Tizenötödik tétel: Nem hisznek Isten létezésében, és tagadják Krisztus lényegét (Második rész) Első szakasz

Ma folytatjuk az antikrisztusok különböző megnyilvánulásairól szóló tizenötödik tételről való beszélgetésünket. Nem hisznek Isten létezésében, és tagadják Krisztus lényegét. A legutóbbi beszélgetésünk során ezt a témát két részre osztottuk. Az első rész annak különböző megnyilvánulásai, hogy az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében, amit tovább osztottunk két tételre: az első, hogy az antikrisztusok tagadják Isten identitását és lényegét; a második, hogy az antikrisztusok tagadják Isten mindenek feletti szuverenitását. Legutóbb elsősorban arról beszélgettünk, hogy az antikrisztusok nem ismerik el Isten lényegét és az Ő természetét, és hogy az antikrisztusok nem ismerik el, hogy mindaz, amit Isten tesz, az az igazság, az Ő identitását képviseli, és hogy az antikrisztusok biztosan nem fogadják el mindannak az értelmét és igazságát, amit Isten tesz. Az antikrisztusok a Sátánt imádják, a Sátánt Istennek tekintik, alapként és mérceként használják a Sátán minden kijelentését és nézetét, ehhez mérik Isten identitását, lényegét és mindazt, amit Ő tesz. Ezért szívük mélyén folyamatosan magasztalják és imádják azt, amit a Sátán tesz, dicsőítik és dicsérik a Sátán tetteit, és arra használják a Sátánt, hogy Isten identitásának és lényegének helyére lépjen. Sőt, ami még ennél is rosszabb, azzal, hogy elismerik mindazt, amit a Sátán tesz, minduntalan megkérdőjelezik Isten szavait és munkáját, illetve elképzeléseket és ítéleteket formálnak azokról, végül pedig kárhoztatják az Ő szavait és munkáját. Ezért az antikrisztusok Isten követése során nem fogadják el Isten szavait életüknek, igazságuknak, életük irányának és céljának. Ehelyett minduntalan szembeszegülnek Istennel, és olyasmikkel mérik fel Isten identitását és lényegét, mint az ő elképzeléseik és képzelődéseik, a Sátán logikája és gondolatai, valamint a Sátán beállítottsága és módszerei. Isten követése során folyamatosan kételkednek, gyanakodnak és figyelik Istent, szívük mélyén állandóan megítélik, megvetik, kárhoztatják és megtagadják Őt. Az antikrisztusok mindezen tettei és különböző megnyilvánulásai valóban azt bizonyítják, hogy ők nem Isten követői, nem igaz hívők, és nem szeretik az igazságot és a pozitív dolgokat, hanem ellenségei az igazságnak és Istennek. Amikor ezek az emberek Isten házába, a gyülekezetbe jönnek, nem azért vannak ott, hogy elnyerjék Isten üdvösségét, vagy hogy Isten elé járuljanak, és elfogadják életként az Ő szavait. Akkor mit keresnek ott? Ezek az emberek elsősorban azért jönnek Isten házába, hogy legalább a kíváncsiságukat megpróbálják kielégíteni; másodsorban követni kívánják ezt az irányzatot; harmadsorban pedig áldást akarnak. Ezek az ő szándékaik és céljaik, és ennyi. Az antikrisztusoknak, természetlényegük alapján ítélve, soha nem áll szándékukban Isten szavait életüknek elfogadni, soha nem áll szándékukban Isten szavait gyakorlati alapelvként vagy életük irányaként és céljaként elfogadni, és soha nem áll szándékukban megváltoztatni vagy feladni saját nézeteiket, illetve átalakítani vagy feladni saját elképzeléseiket, és Isten elé járulni, hogy teljes bűnbánatot gyakoroljanak, leboruljanak Előtte, és elfogadják Őt Szabadítójuknak. Nincsenek ilyen szándékaik. Csak dicsekednek Isten előtt, hogy milyen nagyszerűek, milyen ügyesek, milyen erősek, tehetségesek és hogy milyen adottságaik vannak, hogyan válhatnak Isten házának oszlopává és gerincévé, és így tovább, hogy ezáltal elérjék azt a céljukat, hogy Isten házában nagyra becsült, Isten által elismert és előléptetett emberek legyenek, hogy kielégítsék ambícióikat és vágyaikat. Nemcsak ezt, hanem azt az ambíciójukat, vágyukat és tervüket is ki akarják elégíteni, hogy „százszorosát kapni ebben az életben és örök életet az eljövendő világban”. Lemondtak-e valaha is ezekről az ambíciókról, vágyakról és tervekről? Képesek-e szubjektíven megérteni, lemondani és megoldani ezeket a problémákat? Soha sincs szándékukban ezt tenni. Függetlenül attól, hogy mit mondanak és mit lepleznek le Isten szavai, még ha összefüggésbe is tudják hozni az Ő szavait saját magukkal, még ha tudják is, hogy terveik, gondolataik és szándékaik ellentétesek Isten szavaival, és nincsenek összhangban azokkal, hogy ellenkeznek az igazságalapelvekkel és az antikrisztusi beállítottságok megnyilvánulásai, akkor is szilárdan ragaszkodnak a saját nézeteikhez, ambícióikhoz és vágyaikhoz, és egyáltalán nincs szándékukban megváltoztatni önmagukat, megfordítani nézeteiket, lemondani ambícióikról és vágyaikról, és Isten elé járulni, hogy elfogadják az Ő leleplezését, ítéletét, fenyítését és metszését. Ezek az emberek nemcsak hajthatatlanok a szívükben, hanem arrogánsak és beképzeltek is – mértéktelenül arrogánsak. Ugyanakkor a szívük mélyén mélységesen idegenkednek minden Isten által kimondott szótól, és gyűlölik azokat; gyűlölik, hogy Isten leleplezi a romlott emberiség természetlényegét, és hogy leleplezi a különböző romlott beállítottságokat. Minden nyomós ok nélkül gyűlölik Istent és az igazságot, sőt gyűlölik azokat, akik törekednek az igazságra, és azokat, akiket Isten szeret. Ez teljes mértékben megmutatja, hogy az antikrisztusok beállítottsága valóban elvetemült. Istennel és az igazsággal szembeni indokolatlan gyűlöletük, ellenségeskedésük, szembeszegülésük, ítélkezésük és tagadásuk is azt mutatja, hogy az antikrisztusoknak valóban ádáz a beállítottságuk.

Az antikrisztusok különféle beállítottságai a romlott emberiség beállítottságainak legtisztább példái, az antikrisztusok különféle beállítottságainak súlyossága pedig felülmúlja bármely átlagos romlott emberét. Bármilyen mélyen és konkrétan leplezi is le Isten az emberiség romlott beállítottságát, az antikrisztusok tagadják és elutasítják azt, nem fogadják el igazságként és Isten munkájaként. Ők csak azt ismerik el és abban hisznek, hogy az egyetlen módja annak, hogy végül szilárdan megálljanak, hogy kitűnjenek és a végsőkig talpon maradjanak ebben a társadalomban és a gonosz irányzatok közepette, az az, hogy kellően gonoszak, könyörtelenek, elvetemültek, aljasak és ádázak legyenek. Ez az antikrisztusok logikája. Ezért az antikrisztusok ellenségeskedést és gyűlöletet táplálnak Isten igazságos és szent lényege, Isten hűségessége és mindenhatósága, valamint más ilyen pozitív dolgok iránt. Bárhogyan is tanúskodnak az emberek Isten identitásáról, lényegéről és minden munkájáról, bármennyire konkrétan és hitelesen teszik is ezt, az antikrisztusok nem fogadják el, nem ismerik el, hogy ez Isten munkája, hogy van benne igazság, amit keresni kell, és hogy ez a legjobb tananyag és bizonyság az emberiség Istenről való tudásáról. Ellenben, ha a Sátán akár tudatosan, akár öntudatlanul bármilyen kis dolgot is tesz, az antikrisztusok csodálattal borulnak le előtte. Az antikrisztusok egyhangúlag elfogadják és hisznek azokban a dolgokban, amiket a Sátán tesz, imádják és követik azokat, függetlenül attól, hogy az emberiség nemesnek vagy alantasnak tartja-e őket. Van azonban egyvalami, ami elbizonytalanítja az antikrisztusokat: Buddha azt mondta, hogy képes az embereket a Tiszta Földre transzcendálni, és az antikrisztusok azt gondolják: „Ez a Tiszta Föld alacsonyabb rendűnek tűnik, mint az isten által emlegetett mennyek országa és menny – nem olyan eszményi. Bár a Sátán hatalmas, és korlátlan előnyöket tud nyújtani az embereknek, minden ambíciójukat és vágyukat ki tudja elégíteni, egyvalamit nem tud megtenni: megígérni, hogy lehetővé teszi, hogy belépjenek a mennyek országába és örök életet nyerjenek. A Sátán nem mer ilyet állítani, és nem is tudja megvalósítani azt.” Az antikrisztusok a szívük mélyén érzik, hogy ez hihetetlen, és ugyanakkor ez az, amit a legjobban sajnálnak. Ezért, miközben vonakodva követik Istent, még mindig azon mesterkednek, hogy miként nyerhetnek nagyobb áldásokat, és ki tudja kielégíteni vágyaikat és ambícióikat. Csak számolgatnak meg számolgatnak, és végül nem marad más választásuk, mint a kompromisszum, hogy Isten házában maradjanak. Az antikrisztusok ezen megnyilvánulásaiból ítélve mi a hozzáállásuk és a nézőpontjuk Istennel szemben? Van-e bennük egy cseppnyi őszinte hit? Van-e igaz hitük Istenben? Elismerik-e valamelyest Isten cselekedeteit? Tudnak-e szívük mélyéből „áment” mondani arra, hogy Isten szavai az igazság, az élet és az út? Isten olyan nagyszerű munkát végzett az emberiség körében – tudják-e az antikrisztusok szívük mélyén dicsőíteni Isten hatalmas erejét és igazságos természetét? (Nem.) Éppen azért, mert az antikrisztusok tagadják Isten identitását, lényegét és minden munkáját, az Ő követése során folyamatosan önmagukat magasztalják, magukról tanúskodnak, és megpróbálják megnyerni az emberek kegyét és szívét, sőt megpróbálják irányítani és foglyul ejteni a szívüket, és versengenek Istennel az Ő választottaiért. Mindezek a megnyilvánulások azt bizonyítják, hogy az antikrisztusok soha nem ismerik el Isten identitását és lényegét, és nem fogadják el, hogy az emberiség és minden dolog a Teremtő szuverenitása alatt áll. A múlt alkalommal ezt boncolgattuk az antikrisztusok Isten létezésével kapcsolatos nézeteiről, megnyilvánulásairól és feltárulásairól. Ha az antikrisztusoknak ilyen nézeteik és megnyilvánulásaik vannak Isten létezésével kapcsolatban, akkor hogyan viszonyulnak Krisztushoz, Isten megtestesült, hús-vér testéhez? Képesek-e valóban hinni Benne, képesek-e elismerni, követni Őt, és alávetni magukat Neki? (Nem.) Abból ítélve, ahogyan az antikrisztusok kezelik Isten létezését, ilyen magatartást tanúsítanak Isten Lelkével szemben, így magától értetődő, hogy az Isten megtestesült, hús-vér testéhez való viszonyulásuknak még utálatosabbnak kell lennie, mint az Ő Lelkéhez való viszonyulásuknak, még jellegzetesebb és súlyosabb megnyilvánulásokkal.

II. Az antikrisztusok tagadják Krisztus lényegét

Ma arról fogunk beszélgetni, hogy az antikrisztusok hogyan bánnak Krisztussal, Isten megtestesült, hús-vér testével, annak alapján, hogy nem hisznek Isten létezésében. Széles körben elismert tény, hogy az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében. Ez után a közlés, leleplezés és boncolgatás után nyertetek-e valamilyen konkrét megértést az antikrisztusok beállítottságairól és megnyilvánulásairól? Függetlenül attól, hogy elfogadják-e a megtestesült Isten által végzett munkát, vagy azt a tényt, hogy Isten testté lett, valójában tagadják Isten létezését. Akkor pontosan miféle emberek is ők? Pontosan szólva, ők haszonleső álhívők, farizeusok. Némelyikük egyértelműen gonosznak tűnik, míg mások alázatosnak, kifinomult, méltóságteljes és nemes viselkedésűnek – ők a szokványos farizeusok. Amikor erről a két embertípusról van szó – azokról, akik gonosznak tűnnek, valamint azokról, akik jámbornak tűnnek, és nem gonosznak –, ha alapvetően nem hisznek Isten létezésében, mondhatjuk-e, hogy álhívők? (Igen.) Ma arról beszélgetünk, hogy az álhívőknek milyen nézeteik vannak Krisztusról, és milyen a hozzáállásuk, milyen megnyilvánulásaik vannak Krisztus különböző aspektusaival szemben, és hogyan érthetjük meg ezeken a megnyilvánulásokon keresztül az antikrisztusok lényegét.

A. Hogyan kezelik az antikrisztusok Krisztus származását?

Amikor Krisztusról van szó, aki egy különleges identitással rendelkező hétköznapi ember, akkor általában mi érdekli leginkább az embereket? Mindenekelőtt nem az Ő származása érdekli-e sokukat? Ez áll az emberek figyelmének középpontjában. Akkor először is beszéljünk arról, hogyan kezelik az antikrisztusok Krisztus származását. Mielőtt erről beszélgetnénk, beszéljünk arról, hogy Isten hogyan tervezte meg az Ő teste származásának különböző aspektusait, amikor testet öltött. Mint ismeretes, Krisztus a Kegyelem Korában a Szentlélektől fogantatott, és szűztől született. Rendkívül hétköznapi, normális családba született, amelyet mai kifejezéssel élve hétköznapi polgári háztartásnak neveznénk. Nem gazdag, hivatalnoki vagy előkelő nagy családba született – sőt, egy istállóban született, ami nagyon hihetetlen volt, és mindenki képzelődését felülmúlta. Isten első megtestesült, hús-vér teste származásának összes aspektusát nézve, a család, amelybe a megtestesült Isten született, nagyon is hétköznapi volt. Mária, az édesanyja is hétköznapi volt, nem volt kiemelkedő személyiség, és bizonyosan nem rendelkezett különleges képességekkel vagy rendkívüli, egyedülálló tehetségekkel. Érdemes azonban megjegyezni, hogy nem volt álhívő, sem pedig nem hívő, hanem Isten követője volt. Ez nagyon fontos. József, Mária férje, ács volt. Az ács egyfajta mesterember, és ő átlagos jövedelemmel rendelkezett, de nem volt gazdag, és nem volt sok félretett pénze sem. Azonban messze állt a nincstelenségtől, és családja minden alapvető szükségletét ki tudta elégíteni. Az Úr Jézus ilyen családba született; a jövedelem és életkörülmények mai színvonala szerint ítélve az Ő családja aligha tekinthető középosztálybelinek. Vajon egy ilyen család nemesnek vagy alacsonyrendűnek számítana az emberiség körében? (Alacsonyrendűnek.) Tehát a család, amelybe az Úr Jézus született, távol állt attól, hogy híres, gazdag vagy illusztris legyen, és még távolabb állt attól, amit manapság előkelőnek tartunk. Amikor a gazdag vagy magas státuszú családok gyermekei elmennek valahová, az emberek általában körülveszik őket, és köréjük sereglenek, az Úr Jézus családja azonban éppen az ellenkezője volt. Ő olyan családba született, ahol nem voltak fényűző életkörülmények vagy előkelő státusz. Nagyon hétköznapi család volt, amely észrevétlen maradt az emberek számára, és amelyet figyelmen kívül hagytak, senki sem dicsérte őket és nem is tolongott körülöttük. Ilyen háttér és társadalmi környezet mellett abban az időben vajon Krisztus olyan helyzetben volt-e, hogy felsőfokú oktatásban részesüljön, vagy hogy a felsőbb társadalom különböző életmódjai, gondolatai, nézetei stb. befolyásolják és megfertőzzék? Nyilvánvaló, hogy nem. Általános oktatásban részesült, otthon olvasta a Szentírást, hallgatta szülei történeteit, és velük együtt járt istentiszteletekre. Az Úr Jézus származása és az a környezet, amelyben felnőtt, semmilyen tekintetben sem volt előkelő vagy rangos, ahogyan azt az emberek elképzelhetnék. A környezet, amelyben felnőtt, ugyanolyan volt, mint egy hétköznapi emberé. Mindennapi élete egyszerű és hétköznapi volt, életkörülményei hasonlóak voltak az átlagemberéhez, nem voltak különlegesek, és nem rendelkezett a társadalom felsőbb rétegeinek különleges, felsőbbrendű életkörülményeivel. Ez volt az a környezet, amelyben Isten első megtestesült, hús-vér teste megszületett, és az a környezet, amelyben Ő felnőtt.

Bár a megtestesült Isten neme ezúttal teljesen más, mint a legutóbbi alkalommal, családi háttere hasonlóan hétköznapi és előkelő státusz nélküli. Vannak, akik azt kérdezik: „Mennyire hétköznapi?” Korunkban a hétköznapi az átlagos életkörülményeket jelenti. Krisztus munkáscsaládba született, vagyis olyan családba, amely munkabérből tartja fenn magát, amely képes gondoskodni a saját alapvető szükségleteiről, de nem olyan tehetős, mint a gazdagok. Krisztus hétköznapi emberekkel került kapcsolatba, és a hétköznapi emberek életét élte; ilyen környezetben élt, nem volt semmi különleges abban. A munkáscsaládok gyermekeinek általában van-e lehetőségük arra, hogy művészi készségeket sajátítsanak el? Van-e lehetőségük arra, hogy megismerkedjenek a felső tízezer körében uralkodó különböző nézetekkel? (Nincs.) Nemcsak, hogy nincsenek meg a feltételeik, hogy különböző készségeket sajátítsanak el, de még arra sincs lehetőségük, hogy kapcsolatba kerüljenek a felső tízezerhez tartozó emberekkel, eseményekkel és dolgokkal. Ilyen szempontból az a család, amelybe a megtestesült Isten ezúttal megszületett, nagyon is hétköznapi. Szülei olyan emberek, akik tisztességes módon töltik napjaikat, akiknek megélhetése a munkájukon és a munkahelyükön múlik, és átlagos életkörülményekkel rendelkeznek. Az ilyen körülmények a leggyakoribbak a modern társadalomban. A nem hívők szemszögéből nézve a környezetben, ahová Krisztus megszületett, nem voltak különleges körülmények, és az Ő családi hátterében vagy életminőségében sem volt semmi olyan, amivel érdemes lett volna dicsekedni. Néhány híresség tudós családba született; felmenőik mind pedagógusok és vezető értelmiségiek voltak. Ilyen környezetben nőttek fel, a tudós család stílusával és magatartásával együtt. Vajon Isten hasonló családi hátteret választott-e az Ő megtestesült testének? Nem. A megtestesült Istennek ezúttal sincs előkelő családi háttere és kiemelkedő társadalmi státusza, és még kevésbé voltak különleges életkörülményei – az Ő családja teljesen hétköznapi. Ne tárgyaljuk még, hogy a megtestesült Isten miért választott ilyen családot, életkörülményt és hátteret, amelyben felnőjön; ennek jelentőségéről egyelőre nem beszélünk. Mondjátok meg Nekem, ugye, hogy vannak, akiket az érdekel, hogy Krisztus járt-e egyetemre? Elmondom nektek az igazságot: még a főiskolai felvételi vizsga előtt otthagytam az iskolát, és tizenhét évesen elmentem hazulról. Szóval, jártam-e egyetemre? (Nem.) Ez számotokra jó vagy rossz hír? (Úgy gondolom, hogy ennek ismerete nem változtat semmin, Isten követése szempontjából ez lényegtelen.) Ez a helyes perspektíva. Eddig soha nem említettem, nem azért, mert el akartam rejteni vagy titkolni, hanem mert felesleges kimondani, hiszen Isten megismerése és követése szempontjából ezek a dolgok teljesen lényegtelenek. Bár a megtestesült Isten születésének háttere, családi környezete és az a környezet, amelyben felnőtt, nincs hatással Isten vagy a megtestesült Isten megismerésére, és nem is igazán kapcsolódik ezekhez a dolgokhoz, miért foglalkozom itt ezekkel a kérdésekkel? Ez érinti az antikrisztusok Krisztusról szóló egyik nézetét, amelyet ma boncolgatunk. Isten nem választott kiemelkedő státuszt, nemes identitást vagy előkelő családi és társadalmi hátteret az Ő megtestesült, hús-vér teste számára, még kevésbé választott különleges, gondtalan, gazdag, fényűző környezetet, amelyben Ő felnőjön. Isten nem választott olyan családi hátteret sem, ahol felsőfokú oktatásban részesülhetett volna, vagy ahol előkelő társaságban foroghatott volna. Figyelembe véve Isten választásának ezen aspektusait, amikor testet öltött, vajon befolyásolnák-e ezek a dolgok azt a munkát, amiért Krisztus eljött? (Nem.) Ha az Ő későbbi munkájának folyamatát, természetét és eredményeit nézzük, ezek az aspektusok semmiképpen sem befolyásolják Isten munkájának tervét, lépéseit vagy eredményeit, hanem éppen ellenkezőleg, az Ő választásának ezen aspektusai bizonyos előnyt jelentenek, vagyis az, hogy Ő úgy döntött, hogy ilyen környezetben születik, sokkal hasznosabb Isten választott népének üdvössége szempontjából, mivel 99%-uk hasonló háttérrel rendelkezik. A megtestesült Isten származása jelentőségének ez az egyik aspektusa, amit az embereknek meg kell érteniük.

Az imént egyszerűen, nagy vonalakban beszéltem Krisztus születésének hátteréről és környezetéről, hogy általános megértést nyújtsak nektek arról. A következőkben boncolgassuk azt, hogyan kezelik az antikrisztusok a megtestesült Isten származását. Először is, az antikrisztusok titokban megvetik Krisztus születésének környezetét és hátterét, és ellenállóan viselkednek azzal kapcsolatban. Miért vetik meg, és miért viselkednek ellenállóan azzal kapcsolatban? Mert gondolatokat és elképzeléseket hordoznak magukban. Mi az ő nézőpontjuk ezzel kapcsolatban? „Isten a teremtő, ő a legfelsőbb mindenek felett, ő a menny, az emberiség és minden más teremtett lény fölött áll. Ha ő isten, akkor a legmagasabbra kell emelkednie az emberiség körében.” Vajon mit értenek az alatt, hogy a legmagasabbra emelkedik? Azt, hogy mindenki fölött kell állnia, hogy előkelő, nemes nagy családba kell születnie, és semmiben sem szenvedhet hiányt; hogy nagy gazdagságba kell születnie, teljhatalommal, valamint tekintéllyel és befolyással kell rendelkeznie, különösen gazdagnak és milliárdosnak kell lennie. Mindemellett magasan képzettnek kell lennie, meg kell tanulnia mindazt, amit az embereknek tudniuk kell ezen a világon. Például, akár egy trónörökösnek, egyéni oktatásban kell részesülnie, elit iskolákba kell járnia, és felsőbb osztálybeli életet kell élnie. Nem lehet hétköznapi család gyermeke. Mivel Krisztus a megtestesült, hús-vér test, az oktatásnak, amelyben részesül, mindenki másénál magasabb szintűnek kell lennie, és a tananyagának különböznie kell a hétköznapi emberekétől. Úgy gondolják, hogy mivel krisztus azért jön el, hogy királyként uralkodjon, meg kell tanulnia az uralkodás művészetét, valamint azt is, hogyan kell kormányozni és irányítani az emberiséget, és tanulmányoznia kell a Harminchat stratégiát, meg kell tanulnia több nyelvet, és el kell sajátítania néhány művészi készséget, hogy ezeket a jövőbeni munkájában hasznosítani tudja, és hogy a jövőben képes legyen kormányozni mindenféle típusú embert. Számukra csak egy ilyen krisztus lenne nemes, nagyszerű, és képes arra, hogy megmentse az embereket, mert elegendő tudással és tehetséggel rendelkezne, és elegendő képessége lenne az emberek gondolataiban való olvasáshoz, hogy irányítani tudja őket. Az antikrisztusok ilyen elképzeléseket hordoznak magukban Isten megtestesült, hús-vér testének származásáról, és ragaszkodnak ezekhez az elképzelésekhez, miközben elfogadják a megtestesült Istent. Először is, nem teszik félre az elképzeléseiket, szívük mélyén nem értik meg, és nem fogják fel újra, amit Isten tesz. Nem tagadják meg a saját elképzeléseiket és nézeteiket, és nem értik meg a bennük rejlő téveszméket, valamint nem ismerik meg Krisztust és Isten megtestesült testét, és nem fogadják el az igazságnak való alávetettség magatartásával és alapelvével mindazt, amit Krisztus mond és tesz. Helyette a saját elképzeléseikkel és nézeteikkel mérnek fel mindent, amit Krisztus mond. „Ez a krisztusi kijelentés logikátlan; az rosszul van megfogalmazva; ez nyelvtanilag hibás; látszik, hogy krisztus nem magasan képzett. Hát nem úgy beszél, mint egy hétköznapi ember? Hogyan beszélhet így krisztus? Ez nem az ő hibája. Valójában ő is szeretné, hogy kiemelkedő legyen, hogy mások megbecsüljék, de ez egyszerűen lehetetlen – nem jó családból származik. A szülei csak hétköznapi emberek voltak, és amilyenek ők voltak, az hatással volt rá, hogy ugyanolyan legyen. Hogy tehette ezt isten? Miért nem tűnnek krisztus szavai és modora nagyon elegánsnak és nemesnek? Miért nem olyan a beszéde és a modora, mint a társadalom tudósainak és kifinomult értelmiségijeinek, a társadalom felsőbb osztályaiból származó hercegnőknek és hercegeknek? Miért tűnik úgy, hogy krisztus szavai és tettei annyira nincsenek összhangban az identitásával?” Az antikrisztusok ilyen perspektívával és ilyen megfigyelő szemléletmóddal tekintenek Krisztusra, valamint az Ő minden szavára és munkájára, arra, ahogyan az emberekkel bánik, a beszédére és modorára, és óhatatlanul elképzelések merülnek fel a szívükben. Nemcsak hogy nem vetik alá magukat Krisztusnak, de nem is bánnak helyesen az Ő szavaival. Azt mondják: „Lehet-e egy ilyen hétköznapi ember, egy ilyen közember az én szabadítóm? Meg tud-e áldani engem? Kaphatok-e tőle bármilyen jutalmat? Teljesülhetnek-e a vágyaim és törekvéseim? Ez az ember túlságosan hétköznapi, olyannyira, hogy már-már lenézendő.” Minél inkább hétköznapinak és átlagosnak látják Krisztust, és minél inkább úgy gondolják, hogy Krisztus nagyon is normális, annál inkább magasztosnak és nemesnek érzik magukat. Ugyanakkor egyes antikrisztusok még összehasonlításokat is tesznek: „Fiatal vagy, és nem tudod, hogyan kell öltözködni és beszélgetni az emberekkel. Nem tudod, hogyan kell kiszedni az emberekből a dolgokat. Miért vagy ilyen egyenes? Hogyan hasonlít istenhez bármi is, amit mondasz? Hogyan fejezi ki bármi is, amit mondasz, azt, hogy te isten vagy? Mennyire hasonlítanak a tetteid, beszéded, viselkedésed, modorod és öltözködésed istenhez? Nem hiszem, hogy ezek közül bármely szempontból is hasonlítanál istenre. Krisztusnak felsőfokú végzettséggel kellene rendelkeznie, töviről hegyire ismernie kellene a Bibliát, és ékesszólóan kellene beszélnie, te azonban folyton ismételgeted magad, és időnként olyan szavakat használsz, amelyek nem megfelelőek.” Miután sok éven át követték Krisztust, az antikrisztusok nemcsak Isten szavait és az igazságot nem fogadták el a szívükben, hanem azt a tényt sem, hogy Krisztus Isten megtestesült, hús-vér teste. Ez egyenértékű azzal, hogy nem fogadják el Krisztust Szabadítójuknak. Ehelyett szívük mélyén még inkább megvetik Isten megtestesült testét, ezt a hétköznapi embert. Mivel semmi különlegeset nem látnak Krisztusban, mert az Ő származása nagyon is közönséges és hétköznapi, és mivel úgy tűnik, hogy nem képes semmilyen előnyt nyújtani számukra a társadalomban vagy az emberiség körében, illetve lehetővé tenni számukra, hogy bármilyen előnyben is részesüljenek, ezért önkényesen és nyíltan ítélkezni kezdenek Fölötte: „Te nem csak egy ebből és ebből a családból származó gyermek vagy? Akkor mi a baj azzal, hogy én megítéllek téged? Mit tehetsz velem? Ha előkelő családod és hivatalnok szüleid lennének, talán félnék tőled. Miért kellene félnem tőled úgy, ahogyan vagy? Szóval, még ha te vagy is Krisztus, az isten által tanúsított megtestesült, hús-vér test, én nem félek tőled! A hátad mögött akkor is ítélkezni fogok feletted, és szabadon megjegyzésekkel illetlek téged. Valahányszor csak lehetőségem adódik, tanulmányozni fogom a családodat és a születési helyedet.” Ezek az antikrisztusok kedvenc dolgai, amik miatt nagy hűhót csapnak. Soha nem keresik az igazságot, és ismételten megítélnek mindent, illetve ellenállnak mindennek, ami nem illeszkedik az elképzeléseikhez és képzelődéseikhez. Ezek az emberek nagyon is jól tudják, hogy amit Krisztus kimond, az az igazság, akkor miért nem törekednek az igazságra? Igazán észszerűtlenek!

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren