Vannak-e más megnyilvánulásai is annak, amikor valaki önmagát magasztalja fel és önmagáról tesz bizonyságot? Mindannyian gondolkodjatok el önmagatokon ezzel a dologgal kapcsolatban. Tennétek-e olyasmit, mint az önmagatokról való bizonyságtétel? Meg tud-e fékezni a lelkiismereted és a józan eszed, és meg tudod-e állni, hogy ilyen szégyenletes dolgot tégy? Ha meg tudod állni, akkor ez azt bizonyítja, hogy rendelkezel racionalitással, hogy különbözöl az antikrisztusoktól. Ha nem rendelkezel ezzel a racionalitással, ha ilyen ambíciók és vágyak vannak benned, és képes vagy arra is, hogy olyasmit tegyél, mint az önmagadról való bizonyságtétel, akkor ugyanolyan vagy, mint egy antikrisztus. Mi a helyzet tehát veletek? Visszafogottan cselekedtek? Ha istenfélő szíved van, ha van benned szégyenérzet és racionalitás, akkor lehet, hogy szeretnéd ezeket a dolgokat megtenni, de azt fogod gondolni, hogy sértik Istent, aki utálja őket – ebben az esetben képes leszel türtőztetni magad és nem mersz majd önmagadról bizonyságot tenni. Ha egyszer, utána pedig másodszor is türtőzteted magad, egy idő után ezek az elgondolások, ezek a szándékok és gondolatok lassan, apránként csökkenni kezdenek. Képes leszel tisztán látni ezeket a gondolatokat, és érezni fogod, hogy megvetendőek és undorítóak, az ilyen dolgokra irányuló késztetéseid és vágyaid csökkenni fognak, és fokozatosan képes leszel visszafogni magad és uralkodni magadon, olyannyira, hogy ezek a gondolatok egyre ritkábban fognak felmerülni. Ha tudatában vagy ezeknek, de képtelen vagy türtőztetni magad és különösen erős szándékokat táplálsz, csak azt akarva, hogy az emberek imádjanak téged, valamint elégedetlen vagy, amikor senki sem imád vagy követ téged, továbbá megtelsz gyűlölettel, és tenni akarsz valamit, és képes vagy önmagadról szégyentelenül bizonyságot tenni és felvágni – akkor antikrisztus vagy. Mi a helyzet veletek? (Amikor a tudatában vagyok ezeknek, képes vagyok türtőztetni magam.) Mire támaszkodtok, hogy türtőztessétek magatokat? (Arra támaszkodom, hogy van némi ismeretem Istenről, és hogy istenfélő szívem van.) Ha valakinek istenfélő szíve van, akkor képes türtőztetni magát. Az önmérsékletet nem úgy érjük el, hogy visszatartjuk vagy akadályozzuk magunkat – ehhez az eredményhez az igazság megértése és istenfélelem szükséges. Az ember a racionalitás és a megismerés által türtőzteti magát, ugyanakkor azért is gyakorol önmérsékletet, mert van egy kis istenfélő szíve, és fél attól, hogy megsérti Őt. Ha a racionalitásod nem képes megfékezni téged, és istenfélő szíved sincs, ha nem érzel szégyent, amikor önmagadról teszel bizonyságot, ha ki akarsz tartani emellett, ha nem adod fel, amíg el nem éred a célodat, akkor ennek más a természete – akkor antikrisztus vagy.

Az antikrisztusok sokféle módszert és megnyilvánulást vetnek be, hogy felmagasztalják önmagukat és önmagukról tegyenek bizonyságot. Némelyik során az antikrisztusok közvetlenül magasztalják fel önmagukat és tesznek bizonyságot önmagukról, és az összes érdemükről beszélnek; más esetekben alattomosan, közvetett szófordulatokkal vagy módszerekkel találnak módot arra, hogy az emberek nagyra tartsák őket és elérjék céljukat, hogy az emberek felnézzenek rájuk, imádják és kövessék őket, sőt helyet foglaljanak el az emberek szívében – ez az ilyen viselkedés természete. Az antikrisztusoknak az a beállítottsága, hogy felmagasztalják önmagukat és önmagukról tegyenek bizonyságot, a természete, az általa elért eredmények, valamint a megnyilvánulási módok és a mögöttes szándékok és célok tekintetében különbözik az átlagemberekétől. Továbbá, azok az emberek, akik önmagukat magasztalják fel és önmagukról tesznek bizonyságot, vajon egyszerűen csak a mindenféle érdemükről beszélnek? Néha a rossz oldalukról is beszélnek, de boncolgatják-e és próbálják-e igazán megismerni önmagukat, amikor így tesznek? (Nem.) Akkor hogyan fedezi fel az ember, hogy az önismerete nem valódi, hogy valójában hamis, és hogy szándék áll mögötte? Hogyan lehet alaposan megérteni ezt a dolgot? A lényeg, hogy miközben megpróbálják megismerni önmagukat és leleplezni a saját gyengeségeiket, hibáikat, hiányosságaikat és romlott beállítottságaikat, egyúttal kifogásokat és indokokat is keresnek, hogy felmenthessék magukat a bűntudat alól. Alattomosan azt mondják az embereknek: „Mindenki képes hibázni, nem csak én. Ti is mind képesek vagytok hibázni. A hiba, amit elkövettem, megbocsátható – apró hiba. Ha ti esnétek ugyanebbe a hibába, az sokkal súlyosabb eset lenne, mint az enyém, mert nem gondolkodnátok el magatokon, nem boncolgatnátok magatokat. Még ha hibázom is, jobb vagyok nálatok, több racionalitással és tisztességgel rendelkezem.” Amikor az emberek hallják ezt, azt gondolják: „Tökéletesen igazad van. Nagyon jól érted az igazságot és tényleg rendelkezel érettséggel. Amikor hibázol, képes vagy elgondolkodni magadon és boncolgatni magadat; sokkal jobb vagy nálunk. Ha mi hibázunk, nem gondolkodunk el magunkon, nem próbáljuk megismerni magunkat, és a szégyentől való félelemből nem merjük boncolgatni magunkat. Te érettebb és bátrabb vagy, mint mi.” Ezek az emberek hibáztak, mégis elnyerték mások megbecsülését, és dicséretet zengtek magukról – milyen beállítottság ez? Néhány antikrisztus különösen ügyes a színlelésben, az emberek becsapásában és a látszat fenntartásában. Amikor olyan emberekkel találkoznak, akik értik az igazságot, elkezdenek az önismeretükről beszélni – azt is mondják magukról, hogy ördög és Sátán, hogy az emberi mivoltuk rossz, és hogy megérdemlik, hogy átkozottak legyenek. Tegyük fel, hogy megkérdezed tőlük: „Mivel azt mondod, hogy ördög és Sátán vagy, milyen gonosz tetteket követtél el?” Azt fogják mondani: „Nem tettem semmit, de ördög vagyok. És nemcsak ördög vagyok, hanem Sátán is!” Ekkor megkérdezed tőlük: „Mivel azt mondod, hogy ördög és Sátán vagy, milyen ördögi és sátáni gonosz cselekedeteket követtél el, hogyan álltál ellen Istennek? El tudod mondani az igazságot azokról a gonosz dolgokról, amelyeket tettél?” Azt fogják mondani: „Nem tettem semmi gonoszságot!” Ekkor nem hagyod a dolgot, és megkérdezed: „Ha nem tettél semmi gonoszságot, akkor miért mondod, hogy ördög és Sátán vagy? Mit próbálsz elérni azzal, hogy ezt mondod?” Amikor ilyen komolyan beszélsz velük, akkor kifogynak a szóból. Valójában sok rossz dolgot tettek, de semmiképpen nem fogják megosztani veled az ezzel kapcsolatos tényeket. Csupán nagyokat fognak mondani és néhány doktrínát fognak szajkózni, hogy üres módon beszéljenek az önismeretükről. Ami azt illeti, hogy konkrétan miként vonzottak be embereket, hogyan csaptak be embereket, hogyan használták az embereket a saját érzéseik alapján, hogyan nem vették komolyan Isten házának érdekeit, hogyan mentek szembe a munkaszervezéssel, hogyan csapták be a Fennvalót, hogyan titkoltak el dolgokat a testvérek elől és mennyire károsították Isten házának érdekeit, ezekről a tényekről egy szót sem fognak szólni. Vajon igazi önismeret ez? (Nem.) Amikor azt mondják, hogy ők ördögök és a Sátán, nem színlelik-e az önismeretet, hogy felmagasztalják önmagukat és bizonyságot tegyenek önmagukról? Nem ezt a módszert alkalmazzák? (De igen.) Az átlagember nem lát át ezen a módszeren. Bizonyos vezetőket elbocsátásuk után hamarosan újra megválasztanak, és amikor megkérdezed ennek az okát, egyesek azt mondják: „Az a vezető jó képességű. Tudja magáról, hogy ördög és Sátán. Ki másnak van ilyen szintű tudása? Csak azok rendelkeznek ilyen tudással, akik valóban az igazságra törekednek. Egyikünk sem képes arra, hogy ezt a tudást megszerezze magáról: az átlagember nem rendelkezik ilyen érettséggel. Ezért választotta őt mindenki újra.” Mi történik itt? Ezeket az embereket félrevezették. Ez a vezető tudta magáról, hogy ördög és Sátán, mégis mindenki őt választotta – milyen hatással és következménnyel jár tehát az emberekre, hogy azt mondja, hogy ő ördög és Sátán? (Az emberek nagyra tartják emiatt.) Így van: az emberek még nagyobbra tartják emiatt. A nem hívők ezt a módszert úgy hívják, hogy „egy lépés hátra, két lépés előre”. Ez azt jelenti, hogy annak érdekében, hogy az emberek nagyobbra tartsák, először rosszat mond magáról – így mások elhiszik, hogy képes megnyílni és ismeri önmagát, hogy van mélysége és éleslátása, hogy átfogó megértéssel rendelkezik, emiatt pedig mindenki még jobban imádja őt. És mi az eredménye annak, hogy mindenki még jobban imádja őt? Amikor ismét eljön a vezetők kiválasztásának ideje, továbbra is őt tartják a tökéletes embernek erre a munkára. Hát nem egészen okos ez a módszer? Ha nem beszélne ily módon az önismeretéről, ha nem mondaná, hogy ő ördög és Sátán, ha ehelyett csak negatív lenne, akkor mások ezt látván, azt mondanák: „Amint téged elbocsátottak és elvesztetted a státuszodat, negatívvá váltál. Régen arra tanítottál minket, hogy ne legyünk negatívak, most pedig a te negativitásod még a miénknél is súlyosabb. Nem fogunk téged választani.” Senki sem tartaná sokra ezt a vezetőt. Bár továbbra sem látná őt senki tisztán, legalább nem választanák újra vezetőnek, az illető pedig nem érné el a célját, hogy másokat rávegyen, hogy nagyra tartsák. Ez a vezető azonban kezdeményez, és azt mondja: „Ördög és Sátán vagyok; isten megátkoz engem és a pokol tizennyolcadik bugyrába küld, és nem engedi, hogy valaha is újjászülessek!” Egyesek ezt hallva sajnálják, és azt mondják: „Vezetőnk oly sokat szenvedett. Ó, mennyire igazságtalanok voltak vele! Ha Isten nem engedi, hogy vezető legyen, akkor majd mi megválasztjuk.” Mindenki olyannyira támogatja ezt a vezetőt – szóval nem vezették-e félre őket? Szavai eredeti szándéka megerősítést nyert, ez pedig azt bizonyítja, hogy ily módon valóban félrevezeti az embereket. A Sátán néha azzal vezeti félre az embereket, hogy önmagát magasztalja fel és önmagáról tesz bizonyságot, néha pedig, amikor nincs más választása, cirkalmas módon képes beismerni a hibáit – mindez azonban csak látszat, és a célja az emberek szimpátiájának és megértésének elnyerése. Még azt is mondja: „Senki sem tökéletes. Mindenkinek vannak romlott beállítottságai és mindenki képes hibázni. Amíg az ember ki tudja javítani a hibáit, addig jó ember.” Amikor az emberek ezt hallják, úgy érzik, hogy ez így van rendjén, és továbbra is imádják és követik a Sátánt. A Sátán módszere, hogy kezdeményező módon elismeri a hibáit és burkoltan felmagasztalja magát, emeli az emberek szívében elfoglalt pozícióját, hogy az emberek mindent elfogadjanak vele kapcsolatban – még a hibáit is –, majd pedig megbocsássák ezeket a hibákat, fokozatosan elfelejtsék őket, végül pedig teljesen elfogadják a Sátánt, halálukig hűségesek legyenek hozzá, soha ne hagyják el vagy fordítsanak neki hátat, és a végsőkig kövessék. Nem ez a Sátán módszere? Így cselekszik a Sátán, és az antikrisztusok is ezt a fajta módszert alkalmazzák, amikor a cselekedeteik célja, hogy beteljesítsék ambícióikat és céljaikat, azaz hogy az emberek imádják és kövessék őket. Mindez ugyanazokhoz a következményekhez vezet, amelyek egyáltalán nem különböznek annak a következményeitől, amikor a Sátán félrevezeti és megrontja az embereket.

Amikor egyesek az önismeretükről beszélnek, teljes zűrzavarként és semmirekellőként festik le magukat – még azt is mondják, hogy ők ördögök és Sátánok, hogy megérdemlik az átkot, és hogy nem panaszkodnának, ha Isten kirekesztené őket. Ezek az emberek azonban nem értik igazán a természetlényegüket vagy a romlott beállítottságukat, és képtelenek bármit is megosztani a dolgaik valódi állásáról. Ehelyett látszatkeltéssel próbálnak félrevezetni másokat, valamint a hibáik tevőleges beismerését és az „egy lépés hátra, két lépés előre” módszerét és technikáját használják arra, hogy elvakítsák és becsapják az embereket, majd pedig elérjék, hogy az emberek jó véleménnyel legyenek róluk. Ez az antikrisztusok gyakorlata. Ha legközelebb ilyen emberrel találkoztok, hogyan kell kezelnetek? (Megvizsgáljuk a részleteket.) Így van: meg kell tanulnotok megvizsgálni a dolgot, és a részletekbe is bele kell ásni magatokat. És milyen mélyen kell vizsgálódnotok? Addig csináljátok, amíg kegyelemért nem könyörög, és azt nem mondja: „Soha többé nem vezetlek félre benneteket. Még ha engem választotok is, hogy a vezetőtök legyek, nem vállalom ezt a szerepet.” Mondjátok neki: „Soha többé nem fogsz bennünket félrevezetni, nem fogunk vezetőnknek választani, úgyhogy hagyd abba az álmodozást!” Hogyan hangzik ez? Mindazok, akik nagy túlzásokkal beszélnek az önismeretükről, akik még átkozzák is magukat, úgy, hogy abból semmi sem hangzik igaznak, azok hamisan spirituális és képmutató emberek, és minden szavuk félrevezető. Az ilyen emberek beszédének van egy jellegzetessége és néhány tulajdonsága, amit képesnek kell lenned tisztán látni. Mondd meg Nekem például: ha valakit arra kérnek, hogy írjon esküt az adományok megőrzésére, hogyan kell szólnia az eskü első mondatának? Mit írna valaki, akiben van racionalitás és emberi mivolt? Milyen hangnemet és megfogalmazást használna, hogy a megfelelő pozícióban álljon és ismertesse a hozzáállását? Amikor az átlagemberek beszélnek, mindenki érzékelheti, hogy normálisan beszélnek – ám az ambiciózus egyének, akik gonosz emberek vagy antikrisztusok, sajátos hangnemet ütnek meg, amikor beszélnek, amely eltér az átlagemberekétől. Például azt mondják: „Én, XY, ha egyetlen fillért is elsikkasztok isten adományaiból, haljak nyomorúságos halált – gázoljon el egy autó!” Miféle hangnem ez? Az „én” szóval kezdik, és a legfennköltebb hangnemet ütik meg – a hangnemük és beszédmódjuk mögött álló motiváció megfigyelhető az általuk használt konkrét szavakban. Az első szó az „én” – a legfennköltebb hangnemet ütik meg, és micsoda magas hangfekvést – nem egy fennkölt hangvételű eskü ez? Hogy nevezik az efféle esküt? Hangzatosnak és képmutatónak nevezik. Ilyen agresszivitással esküt írni – miféle beállítottság ez? Ez egy eskü – szóval kinek teszed ezt az esküt? Ezt az esküt Istennek teszed – hogyan kellene tehát egy normális embernek beszélnie ebben az esetben? Alázatosan kellene beszélnie, megfelelő pozícióban kellene állnia, imádkoznia kellene Istenhez, és szívből kellene beszélnie. Nem szabadna nagyképű szavakat használnia vagy agresszívnak lennie. Az ilyen emberek még eskütételkor is annyira agresszívak – olyan súlyos a sátáni beállítottságuk! Nehéz megmondani, hogy az esküjük igaz vagy hamis. A szavaik azt jelentik: „Nem bízol bennem? Attól félsz, hogy kihasználom isten házát, hogy ellopom az adományokat? Kihasználsz, de nem bízol bennem, és arra kérsz, hogy tegyek esküt – rendben, esküt teszek, csak figyeld, hogy le merem-e tenni ezt az esküt! Nem hiszem, hogy képes lennék ilyesmire.” Miféle hozzáállás ez? Agresszivitás és gátlástalanság. Még ahhoz is elég merészek, hogy Isten ellen zúgolódjanak, és egy esküt használjanak fel önmaguk igazolására és az emberek félrevezetésére. Istenfélelem ez? Ebben egyáltalán nincs jámborság. Az ilyen ember Sátán és antikrisztus: így beszélnek az antikrisztusok. Zúgolódó felhanggal esküt tenni – miféle beállítottság ez? Meg lehet menteni egy ilyen embert? Találkoztatok már ilyen emberrel? Ugye nem tudjátok, hogyan kell tisztán látni ezeket a megnyilvánulásokat, feltárulásokat vagy beállítottságokat, amelyeket mutatnak? Egyesek még azt is hiszik, hogy az ilyen ember tiszta fejű, van szellemi megértése, becsületes és hűséges Istenhez. Nem ostobaság ez? Nem a tisztánlátás hiánya? Ez a szörnyű viselkedés és beállítottság látható a konkrét szavakban és az esküjük megfogalmazásában – az emberek mégis azt hiszik, hogy ez az antikrisztus egészen jó. Vajon ezek az emberek megértik az igazságot? Úgy tűnik, hogy csak a doktrínákat értitek, hogy csak doktrínákról tudtok beszélni, és üres szavakat tudtok hangoztatni, valamint, hogy nem láttok tisztán, amikor konkrét dolgokról és kérdésekről van szó. Ha a jövőben ilyen jellegű dolgokkal találkoztok, tisztán fogtok látni? (Igen, úgy lesz.) Azok az emberek, akik ilyen esküket írnak, mind fenevadak, és mindegyikükből hiányzik az emberi mivolt. Láttatok már ilyen esküt? Írtatok már ilyen esküt? (Igen.) Ugyanolyan volt a hangvétele, és ugyanúgy kezdődött, mint ez? (Nem volt olyan közvetlen.) Akkor a természete volt ugyanaz? (Igen.) A természete ugyanaz volt. Az eskütétel nem olyan, mint amikor valaki csatába megy, amihez a hősies önfeláldozás szelleme szükséges. Nem igényel ilyen szellemiséget. Amikor esküt teszel Isten előtt, alaposan át kell gondolnod, és meg kell értened, hogy miért kell megírnod ezt az esküt, kinek teszed ezt az esküt, és kinek teszed ezt a fogadalmat. Amit Isten akar, az az illető hozzáállása, nem pedig egyfajta szellemiség. Ez a szellemiséged agresszív és harsány: a Sátán arrogáns beállítottságának megnyilvánulása. Nem jámborság, és nem olyan megnyilvánulás, amellyel a teremtett lényeknek rendelkezniük kellene – még kevésbé olyan álláspont, amelyet a teremtett lényeknek fel kellene venniük. Azokat az embereket, akik ezt a megnyilvánulást mutatják, vajon nem a nemzeti hősiesség befolyásolta? Van-e köze ehhez? Az embereket túl mélyen megmérgezték – amint esküt vagy fogadalmat írnak, eszükbe jut az összes híres történelmi személyiség, akik hűségesek voltak az országukhoz és a népükhöz. Ezek a híres személyiségek a Sátán bandájának tagjai voltak: gátlástalanul cselekedtek, hogy kitűnjenek és bizonyságot tegyenek önmagukról, hogy helyet foglaljanak az emberek szívében, hogy jó hírnevet hagyjanak maguk után, hogy bevonulhassanak a történelembe, hogy jó nevet szerezzenek, amely az örökkévalóságig megmarad. A későbbi nemzedékek ezt úgy értékelték, hogy vak odaadással viseltettek a hazájuk iránt – mit gondolsz, valóban vakok voltak? Mi is valójában ez a vakság? Ez a legalattomosabb, legelvetemültebb gyakorlat, és személyes szándék áll mögötte. Ez nem vakság és biztosan nem odaadás, hanem elvetemültség.

Már nagyon sokat beszélgettünk az antikrisztusok önmagukról való bizonyságtételéről. Van-e más kérdés ezzel a témával kapcsolatban, amelyet még mindig nem értetek teljes mértékben? Vannak, akik nyelvi eszközökkel tesznek bizonyságot önmagukról, és olyan szavakat használnak, amelyekkel dicsekednek, míg mások viselkedésmódokat alkalmaznak. Milyen megnyilvánulásai vannak annak, amikor egy ember viselkedésmódokat alkalmaz, hogy önmagáról tegyen bizonyságot? A felszínen bizonyos viselkedésformákat vesz fel, amelyek nagyrészt megfelelnek az emberek elképzeléseinek, amelyek felkeltik az emberek figyelmét, és amelyeket az emberek meglehetősen nemesnek és nagyrészt az erkölcsi mércéknek megfelelőnek tartanak. Ezek a viselkedésformák arra késztetik az embereket, hogy azt higgyék róla, hogy becsületes, tisztességes, hogy valóban szereti Istent, nagyon jámbor, és valóban istenfélő szívvel rendelkezik, valamint olyan ember, aki az igazságra törekszik. Gyakran mutatnak néhány külsőleg jó viselkedést, hogy félrevezessék az embereket – nem bűzlik ez is az önmaguk felmagasztalásától és az önmagukról történő bizonyságtételtől? Az emberek általában szavakkal magasztalják fel önmagukat és tesznek önmagukról bizonyságot – világos beszéddel fejezik ki, hogy mennyire különböznek a tömegektől, hogy mennyivel bölcsebb véleményük van, mint másoknak, hogy az emberek nagyra tartsák őket és felnézzenek rájuk. Vannak azonban olyan módszerek is, amelyek nem tartalmaznak kifejezett beszédet, amikor az emberek inkább külső gyakorlatokkal tesznek bizonyságot arról, hogy jobbak másoknál. Az ilyenfajta gyakorlatok jól átgondoltak, indítékot és bizonyos szándékot hordoznak magukban, és meglehetősen céltudatosak. Úgy csomagolják be és hajtják végre őket, hogy amit az emberek látnak, azok olyan viselkedések és gyakorlatok legyenek, amelyek összhangban vannak az emberek elképzeléseivel – nemesek, jámborak és megfelelnek a szent tisztességnek, sőt istenszeretőek, istenfélőek és összhangban vannak az igazsággal. Ezzel ugyanazt a célt érik el, hogy felmagasztalják önmagukat és önmagukról tegyenek bizonyságot, valamint hogy elérjék, hogy az emberek nagyra tartsák őket és hódoljanak nekik. Találkoztatok már ilyennel, vagy láttatok már ilyet? Rendelkeztek ezekkel a megnyilvánulásokkal? Ezek a dolgok és ez a téma, amelyet megvitatok, elkülönülnek a valós élettől? Valójában nem. Mondok egy nagyon egyszerű példát. Amikor egyes emberek a kötelességeiket végzik, a felszínen rendkívül elfoglaltnak tűnnek. Céltudatosan folytatják a munkát akkor, amikor mások éppen esznek vagy alszanak, amikor pedig mások elkezdik a kötelességeiket végezni, elmennek enni vagy aludni. Mi a céljuk ezzel? Fel akarják hívni magukra a figyelmet, és meg akarják mutatni mindenkinek, hogy annyira elfoglaltak a kötelességeik végzésével, hogy nincs idejük enni vagy aludni. Azt gondolják: „Ti tényleg nem viseltek terhet. Hogyhogy ilyen proaktívak vagytok az evéssel és alvással kapcsolatban? Semmirekellők! Nézzetek rám – én dolgozom, miközben mindannyian esztek, és még éjszaka is dolgozom, amikor már alszotok. Képesek lennétek így szenvedni? Én el tudom viselni ezt a szenvedést: példát mutatok a viselkedésemmel.” Mit gondoltok erről a fajta viselkedésről és megnyilvánulásról? Ezek az emberek nem szándékosan tesznek így? Vannak, akik szándékosan tesznek így, és miféle viselkedés ez? Ezek az emberek nonkonformisták akarnak lenni: különbözni akarnak a tömegtől, és megmutatni az embereknek, hogy egész éjjel szorgalmasan végzik a kötelességeiket, hogy különösen képesek elviselni a szenvedést. Így mindenki nagyon sajnálni fogja őket, és különös együttérzést fog mutatni irántuk – azt fogja gondolni, hogy súlyos teher van a vállukon, olyannyira, hogy nyakig vannak a munkában, és túlságosan el vannak foglalva ahhoz, hogy egyenek vagy aludjanak. És ha nem lehet őket megmenteni, akkor mindenki könyörögni fog értük Istenhez, könyörögni fog a nevükben, és imádkozni fog értük. Ennek során ezek az emberek az emberi elképzeléseknek megfelelő jó magatartást és gyakorlatot alkalmaznak, mint például a nehézségek elviselését és az ár megfizetését, hogy becsapják a többi embert, hogy csalárd módon elnyerjék a szimpátiájukat és dicséretüket. És mi ennek a végső eredménye? Mindenki, aki kapcsolatba került velük és látta őket megfizetni az árat, egyhangúlag azt fogja mondani: „A mi vezetőnk a legmegfelelőbb – ő képes leginkább a szenvedés elviselésére és az ár megfizetésére!” Vajon akkor nem érték el a céljukat, hogy félrevezessék az embereket? Aztán egy nap Isten háza azt mondja: „A vezetőtök nem végez tényleges munkát. Elfoglalja magát és céltalanul dolgozik – meggondolatlanul cselekszik, önkényes és diktatórikus. Összekuszálta a gyülekezet munkáját, nem végezte el a munkát, amit el kellene végeznie, nem végezte el az evangelizációs munkát vagy a filmgyártó munkát, és a gyülekezeti élet is zűrzavarban van. A testvérek nem értik az igazságot, nincs életbe való belépésük és nem tudnak bizonyságtételeket írni. A legszánalmasabb, hogy még a hamis vezetőket és az antikrisztusokat sem tudják tisztán látni. Az ilyen vezetők teljesen alkalmatlanok – hamis vezetők, akiket el kell bocsátani!” Ilyen körülmények között könnyű lesz elbocsátani őket? Lehet, hogy nehéz lesz. Mivel a testvérek mindannyian helyeslik és támogatják ezt a vezetőt, tiltakozni fognak és kérvényt nyújtanak be a Fennvalónak, hogy tartsák meg, ha valaki megpróbálja elbocsátani. Miért lesz ez az eredmény? Mert ez a hamis vezető és antikrisztus külsőleg jó viselkedést mutat, mint például a nehézségek elviselése és az ár megfizetése, valamint szépen hangzó szavakat használ, hogy meghassa, megvegye és félrevezesse az embereket. Miután ezeket a hamis látszatokat felhasználta az emberek félrevezetésére, mindenki az érdekében fog beszélni és képtelen lesz elhagyni őt. Világosan tudják, hogy ez a vezető nem sok tényleges munkát végzett, hogy nem vezette Isten választottjait az igazság megértéséhez és az életbe való belépéshez – ezek az emberek mégis támogatják, helyeslik és követik, és még az sem érdekli őket, ha ez azt jelenti, hogy nem nyerik el az igazságot és életet. Ráadásul mivel ez a vezető félrevezette őket, ezek az emberek mind neki hódolnak, nem fogadnak el rajta kívül más vezetőket, és már Istent sem akarják többé. Nem Istenként kezelik-e ezt a vezetőt? Ha Isten háza azt mondja, hogy ez az ember nem végez tényleges munkát, hogy hamis vezető és antikrisztus, akkor az emberek a gyülekezetükben tiltakozni fognak és fellázadnak. Mondjátok meg Nekem, milyen mértékben vezette félre ez az antikrisztus ezeket az embereket? Ha ez a Szentlélek munkája, akkor az emberek állapota csak javulni fog: jobban megértik majd az igazságot, engedelmesebbek lesznek Isten iránt, nagyobb helyet kap Isten a szívükben, és tisztábban fogják látni a hamis vezetőket és az antikrisztusokat. Ebből a szempontból az imént tárgyalt helyzet egyáltalán nem a Szentlélek munkája – csak az antikrisztusok és a gonosz szellemek képesek ilyen mértékben félrevezetni az embereket, miután egy ideig ezen munkálkodtak. Ezek az antikrisztusok sok embert félrevezettek és irányítottak – szívükben csak az antikrisztusoknak van helyük, Istennek pedig nincs. Ez a végeredmény, amit az antikrisztusok elértek, amikor külsőleg jól viselkedve önmagukat magasztalták fel és önmagukról tettek bizonyságot. A nehézségek elviselését és az ár megfizetését mutató külsőleg jó viselkedést használják arra, hogy önmagukat magasztalják fel és önmagukról tegyenek bizonyságot, ami az antikrisztusok egyik eszköze arra, hogy az embereket félrevezessék és irányítsák. Ugye most már tisztán látjátok ezt a dolgot? Vajon nem nagyon ravasz és alattomos az olyan antikrisztus, aki a nehézségek elviselését és az ár megfizetését mutató külsőleg jó viselkedést arra használja fel, hogy félrevezesse az embereket? És nem tesztek ti is ilyen dolgokat néha? Vannak, akik azért isznak kávét, hogy esténként energiával teljenek el, hogy felkészüljenek arra, hogy sokáig fennmaradjanak és a kötelességeiket végezzék. A testvérek aggódnak az egészségükért, és csirkehúslevest főznek nekik. Amikor megették a levest, ezek az emberek azt mondják: „Hála legyen istennek! Élveztem isten kegyelmét. Nem érdemlem ezt meg. Most, hogy megettem ezt a csirkehúslevest, hatékonyabban kell végeznem a kötelességeimet!” A valóságban ugyanúgy végzik tovább a kötelességeiket, mint általában, anélkül, hogy egyáltalán növelnék a hatékonyságukat. Hát nem színlelnek? Színlelnek, és ez a fajta viselkedés egyben burkoltan azt jelenti, hogy önmagukat magasztalják fel és önmagukról tesznek bizonyságot – azt az eredményt érik el, hogy az emberek elismerik, nagyra tartják őket, és a megrögzött követőik lesznek. Ha az emberek így gondolkodnak, akkor nem feledkeztek-e meg Istenről? Már nincs Isten a szívükben – ki az tehát, akire éjjel-nappal gondolnak? A „jó vezetőjük”, a „szeretett vezetőjük”. Néhány antikrisztus a felszínen nagyon szeretetteljes a legtöbb emberrel – beszéd közben olyan módszereket alkalmaznak, hogy az emberek lássák, hogy szeretetteljesek, és hogy hajlandóak legyenek közelebb kerülni hozzájuk. Mindenkire mosolyognak, aki közel kerül hozzájuk és beszél velük – nagyon szelíd hangon beszélnek az ilyen emberekkel. Még ha látják is, hogy egyes testvérek elvtelenül cselekedtek és ezzel ártottak a gyülekezet érdekeinek, a legkevésbé sem metszik meg őket, csupán buzdítják és vigasztalják őket, hízelegnek nekik, miközben a kötelességüket végzik – addig-addig hízelegnek az embereknek, amíg mindenkit maguk mellé nem állítanak. Az emberek fokozatosan meghatódnak ezektől az antikrisztusoktól – mindenki nagyon helyesli a szerető szívüket, és Istent szerető embereknek nevezi őket. Végül mindenki hódol nekik és minden kérdésben hozzájuk fordul – ezeknek az antikrisztusoknak minden legbensőbb gondolatukat és érzésüket is elmondják, olyannyira, hogy már nem is imádkoznak Istenhez és nem is keresik többé az igazságot Isten szavaiban. Vajon ezeket az embereket nem vezették félre ezek az antikrisztusok? Ez egy másik eszköz, amelyet az antikrisztusok az emberek félrevezetésére használnak. Amikor ilyen viselkedéseket és gyakorlatokat folytattok, vagy ilyen szándékokat tápláltok, tudatában vagytok-e annak, hogy ezzel probléma van? És amikor ennek tudatára ébredsz, tudsz-e változtatni a cselekedeteid irányán? Ha képes vagy elgondolkozni magadon, ha valódi bűntudatot érzel, amikor tudatára ébredsz, ha megvizsgálod, hogy a viselkedésed, gyakorlatod vagy szándékod problémás, ez azt bizonyítja, hogy megfordítottad az irányt. Ha tudatában vagy a problémáidnak, de csak elhanyagolod őket, és a saját szándékaid szerint cselekszel, egyre mélyebbre süllyedve, amíg el nem jutsz egy olyan pontra, ahonnan már nem vagy képes kimászni, akkor nem fordítottad meg az irányodat, és szándékosan szembehelyezkedsz Istennel, önmagadat magasztalod fel és önmagadról teszel bizonyságot, és letérsz az igaz útról. Miféle beállítottság ez? Antikrisztusi beállítottság. Ez komoly dolog? (Igen.) Mennyire komoly dolog? Annak eredménye, ha valaki alattomosabb és csalárdabb eszközöket alkalmaz, felhasználva a nehézség elviselését és az ár megfizetését, hogy félrevezesse az embereket, és megpróbálja rávenni őket, hogy neki hódoljanak és őt kövessék, ugyanaz, mint amikor valaki nyíltan önmagát magasztalja fel és önmagáról tesz bizonyságot – ugyanolyan természetű. Függetlenül attól, hogy milyen eszközöket használsz arra, hogy felmagasztald önmagad és önmagadról tégy bizonyságot, legyen az nyílt beszéd vagy valamiféle meglehetősen nyilvánvalóan jó viselkedés, a természete mindnek ugyanaz. Van benne egy antikrisztusi minőség, és van benne egy olyan minőség, amely harcol Istennel az Ő választottaiért. Függetlenül attól, hogy a megnyilvánulásaid milyen formát vesznek fel, vagy milyen eszközöket használsz, amíg a szándékod nem változik és a következmények ugyanazok, addig mindez a természeténél fogva ugyanaz. Világos tehát, hogy az antikrisztusok nagyon ravaszok. Nem szeretik az igazságot, és nem törekednek rá, azonban képesek arra, hogy a nehézségek elviselését és az ár megfizetését eszközként használják fel az emberek félrevezetésére – ez az antikrisztusok elvetemültsége.

Egyesek elvont elméleteket és érveket hangoztatnak, hogy elhitessék az emberekkel, hogy intellektuálisak és nagy tudásúak, valamint hogy a cselekedeteik nagyon mélyrehatóak. Ezzel elérik céljukat, hogy az emberek hódoljanak nekik. Ez azt jelenti, hogy mindig minden dologban részt akarnak venni és véleményt akarnak nyilvánítani, amikor pedig már mindenki meghozta a végső döntést, és nem elégedettek vele, akkor is elpufogtatnak néhány nagyképű ötletet, hogy felvágjanak. Ez vajon nem annak az eszköze, hogy felmagasztalják önmagukat és önmagukról tesznek bizonyságot? Egyes dolgokkal kapcsolatban valójában már mindenki mindent megbeszélt – tanácskoztak, megtalálták az alapelveket és döntöttek a cselekvési tervről, ők azonban nem fogadják el a döntést, és esztelen módon akadályozzák a dolgokat, mondván: „Ez nem fog menni. Ezt nem gondoltátok át alaposan. Azon a néhány aspektuson kívül, amiről beszéltetek, egy másikra is gondoltam.” Valójában az az aspektus, amire gondoltak, csak valami abszurd elmélet, csak szőrszálhasogatás. Teljesen tisztában vannak vele, hogy szőrszálakat hasogatnak és megnehezítik mások dolgát – mégis így tesznek. Mi a céljuk ezzel? Az, hogy megmutassák az embereknek, hogy mások, hogy okosabbak, mint a többiek. A szavaik azt jelentik: „Szóval mindannyian ezen a szinten vagytok? Meg kell mutatnom nektek, hogy én magasabb szinten vagyok.” Általában nem vesznek tudomást arról, amit mások mondanak, de amint valami fontos dolog kerül szóba, elkezdenek zavart okozni. Hogy hívják az ilyen embereket? A köznyelvben úgy hívják őket, hogy kukacoskodók és jómadarak. Mik a kukacoskodók gyakori megközelítései? Élvezettel szajkózzák a nagyképű ötleteket, ugyanakkor szívesen vesznek részt aljas és elvetemült gyakorlatokban. Ha arra kéred őket, hogy mutassanak be egy korrekt cselekvési tervet, akkor nem lesznek képesek előállni vele, ha pedig arra kéred őket, hogy valami komoly dolgot kezeljenek, nem lesznek képesek rá. Csak aljas dolgokat csinálnak: mindig „meglepetést” akarnak okozni az embereknek, és fitogtatni akarják a képességeiket. Hogy is van ez a mondat? „Egy idős hölgy kirúzsozza magát, hogy legyen mit nézned.” Ez azt jelenti, hogy mindig fitogtatni akarják a képességeiket, és függetlenül attól, hogy jól tudják-e fitogtatni őket vagy sem, az emberekkel tudatni akarják: „Én kiemelkedőbb vagyok, mint ti. Ti semmirekellők vagytok, egyszerű halandók vagytok, átlagemberek. Én rendkívüli és transzcendens vagyok. Megosztom az ötleteimet, hogy meglepjelek benneteket: utána majd meglátjátok, hogy felsőbbrendű vagyok-e vagy sem.” Ez nem borítja fel a dolgokat? Szándékosan borítják fel a dolgokat. Miféle magatartás ez? Bomlasztásokat és megzavarásokat okoznak. A szavaik azt jelentik: Még nem mutattam meg, hogy milyen okos vagyok ebben a dologban, ezért nem számít, hogy kinek az érdekei sérülnek, és nem számít, kinek az erőfeszítései vesznek kárba, addig fogom szabotálni ezt a dolgot, amíg mindenki el nem hiszi, hogy felsőbbrendű, rátermett és alkalmas vagyok. Csak akkor fogom hagyni, hogy ez a dolog akadálytalanul haladjon. Léteznek ilyen rossz emberek? Csináltatok már ilyen dolgokat? (Igen. Előfordult, hogy mások már befejezték egy dolog megvitatását, és kitaláltak egy megfelelő tervet, de mivel engem nem tájékoztattak a döntéshozatali folyamat során, szándékosan hibákat találtam benne.) Amikor ezt tetted, tudtad-e a szíved mélyén, hogy ez helyes vagy helytelen? Tudtad, hogy a probléma természete súlyos, hogy bomlasztást és megzavarást okoz? (Akkoriban nem voltam ennek tudatában, de azáltal, hogy testvéreim szigorúan megmetszettek, és azáltal, hogy ettem és ittam Isten ítélő és fenyítő szavait, beláttam, hogy ez a probléma súlyos természetű, hogy bomlasztja és megzavarja a gyülekezet munkáját, hogy egyfajta sátáni viselkedés.) Mivel felismerted, hogy ez mennyire komoly, képes voltál-e egy kicsit megváltozni és volt-e némi belépésed a hozzáállásodat illetően, amikor ezután hasonló dolgok történtek veled? (Igen. Amikor ilyen gondolatokat és ötleteket tártam fel, tudatában voltam, hogy ez sátáni beállítottság, hogy nem tehetem így a dolgokat – képes voltam tudatosan imádkozni Istenhez, és fellázadni ezek ellen a helytelen gondolatok és eszmék ellen.) Képes voltál némileg változni. Amikor ilyen romlottsági problémáid vannak, keresned kell az igazságot, hogy megoldd őket, uralkodnod kell magadon, és imádkoznod kell Istenhez. Amikor azt gondolod, hogy mások lenézően tekintenek rád, hogy nem tartanak sokra, vagy nem vesznek komolyan, és következésképpen zavarást akarsz okozni – amikor ilyen gondolatod van, tudatában kell lenned, hogy ez nem a normális emberi mivoltból, hanem a sátáni beállítottságból ered, és hogy ha így folytatod, baj lesz, és valószínűleg megsérted Isten természetét. Mindenekelőtt tudnod kell, hogyan fogd vissza magad, majd Isten elé kell járulnod, hogy imádkozz Hozzá és megfordítsd az irányodat. Amikor az emberek a saját gondolataikban, a romlott beállítottságukban élnek, semmi, amit tesznek, nincs összhangban az igazsággal, és nem képes megfelelni Istennek: minden, amit tesznek, Vele ellentétes. Ugye most már képes vagy felismerni ezt a tényt? Az antikrisztusok legnyilvánvalóbb megnyilvánulásai, hogy mindig a hírnévért és a haszonért akarnak harcolni, hogy nem haboznak megzavarni és akadályozni a gyülekezet munkáját, hogy hírnevet és státuszt szerezzenek. Valójában minden ember rendelkezik ezekkel a megnyilvánulásokkal, de ha te felismered és elismered, majd pedig képes vagy megfordítani az irányodat, ha az Isten előtti valódi bűnbánat magatartását tanúsítod és megváltoztatod a hozzáállásodat, viselkedésedet és beállítottságodat, akkor olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik. Ha nem ismered el ezeket a valódi problémákat, akkor bizonyosan nincs bűnbánó magatartásod, és nem vagy olyan ember, aki az igazságra törekszik. Ha kitartóan az antikrisztusi úton jársz és ezt az utat követed a végsőkig, ha még mindig úgy gondolod, hogy ez nem probléma és nem vagy hajlandó bűnbánatot tanúsítani, ha kitartasz az ilyen viselkedés mellett, ha a dolgozókkal és a vezetőkkel versenyzel a hírnévért és a haszonért, ha ragaszkodsz ahhoz, hogy jobban kitűnj másoknál, hogy kiemelkedj a tömegből és jobb legyél másoknál, akkor függetlenül attól, hogy melyik csoportban vagy, bajban vagy! Ha továbbra is a hírnevet és a státuszt hajszolod, ha makacsul elutasítod a bűnbánatot, akkor antikrisztus vagy, és arra vagy kárhoztatva, hogy a végén megbűnhődj. Isten szavai, az igazság, a lelkiismeret és az értelem nem hatnak rád, és bizonyosan az antikrisztusok sorsára fogsz jutni. Nem lehet megmenteni – menthetetlen vagy! Az, hogy az emberek elérhetik-e az üdvösséget, hogy elindulhatnak-e az istenfélelem és a rossz kerülésének útján, attól függ, hogy önmaguk megismerése után az igazi bűnbánat megnyilvánulásait mutatják-e, attól, hogy milyen hozzáállással közelítenek az igazsághoz, valamint hogy milyen utat választanak. Ha nem hagyod el az antikrisztusi utat, ha helyette a saját ambícióid és vágyaid kielégítését választod, ha szemtelenül szembefordulsz az igazsággal és szembeállítod magadat Istennel, akkor menthetetlen vagy. Ha valaki nem tudja, hogy félnie kell, függetlenül attól, hogy mekkora hibái vannak, vagy hogy mennyi gonosz tettet követ el, ha nem érzi magát bűnösnek, ha folyamatosan kifogásokat keres magának anélkül, hogy a lelkiismeret-furdalás egy cseppjét is érezné, akkor ő egy igazi antikrisztus és ördög. Ha valaki csak az antikrisztusok különböző megnyilvánulásaival rendelkezik, de képes beismerni a hibáit, képes visszafordulni és bűntudata van, akkor más természetű, mint az antikrisztusok, és ez teljesen más dolog. Annak a kulcsa tehát, hogy valaki el tudja-e érni az üdvösséget, abban rejlik, hogy képes-e önvizsgálatot tartani, van-e bűnbánó szíve és képes-e elindulni az igazságra törekvés útján.