Kilencedik tétel: Csak azért teszik a kötelességüket, hogy megkülönböztessék magukat, és saját érdekeiket és ambícióikat táplálják; soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, sőt el is árulják ezeket az érdekeket, személyes dicsőségre cserélve őket (Kilencedik rész) Első szakasz

II. Az antikrisztusok érdekei

D. Kilátásaik és sorsuk

4. Hogyan bánnak az antikrisztusok a „szolgálattevő” címmel?

Ma folytatjuk a beszélgetést az antikrisztusok különféle megnyilvánulásainak kilencedik tételéről: Csak azért teszik a kötelességüket, hogy megkülönböztessék magukat, és saját érdekeiket és ambícióikat táplálják; soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, sőt el is árulják ezeket az érdekeket, személyes dicsőségre cserélve őket. Ezzel a tétellel a beszélgetésünk fő témája az antikrisztusok érdekeinek boncolgatása, ma pedig az antikrisztusok érdekeinek negyedik tételében foglalt negyedik altémáról fogunk beszélgetni – hogyan bánnak a „szolgálattevő” címmel – és azt fogjuk boncolgatni, hogy miként bánnak az antikrisztusok ezzel a címmel. Azok számára, akik mostanáig követték Istent, ismerős a „szolgálattevő” cím, a többségük pedig alapvetően elfogadta ezt a címet a szívében. Szubjektív hajlamaikat tekintve nincs ellenállás ezzel a címmel szemben. Amikor azonban annak részleteiről van szó, hogy egy bizonyos személyt szolgálattevőnek mondanak, az illető elsősorban vonakodását és nem akarását fejezi ki, megbántva érzi magát, nem igazán akarja, hogy így nevezzék, és nem igazán akar szolgálattevő lenni. Az emberek kifejezéseiből ítélve, bár szubjektív hajlamaik vonatkozásában egyetértenek azzal, hogy a „szolgálattevő” nem rossz cím, objektív szempontból az emberek még mindig a hátrányos megkülönböztetés egyes elemeivel, ellenségességgel, sőt nem akarással kezelik a „szolgálattevő” címet – ilyen érzelmeik vannak vele kapcsolatban. Függetlenül attól, hogy az emberek mit gondolnak a „szolgálattevő” címről, hogy őszintén el tudják-e fogadni azt és szolgálattevők tudnak-e lenni vagy sem, illetve hogy az, amit erről a címről gondolnak, sokat magában hordoz-e az ember tisztátlanságaiból és kívánságaiból vagy sem, ma először arról fogunk beszélgetni, hogy pontosan mi is a szolgálattevő, hogy Isten szemében pontosan mi a meghatározása és a jellemzése a „szolgálattevő” címnek, mi a lényege ezeknek a szolgálattevőknek, akikről Isten beszél, valamint hogyan tekint Isten a „szolgálattevő” címre, és az miben különbözik attól, ahogyan az emberek tekintenek rá, hogy a szívetekben ezután mindegyikőtöknek pontos megértése és fogalma lehessen a „szolgálattevő” címről.

a. A „szolgálattevő” cím meghatározása és eredete

A „szolgálattevő” szó szó szerint olyan embert jelent, aki valamiért munkálkodik és fáradozik. Ha pozíció tekintetében mérjük ezt a címet, olyasvalakire utal, akit átmenetileg használnak. Nevezetesen, ha valakit szolgálattevőnek tekintenek és belevág egy munkába vagy munkát vállal egy iparágban, akkor az nem egy hosszú távú iparági karrier vagy munka, amit vállal, hanem inkább átmeneti. Átmenetileg, egy ideig kell fáradoznia és szolgálnia ebben az iparágban vagy munkában. Nincsenek kilátásai, nincs jövője és nem kap anyagi előnyöket. Semmiféle felelősséget nem kell vállalnia; egyszerűen megfizetik a munkavégzését. Amikor a számára kiosztott munka elkészül, többé nincs rá szükség, és egyszerűen fogja a fizetségét és megy. Röviden: ez átmeneti, és akkor kérik meg, hogy dolgozzon, amikor szükség van rá. Ez a szolgálattevő szó szerinti értelmezése. Ha az emberiség elgondolásai szerint magyarázzuk a „szolgálattevő” címet, akkor a szolgálattevőket „szerződéses munkavállalókként” és „ideiglenes munkavállalókként” emlegetik, olyan emberekként, akik átmenetileg dolgoznak vagy fáradoznak egy munkáért vagy iparágért. Az egyetlen kapcsolódásuk azzal az időszakkal van, amelyben szükség van rájuk egy munkához, amikor pedig ez az idő lejár, már nincs értékük. Ez azért van, mert többé nincs szükség rájuk és nincs több használati értékük – az értékük kimerült az említett időszak során. Ez az a szó szerinti jelentés, amelyet az emberek érthetnek és láthatnak a „szolgálattevő” szót illetően. Az emberi nyelven kifejezhető jelentésen belül, vagyis a „szolgálattevő” címnek az Isten által mondott, az emberek által felfogható jelentésében van-e olyan jelentésszint, amely összhangban áll az igazsággal? Van-e olyan jelentésszint, amely megfelel a normális emberi mivoltnak és a racionalitásnak? Van-e olyan jelentésszint, amelyet az embereknek valódi teremtett lényekként meg kell érteniük? Van-e olyan jelentésszint, amely arra vonatkozik, hogy Isten miként kezeli ezt a címet? (Nincs.) Honnan tudjátok, hogy nincs? Elakadtatok, nem tudjátok megmagyarázni. Vannak közöttetek egyetemi hallgatók, mesterszakos hallgatók, doktoranduszok és professzorok, mégis, egyikőtök sem tudja világosan megmagyarázni ezt, így van? (Igen, így van.) Ez a különbség a tudás és az igazság között. Lehet, hogy művelt vagy, lehet, önmagukban ismered a „szolgálat” és a „tevő” fogalmakat, amikor pedig ezek a kifejezések összekapcsolódnak, hogy egy szót alkossanak, hogy leírjanak egy embertípust és emberek egy csoportját, értheted ezeknek az embereknek a lényegét, a megnyilvánulásaikat és az emberiség egészében betöltött rangjukat, ha azonban az igazság és egy teremtett lény szemszögéből nem vagy képes megérteni ezt a szót, akkor pontosan honnan származik a megértésed? Pontosan mi a lényege ennek a szónak, amelyet mostanra megértesz? Vajon nem olyan értelmezése ez a „szolgálattevő” szónak, amely ettől a romlott emberiségtől, ettől a társadalomtól és az emberiség tudásától származik? (De olyan.) Az emberiség tudása vajon összeegyeztethető az igazsággal, vagy ellentétes az igazsággal? (Ellentétes az igazsággal.) Ha tehát így érted és így fogod fel ezt a szót, vajon ellentétben állsz Istennel, vagy az Istennel való összeegyeztethetőség oldalán állsz? Nyilvánvaló, hogy ha a saját tudásoddal, a saját eszeddel érted és fogod fel ezt a szót, önkéntelenül és tudtodon kívül ellentétben állsz Istennel. Ha a magad tudása segítségével érted ezt a szót, az általad megértett dolgok óhatatlanul oda vezetnek, hogy ellenállást, idegenkedést, undort, sőt akár gyűlöletet érezz a „szolgálattevő” szóval szemben. Van itt bármiféle alávetés? Van itt igaz elfogadás? (Nincs.) Egyesek ezt mondják: „Én elfogadom a jó szavakat, de ezt a rossz szót miért kellene elfogadnom? Az épp elég, hogy nem érzek ellenállást vele szemben. Elfogadom például a pozitív fogalmakat, mint »koronát kapni«, »jutalmakat kapni«, »áldottnak lenni«, »belépni a királyságba«, »felmenni a mennybe«, »nem jutni pokolra«, »nem kapni büntetést« és »elsőszülött fiúnak lenni«. Ez természetes, ez az ember szokásos válasza, és ezek olyasmik, amikre az embereknek törekedniük kell. Ami az olyan negatív fogalmakat illeti, hogy »gonosz emberek«, »antikrisztusok«, »büntetést kapni« és »pokolra jutni« – ezeket senki sem szereti elfogadni. A »szolgálattevő« szó semleges, az én megértésem szerint azonban nem tudom elfogadni, és épp elég, ha nem vetem meg. Ha készségesen el kell fogadnom, alá kell vetnem magam neki és el kell fogadnom Istentől, akkor az egyszerűen nem lehetséges.” Hát nem így gondolkodnak az emberek? (De igen, így.) Helyes vagy helytelen ez a gondolkodásmód? (Helytelen.) Mikor jöttél rá, hogy helytelen? Épp most, nem igaz? Ez probléma. Csak most jöttél rá, hogy helytelen. Mielőtt erre ráébredtél, úgy tűnt, hogy látszólag már elfogadtad a „szolgálattevő” címet, és szubjektíven el is fogadtad már – de vajon igaz vagy hamis volt ez az elfogadás? (Hamis volt.) Nyilvánvalóan nem volt igaz, és te sem voltál tökéletesen hajlandó az elfogadására. Hamisság, színlelés és vonakodás volt benne, és az az érzés, hogy nincs más választásod.

Amiről az imént beszélgettünk, azok az embereknek a „szolgálattevő” címre vonatkozó valódi reakciói és megnyilvánulásai voltak, ezek pedig teljességgel szemléltetik az emberek véleményét, nézeteit és felfogását erről a címről, teljességgel felfedve, hogy az emberek hozzáállása ehhez a címhez a vonakodás, a hátrányos megkülönböztetés és a taszítás, valamint a szívük mélyéről jövő ellenállás. Ez azért van, mert az emberek utálnak szolgálattevők lenni, utálják a „szolgálattevő” szót, nem hajlandóak „szolgálattevőnek” lenni, és gyűlölnek szolgálattevőnek lenni. Az emberek így értelmezik ezt a címet és így állnak hozzá. Most nézzük meg, hogy Isten pontosan hogyan látja a szolgálattevőket, hogyan keletkezett a „szolgálattevő” szó, Isten szemében mi a lényege ennek a címnek, és mi az eredete. Hogy az emberiség nyelvét használjuk, a „szolgálattevő” szó szerinti jelentése ideiglenes munkás, olyasvalaki, aki átmenetileg szolgál egy iparágban vagy munkában, és akire átmenetileg van szükség. Isten irányítási tervében, Isten munkájában és Isten házában az emberek e szolgálattevőnek nevezett csoportja nélkülözhetetlen. Amikor ezek az emberek Isten házába, Isten munkájának helyére jöttek, semmit sem tudtak Istenről, illetve az Istenbe vetett hitről, Isten munkájáról, illetve irányítási tervéről pedig még kevésbé. Nem értettek semmit; csupán kívülállók, nem hívők voltak. Amikor Isten szemében nem hívő emberek Isten házába jönnek, vajon mit tehetnek Érte? Azt mondhatni, hogy semmit sem tehetnek. Mivel az emberek teli vannak romlott beállítottságokkal és egyáltalán nem ismerik Istent, valamint az emberek természetlényege miatt csupán annyit tehetnek, hogy megteszik azt, amire Isten utasítja őket. Követik Isten munkáját addig a pontig, ameddig az eljut, a tudásuk addig terjed, ameddig Isten szavai elviszik őket; csak ismerik az Ő szavait, de egyáltalán nem értik azokat. Ezek az emberek passzívan hajtanak végre minden olyan munkát, amelyet Isten elvár tőlük – teljesen passzívak és nem aktívak. A „passzív” itt azt jelenti, hogy nem tudják, mit fog Isten tenni, nem tudják, minek a megtételére kéri őket Isten, nem ismerik annak a munkának a jelentőségét és értékét, amelynek elvégzésére Isten kéri őket, és nem tudják, milyen utat kellene követniük. Isten házába jőve gépekhez hasonlatosak, csupán úgy működnek, ahogyan Isten üzemelteti őket. Mire van Istennek szüksége tőlük? Tudjátok? (Az emberek tárgyak Isten számára, hogy kifejezze az igazságot az ítélkezéshez. Az emberek Isten szavainak a tárgyai.) Ez az egyik rész; az emberek Isten szavainak a tárgyai. Mi más? Mi a helyzet az emberek adottságaival? (Igen.) Mi a helyzet a normális emberi mivolt gondolkodásával? (Igen.) Isten csak akkor használ téged, ha megvan benned a normális emberi mivolt gondolkodása. Ha lelkiismeret és értelem nélkül való vagy, akkor arra sem vagy alkalmas, hogy szolgálattevő légy. Mi másról van még szó? (Az emberek képességeiről és különleges tehetségéről.) Ezek benne foglaltatnak az adottságokban és a részüket képezik – a különféle képességek, amelyekkel az emberek rendelkeznek. Mi más? (Az Istennel való együttműködés elhatározása.) Ez is a része, az engedelmességre és az alávetésre irányuló vágy, és persze azt is mondhatjuk, hogy az emberek vágya arra, hogy szeressék a pozitív dolgokat és szeressék az igazságot. Az engedelmességre és az alávetésre irányuló vágy az Istennel való együttműködés elhatározása, de mi a legmegfelelőbb módja annak, hogy ezt mondjuk? (Az engedelmességre és az alávetésre irányuló vágy.) Így van, a „vágy” szó viszonylag tágabb és szélesebb tartományt ölel fel. Ha az „elhatározás” szót használjuk, a tartomány valamivel szűkebb. Sőt, fokozatát tekintve a „vágy” viszonylag könnyedebb, mint az „elhatározás”, ami azt jelenti, hogy miután van egy vágyad, fokozatosan különféle elhatározások születnek benned; az elhatározás konkrétabb, míg a vágy valamelyest tágabb. Ami a Teremtőt illeti, ez az a jó néhány dolog, amelyekre Istennek szüksége van a romlott emberiségtől. Vagyis, amikor egy kívülálló – aki egyáltalán semmit nem tud Istenről, Isten irányításáról, Isten lényegéről, Isten kijelentéseiről és Isten természetéről – érkezik Isten házába, az olyan, mint egy gép, annak pedig, amit Istenért tehet, valamint az Isten munkájával való együttműködésének alapvetően semmi köze az Isten által elvárt mércéhez – az igazsághoz. Az ilyen emberek dolgai, amelyeket Isten felhasználhat, az imént említett dolgok: az első az, hogy ezek az emberek Isten szavainak a tárgyaivá lehetnek; a második azok az adottságok, amelyekkel ezek az emberek rendelkeznek; a harmadik az, hogy ezek az emberek a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodással rendelkeznek; a negyedik az említett emberek birtokában lévő különféle képességek; az ötödik – és ez a legfontosabb – az, hogy ezekben az emberekben megvan az arra irányuló vágy, hogy engedelmeskedjenek és alávessék magukat Isten szavainak. Mindezek a dolgok kulcsfontosságúak. Ha valakiben e dolgok mindegyike megvan, akkor kezd el Isten munkájának és az Ő irányítási tervének szolgálatában dolgozni és hivatalosan a helyes úton járni, ami azt jelenti, hogy hivatalosan szolgálattevővé vált Isten házában.

Amikor az emberek nem értik Isten szavait, az igazságot, illetve Isten szándékait, és a legkevésbé sem félik Istent, egyiküket sem illetheti a szolgálattevőén kívül más szerep. Vagyis akár hajlandó vagy annak lenni, akár nem, szolgálattevő vagy – nem menekülhetsz e cím elől. Egyesek ezt mondják: „Egész életemben hittem Istenben. Azóta, hogy hinni kezdtem Jézusban, mostanáig évtizedek teltek el – valóban még mindig csak szolgálattevő vagyok?” Mit gondoltok erről a kérdésről? Kit kérdeznek erről? Önmagukat kellene kérdezniük és el kellene gondolkodniuk önmagukon: „Vajon most már értem Isten szándékait? Amikor most a kötelességemet végzem, vajon csak fáradozom vagy az igazságot gyakorlom? Vajon az igazságra való törekvés és az igazság megértésének útját járom? Beléptem már az igazságvalóságba? Istenfélő szívem van? Olyan ember vagyok, aki aláveti magát Istennek?” Ezeket a dolgokat fontolóra véve el kell gondolkodniuk magukon. Amennyiben megfelelnek ezeknek a kritériumoknak, amennyiben szilárdan tudnak állni, amikor Isten próbatételeivel találkoznak, és amennyiben tudják félni Istent és kerülni a rosszat, akkor természetesen nem szolgálattevők többé. Amennyiben egyetlennek sem feleltek meg e kritériumok közül, akkor kétségkívül szolgálattevők maradnak, ez pedig kikerülhetetlen és elkerülhetetlen dolog. Egyesek ezt mondják: „Több, mint harminc éve hiszek Istenben, amibe bele sem számítanak azok az évek, amelyeket a Jézusba vetett hittel töltöttem. Attól kezdve, hogy Isten testté lett, megjelent, munkálkodott és elkezdte mondani a kijelentéseit, Isten követője vagyok. Az elsők között voltam, akik személyesen megtapasztalták Isten munkáját, és az elsők között voltam, akik hallották a szájából elhangzó szavakat. Azóta oly sok év eltelt, és én még mindig hiszek Istenben és követem Istent. Több ízben szembesültem letartóztatással és üldöztetéssel, és oly sok veszéllyel találkoztam, Isten pedig mindig megóvott és átvezetett ezeken; Isten soha nem hagyott el engem. Most még mindig végzem a kötelességemet, a körülményeim egyre jobbak, a hitem egyre növekszik, és egyáltalán nincsenek kétségeim Istennel kapcsolatban – tényleg még mindig szolgálattevő vagyok?” Kit kérdezel? Nem a rossz embert kérdezed vajon? Nem kellene feltenned ezt a kérdést. Miután oly sok éve hiszel, nem tudod, hogy szolgálattevő vagy-e vagy sem? Ha nem tudod ezt, akkor miért nem kérdezed meg magadtól, hogy birtokodban van-e az igazságvalóság, hogy istenfélő-e a szíved, illetve, hogy a rosszat kerülő módon viselkedsz-e? Isten oly sok éve munkálkodik, oly sok szót szólt, és mennyit értettél meg és mennyibe léptél be? Mennyit nyertél? Hány esetben fogadtál el metszést, és hány próbatételt és finomítást fogadtál el? Amikor elfogadtad ezeket, szilárdan álltál-e a bizonyságtételedben? Képes vagy-e tanúságot tenni Isten mellett? Amikor olyan próbatételekkel találkozol, mint amilyenekkel Jób találkozott, képes vagy-e megtagadni Istent? Pontosan milyen nagy a hited Istenben? A hited vajon valamiféle meggyőződés csupán, vagy igaz hit? Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket. Ha nem tudod a választ ezekre a kérdésekre, akkor zavaros fejű ember vagy, és megmondhatom, hogy csupán a tömeggel tartasz – még azt sem érdemled meg, hogy szolgálattevőnek nevezzenek. Egy olyan ember, aki efféle hozzáállást dédelget a „szolgálattevő” címmel szemben, és még mindig teljesen zavarodott a szívében, olyan szánalmas. Még azt sem tudja magáról, hogy micsoda, miközben Isten teljesen világosan és tisztán bánik az összes emberrel.

Az imént arról beszélgettünk, hogy pontosan mit ért Isten eredetileg a „szolgálattevő” szó alatt. Amikor az emberek Isten házába lépnek, kezdetben, amikor nem értik az igazságot és csak különféle vágyaik, illetve némi elhatározásuk van az együttműködésre, az a szerep, amelyet ezen időszak során játszanak, csakis a szolgálattevőé lehet. A „szolgálat” szó persze nem hangzik túl kellemesen. Másként szólva, Isten irányítási munkájának szolgálatában való szolgálatot és munkát jelent ez az emberiség megmentése céljából; fáradozást jelent. Ezek az emberek egyetlen igazságot sem értenek, Isten szándékait sem értik, és semmiféle erőfeszítéssel nem tudnak hozzájárulni az Isten által az emberiség megmentéséért és irányításáért végzett konkrét munkához, sem az igazsággal kapcsolatos különféle munkákhoz, és nem tudnak együttműködni ezen munkákkal. Csupán néhány képességük és adottságuk van, és csupán némi erőfeszítést tudnak beletenni és pár dolgot tudnak mondani az általános ügyekhez tartozó bizonyos munkához, és némi periférikus szolgálattevő munkát végeznek. Ha a kötelességüket tevő emberek által végzett munkának ez a lényege, ha csak szolgálati szerepet játszanak, akkor nehéz számukra lerázni a „szolgálattevő” címet. Miért nehéz lerázni? Van ennek bármi köze Isten e címet illető meghatározásához? Igen, mindenképpen van. Az emberek számára igen könnyű egy kis erőfeszítést tenni, és a természetes képességeik, valamint az adottságaik és az eszük szerint végezni a dolgokat, azonban igen fárasztó az igazság szerint élni, belépni az igazságvalóságba és Isten szándékaival összhangban cselekedni; ez időt, Isten útmutatását, Isten megvilágosítását és Isten fegyelmezését igényli, és még ennél is inkább igényli Isten szavai ítéletének és fenyítésének elfogadását. Ezért, mialatt az emberek e célok elérésén dolgoznak, az, amit a legtöbb ember meg tud tenni és amiről gondoskodni tud, az imént említett dolgok: Isten szavainak a tárgyává lenni, bizonyos adottságok birtokában lenni és némi hasznára lenni Isten házának, a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodással rendelkezni, valamint képesnek lenni minden olyan munka felfogására és elvégzésére, amelyre utasítást kap, rendelkezni bizonyos képességekkel és képesnek lenni arra, hogy a különleges tehetségeit alkalmazza egy bizonyos feladatban Isten házában, továbbá, ami a legfontosabb: az engedelmességre és az alávetésre irányuló vágy megléte. Amikor szolgálatot végzel Isten házában, amikor Isten munkája kedvéért fáradozol, ha csak egy szemernyi vágy is van benned az engedelmességre és az alávetésre, akkor nem válsz majd negatívvá és nem lazítasz. Ehelyett minden tőled telhetőt megteszel majd, hogy önuralmat gyakorolj és kevesebb rossz dolgot tégy, miközben több jó dolgot teszel. Vajon a legtöbb ember nem ebben az állapotban és helyzetben van? Persze van az embereknek egy igen kicsi kisebbsége közöttetek, akik már maguk mögött hagyták ezt az állapotot és működési teret. És minek a birtokába jutott az emberek e nagyon kicsi kisebbsége? Megértették az igazságot, az igazságvalóság birtokába jutottak. Amikor problémákkal találkoznak, tudnak imádkozni és tudják keresni Isten szándékait, és képesek az igazságalapelvekkel összhangban cselekedni. Az engedelmességre és az alávetésre irányuló vágyuk többé nem áll meg pusztán az elhatározás szintjén, hanem képesek aktívan gyakorolni Isten szavait, Isten követelményei szerint cselekedni, és istenfélő szívük van, amikor problémákkal találkoznak. Nem beszélnek és cselekednek meggondolatlanul, hanem elővigyázatosak és óvatosak. Különösen olyankor, amikor a megmetszésük ellentmond a saját elképzeléseiknek, nem ítélik meg Istent, nem vitatkoznak Vele és nem éreznek ellenállást a szívükben. A szívük mélyéről igazán elfogadják Isten identitását, státuszát és lényegét. Van bármi különbség ezen emberek és a szolgálattevők között? Melyek ezek a különbségek? Az első különbség az, hogy ők értik az igazságot, a második pedig az, hogy a gyakorlatba tudnak ültetni néhány igazságot. Harmadsorban van némi ismeretük Istenről, negyedszer pedig az engedelmességük és az alávetettségük már nem csupán vágy, hanem szubjektív hozzáállássá alakult – igazán alávetettekké váltak. Az ötödik – és ez e pontok legfontosabbja és legértékesebbje – istenfélő szív alakult ki bennük. Elmondható, hogy azok, akik ezekkel a dolgokkal rendelkeznek, már lerázták a „szolgálattevő” címet. Ez azért van, mert – a belépésük különféle aspektusaiból, valamint az igazsághoz való hozzáállásukból és az Istenről való ismeretük szintjéből ítélve – többé nem egyszerűen arról van szó, hogy egyetlen szakmai munkát végeznek Isten házában, és többé nem ideiglenes munkavállalók, akiket átmenetileg behívtak egy kis munka elvégzésére. Nevezetesen ezek az emberek nem ideiglenes jutalmakért vannak itt; nem ideiglenes használatra toborozták őket, és nem megfigyelik őket a használatuk időtartama alatt, hogy kiderüljön, hosszú távon tudják-e vállalni ezt a munkát. Sokkal inkább képesek gyakorolni az igazságot és jól végezni a kötelességeiket. Ezek az emberek tehát lerázták a „szolgálattevő” címet, megjelölést. Láttatok ilyen embereket? Vannak ilyen emberek a gyülekezetben. Szeretnétek tudni, kik ezek az emberek és hányan vannak, de ezt most nem mondhatom el; amikor majd megértitek az igazságot, képesek lesztek felismerni őket. Amit tudnotok kell, az az, hogy milyen állapotban vagytok, mely út áll előttetek, amelyet követtek, és mely utat kellene követnetek – ezeket a dolgokat kell tudnotok.

Nos, vajon Isten kényszeríti az emberekre a „szolgálattevő” címet? Arra használja vajon Isten ezt a címet, hogy lekicsinyelje az embereket, hogy osztályozza és rangsorolja az embereket? (Nem.) Hogyan határozta tehát meg Isten ezt a címet? Az, hogy Isten címet ad az embereknek, nem egyenlő azzal, hogy véletlenszerűen becenevet ad nekik, és nem külső megjelenés alapján határozza meg azt; ez a cím nem csupán egy cím. Egy ember neve csupán egy megjelölés, egy elnevezés, amely nem hordoz valódi jelentést. Egyes kínai szülők például remélik, hogy a lányuk okos és csinos lesz, ezért a „csinosnak” megfelelő betűjelet használják a nevében, ez azonban csak egy remény, és semmi köze sincs a lány lényegéhez. Lehet, hogy igen buta, és mire felnő, nem lesz vonzó; akkor mégis mi értelme „csinosnak” nevezni őt? Van néhány fiú is, akiket „Csenglungnak” vagy „Csenghunak” hívnak, azokat a betűjeleket használva, amelyek jelentése az, hogy sárkányhoz vagy tigrishez hasonlatossá válni – valóban igazán félelmetesek azért, mert ilyen nevekkel illetik őket? Lehet, hogy gyávák vagy semmirekellők. Ezek csak a szülők gyermekeiket illető reményei; ilyen neveket adnak nekik, ezeknek a neveknek pedig semmi közük a lényegükhöz. Az emberek nevei és címei ezért az emberek képzelődéseit és jókívánságait hordozzák, ám csupán elnevezések és megjelölések, és nem az illető lényege alapján adják őket. Az Isten által meghatározott címeket és neveket azonban egyáltalán nem az emberek külső megjelenése alapján adják, és természetesen nem is Isten saját kívánságain alapulnak. Isten azt akarja vajon, hogy az emberek szolgálattevők legyenek? (Nem.) Olvastátok valaha Isten szavaiban, amint Isten ezt mondja: „azt akarom, hogy minden ember szolgálattevő legyen, és nem akarom, hogy bárki is üdvözüljön”? (Nem.) Akkor mi az, amit Isten akar? Az emberek korábban ezt mondták: „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és nem akarja, hogy bárki is elkárhozzon.” Ez egy kívánság. A „szolgálattevő” cím azonban nem a semmiből ered. Épp úgy, ahogyan Isten meghatározta a „fa” és a „fű” elnevezéseket. A fák nagy és magas dolgok, és amikor valaki fáról beszél, mindenki tudja, hogy a fák nagyok és magasak, amikor pedig valaki fűről tesz említést, mindenki tudja, hogy a fű kicsi és rövid, nem igaz? (De igen.) Nos, akkor mi a helyzet a „szolgálattevő” címmel? Ez a cím az ember lényege és megnyilvánulásai szerint, valamint Isten munkája szakaszának megfelelően keletkezett. Ha az emberek fokozatosan meg tudják érteni az igazságot Isten munkájával lépést tartva, belépnek az igazságvalóságba és elérik az Istennek való alávetettséget és az istenfélelmet, akkor ez a cím ilyenkor megváltozik. Ezért még ha a szolgálattevők egyike vagy is, az nem befolyásolja azt, hogy egy teremtett lény kötelességét végzed, valamint az igazságra törekedsz és gyakorlod azt, és még kevésbé van hatással az Istennek való alávetettségedre és az istenfélelmedre.

Vannak olyan emberek, akik soha nem fogják lerázni a „szolgálattevő” címet? (Igen.) Milyen emberek? Olyan emberek, akik nem törekednek az igazságra, akik talán értik az igazságot, ám nem gyakorolják ezt, még kevésbé szeretik az igazságot, sőt a szívükben még gyakran ellenszenvet is éreznek az igazsággal szemben és idegenkednek tőle. Miért maradnak Isten házában, ha idegenkednek az igazságtól? Vágyálmokkal előnyöket akarnak nyerni, fáradoznak valamennyit és némi jó viselkedést tanúsítanak Isten házában. Az általuk fizetett árat, az odaadásukat és önmaguk feláldozását, valamint a fiatalságuk egy részének elvesztegetését és az idejük egy részének eltöltését használják fel cserébe azokért az előnyökért, amelyeket nyerni akarnak. Az út miatt, amelyet ezek az emberek követnek, végül nem képesek belépni az igazságvalóságba, nem tudják elérni az Istennek való alávetettséget, és még kevésbé tudják elérni az istenfélelmet – örökre szolgálattevőként jellemezhetők. Néhányan az efféle emberek között Isten házában olyanok, akik a végsőkig képesek szolgálatot végezni, néhányan pedig olyanok, akik nem; és az emberi mivoltot illetően van egy enyhe különbség azok között, akik a végsőkig képesek szolgálatot végezni, és azok között, akik nem. Azok, akik nem törekednek az igazságra, de a végsőkig tudnak szolgálatot végezni – vagyis azok, akik képesek némi erőfeszítést áldozni Isten házában Isten munkájának, miközben Isten irányítási tervének munkája zajlik – viszonylag jó és jóindulatú emberi mivolttal bírnak. Ők nem tesznek gonoszságot, nem okoznak zavarásokat, mialatt szolgálatot végeznek, és nem takarítják ki őket a gyülekezetből. Az ilyen emberek a végsőkig tudnak szolgálatot végezni, és ők azok, akik mindig szolgálattevők lesznek. Ami a többieket illeti – mivel igen rossz az emberi mivoltuk, mivel gyenge a jellemük és tisztességtelenek, ezért gyakran megzavarják és akadályozzák a különféle munkát Isten házában, miközben szolgálatot végeznek, és Isten háza munkája nagy részének veszteséget okoznak. Nem tudnak bűnbánatot tartani, amikor időről időre megmetszik vagy elkülönítik őket, és egyszerűen visszatérnek a régi rossz módszereikhez; egyáltalán nem értenek semennyi igazságot, nem fogadják el az igazságot, hanem önkényesen cselekednek, és az ilyen embereket kiiktatják. Miért iktatják ki őket? Az efféle emberek még csak szolgálatot sem tudnak végezni. Nem tudnak jól dolgozni, amikor valamelyest fáradoznak Isten házában, miközben pedig fáradoznak, gonoszságot is tesznek, és Isten házával és a testvérekkel fizettetik meg az árat. Az ilyen emberek felhasználása nem éri meg a veszteséget. Időről időre lehetőségeket kapnak az elgondolkodásra, végül azonban a természetük változatlan marad, és senkinek semmilyen mondanivalójára nem figyelnek oda. Az ilyen emberek annyit sem érdemelnek, hogy szolgálatot végezzenek Isten házában, és nem is képesek rá, így aztán eltakarítják őket.

Most már általánosságban értitek ezt a „szolgálattevő” címet? Vajon a „szolgálattevő” egy diszkriminatív cím, amelyet Isten ad az emberiségnek? Vajon Isten szándékosan használja ezt a címet az emberek lekicsinylésére? Vajon arra használja Isten ezt a címet, hogy felfedje és próbára tegye az embereket? Arra használja Isten ezt a címet, hogy az emberek tudtára adja, hogy pontosan mik is az emberi lények? Ezekre gondol Isten? Isten valójában egyikre sem gondol. Isten nem akarja felfedni az embereket, illetve nem akarja lekicsinyelni és nevetségessé tenni az embereket, és arra sem akarja használni ezt a „szolgálattevő” címet, hogy próbára tegye az embereket. Az egyetlen jelentés, amelyet Isten a „szolgálattevő” címnek tulajdonít, az, hogy az emberek teljesítménye és lényege, az emberek Isten munkája közben játszott szerepe, valamint aszerint jellemzi és formálja ezt a címet, hogy az emberek mit képesek megtenni, illetve mivel képesek együttműködni. Ebből a jelentésből látjuk, hogy Isten házában minden ember Isten irányítási tervéért végez szolgálatot, és egy bizonyos ponton a szolgálattevő szerepében van. Mondhatjuk-e ezt? (Igen.) Tényleg mondhatjuk, és most már mindannyian megérthetitek ezt. Isten nem akarja arra használni ezt a címet, hogy elbátortalanítsa az embereket vagy próbára tegye az emberek hitét, még kevésbé arra, hogy lekicsinyelje őket, vagy hogy illemtudóbbá és engedelmesebbé tegye őket, illetve a tudtukra adja, hogy mi az identitásuk és a pozíciójuk, arra pedig még kevésbé akarja Isten használni ezt a „szolgálattevő” címet, hogy megfossza az embereket a teremtett lényi kötelességük végzéséhez való joguktól. E cím meghatározása teljes egészében az emberek által felfedett különféle romlott beállítottságok, valamint az emberek valódi állapota szerint történik, miközben Istent követik. Ennek a címnek ezért egyáltalán semmi köze ahhoz, hogy mi lesz az emberek identitása, státusza, pozíciója és rendeltetési helye, amikor Isten irányítási munkája egyszer véget ér. Ez a cím teljességgel Isten irányítási tervének és irányítási munkájának szükségleteiből ered, és a romlott emberiség egy valódi állapota Isten irányítási munkájában. Ami azokat az embereket illeti, akik szolgálattevőként szolgálatot nyújtanak Isten házának és gépként használják őket – az, hogy ez az állapot a végsőkig fennmarad vagy az Istent követő útjuk során jobbra fordulhat, a törekvésüktől függ. Ha valaki törekszik az igazságra, valamint el tud érni beállítottságbeli változást, Istennek való alávetettséget és istenfélelmet, akkor mindenestül le fogja vetni a „szolgálattevő” címet. És mivé lesznek az emberek, miután levetették a „szolgálattevő” címet? Isten igaz követőivé, Isten népévé és a királyság népévé lesznek, vagyis Isten királyságának népe lesz belőlük. Amennyiben, mialatt Istent követed, megelégszel csupán a fáradozással, a szenvedéssel és az ár megfizetésével, és nem törekszel az igazságra, illetve nem ülteted gyakorlatba az igazságot, a romlott beállítottságaid mit sem változnak, sohasem Isten házának alapelvei szerint teszed a dolgokat, és végül nem vagy képes elérni az Istennek való alávetettséget és az istenfélelmet, akkor ez a „szolgálattevő” cím, ez a „korona” tökéletes pontossággal illeszkedik majd rád, és soha nem leszel képes lerázni magadról. Ha még mindig ebben az állapotban vagy, amikor Isten munkája véget ér, a beállítottságaid pedig még mindig nem változtak, akkor az „Isten királyságának népe” címnek nem lesz köze hozzád, te pedig örökre szolgálattevő leszel. Hogyan érthetitek ezeket a szavakat? Úgy kell értenetek, hogy abban a pillanatban, amikor Isten munkája véget ér, vagyis amikor az Isten által megmenteni akart összes ember üdvözült, amikor az Isten által elvégezni akart munka teljes mértékben elérte hatását és céljait, akkor Isten többé nem beszél majd, illetve nem vezeti az embereket, nem végez többé megmentő munkát az emberen, és a munkája ott véget fog érni, ahogyan az Istenbe vetett hit útja is, amelyet minden egyes ember követ. Itt ez a vers a Bibliában: „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is, és aki bűntől mocskos, legyen mocskos ezután is, de aki igazságos, cselekedjék igazságosan ezután is, és aki megszentelt, legyen megszentelt ezután is!” (Jelenések 22:11). Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy abban a pillanatban, amikor Isten azt mondja, hogy a munkája véget ért, az azt jelzi, hogy Isten nem végzi tovább az ember megmentésének, valamint az ember fenyítésének és megítélésének munkáját, Isten többé nem világosítja meg, illetve nem vezeti az embert, és nem szól többé szavakat az emberhez, hogy gondosan és komolyan intse, illetve megmetssze – Isten nem végzi ezt a munkát többé. Ez mit jelent? Azt jelenti, hogy ekkor minden dolog sorsa feltárul majd, az emberek sorsa eldől, és senki sem tud majd változtatni ezen, az embereknek pedig nem lesz több esélyük az üdvösségre. Ez ezt jelenti.

Amikor valaki leveti a „szolgálattevő” címet Isten munkájának végén, amikor leveti ezt a megnevezést, ezt az állapotot, az azt jelzi, hogy az illető többé nem kívülálló vagy nem hívő Isten szemében, hanem Isten házának és Isten királyságának embere. És hogyan keletkezett ez az „Isten házának és Isten királyságának embere” cím? Hogy nyerik el az emberek ezt a címet? Azáltal válsz Isten házának emberévé, hogy az igazságra törekszel, megérted az igazságot, szenvedsz és megfizeted az árat, és így jól végzed a kötelességed, elérsz egy bizonyos szintű beállítottságbeli változást, valamint képes vagy alávetni magad Istennek és félni Őt. Jóbhoz és Péterhez hasonlóan nem kell többé bántania és megrontania a Sátánnak, szabadon élhetsz Isten királyságában és Isten házában, nem kell többé küzdened a romlott beállítottságaiddal, Isten szemében pedig igazi teremtett lény, igazi emberi lény vagy. Hát nem olyasmi ez, amit örömmel kell ünnepelni? Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy egy, a Sátán által megrontott ember szenvedéssel és nehézséggel teli élete teljességgel véget ért, és elkezd örömteli, békés és boldog életet élni. A Teremtő arcának fényében, Istennel együtt élhet, és ez olyasmi, amit örömmel lehet ünnepelni. Ami azonban azokat a másféle embereket illeti, akiknek a végére nem sikerült levetniük a „szolgálattevő” címet – mit jelent számukra az, ha még mindig nem vették le a fejükről ezt a címet, ezt a „koronát”, mire Isten munkája véget ér? Azt jelenti, hogy kívülállók maradnak, és hogy Isten szemében még mindig nem hívők. Ennek oka az, hogy egyáltalán nem fogadják el, illetve nem gyakorolják az igazságot, nem értek el beállítottságbeli változást, nem képesek alávetni magukat Istennek és nincs istenfélő szívük. Ezeket az embereket ki kell vetni Isten házából, és nincs helyük Isten királyságában. Ha Isten királyságában nincs számukra hely, akkor hol vannak? Isten királyságán kívül vannak, és Isten népétől elkülönülő csoportot alkotnak. Az ilyen embereket még mindig „szolgálattevőknek” hívják, ez pedig azt jelenti, hogy nem váltak Isten házának népévé, soha nem lesznek Isten követői, Isten nem ismeri el őket, és soha többé nem kapnak áldásokat, illetve kegyelmet Istentől. Ez persze azt is jelenti, hogy nincs lehetőségük arra, hogy jó áldásokat élvezzenek Istennel az Ő királyságában, illetve, hogy békére és örömre leljenek – ez a lehetőség elveszett. Nos, ami őket illeti, ez olyan pillanat vajon, amit örömmel kell ünnepelni, vagy egy szomorú esemény? Ez egy szomorú esemény. Ami pedig azt illeti, hogy mi lesz a jutalmuk azért, amiért Isten házán kívül és Isten királyságán kívül ezt a „szolgálattevő” címet viselik, az egy későbbi kérdés. Mindenesetre a szolgálattevőknek adott jutalom, valamint az Isten királysága népének adott jutalom közötti különbség igen nagy; különbségek vannak a pozícióban, a jutalomban és más hasonló aspektusokban. Hát nem sajnálatos, hogy az ilyen emberek nem nyerték el az igazságot és nem voltak képesek beállítottságbeli változást elérni, mialatt Isten az emberek megmentésére irányuló munkáját végezte? Olyan sajnálatos! Ez néhány, a „szolgálattevő” címre vonatkozó szó.

Vannak némelyek, akik ezt mondják: „Ellenállást érzek, amikor a szolgálattevőket említik. Nem akarok szolgálattevő lenni, és nem tesz boldoggá, hogy az vagyok. Ha Isten népének egyike vagyok, akkor azt is el tudom fogadni, ha én vagyok a legjelentéktelenebb közülük, és rendben is van, amennyiben nem vagyok szolgálattevő. Nincs más törekvésem és nem dédelgetek más célkitűzést ebben az életben; csupán alig várom, hogy megszabaduljak a »szolgálattevő« címtől. Nem kérek sokat.” Mit gondoltok az ilyen emberekről? Ilyen a hozzáállása egy olyan embernek, aki az igazságra törekszik? (Nem.) Milyen hozzáállás ez? Nem negatív hozzáállás vajon? (De az.) Amikor a „szolgálattevő” cím kerül szóba, nem szükséges azon igyekezned, hogy lerázd, mivel ezt a címet az életedben elért előrehaladás szintje alapján adják, és nem lehet aszerint dönteni róla, hogy te mit akarsz. Nem attól függ, hogy te mit akarsz, hanem attól az úttól függ, amelyet követsz, illetve attól, hogy változtak-e a beállítottságaid. Ha csupán az a törekvés a célod, hogy le tudd vetni ezt a „szolgálattevő” címet, akkor hadd mondjam el neked az igazságot: soha nem leszel képes levetni, amíg élsz. Ha az igazságra való törekvésre összpontosítasz és beállítottságbeli változást tudsz elérni, akkor ez a cím lassan megváltozik majd. Ha ebből a két szempontból nézzük, vajon Isten kényszeríti az emberekre a „szolgálattevő” címet? Egyáltalán nem! Ez nem olyan cím, amelyet Isten kényszerít az emberekre, nem is egy megjelölés – az előrehaladás azon szintje alapján adott cím, amelyet az emberek az életükben elérnek. A szolgálattevői léted aszerint csökken, amennyi haladást elérsz az életben, és amennyit a beállítottságod változik. Ha egy nap képes vagy elérni az Istennek való alávetettséget és az istenfélelmet, akkor még ha hajlandó vagy is szolgálattevőnek lenni, akkor sem vagy szolgálattevő többé, ezt pedig a törekvésed, az igazsághoz való viszonyod, valamint az általad követett út dönti el. Olyanok is vannak, akik ezt mondják: „Le akarom rázni ezt a »szolgálattevő« címet, és nem akarok az lenni, de nem értem az igazságot és nem vagyok hajlandó az igazságra törekedni. Mit tehetek hát?” Van megoldás? Isten az Ő szavai és az igazság alapján határoz mindenféle ember sorsáról – kompromisszumnak nincs helye. Ha szereted az igazságot és az igazságra való törekvés útjára tudsz lépni, akkor ez olyasmi, aminek örülni kell; ha idegenkedsz az igazságtól és azt választod, hogy nem követed az igazságra való törekvés útját, akkor az szomorúságra ad okot. Csak ez a két út van – nincs középút, amelyet választani lehet. Az Isten által kimondott szavak sohasem fognak elmúlni; bár minden dolog elmúlik majd, Isten egyetlen kijelentése sem múlhat el. Isten szavai a mércéi minden dologról való ítéletalkotásnak és ítéletmondásnak; Isten szavai az igazság, és sosem múlhatnak el. Amikor ez a világ, az emberiség és minden dolog megváltozik és elmúlik, Isten egyetlen szava sem fog elmúlni, hanem minden szava beteljesedik. Az emberiség és minden dolog sorsa Isten szavai miatt dől el és tárul fel – ezen senki sem változtathat, és e kérdésben nem lehet vita. Ezért amikor arról van szó, hogy Isten szuverenitást gyakorol az emberek sorsa felett és meghatározza azt, és az emberek ábrándokba merülnek, akkor teljesen ostobák. Ebben a kérdésben nincs második út, amelyet választhatnak, mivel Isten nem adott második utat az embereknek. Ez Isten természete, ez Isten igazságossága, és az emberek nem avatkozhatnak bele ebbe a dologba, még ha akarnak sem. Azt hiszed, hogy a nem hívő világban vagy, ahol az emberek költhetnek némi pénzt és felhasználhatják a kapcsolataikat a dolgok elintézéséhez, Istennél azonban ez nem működik. Emlékezz: ez sehová sem vezet téged Istennél!

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren