Kilencedik tétel: Csak azért teszik a kötelességüket, hogy megkülönböztessék magukat, és saját érdekeiket és ambícióikat táplálják; soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, sőt el is árulják ezeket az érdekeket, személyes dicsőségre cserélve őket (Nyolcadik rész) Harmadik szakasz

Rosszindulatú természetük miatt az antikrisztusok senkinek sem engednek, aki az igazságra törekszik. Minden olyan vezetőt és dolgozót lenéznek, aki valódi munkát tud végezni, sőt, az összes vezetőt és dolgozót hamisnak bélyegzik, mintha csak nekik maguknak lenne igazuk és mindenki más tévedne. Bárhogyan is közlik velük az igazságot, egyáltalán nem fogják elfogadni a metszést, és továbbra is fenntartják a saját nézeteiket. Ha bárkinek, aki megmetszi őket, nem sikerül teljesen meggyőznie őket, nem fogják elfogadni azt. Azt hiszik, a metszés haszontalan és semmi köze az igazsághoz. Ez a nézetük. Mindig fenntartják a saját nézeteiket, ezért igen nehéz számukra elfogadni az igazságot, ugyanakkor pedig megítélik és elítélik azokat, akik megmetszik őket. Milyen beállítottságot tárnak fel az antikrisztusok azzal, ahogyan a megmetszésüket kezelik? Látjátok, milyen az antikrisztusok természetlényege? Az antikrisztusok természetének egyik fő vonása az ádázság. Mit jelent az „ádázság”? Azt jelenti, hogy különösen aljas módon viszonyulnak az igazsághoz – nemcsak hogy nem képesek alávetni magukat az igazságnak, és nemcsak hogy nem hajlandók elfogadni azt, hanem el is ítélik azokat, akik megmetszik őket. Ez az antikrisztusok ádáz beállítottsága. Az antikrisztusok úgy gondolják, hogy aki elfogadja, hogy megmetsszék, az ki van szolgáltatva a zaklatásnak, és hogy azok az emberek, akik folyton megmetszenek másokat, azok örökké piszkálni és zaklatni akarják az embereket. Tehát az antikrisztus ellenáll annak, aki megmetszi őt, és megnehezíti az illető életét. És arról, aki szóvá teszi az antikrisztusok hiányosságait vagy romlottságát, aki beszélget velük az igazságról és Isten szándékairól, vagy megismerteti velük önmagukat, azt gondolják, hogy az illető megnehezíti az életüket, és taszítónak találja őket. Szívből gyűlölik az ilyen embert, bosszút állnak rajta, és megnehezítik a dolgát. Ez egy másik megnyilvánulása annak, ahogyan az antikrisztusok a metszést kezelik, amiről beszélni fogunk. Gyűlölik azt, aki megmetszi és leleplezi őket. Ez egy nagyon nyilvánvaló megnyilvánulás az antikrisztusokban. Miféle embereknek van ilyen ádáz beállítottsága? A gonosz embereknek. Tény, hogy az antikrisztusok gonosz emberek. Ezért csak a gonosz emberek és az antikrisztusok rendelkeznek ilyen ádáz beállítottsággal. Amikor egy ádáz ember bármilyen jószándékú intéssel, váddal, tanítással vagy segítséggel szembesül, akkor nem hálával és az alázatos elfogadás hozzáállásával viszonyul ahhoz, hanem feldühödik szégyenében, szélsőséges ellenségességet, gyűlöletet érez, és egyenlíteni akar. Vannak olyanok, akik ezt mondva metszenek és lepleznek le egy antikrisztust: „Mostanában szabadon garázdálkodtál, nem viselkedtél elvszerűen, és folyamatosan kérkedtél a kötelességed végzése közben. A státusz kedvéért dolgoztál, és teljes káoszt csináltál a kötelességedből. Helyesen cselekedtél Isten előtt? Miért nem kerested az igazságot, amikor a kötelességed tetted? Miért nem viselkedtél elvszerűen? Miért nem fogadtad el, amikor a testvérek az igazságról beszélgetnek veled? Miért vetted semmibe őket? Miért azt csináltad állandóan, ami neked tetszik?” Ez a több miért, ezek a szavak, amelyek leleplezik a romlottságuk kinyilatkoztatását – a bőrük alá hatol: „Miért? Nincs »miért« – azt teszek, amit csak akarok! Mi jogosít fel arra, hogy megmetssz engem? Ki vagy te, hogy ezt tedd? Akaratos vagyok; mit tehetsz ellene? Most, hogy ebbe a korba értem, senki sem mer így beszélni velem. Így csak én beszélhetek másokkal; senki más nem beszélhet így velem. Ki merészel kioktatni engem? Az, aki engem kioktathat, még nem született meg! Tényleg azt hiszed, hogy kioktathatsz engem?” A szívük mélyén gyűlölet támad, és alkalmat keresnek a bosszúra. Az elméjükben számítgatnak: „Vajon van hatalma ennek az engem megmetsző embernek a gyülekezetben? Ha visszavágok neki, vajon lesz valaki, aki kiáll mellette? Ha szenvedést okozok neki, vajon a gyülekezet foglalkozni fog velem? Van egy megoldásom. Nem fogok visszavágni neki; majd teljes titokban teszek valamit. A családjával teszek valamit, hogy szenvedést és szégyent okozzak neki, ily módon megszabadulok ettől a nehezteléstől. Bosszút kell állnom. Most már nem hagyhatom annyiban a dolgot. Nem azért kezdtem hinni istenben, hogy packázzanak velem, és nem azért jöttem ide, hogy hagyjam, hogy az emberek úgy megfélemlítsenek, ahogy csak akarnak; azért jöttem, hogy áldásokat nyerjek és belépjek a menny királyságába! Az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg. Az embereknek legyen gerincük küzdeni a méltóságukért. Hogy merészelsz leleplezni engem! Ez megfélemlítés! Most, hogy nem kezelsz engem fontos személyiségként, pokollá teszem az életedet, és el fogom érni, hogy viseld a következményeket. Küzdjünk meg, és lássuk, ki az ádázabb!” Csupán pár egyszerű leleplező szó felbőszíti az antikrisztusokat, és ilyen nagy gyűlöletet vált ki belőlük, ami miatt ilyen messzire mennek a bosszúért. Az ádáz beállítottságuk teljességgel feltárul. Persze amikor gyűlölet miatt vágnak vissza valakinek, az nem azért van, mert gyűlölet vagy régi harag van bennük az illető iránt, hanem azért, mert az illető leleplezte a hibáikat. Ez azt mutatja, hogy egy antikrisztus leleplezésének puszta tette – függetlenül attól, hogy ki teszi meg, és függetlenül az antikrisztussal való viszonyától – kiválthatja a gyűlöletüket és bosszút szíthat bennük. Attól függetlenül, hogy ki az, hogy érti-e az igazságot, illetve, hogy vezető vagy dolgozó, illetve Isten választott népének átlagos tagja-e, amennyiben bárki leleplezi és megmetszi az antikrisztust, az ellenségként fogja kezelni az illetőt. Sőt, nyíltan kimondja: „Keményen fogok bánni azzal, aki megmetsz, bárki is az. Soha nem fogom békén hagyni azt, aki megmetsz, leleplezi a csontvázakat a szekrényemben, kizárat engem isten házából, illetve megfoszt az áldásokból való részemtől. Így működöm a szekuláris világban: senki sem mer gondot okozni nekem. Az, aki zavarni mer engem, még nem született meg!” Efféle könyörtelen szavakat mondanak az antikrisztusok, amikor metszéssel szembesülnek. Amikor ezeket a könyörtelen szavakat szólják, az nem azért van, hogy másokat fenyegessenek, és nem is azért vezetik le a feszültséget, hogy megóvják magukat. Valóban képesek gaztettekre, és minden rendelkezésükre álló eszköz felhasználásáig lealacsonyodnak. Ez az antikrisztusok ádáz beállítottsága. Amikor egyes vezetők és dolgozók ilyen antikrisztusokkal találkoznak, nincs bátorságuk leleplezni őket vagy fellépni ellenük, az antikrisztusok pedig a végén még rosszabbak lesznek. A gonoszságuk még arcátlanabbá válik, folyamatosan megpróbálják félrevezetni és zavarni az embereket, és végül a többségüket félrevezetik és irányítják. Ez az, ami katasztrófához vezet. Amikor egyes antikrisztusok rájönnek, hogy a testvérek leleplezték vagy jelentették a feljebbvalóknak a gaztetteiket, bosszút állnak és átadják őket a nagy vörös sárkánynak – átadják őket a Sátán rendszerének. Ez ádáz beállítottság, nem igaz? És tekintve, hogy az antikrisztusok ilyen ádázak, vajon igazán hisznek Istenben? Egyáltalán nem. A Sátán szolgái, és azért jöttek, hogy megzavarják a gyülekezetet; gonosz démonok ők, akik behízelegték magukat Isten házába, és nem tesznek mást, mint hogy akadályozzák és aláássák Isten munkáját, és szembeszállnak Istennel. Az antikrisztusok tehát Isten és az Ő választottjainak ellenségei. Testvérekként bánni az antikrisztusokkal, a gonosz démonokkal súlyos hiba lenne; vaknak kellene lenned, hogy ilyesmit tegyél. Ha egy antikrisztust úgy öntöznek, táplálnak és támogatnak, mintha testvér lenne, illetve ha előléptetik és fontos szerepet kap, mintha olyasvalaki lenne, aki az igazságra törekszik, a vezető nagy gonoszságot követ el. Szerepet játszik az antikrisztus gonoszságában, és ki kell iktatni őt. Az ilyen hamis vezetők az antikrisztusok cinkosai, és joggal mondhatjuk, hogy maguk is antikrisztusok, akiket ki kell takarítani és ki kell zárni.

Amikor az antikrisztusokat megmetszik, a hozzáállásuk nem az elfogadás és az engedelmesség. Helyette ellenállók és idegenkednek tőle, ami gyűlöletet szül. A szívük mélyén gyűlölnek mindenkit, aki megmetszi őket, mindenkit, aki feltárja a csontvázakat a szekrényükben és leleplezi a tényleges körülményeiket. Milyen mértékben gyűlölnek téged? Gyűlölettel csikorgatják a fogaikat, azt kívánják, hogy tűnj a szemük elől, és úgy érzik, hogy ti ketten nem tudtok együtt létezni. Ha az antikrisztusok ilyenek az emberekkel, akkor vajon el tudják fogadni Isten szavait, amelyek leleplezik és elítélik őket? Nem, nem tudják. Aki leleplezi őket, azt gyűlölni fogják csak azért, mert leleplezte őket és kedvezőtlen számukra, és visszavágnak. Azt kívánják, hogy bárcsak eltüntethetnék a szemük elől az illetőt, aki megmetszette őket. Nem bírják látni, hogy az illetőnek jól mennek a dolgai. Boldogok lennének, ha ez az ember meghalna vagy csapás érné; amíg az illető él és még mindig teszi a kötelességét Isten házában, valamint minden a szokásos módon megy tovább, addig szenvedést, nyugtalanságot és bosszúságot éreznek a szívükben. Amikor nincs módjuk visszavágni valakinek, titokban átkozzák őt, sőt, azért imádkoznak Istenhez, hogy hozzon büntetést és megtorlást az illetőre, az ő sérelmeiket pedig orvosolja. Ha az antikrisztusokban kialakult ez a gyűlölet, az egy cselekvéssorhoz vezet. Ezek között a tettek között szerepel a visszavágás és az átok, és persze néhány egyéb tett, például mások befeketítése, rágalmazása és elítélése, ami a gyűlöletből fakad. Ha valaki megmetszi őket, a háta mögött áskálódni fognak az illető ellen. Amikor az illető azt mondja valamire, hogy helyes, ők azt fogják mondani, hogy téves. Az illető által tett összes pozitív dolgot el fogják torzítani és negatívvá fogják tenni, ezeket a hazugságokat terjesztve és zavarásokat okozva az illető háta mögött. Felbujtanak és csőbe húznak másokat – akik tudatlanok és nem látják át a dolgokat, illetve maguk nem tudnak különbséget tenni –, hogy az ő oldalukra álljanak és támogassák őket. Az őket megmetsző ember nyilvánvalóan semmi rosszat nem tett, ők azonban akkor is rá akarnak kenni valamilyen gaztettet az illetőre, hogy tévesen mindenki azt higgye, hogy efféle dolgokat tesz, majd elérjék, hogy mindenki összeálljon és elutasítsa az illetőt. Az antikrisztusok így zavarják a gyülekezeti életet és zavarják az embereket a kötelességük végzésében. Mi a céljuk? Az, hogy megnehezítsék az őket megmetsző ember dolgát, és elérjék, hogy mindenki elhagyja őt. Olyan antikrisztusok is vannak, akik ezt mondják: „Megmetszettél és megnehezítetted a dolgomat, úgyhogy én sem fogom megkönnyíteni a te dolgodat. Adok neked egy kis ízelítőt abból, hogy milyen az, amikor megmetszenek és elhagynak. Ahogyan te bánsz velem, én is úgy fogok bánni veled. Ha nem könnyíted meg a dolgomat, ne gondold, hogy neked majd könnyű dolgod lesz!” Amikor az antikrisztusok gonoszságot tesznek, egyes vezetők és dolgozók beszélgetésre hívják őket, elmondják nekik, hogy bűnbánatot kell tartaniuk, és Isten szavait olvassák nekik, hogy segítsék és támogassák őket. Ők nemcsak hogy nem fogadják el, hanem elkezdenek alaptalan szóbeszédet terjeszteni, miszerint a vezető semmilyen valódi munkát nem végez és sosem használja Isten szavát a problémák megoldásához. A vezető valójában épp ilyen munkát végzett, ők azonban kifordítják és eltorzítják a tényeket, valamint rágalmazzák az őket segítő személyt. Hát nem ádáz ez? Ezek a gonosz emberek és antikrisztusok tágra nyílt szemmel állítják, hogy a pozitív dolgok negatívak, hogy a gaztetteik, hibáik, ádáz cselekedeteik és rosszindulatú viselkedésük pozitív dolgok, amelyek megfelelnek az igazságnak. Bármilyen nagy hibát is vétenek a kötelességük végzése közben, bármennyi kárt okoznak is a gyülekezet munkájának, egyáltalán nem ismerik el azt és nem veszik komolyan. Amikor beszélnek róla, elbagatellizálják és elkenik. Az őket megmetsző ember emiatt bűnössé válik a szemükben és inkább kritika célpontjává lesz. Hát nem azt jelenti ez, hogy fehérnek hívják a feketét? Egyes antikrisztusok még hamis viszonvádakat is megfogalmaznak, amikor egy vezető vagy egy dolgozó megmetszi őket, ezt mondván: „Bármilyen hibát is követünk el mi testvérek, azt mind tudatlanság és az okozza, hogy a vezetők és a dolgozók nem végeznek jó munkát. Ha a vezetők és a dolgozók tudnák, hogyan végezzék a munkájukat, időszerű emlékeztetőkkel látnának el és jól kezelnék a dolgokat, akkor nem csökkennének-e isten házának veszteségei? Ezért aztán nem számít, milyen hibákat vétünk, teljességgel a vezetők és a dolgozók a hibásak és nekik kell vállalniuk a legnagyobb felelősséget.” Hát nem hamis ellenérvek megfogalmazása ez? Ezek a hamis ellenérvek fehérnek nevezik a feketét, és ez egyfajta megtorlás.

Az antikrisztusok beállítottsága rendkívül ádáz. Ha megpróbálod megmetszeni vagy leleplezni őket, gyűlölni fognak és beléd vájják a fogukat, mintha mérgeskígyók lennének. Nem tudod majd eltolni, sem lerázni őket, bármilyen keményen próbálkozol is. Féltek vajon, amikor ilyen antikrisztusokkal találkoztok? Egyesek megijednek és így szólnak: „Én nem merem megmetszeni őket. Olyan ádázak, mint a mérgeskígyó, és ha körém tekerednek, végem van.” Miféle emberek ezek? Túl kicsi az érettségük, semmire sem jók, nem Krisztus jó katonái és nem tudnak tanúságot tenni Isten mellett. Nos, mit kell tennetek, amikor ilyen antikrisztusokkal találkoztok? Ha megfenyegetnek vagy megpróbálják elvenni az életedet, félnél? Ilyen helyzetben gyorsan össze kell fognod a testvéreiddel, és kiállni, vizsgálódni, bizonyítékot gyűjteni és leleplezni az antikrisztust, amíg ki nem takarítják a gyülekezetből. Ez a probléma alapos megoldása. Ha felfedezel egy antikrisztust és egyértelműen megállapítod, hogy egy gonosz ember vonásait viseli, valamint képes gyötörni másokat és visszavágni nekik, ne várd meg, hogy gaztettet kövessen el, és gyűjts bizonyítékot, mielőtt foglalkozol vele. Ez passzív és már addig is eredményez pár veszteséget. Amikor az antikrisztusok megmutatják, hogy gonosz ember vonásait viselik, valamint felfedik az alattomos és rosszindulatú beállítottságukat és cselekedni készülnek, akkor legjobb kezelni őket, foglalkozni velük, kitakarítani és kizárni őket. Ez a legértelmesebb megközelítés. Egyesek félnek az antikrisztusok megtorlásától és nem merik leleplezni őket. Hát nem ostobaság ez? Képtelen vagy védelmezni Isten házának érdekeit, ami eredendően megmutatja, hogy hűtlen vagy Istenhez. Félsz, hogy egy antikrisztus esetleg megtalálja a módját, hogy bosszút álljon rajtad – mi a probléma? Lehetséges, hogy nem bízol Isten igazságosságában? Nem tudod, hogy Isten házában az igazságosság uralkodik? Még ha egy antikrisztusnak sikerül is megragadnia benned a romlottság néhány elemét és felhajtást csinál emiatt, nem szabad félned. Isten házában az igazságalapelvek szerint kezelik a problémákat. A vétkek elkövetése nem azt jelenti, hogy valaki gonosz ember. A romlottság egy pillanatnyi kinyilatkoztatása vagy alkalmi vétek miatt Isten háza soha nem foglalkozik senkivel. Isten háza azokkal az antikrisztusokkal és gonosz emberekkel foglalkozik, akik következetesen zavarásokat okoznak és gonoszságot tesznek, illetve akik az igazságnak egy darabkáját sem fogadják el. Isten háza soha nem bánik méltatlanul egy jó emberrel. Mindenkivel igazságosan bánik. Még ha hamis vezetők vagy antikrisztusok tévesen vádolnak is egy jó embert, Isten háza megvédi őt. A gyülekezet soha nem takarít ki egy olyan jó embert, illetve nem foglalkozik vele, aki le tudja leplezni az antikrisztusokat és van igazságérzete. Az emberek mindig félnek, hogy az antikrisztusok megtalálják a módját, hogy visszavágjanak nekik. De vajon attól nem félsz, hogy megsérted Istent és magadra vonod a visszautasítását? Ha attól félsz, hogy egy antikrisztus megtalálja a módját, hogy visszavágjon neked, akkor miért nem szerzed meg az antikrisztus gaztetteinek bizonyítékát, hogy jelentsd és leleplezd őt? Ezt téve ki fogod érdemelni Isten választott népének elismerését és támogatását, ami pedig a legfontosabb, Isten emlékezni fog a jótetteidre és az igazságtételedre. Miért is nem teszed ezt? Isten választott népének mindig szem előtt kell tartania Isten megbízatását. A gonosz emberek és az antikrisztusok eltakarítása a legfontosabb harc a Sátán elleni csatában. Ha ezt a harcot sikerül megnyerni, az egy győztes bizonyságtétele lesz. A Sátánok és gonosz ördögök elleni harc tapasztalati tanúságtétel, amellyel Isten választott népének rendelkeznie kell. Olyan igazságvalóság, amely a győztesek birtokában kell legyen. Isten olyan sok igazsággal ajándékozta meg az embereket, oly hosszú ideje vezet téged és oly sok mindennel ellátott azért, hogy tanúságot tegyél és védelmezd a gyülekezet munkáját. Kiderül, hogy amikor gonosz emberek és antikrisztusok gaztetteket követnek el és megzavarják a gyülekezet munkáját, te elbátortalanodsz és visszavonulsz, karod feltartva menekülsz – semmirekellő vagy. Nem tudod legyőzni a Sátánokat, nem tettél tanúságot, Isten pedig megvet téged. Ebben a kritikus pillanatban ki kell állnod és háborút kell viselned a Sátánok ellen, le kell leplezned az antikrisztusok gaztetteit, el kell ítélned és meg kell átkoznod őket, nem adva nekik teret az elrejtőzésre, és eltakarítva őket a gyülekezetből. Csak ez tekinthető a Sátánok feletti győzelem elnyerésének és a sorsuk bevégzésének. Isten választott népének egyike vagy, Isten követője. Nem félhetsz a kihívásoktól; az igazságalapelvek szerint kell cselekedned. Ezt jelenti győztesnek lenni. Ha félsz a kihívásoktól és kompromisszumokat kötsz, mert félsz a gonosz emberek vagy az antikrisztusok megtorlásától, akkor nem vagy Isten követője, és nem vagy Isten választott népének tagja. Semmirekellő vagy, még a szolgálattevőknél is alsóbbrendű. Egyes gyáva nyulak talán ezt mondják: „Az antikrisztusok olyan félelmetesek; bármire képesek. Mi van, ha bosszút állnak rajtam?” Ez zavaros beszéd. Ha félsz az antikrisztusok megtorlásától, hol az Istenbe vetett hited? Hát nem oltalmazott Isten oly sok éven át az életed során? Vajon nem Isten kezében vannak az antikrisztusok is? Ha Isten nem engedi, mit tehetnek veled? Sőt, bármennyire gonoszok is az antikrisztusok, valójában vajon mire képesek? Hát nem igen könnyű Isten választott népe számára összefogni, valamint leleplezni és kezelni őket? Minek tehát félni az antikrisztusoktól? Az ilyen emberek semmirekellők és nem méltók arra, hogy Istent kövessék. Menj haza, neveld a gyerekeidet és éld az életed. Annak dacára, hogy az antikrisztusok megzavarják a gyülekezet munkáját és ártanak Isten választott népének, hogyan kellene Isten választott népének reagálnia a gaztetteikre? Hogyan kellene az Istent követőknek szilárdan megállniuk a tanúságtételükben? Hogyan kellene harcolniuk a Sátán erői és az antikrisztusok ellen? Az, hogy aláveted-e magad és hűséges vagy-e Istenhez, vagy a partvonalon ülsz és elárulod Istent, teljességgel feltárul akkor, amikor az antikrisztusok zavarnak, gonoszságot művelnek és szembeszegülnek Istennel. Ha nem olyasvalaki vagy, aki aláveti magát Istennek és hűséges Hozzá, akkor olyan ember vagy, aki elárulja Őt. Más lehetőség nincs. Egyes zavarodott egyének, valamint a tisztánlátást nélkülözők egy közbülső álláspont mellett döntenek és szélkakasok lesznek. Isten szemében ezekből az emberekből hiányzik az Isten iránti hűség és az Ő árulói. Egyes zavarodott egyének a gyávaságuk miatt tartanak az antikrisztusok gyötrésétől, a szívükben pedig szakadatlanul azt kérdezgetik: „Mit fogok most tenni?” Nem ezt a kérdést kellene feltenned. Mit kellene tenned? (Végezni a kötelességeidet, teljességgel leleplezni az antikrisztusok gaztetteit, lehetővé tenni a testvéreink számára, hogy megtanulják a tisztánlátás gyakorlásának módját és elutasítani az antikrisztusokat. Nem szabadna a saját biztonságunkkal foglalkoznunk. A legfontosabb dolog, amit mérlegelnünk kell, az, hogy miként végezzük a kötelességünket, amikor gonosz emberek megzavarják a gyülekezet munkáját.) Mi van akkor, ha az hatással van a családodra? (Habozás nélkül végeznünk kell a kötelességünket. Nem szabad elvetnünk a kötelességünket vagy elmulasztanunk azt, hogy szilárdan megálljunk a bizonyságtételünkben a családunk biztonságát illető szerető aggodalom miatt.) Így van. Először is, szilárdan meg kell állnod a tanúságtételedben, és a végsőkig küzdened kell az antikrisztusok és a gonosz emberek ellen, úgy, hogy ne legyen maradásuk Isten házában. Ha munkát akarnak végezni, engedd meg nekik a szabályok szerint, és tegyék, amire képesek. Ha nem hajlandók munkát végezni, akkor mindenkinek össze kell fognia és ki kell közösíteni őket, hogy ne akadályozhassák, ne zavarhassák, illetve ne tehessék tönkre a gyülekezet munkáját Isten házában. Ez az első dolog, amit tenned kell, valamint a tanúságtétel, amelyben szilárdan meg kell állnod. Továbbá meg kell értened, hogy a családod és az életed mind Isten kezében van, és a Sátán nem merészel elhamarkodottan cselekedni. Isten azt mondta: „Isten engedélye nélkül a Sátánnak nehéz akár csak egy csepp vizet vagy egy homokszemet is megérintenie a földön; Isten engedélye nélkül a Sátán szabadsága még arra sem terjed ki, hogy a földön a hangyákat mozgassa, nemhogy az Isten által teremtett emberiséget.” Milyen mértékben vagy képes hinni ezekben a szavakban? Az antikrisztusok és gonosz emberek elleni harc felfedi a hited méretét. Ha valódi hited van Istenben, akkor igaz hited van. Ha csak egy kis hited van Istenben, és ez a hit homályos és üres, akkor nincs igazi hited. Ha nem hiszed, hogy Isten mindezek felett szuverén lehet, és hogy a Sátán Isten uralma alatt van, és továbbra is félsz az antikrisztusoktól és a gonosz emberektől, ha képes vagy eltűrni, ha gonoszságot tesznek a gyülekezetben, azt, hogy megzavarják és lerombolják a gyülekezet munkáját, és képes vagy kompromisszumot kötni a Sátánnal vagy az irgalmáért könyörögni azért, hogy megóvd magad, ha nem mersz felkelni és harcolni ellenük, és dezertőrré, embereknek megfelelni vágyóvá és bámészkodóvá váltál, akkor hiányzik belőled az őszinte hit Isten iránt. Az Istenbe vetett hited kérdőjellé válik, ami a hitedet rettenetesen szánalmassá teszi! Amikor azt látod, hogy az antikrisztusok és gonosz emberek zavarásokat és bomlasztásokat okoznak Isten házában, ám közömbös maradsz; amikor elárulod Isten házának és az Ő választott népének érdekeit a saját életed, a családod és az összes saját érdeked védelme érdekében, akkor árulóvá, Júdássá válsz. Ez nyilvánvaló és világos. Gyakran beszélünk antikrisztusokról és gonosz emberekről és boncolgatjuk őket, megbeszéljük, hogyan kell tisztán látni és felismerni őket – mindezt azzal a céllal, hogy világosan beszélgessünk az igazságról és hogy tisztánlátást adjunk az embereknek a gonosz embereket és az antikrisztusokat illetően, hogy leleplezhessék őket. Ily módon az antikrisztusok majd nem vezetik többé félre és nem zavarják meg Isten választott népét, az pedig kiszabadulhat a Sátán befolyása alól és kötelékeiből. Egyeseknek azonban továbbra is vannak világi ügyekre vonatkozó filozófiáik a szívükben. Nem próbálják meg felismerni a gonosz embereket és az antikrisztusokat; inkább talpnyalók szerepét játsszák. Nem küzdenek az antikrisztusok ellen, nem állítanak fel világos határokat velük szemben, és egy híg, köztes utas megközelítést választanak a saját érdekeik védelme érdekében. Engedik, hogy ezek az ördögök – ezek a gonosz emberek és antikrisztusok – Isten házában maradjanak, veszedelmet hívogatva ördögök táplálásával. Engedik, hogy ezek az ördögök féktelenül zavarják a gyülekezet munkáját, valamint a testvéreket a kötelességük végzésében. Milyen szerepet játszanak ezek az emberek? Az antikrisztusok pajzsává és bűntársaivá válnak. Bár talán nem teszed ugyanazokat a dolgokat, mint az antikrisztusok, illetve nem követed el ugyanazokat a gaztetteket, részed van a gaztetteikben – el vagy ítélve. Eltűröd és óvod az antikrisztusokat, lehetővé téve számukra, hogy pusztítást végezzenek körülötted, anélkül, hogy bármi módon fellépnél vagy bármit tennél. Hát nincs részed az antikrisztusok gonoszságában? Ezért van az, hogy egyes hamis vezetők és talpnyalók antikrisztusok cinkosaivá lesznek. Bárki, aki szemtanúja annak, hogy az antikrisztusok megzavarják a gyülekezet munkáját, ám nem leplezi le őket, illetve nem állít fel világos határokat velük szemben, az inasuk és a cinkosuk lesz. Nincs benne alávetettség és hűség Isten iránt. Az Isten és a Sátán közötti küzdelem kritikus pillanataiban a Sátán oldalán áll, az antikrisztusokat védelmezve és elárulva Istent. Az ilyen emberek utálatosak Isten számára.

Amikor az antikrisztusok metszéssel találkoznak, gyakran tanúsítanak nagy ellenállást, majd minden tőlük telhetőt elkezdenek megpróbálni, hogy maguk mellett érveljenek, és álokoskodással és ékesszólással vezetik félre az embereket. Ez elég gyakori. Az antikrisztusok abbéli megnyilvánulása, hogy nem hajlandóak elfogadni az igazságot, teljességgel leleplezi azt a sátáni természetüket, hogy gyűlölik az igazságot és idegenkednek tőle. Teljesen a Sátán fajtájából származnak. Bármit is tesznek az antikrisztusok, a beállítottságuk és a lényegük feltárul. Különösen Isten házában, minden, amit tesznek, szembenáll az igazsággal, Isten elítéli azt, valamint gaztett, amely ellenáll Istennek; mindezek az általuk tett dolgok pedig teljességgel megerősítik, hogy az antikrisztusok Sátánok és gonosz démonok. Ezért aztán ami a metszést illeti, egyáltalán nem fogadják azt el örömmel és készséges módon; ehelyett az ellenállás és a szembehelyezkedés mellett gyűlölik is a metszést, gyűlölik azokat, akik megmetszik őket, és gyűlölik azokat, akik leleplezik a természetlényegüket, és azokat, akik leleplezik a gaztetteiket. Az antikrisztusok úgy gondolják, hogy aki leleplezi őket, az csak megnehezíti az életüket, ezért versenyre kelnek és harcolnak mindenkivel, aki leleplezi őket. Az antikrisztusok effajta természetükből adódóan soha nem lesznek kedvesek senkivel, aki megmetszi őket, nem fogják eltűrni és elviselni azt, aki ezt teszi, és még kevésbé fognak hálát érezni vagy dicsérni azt, aki így tesz. Ellenkezőleg, ha valaki megmetszi őket, és ezzel elveszítik méltóságukat és megszégyenülnek, akkor gyűlöletet táplálnak majd a szívükben az illető iránt, és lehetőséget akarnak majd találni arra, hogy bosszút álljanak rajta. Micsoda gyűlölet van bennük mások iránt! Ezt gondolják, és nyíltan ki is mondják mások előtt: „Ma megmetszettél engem, nos, mostantól kőbe van vésve a viszályunk. Menj az utadon, én megyek az enyémen, de esküszöm, hogy bosszút állok! Ha beismered nekem, hogy hibáztál, ha fejet hajtasz előttem, vagy letérdelsz és könyörögsz, akkor megbocsátok neked, máskülönben soha nem hagyom ezt ennyiben!” Bármit is mondanak vagy tesznek az antikrisztusok, soha nem látják meg senki jóindulatú metszésében vagy őszinte segítségében Isten szeretetének és üdvösségének az érkezését. Ehelyett a megaláztatás jelének tekintik és a legnagyobb megszégyenülésük pillanatának. Ez azt mutatja, hogy az antikrisztusok egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és hogy beállítottságukat az igazságtól való idegenkedés és annak gyűlölete jellemzi. Találkoztatok valaha olyan gonosz emberekkel vagy antikrisztusokkal, akik bosszút álltak másokon, mert megmetszették őket? (Igen.) Hogyan álltak bosszút? Szörnyű volt a megtorlásuk módja? (Igen, szörnyű volt. Egyszer találkoztam egy antikrisztussal, aki elkövetett néhány gaztettet a gyülekezetben, majd miután a gyülekezetvezető leleplezte a viselkedését, alaptalan szóbeszédet kezdett terjeszteni a gyülekezetben, mondván, hogy az illető vezető nem végez valódi munkát, és hogy szavakat és doktrínákat beszél, elérendő, hogy az emberek elé jöjjenek. Később, amikor elmentünk, hogy leleplezzük ezt az antikrisztust, először képes volt álcázni magát, amikor azonban folytattuk a leleplezését, megfenyegetett minket, mondván: „A házam mögött van egy rendőrség, gyakran átjönnek hozzám.” Arra célzott, hogy ha ismét lelepleznénk őt, bejelentene minket a rendőrségen. Feltárult az ádázsága.) (Egyszer találkoztam egy antikrisztussal. Egy nővér írt egy levelet, amelyben jelentette őt, amikor pedig meglátta ezt a levelet, úgy esett, hogy veszélyes helyzet alakult ki ott, ahol ez a nővér élt, ezért a gyülekezet összes fontos dolgozótársát összehívta és ezt kérdezte: „Miért alakult ki hirtelen veszélyes helyzet ott, ahol ez a nővér él, miután levelet írt, amelyben engem jelentett? Isten biztosan nem végez hiábavaló munkát; talán fel fog fedni valakit!” Aztán mondott pár felbujtó dolgot, ami mindenkit arra késztetett, hogy ujjal mutogasson a nővérre, úgy vélve, hogy gond van vele. A nővért végül elbocsátották és elküldték, a levelét pedig félretették és nem foglalkoztak vele. Később összevetettük azt, amit ez az antikrisztus az elejétől a végéig beszélt, és rájöttünk, hogy mindegyikőnknek mást mondott. Láttuk, hogy szörnyen aljas és csalárd volt. Végül beszélgetésen keresztül felismertük őt, és igazságosan kezeltük az ügyet.) Íme, megerősítést nyert, hogy minden antikrisztus gonosz ember, és amíg a gonosz emberek hatalmat gyakorolnak, mindannyian antikrisztusok.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren