B. Hogyan kezelik az antikrisztusok Krisztus normalitását és gyakorlatiasságát?

Az imént annak első megnyilvánulásáról beszélgettünk és azt boncolgattuk, hogy az antikrisztusok tagadják Krisztus lényegét, vagyis arról, hogy hogyan kezelik az antikrisztusok Krisztus származását, milyen nézeteik és megértéseik vannak, és milyen cselekedeteket hajtanak végre. Az antikrisztusok különböző megnyilvánulásait boncolgattuk, hogy azonosítsuk az ilyen emberek lényegét. Krisztus másik aspektusával – az Ő normalitásával és gyakorlatiasságával – kapcsolatosan milyen nézeteket vallanak az antikrisztusok, milyen cselekedeteket hajtanak végre, és milyen beállítottságokat és lényegeket mutatnak? A továbbiakban a második megnyilvánulását fogjuk boncolgatni annak, hogy az antikrisztusok tagadják Krisztus lényegét, vagyis azt, hogy hogyan kezelik az antikrisztusok Krisztus normalitását és gyakorlatiasságát. Ami a normalitást és a gyakorlatiasságot illeti, az emberek többségének rendelkeznie kellene bizonyos gondolatokkal és megértéssel erről. Például, ha valaki három napig nem iszik vizet és nem eszik, de nem érzi magát éhesnek és szomjasnak, hanem valójában fizikailag erősebbnek és energikusabbnak érzi magát, mint azelőtt – az normalitásnak és gyakorlatiasságnak számít-e? A normális emberek négy-öt kilométer gyaloglás után fáradtnak érzik magukat; ha Krisztus még negyven kilométer gyaloglás után sem érzi magát fáradtnak, és nem fáj a lába, sőt, könnyebb a felhőnél, energikusabbnak érzi Magát, akkor ez normálisnak és gyakorlatiasnak tekinthető-e? Ha Krisztus nem fázik meg, amikor hidegben ül, és soha, semmilyen körülmények között nem betegszik meg, ha a szeme olyan fényt tud kibocsátani, amely több tucatszor erősebb a legerősebb fénynél is, és a szeme nem fárad el, nem lesz rövidlátó, bármennyi ideig is nézi a számítógépet, ha nem érzi vakítónak a nap fényét, bármennyi ideig is nézi azt, és nincs szüksége zseblámpára, ha éjszaka járkál, bár másoknak szükségük van arra, és a szeme egyre fényesebb lesz, amint közeleg az est – ezek normalitásnak és gyakorlatiasságnak tekinthetők-e? Ezek egyike sem az, ez közismert tény, amivel az emberek gyakran találkoznak. A normalitás és a gyakorlatiasság azt jelenti, hogy valaki szomjasnak érzi magát, miután hosszú ideig nem ivott vizet, fáradtnak érzi magát, miután sokat beszélt, fáj a lába, miután sokat gyalogolt, szomorúnak érzi magát, és könnyeket hullat, ha szomorú és szívszorító híreket hall – ez normalitás és gyakorlatiasság. Mi tehát helyesen a normalitás és a gyakorlatiasság pontos meghatározása? A normalitás és a gyakorlatiasság meghatározása az, hogy megfelel a hús-vér test normális szükségleteinek és ösztöneinek, és nem lépi túl ezt a tartományt. Ami megfelel a normális emberi mivolt képességeinek és hatáskörének, a normális emberi mivolt racionalitásának, valamint a normális emberi mivolt olyan érzelmeinek, mint a boldogság, a düh, a szomorúság és az öröm, az a normalitás és a gyakorlatiasság körébe tartozik. Krisztus az a hús-vér test, amelyet Isten a földön visel; mint minden normális embernek, Neki is normális beszéde és viselkedése, normális életmódja és napirendje van. Ha három nap és három éjjel nem alszik, álmosnak fogja érezni Magát, és még állva is aludni szeretne; ha egész nap nem eszik, éhesnek fogja érezni Magát; ha sokáig gyalogol, fáradt lesz, és minden vágya az, hogy mihamarabb lepihenjen. Például én is fáradtnak érzem Magam az összejövetelt követően, miután három-négy órán át beszélgettünk, és Nekem is pihennem kell. Ez a hús-vér test normalitása és gyakorlatiassága, teljes egészében megfelel a hús-vér test jellemzőinek és a normális emberi mivolt különböző megnyilvánulásainak és ösztöneinek, ez egyáltalán nem természetfeletti. Ezért az ilyen hús-vér test számos módon megmutatja és felfedi emberi mivoltát, és e hús-vér test emberi mivoltának külső életmódja és napirendje nem különbözik attól, amit minden hétköznapi, normális ember kimutat és felfed, pontosan ugyanaz. Isten teremtette az emberiséget, és Isten megtestesült, hús-vér teste ugyanazokkal a tulajdonságokkal és normális, gyakorlati életösztönökkel rendelkezik, mint az emberiség, egyáltalán nem természetfeletti. Az emberek nem tudnak falakon vagy zárt ajtókon áthatolni, és a megtestesült Isten is ugyanilyen. Egyesek azt mondják: „Nem te vagy a megtestesült isten? Nem te vagy krisztus? Nem rendelkezel-e isten lényegével? Tényleg korlátozhat téged egy bezárt ajtó? Képesnek kellene lenned arra, hogy átmenj a zárt ajtókon. Az emberek fáradtnak érzik magukat öt kilométer gyaloglás után, de neked még negyven kilométer gyaloglás után sem szabadna fáradtnak érezned magad; az emberek naponta háromszor étkeznek, neked azonban képesnek kellene lenned arra, hogy harminc napig ne egyél, csak akkor egyél, ha kedved tartja, és ne egyél, ha nincs hozzá kedved, és mégis képes legyél prédikálni az összejöveteleken, és lendületesebben élni, mint mások. A betegség az emberi élet része, neked azonban nem szabadna megbetegedned. Mivel te krisztus vagy, kellene lennie egy olyan oldaladnak, amely különbözik a hétköznapi emberekétől, csak akkor lennél méltó arra, hogy krisztusnak nevezzenek, csak ez igazolná, hogy rendelkezel isten lényegével.” Vajon helyes ez így? (Nem.) Miért nem helyes? Ezek emberi elképzelések és képzelődések, nem pedig az igazság.

Isten megtestesült, hús-vér teste normális és gyakorlatias – az Ő normális emberi mivolta által végzett minden tevékenység, az Ő mindennapi élete, beszéde és viselkedése mind-mind a pozitív dolgok valósága. Isten kezdettől fogva, amikor megteremtette az embereket, felruházta őket ezekkel a normális, gyakorlatias ösztönökkel; így Isten megtestesült, hús-vér teste hasonlóképpen soha nem szegi meg ezeket a törvényeket. Ez az oka és alapja annak, hogy Krisztus normalitása és gyakorlatiassága miért pozitív dolog. Isten megteremtette az emberiséget, és annak minden megnyilvánulását és ösztönét pontosan úgy alakította, hogy az megfeleljen az Ő kívánságainak. Isten ilyen ösztönöket adott az embernek, és ezek az ember mindennapi életének törvényei – vajon Isten a normalitás és a gyakorlatiasság e törvényei ellen fordítaná-e az Ő megtestesült, hús-vér testét? Nyilvánvaló, hogy Isten nem tenné. Isten teremtette az emberiséget, és megtestesült, hús-vér test lényege szintén Isten – Ők ugyanabból a forrásból származnak, így az Ő cselekedeteik alapelvei és céljai is ugyanazok. Normalitásának és gyakorlatiasságának megnyilvánulásai miatt Krisztus természetesen rendkívül hétköznapi embernek tűnik a tömegek szemében. Sok mindenben hiányzik Belőle az előre tudás és előrelátás képessége, amivel az emberek azt képzelik, hogy rendelkezik, és nem tud eltüntetni vagy megjeleníteni dolgokat, ahogyan azt az emberek képzelik, és még kevésbé képes felülmúlni a hétköznapi embereket, meghaladni a hús-vér test képességeit és ösztöneit, vagy túllépni az emberek normális gondolkodásán, hogy olyan dolgokat tegyen, amire senki sem képes, ahogyan azt az emberek elképzelik. Ezekkel a képzelődésekkel ellentétben, puszta szemmel nézve, ez a hétköznapi ember munkájának kezdetétől egészen napjainkig nem tárt fel vagy mutatott egyetlen Istenre utaló jelet sem. Puszta szemmel nézve, a beszédét és munkásságát leszámítva, az Ő normális emberi tevékenységében nem lehet megfigyelni semmilyen Istenre való utalást, sem pedig Isten identitásának és lényegének feltárulását. Bárhogyan is néznek Rá az emberek, mindig hétköznapi embernek tűnik számukra. Miért? Egyetlen oka van: amit az ember lát, az helyes; Isten megtestesült, hús-vér teste valóban egy normális, gyakorlatias ember, egy normális, gyakorlatias hús-vér test. Egy ilyen látszólag normális és gyakorlatias hús-vér test ugyanúgy megtapasztalja a nagy vörös sárkány általi zaklatást és üldöztetést, mint a többi ember, anélkül, hogy lenne hová lehajtania a fejét, és lenne hol megpihennie. E tekintetben nem különbözik bármely más embertől, Ő sem kivétel. Miközben ilyen üldöztetést él át, Ő is elrejtőzik, ahol csak tud; nem tud láthatatlanná válni vagy a föld alá menekülni, nem rendelkezik természetfeletti képességekkel, hogy elkerülje ezeket a veszélyeket. Az egyetlen dolog, amit tehet, az, hogy előre tudomást szerez róluk, majd sietve menekül. Amikor az emberek veszélyes helyzetekkel szembesülnek, idegesek és félnek. Mit gondoltok, Krisztus szokott félni? Mit gondoltok, szokott idegeskedni? (Igen.) Igazatok van, honnan tudjátok? (Minden normális ember ideges lenne abban a helyzetben.) Így van. Nagyon jól megfogalmaztátok. Tényleg megértitek a normalitást és a gyakorlatiasságot, tökéletesen megértettétek ezt. Krisztus is ideges lesz és félni fog ezekben a helyzetekben, de vajon gyávaságot is mutat majd? Vajon rettegni fog az uralkodó párttól? Kompromisszumot fog kötni vele? Nem. Csak ideges lesz és félni fog, és gyorsan el akar majd menekülni ebből a démonbarlangból. Mindezek Krisztus normalitásának és gyakorlatiasságának megnyilvánulásai. Persze Krisztus normalitásának és gyakorlatiasságának van még jó néhány megnyilvánulása, mint például az, hogy néha feledékeny, elfelejti az emberek nevét, ha hosszú ideig nem látja őket, és így tovább. A normalitás és a gyakorlatiasság egyszerűen a normális, hétköznapi ember tulajdonsága, ösztöne, jele és ismertetőjegye. Pontosan azért, mert Krisztus normális, gyakorlatias emberi mivolttal, túlélési ösztönökkel és a hús-vér test minden jellemzőjével rendelkezik, képes normálisan beszélni és dolgozni, normálisan érintkezni az emberekkel, normálisan és gyakorlatiasan vezetni az embereket, valamint normális és gyakorlatias módon irányítani és segíteni az embereket a kötelességeik végzésében. Pontosan Krisztus normalitásának és gyakorlatiasságának köszönhető az, hogy minden teremtett ember jobban érzi Isten munkájának gyakorlatiasságát, profitál ebből a munkából, valamint kézzelfoghatóbb és hasznosabb nyeresége van abból. Krisztus normalitása és gyakorlatiassága a normális emberi mivolt jele, amely szükséges ahhoz, hogy az Ő megtestesült, hús-vér teste részt vehessen minden normális munkában, tevékenységben és az emberi életben, sőt olyasvalami, ami szükséges mindazok számára, akik Istent követik. Az antikrisztusok azonban nem így értik Krisztus normalitását és gyakorlatiasságát. Az antikrisztusok úgy vélik, hogy Krisztus csak egy hétköznapi ember, mert normális és gyakorlatias, és túlságosan hasonlít az emberhez – ami azt jelenti, hogy nem méltó arra, hogy isten fiának, isten emberek közötti megtestesülésének vagy krisztusnak nevezzék, mert túlságosan normális és gyakorlatias, olyannyira gyakorlatias, hogy az emberek nem látnak Benne semmilyen istenre utaló jelt, sem pedig az ő lényegét. Az antikrisztusok azt mondják: „Megmentheti-e egy ilyen isten az embereket? Méltó-e egy ilyen isten arra, hogy krisztusnak nevezzék? Ez az isten túlságosan különbözik istentől! Nem rendelkezik az ember istenről alkotott elképzeléseinek számos elemével: először is, hogy természetfeletti, rendkívüli és titokzatos; másodszor, hogy emberfeletti képességekkel rendelkezik, és képes hatalmas erőt felmutatni; harmadszor, hogy istenhez hasonló megjelenése van, isteni identitással, méltósággal és lényeggel rendelkezik, és így tovább. Ha ezek közül az elemek közül egyik sem látható benne, hogyan lehet ő isten? Az, hogy kimondja azt a néhány szót, és elvégzi azt a kis munkát, azt jelenti-e, hogy ő isten? Akkor túl könnyű istenné válni, nem igaz? Hogyan lehet egy hétköznapi, hús-vér test isten?” Ez olyasvalami, amit az antikrisztusok soha nem tudnak elfogadni.

Amikor a nagy vörös sárkány üldöztetését éltem át a szárazföldi Kínában, több testvérrel együtt gyakran bujkálnunk kellett, bárhová is mentünk, mivel nem volt semmiféle személyes szabadságunk. Időnként, amikor veszélyről szóló hírt kaptunk, gyorsan menekülnünk kellett. Ilyen körülmények között a Velem lévő emberek közül senki sem vált gyengévé. Mi volt az oka ennek? Ostobák voltak? Együgyűek voltak? Nem, ez azért volt, mert határozottan felismerték a megtestesült Isten lényegét. Nemcsak, hogy nem voltak elképzeléseik Krisztus normális és gyakorlatias voltáról, és nem is kárhoztatták azt, hanem figyelmet és megértést tanúsítottak e tulajdonságok iránt, és helyesen fogták fel azokat. Bármilyen szenvedést is viselt el Krisztus, ők Vele együtt elviselték, bármilyen zaklatást és üldöztetést is élt át Krisztus, ők panasz nélkül követték Őt, és soha nem váltak gyengévé e körülmények következtében. Csak amikor bizonyos helyekre mentem, akkor voltak néhányan, akik – tudva, hogy sietve menekültem el a veszélyes környezetből, és hogy talán nincs is más hely, ahol maradhatnék, hogy talán nem leszek képes más helyet találni, ahol megpihenhetnék – azt gondolták magukban: „Hmm! Azt állítod, hogy krisztus vagy, isten megtestesült, hús-vér teste, mégis nézd, milyen szánalmas állapotban vagy. Hogy vagy alkalmas arra, hogy krisztus legyél? Miben hasonlítasz istenre? Azt hiszed, hogy meg tudsz menteni másokat? Igyekezned kellene, hogy előbb magadat mentsd meg! Nyerhet-e áldást az, aki téged követ? Ez lehetetlennek tűnik! Ha a te szavaid megmenthetnek másokat, akkor miért nem menthetnek meg téged? Nézz csak magadra most, még egy helyed sincs, ahová lehajthatnád a fejed, és tőlünk, emberektől, befolyásos emberektől kell segítséget kérned. Ha isten vagy, nem kellene ilyen szánalmasnak lenned. Ha isten megtestesült teste vagy, kellene, hogy legyen hová hazamenned!” Az ilyen emberek tehát soha nem tudják felfogni ezt a dolgot. Ha egy napon látják, hogy a királyság evangéliuma külföldön terjed, és a különböző országokban sokan elfogadják azt, és látják, hogy a nagy vörös sárkány elbukott, hogy Isten követői emelt fővel járnak, és többé nem üldözik őket, hogy úgy uralkodnak és gyakorolják a hatalmat, hogy senki sem meri megfélemlíteni őket, akkor bizonyára teljesen megváltoztatják a rájuk jellemző hozzáállásukat, és többé nem hordoznak magukban elképzeléseket a hús-vér testben uralkodó Istenről. Miért lenne ilyen hirtelen változás? Ezek az emberek kizárólag arra hagyatkoznak, amit a saját szemükkel látnak; nem hisznek abban, hogy Isten szavai az igazság, hogy Ő mindenható, és hogy minden, amit Ő mond, az meg fog valósulni. Vajon hisznek az ilyen emberek Istenben? Miben hisznek? (A hatalomban.) Van-e Krisztusnak hatalma? A romlott emberiség körében Krisztusnak nincs hatalma. Egyesek azt mondják: „Vajon istennek nincs tekintélye? Ha krisztus lényege isten, akkor miért nem rendelkezik isten hatalmával? A tekintély sokkal nagyobb, mint az erő, tehát nem kellene erővel is rendelkeznie?” Mi a célja a megtestesült Isten munkájának? Mi a megtestesült Isten felelőssége? Az, hogy fitogtassa az erőt? (Nem.) Ezért, mint minden normális ember, Ő is elszenvedi e világtól az elutasítást, a sértéseket, a rágalmakat és az ellenségeskedést – Krisztusnak mindezt el kell viselnie, nem mentesül ezektől.

Akik valóban törekednek az igazságra, azoknak nemcsak hogy elképzeléseik nincsenek Krisztus normalitásáról és gyakorlatiasságáról – éppen ellenkezőleg, jobban meg is látják Isten szeretetreméltóságát ezekben a tulajdonságokban, és ezek által jobb megértést nyernek Isten igazi lényegéről és a Teremtő igazi lényegéről. Megértésük Istenről mélyebbé, gyakorlatiasabbá, hitelesebbé és pontosabbá válik. Ezzel ellentétben az antikrisztusok gyakran érzik azt, hogy nem hajlandóak egy ilyen Krisztust követni, melynek oka az Ő minden normalitása és gyakorlatiassága, mivel úgy gondolják, hogy nincsenek természetfeletti képességei, és nem emelkedik ki a hétköznapi emberek közül, ráadásul ugyanazokat az életkörülményeket tapasztalja meg, mint az emberiség. Az antikrisztusok nemcsak hogy nem képesek mindezt örömmel elfogadni, és megérteni belőle Isten természetét, hanem még kárhoztatják is, és óvakodnak tőle, sőt, vádaskodnak ellene. Például, ha valaki olyasmit tesz, ami ellenkezik az alapelvekkel, ha nem érdeklődöm róla, és senki nem szól Nekem róla, akkor nem fogok tudni róla – nem olyan megnyilvánulás-e ez, ami a normalitás és a gyakorlatiasság körébe tartozik? (De igen.) Azok, akik helyes megértéssel és normális emberi mivolttal rendelkeznek, világosan és alaposan elmagyaráznák Nekem a dolgot, majd hagynák, hogy úgy foglalkozzak velük, ahogyan Én jónak látom. Az antikrisztusok éppen az ellenkezőjét teszik; szemmel tartanak Engem, és úgy tesznek próbára, hogy dolgokat csikarnak ki Belőlem. Majd azt gondolják magukban: „Mivel nem tudsz erről a dologról, így könnyű azt kezelni – volt egy tervem, hogy hogyan foglalkozzak veled, ha mégis tudtál volna róla, és volt egy másik tervem, hogy hogyan foglalkozzak veled, ha nem tudtál volna róla; egy komoly problémát úgy tüntetnék fel, mintha csupán kis probléma lenne, majd nullára redukálnám, teljes sötétségben tartva téged, és hagyva, hogy az ügy elsimuljon – mivel nincs tudomásod a problémáról, a továbbiakban sincs szükség arra, hogy tudj róla, nem kell tudnod róla. Én döntök ebben a kérdésben. Mire egy napon rájössz, már úgy fog kibontakozni, ahogyan én tervezem, és akkor mit fogsz tudni tenni velem?” Milyen emberek bánnak így Krisztussal? Jó emberek-e ők? Olyan emberek-e, akik törekednek az igazságra? Rendelkeznek-e emberi mivolttal és tisztességgel? (Nem.) Voltak olyan vezetők, akik tettek bizonyos dolgokat; önkényesen léptettek elő embereket a gyülekezetben, elherdálták az adományokat, és túlzott, válogatás nélküli vásárlásokat végeztek, bármennyi pénzt is költöttek el, és bármilyen jelentős problémák is merültek fel, egy szót sem szóltak róla. Sokszor jártam ott, soha nem kértek tanácsot Tőlem, és soha nem kérdeztek meg Engem ezekről a dolgokról, csak úgy maguktól döntöttek; nem hagyták, hogy bármilyen átvilágítást végezzek, és Nekem kellett információkat kiszednem belőlük. Úgy bántak Velem, mint egy kívülállóval: „Ha már itt vagy, akkor csak beszámolunk neked, és elmondjuk, hogy mi az, amit láthatsz. Ami azokat a dolgokat illeti, amiket a hátad mögött tettünk, jobb, ha eszedbe sem jut, hogy megpróbálj rájönni bármelyikre is. Nem engedjük meg, hogy beleavatkozz, vagy érdeklődj.” Akárhányszor is látogattam el hozzájuk, soha nem engedték, hogy érdeklődjek. Attól félve, hogy elkezdek kérdezősködni, szándékosan hamis, szépen hangzó szavak mögé rejtették az igazságot, trükközésbe bocsátkozva. Összefogtak, megegyezésre jutottak, és jelentőségteljes pillantásokat váltottak egymással; egységfrontot alkottak, és nem jelentették egymás problémáit, fedezték egymást. Amikor rájöttem, hogy mit tettek a hátam mögött, és felelősségre akartam vonni őket, továbbra is fedezték egymást, nem mondták el, hogy ki a felelős, értetlenkedtek, és kiforgatták a szavaimat. Milyen hibát követtek el? Azt gondolták: „A normális, egyszerű gondolkodásán és a hétköznapi, normális emberi mivoltán kívül krisztusnak – ennek a hétköznapi embernek – nincs semmije, amivel érdemes lenne dicsekedni, és természetfeletti képességei sincsenek. Ha így áll a dolog, tehetünk néhány apró lépést a hátad mögött, és nyugodtan foglalkozhatunk a saját vállalkozásainkkal. Mi felügyeljük az egyház pénzét, így megvehetünk bármit, amit csak akarunk. Egyáltalán nem kell keresgélnünk, ha aláírásra van szükség, csak úgy önhatalmúlag aláírhatjuk a vásárlásokat, anélkül, hogy felül kellene vizsgálni azokat, és könnyedén elkölthetjük a pénzt. Hát nem isten-e krisztus? Kézben tudod-e tartani ezeket a dolgokat? Azt csinálunk, amit csak akarunk; kivéve, amikor itt vagy, azon kívül ez az egész a mi területünk!” Hogyan kezelték Krisztus normalitását és gyakorlatiasságát? Nem úgy tekintettek-e Rá, mint akin könnyű zsarnokoskodni? Azt gondolták: „Ha normális emberi mivolttal rendelkezel, nem félünk zsarnokoskodni rajtad. Ha nem rendelkezel természetfeletti emberi mivolttal, nem félünk tőled.” Miféle emberek voltak ezek? Ha az emberi mivoltuk alapján ítélnénk meg őket, vajon jó embereknek számítanának-e? Erkölcsös és emberi mivolttal rendelkező embereknek számítanának-e? Nemes, tisztességes jellemű embereknek számítanának-e? Mik is voltak ők valójában? Nem egy csapat gonosztevő? Kit képviseltek ezek az emberek, amikor Isten házában dolgoztak? Még csak nem is az embert képviselték, hanem a Sátánt. A Sátánnak tettek dolgokat, annak szolgái és cinkosai voltak; azért voltak itt, hogy megzavarják és elpusztítsák Isten házának munkáját, nem a kötelességüket végezték, hanem gonoszságot követtek el. Miben különbözött a Sátán cinkosainak e csoportja a nagy vörös sárkánytól, amely foglyul ejti, üldözi és bántalmazza Isten választott népét? A nagy vörös sárkány látja, hogy Isten megtestesült, hús-vér teste csak egy hétköznapi ember, hogy egyáltalán nem félelmetes, ezért önkényesen megpróbálja elfogni Őt, és miután elfogja, megpróbálja megölni. Vajon a Sátánnak ezek a cinkosai, ezek az antikrisztusok nem ugyanígy bántak Krisztussal? Nem ugyanaz a lényegük? (De igen.) Hitük szerint minek tekintették Krisztust? Istenként hittek Benne vagy emberként? Ha Istennek tekintenék Krisztust, akkor vajon így bánnának Vele? (Nem.) Erre csak egy magyarázat van: Krisztust embernek tekintették, olyasvalakinek, akit könnyedén megítélhettek, becsaphattak, akivel játszadozhattak, akit megvethettek, és akivel úgy bánhattak, ahogyan akartak; ez azt jelenti, hogy nagyon merészek voltak. Ha kategorizáljuk az ilyen vakmerő embereket, vajon a teremtett lények, Isten választott népe, az Ő követői, az Általa tökéletesíthető, Általa megmenthető emberek kategóriájába és csoportjába sorolhatjuk-e őket? (Nem.) Hová kellene besorolni az ilyen söpredéket? A Sátán táborába. Az ebbe a csoportba tartozó embereket az antikrisztusokként jellemezzük. Hétköznapi emberként bántak Krisztussal, önkényesen és meggondolatlanul cselekedtek, hatáskörükön belül pedig teljhatalmat gyakoroltak, azt gondolva: „Mindegy, hogy mi a probléma, amíg nem kereslek meg, és nem tájékoztatlak róla, addig nincs jogod beavatkozni, és soha nem fogsz tudni róla.” Mondjátok meg Nekem, van-e Krisztusnak joga foglalkozni velük? (Van.) Mi lenne a megfelelő módja ennek? (Kizárni őket a gyülekezetből.) Így kell bánni az antikrisztusokkal és a sátánokkal; nem szabad elnézőnek lenni velük. Ha az ilyen emberek hisznek Istenben, függetlenül attól, hogy Isten mit tesz, hogyan biztosítja számukra az igazságot, vagy milyen munkát végez, nem érdekli őket. Ha nincs hatalmuk, kitalálják, hogyan szerezhetnének, ha pedig már hatalmon vannak, igyekeznek Krisztussal egyenrangúvá válni, osztozni Vele a világon, versengeni, hogy lássák, ki a felsőbbrendű, és megküzdeni Vele a státuszért. Hatáskörükön belül provokálni akarják Krisztust, mondván: „Szeretném látni, kinek a szava bír nagyobb súllyal, a tiéd vagy az enyém. Ez a gyülekezet az én felségterületem; úgy költöm a gyülekezet pénzét, ahogyan csak akarom, azt veszek, amire csak vágyom, és úgy intézem a dolgokat, ahogy kedvem tartja. Akiről megállapítom, hogy nem jó, az nem jó. Azt használok, akit csak akarok, és senki sem nyúlhat azokhoz az emberekhez, akiket én kiválasztok, hogy használjak. Ha valaki megteszi, én soha nem hagyom annyiban a dolgot – még ha isten mondja is azt, hogy ő akarja, én ezt nem fogom tűrni!” Hát nem a halálnak való udvarlás ez?

Ha az emberek jobban megértik Isten szeretetreméltóságát, és a megtestesült Isten normális és gyakorlatias emberi mivoltán keresztül világosabb és pontosabb megértésre jutnak Isten gyakorlatiasságáról és lényegéről, akkor olyan emberek ők, akik törekednek az igazságra, és emberi mivolttal rendelkeznek. Vannak azonban olyanok, akik normális, gyakorlatias oldala miatt Krisztust nem tekintik Istennek. Pimaszabbul és merészebben viselkednek Előtte, jobban felbátorodnak, hogy szabadon cselekedjenek, és egyre inkább hatalmukba kerítik őket az olyan gondolatok, hogy felülmúlják Krisztust, és irányítsák Isten választott népét. Úgy érzik, hogy van tőkéjük, amellyel megvethetik Krisztust, és versenghetnek Vele, valamint bizonyítékuk is van, amely alapján Krisztust embernek tekinthetik. Úgy gondolják, hogy miután megszerezték ezt a bizonyítékot, nem kell félniük Krisztustól, és szabadon kritizálhatják Őt, lazán beszélgethetnek és nevetgélhetnek Vele, egyenrangúvá válhatnak Vele, és megbeszélhetik Vele a családi ügyeiket és személyes gondjaikat. Egyesek még azt is mondják: „Megosztottam veled a belső gondolataimat, a gyengeségeimet és a romlott beállítottságaimat, úgyhogy mesélj nekem a te állapotodról. Meséltem neked az istenhitre jutás előtti és utáni tapasztalataimról, elmondtam azt is, hogyan fogadtam el isten munkáját, úgyhogy oszd meg velem a te tapasztalataidat.” Mit próbálnak elérni? Nem túl hétköznapinak és normálisnak látják-e a megtestesült Istent, és nem akarják-e Őt családtaggá, haverrá, baráttá vagy szomszéddá tenni? Függetlenül attól, hogy Krisztus mennyire normális és gyakorlatias, az Ő lényege soha nem fog megváltozni. Nem számít, hogy hány éves, hol született, vagy hogy milyen képzettsége és tapasztalata van hozzád viszonyítva, hogy magasztosnak vagy jelentéktelennek tűnik számodra, soha ne feledd, hogy Ő mindig különbözni fog tőled. Miért van ez így? Ő egy külsőleg normális és gyakorlatias hús-vér testben élő Isten; az Ő lényege örökké különbözik a tiédtől; az Ő lényege a legfelsőbb Istené, aki örökkön-örökké az emberiség felett áll. Ne feledkezz meg erről! Látszólag úgy tűnik, hogy Ő egy hétköznapi és normális ember, Krisztusnak hívják, és Krisztus identitásával rendelkezik, de ha hited szerint embernek tekinted Őt, és hétköznapi embernek, a romlott emberiség tagjának látod, akkor veszélybe kerülsz. Krisztus identitása és lényege soha nem változik, az Ő lényege Isten lényege, és az Ő identitása mindig Isten identitása. Az a tény, hogy Ő egy normális, gyakorlatias hús-vér test burkában él, nem jelenti azt, hogy a romlott emberiség tagja, és nem jelenti azt sem, hogy az emberek manipulálhatják és irányíthatják Őt, hogy egyenrangúak lehetnek Vele, vagy versenghetnek Vele a hatalomért. Mindaddig, amíg az emberek embernek tekintik Őt, és emberi módon, emberi szempontok szerint mérik fel Őt, valamint megpróbálják baráttá, magukkal egyenrangúvá, kollégává vagy főtisztségviselővé tenni, addig veszélyes helyzetbe hozzák magukat. Vajon miért veszélyes ez? Ha Krisztust hétköznapi, normális embernek látod, akkor elkezdenek felszínre törni a romlott beállítottságaid. Attól a pillanattól kezdve, hogy Krisztust embernek tekinted, a gonosz tetteid elkezdenek lelepleződni. Hát nem ez a veszélyes rész? Amíg az emberek Krisztust embernek látják, és azt gondolják, hogy Ő normális és gyakorlatias, hogy könnyen be lehet csapni, és hogy ugyanolyan, mint az emberiség, addig nem félnek Istentől, és ekkor megváltozik az Istennel való kapcsolatuk. Mivé alakul át ez a kapcsolat? Kapcsolatuk többé már nem a teremtett emberi lény és a Teremtő, nem a követő és Krisztus, és nem az üdvösség tárgya és Isten kapcsolata, hanem a Sátán és minden dolog Legfőbb Ura kapcsolatává válik. Az emberek szembeszegülnek Istennel, és az Ő ellenségeivé válnak. Amikor Krisztust embernek tekinted, akkor megváltoztatod a saját identitásodat is Isten előtt, és az értékedet is az Ő szemében; az önmagaddal szembeni megengedő viselkedéseddel, a lázadó mivoltoddal, az elvetemültségeddel és az arroganciáddal teljesen tönkreteszed a kilátásaidat és a sorsodat. Isten csak az alapján ismer el, vezet és ajándékoz meg élettel és az üdvösség elnyerésének lehetőségével, hogy teremtett lény vagy, Krisztus követője, és olyan ember, aki elfogadta Isten üdvösségét. Ellenkező esetben megváltozik az Istennel való kapcsolatod. Vajon nem tréfálnak-e az emberek, amikor Istent és Krisztust embernek tekintik? Az emberek általában nem látják ezt problematikusnak, azt gondolják: „Krisztus azt mondta, hogy ő egy hétköznapi és normális ember, akkor mi a baj azzal, ha emberként kezelem őt?” Valójában nincs ezzel semmi baj, azonban komoly következményei vannak. Az, hogy Krisztust emberként kezeled, számos előnnyel jár számodra. Egyrészt emeli a rangodat, másrészt csökkenti a közted és Isten közötti távolságot, emellett pedig nem leszel olyan tartózkodó Isten jelenlétében, nyugodtnak és szabadnak fogod érezni magad. Meglesznek az emberi jogaid, a szabadságod, érezni fogod a létezésed értékét, és a saját jelenlétedet – hát nem jó ez? Semmi rossz nincs abban, ha egy valóságos emberrel így bánsz, ez azt mutatja, hogy van méltóságod és tisztességed. Az ember ne hajoljon meg egykönnyen; az emberek ne térdeljenek le, ne hódoljanak be, és ne ismerjék el könnyen kisebbrendűségüket senki előtt – hát nem ezek az emberi túlélés törvényei és az ember játékszabályai? Sokan ezeket a törvényeket és játékszabályokat alkalmazzák a Krisztussal való kapcsolatukra. Ez bajjal jár, és nagy valószínűséggel sérti Isten természetét. Ez azért van, mert az emberiség minden tagjának természetlényege, faji hovatartozástól függetlenül, azonos. Egyedül Krisztus különbözik az emberiségtől. Bár Krisztus a normalitás és a gyakorlatiasság látszatát kelti, és a normális, gyakorlatias emberiség életmódjával és szokásaival rendelkezik, az Ő lényege nem hasonlít egyetlen romlott emberéhez sem. Éppen ezért joggal követelheti, hogy követői úgy bánjanak Vele, ahogyan azt Ő megköveteli. Krisztuson kívül senki más nem alkalmas arra, hogy ezeket a módszereket és normákat alkalmazza, hogy követelményeket támasszon az emberekkel szemben. Miért? Azért, mert Krisztus lényege Maga Isten, és mert Krisztus, ez a hétköznapi, normális ember, egy normális hús-vér test, amelyet Isten felöltött, és Isten megtestesülése az emberek között. Már csak ez alapján is helytelen Krisztust embernek tekinteni, még helytelenebb emberként kezelni Őt, és még rosszabb becsapni Őt, játszadozni Vele, és úgy harcolni Ellene, mintha ember lenne. Az antikrisztusok, az igazságot gyűlölő elvetemült emberek ezen bandája örökre figyelmen kívül hagyja ezt a jelentős problémát és egyértelmű tévedést. Miért van ez így? Mert természetlényegük az antikrisztus lényege. Harcolnak Istennel a szellemi birodalomban, versengenek Vele a státuszért, de soha nem szólítják Őt Istennek, és nem is akként bánnak Vele. Isten házában megismétlik ezt a viselkedést, ugyanígy bánnak Krisztussal is. Így bántak Istennel az őseik, így nem meglepő, hogy önkéntelenül is így viselkednek. Mivel önkéntelenül is így viselkednek, és a természetlényegük már kiderült, vajon megmentheti még Isten az ilyen embereket? Nem kell-e őket kitakarítani és kizárni Isten házából? Nem kell-e őket elutasítania Isten egész választott népének? (De igen.) Még mindig vannak elképzeléseitek arról, hogy Isten háza elítéli, kitakarítja és kirekeszti az ilyen embereket? (Nincsenek.) Szánalomra méltóak-e ők? (Nem.) Miért nem szánalomra méltóak? Gyűlöletesek és megvetendőek, ezért nem méltóak a szánalomra.