Tizenkettedik tétel: Vissza akarnak vonulni, amikor nincs státuszuk vagy nincs reményük az áldások elnyerésére (Második szakasz)

II. Az antikrisztusok viszonyulása a kijelölt kötelességük kiigazításához

Az antikrisztusoknak hihetetlenül makacs a hozzáállásuk, amikor áldások elnyeréséről van szó. Életre-halálra ragaszkodnak ahhoz a szándékukhoz, hogy áldásokat nyerjenek, és amikor megmetszik őket, ellenállást éreznek, és minden erejükkel megpróbálják vitatni azt és megvédeni magukat. Ebből megállapíthatjuk, hogy az antikrisztusok egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Amikor elbocsátják őket vagy kiigazítják a kijelölt kötelességeiket, nagyon érzékenyen érinti őket az áldások elnyerésének a kérdése. Miért érinti őket érzékenyen? Azért, mert az ilyen emberek szíve azzal a vággyal és ambícióval van telve, hogy áldásokat nyerjenek. Mindent az áldások elnyerése végett tesznek, nem pedig valami másért. Az a legnagyobb vágyuk az életben, hogy áldásokat nyerjenek. Ezért van az, hogy amikor elbocsátják őket vagy kiigazítják a kijelölt kötelességeiket, úgy érzik, hogy odalett az áldások elnyerésével kapcsolatos reményük, és természetszerűleg megtagadják önmaguk alávetését, valamint egyre csak a maguk javára érvelnek. Csakis a saját érdekeiket veszik figyelembe, Isten házának a munkáját pedig nem. Egyesek például tehetségesnek hiszik magukat az írott szó terén, ezért erélyesen követelik, hogy azzal kapcsolatos kötelességet végezhessenek. Isten háza persze nem fog csalódást okozni nekik, Isten háza nagyra becsüli a tehetséges egyéneket, és bármilyen ajándékuk vagy erősségük legyen is az embereknek, Isten háza lehetőséget fog adni nekik azok kamatoztatására, és így a gyülekezet úgy rendezi, hogy szövegekkel dolgozhassanak. Miután azonban eltelik némi idő, kiderül, hogy valójában nincs is ilyen adottságuk, és hogy nem képesek megfelelően elvégezni ezt a kötelességet; a legkevésbé sem hatékonyak. A tehetségükből és a képességükből adódóan teljességgel inkompetensek ebben a munkában. Mit kell tehát tenni ilyen körülmények közepette? Lehetséges egyszerűen csak elviselni őket és ezt mondani: „Szenvedélyes vagy, és noha nincs sok tehetséged, és átlagos képességű vagy, hogyha hajlandó vagy a kemény munkára és nem idegenkedsz tőle, akkor Isten háza elvisel majd téged és hagyni fogja, hogy tovább végezd ezt a kötelességet. Nem számít az sem, ha nem jól csinálod. Isten háza szemet huny felette, és nincs szükség a leváltásodra”? Vajon e szerint az alapelv szerint kezeli Isten háza a dolgokat? Nyilvánvalóan nem. Ilyen körülmények között normálisan megfelelő kötelességeket rendeznek nekik a képességük és az erősségeik alapján; ez az egyik oldala a dolognak. De nem elég mindössze erre hagyatkozni, mivel az emberek sok esetben maguk sem tudják, hogy mely kötelességekre alkalmasak, és még ha jónak is gondolják magukat valamiben, az nem feltétlenül lesz igaz, ezért ki kell próbálniuk a dolgot, és gyakorolniuk kell egy ideig; úgy helyes, ha annak alapján születik döntés, hogy hatékonyak-e vagy sem. Ha egy darabig gyakorolnak, és nem hoznak semmilyen eredményt vagy nem haladnak semmit, és megerősítést nyer, hogy nem érdemes művelni őket, akkor ki kell igazítani a kijelölt kötelességüket, és helyette egy megfelelő kötelességet kell rendezni a számukra. Az emberek kijelölt kötelességeinek ily módon történő átrendezése és kiigazítása a helyes cselekedet, és az alapelvvel is összhangban van. Egyesek azonban nem képesek engedelmeskedni Isten háza rendezéseinek, inkább mindig a testi preferenciáikat követik a kötelességeik teljesítése során. Tegyük fel például, hogy ezt mondja valaki: „Az volt a legnagyobb álmom, hogy irodalmár vagy újságíró legyek, de a családi körülményeim miatt és egyéb okokból képtelen voltam valóra váltani. Most viszont szövegekkel dolgozom Isten házában. Végre megkaptam, amit akartam!” Az igazsággal kapcsolatos felfogása azonban egyszerűen nem elég jó az illetőnek, nem sok szellemi megértéssel rendelkezik, és nem képes arra, hogy szövegekkel dolgozzon, így miután egy ideig ezt a kötelességet végzi, másikba helyezik át. „Miért nem végezhetem egyszerűen azt a munkát, amelyiket akarom? – panaszkodik. – Semmilyen más munkát nem szeretek!” Mi itt a probléma? Isten háza az alapelvek szerint igazította ki a kijelölt kötelességét, akkor hát miért nem képes elfogadni a változást? Vajon nem az emberi mivoltával kapcsolatos ez a probléma? Nem tudja elfogadni az igazságot, és nem veti alá magát Istennek – ez egyszerűen a józan ész hiánya. Mindig a személyes preferenciái alapján végzi a kötelességét, és folyton maga akar dönteni. Hát nem romlott beállítottság ez? Az, hogy élvezel csinálni valamit, garancia vajon arra, hogy jól is tudod csinálni? Az, hogy élvezed egy bizonyos kötelesség végzését, azt jelenti vajon, hogy a megfelelő színvonalon tudod végezni? Az, hogy élvezel valamit csinálni, önmagában még nem jelenti azt, hogy alkalmas is vagy rá, és talán nem vagy képes átlátni, hogy mire is vagy alkalmas. Éppen ezért józan ésszel kell rendelkezned, és meg kell tanulnod engedelmeskedni. Amikor tehát kiigazítják a kijelölt kötelességedet, hogyan kell vajon engedelmességet gyakorolnod? Egyfelől el kell hinned, hogy Isten háza az igazságalapelvek alapján igazította ki a kijelölt kötelességedet, nem pedig a te preferenciáid vagy valamely vezető vagy dolgozó előítéletei alapján. Bíznod kell abban, hogy az ajándékaid, az erősségeid és más tényleges körülmények alapján született döntés a kijelölt kötelességed kiigazításáról, és hogy az nem egyetlen személy elgondolásaiból ered. Tanulj meg engedelmeskedni, ha kiigazítják a kijelölt kötelességedet. Miután egy ideig képzésben részesültél az új kötelességed terén és eredményeket értél el a teljesítésében, rá fogsz jönni, hogy alkalmasabb vagy e kötelesség teljesítésére, és felismered, hogy hiba volt a saját preferenciáid alapján választani kötelességeket. Vajon ez nem oldja meg a problémát? A legfontosabb az, hogy Isten háza nem az emberek preferenciái alapján oszt be embereket bizonyos kötelességek végzésére, hanem annak alapján, amit a munka megkíván, és annak alapján, hogy eredményekhez vezet-e az, ha valaki teljesíti az adott kötelességet. Mondanátok azt, hogy Isten házának az egyéni preferenciák szerint kellene beosztani a kötelességeket? A személyes preferenciák kielégítésének feltétele alapján kellene használnia az embereket? (Nem.) Ezek közül melyik felel meg Isten háza alapelveinek az emberek felhasználásában? Melyik felel meg az igazságalapelveknek? Az, ha az Isten házában elvégzendő munka kívánalmai, valamint a kötelességüket végző emberek eredményei szerint választanak ki embereket. Vannak bizonyos hobbijaid és érdeklődési köreid, és némileg vágysz a kötelességeid végzésére, de vajon a kívánságaid, az érdeklődési köreid és a kedvteléseid elsőbbséget élveznek Isten háza munkájával szemben? Ha makacsul azt mondogatod: „El kell végeznem ezt a munkát; ha nem engedik meg nekem az elvégzését, akkor nem akarok élni, nem akarom teljesíteni a kötelességemet. Ha nem engedik meg nekem ennek a munkának az elvégzését, akkor semmi más megtételére nem lesz meg bennem a lelkesedés, és nem is fogok megtenni minden tőlem telhető erőfeszítést” – vajon ez nem azt mutatja, hogy gond van a hozzáállásoddal, ami a kötelesség teljesítését illeti? Nem hiányzik ebből teljesen a lelkiismeret és a józan ész? A saját személyes kívánságaid, érdeklődési köreid és kedvteléseid kielégítése végett nem habozol befolyásolni és hátráltatni a gyülekezet munkáját. Vajon ez összhangban van az igazsággal? Hogyan kezelje az ember azokat a dolgokat, amelyek nincsenek összhangban az igazsággal? Némelyek azt mondják: „Az embernek a kollektív én érdekében fel kell áldoznia az egyéni ént.” Így van? Ez az igazság? (Nem.) Miféle kijelentés ez? (Sátáni téveszme.) Ez egy megtévesztő, félrevezető és csalóka kijelentés. Ha a kötelességeid teljesítésére vonatkoztatod ezt a mondatot: „Az embernek a kollektív én érdekében fel kell áldoznia az egyéni ént” – akkor szembehelyezkedsz Istennel és káromlod Őt. Ez miért káromolja Istent? Azért, mert Istenre erőlteted a saját akaratod, ami istenkáromlás! Megpróbálod Isten tökéletesítésére és áldásaira cserélni a személyes éned áldozatát; az a szándékod, hogy alkut köss Istennel. Istennek nincs szüksége rá, hogy bármit is feláldozz magadból; Isten azt követeli meg, hogy az emberek gyakorolják az igazságot és fellázadjanak a hús-vér test ellen. Ha nem tudod gyakorolni az igazságot, akkor fellázadsz Isten ellen és szembeszegülsz Vele. Elégtelenül teljesítetted a kötelességed, mert helytelenek voltak a szándékaid, tévesek voltak a dolgokra vonatkozó nézeteid, a kijelentéseid pedig teljes mértékben ellentmondtak az igazságnak. Isten háza azonban nem fosztott meg téged a kötelesség végzésének jogától; csupán kiigazították a kijelölt kötelességedet, mert a legutóbbi kötelességre nem voltál alkalmas, és egy olyanra helyeztek át, amelyre alkalmas vagy. Ez teljesen normális és könnyen érthető. Az embereknek helyén kell kezelniük ezt a dolgot. Hogyan kell helyesen kezelni ezt a dolgot? Amikor ez történik, először is el kell fogadnod Isten háza rád vonatkozó értékelését. Noha szubjektíven talán tetszik neked a kötelességed, valójában nem vagy alkalmas rá, és gyakorlott sem vagy benne, így nem tudod elvégezni azt a munkát. Ez azt jelenti, hogy újra ki kell osztani a kötelességedet. Engedelmeskedned kell, és el kell fogadnod az új kötelességedet. Először képezd magad benne egy darabig – ha még mindig úgy gondolod, hogy nem vagy elég jó benne, és hogy nem ér fel hozzá a képességed, mondd ezt a gyülekezetnek: „Nem vagyok alkalmas erre a kötelességre. Ha ez így folytatódik, ez akadályozni fogja a munkát.” Nagyon észszerű dolog így cselekedni! Bármit teszel is, ne próbálj ragaszkodni ahhoz a kötelességhez. Ha így teszel, az akadályozni fogja a munkát. Ha korán felveted a problémát, a gyülekezet megfelelő kötelességet fog rendezni neked a helyzeted alapján. Isten háza nem erőlteti rá az emberekre, hogy kötelességeket végezzenek. Hát nem jó neked, ha azt tapasztalod, hogy kiigazítják a kijelölt kötelességedet? Ez először is képessé tehet téged arra, hogy racionálisan tudj hozzáállni a saját preferenciáidhoz és kívánságaidhoz. Lehet, hogy a múltban különösen vonzódtál valamihez, például az irodalomhoz és az íráshoz, de a szövegekkel végzett munkához lelki megértés is szükséges. Az a legkevesebb, hogy értened kell a szellemi szakkifejezéseket. Ha a legcsekélyebb megértésed sincs az igazságról, hanem mindössze tudsz egy kicsit bánni írásban a szavakkal, az nem lesz elég jó. Szellemi megértésre kell jutnod, értened kell a szellemi kifejezéseket, és egy ideig tartó tapasztalás útján el kell sajátítanod a szellemi élet nyelvezetét. Csakis ekkor leszel képes szövegekkel dolgozni Isten házában. A tapasztalás időszaka során, és miközben keresztülmész dolgokon, azt veszed majd észre, hogy nem beszélsz az élettapasztalat nyelvén, meglátod majd döbbenetes elégtelen voltodat, meg fogod ismerni az igazi érettségedet, és lehetővé teszed, hogy Isten háza és a testvéreid tisztán lássák a képességedet és az érettségedet. Ez jó dolog a számodra. Legalábbis megmutatja, mennyire nagy vagy csekély a képességed, és képessé tesz arra, hogy helyesen kezeld önmagad. Nem lesznek többé képzelődéseid a saját képességedet és hajlamaidat illetően. Ismerni fogod az igazi érettségedet, pontosabban és világosabban fogod látni, hogy mire vagy alkalmas és mire nem, valamint állhatatosabb és gyakorlatibb leszel, miközben a kötelességedet végzed. Ez az egyik aspektus. A másik és egyben a legfontosabb az, hogy nem számít, milyen mértékű megértést nyersz, vagy hogy meg tudod-e érteni ezeket a dolgokat: ha Isten háza elrendez valamit rád vonatkozóan, akkor az a minimum, hogy mindenekelőtt engedelmes hozzáállást tégy magadévá ahelyett, hogy finnyáskodó vagy válogatós lennél, illetve saját terveid és választásaid lennének. Elsősorban ezzel a józan ésszel kell rendelkezned. Ha nem vagy képes elgondolkozni azon, hogy milyen szennyező dolgok vegyültek a kötelességed végzésébe, rendben van. Csak az számít, hogy alávetettség legyen a szívedben, és hogy képes légy elfogadni az igazságot, komolyan venni a kötelességedet és megmutatni a hűségedet, valamint hogy ha problémák merülnek fel vagy romlottságot fedsz fel, akkor képes légy elgondolkozni önmagadon, megérteni a saját hibáidat és hiányosságaidat, és keresni az igazságot a problémáid vagy a romlottságod feltárulásainak a megoldása végett. Ily módon észrevétlenül fokozatosan növekedni fog az életed és az érettséged, miközben a kötelességedet végzed, és a megfelelő színvonalon fogod azt végezni. Ha őszintén feláldozod magad Istenért, és szüntelenül az igazságot keresed azért, hogy megoldd a problémáidat, miközben tapasztalod Isten munkáját, akkor részesülni fogsz áldásaiban, és Ő nem fog rosszul bánni veled.

Ha így döntött a gyülekezet, az embereknek el kell fogadniuk és engedelmeskedniük kell, amikor kiigazítják a kijelölt kötelességeiket, el kell gondolkozniuk magukon és meg kell érteniük a probléma és a saját hiányosságaik lényegét. Ez nagyon hasznos az emberek számára, és olyasvalami, amit gyakorolni kellene. Egy ilyen egyszerű dologra a hétköznapi emberek is képesek rájönni, és képesek azt helyesen kezelni, anélkül, hogy sok nehézséggel vagy leküzdhetetlen akadállyal találkoznának. Amikor kiigazítják a kijelölt kötelességeiket, az a legkevesebb, hogy alávessék magukat az emberek, hogy – számukra hasznos módon – elgondolkozzanak magukon, valamint hogy pontosan mérjék fel azt, hogy a megfelelő színvonalon teljesítik-e a kötelességeiket. Az antikrisztusokkal azonban ez nem így van. Ők mást nyilvánítanak ki, mint a normális emberek, bármi történjék is velük. Miben rejlik ez a különbözőség? Ők nem engedelmeskednek, nem végzik proaktív módon saját részüket, és az igazságot sem keresik a legkevésbé sem. Ehelyett ellenszenvet éreznek a kiigazítással szemben és ellene állnak, elemzik, megfontolják és spekulálva törik rajta az agyukat: „Miért nem engedik, hogy ezt a kötelességet végezzem? Miért helyeznek át egy jelentéktelen kötelességbe? Talán fel akarnak fedni és ki akarnak iktatni ezzel?” Egyre csak forgatják az elméjükben, ami velük történt, és vég nélkül elemezgetik és rágódnak rajta. Amikor semmi sem történik, tökéletesen jól vannak, de ha történik valami, az kavarogni kezd a szívükben, mint palack a viharos tengeren, és kérdésekkel telik meg az elméjük. Kívülről úgy tűnhet, hogy másoknál jobban el tudnak gondolkodni a dolgokon, valójában azonban az antikrisztusok csupán elvetemültebbek a normális embereknél. Hogyan nyilvánul meg ez az elvetemültség? Szélsőségesek, összetettek és titkosak a megfontolásaik. Az antikrisztusok számára teljesen természetesek az olyan dolgok, amelyek egy normális, lelkiismerettel és józan ésszel bíró embernek nem jutnának az eszébe. Amikor egy egyszerű kiigazítás történik a kijelölt kötelességüket illetően, engedelmes hozzáállással kellene válaszolniuk az embereknek, és azt kellene tenniük, amit Isten háza mond nekik, illetve amire képesek, és bármit tesznek is, azt a tőlük telhető lehető legjobban, teljes szívükkel és teljes erejükből kellene megtenniük. Amit Isten tett, az nem volt tévedés. Még a kevés lelkiismerettel és józan ésszel bíró emberek is képesek egy ilyen egyszerű igazságot gyakorolni, az antikrisztusok képességeit azonban meghaladja. Az antikrisztusok azonnal érvekkel, okoskodással és ellenszegüléssel állnak elő, amikor a kijelölt kötelességeik kiigazítására kerül sor, és nem hajlandók azt elfogadni a szívük mélyén. Akkor hát mi van a szívükben? Gyanakvás és kétely, aztán mindenféle módszert bevetve vizsgálgatnak másokat. Szavaikkal és cselekedeteikkel mérik fel a helyzetet, sőt, gátlástalan eszközökkel kényszerítik és csábítással veszik rá az embereket arra, hogy mondják meg az igazat és beszéljenek őszintén. Megpróbálják kideríteni a választ a következő kérdésekre: Vajon miért lett kiigazítva a számukra kijelölt kötelesség? Miért nem engedték, hogy végezzék a kötelességüket? Pontosan ki mozgatta a szálakat? Ki próbálta meg tönkretenni számukra a dolgokat? Egyre csak azt kérdezgetik a szívükben, hogy „miért”; egyre csak arra próbálnak rájönni, hogy mi is történik valójában, hogy megtalálhassák azt, akivel vitatkozhatnak vagy akivel rendezhetik a számlát. Nem tudják, hogy jöjjenek Isten elé azért, hogy elgondolkozzanak magukon és hogy megnézzék, mi is bennük a probléma, nem keresik magukban az okot, és nem imádkoznak Istenhez és nem gondolkoznak el magukon ezt mondván: „Mi volt a probléma azzal, ahogyan a kötelességemet végeztem? Talán az, hogy felületes voltam és alapelv nélkül való? Volt egyáltalán bármi hatása?” Ahelyett, hogy valaha is feltennék maguknak ezeket a kérdéseket, állandóan kérdőre vonják Istent a szívükben: „Miért igazították ki a kijelölt kötelességemet? Miért bánnak így velem? Miért ennyire tapintatlanok? Miért igazságtalanok velem? Miért nem gondolnak a büszkeségemre? Miért támadnak és zárnak ki engem?” Ez a sok „miért” mind az antikrisztusok romlott beállítottságának és jellemének az élénk kinyilatkoztatása. Senki sem tudta elképzelni, hogy az antikrisztusok ekkora ügyet csinálnak majd egy ilyen apróságból, mint az, hogy kiigazításokat eszközölnek a kijelölt kötelességükön, hogy ekkora lármát csapnak miatta, és hogy minden eszközt kipróbálnak, ami a kezük ügyébe esik, csak hogy ekkora felhajtást okozzanak. Minek bonyolítanának meg ennyire egy egyszerű dolgot? Egy oka van csupán: az antikrisztusok sosem engedelmeskednek Isten háza rendezéseinek, és mindig szorosan összekapcsolják a kötelességüket, a hírnevüket, a nyereségüket és a státuszukat az áldások elnyerésének reményével és a jövőbeni rendeltetési helyükkel, mintha abban az esetben, ha elveszítik a hírnevüket és a státuszukat, nem is lenne semmi reményük arra, hogy áldásokat és jutalmakat nyerjenek, ez pedig olyan érzés a számukra, mintha az életüket veszítenék el. Ezt gondolják: „Gondosnak kell lennem, nem lehetek gondatlan! Isten házára, a testvérekre, a vezetőkre és a dolgozókra, de még istenre sem lehet számítani. Egyikükben sem tudok megbízni. Saját magad vagy az, akire a leginkább számíthatsz, és aki a leginkább méltó a bizalomra. Ha te nem szősz terveket saját magadnak, akkor ugyan ki fog törődni veled? Ki gondol majd a jövődre? Ki gondol majd arra, hogy nyersz-e áldásokat vagy sem? Éppen ezért alapos terveket és számításokat kell készítenem a saját érdekemben. Nem hibázhatok és egy kicsit sem lehetek gondatlan, máskülönben mit fogok tenni, ha valaki megpróbál kihasználni engem?” Ezért aztán őrizkednek Isten házának a vezetőitől és dolgozóitól, mert attól félnek, hogy valaki felismeri majd őket és átlát rajtuk, és hogy akkor elbocsátják őket, az áldásokkal kapcsolatos álmuk pedig szertefoszlik. Azt gondolják, hogy meg kell őrizniük a hírnevüket és a státuszukat ahhoz, hogy legyen reményük az áldások elnyerésére. Az antikrisztusok fontosabbnak látják azt, hogy áldottak legyenek, mint a mennyet, mint az életet, mint az igazságra, a beállítottság megváltozására vagy a személyes üdvösségre való törekvést, és annál is, hogy jól végezzék a kötelességüket és megfelelő színvonalú teremtett lények legyenek. Azt gondolják, hogy megfelelő színvonalú teremtett lénynek lenni, jól végezni a kötelességüket és megmentve lenni csupa jelentéktelen, említésre és megjegyzésre is alig méltó dolog, miközben az áldások elnyerése az egyetlen dolog az egész életükben, amelyet sosem lehet elfelejteni. Bármivel találkoznak is, legyen az bármily nagy vagy kicsi dolog, az áldottsággal kötik össze; rendkívül óvatosak és figyelmesek, és mindig hagynak maguknak menekülőutat. Ha tehát előléptetés egy antikrisztus kijelölt kötelességének a kiigazítása, akkor azt fogja gondolni, hogy van reménye arra, hogy áldott legyen. Ha lefokozás, például csoportvezetőből csoportvezető-helyettessé vagy csoportvezető-helyettesből átlagos csoporttaggá, akkor azt fogja jósolni, hogy ez nagy probléma lesz, és azt hiszi, hogy csekély reménye van arra, hogy áldásokat nyerjen. Miféle szemléletmód ez? Helyes szemléletmód? Egyáltalán nem. Ez a nézet abszurd! Az, hogy elnyeri-e valaki Isten elismerését vagy sem, nem azon alapul, hogy milyen kötelességet végez, hanem azon, hogy birtokában van-e az igazságnak, hogy őszintén aláveti-e magát Istennek, és hogy hűséges-e. Ezek a legfontosabb dolgok. Az embereknek sok megpróbáltatást kell elszenvedniük az idő alatt, amíg Isten megmenti az embereket. Különösen a kötelességük végzése során kell sok kudarcon és váratlan fordulaton keresztülmenniük, végül azonban, ha értik az igazságot, és őszintén alávetik magukat Istennek, akkor olyanok lesznek, akiket elismer Isten. Amikor kiigazításokat eszközölnek a kijelölt kötelességükön, láthatóvá válik, hogy az antikrisztusok nem értik az igazságot, és hogy egyáltalán nincs felfogóképességük.

Mindazok közül, akik kötelességet végeznek, mindig lesznek néhányan, akik semmit sem csinálnak jól. Nem jók a cikkírásban, mivel nem értik az igazságot, és még a szellemi terminológiáról sincs fogalmuk, arról a nyelvezetről, amelyet gyakran használnak a keresztények. Lehet, hogy rendelkeznek írói készségekkel és némi képzettséggel, de nem alkalmasak a feladatra. Ha dokumentumokat lektoráltatsz velük, rövid idő után világossá válik, hogy abban sem jók. Hiányos a képességük, és mindig elhibázzák a dolgokat, így ismét kiigazítod a számukra kijelölt kötelességet. Azt mondják, hogy értenek a számítógépekhez, de miután egy darabig azon a területen végeznek kötelességet, abban sem bizonyulnak jónak. Úgy tűnik, mintha jó szakácsok lennének, ezért megbízod őket, hogy készítsenek ételt a testvéreknek. Kiderül, hogy az ételeik mindenki elmondása szerint vagy túl sósak, vagy túl ízetlenek, és vagy túl sokat főznek, vagy túl keveset. Látva, hogy a főzésre sem alkalmasak, úgy rendezed, hogy hirdessék inkább az evangéliumot, de amint meghallják, hogy az evangelizációs csoporthoz fognak csatlakozni, elcsüggednek és ezt gondolják: „Szóval így állunk. A partvonalra száműznek, és nincs remény arra, hogy áldott legyek. Ezen csak sírni lehet.” Ekkor negatív és lehangolt kedélyállapotba kerülnek, padlót fognak, elfajulnak, és képtelenek arra koncentrálni, hogy hirdessék az evangéliumot, és hogy tanúságot tegyenek Isten új munkája mellett. Helyette folyton így gondolkoznak: „Mikor térhetek vissza a szövegekkel végzett kötelességhez? Mikor leszek majd képes újra felemelt fővel járni? Mikor lesz újra lehetőségem szót váltani a fennvalóval vagy a magasabb szintű döntéshozatalban részt venni? Mikor tudja majd meg mindenki, hogy újra vezető vagyok?” Néhány évig várnak, de amikor nem helyezik őket vissza, így kezdenek morfondírozni: „Nincs értelme istenben hinni. Hát nem éppen olyan vagyok, mint azok az emberek, akik odakint a világban sok kedvezőtlen fordulatot tapasztalnak meg a hivatalnokká válás útján?” Ahogy arra a sok kedvezőtlen fordulatra gondolnak, csak még inkább elcsüggednek, és végtelenül elkeseredettnek érzik magukat. Ezt mondják: „Annyi év után, amelyet hívőként töltöttem, egyetlenegyszer sem lett belőlem fontos vezető. Miután végre sikerült csoportvezetőként szolgálnom, elbocsátottak, és más kötelességekben sem végeztem jó munkát. Kétségkívül üldöz a balszerencse – semmi sem úgy alakul, ahogyan szeretném. Pont olyan ez, mintha a hivatalnokká válás útján kellene tömérdek kedvezőtlen fordulaton átküzdenem magam. Miért nem akar előléptetni engem Isten háza? Igazán a mélypontra került a státuszom és a hírnevem. Még csak arra sem emlékszik senki, hogy ki vagyok, a fennvaló pedig sosem említ engem. Letűntek a dicsőséges napjaim. Mihez kéne kezdenem a sikertelenségemmel? Nagyon szeretem istent, és a gyülekezetet és isten házát is igazán szeretem, akkor hát miért nem volt részem sikerben? Nincs értelme istenben hinnem. Igazán meg akartam valósítani a nagyszabású terveimet itt, isten házában, hasznosítani akartam az energiámat és az erősségeimet, de isten egyszerűen nem helyez engem fontos pozíciókba, vagy nem lát engem. Nincs értelme.” Vajon mit értenek annak folyamatos hangoztatásán, hogy „nincs értelme”? Azt értik alatta, hogy nincs értelme a kötelességüket végezni, a beállítottság megváltoztatására törekedni, az igazságot hallgatni és prédikációkat hallgatni, olvasni Isten szavait és igazságalapelveket keresni. Akkor minek van értelme szerintük? Annak, ha hivatali pozíciójuk van, ha áldásokat nyernek, ha teljesül az áldásokkal kapcsolatos vágyuk és ambíciójuk, ha úton-útfélen mutogathatják magukat, ha nagyra becsülik őket, és ha presztízsük van. Szerintük semmi másnak nincs értelme. Amikor úgy érzik, hogy nincs értelme, amikor elcsüggednek, akkor azon kapják magukat, hogy a lábuk magától elindul az ajtó felé. El akarják hagyni Isten házát, vissza akarnak vonulni. Ez azt jelenti, hogy veszélyben vannak. Vannak némelyek, akik kötelességet végeznek, különös tekintettel azokra, akik jelentéktelen kötelességet végeznek, melyből kifolyólag gyakran érintkeznek nem hívőkkel, és e csoport némely tagja fél lábbal bent van, fél lábbal meg kint. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ezek az emberek bármikor visszavonulhatnak, és ha leomlik az utolsó védvonaluk, akkor a másik lábuk is megteszi a döntő lépést kifelé, és akkor teljességgel el fognak szakadni Isten házától, és egészen el fogják hagyni a gyülekezetet. Amikor a kijelölt kötelességük kiigazítására kerül sor, ezek az emberek az áldások elnyerésével kapcsolatos szándékukkal és vágyukkal hozzák összefüggésbe azt, hogy hová helyezik át őket, hogy milyen kötelességet végeznek, hogy az a kötelesség kielégíti-e a személyes vágyaikat, hogy lehetővé teszi-e a számukra azt, hogy nagyra becsüljék őket, és hogy mi az új kötelességük pozíciója és rangja. Miben rejlik a probléma annak alapján, amilyen hozzáállást és nézetet táplálnak magukban az antikrisztusok a kijelölt kötelességeik kiigazításával kapcsolatban? Nagy probléma ez vagy sem? (Nagy probléma.) Mi a probléma? (Összekötik a kijelölt kötelességeik normális kiigazítását a gyülekezeten belüli státuszukkal és azzal, hogy nyerhetnek-e áldásokat vagy sem. Amikor kiigazítják a kijelölt kötelességeiket, akkor ahelyett, hogy elfogadnák Isten háza rendezéseit és engedelmeskednének azoknak, azt gondolják, hogy elveszítették a státuszukat, és hogy többé nem részesülhetnek áldásokban, ettől pedig úgy érzik, hogy nincs értelme Istenben hinni, és el akarják hagyni Isten házát.) Az itt a legnagyobb hibájuk, hogy összekötik a kijelölt kötelességeik kiigazítását az áldások elnyerésével. Ez a legeslegutolsó dolog, amit tenniük kellene. Valójában egyáltalán semmi kapcsolat nincs a kettő között, de mivel az antikrisztusok szíve az áldások elnyerése utáni vággyal van tele, akármilyen kötelességet végeznek is, azt össze fogják kapcsolni azzal, hogy képesek-e áldásokat nyerni vagy sem, ami azt jelenti, hogy lehetetlen jól végezniük egy kötelességet, és nem lehet mást tenni, mint felfedni és kiiktatni őket. Egyszerűen saját maguknak okoznak problémát, és saját magukat terelik végzetes útra.

Hogyan kell hát kezelned a kötelességed végzésének a kérdését? Helyes hozzáállással kell rendelkezned, ami előfeltétele annak, hogy jól végezd a kötelességed. A saját erősségeid alapján kell eldönteni, hogy melyik kötelesség a megfelelő számodra. Ha néha nem olyan kötelességet rendez számodra a gyülekezet, amelyben jó vagy, vagy amelyet szívesen csinálnál, felvetheted és kommunikációval megoldhatod a problémát. De ha el tudod végezni a kötelességet, és ha az olyan kötelesség, amelyet végezned kell, és csak azért nem akarod elvégezni, mert félsz a szenvedéstől, akkor veled van probléma. Ha hajlandó vagy engedelmeskedni és fel tudsz lázadni a tested ellen, akkor el lehet mondani rólad, hogy viszonylag észszerű vagy. Ha azonban mindig azt próbálod kikalkulálni, hogy melyek a rangosabb kötelességek, és azt feltételezed, hogy bizonyos kötelességek miatt le fognak nézni téged mások, az azt bizonyítja, hogy romlott beállítottságod van. Miért vagy ennyire előítéletes a kötelességek megértése terén? Talán akkor tudsz jól végezni egy kötelességet, ha azt te választod a saját ötleteid alapján? Ez nem feltétlenül igaz. Az számít itt a leginkább, hogy eloszlasd a romlott beállítottságodat, és ha nem így teszel, nem leszel képes jól végezni a kötelességedet, még ha olyan is, amit élvezel. Egyesek alapelvek nélkül végzik a kötelességeiket, és mindig a saját preferenciáikon alapul a kötelességvégzésük, így aztán sosem képesek nehézségeket eloszlatni, csak átevickélnek minden általuk végzett kötelességen, és végül kiiktatják őket. Megmenthetők vajon az ilyen emberek? Azt a kötelességet kell kiválasztanod, amelyik illik hozzád, majd jól kell végezned és képesnek kell lenned az igazság keresésére, hogy eloszlasd a romlott beállítottságaidat. Csakis ekkor leszel képes belépni az igazságvalóságba. Ha mindig testi kényelemre törekszel és jól akarsz kinézni a kötelességedben, akkor nem leszel képes jól végezni a kötelességedet. Ha semmilyen kötelességet nem vagy képes jól végezni, akkor ki kell téged iktatni. Egyesek nem elégedettek, bármilyen kötelességet végezzenek is; mindig csak ideiglenesnek tekintik a kötelességeiket, felületesek, és nem keresik az igazságot az általuk felfedett romlott beállítottságok eloszlatása végett. Ennek eredményeképpen több éven át anélkül végzik a kötelességeiket, hogy belépést nyernének az életbe. Munkásokká válnak és kiiktatják őket. Vajon nem ők okozták ezt saját maguknak? A gonosz emberek és az antikrisztusok sohasem helyes hozzáállással végzik a kötelességeiket. Mit gondolnak, amikor a kijelölt kötelességeik kiigazításra kerülnek? „Azt gondolod, hogy csak szolgálattevő vagyok? Amikor használsz engem, szolgálatot végeztetsz velem neked, és amikor végeztél velem, egyszerűen elküldesz. Nos, én nem fogok így szolgálatot végezni! Vezető vagy dolgozó akarok lenni, mert ez errefelé az egyetlen tiszteletreméltó munka. Ha nem hagyod, hogy vezető vagy dolgozó legyek, és továbbra is azt akarod, hogy gürcöljek, azt elfelejtheted!” Miféle hozzáállás ez? Vajon alávetik magukat az ilyen emberek? Milyen alapon közelítik meg azt, ha a kijelölt kötelességük kiigazításra kerül? A hevesség, a saját elgondolásaik és a romlott beállítottságuk alapján, nem igaz? És milyen következményekkel jár ez a megközelítés? Először is, vajon képesek lesznek hűségesen és komolyan végezni a következő kötelességüket? Nem, nem lesznek rá képesek. Pozitív hozzáállásuk lesz? Miféle állapotban lesznek? (A csüggedés állapotában.) Mi a csüggedés lényege? Az ellenszegülés. És mi az ellenszegülő és csüggedt kedélyállapot végeredménye? Képes valaki jól végezni a kötelességét, ha így érez? (Nem.) Ha valaki mindig negatív és ellenszegülő, alkalmas vajon arra, hogy kötelességet végezzen? Akármilyen kötelességet végez is, nem tudja jól végezni. Ez egy ördögi kör, amely nem fog jó véget érni. Miért van ez? Az ilyen emberek nem jó úton járnak; nem keresik az igazságot, nem engedelmesek, és képtelenek megfelelően megérteni Isten háza irányukban tanúsított hozzáállását és megközelítését. Ez baj, nem igaz? Ez a kijelölt kötelességük tökéletesen helyénvaló kiigazítása, de az antikrisztusok azt mondják, hogy csak az ő kínzásuk a célja, hogy nem kezelik őket emberi lényként, hogy Isten háza híján van a szeretetnek, hogy úgy bánnak velük, mint egy géppel, csak akkor hívják őket, amikor szükség van rájuk, amikor pedig nincs, akkor félre vannak söpörve. Hát nem kitekert érvelés ez? Vajon van lelkiismeretük, illetve józan eszük azoknak, akik ilyet mondanak? Nincs emberi mivoltuk! Eltorzítanak egy tökéletesen helyes dolgot; kicsavarnak egy teljességgel helyénvaló gyakorlatot, és valami negatív dolgot csinálnak belőle – hát nem antikrisztusi elvetemültség ez? Vajon megértheti az igazságot, aki ennyire elvetemült? Egyáltalán nem. Ez az antikrisztusokra jellemző probléma; bármi történik is velük, kicsavart módon fognak gondolkodni róla. Miért gondolkodnak kicsavart módon? Azért, mert ennyire elvetemült a természetlényegük. Egy antikrisztus természetlényege mindenekelőtt elvetemült, és ezt követi az ádázság – ezek a fő tulajdonságai. Az antikrisztusokat az elvetemült természetük megakadályozza abban, hogy bármit is helyesen fogjanak fel, és helyette mindent eltorzítanak, szélsőségekbe hajlanak, szőrszálhasogatókká lesznek, és nem képesek helyesen kezelni a dolgokat, illetve keresni az igazságot. Ezek után aktívan visszavágnak és bosszúra szomjaznak, s eközben akár elképzeléseket is terjesztenek és negativitásnak is hangot adnak, arra bujtogatva és beszélve rá másokat, hogy zavarják meg a gyülekezet munkáját. Titokban panaszokat terjesztenek, megítélik, ahogyan Isten háza az emberekkel bánik, valamint Isten háza adminisztratív szabályainak egy részét, ahogyan egyes vezetők teszik a dolgokat, és elítélik ezeket a vezetőket. Miféle beállítottság ez? Ádáz. Az antikrisztusok nem csupán ellenállók és dacosak, hanem másokat is rábeszélnek arra, hogy velük együtt ők is legyenek dacosak, hogy álljanak melléjük, és szurkoljanak nekik. Ez az antikrisztusok természetlényege. Még a kijelölt kötelességük egyszerű kiigazítását sem tudják helyesen kezelni, sem elfogadni azt és racionálisan alávetni magukat neki. Helyette nagy hűhót csapnak és különféle kifogásokat keresnek, amelyek némelyike nem helyénvaló és visszatetszést és undort vált ki másokból. Miután szabadjára engedtek néhány téveszmét és eretnekséget, az antikrisztusok megpróbálják a maguk malmára hajtani a vizet és elérni, hogy mások higgyenek bennük. Ha ezek az intézkedések nem járnak sikerrel, vajon képesek visszafordulni az antikrisztusok? Ha nem tudnak előrehaladni ezen az úton, képesek lesznek az igazságot keresni? Lesz bennük bármi akarat a bűnbánatra? Egyáltalán nem. Ezt fogják mondani: „Ha megakadályozol abban, hogy áldásokat nyerjek, én is meg foglak akadályozni benne mindannyiótokat! Ha nem nyerhetek áldásokat, nem fogok hinni többé!” Korábban beszéltem már arról, hogy az antikrisztusok teljességgel észszerűtlenek; az a természetlényeg áll ennek az észszerűtlenségnek a hátterében, hogy ezek az emberek rendkívül elvetemültek és ádázak. Most azokról a megnyilvánulásokról és kinyilatkoztatásokról beszélgetünk, amelyek teljességgel megmutatják és amelyek a leghitelesebben bizonyítják ezt a természetlényeget. Némelyek ezek közül az emberek közül már akkor megharagszanak, ha csak egyszer is kiigazítják a kijelölt kötelességeiket, némelyek pedig, miután többször áthelyezték és egyik kötelességből a másikba mozdították el őket, képtelenek bármelyiket is jól végezni, végül pedig azt gondolják, hogy nincs reményük az áldások elnyerésére, és vissza akarnak vonulni. Röviden: függetlenül attól, hogy miként igazítják ki a kijelölt kötelességeiket, ha bármilyen kiigazítás történik, ezek az emberek elkezdik azt elemezni, megítélni, valamint töprengeni rajta a szívükben, és csak akkor nyugszanak meg, ha arra jutnak, hogy a kiigazításoknak nincs közük az áldások elnyeréséhez. Amint azt találják, hogy a kiigazítások akárcsak a legcsekélyebb összefüggésben is vannak az áldások elnyerésével, vagy hogy azok kihatnak az áldások elnyerésével kapcsolatos reményükre, mindjárt ellenszegülve kikelnek magukból és felfedik a természetlényegüket. Ha ebben az ellenszegülésben kudarcot vallanak, majd leleplezik és elutasítják őket, akkor vészhelyzeti terveket gyártanak maguknak, és határozottan és habozás nélkül elhagyják Isten házát; nem hiszik el többé, hogy van Isten, és nem ismerik el többé, hogy hisznek Istenben. Azonnal megváltozik a mindennapi életük, és az Istenben hívő ember minden hasonlatossága eltűnik belőlük. Azonnal elkezdenek újra inni, dohányozni, szokatlan ruházatot és erős sminket viselni, valamint elegánsan kiöltözni. Mivel Istenben hívő emberként nem élvezhették ezeket a dolgokat, igyekeznek mielőbb bepótolni az elveszett időt. Amikor a visszavonulást fontolgatják, mindjárt a következő lépésükön gondolkodnak – azon, hogy miként tudnának keményen dolgozni a világban ahhoz, hogy előrébb jussanak, helyet találjanak maguknak és jó életet éljenek, valamint azon is, hogy hol találhatnának kiutat. Hamarosan találnak maguknak kiutat, megtalálják a helyüket e gonosz trendek közepette és ebben a gonosz világban, és elhatározzák, hogy mit fognak csinálni – legyen az üzlet, politika vagy másféle vállalkozás, amely lehetővé teszi számukra, hogy másoknál jobb életet élhessenek, amely boldogsággal és örömmel tölti el őket életük hátralévő részében, amely nagyobb testi kényelmet biztosít a számukra, és amelynek köszönhetően teljességgel élvezhetik az életet, valamint szórakozásban és kikapcsolódásban lehet részük.

Amikor megmetszik az antikrisztusokat, és amikor kiigazítják a kijelölt kötelességüket, akkor amire ők gondolnak, az a hozzájuk szorosan kapcsolódó áldások elnyerése. Ha azt hiszik, hogy nem maradt rá reményük, akkor vissza akarnak vonulni, el akarják hagyni Isten házát és vissza akarnak térni a nem hívők életéhez. Ennek alapján nyilvánvaló, hogy rendkívül fontos az ember természetlényege, nem ugyanilyen fontos akkor az ember törekvése és a döntései is? Mindössze egyetlen gondolat különbségéről van szó: egy helyes döntés, és eljuthatsz oda, hogy továbbra is elfogadod Isten üdvösségét, míg egyetlen rossz döntés miatt egy szempillantás alatt nem hívővé válhatsz – olyasvalakivé, akinek semmi köze Isten házához, Isten munkájához vagy a kötelességéhez. Csupán egyetlen gondolat, egyetlen pillanat vagy egyetlen apró dolog teljességgel megváltoztathatja valakinek a sorsát. Egyetlen véletlen választás, egyetlen véletlen apró gondolat vagy egyszerű szemléletmód megváltoztathatja egy ember sorsát, és meghatározhatja, hogy hol köt ki a következő pillanatban. Amikor még semmilyen problémával nem találkoztak az emberek, amikor még semmilyen döntéssel nem szembesültek, úgy érzik, hogy sok igazságot értenek, hogy van érettségük, és hogy képesek szilárdan megállni. Ám amikor egy döntéssel, egy lényeges alapelvvel vagy egy nagy problémával szembesülsz, az fogja meghatározni a sorsodat, és azt, hogy mész vagy maradsz, hogy mit is választasz ténylegesen, hogy milyen a hozzáállásod Istenhez, és hogy milyen a szemléleted és a hozzáállásod az adott dolgot illetően. Azok a döntések, amelyeket az antikrisztusok hajlamosak meghozni, és a szívükben rejlő legmélyebb, szubjektív vágyak mind ellentétesek az igazsággal; semmi alávetettség nem rejlik ezekben a dolgokban, csupán ellenszegülés; nincs benne igazság vagy emberi mivolt, hanem csak romlott emberi beállítottságok, valamint emberi téveszmék és eretnekségek. Ezek a dolgok gyakran olyan gondolatokat szülnek, mint Isten házának az elhagyása és a gonosz irányzatokban való elmerülés, és bármely ponton ilyeneket gondolhatnak miattuk az emberek: „Nincs reményem arra, hogy áldott legyek, akkor miért ne hagynám el isten házát? Ha így áll a helyzet, nem fogok hinni ezután, és a kötelességemet sem fogom végezni. Ha így bánik velem isten háza, akkor nem fogom többé elismerni, hogy van isten.” Az antikrisztusok szívében gyakran jelen vannak és ott elidőznek az efféle felháborítóan lázadó gondolatok, ezek az eretnekségek és téveszmék, ezek az elvetemült elgondolások. Ezért van az, hogy még ha nem is vonulnak vissza félúton Isten követése közben, nagyon nehezen tudnak mindvégig az úton járni, és a többségük ki lesz takarítva és rekesztve a gyülekezetből az általuk elkövetett tömérdek gonoszság és az általuk okozott bomlasztás és zavarás miatt. Még ha rá is tudják kényszeríteni magukat arra, hogy mindvégig kitartsanak, az antikrisztusok természetlényegéből látható, hogy óhatatlanul vissza fognak vonulni a gyülekezetből. Akár még ezt is gondolhatják legbelül: „Egyáltalán nem tudom elhagyni isten házát. Még ha ilyen gondolataim is vannak, nem tudok elmenni. Egészen a halálomig itt fogok maradni. Ragaszkodni fogok isten házához; mindvégig követni fogom istent.” Akármennyire arra készteti is őket a szubjektív akaratuk, hogy ne hagyják el Isten házát, és akármennyire is bizonygatják, hogy meg fognak maradni a szubjektív akaratukban, végső soron arra vannak rendelve, hogy visszautasítja őket Isten, ők pedig önszántukból elhagyják Isten házát, mivel idegenkednek az igazságtól és a velejükig elvetemültek.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren