B. Az emberek sáfárkodása a személyes környezetükkel

A második tétel: az emberek sáfárkodása a személyes környezetükkel a mindennapi életükben. A normális emberi mivolt melyik területét érinti ez a tétel? (Az ember lakókörnyezetét.) És miből áll az? Főként két nagy területből áll: a környezetből, amelyben az ember él, amely csak addig terjed, ameddig a magánélete, valamint a nyilvános környezetekből, amelyekkel gyakran kapcsolatba kerül. És konkrétan mi tartozik ehhez a két nagy területhez? Az ember életmódja, valamint a higiéniai és környezetmenedzsmentje. Hogy tovább részletezzük, miből áll az ember életmódja? Munkából és pihenésből, étrendből és olyasmikből, mint a mindennapi egészségmegőrzés és a mindennapi életre vonatkozó általános ismeretek. Kezdjük az elsővel, a munkával és a pihenéssel. Ezeket csak szabályos, ütemezett módon kellene végezni. Az olyan különleges körülményeken kívül, mint amikor a munka megköveteli, hogy az ember sokáig fennmaradjon vagy túlórázzon, a munka és a pihenés többnyire szabályos és ütemezett. Ez a helyes mód. Vannak, akik szeretnek inkább éjszaka fennmaradni. Esténként nem alszanak, hanem mindenfélével foglalatoskodnak. Nem fekszenek le addig, amíg mások kora reggel fel nem kelnek és el nem kezdik a munkájukat, amikor pedig mások este lefekszenek, ők akkor kelnek fel és kezdenek dolgozni. Talán nincsenek ilyen emberek? Soha nincsenek szinkronban másokkal, mindig különlegesek – az ilyen emberek nem túl józan eszűek. Normális körülmények között mindenki ritmusának alapvetően szinkronban kellene lennie, a különleges esetektől eltekintve. Mi a következő? (Az étrend.) A normális emberi mivolt étrendi követelményeit könnyű teljesíteni, nem igaz? (De igen.) Ez könnyű. De nincs vajon az embereknek néhány téves nézete az étrenddel kapcsolatban? Vannak, akik azt mondják: „Mi hiszünk Istenben, és minden az Ő kezében van. Nincs olyan étkezési mód, ami árthatna az ember gyomrának. Azt eszünk, amit csak akarunk, korlátozások nélkül, szabadon. Ez nem probléma, amikor Isten oltalmaz minket.” Hát nincsenek-e olyan emberek, akiknek ilyen a megértésük? Nincs-e valami kissé eltorzulva ebben? Az ilyen megértés abnormális; akinek ilyen a megértése, annak nem normális a gondolkodása. Vannak olyanok, akik az élethez szükséges normális, józan tudást összekeverik azzal, hogy valaki tekintettel van a hús-vér testre. Azt hiszik, hogy az élethez szükséges józan tudásra való odafigyelés a hús-vér test figyelembevételét jelenti. Nincsenek talán olyan emberek, akik ezt hiszik? (De vannak.) Vannak például olyanok, akiknek gyomorproblémáik vannak, és nem esznek fűszeres, irritáló dolgokat. Vannak, akik azt mondják nekik: „Ez a te étrendválasztásod; tekintettel vagy a hús-vér testre. Fel kell lázadnod ellene. Vannak olyan helyek, ahová majd elmész, ahol olyan étel van, neked pedig meg kell majd enned. Hogy tehetnéd meg, hogy nem eszed meg?” Nincsenek vajon olyan emberek, akiknek ilyen a megértésük? (De vannak.) Vannak, akik nem ehetnek meg egy bizonyos ételt, mégis ragaszkodnak hozzá, hogy megegyék, a kellemetlenségükre, hogy lázadjanak a hús-vér test ellen. Azt mondom: „Megteheted, hogy nem eszed meg, ha nem akarod. Senki sem fog elítélni, ha nem eszed meg.” Ők azt mondják: „Nem, muszáj megennem!” Ebben az esetben megérdemlik azt, hogy rosszul érezzék magukat. Saját maguknak köszönhetik. Ők állítják fel maguknak az előírásokat, tehát nekik kell betartaniuk azokat. Akkor helytelen lenne, ha nem ennék meg? (Nem.) Nem lenne helytelen. Mások, akiknek bizonyos egészségi problémáik vannak, allergiásak bizonyos ételekre. Kerülniük kell azokat, és nem szabad megenniük. Vannak, akik allergiásak a csilipaprikára, és ezért nem szabad megenniük, mégis ragaszkodnak hozzá. Továbbra is megeszik, mert azt hiszik, hogy ez jelenti azt, hogy lázadnak a hús-vér test ellen. Hát nem eltorzult megértés ez? De az. Ha nem alkalmasak arra, hogy megegyenek valamit, akkor ne egyék meg. Mi célból harcolnak a hús-vér testük ellen? Nem vakmerőség ez részükről? (De igen.) Nincs szükség arra, hogy betartsák ezt az előírást, sem arra, hogy így lázadjanak a hús-vér testük ellen. Mindenkinek megvan a maga fizikai állapota. Van, akinek rossz a gyomra; van, akinek gyenge a szíve; van, akinek rosszabb a látása; van, aki hajlamos az izzadásra; van, aki sosem izzad. Mindenkinek más az állapota; a saját állapotodhoz kell igazodnod. Ezeket az eseteket egyetlen mondat jelképezheti: sajátíts el egy kis józan észt az életben. Mit jelent itt a „józan ész”? Azt jelenti, hogy tudnod kell, hogy minek az elfogyasztása ártalmas a számodra, és mi az, amit jó, ha megeszel. Ha valaminek nincs jó íze, de jót tesz az egészségednek, akkor az egészséged érdekében meg kell enned; ha valami finom, de megbetegszel tőle, ha megeszed, akkor ne edd meg. Ez a józan ész. Ezen túlmenően az embereknek ismerniük kell néhány észszerű módszert is arra, hogy egészségesek maradjanak. Az év négy évszakában hagyd, hogy az időjárás, az éghajlat és az évszak diktálja, hogy mit eszel – ez az egyik legfontosabb alapelv. Ne harcolj a tested ellen – ez egy olyan gondolat és megértés, amellyel a normális emberi mivoltú embereknek rendelkezniük kellene. Vannak, akiknek bélgyulladása van, és hasmenésük lesz, ha irritáló ételeket esznek. Tehát ne edd meg azokat. Mégis vannak, akik azt mondják: „Nem félek. Isten megvéd engem” – és ennek következtében hasmenéstől szenvednek az étkezések után. Még azt is mondják, hogy Isten az, aki próbára teszi és finomítja őket. Hát nem abszurd emberek ezek? Ha nem abszurdak, akkor szörnyen falánkok, akik a következményekre való tekintet nélkül esznek. Az ilyen embereknek sok problémájuk van. Nem tudnak uralkodni az étvágyukon, de azt mondják: „Nem félek. Isten megvéd engem!” Milyen a megértésük a problémáról? Torz; nem értik meg az igazságot, mégis vakon próbálják alkalmazni. Bélgyulladásuk van, mégis válogatás nélkül esznek, és amikor ennek következtében hasmenésük lesz, akkor azt mondják, hogy Isten próbára teszi és finomítja őket – talán nem az előírások vak alkalmazása ez? Nem Isten káromlása-e, ha egy ilyen abszurd ember ilyen ostobaságot mond? Vajon a Szentlélek végezne munkát az ilyen nevetséges emberben? (Nem.) Ha nem érted meg az igazságot, nem szabad vakon előírásokat alkalmaznod a dolgokra. Vajon Isten válogatás nélkül próbatételek elé állítana bárkit is? Egész biztosan nem. Még alkalmas sem vagy rá; nincs meg az érettséged – és ezért Isten nem fog próbatételek elé állítani. Aki nem tudja, hogy milyen ételektől lesz beteg, az bolond, akinek nem ép az elméje. Vajon megérthetik-e Isten szándékait azok, akik irracionálisak és nem épelméjűek? Meg tudják-e érteni az igazságot? (Nem.) Akkor vajon Isten próbatételek elé állítaná-e az ilyen embert? Nem, nem tenné. Ilyen az, amikor valakinek nincs józan esze és ostobaságot beszél. Vannak alapelvek, amelyek alapján Isten próbára teszi az embereket; ezek olyan emberekre irányulnak, akik szeretik az igazságot és törekednek arra, olyan emberekre, akiket Isten használni akar, és akik tanúságot tehetnek Mellette. Olyan igazhitű embereket állít próbatételek elé, akik követni tudják Őt, és tanúskodni tudnak Mellette. Senki nem rendelkezik a Szentlélek munkájával, aki csak a kényelmet és az élvezetet hajhássza, és egyáltalán nem törekszik az igazságra, az pedig különösen nem, akinek torz a felfogása a dolgokról. Ha ez így van, vajon Isten próbatételek elé állítaná-e? Ez teljes képtelenség.

Vannak, akik hozzáférnek a kínai növényi gyógyszerekhez, illetve egészséges élelmiszerekhez, amelyeket könnyelműen fogyasztanak. Vannak nők, akik gyakran kenegetik az arcukat olyan dolgokkal, amelyek védik a bőrt, fehérítik és feszesítik azt. Mindennap két órát töltenek sminkeléssel, majd három órát a smink eltávolításával, és végül a felismerhetetlenségig tönkreteszik a bőrüket. Még azt is mondják: „Senki sem tudja legyőzni a természet törvényét, hogy a szépség a korral megfakul – nézd csak meg az öregedő bőrömet!” Tény, hogy nem néznének ki olyan öregnek, ha nem kenegették volna folyton az arcukat – éppen az öregítette meg őket, hogy ezeket a termékeket magukra kenték. Mit gondolsz erről? (Maguknak köszönhetik.) Megérdemlik! A normális emberi mivoltban van némi józan tudás az életre vonatkozóan, és ezt fel kell fogni, mint például az egészség megőrzésével és a betegségek megelőzésével kapcsolatos általános tudás: például, hogy a hideg láb hátfájást okozhat, vagy hogy hogyan kell kezelni a korán jelentkező távollátást, vagy hogy milyen ártalmakkal jár a túl hosszú üldögélés a számítógép előtt. Meg kell érteni egy keveset az ilyen józan ésszel történő egészséggondozásról. Lehet, hogy egyesek azt mondják: „Ahhoz, hogy higgyünk Istenben, csak a szavait kell olvasni. Mi értelme megtanulni az összes józan ésszel történő egészséggondozási dolgot? Az ember élettartamát Isten határozza meg; semmilyen egészséggondozási ismeret nem segít. Amikor eljön a halálod ideje, senki sem menthet meg.” Ez első látásra helyesnek tűnik, de valójában kissé abszurd. Ezt olyasvalaki mondaná, akinek nincs lelki megértése. Megtanul jól bevált szavakat és doktrínákat ismételgetni, és spirituálisnak tűnik, holott valójában egyáltalán nincs tiszta felfogása. Megpróbál vakon előírásokat alkalmazni, amikor történik vele valami, és olyan szépen beszél, ahogy csak tud, anélkül, hogy bármilyen igazságot is gyakorolna. Például egyesek azt mondhatják neki, hogy a kukoricakása tápláló, hogy jót tesz az egészségnek. Ez nem fog eljutni hozzá. De mihelyt meghallja, hogy valaki azt mondja, hogy a párolt sertéshús egészséges, legközelebb, amikor meglátja, degeszre tömi magát vele, és még rágás közben is azt mondja: „Mit tehetnék? Ezt meg kell ennem, ez az egészségem érdekében van!” Hát nem csalárd dolog ezt mondani? (De igen.) Ez csalárdság. Rendelkezni azzal, amivel a normális emberi mivoltú embereknek rendelkezniük kell, tudni azt, amit az embereknek tudniuk kell, tudni azt, amit a korodnak megfelelő életszakaszban tudni kell – ez jelenti azt, hogy normális emberi mivoltod van. Vannak olyan huszonévesek, akik válogatás nélkül esznek. Fagyos időben jégkockát esznek. Az idősebbek ezt látva megijednek, és arra biztatják őket, hogy hagyják abba, mondván, hogy megfájdul a hasuk. „Hasfájás? Nem lesz semmi bajom – mondják. – Nézz rám, csúcsformában vagyok!” Az ő korukban még nem tudnak az ilyen dolgokról. Várd meg, amíg negyvenévesek lesznek; adj nekik egy jégkockát, hogy akkor egyék meg. Vajon megennék? (Nem.) És ha hatvanévesek lesznek, felejtsd el a jégevést – félni fognak a közelébe menni. A jég hidegsége túl sok lesz a testüknek, hogy elviselje. Ezt hívják tapasztalatnak – az életleckék megtanulásának. Ha valaki hatvanévesen még mindig nem tudja, hogy a gyomra nem bírja a túl sok jégkockát, hogy a szervezete nem bírja, hogy beteg lesz tőlük, azt minek nevezik? Hiányzik belőle a normális emberi mivolt? Hiányzik belőle a megélt tapasztalat. Ha valaki hatvanegynéhány évesen még mindig nem tudja, hogy a hideg árt a hátnak, hogy a hideg láb hátfájást okoz, akkor hogyan élhette le azt a hatvanegynéhány évet? Biztosan csak úgy átevickélt rajtuk. Vannak, akik negyvenes éveikre már sok józan dolgot megértenek az életről: például a józan egészségügyi ismereteket; és van néhány helyes nézetük az anyagi dolgokról, a pénzről, a munkáról, a rokonaikról, a világ dolgairól, az életről és így tovább. Világos megértésük van ezekről a dolgokról, és még ha nem is hisznek Istenben, akkor is valamivel jobban megértik ezeket a dolgokat, mint a fiatalabbak. Ezek olyan emberek, akiknek van érzékük ahhoz, hogy mi a jó és mi a rossz, akiknek a gondolkodása normális. A huszonéves koruk óta leélt két évtized alatt sok dolgot megértettek, melyekből néhány közel áll az igazsághoz. Ez azt mutatja, hogy felfogóképességgel, jó képességgel rendelkező emberek. És ha olyanok, akik törekednek az igazságra, akkor sokkal gyorsabban fognak belépni az igazságvalóságba, mert sok mindent megtapasztaltak az alatt a húsz év alatt, és nyertek néhány pozitív dolgot. Tapasztalataik összhangban lesznek az igazságvalósággal, amelyről Isten beszél. Ha azonban sok minden hiányzik annak az embernek az emberi mivoltából, és nincsenek helyes nézetei, illetve a normális emberi mivoltnak megfelelő gondolkodása, még kevésbé a normális emberi mivolthoz tartozó felfogása az életről és azokról az emberekről, eseményekről és dolgokról, amelyek abban a húsz évben felbukkannak, akkor hiába élte le azokat az éveket. Több helyen, ahol jártam, azt tapasztaltam, hogy az idősebb nővérek közül egyesek nem tudnak főzni. Még egy kiegyensúlyozott menüt sem tudnak megtervezni. Levest készítenek abból, amit sütni kellene, és megsütik azt, aminek levesbe kellene kerülnie. A termények az évszakok szerint változnak, mégis mindig ugyanaz a pár étel kerül az asztalukra. Mi folyik ott? Ez az értelem valódi hiánya, nemde? Hiányzik belőlük a normális emberi mivolt képessége. Még a mindennapi életükben előforduló különböző élelmiszereket, például a káposztát és a burgonyát sem tudják elkészíteni. A legegyszerűbb feladatokra sem képesek, és nem tudják azokat végrehajtani. Vajon hogyan vészelték át az elmúlt ötven-hatvan évet? Tényleg lehetséges volna, hogy a szívük nem támasztott igényeket az életükkel szemben? Ha valaki nem tud tapasztalatot szerezni semmiből, amit tesz, akkor vajon milyen kötelességet tudna jól végezni egy ilyen ember? Az az igazság, hogy az emberek képesek megtanulni dolgokat, ha csak odafigyelnek és gyakorolnak egy darabig. Ha valaki több évnyi tanulás után sem tud megcsinálni valamit, akkor az intellektusa és a képessége borzalmas lehet!

Beszéljünk most egy kicsit a higiénia kezeléséről. Nemrégiben két olyan helyen jártam, ahol a házak környéke nagyon rendetlen volt. Eredetileg minden elég rendezett volt ott, vajon hogyan váltak ezek a helyek ilyen „disznóólakká”? Ennek az az oka, hogy az ottani emberek nem tudják, hogyan kell rendet tartani. Nincs meg bennük a normális emberi mivolt higiéniai tudatossága és követelményei. Nem pusztán arról van szó, hogy lusták; ezenkívül hozzászoktak ahhoz, hogy ilyen körülmények között éljenek. Szemetet szórnak a földre, és bárhová letesznek dolgokat, szabály és korlátozás nélkül. Ha kitakarítottak egy helyet, csak egy-két napig képesek tisztán tartani; néhány nap múlva már olyan rendetlen és koszos, hogy rossz ránézni. Mondd csak meg Nekem, hogy hívják az ilyen környezetet? És az ottani emberek ilyen körülmények között is tudnak jó étvággyal enni és el tudnak aludni – milyen emberek azok? Olyanok, mint a disznók, nem igaz? Nem tudatosak, és semmit sem értenek a higiéniáról, a környezetükről, a struktúráról, az irányításról. Bármennyire koszossá és rendetlenné válik is a környezetük, nem veszik észre. Nem zavarja őket; nem aggódnak, és nem hozza ki őket a sodrukból. Továbbra is úgy élnek, ahogy eddig, igénytelenül és követelmények nélkül. Vannak helyek, ahol nagyon vigyáznak a higiéniára és a környezetre, és azt gondolnád, hogy az ottani emberek törődnek a tisztasággal, hogy tudják, hogyan irányítsák a környezetüket – de egy rajtaütésszerű ellenőrzésig senki sem tudja, hogy az ellenőrzéseket megelőzően embereket küldtek a hely kitakarítására. Ha előre szólsz, hogy odamész, akkor a hely garantáltan tiszta lesz; ha viszont figyelmeztetés nélkül mész, akkor más környezetet találsz, amely biztosan piszkos és rendetlen lesz. Néhány lány szobájában ruhák és cipők hevernek szanaszét, odakint pedig olyan munkaeszközök vannak felhalmozva a ruhákkal együtt, mint kapák és csákányok. Egyesek talán azt mondják, hogy annyira elfoglaltak voltak, hogy nem volt idejük takarítani. Vajon ennyire elfoglaltak voltak? Még levegőt venni sem volt idejük? Ha nem volt idejük, akkor tényleg elfoglaltak, de biztosan ennyire elfoglaltak voltak? Mi olyan nehéz abban, hogy rendezzék a területüket? Mi olyan megterhelő abban, hogy tiszta, rendezett környezetet tartsanak fenn? Van ennek valami köze az emberi mivolthoz? Miért szeretnének az emberek ennyire „disznóólban” élni? Miért éreznék magukat ilyen jól egy ilyen környezetben? Hogy lehetnek teljesen érzéketlenek az ilyen környezetre? Mi folyik ott? Mi az oka a rosszul rendezett környezeteknek? Ha alkalmanként elmegyek valahova, és előre szólok, akkor rendbe teszik, de ha gyakran megyek oda, akkor nem takarítanak többé. Azt mondják: „Gyakran vagy itt, úgyhogy eltekintünk a formalitásoktól. Mi már csak ilyenek vagyunk. Fárasztó állandóan takarítani! Kinek van erre energiája? Annyira el vagyunk foglalva egész nap a munkával, hogy még arra sincs időnk, hogy megfésülködjünk!” Ilyen mentségeket hoznak fel. És még mi mást? „Ez az egész csak átmeneti. Nem kell tökéletes rendet teremtenünk. Így is megteszi.” Valóban, minden átmeneti – de még ha egy sátorban élnél is, akkor is vigyáznod kellene arra, nem igaz? Ez a normális emberi mivolt. Ha még ez a kis normális emberi mivolt sincs meg benned, akkor miben különbözöl az állatoktól?

Van egy templom Isten házában, amely elég jó helyen van, hegyek és víz közelében. Utat építettek ott, és fák szegélyezik a közeli folyót. Még egy pavilon is tartozik hozzá, mellette díszkövekkel. Tényleg nagyon szép. Egy nap messziről megláttam egy kis sárga valamit azon a tiszta úton. Közelebb érve láttam, hogy egy narancshéj az. Ki tudja, hogy ki dobná oda csak úgy a szemetét. A pavilonban pedig, amely szintén tiszta volt, valaki napraforgómagot evett, és a héjakat szanaszét dobálta a padlóra. Mondd csak meg Nekem, az az illető olyasvalaki volt, aki ismeri a szabályokat? A normális emberi mivoltban az embereknek vannak-e előírt higiéniai és környezeti normái, vagy nincsenek? Lehet, hogy egyesek azt mondják: „Milyen értelemben nincsenek normáim? Minden este megmosom a lábam. Vannak, akik nem teszik. Vannak, akik még az arcukat sem mossák meg, amikor reggel felkelnek.” Lehet, hogy a lábad tiszta, rendben, de miért olyan a munkakörnyezeted, mint egy disznóól? Mire jó ez a te tisztaságod? A legjobb esetben is azt jelzi, hogy iszonyatosan önző vagy. Szeretnél mindent irányítani – hogyan lehetnél minden dolognak a mestere, ha még egy épületegyüttest sem tudsz irányítani? Ez tényleg szégyentelen! Ezek az emberek nemcsak a környezetüket nem tudják irányítani – még a személyes higiéniájukat sem képesek irányítani, és a földre dobálják a szemetet. Vajon hogyan alakult ki ez a szokásuk? A gyümölcshéjak földre dobálását azzal indokolhatják, hogy komposztnak nevezik. Akkor miért nem helyezik azokat a komposztládába vagy a szemetesbe? Miért dobják ki az útra vagy a pavilonba? Vajon a pavilon egy olyan hely, ahol komposztot lehet tárolni? Ez nem a szabályok figyelmen kívül hagyása? (De igen.) Ez az emberi mivolt, a józan ész és az erkölcs szörnyű hiánya – ezek közönséges emberek! Mondd csak meg Nekem, van mód ennek a problémának a megoldására? Hogyan lehet megállítani? Vajon a felügyelet megteszi a hatását? Ki tudná így szemmel tartani a dolgokat? Mi a teendő? (Meg kell bírságolni őket.) Igen, ez a végső megoldás. Megfelelő rendszert kell kidolgozni. Nincs többé büntetlenség. Ezek az emberek annyira trehányak – javíthatatlanok! Vannak helyek, ahol rothadó kartondobozok, korhadt deszkák és papírfoszlányok hevernek szanaszét, és az ottaniak azt mondják, azért tartogatják azokat, hogy később felhasználhassák. Mivel hasznos dolgokról van szó, miért nem szortírozzák őket típus szerint, rendezett rakásokba? Talán nem nézne ki jobban, és nem foglalna kevesebb helyet? A legtöbb ember mit sem tud a karbantartásról. A dolgok véletlenszerűen vannak egymásra pakolva és szétszórva a területükön, úgy, hogy nincs egy szabad hely. A kupacok egyre rendetlenebbek lesznek, amint nőnek, és a rendetlenséggel együtt jár a kosz is, míg végül a terület szemétteleppé válik, amely visszataszító mindazok számára, akik látják. Van normális emberi mivoltuk az ilyen környezetben élő embereknek? Van-e képességük, ha még azt a környezetet sem tudják rendben tartani, amelyben élnek? Mi a különbség az ilyen emberek és az állatok között? A legtöbb ember egyrészt azért nem tudja, hogyan irányítsa a lakóterét, mert senkinek nincs higiéniai tudatossága, és senki nem tudja, hogyan irányítsa a környezetét. Nem jutnak eszébe ezek a dolgok, és nincs tisztában azzal, hogy milyen kellene, hogy legyen az ember lakókörnyezete. Olyan, mint az állatok, nincs tudatában annak, hogy milyen környezetben kellene élnie. Másrészt pedig a menedzserek nem tudják, hogyan kell irányítani ezeket a dolgokat. A menedzserek nem tudják, hogyan kell irányítani ezeket a dolgokat, azok pedig, akiket irányítanak, nem proaktívak, illetve nincsenek tisztában ezekkel a dolgokkal. Végül mindenki „együttműködésével” a hely „disznóóllá” válik. Ha ezek az emberek már egy ideje jelen vannak valahol, egy bizonyos érzéssel távozom onnan: „Miért nem tiszta ez a hely soha? Miért nem tűnik soha otthonnak?” Mondd csak meg Nekem, vajon feldobhatja-e az ember hangulatát egy ilyen hely látványa? (Nem.) Titeket jó kedvre derítene, ha odamennétek? (Nem lenne túl sok érzésünk azzal kapcsolatban.) Ez lenne az igazi válaszotok – nem lenne túl sok érzés. Egy pár ilyen helyre terveket készítettem, amikor pedig a munka kész volt, és a dolgok át lettek rendezve, mindenki élvezte a látványt. Néhány nap múlva azonban ismét rendetlenség volt. Találnom kellett valakit, aki alkalmas a feladat irányítására, ha fenn akartam tartani a higiéniát. Ez azért van, mert a legtöbb ember annyira koszos, hogy bármilyen munkát is végez, rendetlenséget csinál. Vannak, akik zöldségeket szednek, és nem tudják, hol kell megmosni azokat. Ragaszkodnak ahhoz, hogy tiszta helyet keressenek, ami miatt az a hely koszos lesz. Hogy éreznéd magad, ha ezt látnád? Hát nem állatcsordát alkotnak ezek az emberek? Nincs emberi mivoltuk! Dühbe gurulnál, ha ránéznél ezekre az emberekre, akik nem törődnek a higiéniával, és nem tudják, hogyan irányítsák a környezetüket. Kellemes lakókörnyezetet kaptak, ahol minden szépen rendbe van téve. Tavasszal mindenféle virág és fűféle nő; vannak hegyek, víz, pavilon; van munkahelyük, lakóhelyük és mindenféle kényelmi szolgáltatás. Milyen csodás! De mi lett a vége? Magától értetődőnek vették; nem értékelték a jóságot. Azt gondolták: „Ez a hely szebb a legtöbb helynél, de többé-kevésbé vidéki. A földön csak gyep és sár van.” Ezzel a gondolkodásmóddal esztelenül feldúlták a helyet. Nem gondoltak arra, hogy irányítsák a környezetüket. Mennyi minden hiányzik az ilyen emberi mivoltból! Nem rendelkezik azokkal a dolgokkal, amelyekkel az emberi mivoltnak rendelkeznie kellene; ezek az emberek még a legalapvetőbb módon sem képesek kézben tartani a lakókörnyezetük különböző aspektusait. Mondd csak meg Nekem, hogy lehet, hogy az emberek nem gondolnak arra, hogy megbecsüljenek egy ilyen szép környezetet, amelyben élnek? Hogy lehet, hogy nem gondolnak arra, hogy vigyázzanak rá? Vajon miért? Talán annyira el vannak foglalva a kötelességeikkel, hogy nincs rá idejük? Vagy még mi történik velük? Van bárki is, aki nincs elfoglalva a kötelességeivel? Vannak, akik rosszabb környezetben élnek, mint ti, mégis elég jól gondját viselik. Az emberek látják, és csodálattal és megbecsüléssel gratulálnak nekik. Aztán ott van a ti lakókörnyezetetek – másoknak még csak be sem kell menniük; megvetnének téged, ha csak egy pillantást is vetnének rá kívülről. Ez vajon nem a te saját műved? A te viselkedésmódod és cselekedeteid idézték elő ezt a szánalmasan silány környezetet, amelyben élsz. Ha az emberek látják a környezetet, amelyben élsz, az számukra ugyanaz, mintha a lényegedet látnák. Akkor vajon hibáztathatod őket, amiért megvetnek téged? Azt, hogy valaki előkelő vagy alantas, nemes vagy közönséges, nem mások értékelése dönti el, hanem az, amit ő maga megél. Ha birtokában vagy a normális emberi mivolt dolgainak, akkor képes vagy megélni az igazi emberi hasonlatosságot. Képes leszel megmutatni a nemességedet, és mások ösztönösen értékelni és becsülni fognak téged. Ha nem vagy birtokában ezeknek a dolgoknak, és nem értesz a józan értelemben vett higiéniához, illetve nem tudod, hogyan kell vigyázni a környezetedre, egész életedben egy „disznóólban” élsz, és elégedett vagy vele, az felfedi az állati minőségedet. Azt jelenti, hogy közönséges és alantas vagy. Az ilyen közönséges és alantas ember, akinek ilyen közönséges és alantas az emberi mivolta, akiben nyoma sincs a normális gondolkodásnak, nézeteknek, követelményeknek és törekvéseknek, amelyekkel a normális emberi mivoltnak rendelkeznie kellene – mindezek hiányában megértheti-e az ilyen ember az igazságot? Be tud-e lépni az igazságvalóságba? (Nem.) Ti is úgy gondoljátok, hogy nem tud belépni? Miért nem? Egyesek azt fogják mondani: „Az évek során, amióta hiszünk Istenben, már rég megszabadultunk mindezektől a világi dolgoktól. Minket nem érdekel az ilyesmi! »Minőségi életet élni« – ez világi dolog!” Talán nincsenek olyanok, akik ezt mondják? Ezek szerint a levegő, amit belélegzel, világi dolog? A ruhák, amelyeket viselsz, az összes anyagi dolog, amit használsz – világi dolgok ezek? Miért nem keresel egy helyet a szabadban, ahol összegyűlhettek? Miért egy teremben gyűltök össze? Hát nem abszurdak azok, akik ezt mondják? Elárulok neked egy tényt: ha egy ilyen ember be akar lépni az igazságvalóságba, az nehéz lesz számára. Ha valaki be kíván lépni az igazságvalóságba, akkor először is normális emberi mivolttal kell rendelkeznie; ezen túlmenően le kell vetnie az életében azokat a rossz szokásokat, hogy valami olyan stílusra és célra törekedjen az életben, ami minőségi, jó modorú és erkölcsös. Találóan fogalmaztam? Nos, akkor könnyű-e orvosolni ezeket a problémákat? Mennyi időbe telik, amíg valaki megváltoztatja az életmódját és levetkőzi egy rossz szokását? Milyen módszert kell alkalmazni, hogy a lehető leggyorsabban belépjen ebbe? Milyen módszerek vannak a büntetésen kívül? (Kölcsönös felügyelet.) A kölcsönös felügyelet az egyik módszer; a kérdés az, hogy az emberek elfogadják-e. Meglátásom szerint a bírságok kiszabása erőteljes és valóban hatékony lépés. Amint pénzbírsághoz folyamodsz, máris érinted az emberek érdekeit. Nincs más választásuk, mint hogy engedelmeskedjenek, mert félnek, hogy az érdekeik sérülhetnek. Ezt lehet elérni a bírságok kiszabásával. De miért nem érünk el semmit, ha az igazságról beszélgetünk ezekkel az emberekkel? Mert nem rendelkeznek normális emberi mivolttal, sem az igazság elfogadásához szükséges feltételekkel. Ezért hatástalan módszer az igazságról való beszélgetés az ő esetükben. Bármilyen munkakörnyezetben elsősorban tanuld meg a dolgok típus szerinti rendezését, másodsorban a rend megőrzését, harmadsorban a higiénia és a tisztaság fenntartását, majd mindezek tetejébe tedd szokásoddá a szemét eltakarítását. Ez az, amivel a normális emberi mivoltnak rendelkeznie kellene.

Vannak olyan nők, akik megfésülködnek, és úgy mennek el otthonról, hogy előtte nem söprik össze a lehullott hajszálakat. Mindennap ezt teszik. Vajon meg lehet változtatni egy ilyen szokást? Ha befejezted a fésülködést, azonnal fel kell takarítanod, és rendet kell raknod. Ne hagyd másokra a takarítást – kezeld jól te magad a saját környezetedet. Ha jól akarod kezelni a környezetedet, magaddal kell kezdened. Először is takarítsd ki a saját területedet. Ezen kívül az embernek polgári gondolkodásúnak kell lennie az általa lakott közterületet illetően is. Mindenkinek felelősséget kell vállalnia például azoknak a helyeknek a kezeléséért, ahol élnek és pihennek az emberek. Ha meglátsz néhány narancshéjdarabkát a földön, csak szedd fel, és dobd a szemétbe. Vannak munkahelyek, ahol a munka végeztével mindenütt faforgács, fahulladék, vasrudak és szögek hevernek. Arra járva könnyen beleléphetsz egy szögbe, ha nem vigyázol. Ez szörnyen veszélyes. Miért ne takarítanák ki és tennék higiénikussá a dolgokat, amint végeztek a munkájukkal? Miféle csúnya szokás ez? Vajon képesek-e ezzel kimagyarázni magukat? Mit gondolnának az emberek, ha egy ilyen rendetlen, koszos munkahelyet látnának? Hát nem az állatok végzik így a munkájukat? Az emberi mivolttal rendelkező embereknek szépen fel kell takarítaniuk a dolgokat, amikor befejezik a munkát, így mások első pillantásra tudni fogják, hogy a munkát emberek végezték. Az állatok nem takarítanak, miután elvégezték a munkát, mintha a takarítás nem rájuk tartozna, és semmi közük sem lenne ahhoz. Miféle logika ez? Nem kevés olyan embert láttam már, aki nem takarít fel a munkája után. Mindannyiuknak megvan ez a rossz szokása. Megmondtam nekik, hogy mindennap, amikor végeztek a munkájukkal, intézkedniük kell, hogy valaki eltakarítsa az összes szemetet. Mindennap takarítani kell. Így a telephely tiszta lesz. Ki kell alakítaniuk egy ilyen szokást. Ahhoz, hogy valaki egy életszokást kialakítson, azzal kell kezdenie, hogy fenntart egy környezetet, majd vár, hogy hozzászokjon ahhoz. Aztán egy napon, amikor ez a környezet megváltozik, ő maga is rosszul fogja érezni magát, ha azt látja, hogy valami nem tiszta. Pontosan úgy, mint egyesek, akik három vagy öt éve külföldön élnek, és azt hiszik, hogy ott minden jobb. Eljön a nap, amikor visszatérnek szülővárosukba, és úgy érzik, hogy hirtelen előkelővé váltak. Megvetéssel tekintenek azokra, akik nem törődnek a higiéniával, azokra, akiknek nem tiszta a házuk. Még egy pár napot sem bírnak ki zuhanyzás nélkül. Talán nem a környezetük diktálta ezt? Ez így működik. Tehát a személyes higiéniád és a környezeted irányításával kell kezdened. Így érezheted jól magad, miközben a kötelességedet végzed; és ez az, amivel a normális emberi mivoltú embereknek rendelkezniük kellene. Több helyen, ahol jártam, láttam olyan lányszobákat, ahol nagy rendetlenség és felfordulás volt. Néhányan azt mondhatják: „Azt akarod, hogy rendszeretők legyünk; olyan legyen, mint egy kiképzőtáborban?” Nincs szükség minderre. Mindennap ágyazz be és takarítsd ki a szobádat. Tarts tisztaságot. Váljon a szokásoddá. Ha ezeket mindennap megteszed, és szokásoddá, normává válnak, és olyan automatikusak lesznek, mint az evés, akkor egy ilyen mindennapi életszokást fogsz kialakítani, és a környezeteddel szemben támasztott követelményeid szintje megemelkedik. És ha már megemelkedett, akkor az egész magatartásod, szemléletmódod, ízlésed, emberi mivoltod és méltóságod is emelkedni fog. Ha azonban egy „disznóólban” élsz, egy olyan helyen, amely nem embereknek való, hanem inkább olyan, mint egy állat odúja, akkor nem rendelkezel emberi hasonlatossággal. Egy szobába belépve például egyesek, látva, hogy a szoba és a padlója tiszta, egy ideig kint törölgetik a piszkot a cipőjükről. Még mindig mocskosnak fogják érezni, így aztán leveszik a cipőjüket, mielőtt belépnének a szobába. Ha a szoba tulajdonosa látja, hogy milyen tiszták és tisztelettudóak vele szemben, ő is tisztelni fogja őket. Mások bemennek sáros cipővel, és nem gondolnak arra, hogy összesározzák a padlót. Teljesen érzéketlenek ezzel kapcsolatban. A szoba tulajdonosa látja, hogy eredendően nem törődnek a szabályokkal. Rossz szemmel nézi őket, ezért megveti őket, és a jövőben nem engedi be a szobájába. Kint várakoztatja őket, ez pedig azt fogja sugallani: „Nem érdemled meg, hogy bejöjj – tönkretennéd a helyet, ha bejönnél, és rengeteg időt kellene eltöltenem a takarítással!” Nem fogja őket tisztelni. Amikor látja, hogy nem rendelkeznek emberi hasonlatossággal, még csak tisztelni sem fogja őket. Ha valaki idáig jut az életében, egyáltalán ember még? Egy háziállat jobb nála. Az embereknek tehát meg kell élniük az emberi hasonlatosságot ahhoz, hogy embernek nevezzék őket, és normális emberi mivolttal kell rendelkezniük ahhoz, hogy megélhessék az emberi hasonlatosságot. Bárhol is él valaki, bármilyen kötelességet is végez, be kell tartania a szabályokat. Gondoskodnia kell a környezetéről és a higiéniájáról, felelősségérzettel és jó életszokásokkal kell rendelkeznie. Figyelmesnek és komolynak kell lennie mindenben, amit tesz, és ki kell tartania mindaddig, amíg jól el nem végzi a dolgot és meg nem felel a mércének. Így a kötelességed végzéséből és abból, ahogyan viseled magad, valamint ahogyan a dolgokkal bánsz, látni fogják az emberek, hogy egyenes és tisztességes, jó ember vagy. Csodálatot fognak érezni irántad, és ösztönösen tisztelni fognak. Megbecsülnek és értékelni fognak, és így nem csapnak majd be, illetve nem zsarnokoskodnak feletted. Komolyan, gúnyolódás és megvetés nélkül beszélnek veled. Nem tudom, hogy az emberek hogyan érzékelik a külsőmet, de van egy olyan érzésem, hogy amikor a legtöbb emberrel találkozom, nem viccelődnek, illetve nem beszélnek komolytalanul. Nem tudom, miért van ez így. Lehet, hogy az embereknek az az érzésük: „Olyan komoly ember vagy, komolyan beszélsz és komolyan veszed azt is, amit csinálsz. Egyenes ember vagy; nem mernék viccelődni, amikor Veled érintkezem. Első pillantásra világos, hogy Te nem vagy az a fajta ember.” Ha olyankor, amikor elmész valahová és beszélgetsz az emberekkel, csevegsz az emberekkel, kapcsolatba lépsz az emberekkel, azt érzik az emberek, hogy van valami az emberi mivoltodban és morálodban – lehet, hogy nem tudják világosan megmondani, hogy mi az, de te tudni fogod, hogy mi az, amire nap mint nap gondolsz, és mindig lesznek alapelveid és normáid arra vonatkozóan, hogy hogyan tekintesz a dolgokra, és hogyan lépsz kapcsolatba az emberekkel –, ha így lépsz kapcsolatba és így érintkezel másokkal, akkor azt fogják mondani, hogy olyan megfontolt vagy, olyan komoly és megfontolt vagy mindenben, amit teszel, ami azt jelenti, hogy olyan hű vagy az alapelvekhez. Vajon milyen érzést fog ez végül is kiváltani belőlük? Lassan gondold át. Ha a magaviseletedben olyan dolgokkal rendelkezel, amelyekkel a normális emberi mivoltú embereknek rendelkeznie kellene, akkor nem számít, hogy az emberek hogyan értékelnek a hátad mögött. Ha a szívük mélyén úgy érzik, hogy egyenes, megfontolt ember vagy, aki komolyan és felelősségteljesen viszonyul mindenhez, aki nemes erkölcsű, akkor, miután egy darabig érintkeztek és kapcsolatba kerültek veled, el fognak ismerni és megbecsülnek téged. És akkor emberként érni fogsz valamit. Ha, miután egy ideig érintkeztek veled, azt látják, hogy semmit sem csinálsz jól, hogy lusta és mohó vagy, semmit nem vagy hajlandó megtanulni, hogy a kívánalmaid meghaladják a képességeidet, hogy eléggé fösvény és önző vagy – sőt, hogy nem törődsz a higiéniával, és eszedbe sem jut, hogy vigyázz a környezetedre; ha azt látják, hogy nem értesz semmihez, amit csinálsz, hogy elég gyenge képességű vagy, és hogy méltatlan vagy a bizalomra, nem vagy képes jól elvégezni semmilyen rád bízott feladatot – akkor egyáltalán nem számítasz az embereknek, és emberként érvényteleníteni fognak. Mindent összevetve nem nagy dolog az, hogy egyáltalán nem számítasz másoknak – ami számít, az az, hogy ha Isten szívében is közönséges, alantas és értéktelen vagy, mint egy állat, szív és lélek nélküli, akkor bajban vagy. Még mindig nagyon messze vagy attól, hogy megmenekülj! Van-e reménye a megmenekülésre bárkinek, akinek a jelleme nem megfelelő színvonalú, akinek a beszéde és a cselekedetei teljesen szabályozatlanok, aki olyan, mint egy állat? Meglátásom szerint az illető veszélyben van. Előbb vagy utóbb ki fogják rekeszteni.