Mi egy antikrisztus legegyértelműbb megnyilvánulása? Először is, nem fogadja el az igazságot, amit mindenki láthat. Nemcsak nem fogadja el mások javaslatait, hanem ami még fontosabb, azt sem fogadja el, ha megmetszik. Kétségkívül bizonyos, hogy az antikrisztusok nem fogadják el az igazságot; ha el tudnák fogadni az igazságot, akkor nem lennének antikrisztusok. Akkor miért teszik mégis a kötelességüket az antikrisztusok? Pontosan mi a szándékuk azzal, hogy végzik a kötelességüket? „Százszorosát kapni ebben az életben és örök életet az eljövendő világban.” A kötelességükben teljességgel ezt a szólást követik. Nem egy ügylet ez vajon? Egyértelműen ügylet. Eme ügylet természetéből ítélve, vajon nem elvetemült beállítottság ez? (De az.) Nos, milyen módon elvetemültek? Meg tudja mondani Nekem valaki? (Bár az antikrisztusok oly sok Isten által kifejezett igazságot hallanak, sosem törekednek rájuk. Szorosan ragaszkodnak a státuszukhoz és nem engedik el, a kötelességüket csak a személyes hasznukért és azért végezve, hogy hatalmat gyakoroljanak mások felett.) Ez a válasz nagyjából helyes, nagyjából értitek, de nem eléggé konkrét. Ha igen jól tudják, hogy nem helyes dolog ügyleteket bonyolítani Istennel, mégis mindvégig ragaszkodnak ehhez és nem hajlandók bűnbánatot tartani, akkor ez a probléma súlyos. Manapság a legtöbb ember azzal a szándékkal végzi a kötelességét, hogy áldásokat nyerjen. Mind arra akarják használni a kötelességük végrehajtását, hogy megjutalmazzák őket és koronát kapjanak, és nem értik a kötelességtevés jelentőségét. Ez a probléma világos megbeszélést igényel. Először tehát beszéljünk arról, hogy miként is keletkezett az emberek kötelessége. Isten az emberiség irányításán és megmentésén munkálkodik. Természetesen Istennek vannak követelményei az emberekkel szemben, és ezek a követelmények képezik az ő kötelességüket. Nyilvánvaló, hogy az emberek kötelessége Isten munkájából és az emberiséggel szemben támasztott követelményeiből fakad. Függetlenül attól, hogy valaki milyen kötelességet végez, ez a legmegfelelőbb dolog, amit tehet, a legszebb és legigazságosabb dolog az emberiség körében. Teremtett lényként az embereknek teljesíteniük kell a kötelességüket, és csak ekkor kaphatják meg a Teremtő jóváhagyását. A teremtett lények a Teremtő uralma alatt élnek, és elfogadnak mindent, amit Isten biztosít számukra, és mindent, ami Istentől származik, ezért teljesíteniük kell a feladataikat és a kötelezettségeiket. Ez teljesen természetes és jogos, és Isten rendelte el. Ebből látható, hogy az emberek számára a teremtett lény kötelességének teljesítése igazabb, szebb és nemesebb, mint bármi más, amit a földi élet során tesznek; az emberiség körében semmi sem értelmesebb és méltóbb, és semmi sem ad nagyobb értelmet és értéket a teremtett ember életének, mint a teremtett lény kötelességének végzése. A földön csak az emberek azon csoportja veti alá magát a Teremtőnek, akik igazán és becsületesen teljesítik a teremtett lény kötelességét. Ez a csoport nem követi a világi irányzatokat; Isten vezetésének és útmutatásának vetik alá magukat, csak a Teremtő szavaira hallgatnak, elfogadják a Teremtő által kifejezésre juttatott igazságokat, és a Teremtő szavai szerint élnek. Ez a legigazabb, leghangosabb bizonyságtétel, és ez a legjobb bizonyságtétel az Istenbe vetett hitről. Az, hogy egy teremtett lény képes teljesíteni a teremtett lény kötelességét, képes eleget tenni a Teremtőnek, a legcsodálatosabb dolog az emberiség körében, és olyasvalami, amit mindenki által dicsőítendő történetként kellene terjeszteni. Bármit, amit a Teremtő a teremtett lényekre bíz, feltétel nélkül el kell fogadniuk; az emberiség számára ez egyszerre boldogság és kiváltság, és mindazok számára, akik teljesítik a teremtett lény kötelességét, nincs csodálatosabb és megjegyzésre méltóbb dolog – ez egy pozitívum. Ami pedig azt illeti, hogy a Teremtő hogyan bánik azokkal, akik képesek teljesíteni egy teremtett lény kötelességét, és mit ígér nekik, az a Teremtő dolga, a teremtett emberiségnek semmi köze hozzá. Hogy egy kicsit egyszerűbben és világosabban fogalmazzak, ez Istentől függ, és az embereknek nincs joguk beleavatkozni. Azt fogod kapni, amit Isten ad neked, és ha nem ad neked semmit, akkor sem szólhatsz egy szót sem. Amikor egy teremtett lény elfogadja Isten megbízatását, és együttműködik a Teremtővel, hogy teljesítse a kötelességét, és megtegye, amit tud, az nem egy tranzakció vagy üzlet; az embereknek nem szabad megpróbálniuk üzletelni a hozzáállásuk kifejezésével vagy a cselekedeteikkel és viselkedésükkel, hogy bármilyen ígéretet vagy áldást kapjanak Istentől. Amikor a Teremtő rátok bízza ezt a munkát, helyes és helyénvaló, hogy teremtett lényként elfogadjátok ezt a kötelességet és megbízatást. Van ebben valami üzleti jelleg? (Nincs.) A Teremtő részéről Ő hajlandó mindannyiótokra rábízni azokat a kötelességeket, amelyeket az embereknek el kell végezniük; a teremtett emberiség részéről pedig az embereknek örömmel el kell fogadniuk ezt a kötelességet, életük kötelezettségeként kezelve azt, mint azt az értéket, amelyet ebben az életben meg kell élniük. Itt nincs semmilyen tranzakció, ez nem egy egyenértékű csere, és még kevésbé tartalmaz bármilyen jutalmat vagy egyéb nyilatkozatot, amit az emberek elképzelnek. Ez semmiképpen sem üzlet; itt nem arról van szó, hogy az emberek által fizetett árat vagy az általuk a kötelességük teljesítése során nyújtott kemény munkát valami másra cserélnék. Isten soha nem mondott ilyet, és az embereknek nem is szabad ezt így érteniük. A Teremtő megbízatást ad az emberiségnek, és egy teremtett lény, miután megkapta a Teremtőtől az Istentől kapott megbízatást, vállalja, hogy teljesíti kötelességét. Ebben az ügyben, ebben a folyamatban nincs semmi üzleti jelleg; ez egy egészen egyszerű és helyénvaló dolog. Éppen úgy, mint a szülők, akik, miután világra segítették gyermeküket, feltétel és panaszok nélkül felnevelik. Ami azt illeti, hogy a gyermekben felnőve meglesz-e a gyermeki hűség, a szüleinek az ő születése napja óta nem voltak erre vonatkozó követelményei. Nincs egyetlen olyan szülő sem, aki a gyermek születése után azt mondja: „Csak azért nevelem fel, hogy a jövőben engem szolgáljon és tiszteljen. Ha nem fog engem tisztelni, akkor most azonnal megfojtom.” Egy ilyen szülő sincs. Tehát abból ítélve, ahogy a szülők nevelik a gyerekeiket, ez kötelezettség, felelősség, ugye? (Igen.) A szülők folytatják a gyermekük nevelését, függetlenül attól, hogy megvan-e benne a gyermeki hűség vagy sem, és bármilyen nehézségek árán is, addig nevelik, amíg fel nem nő, és a legjobbakat remélik a számára. Nincs semmi feltételhez kötött vagy üzleti jellegű abban a felelősségben és kötelezettségben, amit a szülők viselnek a gyermekükkel szemben. Akiknek van erre vonatkozó tapasztalatuk, megértik ezt. A legtöbb szülőnek nincsenek elvárt normái azzal kapcsolatban, hogy gyermekükben van-e gyermeki hűség. Ha megvan benne a gyermeki hűség, akkor egy kicsit vidámabbak lesznek, mint egyébként lennének, és egy kicsit boldogabbak lesznek idős korukban. Ha a gyermekükben nincs meg a gyermeki hűség, akkor elfogadják, hogy ez a helyzet. A legtöbb, viszonylag nyitott gondolkodású szülő így vélekedik. Mindent egybevetve, akár a szülők nevelik a gyermekeiket, akár a gyermekek támogatják a szüleiket, a kérdés a felelősségről, a kötelezettségről szól, ami egy személy elvárt szerepkörébe tartozik. Természetesen ezek mind jelentéktelen ügyek a teremtett lény kötelességének a teljesítéséhez képest, de az emberi világ ügyei közül ezek a legszebbek és legigazságosabbak közé tartoznak. Mondanom sem kell, hogy ez még inkább vonatkozik a teremtett lény kötelességének teljesítésére. Teremtett lényként, amikor valaki a Teremtő elé járul, teljesítenie kellene a kötelességét. Ez nagyon helyénvaló dolog, és teljesítenie kell ezt a felelősséget. Azzal a feltétellel, hogy a teremtett lények teljesítik a kötelességüket, a Teremtő még nagyobb munkát végzett az emberiség körében, a munka egy újabb lépését végezte el az embereken. És milyen munka ez? Ellátja az emberiséget az igazsággal, megengedve nekik, hogy a kötelességük teljesítése során elnyerjék Istentől az igazságot, és ezáltal levethessék romlott beállítottságaikat, és megtisztuljanak, eleget tegyenek Isten szándékainak, és az életben a helyes útra lépjenek, végül képesek legyenek félni Istent és kerülni a rosszat, elnyerjék a teljes üdvösséget, és többé ne legyenek kitéve a Sátán csapásainak. Ez az a végső hatás, amelyet Isten azzal szándékozik elérni, hogy ráveszi az emberiséget a kötelességek végzésére. Ezért a kötelességed végrehajtása során Isten nem pusztán arra késztet, hogy egy dolgot láss tisztán, és megérts egy kis igazságot, és nem is csupán hagyja, hogy élvezd a kegyelmet és áldásokat, amelyeket teremtett lényként a kötelességed végrehajtásával kapsz. Inkább lehetővé teszi számodra, hogy megtisztulj és megmenekülj, és végül eljuss oda, hogy a Teremtő arcának fényében élj. A Teremtő „arcának e fénye” nagy mennyiségű kiterjesztett jelentést és tartalmat hordoz magában – ebbe ma nem megyünk bele. Isten természetesen biztosan ad ígéreteket és áldásokat az ilyen embereknek, és különféle állításokat tesz róluk – ez egy további kérdés. Az itt és most vonatkozásában, mit kap vajon Istentől mindenki, aki Isten elé járul és végzi a teremtett lényi kötelességét? Igazságot és életet – a legértékesebb és legszebb dolgokat az emberiség körében. Az emberiség körében egyetlen teremtett lény sem kaphat egykönnyen ilyen áldásokat a Teremtő kezéből. Az antikrisztusok fajtája ügyletté alakít egy ilyen gyönyörű és nagyszerű dolgot, amelyben koronákat és jutalmakat kunyerál Isten kezéből. Ez az ügylet egy igen szépséges és igazságos dolgot tesz igen rúttá és elvetemültté. Hát nem ezt teszik az antikrisztusok? Ebből ítélve vajon nem elvetemültek az antikrisztusok? Bizony, igen elvetemültek! Ez az elvetemültségük megnyilvánulása.

Az utolsó napokban Isten megtestesül, hogy munkálkodjon, sok igazságot kifejez, Isten irányítási tervének összes misztériumát megnyitja az emberiség számára, valamint az összes olyan igazsággal ellát, amelyeket az embereknek meg kell érteniük és amelyekbe be kell lépniük az üdvösség érdekében. Ezek az igazságok és Isten e szavai mindenki számára kincsek, akik szeretik a pozitív dolgokat. Az igazságok a romlott emberiség szükségletei, és egyúttal felbecsülhetetlen kincsek az emberiség számára. Isten minden egyes szava, követelménye és szándéka olyasmi, amit az embereknek meg kell érteniük és fel kell fogniuk, olyasmik, amiket az embereknek követniük kell, hogy elérjék az üdvösséget, valamint olyan igazságok, amelyeket az emberi lényeknek el kell nyerniük. Az antikrisztusok azonban elméleteknek és szlogeneknek tekintik ezeket a szavakat, sőt, ezek süket fülekre találnak náluk, és ami még rosszabb, megvetik és tagadják őket. Az antikrisztusok az emberiség körében fellelhető legértékesebb dolgokat sarlatánok hazugságainak tekintik. Az antikrisztusok a szívükben azt hiszik, hogy a világon nincs Szabadító, nemhogy igazság vagy pozitív dolog. Úgy vélik, hogy bármilyen szép dolgot vagy bármely előnyt emberi kéznek kell elnyernie, és erőszakkal, emberi küzdelem árán kell elvenni. Az antikrisztusok szerint az ambíciókat és álmokat nélkülöző emberek soha nem fognak boldogulni, a szívük azonban az Isten által kifejezett igazsággal szembeni idegenkedéssel és gyűlölettel teli. Az Isten által kifejezett igazságokat elméleteknek és szlogeneknek tartják, a hatalmat, az érdekeket, az ambíciót és a vágyat pedig igazságos ügyeknek, amelyeket irányítani kell, és amelyekre törekedni kell. A tehetségükkel végzett szolgálatot is annak eszközéül használják, hogy ügyletet bonyolítsanak Istennel, abbéli próbálkozásukban, hogy belépjenek a menny királyságába, koronákat szerezzenek és nagyobb áldásokat élvezzenek. Hát nem elvetemült ez? Hogyan értelmezik Isten szándékait? Azt mondják: „Isten dönt arról, hogy ki a főnök, azzal, hogy látja, ki áldoz és szenved a legtöbbet érte, és ki fizeti a legmagasabb árat. Ő dönt arról, hogy ki mehet be a királyságba és ki kap koronákat azzal, hogy látja, ki képes sürgölődni, ékesszólón beszélni, valamint kiben van egy bandita lelke és ki tud erőszakkal megkaparintani dolgokat. Ahogyan Pál mondta: »Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája [...]« (2Timóteus 4:7-8).” Pál e szavait követik, és azt hiszik, az ő szavai igazak, Isten emberiségnek szóló összes követelményét és kijelentését pedig figyelmen kívül hagyják, ezt gondolva: „Ezek a dolgok nem fontosak. Csak az számít, hogy miután megharcoltam a harcomat és a futásomat elvégeztem, végül koronát kapok majd. Ez igaz. Hát isten nem erre gondol? Isten szavak ezreit szólta és számtalan prédikációt tartott. Végső soron azt akarja mondani az embereknek, hogy ha koronákat és jutalmakat akarsz, akkor rajtad múlik, hogy harcolj, küzdj, megkaparintsd és elvedd.” Hát nem ez az antikrisztusok logikája? A szívük mélyén az antikrisztusok mindig így látják Isten munkáját, valamint így értelmezik Isten szavát és irányítási tervét. Elvetemült a beállítottságuk, nem igaz? Kiforgatják Isten szándékait, az igazságot és minden pozitív dolgot. Isten emberiség megmentésére irányuló irányítási tervét puszta ügyletnek tekintik, azt a kötelességet pedig, amelynek végrehajtását a Teremtő megköveteli az emberiségtől, puszta kisajátításnak, agressziónak, megtévesztésnek és ügyletnek tekintik. Hát nem az antikrisztusok elvetemült beállítottsága ez? Az antikrisztusok szerint az áldások megszerzéséhez és a menny királyságába való belépéshez egy ügylet szükséges, és hogy ez igazságos, észszerű és teljesen jogszerű. Hát nem elvetemült logika ez? Nem sátáni logika vajon? Az antikrisztusok a szívük mélyén mindig efféle nézeteket és hozzáállásokat tartanak fenn, ami azt bizonyítja, hogy az antikrisztusok beállítottsága igen elvetemült.

Az imént megbeszélt pár tartalmi tételből meg tudtátok látni az antikrisztusok elvetemült beállítottságát? (Igen.) Az első tétel az volt, hogy miként tekintenek az antikrisztusok a kötelességükre, ugye? Nos, hogyan tekintenek az antikrisztusok a kötelességükre? (Az antikrisztusok ügyletnek tekintik a kötelességüket, amelyet a saját rendeltetési helyükre és saját érdekeikre cserélnek. Nem számít, mennyit munkálkodott Isten az embereken, hány szót mondott nekik és hány igazságot fejezett ki számukra, mindezt lerázzák magukról, és akkor is azzal a szándékkal végzik a kötelességüket, hogy ügyletet bonyolítsanak Istennel.) Az antikrisztusok ügyletnek tekintik a kötelességüket. Azzal a szándékkal végzik a kötelességüket, hogy ügyletet bonyolítsanak és áldásokat nyerjenek. Úgy vélik, hogy Istenben hinni áldások elnyerése érdekében kell, valamint hogy helyénvaló az, hogy a kötelességük végzése révén áldásokat nyernek. Eltorzítják azt a pozitív dolgot, hogy valaki teszi a kötelességét, valamint becsmérlik annak értékét és jelentőségét, hogy valaki teremtett lényként teszi a kötelességét, miközben ennek legitimitását is ócsárolják; ügyletté változtatják azt a kötelességet, amelyet a teremtett lényeknek természetszerűleg végezniük kell. Ez az antikrisztusok elvetemültsége; ez az első tétel. A második tétel az, hogy az antikrisztusok nem hisznek a pozitív dolgok, illetve az igazság létezésében, valamint nem hiszik el és nem ismerik el, hogy Isten szavai az igazság. Hát nem elvetemült ez? (De az.) Mi elvetemült benne? Isten szavai minden pozitív dolog valósága, ám az antikrisztusok nem látják és nem ismerik el ezt. Szlogeneknek, afféle elméletnek tekintik Isten szavait, valamint eltorzítják azt a tényt, miszerint Isten szavai az igazság. Mi a legnagyobb és legfőbb probléma itt? Isten az emberiség megmentésére akarja használni ezeket a szavakat, az embernek pedig el kell fogadnia Isten szavait, mielőtt megtisztulhat és elérheti az üdvösséget – ez tény és ez az igazság. Az antikrisztusok nem ismerik el, illetve nem fogadják el Isten emberiségnek tett eme ígéretét. Ezt mondják: „Megmenekülni? Megtisztulni? Mire jó ez? Haszontalan! Ha megtisztulok, vajon valóban megmenekülhetek és beléphetek a menny királyságába? Nem hiszem!” Fittyet hánynak erre a dologra és nem érdekli őket. Mi a kimondatlan következménye ennek? Az, hogy nem hiszik, hogy Isten szavai az igazság; azt hiszik, hogy azok csak szólások és doktrínák. Nem hiszik és nem ismerik el, hogy Isten szavai meg tudják tisztítani, illetve meg tudják menteni az embereket. Ez ahhoz hasonlítható, amikor Isten egykor olyasvalakiként határozta meg Jóbot, mint aki féli Istent és kerüli a rosszat, illetve tökéletes ember. Vajon ezek az Isten által mondott szavak az igazság? (Igen.) Nos, miért mondott Isten ilyesmit? Mi az alapja? Isten megfigyeli az emberek viselkedését, átvizsgálja a szívüket, és látja a lényegüket, és ezek alapján mondta, hogy Jób féli Istent és kerüli a rosszat, valamint tökéletes ember. Isten nem csupán egy-két napon át figyelte meg Jóbot, és Jób Isten féléséről és a rossz kerüléséről tanúskodó megnyilvánulásai sem csak egy-két napra terjedtek ki, és biztosan nem csak egy-két dolgot takartak. Nos, milyen hozzáállást vett fel a Sátán ehhez a tényhez? (Szkeptikus és kétkedő hozzáállást.) A Sátán nem csupán szkeptikus volt, hanem tagadta azt. A szavai – egyszerűen fogalmazva – a következők voltak: „Oly sok mindent adtál Jóbnak – többek között teheneket, juhokat és számtalan vagyontárgyat. Van oka imádni téged. Azt mondod, Jób tökéletes ember, a szavaid azonban nem állják meg a helyüket. A szavaid nem az igazság, nem valóságosak, helytelenek, és én tagadom a szavaidat.” Vajon nem erre gondolt a Sátán? (De igen, erre.) Isten ezt mondta: „Jób féli Istent és kerüli a rosszat, tökéletes ember.” Mit mondott a Sátán? (Imádná vajon ok nélkül istent?) A Sátán azt mondta: „Tévedés, nem tökéletes ember! Előnyöket és áldásokat kapott tőled, ezért fél téged. Ha elveszed ezeket az előnyöket és áldásokat, nem fog félni téged – nem tökéletes ember.” Nos, a Sátán minden Isten által mondott mondat mellé tesz egy kérdőjelet, és áthúzza azt. A Sátán tagadja Isten szavait és tagadja Isten meghatározásait, illetve állításait bármire vonatkozóan. Mondhatjuk, hogy a Sátán tagadja az igazságot? (Igen.) Ez a tény. Nos, hogyan viszonyulnak az antikrisztusok Isten azon szavaihoz, amelyek leleplezik, megítélik és megfenyítik az emberiséget, valamint különféle konkrét követelményeket támasztanak az emberiséggel szemben? Tudomásul veszik azokat és „áment” mondanak rájuk? Képesek követni őket? (Nem, nem képesek.) Azt mondhatni, hogy az antikrisztusok azonnali válasza a szívükben Isten mindenféle szavaira a következő: „Tévedés! Tényleg így van? Hogy lehet az, hogy amit te mondasz, az úgy van? Ez nem igaz – én nem hiszem el. Miért olyan kellemetlen az, amit mondtál? Isten nem beszélne így! Ha én beszélnék, akkor ezt így kellene mondani.” Az antikrisztusok Istenhez való efféle hozzáállásából ítélve képesek vajon Isten szavait mint az igazságot követni? Egyáltalán nem. Ez az, ami elvetemült bennük; ez a második tétel. A harmadik tétel az, hogy mit gondolnak az antikrisztusok Isten irányítási tervének céljáról, nevezetesen, hogy Isten meg akarja menteni az emberiséget és lehetővé akarja tenni az emberiség számára, hogy elszakadjon a Sátán romlott beállítottságaitól, valamint a sötétség erőitől, és elérje az üdvösséget. Miért mondjuk, hogy elvetemült a beállítottságuk? Azt hiszik, hogy ez egy ügylet, sőt, akár úgy vélik, hogy ez csak egy játék. Játék kik között? Játék egy legendás isten, valamint tudatlan és ostoba emberek egy csoportja között, akik be akarnak menni a menny királyságába, és meg akarnak szabadulni a szenvedés világától. Ez is egy ügylet, amelyben mindkét fél készséges résztvevő, ahol az egyik fél hajlandó adni, a másik pedig hajlandó kapni. Efféle játék ez. Ők így látják Isten irányítási tervét – hát nem az antikrisztusok elvetemült beállítottságának feltárulása ez? Mivel az antikrisztusok teli vannak ambíciókkal, és mivel rendeltetési helyre és áldásokra vágynak, játékká, ügyletté változtatják az emberiség legszebb vállalkozását és Isten emberiség megmentését célzó irányítási munkáját – ez az antikrisztusok elvetemült beállítottsága. Az antikrisztusoknak van még egy másik megnyilvánulása is, amely meglehetősen komikusan és nevetségesen hangzik. Miért nevetséges? Az antikrisztusok egyáltalán nem hisznek mindabban a munkában, amelyet Isten elvégzett, és azt sem hiszik, hogy minden, amit Isten mondott, az igazság és képes megmenteni az emberiséget, de kimeríthetetlen a hajlandóságuk arra, hogy nehézséget viseljenek, megfizessék az árat, valamint, hogy lebonyolítsák és elősegítsék ezt az ügyletet. Hát nem vicces ez? Ez természetesen nem az antikrisztusok elvetemültsége, hanem az ostobaságuk. Egyrészt nem hisznek Isten létezésében, nem ismerik el, hogy Isten szavai az igazság, sőt, eltorzítják Isten irányítási tervét, másrészt azonban mégis személyes előnyöket akarnak nyerni Isten szavaiból és irányítási tervéből. Más szóval, egyrészt nem hisznek mindezeknek a tényeknek a létezésében, a hitelességükről nem is beszélve, miközben másrészről mégis nyereségekre akarnak ácsingózni és minden előnyt megragadni, valamint opportunisták akarnak lenni és meg akarják szerezni azokat a dolgokat, amelyekhez a világban nem tudnak hozzájutni, és mindeközben még továbbra is úgy gondolják, hogy rendkívül okosak. Hát nem vicces ez? Becsapják saját magukat és rendkívül ostobák.

Az imént három megnyilvánulás segítségével boncolgattuk az antikrisztusok elvetemült beállítottságát, és egy újabbal fejeztük be: az antikrisztusok olyan ostobák, hogy az ember nem tudja, sírjon-e vagy nevessen. Mi a három megnyilvánulás? (Az első az, hogy az antikrisztusok ügyletnek tekintik a kötelességük végzését; a második az, hogy az antikrisztusok nem ismerik el Isten szavát, nem hiszik, hogy Isten szava pozitív dolog, és nem ismerik el, hogy Isten szava megmentheti az embereket, hanem elméleteknek és szlogeneknek tekintik Isten szavát; a harmadik pedig az, hogy az antikrisztusok puszta ügyletnek és játéknak tekintik Istennek az emberiség megmentésére irányuló irányítási munkáját.) És még egy megnyilvánulás? (Az antikrisztusok nevetségessége és rendkívüli ostobasága.) Nem elég konkrétak ezek vajon? (De igen.) Mondanátok, hogy az afféle embernek, aki ilyen beállítottsággal rendelkezik, valamelyest abnormális a mentális állapota és a józan esze? (Igen.) Mi módon abnormális? (Az antikrisztusok ügyleteket akarnak bonyolítani Istennel, valamint kilátásokat és rendeltetési helyet akarnak kapni Istentől, ám mégsem hisznek Isten irányítási tervében, illetve abban, hogy Isten meg tudja menteni az emberiséget. A gondolkodásuk ellentmondásos, az általuk akart dolgok olyasmik, amiket tagadnak. Ennek alapvetően nincs értelme, a józan eszük tehát abnormális, és a mentális állapotukkal is van valami gond.) Ez azt mutatja, hogy hiányosságaik vannak a normális emberi mivolt tekintetében. Nem tudják, hogy az efféle gondolkodással és számításokkal önmaguknak mondanak ellent. Hogyan történik ez? (Mindig a téves utat követik, ugyanis sosem fogadják el, illetve nem gyakorolják az igazságot.) És vajon tudják, hogy a téves úton járnak? Biztosan nem. Ha tudnák, hogy ez veszteség elszenvedéséhez vezet, akkor biztosan nem tennék ezt. Azt hiszik, hogy ha így tesznek, az előnyt biztosít számukra: „Nézd, milyen okos vagyok. Egyikőtök sem tudja átlátni a dolgokat; mind ostobák vagytok. Hogy lehettek ilyen jámborak? Hol van isten? Nem látom és nem tudom megérinteni, és nincs rá garancia, hogy isten ígéretei megvalósulhatnak! Nézzétek, milyen ügyes vagyok – amikor egyet előre lépek, tíz lépéssel előre gondolkodom, ti azonban egyetlen lépést illetően sem számolgattok semmit.” Azt hiszik, hogy nagyon okosak. Ezért aztán, miután két-három éven át végzik a kötelességüket, egyesek így gondolkodnak: „Pár éve végzem már a kötelességemet, és még mindig nem nyertem semmit, nem voltam tanúja semmilyen csodáknak és nem láttam semmilyen szokatlan jelenséget. Azelőtt naponta háromszor étkeztem, és még mindig háromszor étkezem. Ha kihagyok egy étkezést, éhes vagyok. Ha egy-két órával kevesebbet alszom éjjel, akkor napközben álmos vagyok. Semmiféle különleges erőre nem tettem szert! Mindenki azt mondja, isten mindenható és nagy áldásokat kaphatsz, ha teszed a kötelességed. Én már több éve végzem a kötelességemet, és semmi sem változott. Hát nem így van még mindig? Gyakran van bennem gyengeség, negativitás és panaszok. Mindenki azt mondja, hogy az igazság meg tudja változtatni az embereket, és isten szava meg tudja változtatni az embereket, én azonban egyáltalán nem változtam. A szívemben még mindig gyakran hiányoznak a szüleim, hiányoznak a gyermekeim, sőt felidézem a régi napjaimat a világban. Mit tesz tehát isten az emberekkel? Mit nyertem? Mindenki azt mondja, hogy amikor az emberek hisznek istenben és hozzájutnak az igazsághoz, akkor nyernek valamit, ha azonban nyernének, nem különböznének vajon a többiektől? Öregszem és az egészségem nem olyan, mint volt. Sokat mélyültek a ráncok az arcomon. Hát nem azt mondják, hogy az istenben hívő emberek minél tovább élnek, annál inkább fiatalodnak? Miért öregedtem, ahelyett, hogy fiatalodtam volna? Isten szavai egyébként sem pontosak, saját magamnak kell terveket készítenem. Úgy látom, ez minden, ami az istenhitben van, mindennap azzal telik, hogy isten szavát olvasom, összejövetelekre járok, himnuszokat éneklek és teszem a kötelességem. Unalmasnak tűnik, és egyáltalán nem érzem másnak magam, mint korábban.” Amint így gondolkodnak, bajban lesznek, ugye? Tovább gondolkodnak: „Most már tényleg szenvedek a kötelességem végzésében, isten ígéretei és áldásai nagyon távolinak tűnnek. Ráadásul egyesek, akik hisznek istenben, meghalnak a katasztrófákban, van-e tehát egyáltalán olyasmi, hogy isten megóvja az embert? Mondjuk, hogy nincs – akkor az egyesek által írt tanúságtételi cikkek, amelyek azt mondják, hogy isten csodát tett, hogy megmentse az életüket a legveszélyesebb pillanatokban, vajon igazak vagy hamisak?” Eltűnődnek rajta, a szívükben pedig bizonytalanok, amikor pedig folytatják a kötelességük végzését, fásultnak érzik magukat és nem lelkesek, és nem proaktívak többé. Egyre inkább visszahúzódnak és elkezdik félgőzzel és felületesen tenni a dolgokat. Milyen számításokat végeznek a fejükben? „Ha nem kapok áldásokat, ha mindig így lesz, akkor más terveket kell készítenem. Újra kell terveznem, hogy folytatom-e a kötelességem végzését vagy sem, és hogy miként végzem majd a jövőben. Nem lehetek ismét ilyen ostoba, különben a jövőben nem kapom meg a kilátásaimat és a sorsomat, illetve a koronámat, és a világi boldogságot sem élvezem majd ki. Nem lesz akkor ez az összes erőfeszítés hiábavaló és felesleges? Ha továbbra sem kapok semmit, ahogyan most, akkor korábban jobban jártam: dolgoztam és a világot hajszoltam, miközben névlegesen hittem istenben. Ha isten sosem mondja meg, mikor ér véget a munka, mikor fogja megjutalmazni az embereket, mikor ér véget a kötelesség, és mikor fog isten nyíltan megjelenni az embereknek, ha isten sosem ad pontos magyarázatokat az embereknek, akkor mi értelme itt vesztegetnem az időmet? Jobban járnék, ha visszatérnék a pénzkereséshez kint a világban és élvezném a világi boldogságot. Legalább nem fogom elvesztegetni az életem. Ami az eljövendő világot illeti, ki tudja? Az mind ismeretlen, egyelőre csak jól élem majd ezt az életet.” Vajon nem történt változás az elméjükben? Amikor így számítgatnak és a rossz útra térnek, vajon továbbra is jól tudják végezni a rájuk háruló kötelességeket? (Nem, nem tudják.) Egyesek ezt mondják: „Az antikrisztusok szeretik a státuszt, nem igaz? Ha adsz nekik pozíciót, vajon nem maradnak Isten házában?” Szükségük van vajon az antikrisztusoknak státuszra ebben az időben? A státusz talán nem a legfontosabb dolog számukra ebben az időben. Mire van szükségük? Arra van szükségük, hogy Isten pontos magyarázatot adjon nekik. Ha nem nyerhetnek áldásokat, akkor távoznak. Egyrészt, ha a kötelességük végzése folyamán nem helyezhetik őket fontos pozícióba, akkor úgy érzik, hogy bizonytalanok, sötétek és reménytelenek a kilátásaik. Másrészt, ha a kötelességük végzése folyamán a dolgok sohasem úgy mennek, ahogyan ők elvárják – ha ők maguk nem szemtanúi annak, amint Isten leszáll a megdicsőülésével azon a napon, amikor a nagy munkája elkészül, vagy ha Isten nem mondja meg nekik világosan, hogy melyik év, melyik hónap, melyik napjának melyik órájában és percében fog nyíltan megjelenni az emberiségnek, mikor ér majd véget Isten munkája és mikor jönnek el a nagy katasztrófák – ha mindezt nem mondja el nekik világos nyelven, akkor a szívük nem nyugszik. Képtelenek végezni a kötelességüket, miközben ragaszkodnak a saját helyükhöz, és nem tudnak elégedettek lenni ezzel a helyzettel. Amit ők akarnak, az egy eredmény, amit ők akarnak, az az, hogy Isten pontosan fogalmazva adjon nekik egy nyilatkozatot, és tegye lehetővé számukra, hogy pontosan tudják, vajon megkaphatják-e az általuk akart összes dolgot. Ha túl hosszan várakoznak hiába erre a nyilatkozatra, másik számítást végeznek a fejükben. Milyen számítást? Számítgatni fogják, hogy ki tud nekik boldogságot adni, ki tudja megadni nekik az általuk kívánt dolgokat, és ha az eljövendő világban nem kaphatják meg a dolgokat, akkor ebben az életben kell megkapniuk mindent, amit akarnak. Ha ez a világ és emberiség meg tudja adni nekik az áldásokat, a kényelmet és a testi örömöket, valamint a hírnevet és a státuszt ebben az életben, akkor bármikor lemondanak Istenről, bármilyen körülmények között, és élik az életüket. Ezek az antikrisztusok számítgatásai. Isten házában bármikor, bármilyen körülmények között képesek elengedni a kötelességüket és letenni a munkát a kezükből, hogy világi boldogságot és kilátásokat hajszoljanak. Egyesek akár a testvéreket is képesek elárulni, képesek elárulni Isten házának érdekeit és elárulni Istent, hogy világi előnyökhöz és kilátásokhoz jussanak. Ezért bármennyire kiválónak, bármennyire versenyképesnek is tűnnek esetleg az antikrisztusok a kötelességük végzésében, mind képesek arra, hogy bármikor, bármilyen körülmények között eldobják a kötelességüket, elárulják Istent és elhagyják Isten házát. Bármikor, bármilyen körülmények között képesek elárulni Isten házát, Júdássá válva. Ha antikrisztusok végzik a kötelességüket, szükségszerűen alkualapként fogják használni ezt. Minden bizonnyal megpróbálják majd kielégíteni a saját vágyukat, hogy rövid időn belül áldásokat nyerjenek – legalábbis megpróbálják majd először kielégíteni a státusz előnyeire irányuló vágyukat, és elnyerni mások imádatát, majd megpróbálnak belépni a menny királyságába és megkapni a jutalmukat. A kötelességük végzését illető időbeli korlátjuk lehet három év, öt év, sőt akár tíz vagy húsz év is. Ezt a kiszabott időt adják Istennek, és ez a leghosszabb idő, amit maguknak adnak arra, hogy végezzék a kötelességüket. Amikor ez az időkorlát lejár, a kitartásuk is eléri majd a határait. Bár tehetnek engedményeket az áldásokra, a gyönyörű rendeltetési helyre, a koronára és a jutalmakra irányuló vágyuk miatt, valamint nehézséget viselnek és megfizetik az árat Isten házában, az idő múlása sosem feledteti velük a kilátásaikat és a sorsukat, illetve a személyes ambícióikat és vágyaikat, illetve nem készteti arra őket, hogy elengedjék ezeket, arról nem is beszélve, hogy ezek a dolgok az idő múlásával változnának vagy gyengülnének. Ezért az antikrisztusok e lényegéből ítélve megrögzött álhívők és opportunisták ők, akik nem szeretik a pozitív dolgokat és csak a negatív dolgokat szeretik; degeneráltak csoportja, akik végig akarják blöffölni az útjukat Isten házában. Ezek az emberek szégyenteljesek.

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.