Harmadik tétel: Kizárják és támadják azokat, akik az igazságra törekednek (Második szakasz)

Hogyan kell Isten választott népének bánnia az antikrisztusokkal? Tisztán kell őket látnia, le kell őket lepleznie, jelentenie kell őket, és vissza kell őket utasítania. Csak így tudja biztosítani, hogy Istent a végsőkig kövesse és az Istenbe vetett hit helyes útjára lépjen. Az antikrisztusok nem a vezetőid, függetlenül attól, hogyan vezettek félre másokat, hogy vezetővé válasszák őket. Ne ismerd el őket, és ne fogadd el a vezetésüket – tisztán kell őket látnod, és vissza kell őket utasítanod, mert nem tudnak segíteni neked az igazság megértésében, és nem tudnak támogatni vagy ellátni téged. Ezek a tények. Ha nem tudnak téged az igazságvalóságba vezetni, akkor nem alkalmasak arra, hogy vezetők vagy dolgozók legyenek. Ha nem tudnak téged elvezetni az igazság megértéséhez és Isten munkájának megtapasztalásához, akkor ők azok, akik szemben állnak Istennel, tisztán kell őket látnod, le kell őket leplezned és vissza kell őket utasítanod. Minden, amit tesznek, azért van, hogy megtévesztéssel rávegyenek, hogy kövesd őket, és azért, hogy csatlakozz a klikkjükhöz, hogy aláássák és megzavarják a gyülekezet munkáját, hogy rávegyenek, hogy hozzájuk hasonlóan az antikrisztusok útjára lépj. A pokolba akarnak húzni! Ha nem vagy képes tisztán látni, hogy kik ők, és azt hiszed, hogy mivel ők a vezetőid, engedelmeskedned és engedned kell nekik, akkor olyasvalaki vagy, aki elárulja mind az igazságot, mind pedig Istent – és az ilyen embereket nem lehet megmenteni. Ha megmentésre vágysz, akkor nemcsak a nagy vörös sárkány akadályát kell legyőznöd, és nemcsak a nagy vörös sárkányt kell tisztán látnod, hogy átláss az ocsmány arcán és teljes egészében fellázadj ellene – az antikrisztusok akadályát is le kell küzdened. A gyülekezetben egy antikrisztus nemcsak Isten ellensége, hanem Isten választott népének is ellensége. Ha nem vagy képes tisztán látni az antikrisztust, akkor fennáll a veszélye, hogy félrevezet és megnyer, hogy az antikrisztus útját járd, Isten pedig megátkoz és megbüntet. Ha ez megtörténik, akkor az Istenbe vetett hited teljesen kudarcot vall. Mivel kell rendelkezniük az embereknek ahhoz, hogy elnyerjék az üdvösséget? Először is sok igazságot meg kell érteniük, és képesnek kell lenniük, hogy tisztán lássák az antikrisztus lényegét, beállítottságát és útját. Csak így lehet biztosítani, hogy ne imádjanak vagy kövessenek embereket, miközben Istenben hisznek, és csak így lehet Istent a végsőkig követni. Csak azok az emberek, akik képesek tisztán látni az antikrisztust, tudnak igazán hinni Istenben, követni Őt és tanúságot tenni Mellette. Néhányan azt mondják majd: „Mit tegyek, ha jelenleg nincs birtokomban ehhez az igazság?” Sietve fel kell szerelkezned az igazsággal – meg kell tanulnod belelátni az emberekbe és a dolgokba. Nem egyszerű dolog tisztán látni egy antikrisztust, ehhez képesnek kell lenned, hogy tisztán lásd a lényegét, és minden cselekedete mögött átlásd a cselszövéseket, fortélyokat, szándékokat és célokat. Így nem fog félrevezetni vagy irányítani téged, és szilárdan meg tudsz állni. Biztonságosan törekedhetsz az igazságra, és állhatatosan haladhatsz az igazságra törekvés és az üdvösség elérésének útján. Ha nem tudod leküzdeni az antikrisztusok akadályát, akkor elmondható, hogy nagy veszélyben vagy, és fennáll a veszélye, hogy egy antikrisztus félrevezet és foglyul ejt, és hogy a Sátán befolyása alá kerülsz. Lehetséges, hogy vannak köztetek olyanok, akik akadályt és gáncsot vetnek azoknak az embereknek, akik az igazságra törekednek, és ezeknek az embereknek az ellenségei. Elfogadjátok ezt? Vannak, akik nem mernek szembenézni ezzel a ténnyel, és nem merik elfogadni tényként. De az antikrisztusok valóban félrevezetik az embereket a gyülekezetekben, és ez gyakran megtörténik – az emberek viszont egyszerűen nem képesek tisztán látni ezt. Ha nem tudsz átmenni ezen a próbán – az antikrisztusok próbáján –, akkor az antikrisztusok vagy félrevezetnek és irányítanak, vagy szenvedésre kényszerítenek, kínoznak, kiszorítanak, elnyomnak és bántanak. Végül a vacak kis életed nem fog sokáig kitartani, és elsorvad. Nem fogsz többé hinni Istenben, és azt fogod mondani: „Isten nem is igazságos! Hol van isten? Nincs igazságosság és világosság ebben a világban, és nincs olyan, hogy isten üdvözíti az emberiséget. Akár azzal is tölthetnénk a napjainkat, hogy dolgozni megyünk és pénzt keresünk!” Megtagadod Istent, elkóborolsz Istentől, és már nem hiszed, hogy létezik. Egyáltalán nem reméled már, hogy elnyered az üdvösséget. Tehát ha el akarsz jutni oda, hogy üdvösséget nyerhess, az első próbatétel, amin át kell esned, az, hogy képes legyél felismerni a Sátánt és átlátni rajta. Aztán elég bátornak kell lenned, hogy kiállj, hogy leleplezd és elhagyd a Sátánt. Hol van tehát a Sátán? A Sátán ott van melletted és körülötted, talán még a szíved belsejében is ott él. Ha sátáni beállítottság szerint élsz, akkor azt mondhatjuk, hogy a Sátántól való vagy. Nem vagy képes látni vagy megérinteni a Sátánt vagy a szellemi birodalom gonosz lelkeit, de a valóságban létező sátánok és élő ördögök mindenütt ott vannak. Minden ember, aki idegenkedik az igazságtól, gonosz, és minden vezető vagy dolgozó, aki nem fogadja el az igazságot, antikrisztus vagy hamis vezető. Vajon az ilyen emberek nem sátánok és élő ördögök? Talán éppen ezek az emberek azok, akiket imádsz és akikre felnézel. Talán ők azok, akik vezetnek vagy akiket régóta csodálsz, akikben bízol, akikre támaszkodsz és akikben a szíved mélyén reménykedsz. Valójában azonban ők útakadályok, akik az utadban állnak, és megakadályoznak abban, hogy az igazságra törekedj és megszerezd az üdvösséget: hamis vezetők és antikrisztusok. Átvehetik az irányítást az életed és az általad járt út felett, és tönkretehetik az esélyedet, hogy elnyerd az üdvösséget. Ha nem tudsz tisztán átlátni rajtuk, akkor bármely pillanatban félrevezethetnek és foglyul ejthetnek. Ezért nagy veszélyben vagy. Ha nem tudsz kimenekülni ebből a veszélyből, akkor a Sátán áldozata vagy. Mindenesetre azok az emberek, akiket félrevezetnek és irányítanak, és egy antikrisztus követőivé válnak, soha, de soha nem nyerhetik el az üdvösséget. Mivel nem szeretik az igazságot és nem törekednek rá, ez elkerülhetetlenül ahhoz vezet, hogy félrevezetik őket, és egy antikrisztust követnek.

Vannak, akik azt hiszik, hogy ők az igazságra törekednek, és azt mondják, hogy képesek tisztán látni az antikrisztusokat. Túlbecsülik magukat, nem igaz? Ha egy nyilvánvaló antikrisztussal találkozol, olyannal, aki kimutatja a foga fehérjét, gyenge az emberi mivolta és gonosz tetteket követett el, akkor természetesen képes vagy felismerni őt. De ha egy olyan antikrisztussal találkozol, aki jámbornak tűnik, aki rendkívül halk szavú és kedves embernek tűnik – egy olyan antikrisztussal, aki megfelel az emberek elképzeléseinek –, akkor is elég bátor vagy, hogy kijelentsd, hogy meg tudod mondani, mi ő valójában? Antikrisztusként mered jellemezni? Ha nem vagy képes tisztán látni őt, akkor mindenképpen csodálni fogod, és jóindulatúan fogsz viszonyulni hozzá. Ebben az esetben a viselkedése, a véleménye és a nézetei, a cselekedetei – még az is, ahogyan az igazságot érti – biztosan befolyásolni fog. Milyen mértékben fognak ezek a dolgok befolyásolni? Irigyelni fogod az antikrisztust és utánozni fogod, olyan akarsz majd lenni, mint ő, követni fogod, és ez hatással lesz az életbe való belépésedre, hatással lesz az igazságra való törekvésedre és a valóságba való belépésedre, hatással lesz az Istenhez való hozzáállásodra, és hatással lesz arra, hogy igazán aláveted-e magad Istennek és követed-e Istent a végsőkig. Az antikrisztus végül a bálványoddá válik, helyet kap a szívedben, és nem fogsz tudni tőle szabadulni. Amikor ilyen mértékben félrevezetnek, akkor már csak nagyon csekély reményed marad a megmentésre, mert az Istennel való kapcsolatod megromlott – elvesztetted a normális kapcsolatot Istennel, és veszélyes vizekre tévedtél. Vajon ez katasztrófa vagy áldás számodra? Természetesen katasztrófa, egyáltalán nem áldás. Bár apró ügyekben néhány antikrisztus képes segíteni és a hasznodra lenni, vagy pedig olyan szavakat és doktrínákat hirdetni, amelyek megvilágosítanak, bajba kerülsz, mihelyt félrevezettek, amint imádod és követed őket. Romlást hozol magadra, és elveszted az esélyt az üdvösségre. Vannak, akik azt mondják: „Ő nem Sátán és nem gonosz ember, hanem szellemi embernek tűnik, aki az igazságra törekszik.” Vajon igazak ezek a szavak? (Nem.) Miért nem? Bárkinek, aki valóban az igazságra törekszik, a vezetése, a segítsége és a gondviselése hatása vagy haszna arra szolgál, hogy Isten elé állítson, hogy az Ő szavait és az igazságot kereshesd: ekkor Isten elé kerülsz, és megtanulsz Rá támaszkodni és keresni Őt, és a Vele való kapcsolatod egyre szorosabbá válik. Mi lesz viszont, ha a kapcsolatod egy antikrisztussal válik egyre szorosabbá, míg végül minden utasítását teljesíted? Rossz útra tévedsz és a vesztedbe rohansz. Ha szoros kapcsolatod van egy antikrisztussal, az Istennel való kapcsolatod lazábbá válik. És mi ennek a következménye? A saját színe elé fog vezetni, és eltávolodsz Istentől. Ha bálvány van a szívedben, akkor mihelyt elkezdenek elképzeléseid lenni Isten szavaival és munkájával kapcsolatban, vagy amikor Isten szavai leleplezik a bálványodat, azonnal fellázadsz Isten ellen, sőt talán még Ellene is fordulsz és elárulod Őt. A bálványod oldalára állsz, és szembefordulsz Istennel. Ez gyakran megtörténik. Amikor néhány hamis vezetőt és antikrisztust elbocsátanak vagy kizárnak, a cinkosaik és csatlósaik elkezdenek kiállni mellettük és panaszkodni, egyesek még negatívvá is válnak, és már nem hisznek Istenben. Ez gyakori, nem igaz? És miért nem hisznek többé? Azt mondják: „A vezetőnket elbocsátották és kizárták, akkor nekem, egyszerű hívőnek milyen reményem van?” Hát nem képtelenség ez? A szavaik azt mutatják, hogy az antikrisztust követik, hogy az antikrisztus teljesen félrevezette őket. És mi a következménye annak, hogy félrevezették őket? Az antikrisztus lett a bálvány, amelyet imádnak, az antikrisztus olyan lett, mint az ősük. Hogyne távoznának, amikor az ősüket is kizárták? Ők csak az antikrisztusra hallgatnak, és az antikrisztus teljes irányítása alatt állnak. Úgy gondolják, hogy minden, amit az antikrisztus mond és tesz, helyes, és nekik igazságként kell azt elfogadniuk és alávetniük magukat neki – ezért nem tűrik, hogy Isten házában bárki leleplezze és elítélje az antikrisztust. Mihelyt az antikrisztust Isten háza kizárja, az antikrisztus követői úgy döntenek, hogy elhagyják a gyülekezetet: „a fa kidől, és a majmok szétszélednek”, ahogyan a mondás tartja. Az ilyen dolgok bizonyítják, hogy az antikrisztusok és követőik a Sátán szolgái, akiknek az a dolguk, hogy megzavarják és megszakítsák Isten munkáját. Mihelyt Isten választott népe fényt derít valódi kilétükre, leleplezi és visszautasítja őket, az Istenbe vetett hitük véget ér. Az antikrisztusok követői mindannyian egy világosan felismerhető tulajdonsággal rendelkeznek: senki szava nem jut el hozzájuk, csak az antikrisztusokra hallgatnak. És mihelyt az antikrisztusok félrevezetik őket, már nem hallgatnak Isten szavaira, és csak az antikrisztust ismerik el uruknak. Ebben nem vezették-e félre, nem irányítják-e őket? Csak az antikrisztusok követői próbálhatnak kiállni az antikrisztusok mellett. Amikor az antikrisztusokra fény derül és lelepleződnek, akkor a követőik aggódnak értük, könnyeket hullatnak értük, panaszkodnak az érdekükben, és megpróbálják megvédeni őket. Ilyenkor elfelejtkeznek Istenről – már nem imádkoznak Istenhez, és nem keresik az igazságot, csak az antikrisztusokat védik, és értük törik a fejüket; már Istent sem ismerik el. Vajon igazán hisznek-e Istenben? Kiben hisznek valójában? Ez már nyilvánvalóan világos. Bármit is mondanak vagy tesznek, az antikrisztusoknak csak egy céljuk van: az, hogy vezessék az embereket, hogy az uraik legyenek – azt akarják, hogy mindenki szolgaként kövesse őket és engedelmeskedjen nekik, és hogy végül Istenként bánjanak velük. Miben különbözik ez a Pál által járt úttól? Amikor Pál munkája a végéhez ért, kimondta a szívében lévő szavakat: Pál azt mondta, hogy számára az élet krisztus, és ezt kimondva az volt a célja, hogy mindenki, aki hisz az Úrban, utánozza őt, kövesse őt, és Istenként kezelje őt. Ez volt Pál célja e szavak kimondásával, nemde? És ha az antikrisztusok munkája valóban eléri azt a pontot, hogy az emberek imádják őket és engedelmeskednek nekik, akkor Istennek már nem lesz helye ezeknek az embereknek a szívében – a szívüket már elfoglalták az antikrisztusok. Ez lesz a következmény. Azt mondod, hogy nem aggódsz amiatt, hogy egy antikrisztus félrevezet, hogy nem félsz az antikrisztus követésétől, de nincs értelme ezt állítani. Ez zavaros megjegyzés. Ez azért van, mert ha nem az igazságra törekszel, ha folyton embereket imádsz és követsz, akkor anélkül, hogy észrevennéd, az antikrisztusok útjára fogsz lépni. Ha több éve hiszel Istenben, de nélkülözöd a tapasztalati bizonyságtételt, és nemhogy nem nyerted el az igazságot és életet, hanem olyanná válsz, aki szemben áll Istennel: ez az antikrisztusok követésének végső következménye, és ettől nem tudsz megszabadulni, ez megváltoztathatatlan tény. Olyan ez, mint amikor valaki elektromos áramhoz ér: biztos, hogy áramütés éri. Néhányan azt mondhatják: „Én ezt nem hiszem, nem félek” – de vajon ez azon múlik, hogy hiszel-e benne, vagy hogy félsz-e? Ha az áramot megérinted, megráz! Áramütést kapsz. Nem segít, ha nem hiszel benne. A hit hiánya tudatlanság; felelőtlenség ilyet mondani. Ezért akár hajlandó vagy követni egy antikrisztust, akár nem, ha nem az igazságra törekszel, és az erőfeszítéseid mindig a hírnévre, a nyereségre és a státuszra irányulnak, már elindultál az antikrisztusok útján. Ez a következmény apránként meg fog mutatkozni, mint a felszínre emelkedő uszadék. Ez elkerülhetetlen. Az antikrisztusok azt teszik, hogy az embereket a saját színük elé vezetik, ráveszik őket, hogy elfogadják az irányításukat és a manipulációjukat, ahelyett, hogy Isten vezényléseit és elrendezéseit fogadnák el, vagy alávetnék magukat Isten szuverenitásának. Az antikrisztusok magukhoz akarják csábítani az embereket, meg akarják nyerni őket – a céljuk, hogy Isten egész választott népét irányítsák, hogy Isten választott népét a kezükben tartsák; emberkereskedők. És mit használnak fel az antikrisztusok, hogy elérjék céljukat, az emberek irányítását? A szellemi doktrínát használják, amelyet az emberek imádnak, álságos elméleteket használnak, kihasználják az emberek romlott mentalitását, hogy az elméletet imádják, hogy fecsegjenek és szépítgessenek, hogy félrevezessék az embereket. Röviden: minden, amit mondanak, csak szavak és doktrínák, üres elmélet – olyan dolgok, amelyek álságosak és ellentétesek az igazsággal. Ha az emberek nem értik meg az igazságot, akkor biztosan félrevezetik őket; legalábbis egy ideig félrevezetik őket, mielőtt észhez térnek. Amikor észhez térnek, akkor lepleződnek le az antikrisztusok, és ekkor érzik a legnagyobb sajnálatot. Az antikrisztusokat követő emberek már régen elvesztették a Szentlélek munkáját. Ez azért van, mert a szívükben bálványokat imádnak, embereket követnek, Isten pedig visszautasítja őket, és félreállítja, hogy feltárja őket. Rendkívül veszélyes tehát az antikrisztusokat követni; az antikrisztusokhoz hasonlóan az antikrisztusokat követő emberek Isten szemében a leggyűlöltebbek. És mi Isten célja azzal, hogy félreállítja ezeket az embereket? Az, hogy megvárja, amíg Isten választott népe észhez tér, hogy képes legyen tisztán látni és leleplezni az antikrisztusokat, valamint teljes egészében elvetni ezeket az antikrisztusokat, ekkor pedig elérkeznek az antikrisztusok utolsó napjai. Vajon nem ártalmas az emberekre minden, amit az antikrisztusok tesznek? Ők nem az igazságra törekednek, és megpróbálják félrevezetni és irányítani Isten választott népét, nem hagyják, hogy az emberek az igazságra törekedjenek, nem vetik alá magukat Isten munkájának, és megpróbálják félrevezetni Isten választott népét, hogy kövessék őket – mindez azt mutatja, hogy az antikrisztusok szíve egyáltalán nem féli Istent, hogy nem vetik alá magukat Istennek, és hogy nem szeretik az igazságot. Ehelyett minden módot kitalálnak, hogy státuszt és hatalmat csikarjanak ki maguknak, hogy szembeszálljanak Istennel, és versengjenek Istennel a választott népéért, végül pedig saját királyságukat hozzák létre Istennel szemben – mindez azt mutatja, hogy az antikrisztusok halálos ellenségei a testet öltött Istennek, és Isten pusztításának tárgyai. Semmi sem veszélyesebb az emberek Istenbe vetett hitére nézve, mint amikor az antikrisztusok félrevezetik és irányítják őket. Ha az emberek már elkezdtek antikrisztusokat követni, ha már teljesen az antikrisztusok oldalán állnak, akkor olyan emberek, akik elárulták Istent és akik szemben állnak Istennel – ebben az esetben pedig a sorsuk magától értetődő.

Többé-kevésbé ennyit lehet közölni arról, hogy az antikrisztusok kizárják és támadják azokat az embereket, akik az igazságra törekednek. A céljukról és szándékukról az igazságra törekvő emberek kizárásával és támadásával, arról a hozzáállásról, módszerről és technikáról, amellyel az igazságra törekvő emberekkel bánnak, valamint arról, hogy az igazságra törekvő embereknek milyen lehetőségei lehetnek az antikrisztusokkal szemben – mindezekről egy kicsit már beszéltünk, bár még nem kimerítően. A jövőbeni közlések még érinthetik az igazságot ezeken a területeken, ahogyan az adott körülményekhez és konkrét esetekhez illik. Amikor ilyen sajátos témákról beszélünk, milyen hozzáállással kell rendelkezniük az igehirdetés hallgatóinak? Koncentrálniuk kell, el kell csendesedniük Isten előtt, és nem szabad, hogy a figyelmük elkalandozzon, mert az igazság minden egyes szempontjához jellegzetes állítások és meghatározások kapcsolódnak, és mindegyiknek jellegzetes tartalma és gyakorlati alapelvei vannak. Ráadásul különböző szemszögekből és különböző módokon fogunk beszélni olyan fogalmi dolgokról, amelyek az egyes tartalmi területeken belül az igazságot érintik, valamint azokról az igazságokról, amelyeket az embereknek meg kell érteniük, és az útról, amelyen gyakorolniuk kell. Mindezeket közölni kell és a tisztánlátásig átgondolni, mielőtt eredményt hozna. Most, a részletes közlésünkön keresztül látjuk, hogy a kötelesség végzésével kapcsolatos igazságalapelvek nem olyan egyszerűek, mint ahogyan az emberek gondolják. Az igazság megértése valóságos nehézséget jelent azok számára, akiknek nincs felfogóképességük. Az igazság megértése, akárcsak az egyetemre járás, bizonyos fokú nehézséggel jár, de az ember nem fogja nehéznek érezni, ha rendelkezik felfogóképességgel. Amíg valaki képes megérteni az igazságot, miután meghallotta, természetesen lesz egy út, amelyen gyakorolhatja azt, és minél inkább képezi magát az igazság gyakorlásában, annál szélesebb lesz a gyakorlás útja, és annál pontosabban fogja felfogni az alapelveket. Másfelől ha nem hallgatsz ilyen részletes közléseket, és csak általános és fogalomszintű dolgokat értesz meg, akkor meg lesz kötve a kezed, amikor a gyakorlásról van szó. Amikor az igazság alapelveit keresed, úgy fog tűnni, hogy minden irány, ahová fordulsz, rossz, és úgy fogod érezni, hogy képtelen vagy pontosan felfogni azokat, bármit is teszel. Most azonban, hogy ilyen konkrét meghatározások és iránymutatások vannak, amikor a hatókör leszűkült és az igazság konkretizálódott, sokkal szabadabb leszel, amikor újra elkezded gyakorolni az igazságot, mivel az részletesen kidolgozott. Tegyük fel például, hogy arra kértelek, hogy vegyél egy füzetet. Ha csak olyan alapvető követelményeket adtam meg, mint a mérete, vastagsága és az ára, akkor lehet, hogy némi erőfeszítésre lesz szükséged, hogy ezeket az elveket felfogd és a gyakorlatba ültesd. De ha olyan dolgokat mondanék el, mint a füzet konkrét színe, mérete, oldalszáma, adott formázása és a papír minősége – akkor miután elmondtam ezeket a részleteket, nem lennének-e konkrétabbak azok az elvek, amelyeket felfogsz? És ha még ennél is konkrétabb lennék, adnék egy papírlapot, és arra kérnélek, hogy vegyél egy olyan füzetet, amelynek a papírja azonos minőségű, vastagságú, színű, rácsméretű és mennyiségű, vagy ha megadnám az egyes tulajdonságok tűréshatárait, nem szűkülne-e a választékok skálája, amikor elmész megvenni? (De igen.) Nem válnának-e a vonatkozó alapelvek konkrétabbá, és nem válnának-e egyszerűbbé a számodra, amikor gyakorolsz? Segítene vagy hátráltatna ez téged a gyakorlásod során? (Segítene.) Valóban segítene, mert az igazság különböző szempontjait konkrétabban és részletesebben mondtam el, egészen az egyes ügyek kezelésére vonatkozó konkrétumokig, a konkrét megnyilvánulásokig és a gyakorlás módjára vonatkozó konkrétumokig – mindezeket átfogóan elmondtam neked. Ha még mindig nem tudod a gyakorlatba ültetni, akkor egyáltalán nem vagy képes felfogni az igazságot.

Az, hogy most képesek vagytok-e felfogni az igazságot, döntő fontosságú abban, hogy képesek vagytok-e elnyerni az igazságot és tökéletességre jutni. Nos, eljutottam odáig, hogy a kötelesség megfelelő színvonalú végrehajtásával kapcsolatos igazságokat az egyes kötelességeket végző személyzetnek megfelelően hat típusra osztottam; e típusok mindegyikét tovább osztottam konkrét kategóriákra, és minden kategórián belül ott vannak a részletes közlések alfejezetei. A ti esetetekben ez a fajta prédikálás és az ilyen igazságok közlése vajon az igazság jobb megértéséhez vezet benneteket, és több olyan alapelvet biztosít, amelyek alapján gyakorolhattok, vagy pedig megnehezíti az alapelvek megtalálását? (Több alapelvünk van ennek köszönhetően.) Ennek el kell vezetnie benneteket a jobb megértéshez, épp ezért a részletes prédikációmnak hasznosnak kell lennie számotokra. Nagyobb világosságot kell biztosítania nektek, nem pedig még több zavart. A lényeg, hogy valaki rendelkezik-e az igazság megértésének képességével. Ha valaki igazán jó képességű ember, aki rendelkezik lelki megértéssel, akkor egyre tisztábbnak fogja érezni a gondolkodását; ha valaki rossz képességű, és nincs lelki megértése, akkor kevésbé lesz képes megérteni, és csak egyre jobban összezavarodik. Néhányan azt mondhatják: „Régebben úgy éreztem, hogy egy kicsit megértettem, de most minél többet hallok, annál jobban összezavarodom, mintha már semmi sem lenne bennem. Hogyan lehetséges ez?” Ha az életbe való belépésről szóló beszéd túlságosan részletes, akkor az emberek nehezen értik meg azt, ha nincs tapasztalatuk és gyenge képességűek. Minél részletesebb a beszélgetés, a gyenge képességű emberek annál inkább hajlamosak elakadni. Miért hajlamosak elakadni? Ehhez több állapot is kapcsolódik. Az egyik az, hogy az ilyen embereknek nincs lelki megértése. Nem értik az igazságot – vagyis nem értik, hogy mi az igazság vagy mi egy adott állapot. Nem értik ezeket a dolgokat. Ez az állapot azt jelenti, hogy nem képesek megérteni az igazságot. Az ilyen emberekkel szemben csak egyetlen, végső intézkedést lehet tenni: konkrétan megmondani nekik, hogy mit kell tenniük, amikor különböző dolgok érik őket, mintha egy robotot programoznánk, hogy tetszésünk szerint parancsokat hajtson végre. Elég, ha csak betartják az előírásokat. Ez a módszer az ilyen embereknél eredményt érhet el; másképpen nem lehet őket kezelni. Most ezt a végső módszert alkalmazom, a legnagyobb részletességgel beszélek, egészen a legkonkrétabb dolgokig – a legkonkrétabb dolgokra is kitérve. Néhányan azt mondják, hogy még mindig nem értik, ezért folytatom, és konkrétan elmondom nekik, hogyan kezeljék és intézzék azt, ami az útjukba kerül. Ráveszem őket, hogy tartsák be az előírásokat – ez minden, amit tehetek, mert nincs meg bennük a képesség, hogy felfogják az igazságot. Nem mindenki állapota pontosan ugyanolyan, de a különbségek csekélyek. Ha megkérnétek, hogy konkrétan és világosan beszéljek veletek mindegyikükről, egyenként, akkor nehezen tudnék mindegyikre rátérni, mivel túl sokan vagytok, akiknek gyengék a képességei. Szükséges, hogy azok végezzék el közületek a munkának ezt a részét, akik rendelkeznek lelki megértéssel és az igazság felfogásának képességével. Én már elvégeztem a munkámat, méghozzá alaposan. Ez minden, ami Tőlem telik; megtettem mindent, amit tudtam. Minden elvégzett munka és minden szó, amit Isten hús-vér testben mondott, érthető és hozzáférhető egy hétköznapi ember számára. Ennyit lehet tenni azokkal az emberekkel, akik a normális emberi mivolt gondolkodásával és reakcióival rendelkeznek. Egyesek azt kérdezik: „Isten nem tesz csodákat?” Isten nem tesz csodákat; mindezeket a dolgokat valóságos, gyakorlati módon kell megtenni. Éppen úgy van ez, mint Isten három szakaszban végzett munkájával: kezdve azzal, hogy kihirdette a törvényt az emberiség számára, hogy vezesse őket az életükben, aztán a keresztre feszítéssel és a megváltás munkájának elvégzésével, és onnan az utolsó napokig, amikor Isten megtestesülése kifejezi az emberiséget megmentő összes igazságot – minden szakasz valóságos, gyakorlati módon történik, beszéddel és munkálkodással, szemtől szembe az emberrel. Ebben nincsenek csodák. A legnagyobb csoda az, hogy maga Isten beszél és munkálkodik személyesen, és hogy bármilyen módszereket is alkalmaz, végül is az emberek egy csoportját teljessé teszi és megnyeri. Ez biztosan be fog következni, ez csak idő kérdése. Ez a legnagyobb jel és csoda, és Isten nem fog más természetfeletti módszert alkalmazni, hogy az igazságot az ember szívébe dolgozza. Most, hogy ezeket az igazságokat ilyen részletesen közöltem, ha rendelkezel felfogóképességgel, és valóban olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik, akkor ha igazán odafigyelsz és egy kis erőfeszítést teszel, lehetetlen, hogy ne értsd meg az igazságot vagy a gyakorlás alapelveit. Vannak, akik azt mondják, hogy szeretik az igazságot, de miután annyi éven át hallgattak prédikációkat, miért nem értik meg még mindig? Két lehetőség van. Az egyik, hogy egyáltalán nincs lelki megértésük, és képtelenek megérteni az igazságot, a másik pedig, hogy valójában nem szeretik az igazságot, és soha nem tettek erőfeszítést, hogy az igazságra törekedjenek. Ez két lehetséges ok. Mások azt mondják, hogy azért nem értik az igazságot, mert sokáig nem hittek Istenben, nem hallottak sok prédikációt, és nincs sok tapasztalatuk. Ez egy újabb ok. Ha azonban olyan ember vagy, aki valóban szereti az igazságot, akkor ahogyan gyűlnek az évek az Istenbe vetett hitedben, annál jobban fogod érteni az igazságot, és annál jobban fogsz növekedni lelki érettségedben.

Az igazság bármely szempontjának közlése során többre van szükség, mint néhány szóra ahhoz, hogy teljes mértékben, a problémákat megoldó módon kielemezzük. A mai emberek számára az általánosságok csak doktrínából, csak elméletből állnak. Hogyan tudom tehát megértetni az emberekkel, és hogyan tehetem őket képessé arra, hogy mihelyt elfogadtak valamit, a gyakorlatuk alapelvévé tegyék? Konkrétabban és részletesebben kell beszélnem. Mindegy, hogy egy történetet mesélek el, hogy az igazságról, vagy a gyakorlatról beszélek, összességében részletesebbnek és konkrétabbnak kell lennie. A konkrét beszéd a hasznotokra válik. Ezért mindig azon kell törnöm a fejem, hogy történeteket és példákat találjak ki nektek, hogy egy kicsit jobban megértsétek. Mindezeket az igazságokat esetről esetre konkretizálom, és az Általam közölt igazságokat minden egyes esettel, amelyről beszélek, összekapcsolom, hogy legyen egy kép az elmétekben, amihez hasonlíthatjátok magatokat, hogy lássátok, cselekedtetek-e valaha is így, vagy fogtok-e így viselkedni, vagy gondolkodtatok-e valaha is így, vagy kerültetek-e valaha is ilyen állapotba. Miközben ezeket az igazságokat hallgatjátok, gondoskodom róla, hogy képzeletben folyamatosan érzékeljétek őket, mintha elmerültetek volna bennük. Ez az oka annak, hogy történeteket mesélek és példákat hozok. Vannak, akik türelmetlenné válnak, amint hallják, hogy egy történet kezdődik. „Még egy történet? Mi vagyok én, egy hároméves?” Lehet, hogy az éveid nem kevesek, de az Istenben való hit és az igazságra való törekvés útján még háromévesnél is fiatalabb lehetsz – ez a helyzet. Tehát nem sértés veletek szemben, ha három évnél fiatalabb gyermekként kezellek, és egyáltalán nem túlzás; ahogy én látom, azt jelenti, hogy még túl is becsüllek benneteket. Mihelyt egy hároméves hallja, hogy egy felnőtt azt mondja, hogy az olló éles, és nem szabad hozzáérni, akkor ezt alapelvként megjegyzi. Nem fog hozzáérni, és olyan szerszámokhoz vagy pengékhez sem fog nyúlni, amelyek hasonlítanak rá. Tudja, hogy mindegyik éles, tudja, hogy ezt az alapelvet el kell sajátítania. Képesek-e tehát az emberek alapelveket találni olyasmiben, amit egymás után többször is megtapasztaltak a gyakorlatuk során? Vagyis meg tudod-e érteni az Isten cselekedetei mögött álló szándékokat – azt, hogy milyen követelményeket támaszt veled szemben, és azt, hogy egy adott ügyben mik az Ő elvárt mércéi? Egy normális ember intelligenciájából kiindulva képesnek kell lenned megérteni ezeket a dolgokat. Akkor milyen körülmények között nem értik meg ezeket az emberek, bármit is mondok? A fő ok, amiért ez történik, először is azzal a zajos környezettel függ össze, amelyben az emberek élnek, ahol olyan sok triviális és terhes dologgal kell foglalkozniuk, hogy az emberek nem hajlandók gondosan imádkozva olvasni Isten szavát, semmilyen erőfeszítést nem tesznek az igazság iránt. Ez az egyik aspektusa ennek az oknak, a másik oldala pedig, hogy az emberek igazság iránti szomjúsága és szeretete olyan csekély, hogy ha a tíz lenne a tökéletes pontszám, akkor az igazság iránti szeretetetek jelenlegi mértéke legfeljebb hármas vagy ötös értékelést kapna. Az emberek tehát elsősorban azért nem értik meg az igazságot és azért nem nyerik el azt végül, mert nem tesznek érte, továbbá mert nem teljes szívvel cselekednek, és mivel a szívükben egyáltalán nem szeretik annyira az igazságot. Az emberek igazságszeretetének mértéke elégtelen. Csupán egy kis érdeklődés, nem emelkedik szeretetté. Csak azért, mert az emberek annyi kudarcot és nyomorúságot szenvedtek el a világban, hogy nem tudtak tovább élni, és mert látták Istent munkálkodni, amint megmenti az embereket, amint mindennap közli az igazságot, és mindannak a bőségét, amivel ellátja az embert, érzik, hogy Isten az, aki jó, és hajlandók lesznek olvasni az Ő szavait és az igazság felé törekedni. Ennyire korlátozódik az érdeklődésük. Mire fordít az emberek szíve több időt? Mindannyian sok jelentéktelen dologba bonyolódnak, az érzelmi kapcsolatok, a személyes kapcsolatok, a státusz és a hiúság, valamint a társadalmi irányzatok mindenféle kérdései foglalkoztatják őket. Még olyanok is vannak, akik az idejük és energiájuk jó részét az ételre, a ruházatra, az öltözködésre és a hús-vér test élvezeteire fordítják. Igazán értékes napokat pazarolnak ezekre a dolgokra, és így dicsőítik ezeket: „Istenért teszek mindent!” Végül, a végén visszatekintve azt látják, hogy Isten annyi szót mondott, ők pedig rendkívül sokáig dolgoztak, mégsem nyerték el az igazságot. Ez nem azért van, mert Isten nem adományozta nekik, hanem azért, mert nem fogadták el a szívükben az igazságot, és nem tették oda magukat az igazságért, pedig látták, hogy Isten oly sok mindent kifejezett belőle. Ez okozta azt, hogy nem nyerték el az igazságot és az életet az Istenbe vetett hitük számos éve alatt, és hogy végül kivettetnek.

2019. január 22.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren