nem az.) Mi ez? Ez gátlástalan gonosz cselekedet! Ez az igazsággal való játszadozás és annak lábbal tiprása, Isten meggyalázása és káromlása! Ezek az ördögök és álhívők merészelnek bármit is mondani az imán keresztül – mondjátok meg Nekem, igaz hívők ők? Van bennük bármiféle jámborság? (Nincs.) Az ilyen emberek negatívvá válnak, ha vezetői státuszukat megvonják tőlük, egyáltalán nem gondolkodnak el önmagukon, hanem mindenhol panaszkodnak: „Annyit szenvedtem az istenért végzett munkám során, mégis azt mondták, hogy nem végeztem tényleges munkát, és hogy hamis vezető vagyok, és elbocsátottak. Mi több, hány ember tud olyan átfogóan doktrínákat mondani, mint én? Hány olyan szerető ember van, mint én? Feladtam a családomat és a karrieremet, és minden napot a gyülekezetben töltöttem a testvéreimmel összegyűlve, alkalmanként három vagy öt napon keresztül beszélve. Hogyan bocsáthattak el csak így?” Nem készségesek, hanem panaszokat rejtegetnek. Vannak olyanok is, akik ezt az állítást terjesztik: „Ne legyél vezető isten házában. Ha megválasztanak vezetőnek, könnyen bajba kerülhetsz, és ha egyszer leváltanak, akkor már arra sem lesz esélyed, hogy közönséges hívő legyél.” Mik ezek a szavak? Ezek a legképtelenebb és legnevetségesebb szavak, és az is elmondható, hogy ezek a meg nem felelés, az elégedetlenség és az istenkáromlás szavai. Nem ezt jelentik ezek a szavak? (De igen.) Mi rejlik ezekben a szavakban? Támadás – ezek a szavak nem közönséges ítélet! Ezek az emberek nem azt mondják, hogy azért bocsátották el őket, mert ámokfutásuk során rossz dolgokat tettek, és nem végeztek tényleges munkát, hanem azt kifogásolják, hogy Isten igazságtalan volt velük szemben, hogy cselekedetei során nem vette figyelembe a büszkeségüket, és hogy nem értette meg, hogyan érzik magukat, sem az érzelmi befektetésüket. A mentalitásuk a nem hívő mentalitása, teljesen híján vannak az igazságvalóságoknak!

Mennyi ideig szoktatok imádkozni az összejöveteleken? Túl sokat vesz el mindenki idejéből? Előfordul, hogy az imáitok bosszantanak másokat? Egyesek sok időt töltenek imádkozással, és mindenkinek elege van abból, hogy hallgassa őket, de ezek az emberek mégis azt hiszik, hogy ők a leginkább lelki emberek, és azt hiszik, hogy ez az, amit az Istenben való sokéves hitük során megszereztek és elértek. Még több órás imádkozásban sem fáradnak el, ami alatt csak ugyanazokat a régi, lényegtelen dolgokat ismételgetik, és mindazokat a szavakat, doktrínákat és szlogeneket mondogatják, amiket ismernek, vagy olyan dolgokat, amiket másoktól hallottak, vagy amiket maguk találtak ki. Teszik ezt akkor is, ha mindenkinek elege van belőle, és attól függetlenül, hogy tetszik-e ez nekik vagy sem. Így imádkoztok? Mondjátok meg Nekem, hogyan helyes imádkozni, röviden vagy hosszan? (Nincs helyes vagy helytelen.) Így van. Nem mondhatsz ítéletet arról, hogy ezek közül melyik a helyes vagy helytelen, csak imádkozz Istenhez a szíved szükségletei szerint. Néha az ima nem igényel semmilyen szertartást, néha viszont igen; ez a környezettől függ és attól, hogy mi történt. Ha úgy gondolod, hogy egy ima hosszú időt vehet igénybe, akkor imádkozz Istenhez magadban a személyes ügyeidről. Mindezekről ne az összejöveteleken imádkozz, rabolva mindenki idejét. Ezt hívják észszerűségnek. Büszkeségük és hírnevük érdekében egyesek egyáltalán nem törődnek ezzel. Ez tudatlanság és a józan ész hiánya. Szégyellik-e magukat azok az emberek, akiknek nincs józan eszük? Nem is tudják, hogy mindenki idegenkedik attól, hogy imádkozni lássa őket. Vajon azok az emberek, akik még ezzel a kis érzékeléssel vagy tudatossággal sem rendelkeznek, fel tudják-e fogni az igazságot? Nem, nem tudják. Az összes igazságalapelv, amelyek gyakorlatba ültetését Isten megköveteli az embertől, ott van az Ő szavaiban, és mindazok a szavak, amelyeket Isten az igazság gyakorlásával kapcsolatban közöl, tartalmaznak alapelveket és maguk is azok, az embereknek csak alaposan el kell gondolkodniuk rajtuk. Isten szavaiban nagyon sok alapelv van az igazság gyakorlatba ültetéséről; vannak alapelvek és utak arra vonatkozóan, hogyan kell gyakorolni mindenféle ügyben, helyzetben és összefüggésben; a legfontosabb dolog az, hogy van-e lelki megértésed vagy nincs, és rendelkezel-e felfogóképességgel vagy sem. Ha valaki rendelkezik ezzel a felfogóképességgel, akkor meg tudja érteni az igazságot. De ha nem, akkor csak az előírásokat fogja megérteni, függetlenül attól, hogy Isten szavai mennyire részletesek, és ez nem az igazság megértése. Ezért Isten egy alapelvet ad neked, hogy azt a különböző körülményekhez igazíthasd. Az Ő szavainak hallgatása és az Ő megismerése által, különböző tapasztalatokon és beszélgetéseken keresztül, valamint a Szentlélek megvilágosításán keresztül meg fogod érteni azon alapelvek egyik aspektusát, amelyek szerint Ő beszél, valamint az Ő elvárt mércéit egyfajta dologra vonatkozóan. Akkor meg fogod érteni az igazságnak azt az aspektusát. Ha Istennek mindent részletesen el kellene magyaráznia, és meg kellene mondania az embereknek, hogyan cselekedjenek ebben vagy abban a kérdésben, akkor azok az alapelvek, amelyekről beszél, haszontalanok lennének. Ha Isten ezt a módszert alkalmazná, és sorra mondaná az emberiségnek az előírásokat az egyes dolgokra, azzal mit nyernének az emberek végül? Csak néhány gyakorlatot és viselkedést. Soha nem értenék meg Isten szándékait vagy szavait. Ha az emberek nem értik Isten szavait, akkor soha nem lesznek képesek megérteni az igazságot. Nem így van ez? (De igen.) Képesek vagytok megérteni az igazságot? A legtöbb ember nem képes erre, és csak azok a kevesek képesek igazán elérni ezt, akiknek van lelki megértésük és szeretik az igazságot. Tehát mik az előfeltételek azok esetében, akik képesek ezt elérni? Akkor tudják elérni, ha rendelkeznek lelki megértéssel, felfogóképességgel, őszintén törekednek az igazságra és a pozitív dolgokra, és szeretik azokat. Ami pedig a többieket illeti, akik nem tudják ezt elérni, az egyrészt a képességükkel vagy a felfogásukkal kapcsolatos problémák miatt van, másrészt pedig idő kérdése. Vegyük a 20-as éveikben járó embereket – ha azt kéred tőlük, hogy érjék el azt, amit egy 50-es éveikben járó ember tudna elérni és kellene, hogy elérjen, ezzel nem arra kényszeríted őket, hogy olyasmit tegyenek, ami meghaladja a képességeiket? (De igen.) Most gondolkodj el azon, hogy mivel függ össze az embernek az a képessége, hogy felfogja az igazságot. (A képességével.) Összefügg a képességével. Mivel még? (Azzal, hogy törekszik-e az igazságra vagy sem.) Van egy bizonyos kapcsolat a törekvésével. Egyes emberek valójában megfelelőek felfogóképességük, elméjük gyorsasága és IQ-juk tekintetében, és képesek megérteni az igazságot, de nem szeretik az igazságot, vagy nem törekednek rá. Nem éreznek semmit az igazság iránt a szívükben, és nem tesznek semmilyen erőfeszítést e tekintetben. Az ilyen emberek számára az igazság mindig valami homályos és felismerhetetlen dolog lesz, és nem számít, hány éven át hisznek Istenben, nem lesz semmi haszna.

Nos, befejeztem a történeteim elmesélését. E történetek cselekménye és tartalma segíthet megértenetek néhány igazságot? (Igen.) Miért mondom el ezeket a történeteket? Szükséges volna elmesélni ezeket a történeteket, ha nem lennének kapcsolatban az emberek életkörülményeivel, az általuk felfedett beállítottságokkal és gondolataikkal a való életben? (Nem.) Nem volna szükséges. Az általunk tárgyalt dolgok mind olyan gyakori jelenségek és állapotok, amelyeket életükben gyakran fednek fel az emberek, és amelyek emberi beállítottságokhoz, nézetekhez és gondolatokhoz kapcsolódnak. Ha e történetek meghallgatása után úgy gondoljátok, hogy ezek csak történetek, hogy egy kicsit humorosak és némileg érdekesek, de semmi több, és képtelenek vagytok megérteni a bennük rejlő igazságokat, akkor nem lesznek hasznotokra. Meg kell értenetek néhány igazságot ezekből a történetekből – ez javító hatással lesz legalábbis a viselkedésetekre, különösen bizonyos dolgokról alkotott nézeteitekre, és lehetővé teszi számotokra, hogy felhagyjatok a torz megértési módszereitekkel, és tiszta megértéssel rendelkezzetek az ilyesfajta dolgokról. Ez nem csupán a viselkedésetek megváltoztatására szolgál, hanem ezeknek a romlott beállítottságok által teremtett állapotoknak a gyökeres megoldására is. Értitek? Most pedig beszélgessünk a fő témáról.