C. Az emberek hozzáállása és viselkedése az ellenkező nemmel való érintkezésük során

A harmadik tételünk az emberek hozzáállása és viselkedése az ellenkező nemmel való érintkezésük során a mindennapi életükben. Ezzel a kérdéssel a korától függetlenül mindenki szembesül, aki más emberek között él. Vajon az emberi mivolt mely aspektusát érinti ez? Az ember méltóságát, szégyenérzetét és magatartási stílusát érinti. Vannak, akik nagyon lazán veszik az ellenkező nemmel való érintkezést. Úgy érzik, hogy nem nagy ügy, amíg nem történik semmi, és az sem, ha kéjes gondolatokba merülnek, vagy valamilyen gonosz szenvedélyt fednek fel. Kellene-e, hogy ilyen gondolatai legyenek egy normális emberi mivolttal rendelkező embernek? Vajon a normális emberi mivolt jele ez? Ha már elég idős vagy ahhoz, hogy megházasodj és érintkezésbe kerülj az ellenkező nemmel, illetve kapcsolatot akartok létesíteni, tegyétek ezt normálisan, és senki sem fog beleszólni. De vannak, akik nem akarnak kapcsolatot – néhány napig flörtölnek valakivel, akin megakad a szemük, és amint találkoznak valakivel, aki elnyeri a tetszésüket és megfelel a preferenciáiknak, elkezdenek hivalkodni. És hogyan hivalkodnak? Egy felhúzott szemöldök, egy kacsintás, vagy a hangszínük megváltozása beszéd közben, esetleg egy bizonyos módon való mozgás vagy humoros megjegyzések, hogy észrevetessék magukat – ez a hivalkodás. Ha valaki, aki általában nem ilyen, ilyen viselkedésformákat tár fel, biztos lehetsz benne, hogy a közelben van az ellenkező nem néhány olyan tagja, aki megfelel a preferenciáinak. Kik ezek az emberek? Mondhatnánk, hogy rossz stílusú a magatartásuk, és hogy nem tartanak egyértelmű határokat a férfiak és a nők között, de nem tanúsítottak semmilyen kifogásolható viselkedést. Egyesek talán azt mondják, hogy egyszerűen léhán viselkednek. Más szóval híján vannak az önbecsülésnek; a léha embereknek fogalmuk sincs az önbecsülésről. Vannak, akik a mindennapi életben is felfedik ezeket a tulajdonságokat, de ezek nem befolyásolják a kötelességeik végrehajtását és a munkájuk elvégzését sem, akkor vajon ez valóban probléma? Vannak, akik azt mondják: „Amíg ez nem akadályozza őket az igazságra való törekvésükben, addig van-e bármi szükség arra, hogy beszéljünk róla?” Mivel van összefüggésben ez? Az illető emberi mivoltához tartozó szégyenérzettel és méltósággal. Valakinek az emberi mivolta nem lehet meg szégyenérzet és méltóság nélkül, ezek hiányában pedig nem lehet normális emberi mivolta. Vannak emberek, akik hitelesek, ők komolyak, felelősségteljesek, és keményen dolgoznak mindenben, amit tesznek. Nincsenek jelentős problémáik, de egyszerűen nem veszik komolyan az életüknek ezt az aspektusát. Ha egy ellenkező neművel flörtölsz, az vajon építő jellegű vagy káros? Mi van, ha az, akivel flörtölsz, beléd szeret? Lehet, hogy azt mondod: „Én nem ezt akartam” – nos, ha mégis flörtölsz valakivel, amikor nem azt akarod, akkor nem játszadozol-e vele? Ártasz neki! Ez némileg híján van az erkölcsi érzéknek. Azok, akik ezt teszik, gyenge jelleműek. Továbbá, ha nem áll szándékodban folytatni ezt a kapcsolatot, és nem gondolod komolyan, mégis felhúzod a szemöldököd, kacsintasz az ellenkező nemre, és viccesen, humorosan hivalkodsz, mindent megteszel, hogy megmutasd, hogy van stílusod, hogy jóképű vagy csinos vagy – ha így hivalkodsz, akkor mit is csinálsz valójában? (Elcsábítod az embereket.) Van benne egy csábítási szándék. Nos, ez a fajta csábító viselkedés nemes vagy csúnya dolog? (Csúnya dolog.) Ez az a pont, ahol már nincs semmi méltóság. Miféle emberek csábítanának el másokat ebben a világban? A prostituáltak, a ledér nők, a gazemberek – ezek az emberek nem ismerik a szégyent. Mit is jelent az, hogy nem ismerik a szégyent? Azt jelenti, hogy érzéketlenek a megszégyenítésre. Integritás, szégyen és becsület, valamint méltóság és jó hírnév – ezek egyike sem érdekli őket. Az ilyen emberek folyton hivalkodnak és flörtölnek. Nem elég nekik, ha egy-két emberrel flörtölnek, és nyolc-tíz embert sem találnak túl soknak. Ezrek meg ezrek kellenének ahhoz, hogy boldoggá tegyék őket. Van olyan férjes asszony, aki két gyermeket szült, és a családján kívül senki sem tud róla. Miért nem tudatja az emberekkel? Attól fél, hogy amint kimondja, hogy férjnél van és foglalt, nem lesz több sikerélménye a flörtöléseiben, és elveszíti csábító erejét és vonzerejét. Ezért nem fogja nyilvánosságra hozni. Vajon az ilyen emberek nem érzéketlenek-e a megszégyenítésre? Normális-e valakinek az emberi mivolta, ha ilyen dolgok vannak benne? Nem. Ebből az következik, hogy ha ilyen emberi mivoltod és ilyen viselkedésed van, akkor hiányok vannak a normális emberi mivoltodban; hiányzik belőle a szégyen és a méltóság. Vannak, akik elkezdik simogatni a hajukat és igazgatni a ruhájukat, amint az ellenkező neműek közelébe kerülnek, vagy éppen rúzsozzák és púderezik magukat, mindent megtesznek, hogy kicsinosítsák magukat. Mi a céljuk ezzel? A céljuk a csábítás. Ez olyasvalami, aminek nem kellene meglennie a normális emberi mivoltban. Ha valaki képes így elcsábítani az embereket, és nem érez semmit, azt hiszi, hogy ez teljesen normális és hétköznapi dolog, hogy nem nagy ügy, annak nincs szégyenérzete, és még azt sem tudja, mit kellene tennie és mit nem. Vannak olyan emberek, akik tízezer jüanért hajlandóak lennének teljesen meztelenül fel-alá járkálni az utcán. Miféle emberek ők? Szégyenérzet nélküliek. Pénzért bármit megtesznek, szégyenkezés nélkül. Az integritás, a jellem, a szégyenérzet és a méltóság semmit sem jelent és értéktelen számukra. Úgy érzik, hogy a hivalkodásra és mások elcsábítására való képességük az ő tehetségük, és egyetlen örömük az, ha minél több ember tetszését elnyerik, és minél többen követik őket. Ez a legnagyobb megtiszteltetés egy ilyen nő számára; ez az, amit becsül. Nem becsüli az olyan dolgokat, mint a méltóság, a szégyenérzet vagy a jellem. Vajon ez jó emberi mivolt? (Nem.) Ti mutattatok-e ilyen viselkedésformákat? (Mutattunk.) Akkor képesek vagytok-e kordában tartani azokat? Képesek vagytok-e többnyire kordában tartani azokat, vagy csak időnként vagytok képesek erre? Képesek vagytok-e türtőztetni magatokat? Azok képesek türtőztetni magukat, akiknek a szíve ismeri a szégyent. Mindenkinek vannak múló impulzív és kicsapongó pillanatai, de amikor azoknak van ilyen, akik képesek türtőztetni magukat, érzik, hogy amit tesznek, az nem helyes, hogy lealacsonyítja őket, hogy azonnal meg kell fordulniuk, és hogy többé nem szabad ezt csinálniuk. Később pedig, amikor újból találkoznak ilyesmivel, képesek uralkodni magukon. Ha az emberi mivoltodban még ez a kis önuralomra való képesség sincs meg, akkor mi ellen lázadhatnál, amikor az igazság gyakorlására szólítanak fel? Vannak, akik csinos külsővel vannak megáldva, és állandóan azon kapják magukat, hogy az ellenkező neműek udvarolnak nekik; minél többen udvarolnak nekik, annál inkább úgy érzik, hogy megengedhetik maguknak, hogy hivalkodjanak. Hát nem veszélyes ez rájuk nézve? Mit kellene tenni ebben a helyzetben? (Felismerni és elkerülni ezt a csapdát.) Ez tényleg egy csapda, amit el kell kerülnöd – ha nem teszed, akkor könnyen előfordulhat, hogy egy ember csapdába ejt téged. El kell kerülnöd ezt a kelepcét, még mielőtt csapdába esnél; ezt hívják önuralomnak. Az önuralommal rendelkező embereknek van szégyenérzetük és méltóságuk. Akik nem rendelkeznek önuralommal, azokat bárki elcsábíthatja, aki elbűvöli őket, és bekapják a csalit, valahányszor udvarol nekik valaki, ami bajt okoz. Ráadásul szándékosan hivalkodni is fognak, csinosítják magukat és kiöltöznek; bármilyen ruhájuk van, amelytől csinosabbnak, vonzóbbnak és szebbnek tűnhetnek, kifejezetten azt választják, és minden egyes nap azt fogják viselni; ez veszélyes rájuk nézve, és azt mutatja, hogy ők olyasvalakik, akik tudatosan próbálnak másokat elcsábítani. Ha túlságosan szemrevalónak és csábítónak tűnsz ezekben a ruhákban, akkor fel kell lázadnod a hús-vér tested ellen, és le kell mondanod az ilyen ruhák viseléséről. Ha van elhatározásod ebben, akkor képes vagy megtenni. Ha azonban nincs meg benned ez az eltökéltség, és partner után akarsz nézni, akkor menj, és keress egyet. Érintkezzetek normálisan egymással, anélkül, hogy flörtölnétek a másikkal. Ha nem keresel partnert, de mégis flörtölsz másokkal, erre csak azt lehet mondani, hogy nincs szégyenérzeted. Tisztában kell lenned azzal, hogy mit választasz. Be tudjátok-e tartani mindannyian az alapelveket? (Megvan ez az eltökéltségünk.) Ha megvan ez az eltökéltségetek, akkor megvan az energiátok, a motivációtok, és könnyű lesz betartani azokat. Vannak, akik természetüknél fogva alapvetően tisztességesek, ráadásul, miután megtalálták az Istenbe vetett hitet, az igazságra törekednek és a helyes útra lépnek, ezért nincs meg bennük ez a vágy, és nem reagálnak senkire, aki flörtölni próbál velük. Vannak, akik igen hajlamosak erre, míg mások nem törődnek vele; vannak, akikben úgy tűnik, hogy megvan ez az eltökéltség, de még ők maguk sem tudják megmondani, hogy valójában megvan-e vagy sem. Ami az ellenkező nemmel való érintkezést illeti, ez olyasvalami, amit helyesen kell kezelned és újra meg kell vizsgálnod, illetve a normális emberi mivolt méltóságának és szégyenérzetének részeként kell azonosítanod. Hogyan kapcsolódik a szégyenérzet hiánya az emberi mivolt hiányához? Joggal mondható, hogy ha valakinek nincs szégyenérzete, akkor nincs emberi mivolta. Miért van az, hogy mindazok, akiknek nincs emberi mivoltuk, azok nem szeretik az igazságot? És miért mondjuk azt, hogy valaki akkor képes törekedni az igazságra, ha emberi mivolttal rendelkezik? Mondjátok meg Nekem, a szégyenérzet nélküli emberek tudják-e, mi a jó és mi nem? (Nem.) Tehát éreznek-e bármilyen önvádat, amikor olyan rossz dolgokat tesznek, amelyek ellenállnak Istennek, elárulják Istent és megsértik az igazságot? (Nem.) Rátérhetnek-e a helyes útra, ha a lelkiismeretük nem dorgálja meg őket? Képesek-e törekedni az igazságra? A szemtelen, szégyentelen emberek eltompultak; nem tudják világosan megkülönböztetni a pozitív és negatív dolgokat, illetve azt, hogy Isten mit szeret és mit gyűlöl. Ezért amikor Isten azt mondja, hogy az embereknek becsületesnek kell lenniük, ők azt mondják: „Mi a baj azzal, ha hazudunk? A hazugság kimondása nem lealacsonyító!” Nem ilyesmit mondana-e egy szégyenérzet nélküli ember? Ha egy szégyenérzettel rendelkező ember nem becsületes, és mindenki rájön erre, nem pirul-e el az arca? Nem érez-e nyugtalanságot legbelül? (De igen.) És mi a helyzet a szégyenérzet nélküli emberrel? „Becsületes emberként nem számít nekem, hogy mások mit gondolnak, milyen értéket képviselek számukra, illetve milyen súlyt tulajdonítanak nekem.” Nem érdekli őt. Akkor vajon képes-e mégis törekedni az igazságra? Ha miután hazudott, megkérdezed tőle, hogy nyugtalan-e a szíve, vagy érez-e önvádat, azt fogja mondani: „Mit jelent nyugodtnak lenni? Mi az az önvád? Miért kell ennek ennyire macerásnak lennie?” Neki nincs ilyen tudatossága. Képes-e követni Istent valaki, akinek ennyire nincs meg a józan esze? Képes-e törekedni az igazságra? Nem törekszik arra. Számára nincsenek határok a pozitív és negatív dolgok között, az igazság és az azt megsértő dolgok között – ezek mind egyformák. Mindenesetre úgy gondolja, minden rendben lesz, ha mindenki igyekszik, megteszi a kötelességét, és megfizeti az árat. Semmi különbség sincs ezek között a dolgok között. Nem érez önvádat, ha olyasmit tett, ami ellenáll Istennek, ha olyasmit tett, ami megszegi az igazságalapelveket, ha olyasmit tett, ami veszteséget okozott valaki más érdekeinek, vagy ha olyasmit tett, ami megzavarja a gyülekezet munkáját. Egyáltalán nem érez önvádat. Nem hiányzik-e belőle a szégyenérzet? A szégyenérzet nélküli embereknek nincs ítélőképességük az ilyen dolgokkal kapcsolatban. Számukra ez arról szól, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak. Bármi megengedett; nem kell az igazságot használni az ítélkezéshez. Ezért a szégyenérzet nélküli emberek számára nincs mód arra, hogy megértsék, illetve gyakorolják az igazságot. Ez az összefüggés a szégyenérzet hiánya és az emberi mivolt hiánya között. Akkor miért nem voltatok képesek ezt kimondani? Mindannyian azt gondoljátok: „Amit Te prédikálsz, annak nem sok köze van az igazsághoz; elég távol áll tőle. Általában képesek vagyunk tisztán látni ezeket a dolgokat, így vajon szükségünk van-e még arra, hogy beszélj azokról?” Ha úgy érzitek, hogy ennek semmi köze az igazsághoz, akkor vajon mennyire léptetek be az igazságvalóságba? Normális emberi mivoltot éltek meg? Tényleg olyan emberekké váltatok, akik rendelkeznek az igazsággal és az emberi mivolttal? Túl csekély érettségűek vagytok, és még ezekre a dolgokra sem tudtok rájönni, akkor milyen igazságvalósággal rendelkezhettek?

Isten házának tíz adminisztratív rendelete közül az egyik azt mondja: Az embernek romlott természete van, és ráadásul érzések uralják. Mivel ez a helyzet, két ellenkező nemű tagnak szigorúan tilos kíséret nélkül együtt dolgozni, amikor Istent szolgálják. Bárki, akiről kiderül, hogy ezt teszi, ki lesz zárva, kivétel nélkül. Hogyan viszonyulnak az emberek ehhez az adminisztratív rendelethez? Ha egy férfinek több mint harminc nővel volna illetlen kapcsolata, mondjátok meg Nekem, mit szólnának hozzá az emberek, akik ezt hallanák? (Hitetlenkednének.) Meglepődnél, ha ezt hallanád; megdöbbennél: „Te jó ég, az rengeteg! Ez undorító, nem igaz?” És milyen érzés töltötte volna el azt a férfit, amikor ezt elmondta neked? (Úgy tett volna, mintha ez nem számítana neki.) Számára semmi különleges nem volna ebben. Kérdezd meg, hogy mit eszik ma: „Rizst.” Kérdezd meg, hány nővel volt már együtt: „Harminccal vagy még többel.” A két dolgot pontosan ugyanazzal a hangsúllyal és mentalitással mondaná. Van-e üdvösség egy ilyen emberi mivolttal rendelkező személy számára? Nincs, még akkor sem, ha hisz Istenben. Hogy nem tudja szégyellni magát, amikor ilyesmiket fecseg ki? Ez egy lealacsonyító dolog! Akkor hogy tudta csak úgy kifecsegni? Mondd meg Nekem, van-e még benne valami maradék szégyenérzet? Nem, nincs benne. Az emberi mivoltában eltompult már a lelkiismeret érzékelése, és nincs többé érzékelőképessége. Itt nem pusztán arról van szó, hogy züllött – a szégyen és méltóság nélküli emberek már nem emberek. Kívülről még mindig embernek tűnnek, de ez darabokra hull, amint valamit kezelniük kell. Szégyent nem ismerve bármit képesek megtenni – és ez azt jelenti, hogy többé már nem emberek. Zárjuk le itt a beszélgetésünket ezekről a dolgokról.

Gondolkodjatok el a normális emberi mivolt e három aspektusán, amelyeket ma megvitattunk – fontosak ezek? A normális emberi mivolt ezen dolgai elkülönülnek-e az igazságra való törekvéstől? (Nem.) Akkor mi közük van az igazságra való törekvéshez? Ha egy Istenben hívő személy emberi mivoltában nincs meg a lelkiismeretesség, felelősségérzet, illetve a cselekedeteire való odafigyelés képessége – ha nincs ilyen emberi mivolta, akkor mit nyerhet az Istenbe vetett hitében és az igazságra való törekvésében? Az évek során elég sok igazságról beszélgettünk, igazságokról minden területen. Ha az emberek nem figyelnek oda, illetve nem kezelik lelkiismeretesen ezeket az igazságokat, ha mindent összecsapnak, és semmit sem végeznek lelkiismeretesen, akkor vajon elérhetik-e az igazság ilyen megértését? Vannak, akik azt mondják: „Ha nem tudom elérni az igazság megértését, akkor nem tudnám-e csak úgy bemagolni ezeket a doktrínákat és terminológiákat?” Képes leszel-e végül így elnyerni az igazságot? Ha nem rendelkezel ilyen normális emberi mivolttal, és emberi mivoltodban nincsenek meg ezek a dolgok, vagyis nincs lelkiismeretes, pedáns, komoly és felelősségteljes hozzáállásod a dolgokhoz, akkor az igazság doktrínákká és jelmondatokká válik számodra – előírásokká válik. Nem tudod elnyerni az igazságot, mert képtelen vagy megérteni azt. Ezen túlmenően, ha nem tudod jól irányítani a személyes életed környezetét, napirendjét és stílusát, akkor vajon képes leszel-e belépni az igazsággal kapcsolatos különböző alapelvekbe és mondásokba? Nem leszel képes. Mi több, az embereknek szeretniük kell az életben a pozitív dolgokat, a negatív és elvetemült dolgokkal szemben pedig a szívük mélyén fenn kell tartaniuk az utálat és az ellenérzés hozzáállását. Ez az egyetlen módja annak, hogy belépjenek néhány igazságba. Ez azt jelenti, hogy az igazságra való törekvésed során helyes hozzáállással és megfelelő lelkiállapottal kell rendelkezned; derék, komoly embernek kell lenned. Csak az ilyen emberek nyerhetik el az igazságot. Ha valakinek nincs szégyenérzete, a szíve pedig akkor is tompa és tudatlan marad, amikor sok elvetemült dolgot tett, sok olyasmit, ami lázad Isten ellen és megsérti az igazságot, és azt gondolja, hogy ez nem nagy ügy – akkor az igazságnak van-e bármi haszna a számára? Egyáltalán nincs haszna. Az igazság nem gyakorol rá hatást, és nem képes megfékezni őt, megdorgálni, vezetni, illetve irányt és utat mutatni neki, ami azt jelenti, hogy bajban van. Hogyan is érthetné meg az igazságot egy olyan ember, akinek még szégyenérzete sincs? Ahhoz, hogy valaki képes legyen megérteni az igazságot, először is érzékenynek kell lennie a szívében a pozitív és negatív dolgok iránt. Már a negatív vagy elvetemült dolgok említése, illetve a velük való találkozás is taszítja, ha pedig ő maga ilyet tesz, szégyenkezik és nyugtalannak érzi magát. Szeretetet érez az igazság iránt, és képes a szívébe fogadni az igazságot; képes arra használni, hogy türtőztesse magát, és megváltoztassa a rossz lelkiállapotait. Hát nem ezek azok a dolgok, amelyekkel a normális emberi mivoltnak rendelkeznie kellene? (De igen.) Ezek birtokában nem válik-e könnyűvé az ember számára, hogy törekedjen az igazságra? És ha valaki egyiket sem birtokolja, akkor az igazságra való törekvést hangoztatni csak üres beszéd – hogyan tehetné ezt meg anélkül, hogy pozitív dolgok lennének a szívében? Csak akkor fog az igazság gyökeret ereszteni, kivirágozni és gyümölcsöt teremni benned, ha a normális emberi mivoltodban megvannak ezek a dolgok – csak akkor fog hatást gyakorolni. Ha megértetted az igazságot, képes leszel megváltoztatni a gondolkodásodat és megfékezni a viselkedésedet, és egyre kevesebb romlott gondolatod lesz. Ez az igazi változás.

Mennyi van meg bennetek a normális emberi mivolt ezen megnyilvánulásaiból, amelyekről ma beszéltünk? Mennyi hiányzik? Melyik van meg bennetek? (A szégyenérzet.) A szégyenérzet – ez egy jó megnyilvánulás. A szégyenérzet a minimum, amivel rendelkeznetek kellene. Másvalami? Vajon mindannyian lelkiismeretes, pedáns mentalitással és hozzáállással rendelkeztek az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatban? Látom, hogy felületesek vagytok mindenben, amit tesztek, csak letargikusak vagytok és lazsáltok, és amikor látom azokat a dolgokat, amiket csináltok, a szorongás növekszik a szívemben. Fel tudjátok-e fedezni ezeket a problémákat ti magatok? Aggódtok, amikor felfedezitek őket? (Igen.) Hogyan? Beszéljetek róla! (Most, hogy az imént meghallgattam Isten közlését, úgy érzem, hogy nem rendelkezem túl sok emberi mivolttal, és hogy komolytalan mentalitással viszonyultam a kötelességemhez és az életem eseményeihez. Olyan távol állok az Isten által megkövetelt normáktól. Kicsit félek.) Túl sok minden hiányzik az emberi mivoltodból, ugye? Úgy érzed, hogy évek óta hiszel Istenben, és sok igazságot hallottál, de még az emberi mivolt legalapvetőbb dolgai sincsenek meg benned – hogyne lennél nyugtalan? Némelyeknek van egy kis technikai készsége, de minden, amit csinálnak, silány. Minden átlagon aluli, nem megfelelő színvonalú, és nem néznek utána, hogy melyek a modern és a szabványos módszerek. Hát nem maradi gondolkodás ez a részükről? Egyszer például felkérték egyiküket, hogy szereljen be egy ajtót. Erre azt mondta: „Ahonnan én jövök, a legtöbb ajtónk egyszárnyú.” Nem az a kis település szabja meg a mércét, ahonnan ő származik. Meg kellene néznie a nagyvárosok üzleteinek és lakóépületeinek ajtóstílusát, majd a tényleges helyzetnek megfelelően kellene végeznie a munkáját. Itt azonban kinyitotta a száját, és azt mondta: „Mi otthon nem gyártunk kétszárnyú ajtókat, és itt nincs is túl sok ember. Az sem lenne nagy baj, ha sokan lennének – valahogy be tudnának préselődni.” Másvalaki azt mondta: „Ha az emberek túl sokáig préselődnek befelé, eltörik az ajtókeret. Beszéljük ezt át. Ezúttal kivételesen készítsetek kétszárnyú ajtót, rendben?” Erre ő azt mondta: „Nem! Én egyszárnyú ajtókat készítek, kétszárnyúakat nem tudok. Én vagyok az, aki ért hozzá, vagy te? Én vagyok az – szóval miért nem hallgatsz rám ebben a kérdésben? Hallgatnod kell rám!” Azt mondták neki, hogy a helyzetnek megfelelően dolgozzon, de nem hallgatott rájuk, és ragaszkodott ahhoz, hogy kis méretű ajtót készítsen. Hát nem bosszantó ez? Amikor arra kérték őt, hogy építsen be egy üveg válaszfalat a belső és a külső tér közé, hogy bejöjjön a fény, és ne tűnjön kicsinek a tér, azt válaszolta: „Miért építenénk be üveget? Ez biztonsági kockázatot jelentene, nem igaz? Nem építek be üveget; ez a két ajtó is megteszi. Mifelénk csak ilyen típusú ajtót használunk.” Mindig olyasmikkel áll elő, mint „ahonnan én jövök”, „nálunk otthon”, „én tanultam műszaki dolgokat”, hogy elnyomjon másokat. Vajon ezek a dolgok az igazság? (Nem.) Minek kell hiányoznia az emberi mivoltából ahhoz, hogy ilyen magatartást tanúsítson a külső dolgokkal szemben? A racionalitásnak. És konkrétan minek kell hiányoznia a racionalitásából? A belátásnak. Mindig úgy érzi, hogy ahonnan ő származik, ott minden helyes, ott minden a legmagasabb rendű, ott minden az igazság. Hát nem szegényes a racionalitása? Milyennek kellene lennie a normális racionalitásnak? Normális racionalitással azt mondaná: „Nagyon sok éve foglalkozom ezzel a szakmával, de még nem sokat láttam. Ahonnan én származom, ott mindannyian így készítjük az ajtókat; nos, lássuk, milyen nagyok itt az ajtók. Úgy fogjuk csinálni, ahogyan az itteniek. Ez egy másik hely, és ezt a feladatot tekintve rugalmasnak kell lennem.” Talán nem ez a racionalitás? (De igen.) Akkor az ilyen embernek megvan-e ez a racionalitása? Nincs – nincs józan esze. És végül hogyan kezelték a dolgot? A munkát újra el kellett végezni. A munka újbóli elvégzése nem veszteség? (De igen.) Igen, az. Vajon gyakoriak az ilyen esetek? Igen. Ez az ember ízig-vérig makacs. Mennyire makacs? Nem hallgatott arra, amit bárki más mondott; még arra sem figyelt, amit Én mondtam, és ellenkezett is Velem. Azt mondtam: „Változtatnod kell. Ha nem akarsz változtatni, akkor ez nem neked való munka.” És még volt mersze azt mondani: „Akkor is készítek egy ekkora ajtót, ha nem kellek Neked!” Miféle beállítottság ez? Normális emberi mivolt? (Nem.) Ez nem normális emberi mivolt – akkor milyen emberi mivolt? Meglátásom szerint egy kicsit olyan az illető, mint egy állat. Ez pontosan olyan, mint amikor egy ökör szomjas. Nem számít, hogy mennyi árut vagy embert szállít a szekéren, amint meglát egy pocsolyát vagy folyót, egyenesen odahúzza a szekeret. Nincs annyi ember, amennyi el tudná vonszolni onnan. Egy állatról beszélünk. Vajon az embereknek is van ilyen beállítottságuk? Ha van, az nem normális emberi mivolt, és ez veszélyes. Találnak majd egy ürügyet, hogy visszautasítsanak, hogy ne hallgassanak rád. Olyan makacsok és ostobák. A mindennapi élet ilyen dolgaiban, ha nem szerény elfogadással viszonyulsz a dolgokhoz, nem vagy fogékony mások véleményére, ha nincs tanuló hozzáállásod, akkor hogyan leszel képes elfogadni az igazságot? Hogyan fogod tudni gyakorolni azt? Mindenki azt mondja, hogy megfelelőbb lenne kétszárnyú ajtót készíteni. Még erre sem vagy képes, és ez meg sem közelíti az igazság gyakorlását – még egy józan javaslatot sem hallgatsz meg. Képes lennél-e meghallgatni valamit, ami az igazságot érinti? Nem hallgatnád meg, mint mindig. Nem jutna el ahhoz, aki ilyen beállítottsággal rendelkezik, és ez nagy bajt jelentene az illető számára. Ha valakinek még ilyen józan ész sincs az emberi mivoltában, akkor milyen igazságot tud gyakorolni? Kinek a kedvéért teszi azokat a dolgokat, amelyekkel nap mint nap foglalatoskodik? Teljes egészében a saját preferenciái, önző vágyai szerint teszi azokat. Nap mint nap így tekint az emberekre, eseményekre és dolgokra, amelyek a mindennapi életben körülveszik: „Azt teszem, amit akarok, azt teszem, amit gondolok, és úgy teszem, ahogyan hiszem.” Minek nevezik ezt? Csupa gonoszság minden, amire naphosszat gondol. És ha ennyire gonosz a szíve, akkor mi a helyzet a tetteivel? Vajon létezik olyan ember, akinek a gondolatai mind gonoszak, de a tettei mégis összhangban vannak az igazsággal? Nem létezik – ez ellentmondás lenne. A gondolatai mind gonoszak, és ahonnan kiindul, az teljesen gonosz, így az a minimum, hogy azokra a dolgokra, amelyeket tesz, nem fognak emlékezni. És azok közül a dolgok közül, amelyekre nem fognak emlékezni, némelyek akadályozások és megzavarások, némelyek rombolóak, míg mások nem túl rosszak. Ha ezeket a dolgokat komolyan vennék, akkor el kellene ítélni az illetőt. Ez így működik.

Némelyekben él egyfajta téves szemlélet, amelyet mások nagyon visszataszítónak találnak. Ezeknek az embereknek van néhány adottságuk, illetve erősségük, vagy talán egy mesterségük, némi szakértelmük, vagy egy különleges képességük valamilyen területen, és miután eljutottak oda, hogy higgyenek Istenben, úgy gondolják, hogy ők kiemelkedő emberek. Vajon helyes ez a hozzáállás? Mi a véleményetek erről a szemléletről? Olyasvalami ez, ami a normális emberi mivolthoz tartozik? Nem. Akkor miféle elgondolás ez? Talán nem a józan ész hiánya ez? (De igen.) Azt hiszik: „Magasabb rendű vagyok az átlagembernél, mert ismerem ezt a mesterséget, és jobb vagyok az átlagembernél isten házában. Szaktudással és képességgel rendelkező férfi vagyok, jó beszédű és tehetséges. Meghatározó alak vagyok isten házában. Lenyűgöző vagyok. Senki sem parancsolhat nekem, senki sem vezethet, és senki sem utasíthat rá, hogy bármit megtegyek. Megvan ez a képességem, úgyhogy azt csinálok, amit csak akarok. Nem kell az alapelveken gondolkodnom – bármit teszek, az helyes és összhangban van az igazsággal.” Mit gondoltok erről a szemléletről? Talán nem léteznek ilyen emberek? Az ilyen emberek többségben vannak, és azért jönnek Isten házába, hogy mutogassák magukat. Ha arra használnák az erősségeiket és a képességeiket, hogy Isten házában kötelességet végezzenek, az rendben lenne, de ha azon vannak, hogy mutogassák magukat, az már egy más természetű probléma. Vajon miért hívják ezt „magamutogatásnak”? Az Istenben hívőket ostobának, senkinek tartják. Nem ment félre valami a gondolkodásukban? Nincs valami baj a racionalitásukkal? Valóban így állnak a dolgok? Valóban értéktelenek azok, akik hisznek Istenben? (Nem.) Akkor miért látják őket ilyennek azok az emberek? Miért gondolnának ilyet? Honnan származik ez a gondolat? Vajon a nem hívőktől tanulják? Úgy gondolják, hogy az Istenben hívő emberek senkik, hogy mind háztartásbeliek, hogy mind parasztok, és hogy a társadalom alsóbb rétegeiből származnak. Az ő szemléletük a nagy vörös sárkány szemlélete. Azt gondolják, hogy az Istenben hívő emberek alkalmatlanok, nem tudtak érvényesülni a társadalomban, és csak azért jutottak oda, hogy higgyenek Istenben, mert odakint nem volt számukra út, nem volt hová fordulniuk. Azt gondolják, hogy csak azért, mert rendelkeznek valamilyen képességgel, jártasak valamilyen szakmában, illetve van némi műszaki tudásuk, máris tehetséges emberré válnak Isten házában. Helyes ez a gondolat? (Nem.) Mi a gond vele? Úgy vélik, hogy Isten házában nincs egyetlen rátermett ember sem, és a maguk kis szakmai tudásával szeretnének hatalmat gyakorolni, szeretnék, hogy a dolgokban övék legyen a végső döntés. Vannak-e ilyen emberek? Vannak-e ilyen emberek mellettetek vagy az ismerőseitek körében? Számos olyan ember van, aki készségekkel rendelkezik egy bizonyos területen, és amikor csapatvezetővé vagy felügyelővé teszed, úgy érzi, mintha elnyert volna egy hivatalos állást. Úgy érzi, hogy Isten házában övé a végső döntés, hogy senki más nem vigyáz úgy Isten házának érdekeire, mint ő, hogy senki sem védi nála jobban annak érdekeit, és hogy senki sem olyan hűséges, mint ő. Mindent irányítani akar, és mindenben részt akar venni, de semmit sem irányít jól, és nem is keresi az igazságalapelveket. Még arra sem figyel, amit Én mondok. Vannak-e ilyen emberek? (Igen.) Vannak ilyen emberek. Az általuk birtokolt bizonyos készségek ürügyén mindenkit irányítani akarnak, és tisztséget akarnak betölteni. Ha például egyes testvérek olyasmit tesznek, ami nem tetszik nekik, azt mondják: „Kézben kell tartanunk ezeket az embereket – borzalmasak!” Ha az Istenben hívőknek problémájuk akad, akkor beszélgetni kell velük az igazságról. Ez nem katonai tábor, ahol katonai felügyeletet kell gyakorolni. A gyülekezeti ügyekben a problémákat csak úgy lehet megoldani, ha beszélgetünk Isten szavairól és megértetjük az emberekkel az igazságot. Akik nem fogadják el az igazságot, és önkényesen, illetve szeszélyesen cselekszenek, azokat meg lehet metszeni – csak azokat lehet fegyelmezni, akik makacsul elhatározták, hogy nem fogadják el az igazságot. Vannak olyanok, akik felügyelőként vagy vezetőként és dolgozóként szolgáltak, akik nyilvánvalóan nincsenek birtokában az igazságvalóságnak, de mégis mindig hatalmat akarnak gyakorolni, és azt akarják, hogy övék legyen a végső döntés Isten házában. Van-e lelkiismeretük és józan eszük ezeknek az embereknek? Ők csupán egy mesterség néhány csínját-bínját ismerik, és a legkevésbé sem értik az igazságot. Hasznosnak és rátermettnek gondolják magukat, azt hiszik, hogy jobbak az átlagembernél Isten házában, és hatalmi pozícióból azt szeretnék tenni a gyülekezetben, amit csak akarnak – hogy övék legyen az egyedüli, végső döntés. Nem keresik az igazságalapelveket, hanem a saját óhajuk és preferenciáik szerint cselekszenek. Mi itt a probléma? Talán nem az antikrisztus beállítottsága ez? Megvan-e az ilyen emberekben a normális emberi mivolt észszerűsége? Annak nyoma sincs bennük. Itt befejezzük a normális emberi mivolttal kapcsolatos beszélgetésünket.