Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész) Első szakasz
Melléklet: A prédikációk átírásakor felmerülő problémák boncolgatása
Hallottam, amikor néhány ember megjegyezte, hogy az átírók az utolsó néhány prédikáció elejéről eltávolították a történeteket, és csak az utánuk következő prédikációk formális tartalmát hagyták meg. Valóban ez a helyzet? Melyik történeteket választották külön az őket követő prédikációktól? (Tapao és Hsziaopao története, Taming és Hsziaoming története és Beszélgetés a tőkéről: „Édes mindegy!”) Ezt a három történetet elválasztották a prédikáció tartalmától, de miért? Milyen okból? Úgy tűnik, hogy az átírók úgy gondolták, hogy az előrebocsátott történetek nem illeszkednek az őket követő prédikációk tartalmához, ezért különválasztották őket. Vajon indokolt volt ez? Az átírók pontosan így tettek. Túlságosan arrogánsak és önelégültek voltak, amikor kivették a történeteket, és prédikációs tartalom nélkül külön fejezetekbe helyezték őket. Szerintetek jó vagy rossz eredménye volt, hogy így tettek? Sőt, mondanátok-e, hogy az előzetesen elmondott történetnek illeszkednie kell az őt követő prédikációhoz és illenie kell hozzá? Valóban szükséges ez? (Nem.) Akkor miért értették így félre a prédikációk átírói a feladatot? Hogyan hihették ezt? Mi itt a probléma? Azt gondolták magukban: „A történetek, amiket meséltél, nem tartoznak a témához. Átnézem őket Neked, és a terjesztéskor nem rakom egybe ezeket. A prédikációk azok prédikációk: legyenek az egymást követőek összefüggők. Az őket megelőző történetek tartalma nem zavarhatja a prédikációk tartalmát. Nekem kell átnéznem őket Neked, mert Te Magad nem érted a problémát.” Jó szándék ez? Honnan ered ez a jó szándékuk? Vajon emberi elképzelésekből fakad? (Igen.) Amikor prédikálok, mindent ennyire átfogóan kell figyelembe vennem? Minden egyes történetnek, amit elmondok, illenie kell az utána következő tartalomhoz? (Nem.) Erre nincs szükség; ezt előírásnak, elképzelésnek nevezik. Milyen hibákat követtek el az átírók? (Hogy az elképzeléseik és képzelődéseik alapján jártak el.) Mit még? (Hogy meggondolatlanul és önkényesen cselekedtek.) Az ilyen viselkedés természete, hogy kissé meggondolatlan és önkényes: hiányzik belőlük az istenfélő szív. Ezt mondani észszerű, de még mindig eltér a dolog lényegétől. Amikor átírták a prédikációkat, milyen hozzáállással és milyen szemlélettel tekintettek mindarra, amit Isten mondott? Akár történetekről, akár prédikációkról volt szó, milyen hozzáállással és milyen szemszögből nézték és hallgatták az elhangzottakat? (A tudás és a tanulás szemszögéből.) Így van. Ehhez a problémához vezet, ha az elmesélt történeteket és a prédikációk tartalmát a tudás szemszögéből szemlélik. Azt hiszik, hogy amikor prédikációt tartok, függetlenül attól, hogy melyik részről szeretnék beszélni, a tartalomnak egy sorrendet kell követnie: minden mondatnak logikusnak kell lennie, minden mondatnak meg kell felelnie mindenki elképzeléseinek, és minden résznek szigorú célja kell, hogy legyen. A prédikációimat e szerint az elképzelés szerint mérik. A lelki megértés hiányáról tanúskodik ez? (Igen.) Ez valóban a lelki megértés hiánya! Súlyos hibát követnek el, ha logikát és következtetéseket alkalmaznak, hogy a tudás szempontjából kezeljék azt, amiről beszéltem. Én az igazságot közlöm, nem pedig beszédeket gyártok; ezzel tisztában kell lenned. Azok közületek, akik hallották a prédikációkat az összejövetelen, és később visszahallgatták ezeket a prédikációkat, amelyeket átírtak, észrevettek-e olyan fontos pontokat vagy dolgokat, amelyek akkor elhangzottak, és amelyeket eltávolítottak? Történt ilyesmi? Hallottatok talán például egy olyan részt az összejövetelen, amely nagyon megható és nagyon építő volt, de utólag, a prédikáció felvételének visszahallgatása során rájöttetek, hogy az adott rész nem volt benne: eltávolították. Történt már ilyen veletek? Ha nem figyeltetek jól, akkor lehet, hogy nem vettétek észre, ezért a jövőben figyeljetek nagyon oda. Egyszer meghallgattam egy felvételt, és ott, ahol éppen elkezdtem az antikrisztusok különböző megnyilvánulásairól értekezni és egytől tizenötig felsoroltam őket, mindegyiknél eltávolították a részletes pontosításokat és magyarázatokat – helyette egyszerűen felsorolták az első megnyilvánulást, a második megnyilvánulást, a harmadik megnyilvánulást és így tovább. Minden egyes megnyilvánulásról nagyon gyorsan, egymás után esett szó, sokkal gyorsabban, mint amikor egy tanár órát tart. A legtöbb ember számára, aki korábban még nem hallotta azt a prédikációt és nem ismerte, nem volt hely az elmélkedésre, miközben hallgatta. Ha figyelmesen akarták hallgatni, mindig le kellett állítaniuk, meghallgatni egy-egy mondatot, majd gyorsan jegyzetelni, utána pedig mérlegelni, hogy mit jelent ez a mondat, aztán pedig lejátszani a következő mondatot. Különben túl gyors lett volna a tempó, és nem tudtak volna lépést tartani vele. Ezt a súlyos hibát azok követték el, akik a prédikációfelvételeket szerkesztették. A prédikáció egy beszélgetés, egy eszmecsere. Mi a prédikációk tartalma? Különböző igazságokat és az emberek különböző állapotait vitatják meg; mindegyik az igazságot érinti. Ezek az igazságot érintő tartalmak tehát könnyen elfogadhatók és megérthetők az emberek számára, vagy inkább megfontolást, mérlegelést és mentális feldolgozást igényelnek, mielőtt fokozatosan reagálnának rájuk? (Megfontolást, mérlegelést és mentális feldolgozást igényelnek.) Ebből a helyzetből kiindulva tehát milyen sebességet kell tartania annak, aki a prédikációt tartja? Működne-e, ha olyan gyorsan beszélne, mint egy gépfegyver? (Nem.) Mint egy tanár, aki órát tart? (Nem.) Mint valaki, aki beszédet mond? (Nem.) Ez egyáltalán nem felelne meg. A prédikáció alatt kell, hogy legyenek kérdések és válaszok, legyen hely az elmélkedésre, időt adva az embereknek a válaszadásra – ez a tempó a megfelelő. Úgy írták át a prédikációkat, hogy nem értették meg ezt az alapelvet: a lelki megértés hiányát mutatja-e ez? (Igen.) Valóban nincs lelki megértésük. Azt gondolták: „Már hallottam ezeket a dolgokat, amikről beszélsz. Miután egyszer meghallgattam, emlékszem a lényegre, és tudom, miről beszélsz. A tapasztalataimra és a prédikációfelvételek gyakori szerkesztése során szerzett kiváló készségeimre hagyatkozva így fogom csinálni, és felgyorsítom a tempót.” A gyorsítás önmagában nem tűnt nagy gondnak – de mit tesz ez a prédikáció átiratával? Esszévé változtatja. Ha egyszer esszévé változott, elveszíti azt az érzést, mintha személyesen hallgatná valaki: akkor vajon el tudja érni ugyanazt a hatást? Elkerülhetetlen, hogy legyen különbség. Ez a különbség jobbá vagy rosszabbá teszi? (Rosszabbá.) Rosszabbá teszi. Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, a saját kezdeményezésükre cselekszenek és okosnak gondolják magukat. Azt hiszik, hogy műveltek, képzettek, tehetségesek és okosak, de végül esztelen dolgokat tesznek. Hát nem így van? (De igen.) A prédikációimban Én miért teszek fel néha kérdéseket nektek? Néhányan azt mondják: „Talán attól félsz, hogy elbóbiskolunk.” Erről van szó? Miért beszélek néha más dolgokról, miért térek el a témától, miért beszélek könnyed és vidám dolgokról? Azért, hogy lazítani tudjatok, hogy egy kis lehetőséget kapjatok az elmélkedésre. Azt is lehetővé teszi számotokra, hogy szélesebb körben megértsétek az igazság egy bizonyos aspektusát, hogy ne korlátozzátok a megértéseteket szavakra, szó szerinti jelentésre, doktrínákra vagy nyelvtani szerkezetre – nem szabad ezekre korlátoznotok azt. Ezért néha más dolgokról beszélek; néha vicceket mesélek, hogy felvidítsam a hangulatot, de valójában elsősorban azért teszem, hogy elérjek egy bizonyos eredményt – ezt meg kell értenetek.
Az a helyzet, hogy amikor egy vallásos lelkész prédikációt tart, akkor feláll a szószékre, és csak azokról az unalmas témákról beszél, amelyeknek a legcsekélyebb köze sincs az emberek valódi életéhez, lelkiállapotához vagy meglévő problémáihoz. Csupa halott szó és doktrína. Nem mond mást, csak néhány kellemesen hangzó szót, és néhány üres szlogent kiabál. A hallgatók unatkoznak tőle és semmit sem nyernek belőle. Ez végül olyan helyzetet eredményez, amelyben a lelkész fentről beszél, lent pedig senki sem figyel oda; nincs semmiféle interakció. Vajon nem hiába beszél a lelkész? A lelkészek csak azért tartanak így prédikációkat, hogy megéljenek, a saját túlélésük érdekében; nem veszik figyelembe a gyülekezetük igényeit. Ami most minket illet, a prédikációink megtartása nem arról szól, hogy vallási szertartást végezzünk vagy valamilyen megbízatást teljesítsünk – hanem arról, hogy több eredményt érjünk el. Az eredmények eléréséhez minden aspektust figyelembe kell venni: mindenféle ember szükségleteit, elképzeléseit, képzelődéseit és állapotait, valamint nézőpontjait mind figyelembe kell venni. Azt is figyelembe kell venni, hogy az egyes társadalmi osztályokhoz tartozó emberek milyen mértékben tudják elfogadni a használt nyelvezetet. Egyes művelt embereknek, akik meglehetősen kedvelik a hivatalos nyelvezetet, szükségük van arra, hogy olyan irodalmi szavakat halljanak, amelyek nyelvtanilag viszonylag helyesek és logikusak. Ők képesek megérteni ezeket. Vannak olyan, a társadalom alsóbb rétegeihez tartozó átlagemberek is, akik nem ismerik az ilyen hivatalos nyelvet: mit tegyek tehát? Beszélnem kell egy kis köznyelvet. Régebben nem sok köznyelvet használtam, de az évek során megtanultam valamennyit, és most már néha kétrészes közmondásokat is bedobok, vagy vicceket mondok. Így miután meghallgatták az emberek, mindannyian úgy érzik, hogy minden, amiről beszélek, társadalmi osztályától függetlenül könnyen érthető és közelebb áll hozzájuk. De ha minden köznyelven lenne, a prédikáció tartalma nem hangzana elég mélyen, ezért némi formális nyelvvel kell kombinálni, és mindezt a mindennapi élet nyelvén kifejezni: csak így felel meg a minimális követelménynek. Amint elkezdem használni a köznyelvet, és olyan dolgokat mondok, mint „ugye”, „izé”, „szóval” és így tovább, befolyásolhatja az igazság közvetítésének mértékét, ha túl sok ilyen kifejezést építünk be. Ha azonban az egész hivatalos nyelven lenne és mindent nagyon rendezetten és formálisan mondanék, a legkisebb hiba nélkül lépésről lépésre követve a nyelvtani logikát és érvelést, mintha egy esszét mondanék fel vagy egy szöveget olvasnék fel, mintha az egész az elejétől a végéig meg lenne írva, szóról szóra, az írásjelekig bezárólag, akkor szerintetek ez működne? Ez túlságosan fárasztó lenne – erre nincs energiám. Ez az egyik aspektus. Másrészt függetlenül attól, hogy tanult vagy tanulatlan, mindenki az emberi mivolta különböző aspektusait mutatja, és az emberi mivoltnak ezek a kifejeződései a valós élethez kapcsolódnak. A valós élet viszont elválaszthatatlan a mindennapi élet nyelvétől; elválaszthatatlan az életkörnyezetedtől. Ez az életkörnyezet tele van ilyen hétköznapi nyelvvel, amelybe némi helyi nyelv is keveredik, valamint néhány egyszerű, valamennyire irodalmi hangzású szó. Ez elég: alapvetően lefedi és magában foglalja a kérdés teljes körét. Függetlenül attól, hogy idős vagy fiatal, iskolázatlan vagy némi tudás birtokában van, lényegében mindenki fel tudja fogni, mindenki meg tudja érteni: nem fog unatkozni, és nem fogja úgy érezni, hogy meghaladja a képességeit. Ezt kell figyelembe venni a közlések és a prédikációk során, tekintettel az emberek szükségleteinek minden aspektusára. Ha egy prédikációval eredményt akarsz elérni, akkor mindezeket az aspektusokat figyelembe kell venned: beszédtempó, szóhasználat és kifejezésmód. Ezen felül amikor valamit megfogalmazol és az igazság egy aspektusát közlöd, mi az a pont, ahol sikerült alaposan átadni? Melyik ponton nem elég alapos? Milyen aspektusokat kell hozzátenni? Ezeket mind figyelembe kell venni. Ha ezeket az aspektusokat még csak nem is veszed figyelembe, akkor a gondolkodási képességed súlyosan hiányos. Míg mások két dimenzióban képzelődnek, neked három dimenzióban kell tudnod gondolkodni. Átfogóbban és pontosabban kell látnod, mint másoknak, képesnek kell lenned mindenféle kérdést tisztán látni, és érezned kell az érintett igazságalapelveket is. Ily módon alapvetően lefeded a romlott beállítottságok minden aspektusát, amit az emberek el tudnak gondolni, ki tudnak fejezni vagy fel tudnak tárni, valamint az érintett állapotokat, és mindenki számára érthetőek lesznek. Az átíróknak is rendelkezniük kell-e ezekkel a képességekkel és gondolkodásmódokkal? Ha nem rendelkeznének velük, és helyette mindig a megtanult ismereteikre hagyatkozva foglalnák össze a prédikáció fő mondanivalóját, központi gondolatát, minden szakasz lényegét, az olyan lenne, mint ahogy a kínai diákok irodalmi szövegeket tanulnak. A tanár először előzetesen átnézeti velük a teljes szöveget, majd alaposan végigolvassák. Az első hivatalos órán a tanár beszél az első bekezdés lényegéről, bevezeti az új szókincset és megvitatja az ezzel kapcsolatos nyelvtani kérdéseket. Amikor az összes szakaszt áttanulmányoztátok, még hátravan, hogy memorizáljátok őket, végül pedig mondatokat kell alkotnotok az új szókincsből, valamint meg kell értened a szöveg központi mondanivalóját és a szerző célját azzal, hogy megírta. Így teljes mértékben megérted, hogy mit próbált a szöveg közvetíteni. Ezeket a dolgokat mindenki tanulta, mindenki ismeri, de ha ezeket a dolgokat egy prédikáció átírására alkalmazod, az túlságosan elemi. Én azt mondom neked, hogy ha esszét írsz, akkor használhatod ezeket; ez pusztán alapvető józan ész az íráshoz. De ha ezt a gondolkodást, ezt az elméletet, ezt a módszert egy prédikáció átírására alkalmazod, nem lehet, hogy hibát követsz el? De bizony lehet. Nem tudod, hogy miért akarom elmondani ezt a történetet, nem próbálod megérteni az igazságot, amit ebből a történetből meg kellene értened – ez hiba. Amúgy képes vagy megérteni az igazságot mind a történetben, mind a prédikáció tartalmában? Ha nem vagy képes megérteni, akkor hiányzik belőled a lelki megértés. Az olyan típus, akinek nincs lelki megértése, vajon milyen képzettséggel rendelkezhet ahhoz, hogy prédikációkat írjon át?
Mit gondoltok mindannyian, miért mesélek történeteket? A prédikációk átírói nem tudják a miértet, ezért a saját szempontjaikat adják hozzá. Úgy hiszik, hogy ha történeteket akarok mesélni, akkor azoknak illeszkedniük kell az utánuk következő tartalomhoz – nem tudják, hogy miért mesélek történeteket. Ti sem tudjátok, ugye? Mivel nem tudjátok, elmondom az okát. Az elejétől mostanáig körülbelül tízszer beszéltem az antikrisztusok különböző megnyilvánulásairól, és csak a felüket fedtem le. Ha egyhuzamban töviről-hegyire mindent elmondanék erről az egész tartalomról, akkor ugye eléggé unalmas lenne a téma? Ha minden alkalommal, amikor elkezdjük, rögtön a témára térnék – először mindenkivel átnézetném, miről volt szó a múltkor, majd elkezdenék beszélni, miközben ti sietve jegyzeteltek, írtok és írtok, és küszködtök, hogy nyitva tartsátok a szemeteket –, ha pedig utána mindenkitől azt kérném, hogy foglalja össze, miután befejeztem, mindenki a szemét dörzsölgetné, lapozgatna és az aznap közölt tartalmat ismételgetné, és amikor úgy tűnik, hogy mindenki nagyjából megjegyezte, azt mondanám: „Mára ennyi, zárjuk le, és legközelebb folytatjuk a beszélgetést”, akkor mindenki egy kicsit elszomorodna: „Minden összejövetel mindig ezekről a dolgokról szól, ugyanarról a sémáról: a tartalom túl hosszú és száraz.” Mi több, az igazság közlésének sokrétűnek kell lennie, az embereknek az igazság minden aspektusában egyszerre kell fejlődniük. Ez olyan, mint az ember életbe való belépése: az embernek növekednie kell az önismeretében, a beállítottságbeli változásában, az Istenről való ismeretében, a saját különböző állapotai felőli tudatosságában, valamint az emberi mivoltában, a rálátásaiban és minden más aspektusban – mindezeknek egyszerre kell fejlődniük. Ha ez idő alatt csak az antikrisztusok különböző megnyilvánulásainak felismeréséről beszélnék, akkor lehet, hogy az emberek félretennék az igazság más aspektusait, és egész nap csak gondolkodnának: „Ki tűnik antikrisztusnak? Én antikrisztus vagyok? Hány ilyen van körülöttem?” Ha így tesznek, az hatással lesz az igazság más aspektusaiba való belépésükre. Ezért azon gondolkodom, hogy a prédikáció hogyan tartalmazhat még egy igazságot, hogy az emberek egy további igazságot megértsenek: vagyis amikor az „Antikrisztusok leleplezése” témát tárgyaljuk, az emberek történetesen néhány más aspektust is képesek lesznek megérteni. Az ilyen prédikáció ugye jobb eredményre vezet? (Igen.) Amikor például a főételedet eszed, néha egy almát is eszel mellé. Ez ugye további tápanyagot biztosít? (Igen.) Akkor mondd meg Nekem, szükséges-e, hogy történeteket meséljek? (Igen.) Ez bizonyos. Ha nem lenne szükséges, miért mesélnék? Amikor történeteket használok néhány könnyed és vidám téma megvitatására, az lehetővé teszi az emberek számára, hogy az igazság más aspektusaiban is elsajátítsanak és nyerjenek valamit. Ez jó dolog. Amikor befejeztem ezeknek a könnyed témáknak a megvitatását, visszatérek a fő témához. Az ilyen elrendezés megfelelő. Mit szoktál enni a főétel előtt? (Előételt.) Ez egy előétel. Az előételek általában nagyon finomak és étvágygerjesztők, ugye? Amikor tehát történetet mesélek, akkor az igazság egy aspektusát nyerheted el belőle, elmélyítve a tudásodat vagy a megértésedet. Ez mind jó. Természetesen azok, akiknek nincs lelki megértésük, történeteket hallanak, és csak a felszíni réteget hallják: nem látják a benne lévő igazságot, amit meg kellene érteni. Nincs lelki megértésük – ez ellen semmit sem lehet tenni. Például a „Tapao és Hsziaopao története” meghallgatása után néhányan csak arra emlékeznek, hogy Tapao rossz volt, Hsziaopao pedig ostoba. Emlékeznek Tapao és Hsziaopao nevére, de nem emlékeznek arra, hogy a történetben szereplő ember milyen körülmények között tárta fel romlott beállítottságát, milyen beállítottság tárult fel, miről szólt ez a beállítottság, illetve milyen kapcsolatban áll az igazsággal. Te magad milyen helyzetekben fednél fel ilyen beállítottságot? Kimondanál-e ilyen szavakat? Ha azt mondod, hogy „nem mondanék ilyen szavakat”, akkor ez problémás, mivel azt bizonyítja, hogy nem értetted meg az igazságot. Néhányan azt mondják: „Lehet, hogy ilyen szavakat mondok, amikor bizonyos helyzetekkel találkozom. Ez egyfajta beállítottság, amely egy bizonyos állapotban jön ki.” Amint ezt felismered, nem hiába hallgattad ezt a történetet. A történet meghallgatása után egyesek azt mondják: „Miféle ember az a Tapao? Még egy kisgyermeket is megfélemlít és becsap. Aljas! Én nem csapnám be így a gyerekeket.” Nem azt jelenti ez, hogy hiányzik a lelki megértésük? Csak magáról a dologról beszélnek, de nem értik meg a történetben rejlő igazságot, amiről beszélek. Nem tudják a helyzetet önmagukra vonatkoztatni; ez a lelki megértés hiányát mutatja, a lelki megértés súlyos hiányát. A prédikációk átírói találkoznak ezzel a problémával. Amint valami az igazságot érinti, egyesek az álhívők nézeteit tárják fel; amint az igazságot érinti valami, egyeseknek nincs lelki megértése; amint az igazságot érinti valami, egyesek hajlamosak lesznek a torzításokra, egyesek hajthatatlanná válnak, egyesek elvetemültté válnak, egyesek pedig idegenkedni kezdenek az igazságtól. Milyen beállítottságuk van tehát a prédikációk átíróinak? Az a legkevesebb, hogy arrogánsak és önhittek, a saját kezdeményezésükre cselekednek, nem értenek és nem is igyekeznek érteni. Még csak nem is kérdeztek rá, hanem saját maguktól elválasztották a történeteket az utánuk következő tartalomtól. Azt gondolják: „Ezeket a prédikációkat nekem adták átírásra, tehát felhatalmazásom van, hogy ezt a döntést meghozzam. Egyetlen fejszecsapással levágom a történeteket. Pontosan így fogok bánni a prédikációkkal, amelyeket nekem adtál. Ha nem tetszik, akkor ne használj engem.” Hát nem arrogáns és önhitt ez? Nem tudják befogadni az igazságot, nem értik az igazságot. Nem tudják, hogy mi a kötelességük, vagy hogy mit kell tenniük, és mit nem szabad tenniük – ezekből a dolgokból semmit sem tudnak. Azok az emberek, akiknek nincs lelki megértésük, csak esztelen dolgokat tudnak tenni, embertelen dolgokat, amelyek a tisztesség hiányát tükrözik. Olyan dolgokat is tesznek, amelyek megszegik az igazság alapelveit: okosnak gondolják magukat és hiányzik belőlük az alávetettség. A prédikációim felvételeit odaadták nekik, hogy írják át, és bármilyen véleményeik vagy gondolataik is voltak arról, hogyan kezeljék, Engem nem kérdeztek meg. Nem nagyon súlyos ez a probléma? (De igen.) Milyen mértékben súlyos? (Olyan természete van, ami meghamisítja Isten szavait.) Egy kicsit valóban ilyen természetű.
Elmondok egy történetet az igazság egy bizonyos aspektusát taglalva, majd prédikációt tartok más aspektusokról. Mérlegelem, hogy ez a két dolog egybeesik-e? Eleinte mérlegelnem kell, de miért nem ragaszkodtam ahhoz, hogy ennek a két aspektusnak összhangban kell lennie? Tudatában vagyok ennek? (Igen.) Akkor miért vált ez problémává a prédikáció átírói számára? Tudom, hogy az Általam elmondott történetnek nincs köze az azt követő prédikációhoz. Ők tisztában vannak ezzel? Nincsenek. Nem is gondolták át alaposan ezt a kérdést. Azt gondolják: „Téged a Szentlélek irányít; amíg úgy hangzik, mint az igazság, addig rendben van. Elmondtál egy történetet aznap, majd megvitattad a konkrét tartalmat. Milyen kapcsolat van e két dolog között? Miért kell így beszélni? Mi lehet a haszna, amikor a beszéd véget ért? Ezek közül egyiket sem tudod. Ez nem lesz így jó!” Először is, ami azt illeti, hogy miről fogok beszélni, hogyan beszélek és milyen konkrét tartalommal foglalkozom – mondd meg Nekem, tiszta fejjel gondolkodom-e, amikor ezekről döntök? (Igen.) Valóban tiszta fejjel gondolkodom, határozottan nem vagyok zavaros állapotban: az elmémnek tiszta gondolatmenete van. Ha valakiből hiányzik a lelki megértés, ha nem tudja, hogyan keresse az igazságot, ha vakon elemez és vakon kategorizál dolgokat és azt gondolja, hogy egészen jó így, akkor vajon nem egy tipikus farizeus az illető? Csak nagyszabású, üres elméleteket szeret hallani, nem szeret pragmatikus, gyakorlatias prédikációkat hallgatni. Ennek eredménye az, hogy még a legfelszínesebb igazságokat sem érti meg. Ez a lelki megértés súlyos hiányáról tanúskodik! Istenfélő szív nélkül az emberek arrogánsak és önelégültek lesznek, és különösen vakmerővé válnak: bármilyen dologban ítélkezni mernek, és azt gondolják, hogy mindent értenek. A romlott emberiség pontosan ilyen; ez a beállítottsága. Jó vagy rossz dolog merésznek lenni és vakmerően cselekedni? (Rossz dolog.) Az, hogy valaki merész vagy félénk, valójában nem számít; ami számít, az az, hogy van-e a szívében bármennyi istenfélelem. Később, amikor meghallgatjátok a prédikáció felvételét, ügyeljetek arra, hogy tisztán lássátok, nem kerültek-e ki kulcsfontosságú dolgok az átiratból. Ezek a nyomorultak, akiknek nincs lelki megértésük, néha olyan dolgokat tesznek, amelyek akaratlanul is zavarokat és kárt okozhatnak. Azt mondják, hogy nem szándékos – ha nem szándékos, akkor ez azt jelenti, hogy a beállítottságuk nem romlott beállítottság? Attól még romlott beállítottság. Most ennyit erről a témáról.