I. Az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében

Ma az antikrisztusok különböző megnyilvánulásairól szóló tizenötödik tételről fogunk beszélgetni – nem hisznek Isten létezésében, és tagadják Krisztus lényegét. Ez a tétel az antikrisztusok Istennel és Krisztussal szembeni bánásmódjának két olyan megnyilvánulását mutatja be, amelyek az antikrisztusok lényegét képviselik. Mindkét megnyilvánulás Magára Istenre vonatkozik, egyrészt Isten Lelkét, másrészt Isten megtestesült testét érinti. Az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében, és nem is ismerik el az Ő megtestesült testét. Ez az antikrisztusok álláspontja Istennel szemben, és ezek az elsődleges megnyilvánulásai annak, ahogyan az antikrisztusok Istennel bánnak. Egyelőre nem e két elsődleges megnyilvánulás lényegéről fogunk beszélgetni, hanem először vitassuk meg, hogyan nyilvánul meg az, hogy az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében, vagyis milyen gondolataik, nézeteik, attitűdjeik és konkrét viselkedésmódjaik, megnyilvánulásaik és megközelítéseik vannak Istennel szemben, amelyek azt bizonyítják, hogy nem hisznek az Ő létezésében. Vannak-e konkrét megnyilvánulásai ennek a hitetlenségnek? Lehet, hogy egyesek azt mondják: „Az, hogy az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében, egyszerűen azt jelenti, hogy nem ismerik el ezt a tényt, és tagadják Isten létezését. Szívük mélyén azt hiszik, hogy nincs Isten, és hogy Isten Lelke, Maga Isten és a Teremtő láthatatlan, és nem létezik. Számukra az »Isten« megnevezés üres, és az emberi képzelet szüleménye. Hát nem egyszerű ezt elmagyarázni és beszélni róla? Vajon hogyan kapcsolódik ez az antikrisztusok lényegéhez? Hogyan vannak konkrét megnyilvánulásai ennek? Nem bolhából elefánt csinálás ez? Tényleg ennyire bonyolult?” Helyes-e ez a gondolatmenet? Ha arra kérnének, hogy beszéljetek arról a témáról, hogy az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében, hogyan beszélnétek róla, és hogyan boncolgatnátok? Vegyünk például egy különösen csalárd embert. Tudnál-e beszélni a csalárdságának konkrét megnyilvánulásairól? Ha csak azt mondod: „Ez az ember nagyon csalárd, és mindig hazudik anélkül, hogy egyetlen igaz szót is kimondana”, akkor vajon ezzel be is fejezted? Melyek a csalárdság konkrét állapotai és megnyilvánulásai? Hogyan boncolgathatod annak az embernek a csalárdságát? Milyen megközelítéseket alkalmaz a mindennapi életében a magaviseletére és ügyeinek intézésére? Milyen módszereket használ a világhoz való viszonyulásában? Milyen a jelleme? Mi az álláspontja az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatban? Hogyan bizonyítható, hogy ez az ember nagyon csalárd? Vannak-e itt konkrétumok? Mindenképpen vannak konkrétumok. Nem csak arról van szó, hogy elmondjuk, mi a csalárdság, vagy milyen cselekedetek csalárdok, és nem is csak arról, hogy elmagyarázzuk ezt a kifejezést, hanem boncolgatnunk kell a konkrét megnyilvánulásait, viselkedésmódjait, gondolatait, nézeteit, a módszereit, ahogyan az ügyeket intézi, a jellemét és így tovább. A csalárd ember fő jellemzője, hogy sosem nyitja meg a szívét, hogy bárkivel közösségben legyen, és még a legjobb barátjával sem beszél tiszta szívből. Rendkívül kifürkészhetetlen. Egy ilyen személy valójában nem feltétlenül idős, vagy nem feltétlen látott sokat a világból, az is lehet, hogy kevés a tapasztalata, mégis rendkívül kifürkészhetetlen. A korához képest igen ravasz. Hát nem természeténél fogva csalárd ember ez? Oly mélyen rejtőzködik, hogy senki sem lát át rajta. Bármennyi szót szól is, nehéz megmondani, hogy melyik igaz és melyik hamis, és senki sem tudja, mikor mond igazat, illetve mikor hazudik. Emellett különösen ügyes az álcázásban és az álokoskodásban. Gyakran titkolja az igazságot hamis benyomást keltve az emberekben, hogy az emberek csak a hamis külsejét lássák. Magasztos, jó, erényes és jámbor embernek álcázza magát, olyannak, akit kedvelnek és elfogadnak, és a végén mindenki imádja és felnéz rá. Bármennyi időt töltesz is egy ilyen emberrel, sosem tudod, mit gondol. A mindenféle embert, eseményt és dolgot illető nézetei és hozzáállásai el vannak rejtve a szívében. Soha senkinek nem mondja el ezeket a dolgokat. Soha nem beszél ezekről a dolgokról, még a legközelebbi bizalmasának sem. Még amikor Istenhez imádkozik, talán akkor sem bízza Rá azt, ami a szívében van, sem a vele kapcsolatos igazságot. És nemcsak erről van szó: próbálja olyasvalakinek álcázni magát, akinek jó az emberi mivolta, aki igen spirituális és elkötelezett az igazságra való törekvés iránt. Senki sem látja, milyen a beállítottsága, és milyen ember is ő. Ezek a csalárdság megnyilvánulásai. Vegyünk például egy lusta embert. Vajon melyek a lustaság konkrét megnyilvánulásai? Egyesek talán azt mondják: „A lustaság az, ha egyáltalán nem dolgozunk, egész nap csak ülünk, nem akarunk megmozdulni, nem akarunk semmin tépelődni, és nem akarunk beszélgetni.” Vajon ezek a lustaság konkrét, lényegi megnyilvánulásai? (Nem, ez csak néhány felszínes jelenség.) Akkor vajon melyek a lustaság konkrét megnyilvánulásai? Elsősorban két fő megnyilvánulása van: az első, hogy nem hajlandóak elviselni semmilyen nehézséget, bármit is tesznek, nem hordozzák annak terhét és felelősségét, panaszkodnak, ha a testük egy kis kényelmetlenséget érez, illetve bármilyen kis nehézséggel vagy fáradtsággal szembesül; a második, hogy minden munkától idegenkednek, élvezetteli életet akarnak élni, jobban szeretik a pihenést, és nem szeretnek dolgozni, henyélnek, és sodródnak a mindennapokban, valamint, valahányszor dolgozniuk kell, szüntelenül nyafognak és elrejtőznek oda, ahol senki sem találhatja meg őket. Ez a lustaság két fő megnyilvánulása; itt nem fogjuk megvitatni a konkrét megnyilvánulásokat. Vegyünk például egy falánk embert. Vajon melyek a falánkság konkrét megnyilvánulásai? Ez olyasvalami az emberi mivoltban, amit könnyű lenne boncolgatni és felismerni, igaz? (Folyamatosan testi örömökre törekszik, mindig ízletes ételeket akar enni, hogy kielégítse a kívánságait.) (Kielégíthetetlen az étvágya, ha finom ételekről van szó.) Ezek a falánkság megnyilvánulásai. Vajon nincsenek-e olyanok, akik, miután meghallják, hogy valahol finom ételek vannak, mindent megtesznek, hogy megtalálják? Tegyük fel például, hogy valahol megnyílik egy új étterem, amely sokféle finom ételt kínál, de egy kicsit drága és messze van: egy órát kell autózni odáig. Az emberek többsége azt gondolná, hogy nem éri meg ilyen messzire utazni csupáncsak egy étkezésért. De azok, akik szeretnek enni, hallva erről az étteremről, azt gondolnák: „Egy órányi autóút nem is olyan hosszú. Hát nem arról szól az élet, hogy eszünk, iszunk és szórakozunk? Gyerünk enni!” Ha azonban ugyanezt az embert arra kérnék, hogy egy órát autózzon, hogy a saját munkáját ellássa, akkor elkezdene mérlegelni: „Vajon nem fogok elfáradni odáig? Vajon megéri-e számomra, hogy ennyi időt töltsek azzal, hogy odamenjek, és ott dolgozzak? Mi lesz, ha rossz emberekkel találkozom? Mi lesz, ha kifogy a benzin az autóból? Mit fogok ott enni? Vajon lesz ott készétel? Mi lesz, ha nem tudok alkalmazkodni a helyi környezethez? Mi lesz, ha éjszaka nem tudok aludni?” Túlbonyolítják a dolgokat, ha a saját munkájukról van szó, és mindenhol nehézségeket látnak. Ha azonban arról van szó, hogy valami finomat egyenek, hajlandóak minden akadályt legyőzni; jelentéktelenné válik minden akadály, és nem gondolkodnak túl sokat. Ezek a falánkság konkrét megnyilvánulásai. Ezt itt csak röviden említem meg; nem fogom tovább részletezni.

Térjünk vissza a mai beszélgetés témájához. Miben nyilvánul meg az, hogy az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében? Milyen konkrét gondolatokat, nézeteket és állapotokat tárnak fel? Amikor valami történik velük, milyen hozzáállással, nézetekkel és eszmékkel rendelkeznek, amelyek azt bizonyítják, hogy valóban nem hisznek Isten létezésében? Hát nem érdemes-e erről beszélgetni? Az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében; vajon melyek ennek a hitetlenségnek a részletei és a konkrét megnyilvánulásai? (Bármi történjék is, nem hisznek abban, hogy azt Isten vezényelte és rendezte, és nem tudják azt elfogadni Istentől.) (Nem hisznek abban, hogy Isten a jót megjutalmazza, a gonoszt pedig megbünteti, ezért szemtelenül gonoszkodnak.) Ez néhány konkrét megnyilvánulás. Az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében. Az, hogy nem hisznek Isten létezésében, egy tagadás. Vajon mit tagadnak, ami bizonyítja azt, hogy tagadják Isten létezését? (Tagadják Isten identitását, mint Teremtő.) (Tagadják, hogy Isten mindent irányít, és hogy mindenek felett szuverén.) (Tagadják, hogy Isten szavai az igazság, és tagadják, hogy Isten ítélő és fenyítő munkája képes megtisztítani az emberek romlottságát és megmenteni őket a Sátántól.) Ezen állítás közül melyik a reprezentatív és a lényegesebb? Isten identitásának és az Ő mindenek feletti szuverenitásának tagadása – hát nem reprezentatívak ezek? Nem alapvető fontosságú kérdések? (De igen.) Hinni Isten létezésében egyrészt Isten identitásának és lényegének elismerését jelenti. Továbbá, az Isten identitásában és lényegében való hit alapján annak a ténynek az elfogadását és elismerését, hogy Isten mindenek felett szuverén. Ez vajon nem Isten létezésében való teljes hit? Nem döntő fontosságú ez a két pont? (De igen.) Ez a két leglényegesebb kérdés. Ezért annak boncolgatásához, hogy az antikrisztusok nem hisznek Isten létezésében, előszöris két dolgot kell boncolgatnunk: az első az, hogy az antikrisztusok nem hajlandóak elismerni Isten identitását és lényegét; a második pedig az, hogy az antikrisztusok nem hajlandóak elismerni Isten mindenek feletti szuverenitását. E két pont további szempontokat is tartalmaz. Korábban beszélgettünk arról, hogy az antikrisztusok nem ismerik el, hogy Isten az igazság, hogy Isten szavai az igazság, és hogy Isten meg tudja menteni az embereket. Ez is tény. Itt azonban azt mondom, hogy az antikrisztusok alapvetően nem hisznek abban, hogy van Isten, és alapvetően nem hisznek Isten létezésében. Ha ezt abból a szempontból boncolgatjuk, hogy az antikrisztusok nem ismerik el Isten identitását és lényegét, és nem hajlandóak elismerni Isten mindenek feletti szuverenitását, az sokkal erőteljesebb és reprezentatívabb lesz.

A. Nem hajlandóak elismerni Isten identitását és lényegét

Kezdjük az első pontról való beszélgetéssel: Az antikrisztusok nem hajlandóak elismerni Isten identitását és lényegét. Mi Isten identitása? Minden teremtett lény számára Isten a Teremtő, mi tehát az Ő identitása minden dolog számára? (Minden dolog Legfőbb Ura.) Ez a megnevezés is pontos, mégis mi Isten valódi identitása? Amikor megszólítod Istent, vajon hivatkozhatsz-e egyszerűen úgy Rá, hogy „minden dolog Legfőbb Ura”? Ez olyan, mint ahogyan az anyád identitása számodra az, hogy ő az, aki megszült téged és felnevelt, de tudod-e őt úgy hívni, hogy „az, aki megszültél engem és felneveltél”? (Nem.) Hogy hívod őt? (Anya.) Ez a te kifejezésed az édesanyádra. Tehát a Teremtőnek, minden dolog Legfőbb Urának megnevezése Isten, és csak Magát Istent lehet Istennek hívni. Minden teremtett és nem teremtett dolog számára Isten az Isten; az Ő identitása minden dolog Legfőbb Ura, az Ő megnevezése pedig Isten. Az Egyetlen, aki ezt a megnevezést viseli, az Maga Isten, Ő Isten. Csak Ő, aki méltó az Isten megnevezésre, rendelkezik Isten identitásával és lényegével. Egyelőre ne beszéljünk a „lényeg” szóról, beszéljünk inkább az identitásról. Maga Isten, aki Isten identitásával rendelkezik, Isten dolgait cselekszi, Isten természetét fejezi ki, és Isten módszereit használva vezeti az egész emberiséget, szuverenitást gyakorol az egész emberiség és minden dolog felett. Akik hisznek Istenben és elismerik Isten identitását, azoknak a szemlélete mindarról, amit Isten tesz, teljesen különbözik az antikrisztusokétól. Azok, akik helyesen megértik mindazt, amit Isten minden dolog közepette tesz, meglátják ebben az Ő cselekedeteinek módszereit, és még inkább megbizonyosodnak arról, hogy Ő minden dolog között létezik. Ezzel szemben az a nézőpont, módszer és szemszög, amelyből az antikrisztusok mindezeket a dolgokat szemlélik, teljesen ellentétes azokéval, akik hisznek Isten létezésében. Ezért az antikrisztusok inkább meghalnának, minthogy higgyenek Isten létezésében, vagy higgyenek abban, hogy az Egyetlen, aki mindezekre képes, az az Egyetlen, aki rendelkezik Isten identitásával, és hogy egyedül Ő méltó arra, hogy Istennek nevezzék, és hogy az emberek Istennek szólítsák.

Ha az emberek Isten szavain és a normális emberi mivolt racionalitásán keresztül szemlélik és megértik azt a sok mindent, ami minden dolog és az egész emberiség közepette létezik, függetlenül attól, hogy látható-e szabad szemmel, vagy sem, akkor felfedezik majd, hogy Isten vezeti az emberiséget minden dolog közepette, és hogy Ő valóban létezik. Minden dolog törvénye és minden dolog fejlődése egy láthatatlan, leírhatatlan szabályrendszeren belül van vezényelve és intézve, ki képes tehát mindezt vezényelni és intézni? Nem egy nagyszerű ember, nem is egy hős, és biztosan nem egy természeti képződmény. Hanem az Egyetlen, aki láthatatlan és megfoghatatlan, de az ember számára érzékelhető, aki mindezek felett szuverén. Vajon ki ez? Isten. Hinni Isten létezésében, nem ez a minimális racionalitás, amellyel az embereknek rendelkezniük kellene? Nem ez a legminimálisabb, legalapvetőbb nézőpont és szemszög, amelyből az embereknek szemlélniük kellene a dolgokat? Az antikrisztusok azonban nem rendelkeznek ezzel a racionalitással, és ezért nem ilyen nézőpontból és szemszögből szemlélik a dolgokat. Ezért az Isten által vezényelt dolgokat, amelyeket az emberiség csak érzékelni képes, és amelyeket Isten nem közölt kifejezetten, világos nyelven az emberiséggel, az antikrisztusok véletlenszerű, ember alkotta, természetes módon kialakult, sőt, akár az emberek által elképzelt és manipulált dolgoknak tartják. Bárhogyan is tanúskodsz Isten létezéséről, bármennyi tényt is használsz fel annak bizonyítására, hogy Isten ott van minden dolog közepette, hogy Isten az Isten identitásával rendelkezik, és hogy csak az az Egyetlen, aki rendelkezik Isten identitásával, képes ezeket a dolgokat megtenni, illetve mindent rendezett módon intézni, és hogy egy ilyen Legfőbb Úr az Egyetlen, aki rendelkezik Isten identitásával, vajon az antikrisztusok így fogják látni ezt? Az antikrisztusok így értenék ezt? (Nem.) Bármennyi tényt is hozol fel ennek bizonyítására, az antikrisztusok nem fogják elhinni, és nem is fogják elismerni. Még ha látszólag nem is mondanak semmit, sőt, még ha nem is tudnak semmilyen bizonyítékot felhozni annak megcáfolására, mélyen legbelül százszorosan is nem értenek egyet vele, nem hajlandóak tudomásul venni, és kérdőjelek egész sorát vetik fel. Azt gondolják, hogy azok, akik hisznek Isten identitásában, bolondok, és hogy félrevezették őket, és hogy ezt csak az érett gondolkodással nem rendelkezők tennék és gondolnák. Úgy vélik, hogy az ember szabad akaratát magának az embernek kell irányítania és szabadon kifejeznie. Úgy gondolják, hogy az embereknek, ahogyan csak szeretnének, véleményt kellene alkotniuk a minden dolgok közepette bekövetkező eseményekről, és hogy ezeket az eseményeket tudományos módszerekkel és tudományos szemszögből kellene szemlélni, hogy az embereknek nem kellene annyira babonásnak lenniük, és Isten szuverenitásával magyarázniuk mindent, illetve Isten szuverenitásával közelíteniük meg mindent. Például sok testvér van a gyülekezetben, akik számos Isten által tett jelet és csodát tapasztaltak már meg, amióta elnyerték az üdvösséget. Ezek bizonyságot tesznek arról, hogy Isten hogyan vezette őket abban az időben, hogyan mutatta meg ezeken az eseményeken keresztül, hogy Ő valóban létezik, és hogy azokat valóban Ő hajtotta végre, valamint arról is, hogy milyen hatalmas áldásokban és kegyelemben részesültek ezen események által. A tanújelek ott vannak, mind a bizonyságtételekben, mind a tárgyi bizonyítékokban. Ezek a bizonyságtételek és tárgyi bizonyítékok megerősítik a hitét azoknak, akik hisznek Isten létezésében, de vajon az antikrisztusoknak, akik nem hisznek Isten létezésében, megváltozik-e a szemléletük, miután ezeket meghallják? (Nem.) Honnan tudod? Onnan, hogy bármennyire is igaz, amit mondasz, és bármennyien vannak is, akik személyesen megerősítik a bizonyságtételedet, az antikrisztusok nem fogják elhinni. Azt mondják majd: „Hacsak nem tapasztalom meg magam, ha nem láttam, akkor nem is létezik. Amit ti megtapasztaltatok, az csak egy véletlen egybeesés, egy véletlenszerűség volt. Ki ne tapasztalna meg életében veszélyes vagy véletlenszerű eseményeket? Vajon ezeknek a véletleneknek és véletlenszerűségeknek a felbukkanása bizonyítja, hogy ezek isten művei? Bizonyítja, hogy aki ezeket teszi, az isten? Lehet, hogy csak képzelődsz, lehet, hogy csak szerencséd volt, hogy volt ott egy jótevő, hogy segítsen neked, vagy lehet, hogy csak nem jött el a halálod ideje, és szerencsésen megmenekültél.” Látod, elismerik-e azt, amit Isten tett ezekkel az emberekkel? (Nem ismerik el.) Nem ismerik el és nem hisznek abban, amit Isten tett a testvérekkel, és azt sem hiszik el, hogy Isten képes ilyen tetteket végrehajtani, és hogy a testvérek által megtapasztaltak valóban megtörténtek. Azt gondolják: „Hogyan létezhetnek ilyesmik a világban? Ha léteznek is, csak az emberi képzelet szüleményei. Ahogy a mondás tartja: »Amiről nappal gondolkodsz, arról álmodsz majd éjszaka.« Ezek mind csak illúziók.” Amikor az antikrisztusok fülébe jut, hogy a testvérek megtapasztaltak néhány jelet és csodát, Istennek néhány különleges kegyelmét és áldását, és néhány olyan dolgot, ami az átlagemberek számára elérhetetlen, nem hiszik el. Képesek tehát az antikrisztusok hinni abban a megvilágosodásban és útmutatásban, amelyet a testvérek Isten szavainak megtapasztalása során nyernek? Abban sem hisznek. Nem hisznek abban, hogy Isten megvilágosítja, megvilágítja és vezeti az embereket. Úgy gondolják, hogy mindez az emberi elméből, az emberi tudáson alapuló elemzésből és megértésből származik, és hogy ez váltja ki ezeket a tapasztalati tanúságtételeket. Azt hiszik: „Ha az emberek erősen gondolkodnak, és kitartóan törekednek ebbe az irányba, vajon nem fognak-e némi tudásra szert tenni? Ha én is erőfeszítéseket teszek, erősen gondolkodom és elmélkedem e vonatkozásban, például cikket írok, akkor én is elő tudnék állni valamilyen tapasztalati tanúságtétellel.” Ezért, amikor a testvérek tapasztalati tanúságtételéről van szó, ahol arról tesznek bizonyságot, hogy Isten hogyan vezette őket, hogyan világosította és világította meg őket, hogyan ítélte, fenyítette, metszette és fegyelmezte meg őket, és hogyan rendezett el Isten helyzeteket, hogy próbára tegye és finomítsa őket, valamint hogyan értették meg ebből Isten szándékait, és így tovább, az antikrisztusok nem ismerik el Isten egyetlen ilyen cselekedetét sem, és nem is hisznek azokban. Azt gondolják, hogy mindezek nem lehetségesek. Az antikrisztusok nem ismerik el és nem hisznek ezekben az eseményekben, amelyek a testvérek körében történnek. Vajon igazolja-e ez az antikrisztusok lényegét, hogy egyáltalán nem hajlandóak elismerni Isten identitását? Valójában nem ez a legerőteljesebb bizonyíték arra, hogy az antikrisztusok lényege az, hogy nem hajlandóak elismerni Isten identitását.

Lépjünk ideiglenesen túl a gyülekezet és a testvérek körén, és vizsgáljuk meg az antikrisztusok nézeteit az emberek csoportjaiban, a való életben felmerülő különböző kérdésekkel kapcsolatban. Melyek ezek a kérdések? (Az emberek születése, öregedése, betegsége és halála, valamint a társadalmi változások, politikai váltások és katasztrófák bekövetkezte. Az antikrisztusok képtelenek felismerni mindezekben Isten szuverenitását.) (Az antikrisztusok nem hisznek abban, hogy az emberek sorsa Isten kezében van, inkább saját kezűleg akarnak szép hazát teremteni.) Ezek olyan konkrét megnyilvánulások, amelyek a probléma lényegét érintik. Látják-e az antikrisztusok, hogy az emberi sors, az élet és a halál, valamint az összes tapasztalat, amelyen minden ember keresztülmegy élete során, Isten szuverenitása alatt áll? Nem látják. Van például a társadalomban egy népszerű mondás: „Akik hidakat építenek és utakat javítanak, végül megvakulnak, míg a gyilkosok és gyújtogatók utódai szaporodnak.” Ez a mondás lényegi szabály valamire? Az igazság? Filozófiai elmélet? (Nem.) Akkor honnan származik ez a mondás? Biztosan nem azoktól, akik hisznek Istenben; ez az emberi fejlődés során a különböző emberek életkörülményeinek egy felszínes jelensége. Az emberek úgy vélik, hogy nincs igazságosság a világban, hogy minél több jótettet visz véghez valaki, annál valószínűbb, hogy megvakul, és annál inkább büntetésben részesül, míg minél több rosszat tesz valaki, annál inkább boldogul, és annál több sikert ér el a világban. Vajon a különböző dolgok fejlődési törvényei az emberiség körében valamilyen módon összhangban vannak ezzel a mondással? Van egy másik mondás is: „A jók fiatalon halnak meg, a gonoszok ezer évig élnek.” Miféle emberek találták ki ezt a mondást? Az ilyen típusú mondásokat az emberek közmondásokként ismerik; vajon miféle emberek képesek kimondani ilyen közmondásokat? Hisznek-e Istenben? Olyan emberek, akik hisznek Isten létezésében? (Nem.) Vannak bizonyos fajta cinikusok, akik sikertelenek a társadalomban és az emberek között, akik mindenütt akadályokba ütköznek, nehéz a sorsuk, beteljesületlenek a törekvéseik, és nem boldogulnak, bárhová is mennek. Úgy gondolják, hogy valamennyire kompetensek és rátermettek, mégsem tudtak nevet szerezni maguknak, fejlődni, felülmúlni másokat, és becsületére válni az őseiknek. Bárhová is mennek, kirekesztik, zaklatják és elnyomják őket, és nem képesek mindebből kiszabadulni. Végül arra a következtetésre jutnak: „A társadalomban és az emberiségben nincs igazságosság, nincs olyan, hogy a jót jutalmazzák és a rosszat büntetik, és nincs megtorlás sem. A rossz emberek rossz dolgokat tesznek anélkül, hogy megbüntetnék őket, míg a jó emberek, akik sok jót tettek, például adakoztak és segítettek a szegényeken, végül nem kapnak jutalmat. Tehát, ne legyetek jók; hiábavaló. A jó emberek a végén megvakulnak – inkább gonosznak kell lenni.” Mivel sikertelenek a világban és az emberek csoportjainak körében, panaszkodnak, hogy nincs igazságosság és méltányosság a világban, és hogy nincs szabadító a világban. Úgy gondolják, hogy mindenki rosszul bánik velük, mert senki sem látja az erősségeiket és a szakértelmüket, és senki sem helyezi őket fontos pozíciókba. Ezért gyártják ezt a fajta kiforgatott elméletet, hogy panaszkodjanak az emberiségre és a világra. Valójában vannak okok e különféle dolgok bekövetkezte mögött? Vannak ok-okozati összefüggések? Mindenképpen! Az antikrisztusok ugyanazt a nézetet vallják, mint ezek az emberek; nem hiszik, hogy Isten mindenek felett szuverén, és azt sem hiszik, hogy minden, ami felett Isten – aki Isten identitásával rendelkezik – szuverén, és igazságos. Ezért az antikrisztusok nemcsak hogy nem ismerik el, hogy minden, amit Isten tesz, az Ő identitását képviseli, hanem hisznek a társadalomban keringő kiforgatott elméletekben és eretnekségekben is. Azt hiszik, hogy ezek a kiforgatott elméletek és eretnekségek igazak, és csak azokat lehet szívük isteneinek nevezni, akik képesek boldogulni ebben a világban, akiket imádnak és követnek, és akik szívükben az istenek identitásával rendelkeznek. Például a kínai legendákban olyan szereplők vannak, mint a Nyugati Anyakirálynő, Jáde császár, a Nyolc Halhatatlan, Kuanjin és Buddha – ők azok, akiket az antikrisztusok a szívük mélyén valóban imádnak. Ezekben a legendákban Jáde császár a legnagyobb; ő rendelkezik azzal a hatalommal, hogy a mennyei birodalomban a bűnösöket megbüntesse azáltal, hogy a halandók birodalmába taszítja őket. Amikor az antikrisztusok ezt hallják, hatalmas csodálatot éreznek iránta, és azt gondolják: „Jáde császár valóban egy isten! Olyan a viselkedése, a magatartása és olyanok a képességei, mint egy istennek!” Ezek a legendák, valamint az úgynevezett halhatatlanok, akiknek a nagyközönség áldozatokat mutat be, mély benyomást tettek az emberekre. Úgy vélik: „Ezek az úgynevezett halhatatlanok nagyszerű képességekkel és hatalommal rendelkeznek. Megérdemlik, hogy istennek hívják őket. Képesek a mennyei birodalomban ítéletet alkotni minden igazságtalan és nem kielégítő dologról, ami a világban történik, és ha valaki igazságosságot keres, választ kaphat tőlük. Például az olyan történelmi személyiségek, mint Pao Kung és Kuan Kung igazságot szolgáltatnak az emberiségnek a szellemi birodalomban. Ha valakit sérelem ér, és a bíróság igazságtalan, akkor, ha Pao Kung vagy Kuan Kung elé viszi az ügyét, ők garantáltan igazságot szolgáltatnak.” Az emberek hisznek abban, hogy ezek a népmesei szereplők képesek igazságot szolgáltatni az emberiségnek, megbüntetni a gonoszakat, és a világ összes igazságtalanságát orvosolni, lehetővé téve, hogy akik szenvednek és küszködnek, ne hullassanak többé könnyeket. Azt gondolják, hogy a társadalmi ranglétra legalján élő szegény embereknek, az inkompetenseknek és a bántalmazottaknak csak áldozatokat kell felajánlaniuk ezen figurák számára, hinniük kell bennük, és követniük kell őket, hogy minden szenvedésüktől megszabaduljanak, és megoldódjon minden zaklatás és elnyomás, amellyel szembesülnek. Hasonlóképpen, az antikrisztusok szívük mélyén és elméjükben azt hiszik, hogy az isteneknek olyanoknak kellene lenniük, mint az úgynevezett bódhiszattváknak és buddháknak, akik megoldják az összes emberi szenvedést, és megmentik az embereket a nyomorúság tengeréből. Például egy férfi, akinek az édesanyja halálos beteg volt, és az orvosok már nem tudtak segíteni rajta, nagyon ragaszkodott hozzá, és nem akarta, hogy meghaljon, ezért minden nap három füstölőt égetett, valamint finom ételeket és italokat ajánlott fel Kuanjin bódhiszattva bálványának. Majd fogadalmat tett: ha az édesanyja felgyógyulna a betegségéből, és még harminc évig élhetne, akkor cserébe szívesen lemondana harminc évről a saját életéből, élete végéig vegetáriánus lenne, és soha többé nem ölne meg egy élőlényt sem. Miután elégette a füstölőt, földre borult, megtette ezt a fogadalmat, és felajánlotta őszinte szívét, édesanyja felgyógyult a betegségéből. Ez vajon azt jelentette, hogy a bódhiszattva meghallgatta a fogadalmát? Azt jelentette, hogy az édesanyja további harminc évet fog élni, ő pedig harminc évvel kevesebbet? Nem. De mivel hitt benne, meg volt győződve arról, hogy így igaz. Majd nekilátott, hogy teljesítse fogadalmát, és vegetáriánus lett. Egy napon elgondolkodott: „Édesanyám meggyógyult, és a hosszú élete már nem kérdéses, így a jövőben vajon megszeghetem a fogadalmamat? Megehetek egy csirkecombot? Ha meg akarok enni egyet, megtehetem.” Miután megette a csirkecombot, jól érezte magát, és a szíve is megnyugodott, másnap azonban hányás és hasmenés gyötörte, több napig is betegeskedett, anélkül, hogy bármi javulás állt volna be. A negyedik napon elgondolkodott: „Ez vajon a bódhiszattva büntetése? Nem engedi, hogy húst egyek? Úgy tűnik, hogy a korábbi szavaim tényleg számítottak – nem ehetek húst!” Amikor erre gondolt, sietve elégetett még három füstölőt, felajánlott egy csomó finom ételt, és beismerte bűnét. Másnapra meggyógyult. Amikor látta, hogy a bódhiszattva ilyen eredményes, még szilárdabban hitte, hogy: „Amikor az emberek cselekszenek, a bódhiszattva figyel. Nem szabad megpróbálnom becsapni őt, tartanom kell magam a fogadalmamhoz, különben szembe kell néznem a büntetésével!” Ettől kezdve még inkább úgy érezte, hogy a „bódhiszattva” cím szent és sérthetetlen. Naponta három füstölőt égetett, és felajánlásokat tett fesztiválokon és ünnepeken. Idővel az ilyen emberben megerősödött az a hit, hogy a bálványok, amelyeknek az emberek felajánlásokat tesznek, mint például Jáde császár, Kuanjin bódhiszattva, Kuan Kung és így tovább, istenek. A szívében betöltött státuszuk még megingathatatlanabbá vált, semmilyen kétség és gyanú sem fért hozzá. Még ha az antikrisztusok nem is tapasztalták meg ezeket a dolgokat, és nem is tettek felajánlásokat otthon ezeknek a bálványoknak vagy agyagfiguráknak, úgy is hallanak néha ilyen dolgokról, vagy szembesülnek ilyesmikkel az ismeretségi körükben. Például hallanak arról, hogy Buddha hogyan gyógyított meg valakit, vagy hogyan szolgáltatott igazságot azáltal, hogy megbüntette a gonosz embereket, vagy hogyan lett valaki gazdag, miután egy fengsuj mester átrendezett néhány dolgot a házában, vagy arról, hogy valaki hogyan kért tanácsot egy fengsuj vagy jin-jang mestertől síremlék és temető kiválasztásával kapcsolatban, és emiatt a leszármazottai hogyan lettek magas rangú tisztségviselők, illetve milyen nagy sikereket értek el a karrierjükben, és így tovább. Ezek azt a benyomást keltik az antikrisztusok elméjében, hogy az isteneknek olyan képességekkel és hatalommal kell rendelkezniük, mint ezeknek az úgynevezett buddháknak és császároknak, akikkel az emberek a mindennapi életükben találkoznak, és akiket látnak. Sőt, még azt is gondolják, hogy az isteneknek olyanoknak kellene lenniük, mint amilyenek azok a bálványok, amelyeknek az emberek felajánlásokat tesznek, és amelyek jeleket és csodákat mutatnak körükben, hogy rémületet és döbbenetet keltsenek. Ha pedig egy isten nem ezt teszi, akkor úgy gondolják, hogy azt nem kellene istennek tekinteni. Ha az antikrisztusoknak ilyen szemléletük és megértésük van az istenekről, akkor vajon milyenné válik az istenfogalmuk? Az ő szemükben egy olyan lény, mint Jáde császár, aki bármikor és bárhová képes mennyei katonákat küldeni, hogy azok a halandók birodalmába taszítsák a mennyei törvényeket megszegőket, valóban isten, aki rendelkezik egy isten identitásával. Vagy egy bálvány, amelynek az emberek áldozatokat ajánlanak fel, és amely lehetővé teszi számukra, hogy meggazdagodjanak és magas rangú tisztségviselők legyenek – az antikrisztusok az ilyen lényeket is méltónak tartják arra, hogy az istenek identitásával rendelkezzenek. Ez az antikrisztusok belső felfogása és megértése az istenek identitásáról. Ezért, amikor Isten azon a földön munkálkodik, ahol a nagy vörös sárkány fekszik, és letartóztatnak néhány testvért, tönkreteszik a gyülekezetet, valamint akadályozzák és megzavarják Isten munkáját, mit gondolnak vajon az antikrisztusok? „Ha ez isten, akkor miért történnek ilyesmik a gyülekezettel? Amikor a testvéreket letartóztatják, istennek látomásokat kellene megjelenítenie az égen, mennydörgést és tombolást kellene küldenie, hogy a gonosz rendőrök, akik letartóztatják a testvéreket, rémülten meneküljenek, mint az ijedt patkányok. Miért nem hallottam még soha ilyesmiről? Ha ezek az emberek istent követik, és ők isten választott népe, miért nem menti és óvja meg őket isten? A nagy vörös sárkány olyan őrülten és kegyetlenül üldözi azokat, akik követik istent. Miért nem jön isten a földre, hogy igazságot szolgáltasson az emberiségnek? Miért nem akadályozza meg isten a nagy vörös sárkányt? Miért nem bünteti meg a nagy vörös sárkányt? Biztosan nem lehetséges az, hogy az isteni identitással rendelkező isten csak beszélni tud az igazságról és ellátni tud vele? Jáde császárhoz, Kuanjin bódhiszattvához és Buddhához viszonyítva úgy tűnik, hogy isten nem nagy képességekkel és készségekkel rendelkezik. Azt mondják, hogy istennek hatalma és tekintélye van, de hol van ez a hatalom és tekintély? Valóban isten az, aki csak ellátni tud az igazsággal, és akinek nincs isteni hatalma és tekintélye? Amikor a testvéreket le akarják tartóztatni, istennek falat kellene emelnie a gonosz rendőrök elé, vagy vakká és sántává kellene tennie, és őrületbe kellene kergetnie őket, vagy ostobává kellene tennie őket. Mielőtt a veszély közeledne, istennek világosan tudatnia kellene mindenkivel a közelgő veszélyt, hallaniuk kellene egy hangot, érezniük kellene egy erős érzést, és világos kellene, hogy legyen a gondolkodásuk. Miért nem tesz isten ilyesmit? Miért nem tesz semmilyen célzást, amikor ilyen helyzetek közelednek? Amikor az embereket letartóztatják, megkínozzák, és üldözést szenvednek, miért nem állítja meg és bünteti meg isten ezeket az ördögöket és gonosz rendőröket? Amikor megbilincselik a testvéreket, amikor a gumibotjaikkal ütlegelik őket, miért nem tesz isten semmit? Ha Jáde császár vagy Kuanjin bódhiszattva lenne, soha nem hagyná, hogy követői így szenvedjenek. Biztosan közbelépne és segítene, megvakítaná a gonosz rendőröket, eltorzítaná az arcukat, megőrjítené őket, lerothasztaná a kezüket és a lábukat, halálos betegségekkel sújtaná őket, és arra kényszerítené őket, hogy egymást gyilkolják. Miért nem teszi ezt isten? Pontosan hol is van isten? Létezik egyáltalán? Ha jön a baj, isten nem menti meg az embereket, még akkor sem, ha imádkoznak hozzá, és nem is rendez el olyan körülményeket, hogy megmeneküljenek a veszélytől. Amikor a gonosz rendőrök kínozzák ezeket a védtelen embereket, a józan ész azt diktálja, hogy egy istennek közbe kellene lépnie, segítenie kellene, és nem csak tétlenül nézni, mert az istenek nem szeretik az igazságtalanságot a világban, és az istenek feladata, hogy megmentsék az embereket a nyomorúságtól, és mindenkit megszabadítsanak a szenvedéstől. Miért nem tesz egyáltalán ilyesmit ez az isten, akiben most hiszek? Tényleg létezik ez az isten, akiben hiszek?” Miután sok mindent megtapasztaltak, az antikrisztusok folyamatosan össze vannak zavarodva és kételkednek. Istenbe vetett hitük során még jövendőmondókhoz és jin-jang mesterekhez is elmennek jósoltatni, hogy meglássák, mit tartogat a jövőjük, hogy utánanézzenek, bebörtönzik-e őket, zökkenőmentesen megy-e a munkájuk, nem akar-e egy gazember bosszút állni rajtuk, vagy van-e mód arra, hogy elkerüljék a börtönt, ha az van a sorsukban.