Az antikrisztusoknak a kötelességüket illető egyik fő szándéka és hozzáállása az, hogy lehetőségként használják azt fel arra, hogy ügyletet bonyolítsanak Istennel és elnyerjék az általuk kívánt előnyöket. Ezt is hiszik: „Amikor az emberek elhagyják a családjukat és lemondanak a világi kilátásaikról, hogy a kötelességüket tegyék isten házában, magától értetődik, hogy nyerniük kellene valamit, hogy kapniuk kellene valamit cserébe – csak ez igazságos és észszerű. Ha végzed a kötelességed és semmit sem kapsz, még ha néhány igazságot meg is kapsz, az nem éri meg. A beállítottságbeli változás sem oly kézzelfogható előny – még ha meg is kaptad az üdvösséget, senki sem fogja látni!” Ezek az álhívők szemet hunynak Isten emberiséggel szemben támasztott minden követelménye felett. Nem ismerik el és nem hisznek benne, és tagadó hozzáállást vesznek fel. Azokból a hozzáállásokból és szándékokból ítélve, amelyekkel az antikrisztusok a kötelességükkel bánnak, nyilvánvalóan nem olyan emberek, akik az igazságra törekednek, hanem álhívők és opportunisták; a Sátántól valók. Hallottatok már olyat, hogy a Sátán hűséggel tud végezni egy kötelességet? (Nem.) Ha a Sátán képes tenni a „kötelességét” Isten előtt, akkor ezt a kötelességet idézőjelbe kell tennünk, mert a Sátán passzívan és kényszer alatt teszi azt, a Sátánt Isten irányítja, és Isten kihasználja őt. Ezért – az antikrisztusi lényegük miatt, valamint amiatt, mert nem szeretik az igazságot, idegenkednek az igazságtól, sőt, még inkább az elvetemült természetük miatt az antikrisztusok nem tudják feltétel és ellentételezés nélkül végezni a teremtett lényi kötelességüket, sem az igazságra nem tudnak törekedni, illetve nem tudják elnyerni az igazságot miközben a kötelességüket teszik, illetve nem tudják azt Isten szavainak követelményei szerint tenni. E természetük, a hozzáállás, amellyel a kötelességükkel bánnak, valamint a kötelességük végzése során tanúsított különféle megnyilvánulásaik következtében az antikrisztusok hanyagul bánnak a kötelességükkel. A kötelességük végzése során gonoszságot követhetnek el, és bármikor, bármely körülmények között játszhatják azt a szerepet, hogy akadályozzák és megzavarják Isten házának munkáját. Mi a fő és szembetűnő megnyilvánulás a kötelességük végzése folyamán? Az akaratos és önkényes cselekvés, az öntörvényűség, és az, hogy anélkül teszik a dolgokat, hogy másokkal megbeszélnék. Tetszésük szerint cselekednek, a következmények figyelembevétele nélkül. Csak arra gondolnak, hogy miként juthatnak előre és miként irányíthatnak több embert a kötelességük végzése révén. Csak azért akarják megmutatni Istennek, hogy nehézséget viseltek és megfizették az árat a kötelességük végzése során, hogy van tőkéjük, és jogosultak jutalmakat és koronát kérni Istentől, hogy megvalósítsák az ambícióikat és a vágyaikat, valamint elérjék abbéli céljukat, hogy áldásokat kapjanak.

A kötelességük végzése folyamán az antikrisztusok állandóan a saját kilátásaikat és sorsukat illetően számítgatnak: hány éve végzik a kötelességüket, mennyi nehézséget viseltek, mennyi mindenről mondtak le Istenért, mennyi árat fizettek, mennyi energiát fektettek be, hány évet adtak fel a fiatalságukból, illetve vajon most jogosultak-e már arra, hogy jutalmakat és koronát kapjanak; elegendő tőkét halmoztak-e már fel a kötelességük végzésének e pár évében, Isten szemében kegyelt emberek-e, valamint, hogy olyan emberek-e Isten szemében, akik jutalmakat és koronát kaphatnak. A kötelességük végzése folyamán állandóan így mérlegelnek, számítgatnak és tervezgetnek, miközben egyúttal megfigyelik mások szavait és kifejezéseit, figyelik a testvérek róluk szóló értékeléseit és kijelentéseit. A leginkább természetesen azzal törődnek, hogy a Fennvaló tud-e a létezésükről és arról, hogy teszik a kötelességüket. Az még inkább foglalkoztatja őket, hogy a Fennvaló miként látja őket, miként beszél róluk és miként értékeli őket, hogy a Fennvaló érti-e a „gondos szándékaikat” a nehézség elszenvedésében és az ár megfizetésében, hogy a Fennvaló pontosan ismeri-e a szenvedést és a gyötrelmeket, amelyeket Isten követésének éveiben viseltek, és hogy a mennyei Isten vajon miként ítéli meg mindazt, amit tesznek. Azzal egyidejűleg, hogy elfoglalják magukat az általuk viselt kötelességekkel, az elméjük folyamatosan számolgat, és több forrásból próbálnak információt szerezni és mérlegelni, hogy vajon elkerülhetik-e a katasztrófákat, elnyerhetik-e Isten jóváhagyását és megkaphatják-e azt az ismeretlen koronát és kaphatnak-e áldásokat. A szívük mélyén ezeket a dolgokat számítgatják gyakran, ezek az elsődleges és legfontosabb dolgok, amelyeket minden egyes nap minden pillanatában számítgatnak. Ugyanakkor azon sosem próbálnak elmélkedni vagy elgondolkodni, hogy ők maguk olyan emberek-e, akik gyakorolják az igazságot; hogy mennyit értenek az igazságból; hogy az általuk megértett igazságból mennyit tudnak ténylegesen gyakorolni; hogy a beállítottságuk átment-e valódi változáson; hogy azokban a dolgokban, amelyeket Istenért tesznek, benne van-e a legcsekélyebb őszinteség, illetve bármiféle hamisság, ügylet vagy kérés; hogy mennyi romlottságot tártak fel a kötelességük végrehajtásában; hogy az általuk mindennap végzett egyes kötelességeket és feladatokat az igazságalapelvek szerint teszik-e; és hogy a kötelességvégzésük megfelel-e a mércének és eleget tesz-e Isten szándékainak. Sohasem gondolkodnak el, illetve nem próbálnak elmélkedni ezeken a dolgokon. Csak azt számítgatják, hogy nyerhetnek-e áldásokat a jövőben, és hogy mi a rendeltetési helyük. Csak a saját érdekeiket, valamint a saját nyereségeiket és veszteségeiket számítgatják, de az igazságra, a beállítottságbeli változásra, illetve arra, hogy miként tegyenek eleget Isten szándékainak, soha nem fordítanak semennyi energiát és erőfeszítést. Az antikrisztusok soha nem gyakorolják azt, hogy elgondolkodjanak a saját romlott beállítottságukon vagy az általuk választott tévutakon, illetve azt, hogy megismerjék és boncolgassák azokat, és soha nem törődnek azzal, hogy miként változtassanak a saját téves nézőpontjukon. Soha nem fogják gyűlölni azt, hogy megsértették az igazságot és sok gonosz dolgot tettek, hogy ellenálljanak Istennek, soha nem fogják gyűlölni magukat azért, mert a romlott beállítottságuk szerint élnek, és soha nem fognak bűntudatot érezni az általuk választott tévutak, illetve azon dolgok miatt, amelyeket azért tettek, hogy akadályozzanak és zavarjanak. A kötelességük végzése során – amellett, hogy mindenáron titkolják saját hiányosságaikat, gyengeségeiket, negativitásukat, passzivitásukat és romlott beállítottságukat –, minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy mutogassák magukat, hogy boldogulhassanak, valamint minden lehetséges módot kitalálnak, hogy Istennel és Isten választott népével megláttassák a saját tehetségüket, adottságaikat és képességeiket. Ezt arra használják, hogy megnyugtassák magukat, valamint elhitessék magukkal, hogy megvan a tőkéjük és a bizonyosságuk ahhoz, hogy koronát és jutalmakat kapjanak, és hogy nekik nem szükséges az igazságra való törekvés útját járniuk. Az antikrisztusok logikája ezért hibás. Bármennyire is közlik az igazságot és bármennyire világosan közlik is, akkor sem értik Isten szándékait, illetve azt, hogy mire is való az Istenbe vetett hit, valamint, hogy melyik a helyes út, amelyen az embereknek járniuk kellene. Az elvetemült beállítottságuk, az elvetemült természetük, valamint az ilyen emberek természetlényege miatt mélyen legbelül ők nem tudják megkülönböztetni, hogy mi az igazság és melyek a pozitív dolgok, hogy mi helyes és mi helytelen. Erősen ragaszkodnak a saját ambícióikhoz és vágyaikhoz, az igazságnak, az élet egyedüli céljainak, valamint a legigazságosabb vállalkozásnak tekintve azokat. Nem ismerik azt az igazságot, miszerint ha egy ember beállítottsága nem változik, akkor örökké Isten ellensége lesz, és nem tudják, hogy az, hogy Isten milyen áldásokat ad valakinek és hogyan bánik vele, nem a képességén, az adottságain, a tehetségén és a tőkéjén múlik, hanem azon, hogy mennyi igazságot gyakorol és mennyi igazságot nyer el, valamint azon, hogy olyan ember-e, aki féli Istent és kerüli a rosszat. Ezek olyan igazságok, amelyeket az antikrisztusok sosem fognak megérteni. Az antikrisztusok sosem fogják látni ezt, és ebben a legostobábbak. A kezdettől a végéig hogyan viszonyulnak az antikrisztusok a kötelességükhöz? Azt hiszik, hogy a kötelességtevés ügylet, hogy annak, aki a legtöbbet áldoz a kötelességében, aki a legnagyobb hozzájárulást teszi Isten házához és a legtöbb éven át bírja Isten házában, nagyobb esélye lesz az áldásra és arra, hogy végül koronát kapjon. Ilyen az antikrisztusok logikája. Helyes ez a logika? (Nem.) Könnyű megfordítani ezt a fajta szemléletet? Nem könnyű megfordítani. Ezt az antikrisztusok természetlényege dönti el. Az antikrisztusok a szívükben idegenkednek az igazságtól, egyáltalán nem keresik az igazságot és a rossz utat választják, így hát nem könnyű megfordítani azt a szemléletüket, miszerint ügyleteket bonyolítanak Istennel. Végső soron az antikrisztusok nem hisznek abban, hogy Isten az igazság, ők álhívők, azért vannak itt, hogy spekuláljanak és áldásokat nyerjenek. Az álhívők számára az Istenben való hit önmagában tarthatatlan, abszurd dolog, az pedig még abszurdabb dolog, hogy ügyletet akarnak bonyolítani Istennel és áldásokat kapni a szenvedés elviselésével és azzal, hogy megfizetik az árat Istenért.

Az antikrisztusok csak azért hisznek Istenben, hogy áldásokat és koronát nyerjenek. Nem azért léptek erre az útra, mert valaki rákényszerítette őket, és még kevésbé azért, mert Isten szavai bármilyen módon félrevezették őket. Isten ígéreteket adott az emberiségnek, ám azzal egyidejűleg, hogy ígéreteket adott, számos igazsággal is megajándékozta őket és sok követelményt támasztott velük szemben, amit a normális embereknek képesnek kellene lenniük látni. Mit gondolnak a normális emberi mivolthoz tartozó józan ésszel rendelkező emberek? „Nem könnyű elnyerni ezeket az áldásokat, úgyhogy Isten követelményei szerint kell cselekednem és a helyes úton kell járnom; nem szabad Pál útján járnom. Ha az emberek Pál útján járnak, akkor teljesen végük van. Az Isten által említett ígéreteknek, áldásoknak, kilátásoknak és sorsnak csak akkor lesz bármiféle közük az emberekhez, ha elhiszik és elfogadják Isten szavait és alávetik magukat azoknak. Ha nem hiszik, nem fogadják el Isten e szavait és nem vetik alá magukat azoknak, akkor mindezeknek az Isten által említett ígéreteknek és áldásoknak semmi közük nem lesz hozzájuk.” A normális emberi mivolthoz tartozó józan ésszel rendelkező emberek így fognak gondolkodni. De vajon az antikrisztusok miért nem gondolkodnak így? Az antikrisztusok Sátánok, ördögök, és nincs meg bennük a normális emberi mivolthoz tartozó józan ész – ez az első ok. Másodsorban az antikrisztusok idegenkednek az igazságtól, nem hiszik az Isten szájából elhangzó egyes szavakat, és idegenkednek a pozitív dolgoktól. Tud vajon az igazság és pozitív dolgok szerint gyakorolni egy olyan ember, aki nem veszi tudomásul az igazságot és idegenkedik a pozitív dolgoktól? (Nem, nem tud.) Olyan ez, mintha a juhokhoz hasonlóan füvet etetnél a farkassal – alapvetően nem képes rá. Ha nincs hús, és az éhenhalás szélén áll, akkor talán rákényszerül, hogy egyen egy kevés füvet, de amint ehet húst, az első választása nyilvánvalóan az, hogy húst egyen; ezt a farkas természete határozza meg. Az antikrisztusoknak ilyen a természete. Az érdekeik arra sarkallhatják őket, hogy tanúsítsanak némi jó viselkedést, fizessenek bizonyos árat és legyen néhány jó megnyilvánulásuk, ám sohasem tudják feladni az eme előnyökre irányuló törekvésüket és vágyukat. Például az, amire a kötelességük végzése folyamán törekednek, a személyes érdekek, amire pedig gondolnak, az az, hogy miként fordítsák tőkévé a kötelességtevésüket, hogy áldásokat nyerjenek maguk számára. Amint ez a remény szertefoszlik és amint ez a védvonal összeomlik, bármikor, bármilyen körülmények között feladhatják a kötelességüket. Amikor ez az idő eljön, és azt mondod nekik, milyen jó és milyen tökéletesen természetes és indokolt az, hogy az ember végzi a kötelességét, vajon odafigyelnek még? (Nem.) Amikor amellett döntenek, hogy feladják és távoznak, az emberek megpróbálják meggyőzni őket: „Maradnod kellene. Az, hogy teszed a kötelességed, igen jó, visszamenni, ki a világba pedig igen nehéz. Semmit sem fogsz nyerni, megfélemlítenek és kimerítenek majd, nem fogod elnyerni az igazságot és nem lesz esélyed arra, hogy megmenekülj.” Az emberek talán azt gondolják, hogy rendben van, ha tanácsot adnak nekik, de nemhogy nem maradnak, még sírni is fognak kínjukban. Miért fognak sírni? (Sértve érzik magukat.) Igaz. És mi módon sértették meg őket? (Azért érzik sértve magukat, mert szerintük sok szenvedést viseltek és nagy árat fizettek, ám nem nyerték el azt, amit akartak.) Úgy vélik, hogy semmit sem nyertek és teli vannak panasszal. Isten oly nagyszerű munkát végez, és ez sosem hatotta meg őket és soha egy könnyet sem ejtettek érte, amikor azonban mások próbálják meggyőzni őket, sírni kezdenek. Ha sértve érezték magukat, miért nem mondták? Vajon nem oldaná meg a dolgokat, ha világosan kimondanák? Miért sírnak? Miért nem beszélnek egyszerűen nyíltan? Azért, mert a gondolataik olyan kimondhatatlanok, hogy még ők maguk is szégyellenek beszélni róluk. Kezdetben olyan esküt tettek Istennek, amely eget-földet megrázott, és mi a helyzet most? „Bánom, amit tettem; hogy lehettem ilyen ostoba? Ha tudtam volna, hogy ez lesz a vége, nem úgy viselkedtem volna, mint ahogyan a múltban tettem! Akkor még semmit sem értettem. Azt mondták, hogy istenben hinni jó, ezért hittem benne. Még a családomról és a munkámról is lemondtam, hogy a kötelességemet végezzem isten házában. Sokat szenvedtem, üldöztek és letartóztattak, de egyáltalán semmit sem nyertem abból, hogy végeztem a kötelességemet az elmúlt pár évben.” Sértve érzik magukat és bánatosak, és megbánják mindazt, amit tettek. Úgy vélik, hogy nem érte meg, és azt hiszik, hogy becsapták és rászedték őket. Szerintetek mit kellene tenni az efféle emberrel? (Gyorsan távozásra kellene bírni.) Még mindig megpróbálnátok meggyőzni? (Nem.) Ha továbbra is győzködni próbáljátok, a földön fetreng majd és hisztizik. Egyáltalán nem szabad megpróbálnotok meggyőzni az ilyen embereket.

Isten háza Kánaán jó földje. Egy tiszta földdarab. Az emberek Isten házába jönnek, és megkapják az Istentől származó szavak ítéletét és metszését, és megkapják az Ő ellátását, segítségét, útmutatását és áldásait. Isten személyesen munkálkodik és pásztorol, és még ha az embereknek kell is egy kevés árat fizetniük és elviselniük némi szenvedést, az megéri. Minden megéri a fáradságot, amit az emberek azért tesznek, hogy megszabaduljanak ettől a gonosz világtól, változtassanak a beállítottságukon és megmeneküljenek. Az antikrisztusok számára azonban, ha ez nem áldások vagy jutalmak elnyeréséről szól, ha a korona és a jutalmak nem léteznek, akkor nem éri meg megtenni mindezeket a dolgokat – ezek mind ostoba cselekedetek, és mind annak a megnyilvánulásai, hogy rászedték őket. Bármilyen nagy elhatározást vagy bármilyen magasztos esküt tettek is korábban, az egészet csak úgy semmissé lehet tenni és nem vehető számításba. Ha szenvednek és árat fizetnek abban, hogy így teszik a kötelességüket, és végül semmit sem nyernek, akkor jobban járnának, ha mielőbb elmenekülnének erről a „bajos helyről”. Az antikrisztusok úgy tekintenek arra, hogy feláldozzák magukat Istenért, hogy nehézséget szenvednek és árat fizetnek a kötelességük végzése során, hogy nincs más választásuk, valamint, hogy azok alku tárgyai a tőke szerzéséhez, amelyet koronára és jutalmakra cserélhetnek. Ez a kiindulópont önmagában hibás, mi tehát a végeredmény? Egyesek számára a kötelességük végrehajtása zátonyra fut, és nem tudnak a végsőkig munkát végezni. A természetlényegük miatt ugyanakkor az ilyen emberek állandóan megsértik az igazságalapelveket a kötelességük végzése folyamán, gondatlanul és önkényesen cselekednek, és csak olyasmiket tesznek, ami akadályoz és zavar. Mivé válnak tehát az általuk végzett kötelességek? Isten szemében azok nem jócselekedetek, hanem gonosztettek, méghozzá egy rakás belőlük. Az ilyen eredményeknek van egy kiváltó oka. Tud vajon Isten szavai szerint cselekedni egy olyan ember, aki egyszerűen nem hisz az igazságban, illetve Isten szavaiban? Biztosan nem. Csupán minden lehetőséget megtalál arra, hogy kérkedjen, megragadja a hatalmat, irányítson másokat, irányítsa mások viselkedését és gondolatait, sőt irányítson mindent az emberekkel kapcsolatosan a saját céljai érdekében. Ezért egyeseket kizárnak azok közül, akik sok gaztettet követnek el, mások pedig, akik viszonylag alattomosak és ügyesen álcázzák magukat, továbbra is Isten házában maradnak. Miért mondjuk, hogy ezek az emberek Isten házában maradnak? Ezek az emberek nem tettek nyilvánvaló gonoszságot, közülük egyesek pedig még azt is tudják, hol a helyük, és jólneveltek és engedelmesek, megteszik, amire kérik őket, ami azonban a lényegüket illeti, nem képesek a legjobb képességük szerint teljesíteni a kötelességeiket és a kötelezettségeiket. Nem áldozzák fel magukat Istenért, helyette evickélnek és elütik az időt, és azt hiszik, hogy ha végig kitartanak, akkor nyerni és szerezni fognak valamit. Miféle emberek ők? Ők azok az opportunisták, azok az emberek, akik alapvetően nem törekednek az igazságra. Egyesek tettek némi gonoszságot Isten házában, ám Isten házának adminisztratív rendeletei szerint nem érték el azt a szintet, hogy kitakarítsák vagy kizárják őket, és még mindig végzik a kötelességüket. Mélyen legbelül valójában tudják, hogy annak oka, amiért Isten háza nem takarította vagy nem zárta ki őket, nem az, hogy nem jól tájékozott velük kapcsolatban vagy nem ismeri a valódi helyzetüket, hanem különféle más okok. Ezek közül az emberek közül, akiket nem zártak ki, sokan antikrisztusok is. Miért mondom ezt? Azért, mert ezeknek az embereknek most nincs esélyük, ám a természetlényegük alapján – amint egyszer státuszt szereznek és hatalmat gyakorolnak, azonnal sok gonoszságot tesznek majd. Ráadásul, bár ezeket az embereket nem takarították ki Isten házából, amikor a kötelességük végrehajtásáról van szó, a hátrányok általában felülmúlják az előnyöket. Gyakran tesznek rossz dolgokat, olyasmiket, amik sértik Isten házának érdekeit. Bár ezt maguk is tudják, sohasem éreznek bűntudatot, soha nem vélik úgy, hogy rosszat tettek, és soha nem gondolják, hogy nem kellett volna így viselkedniük. Nincs bennük megbánás, és helyette milyen állapot támad a szívükben? „Amíg isten háza nem zár ki engem, egyszerűen kihúzom az itt-tartózkodásomat és elevickélek, amíg le nem jár az időm. Nem fogok törekedni az igazságra, és ha arra kérnek, hogy megtegyek valamit, azt teszem, amit tudok. Ha boldog vagyok, egy kicsit többet teszek, ha pedig nem vagyok boldog, egy kicsit kevesebbet. Vissza is kell tartanom őket és terjesztenem kell némi negativitást és elképzeléseket, pár ítélkező szót. Amikor eljön az idő, még ha ki is takarítanak és kizárnak is és nem nyerek áldásokat, bűnbakként használok majd néhány embert, másokat pedig magammal rántok.” Hát nem gonosz emberek ezek? Megfigyelik, hogy kikben nincs tisztánlátás, kik gyengék és negatívak gyakran, kiknek rossz az emberi mivolta, kik kicsapongók, kik tűnnek nem hívőknek, majd csőbe húzzák ezeket az embereket és a kulisszák mögött negativitást terjesztenek nekik. Ismerik vajon az efféle viselkedés természetét? Nagyon is jól ismerik. Akkor miért tudnak mégis így viselkedni? (A természetük nem tud változni.) Az, hogy a természetük nem tud változni, olyasmi, ami a felszínen nyilvánvaló, mit gondolnak azonban valójában? (Azt akarják, hogy mindenki veszítsen, és mások velük együtt vesszenek el, hogy bosszút álljanak Istenen.) Ilyen rosszindulatú az elméjük. Tudják, hogy meg vannak számlálva a napjaik, és hogy előbb-utóbb ki kell takarítsák őket. Tudják, mit tettek és ismerik ezeknek az általuk tett dolgoknak a természetét, ám nemcsak hogy nem fordulnak vissza, nem tartanak bűnbánatot, illetve nem engedik el a bennük lakozó gonoszt, hanem rákontráznak és még több gonosz embert húznak csőbe, hogy velük együtt gonoszságot kövessenek el. Sőt, negativitást és elképzeléseket terjesztenek, ami miatt több ember hagyja el a kötelességét és árt Isten háza érdekeinek. Ez hordoz egy keveset a bosszú természetéből, azzal pedig, hogy ezt teszik, a következőt mondják: „Nem tudok hinni tovább, és előbb-utóbb isten háza úgyis kitakarít majd, úgyhogy nem fogom megkönnyíteni a dolgotokat, és azt sem engedem, hogy isten házának könnyű dolga legyen!” Előbb támadnak, még mielőtt Isten háza bármilyen döntést is hozott volna róluk. Hát nem gonosz emberek tettei ezek? Így hiszik: „Nincs reményem arra, hogy áldásokat nyerjek. Nem kell elmondanotok, miket csináltam korábban – mindent világosan értek. Nem szükséges kizárnotok engem; magam feladom.” Sőt, azt hiszik, hogy így cselekedni öntudatos és észszerű, hogy ez egy bölcs lépés. Ezt mondják: „Ha nem engeded, hogy áldásokat nyerjek és semmit sem nyerek, nemcsak hogy nem tartok majd bűnbánatot, hanem téged is visszafoglak, negativitást terjesztek, valamint elképzeléseket és téveszméket terjesztek a hátad mögött. Ha én nem nyerhetek áldásokat, akkor ne gondold, hogy mások fognak!” Hát nem rosszindulatúak az ilyen emberek? Egyes antikrisztusok ilyen szavakat is terjesztenek: „A hozzánk hasonló embereket kihasználják isten házában; mind túl ostobák vagyunk!” Látják, hogy nem nyerhetnek áldásokat, ezért különös figyelmet fordítanak arra, hogy terjesszék ezeket a dolgokat azoknak a negatív, zavarodott és tisztánlátással nem rendelkező embereknek. Hát nem hordozza ez magában a zavarás természetét? Amint úgy hiszik, hogy nem tudnak szilárdan megállni Isten házában és nem lesznek áldottak, és hogy előbb-utóbb kitakarítják majd őket, nem azt az utat választják, hogy feladják a bennük lévő gonoszt, és vallanak és bűnbánatot tartanak Istennek, őszintén teszik a kötelességüket és jóvá teszik a múltbéli hibáikat. Helyette rákontráznak azzal, hogy negativitást terjesztenek Isten házában, megzavarnak másokat a kötelességeik végrehajtásában, kárt okoznak Isten háza munkájának és zavarják azt, megpróbálnak több embert rávenni, hogy hozzájuk hasonlóan gonoszságot műveljenek, negatívvá válnak és visszavonulnak, valamint felhagynak a kötelességük végrehajtásával, amivel elérik céljukat, a bosszút. Hát nem ezt teszik a gonosz emberek? Vajon az ilyen emberek szívében ott van még Isten? (Nem, nincs.) A szívükben egy homályos mennyei Isten van, az emberek számára a földön látható és az emberek között munkálkodó Istent pedig embernek tekintik. Olyanok is vannak, akik az ellenkezőjét teszik. A szívükben mindig is egy homályos Istenben hittek, végül azonban alávetik magukat az istenként bálványozott embereknek, úgyhogy minden általuk tett dologban ezeknek az embereknek vetik alá magukat. Mit jelent úgy hinni Istenben, mintha Ő ember lenne? Amikor egy homályos Istenben hisznek, úgy vélik, hogy ez a számukra láthatatlan homályos Isten áldásokat ruházhat rájuk, és kellőképp alkalmas arra, hogy a következő korszakba vezesse őket, valamint jutalmakat és koronát adjon nekik. Mielőtt észrevennék, elkezdik kétségbe vonni a földi gyakorlati Istent. Bárhogyan is tekintenek Rá, nem tűnik Istennek, ezért nehéznek találják azt, hogy higgyenek Benne. A szívükben csak abban hisznek, hogy a mennyei Isten az igaz Isten, és mivel az általuk látott gyakorlati Isten túlságosan jelentéktelen, túl normális és túl gyakorlatias, szerintük nincs meg Benne az, ami miatt ők hinnének Benne, és embernek tekintik ezt az Istent. Amikor embernek tekintik Istent, nehézségeik merülnek fel: „Amellett, hogy az igazságot adja az embereknek és ad nekik néhány ígéretet, mi mást tud tenni ez az ember? Akárhogy is nézem, nem emlékeztet istenre, és nem tud semmiféle előnyt és hasznot hozni az embereknek. Csak egy ember ő; mit tehet ez a személy? Ha az emberek istenben hisznek, még van egy kevés reményük, egy kevés szellemi táplálékuk. Ha azonban egy emberben hisznek, miféle előnyöket és hasznot adhat ez az ember az embereknek? Vajon megvalósulhatnak benne az emberek reményei és éltetése? Vajon semmivé válnak? Ha ő ember, akkor nem kell félni tőle. A szeme láttára kimondom, amit mondanom kell, és megteszem, amit tennem kell.” A gonosz emberek így bánnak Istennel. Ha még nem látták Őt, úgy képzelik, hogy Isten oly magasztos, oly szent, oly megsérthetetlen, amikor azonban meglátják a földi Istent, a képzelődéseik és az elképzeléseik tarthatatlanná válnak. Mit tesznek majd, ha ez megtörténik? Emberként bánnak Istennel. Az a kevés tisztelet is eltűnik a szívükből Isten iránt, a Tőle való rettegésről vagy félelemről nem is beszélve. Ezek nélkül a gonosz emberek merészebbé válnak, a védvonalak és az óvatosság eltűnik a szívükből, és aztán bármit meg mernek majd tenni. Az ilyen emberek, még ha a végsőkig hisznek is, akkor is olyanok lesznek, akik ellenállnak Istennek.

Az antikrisztusok a mennyei Istenben való hitet könnyűnek találják, a földi Istenben való hit azonban igazán nehéz számukra. Pál élő példája volt ennek. Mi volt a végeredménye a Krisztusba vetett hitének? Végső soron mivé lett a cél, amelyre a Krisztusba vetett hitében törekedett? Ő akart krisztussá válni és Krisztus helyébe lépni. A földi Istent tagadta, és a mennyei Istentől akart koronát és áldásokat kapni. Ezek az antikrisztusok pontosan ugyanolyanok, mint Pál. A földi Istent embernek tekintik, a láthatatlan homályos mennyei Istent pedig a legnagyobb Istennek tekintik a szívükben, akit becsaphatnak, akivel tetszés szerint játszhatnak, akit úgy értelmeznek, ahogyan nekik tetszik, és akit elképzelések tárgyává tehetnek és kedvük szerint ellenállhatnak Neki. Ez a különbség aközött, ahogyan az álhívők és az antikrisztusok a mennyei Istennel és a földi Istennel bánnak. Az, hogy a kötelességeikkel való bánásmódban különféle megnyilvánulásokat tanúsítanak, pontosan amiatt van, mert ilyen hozzáállással bánnak a földi Istennel. E megnyilvánulások között szerepel az, hogy egyre kevésbé érdekli őket a kötelességük végzése és egyre kevésbé hajlandóak arra, amikor a földi Istent látják. Emiatt elveszítik az érdeklődésüket az istenhitben, és negatív gondolataik és megnyilvánulásaik lesznek. Az antikrisztusok ezért mind képtelenek szilárdan állni a végén; még ha a gyülekezet nem is takarítja ki őket, önszántukból távoznak. Tudtok ilyen példákról? (Igen, én találkoztam már antikrisztussal. Különösen akaratos volt. Nem törekedett az igazságra és nem gyakorolta az igazságot, a kötelességét pedig felületes és lelkiismeretlen módon tette. A szakmáját kitanulandó sem dolgozott szorgalmasan, és különösképp lusta volt és felvágott. Mindennap csakis az étellel és az öltözködéssel foglalkozott, és paráználkodott. Amikor kizárták, a legcsekélyebb szándék sem volt benne a megbánásra, hanem egyfajta megkönnyebbülésnek érezte azt.) Az efféle emberek nem becsülik meg a lehetőséget, hogy kötelességet végezzenek, még kevésbé tisztelik, illetve értékelik a saját kötelességüket, felületesek és vesztegetik az idejüket. Közölte vele valaki, hogy így nem lehet kötelességet végrehajtani? (Igen. Én is beszélgettem vele, de nem figyelt, elég felszínesen állt hozzá.) Valaki más mondjon egy példát. (Volt egy rendező, aki következetesen felületes módon végezte a kötelességét; az általa rögzített anyag nagy része nem volt megfelelő, és megszakításokat és zavarásokat is okozott. Miután áthelyezték egy B csoportba, abbahagyta a kötelessége végzését. Egész nap azzal volt elfoglalva, hogy munkába járjon és pénzt keressen, és nem hívőkkel lógott, végül pedig kitakarították. Valójában még ha a gyülekezet nem is takarította volna ki, önszántából visszalépett volna. Nem törekedett az igazságra, és végül képtelen volt szilárdan megállni.) Az antikrisztusok beállítottságának lényege ugyanez: idegenkednek az igazságtól és idegenkednek a pozitív dolgoktól, az igazságtalanságot kedvelik, valamint rendkívül erős ambícióik és vágyaik vannak. A kötelességükkel úgy bánnak, mint egy játékkal, felületes módon, a viselkedési stílusuk pedig különösen illetlen és gátlástalan. A természetük elvetemült és ádáz. Csak azért jönnek Isten házába és végeznek kötelességet, hogy áldásokat kapjanak, és ha nem kaphatnának áldásokat, nem hinnének Istenben! Alapvetően nincs különbség ezek között az emberek és a nem hívők között, megrögzött álhívők és nem hívők ezek; ilyen a lényegük. Ha nem engeded nekik, hogy olyanok legyenek, mint a nem hívők, és az Istenben hívők körében végezteted velük a kötelességüket, igen fájdalmasnak fogják találni ezt az életet, és minden nap gyötrelemnek tűnik majd számukra. Úgy érzik, hogy érdektelen jólnevelten, a helyükön maradva a kötelességüket végezni a testvérekkel Isten házában, és hogy ez az élet nem oly szabad és kötetlen, mint nem hívőkkel lógni odakinn a világban – úgy érzik, hogy az a fajta élet érdekes. Ezért aztán az, hogy Isten házába jönnek és teszik a kötelességüket, pusztán muszájból fakad, az a szándék vezérli, hogy áldásokat nyerjenek, és a személyes ambícióik és vágyaik kielégítése kedvéért teszik. A természetlényegükből ítélve alapvetően nem szeretik az igazságot, illetve a pozitív dolgokat, arról nem is szólva, hogy hinnének azokban a dolgokban, amelyeket Isten meg tud valósítani. Megrögzött álhívők és megrögzött opportunisták. Nem azért jöttek, hogy a kötelességüket tegyék, azért jöttek, hogy gonoszságot műveljenek, hogy zavarásokat okozzanak és ügyleteket bonyolítsanak. Ezért az antikrisztusok e megnyilvánulásainak összességéből ítélve, amikor ezek az emberek Isten házában vannak, vajon hasznosak vagy ártalmasak annak munkájára? (Ártalmasak.) Láttatok már olyan antikrisztusi lényegű embert, aki valamelyest tehetséges és alkalmas, és aki a helyén tud maradni miközben Isten házában a kötelességét végzi anélkül, hogy bajt vagy megszakításokat okozna? Tegyük fel, hogy ezt mondod egy antikrisztusnak: „Ami egy hozzád hasonló embert illet, aki a múltban tett néhány gonoszságot – nem biztos, hogy lesznek bármiféle kilátásaid vagy sorsod a jövőben. Mivel valamelyest tehetséges vagy, csak tégy szorgalmasan szolgálatot Isten házában!” Hajlandó lesz vajon szolgálatot tenni tekintet nélkül arra, hogy áldott lesz-e vagy balszerencsét szenved? Biztosan nem. Azoknak, akik ezt meg tudják valósítani, viszonylag jó az emberi mivolta, de vajon az antikrisztusok rendelkeznek ilyen emberi mivolttal? (Nem, nem rendelkeznek.) Az ő beállítottságuk ádáz. Ezt gondolják: „Ha nem adsz nekem előnyöket vagy ígéreteket és elkötelezettséget, akkor hogyan tudnék szorgalmasan dolgozni érted? Eszedbe se jusson, ez kizárt dolog!” Ez elvetemült beállítottság. Ez az átfogó megnyilvánulása annak, ahogyan az antikrisztusok a kötelességükkel, Istennel és Isten követelményeivel bánnak. Gondoljátok, hogy vannak olyan antikrisztusok, akik ezt mondják: „Isten felemelt engem és megajándékozott engem ezzel az adottsággal, úgyhogy felajánlom magam Istennek”? (Nem.) Mit mondanának? „Ki akarsz használni? Csak az adottságaimat és a tehetségemet kedveled. Ha ki akarsz használni engem, akkor előnyöket kell adnod nekem. Ha ki akarsz használni, az semmiképp nem fog megtörténni!” Nem hisznek abban, hogy ez arról szól, hogy Isten felemeli őket, és azt sem hiszik, hogy ez Isten adta lehetőség, amelyet meg kell becsülniük. Azt hiszik, hogy kihasználják őket. Az antikrisztusok ezt hiszik. Egyesek talán átmenetileg tudatlanok, megszakításokat és zavarokat okoznak és tesznek rossz dolgokat, majd elvonulnak, hogy elgondolkodjanak magukról. Az igazságra törekvők gondolkodnak egy ideig és ezt mondják: „Meg kell vallanom és meg kell bánnom Istennek, és a jövőben nem viselkedhetek így ismét. Meg kell tanulnom alávetni magam, meg kell tanulnom együttműködni másokkal és meg kell tanulnom keresni az igazságot és Isten szava szerint cselekedni, nem szabad ismét gonoszságot elkövetnem.” A gyülekezet ezután megszervezi, hogy tegyék a kötelességüket, ők pedig könnyárban mondanak köszönetet Istennek, a szívük legmélyéről dédelgetve ezt az esélyt, amelyet Isten adott nekik. Megtisztelve érzik magukat, hogy újra van lehetőségük végezni a kötelességüket. Úgy érzik, meg kell becsülniük azt és nem szabad hagyniuk, hogy ismét elússzon, és jobban végzik a kötelességüket, mint annak előtte. Van némi önismeretük és átestek pár változáson. Bár lehetséges, hogy továbbra is tesznek tudatlan dolgokat, és lehet, hogy továbbra is negatívvá válnak és elgyengülnek, és időnként feladják a munkájukat, az általános mentalitásukból és hozzáállásukból ítélve már átalakultak. Gyűlölik a korábbi tetteiket és van némi ismeretük erről a dologról. El tudják fogadni az igazságot és valamelyest alávetik magukat. Ami még fontosabb: amikor Isten háza megengedi nekik, hogy visszatérjenek és végezzék a kötelességüket, nem utasítják vissza, nem élnek kifogásokkal, illetve nem állnak ellen, és biztosan nem mondanak kellemetlen dolgokat. Ehelyett megtisztelve érzik magukat, és úgy érzik, Isten nem hagyta el őket, és arra gondolnak, hogy mivel még mindig van lehetőségük a kötelességüket végezni Isten házában, meg kell becsülniük azt. A hozzáállásuk máris nagy változáson ment keresztül. Az ilyen emberek azok, akiket meg lehet menteni.

Mi a különbség az antikrisztusok és azok között, akiket meg lehet menteni? Amikor antikrisztusok végzik a kötelességüket, azt akarják, hogy övék legyen az utolsó szó, hatalomért és előnyökért fognak küzdeni, és azt fogják tenni, ami nekik tetszik. Ha nem szereznek hatalmat vagy előnyöket, akkor nem akarják végezni a kötelességüket. Miután akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját és Isten háza elbocsátja, elszigeteli vagy kitakarítja őket, képesek vajon igazi bűnbánatot gyakorolni? Mit mondanak? „Azt akarod, hogy bűnbánatot tartsak, hogy kihasználhass? Amikor hasznos vagyok, befogsz, amikor pedig nincs rám szükséged, elrúgsz.” Miféle kicsavart logika ez? Mit jelent az, hogy elrúgni? Ha nem követtek volna el gonoszságot, Isten háza vajon foglalkozott volna velük? Vajon önkényesen foglalkozna velük Isten háza, ha az alapelvek szerint végeznék a kötelességüket? Ezek az emberek veszteséget hoztak a gyülekezet munkájának, mivel megszakításokat és zavarokat okoztak és gonoszságot követtek el. Isten háza foglalkozott velük, ők pedig nemcsak hogy nem hajlandók elfogadni ezt, illetve elgondolkodni rajta és megpróbálni megismerni önmagukat, hanem teli vannak nehezteléssel. Úgy érzik, hogy többé nem népszerűek, illetve nincs hatalmuk, és hogy megfélemlítik őket és rosszul bánnak velük. Amikor ismét lehetőséget kapnak arra, hogy végezzék a kötelességüket, nemcsak hogy nem hálásak a szívükben és nem becsülik meg ezt a lehetőséget, hanem még hamis ellenváddal is élnek, azt mondván, hogy Isten háza kihasználja őket. Nem fogadják el Istentől azt a hozzáállást, amellyel Isten háza bánt velük. Helyette azt hiszik, hogy emberek félemlítették meg és rúgták el őket és bántak rosszul velük. A szívük tele van panasszal, és nem akarják újra tenni a kötelességüket. Azt, hogy nem akarják újra tenni a kötelességüket, azzal indokolják, hogy nem akarják, hogy kihasználják őket, és azt hiszik, hogy Isten háza mindenkit kihasznál, aki a kötelességét végzi. Ez annyira abszurd és téves! Van ebben egyetlen szó is, ami megfelel az igazságnak, az emberi mivoltnak és a racionalitásnak? (Nincs.) Az antikrisztusok tehát nem fogadják el az igazságot, a szívük forrófejűséggel, ádázsággal, panaszokkal és ügyletekkel teli, sőt mi több, a szívük pedig teli van személyes vágyakkal. Ezek a dolgok töltik ki a szívüket. Nem tudják elfogadni Istentől, hogy Isten háza az Isten által számukra kialakított bármily módon vagy bármely környezetben foglalkozzon velük. Csak forrófejűséggel tudják megközelíteni ezeket a dolgokat, fogat fogért és szemet szemért követelve. A Sátán módszereit és a Sátán logikáját felhasználva közelítenek az egészhez. Végül tehát úgysem nyerik el az igazságot, és csakis kivetni tudják őket. Különböző emberek különbözőképpen reagálnak arra, hogy lecserélik őket és kiigazítják a számukra kijelölt kötelességeket, sőt, akár arra, hogy elszigetelik vagy kitakarítják őket. Az igazságot valóban szerető emberek irtóznak a saját tetteiktől. Az igazságot nem szerető antikrisztusok nemcsak hogy nem fogadják el a szívükben ezeket a dolgokat Istentől, hanem gyűlölettel is tele vannak. Mi ennek a következménye? Panaszokat, rágalmazást, ítélkezést és elítélést szül bennük. Ahhoz vezet, hogy elutasítják és káromolják Istent. Ez a sorsuk forrása, a természetlényegük határozza meg. Az antikrisztusok képtelenek arra, hogy megértsék az igazságot, elfogadjanak dolgokat Istentől és alávessék magukat mindennek, amit Isten elrendezett, a sorsuk tehát eldőlt. Isten háza kitakarítja őket ebben az életben; arról nem szükséges említést tenni, hogy mi történik majd velük az elkövetkező világban. Átlátjátok ezeket a dolgokat? Ha ilyen embereket fedeztek fel magatok körül, össze tudjátok vetni velük ezeket a szavaimat? Melyek az antikrisztusok legfőbb megnyilvánulásai? Nem hiszik az igazságot, nem fogadják el az igazságot, nem vetik alá magukat Isten vezényléseinek és intézkedéseinek, semmit sem képesek elfogadni Istentől, és nem ismerik be a hibáikat és nem tartanak bűnbánatot, bármilyen gaztetteket követnek is el. Ez meghatározza azt, hogy ezek az emberek a Sátánéi, és hogy a pusztítás célpontjai.

Mindannyiótoknak össze kellene vetnetek magatokat az antikrisztusok Általam leleplezett különféle megnyilatkozásaival, megnyilvánulásaival és gyakorlataival; a kötelességeitek végzése során kétségkívül tanúsítani fogjátok e megnyilatkozások, megnyilvánulások és gyakorlatok némelyikét, de miben különböztök az antikrisztusoktól? El tudjátok fogadni Istentől azokat a dolgokat, amelyek veletek történnek? (Igen, el tudjuk.) Az arra való képesség, hogy elfogadjátok Istentől azt, ami veletek történik, a legritkább dolog. Meg tudtok-e fordulni, ha a rossz útra léptek, valami rosszat tesztek, tudatlan dolgokat tesztek vagy vétkeket követtek el? Tudtok bűnbánatot tartani? (Igen, tudunk.) A megbánásra és a megfordulásra való képesség a legértékesebb és legritkább dolog. Az antikrisztusokból azonban pontosan ez hiányzik. Ez csak azokban van meg, akiket Isten meg fog menteni. Mely dolgoknak a legfontosabb a birtokában lenni? Az első az abban való hit, hogy Isten az igazság; ez a legalapvetőbb dolog. Meg tudjátok ezt tenni? (Igen, meg tudjuk.) Az antikrisztusoknak nincs a birtokában ez a legfontosabb dolog. A második annak elfogadása, hogy Isten szava az igazság; ezt is a legalapvetőbb dolognak tekinthetjük. A harmadik az Isten vezénylésének és intézkedéseinek való alávetés. Ez az antikrisztusok számára teljességgel elérhetetlen, de számotokra itt kezd nehézzé válni a dolog. A negyedik az, hogy mindent elfogadtok Istentől vita, önigazolás, indoklás vagy panaszkodás nélkül. Az antikrisztusok számára ez teljességgel lehetetlen. Az ötödik a lázadást, illetve a vétkek elkövetését követő megbánás. Ezt biztosan nehéz lesz elérnetek. Olyankor van ez, amikor a vétkek elkövetése után az emberek fokozatosan szereznek némi ismeretet a saját romlott beállítottságaikról az elmélkedés, valamint a keresés, a szomorúság, a negativitás és a gyengeség időszakán keresztül. Ehhez természetesen időre van szükség. Ez lehet egy-két év vagy hosszabb. Az ember csak azt követően tud igazi bűnbánatot tartani, miután teljességgel megértette a romlott beállítottságait és szívből engedett. Bár ez nem könnyű, a megbánás megnyilvánulásai végül megláthatók azokban, akik törekednek az igazságra, akik megkaphatják Isten üdvösségét. Az antikrisztusokban azonban ez nincs meg. Gondolj bele, melyik antikrisztus nem bolygatja fel az elmúlt öt-tíz, sőt akár tíz-húsz évet, miután valami rosszat tett? Nem számít, mennyi idő telt el, miután ismét találkozol vele, még mindig csak a saját érveiről beszél. Még mindig nem ismeri fel és nem fogadja el a saját gaztetteit, és a legcsekélyebb bűntudatot sem tanúsítja. Ez a különbség az antikrisztusok és a hétköznapi romlott emberek között. Miért nem tudnak az antikrisztusok bűntudatot tanúsítani? Mi ennek az alapvető oka? Nem hiszik, hogy Isten az igazság, ami ahhoz vezet, hogy képtelenek elfogadni az igazságot. Ez reménytelen, és az antikrisztusok lényege határozza meg ezt. Amikor halljátok, amint az antikrisztusok különféle megnyilvánulásait boncolgatom, erre gondoltok: „Végem van. Nekem is antikrisztusi beállítottságom van – hát nem vagyok én is antikrisztus?” Vajon nem a tisztánlátás hiánya ez? Igaz, hogy antikrisztusi a beállítottságod, ám amiben különbözöl az antikrisztusoktól, az az, hogy benned még mindig vannak pozitív dolgok. El tudod fogadni az igazságot, tudsz gyónni, megbánni és változni, és ezek a pozitív dolgok lehetővé tehetik számodra, hogy levesd az antikrisztusok beállítottságait, és lehetővé tehetik, hogy megtisztulj a romlott beállítottságaidtól és elérd az üdvösséget. Hát nem azt jelenti ez, hogy van reményed? Még mindig van remény számodra!

Mind igen nehéznek találjátok a tapasztalati tanúságtételi cikkek írását és nem tudtok ilyeneket alkotni. Egyesek sok évnyi tapasztalat után csupán egyetlen tanúságtételi cikket írnak. Néhányan tíz-húsz évnyi hitet követően csak egyet írnak, és ezen éveik tapasztalatainak kvintesszenciáját összegzik. Egyesek harminc éve hisznek Istenben, és még mindig nincs igazi tapasztalati tudásuk. A lényeg az, hogy nem értik az igazságot. Mit kellene tehát tennem, amikor szembesülök ezzel a jelenlegi helyzettel, miszerint nem értitek az igazságot? Többet kell beszélnem hozzátok, türelmesen és komolyan, többet kell beszélnem és hosszasan, bennetek pedig lennie kell egy kis türelemnek, és jobban oda kell figyelnetek a közlésemre. Figyelmesen hallgassatok, nyerjetek tisztánlátást és azon igyekezzetek, hogy az igazság minden egyes aspektusának lényegét megértsétek. Ahogyan az imént mondtam: ha megértitek, hogy melyek az antikrisztusi beállítottsággal rendelkezők megnyilvánulásai, melyek az antikrisztusi lényeggel rendelkezők megnyilvánulásai, és mi a különbség a kettő között, akkor lesz utatok, amelyen járhattok, ugyanakkor pedig tisztánlátásotok is lesz. Képesek lesztek felismerni a saját romlott beállítottságaitokat és az antikrisztusok lényegét. Ha antikrisztussal találkoztok, képesek lesztek azonnal felismerni és leleplezni őt, azonnal leállítani és korlátozni a meggondolatlan és önkényes viselkedését és gyakorlatait, valamint elkerülni, illetve csökkenteni a gaztettei által a gyülekezet munkájának okozott veszteségeket. Ellenkező esetben – ha gyenge a felfogóképességetek és hiányzik belőletek a tisztánlátás, illetve, ha nem vagytok aprólékosak, amikor az igazságról van szó, és mindig csak doktrínákat értetek, és nem tudjátok átlátni egy illető lényegét, az nem csupán oda vezet, hogy nem lesztek képesek felismerni az antikrisztusokat magatok körül, hanem oda is, hogy úgy követitek őket, mintha jó vezetők lennének. Gondolkodjatok alaposan, alaposan vegyétek fontolóra: az antikrisztusok által tett dolgok vajon több hasznot vagy több kárt hoznak Isten házának? Alapos megfontolást követően láthatjátok, hogy bár látszólag az antikrisztusok tesznek jó dolgokat, mialatt Isten házában dolgoznak, valójában többet ártanak, mint használnak. A nyereségek nem érnek fel a veszteségekkel. A jótetteik valójában még nagyobb rejtett veszélyekkel járnak, többet ártanak, mint használnak a gyülekezet munkájának. Az a szerep, amelyet ezek az emberek játszanak Isten házában, a Sátán szolgáié.

2020. április 25.