Kilencedik tétel: Csak azért teszik a kötelességüket, hogy megkülönböztessék magukat, és saját érdekeiket és ambícióikat táplálják; soha nem veszik figyelembe Isten házának érdekeit, sőt el is árulják ezeket az érdekeket, személyes dicsőségre cserélve őket (Hatodik rész) Harmadik szakasz

Isten oly sok munkát végzett és oly sok szót szólt az utolsó napokban, az emberek pedig megtapasztalták, és a saját szemükkel tanúi voltak Isten munkája minden lépésének. Bármilyen szemszögből nézzük is, az, hogy Isten oly sok igazságot kimond és oly sok embert megment, vitathatatlan, és senkinek sem szabad megkérdőjeleznie. Bármennyire hétköznapi és normális is a megtestesült Isten, bármennyire észrevétlen is az ember számára, az embereknek akkor is az igazságként kellene elfogadniuk a szavait. Egyesek ezt mondják: „Mivel a megtestesült isten olyan jelentéktelen és oly hétköznapi, és egyáltalán nem nagyszerű, hogyan tudnának rávenni, hogy csodáljuk őt? Képes lehet egy ilyen hétköznapi test bármilyen nagyszerű munkára? Valóban nagy áldásokat kaphatunk tőle? Nem tudjuk; csak annyit tehetünk, hogy hétköznapi emberként kezeljük őt.” Mások így szólnak: „Mivel egyes általad tett dolgok nem győztek meg minket, mások pedig elképzeléseket alakítottak ki bennünk, egyesek pedig felfoghatatlanok számunkra, és mivel mondtál olyasmiket, amik elfogadhatatlanok számunkra, nem képviselheted a mennybéli istent – ezért a végsőkig harcolnunk kell veled. Ha azt kéred tőlünk, hogy hirdessük az evangéliumot, nem fogjuk; ha arra kérsz, hogy tegyük a kötelességünket, nem fogjuk; ha pedig azt kéred, hogy fogadjuk el az igazságot, nem fogjuk. A végsőkig harcolnunk kell azzal a személlyel, aki te vagy – lássuk, mit tehetsz velünk.” Ezeknek az embereknek – akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot – a szívében ezer, tízezer ok van arra, hogy megtagadják Isten munkáját, hogy tagadják azt, hogy Isten szavai az igazság, valamint, hogy tagadják az Ő megtestesült testét. Van azonban egy dolog, ami talán nem olyan világos számukra: nem számít, hány okuk van, ha nem fogadják el ezeket az igazságokat, akkor nem mentik meg őket. Ha nem fogadod el azt a személyt, aki én vagyok, illetve nem veted alá magad Isten munkájának, az rendben van – nem foglak kényszeríteni. Ha azonban nem ismered el, hogy Isten e szavai az igazság, és nem ülteted őket az igazságként a gyakorlatba, teljesen őszintén mondom neked: sohasem leszel megmentve, és sohasem fogod átlépni a menny királyságának kapuját. Ha megkerülöd Isten e szavait, ezeket az igazságokat és ezt a Krisztust, aki munkálkodik és megmenti az emberiséget, akkor bármennyi doktrínát értesz is, vagy bármilyen nagy nehézségeket viselsz is el, nem nyerheted el az igazságot; csak egy darab szemét vagy. Bármiért hiszel is Istenben, és bármi is a célod a kötelességed végzésével, nem lehet megmenteni téged. Ha pedig nem lehet megmenteni, milyen áldásokat kaphatsz? Egyesek a mennybéli Istennel versengenek, mások a földi Istennel versengenek, és versengeni mernek Isten szavaival és az igazsággal, olyannyira, hogy azzal sem törődnek, mi lesz a saját sorsuk és rendeltetési helyük. Hát nem aljas ez? Oly elvetemültek ezek a korcsok! Mindegyikük gonosz személy. Mind álhívők, opportunisták, szégyentelen emberek, és ez az antikrisztusok lényege.

Az imént arról beszéltem, hogyan viszonyulnak az antikrisztusok Isten szavaihoz. Amikor az antikrisztusok Isten szavaihoz közelítenek, nem keresik bennük az igazságot, illetve a gyakorlás alapelveit. Nem igyekeznek megérteni Isten szavaiból, hogy miként valósítsák meg Isten félésének és a gonosz kerülésének útját, és biztosan nem próbálják megérteni Isten szándékait, hogy olyan emberré tudjanak válni, aki eleget tesz a szándékainak. Ehelyett a vágyott rendeltetési helyüket akarják megtalálni Isten szavaiban, az általuk vágyott különféle előnyökkel, többek között azzal együtt, hogy kaphatnak-e áldásokat, illetve, hogy miként kaphatnak több kegyelmet ebben az életben, valamint, hogy a százszorosát kaphatják-e vajon az eljövendő világban és így tovább. Ezeket a dolgokat keresik Isten szavaiban. Ezért nem számít, milyen szemszögből nézed, az antikrisztusok soha nem tekintik az igazságnak Isten szavait, és nem hiszik, hogy Isten szavai az igazság, és az emberiségnek el kellene fogadnia azokat. Úgy állnak Isten szavaihoz, hogy arra akarják felhasználni Isten szavait, hogy megkapják a vágyott áldásaikat és rendeltetési helyüket. Ugródeszkául akarják használni Isten szavait, hogy megszerezzék az általuk hajszolt dolgokat és elérjék a céljaikat. A törekvésük, az általuk járt út és az Isten szavaihoz való hozzáállásuk alapján ezek az emberek álhívők társasága, opportunisták csoportja. Amikor az antikrisztusok nem lelnek rá a vágyott előnyeikre és rendeltetési helyükre Isten szavaiban, illetve, amikor Isten szavainak tanulmányozása folyamán Isten szavai a kilátásokról és sorsokról, illetve Isten emberiségnek tett ígéretei csalódást okoznak nekik, és nem elégülhetnek ki a vágyaik, akkor teketória és habozás nélkül félreteszik Isten kezükben tartott szavait, lemondanak Istenről és elhagyják Őt, és az általuk vágyott életet hajszolják. Nem járulnak Isten elé, hogy elfogadják az Ő üdvösségét. Amikor Isten szavait olvassák, nem tekintik azokat az igazságnak, hanem arra akarják felhasználni Isten szavait, hogy elérjék a személyes céljaikat és kielégítsék a személyes vágyaikat és ambícióikat. Így fáradhatatlanul kutatnak Isten szavaiban a sorsuk és a rendeltetési helyük után. Keresik, mit mond Isten a katasztrófákról, keresik a közléseit a misztériumokról, az emberiség fejlődéséről, valamint egyes kulisszák mögötti információkat a munkájáról. Ezzel a tartalommal törődnek. Ezen a körön kívül semmi sem érdekli őket. Sőt, gyakran megvetik Isten romlott emberiséggel szemben támasztott követelményei némelyikét, és ellenállnak azoknak. Még attól is idegenkednek, hogy Isten leleplezi a romlott emberiséget. Gyakran találnak hibát az Isten szavaiban használt hangnemben és megfogalmazásban, és próbálnak keresni valamit, amit felhasználhatnak Isten ellen. Amikor például Isten „szajhaként” és „prostituáltként” leplezi le az emberiséget, így szólnak: „Hogy lehetnének ezek isten szavai? Isten nem beszélne így! Istennek kifinomult, szelíd és figyelmes módon kell beszélnie.” Amikor Istennek az emberi elképzelésekkel, az emberi nyelvtannal, valamint a romlott emberek hagyományos okfejtésével nem egyező szavairól van szó, ezt gondolják: „Ezek nem isten szavai, isten nem beszélne így! Isten olyan páratlan, nagyszerű és kifürkészhetetlen, a szavai hogyan lehetnének hát ennyire hétköznapiak? Hogyan tudnának ennyire eltérni a hagyományos okfejtéstől? Ha isten szavai az igazság, azoknak oly módon kellene elhangozniuk, hogy mindenki nagy becsben tartsa őket, imádja őket és csodálja őket. Az összesnek kifürkészhetetlennek kellene lennie – Isten szavainak ilyeneknek kellene lenniük!” Amikor Isten szavairól van szó, nekik különféle elképzeléseik, különféle körülhatárolásaik, sőt még különféle követelményeik is vannak. A követelményeik és a körülhatárolásaik alapján látható, hogy az antikrisztusok lényege a Sátán lényege. Az Istenhez és Isten szavaihoz való hozzáállásuk a kutatás, az ellenállás, az ítélkezés, valami olyan keresése, amit felhasználhatnak Isten ellen, és a hibakeresés. Semmiféle erőfeszítést nem tesznek az Isten szavaiban foglalt igazságba, sem nem vetik alá magukat neki, nem fogadják el és nem gyakorolják azt. Az antikrisztusok lényege ezért a Sátán és a gonosz lelkek lényege. Az, ahogyan az antikrisztusok Isten szavaival bánnak, megegyezik azzal, ahogyan Istennel bánnak. Isten szavai Magát Istent képviselik. Az Isten által kimondott összes igazság az Ő természetét, az Ő lényegét, sőt, az Ő identitását és státuszát képviseli. Akár Isten teste, akár Isten Lelke mondja ki őket, és akármilyen tartalmat is mond ki, ezek a szavak kétségkívül Istent képviselik. Ezért az, amikor az antikrisztusok kutatják és elemzik Isten szavait, valamint elképzeléseket alakítanak ki róluk, azzal egyenlő, hogy Istenről alakítanak ki elképzeléseket. Átvizsgálják Istent. Nem hisznek Isten szavainak és nem fogadják el Isten szavait, ami azt jelenti, hogy nem hisznek Isten létezésében, biztosan nem hiszik, hogy Isten szavai az igazság, és még kevésbé képesek alávetni magukat Istennek. Ilyen az antikrisztusok lényege.

Egyesek ezt mondják: „A megtestesült isten túl jelentéktelen és túl hétköznapi. A szavai és tettei gyakran arra késztetnek, hogy elképzeléseim alakuljanak ki, és egyáltalán nem állnak összhangban a képzelődéseimmel. Látom, hogy a megtestesült isten csak egy hétköznapi személy. Nem istent képviseli, ezért nem számít, hány igazságot mond ki a szavaiban és a munkájában, nem olyan, mint isten.” Honnét származnak ezek a szavak? Mit képviselnek? Vajon nem a Sátánt képviselik? A kezdetektől a végéig, a Sátán soha nem ismerte el Isten identitását és státuszát. Soha nem hitte, hogy Isten szavai az igazság, és biztosan soha nem fogadta el Isten szavait. Ily módon, amikor a Sátán Istenhez beszél, azt egyenrangú félként akarja tenni. Az, ahogyan beszél, Isten kicsúfolása és gúnyolása, Isten átverése, és a szívében nincs helye Istennek. Azok a dolgok pedig, amiket az antikrisztusok tesznek, valamint a szavak, amelyeket az antikrisztusok szólnak, ugyanazok, mint a Sátánéi. A lényegük azonos, annyi kivétellel, hogy a Sátán az emberiség számára láthatatlan, míg az antikrisztusok láthatók és tapinthatók; emberi bőrbe bújt Sátánok. Ha nem lennének Sátánok, nem lennének képesek ilyesmiket tenni és mondani. A Sátán gyakran hazudik, és azt hiszi, hogy Isten szavai is hazugságok. A Sátán gyakran becsapja az embereket, valamint tisztességtelen, csalárd és elvetemült, és azt hiszi, hogy Isten is így beszél. Bármit is mond Isten, az antikrisztusok mindig hozzáadnak valamit Isten szavaihoz, hozzácsatolják a saját értelmezésüket, és önkényes magyarázatokkal szolgálnak. Mi több, azt is gondolják, hogy Isten egyes szavai nem oly ragyogóak, mint az övéik, nem érnek fel az ő szintjükre és a magas normáikhoz, és nem elegendőek a romlott emberiség meghódításához. Ezért egyesek elé akarják vinni Isten szavainak jelentését, hangvételét és tartalmát, hogy elemezzék és megítéljék azokat, sőt mi több, hogy kritizálják és elítéljék őket. Mi a céljuk ezzel? Mialatt Istent követik, alig várják, hogy elnyerjék azokat a kilátásokat és sorsot, amelyeket ettől az Istentől akarnak, és arra várnak, hogy elnyerjék azt a rendeltetési helyet, amelyet ettől az Istentől akarnak. Akkor miért viselkednek mégis így? Hát nem önmaguk arculcsapása ez? Csak egyetlen oka van. Nevezetesen az ő szemükben egy ilyen Isten által szólt szavak túl közönségesek és hétköznapiak – a tettei is túl hétköznapiak. Egy ilyen Isten nem az, akit tisztelni akarnak, illetve nem az, aki a képzelődéseikben szerepel, és nem összeegyeztethető velük. Ha egy ilyen Istent követnek, akkor előfordulhat, hogy a rendeltetési helyük és a kilátásaik és a sorsuk mind füstbe mennek. Ezért hevesen dacolnak egy ilyen Istennel. Megítélik Őt, rombolják Őt, és megpróbálják szabotálni, megzavarni és tönkretenni az Ő munkáját, hogy ne tudja végezni. Ezzel elérik a céljukat. Egyesek ezt mondják: „Ha ők elérik a céljukat, akkor vajon nem úszik el a rendeltetési helyük?” Az efféle ember egyszerűen nem veszi tudomásul Isten létét, Isten megtestesült testét sem ismeri el, az emberiséget megmentő irányítási munkájának tényéről nem is beszélve. Egyszerűen fogad és hazárdjátékot űz. Ha tényleg kicsinálja ezt az Istent, akkor azt tesz majd, amit csak akar, és többé nem kell ilyen nehézségeket szenvednie Isten házában. Aztán nyugodtan visszatérhet a világba, az elvetemült irányzatokhoz és ahhoz, amit normális életnek nevez. Semmilyen csapást nem kell elviselnie, semmiféle finomításon nem kell átesnie, és természetesen nem kell elviselnie Isten szavainak ítéletét és fenyítését. Mindez megszűnik majd, a világ pedig a megszokott módon megy tovább. Erre vágyakozik az álmaiban. Hát nem rosszak ezek az emberek? Mi a gyökere annak, hogy ilyen rosszak? (A lényegük a Sátán, ezért gyűlölik Istent.) Tulajdonképpen ezek az antikrisztusok, gonosz démonok, a szívük mélyén, a lelkükben érzik ezt – tudják, hogyan tekint Isten a hozzájuk hasonló emberekre. Isten gyűlöli a hozzájuk hasonló embereket. Nem összeegyeztethetők Istennel. Isten utálja az emberi mivoltukat és a természetlényegüket. Ezért nem számít, milyen szorgalmasan dolgoznak és nem számít, mennyire szeretnének áldásokat kapni, a végeredményük nem az akaratukon múlik majd. Egyik tényen sem tudnak változtatni. Nem összeegyeztethetők Istennel. Összeférhetetlenek Isten szavaival. Nem összeegyeztethetők Krisztussal. Hogyan végzik végül? Mind pusztulásra vannak ítélve. A szívükben haloványan értik ezt az eredményt: akkor miért maradnak mégis Isten házában? Egyszerűen nem hajlandóak lemondani egy ilyen jó lehetőségről, arról, hogy áldásokat kapjanak, így hát szerencsét akarnak próbálni: „Ha így szerencsét próbálok, talán még mindig kaphatok áldásokat. Talán még mindig megléphetek és túlélhetek. Talán ha isten nem óvatos és nem figyel, átcsúszhatok a menny királyságának kapuján.” A „talánok” e vágyálmával tovább sodródnak Isten házában, az Istent illető szemléletük és hozzáállásuk azonban soha nem változik. Megvetik Isten szavait, megvetik az igazságot és megvetnek minden pozitív dolgot.

Isten megköveteli az emberektől a becsületességet. Egyesek – amint ezt meghallják – erre gondolnak: „Hát nem nagyon alacsony színvonal ez? Immár több éve hiszünk istenben, miért most mondja nekünk, hogy legyünk becsületesek? Ha ez isten szava, annak mélyrehatónak, egyre magasztosabbnak, egyre áthatolhatatlanabbnak, egyre inkább az ember számára elérhetetlennek kellene lennie. Nekünk magasabb megkövetelt normákra van szükségünk, nem ezekre a hétköznapi, lényegtelen, alacsony színvonalú követelményekre.” Az ilyen emberek nem értik, mi az igazságvalóság. Amikor az igazságot nem értők meghallják ezt a prédikációt, bosszankodnak, ám beszélgetéssel, tapasztalattal és azzal, hogy egy ideig átmennek ezen, rájönnek, hogy Istennek ezek a szavai azok, amelyekre az embereknek szükségük van. Miért ezekre van szükségük az embereknek? Az embert a legmélyebb mértékben megrontotta a Sátán, így egyetlen ember sem becsületes; ez a világ hazugságokkal teli, és ez azokra is igaz, akik hisznek Istenben. Az emberek naponta szólják egyik hazugságot a másik után; a beszédük csordultig tele van a Sátán hazugságával és csalárdságával. Isten ezért ezt az igen egyszerű és egyenes követelményt fogalmazta meg az emberrel szemben: legyen becsületes. Idővel és tapasztalattal az emberek megértik Isten szavait, valamint felfogják az Ő követeléseit és szándékait; szavainak út- és iránymutatása mellett fokozatosan ráébrednek, hogy milyen praktikusak is az Ő szavai, hogy miként kellene minden egyes szavát érteni és belépni azokba, hogy mily módon nem üres egyetlen szava sem, hogy minden szava az, amire az emberiségnek szüksége van, hogy Isten milyen alaposan érti az embereket és átlát rajtuk, és hogy igen jól érti az ő romlottságukat. Egy hétköznapi ember ezen a folyamaton megy át. Amikor azonban az antikrisztusok látják ezt a mondatot, amelyben Isten azt követeli az emberektől, hogy legyenek becsületesek, a megvetés, a gúny, a szarkazmus, sőt az ellenállás hozzáállásával tekintenek rá. Miután véleményt formáltak erről a mondatról, az elméjük hátsó részébe tolják, az Istennel szembeni lenézésük fokozódik, és növekvő megvetéssel tekintenek Rá és az Ő igéjére, egészen addig a pontig, hogy többé már nem is tanulmányozzák azt. Amikor egyesek abbéli tapasztalatukról beszélnek, hogy miként mutatták ki a csalárd beállítottságukat, valamint hogyan tartottak bűnbánatot és próbáltak meg becsületesek lenni, ezeknek az antikrisztusoknak az elméjében ellenállás, ellenszenv és megvetés támad. Nem csupán nem hajlandók elfogadni azt, amit azok az emberek mondanak, ellenállást és undort éreznek azzal a tapasztalati tudással szemben, amelyről a testvérek beszélgetnek, olyannyira, hogy gyűlöletet és megvetést éreznek azok iránt, akik többet beszélnek és jobb ismeretekkel bírnak. Ezt gondolják: „Bolondok vagytok. Isten azt mondja, legyetek becsületesek, ti pedig egyszerűen megteszitek. Hogy lehettek ilyen engedelmesek? Miért nem az általam szólt szavakat szívlelitek meg? Nézzetek rám: egyikőtök sem tudja, milyen a valódi állapotom, senki sem tudja, milyen csalárd és agyafúrt vagyok. Én pedig nem fogok ezekről beszélni nektek; azt hiszitek, megérdemlitek, hogy halljátok?” Így viszonyulnak Isten követelményéhez; nem csupán nem hajlandók elfogadni, ellenállnak neki és elítélik. Hát nem az álhívők megnyilvánulásai ezek? Ezek tipikus álhívők. A felszínen nem ítélték el nyíltan Isten igéjét, az igéjét tartalmazó könyveket nem vetették tűzre, hogy elégessék. Külsőleg mindennap olvassák Isten igéjét és prédikációkat hallgatnak, valamint beszélgetnek az összejöveteleken, valójában azonban a szívük mélyén mélységes irtózat, ellenállás és elutasítás támadt Isten igéjével szemben. Más szóval, abban a pillanatban, hogy elképzeléseket formáltak Isten igéjéről, már el is utasították azt. Egyesek ezt mondják: „Azok az antikrisztusok vajon már azelőtt elutasították Isten igéjét, hogy kimondta volna azokat a dolgokat?” Azon a ponton még nem utasították el. Miért? Azért, mert sok elképzelésük és képzelődésük volt Istenről, és ezek miatt becsülték és csodálták, és nagy embernek tekintették Őt. Amikor azonban Isten kimondta az Ő szavait, teljességgel megváltozott a Róla alkotott nézetük, és így szóltak: „Az isten által mondott szavak valójában oly hétköznapiak! Oly egyszerűek, oly lényegre törőek, olyan könnyen érthetők: magam is tudok ilyen szavakat mondani! Hát nem azt mondja mindenki, hogy isten nagyszerű? Akkor miért mondaná nekünk, hogy legyünk becsületesek? Ha isten oly nagyszerű, ha valóban páratlan, akkor nem kellene ilyen kis és szerény követelményeket támasztania az emberekkel szemben!” Amikor olvasták Isten igéjét, és sekélyesnek érezték azt, valamint úgy érezték, hogy az nem felel meg az emberek elképzeléseinek, illetve nem egyezik Isten nagyszerű képmásával és identitásával, elképzeléseik alakultak Isten szavairól. Ezen elképzelések kialakulásának hátterében mély irtózat támadt bennük Isten szavai iránt, ennek következtében pedig a szívük mélyén lévő gát, amely az Istenről alkotott képzelődéseiket és elképzeléseiket hordozta, teljesen összeomlott. Mi ennek az összeomlásnak az eredménye? A szívük legmélyéből elutasították és elítélték Isten igéjét. Szóval mi jár az antikrisztusok fejében, amikor az emberek Isten igéjét hirdetik? Olyanok, mint a szemlélődők, akik a partvonalról figyelnek. Amikor azt hallják, hogy valaki Isten szavait dicséri, illetve az Isten szavaival kapcsolatos tapasztalatáról beszél, ezek az antikrisztusok is szemlélődők, akik a partvonalról figyelnek, és a szívük mélyén soha nem mondanak „áment”. Időnként még gúnyolódnak is az embereken, ezt kérdezve: „Mit nyertél a becsületességből? Bár te próbálsz becsületes lenni, isten nem feltétlenül ment majd meg téged, és nem leszel szükségképpen áldott sem. Nagyon kevés ember fog áldásokat kapni. Ha én nem kapok áldásokat, akkor egyikőtök se kapjon!” Az antikrisztusok természetlényege ellenséges Isten igéjével és Magával Istennel szemben, és emiatt az antikrisztusok képtelenek elfogadni Isten igéjét, és még kevésbé képesek alávetni magukat neki. Ha nem fogadják el Isten igéjét és nem vetik alá magukat annak, vajon tudnak tapasztalatot nyerni belőle? Nem tudnak. Milyen személyes tudásról beszélnek hát? Az mind csak képzelődés, következtetés, doktrína vagy elmélet, sőt, esetenként csupán néhány hangzatos szó, amelyeket másoktól visszhangoznak, és így lehetetlenség, hogy bármiféle tapasztalatuk vagy ismeretük fakadjon Isten szavairól. Tehát az antikrisztusok által Isten és az Ő igéje iránt táplált különféle hozzáállások, valamint a természetlényegük miatt – függetlenül attól, hogy 10, 20 éve vagy még hosszabb ideje hisznek Istenben – Isten igéjét illetően mindmáig soha nem fogsz semmiféle tapasztalatról hallani tőlük, illetve nem fogsz bennük semmiféle tapasztalatot látni, és még kevésbé látod majd a legcsekélyebb tudást Istenről. A beszédükben nem hallasz majd arról, hogy elképzeléseik és félreértéseik lennének Istenről, valamint arról, hogy Isten leleplezésén keresztül megvilágosodtak, majd végül eljutottak odáig, hogy többé nem értik félre Istent, illetve nem táplálnak elképzeléseket Róla. Nincs meg ez a tapasztalatuk, sem pedig ez a tudásuk. Ez az oka annak, amiért az antikrisztusok nem tudnak hozzájutni az igazsághoz, illetve semmiféle személyes tapasztalatról és tudásról nem tudnak beszélni, bármennyi erőfeszítést fektetnek is Isten igéjének tanulmányozásába. Csak a testvéreket követik abban, hogy olvasnak és fejből megtanulnak néhány híres szakaszt Isten igéjéből, amelyeket azok gyakran idéznek; ímmel-ámmal cselekednek és sodródnak az árral, majd ugyanúgy gondolkodnak tovább, ahogyan mindig is. Nem oszlatják el a bennük Istenről felmerülő elképzeléseket, sem a közöttük és Isten között felmerülő konfliktusokat és problémákat, bármennyire nagyok is azok. Ezek az elképzelések és problémák mindig követik őket. Mi a következménye annak, hogy nem oldják meg ezeket a problémákat? A neheztelés a szívükben egyre mélyül, az Isten iránti gyűlöletük pedig egyre nagyobbra növekszik. Ha így folytatják, vajon milyen következmények adódnak, miközben tovább hisznek Istenben? Vajon ezek a felgyülemlett neheztelések és elképzelések képesek lesznek arra késztetni őket, hogy elengedjék a kilátásaikat, sorsukat és az áldások elnyerésére irányuló szándékukat? (Nem.) Ha nem oldódnak meg ezek a problémák, vajon mi lesz a végeredmény? (Ki fognak törni.) A „kitörni” szó elég lényegre törő. Hogyan fognak kitörni? Hány módja van? (Eszembe jut Isten néhány szava, amelyeket korábban olvastam: „Akár egyetlen éjszaka leforgása alatt egy mosolygós, »jószívű« emberből egy ronda, vérengző gyilkossá válhatnak” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata).) Mi a háttere annak, hogy gyilkossá válnak? Amikor az áldások elérésére irányuló vágyuk szertefoszlik, vége a finomkodásnak, és így szólnak: „Egyikünknek sem lesz könnyű, úgyhogy nem kell titkolnom vagy elrejtenem ezt – csak azért hiszek istenben, hogy áldásokhoz jussak. Ha tudtam volna, hogy nem fogok áldásokhoz jutni, már rég távoztam volna!” Minden szót kimondanak, ami a szívükön van, és nem tartanak attól, hogy elítélik őket. Miért nem félnek az elítéléstől? Miért képesek levetni minden színlelt udvariasságot és kitörni? Azért, mert nem akarnak hinni többé, és távozni szeretnének. Mindezen évek alatt viselik a megaláztatást és a nehézséget a céljaik kedvéért, és e stratégiák szerint gyakorolnak, valamint ezeket a stratégiákat használják lelki támaszukként. Ma, amikor azt látják, hogy nincs reményük arra, hogy áldásokhoz jussanak, úgy érzik, hogy akár az udvariasság minden álcáját levethetik, és nyíltan kimondhatják: „Én csak egy álhívő vagyok. Nem szeretem a pozitív dolgokat. Szeretem a világi dolgok hajszolását, valamint az elvetemült irányzatokat. Azt mondják, hogy isten szavai az igazság és hogy isten szavai képesek megváltoztatni és megmenteni az embereket. Én miért nem láttam ezt? Miért nem tudom megtapasztalni vagy érezni? Mit változtatott az embereken isten igéje? Szerintem isten szavai semmiségek. Csak egy dolog van, ami a leginkább kézzelfogható előnyökkel jár, nevezetesen az, hogy azok, akik követik istent, áldottak lesznek és belépnek a menny királyságába. Ezek a szavak igazak. Nem hinnék istenben, ha nem az áldások elnyerése érdekében tenném! Hol van isten? Ha isten meg tudná menteni az embereket, vajon miért feszítették keresztre? Még saját magát sem tudta megmenteni!” Kimondják, amit valójában gondolnak – hát nem a démoni oldaluk tárul fel ebben? Az évek során felgyülemlett elképzelések és neheztelések feltörnek belőlük. Ez az, amikor az antikrisztusok végre megmutatják a valódi arcukat.

Vannak egyes antikrisztusok, akik gyakran mondanak efféle dolgokat: „Feladtam a családomat és a karrieremet, oly sokat fáradoztam és oly sokat szenvedtem az istenhitemben, és mit hozott nekem? Isten vajon nem olyan isten, aki megáldja az embereket? Isten vajon nem olyan isten, aki kegyelmet ad az embereknek? Nos, mit kaptam?” Isten oly sok igazsággal ellátta az embert, és oly sokat adott anélkül, hogy bármit kért volna; bár az emberek oly nagyon szembeszegülnek Istennel és lázadnak Ellene, Ő nem emlékszik erre és akkor is eljön, hogy megmentse az embert. Az antikrisztusok nem látják, milyen sokat kapott az ember Istentől. Mire gondolnak valójában, amikor ezt kérdezik: „Mit kaptam?” (Áldásokra.) Az antikrisztusok mindent akarnak. Mindent képesek feladni, hogy higgyenek Istenben és kövessék Istent, és azt hiszik, hogy ezzel lesz esélyük a sikerre, és hogy megéri a fáradságot. Lemondanak a világról és a kilátásaikról, a jövőben pedig az egész világot birtokolni akarják. Annak, amit cserébe akarnak, többet kell érnie az általuk feladott dolgoknál. Értékesebbnek kell lennie azoknál a dolgoknál, és nagyobb előnyöket kell biztosítania számukra – csak akkor fognak cserélni. Szerintetek az antikrisztusok haragjukban mondják ezeket a szavakat a kitöréseik során? (Nem.) Biztosan sokáig magukban tartják ezeket a szavakat, mielőtt azok végül feltörnek belőlük. Ezután lelepleződik mindaz, amit az antikrisztusok az évek során gondoltak és hajszoltak, az összes álcájuk lehull. Mi a lényege annak, amit mondanak? „Hittem istenben és követtem őt ennyi éven át, és mit kaptam?” Amit ők nyerni akarnak, az nem az igazság. Nekik nem kell az igazság. Nem kell élet, nem kell beállítottságbeli változás, nem kell Isten üdvössége. Szerintük ők tökéletes emberek, és nem akarják elnyerni ezeket a dolgokat. Valami pluszt akarnak nyerni, nagyobb áldásokat azoknál, amelyeket ebben a világban el lehet érni. Vagyis az általuk feladott világi dolgokat az Isten által ígért áldásokra akarják cserélni. A legnagyobb áldást akarják kapni Istentől. Amikor azt látják, hogy nem tudják elérni a vágyaikat, és hogy minden remény elveszett, fel kell adniuk. Amikor azonban ennek az ideje eljön – a beállítottságukat tekintetbe véve –, vajon képesek lesznek itt megállni? Nem lesznek. Vannak családok, ahol mindenki hívő, és antikrisztusok kerülnek ki közülük. Amikor ezek az antikrisztusok azt látják, hogy nem fognak áldásokat kapni, elkezdik zavarni a családjukat, megakadályozandó őket a hitben. Vajon ezek még mindig családok? A külsőleges testi, illetve vérségi kapcsolatok tekintetében szoros családok. Amikor azonban az egyes tagok által követett utat nézzük – bár mindannyian több mint tíz éve hisznek Istenben –, egyesek antikrisztusoknak mutatkoztak, mások törekednek az igazságra és egész jól végzik a kötelességeiket, egyesek pedig átlagos színvonalon törekednek az igazságra – ezáltal feltárul a természetlényegük. Közülük a legrosszabbak természetesen az antikrisztusok, akiket az embernek el kellene utasítania, Isten házának pedig ki kellene közösítenie. Nos, családok ezek vajon? Ilyenek a valódi családok? Ezek még csak nem is azonos fajta emberek! Egyesek oly sok éven át élnek ördögökkel, és még mindig családtagnak tekintik őket. Nem tudnak lemondani róluk, sőt ostoba módon azt hiszik, hogy ezek a szeretteik. Miféle szerettek ezek? Miután az antikrisztusok megmutatják magukat, mindenféle gonoszságba bocsátkoznak. Akár még az igaz hívőket is képesek üldözni a családjukban. Ami még rosszabb: elvetemült kormányok kezére adhatják a családtagjaikat. Egyes szülők kiárusítják a gyermekeiket, egyes gyermekek pedig kiárusítják a szüleiket. Nem számít, milyen közeli vagy bizalmas a kapcsolatuk, nincs olyasmi, amit az antikrisztusok meg ne tennének. Mivel az antikrisztusok képesek kiárusítani és üldözni az igaz hívőket a családjukban, vajon ez nem azt jelenti, hogy ellenségek? (De igen.) Egy-két antikrisztus felbukkanása a gyülekezetben veszélyt jelent a testvérek számára. Amint az antikrisztusok azt látják, hogy nem fognak áldásokat kapni, leírják magukat, sutba dobják az óvatosságot, nem finomkodnak tovább, és azon kezdenek gondolkodni, hogy megzavarják a többi testvért. Néhány testvér gyenge, kicsi az érettsége és nem érti az igazságot. Az antikrisztusok alaptalan szóbeszédeket mutatnak ezeknek a testvéreknek az interneten, majd a saját kiszínezett magyarázataik hozzáfűzésével olajat öntenek a tűzre, ezáltal megzavarva és félrevezetve, majd végül tönkretéve ezeket a testvéreket. Egyes testvérek persze rendelkeznek tisztánlátással, és azonnal felismerik az antikrisztusokat. Ha nyilvánosan bánnak el az antikrisztusokkal, abból gond származik, úgyhogy elég, ha találnak egy bölcs módot az elszigetelésükre, hogy ne tudjanak zavarni, illetve fertőzni másokat. Amikor Sátánokkal bánnak, az embereknek bölcsen kell cselekedniük.

Az antikrisztusok a saját kilátásaik és sorsuk kedvéért hisznek Istenben és követik Istent. Belekapaszkodnak az áldásokra irányuló vágyukba, és magukkal hozzák az ambícióikat, amikor belépnek Isten házába, valamint olvassák, elfogadják és hirdetik Isten igéjét. Engedményeket tesznek, kibírják a megaláztatást és mindenféle nehézséget viselnek Isten házában a kilátásaik és a sorsuk érdekében. Sok évnyi várakozás és figyelés után – amikor a reményeik szertefoszlanak – el is hagyják a gyülekezetet és Isten házát a kilátásaik és a sorsuk miatt, mivel az áldások nyerésére irányuló vágyuk és szándékuk nem valósulhat meg. Mi az ilyen emberek sorsa? Ki fogják iktatni őket. És miért iktatják ki őket? Vajon Isten dönt úgy, hogy nem menti meg őket attól a pillanattól fogva, hogy belépnek az Ő házába, vagy arról van szó, hogy megvannak a saját problémáik? (Saját problémáik vannak.) Amikor antikrisztusok lépnek Isten házába, konkolyként keverednek a búza közé. Egyesek ezt kérdezik: „De hát Isten nem tud erről?” Isten tud róla; Isten átvizsgálja mindezt. Az ilyen emberek nem tudnak változni. Még ha Isten összes szavát olvasták is, még ha olvastak is a misztériumokról, az ember rendeltetési helyéről és az ember különféle romlott beállítottságairól, amelyeket Isten felfedett, valamint más hasonló szavakról, semmi haszna, mivel nem fogadják el az igazságot. Az Isten által kimondott szavak az egész emberiségnek szólnak. Senki előtt nincsenek rejtve, és mindenki egyenlően kapja őket. Mindenki olvashatja és hallhatja Isten szavait, végül azonban az antikrisztusok sosem fogják elnyerni őket, mivel ők antikrisztusok, ördögök és Sátánok. Ennyi évet Isten oldalán töltve a Sátán nem változott; vajon nem ugyanez igaz az antikrisztusokra is? Még ha mindennap olvastatod is velük Isten igéjét, nem fogják elnyerni azokat, mivel antikrisztusok és antikrisztusi lényeggel bírnak. Az antikrisztusokat nem lehet rávenni arra, hogy feladják a saját érdekeiket, illetve a kilátásaikat és a sorsukat. Olyan, mintha egy disznót akarnál fára mászatni. Lehetetlen feladat. Az antikrisztusok azonnali előnyöket akarnak látni, és örökkévaló előnyöket is akarnak látni a jövőben. Ha ezek egyikét nem érhetik el, illetve nem elégíthetik ki, azonnal ellenségessé válnak és bármikor távozhatnak. Az antikrisztusok Isten szavainak sorai között olvasnak, odafigyelve azok hangvételére és hanglejtésére, próbálják kitalálni a szavai jelentését és szándékát, hogy méregessék a különféle előnyöket, amelyekkel törődnek és amelyeket meg akarnak szerezni. Vajon lehetséges lesz számukra az igazság megértése, ha ilyen hozzáállással közelítenek Isten igéjéhez? (Nem.) Ezért akárhogy is van, az antikrisztusok szemben állnak Istennel és az Ő igéjével, és halálos ellenségei Istennek és az Ő igéjének. Egyesek ezt mondják: „Ez az illető igen jó volt egykor. Miért viselkedik most így? Miután közölték vele Isten igéjét, azt mondta, hogy megértette, és megígérte, hogy szorgalmasan dolgozik a kötelességei végzésén – akkor miért nem tud változni?” Megmondom neked az igazat. Nemcsak arról van szó, hogy most nem tud változni – a jövőben sem lesz képes a változásra. Miért? Azért, mert nem áll szándékában a változás. Gondolj bele: ha egy farkas nem talál bárányt, amelyet megehet, akkor amikor éhezik, időnként eszik pár harapás füvet és iszik egy kis vizet, hogy csillapítsa az éhségét. De ez vajon azt jelenti, hogy megváltozott a természete? (Nem.) Amikor tehát az antikrisztusok nem tesznek semmi gonoszságot és átmenetileg jó viselkedésformákat tanúsítanak, az nem jelenti azt, hogy megváltoztak vagy elfogadták az igazságot. Amint komolyan megmetszik őket úgy, hogy az érinti a hatalmukat és a státuszukat, és azt látják, hogy nincs reményük – hogy biztosan ki fogják iktatni őket –, azonnal negatívvá válnak majd, feladják a munkájukat és az eredeti, valódi arcuk napvilágra kerül. Ki változtathat az ilyen embereken? Isten nem tervezi megmenteni őket, Ő csak a tények segítségével felfedi és kiiktatja őket. A Sátán e szolgáit tehát mindenkinek fel kell ismernie és el kell utasítania.

Az antikrisztusok felismerése olyan, mint a gonosz emberek és a Sátán felismerése, az antikrisztusok boncolgatása pedig olyan, mint a láthatatlan Sátán és az ördögök boncolgatása. Azok az antikrisztusok, akiket ma boncolgatunk, láthatók az ember számára. Látod, mit tesznek, és hallod, amit mondanak; minden megnyilvánulásukat láthatod és kitalálhatod a szándékaikat. A Sátánt és a szellemi birodalom ördögeit nem látod és nem érintheted, ezért ezek mindig csak egy fogalom és egy elnevezés lesznek számodra. Azok az antikrisztusok azonban, akiket ma boncolgatunk, mások. Ezek élő ördögök és Sátánok. Tapintható, hús-vér ördögök és Sátánok. Ezek az ördögök és Sátánok szembeszállnak Istennel és elutasítják Istent a szellemi birodalomban, és idegenkednek minden Isten által mondott szótól. Még akkor is ezeket a dolgokat teszik, amikor a gyülekezetbe jönnek. Továbbra is ellenzik és elutasítják Isten szavait, és idegenkednek tőlük, ahogyan korábban tették. Sőt, gyakran meg is vetik Isten szavait. Amennyiben Isten szájából ered, még egy igen kis dolog is számos kérdőjelet vet fel a szívükben. Kutatni, elemezni fogják, és feldolgozzák az elméjük segítségével. Az antikrisztusok számára ezért Isten szavai nem képezik a hitük tárgyát. Soha nem fognak hinni Isten szavaiban. Bármennyire praktikusak, igazak és hűek is Isten szavai, ők nem fognak hinni bennük. Ezekből a szempontokból megítélve tehát vajon nem Isten ellenségei az antikrisztusok? A veleszületett természetük nem áll vajon háborúságban az igazsággal? Az efféle emberek Isten született ellenségei voltak, úgy születtek, hogy idegenkednek az igazságtól. Sohasem fogják Isten szavait az igazságként kezelni, illetve megtartani. A lényegük, az Istennel szembeni különféle megnyilvánulásaik és az Isten szavaihoz való különféle hozzáállásaik miatt Isten szavai végül elítélik, Isten pedig visszautasítja az efféle embereket. Képesek lesznek tehát elnyerni az általuk hajszolt legnagyobb előnyt – a kilátásaikat és a sorsukat? Soha. Ezért aztán kinek beszél Isten azokról az ígéretekről és áldásokról, amelyeket az emberiségnek fog adni, valamint az emberiség számára előkészített rendeltetési helyről? Van-e az antikrisztusoknak részük ezekben a dolgokban? (Nincs.) A csodálatos rendeltetési hely, amelyről Isten beszél, és amelyet megígért az emberiségnek, Isten üdvösségének tárgyait illetik – azokat az embereket, akik hisznek Isten szavaiban és az igazságként fogadják el Isten szavait. Nem az antikrisztusok kapják, akik ellenségesek Istennel szemben, és akik Isten igéjét egy szélhámos hazugságainak tekintik.

2020. április 11.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren