Volt egyszer valaki, aki titokban eltulajdonította Isten felajánlásait, ami komoly probléma. Ez nem egy közönséges vétek; ez a természetlényegével kapcsolatos probléma. Amikor nem hívőkkel érintkezett, miközben bizonyos ügyeket intézett, folyton hivalkodott, hogy elhitesse az emberekkel, hogy pénze és hatalma van. Ennek következtében az emberek kölcsönkértek tőle. Ez az ember nemcsak hogy nem utasította el őket, hanem még el is kötelezte magát, hogy pénzt ad nekik kölcsön, majd Isten háza ellen megtévesztő taktikákat alkalmazva tette meg ezt. Ennek az embernek komoly problémája volt. Egy ilyen fontos ügyet jelentened kell a Fennvalónak, és el kell magyaráznod a tényeket; nem foglalkozhatsz az emberekkel Isten felajánlásait felhasználva a saját hiteled és büszkeséged kedvéért. Egy racionális, istenfélő szívű ember így kezelné az ilyen ügyeket, ha szembesül velük. De az antikrisztusok ezt teszik? Miért hívják őket antikrisztusoknak? Mert egyáltalán nincs istenfélő szívük; azt tesznek, amit akarnak, és megpróbálnak nem is gondolni Istenre, az igazságra és Isten szavaira. Egyáltalán nincs igazi alávetettség bennük Isten iránt, hanem a saját érdekeiket, a saját hírnevüket, nyereségüket és státuszukat helyezik előtérbe. Megtévesztő módszereket alkalmazva félrevezetik a gyülekezet vezetőit és dolgozóit, és így pénzt kölcsönöznek a nem hívőknek. Ez az ő pénzük? Pár szóval kölcsönadják – ez nem Isten felajánlásaiból való ajándékozás-e? Ezt teszik az antikrisztusok, és néhányan valóban tettek is ilyen dolgokat. Ahhoz, hogy képesek legyenek ilyesmit tenni, a beállítottságuknak merésznek, szörnyen arrogánsnak és eléggé alattomosnak is kell lennie. Az is nyilvánvaló, hogy ostobák, olyan ostobák, amilyen ostobák csak lehetnek – elkerülhetetlen, hogy a saját fegyverükkel győzzék le őket. Mondd csak, hogyan kellene bánni az ilyen emberekkel? (Ki kellene őket zárni.) Ennyi? Kizárás? Ki fogja megtéríteni a kárt? Jóvátételre kell kötelezni őket, majd utána kizárni. Hát nem szemtelenek az antikrisztusok, hogy képesek ilyesmit tenni? Miben különböznek az arkangyaltól? Az arkangyal szemtelenül azt mondaná: „Én vagyok az, aki a mennyet és a földet és minden dolgot teremtettem – én irányítom az emberiséget!” Kénye-kedve szerint eltiporja és megrontja az emberiséget. Amint egy antikrisztus hatalomra kerül, azt mondja: „Mindannyiótoknak hinnetek kell bennem és követnetek kell engem. Itt én uralkodom, és enyém a végső döntés. Forduljatok hozzám minden kérdésben, és hozzátok el nekem a gyülekezet pénzét!” Egyesek azt kérdezik: „Miért kellene neked adnunk a gyülekezet pénzét?” Az antikrisztus erre azt mondja: „Én vagyok a vezető. Jogom van irányítani ezt. Mindent nekem kell irányítanom, beleértve a felajánlásokat is!” Aztán átveszi az irányítást minden felett. Az antikrisztusokat nem érdekli, hogy a testvéreknek milyen problémáik vagy nehézségeik vannak az életbe való belépésükben, vagy hogy milyen – prédikációkat és Isten szavait tartalmazó – könyvek hiányoznak nekik. Az viszont érdekli őket, hogy ki őrzi a gyülekezet pénzét, mennyi pénzről van szó, és hogyan használják fel. Ha a Fennvaló az adott gyülekezet pénzügyeinek állapotáról kérdezősködik, akkor nemcsak hogy nem adják át a gyülekezet pénzét – de még csak nem is hagyják, hogy a Fennvaló megtudja a tényeket. Miért teszik ezt? Mert el akarják sikkasztani és maguknak akarják elvenni a gyülekezet pénzét. Az antikrisztusokat leginkább az anyagi dolgok, a pénz és a státusz érdekli. Biztosan nem olyanok, mint ahogyan a felszínen beszélnek: „Hiszek istenben. Nem törekszem a világra, és nem vágyom a pénzre.” Egyáltalán nem olyanok, mint amilyennek mondják magukat. Miért törekszenek minden erejükkel a státuszra és annak fenntartására? Mert birtokolni, illetve irányítani és uralni akarnak mindent, ami a fennhatóságuk alá tartozik – különösen a pénzt és az anyagi javakat. Úgy élvezik ezt a pénzt és ezeket az anyagi dolgokat, mintha a státuszukból fakadó előnyök lennének. Ők az arkangyal valódi leszármazottai, névleg és ténylegesen a Sátán természetlényegével. Mindenkinek, aki státuszra törekszik és értékeli a pénzt, bizonyára problémája van a beállítottság-lényegével. Ez nem olyan egyszerű, mintha csak antikrisztusi beállítottságuk lenne. Nagyon ambiciózusak. Ők akarják irányítani Isten házának pénzét. Ha felelőssé teszik őket egy munkáért, akkor először is nem hagyják, hogy mások beavatkozzanak, és nem fogadják el a Fennvaló kérdezősködését és felügyeletét; ezen túlmenően, ha ők a felügyelői bármilyen munkának, megtalálják a módját annak, hogy hivalkodjanak, megvédjék és felmagasztalják magukat. Mindig felül akarnak kerekedni, olyan emberekké válni, akik uralkodnak mások felett és irányítanak másokat. Magasabb státuszt is szeretnének gyakorolni és versengenek azért, sőt, irányítani akarják Isten házának minden részét, különösen a pénzét. Az antikrisztusok különösen szeretik a pénzt. Amikor meglátják, felcsillan a szemük; elméjükben mindig a pénzre gondolnak, és erőfeszítéseket tesznek érte. Ezek mind az antikrisztusok jelei és jegyei. Ha az igazságról beszélgetsz velük, vagy megpróbálod megismerni a testvérek állapotát, és olyan kérdéseket teszel fel, mint például, hogy hányan vannak közöttük gyengék és negatívak, ki-ki milyen eredményeket ér el a kötelességében, és melyikük nem alkalmas a kötelességére, az antikrisztusokat nem fogja érdekelni. Amikor azonban Isten felajánlásairól van szó – a pénz összegéről, arról, hogy ki őrzi, hol tartják, a jelszavakról és így tovább –, ez az, ami a leginkább érdekli őket. Egy antikrisztus különösen jól ért ezekhez a dolgokhoz. Úgy ismeri őket, mint a tenyerét. Ez szintén egy antikrisztus jele. Az antikrisztusok abban a legjobbak, hogy szépen hangzó szavakat mondjanak, de tényleges munkát nem végeznek. Ehelyett mindig annak a gondolatával vannak elfoglalva, hogy élvezzék Isten felajánlásait. Mondd csak, az antikrisztusok nem erkölcstelenek? Egyáltalán nincs emberi mivoltuk – ízig-vérig ördögök. Munkájuk során mindig megtiltják másoknak, hogy beavatkozzanak, kérdezősködjenek és felügyeljék őket. Ez a harmadik viselkedésforma az antikrisztusok nyolcadik megnyilvánulásán belül.

Nemrég egy gyülekezet egy bizonyos országban vásárolt egy épületet, amelyet fel kellett újítani, és történetesen az adott ország gyülekezetvezetője egy antikrisztus volt, aki még nem mutatta meg az igazi arcát. Ez az antikrisztus egy olyan embert használt fel a felújításokhoz, akit senki sem ismert jól, és senki sem tudta, hogy az antikrisztus milyen kapcsolatban áll vele. Ennek eredményeképpen ez a gonosz ember kihasználta a helyzetet, és a felújítás során rengeteg olyan pénzt elpazarolt, amit nem kellett volna elkölteni. A házban lévő bútorok egy része használható volt, azokat mind kitakarította és újakra cserélte. A kitakarított régi bútorokat ez a gonosz ember aztán pénzért eladta. Valójában nem voltak tönkremenve – még lehetett használni őket –, de az a gonosz ember további pénzt költött arra, hogy újakat vásároljon, hogy pénzt keressen, hogy kihasználja a helyzetet. Vajon az antikrisztus tudott ezekről a dolgokról? Igen. Akkor miért nézte el, hogy így viselkedett? Mert bizonyára rendellenes kapcsolat volt közöttük. Voltak, akik látták a problémát, utána akartak járni és ellenőrizni akarták az építkezést, hogy lássák, hogyan halad. Amikor azt mondták, hogy megnézik az építkezést, az antikrisztus aggódni és nyugtalankodni kezdett, és azt mondta: „Nem! A határidő még nem jött el – senki sem nézheti meg!” A reakciója olyan erős, olyan érzékeny volt – vajon volt ennek valami mögöttes oka? (Igen.) Az emberek, akik most már kissé aggódtak, megvitatták a dolgot: „Ez így nem lesz jó. Nem engedi, hogy megnézzük az építkezést. Itt biztosan valami gond van; oda kell mennünk, hogy megnézzük a helyszínt.” De az antikrisztus még mindig nem engedte, hogy megnézzék, amíg a munka átadása esedékessé nem vált. Mondd csak, azok az emberek nem voltak zavaros fejűek? Az a tény, hogy az antikrisztus nem engedte, hogy megnézzék az építkezést, azt bizonyította, hogy valami nem stimmelt. Sietniük kellett volna, hogy jelentsék a Fennvalónak, vagy közösen eltávolítsák, vagy a tiltakozása ellenére is elmenjenek megnézni és ellenőrizni az építkezést. Ez az ő felelősségük volt. Ha nem tudták vállalni ezt a felelősséget, az azt jelentette, hogy haszontalanok, inkompetensek és gyávák. Azok az inkompetens, gyáva alakok nem voltak kitartóak. Nem a saját házukkal volt gond, ezért egyszerűen nem vettek róla tudomást. Ennyire önzőek és felelőtlenek voltak. És amikor a munkát átadták, egy videón láttam, hogy van egy probléma. Milyen problémát láttam? Egy tárgyalóterem közepén egy asztal állt, körülötte pedig olyan bőrfotelek, mint amilyeneket a puccos irodákban használnak. Én mindig közönséges székeken ülök; akkor ezeknek a közönséges embereknek ilyen puccos dolgokat kellene használniuk? (Nem.) Azok ketten ilyen bútorokat tettek be, és az ottani emberek nagyon jól érezték magukat azokon a székeken ülve. Miután felfedeztem a problémát, felhívtam azt a gazembert, és elkezdtem kivizsgálni az ügyet. Az ellenőrzés mindenhol, minden szobában rengeteg problémát és nagymértékű pénzügyi veszteséget tárt fel. A ház eredeti berendezési tárgyai közül néhány használható volt, de az a gonosz ember mégis kipakolta és eladta őket, hogy pénzt keressen rajtuk; mi több, pénzt keresett, amikor megvásárolta azokat a drága, új bútorokat; és ráadásul olyan berendezéseket is beszerelt, amelyeknek nem kellene egy templomban lenniük. Ez a gonosz ember ezt anélkül tette, hogy bárkivel is tanácskozott volna. Amikor ezt tette, tudott róla az antikrisztus? Valószínűleg igen. Mindennap elment az építkezésre, és miután látta, nem tett jelentést, hanem elnézte, hogy az az ember elherdálja a dolgokat. Micsoda pofátlanság! Vajon hisz ő Istenben? Miután húsz évig hitt Istenben, ilyen undorító volt, és ilyen dolgot tett – miféle ember ő? Ő nem is ember! Még a nem hívők közül való jó emberek sem teszik ezt; micsoda erkölcstelenség! Valahányszor a Fennvaló az építkezési munkával kapcsolatos dolgokról kérdezte, ő mindig megjátszotta a hülyét, hogy megtévessze a Fennvalót, eltitkolva és elfedve dolgokat, és a végén nagyon sok probléma merült fel. Túlzás lenne-e tehát kizárni őt és hagyni, hogy állást szerezzen, hogy pénzt keressen a veszteségek megtérítésére? (Nem.) Mondd csak, még ha az az antikrisztus vissza is tudná adni a pénzt, békére lelne-e ebben az életben? Lehetne-e könnyű dolga? Attól tartok, hogy egész életét kínok között kell töltenie. Ha tudta, hogy a tettei ide vezetnek, akkor mi a fenéért viselkedett úgy akkoriban? Miért tette ezt egyáltalán? Nem mintha csak egy-két éve hitt volna Istenben, és nem ismerte volna az Ő házának szabályait, vagy hogy mi az istenfélő szív, vagy mi a hűség – ennyi év után, amíg hitt Őbenne, semmit sem változott, és bár képes volt egy kis szolgálatot végezni, mégis ilyen gonoszságot tett! Mivel ilyen undorító, ki kellene iktatni és el kellene átkozni!

Az antikrisztusok munkamódszerében van valami közös vonás. Bármilyen munkát is végeznek, megtiltják másoknak, hogy beavatkozzanak vagy kérdezősködjenek. Mindig el akarnak titkolni és el akarnak fedni dolgokat. Biztosan mesterkednek valamiben; nem engedik, hogy az emberek tudomást szerezzenek a munkájukkal kapcsolatos problémákról. Ha a dolgokat tisztességes és korrekt módon, az igazságnak és az alapelveknek megfelelően, tiszta lelkiismerettel tennék, akkor mi miatt kellene aggódniuk? Mi lenne az, amit ne lehetne elmondani? Miért nem engedik, hogy mások kérdezősködjenek és beavatkozzanak? Mi miatt aggódnak? Mitől félnek? Egyértelmű, hogy készülnek valamire – ez annyira nyilvánvaló! Az antikrisztusok munkája egyáltalán nem átlátható. Ha valami rosszat tettek, kitalálják, hogyan rejtsék el és palástolják, hamis látszatot keltenek, sőt, akár nyíltan is megtévesztenek. Mi az eredménye ennek? Isten mindent átvizsgál, és bár lehet, hogy mások egy ideig nem tudnak valamiről, és egy ideig félrevezethetőek, eljön a nap, amikor Isten felfedi azt. Isten szemében minden nyilvánvaló, minden felfedett. Hiábavaló eltitkolnod Isten elől valamit. Ő mindenható, és amikor úgy dönt, hogy felfed téged, akkor majd fényes nappal minden lelepleződik. Csak az antikrisztusok, azok az ostobák, akiknek nincs lelki megértésük, és akik az arkangyal természetével rendelkeznek, hinnék azt: „Amíg szorosan kézben tartom a dolgokat, és nem hagyom, hogy beleszólj, vagy kérdezősködj, és nem hagyom, hogy felügyeld a dolgokat, addig semmiről sem fogsz tudni – és ez a gyülekezet teljesen az én irányításom alatt fog állni!” Azt hiszik, hogy ha királyként uralkodnak, akkor képesek lesznek uralni a helyzetet. Valóban, igazán így állnak a dolgok? Nem tudják, hogy Isten mindenható; okosnak tartják saját magukat. Isten mindent átvizsgál. Tegyük fel például, hogy ma gonoszságot követtél el. Isten átvizsgálja, de nem fed fel téged – esélyt ad arra, hogy megbánd. Ha holnap megint gonoszságot követsz el, és még mindig nem adsz róla számot, illetve nem bánod meg, Isten még mindig ad neked egy esélyt, és várja, hogy megbánd. Ha azonban továbbra sem bánod meg, Isten nem akarja majd megadni neked azt az esélyt. Undorodni fog tőled, és meg fog vetni, szíve mélyén pedig nem akar majd megmenteni, és teljesen el fog hagyni téged. Ez esetben percek kérdése lesz, hogy felfedjen, és bárhogyan is próbálod eltussolni a dolgokat vagy megakadályozni, ez egyáltalán nem fog sikerülni. Bármekkora is legyen a kezed, képes vagy-e eltakarni vele az eget? Bármilyen ügyes is legyél, el tudod-e fedni Isten szemét? (Nem.) Ezek az emberek ostoba elgondolásai. Hogy valójában mennyire mindenható Isten, abból valamennyit már a szavaiból is érezhetnek az emberek. Sőt, e romlott emberiség minden tagja, aki nagy gonoszságot követett el, és közvetlenül szembeszegült Istennel, különböző büntetésekkel szembesült, mindazok pedig, akik ezt látják, teljesen meggyőződnek róla, és elismerik, hogy ez megtorlás. Még a nem hívők is láthatják, hogy Isten igazságossága sérthetetlen, így azoknak, akik hisznek Őbenne, még inkább látniuk kell ezt. Isten mindenhatósága és bölcsessége mérhetetlen. Az embernek nincs módja arra, hogy tisztán lássa azokat. Van az a dal – hogy is szól? („Isten tettei felmérhetetlenek.”) Ez Isten lényege, az Ő identitásának és lényegének igazi kinyilatkoztatása. Nincs szükség a te találgatásaidra és spekulációidra. Csak hinned kell ezeket a szavakat – akkor nem fogsz ilyen ostoba dolgokat tenni. Az emberek mind okosnak hiszik magukat; eltakarják a szemüket egy levéllel, és azt kérdik: „Látsz engem?” Isten azt mondja: „Nemcsak hogy teljes egészedben látlak, hanem még a szívedet is látom, és azt is, hogy hányszor jártál az emberi világban” – és az emberek meghökkennek. Ne gondold magadat okosnak; ne gondold: „Isten nem tud erről meg nem tud arról. Egyik testvér sem látta. Senki sem tudja. Megvan a saját kis tervem. Nézd, milyen okos vagyok!” Senki sem okos ezen a világon, aki nem érti meg az igazságot, illetve nem hiszi, hogy Isten mindenek felett szuverén. Bármit is mond vagy tesz, végső soron mind tévedés, mind sérti az igazságot, mind ellenáll Istennek. Csak egyfajta olyan ember van, aki okos. Melyik fajta az? Az a fajta, aki hiszi, hogy Isten mindent átvizsgál, hogy Ő mindent lát, és hogy Ő mindenek felett szuverén. Az ilyen emberek rendkívül okosak, mert mindenben, amit tesznek, alávetik magukat Istennek; minden, amit tesznek, összhangban van az igazsággal, Isten jóváhagyja és megáldja azt. Az, hogy valaki okos-e vagy sem, attól függ, hogy képes-e alávetni magát Istennek; attól függ, hogy amit mond és tesz, az összhangban van-e az igazsággal. Ha ilyen elgondolásod van: „Én ezt gondolom erről a dologról, és ezt szeretném tenni, mert hasznomra válna – de nem akarom másoknak elmondani, és azt sem akarom, hogy tudjanak róla” – vajon ez a helyes gondolkodásmód? (Nem.) Mit kellene tenned, ha rájössz, hogy ez nem a helyes gondolkodásmód? Jól pofon kellene vágnod magad, hogy megtanuld a leckét. Azt hiszed, hogy ha nem mondod ki, Isten nem fogja megtudni? Az az igazság, hogy Isten ismeri a szívedet, amikor így gondolkodsz. Honnan ismeri? Isten átlátott az ember természetlényegén. Akkor miért nem leplez le téged ebben a dologban? Még anélkül is, hogy Ő leleplezne, képes leszel fokozatosan magadtól is megérteni, mert már oly sokat ettél és ittál az Ő szavaiból. Lelkiismerettel, józan ésszel, elmével és normális gondolkodással rendelkezel; képesnek kell lenned arra, hogy magadtól is rájöjj, mi a helyes és mi a helytelen. Isten időt és lehetőséget ad neked, hogy lassan átgondold a dolgokat, hogy lássa, ostoba vagy-e vagy sem. Néhány nap gondolkodás után látni fogod az eredményeket. Akkor rájössz majd, hogy ostoba és bolond vagy, és hogy nem kellene megpróbálnod eltitkolni ezt a dolgot Isten elől. Minden dologban mindent fel kell fedned Isten előtt, és őszintének kell lenned – ez az egyetlen kondíció és állapot, amelyet Isten előtt fenn kell tartanod. Még akkor is, ha nem nyílsz meg, Isten előtt nyitott vagy. Isten szemszögéből nézve Ő ismeri a tényeket, függetlenül attól, hogy megnyílsz-e vagy sem azokkal kapcsolatban. Nem vagy-e nagyon ostoba, ha ezt nem látod át? Hogyan lehetsz tehát okos ember? Úgy, hogy megnyílsz Isten előtt. Tudod, hogy Isten mindent átvizsgál és ismer, ezért ne gondold magad okosnak, és ne gondold, hogy Ő esetleg nem tudja; mivel biztos, hogy Isten titokban figyeli az emberek szívét, az okos embereknek egy kicsit őszintébbnek, egy kicsit tisztábbnak kellene lenniük, és becsületesnek – ez a bölcs dolog. Mindig úgy érzed, hogy okos vagy; mindig szeretnéd megőrizni a saját kis titkaidat; mindig próbálsz egy kis magánéletet fenntartani – vajon ez a helyes gondolkodásmód? Az rendben van, hogy másokkal ilyen vagy, mert vannak emberek, akik nem pozitív jellemek, és nem szeretik az igazságot. Az ilyen emberekkel szemben egy kicsit visszafoghatod magad. Ne fedd fel a szíved előttük. Tegyük fel, hogy van valaki, akit gyűlölsz, és a háta mögött rosszat mondtál róla. Vajon el kellene mondanod neki? Ne mondd el – elég, ha egyszerűen nem teszel többé ilyesmit. Ha beszélnél róla, az kárára válna kettőtök kapcsolatának. A szívedben tudod, hogy nem vagy jó, hogy belül tisztátalan és elvetemült vagy, hogy féltékeny vagy másokra, hogy a hírnévért és a haszonért való versengés miatt rosszat mondtál valakiről a háta mögött, hogy bemocskold – milyen aljas dolog! Elismered, hogy romlott vagy; tudod, hogy amit tettél, az helytelen volt, és hogy a természeted elvetemült. Ezután Isten elé járulsz, és így imádkozol Hozzá: „Ó, Istenem, amit titokban tettem, az elvetemült, aljas dolog volt – könyörgök a Te bocsánatodért, könyörgök, hogy vezess engem, és könyörgök, hogy fenyíts meg. Igyekezni fogok, hogy többé ne tegyek ilyet.” Ez így rendjén van. Az emberekkel való kapcsolataidban használhatsz néhány technikát, de Istennel szemben a legjobb, ha tisztán megnyílsz, ha pedig szándékokat rejtegetsz és technikákat használsz, akkor bajba kerülsz. Magadban mindig azon gondolkodsz: „Mit mondhatnék, hogy Isten jó véleménnyel legyen rólam, és ne tudja, mit gondolok legbelül? Mit lenne helyes mondani? Visszafogottabbnak kell lennem, kissé tapintatosabbnak kell lennem, kell, hogy legyen egy módszerem; talán akkor Isten jó véleménnyel lesz rólam.” Azt hiszed, hogy Isten nem fogja tudni, ha mindig így gondolkodsz? Isten tudja, bármire is gondolsz. Fárasztó így gondolkodni. Annyival egyszerűbb őszintén és hitelesen beszélni, és ez megkönnyíti az életedet. Isten azt mondja majd, hogy becsületes és tiszta vagy, hogy nyitott szívű vagy – és ez felbecsülhetetlenül értékes. Ha őszinte a szíved és becsületes a hozzáállásod, akkor még ha vannak is olyan pillanatok, amikor túl messzire mész, és ostobán cselekszel, Isten számára ez nem vétek; jobb, mint ha számító lennél, és jobb, mint ha állandóan mérlegelnél és agyalnál. Az antikrisztusok képesek ezekre a dolgokra? (Nem, nem képesek.)

Mindazok, akik az antikrisztusok útját járják, antikrisztusi beállítottságú emberek, és amit az antikrisztusi beállítottságú emberek járnak, az az antikrisztusok útja – mégis van egy kis különbség az antikrisztusi beállítottságú emberek és az antikrisztusok között. Ha valaki antikrisztusi beállítottságú, és az antikrisztusok útját járná, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy antikrisztus. De ha nem tart bűnbánatot, és nem tudja elfogadni az igazságot, akkor antikrisztussá fejlődhet. Még van remény és lehetőség arra, hogy az antikrisztusok útját járó emberek bűnbánatot tartsanak, mert még nem váltak antikrisztussá. Ha sokféle gonosz dolgot tesznek, és antikrisztusokként jellemzik őket, és ezért azonnal eltakarítják és kiűzik őket, akkor már nem lesz esélyük a bűnbánatra. Ha valaki, aki az antikrisztusok útját járja, még nem tett sok gonosz dolgot, az legalábbis azt mutatja, hogy még nem gonosz ember. Ha el tudja fogadni az igazságot, akkor van egy szikrányi remény számára. Ha nem fogja elfogadni az igazságot, bármi történjék is, akkor nagyon nehéz lesz megmenteni őt, még akkor is, ha nem követett el mindenféle gonoszságot. Miért nem menthető meg egy antikrisztus? Mert a legkevésbé sem fogadja el az igazságot. Bárhogyan is beszél Isten háza arról, hogy becsületes embernek kell lenni – arról, hogy az embernek nyitottnak és őszintének kell lennie, elő kell állnia és ki kell mondania a mondandóját, és nem szabad csalárdságba bonyolódnia – ő egyszerűen nem tudja elfogadni. Folyamatosan úgy érzi, hogy az emberek veszítenek azzal, ha becsületesek, és hogy ostobaság kimondani az igazságot. Szilárdan eltökélte, hogy nem lesz becsületes ember. Ez az antikrisztusok természete, amely idegenkedik az igazságtól és gyűlöli azt. Hogyan lehet megmenteni valakit, ha a legkevésbé sem fogadja el az igazságot? Ha valaki, aki az antikrisztusok útját járja, el tudja fogadni az igazságot, akkor egyértelmű különbség van közte és egy antikrisztus között. Minden antikrisztus olyan ember, aki nem fogadja el az igazság egy kis részét sem. Nem számít, mennyi rossz vagy gonosz dolgot tettek, nem számít, milyen nagy veszteségeket okoztak a gyülekezet munkájának és Isten háza érdekeinek, soha nem fognak elgondolkodni önmagukon és nem fogják megismerni önmagukat. Még ha meg is metszik őket, egyáltalán nem fogadnak el semmilyen igazságot; a gyülekezet ezért jellemzi őket gonosz emberekként, antikrisztusokként. Egy antikrisztus legfeljebb csak azt ismeri el, hogy tettei megszegik az alapelveket és nincsenek összhangban az igazsággal, azt mégsem fogja soha, de soha elismerni, hogy szándékosan tesz gonoszságot, vagy szándékosan áll ellen Istennek. Csak a hibákat ismeri el, de nem fogadja el az igazságot; utána pedig ugyanúgy folytatja a gonoszságot, mint korábban, anélkül, hogy bármilyen igazságot is gyakorolna. Abból a tényből, hogy egy antikrisztus soha nem fogadja el az igazságot, látható, hogy az antikrisztusok természetlényege az, hogy idegenkednek az igazságtól és gyűlölik azt. Továbbra is olyan emberek maradnak, akik ellenállnak Istennek, mint mindig, függetlenül attól, hogy hány éve hisznek Őbenne. Az átlagos, romlott emberiség viszont, bár mind antikrisztusi beállítottsággal rendelkezhet, van azonban különbség köztük és az antikrisztusok között. Jó pár olyan ember van, aki, miután hallotta Isten ítélő és leleplező szavait, szívébe tudja fogadni azokat, ismételten elgondolkodik rajtuk, és elgondolkodik önmagán. Akkor talán rájönnek: „Ez tehát egy antikrisztusi beállítottság; ilyen az, amikor az ember az antikrisztusok útját járja. Milyen komoly probléma! Bennem megvannak ezek az állapotok és viselkedésformák; bennem megvan az a fajta lényeg – én az a fajta ember vagyok!” Majd elgondolkodnak azon, hogyan vethetik le azt az antikrisztusi beállítottságot, és hogyan tarthatnak igazán bűnbánatot, ezzel pedig elhatározhatják, hogy nem az antikrisztusok útját járják. Munkájukban és életükben, az emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz, valamint Isten megbízatásához való hozzáállásukban elgondolkodhatnak saját cselekedeteiken és viselkedésükön, azon, hogy miért nem képesek alávetni magukat Istennek, miért élnek mindig sátáni beállítottság szerint, miért nem képesek fellázadni a hús-vér test és a Sátán ellen. És így imádkozni fognak Istenhez, és elfogadják az Ő ítéletét és fenyítését, és könyörögnek Istenhez, hogy mentse meg őket romlott beállítottságuktól és a Sátán befolyásától. Az, hogy megvan bennük az eltökéltség, hogy ezt megtegyék, azt bizonyítja, hogy képesek elfogadni az igazságot. Ők is romlott beállítottságot tárnak fel, és a saját akaratuk szerint cselekszenek; a különbség az, hogy egy antikrisztusnak nemcsak hogy ambíciói és vágyai vannak, hogy független királyságot hozzon létre, hanem az igazságot sem fogadja el, bármi történjék is. Ez egy antikrisztus Achilles-sarka. Ha viszont egy antikrisztusi beállítottságú ember képes elfogadni az igazságot, imádkozni Istenhez és bízni Őbenne, illetve ha le akarja vetni a Sátán romlott beállítottságát, és az igazságra való törekvés útját akarja járni, akkor milyen módokon lesz ez az imádság és ez az elhatározás hasznos az életbe való belépése szempontjából? Legalábbis arra fogja késztetni, hogy elgondolkodjon önmagán és megismerje önmagát, miközben a kötelességét végzi, és hogy az igazságot használja a problémák megoldására, hogy így eljuthasson oda, hogy oly módon végezze a kötelességét, ami megfelelő színvonalú. Ez az egyik módja annak, hogy a hasznára váljon. Ezen túlmenően a kötelessége végzése által nyújtott gyakorlattal képes lesz elindulni az igazságra való törekvés útján. Bármilyen nehézségekkel is szembesül, képes lesz keresni az igazságot, az igazság elfogadására és gyakorlására összpontosítani; képes lesz fokozatosan levetni sátáni beállítottságát, valamint alávetni magát Istennek és imádni Őt. Ilyen gyakorlással elérheti Isten üdvösségét. Az antikrisztusi beállítottságú emberek időnként romlottságot fedhetnek fel, és önkéntelenül még mindig a hírnevük, nyereségük és státuszuk érdekében beszélhetnek és cselekedhetnek, és még mindig a saját akaratuk szerint dolgozhatnak – de amint rájönnek, hogy felfedik romlott beállítottságukat, bűntudatot éreznek, és Istenhez imádkoznak. Ez azt bizonyítja, hogy ők olyasvalakik, akik el tudják fogadni az igazságot, akik alávetik magukat Isten munkájának; ez azt bizonyítja, hogy az életbe való belépésre törekednek. Nem számít, hogy hány évnyi tapasztalata van valakinek, és az sem, hogy mennyi romlottságot fed fel, végül képes lesz elfogadni az igazságot, és belépni az igazságvalóságba. Ő olyasvalaki, aki aláveti magát Isten munkájának. És amint mindezt teszi, az azt bizonyítja, hogy már alapot vetett az igaz úton. Néhányan azonban, akik az antikrisztusok útját járják, nem tudják elfogadni az igazságot. Számukra ugyanolyan nehéz lesz megszerezni az üdvösséget, mint az antikrisztusok számára. Az ilyen emberek Isten antikrisztusokat leleplező szavait hallván semmit sem éreznek, hanem közömbösek és érzéketlenek. Amikor a közlés az antikrisztusi beállítottság témájára terelődik, elismerik, hogy antikrisztusi beállítottságuk van, és hogy az antikrisztusok útját járják. Egész jól fognak beszélni róla. De amikor eljön az idő, hogy gyakorolják az igazságot, mégsem lesznek hajlandóak megtenni; még akkor is a saját akaratuk szerint fognak cselekedni, az antikrisztusi beállítottságukra hagyatkozva. Ha megkérdezed tőlük: „Viaskodsz-e a szíved mélyén, amikor antikrisztusi beállítottságot társz fel? Érzel-e önvádat, amikor azért beszélsz, hogy megvédd a státuszodat? Elgondolkodsz-e önmagadon és eljutsz-e önmagad megismeréséhez, amikor antikrisztusi beállítottságot társz fel? Szíved mélyén bűnbánó vagy-e, miután tudomást szereztél romlott beállítottságodról? Megbánod-e és megváltozol-e bármennyire is azután?” Biztos, hogy nem tudnak válaszolni, mert nem voltak ilyen tapasztalataik. Képtelenek lesznek bármit is mondani. Vajon képesek valódi megbánásra az ilyen emberek? Bizonyára nem lesz könnyű. Azokat, akik valóban törekednek az igazságra, fájdalmasan érinti majd, valahányszor antikrisztusi beállítottság tárul fel bennük, és nyugtalanná válnak; gondolkodóba esnek: „Miért nem tudom egyszerűen csak levetni ezt a sátáni beállítottságot? Miért tárok fel folyton romlott beállítottságot? Miért olyan makacs és megoldhatatlan ez a romlott beállítottságom? Miért olyan nehéz belépni az igazságvalóságba?” Ez azt mutatja, hogy az élettapasztalatuk sekélyes, és hogy a romlott beállítottságuk egyáltalán nem oldódott meg. Ezért tombol olyan heves harc a szívükben, amikor valami történik velük, és ezért is viselik ennek a gyötrelemnek a nehezét. Bár megvan bennük az elhatározás, hogy levessék sátáni beállítottságukat, bizonyosan nem tudnak meglenni anélkül, hogy szívük mélyén ne harcolnának ellene – és ez a harci állapot napról napra fokozódik. És ahogy az önmagukról való ismeretük elmélyül, és látják, hogy milyen mélyen romlottak, még jobban vágynak arra, hogy elnyerjék az igazságot, és még jobban becsülik azt, önmaguk és romlott beállítottságuk megismerése során pedig képesek lesznek elfogadni és töretlenül gyakorolni az igazságot. Fokozatosan növekedni fognak érettségben, és elkezd majd valóban megváltozni az életfelfogásuk. Ha továbbra is így próbálnak tapasztalni, akkor helyzetük évről évre jobb és jobb lesz, és végül képesek lesznek legyőzni a hús-vér testet és levetni a romlottságukat, sűrűn gyakorolni az igazságot és elérni az Istennek való alávetettséget. Nem könnyű az életbe való belépés! Olyan ez, mint egy haldokló újraélesztése. A felelősség, amelynek az ember eleget tehet, az az, hogy beszél az igazságról, támogatja őt, gondoskodik róla, illetve megmetszi. Ha el tudja fogadni és aláveti magát, akkor van remény számára; talán elég szerencsés ahhoz, hogy megmeneküljön, és nem fog odáig jutni a dolog, hogy meghaljon. De ha nem hajlandó elfogadni az igazságot, és egyáltalán nem ismeri önmagát, akkor veszélyben van. Egyes antikrisztusok egy-két évvel a kirekesztésük után sem ismerik meg önmagukat, és nem ismerik el a hibáikat. Ebben az esetben az életnek már semmi jele sem maradt bennük, ez pedig azt bizonyítja, hogy nincs többé reményük a megmenekülésre. El tudjátok-e fogadni az igazságot, amikor megmetszenek titeket? (Igen.) Akkor van remény – ez jó dolog! Ha el tudjátok fogadni az igazságot, akkor van reményetek arra, hogy megmeneküljetek.

Sok akadályt kell leküzdened, ha meg akarsz menekülni. Melyek ezek az akadályok? Szüntelen harc a romlott beállítottságoddal, valamint harc a Sátán és az antikrisztusok beállítottságával. Irányítani akar téged, te pedig szeretnél megszabadulni tőle; félre akar vezetni, te pedig szeretnéd elvetni. Ha úgy találod, hogy még azután sem tudsz megszabadulni romlott beállítottságodtól, amikor már megismerted azt, akkor zaklatott leszel majd és szenvedsz, és imádkozni fogsz. Időnként, amikor látod, hogy eltelt egy kis idő, és még mindig képtelen vagy lerázni magadról a Sátán beállítottságának irányítását, úgy érzed majd, hogy reménytelen, de nem adod fel, és úgy fogod érezni, hogy nem folytathatod ilyen negatívan és csüggedten – hogy tovább kell küzdened. A kötelesség végrehajtása és Isten munkájának megtapasztalása során az embereknek különböző mértékű belső reakcióik vannak. Egyszóval akiknek van életük, azok azok, akik törekednek az igazságra, és ők folyamatosan változnak belül. Folyamatos fordulat lesz a gondolkodásukban és a nézeteikben, a viselkedésükben és a gyakorlataikban, sőt még az elméjük mélyén rejlő szándékokban, eszmékben és gondolatokban is. Továbbá egyre világosabban meg fogják különböztetni, hogy mi a helyes és mi a helytelen, és milyen helytelen dolgokat tettek, és hogy egy bizonyos gondolkodásmód helyes-e vagy helytelen, és hogy egy bizonyos nézet összhangban van-e az igazsággal, és hogy a bizonyos módon való cselekvés mögött álló alapelvek összhangban vannak-e Isten szándékaival, és hogy ők olyanok-e, akik alávetik magukat Istennek, akik szeretik az igazságot. Ezek a dolgok fokozatosan egyre világosabbá válnak a szívükben. Milyen alapra épül tehát ezeknek az eredményeknek az elérése? Arra az alapra, hogy gyakorolják az általuk megértett igazságokat és bemennek azokba. Miért van az, hogy az antikrisztusok egyszerűen nem tudnak változást elérni? Vajon képtelenek megérteni az igazságot? (Nem.) Meg tudják érteni, de nem gyakorolják, és nem gyakorolják, amikor meghallják. Lehet, hogy megértik és elfogadják mint doktrínát, de vajon gyakorlatba tudják-e ültetni legalább azt a kevés doktrínát és előírást, amelyet képesek megérteni? Nem, a legkevésbé sem; még ha kényszerítenéd is őket, még ha ki is merülnének a próbálkozásban, akkor sem lennének képesek gyakorlatba ültetni azt. Ezért számukra az igazságba való belépés örökre légüres tér marad. Bármennyit is beszélhet egy antikrisztus arról, hogy becsületes ember, bármilyen nagy erőfeszítéseket is tesz, mégsem tud egyetlen becsületes kijelentést sem tenni; és bárhogyan is beszél arról, hogy figyelembe veszi Isten szándékait, mégsem engedi el önző, aljas indítékait. Önző nézőpontból cselekszik. Ha meglát valami jót, valami olyat, ami hasznára válna, azt mondja: „Add ide – az az enyém!” Azt mondja, ami a státuszára nézve előnyös lenne, és azt teszi, ami a maga számára előnyös lenne. Ez az antikrisztusok lényege. Lehet, hogy a szenvedély pillanatnyi csúcsán úgy érzik, hogy megértettek egy kis igazságot. Lelkesedés keríti hatalmába őket, és kiabálnak néhány jelmondatot: „Gyakorolnom kell, meg kell változnom, és eleget kell tennem istennek!” Mégis, amikor eljön az idő, hogy gyakorolják az igazságot, vajon megteszik? Nem. Bármit is mond Isten, bármennyi valódi igazságot és tényt is hirdet, bármennyi valós példával, az nem tud meghatni egy antikrisztust, és nem tudja befolyásolni az ambícióját. Ez egy antikrisztus ismertetőjegye és jele. Egyszerűen nem gyakorol semmiféle igazságot; ha szépen beszél, azt azért teszi, hogy mások hallják, és bármilyen szépen beszél is, az csak egyfajta hangzatos és üres beszéd – számára ez csak elmélet. Valójában hogyan helyezik el az ilyen emberek az igazságot a szívükben? Mit mondtam már el nektek, mi egy antikrisztus természetlényege? (Az igazság gyűlölete.) Így van. Gyűlöli az igazságot. Azt hiszi, hogy az elvetemültsége, az önzése és aljassága, az arroganciája, az ádázsága, a státusz és a gazdagság bitorlása és a mások feletti uralma a legfőbb igazság, a legmagasabb filozófia, és hogy semmi más nem olyan magasrendű, mint ezek a dolgok. Amint státuszt szerez és irányítani tudja az embereket, azt tehet, amit csak akar, és akkor minden ambíciója és vágya megvalósítható. Ez egy antikrisztus végső célja.

Az antikrisztusok idegenkednek az igazságtól és gyűlölik azt. Lehetséges-e számodra, hogy valakit, aki idegenkedik az igazságtól, rávegyél arra, hogy elfogadja és gyakorolja azt? (Nem.) Ezt tenni egyenértékű azzal, mint egy disznót rávenni a repülésre, vagy egy farkast a szénaevésre – vajon lehetetlent kérnél tőlük? Néha azt látod majd, hogy egy farkas bevegyül a nyáj közé, hogy ott legyen a bárányokkal. Csak trükközik, várva az alkalmat, hogy megehesse a bárányokat. A természete soha nem fog megváltozni. Hasonlóképpen, ha egy antikrisztus gyakorolja az igazságot, az egyenértékű azzal, mintha egy farkas szénát enne, és felhagyna a bárányevő ösztönével: ez lehetetlen. A farkasok ragadozók. Bárányt esznek – mindenféle állatot megesznek. Ez a természetük, és ezen nem lehet változtatni. Ha valaki azt mondja: „Nem tudom, hogy antikrisztus vagyok-e, de valahányszor hallom, amint az igazságot közlik, a szívemben fellobban a harag, és gyűlölöm azt – aki pedig meg akar metszeni engem, azt még jobban gyűlölöm”, akkor az az ember antikrisztus-e? (Igen.) Valaki azt mondja: „Amikor valami történik veled, alá kell vetned magad, és keresned kell az igazságot”, az az előbbi ember pedig azt mondja: „Alávetni magad, marhaság! Fejezd be!” Miféle dolog ez? Rossz vérmérséklet? (Nem.) Miféle beállítottság ez? (Az igazság gyűlölete.) Még az arról való beszédet sem tűri el, és mihelyt az igazságot közlöd, természete kirobban, és megmutatja igazi formáját. Nem szereti hallani, ha az igazság keresését vagy az Istennek való alávetettséget említik. Mennyire nem szereti? Ha ilyen beszédet hall, akkor kitör. Elillan az udvariassága, nem fél attól, ha kibújik a szög a zsákból. Ilyen messzire megy a gyűlölete. Akkor tudja-e gyakorolni az igazságot? (Nem.) Az igazság nem a gonoszoknak szól; azoknak szól, akik lelkiismeretesek és józan ésszel rendelkeznek, akik szeretik az igazságot és a pozitív dolgokat. Megköveteli azoktól az emberektől, hogy elfogadják és gyakorolják. Ami pedig azokat az elvetemült, antikrisztusi lényegű embereket illeti, akik rendkívül ellenségesek az igazsággal és a pozitív dolgokkal szemben, ők soha nem fogják elfogadni az igazságot. Akárhány éve is hisznek Istenben, akárhány prédikációt is hallgatnak, nem fogják elfogadni, sem pedig gyakorolni az igazságot. Ne gondoljátok, hogy azért nem gyakorolják az igazságot, mert nem értik, és hogy ha többet hallanak róla, akkor majd megértik. Ez lehetetlen, mert mindenki, aki idegenkedik az igazságtól és gyűlöli azt, a Sátán fajtájából való. Soha nem fog megváltozni, és senki sem tudja megváltoztatni. Pontosan úgy, ahogyan az arkangyal, miután elárulta Istent. Hallottátok-e valaha, hogy Isten azt mondta, hogy megmenti az arkangyalt? Isten soha nem mondta ezt. Akkor mit tett Isten a Sátánnal? Levetette a levegőbe, hogy szolgálatot végezzen Őneki a földön, hogy azt tegye, amit tennie kell. Amikor pedig befejezte a szolgálatvégzést, és Isten irányítási terve teljesült, elpusztítja őt, és ezzel vége. Tesz-e hozzá ehhez Isten egyetlenegy további szót is? (Nem.) Miért nem? Röviden azért, mert haszontalan lenne. Felesleges lenne bármit is hozzátenni. Isten átlátott rajta: az antikrisztus természetlényege soha nem tud megváltozni. Ez így működik.