Az utolsó összejövetelen arról a tényről beszélgettünk, hogy amellett, hogy az emberek szívét irányítják, az antikrisztusok a gyülekezet pénzügyeit is irányítják. Mik voltak a fő témák, amelyekről beszélgettünk? (Két fő témáról beszélgettünk: az első, hogy az antikrisztusok a gyülekezeti vagyon birtoklását és használatát priorizálják, míg a második, hogy a felajánlásokat elherdálják, eltulajdonítják, kölcsönadják, csalárd módon használják fel és ellopják.) Erről a két fő témáról beszélgettünk. Ma az antikrisztusok különböző megnyilvánulásainak a tizennegyedik tételéről fogunk beszélgetni: Isten házát saját személyes birodalmukként kezelik. Vizsgáljuk meg ezen a tételen belül azt, hogy milyen megnyilvánulásaik vannak az antikrisztusoknak, amelyek igazolják, hogy az antikrisztus lényege rejlik bennük. Isten házát saját személyes birodalmukként kezelik: Felületesen szemlélve ez a két kifejezés – „Isten háza” és „személyes birodalom” – nem árul el semmit arról, hogy az antikrisztusok milyen gonosz dolgokra képesek. Az a kijelentés, hogy „az antikrisztusok Isten házát saját otthonukként kezelik”, ránézésre nem árulja el, hogy ez az „otthon” kifejezés mire is utal, hogy ez pozitív vagy negatív dolog, hogy a kifejezést vajon dicséretként vagy pejoratív értelemben használják. De ha az „otthon” kifejezést felcseréljük a „személyes birodalom” kifejezéssel, akkor vajon felmerül-e, hogy problémák vannak? Először is, mit mond a „személyes birodalom” kifejezés számunkra? (Az antikrisztusok azt akarják, hogy az ő kezükben legyen a végső döntés.) Mi mást mond még? (Isten házát saját befolyási területükként kezelik, ahol cimboráikat és a saját háztartásukban élőket képzik, majd megszerzik az irányítást a gyülekezet felett.) Ez is az antikrisztusok egyik megnyilvánulása. Mást is mond még? Vajon ennek a kifejezésnek a nyilvánvaló jelentése utal-e arra, hogy ez az antikrisztusok befolyási területe, hogy ez az a hely, ahol az antikrisztusok kezében van a hatalom és a befolyás, az a hely, ahol mindent ellenőriznek, monopolizálnak és irányításuk alatt tartanak, az a hely, ahol az antikrisztusok hozzák a döntéseket? (Igen.) Bele tudjuk érteni ezt a jelentést ebbe a kifejezésbe; mert amikor korábban megvitattuk az antikrisztusok különböző megnyilvánulásait, sokat beszélgettünk az antikrisztusok lényegének elemzéséről és leleplezéséről. E megnyilvánulások között a legfontosabb, hogy az antikrisztusok megpróbálják irányítani az embereket és megpróbálnak hatalmat gyakorolni – noha természetesen vannak egyéb megnyilvánulások is.

Most, hogy megbeszéltük, mit jelent általánosságban, hogy az antikrisztusok „személyes birodalomként” kezelik Isten házát, beszélgessünk arról, hogy mit is jelent pontosan az „Isten háza” kifejezés. Van elgondolásotok arról, hogy mi is az Isten háza – tudtok rá pontos meghatározást adni? Összegyűlt testvérek egy csoportja – ez az Isten háza? Vajon a Krisztust és Istent követő emberek összejövetele vagy gyülekezete Isten házának tekinthető? Vajon az az összejövetel, amelyen gyülekezetvezetők, diakónusok és különböző csoportok vezetői is részt vesznek, Isten házának tekinthető? (Nem.) Mégis mit jelent az, hogy „Isten háza”? (Csak az a gyülekezet tekinthető Isten házának, ahol Krisztus uralkodik.) (Csak azon emberek gyülekezete tekinthető Isten házának, akik Isten szavait tekintik a gyakorlás alapelveinek.) Pontos-e ez a két meghatározás? Nem tudjátok megmagyarázni. Mennyi prédikációt hallottatok már, és mégsem tudtok egy ilyen egyszerű meghatározást megfogalmazni. Nyilvánvalóan nem szoktátok ezeket a lelki kifejezéseket és szókincset komolyan venni, és nem mérlegelitek őket kellőképpen. Mennyire nemtörődöm a hozzáállásotok! Szóval, gondoljátok át: mi pontosan Isten háza? Ha elméleti síkon határozzuk meg, Isten háza az a hely, ahol az igazság uralkodik, olyan emberek gyülekezete, akik a gyakorlás alapelveinek Isten szavait tekintik. Ebben az esetben problémát jelent, ha az antikrisztusok Isten házát személyes birodalmukként kezelik; az Istent követő testvérek gyülekezetét saját személyes befolyási területükként kezelik, olyan helyként, ahol hatalmat gyakorolhatnak és olyan objektumként, amely felett hatalmat gyakorolhatnak. Ez a szó szerinti jelentés, amely levezethető abból, hogy az antikrisztusok Isten házát személyes birodalmukként kezelik. Nem számít, milyen szempontból magyarázod vagy nézed, az, hogy az antikrisztusok Isten házát személyes birodalmukként kezelik, megmutatja természetlényegüket, azt, hogy igyekeznek az embereket félrevezetni és irányítani, és teljhatalmat fenntartani. Isten háza az a hely, ahol Isten munkálkodik és szól, ahol Isten megmenti az embereket, ahol Isten választott népe megtapasztalja Isten munkáját, megtisztulásban és üdvösségben részesül, ahol Isten akarata és szándékai akadálytalanul teljesülhetnek, és ahol Isten irányítási terve végrehajtható és megvalósítható. Összefoglalva, Isten háza az a hely, ahol Isten gyakorolja a hatalmat, ahol Isten szavai és az igazság uralkodik; nem az a hely, ahol bármely egyén hatalmat gyakorol és saját személyes vállalkozását hajtja végre, hogy megvalósítsa saját vágyait vagy nagyszabású terveit. Azonban, amit az antikrisztusok tesznek, az pontosan szembemegy azzal, amit Isten akar: ők nem figyelnek arra és nem szívlelik meg, hogy mi is az, amit Isten tenni kíván, nem törődnek azzal, hogy Isten szavai megvalósulnak-e az emberek között, sem azzal, hogy Isten szavai és az igazság alapelvei érthetők-e, gyakorolhatók-e és megtapasztalhatók-e az emberek között; csak azzal törődnek, hogy van-e státuszuk, hatalmuk, és hogy övék-e a döntés joga; hogy a szándékaik, elgondolásaik és vágyaik megvalósíthatók-e az emberek között. Azaz, hogy a saját befolyási területükön belül hány ember figyel oda a szavaikra és engedelmeskedik nekik, és hogy milyen kép alakul ki róluk, milyen a hírnevük és milyen tekintéllyel rendelkeznek – pontosan ezek azok a kulcsfontosságú dolgok, amelyeket irányítani próbálnak, és amelyek a szívük mélyén a legfontosabbak számukra. Isten az emberek között szól és munkálkodik, Ő megmenti az embereket, vezeti az embereket, és gondoskodik az emberekről, Ő útmutatást nyújt számukra ahhoz, hogy Isten elé járuljanak, megértsék az Ő szándékait, lépésről lépésre bemenjenek az igazságvalóságba, és fokozatosan elérjék az Istennek való alávetettséget. Minden, amit az antikrisztusok tesznek, pontosan ennek az ellenkezője. Isten vezeti az embereket az Isten elé járulás során, az antikrisztusok azonban versengenek Istennel ezekért az emberekért, és megpróbálják elérni, hogy őeléjük járuljanak. Isten útmutatást nyújt az embereknek az igazságvalóságba történő belépéshez, Isten szándékainak a megértéséhez és ahhoz, hogy fokozatosan alávessék magukat Isten uralmának; míg az antikrisztusok fokozatosan megpróbálják irányítani az embereket, megérteni a mozgásukat, és szigorúan a saját hatalmuk alá vetni őket. Összefoglalva, minden, amit az antikrisztusok tesznek, azt célozza, hogy Isten követőit saját követőikké tegyék; miután megnyerik maguknak azokat a zavaros fejű embereket, akik nem törekednek az igazságra a hatalmuk alatt, még egy lépéssel tovább mennek, és minden eszközzel megpróbálják megnyerni azokat, akik képesek Istent követni és kötelességüket hűségesen végezni a hatalmuk alatt, elérve azt, hogy a gyülekezetben mindenki arra figyeljen, amit ők mondanak, és hogy mindenki úgy éljen, cselekedjen, viselkedjen, és mindent úgy tegyen, ahogyan azt az antikrisztusok kívánják, hogy a végén engedelmeskedjenek mindannak, amit az antikrisztusok mondanak, engedelmeskedjenek az ő kívánságaiknak, és engedelmeskedjenek az ő követeléseiknek. Ami azt jelenti, hogy bármi, amit Isten tenni kíván, bármilyen hatás, amit Isten el kíván érni, az pontosan az az eredmény, amit az antikrisztusok is el akarnak érni. Az eredmény, amit el kívánnak érni, nem az, hogy az emberek Isten elé járuljanak és Istent imádják, hanem az, hogy őeléjük járuljanak és őket imádják. Egyszóval, amint az antikrisztusok hatalmat szereznek, a befolyási területükön igyekeznek minden embert és dolgot irányítani, megpróbálnak az ellenőrzésük alatt tartani minden területet, amit csak tudnak, a gyülekezetet, Isten házát, és azokat, akik Istent követik, hogy mindezek felett hatalmat gyakorolhassanak és uralkodhassanak. Vagyis Isten saját Maga elé vezeti az embereket, míg az antikrisztusok félrevezetik az embereket, és ők is saját maguk elé akarják vezetni azokat az embereket. Az antikrisztusoknak mindezzel az a céljuk, hogy Isten követőit saját követőikké tegyék, hogy Isten házát és a gyülekezetet saját házukká tegyék. Mivel az antikrisztusoknak ezek a motivációik és ez a lényegük, vajon milyen sajátos megnyilvánulásaik és magatartásuk jelzi, hogy ők antikrisztusok, hogy ők Isten ellenségei, hogy ők démonok és Sátánok, akik ellenségesek Istennel és az igazsággal szemben? Most azt fogjuk konkrétan elemezni, hogy az antikrisztusoknak milyen sajátos megnyilvánulásaik és megközelítéseik vannak, amelyek igazolják, hogy Isten házát saját személyes birodalmukként kezelik.

I. Az antikrisztusok kisajátítják a hatalmat

Annak első megnyilvánulásáról, ahogyan az antikrisztusok Isten házát a saját személyes birodalmukként kezelik, gyakran beszélgettünk, és ez az antikrisztusokra egyedülállóan jellemző, alapvető megnyilvánulás. Az antikrisztusok a státuszt mindennél jobban szeretik. Miért szeretik a legjobban a státuszt? Mit képvisel a státusz? (Hatalmat.) Így van – ez kulcsfontosságú. Csak a státusz biztosíthatja számukra a hatalmat, és csak hatalom birtokában tudják könnyen elintézni a dolgokat; csak hatalom birtokában remélhetik különböző vágyaik, ambícióik és céljaik megvalósulását és azok valóra válását. Szóval az antikrisztusok igen ravaszak, nagyon világosan látnak ilyen dolgokban; ha Isten házát a személyes birodalmukká kívánják tenni, akkor először ki kell sajátítaniuk a hatalmat. Ez egy feltűnő megnyilvánulás. Azok közül az antikrisztusok közül, akikkel találkoztatok, akikről hallottatok, vagy akiket a saját szemetekkel láttatok, ki nem próbálta meg kisajátítani a hatalmat? Nem számít, milyen eszközt alkalmaznak, hogy dörzsölt és ravasz módon, külsőre higgadtan és megfontoltan, vagy ádáz és különösen aljas eszközöket alkalmazva, vagy akár erőszakkal cselekednek, az antikrisztusoknak egyetlen céljuk van: hogy státusszal rendelkezzenek, majd hatalmat gyakoroljanak. Így elsőként arról kívánok beszélni, hogy az antikrisztusok mindenekelőtt megpróbálják kisajátítani a hatalmat. Az antikrisztusok hatalomvágya meghaladja a normális emberek hatalomvágyát; meghaladja a romlott beállítottságú hétköznapi emberek hatalomvágyát. A romlott beállítottságú hétköznapi emberek csak azt akarják, hogy mások nagyra tartsák őket, hogy jó véleménnyel legyenek róluk; szeretik, ha a beszélgetés során felülkerekednek, de nem annyira fájdalmas számukra, ha nincs hatalmuk, és az emberek nem istenítik őket; enélkül is boldogulnak; valamennyire szeretik a hatalmat és vágynak rá, de nem olyan mértékben, mint az antikrisztusok. És milyen mérték az? Hatalom nélkül állandóan nyugtalan lelkiállapotban vannak, nem lelik a békét, rossz étvágytól és rossz alvástól szenvednek, úgy tűnik, hogy minden nap csak unalmat és nyugtalanságot hoz, és szívükben úgy érzik, mintha valamit nem sikerülne elérniük, és mintha valamit elvesztettek volna. A hétköznapi romlott emberek örülnek, ha hatalmuk van, de a hatalom hiánya nem zaklatja fel őket túlságosan; kicsit csalódottnak érezhetik magukat, de megelégednek azzal is, ha csak hétköznapi emberek. Ha az antikrisztusoknak hétköznapinak kell lenniük, azt nem élik túl, nem tudják folytatni, olyan érzés számukra, mintha életük elvesztette volna az irányát és célját, nem tudják, hogyan haladjanak tovább előre az úton – az életben. Csak ha státuszuk van, akkor érzik úgy, hogy életüket fény tölti be, csak a státusz és a hatalom teszi azt dicsővé, békéssé és boldoggá. Ez nem más, mint a normális embereknél? Amint megszerezték a státuszt, az antikrisztusok szokatlanul izgatottá válnak. Mások látják ezt, és azt gondolják: Miért mások, mint azelőtt? Miért olyan sugárzóak és ragyogóak? Miért olyan boldogok? Ha rákérdeznek, kiderül, hogy azért, mert státusszal rendelkeznek, hatalmuk van, övék a végső döntés, parancsolgathatnak az embereknek, hatalmat tudnak gyakorolni, presztízzsel rendelkeznek, és vannak híveik. Amikor státusszal és hatalommal rendelkeznek, valami megváltozik az antikrisztusok szemléletmódjában.

Az antikrisztusok hatalom iránti vágya jelzi, hogy az övék nem hétköznapi lényeg; nem hétköznapi romlott beállítottság. És így, attól függetlenül, hogy kik között vannak, az antikrisztusok megpróbálják megtalálni és meg is találják a módját annak, hogy kitűnjenek, felvágjanak, felhívják magukra a figyelmet, hogy mindenki lássa érdemeiket és erényeiket, és odafigyeljen rájuk, és hogy biztosítsanak valamilyen pozíciót a maguk számára a gyülekezetben. Amikor a gyülekezeti választásokat tartják, az antikrisztusok megérzik, hogy eljött számukra az alkalom: Itt a lehetőség, hogy megmutassák magukat, hogy kívánságaikat megvalósítsák, és vágyaikat kielégítsék. Mindent megtesznek, amit tudnak, hogy vezetővé válasszák őket, mindent megtesznek, amit tudnak, hogy hatalmat szerezzenek; azt hiszik, hogy ha hatalmat szereznek, az megkönnyíti számukra, hogy a dolgokat elintézzék. Miért könnyíti meg? Amikor az antikrisztusok nem rendelkeznek hatalommal, meglehet, hogy nem vagy képes felismerni ambícióikat, vágyaikat és lényegüket külső megjelenésükből, mert elrejtik azokat, és megjátsszák magukat, hogy ne tudj átlátni rajtuk. De mi az első dolog, amit megtesznek, ha státuszt szereznek és hatalommal rendelkeznek? Megpróbálják a státuszukat megerősíteni és a kezükben lévő hatalmat kiterjeszteni és megszilárdítani. És milyen módszereket alkalmaznak a hatalmuk megszilárdítására és a státuszuk megerősítésére? Az antikrisztusoknak sok eszközük van; soha nem mulasztanának el egy ilyen lehetőséget, és nem ülnének ölbe tett kézzel, amikor már megszerezték a hatalmat. Számukra egy ilyen lehetőség felmerülése a nagy boldogság ideje – ugyanúgy, mint amikor a ravaszságukhoz nyúlnak, és teljesen kibontakoztatják a képességeiket. Miután az antikrisztust megválasztották, ő először közvetlen családját és rokonait vizsgálja meg, ellenőrzi, ki van vele közeli kapcsolatban, ki hízeleg neki, ki áll hozzá közel, és ki az, aki jól kijön vele, és akivel közös nyelvet beszélnek. Azt is ellenőrzi, hogy ki az, aki becsületes, aki nem fog az ő oldalára állni, aki feljelenti őt, ha Isten házának előírásai és alapelvei ellen cselekszik – ezek azok az emberek, akiket majd kigyomlál. Miután számba vette őket, azt gondolja: „Rokonaim többsége jó kapcsolatban van velem, kijövünk egymással, ugyanazt a nyelvet beszéljük; ha ők az alárendeltjeim lesznek, és felhasználhatom őket, nem fog-e a befolyásom növekedni? És ez nem fogja-e megszilárdítani a státuszomat a gyülekezetben? Ahogy a mondás tartja: »A tehetségeseket elő kell léptetni, a rokonok sem kivételek.« A nem hívő tisztviselőknek mind a közeli barátaikra és munkatársaikra kell támaszkodniuk segítségért – most, hogy tisztviselő vagyok, ugyanezt kell tennem, ez jó ötlet. Először a rokonaimat kell előléptetnem. A feleségem és a gyerekeim magától értetődőek; az első dolog, amit tenni fogok, hogy elintézek valamilyen pozíciót a számukra. Mit fog a feleségem csinálni? A gyülekezetben a felajánlásokkal foglalkozni alapvető és fontos szerep – a pénzügyi hatalomnak a mi kezünkben kell lennie, csak akkor tudom majd szabadon és könnyen költeni a pénzt. Ezt a pénzt nem lehet kívülálló kezébe adni; ha ott van, akkor végül is az övé lesz, és a kiadásokat nyomon fogják követni és ellenőrizni fogják, ami kényelmetlen. Vajon az az ember, aki jelenleg a számlákat kezeli, az én oldalamon áll? Kívülről megfelelőnek tűnik, de ki tudja, hogy magában mit gondol. Nem, meg kell találnom a módot a leváltására és arra, hogy a feleségem kezelje a számlákat.” Az antikrisztus megbeszéli ezt a feleségével, aki azt mondja: „Ez nagyszerű! Most, hogy gyülekezetvezető vagy, a tiéd a döntés joga a gyülekezet által kapott felajánlásokat illetően, nem igaz? Te döntöd el, hogy ki legyen a felelős értük.” Az antikrisztus azt mondja: „Pillanatnyilag azonban nincs jó mód arra, hogy megszabaduljunk attól az embertől, aki jelenleg a számlákat kezeli.” A feleség elgondolkodik ezen, majd így szól: „Nem lesz az olyan nehéz! Mondd azt, hogy túl régóta végzi a munkát! Ez nem jó; előfordulhatnak behajthatatlan követelések, zűrös számlák vagy megvesztegetések. Könnyen megtörténnek a hibák, ha valaki már régóta felelős valamiért; ahogy az idő telik, úgy érzi, hogy tőkéje van, és már nem hallgat másokra. Sőt, mi több, a számlákat kezelő ember idős már, könnyen zavaros lesz a feje, és gyakran elfelejt dolgokat. Ha bármikor bármilyen tévedés történik, az veszteségekhez fog vezetni. Ez egy nagyon fontos szerep – le kell őt váltani.” És kinek kell kimondania, hogy le kell váltani őt? Ennek az embernek a leváltásáról az antikrisztus mint gyülekezetvezető nem beszélhet; a testvéreknek saját maguknak kell javasolniuk az antikrisztus feleségét. Miután a felesége megtette javaslatát, rábízzák a gyülekezetnek szánt felajánlásokat. De a gyülekezet alapelve előírja, hogy a felajánlások őrzését nem végezheti egy ember egyedül, hanem két vagy három ember közösen, ami segít elkerülni, hogy bármelyik ember kihasználjon egy kiskaput, és elsikkassza Isten házának pénzét. Így hát az antikrisztus az unokatestvérét javasolja, hogy bekapcsolódjon a pénz őrzésébe, mondván, hogy ő már régóta hisz Istenben, sok felajánlást tett, jó a hírneve és megbízható. Mindenki azt mondja: „Mindketten a te rokonaid! A te családodon kívül is be kell valakit vonni!” Így az antikrisztus egy zavaros fejű, idősebb nővért javasol, hogy segítsen a pénzügyek kezelésében és ellenőrzésében. Az antikrisztus először a pénzügyeket vonja a családja ellenőrzése alá, ami után a családja irányítja a pénz elköltésének konkrét módját, valamint az egyes bevételeket és kifizetéseket – mindezek felett az ellenőrzés pedig az antikrisztus kezében van.

Miután kisajátította a pénzügyi hatalmat és a vagyon feletti ellenőrzést, vajon az antikrisztus elérte a célját? Még nem. Ami a legfontosabb, az a különböző gyülekezeti munkák felügyelőinek az ellenőrzése, a saját oldalára állítása, és az, hogy az antikrisztus hozza a döntéseket. Az antikrisztus úgy érzi, ez a legfontosabb; ez ahhoz kapcsolódik, hogy vajon a ranglétrán lentebb az emberek minden csapatban azt csinálják-e, amit ő mond, és vajon hatalma a legalsóbb szintekre is eljut-e. Szóval hogyan hajtja ezt végre? Átfogó reformokat vezet be. Először beszélget, és azt mondja, hogy minden egyes csapat munkájában ez vagy az rossz volt. Például bizonyos problémák merültek fel a videókészítő csapatnál, és az antikrisztus azt mondja: „Ezeket a problémákat a felügyelő okozta. Ezek a hatalmas mulasztások a munkájában és az óriási problémák, amiket ezek okoztak, bizonyítják, hogy a felügyelő nem felel meg a színvonalnak, és le kell őt váltani; ha ez nem történik meg, akkor ezt a munkát nem lehet rendesen végezni. Szóval ki lép majd a helyébe? Eszetekbe jut valaki – vannak jelöltek? Ki végzi a legjobban a munkáját a csapatban?” Mindenki átgondolja, és valaki azt mondja: „Van egy testvér, aki nagyon jó, de nem tudom, hogy alkalmas-e.” Az antikrisztus így válaszol: „Ha nem tudod, akkor őt nem lehet megválasztani. Majd én javaslok valakit nektek. A fiam – 25 éves, és számítástechnikából diplomázott, speciális effektusok és videógyártás szakra járt. Ő új hívő, és nem nagyon törekedik az igazságra, de a szakmai hozzáértése mindannyiótokénál jobb. Van közöttetek szakember?” És mindenki azt feleli: „Nem igazán lehet minket szakembereknek nevezni, de régóta végezzük a kötelességünket, és értjük Isten háza ezen munkájának alapelveit. És ő?” „Nem számít, ha nem érti; majd megtanulja.” Ez mindenki számára helyesnek tűnik, és elfogadják, amit mond; mindenki egyetért azzal, hogy azt nevezze ki, aki neki tetszik, és így egy másik fontos szerep is az antikrisztus ellenőrzése alá kerül. Ezt követően felmerül az antikrisztusban, hogy az evangelizációs munka fontos Isten háza számára – és ennek felügyelője nem az ő oldalán áll. Le kell váltani! Hogyan történjen a leváltás? Ugyanolyan módon: kivetnivalót kell találni benne. Az antikrisztus azt mondja: „Hogyan alakult a dolog a legutóbb evangelizációban részesülővel?” Valaki azt válaszolja: „Miután egy hónapig hitt, valami negatív propagandát hallott, és abban kezdett hinni, így már nem hívő.” Az antikrisztus azt kérdezi: „Hogyan múlhatott el a hite csak úgy? Vajon azért, mert nem beszéltetek világosan a víziók igazságáról? Vagy vajon azért, mert lusták voltatok, vagy féltetek az ellenséges környezettől és attól, hogy veszélybe sodorjátok magatokat, ezért nem beszéltetek a dolgokról világosan? Vagy vajon azért, mert nem törődtetek azonnal vele? Vagy nem segítettetek neki a nehézségei megoldásában?” Rengeteg kérdést tesz fel egyszerre, egyiket a másik után. És mindegy, hogyan válaszolnak mások, hogy milyen magyarázatot adnak, az nem számít; az antikrisztus ragaszkodik ahhoz, hogy az evangelizációs csapat felügyelőjével túl sok a gond, a hibái túl súlyosak, a felügyelő felelőtlen és alkalmatlan a munkára, ezért kierőszakolja, hogy elbocsássák őt. És miután elbocsátották őt, az antikrisztus azt mondja: „Ez és ez a nővér már korábban is hirdette az evangéliumot, és tapasztalata is van – azt gondolom, ő megfelelne.” Ezt hallván az emberek azt mondják: „Ő a te nővéred! Lehet, hogy jól beszél, de az emberi mivolta nem jó. Nagyon rossz a hírneve, őt nem alkalmazhatjuk!” – és a testvérek ellenkeznek. Az antikrisztus azt mondja: „Ha nem értetek egyet, akkor az evangelizációs csapat feloszlatásra kerül. Nem hirdethetitek tovább az evangéliumot, nem vagytok alkalmasak arra, hogy megfelelően végezzétek ezt a kötelességet. Vagy így lesz, vagy válasszatok egy megfelelő csapatvezetőt, és a nővérem lesz a csapatvezető-helyettes!” A testvérek kiválasztanak valakit, és az antikrisztus vonakodva beleegyezik, azzal a feltétellel, hogy megengedik, hogy a nővére legyen a csapatvezető-helyettes. Miután így konszenzusra jutnak, az evangelizációs csapatnak végül sikerül fennmaradnia.

Nem számít, hol, vagy hogy milyen munkáról van szó, az antikrisztusoknak be kell építeniük a saját cimboráikat, olyan embereket, akik az ő oldalukon állnak. Mihelyt az antikrisztusok vezetővé válnak és státuszt szereznek, az első napirendi pont nem az, hogy megvizsgálják, hogy az egyes csapatok tagjai hogyan állnak az életbe való belépéssel, vagy hogy miként halad a munkájuk, vagy hogy hogyan lehet megoldani a különböző nehéz problémákat, amelyekkel a munkájuk során találkoztak, és hogy vajon vannak-e megoldandó problémák vagy fennálló kihívások; ehelyett a személyi összetételt vizsgálják, és hogy ki az egyes csapatok vezetője, ki van az antikrisztusok ellen az egyes csapatokban, és hogy mely emberek jelentenek majd fenyegetést a státuszukra a jövőben. Az antikrisztusok meglehetősen jól tájékozottak ilyen dolgokban, de soha nem érdeklődnek a gyülekezeti munka helyzete iránt. Soha nem érdeklődnek a testvérek állapotáról, az életbe való belépésükről, vagy arról, hogy mi a helyzet a gyülekezeti életben, és még kevésbé akarnak foglalkozni mindezzel. Azonban nagyon is odafigyelnek az egyes csapatokat vezető emberekre: vajon az ő cimboráik-e, kijönnek-e velük, és hogy vajon jelentenek-e bármilyen veszélyt a hatalmukra vagy státuszukra. Ezeket a részleteket mind tudják, és nagyon világosan kidolgozták. Úgy vélik, óvakodni kell bárkitől, aki a csapatban viszonylag becsületes és őszintén beszél, és nem szabad semmilyen státuszt biztosítani a számára; azokat viszont, akik ügyesen hízelegnek, akik tudják, hogyan törleszkedjenek, akik kedves szavakat mondanak, hogy a kedvére tegyenek más embereknek, és akik a dolgok intézése során követni tudják a jelzéseket, azokat kitüntetik a kegyeikkel. Az antikrisztusnak kedvező a benyomása róluk, és azt tervezi, hogy előlépteti és fontos pozíciókba helyezi őket. Még arra is gondol, hogy magával vigye őket, akárhova megy, amivel biztosítja, hogy több prédikációt halljanak, és a cimboráivá neveli őket. Ami a gyülekezet azon tagjait illeti, akik az igazságra törekednek, igazságérzettel rendelkeznek és őszintén mernek beszélni, akik mindig felmagasztalják Istent és tanúságot tesznek Őmellette, akik nem hajolnak meg a gonosz erők, a státusz és a hatalom előtt – ellenük védekezik, őket megveti, velük szemben negatív előítéletekkel viseltetik, és őket kirekeszti a szívében. Ami viszont azokat illeti, akik hízelegnek neki, különösen a családtagjait, távoli rokonait – akik képesek körülötte forogni, azokat a saját embereinek tartja és családtagként kezeli. Mindazok, akiket az antikrisztus a hatalmában tart, akik képesek körülötte forogni, a jelzéseit követni és elfogadni az útmutatását a dolgok végzésekor, és az ő kívánságai szerint cselekedni – ezekből az emberekből hiányzik a lelkiismeret és a józan ész, az emberi mivolt és az istenfélő szív legapróbb nyoma is. Ők egy rakás álhívő. Bármilyen rossz dolgokat művelnek, az antikrisztus a saját családtagjaiként gondozza, óvja és kezeli őket, a hatalma alá vonja őket – ilyen módon alakul ki az antikrisztus birodalma.

És kikből áll az antikrisztus személyes birodalma? Először is az antikrisztus a főnök, a vezető, a teljhatalommal rendelkező király, akinek szava ezen a birodalmon belül megkérdőjelezhetetlen. Vérrokonai, közvetlen családtagjai, cimborái, haverjai, a legelvakultabb rajongói, mások, akik boldogan követik őt és fogadnak el utasításokat tőle, és megint mások, akik boldogan csatlakoznak hozzá, és együtt követnek el gonoszságokat, és azok, akik Isten háza adminisztratív rendeleteinek és intézkedéseinek az előírásaira való tekintet nélkül, attól függetlenül, hogy Isten szavai és az igazságalapelvek hogyan szólnak, boldogan dolgoznak látástól vakulásig a számára, vállalnak kockázatot és fáradoznak érte – ők az antikrisztus birodalmának a tagjai. Együtt tekintve ők az antikrisztus rendíthetetlen követői. És mit tesznek az antikrisztus birodalmának mindezen tagjai? Vajon Isten házának előírásai és alapelvei szerint végzik a kötelességüket és minden munkát? Vajon úgy cselekednek, ahogyan azt Isten megkívánja, és az Ő szavait és az igazságot minden alapelv közül a legfőbb alapelvként kezelik? (Nem.) Amikor ilyen emberek léteznek a gyülekezeten belül, vajon az igazság és Isten szavai akadálytalanul haladhatnak? Nemcsak, hogy nem haladhatnak akadálytalanul, de az antikrisztus bandája által okozott zavarás, félrevezetés és szabotázs miatt Isten szavai, az Őáltala kifejezett igazság és az Őáltala az emberek felé támasztott követelmények nem hozhatnak gyümölcsöt a gyülekezeten belül; nem valósíthatók meg. Amikor az antikrisztus birodalma létezik, Isten kiválasztottjainak nem lehet normális gyülekezeti élete, és a kötelességüket sem tudják normálisan végezni, még kevésbé tudják a dolgokat az igazságalapelvek szerint végezni; a gyülekezetben minden munkát az antikrisztus ellenőriz. Ahol kevésbé súlyos a helyzet, az antikrisztus által okozott zavarás káoszt eredményez, az emberek nyugtalan lelkiállapotban vannak, a munka nem halad, és az emberek nem tudják, hogyan végezzék jól a munkájukat vagy megfelelően a kötelességüket; mindent a káosz ural. Súlyos esetekben minden munka leáll, és senki nem aggódik és nem törődik vele. Még akkor is, ha néhány ember érzékeli, hogy valami probléma van, nem ismerik fel, hogy ezt a gondot az antikrisztus okozza; őket is megzavarja és félrevezeti az antikrisztus, nem tudják, kinek van igaza és kinek nincs; még ha vannak is néhányan, akik bizonyos problémákat felismernek, és beszélni akarnak róla, vagy a kezükbe vennék a munkát, képtelenek elvállalni. Az antikrisztus elnyom mindenkit, aki megpróbálja leleplezni őt, vagy igazságérzete van, és megpróbálja saját maga végezni a munkát. És milyen messzire megy el az elnyomásukban? Ha egy hangot sem mersz kiadni, ha irgalomért könyörögsz, ha nem mersz róla szólni, ha nem mered jelenteni őt a felsőbb szinteknek, vagy nem mersz szólni a munkájával kapcsolatos problémákról, vagy nem mersz beszélni az igazságról, vagy kiejteni az „Isten” szót, akkor az antikrisztus meg fog kímélni. Ha ragaszkodsz az alapelvekhez és leleplezed őt, minden lehetséges dolgot megtesz majd, hogy gyötörjön téged, minden eszközt felhasznál majd arra, hogy megbélyegezzen és elnyomjon téged, és még birodalma tagjait is felbujtja arra, a határozatlanokkal és azokkal az emberekkel együtt, akik pipogyák, gyávák és félnek az antikrisztus erőitől, hogy visszautasítsanak és elnyomjanak téged. Végül az antikrisztus térdre kényszerít néhány kishitű és alacsony érettségű embert. És ez az antikrisztust boldoggá teszi; elérte célját. Ha megszerezte a hatalmat, e hatalom kisajátítása és státuszának bebiztosítása érdekében nemcsak, hogy minden fontos munkát a gyülekezetben a rokonainak és azoknak ad, akik jó kapcsolatot ápolnak vele, de ezzel egyidejűleg vele kapcsolatban nem álló embereket is toboroz arra, hogy szolgálatot tegyenek neki, és hogy látástól vakulásig dolgozzanak a számára, azzal a céllal, hogy megőrizze a státuszát a jövőben, hogy mindig a kezében tartsa a hatalmat. Szerinte minél több ember van a birodalmában, annál nagyobbak az erői, és így annál nagyobb a hatalma. És minél nagyobb a hatalma, annál jobban félnek tőle azok, akik ellen tudnának állni neki, akik nemet tudnának mondani, és akik le mernék leplezni őt. Az ilyen emberek ráadásul egyre ritkábbak. Minél jobban félnek tőle az emberek, annál nagyobb tőkével rendelkezik ahhoz, hogy megküzdjön Isten házával és Istennel; nem fél többé Istentől, és nem fél attól, hogy Isten háza foglalkozik vele. Az antikrisztus hatalomvágya és az alapján ítélve, hogy miként használja hatalmát, valamint különböző viselkedései alapján lényegében az antikrisztus Isten ellensége; ő Sátán és egy ördög.