c. Miért nem hajlandóak az antikrisztusok szolgálattevők lenni?

Az antikrisztusok nem hajlandóak szolgálattevők lenni, és nem békélnek meg azzal, hogy szolgálattevők legyenek. Azt hiszik, hogy azzal, hogy szolgálattevők, hatalmas sérelmet és hátrányos megkülönböztetést szenvednek. Nos, pontosan mik akarnak lenni? Mi a céljuk, amikor hinni kezdenek Istenben és Isten házába jönnek? Vajon hajlandóak Isten népének tagjai, Isten követői lenni? Hajlandóak olyan embernek lenni, akit tökéletesítenek? Boldogan lesznek olyanok, mint Péter és Jób, és jónak nevezik ezt? (Nem.) Mondja valaki, hogy örömmel tagjai Isten választott népének az Istenbe vetett hitükben, hogy ez elegendő számukra? Hajlandó bárki játékszernek lenni Isten kezében? Nem, az emberek egyáltalán nem hajlandóak erre. Amikor valaki Isten házába jön, azért jön, hogy előnyöket, áldásokat, jutalmakat és koronát nyerjen. Amint elfogadja, hogy Isten szavai leleplezik és megítélik őt, rájön, hogy ha ilyen szándékokat dédelget az Istenbe vetett hitében, nem tudja majd megérteni az igazságot, és végül nem tudja majd elérni az üdvösséget. Így aztán sok ember úgy dönt, hogy először elengedi az áldások, valamint a korona és a jutalmak iránti vágyát, hogy elengedi mindezeket az előnyöket, és először meghallgatja, mit mond Isten, milyen követelményei vannak az emberrel szemben, és hogy mi a mondanivalója az ember számára. Sokan, akik Isten szavait hallgatják, rejtett örömöt éreznek a szívükben, mondván: „Isten leleplezi a romlottságunkat, leleplezi a rút valódi arcunkat, valamint leleplezi abbéli lényegünket, hogy szembeszállunk Istennel és idegenkedünk az igazságtól – ezek mind tények. Szerencsémre nem siettem a kezem nyújtani Isten felé, hogy jószerencsét, kegyelmet és áldásokat kérjek; szerencsére először elengedtem ezeket a dolgokat. Ha nem engedtem volna el ezeket a dolgokat, vajon nem csináltam volna bolondot magamból? Az Isten által mondott összes dolog az ember természetét és lényegét leplezi le, hogyan vethetném hát le ezeket a dolgokat? Isten azt mondta, hogy az embereknek először fel kell vállalniuk a kötelességük végzését, majd együtt kell működniük az Isten irányítási tervén belüli munkával. E folyamat során – ha az emberek képesek az igazság megértésének és elfogadásának útjára lépni, akkor lesz reményük az üdvösség elérésére, és sok előnyt nyerhetnek a jövőben.” Ezen a ponton sok ember abbahagyja a gondolkodást ezekről a dolgokról. A csodás kívánságaik, a jövőre vonatkozó vágyakozásuk és reményeik nem tűnnek többé oly valóságosnak. Úgy érzik, hogy ebben a pillanatban az, hogy miként tegyék jól a kötelességüket, hogyan tegyenek eleget Isten szándékainak, és miként értsék meg az igazságot és álljanak szilárdan, valóságosabb, fontosabb és döntőbb azoknál a kívánságoknál és célkitűzéseknél. Ebben a döntő pillanatban ezért a legtöbb ember azt választja, hogy végzi a kötelességét, megtapasztalja Isten munkáját, elnyeri az igazságot, odaszánja az idejét és a fiatalságát, valamint feladja a családját, a munkáját és a világi kilátásait Istenért és a kötelessége végzéséért, sőt egyesek még a házasságukból is kilépnek emiatt. Az emberek ilyesfajta megnyilvánulásai, viselkedésformái és cselekedetei kétségkívül egyfajta engedelmes és magát alávető hozzáállást jelentenek a pozitív dolgokhoz és minden Isten által említett követelményhez, és pontosan ez a hozzáállás az a szükséges feltétel, amelynek az emberek birtokában kell lennie annak érdekében, hogy képesek legyenek megérteni az igazságot, gyakorolni az igazságot, alávetni magukat Istennek és végül eljutni az üdvösségre. Ezek azok a különféle megnyilvánulások és gondolatok, amelyek minden normális emberben megvannak, mielőtt Isten házába jön, hogy a kötelességét végezze. Attól kezdve, hogy ezek az emberek először hinni kezdtek Istenben, egészen mostanáig, a gondolataik és nézeteik folyamatos változáson mennek keresztül, az igazsághoz és Istenhez való hozzáállásuk pedig szintén folyamatos átalakuláson megy át. Azzal egyidejűleg, hogy az embernek ezek a korábbi vágyai és ambíciói folyamatos pusztulás tárgyai, fokozatosan és aktívan elengedik ezeket a dolgokat és feladják őket. Ez az a jó gyümölcs, amelyet végső soron az emberek abbéli vágya terem, hogy együttműködjenek Istennel és alávessék magukat Neki. Ez pozitív és jó megnyilvánulás és jó eredmény. Miközben az emberek folyamatosan haladnak előre, azok, akik őszintén törekednek az igazságra, szinte már elengedték az áldások nyerésére irányuló vágyukat és szándékukat, és így a legtöbb ember alapvetően nem igazán érzékeny az Isten által korábban az embernek tett különféle ígéretekre, illetve ezek nem igazán érdeklik őket. Ez azért van, mert ha egy normális ember józan esze szerint mérjük: ha valaki nem tudja megfelelő színvonalon végezni a kötelességét és nem sikerül megértenie az igazságot, akkor el fogja veszíteni azon lehetőségét, hogy az Isten által ígért összes áldást elnyerje, és semmi köze nem lesz ezekhez. Ezt az igen egyszerű logikát mindenkinek meg kellene értenie. Természetesen sok olyan ember van most, akik már értik ezt a tényt, és el is ismerik és el is fogadják ezt a tényt; csak az antikrisztusok nem fogadják el. Miért nem fogadják el? Azért, mert antikrisztusok. Nem fogadják el ezt a tényt, és akkor mit akarnak csinálni? Amikor Isten házába jönnek, átvizsgálják Isten szavait és különféle címeket és státuszokat találnak bennük, mint például „Isten embere”, „elsőszülött fiúk”, „Isten fiai”, „Isten népe” és „szolgálattevők”, és felragyog a szemük. A vágyaik és az ambícióik gyorsan kielégülnek, és erre gondolnak: „Isten fiai egyikének lenni túlságosan hétköznapi; a legtöbb ember isten fia. Isten népéhez tartozni azt jelenti, hogy közember vagy, a tömeghez tartozol, csak egy szokványos ember vagy, hatalom és befolyás nélkül. Arra pedig ne is gondolj, hogy szolgálattevőt csinálsz belőlem. Amíg élek, semmi közöm nem lesz a szolgálattevői léthez; ez tőlem teljesen független.” Így aztán a tekintetüket az „Isten embere” és az „elsőszülött fiúk” címekre szegezik. Az elképzeléseikben úgy vélik, hogy „Isten embere” Isten Maga, hogy az „elsőszülött fiúk” Isten elsőszülött fiai, és hogy ez a kettő hatalmat és befolyást hoz, és hogy királyokként uralkodhatnak az emberiség körében, irányíthatják az embereket, irányíthatják Isten választott népét, abszolút hatalommal bírhatnak, és meglehet a hatalmuk ahhoz, hogy dirigáljanak, a hatalmuk, hogy vezetők legyenek, valamint a hatalmuk, hogy vezényeljék az embereket és döntsenek arról, hogy az emberek élnek vagy halnak-e – ilyen nagynak hiszik ezeket az erőket. Ezért lehetetlen elérni, hogy szolgálattevők legyenek. Ha megengednék nekik, hogy maguk válasszanak, azt választanák, hogy elsőszülött fiúk vagy Isten embere legyenek; különben nem hinnének tovább Istenben. Amikor a kötelességüket végzik, illetve vezetőként és dolgozóként tevékenykednek Isten házában, e két célra törekedve cselekszenek, fizetnek árat, szenvednek és sürgölődnek. Ez idő alatt folyamatosan számolgatják, hogy milyen messzire jutottak a sürgölődés közben, hány embert nyertek meg az evangélium hirdetésekor, hány ember tiszteli őket és néz fel rájuk, hogy a problémákkal foglalkozó testvérek másokhoz mennek vagy hozzájuk jönnek, amikor a gyülekezetet vezetik, és hogy tudják-e irányítani és befolyásolni mások gondolatait és nézeteit. Folyamatosan számolgatják, mérlegelik és megfigyelik ezeket a dolgokat, azzal a céllal, hogy elérjék, amit akarnak: hogy királyként uralkodjanak Isten házában. Miután Isten házába jön és megért néhány igazságot, a legtöbb ember képes normálisan végezni a teremtett lény kötelességét – az antikrisztusok azonban nem. Ők azt hiszik, hogy nemes vérvonalból származnak, hogy egy nemes és különleges csoport tagjai, és hogy őket nagyszerűnek kell nevezni Isten házában; különben nem fognak hinni Istenben. Ahhoz, hogy higgyenek Istenben, tisztelni kell a nagyszerűségüket Isten házában, és nekik kell a falkavezérnek lenniük. Ezzel egyidejűleg azt is számolgatják és kiszámolják, hogy mennyi hitelük van Isten jegyzetfüzetében, és hogy kellően alkalmasak-e arra, hogy királyként uralkodjanak Isten oldalán. Egyes Isten házába érkező antikrisztusok számára ezért a kötelességük végzésének forrása, kiindulópontja és motivációja az, hogy királyként uralkodni jöjjenek Isten házába. Biztosan nem hajlandóak csak azért végezni a kötelességüket, hogy közönséges és igen jelentéktelen követők legyenek, és abban a pillanatban, hogy az ambíciójuk és a vágyuk kialszik, hirtelen ellenségessé válnak és nem hajlandóak végezni a kötelességüket.

Vannak most Isten házában olyanok, akik több éve végzik a kötelességüket, mindent rosszul csinálnak, és kiiktatják őket mindenhonnan, ahol a kötelességüket teszik. Mivel szörnyű az emberi mivoltuk és gyenge az integritásuk, nem törekednek az igazságra, valamint ádáz és elvetemült a beállítottságuk, amely idegenkedik az igazságtól, a testvérek végső soron elutasítják őket. Amint látják, hogy az áldások utáni vágyuk lassan füstbe megy, valamint, hogy az álmuk, hogy királyként uralkodjanak és kitűnjenek Isten házában, többé nem valósulhat meg, hogyan élnek a magánéletükben? Nem olvassák Isten szavait, nem hallgatnak himnuszokat, nem járnak összejövetelekre, mellőzik Isten házát, amikor kötelesség végzésére kérik őket, a testvéreknek pedig még fel is kell keresniük, meg kell hívniuk és emlékeztetniük kell őket, amikor ideje összejövetelekre járni. Egyesek közülük vonakodva továbbra is részt vesznek az összejöveteleken, az összejövetelek során azonban egyetlen szót sem szólnak, nem beszélgetnek, és mindennel kapcsolatban ellenérzésük van, amit mások mondanak, és nem akarják hallani. Amikor a testvérek imádkoznak, ők is behunyják a szemüket, ám nem mondanak semmit – nincs mit mondaniuk Istennek. És mit csinálnak mások az összejövetelek közben, amikor prédikációkat hallgatnak, illetve amikor a testvérek az igazságról beszélgetnek? Egyesek elalszanak, egyesek a telefonjukat nézik és híreket olvasnak, néhányan másokkal csevegnek, egyesek pedig online játékokat játszanak. Istenhitükben azt hiszik, hogy ha nem lehetnek közkedveltek, nem lehetnek mások kegyeiben, nem csődülnek támogatók köréjük és nem oszthatnak rájuk fontos feladatokat Isten házában, akkor nem tudnak majd királyként uralkodni Istennel a jövőben, és ezért Isten nem létezik számukra. Az, hogy Isten létezik-e, számukra ahhoz kapcsolódik, hogy részesülhetnek-e áldásokban vagy sem. Hát nem így viselkednek az antikrisztusok? Azt hiszik, hogy ha egy isten nem engedi nekik, hogy áldásokban részesüljenek, akkor az nem isten és igazság nélkül való, és hogy csak egy olyan isten, aki hagyja, hogy önkényesen cselekedjenek, hatalmat ragadjanak magukhoz a gyülekezetben és királyként uralkodjanak a jövőben. Ez a Sátán logikája – összekeveri a helyest a helytelennel és eltorzítja a tényeket. Istenben hívőként annak oka, hogy nem képesek Isten lépteit követni és nem hajlandóak a kötelességüket végezni, az, hogy idegenkednek az igazságtól, hogy a szívükben csak a Sátán filozófiáit, a tudást, a hírnevet, a nyereséget és a pozíciót tisztelik. Tagadják, hogy Isten igazság, nem figyelnek oda Isten munkájára, és az összejöveteleken ezért nézegetik a telefonjukat, játszanak, nassolnak és csevegnek lazán – azt csinálnak, amit csak akarnak, és akkor is elégedettek magukkal. Abban a pillanatban, hogy az áldásra irányuló reményük szertefoszlik, többé nem találják értelmét az Istenbe vetett hitnek, és amikor nem találják értelmét az Istenbe vetett hitnek, a gyülekezetet – azt a helyet, ahol a testvérek összegyűlnek – játszótérnek tekintik, az összejövetel idejét szabadidőnek tekintik, és úgy vélik, hogy az összejövetelek és a prédikációk hallgatása terhes, egyhangú és unalmas. Hogyan tekintenek a testvérek által hallgatott prédikációkra és az igazságra? Szlogeneknek, alaptalan ostobaságnak tekintik azokat, a testvérekkel együtt töltött időt pedig elvesztegetett időnek tekintik. Hát nem lepleződtek le ezek az emberek? Az ambícióikat, vágyaikat és az illúzióikat behozzák az Istenbe vetett hitükbe, és ez olyan jelzés, amely meghatározza, hogy képtelenek lesznek a végéig követni az utat, és hogy még arra sem méltók, hogy Isten munkájának és Isten irányítási tervének szolgálatára legyenek. Megvetően néznek azokra, akik prédikációkat hallgatnak, és azokra a testvérekre, akik az igazságra törekednek, sőt, még inkább tagadják Isten munkáját, Isten létezését és azt a tényt, hogy Isten irányítási tervének munkája létezik.

Amikor az antikrisztusok – azok az emberek, akik idegenkednek az igazságtól – arra a gondolatra jutnak, hogy az Istenbe vetett hit semmilyen előnyöket nem fog hozni számukra, akkor lelepleződik a démoni arcuk. Egyes női antikrisztusok addig sminkelnek otthon, amíg úgy nem néznek ki, mint a szellemek. Bármit felvesznek, ami divatos vagy vonzó az ellenkező neműek számára, sőt egyesek titokban még madzsongot és szerencsejátékot is játszanak és dohányoznak – ezek az emberek túlságosan borzalmasak és undorítóak. Színleléssel jönnek Isten házába, és végül mi történik? Nem tudják fenntartani, igaz? Az embereket csak az igazság tudja felfedni, és ha valaki nem szereti az igazságot, idegenkedik az igazságtól és ádáz beállítottsága van, akkor az a végzete, hogy ellenséges legyen az igazsággal szemben és képtelen kitartani. Vajon még mindig ki kell iktatnia a gyülekezetnek ezeket az embereket? Vajon Istennek még mindig el kell ítélnie őket? Vajon Istennek még mindig el kell utasítania egy ilyen embert? Nem, Isten egyáltalán nem figyel rájuk. Isten számára ezek az emberek csak férgek, még arra sem méltók, hogy szolgálattevők legyenek – egyszerűen nem képesek rá. Mit bizonyít az, hogy ilyen megvető a hozzáállásuk az összejövetelekhez, a gyülekezeti élethez és a kötelességükhöz? Isten nem őrzi és nem óvja őket, és nem is vezeti őket. Semmiféle megvilágosító, vezető, illetve fegyelmező munkát nem végez rajtuk, és így ilyen szörnyű és rút életet élnek. Ők maguk azonban így gondolják: „Nem hiszek istenben; szabad vagyok. Nektek, akik hisztek istenben, szenvednetek kell és árat kell fizetnetek, le kell mondanotok a családotokról és a karrieretekről, miközben nekem semmit sem kell elszenvednem. Élvezhetem az otthonlét szabadidejét, tobzódhatok a test örömeiben és élvezhetem az élet örömeit.” Azt hiszik, elnyerték a boldogságot és a szabadságot. Törődik velük Isten egyáltalán? (Nem.) Miért nem? Isten számára ezek az emberek bosszantó elemek, nem emberek és nem méltók az Ő figyelmére. Ha Isten nem törődik velük, vajon akkor is meg fogja menteni őket? Mivel Isten nem fogja megmenteni őket, van bármi köze Istenhez annak, amit tesznek? Van-e bármilyen kapcsolata Isten házának adminisztratív rendeleteivel? Nem, nincs. Ezért kívülről úgy tűnik, hogy igen kényelmesen, szabadon és lazán, egész boldogan élnek mindennap. Úgy gondoltad, hogy ez jó dolog? Egy pillantás arra, hogy mit élnek meg és milyen utat követnek, és tudod, hogy végük van, hogy Isten nem akarja őket többé. Ezek a férgek igazán büdös bandát alkotnak! Isten egyáltalán nem törődik az ilyen emberekkel.

Azok, akik a környezettől és a körülményektől függetlenül minden erejükkel azon igyekeznek, hogy királyként uralkodjanak és egyenrangúak legyenek Istennel az eljövendő világban, javíthatatlanul csökönyös elemek az antikrisztusok között. Az ilyen emberek pont olyanok, mint Pál; tövisek vannak a testükben, kétségeket táplálnak Istennel kapcsolatban, ellenállnak Istennek és fenyegetik Őt, és nagy vonakodást tanúsítanak, amikor dolgoznak, feláldozzák magukat, nehézséget viselnek és árat fizetnek. Csakis koronáért és azért cserébe teszik ezeket a dolgokat, hogy az eljövendő világban királyként uralkodhassanak. Vajon ez az egész folyamat nem teszi annyira szánalmassá az antikrisztusokat? Ami azt illeti, nem szánalmasak. Nemcsak hogy nem szánalmasak, de valójában még némileg nevetségesek is. Ha ők még mindig nem értik az igazságot, miután Isten oly sok mindent mondott, akkor egyszerűen felejtsd el; hogyhogy nem tudják értelmezni az emberi nyelvet? Hogyhogy nem képesek érteni egy ilyen egyszerű tant? Ha nem gyakorlod az igazságot, akkor nem tudsz beállítottságbeli változást elérni, illetve üdvösségre jutni; és még ha Isten ígéretet tett is neked, nem fogod tudni elnyerni azt. Minden ígéret, amelyet Isten az embernek tesz, feltételes; ok, illetve feltételek nélkül nem tesz ígéreteket az embereknek. Istennek megvannak a maga követelményei az emberrel szemben, és ezek a követelmények sosem változnak. Isten nem fogja megszegni az igazságot, sem a szándékain nem fog változtatni. Ha ezt a lényeget megértenéd, akkor is makacsul ragaszkodnál vajon a vágyaidhoz és az ambícióidhoz? Csak idióták és irracionális emberek ragaszkodnának makacsul ezekhez a dolgokhoz. Azoknak, akikben van némi normális racionalitás és normális emberi mivolt, el kell engedniük ezeket a dolgokat, és arra kell törekedniük, amire törekedniük kellene, amit meg kellene valósítaniuk és amibe be kellene lépniük – elsőként Isten követelményeinek kellene megfelelniük. Másodszor mit kellene még megérteniük a normális racionalitással bíró embereknek? Vannak olyan próféciák a Bibliában, amelyek azt mondják, hogy királyokként fogunk uralkodni Istennel az egész örökkévalóságon át, és Isten a jelenlegi munkájában említést tesz Isten emberéről, az elsőszülött fiúkról, Isten fiairól, Isten népéről és egyebekről, különféle szinteket és címeket rangsorolva az emberek számára. Mivel Isten megígérte az embernek ezeket a dolgokat, miért nem tudnak az emberek törekedni rájuk? Mi legyen tehát a helyes felfogás és a helyes megközelítés? Ha valaki a királyként való uralkodást és az Isten által tett ígéreteket tekinti követendő céloknak, az vajon a helyes út? Biztosan nem az; ez nem pozitív, túlságosan meghamisította az emberi akarat, és ez az út hadilábon áll az igazsággal. Egyesek ezt mondják: „Mivel ezt az ígéretet tetted, miért nem engeded nekünk, hogy elérjük? Mivel mindezeket a dolgokat mondtad és nyilvánosan állítottad az egész emberiségnek, miért nem engeded nekünk, hogy törekedjünk rá?” Ez az igazsággal áll összefüggésben; a kezdetektől egészen mostanáig soha senki nem értette ezt helyesen. Az igazság mely aspektusával áll ez összefüggésben? Így kell nézned: Isten tett egy ígéretet az embernek, és az ember Istentől lett tudatában a királyként való uralkodás eszméjének, valamint a különféle címeknek, mint „Isten embere”, „elsőszülött fiúk”, „Isten fiai” és így tovább. Ezek azonban csak címek. Ami azt illeti, hogy melyik cím mely emberekre vonatkozik, az egyén törekvésétől és teljesítményétől függ. Bármilyen címet is ad neked a Teremtő, te az vagy. Ha nem ad neked címet, akkor semmi vagy; ez csupán egy ígéret Istentől, nem pedig olyasmi, amire az emberek jogosultak vagy amit kiérdemelnek. Ez az ígéret persze az emberek által vágyott cél, ez a cél azonban nem az az út, amelyen az embereknek járniuk kell, és semmi köze ahhoz az úthoz, amelyen az emberek járnak. Kinek van joga döntéseket hozni ebben a kérdésben? (Istennek.) Így van, az embereknek meg kell érteniük ezt. Ha Isten azt mondja, hogy ad neked valamit, akkor van valamid; ha azt mondja, hogy elveszi tőled azt, akkor nincs semmid, semmi vagy. Ha ezt mondod: „akkor is törekedni fogok rá, ha Isten nem adja nekem, ha pedig Isten megadja nekem, akkor magától értetődően elfogadom”, az helytelen. Miért helytelen? Megsért egy lényeges tabut. Nem ismered fel a tényt, miszerint Isten mindig is Isten, az ember pedig mindig is ember lesz – ezért helytelen. Egyesek ezt mondják: „Megjövendölték a Bibliában. A Biblia sok helyen mondja, hogy királyként uralkodunk majd Istennel az egész örökkévalóságon át. Miért mondhatja Isten ezt, és mi miért nem törekedhetünk rá mégsem?” Ilyen észszerűséggel kell bírnia egy teremtett lénynek? Isten embereknek szóló ígéretét, hogy királyként uralkodhatnak, jó dolognak látod és törekedsz rá, ám Isten a szolgálattevőkről is beszélt – vajon arra is törekszel, hogy jó szolgálatot tégy Istennek? Igyekszel-e törekedni arra, hogy megfelelő színvonalú szolgálattevő legyél? Isten azt is megköveteli az emberektől, hogy tegyék a kötelességüket; megköveteled-e magadtól, hogy jól végezd a kötelességedet? Isten azt is megköveteli, hogy az emberek teremtett lényként viselkedjenek, te pedig mit teszel? A célodnak tekinted-e, hogy megfelelő színvonalú teremtett lény legyél, és nekilátsz-e törekedni rá? Amikor Isten azt mondja, hogy az emberek királyokként fognak uralkodni, az egy ígéret, amelyet az embernek tett, ennek az ígéretnek pedig van egy előfeltétele és egy kontextusa: jó teremtett lénynek kell lenned, jól kell végezned a teremtett lény kötelességét, le kell vetned a szolgálattevő szerepét, el kell érned az Istennek való alávetettséget és a Teremtőtől való félelmet. Isten azt mondta, hogy amikor mindezt eléritek, akkor tudtok majd örökké királyként uralkodni Istennel – ezek a szavak ebben a kontextusban hangzottak el. Az emberekből hiányzik a józan ész. Amint ezt meghallják, erre gondolnak: „Nagyszerű, hogy királyként uralkodhatunk Istennel! Mikor fog ez megtörténni? Hogyan fogunk királyként uralkodni? Hogyan leszünk egyenrangúak Istennel? Kiknek a királyai leszünk? Kik fölött fogunk uralkodni? Hogyan fogunk uralkodni? Hogyan leszünk királyok?” Hát nem hiányzik a józan ész az emberekből? Még ha ez egy ígéret is, amelyet Isten az embernek tett, olyasmi, amit azért mondott, hogy az ember hallja, az emberek tudtára adja, hogy van ez a csodálatos dolog, fel kellene mérned magad – ki vagy te? Istennek van ez az eszméje, és hajlandó megengedni az embernek, hogy ily módon éljen Vele, de vajon alkalmas vagy ennek megvalósítására? Miért nem kérdezed meg Istent: „Mielőtt beváltjuk ezt az ígéretet, milyen követelményeid vannak velünk szemben? Van valami, amit meg kell tennünk Neked? Mit kell először elérnünk, mielőtt beválthatjuk ezt az ígéretet?” Nem kérdezed meg ezeket a dolgokat, csak követeled. Hát nem az észszerűség hiánya ez? Az emberből hiányzik ez a fajta észszerűség. Amikor az emberek valami előnyöst látnak, nyújtják a kezüket és utána kapnak. Az emberek olyanok, mint a banditák; ha nem adod meg nekik azt, amit akarnak, dühösek lesznek, ellenségessé válnak, és gyalázkodva kiabálni kezdenek. Hát nem ilyenek az emberek? Ez az emberiség alantassága.

Az egyik oka annak, amiért az emberből hiányzik az észszerűség, az, hogy az emberek még mindig nem értik az igazságot; ennek semmi köze a romlott beállítottságukhoz. Amikor azonban nem kapják meg azt, amit akarnak, dühösek lesznek, gyalázkodnak, gyűlölködnek és bosszút állnak – micsoda ez? Ez a feltörekvő Sátán démoni ábrázata; ez a sátáni romlott beállítottságuk. Ezért ami az Isten által az emberiségnek tett ígéretet illeti, az, amit minden egyes ember kinyilvánít Isten előtt, nem elégíti ki Istent. Az emberek azonnal a kezüket nyújtják, akarnak, anélkül, hogy ismernék a saját képességeiket, azonnal követelőznek, ha pedig nem kaphatják meg azt, amit követelnek, azon töprengenek, cserébe mit tudnak felhasználni. Lemondanak a családjukról és a karrierjükről, szenvednek és megfizetik az árat, sürgölődnek és feláldozzák magukat, hirdetik az evangéliumot és több embert megnyernek, többet dolgoznak, és mindezeket a dolgokat felhasználják cserébe azért, amit akarnak. Ha nem tudják elcserélni ezeket a dolgokat arra, amit akarnak, akkor dühösek lesznek, gyűlölet tölti el a szívüket, és minden olyasmitől idegenkedni kezdenek, aminek köze van az istenhithez. Ha úgy érzik, hogy el tudják cserélni ezeket a dolgokat arra, amit akarnak, akkor mindennap azután vágyakoznak, hogy Isten munkája hamarosan véget érjen, hogy Isten gyorsan pusztítsa el a Sátánt, hogy gyorsan vessen véget az emberiségnek, hogy gyorsan bocsássa le a katasztrófákat, különben úgy érzik, nem tudnak kitartani. Mit fed fel minden egyes ember az igazság jelenlétében? Afféle beállítottságokat fednek fel, mint az igazságtól való idegenkedés és az ádázság. Ha most megnézzük, az emberek arroganciája, csalárdsága és esetenkénti hajthatatlansága enyhének és nem túl súlyosnak tekinthető az egész emberiség összes romlott beállítottsága között. Azok a romlott beállítottságok, amelyekből az emberiségnek több is van, amelyek súlyosabbak és mélyebbek, az elvetemültség, az igazságtól való idegenkedés és az ádázság – ezek a halálos elemek az ember romlott beállítottságai között. Persze amikor antikrisztusokról van szó, ezek a beállítottságok még súlyosabbak, amikor pedig felfedik őket, nem veszik komolyan, nem vizsgálják meg azokat, nem érzik úgy, hogy adósai Istennek, még kevésbé érzik úgy, hogy bármilyen problémájuk lenne; nem fogadják el az igazságot, nem ismerik önmagukat, a bűnbánat pedig még kevésbé lehetséges számukra. Ezért a körülményektől, a környezettől, illetve a kontextustól függetlenül a királyként való uralkodást – az Isten által kimondott legmagasztosabb és legjobb ígéretet – tekintik céljuknak, amelyre törekedniük kell. Bárhogyan is beszélgetsz velük az igazságról, nem fogják elengedni ezt a törekvést, inkább a saját útjuk követéséhez ragaszkodnak, ez pedig menthetetlenné teszi őket. Ezek az emberek oly szörnyűek! Abból, amit ezek az emberek felfednek, pontosan láthatod a Sátán beállítottságát és valódi arcát. Oly sok igazságról esett szó, és azok, akiknek van józan eszük, akik el tudják fogadni az igazságot, és akikben megvan az engedelmesség és az alávetés iránti vágy, valójában pontosan értik, hogy mi Isten szándéka. Többé nem hajszolnak makacsul pozíciót, kilátásokat és sorsot, hanem Isten e szavainak leleplezése hatására hajlandóak bűnbánatot tartani, hajlandóak elengedni az áldások utáni vágyukat, törekedni az igazságra, keresni azt, hogy alávessék magukat Istennek és eleget tegyenek Istennek, és igyekeznek eljutni az üdvösségre. Ha most megnézzük a legtöbb ember belső vágyait, a célok, amelyekre törekednek, alapvető változáson mentek keresztül; hajlandóak megfelelő színvonalon végezni kötelességüket, hajlandóak valódi teremtett lények lenni és hajlandóak eljutni az üdvösségre. Nem azért teszik a kötelességüket, hogy áldásokat nyerjenek, és nem áldások elnyerése kedvéért evickélnek Isten házában. Az antikrisztusokon kívül, akik folyton királyokként akarnak uralkodni, a legtöbb ember hajlandó az igazságra törekedni. Csak az antikrisztusok tekintik a kilátások, az áldások és a királyként való uralkodás hajszolását céloknak és annak a gyümölcsnek, amelyet végső soron az Istenbe vetett hitükből nyerniük kell. Nem fogják elengedni ezeket a dolgokat, illetve nem fognak irányt változtatni, bármit is mondasz – hát nincsenek nagy bajban? Tökéletesen jól tudják, hogy Isten szavai az igazság, csak épp nem fogadják el, ezért nincs semmi, ami változtathatna rajtuk; őket csak kiiktatni és megbüntetni lehet. Ez az antikrisztusok Istenbe vetett hitének végeredménye.

Most már világosan beszéltem erről a kérdésről, hogy az emberek királyként igyekeznek uralkodni? Sikerült új felfogásra jutnotok? Helyes vajon ez az út, hogy az ember arra törekszik, hogy királyként uralkodjon? (Nem.) Akkor hogyan kellene az embereknek megközelíteniük ezt a kérdést? Milyen igazságot kellene megérteni ebben a kérdésben az ember lényegének megismerése érdekében? Isten dolga megítélni, hogy valójában milyen egy ember lényege és viselkedése. Mire alapozza Isten az ítéletét mindezekről? Az igazságra alapozza. Ezért egy személy sorsát vagy rendeltetési helyét nem a saját akarata határozza meg, és nem is a saját preferenciái vagy képzelődései. A Teremtő, Isten mondja ki az utolsó szót. Hogyan kellene együttműködniük az embereknek ebben a dologban? Egyetlen út áll az emberek rendelkezésére, amit választhatnak: csak akkor lesz végül jó kimenetelük és jó sorsuk, ha keresik az igazságot, megértik az igazságot, engedelmeskednek Isten szavainak, elérik az Istennek való alávetettséget és elnyerik az üdvösséget. Nem nehéz elképzelni az emberek kilátásait és sorsát abban az esetben, ha ennek az ellenkezőjét teszik. Ezért ebben a dologban ne azt nézd, hogy Isten mit ígért az embernek, mit mond Isten az emberiség sorsáról, mit készített Isten az emberiségnek. Ezeknek semmi közük hozzád, Istenre tartoznak, te nem szerezheted meg őket sem követeléssel, sem könyörgéssel, sem pedig alkudozással. Mit kell tenned teremtett lényként? Jól kell teljesítened a kötelességedet, teljes szíveddel, elméddel és erőddel tenni, amit tenned kell. A többi, a kilátásokkal és sorssal, valamint az emberiség jövőbeli rendeltetési helyével kapcsolatos dolgok nem olyan dolgok, melyek felől dönthetsz, ezek Isten kezében vannak; mindez a Teremtő szuverenitása alá tartozik, Ő rendezi el, és egyetlen teremtett lénynek sincs köze hozzá. Egyesek ezt kérdezik: „Miért mondod el ezt nekünk, ha semmi köze hozzánk?” Noha hozzátok nincs semmi köze, Istenhez van. Egyedül Isten ismeri ezeket a dolgokat, egyedül Isten beszélhet róluk, és egyedül Isten jogosult megígérni ezeket a dolgokat az emberiségnek. Ha pedig Isten ismeri őket, talán ne beszéljen róluk Isten? Hiba még mindig a kilátásaidat és a rendeltetési helyedet hajszolni, amikor nem tudod, mik azok. Isten nem kérte tőled, hogy ezeket hajszold, csupán a tudomásodra hozta; ha tévesen úgy hiszed, hogy Isten mondta neked, hogy a törekvésed céljává kell tenned ezt, akkor minden értelmet nélkülözöl, és nem rendelkezel a normális emberi mivolt elméjével. Elég annyi, ha tudatában vagy mindannak, amit Isten ígér. Egy tényt muszáj elismerned: nem számít, miféle ígéretről van szó, legyen az jó vagy hétköznapi, legyen olyasmi, amit az emberek szeretnek, vagy olyasmi, ami nem igazán érdekli őket, minden a Teremtő szuverenitása, elrendezései és meghatározásai alá tartozik. A teremtett lénynek egyedül az a kötelessége és kötelezettsége, hogy a Teremtő által kijelölt helyes irányt és utat kövesse és aszerint törekedjen. Az, hogy végül mit fogsz nyerni, és hogy Isten ígéretei közül melyikben részesülsz majd, mind a törekvéseden, a választott utadon és a Teremtő szuverenitásán alapul. Most már világosak számodra ezek a szavak? (Igen.) És vajon segíteni fognak ezek a szavak abban, hogy kielégítsétek az ambícióitokat és a vágyaitokat, vagy segíteni fognak abban, hogy a helyes utat kövessétek az életben az igazságra való törekvésben? (Segíteni fognak nekünk abban, hogy az igazságra törekedjünk és a helyes utat kövessük az életben.) Ami azokat illeti, akik normális emberi mivolttal és józan ésszel bírnak, akik szeretik a pozitív dolgokat és az igazságot, e szavak hallatán nemcsak hogy nem csalódottak, hanem rendíthetetlenek lesznek az igazságra való törekvés iránti hűségükben és Isten üdvösségének elfogadásában; a normális racionalitást nélkülözők, azok az abnormális emberek, akik makacsul áldásokat, testi érdekeket, valamint az ambícióik és vágyaik kielégítését hajszolják, azonban elveszíthetik a lelkesedésüket, amikor ezeket a szavakat hallják, és elveszítik az érdeklődésüket az Istenbe vetett hit iránt. Persze vannak, akik nem tudják, hogyan higgyenek, amikor ezeket a szavakat hallják. Vajon nem nagyon fontos az emberek számára az, hogy megértsék az igazságot? Vajon nem képes-e az igazság jobban rávezetni az embereket arra, hogy a helyes utat kövessék és eleget tegyenek Istennek? (De igen.) Csak az igazság teheti lehetővé az emberek számára, hogy üdvösségre jussanak; ha nem érted az igazságot, akkor az üdvösséghez vezető úton gyakran eltévelyedsz, hibázol és veszteséget szenvedsz majd, amikor pedig az út végére érsz a hitedben, semmiféle igazságvalóság nem lesz a birtokodban, és ízig-vérig szolgálattevővé válsz. Ha az Istenbe vetett hited sok éve alatt végig a szolgálattevő szerepét játszod és végül nem tudsz megfelelő színvonalú teremtett lénnyé válni, akkor az tragédia.

2020. május 9.