Mi érdekli még az antikrisztusokat az emberek irányítására irányuló vágyukon és ambíciójukon kívül? Lényegében semmi. Semmi más nem érdekli őket különösebben. Hogy minden egyes ember a megfelelő kötelességét végzi-e, hogy a beosztások megfelelően vannak-e elrendezve, hogy van-e valaki, aki akadályozza és megzavarja a gyülekezet munkáját, hogy a gyülekezet munkájának minden egyes aspektusa zökkenőmentesen halad-e, hogy a munka melyik részével van probléma, melyik rész gyenge még, melyik részre nem gondoltak még, hol nem végzik megfelelően a munkát – az antikrisztusok nem foglalkoznak ilyen dolgokkal, és nem is kérdeznek róluk. Soha nem törődnek velük: soha nem végzik ezt a konkrét munkát. Például a fordítási munka, a videószerkesztési munka, a filmgyártási munka, a szövegalapú munka, az evangélium hirdetésének munkája és így tovább – nem követik nyomon szorgalmasan a munka egyetlen aspektusát sem. Amíg valami nem érinti a hírnevüket, a nyereségüket vagy a státuszukat, addig mintha semmi közük nem lenne hozzá. Mi tehát az egyetlen dolog, amit csinálnak? Csak néhány általános ügyet intéznek – felszínes munkát, amire az emberek odafigyelnek és amit látnak. Ezt elvégzik, aztán büszkélkednek vele, mint a teljesítményükkel, utána pedig elkezdik élvezni a státuszukból származó előnyöket. Érdekli-e az antikrisztusokat Isten választott népének az életbe való belépése? Nem; csak a hírnevük és a státuszuk érdekli őket – olyan dolgok, amelyekben kitűnhetnek és elérhetik, hogy az emberek megbecsüljék és imádják őket. Ezért bármilyen problémák merülnek is fel a gyülekezet munkájában, nem foglalkoznak velük és nem is kérdeznek róluk; bármilyen súlyos is a probléma, bármilyen nagy veszteséget is okoz Isten házának érdekei számára, nem érzik, hogy ez probléma lenne. Mondd meg Nekem, van egyáltalán szívük? Hűséges emberek? Olyanok, akik szeretik és elfogadják az igazságot? Kérdőjeleket kell tenni ezek mögé a dolgok mögé. Nos, mit csinálnak vajon egész nap, hogy a gyülekezet munkáját összezavarják? Ez elég ahhoz, hogy megmutassa, hogy a legkevésbé sem veszik figyelembe Isten szándékait. Nem végzik el azt a lényeges munkát, amit Isten rájuk bízott, hanem kizárólag felszínes, általános ügyekkel foglalatoskodnak, hogy mások számára úgy tűnjön, mintha dolgoznának; kifelé úgy tűnik, hogy szorgosan végzik a kötelességüket – azt mutatva ezzel az embereknek, hogy van buzgóságuk és hitük. Ez némely embernek port hint a szemébe. De a gyülekezet alapvető munkájának egyetlen aspektusát sem végzik – az öntözés és az igazsággal való ellátás munkájából semmit sem végeznek. Soha nem használják az igazságot a problémák megoldására: csak néhány általános ügyet intéznek, és végeznek egy kis munkát, ami jó színben tünteti fel őket. Az egyház alapvető munkájával kapcsolatban csak felületesek és felelőtlenek – a legkevesebb felelősségérzet sincs bennük. Soha nem keresik az igazságot, hogy megoldják a problémákat, bármennyi is merüljön fel, és a kötelességeiket csak látszólag végzik el. És miután elintéztek néhány felületes, általános ügyet, azt hiszik, hogy tényleges munkát végeztek. Miközben az antikrisztusok a kötelességeiket végzik, ámokfutóként önkényesen és diktatórikusan rossz dolgokat tesznek. Ez zűrzavart okoz a gyülekezet munkájában, és romhalmazt hagy maga után. A munka egyetlen aspektusát sem végzik megfelelő színvonalon és hiba nélkül: a munka egyetlen aspektusát sem végzik jól anélkül, hogy a Fennvalónak ne kellene beavatkoznia, utánakérdeznie és felügyelnie. És még így is vannak, akik tele vannak sérelmekkel és daccal, miután elbocsátották őket: megtévesztő érveket hoznak fel a saját érdekükben, a felelősséget pedig a felsőbb szintű vezetőkre és dolgozókra hárítják. Nem teljesen esztelen ez? Egy személy valódi hozzáállása az igazsághoz nem látható, amikor semmi sem történt, de amikor megmetszik és elbocsátják, akkor feltárul az igazsághoz való igazi hozzáállása. Azok, akik elfogadják az igazságot, bármilyen körülmények között képesek így tenni. Ha tévednek, be tudják ismerni a tévedésüket: szembe tudnak nézni a tényekkel és el tudják fogadni az igazságot. Azok, akik nem szeretik az igazságot, nem fogják beismerni, hogy tévedtek, még akkor sem, ha a tévedésük lelepleződött, és még kevésbé fogják elfogadni, ha Isten háza kezeli őket – és némelyikük meddig menne el a mentegetőzésben? „Jót akartam – csak nem sikerült. Most már nem hibáztathattok azért, mert rosszul csináltam. Jót akartam, szenvedtem és megfizettem az árat, áldozatot hoztam – valamit nem jól csinálni nem ugyanaz, mint gonoszságot cselekedni!” Ezzel a mentegetőzéssel, ezzel a kifogással megtagadni, hogy Isten háza kezelje – helyénvaló ez? Bármilyen mentségeket és kifogásokat is hoz fel valaki, nem tudja leplezni az igazsághoz és Istenhez való hozzáállását. Ez a természetlényegéhez kapcsolódik, és ez a legirányadóbb dolog. Akár történt valami, akár nem, az igazsághoz való hozzáállásod a természetlényegedet képviseli. Ez az Istenhez való hozzáállásod. Az, hogy miként bánsz Istennel, már abból is látszik, ha megnézzük, miként bánsz az igazsággal.

Mit érintettünk az iménti beszélgetésünkben az antikrisztusoknak az emberek irányítására irányuló viselkedéséről? (Az antikrisztusokat csak az emberek irányítása érdekli.) Így van. Azoknak az embereknek, akik különösen arrogánsak és különösen szeretik a státuszt, bőséges „érdekük” fűződik az emberek irányításához. Ez az „érdek” nem pozitív – ez egy vágy és ambíció, ami negatív és pejoratív. Miért érdekli őket az emberek irányítása? Objektív szempontból ez a természetük, de van egy másik ok is: azok az emberek, akik másokat akarnak irányítani, különös szenvedélyt és vonzalmat éreznek a státusz, a hírnév, a nyereség, a dicsekvés és a hatalom iránt. Fogalmazhatok így? (Igen.) És ez a különleges szenvedély és vonzalom nem hasonlít a Sátánéhoz? Talán nem ez a Sátán lényege? A Sátán egész nap azon töpreng, hogyan vezethetné félre és irányíthatná az embereket. Minden nap téves eszméket és nézeteket sulykol az emberekbe, akár a sulykolás és az oktatás, akár a hagyományos kultúra, akár a tudomány, a magasztos tudás és a tanítások révén – és minél inkább sulykolja ezeket a dolgokat az emberekbe, ők annál jobban imádják őt. Mi a Sátán célja azzal, hogy ezeket a dolgokat az emberekbe sulykolja? Amint ezt megtette, az emberek az ő eszméivel bírnak: az ő filozófiáját és az ő létmódját birtokolják. Ez egyenértékű azzal, hogy a Sátán gyökeret ereszt az emberek szívében. A Sátán által élnek, és az életük a Sátán élete – az ördögök élete. Nem így van? Nem ez a természete az embereket irányító antikrisztusoknak is? Mindenkit olyan emberré akarnak tenni, mint ők; azt akarják elérni, hogy mindenki értük éljen, a rendelkezésükre álljon és megtegyen értük dolgokat. És mindennek az irányításuk alatt kell állnia: az emberek gondolatainak és beszédének, beszédstílusának, eszméinek és nézeteinek, a cselekedeteiket meghatározó nézőpontnak és hozzáállásnak, még az Istenhez való hozzáállásuknak, a hitüknek, valamint a kötelességeik végzésére irányuló elhatározásuknak és becsvágyuknak is – mindennek az ő irányításuk alatt kell állnia. Milyen mélyre nyúlik ez az irányítás? Először átmossák az emberek agyát és indoktrinálják őket, utána pedig minden embert rávesznek, hogy ugyanazokat a dolgokat tegye, amit ők maguk. Ők lesznek a „keresztapák”. Ahhoz, hogy az embereket ilyenné tegyék, az antikrisztusok sokféle módszert alkalmaznak: ilyen a félrevezetés, a sulykolás, a rémületbe ejtés – és még mi? (Pszichológiai támadások.) Ez a félrevezetés része. És még mi? (Kényszerítés és az emberek megvesztegetése.) Hogyan vesztegetik meg az embereket? Egyesek ámokfutóként rossz dolgokat tesznek, miközben Isten házában végzik a kötelességeiket. Az antikrisztusok ezt világosan látják? Nagyon is világos a számukra. És akkor kezelik is? Nem kezelik. És miért nem? Arra akarják felhasználni a dolgot, hogy megvesztegessék ezeket az embereket. Azt mondják nekik: „Az, hogy nem kezellek, az egy szívesség, amit neked teszek. Köszönettel tartozol nekem. Láttam, hogy rosszat tettél, de nem jelentettelek és nem kezeltelek. Elnéző voltam. Nem tartozol nekem mostantól hálával?” Ezek az emberek ettől fogva hálásak nekik, és a jótevőjüknek tekintik őket. Az antikrisztusok és ezek az emberek pont olyanok, mint a disznók, akik ugyanabban az ólban fetrengenek. Amíg hatalmon vannak, az antikrisztusok megvesztegethetik az ilyen embereket: azokat, akik gonoszságot cselekednek, akik ártanak Isten háza érdekeinek, akik titokban ítéletet mondanak Isten felett és akik titokban aláássák Isten házának munkáját. Az ilyen gonosz emberek bandáját védik az antikrisztusok. Hát nem egyfajta irányítás ez? (De igen.) Az antikrisztusok a szívük mélyén valójában tudják, hogy ezek az emberek nem azok, akik Isten házának érdekeit védik. Ezt mindannyian tudják – van egy hallgatólagos egyetértés –, és ezért kéz a kézben dolgoznak. „Olyanok vagyunk, mint a borsó meg a héja. Te nem veszed figyelembe isten házának érdekeit. Te bolonddá teszed Istent, és én is: te sem törekszel az igazságra, és én sem.” Az antikrisztusok megvesztegetik az ilyen embereket. Hát nem megvesztegetés ez? (De igen.) Nem bántja a lelkiismeretüket, ha hagyják sérülni Isten házának érdekeit. Isten házának érdekei árán elnézik, hogy ezek az emberek ámokfutóként rossz dolgokat tesznek, és ingyen élnek Isten házában. Olyan, mintha ők gondoskodnának ezekről az emberekről, ezek az emberek pedig tudat alatt hálásak nekik. Amikor eljön az idő, hogy Isten háza kezelje ezeket a gonosz embereket, hogyan tekintenek az antikrisztusokra? Azt mondják magukban: „Jaj, ne! Őket már elbocsátották. Ha nem tették volna, akkor még egy darabig élvezhettük volna a helyzetet – ameddig ők fedeztek, senki sem kezelhetett engem.” Még mindig annyira ragaszkodnak az antikrisztusokhoz! Nyilvánvaló, hogy mindezek a dolgok, amiket az antikrisztusok tesznek, akadályoznak és megzavarnak, félrevezetik az embereket és Istennel ellenkező gonosz cselekedetek. És aki nem szereti az igazságot, az nem fogja gyűlölni ezeket a gonosz tetteket, sőt, még fedezni is fogja őket. Volt például egy bizonyos vezető, aki az antikrisztusokat védte. A Fennvaló megkérdezte tőle, hogy van-e valaki a gyülekezetben, aki akadályozza és megzavarja a munkát, vagy ámokfutóként rossz dolgokat tesz, vagy vannak-e olyan antikrisztusok, akik félrevezetik az embereket. A vezető azt mondta: „Nos, majd körbekérdezek. Hadd nézzek utána neked.” Nem tartozott ez a munkájához? Ezzel a hangnemmel – „hadd nézzek utána neked” – kezelte a Fennvalót, és utána nem hallottak róla többet. Nem nézett utána – nem akarta megsérteni azokat az embereket! És amikor a Fennvaló újra megkérdezte tőle: „Utánanéztél?”, azt mondta: „Igen, és nincsenek.” Igaz volt ez? Ő volt a legnagyobb antikrisztus mind közül, a fő bűnös, aki megzavarta a gyülekezet munkáját, és aki ártott Isten háza érdekeinek. Ő maga is antikrisztus volt – minek nézett volna utána? Ha ő ott volt, akkor bármi rosszat tettek is az alatta lévők, bármennyire is akadályozták és zavarták a munkát, senki sem tudott utánanézni ezeknek a dolgoknak. Ő megakadályozta őket ebben. Következésképpen, ilyen körülmények között nem választotta el vajon az alatta lévő embereket Istentől? De igen. És kire figyeltek azok az emberek, akiket elválasztott Istentől? Nem rá hallgattak talán? És így ő lett a város kiskirálya, a banditavezér, a helyi zsarnok – az irányítása alá vonta azokat az embereket. Milyen módszert használt? Becsapta a Fennvalót és becsapta az alatta lévőket. Az alatta lévőket megvesztegette, és kellemes szavakat mondott nekik, a Fennvalóval pedig trükközött – nem hagyta, hogy a Fennvaló megtudja, mi folyik odalent. A Fennvalónak nem szólt erről semmit, és látszatot is teremtett. Milyen látszatot teremtett? Azt mondta a Fennvalónak: „Van valaki a gyülekezetünkben, akiről minden testvér azt jelenti, hogy szegényes emberi mivoltú, hihetetlenül rosszindulatú és minden kötelességre képtelen. Mit szólsz hozzá – kezelhetem őt?” Úgy adta elő ezt a dolgot, mintha az illető megnyilvánulásaiból világos lenne, hogy ő gonosz ember, akit kezelni kell. A Fennvaló ezért azt mondta: „Ebben az esetben kezelheted őt. Kezeltétek már?” Ő azt mondta: „A múlt hónapban kezeltük és kitakarítottuk.” Valóban úgy volt, ahogyan mondta? Mi derült ki a valóságról a részletesebb kérdések után? Az az ember nem jött ki vele. És oka volt annak, hogy nem jöttek ki egymással: ez a vezető nem végzett tényleges munkát, mindig bandákat és klikkeket alakított a testvérek között – egy antikrisztus megnyilvánulásait mutatta, a másik ember pedig tisztán látott vele kapcsolatban, és jelentette és leleplezte ezeket a problémákat. Amint jelentette, a vezető beosztottjai tudomást szereztek erről, és ennek következtében a vezető meggyötörte és kitakarította. Ez az antikrisztus jó munkát végzett abban, hogy mindenkit, aki alatta volt, rávett, hogy lázadjon fel az illető ellen és utasítsák el, végül pedig kezelte és kitakarította, majd pedig jelentette ezt a „jó hírt” a Fennvalónak. Valójában persze nem így volt. Történnek ilyen dolgok az egyházban? Igen. Ezek az antikrisztusok elnyomják a testvéreket: elnyomják azokat, akik képesek tisztán látni velük kapcsolatban és jelenteni a problémáikat, valamint azokat, akik képesek átlátni a természetlényegükön. Még elébe is mennek a dolgoknak és panaszt emelnek az áldozataik ellen. Jelentik a Fennvalónak, hogy ezek az emberek azok, akik zavarják a munkát. Ki zavarja valójában? Az antikrisztusok azok, akik megzavarják és irányítják a gyülekezetet.

Milyen módszerekkel érik el az antikrisztusok, hogy az emberek alávessék magukat nekik? Az egyik ilyen módszer, hogy különböző eszközökkel irányítanak – irányítják a gondolataidat, a módszereidet, az utat, amelyen jársz, sőt, az általuk gyakorolt hatalom révén még az általad végzett kötelességet is. Ha közel kerülsz hozzájuk, akkor könnyű kötelességet adnak neked, amely lehetővé teszi, hogy kitűnj: ha mindig engedetlen vagy velük szemben, mindig rámutatsz a hibáikra és leleplezed a romlottságuk problémáját, akkor elintézik, hogy olyan munkát végezz, amelyet az emberek nem szeretnek – például egy fiatal nővérrel valami piszkos, fárasztó munkát végeztetnek. Könnyű, tiszta munkákat intéznek annak, aki közel kerül hozzájuk, hízeleg nekik, és mindig azt mondja, amit hallani akarnak. Az antikrisztusok így bánnak az emberekkel, és így irányítják őket. Vagyis amikor a beosztások és az áthelyezések feletti hatalomról van szó, csak rajtuk múlik, hogy ki mit csinál – ők irányítanak egyedül. Ez csupán egyfajta ambíció és vágy? Nem, nem az. Vajon ez nem felel meg pontosan az antikrisztusok megnyilvánulásai nyolcadik pontjának: „Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek”? Mire utal az „Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek”? Mi a baj ezzel a megnyilvánulással? Milyen módon rossz? Oly módon, hogy az, aminek ők szeretnék, hogy az emberek alávessék magukat, az teljesen ellentétes az igazsággal. Nem felel meg az igazságalapelveknek. Teljesen ellentétes Isten házának érdekeivel és Isten szándékaival; egy kis része sem védi Isten házának érdekeit és egy kis része sem felel meg az igazságnak. Aminek ők szeretnék, hogy alávessék magukat az emberek, az teljes mértékben a saját ambícióik, vágyaik, preferenciáik, érdekeik és elképzeléseik. Talán nem ez a probléma lényege? Az antikrisztusok lényege többek között így nyilvánul meg. Nem világít ez rá a dolog lényegére? Könnyen fel kellene tudni ismerni, amikor az antikrisztusok így viselkednek. Vannak olyan vezetők és dolgozók, akik helyes és pontos nézeteknek adnak hangot, és bár néhány ember nincs meggyőződve és nem tudja elfogadni őket, ezek a vezetők képesek kitartóan megvalósítani ezeket a helyes nézeteket és a gyakorlatba ültetni őket. Mi a különbség e viselkedés és az antikrisztusok viselkedése között? A kettő a felszínen hasonlónak tűnik, de a lényegük különböző. Amit az antikrisztusok tesznek, az az, hogy szándékosan szembemennek az igazsággal és Isten házának a munkára vonatkozó alapelveivel. Ráveszik az embereket, hogy azt tegyék, amit mondanak, azzal az ürüggyel, hogy ők kötelességet végeznek Isten háza számára és alávetik magukat az igazságnak. Ez helytelen – kirívóan, abszurd módon helytelen. Egyes vezetők és dolgozók helyes nézeteket vallanak. Azt kell fenntartani, ami megfelel az igazságalapelveknek: ez nem arrogancia és önelégültség, és nem is az emberek korlátozása – ez az igazság fenntartása. A két magatartás külsőleg hasonlónak tűnik, de a lényegükben különböznek: az egyik az igazságalapelvek fenntartása, a másik pedig a téves nézetek fenntartása. Amit az antikrisztusok tesznek, az teljes egészében sérti az igazságot, ellenséges vele szemben, és teljes mértékben a személyes ambícióik és vágyaik hajtják – ezért akarják az antikrisztusok, hogy az emberek csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek. Ez ennek a pontnak a lényege. Amiről az imént beszéltünk, az megállapított tény. Mire utalnak itt a vágyak és ambíciók? Olyan emberekre utalnak, akik nem tesznek olyan nyilvánvaló dolgokat, amelyeket egy antikrisztus tenne, mégis vannak ilyen hajlamaik. Vannak ilyen hajlamaik és megnyilvánulásaik, vagyis vannak ilyen vágyaik és ambícióik. Bármelyik csoportba is tartoznak, mindig úgy kívánnak parancsolni az embereknek, mint egy tisztviselő: „Te, menj és készíts ételt!” „Te, menj, és értesítsd ezt és azt!” „Dolgozz keményen a kötelességedben, és legyél még hűségesebb – isten figyel!” Szükséges, hogy ilyeneket mondogassanak? Miféle hangnem ez? Kik ők, hogy mindig úgy viselkednek, mintha urak és parancsolók lennének? Ők semmik, mégis ilyeneket mernek mondani – ez nem az értelem hiánya? Egyesek talán azt mondják: „Ezek tökfejek.” De ők nem közönséges tökfejek – ők különleges tökfejek. Hogyan különlegesek? Amikor egy dologról vitatkoznak vagy tanácskoznak bárkivel, akkor végső soron nekik kell győztesként kijönniük, akár igazuk van, akár nincs: nekik kell az utolsó szót kimondaniuk, ők mondják meg a tutit és ők hozzák meg a döntéseket, akár igazuk van, akár nincs. Bármi legyen is a státuszuk, ők szeretnék meghozni a döntéseket. Ha egy másik személy kerekedik felül azáltal, hogy helyes véleményt fejez ki, dühösek lesznek: elhagyják a munkájukat és nem hajlandóak többet végezni – felmondanak, mondván: „Mondhattok, amit akartok – úgysem teszitek azt, amit én mondok!” Nincs meg bennük ez az ambíció és vágy? Milyen következményei lesznek annak, hogy az ilyen emberek urakká és parancsolókká válnak, hogy ők lesznek a felügyelők, hogy ők lesznek a vezetők? Szabályos antikrisztusokká válnak. Nektek vannak ilyen megnyilvánulásaitok? Az nem lenne jó dolog! Hát nem lenne nagy csapás, ha egy Istenben hívő ember nem nyerné el az igazságot, hanem antikrisztussá válna?

Hogyan látják a nem hívők az embereket? Amikor egy emberrel találkoznak, először a megjelenését és a ruházatát nézik meg: amikor másokat hallgatnak, mindig azt akarják látni, hogy tanult ember-e az illető. Ha úgy találják, hogy a megjelenésed és a ruházatod nem sok jót mutat, és hogy nem vagy túl művelt vagy tanult, akkor megvetnek, és fölénybe akarnak kerülni, amikor veled beszélgetnek. Azt mondom: „Ha vitatkozni akarsz, akkor rajta – beszélj.” Tartom a számat: engedek. Isten házában a legtöbb ember hallgat Rám, bárhová is megyek. Ezért keresem az alkalmat, hogy másokat beszélni halljak, hogy másokra bízzam a beszéd nagyobb részét – igyekszem hagyni, hogy mindenki a szívéből szóljon, beszéljen a benne lévő nehézségekről és a tudásáról. Ahogy hallgatom, hallok néhány eltérést. Meghallom néhány problémájukat és hiányosságukat, hogy milyen gondok merültek fel azzal az úttal kapcsolatban, amelyen járnak, a gyülekezeti munka melyik területét nem végzik jól, milyen problémáik vannak még vele, és hogy megoldásra szorulnak-e. Arra koncentrálok, hogy ezekre a dolgokra figyeljek. Ha valamilyen kérdésről vitatkozunk – ha például azt mondom, hogy egy pohár papír, és te ragaszkodsz ahhoz, hogy azt mondd, hogy műanyag, akkor azt mondom: „Rendben. Igazad van.” Nem fogok vitatkozni veled. Néhányan azt gondolják: „Ha igazad van, miért nem vitatkozol?” Ez a kérdéstől függ. Ha valami olyasmiről van szó, ami az igazságot érinti, akkor csak az a helyes, ha figyelsz Rám; ha valami külső dologról van szó, akkor bármit mondasz, Én nem fogok belekeveredni – az ilyen dolgoknak semmi közük Hozzám. Nincs értelme az ilyen dolgokról vitatkozni. Vannak, akik bizonyos állami ügyekről vitatkoznak. Nekik azt mondom: „Ahogy Én értem, ez a dolog így van.” Az „ahogy Én értem” szavakat az elejére tűzöm: ebben van egy kis öntudat. Egy Általam ismert tényt hozok fel, hogy illusztráljam a dolgot, mondván: „A helyzet jelenleg így áll, de ha vannak különleges körülmények, azokról nem tudok.” Csak annyit tehetek, hogy tényszerűen értékelem a dolgot, de nem fitogtatom, hogy mennyit tudok. Csak egy kis információt adok nekik hivatkozási pontként – nem akarok az övéknél magasabb rangot felvenni és elnyomni őket, megmutatni nekik, hogy milyen zseniális vagyok, hogy Én mindent tudok, ők pedig semmit sem tudnak. Ez nem az Én nézőpontom. Amikor néhányan beszélgetnek Velem, megemlítek egy kis információt, amit nem tudnak, és azt mondják: „Te az egész napodat bent töltöd – mit tudsz te?” Nem ismerik ezt az információt, mégis vitatkozni és veszekedni akarnak Velem emiatt. Én azt mondom: „Így van. Nem járok ki, de ezt az egy dolgot tudom. Csak elmondom neked, és ennyi – akár hiszed, akár nem.” Mit lehet ezen vitatkozni? Az ilyesmiről vitatkozni egy beállítottság. Vannak, akik még a külső dolgok kapcsán is versenyezni akarnak a felsőbbrendűségért, mondván: „Honnan tudsz te erről? Én miért nem tudok róla? Te miért tudsz hosszasan beszélni róla, ha én nem?” Például azt mondom: „Az évek során, amióta itt vagyok, felfedeztem valami érdekes dolgot az éghajlatról: eléggé párás.” Ez egy olyan megfigyelés, amelyre azután jutottam, hogy hosszú időn át itt laktam – ez tény. Mégis vannak, akik ezt hallva azt kérdezik: „Tényleg így van ez? Akkor én hogyhogy nem érzem a páratartalmat?” Csak mert te nem érzed a páratartalmat, nem jelenti azt, hogy nem párás a levegő. Nem tájékozódhatsz pusztán az alapján, amit érzel – az adatokra kell hagyatkoznod. A napi időjárás-előrejelzések nagyon részletesek, és ha már eleget láttál belőlük, tudni fogod, hogy itt valóban párás a levegő. Ezt nem csak úgy elképzeltem, és nem egy érzés alapján beszélek. És miért is van ez? A falak árnyékos lábainál egész évben mindig moha van; tavasszal vannak olyan helyek, ahol az ember nem merne járni, annyira csúszósak. Ez a megfigyelés a tapasztalásból származik, abból, hogy az ember ezt saját szemével látta és személyesen érezte. Ha így beszélsz, az nem megy szembe a tényekkel, ugye? De vannak olyan emberek, akik szembeszegülnek Velem ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, amikor Velem beszélnek – Én azt mondom, hogy itt párás a levegő, ők pedig csak azt mondják, hogy nem az. Hát nem zavarodottak ezek az emberek? (De igen.) Néhány állítás alapja a valóság, mivel tapasztalatból származik és nem légből kapottak. Miért mondom, hogy nem képzelődések? Mert világosan, alaposan és szisztematikusan fogalmazzák meg a részleteket, és amikor az ember látja és megtapasztalja ezeknek az állításoknak a tartalmát, az akkor pontosan egyezik azzal, ami elhangzott. Ezek az állítások akkor nem pontosak? (De igen.) De még ezekkel a pontos állításokkal együtt is vannak olyan emberek, akik mindig perlekednek, és így vitatkoznak Velem. Mi az, amiért vitatkoznak? Ez egy halálos harc? Az életükért harcolnak? Nem ezért vitatkoznak, csak versenyezni akarnak, hogy ki tud többet. Egyszerűen csak szeretnek vitatkozni – ez egy beállítottság. Mit gondoltok, hogyan kell kezelni az ilyen embereket? Le kell őket leplezni, és addig vitatkozni velük, amíg el nem vörösödsz a dühtől? (Nem.) Az ilyen tudatlan emberekkel nincs értelme vitatkozni. Ez megalázó. Csak hagyjuk őket békén. Nem lesz ez így jó? Mi értelme vitatkozni ilyen bolond és meggondolatlan emberekkel? Ha azért van perlekedés és vita, mert valaki nem ért az igazságot érintő valamilyen dolgot, az rendben van – de nem tudatlanság ezekről a külső dolgokról vitatkozni? Az antikrisztusok beállítottsága elsősorban az, hogy nem fogadják el az igazságot, hogy arrogánsak és önelégültek, és idegenkednek az igazságtól. Az antikrisztusok még a tényekkel összhangban lévő helyes szavakat vagy megjegyzéseket és mondásokat sem fogadják el. Utánanéznek, vitatkoznak és perlekednek veled róluk – és az igazságról még nem is volt szó. Ez nem egy beállítottság? (De igen.) Miféle beállítottság ez? Arrogancia. A szavaik azt jelentik: „Te csak egy keveset értesz az igazságból, ugye? Nem értesz a külső ügyekhez, ezért jól tennéd, ha rám hallgatnál velük kapcsolatban! Ne járjon a szád – nagyon feldühít. Ezeket a külső ügyeket nem neked kell kezelned. A felelősségeiddel és az igazság kimondásával kapcsolatban meghallgatlak – de ne beszélj többet ezekről a külső ügyekről. Miért nem fogod már be! Soha nem találkoztál ezekkel a dolgokkal, úgyhogy mit tudsz te? Rám kell hallgatnod!” Azt akarják, hogy az emberek mindenben rájuk hallgassanak. Mindenkit meg akarnak hódítani, anélkül, hogy megnéznék, ki az illető. Miféle beállítottság ez? Van benne egyáltalán bármennyi észszerűség? (Nincs.)

Mondjátok meg Nekem, könnyű vagy nehéz Velem kijönni? (Könnyű.) Miből lehet ezt tudni? Miért mondjátok, hogy könnyű? Elmondom nektek, és meglátjátok, hogy az Önmagamról adott magyarázatom helyes és pontos-e. Először is: a racionalitásom normális. Hogyan lehet ezt a normalitást megmagyarázni? Ez azt jelenti, hogy pontos mércékkel és pontos perspektívával rendelkezem minden dolog tekintetében. Ily módon nem normálisak-e az egyes dolgokkal kapcsolatos nézeteim és állításaim, az egyes dolgokhoz való hozzáállásom? (De igen.) Normálisak – legalábbis megfelelnek a normális emberi mivolt mércéinek. Másodszor: az igazság kordában tart Engem. Ez két olyan dolog, amellyel a normális racionalitás mindenképpen rendelkezik. És van ennek még egy aspektusa: azért láthatjátok, hogy könnyű Velem kijönni, mert rendelkezem a megfelelő mércével és ismerem a normákat a különféle embereket illetően. Rendelkezem a helyes mércével, valamint módszerekkel és eszközökkel arra vonatkozóan, hogy miként bánok a vezetőkkel és a közönséges testvérekkel, hogyan bánok az idősekkel és a fiatalokkal, hogyan bánok az arrogáns emberekkel, akik hajlamosak a hivalkodásra, és hogyan bánok azokkal, akiknek van és akiknek nincs lelki megértésük – és így tovább, minden fajta emberrel. Mi elsősorban ez a helyes mérce, ezek a módszerek és eszközök? Az, ha valaki az igazságalapelvekhez igazodik, nem pedig véletlenszerűen teszi a dolgokat. Tegyük fel például, hogy megbecsüllek, mert egyetemista vagy, vagy megvetlek, mert földműves vagy – ezek nem az alapelvek. Hogyan fogom fel tehát ezeket az alapelveket? Azáltal, hogy megnézem egy személy képességét és emberi mivoltát, az általa végzett kötelességet, az Istenbe vetett hitét és az igazsághoz való hozzáállását. Az emberekre ezeknek a különböző aspektusoknak a kombinációja alapján tekintek. Van még egy oka annak, hogy miért láttok Engem úgy, mint akivel könnyű kijönni, amiről talán sok embernek vannak elképzelései, és nem képesek elfogadni. Azt gondolják: „Neked van státuszod, de miért nem tűnsz olyasvalakinek, akinek státusza van? Nem bizonygatod a státuszodat: nem hordod magasan az orrodat. Az emberek azt gondolják, hogy fel kellene nézniük Rád – de miért van az, hogy amikor az emberek meglátnak, úgy tartják legjobbnak, ha ugyanarról a szintről tekintenek Rád, vagy akár lenéznek Rád?” Ezért azt gondolják, hogy könnyű Velem kijönni, és megnyugszanak. Nem így van? De így van. Következésképpen azt gondolják, hogy nem kell Tőlem félni, és hogy nagyszerű dolog így kijönni Velem. Mondjátok meg Nekem, ha minden alkalommal elnyomnálak és minden ok nélkül megmetszenélek benneteket, ha egész nap sötét arckifejezéssel dorgálnálak és kioktatnálak, nem lennének-e akkor másképp a dolgok? Azt gondolnátok: „A különc személyiséged és a hangulatingadozásaid miatt olyan nehéz Veled kijönni!” Akkor nem lenne könnyű kijönni Velem. Pontosan azért, mert minden aspektusomban, a személyiségemben, az élvezeteimben és a haragjaimban, a bánataimban és az örömeimben normálisnak tűnök, és mert a lelki szemeitekkel úgy látjátok, hogy a rangos és magas státuszú embereknek magasan kell hordaniuk az orrukat, de akinek most láttok Engem, az annyira átlagos – pontosan ezért lankad az éberségetek és érzitek úgy, hogy könnyű Velem kijönni. Egyébként úgy találjátok, hogy bürokratikus zsargont használok, amikor beszélek? (Nem.) Nem – ha olyan dolgokról van szó, amiket nem értetek, akkor segítek, amennyire és amiben csak tudok, és ritkán gúnyolódom rajtatok. Miért teszem ezt ritkán? Van, amikor nagyon elkeseredek, és akaratomon kívül néhány gúnyos szóval illetlek benneteket, de azt is figyelembe kell vennem, hogy elgyengülhettek – ezért a lehető legkevesebbet beszélek így veletek. Inkább toleráns, megbocsátó és türelmes vagyok. Segítek nektek, amennyire csak tudok, ahol csak tudok, és tanítalak benneteket, amennyire csak tudlak, arról, amiről tudlak – a legtöbb esetben ezt teszem. És miért van ez? Azért, mert az emberek többsége leginkább az Istenről való tanúságtétel és az igazság megértésének dolgaiban szenved hiányt – de amikor evésről, ivásról és mulatozásról, vagy ruhákról és sminkről, játékról, vagy bármilyen más ilyen világi dologról van szó, az emberek mindent tudnak róluk. Ezzel szemben az Istenbe vetett hittel és az igazságot érintő dolgokkal kapcsolatban az emberek tudatlanok: amikor az Istenről való tanúságtételről van szó és arról, hogy szakmai készségeiket, erősségeiket és adottságaikat arra használják, hogy egy kicsit is megtegyenek az Isten melletti tanúságtétel munkájából, hogy felmutassanak valami olyan munkát, ami Isten mellett tanúskodik, akkor semmit sem tudnak mondani. Mit tegyek, amikor ilyen helyzetet látok? Tanítanom kell benneteket, apránként útmutatást adnom, és a legjobb tudásom szerint kell tanítanom benneteket. Kiválasztom azokat a dolgokat, amiket értek, tudok és képes vagyok elvégezni, és tanítom őket nektek, újra és újra, amíg el nem készül egy munka. Mindent megtanítok nektek, amit csak tudok, amennyire csak tudom. Ami azokat illeti, akiknek túl gyenge a képessége, akiket nem lehet tanítani, értsetek meg belőle, amennyit tudtok, és hagyjátok, hogy a dolgok a maguk természetes útján menjenek. Nem foglak kényszeríteni téged. Végül vannak, akik azt mondják: „Azokat közülünk, akik értenek egy szakmához, meghódította egy laikus. Mi, akiknek van tudásunk erről a területről, képtelenek voltunk bármit elvégezni, és továbbra is szükségünk van erre a laikusra, hogy eligazítson és segítsen nekünk, hogy bármit is elvégezzünk – ez annyira megalázó!” Valójában ez nem megalázó, mert a tanúságtétel Isten mellett az ember hitében kapcsolatban áll az igazsággal, és az igazság az emberiség számára feltérképezetlen terület. Egyetlen romlott ember sem születik úgy, hogy érti az igazságot; csakis Isten embereket tökéletesítő, személyes munkája által képesek megérteni az igazságot. Ha az emberek úgy születnének, hogy képesek tanúságot tenni Isten mellett, akkor senki sem szállna szembe Vele! Az emberek azért képtelenek olyan dolgokat tenni, amelyek az igazságot és az Isten melletti tanúságtételt foglalják magukban, mert a Sátán fajtájához tartoznak és a természetlényegük Istennel szemben ellenséges. Mit tegyenek tehát az emberek? Mindaddig, amíg minden erőfeszítésükkel azon vannak, hogy megtegyék, amire képesek, ez elég. Ha van energiám segítséget nyújtani és útmutatást adni, akkor segítek. Ha nincs, vagy ha más dolgokkal vagyok elfoglalva, és nem tudok időt szakítani rá, akkor csak tegyétek meg, amit tudtok. Ez ugye összhangban van az alapelvekkel? Ez csak így lehet. Nem kényszerítelek arra benneteket, hogy meghaladjátok a képességeiteket. Ez haszontalan – nem lehet megtenni. A végén az emberek azt gondolják: „Veled eléggé könnyű kijönni, és a követelményeidet könnyű véghez vinni. Megmondod nekünk, hogy mit tegyünk, mi pedig megtesszük, amit mondasz.” Egyeseket néha megmetszenek. A legtöbbjük jól jön ki ebből, a megfelelő megértéssel. Néhányan feladják a munkájukat, néhányan pedig titokban zavarják a munkát, nem törik magukat, hogy a kötelességüket végezzék, és nem végeznek tényleges munkát. Az ilyen embereket aztán elbocsátják. Ha nem vagy hajlandó elvégezni a munkát, akkor lépj vissza! Miért kellene, hogy éppen téged használjanak fel erre? Le fogunk váltani – ennyi az egész. Egyszerű, nem? Ha a jövőben ezek az emberek bűnbánatot tanúsítanak, megváltoznak és jól végzik a munkájukat, akkor kapnak még egy esélyt – ha pedig továbbra is akadályozzák és zavarják a munkát, akkor soha többé nem használjuk őket. Jobban járnék, ha olyasvalakit használnék, aki engedelmes. Mi értelme állandóan ilyen emberekkel összegabalyodni? Ugye? Nekik nehéz lenne, Számomra pedig kimerítő. Vannak alapelvek arra, ahogyan ezeket a dolgokat kezelem, és vannak alapelvek arra is, ahogyan másokkal kijövök. Azért is könnyű Velem kijönni, mert ennek során soha nem követelek az emberektől túlságosan megterhelő dolgokat. Tegyél meg mindent, amit csak tudsz; amiket nem tudsz megtenni, azokat egyesével megbeszélem veled. Amit megtehetsz, azt teljes szívedből tedd meg; ha nem teljes szívedből teszed, nem foglak kényszeríteni rá. Ami a többit illeti, vagyis azt, hogy hogyan hiszel Istenben, az a te dolgod. Ha a végén semmit sem nyersz, akkor senkit sem hibáztathatsz. Mit gondolsz az arra vonatkozó alapelveimről, ahogyan az emberekkel bánok? Úgy érzed, hogy egy kicsit elnézőek? Egyáltalán nem erről van szó – ezt a dolgot az alapelvekkel teljes összhangban kezelem. Miféle alapelvek ezek? Figyeljetek Rám, és meg fogjátok érteni!

Én, a megtestesült Isten, az emberi mivolton belül dolgozom – helyettesíthetem-e teljesen a Szentlelket vagy Isten Lelkét a munkavégzésben? Nem, nem helyettesíthetem. Nem próbálom tehát túllépni a határaimat, mondván, hogy szeretném helyettesíteni Istent a mennyben, és elvégezni minden munkáját. Ez Önmagam felnagyítása lenne – erre nem vagyok képes. Hétköznapi ember vagyok. Amire képes vagyok, azt megteszem. Azt csinálom, amit képes vagyok jól csinálni; teljesen végigviszem, és megfelelően teszem meg. A szívemet és minden erőmet beleadom, hogy megtegyem. Ez elég. Ez az a munka, ami Rám hárul. Ha viszont ezt nem tudnám megérteni, ha ez a tény dacot váltana ki belőlem és nem ismerném el, és helyette mindig nagyszerűnek próbálnám tettetni magam, mindig ragyogni próbálnék, mindig megpróbálnék valami fantasztikus készséggel felvágni, vajon ez összhangban lenne az alapelvekkel? Nem. Úgy gondoljátok, hogy értem ezt a dolgot? Igen, nagyon is! Annak a hatóköre, amit Isten teste el képes mondani és ami munkát a test el képes végezni, az az Általa a testben végzett munka hatóköre. Ezen a hatókörön túl az, hogy emberek magánemberként megtapasztalják Isten fegyelmezését és metszését, valamint a Szentlélek megvilágosítását és vezetését, sőt még az is, hogy Isten látomásokat adományoz, és az, hogy Isten kit fog tökéletesíteni és kit fog kirekeszteni, hogy Isten milyen nézetekkel és hozzáállással rendelkezik minden emberrel kapcsolatban – ezek mind Istenre tartoznak. Ha szoros kapcsolatban vagytok Velem, akkor Én is látom ezeket a dolgokat – de akárhogyan is nézem, mennyit vagyok képes látni belőlük? Van egy határa annak, hogy hány embert vagyok képes látni és hány emberrel kerülök kapcsolatba – hogyan foglalhatna ez magában minden egyes embert? Ez lehetetlen lenne. Nem kellene tisztában lenned ezzel a dologgal? Mondd meg Nekem, érthető vagyok ezzel a dologgal kapcsolatban? Érthető vagyok. Egy normális embernek ezt kellene tennie. Nem gondolkodom olyan dolgokon, amelyek nem azok, amiket meg kellene tennem. Képesek erre az emberek? Nem képesek – hiányzik belőlük ez a racionalitás. Néhányan megkérdezik Tőlem: „Nem vizsgálod meg mindig titokban a dolgokat? Nem nézel mindig utána, hogy ki mit csinál, milyen rossz dolgokat mondanak Rólad egymás között, vagy ki ítélkezik titokban Feletted, és ki kutakodik Utánad?” Őszinte leszek veled: soha nem néztem utána ezeknek a dolgoknak. Ki felel ezekért a dolgokért? Isten Lelke – Isten mindent átvizsgál; átvizsgálja az egész földet, és átvizsgálja az emberek szívét. Ha nem hiszel Isten átvizsgálásában, akkor nem abnormális-e a józan eszed? (De igen, az.) Akkor nem olyasvalaki vagy, aki valóban hisz Istenben, akkor rossz álláspontot képviselsz és nagy problémába ütköztél. Én megkövetelem tőletek, hogy higgyetek Istenben, és Én ebben feltétlenül hiszek. Szavaim és tetteim tehát erre az alapra épülnek. Nem teszek olyan dolgokat, amelyek túllépik a határaimat: nem teszek olyan dolgokat, amelyek meghaladják a képességeim körét. Ez nem egy beállítottság? (De az.) Néhányan nem így látják. Azt gondolják, hogy van ez az identitásom, ez a státuszom és ez a hatalmam, és ezért csodálkoznak, hogy miért nem teszek így. Azt gondolják, hogy több dolgot kell megértenem és több dolgot kell megragadnom, hogy úgy tűnjön, hogy nagyobb rangom, nagyobb státuszom, több erőm és nagyobb hatalmam van. Bármennyi hatalmat és erőt is ad nekem Isten, azzal rendelkezem. Ezek nem olyan dolgok, amelyekért küzdök, és nem is olyanok, amelyeket elragadok. Isten hatalma, ereje és mindenhatósága nem olyan dolgok, amelyeket egy jelentéktelen test képviselhet. Ha ezzel nem vagy tisztában, akkor valami baj van a józan eszeddel. Ha sok évnyi Istenben való hit után sem látod át ezt a dolgot, akkor túl ostoba és tudatlan vagy. Sok olyan dolog van, amiről nem kérdezek – de vajon a szívemben tudok róluk? (Tudsz.) Mit tudok? Tudom-e mindenkinek a nevét? Tudom-e, hogy minden egyes ember hány éve hisz Istenben? Ezeket a dolgokat nem kell tudnom. Nekem elég, ha mindenkiről tudom, hogy milyen állapotban van, minek van híján, milyen mértékben nyert belépést az életbe és milyen igazságokat kellene mindenkinek hallania, milyen igazságokkal kell megöntözni és ellátni őket. Elég, ha ezeket a dolgokat tudom. Nem ez az, ami Rám tartozik? Tudni, hogy mi tartozik Rám – mit kellene mondanom és milyen munkát kellene végeznem – hát nem ez a racionalitás? (De igen.) Hogyan jön létre ez a racionalitás? Ha a megtestesült Isten még ezzel a racionalitással sem rendelkezne, ha még ezzel a mércével sem rendelkezne minden dolog és minden esemény mérésére, akkor milyen igazsággal rendelkezne, amiről beszélhetne? Ha a megtestesült Isten harcolna Isten Lelkével és versenyezne Vele a státuszért, akkor vajon nem balul sült volna el valami? Nem lenne ez helytelen? Lehetnének ilyenek a dolgok? Nem – ez olyasmi, ami soha nem fordulhatna elő.

Egyesek mindig aggódnak, és azt mondják: „Te mindig kérdezősködsz rólunk, és mindig kutakodsz utánunk titokban? Isten mindig azt próbálja felmérni, hogy mit gondolunk Róla és hogyan látjuk Őt a szívünkben?” Nem gondolkodom ilyen dolgokon. Feleslegesek! Mi értelme van ezeken a dolgokon gondolkodni? Mindezeket Isten vizsgálja át. Isten Lelke cselekedeteinek van egy hatóköre, a megtestesült Isten cselekedeteinek pedig még inkább. A megtestesült Isten, Ő az igazság szószólója és kifejeződése, és a munka, amit ebben a szakaszban végez, ezt a szakaszt képviseli, nem pedig az utolsót. A megtestesült Isten csak azt a munkát végezheti, ami ehhez az időszakhoz és ehhez a hatókörhöz tartozik. Akkor ez a munka reprezentatív lehet a következő szakaszra nézve? Nos, nem tudjuk, mi fog történni a jövőben. Ez Isten saját dolga. Én nem próbálok túl messzire menni. Azt teszem, amit az Én dolgom megtenni: azokat a dolgokat teszem, amit tennem kell és amit megtehetek. Soha nem feszegetem túl a határaimat, mondván: „Mindenható vagyok! Hatalmas vagyok!” Az Isten Lelke; a megtestesült Isten csak egy kifejeződése és szószólója annak a munkának, amit Isten ebben az időszakban végez. Az Ő munkájának körét és azt, hogy milyen munkát kell végeznie, Isten már meghatározta. Ha azt mondanád, hogy „a megtestesült Krisztus mindenható”, akkor igazad lenne vagy tévednél? Félig igazad lenne, félig tévednél. Isten Lelke mindenható; Krisztusról nem lehet azt mondani, hogy mindenható. Azt kellene mondanod, hogy Isten mindenható. Ez lényegre törő és pontos megfogalmazás, amely megfelel a tényeknek. Milyen racionalitással kell rendelkeznem? Mindenki azt mondja, hogy Én vagyok Isten, Maga Isten, hogy Én vagyok a megtestesült Isten – tehát akkor úgy hiszem-e, hogy helyettesíthetem Magát Istent, az Ő Lelkét? Nem tudnám. Még ha Isten meg is adná Nekem ezt a hatalmat és képességet, akkor sem tudnám ezt megvalósítani. Ha ilyen módon helyettesíthetném Istent, az nem lenne egyfajta virtuális káromlás az Ő természete és lényege ellen? A test annyira korlátozott! Nem így kell ezt érteni; nem ebből a szemszögből kell megközelíteni ezt a témát. Nem így van? (De igen.) Tehát mivel Nekem ilyen gondolataim vannak, ezek az alapelveim a cselekvéshez, és a megfontolásaim, amikor az egyes dolgokat elvégzem, sok ember számára nem tűnök Istennek, sőt vannak olyanok is, akik – mielőtt kapcsolatba kerülnének Velem –, fantáziálnak, képzelődéseik és elképzeléseik vannak, akik óvatosak és körültekintőek a cselekedeteikben, és amint találkoznak Velem, azt gondolják: „Ő ugye csak egy ember? Nincs benne semmi ijesztő.” Ezután elengedik magukat – felbátorodnak, és van bátorságuk rossz dolgokat cselekedve ámokfutásba kezdeni. Hogy hívják őket? Álhívők. Ha csak a megtestesült Istenben hiszel, Isten Lelkében pedig nem, akkor álhívő vagy; és ha csak Isten Lelkében hiszel, a megtestesült Istenben pedig nem, akkor ugyancsak álhívő vagy. A megtestesült Isten és Isten Lelke egy – Ők egyek. Nem harcolnak egymással, még kevésbé különülnek el egymástól, és Ők ketten még kevésbé alkotnak önálló egységet. Ők egyek – annyi csak, hogy a megtestesült Istennek a test szemszögéből kell megközelítenie a munkáját és Istent. Ez a test dolga, és ennek semmi köze hozzátok – ez Krisztus dolga, és semmi köze az emberiséghez. Nem mondhatod, hogy „Szóval azt hiszed, hogy te is egy hétköznapi ember vagy. Rendben, akkor ugyanolyan emberek vagyunk – mindannyian egyformák vagyunk.” Szabad ilyet mondani? Ez hiba. Vannak, akik azt mondják: „Úgy tűnik, hogy veled eléggé könnyű kijönni, úgyhogy hagyjuk a formaságokat. Kezeljük egymást haverokként, barátokként; legyünk egymás bizalmasai – barátkozzunk.” Ez így rendben van? Ezeknek az embereknek nincs lelki megértésük: álhívők. Minél inkább megosztod velük az érzéseidet és beszélsz velük az igazságról, a tényekről és az igazságvalóságról, annál inkább megvetnek – ezek az emberek álhívők. Minél többet beszélsz mélységes misztériumokról, szajkózol divatos szövegeket, doktrínákat és elvont dolgokat, és minél többet bizonygatod a státuszodat, hivalkodsz és felvágsz, annál jobban megbecsülnek – ezek az álhívők. Amikor olyasvalakit látnak, aki alapelvek mentén és mértéktartóan cselekszik, akinek a tettei összhangban vannak az igazsággal, aki világos határokkal és tisztánlátással tud közelíteni a pozitív és negatív dolgokhoz – minél inkább ilyen az illető, ők annál inkább lenézik és alantasnak találják – ezek az álhívők.