Melléklet: Rövid értekezés a normális emberi mivolt három aspektusáról

Ezúttal beszélgetésünk során nem fogunk történeteket mesélni. Egy gyakran vitatott témával kezdjük: mi az emberi mivolt? Korábban már sokat beszéltünk erről a témáról, most is azt tesszük. Ez egy gyakran emlegetett téma, egy olyan kérdés, amellyel az ember naponta találkozik a mindennapi életében, egy olyan téma, amellyel naponta találkozhat, és amelyet naponta megtapasztalhat. A téma a következő: mi az emberi mivolt? Az emberi mivolt több fontos dolgot foglal magában. Melyek az emberi mivolt gyakori megnyilvánulásai a mindennapi életben? (Az integritás és a méltóság.) Másvalami? A lelkiismeret és a józan ész, igaz? (Igen.) Ezekről gyakran beszéltek. Ezeken kívül mi minden van még, amelyekről viszont nem beszéltek gyakran? Vagyis melyek azok a témák, amelyeket alapvetően nem érintetek, amikor általában az emberi mivoltról beszéltek? A lelkiismeret és a józan ész, az integritás és a méltóság – ezek a témák olyan régi, elcsépelt beszédtémák, amelyekkel az ember rendszeresen találkozik. Milyen szoros a kapcsolat a valós életetek és a lelkiismeret, a józan ész, az integritás, illetve a méltóság között, amelyekről olyan gyakran beszéltek? Hogyan építette és segítette az az anyag a gyakorlásotokat és a belépéseteket a valós életetekben? Mennyire volt hasznos? Nos, milyen tételek vannak még, amelyek szorosan kapcsolódnak a mindennapi, normális emberi életetekhez? Mondok néhányat, és majd meglátjuk, hogy ezek olyan témák-e, amelyekkel rendszeresen találkoztok. Az emberi mivoltról szóló anyagunkkal kapcsolatban először is eltekintünk attól, hogy az anyag pozitív-e vagy negatív, és hogy a normális vagy abnormális emberi mivoltra vonatkozik-e. Az imént említett tételeken kívül ott van még az is, amely az emberek ahhoz való hozzáállásáról szól, ahogy különböző embereket, eseményeket és dolgokat kezelnek a mindennapi életükben. Nem egy tétel-e az is? Nem az emberi mivoltról szól-e? (De igen.) Van egy másik, amely az emberek sáfárkodása a személyes környezetükkel a mindennapi életükben, és még egy: az emberek hozzáállása és viselkedése az ellenkező nemmel való érintkezésük során. Vajon kapcsolódik-e ez a három tétel az emberi mivolthoz? (Igen.) Mindegyik kapcsolódik. Annál a témakörnél, amelyről most fogunk beszélni, félretesszük az ember igazságra való törekvésének témáit, azt, hogy Istenbe vetett hitében miként léphet be valaki az igazságvalóságba, és hogyan tarthatja be a különböző alapelveket, és csak az emberi mivoltról beszélünk. Lényegesen kapcsolódik-e tehát ez a három tétel az emberi mivolthoz? (Igen.) Mi ez a három tétel? Fogalmazzátok meg újra őket! (Az első: az emberek hozzáállása ahhoz, ahogy különböző embereket, eseményeket és dolgokat kezelnek a mindennapi életükben. A második: az emberek sáfárkodása a személyes környezetükkel a mindennapi életükben. A harmadik: az emberek hozzáállása és viselkedése az ellenkező nemmel való érintkezésük során a mindennapi életükben.) És vajon miről szól ez a három tétel? (Az emberi mivoltról.) Miért mondjuk, hogy ez a három tétel az emberi mivoltról szól, hogy összefügg azzal? Miért emelnénk ki ezt a hármat? Miért nem beszélünk a „lelkiismeret és józan ész” részről? Miért tesszük félre azokat az aspektusokat, amelyeket általában megvitatunk, hogy erről a három tételről beszéljünk? Vajon ez a három tétel haladóbb vagy kezdetlegesebb szintű, mint a lelkiismeret, a józan ész, az integritás és a méltóság, amelyek az emberi mivoltra vonatkoznak, amelyről már korábban beszéltünk? (Kezdetlegesebb szintű.) Akkor vajon lekicsinyel benneteket, ha ezekről a dolgokról beszélünk? (Nem.) Nos, miért beszélnénk róluk? (Mert gyakorlatiak.) Gyakorlatiasabbak. Ezt az okot találtátok? Miért fogunk erről beszélni? Mert problémákra leltem; a jelenlegi állapotokkal és az emberek mindennapi életében megjelenő különböző viselkedésmódokkal kapcsolatosan találtam néhány olyan problémát, amelyek szorosan kapcsolódnak az emberek valós életéhez, és szükségszerű, hogy ezeket egyenként kiteregessem, hogy megbeszéljük. Ha az emberek Istenbe vetett hitükben félreteszik a valós életet, valamint a normális emberi mivolt és a mindennapi élet különböző viselkedésformáit, és csak törekednek az igazságra kitartóan – olyan mély igazságokra, mint az, hogyan kell olyan embernek lenni, akit Isten szeret – mondjátok csak meg Nekem, milyen problémákhoz vezet ez? Az igazságra való törekvése során milyen alapvető feltétel mellett lehet valaki képes arra, hogy belépjen az igazságvalóságba? (A való életben kell megtennie.) Másvalami? (Normális emberi mivoltra van szüksége.) Így van – normális emberi mivolttal kell rendelkeznie, amely a lelkiismeret, a józan ész, az integritás és a méltóság mellett az imént említett három tételből áll. Kissé hamis lenne, ha valaki az igazságra való törekvéséről és az igazság kereséséről beszélne, miközben nem tudna megfelelni a normáknak, illetve nem tudná elérni a normalitást ezzel a három, az emberi mivoltot érintő tétellel kapcsolatosan. Az igazságra való törekvés, az igazságvalóságba való belépésre való törekvés, az üdvösségre való törekvés – ezeket nem mindenki tudja elérni, hanem csak azon kevesek, akik szeretik az igazságot és normális emberi mivolttal rendelkeznek. Ha valaki nem tudja, hogy egy normális emberi mivoltú embernek mivel kellene rendelkeznie, vagy mit kellene tennie, illetve milyen hozzáállásúnak és szemléletűnek kellene lennie bizonyos emberek, események és dolgok tekintetében, akkor vajon képes az illető elérni az igazságvalóságba való belépést? Vezethet-e eredményre az igazságra való törekvése? Sajnos nem.

A. Az emberek hozzáállása ahhoz, ahogy különböző embereket, eseményeket és dolgokat kezelnek

Az első olyan tétellel fogjuk kezdeni, amely az emberi mivoltról szól: az emberek hozzáállása ahhoz, ahogy különböző embereket, eseményeket és dolgokat kezelnek a mindennapi életükben. Mindenki érti, hogy mit jelent a „mindennapi élet”. Ezt nem kell részletezni. Melyek tehát a legfontosabb emberek, események és dolgok, amelyek az emberi mivolthoz kapcsolódnak? Vagyis mi az, ami a normális emberi mivolt szintjére emelkedik, ami kapcsolódik annak hatásköréhez, ami érinti azt? (Az emberekkel és dolgokkal való foglalkozás.) Ez az egyik része. Aztán vannak azok az ismeretek és szakmai készségek, amelyeket el kell sajátítani, és vannak a mindennapi élethez szükséges általános ismeretek. Ezek mind részei annak, amit egy normális emberi mivolttal rendelkező embernek meg kell értenie és birtokolnia kell. Például vannak, akik ácsnak vagy kőművesnek tanulnak, mások pedig megtanulnak autót vezetni vagy autót javítani. Ezek készségek, mesterségek, egy ilyen mesterséget ismerni pedig annyit jelent, mint jártasnak lenni az adott szakmában. Tehát milyen mértékben és milyen színvonalon kell megtanulnia valakinek egy készséget ahhoz, hogy szakértőnek számítson? Legalább arra képesnek kell lennie, hogy előállítson egy elfogadható színvonalú készterméket. Vannak olyanok, akik elég silány munkát végeznek. Az általuk végzett munkák nem szalonképesek, sőt, már-már elviselhetetlen látványt nyújtanak. Mi itt a probléma? Ez érinti a szakmájukhoz való hozzáállásukat. Vannak, akiknek nem lelkiismeretes a hozzáállása. Azt gondolják: „Ha az, amit gyártok, betölti a szerepét, az elég jó. Csak érd be vele pár évig, aztán javítsd meg.” Vajon ilyen nézettel kellene rendelkeznie a normális emberi mivoltú embereknek? (Nem.) Vannak, akiknek nemtörődöm, közömbös hozzáállásuk van. Nekik megfelel az „elég jó”. Ez felelőtlen hozzáállás. A romlott beállítottságon belül van valami, amiért ilyen könnyelműen és felelőtlenül kezelik a dolgokat. Ez trehányság, amire az emberek gyakran hivatkoznak. Mindazt, amit tesznek, a „nagyjából jó” és az „eléggé megközelíti” szintjéig teszik; ez a „talán”, a „lehet” és az „ötből négy” hozzáállása; felületesen teszik a dolgokat, megelégszenek azzal, ha a minimumot megteszik, és megelégszenek azzal, hogy blöffölve elevickélnek; nem látják értelmét annak, hogy komolyan vegyék a dolgokat vagy aprólékosak legyenek, és még kevésbé látják értelmét annak, hogy keressék az igazságalapelveket. Ez talán nem olyasvalami, ami a romlott beállítottságon belül van? A normális emberi mivolt megnyilvánulása ez? Nem. Helyénvaló ezt arroganciának nevezni, és az is teljesen találó, ha léhaságnak nevezzük, de hogy tökéletesen megragadjuk, az egyetlen szó, ami megfelel, az a „trehány”. A legtöbb emberben megvan a trehányság, csak más-más mértékben. Mindenben felületesen és hanyagul akarnak eljárni, és minden cselekedetükben ott van a csalárdság fuvallata. Ha csak tudnak, átvernek másokat, a könnyebb utat választják, amikor csak tehetik, időt spórolnak, amikor csak tudnak. Azt gondolják magukban: „Amíg elkerülöm, hogy felfedjenek, és nem okozok problémát, illetve nem vonnak felelősségre, addig elboldogulok valahogy. Nem kell nagyon jó munkát végeznem, az túl nagy fáradozás!” Az ilyen emberek semmit sem tanulnak meg mesteri szinten, tanulmányaik során pedig nem igyekeznek, nem szenvednek és nem fizetik meg az árat. Csak a felszínét akarják érinteni egy témának, majd azt mondják magukról, hogy jártasak benne, azt hiszik, hogy mindent megtanultak, amit tudni kell, majd erre támaszkodnak, hogy elevickéljenek. Ez vajon nem az emberek egyfajta hozzáállása más emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz? Jó hozzáállás ez? Nem. Egyszerűen szólva ez „elevickélés”. Az ilyen trehányság az egész romlott emberiségben megvan. Akiknek az emberi mivoltában megvan a trehányság, azt a szemléletet és hozzáállást képviselik, hogy bármit is tesznek, abban „elevickélnek”. Vajon képesek-e az ilyen emberek megfelelően tenni a kötelességüket? Nem. Képesek az alapelvek szerint tenni a dolgokat? Ez még valószínűtlenebb.

Vannak, akik semmiben sem elkötelezettek, amit tesznek, hanem hanyagok, felületesek és felelőtlenek. Vannak például olyanok, akik megtanulnak vezetni, de soha nem kérdezik meg a tapasztalt sofőröket, hogy mire kell figyelni vezetés közben, vagy hogy milyen sebesség károsítja a motort. Nem kérdeznek, csak vezetnek – és következésképpen tönkreteszik az autójukat. Belerúgnak és azt mondják: „Ez az izé törékeny. Adj egy Mercedest vagy egy BMW-t, ez a tragacs nem lesz jó – elavult!” Milyen hozzáállás ez? Nem bánnak szerető gondoskodással az anyagi dolgokkal, és nem gondolnak arra, hogy karbantartsák, hanem szándékosan tönkreteszik és elrontják azokat. Vannak, akik hanyag, lusta életet élnek. Egész nap kapkodva és figyelmetlenül csinálnak mindent. Miféle emberek ezek? (Figyelmetlen emberek.) A „figyelmetlen emberek” szép kifejezés – hívhatnánk őket „hanyag embereknek”; a „közönséges emberek” is illik rájuk. Vajon túlzás ez? Hogyan lehet megkülönböztetni a nemes és a közönséges embereket? Egyszerűen nézzük meg a kötelességekkel kapcsolatos hozzáállásukat és cselekedeteiket, és nézzük meg, hogyan kezelik a dolgokat és hogyan viselkednek, amikor problémák merülnek fel. Az integritással és méltósággal rendelkező emberek pedánsak, lelkiismeretesek és szorgalmasak a cselekedeteikben, és hajlandóak megfizetni az árat. Az integritás és méltóság nélküli emberek figyelmetlenek és felületesek a cselekedeteikben, mindig készek valami trükkre, mindig csak elevickélni akarnak. Bármilyen technikát is tanulmányoznak, nem tanulják szorgalmasan, képtelenek megtanulni, és bármennyi időt is töltenek annak tanulmányozásával, teljesen tudatlanok maradnak. Ezek gyenge jellemű emberek. A legtöbb ember felületesen végzi a kötelességét. Milyen beállítottságról van itt szó? (Trehányságról.) Hogyan bánnak a trehány emberek a kötelességükkel? Egész biztosan nem megfelelő a hozzáállásuk, és biztosan felületesen bánnak vele. Ez azt jelenti, hogy nincs normális emberi mivoltuk. A nagyon trehány emberek olyanok, mint az állatok. Ez olyan, mintha egy kutyát tartanál háziállatként. Ha nem figyelsz rá, szétrágja a dolgokat, és tönkreteszi az összes bútorodat és berendezésedet. Ez veszteség lenne. A kutyák állatok; nem gondolnak arra, hogy szerető gondoskodással bánjanak a dolgokkal, és nem kérheted számon őket dolgokért – csak kezelned kell őket. Ha nem teszed, hanem hagyod, hogy az állat elszabaduljon és megzavarja az életedet, az azt mutatja, hogy valami hiányzik az emberi mivoltodból. Akkor nem sokban különbözöl egy állattól. Túl alacsony az IQ-d – egy semmirekellő vagy. Hogyan kezeld tehát jól őket? Ki kell találnod a módját, hogyan tudnád őket bizonyos paraméterek közé szorítani, vagy tartsd ketrecben, és naponta kétszer-háromszor egy meghatározott időben engedd ki őket, hogy eleget mozogjanak. Ez féken tartja majd az önkéntelen rágásukat, és testmozgást is biztosít számukra, hogy egészségesek maradjanak. Így a kutya megfelelően van kezelve, és a környezeted is védve van. Ha valaki nem tudja kezelni a dolgokat, amelyekkel találkozik, és nincs meg a megfelelő hozzáállása, akkor valami hiányzik az emberi mivoltából, ami nem tud megfelelni a normális emberi mivolt mércéjének. Vagy a főzést tekintve: az átlagemberek csak egy kevés olajat használnak, amikor sütnek, vannak azonban olyan nők, akik egy csomó olajat használnak. Még ha gazdag is vagy, nem herdálhatod el az olajat – észszerű mennyiséget kell használnod. De ezeket a nőket ez nem érdekli; ha megcsúszik a kezük, és túl sok olajat öntenek a serpenyőbe, egyszerűen csak kikanalazzák a felesleget, és a földre öntik. Ugye, hogy pazarlás ez? Hogy szokás nevezni az olyan embert, aki így viszonyul az anyagi dolgokhoz? „Extravagáns” – vagy, sértésként, „tékozló”. Honnan származnak az anyagi dolgok? Isten adta őket. Egyesek azt mondják, hogy ők maguk keresték meg a pénzt a dolgaikra – de mennyit tudnál keresni, ha Isten nem adná? Ő adta neked az életedet. Ha Ő nem adta volna neked az életedet, akkor nem lenne semmid, és semmi lennél – nos, akkor is rendelkezhetnél azokkal az anyagi dolgaiddal? Lehet, hogy Isten többet adott neked, mint egy átlagos családnak, de vajon helyes-e az a hozzáállás és nézőpont, amellyel elherdálnád azt? Hogyan határozható ez meg az emberi mivolt szempontjából? Az ilyen embernek silány az emberi mivolta. Extravagancia, a dolgok elherdálása, nem tudni, hogy a dolgokat szerető gondoskodással kell kezelni – az ilyen embernek nincs normális emberi mivolta. Vannak, akiknek az sem jut eszükbe, hogy Isten házának dolgait gondosan kezeljék. Van, ami Isten házához tartozik. Látják ezt. Mégis, ha esőre állna az idő, és nem lenne jó, ha az a valami megázna, vajon mit gondolnának? „Nem nagy ügy, ha megázik. Nem a sajátom. Hagyom a fenébe.” Aztán elsétálnának. Hogy hívják ezt a hozzáállást? Önzésnek. Vajon egyenes a gondolkodásuk? Ha nem, akkor milyenek ők? (Elvetemültek.) Ha valaki nem egyenes, akkor nem elvetemült-e? Van-e normális emberi mivolta azoknak, akiknek nem egyenes a gondolkodása? Egész biztosan nincs. Az első tételünk – az emberek hozzáállása ahhoz, ahogy különböző embereket, eseményeket és dolgokat kezelnek – kapcsán hány dologról beszéltünk eddig? Van a trehányság, a trehány ember. Másvalami? (Közönségesnek és elvetemültnek lenni.) Micsoda köznyelv – használtok-e ilyen szavakat a mindennapi életetekben, amikor elgondolkoztok magatokon, megismeritek és boncolgatjátok magatokat? (Nem.) Senki sem használ. Szóval milyen szavakat használtok? Grandiózusan beszéltek – senki sem használ ilyen hétköznapi nyelvezetet.

Sokan nagyon előkelőnek érzik magukat, mert hisznek Istenben. Különösen azok, akiknek van némi szakértelmük és szakmai tudásuk, vagy akár felsőfokú végzettségük, úgy érzik, hogy az átlagemberek fölött állnak. Elégedettek önmagukkal, és azt gondolják: „Még a biztos karrieremet is feladtam a világban, és nem ingyen ételért jöttem Isten házába. Aki olyan szakképzett, mint én, az hozzájárulhat a dolgokhoz Isten házában. Feláldozom magam és szenvedek Istenért. Még együtt is élek és étkezem ezekkel az egyszerű emberekkel, közösségi szálláson. Micsoda nagyszerű minőségű vagyok!” Azt hiszik, hogy az ő integritásuk különösen tiszteletre méltó, hogy nemesebbek, mint bárki más. Ebben állandó örömüket lelik. Az az igazság, hogy nagyon sok minden hiányzik az emberi mivoltukból, és nemcsak hogy nincsenek tudatában ennek, de még a fellegekben is járnak, és azt hiszik, hogy nagyszerűek, hogy a jellemük előkelőbb, mint a hétköznapi embereké. Valójában egyetlen olyan dolog sincs bennük, ami megfelelne a „normális” szó definíciójának, amely az „emberi mivolt” előtt áll a „normális emberi mivolt” kifejezésben. Semmi sem üti meg ezt a mércét; minden messzire elmarad tőle. A lelkiismeretük? Nincs nekik. A jellemük? Nem jó. Az integritásuk és tulajdonságaik? Egyik sem jó. Amikor mindenki együtt él, ha egyeseknek van valami értékes dolga, nem merik azt elöl hagyni. Vajon miért van ez így? Egyrészt nem bíznak másokban, másrészt pedig ahol sok ember van, ott megbízhatatlanok is vannak, és némelyikük enyveskezű lehet – akár lophat is. Ezeknek az embereknek gyenge a jelleme. Vannak, akik étkezéskor kiválasztják a legjobb falatokat, és azokat eszik jóllakásig, függetlenül attól, hogy hányan vannak mögöttük, akik még nem ettek. Nem túl önző ez? Vannak, akik étkezés közben másokra is gondolnak. Mit illusztrál ez? Ez azt mutatja, hogy az utóbbiak értelmes emberek, akik másokat is szem előtt tartanak. Kicsit kevesebbet esznek, hogy maradjon belőle másoknak is. Ezt jelenti minőséginek lenni. Isten házában egyeseknek van emberi mivoltuk, míg mások kissé alulmaradnak. Még a normális emberi mivolt mércéinek sem tudnak megfelelni. Az Általam említett viselkedésformákat figyelembe véve vajon sok normális emberi mivolttal rendelkező ember van köztetek? Vagy nincsenek sokan? Amikor általában ilyen viselkedésformákat tanúsítotok, képesek vagytok-e felismerni, hogy ezek problémák? Amikor romlott beállítottságot fedsz fel, tudatában vagy annak? Ha tudatában vagy, ha érzed, és hajlandó vagy változtatni, akkor van egy kis emberi mivoltod – csak még nem érte el a normalitást. Ha még csak nem is vagy tudatában ennek, akkor lehet-e úgy tekinteni rád, mint akinek van emberi mivolta? Nem lehet. Ez nem a jó vagy rossz emberi mivolt, a normális vagy abnormális kérdése – nincs emberi mivoltod. Étkezéskor például vannak olyanok, akik meglátják, hogy egy tányér párolt sertéshús kerül elő, és elkezdenek kapkodni utána, a zsíros és sovány darabok után egyaránt, és nem hagyják abba, amíg el nem fogy az egész. Láttatok már valaha állatokat, akik az élelemért harcolnak? (Igen.) Ugyanez a jelenet, de állatokkal; az embereknél ez a harc vajon a normális emberi mivolt része? (Ez nem normális emberi mivolt.) Mit tennének a normális emberi mivolttal rendelkező emberek? (Megelégednének azzal, amit kaptak, és nem lennének mohók.) Ez eléggé tényszerű megfogalmazás. Hogyan lehetne akkor nem mohó valaki? Ezzel a problémával kapcsolatban milyen gondolatokat és milyen törődést foglal magában az a gondolkodásmód, amellyel a normális emberi mivoltú embereknek rendelkezniük kellene, amely által az ember továbbra is pontosan cselekedhet? Először is, a gondolkodásmódodnak helyesnek kell lennie. Egy nő például így gondolkodna: „Ma sok párolt sertéshús van. Szeretnék még enni, de kissé zavarban vagyok, látva, hogy körülvesznek a testvéreim. Mit kellene tennem? Úgy gondolom, várok az evéssel, amíg ők nem ettek. Nem szeretném, ha mások csodálkoznának, hogy egy ilyen hölgy, mint én, hogyan lehet ilyen falánk. Milyen megalázó lenne!” Az ilyen gondolkodásmód normális lenne egy nőnél, mivel ők általában kissé túlérzékenyek. A legtöbb férfi így gondolkodna: „A párolt sertéshús hihetetlenül finom. Megyek és kiszolgálom magam.” Ők lennének az elsők, akik érte nyúlnának az evőeszközükkel, nem törődve azzal, hogy mások mit gondolnak. Néhány férfi azonban ennél racionálisabb. Miután beleharapott, elgondolkodik: „Olyan sokan vannak mögöttem, akik még nem ettek. Le kell állnom, és hagynom kell néhányat másoknak.” Az a tény, hogy képes így gondolkodni és cselekedni, azt mutatja, hogy józan eszű ember, hogy eredendően normális emberi mivolttal rendelkezik. Vannak, akik abszurd irányba mennek el: „Isten nem akarja, hogy az emberek párolt sertéshúst egyenek, ezért egyetlen falatot sem eszem. Ez azt jelenti, hogy még több emberi mivoltom van, nem igaz?” Ez abszurd gondolkodás. Mit szemléltetek ezzel a példával? Azt, hogy az embereknek helyes hozzáállást kell tanúsítaniuk mindenféle emberrel, eseménnyel és dologgal szemben. Az emberi mivolt racionalitása, lelkiismerete, integritása és méltósága szemszögéből való gondolkodással jut el valaki ehhez a helyes hozzáálláshoz. Ha ilyen gondolkodásmóddal gyakorolsz, akkor alapvetően összhangban leszel a normális emberi mivolttal.

Az emberekhez, eseményekhez és dolgokhoz való hozzáállás nem más, mint annak megnyilvánulása, ahogyan valaki az emberekkel és dolgokkal bánik a mindennapi életben. Lehet, hogy ezeknek a megnyilvánulásoknak nem sok közük van ahhoz a munkához, ami a te feladatod, illetve távol állnak attól, de az Istenbe vetett hit nem üres. Az Istenben hívők nem légüres térben élnek, hanem a valós életben. Nem szabad elszakadniuk a valós élettől. Milyen hozzáállással és gondolkodásmóddal kellene rendelkezniük az embereknek, akár a szakmai készségek, akár a valamivel kapcsolatos hétköznapi bölcsesség vagy tudás tekintetében? Vajon helyénvaló az, ha mindig céltalan a gondolkodásmódjuk? Vannak, akik mindig zavartak ezekkel a dolgokkal kapcsolatban – vajon működni fog ez? Nincs-e probléma a nézőpontjukkal? A nézőpontjukkal kapcsolatos probléma része ennek, ezenkívül a jellemükkel van összefüggésben. A nagy vörös sárkány évezredek óta uralkodik Kínában, mindig hadjáratokban és harcokban vesz részt. Nem fejleszti a gazdaságot, és nem törődik az egyszerű emberek életével. Végül az emberek elősegítették a sodródás egyfajta trehányságát. Mindenben, amit tesznek, felületesek, és szűk látókörű szemléletet képviselnek. Egyetlen tanulmányukban sem törekednek a kiválóságra, és nem is tudják elérni azt. Mindig szűk látókörű szemlélettel működnek. Megvizsgálják, hogy mire van szüksége a piacnak, aztán rohannak, hogy azt előállítsák, egy percig sem gondolkodva, amíg meg nem gazdagodtak. Ebből az alapból nem fejlődnek tovább, nem végeznek további tudományos kutatásokat, nem törekednek tökéletesebb kiválóságra, aminek a végeredménye az, hogy Kína könnyűiparának, nehéziparának és egyetlen más ágazatának sincsenek világviszonylatban élvonalbeli termékei. A kínaiak mégis dicsekednek: „Itt Kínában ötezer éves elsőrangú hagyományos kultúrával rendelkezünk. Mi, kínaiak kedvesek és szorgalmasak vagyunk.” Akkor miért gyárt Kína folyamatosan másolatokat, hogy átverje az embereket? Miért nincs szinte semmije, ami a világpiacon versenyképes lenne? Mi folyik itt? Vajon Kínának vannak élvonalbeli termékei? A kínaiaknak tényleg van egy „élvonalbeli” valamijük, éspedig az utánzásban és a hamisításban – a csalárdságban – való jártasságuk. A trehányságuk ebben is jelen van. Egyesek azt mondják majd: „Miért írsz le ilyennek bennünket? Nem gondolsz arra, hogy ez lekicsinyel és megaláz minket?” Vajon így van-e? Ha megvizsgálunk néhány dolgot, amit a kínaiak tesznek, akkor valóban azt mondhatjuk, illik rájuk a leírás. Vannak-e olyan kínaiak a piacon vagy az egyszerű emberek körében, akik rendes munkával foglalkoznak? Nagyon kevesen, és azok a kevesek is, akik megpróbálnak rendes munkával foglalkozni, abbahagyják a próbálkozást és feladják, amikor látják, hogy milyen kedvezőtlen a társadalmi környezet, és hogy semmi jó nem származik mindebből.

Ezek az emberi mivoltot érintő dolgok – az emberek hozzáállásai, gondolatai és véleményei, amelyeket más emberekkel, eseményekkel és dolgokkal való bánásmódjukban felfednek – nagyon sokatmondóak. Vajon miről mesélnek? Arról, hogy hogyan lehet meglátni egy ember jellemét, hogy az illető tisztességes és egyenes ember-e. Mit jelent tisztességesnek és egyenesnek lenni? Tisztességes és egyenes dolog-e tradicionálisnak lenni? Tisztességes és egyenes dolog-e udvariasnak és jó modorúnak lenni? (Nem.) Tisztességes és egyenes dolog-e a szabályok betű szerinti betartása? (Nem.) Egyik sem az. Akkor mit jelent tisztességesnek és egyenesnek lenni? Ha valaki tisztességes és egyenes ember, akkor bármit is tesz, azt egy bizonyos mentalitással teszi: „Nem számít, hogy szeretem-e csinálni ezt a dolgot vagy sem, sem pedig az, hogy az érdeklődési körömbe tartozik-e, vagy olyasmi, ami nem igazán érdekel – rám bízták, hogy csináljam, és jól fogom csinálni. Az alapoktól kezdem a tanulmányozását, és két lábbal a földön állva, lépésről lépésre fogok nekilátni. Végül bármeddig is jutottam a feladattal, minden tőlem telhetőt megtettem.” Az a legkevesebb, hogy ilyen józan hozzáállással és mentalitással kell rendelkezned. Ha attól a pillanattól kezdve, hogy elvállalsz egy feladatot, zavarosan csinálod, és a legkevésbé sem törődsz vele – ha nem veszed komolyan, és nem nézel utána a vonatkozó forrásoknak, nem végzel részletes előkészületeket, illetve nem keresel meg másokat, hogy konzultálj velük; és ha ezen túlmenően nem szánsz több időt ennek a dolognak a tanulmányozására, hogy folyamatosan fejlődhess benne, és elsajátítsd ezt a készséget vagy szakmát, hanem fenntartod az ahhoz való könnyelmű hozzáállást és azt, hogy csak úgy megúszod, ahogy kezeled azt, akkor ez az emberi mivoltod problémája. Hát nem csak elevickélés ez? Egyesek azt mondják: „Nem szeretem, amikor ilyen kötelességet adsz nekem.” Ha nem tetszik, ne fogadd el – ha pedig mégis elfogadod, akkor komoly, felelősségteljes hozzáállással kell megközelítened. Ilyennek kell lennie a hozzáállásodnak. Hát nem ez az, amivel a normális emberi mivoltú embereknek rendelkezniük kellene? Ezt jelenti tisztességesnek és egyenesnek lenni. A normális emberi mivoltnak ebben az aspektusában a legkevesebb, amire szükséged van, az a figyelmesség, lelkiismeretesség és az, hogy hajlandó legyél megfizetni az árat, valamint hogy józan, komoly és felelősségteljes hozzáállásod legyen. Elég, ha ezekkel a dolgokkal rendelkezel.

A gyülekezetben mindenféle ember van. Akik szeretik az igazságot, azoknak jobb az emberi mivoltuk, és amikor romlott beállítottságot tárnak fel, akkor könnyen kijavítják. Akik nem szeretik az igazságot, azoknak sokkal rosszabb az emberi mivoltuk. Ha valaki nem igyekszik, és felelőtlenül bánik Isten megbízatásával, az nem méltatlan-e a bizalomra? Az ilyen emberi mivolt hitvány és értéktelen. Alantas. Te hiszel Istenben. Ha felületes és felelőtlen hozzáállással közelíted meg a megbízatásodat, akár Isten megbízatása az a számodra, akár a gyülekezeté, vajon a hozzáállásod olyan-e, amilyet egy normális emberi mivolttal rendelkező embernek tanúsítania kellene? Lehet, hogy egyesek azt mondják: „Nem veszem komolyan azokat a dolgokat, amelyeket a testvérek rám bíznak, de amiket Isten bíz rám, azokat garantálom, hogy sikeresen elvégzem. Jól fogok bánni azokkal.” Vajon ez a helyes felfogás? (Nem.) Milyen értelemben nem az? Valaki, aki hiteltelen és erénytelen, akinek az emberi mivoltából hiányoznak ezek a dolgok – az vajon kihez lehet hű? Senkihez. Még a saját ügyeiben is csal, és megjátssza magát. Hát nem közönséges és értéktelen az ilyen ember? Ha valaki képes keményen dolgozni és felelősséget vállalni, valamint hitelesen teljesíteni olyan dolgokat, amelyek elvégzésével mások bízzák meg, akkor vajon sokkal rosszabbul teljesítene-e egy olyan megbízatásban, amelyet Istentől fogadott el? Ha ő, aki lelkiismerettel és józan ésszel rendelkezik, megérti az igazságot, akkor nem járhat el rosszabbul az Istentől elfogadott megbízatással és a kötelessége végrehajtásával sem. Biztosan sokkal jobban jár majd el, mint azok, akiknek nincs lelkiismeretük, akikből hiányzik az erény. Ez a különbség a jellemükben. Vannak, akik azt mondják: „Nem venném komolyan, ha arra kérnél, hogy gondoskodjak egy kutyáról vagy egy macskáról, ha azonban Isten házáért bíznának meg egy fontos üggyel, akkor egész biztos, hogy jól intézném.” Ez helytálló vajon? (Nem.) Miért nem? Ha valakinek nagy és kis ügyekben egyaránt helyes a nézőpontja, bármi is legyen a megbízatása, ha igaz a szíve és nemes a minősége, van integritása, hitelt érdemlő és erkölcsös a magatartása, akkor az értékes és különböző. Az ilyen emberek az erkölcsükkel és a hitelt érdemlő mivoltukkal foglalkoznak minden kérdéssel. Ha valaki, aki erkölcstelen és hiteltelen, azt mondaná: „Ha Isten közvetlenül bíz meg valamivel, biztos vagyok benne, hogy jól fogom kezelni”, akkor az igaz lenne? Ez egy kissé túlzó és megtévesztő lenne. Hogyan lehetsz mások szemében megbízható lelkiismeret és józan ész nélkül? A szavaid üresen hangzanak – trükkök. Isten házában volt egyszer két kis kutya, hogy őrizzenek egy helyet. El volt rendezve, hogy valaki gondoskodjon róluk, az illető pedig úgy vigyázott rájuk és úgy foglalkozott velük, mintha a sajátjai lennének. Ez az ember nem nagyon szerette a kutyákat, de jól viselte gondjukat. Ha egy kutya megbetegedett, kezelte, megfürdette és időben megetette őket. Lehet, hogy nem szerette a kutyákat, de megbízatásának és felelősségének tekintette a kutyákról való gondoskodást. Nincs itt valami olyasmi, aminek meg kellene lennie az emberi mivoltban? Volt emberi mivolta, ezért jól csinálta a dolgot. Később a két kutya másvalaki gondozásába került, és egy hónap leforgása alatt szánalmasan lefogytak. Mi történt? Senki sem törődött azzal, illetve nem vette észre, amikor a kutyák megbetegedtek, és a rossz hangulatuk kihatott az étvágyukra. Ezért lettek ilyen soványak; így viselte gondjukat az az ember. Van-e különbség az emberek között? (Igen.) Miben különböznek? (Az emberi mivoltukban.) Vajon az, aki jól gondozta a kutyákat, sok igazságot értett meg? Nem feltétlenül. Aki pedig rosszul gondozta őket, az nem feltétlenül hitt kevesebb ideje Istenben. Akkor miért van ekkora különbség kettejük között? Mert a jellemük különböző. Vannak, akik hitelt érdemlőek. Ha a szavukat adják valakinek, akkor a végén képesek számot adni magukról, akár szívesen teszik meg a dolgot, akár nem. Ha elvállalnak egy feladatot, biztos, hogy rendületlenül elvégzik azt. A mások által beléjük helyezett bizalomra méltóan élnek, és a saját szívük szerint élnek. Van lelkiismeretük, és azzal mérnek mindent. Egyeseknek nincs lelkiismeretük. A szavukat adják, de utána semmit sem tesznek, hogy alátámasszák azt. Nem azt mondják: „Hittek bennem. Jól kell csinálnom a dolgot, hogy megőrizzem a bizalmukat.” Nem ilyen a szívük, és nem így gondolkodnak. Ez vajon nem az emberi mivoltban rejlő különbség? Mondd csak meg Nekem, az az ember, aki jól teljesített, vajon fáradságosnak találta azt? Nem találta túl fárasztónak vagy fáradságosnak. Nem törte a fejét azon, hogy megpróbálja kitalálni, hogyan csinálja jól a dolgot, és nem is imádkozott gyakran miatta. Szíve mélyén tudta, hogy mit lenne helyes megtenni, ezért vállalta ezt a terhet. Aki nem volt hajlandó viselni a terhet, az is elfogadta a kötelességet, és kényelmetlennek találta, amint megtette. Amikor a kutyák ugattak, ingerültté vált, és megdorgálta őket: „Ugatsz, ugye? Ha még egyet ugatsz, halálra rúglak!” Vajon nem az emberi mivoltban rejlő különbség ez? De igen, és ez egy nagy különbség. Vannak olyanok, akik, ha megbízod őket valamivel, idegesítőnek, zavarónak találják, hogy kevés szabadságot hagysz nekik. „Még egy munka? Már így is rengeteg dolgom van – nem csak lófrálok itt!” Így aztán mindenféle kifogást kitalálnak, hogy elhárítsák a dolgot, hogy megbocsássák maguknak, amiért nem tettek eleget a felelősségüknek. Nincs lelkiismeretük, sem józan eszük, nem is vizsgálják meg önmagukat, ehelyett indokokat és kifogásokat találnak, hogy megbocsássanak maguknak silány emberi mivoltukért. Így viselkednek a silány emberi mivolttal rendelkező emberek. Akkor vajon beléphet-e az ilyen ember az igazságvalóságba? (Nem.) Miért nem? Nem szereti az igazságot, és nem szereti a pozitív dolgokat. Hát nem ez a helyzet? Nem rendelkezik sem normális emberi mivolttal, sem a pozitív dolgok valóságával. Nincs meg benne ez a lényeg. Mi a kapcsolat tehát az igazság és a normális emberi mivolt között? Minek kell meglennie valakinek az emberi mivoltában ahhoz, hogy belépjen az igazságvalóságba és gyakorolja az igazságot? Először is lelkiismerettel és józan ésszel kell rendelkeznie. Bármit is tesz, helyes hozzáállással, helyes gondolkodással és helyes szemlélettel kell rendelkeznie. Csak ezekkel lehet normális emberi mivolta valakinek – és csak akkor tudja elfogadni és gyakorolni az igazságot, ha normális emberi mivolttal rendelkezik.