A vezetők és a dolgozók meghatározása, valamint bevezetésük okai

A következőkben tárgyaljuk a második kategóriát: azokat, akik a vezetők és a dolgozók kötelességeit végzik. Bár a számuk kevés, az ilyen emberek a munkájuk természete alapján fontos szerepet töltenek be. A vezetők és a dolgozók kötelességei sok igazságot is magukban foglalnak – még az evangélium hirdetésénél is több igazságot. Miért mondom ezt? Ezek a kötelességek nagyon széles körűek. Az egyik szempontja ezeknek a kötelességeknek az evangelizációs munka külső terjesztése, a másik pedig Isten választott népének belső öntözése és ellátása, a gyülekezeti élet jó irányítása, valamint a gyülekezeti ügyek intézése és mindenféle problémák megoldása. Vagyis a vezetőknek és a dolgozóknak több igazságot kell megérteniük. Szigorúbb követelményeket támasztanak velük szemben bizonyos gyakorlati alapelvek tekintetében, és az Istennel való kapcsolatuknak szorosabbnak kell lennie. Vezetőnek vagy dolgozónak lenni gyakorlást jelent, valamint belépést jelent az igazság különböző szempontjaiba, az emberek által bejárt utakba, valamint sok más szempontba. Az evangéliumhirdetés kötelességének végzéséhez képest vezetőnek vagy dolgozónak lenni szorosabban kapcsolódik az életbe való belépéshez, és a beállítottság megváltoztatását is megköveteli. Ez azt jelenti, hogy a vezetői munka jó végzésével kapcsolatos különböző igazságok száma és terjedelme is nagyobb. Ám bármennyire is nagy a számuk, mégis több fő téma köré csoportosulnak. Vegyük tehát számba őket tételről tételre, pontról pontra, és fokozatosan meg fogjátok érteni őket. Kezdjük azzal, hogy beszéljünk a vezetők és a dolgozók meghatározásáról. Miért van szükség a meghatározásukra? A meghatározás egyenértékű valaminek a pozícionálásával, vagyis megmondja az embereknek, hogy milyen természetű és terjedelmű felelősségekkel járnak ezek a kötelességek, valamint a titulusukat – más szóval, hogy minek nevezzük őket. E kötelességek pontos meghatározásával az emberek mentális tisztánlátásra tehetnek szert azzal kapcsolatban, hogy az embereknek ez a kategóriája milyen helyet foglal el Isten szemében, mit követel Ő tőlük, és milyen követelményei vannak ezeknek a kötelességeknek a végrehajtásával kapcsolatban, milyen utat kell járniuk és milyen alapelveket kell gyakorolniuk. Függetlenül attól, hogy fiatalok vagy idősek, magas és nemes pozícióban vagy alacsony és alantas pozícióban vannak-e, és függetlenül a hátterüktől, Isten minden esetben mércét határozott meg az ilyen emberekkel kapcsolatban. Más szóval vannak igazságok, amelyeket az ilyen kötelességeket végző embereknek meg kell érteniük. Vannak igazságalapelvek, amelyeket fel kell fogniuk és gyakorolniuk kell, és van egy bizonyos út, amelyet követniük kell. Hogyan határozzák meg tehát általában azokat, akiket Isten követői közül választanak ki vezetésre és munkára? Mi a pontos meghatározás? Mit hisznek az emberek definíciónak? És pontosan milyen pozíciót foglalnak el az ilyen emberek mások szívében? Nem kapcsolódik ez az ilyen emberek identitásának és státuszának meghatározásához? Hogyan pozícionálják mások ezt az embercsoportot a szívükben? Apostolokként? Nem. Tanítványokként? Nem is tanítványokként. Van, aki pásztoroknak nevezi őket? (Igen.) A „pásztorok” megfelelő elnevezés? (Nem.) Miért nem? (Ez helytelen pozíció.) Képesek-e az emberek a pásztorok szerepét betölteni? (Nem.) Mivel ők nem apostolok vagy tanítványok, és a „pásztorok” sem megfelelő, pontosan mi a legmegfelelőbb elnevezés azokra az emberekre, akik ezeket a kötelességeket végzik? Mi a találóbb kifejezés? (Őrszemek.) Az „őrszemek” megfelelő? Nem látok különbséget e cím és a „pásztorok” között. Nagyszerűen hangzó elnevezés, de a munka, amit ezek az emberek végeznek, meglehetősen jelentéktelen. Egyik cím sem megfelelő. Tehát az általuk végzett kötelességek természete alapján melyik a megfelelőbb elnevezés és meghatározás? Milyen alapelvek alapján határozzuk meg ezeket az embereket? A meghatározásnak meg kell felelnie a munkájuk természetének, valamint az identitásuknak és a státuszuknak, és pont megfelelőnek kell lennie, nem pedig túl grandiózusnak. Ha ezeket az embereket „apostolokként” határoznánk meg, az nem lenne túl grandiózus? (De igen.) És mi a helyzet az „őrszemmel”? (Az még grandiózusabb.) Képes vagy arra, hogy emberek felett őrködj? Ha nem, akkor nem vagy őrszem. Mi a helyzet a „pásztorokkal”? Mire utal a „pásztorok”? (Olyan emberekre, akik nyájat terelnek.) Olyan emberekre utal, akik juhnyájat terelnek és őrködnek felette. A név tulajdonképpen illik erre a csoportra, már csak a munkájuk természete alapján is. Tekintettel azonban arra, hogy manapság az emberek mit tudnak vállalni, mit tudnak elérni, valamint a romlott beállítottságaikra, vajon megfelelő-e a „pásztorok” elnevezés? (Nem.) Ez egy kicsit grandiózus. Nem képesek erre, és nem is felel meg a manapság az emberek által végzett munka természetének és terjedelmének. Nyilvánvaló, hogy ez a cím nem illik rájuk. Akkor hogyan tudnánk a legjobban meghatározni az embereknek ezt a kategóriáját? (Vezetőkként és dolgozókként.) Ez a kifejezés viszonylag megfelelő.

Mi az oka, hogy az embereken belül kialakult a vezetők és a dolgozók kategóriája? Hogyan alakultak ki? Nagy léptékben Isten munkájához van rájuk szükség, kisebb mértékben pedig a gyülekezet munkájához – Isten választott népének van rájuk szüksége. Függetlenül az identitásuktól vagy a státuszuktól, és függetlenül attól, hogy milyen szerepet játszanak, egyenlőek Isten választott népének közönséges tagjaival: identitásuk és státuszuk Isten előtt ugyanaz. Bár a gyülekezetben létezik a „vezetők és dolgozók” kifejezés, és bár ezek az emberek „vezetők” és „dolgozók”, akik más kötelességeket végeznek, mint a testvéreik, az Isten előtti „teremtett lények” címük továbbra is ugyanaz: ez az identitás nem változik. A vezetők és dolgozók, valamint Isten választott népének közönséges tagjai közötti különbség csak az általuk végzett kötelességek különleges jellemzőiben rejlik. Ez a különleges jellemző elsősorban a vezetői szerepükben mutatkozik meg. Függetlenül attól például, hogy egy gyülekezetnek hány tagja van, a vezető áll az élén. Milyen szerepet tölt be tehát ez a vezető a tagok között? Ő vezeti Isten egész választott népét a gyülekezetben. Milyen hatással van tehát az egész gyülekezetre? Ha ez a vezető rossz úton jár, akkor a gyülekezetben mindenki követni fogja őt a rossz úton, és ez óriási hatással lesz Isten egész választott népére a gyülekezetben. Vegyük például Pált. Sok általa alapított gyülekezetet és Isten választott népét vezette. Amikor Pál tévútra tért, az általa vezetett gyülekezetek és Isten választott népe is tévútra tért. Amikor tehát a vezetők a tévutat választják, az nem csak rájuk van hatással, hanem az általuk vezetett gyülekezetekre és Isten választott népére is. Ha egy vezető megfelelő ember, aki a helyes úton jár, az igazságra törekszik és azt gyakorolja, akkor az általa vezetett emberek normálisan eszik és isszák Isten szavait, és normálisan az igazságra törekednek. Ugyanakkor a vezető élettapasztalata és fejlődése mások számára is látható lesz, és hatással lesz másokra. Mi tehát a helyes út, amelyen egy vezetőnek járnia kell? Az, hogy képes legyen másokat az igazság megértéséhez és az igazságba való belépéshez vezetni, és másokat Isten elé vezetni. Mi a helytelen út? A státusz, a hírnév és a nyereség hajszolása, a gyakori magamutogatás és az, ha az ember saját magáról tesz tanúságot, Istenről pedig soha nem tesz tanúságot. Milyen hatással van ez Isten választott népére? (Önmaga elé vezeti a népet.) Messze el fognak kóborolni Istentől, és ennek a vezetőnek az irányítása alá kerülnek. Ha magad elé vezeted az embereket, akkor egy romlott ember elé vezeted őket, és a Sátán elé vezeted őket, nem pedig Isten elé. Csak az emberek igazság elé vezetése jelenti azt, hogy Isten elé vezeted őket. Függetlenül attól, hogy a helyes vagy a helytelen úton járnak-e, a vezetők és a dolgozók közvetlen hatással vannak Isten választott népére. Amikor még nem értik az igazságot, Isten választott népének többsége vakon követi őket. Lehet, hogy a vezető jó ember, és követik; lehet, hogy a vezető rossz ember, és őt is követik – nem tesznek különbséget. Alávetik magukat a vezetésének, függetlenül attól, hogy ki a vezető. Ezért kulcsfontosságú, hogy a gyülekezetek jó embereket válasszanak vezetőiknek. Az út, amelyen minden egyes Istenben hívő ember jár, közvetlen kapcsolatban van a vezetőik által járt úttal, és különböző mértékben befolyásolhatják őket ezek a vezetők és dolgozók. Kezdjük azzal, hogy e két vonal mentén beszélünk a vezetők és dolgozók kötelességeivel kapcsolatos különböző igazságokról – egyrészt a helyes útról, másrészt a helytelen útról. E kettő közül melyikről kellene először beszélnünk? (A helytelen útról.) Miért ezt választjátok? A helyes útról vagy a helytelen útról jobb előbb beszélni? (A helytelenről.) Valójában mindkettő helyes – de más lesz a hatás, ha az egyiket vagy a másikat tárgyaljuk először. Ha a helytelen út tárgyalásával kezdjük, az emberek a helytelen úton belül többet tudhatnak meg a helyes útról, és sok passzív és negatív dolgot vagy tudást is megtudhatnak, amit felhasználhatnak arra, hogy figyelmeztessék magukat. Ebből valami pozitívumot vonhatnak le, és ha ezután a helyes út megvitatásával folytatjuk, az emberek mélyebb szinten és gyorsabban képesek lesznek megérteni a pozitívumokat. Ez a megközelítés alapvetően életképes, és a hasznára válik az embereknek. Kezdjük tehát a helytelen út tárgyalásával.

Az antikrisztusok módszerei az emberek irányítására

Mihelyt valakit vezetőnek vagy dolgozónak választottak meg, és elkezdte végezni a kötelességeit, fel kell-e vennie egy bizonyos viselkedést? Egyesek azt kérdezik: „Milyen viselkedést? A felhőkre kell felkapaszkodniuk, vagy a szélnek és az esőnek kell parancsolniuk?” Egyik sem helyes. Bár nem kellene a felhőkre kapaszkodniuk, vagy a szélnek és az esőnek parancsolniuk, és bizonyosan nem kellene a háztetőkről kiabálniuk, mivel romlott emberi lényekről van szó, akik a Sátán romlott természetével és lényegével rendelkeznek, ilyenkor minden ember mélyen belül dörgedelmes erőt érez. Mindannyian magasra törő ambíciókkal rendelkeznek, és késztetést éreznek, hogy sikeresek legyenek a karrierjükben, hogy megmutassák a képességeiket, hogy feltűnést keltsenek, és hogy mindent beleadjanak. Egyelőre ne vitassuk, hogy ez a fajta késztetés helyes vagy helytelen. Amikor valakit vezetőnek vagy dolgozónak választanak, az illető nagyon összetett érzéseket rejteget a lelke mélyén. Mit értek összetett alatt? Vannak, akik úgy vélik, egyáltalán nem könnyű elérni, hogy vezetőnek válasszák, és bár nem biztosak abban, hogy jó munkát tudnak-e végezni, és nem tudják, milyen lesz a további útjuk, eredendő természetükből adódóan nagyon örülnek ennek a lehetőségnek – nagyon szívesen vállalják ezt a megtisztelő kötelezettséget és nehéz terhet. Emellett mélyen legbelül egy kicsit önelégültnek és szerencsésnek érzik magukat. Miért érzik magukat szerencsésnek? Úgy gondolják: „Engem választottak ki több tucatnyi ember közül – bizonyára nagyon rendkívüli vagyok, és rátermett. Biztosan jobb vagyok, mint az átlagemberek, és jobb felfogással és több lelki megértéssel rendelkezem, mint a legtöbben. Sok éven át hittem istenben, sok áldozatot hoztam, és sokat fáradoztam. A tények bizonyítják, hogy alkalmas vagyok arra, hogy a gyülekezetben átvegyem a vezetést, és az embereket az isten szavaiba való belépéshez és az igazság megértéséhez vezessem. Olyan sokan vannak, akik okosabbak és képzettebbek nálam, és jobban ki tudják fejezni magukat. Miért engem választottak helyettük? Ez azt mutatja, hogy rátermett vagyok, és jó az emberi mivoltom. Ez isten kegyelme.” Ez az ő belső monológjuk. Az „isten kegyelme” csak úgy a végére van dobva, de az igazi gondolataik és az igazi megértésük valójában a monológjuk első részében van. Azt gondolják: „Annak ellenére, hogy nem versenyeztem vagy harcoltam ezért, mégis megválasztottak. És most mit kell tennem? Nem hagyhatok cserben mindenkit, mindent bele kell adnom!” És hogyan adnak bele mindent? Az első munkanapjukon összehívják az egyes csapatok felügyelőit egy összejövetelre, és egy bizonyos viselkedés és energia jellemzi őket. Miféle energia? Gyorsan és határozottan cselekednek. Komolyan gondolják, amit mondanak, és alig várják, hogy már az elején mély benyomást keltsenek. Először megpróbálják mindenkinek megmutatni, hogy mennyire rátermettek, aztán megpróbálják rávenni az embereket, hogy tisztán lássák az elődjüket és elpártoljanak tőle. Azt mondják: „Ma először is töltsünk el egy kis időt azzal, hogy ízekre szedjük az elődömet, például, hogy milyen módon korlátozta az embereket, a munka mely szempontjai alapján volt hibás, illetve mulasztott és így tovább – mindezekről beszélhetünk. Amikor befejeztük a közlést, és tisztán látjátok az előző vezetőt, képesek vagytok elpártolni tőle, nem korlátoz többé benneteket, és nem vágytok többé rá, akkor úgy tekinthetünk benneteket, mint akik megértéssel rendelkeznek, és mint akik hűségesek és alávetettek istennek. A mai összejövetelt az előző hamis vezető és antikrisztus bírálatával kezdjük. Leleplezzük őt.” Válaszul mindenki azt mondja, hogy ők már beszélgettek erről, és tisztán látták, hogy az előd egy hamis vezető és antikrisztus volt, így nincs mit leleplezniük. De ezek az új vezetők nem értenek egyet, és elkezdik kiemelni az embereket, és szóra bírni őket. Néhány ember közlése nem tetszik nekik, ezért megkérnek egy olyan testvért, aki a legközelebb állt az előző vezetőhöz, hogy leplezze le és szedje ízekre őt. Miután azonban meghallgatták ezt a közlést, ezek az új vezetők azt gondolják: „Ennek az embernek nincs tisztánlátása az elődömmel kapcsolatban, és nem is pártolt el tőle. Úgy tűnik, mintha még mindig lenne helye ennek az embernek a szívében. Ez egyáltalán nem lesz jó; ma ki kell találnom, hogyan tudom teljesen leleplezni az elődömet.” Ezek után felszólítanak valakit, aki a legrosszabb viszonyban volt az előző vezetővel, hogy álljon fel és leplezze le. Mihelyt ez a személy leleplezte az előző vezetőt, elégedettek, és úgy gondolják, hogy ez az ember méltó a kiművelésre. És mit akarnak kiművelni? Egy cinkost akarnak kiművelni, hogy a saját erőiket műveljék ki. Így zajlik az első összejövetel. És el tudják-e érni a céljukat ez után az összejövetel után? Nem olyan alaposan és nem olyan gyorsan. Mit terveznek a szívükben? „Semmi sem kifürkészhetetlenebb az emberi szívnél, és semmi sem gonoszabb. Meg kell győződnöm arról, hogy ki mit gondol az elődömről, és tisztában kell lennem azzal, hogy mit gondolnak rólam, tudnak-e a múltamról, ismernek-e kívül-belül – végül pedig mindenkinek meg kell mutatnom, hogy velem nem lehet szórakozni. De a módszereimet és a taktikáimat gondosan meg kell választanom. Nem fedhetem fel a szándékaimat, el kell rejtenem őket.” És honnan származnak ezek a gondolatok, munkamódszerek és indítékok? A sátáni természetükből. Vannak ilyen megnyilvánulásaitok? Azon a napon, amikor vezetővé vagy dolgozóvá választottak benneteket, talán azzal kezdtétek, hogy figyelmeztettétek magatokat, hogy ne lépjetek rossz útra, ne járjatok a hamis vezetők és az antikrisztusok útján. Talán azt mondtátok magatoknak, hogy el kell engednetek a státuszt, és nem szabad a saját hírnevetekért, nyereségetekért vagy státuszotokért dolgozni, vagy a vágytól vezérelve dolgozni, hanem keményen kell dolgoznotok, hogy végezzétek a kötelességeteket és hűségesek legyetek Istenhez. Mégis, ahogyan telik az idő, vannak olyanok, akik nem bírnak magukkal, és amint beszélnek vagy cselekednek, a céljuk nagyon is világossá válik – azonnal megpróbálják megszilárdítani a saját státuszukat és megnyerni az emberek szívét. Amint valaki az elégedetlenség vagy a dac legkisebb jelét fedi fel, az felbosszantja őket, és bár nyíltan nem zárják ki vagy támadják meg az illetőt, legbelül nagyon is ellenszenves számukra. Hogyan nyilvánítják ki ezt az ellenszenvet? (Figyelmen kívül hagyják az illetőt.) A figyelmen kívül hagyás egy csendes megnyilvánulás, milyen konkrét cselekedetekkel jár tehát az ellenszenv? Például az összejöveteleken a nekik tetsző embereket magukkal szembe ültetik, és okot találnak arra, hogy a nekik nem tetsző embereket félreültessék. Támadás ez? (Igen.) Ez a támadásuk kezdete. Ugye hogy akcióba lépnek? (Igen.) A tettek komolyabbak és súlyosabbak, mint a szavak vagy a gondolatok. Miért súlyosabbak? Ha gondolsz valamire, de nem cselekszel, ez az elmédből és a gondolataidból fakad. De amint cselekszel, már ténnyé válik. Amikor viselkedéssé válik, az már nem csupán a Sátán romlott természete, hanem gonosz cselekedet. Miután az embereket vezetőnek választják, saját vágyaikat, ambícióikat és törekvéseiket hozzák magukkal a munkájukba és az általuk végzett kötelességekbe. De mi az a közös megnyilvánulás, amely minden emberben megvan, aki a Sátán romlott természetével rendelkezik? Mi a közös mindannyiukban? Megpróbálják magukhoz ragadni a hatalmat és megszilárdítani a saját státuszukat. Milyen eszközökkel próbálják megragadni a hatalmat? Először csoportosan megfigyelik, hogy kik azok, akik megpróbálnak a kegyeikbe férkőzni és közel kerülni hozzájuk. Ezután aktívan közelednek ezekhez az emberekhez, és akár hízelgéssel, akár apró szívességek felajánlásával alattomos kapcsolatokat teremtenek. Behízelgik magukat náluk, hogy ezek az emberek – akikkel közösek a preferenciáik, érdekeik, vad ambícióik vagy azonos a természetük – megrögzött híveikké váljanak, és összefogjanak velük. És mi a céljuk azzal, hogy ezeket az embereket rávegyék, hogy összefogjanak velük? Hogy megszilárdítsák a státuszukat és kiterjesszék az erőik körét. Mihelyt hatalomra jutnak, nem csak arról van szó, hogy ők mondják ki az utolsó szót, és kész; azt is el akarják érni, hogy még több ember kövesse őket, támogassa őket és beszéljen a nevükben, hogy még akkor is legyenek olyanok, akik azt teszik, amit mondanak és akik elismerik őket, amikor valami rosszat mondanak, rossz dolgokat tesznek vagy megtámadják és korlátozzák az embereket. Ez a céljuk. Aztán ha a Fennvaló felfedezi a problémáikat, és egy nap elbocsátja őket, akkor is lesznek olyanok, akik mindent megtesznek, hogy az érdekükben beszéljenek, akik a védelmükre kelnek és megpróbálják megóvni a hírnevüket. És milyen módszert használnak ezekre a cselekedeteikre, hogy ilyen eredményt érjenek el? Az emberek szívének megnyerését. Az emberek szíve megnyerésének módszerét használják, hogy megszilárdítsák státuszukat és kiterjesszék erőik körét. Ez az egyik olyan módszer, amellyel az antikrisztusok magukhoz ragadják a hatalmat.

Ami az antikrisztusok által a státuszuk megszilárdítására használt módszereket illeti, az első az emberek szívének megnyerése, a második pedig a másként gondolkodók megtámadása és kizárása. Az emberek szívének megnyerése azt jelenti, hogy az emberek megnyerésének módszerét azokon alkalmazzák, akik a kegyeiket keresik, akik közel húzódnak hozzájuk, akik bíznak bennük és akik követik őket, függetlenül attól, hogy igazuk van-e vagy sem. A másként gondolkodók megtámadása és kizárása azt jelenti, hogy ellenségnek tekintik mindazokat, akik megértik az igazságot, és akik ennek következtében képesek tisztán látni őket, akik tartózkodnak attól, hogy kövessék őket és távol tartják magukat tőlük. Ezeket az embereket úgy kezelik, mint szálkát a szemükben és tüskét a bőrük alatt, és ezekkel az emberekkel szemben a támadás és a kizárás módszerét alkalmazzák. Tegyük fel például, hogy egy antikrisztus észreveszi, hogy minden alkalommal, amikor közöl valamit, az emberek nagyon lelkesek, és egyesek jegyzetelnek, vagy magnóra veszik. Csak egy fiatal nővér van, aki soha nem jegyzetel vagy szólal meg. Ezért azt gondolja magában: „Talán valami baja van velem? Vagy azt hiszi, hogy nem jól közlöm a dolgokat? Ráadásul valahányszor megérkezem, a többiek mindig üdvözölnek, barátságosan bólintanak, vizet töltenek nekem és hellyel kínálnak, de ő soha nem bánt velem így. Úgy tűnik, mintha nem engedne nekem. Ki kell találnom a módját, és meg kell találnom a lehetőségét, hogy megleckéztessem! Milyen lehetőséget keressek? Elintézem, hogy olyan feladatot kapjon, amit biztosan rosszul fog csinálni – így okom lesz kioktatni. Ez a legjobb esélyem, hogy rávegyem, hogy engedjen nekem.” Ezt követően elintézi, hogy ez a nővér valami veszélyes helyre menjen dolgozni. Azt gondolja: „Ráveszem, hogy menjen el, és hirdesse az evangéliumot egy öreg, vallásos lelkésznek, aki némileg kéjsóvár és nem fogadja el az igazságot. Lássuk, hogy meg tudja-e téríteni. Mit fog tudni felhozni a védelmére, ha nem sikerül neki? Ha nem enged nekem, akkor elküldöm!” Aztán azt mondja neki: „Jelenleg a többi testvér közül a legtöbben nagyon sokra tartanak téged. Már sok éve hiszel istenben, és sok igazságot megértesz. Van egy vallásos lelkész, aki jól ismeri a Bibliát, és te vagy a legalkalmasabb, hogy menj és hirdesd neki az evangéliumot.” Amikor a nővér találkozik a lelkésszel, a lelkész látja, hogy a lány fiatal és gyönyörű, és megkedveli – sőt bizalmaskodik is vele. Miután visszatér, a nővér azt mondja, hogy nem akar többé visszamenni, mire az antikrisztus azt válaszolja: „A gyülekezet megbízott, hogy hirdesd ennek az embernek az evangéliumot. Ez a kötelességed, menned kell!” Ezt hallva a nővérnek nincs más választása, mint engedelmeskedni, és emiatt minden egyes látogatás után sírva fakad. Ez a vezető képes ilyen dolgokat tenni, hogy megtámadjon másokat és bosszút álljon rajtuk. Miféle ember ez? Gonosz. Ha nő lenne, vajon vállalna egy ilyen helyzetet? (Nem.) Egyáltalán nem. Mindenkinél jobban elkerülné. Látja, hogy ki nem jár a kedvére, kit lehet könnyen piszkálni, ki nem enged neki és ki nem keresi a kegyeit, utána pedig megtalálja a lehetőséget, hogy ármánykodjon ezek ellen az emberek ellen, és bosszút álljon rajtuk. Mondd meg Nekem, ha valakinek rossz és gonosz szándékai vannak, nem képes-e mindenféle szörnyűségre? És hogyan keletkeznek ezek a rossz, gonosz szándékok? Az egyik fő ok, hogy az illető természetlényege túlságosan rossz és kártékony, a másik pedig, hogy nincs Istent félő szíve. Amikor az emberek nem rendelkeznek Istent félő szívvel, nincs olyan, amit ne mernének megtenni. Nem csak ártani fognak más embereknek, hanem még olyan dolgokat is meg tudnak tenni, mint például ítélkezni és elárulni Istent – az embereknek ártani gyerekjáték számukra. Nem fogják azt gondolni, hogy nagy ügy, bármennyire is ártsanak más embereknek. Nincs bennük együttérzés mások iránt, és a szívük mélyén nagyon rosszindulatúak. És mi volt a célja ennek az antikrisztusnak, amikor ezt a fiatal nővért a tüzes verem felé lökte? Nem azért tette, hogy hirdesse az evangéliumot és megnyerje az embereket. Csak azért tette, hogy gyötörje a nővért. Milyen embereket gyötör? Ha olyasvalakiről van szó, aki megfelel és engedelmeskedik neki, akkor gyötörni fogja? Nem fogja. Akkor miért bánt így ezzel a nővérrel? (Mert nem engedett neki.) Mert nem engedett neki, nem kereste a kegyeit, nem tette, amit mondott, illetve nem kezelte mély tisztelettel, hanem megvetette. Ezért bánt vele így, és ennek következtében bántotta. Amikor az antikrisztusok így bántják az embereket, hogyan reagál általában az, akinek csekély az érettsége és nem érti az igazságot? Azt gondolja magában: „A helyi tisztviselőknek nagyobb a hatalmuk, mint az állami tisztviselőknek. Most éppen ennek az embernek az irányítása alatt állunk, ezért azt kell tennünk, amit mond, és oda kell mennünk, ahová ő mondja. Nekünk is úgy kell viselkednünk vele szemben, ahogyan mások viselkednek. Be kell illeszkednünk a csoportba. Ugyanúgy kell a kegyeibe férkőznünk, mint a többieknek, és ezt jobban és figyelmesebben kell tennünk, mint másoknak. Csak így tudjuk biztosítani, hogy ez a vezető ne piszkáljon minket. Ezt a vezetőt nem könnyű kiszolgálni – nem szabad vele szórakoznunk!” És nem pontosan ezt a kimenetelt akarja az antikrisztus látni? (De igen.) Ezzel elérte a célját. Nem ugyanaz a módszer ez, mint amit a Sátán arra használ, hogy bántalmazza az embereket? (De igen.) Mit mutat ez? Hogy a cselekedetei a Sátánt képviselik. A Sátán szócsövévé és képviselőjévé vált: a Sátán nevében cselekszik. Vajon a kötelesség ilyen módon való végzése valódi kötelességvégzés? Isten szolgálata ez? (Nem.) Az ilyen vezetők nem alkalmasak arra, hogy vezetőknek nevezzék őket – gonosz emberek és Sátánok.

Amint az antikrisztusok vezetővé válnak, az első dolog, amit tesznek, hogy megpróbálják megnyerni az emberek szívét, hogy az emberek higgyenek nekik, bízzanak bennük, és támogassák őket. Amikor a státuszuk biztonságban van, abnormálissá kezdenek válni. Annak érdekében, hogy megóvják a státuszukat és a hatalmukat, elkezdik támadni és kizárni a másként gondolkodókat. A másként gondolkodókkal szemben – különösen azokkal szemben, akik az igazságra törekednek –, bármit megpróbálnak. Állandó, pontos és könyörtelen módszereket alkalmaznak, hogy elnyomják és támadják, hogy gyötörjék őket. Csak akkor érzik magukat nyugodtnak, amikor mindenkit, aki veszélyezteti a státuszukat, megbuktattak és befeketítettek. Minden antikrisztus ilyen. Mi a céljuk azzal, hogy ezeket a különféle taktikákat alkalmazzák az emberek megnyerésére és elnyomására? Céljuk a hatalom megszerzése, státuszuk megszilárdítása, valamint az emberek félrevezetése és irányítása. Mit tükröznek a szándékaik és az indítékaik? Saját, független királyságot akarnak létrehozni – Istennel szemben akarnak fellépni. Az ilyen lényeg még a romlott beállítottságnál is súlyosabb: a Sátán vad ambíciói és alattomos tervei teljesen lelepleződtek. Ez nem csupán a romlott beállítottság feltárulásának problémája. Amikor például az emberek enyhén arrogánsak és önelégültek, vagy néha egy kicsit csalárdak és hazugok, ezek csupán a romlott beállítottság feltárulásai. Az antikrisztusok eközben mindent azért tesznek, hogy megnyerjék az emberek szívét, hogy támadják és kizárják a másként gondolkodókat, hogy megszilárdítsák a státuszukat, hogy magukhoz ragadják a hatalmat, és hogy irányítsák az embereket. Milyen természetűek ezek a tettek? Vajon ők az igazságot gyakorolják? Vezetik-e Isten választott népét abban, hogy belépjen Isten szavaiba és Isten elé járuljon? (Nem.) Akkor mit tesznek? Versengenek Istennel a választott népéért, versengenek az emberek szívéért és megpróbálják létrehozni a saját, független királyságukat. Kinek kellene helyet kapnia az emberek szívében? Istennek kell, hogy legyen helye. De minden, amit az antikrisztusok tesznek, ennek pontosan az ellenkezője. Nem engedik, hogy Istennek vagy az igazságnak helye legyen az emberek szívében. Ehelyett azt akarják, hogy az embernek, a vezetőnek, azaz ő maguknak, és a Sátánnak legyen helye az emberek szívében. Amint felfedezik, hogy nincs helyük valakinek a szívében, hogy ez az ember nem úgy bánik velük, mint egy vezetővel, szerfelett elégedetlenek lesznek, és valószínűleg megpróbálják elnyomni és gyötörni az illetőt. Minden, amit az antikrisztusok tesznek és mondanak, a státuszuk és a hírnevük körül forog, és azt a célt szolgálja, hogy az emberek nagyra tartsák őket, hogy az emberek irigyeljék és imádják őket – sőt, hogy az emberek féljenek tőlük. Azt akarják elérni, hogy Isten választott népe úgy kezelje őket, mint Istent, és azt gondolják: „Mindegy, hogy milyen gyülekezetben vagyok, az embereknek hallgatniuk kell rám, azt kell tenniük, amit én mondok. Mindegy, hogy ki milyen problémát jelent a fennvalónak, rajtam keresztül kell mennie. Csak nekem tehet jelentést, és nem közvetlenül a fennvalónak. Ha valaki nemet mond nekem, megbüntetem, hogy mindenki, aki engem lát, félelmet, reszketést és borzongást érezzen a szívében. Mi több, ha parancsot adok vagy állítok valamit, senki sem merészelhet ellentmondani. Bármit mondok, az embereknek követniük kell azt. Teljes mértékben hallgatniuk kell rám, mindenben engedelmeskedniük kell nekem, és nekem kell ott meghoznom a döntéseket.” Pontosan ez az a hangnem, amelyet az antikrisztusok használnak. Ez az antikrisztusok hangja. Így próbálnak az antikrisztusok uralkodni a gyülekezetek felett. Ha Isten választott népe azt teszi, amit mondanak, és engedelmeskedik nekik, akkor az ilyen gyülekezetek nem válnak az antikrisztusok királyságaivá? Azt mondják: „A fennvaló által kiadott munkarendeket nekem kell átvilágítanom. Nekem kell felelősséget vállalnom értetek, nekem kell elemeznem a helyest és a helytelent – és a kimenetelt is nekem kell eldöntenem. Nincs elég érettségetek, és nem vagytok elég képzettek. Én vagyok a gyülekezet vezetője, és minden rajtam múlik.” Nem rendkívül nagyképűek azok az emberek, akik ezeket a dolgokat mondják? Igazán annyira arrogánsak, hogy minden józan ész hiányzik belőlük! Nem a saját, független királyságukat akarják vajon létrehozni? Miféle emberek képesek arra, hogy megpróbálják létrehozni a saját királyságukat? Nem valódi antikrisztusok ők? Nem azért mondanak és tesznek-e mindent az antikrisztusok, hogy megóvják a saját státuszukat? Nem próbálják-e félrevezetni és irányítani az embereket? Miért nevezik őket antikrisztusoknak? Mit jelent az „anti”? Antitézist és gyűlöletet jelent. Azt jelenti, hogy ellenséges Krisztussal szemben, ellenséges az igazsággal szemben és ellenséges Istennel szemben. Mit jelent az „ellenséges”? Azt jelenti, hogy az ellenkező oldalon áll, ellenségként kezel, mintha nagy és mélységes gyűlölettel lenne tele. Azt jelenti, hogy szöges ellentétben áll veled. Ilyen mentalitással kezelik az antikrisztusok Istent. Hogyan viszonyulnak az igazsághoz az ilyen emberek, akik gyűlölik Istent? Képesek-e szeretni az igazságot? Képesek-e elfogadni az igazságot? Határozottan nem. Az Istennel szemben álló emberek tehát olyanok, akik gyűlölik az igazságot. Az első számú dolog, ami megmutatkozik bennük, az az igazságtól való idegenkedés és az igazság gyűlölete. Amint meghallják az igazságot vagy Isten szavait, gyűlölet támad a szívükben. Amikor pedig valaki felolvassa nekik Isten szavait, a harag és a düh kifejezése jelenik meg az arcukon, ugyanúgy, mint amikor Isten szavait felolvassák egy démonnak, amikor az emberek az evangéliumot hirdetik. A szívükben az igazságtól idegenkedő és az igazságot gyűlölő emberek a legnagyobb ellenszenvet érzik Isten szavaival és az igazsággal szemben. Hozzáállásuk az ellenállás, és még odáig is elmennek, hogy gyűlölnek bárkit, aki felolvassa nekik Isten szavait, vagy közli velük az igazságot – sőt ellenségként kezelik az illetőt. Rendkívüli ellenszenvet éreznek a különböző igazságokkal és a pozitív dolgokkal szemben. Az összes igazság, mint például az Istennek való alávetettség, a kötelességeik hűséges végzése, becsületes embernek lenni, mindenben az igazságot keresni, és így tovább – van-e bennük egy kis szubjektív vágyakozás vagy szeretet? Nem, a legcsekélyebb mértékben sincs. Ezért, mivel ilyen fajta természetlényegük van, máris közvetlenül szemben állnak Istennel és az igazsággal. Kétségtelen, hogy az ilyen emberek mélyen legbelül nem szeretik az igazságot, sem bármilyen pozitív dolgot. Mélyen legbelül még idegenkednek is az igazságtól, és gyűlölik. A vezetői pozícióban lévő embereknek például el kell tudniuk fogadni a testvéreik eltérő véleményét. Képesnek kell lenniük megnyílni és felfedni magukat a testvérek előtt. Képesnek kell lenniük elfogadni a szemrehányásaikat, és nem szabad a státuszukat hangoztatniuk. Mit mondana egy antikrisztus mindezekről a helyes gyakorlási módokról? Azt mondaná: „Ha meghallgatnám a testvérek véleményét, akkor továbbra is vezető lennék? Lenne továbbra is státuszom és tekintélyem? Ha nincs tekintélyem, akkor milyen munkát végezhetek?” Egy antikrisztus pontosan ilyen beállítottsággal rendelkezik. A legapróbb mértékben sem fogadja el az igazságot, és minél helyesebb egy gyakorlási mód, annál jobban ellenáll neki. Nem fogadja el, hogy az alapelvek szerint való cselekvés az igazság gyakorlása. Mit gondol, mit jelent az igazság gyakorlása? Azt gondolja, hogy cselszövést, fortélyokat és erőszakot kell alkalmaznia mindenkivel szemben, ahelyett, hogy Isten szavaira, az igazságra és a szeretetre támaszkodna. Minden eszköze és útja elvetemült. Mindez teljes mértékben tükrözi az antikrisztusok természetlényegét. Az általuk gyakran felfedett indítékok, vélemények, nézetek és szándékok mind az igazságtól való idegenkedés és az igazság iránti gyűlölet beállítottságai, ami az antikrisztusok természetlényege. Mit jelent tehát az igazsággal és Istennel szemben állni? Az igazság és a pozitív dolgok gyűlöletét jelenti. Hogyan gondolkodik egy antikrisztus, amikor például valaki azt mondja: „Teremtett lényként teljesíteni kell egy teremtett lény kötelességét. Isten bármit is mond, az embereknek alá kell vetniük magukat, hiszen teremtett lények vagyunk.” „Alávetni? Nem valótlan, hogy teremtett lény vagyok, de ami az alávetettséget illeti, az a helyzettől függ. Mindenekelőtt, valamilyen hasznom kell származzon belőle, nem kerülhetek hátrányba, és az én érdekeimnek kell az első helyen állniuk. Ha jutalom vagy nagy áldások várnak rám, akkor alávethetem magam, de jutalom és rendeltetési hely nélkül miért kell alávetnem magam? Nem tudom alávetni magam.” Ez az igazság el nem fogadásának a hozzáállása. Az Istennek való alávetettségük feltételes, és ha a feltételeik nem teljesülnek, akkor nemcsak hogy nem vetik alá magukat, hanem hajlamosak szembe is szállni Istennel és ellenállni Neki. Isten például azt kéri, hogy az emberek legyenek becsületesek, de ezek az antikrisztusok úgy vélik, hogy csak a bolondok próbálnak becsületesek lenni, és hogy az okos emberek nem próbálnak becsületesek lenni. Mi a lényege az ilyen hozzáállásnak? Az igazság gyűlölete. Ez az antikrisztusok lényege, és a lényegük határozza meg, hogy milyen úton járnak. Az út pedig, amelyen járnak, minden cselekedetüket meghatározza. Amikor az antikrisztusok természetlényege az igazság és Isten gyűlölete, akkor milyen dolgokat hajlamosak megtenni? Hajlamosak megpróbálni megnyerni az emberek szívét, támadni és kizárni a másként gondolkodókat és gyötörni az embereket. Ezekkel a dolgokkal a céljuk a hatalom gyakorlása, Isten választott népének irányítása és saját, független királyságuk felállítása. Efelől semmi kétség. Mindenki antikrisztus, aki, mihelyt státusszal rendelkezik, képtelen teljesen alávetni magát Istennek, és nem képes Istent követni vagy az igazságra törekedni.