II. Az antikrisztusok érdekei

D. Kilátásaik és sorsuk

Legutóbb az antikrisztusok érdekeinek negyedik tételéről – a kilátásaikról és a sorsukról beszélgettünk, ami öt további tételre bontható. Elsőként tekintsük át ezt az öt tételt. (1. Hogyan bánnak az antikrisztusok Isten szavaival; 2. Hogyan bánnak az antikrisztusok a kötelességükkel; 3. Hogyan kezelik az antikrisztusok azt, ha megmetszik őket; 4. Hogyan bánnak az antikrisztusok a „szolgálattevő” címmel; 5. Hogyan viszonyulnak az antikrisztusok a gyülekezetbeli státuszukhoz.) Legutóbb e tételek közül az elsőről – arról beszélgettünk, hogy „hogyan bánnak az antikrisztusok Isten szavaival”. Elsőként a „tanulmányozás” szót használtuk, hogy leleplezzük az antikrisztusok egyik elsődleges hozzáállását az Isten szavaival való bánásmódot illetően. A „tanulmányozás” az antikrisztusokhoz hasonló emberek elsődleges és alapvető hozzáállása ahhoz, ahogyan Isten szavaival bánnak. Egyáltalán nem az elfogadás és az alávetettség hozzáállásával bánnak Isten szavaival, hanem vizsgálgatják azokat. Egyáltalán nem az igazságként vagy olyan útként fogadják el, illetve tekintik Isten szavait, amelyhez az embereknek ragaszkodniuk kell, és nem az igazság keresésének, illetve elfogadásának hozzáállásával bánnak Isten szavaival. Ehelyett mindenben a saját vágyaik és ambícióik, a saját kilátásaik és sorsuk a céljuk, és azokat a rendeltetési helyeket, valamint azokat a kilátásokat és sorsot keresik Isten szavaiban, amelyeket ők akarnak. Az egyik elsődleges hozzáállásuk ahhoz, ahogyan Isten szavaival bánnak az, hogy Isten szavait minden kérdésben összekapcsolják a kilátásaikkal és a sorsukkal. Az Isten szavaival való bánásmódot illető hozzáállásából ítélve az efféle ember természetlényege az, hogy igazán nem hisz Isten szavaiban, nem fogadja el és nem veti alá magát Isten szavainak, hanem ehelyett vizsgálgatja és elemzi azokat, áldások és előnyök után kutatva bennük, hogy nagy fölényt szerezzen. Abból a hozzáállásból ítélve, ahogyan Isten szavaival bánik, vajon mennyire hisz Istenben? Van igaz hite Benne? A lényegéből ítélve nincs igaz hite Istenben. Akkor miért lehetnek még mindig nála Isten szavai, és miért olvashatja őket? A természetlényegéből, a szándékaiból és a vágyaiból ítélve nem az igazságot, valamint a beállítottsága megváltoztatásához vezető utat akarja elnyerni Isten szavaiból, hogy ezzel elérje az üdvösséget. Ehelyett mindazokat a dolgokat akarja keresni Isten szavaiban, amiket kíván. Mit keres? Misztériumokat, csak a Menny számára ismert titkokat, valamint magasztos doktrínákat és mélyreható tudást keres. Ezért az efféle ember azt illető hozzáállásából, ahogyan Isten szavaival bánik, valamint a természetlényegéből ítélve, megrögzött álhívő. A jó rendeltetési helyen, a jó kilátásokon és a jó sorson kívül nem akar semmi többet. Nem fogadja el őszinteséggel Isten szavait, hanem különféle lehetőségeket és utakat próbál találni az Ő szavaiban, amelyeken keresztül megkaphatja az általa kívánt dolgokat, valamint kielégítheti az áldások elnyerésére irányuló vágyait és ambícióit. Az ilyen ember ezért soha nem fogja az igazságnak, illetve annak az útnak tekinteni Isten szavait, amelyet követnie kell. Ha az antikrisztusok ilyen hozzáállással bánnak Isten szavaival, akkor vajon hogyan állnak az emberiséget illető egyik legalapvetőbb követelményhez Isten szavaiban, miszerint teremtett lényként végezzék a kötelességüket? Ma a második tételről fogunk beszélgetni – arról, hogy hogyan bánnak az antikrisztusok a kötelességükkel – és leleplezzük, milyen megnyilvánulásaik és hozzáállásaik vannak az antikrisztusoknak a kötelességük végzése során.

2. Hogyan bánnak az antikrisztusok a kötelességükkel?

Az antikrisztusok nem az elfogadás és alávetettség hozzáállásával bánnak Isten szavaival, így természetesen nem képesek az igazság elfogadásának hozzáállásával kezelni az Ő szavaiban foglalt azon követelményt, hogy az emberiség teremtett lényként hajtsa végre a kötelességét. Ezért egyrészt ellenállnak az Isten által az emberre bízott kötelességnek és nem akarják végezni a kötelességüket, másrészt pedig attól tartanak, hogy elveszítik a lehetőséget arra, hogy áldásokat nyerjenek. Ez egyfajta ügyletet hív életre. Milyen ügylet ez? Isten szavaiból rájönnek, hogy ha az emberek nem végzik a kötelességüket, kirekeszthetik őket, hogy ha nem végzik a teremtett lényi kötelességüket, akkor nem lesz lehetőségük az igazság elnyerésére, és ha nem végzik a teremtett lényi kötelességüket, a jövőben elveszíthetik az áldásaikat a menny királyságában. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy ha valaki nem végzi a kötelességét, elkerülhetetlenül el fogja veszíteni az áldások elnyerésére való esélyét. Miután az antikrisztusok ilyen információkhoz jutottak Isten szavaiból és sok közlésből és prédikációból, a szívük mélyén vágy és érdeklődés alakul ki az iránt, hogy teremtett lényként végezzék a kötelességüket. Az ilyen vágy és érdeklődés feltámadása vajon azt mutatja, hogy őszintén képesek feláldozni magukat Istenért és őszintén képesek tenni a kötelességüket? Az antikrisztusok természetlényegéből ítélve igen nehéz eljutni erre a pontra. Akkor tehát mi készteti őket arra, hogy tegyék a kötelességüket? Mindenkinek a szívében kell lennie egy számadásnak erről, és ebben a számadásban kell lennie néhány konkrét történetnek. Szóval hogyan is néz ki ez a számadás egy antikrisztus szívében? Nagyon finom, pontos, precíz és szorgalmas számításokat végeznek, így ez nem egy zavaros számadás. Amikor úgy döntenek, hogy végrehajtják a kötelességüket, először is számolgatnak: „Ha most megteszem a kötelességemet, akkor le kell mondanom a családdal való együttlét öröméről, le kell mondanom a karrieremről és a világi kilátásaimról. Ha ezeket elhagyom, hogy végezzem a kötelességemet, mit nyerhetek? Isten szavai azt mondják, hogy ebben a végső korban azok nyerhetnek nagy áldásokat, akik képesek találkozni istennel, akik végre tudják hajtani a kötelességüket isten házában, és akik meg tudnak maradni a végén. Mivel isten szavai ezt mondják, feltételezem, hogy isten képes e szavak szerint megtenni és véghez vinni ezt. Ezenkívül isten sok ígéretet tesz ezeknek az embereknek, akik képesek elvégezni a kötelességüket, és képesek feláldozni magukat érte!” Isten szavainak tanulmányozása révén számos ígéretet taglalnak, amelyeket Isten a végső korban tett a kötelességüket végző embereknek, és ez – a személyes képzelődéseiken és mindazon elképzeléseken felül, amelyeket e szavak önálló elemzésével és átvizsgálásával hoztak létre –, mély érdeklődést és késztetést ébreszt bennük a kötelességük végzése iránt. Ezután imádkozni mennek Isten színe elé, ahol ünnepélyes fogadalmakat és esküket tesznek, megalapozzák az elhatározásukat az iránt, hogy mindenről lemondjanak és mindent feláldozzanak Istenért, hogy ezt az életet Neki szenteljék, és lemondjanak minden testi boldogságról és kilátásról. Bár így imádkoznak, és szavaik mind helyesnek tűnnek, azt, amit legbelül gondolnak, csak ők maguk és Isten ismerik. Imáik és elhatározásuk tisztának tűnnek, mintha ezt csak azért tennék, hogy teljesítsék Isten megbízatását, hogy megtegyék kötelességüket és eleget tegyenek Isten szándékainak, de a szívük mélyén azt számolgatják, hogyan szerezhetnek áldást és hogyan szerezhetik meg a kötelességük végzése által azokat a dolgokat, amiket szeretnének, és mit tehetnek azért, hogy Isten lássa mindazt, amit fizettek, és hogy mély benyomást tegyen Rá az, amit fizettek és amit tettek, hogy emlékezzen arra, amit tettek, és végül megadja nekik azokat a kilátásokat és áldásokat, amiket akarnak. Mielőtt a kötelességük végzése mellett döntenének, a szívük mélyén az antikrisztusokban buzognak az elvárások a kilátásaik, az áldások elnyerése, a jó rendeltetési hely, sőt, még egy korona tekintetében is, és maximális önbizalmuk van azt illetően, hogy elérik ezeket a dolgokat. Ilyen szándékokkal és törekvésekkel jönnek Isten házába, hogy végezzék a kötelességüket. Akkor vajon a kötelességük végzésében benne van az Isten által megkövetelt őszinteség, hamisítatlan hit és hűség? Ezen a ponton még nem látható a hamisítatlan hűségük, hitük, avagy őszinteségük, mivel a kötelessége végzése előtt mindenki teljességgel ügyletekben gondolkodik, mindenki érdekektől hajtva, valamint túláradó ambícióinak és vágyainak előfeltétele alapján dönt a kötelessége végzéséről. Mi az antikrisztusok szándéka a kötelességük végzésével? Az, hogy alkut kössenek, hogy csereberéljenek. Elmondható, hogy ezekhez a feltételekhez kötik a kötelesség végzését: „Ha végzem a kötelességemet, akkor áldásokat kell nyernem, és jó rendeltetési helyet kell kapnom. El kell nyernem mindazon áldásokat és előnyöket, amelyekről isten azt mondta, hogy elő lettek készítve az emberiség számára. Ha nem tudom elnyerni ezeket, akkor nem fogom végezni ezt a kötelességet.” Ilyen szándékokkal, ambíciókkal és vágyakkal jönnek Isten házába, hogy végezzék a kötelességüket. Némileg őszintének tűnnek, és persze ami az új hívőket illeti, akik épp csak elkezdik végezni a kötelességüket, náluk ez lelkesedésnek is nevezhető. Azonban ebben nincs hamisítatlan hit vagy hűség, csupán bizonyos fokú lelkesedés. Ez nem nevezhető őszinteségnek. Ebből a hozzáállásból ítélve, amelyet az antikrisztusok tanúsítanak a kötelességük végzését illetően, ez teljességgel ügylet alapú, és tele van olyan előnyökre irányuló vágyakkal, amilyen az áldások elnyerése, a menny királyságába való belépés, a korona elnyerése, valamint a jutalmakban való részesülés. Kívülről tehát úgy tűnik, hogy mielőtt kiközösítik, sok antikrisztus végzi a kötelességét, és egy átlagembernél még több mindenről le is mondott és többet is szenvedett. Az, amit áldoznak, és az ár, amelyet fizetnek, egy szinten van Pállal, és nem is utazgatnak kevesebbet Pálnál. Olyasmi ez, amit mindenki lát. A viselkedésüket, valamint a szenvedésre és az ár megfizetésére való elhatározásukat tekintve nem szabadna, hogy ne kapjanak semmit. Isten azonban nem a külsődleges viselkedése alapján tekint egy emberre, hanem a lényege, a beállítottsága, az általa feltártak, valamint minden egyes általa tett dolog természete és lényege alapján. Amikor emberek ítélnek meg másokat és bánnak velük, kizárólag a külsődleges viselkedésük, valamint az alapján határozzák meg, hogy ki az illető, hogy mennyit szenved és milyen árat fizet – ez pedig súlyos hiba.

Az antikrisztusok hozzáállása a kötelességükkel való bánásmódban kezdetektől fogva ilyen volt. Ambíciókkal, vágyakkal és ügyletekkel érkeznek Isten házába, hogy a kötelességüket végezzék. A kötelességük végzése előtt ezt számítgatják és tervezik a szívük mélyén. Mi a tervük? Mi a számításaik gyökere és fókuszpontja? Az a céljuk, hogy áldásokat nyerjenek, hogy jó rendeltetési helyük legyen, és egyesek még a katasztrófa elkerülését is célul tűzik ki. Ez a szándékuk. Újra meg újra átvizsgálják Isten szavait, de a világért sem képesek meglátni, hogy Isten szavai mind igazság, hogy a gyakorlás útja Isten szavaiban rejlik, valamint, hogy Isten szavai révén az emberek megtisztulhatnak, beállítottságbeli változást érhetnek el és üdvösségre juthatnak. Bármily szorgalmasan nézik, akkor sem tudják meglátni ezeket a dolgokat. Bárhogyan is olvassák Isten szavait, az, amivel a leginkább törődnek és aminek a legnagyobb jelentőséget tulajdonítják, nem más, mint az áldások és az ígéretek, amelyekkel Isten azokat ajándékozza meg, akik lemondanak, áldozatot hoznak, nehézséget viselnek és árat fizetnek Érte. Amikor Isten szavaiban rálelnek arra, amit a leginkább központi és legfontosabb tartalomnak vélnek, az olyan, mintha mentőövet találtak volna. Úgy érzik, úgy tűnik, hogy nagy áldásokat fognak nyerni, és azt hiszik, ők a legáldottabb és a legszerencsésebb emberek ebben a korban, ezért a szívük mélyén örvendeznek: „Jó időt fogtam ki ebben az életben; az idők során az apostolok és a próféták egyike sem találkozott az utolsó napok krisztusával. Én ma az utolsó napok krisztusát követem, úgyhogy nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget, hogy nagy áldásokat nyerjek. Itt az esély, hogy megjutalmazzanak és koronát kapjak! A nem hívőknek nem lesz ilyen szerencséjük, és nem számít, mennyire élvezik ezt az életet vagy milyen magas státuszuk van, amikor a nagy katasztrófák jönnek, mind elpusztulnak majd. Ezért fel kell adnom a világ testi örömeit, mivel bármennyire is élvezem ezeket a dolgokat, ezek átmenetiek és mulandóak. A jövőbe kell néznem, és nagyobb áldásokat és jutalmakat, valamint nagyobb koronát kell nyernem!” A szívükben aztán így figyelmeztetik magukat: „Nem számít, mennyire szenvedek vagy mennyit kell sürgölődnöm a kötelességem végzésében, nem számít, hogy bebörtönöznek vagy kínoznak, és nem számít, milyen nehézségekkel találkozom, ki kell tartanom, ki kell tartanom, és aztán még inkább ki kell tartanom! Nem csüggedhetek, minden megaláztatást el kell viselnem és nehéz terhet kell hordoznom, és a végső pillanatig ki kell tartanom. Hiszem, hogy számomra biztosan valóra válik az, amit isten mondott: »aki mindvégig kitart, az biztosan üdvözül«.” Egyezik vajon az igazsággal a szívükben vélt és hitt eszmék és vélemények bármelyike? (Nem.) Egyik sem egyezik az igazsággal, és egyik sem áll összhangban Isten szavaival, illetve Isten szándékaival – mind számítások és tervek a személyes kilátásaikat és sorsukat illetően. A szívük mélyén az Isten szavaiban említett, az emberiséggel szemben támasztott egyetlen követelmény sem érdekli őket; fittyet hánynak rájuk. A szívük mélyén visszataszítónak találják az emberiség leleplezését, valamint a vele szemben támasztott követelményeket Isten szavaiban, és ellenállnak azoknak, sőt elképzeléseket alakítanak ki, úgyhogy amikor meglátják ezeket a szavakat, ellenállást éreznek velük szemben és kényelmetlenül érzik magukat, ezt követően pedig olvasás nélkül futják át őket. Amikor az emberiséghez szóló intelmekről, vigaszról, emlékeztetésekről, irgalomról és együttérzésről van szó Isten szavaiban, türelmetlenséget tanúsítanak, és nem hajlandók elfogadni, illetve odafigyelni, és úgy vélik, hogy ezek a szavak hamisak. A szívükben visszataszítónak találják Isten ítélő és fenyítő szavait, valamint a próbára tevő munkáját az emberek körében, valamint ellenállást éreznek velük szemben, és nem hajlandók elfogadni ezeket, és kerülik őket. Ehelyett csak Istennek az emberiséget illető ígéreteiről és áldásairól szóló szavak érdeklik nagyon őket, sőt gyakran olvassák azokat, hogy kielégítsék szívük türelmetlen vágyát az áldások elnyerésére, alig várva, hogy azonnal elragadtassanak a menny királyságába és minden szenvedéstől megszabaduljanak. Amikor nem tudnak többé kitartani a kötelességük végzése mellett, és kétségeik támadnak azt illetően, hogy nyerhetnek-e vajon áldásokat, a „hitük” pedig meginog, illetve, amikor az akaraterejük nem szilárd és hátra akarnak húzódni, ezeket a szavakat olvassák, és ösztönzőjükké teszik őket a kötelességük végzéséhez. Sohasem próbálnak eltöprengeni az Isten szavaiban foglalt igazságon egyik fejezetben vagy szakaszban sem, és a legkevésbé sem akarják megtapasztalni Isten szavainak ítéletét, arról nem is beszélve, hogy megismerjék önmagukat és világosan lássák az emberiség mélységes romlottságának valóságát Istennek az emberiség romlott lényegét leleplező szavain keresztül. Isten emberiségre vonatkozó szándékai, követelményei és intelmei is süket fülekre találnak náluk, ügyet sem vetnek rájuk, valamint a tiszteletlenség és a közömbösség hozzáállásával bánnak velük. A szívük mélyén azt hiszik, hogy: „Amit isten mond és tesz, az csak formalitás; ki tudja azt elfogadni? Ki tudja megérteni? Ki tud igazán isten szavai szerint gyakorolni? Isten e szavai mind feleslegesek. Az a legkézzelfoghatóbb, hogy az emberek a kötelességük végrehajtását áldásokra cseréljék – ennél semmi sem kézzelfoghatóbb.” Ezért újra meg újra keresnek Isten szavaiban, és amint megtalálják ezt az utat, a kötelességtevést az egyetlen útnak tekintik az áldások elnyeréséhez. Ezek az antikrisztusok szándékai, céljai és legbelső számításai a kötelességük végzésekor. Nos, milyen megnyilvánulásokat és megnyilatkozásokat tanúsítanak a kötelességük végzése során, amelyek alapján az emberek láthatják, hogy az ilyen emberek lényege teljességgel antikrisztusi lényeg? Nem véletlen, hogy az antikrisztusok képesek végezni a kötelességüket – a saját szándékaikkal és céljaikkal, valamint az áldások elnyerésére irányuló vágyukkal abszolút végzik a kötelességüket. Bármilyen kötelességet is végeznek, a céljuk és a hozzáállásuk természetesen elválaszthatatlan az áldások nyerésétől, a jó rendeltetési helytől, valamint a jó kilátásoktól és sorstól, amelyekre éjt nappallá téve gondolnak, és amelyek foglalkoztatják őket. Olyanok, mint az üzletemberek, akik a munkájukon kívül semmi másról nem beszélnek. Amit az antikrisztusok tesznek, az mind kapcsolatban áll a hírnévvel, a nyereséggel és a státusszal – mind kapcsolatban áll az áldások elnyerésével, valamint a kilátásokkal és a sorssal. A szívük mélye tele van efféle dolgokkal; ilyen az antikrisztusok természetlényege. Pontosan az efféle természetlényeg miatt van az, hogy mások világosan láthatják, hogy végső soron a kivetés a végük.

Isten szavaiban Istennek mindenféle ember számára vannak követelményei, valamint mindenféle kötelességre és munkára vonatkozóan vannak követelményei és világos mondásai. Ezek a szavak mind Isten követelményei az emberiséggel szemben, és az embereknek e követelményekhez kellene tartaniuk magukat, valamint ezeket kellene gyakorolniuk és megvalósítaniuk. Hogyan viszonyulnak az antikrisztusok Isten szavaihoz és Isten követelményeihez? Vajon az alávetettség hozzáállását teszik magukévá? Vajon az alázatos elfogadás hozzáállását teszik magukévá? Biztosan nem. Tekintve a beállítottságukat, amikor antikrisztusok jönnek Isten házába a kötelességüket tenni, képesek vajon jól tenni azt, Isten követelményeivel és Isten házának rendelkezéseivel összhangban? (Nem, nem képesek.) Egyáltalán nem képesek. Amikor antikrisztusok teszik a kötelességüket, az első gondolatuk nem az, hogy keressék a kötelességük végzéséhez tartozó alapelveket, valamint azt, hogy Isten mit követel és Isten házának milyen szabályai vannak. Ehelyett elsőként arról érdeklődnek, hogy kapnak-e majd áldást, illetve jutalmat e kötelesség végzéséért. Ha nem biztos, hogy áldásban és jutalomban fognak részesülni, akkor nem hajlandók végezni ezt a kötelességet, és ha végzik is, felületesek lesznek. Az antikrisztusok vonakodva végzik a kötelességüket, hogy áldásokhoz jussanak. Arról is érdeklődnek, hogy vajon ennek a kötelességnek a végzésével meg tudják-e majd mutatni magukat és felnéznek-e majd rájuk, valamint, hogy a Fennvaló vagy Isten tudni fogja-e, hogy teszik ezt a kötelességet. Ezeket a dolgokat mind figyelembe veszik, amikor kötelességet végeznek. Az első dolog, amit meg akarnak határozni, az, hogy milyen előnyöket kaphatnak egy kötelesség végzése révén, illetve, hogy áldottak lehetnek-e. Számukra ez a legfontosabb dolog. Arra sosem gondolnak, hogy miként legyenek tekintettel Isten szándékaira és viszonozzák Isten szeretetét, hogy miként hirdessék az evangéliumot és tanúskodjanak Isten mellett, hogy az emberek elnyerjék Isten üdvösségét és boldogságra tegyenek szert; még kevésbé törekednek bármikor is arra, hogy megértsék az igazságot, illetve keresik azt, hogy miként oszlassák el romlott beállítottságaikat és éljék meg az emberi hasonlatosságot. Ezeket a dolgokat sosem veszik fontolóra. Csak arra gondolnak, hogy áldottak lehetnek-e és előnyöket nyerhetnek-e, hogy miként vessék meg a lábukat, hogyan szerezzenek státuszt, hogyan érjék el, hogy az emberek felnézzenek rájuk, valamint hogyan különböztessék meg magukat és váljanak a legjobbá a gyülekezetben és a tömegben. Egyáltalán nem hajlandóak hétköznapi követők lenni. Mindig az elsők akarnak lenni a gyülekezetben, azt akarják, hogy övék legyen az utolsó szó, vezetővé akarnak lenni, és elérni, hogy mindenki rájuk hallgasson. Csak ekkor lehetnek elégedettek. Láthatjátok, hogy az antikrisztusok szíve ezekkel a dolgokkal van tele. Vajon őszintén áldozatot hoznak Istenért? Őszintén végzik a teremtett lényi kötelességüket? (Nem.) Akkor mit akarnak csinálni? (Hatalmat gyakorolni.) Így van. Ezt mondják: „Ami engem illet, a szekuláris világban mindenki máson felül akarok kerekedni. Minden csoportban nekem kell az elsőnek lennem. Nem vagyok hajlandó másodiknak lenni, és soha nem leszek szárnysegéd. Vezető akarok lenni, és azt akarom, hogy az enyém legyen az utolsó szó az emberek bármely csoportjában, amelyikben ott vagyok. Ha nem az enyém az utolsó szó, akkor minden lehetséges eszközzel megpróbálkozom, hogy mindannyiótokat meggyőzzelek, hogy elérjem, hogy mind felnézzetek rám, valamint, hogy megválasszatok vezetőnek. Amint van státuszom, enyém lesz az utolsó szó, mindenkinek hallgatnia kell majd rám. Az én módszerem szerint kell tennetek a dolgokat, és az irányításom alatt kell állnotok.” Bármilyen kötelességet is végeznek az antikrisztusok, meg fogják próbálni magas pozícióba emelni magukat, elsőbbségi helyzetbe kerülni. Soha nem tudnak megelégedni a hétköznapi követő helyével. És mi a legnagyobb szenvedélyük? Az, hogy az emberek előtt állva parancsokat osztogassanak és leszidják az embereket, elérve, hogy az emberek úgy cselekedjenek, ahogyan ők mondják. Soha nem gondolkodnak azon, hogyan végezzék megfelelően a kötelességüket – arról nem is beszélve, hogy a kötelességük végzése közben keresnék az igazságalapelveket, hogy gyakorolják az igazságot és eleget tegyenek Istennek. Helyette azon törik a fejüket, hogy miként tudnák megkülönböztetni magukat, elérni, hogy a vezetők nagyra tartsák és előléptessék őket, hogy belőlük is vezető vagy dolgozó válhasson és vezethessenek másokat. Az egész napot azzal töltik, hogy ezen gondolkodnak és ebben reménykednek. Az antikrisztusok nem hajlandóak arra, hogy mások vezessék őket, és hétköznapi követők sem akarnak lenni, arról nem is beszélve, hogy csendben, harsonaszó nélkül végezzék a kötelességüket. Bármi is a kötelességük, ha nem lehetnek elöl és a középpontban, ha nem állhatnak mások felett és nem vezethetik a többieket, akkor unalmasnak találják a kötelességtevést, negatívvá válnak és lazsálni kezdenek. Mások dicsérete és imádata nélkül az még kevésbé érdekes számukra, és még kevésbé vágynak a kötelességük végzésére. Ha azonban elöl és a középpontban lehetnek, miközben a kötelességüket végzik, és övék lesz az utolsó szó, akkor erősnek érzik magukat és bármilyen nehézséget elszenvednek. A kötelességük végzésében mindig ott vannak a személyes szándékaik, és mindig különbözni akarnak, kielégítendő abbéli igényüket, hogy legyőzzenek másokat, és eleget tegyenek a vágyaiknak és ambícióiknak. Miközben a kötelességüket végzik, amellett, hogy igen versengők – minden tekintetben versengenek, hogy kitűnjenek, hogy a csúcson legyenek, hogy mások fölé kerekedjenek – azon gondolkodnak még, hogy miként őrizzék meg az aktuális státuszukat, hírnevüket és tekintélyüket. Ha van bárki, aki veszélyezteti a státuszukat és a hírnevüket, semmitől sem riadnak vissza és nem irgalmaznak, hogy eltapossák az illetőt és megszabaduljanak tőle. Akár hitvány eszközökhöz is folyamodnak, hogy elnyomják azokat, akik képesek az igazságra törekedni, akik hűséggel és felelősségteljesen teszik a kötelességüket. Irigység és gyűlölet tölti el őket azokkal a testvérekkel szemben, akik kiválóan teljesítenek a kötelességükben. Különös gyűlölettel viseltetnek azok iránt, akiket a többi testvér helyesel és elismer; azt hiszik, hogy az ilyen emberek súlyos fenyegetést jelentenek arra nézve, amiért ők küzdenek, a hírnevükre és a státuszukra, a szívükben pedig megesküsznek, hogy: „Vagy te, vagy én, vagy én vagy te, kettőnk számára nincs hely, és ha nem taposlak el és nem szabadulok meg tőled, nem tudok együtt élni magammal!” Kérlelhetetlenek azokkal a testvérekkel szemben, akik másféle véleményt fejeznek ki, akik leleplezik őket, vagy akik fenyegetik a státuszukat: bármit kitalálnak, amit csak tudnak, hogy valamit rájuk fogjanak, hogy ítéletet mondjanak felettük és elítéljék őket, hogy lejárassák és eltapossák őket, és nem nyugszanak, amíg meg nem teszik. Csupán egyféle hozzáállásuk van abban, ahogyan bárkivel bánnak: ha az illető fenyegeti a státuszukat, eltapossák és megszabadulnak tőle. Az összes esküdt követőjük olyan ember, aki hízeleg nekik, és ezek az emberek bármiféle rossz dolgot tesznek, és bármennyi kárt okoznak is a gyülekezet munkájának és Isten háza érdekeinek, ők falazni fognak nekik és megvédik őket. A kötelességük végzése során az antikrisztusok mindig a saját hírnevüket, nyereségüket és státuszukat egyengetik, a saját független királyságukat igazgatják. A kötelességtevésük lényege az, hogy a független királyságukért, valamint a saját kilátásaikért és sorsukért küzdjenek.

Egyes antikrisztusok nagyjából egy tucatnyi ember kis csapatát vezetik, mások pedig egy gyülekezetnyi, vagy még több embert vezetnek. Bármennyi embert vezetnek is, már irányítják ezeket az embereket a kötelességük végzése során, és királyként gyakorolják a hatalmat közöttük. Nem törődnek azzal, hogy Isten mennyire elítéli és utálja ezeket a dolgokat, hanem csak az érdekli őket, hogy szilárdan a kezükben tartsák a hatalmat, és szoros irányítást gyakoroljanak az alattuk álló emberek felett, akiket képesek irányítani. Az antikrisztusok kötelességtevést illető szándékaiból és motivációiból ítélve ezért a lényegük ádáz és elvetemült. A kötelességtevésük során tanúsított viselkedésük alapján tehát milyen beállítottságot fednek fel? A beállítottságuk is ádáz. Hogyan jellemezhető ez az ádáz beállítottság? Míg talán nehézséget szenvednek és megfizetik az árat, amikor a kötelességüket végzik, az általuk végzett kötelességek egyike sem Isten szavai szerint valósul meg. A kötelességük végzése során egyáltalán nem hajtják végre a munkarendet, nemhogy az Isten háza által az egyes feladatokra kiszabott alapelveket keresnék. Csak a személyes preferenciáikat és a hatalomvágyukat elégítik ki, abbéli személyes kívánságuk mellett, hogy mindig csináljanak valamit. Ezek mind olyan feltételek, amelyek mellett az antikrisztusok úgy vélik, hogy koronát kaphatnak. Vágyakozva gondolnak erre: „Ha egyszerűen így teszem a dolgokat, megfizetem az árat, lemondok magamról és feláldozom magam, isten végül biztosan ad nekem koronát és megjutalmaz!” Soha nem szívlelik meg az Isten szavaiban az emberiség számára hangsúlyozott és ismételten előterjesztett követelményeket és alapelveket, illetve nem veszik komolyan azokat; csak szólások halmazának tekintik őket. Ilyen a mentalitásuk: „Bármik is a követelményeid, nem lazíthatok a hatalmamon és a törekvéseimen, és nem engedhetem el a kívánságaimat és az ambícióimat. Ha ezek a dolgok nincsenek meg, akkor milyen hajtóerő vagy motiváció van bennem, hogy tegyem a kötelességeimet?” Ezek az antikrisztusok egyes megnyilvánulásai a kötelességük végzése során. Bármit is mondanak Isten szavai, és bármilyen kötelező normái és alapelvei vannak is a Fennvalónak a különféle feladatokra vonatkozóan, az antikrisztusok nem hallják meg és nem szívlelik meg ezeket. Bármennyire konkrétak is a Fennvaló szavai, bármennyire szigorúak is a munka ezen aspektusára vonatkozó követelmények, úgy tesznek, mintha nem hallanák vagy nem értenék, és továbbra is meggondolatlanul és önkényesen cselekednek, valamint ámokfutást rendeznek odalenn, a saját szándékaik szerint cselekedve. Azt hiszik, hogy ha Isten követelményei és a Fennvaló által megkövetelt módszerek szerint teszik a dolgokat, akkor el fogják veszíteni a státuszukat, az általuk birtokolt hatalom pedig át lesz ruházva és fel lesz oszlatva. Azt hiszik, hogy az igazság és az Isten szavaiban foglalt követelmények szerint cselekedni egy észrevétlen támadás a hatalmuk ellen és az attól való megfosztás – a személyes hírnevük ostromlása. Erre gondolnak: „Nem vagyok ilyen ostoba. Ha elfogadom a véleményeiteket, vajon nem tűnök majd alkalmatlannak és olyannak, akiből hiányzik a vezetői tehetség? Ha elfogadom a véleményeiteket, ha elismerem, hogy tévedek, akkor vajon azután is rám hallgatnak majd a testvérek? Akkor is lesz tekintélyem? Ha a fennvaló követelményei szerint teszem a dolgokat, vajon nem fogom elveszíteni annak lehetőségét, hogy hivalkodjak? Vajon a testvérek akkor is imádni fognak engem? Akkor is odafigyelnek majd arra, amit mondok? Ha egyikük sem figyel arra, amit mondok, akkor mi értelme ezt a kötelességet végezni? Hogyan végezhetem tovább ezt a munkát? Ha nincs hatalmam a csoportban és csökken a tekintélyem, és ha ők mind isten szavait hallgatják és az igazságalapelvek szerint gyakorolnak, akkor vajon nem lesz üres a vezetésem? Nem válok vajon bábuvá? Akkor milyen lelkesedés lesz bennem, hogy végezzem ezeket a dolgokat? Ha a vezetésem üres, és minden, amit teszek, értelmetlen, akkor is lesznek vajon jövőbeli kilátásaim?” Amit az antikrisztusok akarnak, az az, hogy bármely csoportban mások felett foglaljanak helyet, ezért viszonzásul jövőbeli koronát és jövőbeli jutalmakat kapva. Azt hiszik, hogy amennyiben kiemelkedő alakokká és mások vezetőivé válnak Isten választott népe körében, akkor jogosultak lesznek arra, hogy viszonzásul jövőbeli koronát kapjanak, valamint nagy áldásokban részesüljenek a jövőben. Az antikrisztusok ezért soha nem fognak lazítani a hatalmukon, és semmilyen körülmények között nem lankad az éberségük. Attól tartanak, hogy ha csak egy kicsit is kevésbé elővigyázatosak, akkor megfosztják őket a kezükben lévő hatalomtól, illetve az meggyengül. Amikor a kötelességeiket végzik, nem a saját pozíciójukban fennálló legjobb képességeik szerint teszik azt, jól végezve a kötelességüket és az Isten szavaiban foglalt alapelvek, valamint az Ő követelményei szerint tanúságot téve Istenről. Ehelyett arra használják fel az ilyen lehetőségeket, hogy erősen megragadják a koronát, amelyről úgy hiszik, hogy hamarosan megkapják. Még ha egyes antikrisztusok képesek is megfelelni Isten háza követelményeinek, mint egy sor előírásnak, az még mindig nem azt mutatja, hogy olyan emberek, akik elfogadják az igazságot és alávetik magukat Isten szavainak. Mi az e mögött álló ok? A kötelességük végzése során egyes antikrisztusok folyton meg akarják kaparintani a hatalmat, és ki akarják elégíteni ez irányú vágyukat, valamint folyton státuszt akarnak, és a státusz pozíciójából kioktatni az embereket és parancsolgatni nekik. Egyes antikrisztusok azonban másmilyenek, és efféle aggodalom van bennük: „Azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét. Ez azt jelenti, hogy az, aki kidugja a fejét és hibázik, szenvedni fog. Én nem leszek ilyen ostoba. Bármennyire alkalmas vagyok is, csak harminc százalékot teszek bele, a maradék hetvenet pedig tartalékként megtartom magamnak – egy kicsit vissza kell fognom magam. Bármit is mond, illetve követel tőlem isten háza, a felszínen egyetértek majd, és nem leszek olyan, aki akadályoz és zavar. Követni fogom azt, aki vezet, és jóváhagyok mindent, amit mond. Amíg tartom magam a fennvaló által hozott előírásokhoz és nem szegem meg azokat, addig rendben leszek. Ami azt illeti, hogy istennek szenteljem a hűségemet és őszintén feláldozzam magam érte, erre nincs szükség. Teszek egy kis erőfeszítést a kötelességem végzésébe; ha annyit teszek, ami épphogy elegendő, az elfogadható, bolond pedig nem leszek. Akármit is teszek, egy kicsit vissza kell fognom magam, elkerülendő, hogy semmit se kapjak, és a végén semmit se tudjak felmutatni mindezért.” Az efféle antikrisztus úgy hiszi, hogy ostobaság másoktól, ha felelősséget vállalnak a kötelességeik végzésében, és folyton kidugják a fejüket, hogy problémákat oldjanak meg, és hogy neki magának nem szabad ilyen bolondnak lennie. A szívében tudja, hogy ha valaki státuszra törekszik és irányítja a saját hatalmát, akkor előbb-utóbb leleplezik majd, ám az igazság gyakorlásáért árat kell fizetnie, erőfeszítést kell tennie, fel kell ajánlania az őszinteségét és hűségesnek kell lennie. Sok nehézséget kellene elszenvednie, és erre nem hajlandó. Köztes megközelítést alkalmaz, a nyakát sem dugja ki és nem is húzódik vissza; a középutat követi. Ezt hiszi: „Megteszem, amire kérnek. Ímmel-ámmal elvégzem és kész, ha pedig arra kérnek, hogy csináljam jobban, egyszerűen nem fogom. Ahhoz, hogy jobban csináljam, magasabb árat kellene fizetnem és több anyagot kellene átnéznem – olyan fárasztó lenne! Ha isten plusz jutalmakat adna nekem az elvégzéséért, akkor az elég méltányos lenne, de úgy tűnik, hogy isten szavai semmit sem mondanak plusz jutalmakról. Mivel ez a helyzet, nem kell szenvednem és nem kell kifárasztanom magam; jobb, ha egyszerűen csak lazítok.” Jól tudja vajon végezni a kötelességét egy ilyen ember? Elnyerheti az igazságot? Vajon megkaphatják Isten jóváhagyását azok, akik nem törekednek az igazság felé, hanem inkább felületesek és negatívak, illetve lazsálnak a munkájukban? Egyáltalán nem.