Annak boncolgatása, hogy az antikrisztusok azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek

III. Annak boncolgatása, hogy az antikrisztusok megtiltják másoknak, hogy beavatkozzanak, kérdezősködjenek vagy felügyeljék őket a munkájukban

A legutóbbi beszélgetésünk témájának folytatása a nyolcadik tétel az antikrisztusok különböző megnyilvánulási formái közül: azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek. Ezt a tételt négy alfejezetre osztottuk. Kettőt már megbeszéltünk a legutóbbi összejövetelünkön. Az első az volt, hogy képtelenek bárkivel is együttműködni; a második pedig az, hogy az a vágyuk és ambíciójuk, hogy irányítsák és meghódítsák az embereket. Mi a harmadik? Megtiltják másoknak, hogy beavatkozzanak, kérdezősködjenek vagy felügyeljék őket bármilyen munkában, amit elvállaltak. Mit foglalhat magába az általuk elvállalt bármilyen munka? Magába foglal bármilyen olyan munkaprogramot, amelyért egy vezető vagy dolgozó felelős lehet, valamint olyan munkát is, amelyért egy csapatfelügyelő vagy csapatvezető felelős lehet; továbbá lehet valamilyen területen végzett szakmunka vagy egyemberes munka. Ez az ember, aki bármilyen munkát elvállalt, lehet vezető vagy dolgozó, de lehet egy egyszerű testvér is. Ha megtiltja másoknak, hogy beavatkozzanak, kérdezősködjenek vagy felügyeljék őt, akkor vajon milyen állapotban van? Milyen viselkedésformák kapcsolódnak ehhez a tilalomhoz? Ez egy másik olyan viselkedésforma, amely az antikrisztusok nyolcadik megnyilvánulásához tartozik, a lényegüknek egy másik feltárulása. Mindenféle kötelességben van olyan munka, amely szakmai, és van olyan, amely közvetlenül az életbe való belépést érinti. A szakmunka magába foglalja az olyan dolgok minden aspektusát, mint a technika, a tudás, a tanulás és a személyzet. Ezek mind benne vannak. Van, aki miután elvállalt egy munkát, elkezd egyedül dolgozni azon. Nem beszéli meg másokkal, és amikor nehézségei vannak, nem akarja kikérni mások véleményét; csakis ő akar lenni az egyedüli döntőbíró, és azt akarja, hogy övé legyen az utolsó szó. Lehet, hogy mások felajánlják az elgondolásaikat és ötleteiket, remélve, hogy egy kicsit segíthetnek neki – de vajon elfogadja-e? (Nem.) Nem, nem tudja elfogadni. Miféle beállítottság ez? Milyen beállítottság vezérli, hogy megtiltaná másoknak, hogy beavatkozzanak, kérdezősködjenek vagy felügyeljék a kötelessége végrehajtását? Úgy gondolja: „Ismerem ezt a szakmát, és tudom az elméletet. A gyülekezet engem bízott meg ezzel a munkával. Így hát egymagam fogom elvégezni.” Gyakran hivatkozik arra, hogy érti a szakmát, és hogy bennfentes, hogy igazolja, miért nem hajlandó másokkal közölni semmilyen munkával kapcsolatos információt, illetve a munka előrehaladását. Még azt sem akarja, hogy mások tudomást szerezzenek a munka során előforduló baklövésekről, hibákról vagy malőrökről. Amint valaki más tudomást szerez egy ilyen dologról és kérdezősködni akar, be akar avatkozni, vagy többet akar megtudni, ő nem hajlandó válaszolni, hanem azt mondja: „A munkakörömön belüli dolgok az én felségterületemhez tartoznak. Nincs jogod kérdezősködni. A gyülekezet nem téged bízott meg ezzel – engem bízott meg, és bizalmasan kell kezelnem.” Vajon észszerű indoklás ez? Helyes-e a részéről, hogy „bizalmasan kezeli”? (Nem.) Miért nem? Vajon az információ kiszivárogtatását jelentené, ha beszélne másokkal a munka állapotáról, a munkában felmerülő hibákról és problémákról, valamint annak tervéről és irányáról? (Nem.) Nem jelentené azt, kivéve néhány különleges részletet, amelyek biztonsági kockázatot jelentenének a gyülekezetre nézve, ha kiderülnének, és nem lenne helyénvaló másoknak elmondani. Ilyen esetekben rendben van, ha nem mondja el. Ha azonban a saját titoktartását ürügyként használja, és nem hagyja, hogy mások megtudjanak bármit is arról, ami a munkájához tartozik, illetve ellenáll és egyaránt visszautasítja az egyszerű testvérek, a vezetők és a dolgozók részéről érkező kérdezősködést, kérdőre vonást vagy tudakozódást, akkor mi itt a probléma? Előfordulhat például, hogy valamit egy bizonyos módon akar csinálni. Valaki más azt mondja neki: „Ha így csinálod, az veszteséget fog okozni Isten háza érdekeinek, és tévútra térsz. Mi lenne, ha inkább így csinálnánk?” Azt gondolja magában: „Ha úgy csinálom, ahogy mondod, az nem azt jelzi-e másoknak, hogy az én módszerem nem jó? És akkor a tiéd lesz majd a munkáért járó dicséret, nem igaz? Ez nem fog menni; inkább tévútra térek, mint hogy a te módszeredet kövessem. Ragaszkodnom kell a saját módszeremhez. Nem érdekel, ha ez veszteséget okoz isten háza érdekeinek; az én hírnevem és státuszom az, ami számít – az én presztízsem az, ami számít!” Még ha rossz is, amit csinál, akkor is inkább csak súlyosbítja a hibáját, és nem engedi, hogy bárki is beavatkozzon. Hát nem egy antikrisztus beállítottsága ez? (De igen.) Miféle lényeg van abban, hogy nem engedi, hogy mások beavatkozzanak? A saját vállalkozásával foglalkozik. Számára nem Isten házának érdekei a fontosak, és nem annak munkájára összpontosít. Nem e szerint az alapelv szerint dolgozik, hanem úgy, hogy személyes érdekeit, státuszát és presztízsét tartja szem előtt; Isten háza munkájának és érdekeinek az ő saját státuszát és a saját érdekeit kell szolgálnia. Ezért nem engedi, hogy mások beavatkozzanak a munkájába, illetve kérdezősködjenek arról. Úgy véli, hogy mihelyt valaki beavatkozik a munkájába, státusza és érdekei veszélybe kerülnek, hiányosságai és tökéletlenségei, valamint a munkájában lévő problémák és eltérések pedig lelepleződhetnek. Tehát makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy megtiltsa másoknak, hogy beavatkozzanak a munkájába, és nem fogadja el senki más együttműködését vagy felügyeletét.

Egy antikrisztus bármilyen munkával is foglalkozik, fél attól, hogy a Fennvaló többet tud meg arról, és kérdezősködni fog. Ha a Fennvaló a munka vagy a személyzet állapotáról kérdezősködik, akkor csak felületesen számol be néhány jelentéktelen dologról, néhány olyasmiről, amiről úgy gondolja, hogy nem baj, ha a Fennvaló tud róla, illetve semmilyen következménnyel nem jár az, ha tud róla. Ha a Fennvaló a többiről kérdezősködik, azt fogja gondolni, hogy beleüti az orrát a kötelességébe és a „belső ügyeibe”. Nem mond semmi többet, hanem megjátssza a hülyét, megtévesztést alkalmaz és eltussolja a dolgokat. Hát nem visszautasítja Isten házának felügyeletét? (De igen.) És vajon mit fog tenni, ha valaki felfedi az egyik problémáját, le akarja leplezni őt és jelenteni a Fennvalónak? Akadályozza, feltartóztatja – sőt, még fenyegetőzik is: „Ha ezt mondod, és ennek következtében a fennvaló megmetsz minket, akkor te leszel a hibás. Ha valakit meg kell metszeni, az te leszel!” Nem egy független királyságot próbál létrehozni? (De igen.) Még a Fennvalót sem engedi kérdezősködni, és senkinek sincs joga tudni a munkájához tartozó dolgokról, vagy megkérdezni őt azokról, nemhogy javaslatokat tenni. Ha ráteszi a kezét egy munkaprogramra, akkor egyedül az övé lehet az utolsó szó azokban a dolgokban, amelyek az adott munkához tartoznak; csak ő dönthet; csak ő cselekedhet és beszélhet úgy, ahogyan akar, és bárhogyan is cselekszik, megvan a mentsége rá. Milyen cselekedetekhez folyamodik, ha valaki kérdezősködik? Felületességhez és eltussoláshoz. És még mihez? (Megtévesztéshez.) Így van: megtévesztéshez – sőt, még hamis képet is mutat majd neked. Van egy gyülekezet például, ahol lehet, hogy egy vezető vagy evangelizációs diakónus egy hónap alatt nyilvánvalóan csak három embert nyert meg a gyülekezetben, amelyért felelős, ami lényegesen kevesebb, mint más gyülekezetekben. Úgy érzi, hogy semmiképpen nem számolhat be erről a Fennvalónak – akkor hát mit tesz? Amikor beszámol a munkájáról, a három után tesz egy nullát, és azt mondja, hogy harminc embert nyert meg. Valaki más tudomást szerez erről, és megkérdezi őt: „Nem megtévesztés ez?” „Megtévesztés? – mondja. – Miért, rendben lesz, ha jövő hónapban megnyerünk harminc embert, hogy pótoljuk, nem igaz?” Megvan a mentsége erre. Ha valaki más komolyan veszi az ügyet, és jelenteni akarja a tényeket a Fennvalónak, akkor azt hiszi, hogy az illető bajt okoz neki, hogy rá akarja húzni a vizes lepedőt. Ezért elnyomja és elbánik vele – bajt okoz neki. Vajon ezzel nem gyötri-e az embereket? Nem követ-e el gonoszságot? Soha nem keresi az igazságalapelveket a munkájában, akkor vajon mi a célja a munkával? A státuszának és a megélhetésének biztosítása. Bármi rosszat is tesz, nem mondja el az embereknek, hogy mi a szándéka és az indítéka arra, amit tesz. Ezeket szigorúan bizalmasan kell kezelnie; ezek titkosított információk számára. Mi a legkényesebb téma az ilyen embereknek? Az, amikor megkérdezed tőlük: „Mit csináltál mostanában? Járt-e valamilyen eredménnyel a kötelességed végrehajtása? Voltak-e megszakítások vagy zavarok a munkád által érintett területen? Hogyan kezelted azokat? Ott tartasz a munkáddal, ahol lenned kellene? Hűségesen végzed a kötelességedet? Okoztak-e az általad hozott, munkával kapcsolatos döntések veszteségeket Isten háza érdekeinek? Elbocsátották a nem megfelelő színvonalú vezetőket? Előléptették és művelték a jó képességű, viszonylag igazságra törekvő embereket? Elnyomtad-e azokat, akik engedetlenek voltak veled szemben? Mit tudsz a saját romlott beállítottságodról? Miféle ember vagy?” Ezek azok a témák, amelyek a legkényesebbek számukra. Attól félnek a legjobban, hogy felteszik nekik ezeket a kérdéseket, ezért ahelyett, hogy megvárnák, hogy feltedd azokat, inkább sietve keresnek egy másik témát, amivel elfedhetik őket. Mindenáron félre szeretnének vezetni, megakadályozva, hogy megtudd, mi is a helyzet valójában, ahogyan most áll. Mindig a sötétben tartanak téged, mindig megakadályozzák, hogy megtudd, valójában meddig jutottak a munkájukkal. Egy cseppnyi átláthatóság sincs itt. Az ilyen embereknek vajon van-e igaz hitük Istenben? Félik-e Istent? Nem. Soha nem számolnak be kezdeményezően a munkájukról, és nem számolnak be kezdeményezően a munkájuk során előforduló malőrökről sem; soha nem kérdeznek, nem keresnek, és nem nyílnak meg a munkájuk során felmerülő kihívásokról és zavarokról, hanem odáig mennek, hogy eltussolják ezeket a dolgokat, becsapva és megtévesztve másokat. A munkájuk egyáltalán nem átlátható, és csak akkor mondanak vonakodva valamit, ha a Fennvaló nyomást gyakorol rájuk, hogy tényszerű jelentést és beszámolót tartsanak. Inkább meghalnának, mint hogy olyan problémákról beszéljenek, amelyek a hírnevüket és a státuszukat érintik – meghalnának, mielőtt egyetlen szót is szólnának erről. Ehelyett úgy tesznek, mintha nem értették volna meg. Hát nem egy antikrisztus beállítottsága ez? Miféle ember az ilyen? Könnyen megoldható az ilyen jellegű probléma? Ha a Fennvalónak utasítást kellene adnia a munkájukhoz, hogyan viszonyulnának ehhez? Felületesen. Úgy tűnik, hogy beleegyeznek, sőt, elővesznek egy jegyzetfüzetet vagy számítógépet, és lendületesen jegyzetelnek – de ha már megtették, vajon megértették-e az útmutatást, és munkához látnak-e? (Nem.) Csak pózolnak, hogy lásd, és színjátékot adnak elő, hogy félrevezessenek. Vajon mit gondolnak valójában? „Mivel ezt a munkát rám bízták, az érvényes, amit én mondok. Senki sem szólhat bele abba, amit én akarok csinálni. »A helyi tisztviselőknek nagyobb a hatalmuk, mint az állami tisztviselőknek«, tehát nekem megvan ez a jogom. Ha nem így van, akkor ne engem bízzanak meg ezzel. Rúgjanak ki.” Ezt gondolják, és így cselekszenek. Miféle beállítottság ez? Hát nem egy antikrisztus beállítottsága? (De igen.) Ez bajt jelent. Nem áll jogodban beavatkozni vagy kérdezősködni, sem puhatolózni és kérdéseket feltenni. Erre nagyon érzékenyek. Azt gondolják: „A fennvaló próbálja éppen megvizsgálni a problémáimat és a munkámat? Vajon ki fecsegte ki a dolgokat?” Pánikba esve határozott erőfeszítéseket tesznek, hogy kitalálják ki volt az, aki kompromittálta őket. Végül két emberre szűkül a gyanakvásuk, és azoknak kiteszik a szűrét. Milyen probléma ez? Ez egy antikrisztus beállítottsága.

Mi a fő jellemzője egy antikrisztus beállítottságának? A státuszhoz való ragaszkodás és mások irányítása. Azért szerez státuszt, hogy másokat irányítson. Amíg státusza van, addig jogosan fogja irányítása alá vonni az embereket. Miért mondom, hogy jogosan fogja ezt tenni? Mert a munkáját Isten háza bízta rá; a testvérek választották ki őt erre a feladatra. Így nem fogja-e úgy érezni, hogy jogosan teszi ezt? (De igen.) Ez tehát arra szolgál, hogy tőkét kovácsoljon belőle, arra gondolva: „Ti engem választottatok, ugye? Ha engem választottatok, bíznotok kell bennem. Van a nem hívőknek az a mondása, hogy: »Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.«” Itt még egy sátáni mondást is alkalmaz. Vajon ez az igazság kimondása? (Nem.) Ez sátáni eretnekség és téveszme. Ha kérdezősködsz a munkájáról, akkor előáll majd ezzel az elmélettel: „»Ne kételkedj azokban, akiket alkalmazol, és ne is alkalmazd azokat, akikben kételkedsz.« Ha használsz engem, nem gyanúsíthatsz meg. Ha nem tudod, milyen ember vagyok, ha nem látsz át rajtam, akkor ne használj engem. Te azonban használsz engem, és mivel ez így van, szilárdan meg kell állnom ebben a pozícióban. Amit én mondok, annak úgy kell lennie.” A munkával kapcsolatos minden ügyben úgy kell lennie, ahogyan ő mondja; nem fog működni, ha nem hagyják őt, vagy ha társat találnak neki, vagy ha mások felügyelik és irányítják őt. Ha valaki jön ellenőrizni a munkáját, ő egyszerűen nemet mond – úgy érzi, hogy nem tett semmi rosszat, és nincs szüksége ellenőrzésre. Jogánál fogva kihasználja a státuszát és tekintélyét, hogy átvegye az irányítást mások, a munkahely és a gyülekezet munkája felett. Hát nem független királyságot hoz létre? Nem egy antikrisztus ez? Lehet, hogy Isten háza vele végezteti el ezt a munkát és ezt a kötelességet, de azt nem szeretné, hogy diktátorként hatalmat gyakoroljon. Nem értette-e félre az ilyen ember Isten szándékát és az Ő házának rendelkezéseit? Miért kapkod mindig a státusz és a hatalom után ahelyett, hogy jól végezné a kötelességét? (Antikrisztusi beállítottság irányítja őt.) Így van – ez antikrisztusi beállítottság. Miért érti félre, amikor a gyülekezet munkát szervez számára? Mert eredendően szereti irányítani az embereket. Ez a természetlényege – ez ő maga. Szervezz neki munkát, és úgy érzi majd, hogy most már hatalma és státusza van, és így ő irányítja a területét. Ha az ő területére mész, azt kell tenned, amit ő mond. Isten háza például egyszer úgy szervezte, hogy egy vezető elmenjen ellenőrizni egy antikrisztus munkáját. Ez a vezető és az antikrisztus is gyülekezetvezető volt; ugyanolyan rangjuk volt. Az antikrisztus azt mondta: „Te gyülekezetvezető vagy, és én is gyülekezetvezető vagyok. Ugyanolyan rangunk van. Ne avatkozz bele a dolgomba, és én sem fogok beleavatkozni a tiedbe. Ne beszélgess velem – nem vagy abban a helyzetben, hogy ezt tedd! És szeretnél arról érdeklődni, hogyan mennek a dolgok a gyülekezetünkben – a fennvaló utasított erre? Mutasd a bizonyítékot!” A vezető így válaszolt: „A Fennvaló csak arra kért, hogy adjak át egy üzenetet. Ha nem hiszel nekem, menj és kérdezd meg.” Erre az antikrisztus azt mondta: „Akkor mi jogosít fel téged arra, hogy beszélgess velem, és vádaskodj ellenem? Mi jogosít fel arra, hogy a munkámhoz tartozó dolgokról kérdezősködj? Nincs jogod hozzá!” Összhangban vannak-e ezek a szavak az igazsággal? (Nincsenek.) Miféle cselekvési mód ez? Olyan, amit csak egy antikrisztus tenne. A nem hívők körében van egy mondás: „Hatalom teszi a jogot.” Versengenek, hogy lássák, kinek magasabb a rangja, kinek nagyobb az ereje, ki a kompetensebb. Versengenek, hogy lássák, ki felel több emberért. Isten házában pedig az antikrisztusok ugyanezekért versengenek másokkal. Nem rossz helyre jöttek-e? Vajon így gondolkodik-e általában egy olyan ember, aki romlott beállítottságokkal rendelkezik, de nem antikrisztus, amikor egy vele azonos rangú gyülekezetvezetővel találkozik? Felfed majd valamit, de képes lesz normálisan beszélgetni azzal a gyülekezetvezetővel. Egyáltalán nem fogja azt kérdezni: „Abban a helyzetben vagy, hogy kérdezősködj a munkámmal kapcsolatban?” Nem fogja ezt mondani, mert normális józan ésszel rendelkezik, és istenfélő szíve van. Hogyan fog viselkedni valaki, akinek normális józan esze van? Azt fogja gondolni: „Hogy mi vezethetjük a gyülekezetet, az azért van, mert Isten felemelt minket; ez az Ő megbízatása és a mi kötelességünk. Ha Isten nem bízott volna meg minket ezzel, akkor semmik lennénk. Ez nem valamiféle hivatalos pozíció. Beszélgethetek veled a gyülekezet munkájáról, arról, hogyan mennek a dolgok a testvérekkel, és a munkatapasztalatomról.” Vajon egy antikrisztus beszélget másokkal ezekről a dolgokról? Nem – egyáltalán nem fogja felfedni azokat. Ezért az antikrisztusok egyik jellemzője a státusz- és hatalomvágy, amely meghaladja az átlagemberekét; ezenkívül ők ravaszabbak és alattomosabbak, mint az átlagemberek. Hol nyilvánul meg a ravaszságuk és az alattomosságuk? (Nem mondanak neked semmit. Közvetlenül nem mondanak el neked semmit.) Úgy érzik, hogy minden ügy titok, olyasmi, amiről nem beszélhetnek másoknak. Minden ügyben résen vannak másokkal szemben; mindent becsomagolnak, eltakarnak és elrejtenek. Tudnak-e tehát normális interakciót és kommunikációt folytatni, amikor másokkal érintkeznek? Tudnak-e bármit is szívből fakadóan mondani? Nem. Csak néhány felszínes közhelyet és kellemesen hangzó szót mondanak, hogy ne tudd felmérni a mögöttes helyzetet. Miután egy ideig kapcsolatban álltál velük, azt érzed majd: „Ez az ember látszólag nem tűnik gonosznak, de miért érzem mindig úgy, hogy a szíve olyan messze van a többiektől? Miért mindig olyan kínos kapcsolatban lenni vele? Mindig az az érzésem, hogy kifürkészhetetlen.” Neked van ilyen érzésed? (Igen.) Ez egy antikrisztus beállítottsága: mindenkivel szemben résen van. És miért van résen? Azért, mert meglátása szerint bárki veszélyt jelenthet a státuszára. Ha nem vigyáz, ha nincs résen, azzal lehetővé teheti, hogy mások megtudják, mi is történik vele valójában, milyen a valódi énje, és akkor a státusza tarthatatlan lesz. Amikor tehát találkozik valakivel, aki a munkájának és a kötelességének az állapota, illetve a személyes állapota iránt érdeklődik, akkor elfedi és becsomagolja, amit csak tud. Amit nem tud becsomagolni, annak megtalálja a módját, hogy palástolja, vagy elrejtőzik előled. Az antikrisztusok némelyikének bizarr beállítottsága van. Bár mások között él, nem fogod látni, hogy normálisan érintkezne bárkivel is, és nincs normális kommunikációja másokkal. Mindennap egymagában van, étkezéskor megjelenik, majd utána ismét eltűnik. Mindig felszívódik. Vajon miért nem érintkezik másokkal? A családjával mindent megbeszél, akkor miért nincs semmi mondanivalója a testvérek számára? Van egy mondása a nem hívőknek: „Aki sokat beszél, óhatatlanul hibázni fog.” Az ilyen emberek elkötelezik magukat e nézet mellett; nem engedik meg maguknak, hogy meggondolatlanul beszéljenek, mert valami, amit mondanak, könnyen elárulhatja őket, leleplezve valamely gyengeségüket. Nem lehet tudni, hogy mások melyik szó miatt néznék le őket és jönnének rá arra, hogy mi is van velük valójában, ezért mindent megtesznek, hogy elkerüljenek másokat. Vajon ez az elkerülés akaratlanul történik, vagy van benne valami, ami irányítja? Van ott valami, ami irányítja. Vajon ez a valami igazságos és tisztességes, vagy pedig gyanús? (Gyanús.) Persze, hogy gyanús. Nem csak ez az egyetlen mód, ahogyan az antikrisztusok viselkednek – többnyire nem kommunikálnak, illetve nem lépnek normális kapcsolatba másokkal; néha azonban nagyon is ékesszólóak és beszédesek – de vajon miről beszélnek? Mi a tartalma annak? Prédikálják a szavakat és a doktrínákat, magukat mutogatva. Azt mondják, hogy képesek tényleges munkát végezni és tényleges problémákat megoldani, holott valójában semmilyen valós készséggel nem rendelkeznek. Kérdezd meg tőlük, hogy milyen hiányosságaik vannak, hogy arrogáns-e a beállítottságuk, és azt felelik majd: „Ki nem arrogáns a romlott emberiség körében?” Nézzétek – még az arroganciájuknak is megvan az alapja. Mindenkit magába foglal, mintha az arroganciájuk teljesen helyénvaló lenne. Soha nem fogják keresni az igazságot, és úgy tűnik, hogy nem érzékelnek semmilyen problémát vagy nehézséget a munkában. És nem fogod megtudni a valós helyzetet, ha megkérdezed őket. Amikor nincs semmi dolguk, akkor csak ülnek csendben, ha pedig beszélnek, akkor a képzettségükről beszélnek. Soha nem nyílnak meg; soha nem mondják el, milyen lázadó mivolt vagy extravagáns vágyak vannak bennük, vagy hogyan próbálnak alkukat kötni Istennel, kinek hazudtak már, vagy milyen ambícióik vannak a munkavégzésben. Soha nem említik ezeket a problémákat, és amikor mások megemlítik, nem érdekli őket. Még a munkájukhoz tartozó dolgokat érintő kérdésekről is csak felületesen fognak beszélni egy keveset. Egyszóval, bárki, aki bármennyi időre is kapcsolatba kerül velük, nagy nehézségekbe fog ütközni, ha többet szeretne megtudni a kötelességükhöz tartozó bármely dologról, legyen az a személyi állománnyal, a szakmai gyakorlattal vagy a munka előrehaladásával kapcsolatos. Bármilyen szögből is közelíted meg – akár burkoltan próbálod meg becsempészni a kérdésedet, akár közvetlenül teszed fel, akár egy hozzájuk közel álló személynek teszed fel –, nem fogsz egykönnyen eredményt elérni. Ez annyira fáradságos. Hát nem alattomos dolog ez? (De igen.) Miért olyan fáradságos bármilyen információt megszerezni tőlük a dolgok jelenlegi helyzetéről? Miért tartják a dolgokat ilyen szigorúan elrejtve? Vajon mi a céljuk? Biztonságban akarnak maradni a státuszukban és a megélhetésükben. Arra gondolnak: „Nem volt könnyű megszerezni ezt a státuszt, eljutni odáig, ahol ma vagyok – nem jelentene-e számomra bajt, ha egy pillanatnyi figyelmetlenségemben elkövetett hibával bolondot csinálnék magamból? És különben is, ha isten háza tudná, hogy milyen rossz dolgokat tettem, ki tudja, hogy nem néznének-e a körmömre?” Bármennyit is beszélsz arról, hogy nyitott vagy, hogy becsületes ember vagy, és hogy hűségesen végzel egy kötelességet, vajon eljut-e hozzájuk? Nem, nem fog eljutni. Számukra csak egy hitvallás létezik: ne szólj szám, nem fáj fejem. Ha mindent elmondasz másoknak, akkor inkompetens vagy – egy semmirekellő! Ez a hitvallásuk. Ilyen az antikrisztusok beállítottsága.

Bármilyen munkát is végez egy antikrisztus, megtiltja másoknak, hogy beavatkozzanak vagy kérdezősködjenek, és még inkább megtiltja Isten házának, hogy felügyelje őt. Vajon mi a célja ezzel? Elsősorban irányítani akarja Isten választott népét, hogy biztosítsa a státuszát és hatalmát, ami azt jelenti, hogy a megélhetését biztosítja. Ez a fő célja. Ha vezetők vagy munkások vagytok, féltek-e attól, hogy Isten háza kérdezősködik a munkátokról és felügyeli azt? Féltek-e attól, hogy Isten háza hibákat és eltéréseket fedez fel a munkátokban, és meg fog metszeni? Féltek-e attól, hogy miután a Fennvaló megismeri a valódi képességeteket és érettségeteket, más fényben lát majd benneteket, és nem fogja fontolóra venni az előléptetéseteket? Ha ilyen félelmeid vannak, az azt bizonyítja, hogy a motivációid nem a gyülekezeti munka érdekét szolgálják, hanem a hírnév és a státusz érdekében dolgozol, ami azt bizonyítja, hogy antikrisztusi beállítottságod van. Ha antikrisztusi beállítottságod van, akkor hajlamos vagy az antikrisztusok útját járni, és elkövetni minden olyan gonoszságot, amit az antikrisztusok tesznek. Ha szíved mélyén nem félsz attól, hogy Isten háza felügyelje a munkádat, és képes vagy valódi válaszokat adni a Fennvaló kérdéseire és érdeklődéseire anélkül, hogy bármit is eltitkolnál, és elmondasz annyit, amennyit csak tudsz, akkor függetlenül attól, hogy amit mondasz, az helyes vagy helytelen, függetlenül az általad felfedett romlottságtól – még akkor is, ha antikrisztusi beállítottságot fedtél fel –, egyáltalán nem leszel antikrisztusként jellemezve. Kulcsfontosságú az, hogy képes vagy-e felismerni a saját antikrisztusi beállítottságodat, és képes vagy-e keresni az igazságot e probléma megoldása érdekében. Ha olyasvalaki vagy, aki elfogadja az igazságot, akkor az antikrisztusi beállítottságodat meg lehet javítani. Ha nagyon jól tudod, hogy antikrisztusi beállítottságod van, és mégsem keresed az igazságot, hogy megoldd azt, ha még el is próbálod titkolni a felmerülő problémákat, vagy hazudni próbálsz azokkal kapcsolatban és kibújni a felelősség alól, és ha nem fogadod el az igazságot, amikor metszésnek vagy kitéve, akkor ez komoly probléma, és nem különbözöl egy antikrisztustól. Tudva, hogy antikrisztusi beállítottságod van, miért nem mersz szembenézni azzal? Miért nem tudsz őszintén hozzáállni, és azt mondani: „Ha a Fennvaló kérdezősködik a munkámról, elmondok mindent, amit csak tudok, és még ha napvilágra is kerülnek a rossz dolgok, amelyeket tettem, és a Fennvaló nem használ többé engem azután, hogy megtudja, és elveszítem a státuszomat, akkor is világosan elmondom, amit el kell mondanom”? Ha félsz attól, hogy Isten háza felügyeli a munkádat és kérdezősködik arról, az azt bizonyítja, hogy jobban becsülöd a státuszodat, mint az igazságot. Nem antikrisztusi beállítottság ez? A státusz mindenek feletti becsben tartása antikrisztusi beállítottság. Miért tartod olyan nagy becsben a státuszt? Milyen előnyökkel járhat számodra a státusz? Ha a státusz katasztrófát, nehézségeket, szégyent és fájdalmat hozna neked, akkor is nagy becsben tartanád? (Nem.) Nagyon sok előnnyel jár az, ha valakinek státusza van, például irigykedés, tisztelet, megbecsülés és hízelgés mások részéről, valamint csodálat és hódolat. Ott van még a státuszoddal járó felsőbbrendűségi érzés és a kiváltságok is, ami büszkeséget és önbecsülést ad. Ráadásul olyasmiket is élvezhetsz, amit mások nem, például a státusz és a különleges bánásmód előnyeit. Ezek azok a dolgok, amikre még gondolni sem mersz, és amikre álmaidban vágytál. Becsben tartod-e ezeket a dolgokat? Ha a státusz csupán üres, nincs valós jelentősége, és annak védelme nem szolgál valós célt, nem ostobaság-e becsben tartani azt? Ha el tudod engedni az olyan dolgokat, mint a hús-vér test érdekei és élvezetei, akkor a hírnév, a nyereség és a státusz nem fog többé lekötözni. Mit kell tehát elsőként megoldani, hogy a státusz megbecsülésével és az arra való törekvéssel kapcsolatos problémákat megoldd? Először is lásd át a probléma természetét, hogy gonoszságot cselekszel és trükközésbe bocsátkozol, elrejtőzöl és titkolózol, valamint elutasítod Isten házának felügyeletét, kérdezősködését és vizsgálatát, hogy élvezhesd a státusz előnyeit. Hát nem nyilvánvaló ellenállás és szembeszegülés ez Istennel? Ha képes vagy átlátni a státusz előnyeire való vágyakozás természetét és következményeit, akkor a státuszra való törekvés problémája megoldódik. Ha nem látod át a státusz előnyeire való vágyakozás lényegét, akkor ez a probléma soha nem fog megoldódni.

Együttműködtök-e másokkal, hogy munkát végezzetek és végrehajtsátok a kötelességeket? Elfogadjátok a felügyeletet? Tettetek bármit annak érdekében, hogy mások ne avatkozzanak be, illetve ne kérdezősködjenek? Ha valaki kérdezősködik, akkor ellenállsz-e neki, és mondod-e azt: „Mit képzelsz, ki vagy te, hogy beavatkozol a dolgaimba? Én egy ranggal feljebb vagyok nálad státuszban, és a munkámban az van, amit én mondok. A Fennvaló nem kérdezősködött, akkor téged mi jogosít fel?” Valami ilyesmi? Mi az antikrisztusok legfőbb beállítottsága? A státusz birtokba vétele és a hatalom megragadása; nem tenni semmi olyat, ami Isten házának munkáját szolgálja, semmi olyat, ami Isten háza érdekeinek figyelembevételéből fakad, hanem felületesnek és megtévesztőnek lenni, és megjátszani magukat. Kívülről úgy tűnik, hogy nagyon lendületesen dolgoznak a feladataikon, de nézd meg, mit csinálnak: először is nincs előrelépés, másodszor nincs hatékonyság, harmadszor pedig nem sok eredményt hoz – teljes zűrzavart csinálnak belőle. Egyetlen dolog van, amit nem engednek el, éspedig az, hogy kihasználják a munkájuk adta lehetőséget, hogy megragadják a hatalmat és ne engedjék el. Jól vannak, amíg van hatalmuk. Bármilyen munkát is végeznek, legyen annak köze egy szakmához, külügyekhez, technikai készségekhez vagy más aspektusokhoz, abban egyáltalán nincs átláthatóság. Vajon nem szándékos az átláthatóságnak ez a hiánya? Nem – ami nem szándékos, az nem a beállítottsághoz tartozik, hanem ahhoz, hogy hiányzik a képességük, és nem tudják, hogy hogyan végezzék a munkát. Miért mondom tehát, hogy ez a beállítottság antikrisztusi beállítottság? Szándékosan cselekszenek. Van bennük egy szándék. Tudatosan megakadályozzák, hogy tudomást szerezz ezekről a dolgokról, tudatosan elrejtőznek előled, és kerülik a veled való találkozást. Minimálisra csökkentik a veled való beszélgetésüket és kommunikációjukat; minimálisra csökkentik a veled való érintkezésüket. Minimálisra csökkentik az ilyen dolgok feltárását, hogy ne hibáztasd őket állandóan és ne kérdezősködj utánuk, hogy ne tudj túl sokat arról, hogy mi is történik valójában, hogy ne érzékeld az igazi arcukat. Hát nem szándékos ez? Nincs-e benne szándék? Vajon mi a szándékuk és céljuk? Át akarnak verni, be akarnak csapni; hamis benyomást keltenek benned és megakadályozzák, hogy megtudd, hogyan is állnak a dolgok valójában. Ezzel bebiztosítják a státuszukat, ami elégedettséggel tölti el őket. Vajon nem ez a dolog természete? (De igen.) Ez az antikrisztusok beállítottsága, tudatosan megtévesztenek, becsapnak és eltussolják a dolgokat. Ez mind tudatos. Mondjátok meg Nekem, melyik munkaprogram az, ami annyira lefoglalja az embereket, hogy nincs idejük másokkal találkozni? Nincs ilyen, igaz? Nincs olyan munkaprogram, amely annyira lefoglalja az embert, hogy ne legyen ideje enni vagy aludni, és arra sem, hogy másokkal találkozzon. A dolgok még nem váltak annyira zsúfolttá. Ezekre a dolgokra lehet időt szakítani. Akkor miért nincs ezeknek az embereknek idejük erre? Nem akarnak találkozni veled; nem akarják, hogy kérdezősködj a munkájukról. Nem egy antikrisztus beállítottsága ez? (De igen.) Miféle emberek ők? Hát nem álhívők? De azok – minden egyes antikrisztus álhívő. Ha nem lennének azok, akkor nem sajátítanák ki Isten házának munkáját, és nem irányítanák saját hatalmuk alatt azokat, akik Istent követik. Nem tennének ilyen dolgokat. Az álhívők első számú magatartása az, hogy egyáltalán nincs istenfélő szívük. A saját érdekeikért mesterkednek, azzal az ürüggyel, hogy hisznek Istenben; merészek és vakmerőek, egyáltalán nem félnek. Az Istenbe vetett hitük nem igaz hit, hanem szlogen. A legcsekélyebb félelem sincs a szívükben Isten iránt.